YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2009. október 29.1(1)
C‑386/08. sz. ügy
Brita GmbH
kontra
Hauptzollamt Hamburg‑Hafen
(A Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Kedvezményes elbánás – EK–Izrael megállapodás – EK–PFSZ megállapodás – »Származó termék« fogalma – Ciszjordánia izraeli fennhatóság alatt álló településéről származó termék – Az EUR.1 bizonyítványok utólagos ellenőrzése – A termékek származásával kapcsolatos kétségek – »Izrael Állam területének« fogalma”
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro‑mediterrán megállapodás,(2) valamint az egyrészről az Európai Közösség, másrészről Ciszjordánia és a Gázai övezet Palesztin Nemzeti Hatósága képviseletében a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) közötti kereskedelemről és együttműködésről szóló euro‑mediterrán ideiglenes társulási megállapodás(3) értelmezésére irányul.
2. A kérelem alapján a Brita GmbH gazdasági társaság(4) a német vámhatóság által a Ciszjordániában gyártott és az izraeli vámhatóságok által a termékek izraeli származását tanúsító szállítási bizonyítványokkal ellátott szénsavas vizet előállító eszközök importjára kivetett vám mértékét vitatja.
3. A Finanzgericht Hamburg (Németország) azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az EK–Izrael megállapodás értelmében köti‑e a német vámhatóságokat az izraeli vámhatóságok által az említett áruk származására vonatkozóan végzett utólagos ellenőrzés eredménye.
4. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá arra is keresi a választ, hogy a német vámhatóság az izraeli vámhatósággal szembeni jogvitát az EK–Izrael megállapodás által létrehozott Vám‑együttműködési Bizottság elé terjesztheti‑e.
5. Végül a Bíróságot arra kérik fel, hogy foglaljon állást az EK–Izrael megállapodás és az EK–PFSZ megállapodás egyidejű alkalmazásának lehetőségéről olyan áruk vonatkozásában, amelyek izraeli származású termékként lettek hitelesítve, de – ahogy időközben kiderült – a megszállt területekről, pontosabban Ciszjordániából származnak.
6. Jelen indítványban azt javaslom a Bíróságnak, hogy az EK–Izrael megállapodásban részes államok vámhatóságai között az ezen megállapodás területi hatálya tekintetében fennálló jogvita kapcsán úgy ítélje meg, hogy az exportáló állam vámhatóságai által végzett utólagos ellenőrzés eredménye nem köti az importáló állam vámhatóságait.
7. Ezt követően annak megállapítására kérem a Bíróságot, hogy a német vámhatóságok nem voltak kötelesek az izraeli vámhatóságokkal szembeni jogvitát a Vám‑együttműködési Bizottság elé terjeszteni.
8. Végül kifejtem azokat az indokokat, amelyek alapján úgy ítélem meg, hogy az olyan áruk, amelyek izraeli származású termékként lettek hitelesítve, de – ahogy időközben kiderült – a megszállt területekről, pontosabban Ciszjordániából származnak, sem az EK–Izrael megállapodás sem az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban nem részesülhetnek.
I – A jogi háttér
A – A közösségi szabályozás
9. Az 1995. november 27‑én és 28‑án Barcelonában tartott euro‑mediterrán miniszteri találkozó az azt megelőző Európai Tanácsüléseken megfogalmazott iránymutatások konkretizálását tette lehetővé, amelyek a mediterrán medencében található országokkal történő partnerséget célozták. Ez 12 harmadik országot érint: az Algériai Népi Demokratikus Köztársaságot, a Ciprusi Köztársaságot, az Egyiptomi Arab Köztársaságot, Izrael Államot, a Jordán Hasemita Királyságot, a Libanoni Köztársaságot, a Máltai Köztársaságot, a Marokkói Királyságot, a Szíriai Arab Köztársaságot, a Tunéziai Köztársaságot, a Török Köztársaságot és a Palesztin Hatóságot.
10. Ez az új partnerség 3 fő területre irányul. A „politikai és biztonsági partnerség” területének célja a béke és stabilitás közös térségének megteremtése. A második terület, a „gazdasági és pénzügyi partnerség”, amely egy közös jóléti térség létrehozását teszi lehetővé. Végül a „szociális, kulturális és humanitárius partnerség” területe a humán erőforrások fejlesztését, valamint a kultúrák közötti megértés elősegítését és a civil társadalmak közötti kapcsolatok létrehozását tekinti céljának.
11. Ennek megfelelően az Európai Közösség és a tagállamok kétoldalú megállapodásokat kötöttek a mediterrán országokkal. Ezek a megállapodások azonos szerkezetet követve a fent említett három fő területre terjednek ki, és tartalmaznak továbbá egy a származó termék fogalmát meghatározó és a közigazgatási együttműködés módszerét leíró jegyzőkönyvet is, amely többek között a termék eredetét tanúsító származási bizonyítvány kiállításának és ellenőrzésének módjait is magában foglalja.
12. A Közösség és a tagállamok ily módon írták alá Brüsszelben 1995. november 20‑án az EK–Izrael, 1997. február 24‑én pedig az EK–PFSZ megállapodást.
13. Ezen EK–Izrael megállapodást a 2000. április 19‑i 2000/384/EK, ESZAK tanácsi és bizottsági határozat,(5) az EK–PFSZ megállapodást pedig az 1997. június 2‑i 97/430/EK tanácsi határozat(6) hagyta jóvá.
1. Az EK–Izrael megállapodás
14. Az EK–Izrael megállapodás 2000. június 1‑jén lépett hatályba. A megállapodás preambulumából kitűnik, hogy „a Közösség, annak tagállamai és Izrael erősíteni kívánják e [közöttük fennálló hagyományos] kapcsolatokat, továbbá viszonosságon és partnerségen alapuló tartós kapcsolatokat kívánnak létrehozni, valamint elő kívánják segíteni Izrael gazdaságának az európai gazdaságba való további integrációját”.
15. Az EK–Izrael megállapodás preambuluma úgyszintén rámutat, hogy a felek a megállapodást annak figyelembevételével kötötték meg, „hogy […] milyen fontosságot tulajdonítanak a gazdasági szabadság elvének és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik”.
16. Az említett megállapodás 7. cikke alapján az EK–Izrael megállapodás rendelkezései a Közösségből és Izraelből származó termékekre alkalmazandók. A megállapodás 8. cikke előírja, hogy „[a] Közösség és Izrael között tilos minden behozatali és kiviteli vám és vámokkal azonos hatású díj. Ez a fiskális vámokra is vonatkozik.”
17. Az EK–Izrael megállapodás 67. cikke Társulási Tanács létrehozását írja elő, amely megvizsgál minden, a megállapodás keretei között felmerülő nagyobb jelentőségű ügyet, valamint kölcsönös érdeklődésre számot tartó más kétoldalú és nemzetközi kérdést.
18. Az említett megállapodás 75. cikkének (1) bekezdése szerint bármelyik fél e megállapodás alkalmazásából vagy értelmezéséből adódó bármely vitát a Társulási Tanács elé terjeszthet.
19. A 79. cikk (2) bekezdése szintén rámutat arra, hogy amennyiben valamelyik fél úgy véli, hogy a másik fél nem teljesítette a megállapodásból eredő valamely kötelezettségét, megfelelő intézkedéseket hozhat. Ennek feltétele, hogy ezt megelőzően meg kell adnia a Társulási Tanácsnak minden olyan megfelelő információt, amely a felek számára elfogadható megoldás megtalálása érdekében szükséges a helyzet alapos vizsgálatához.
20. Az EK–Izrael megállapodás területi hatályát a 83. cikk határozza meg. Eszerint a megállapodást egyrészről azon területeken kell alkalmazni, amelyeken a Közösséget és az Európai Szén‑ és Acélközösséget létrehozó szerződések alkalmazandók, az e szerződésekben meghatározott feltételekkel, másrészről Izrael Állam területén.
21. A megállapodáshoz csatolt, a származó termék fogalmának meghatározásáról és a közigazgatási együttműködés módszereiről szóló 4. jegyzőkönyv 2. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjai szerint Izraelből származó termékek a jegyzőkönyv 4. cikke értelmében(7) a teljes egészében Izraelben létrejött vagy előállított termékek, valamint az Izraelben előállított olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrejött vagy előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az említett anyagok a jegyzőkönyv 5. cikke értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Izraelben.
22. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv a termékek származási jellemzőiről úgyszintén rendelkezik. Így a 17. cikk (1) bekezdésének a) pontja előírja, hogy a jegyzőkönyv szerinti származó termékek az egyik fél területére történő behozatalakor a megállapodásban megállapított előnyöket élvezik az EUR.1 szállítási bizonyítvány benyújtása ellenében.(8) Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 18. cikkének (1) bekezdése értelmében ezt a bizonyítványt az exportáló ország vámhatósága állítja ki az exportőr vagy – az exportőr felelősségére – meghatalmazott képviselője írásban benyújtott kérelmére.
23. A jegyzőkönyv 32. cikke az érintett tagállam és Izrael Állam közötti közigazgatási együttműködés létesítéséről szól. Ennek indoka, hogy amennyiben az importőr ország vámhatóságai kételkednek a termékek származásában, akkor elvégezhetik az EUR.1 bizonyítványok utólagos ellenőrzését. Az importőr ország vámhatóságai visszaküldik az exportőr ország vámhatóságainak a bizonyítványt, megadva azon tartalmi vagy formai okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik.
24. A jegyzőkönyv 32. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az ellenőrzést az exportőr ország vámhatóságai hajtják végre. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikkének (6) bekezdése szerint, „amennyiben megalapozott kétség esetén nem érkezik válasz tíz hónapos határidőn belül, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt a kérdéses okmány valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a megkereső vámhatóság, vis maior vagy rendkívüli körülmények esetétől eltekintve, a kedvezményes elbánás igénybevételének lehetőségét megtagadja.”
25. Végül a jegyzőkönyv 33. cikkének első albekezdése szerint „amennyiben a 32. cikk szerinti ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket nem lehet rendezni az ellenőrzést kérő vámhatóság és az ezen ellenőrzés végrehajtásáért felelős vámhatóság között, vagy ha e viták az e jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdést vetnek fel, ezeket a Vám‑együttműködési Bizottság elé kell terjeszteni”.
26. A származási szabály és az EK–Izrael megállapodás területi hatálya kiterjedésének a kérdése a Közösség és Izrael Állam között évek óta folyó vita tárgya. A Közösség azt az álláspontot képviseli, hogy a Ciszjordánia és a Gázai övezet megszállt területeiről származó termékek nem részesülhetnek az EK–Izrael megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban, annak ellenére, hogy Izrael Állam az ellenkezőjét vallja.
27. Már 1997‑ben az Európai Bizottság az importőröknek szóló egyik közleményben(9) kétségeinek adott hangot az Izraelből származó narancslevet kísérő EUR.1 bizonyítványok érvényességével és a Közösség és Izrael Állam közötti közigazgatási együttműködés fogyatékosságaival kapcsolatban. A Bizottság szerint ezek a kételyek alkalmasak voltak ezen bizonyítványok érvényességének a megkérdőjelezésére.
28. A Bizottság az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak címzett 1998. május 12‑i közleményében(10) az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt és a megállapodásnak a Közösség általi ratifikációjára történő várakozás során már alkalmazott 4. jegyzőkönyv alkalmazása kapcsán felmerült problémákról tájékoztatott.
29. Ebben a közleményben a Bizottság jelezte, hogy két akadály merült fel a megállapodás pontos alkalmazása tekintetében. Ezek az akadályok az olyan áruknak a Közösségbe történő exportja során merültek fel, amelyek izraeli származásúnak voltak feltüntetve, miközben ténylegesen a megszállt területeken készültek.
30. Másrészről az EU–Izrael Társulási Tanács második ülésén(11) a Bizottság „nehezményezte, hogy a[z EK–Izrael] megállapodás területi hatályának értelmezése körüli nézetkülönbségek fennmaradtak”. Kiemelte továbbá, hogy jogi garanciát vállalt a megállapodás végrehajtására és az Európai Unió saját forrásainak a megóvására.(12) Ezért a Bizottság egy újabb közleményt adott ki.(13)
31. Ebben a közleményben a Bizottság tájékoztatja az importőröket, hogy „az ellenőrzési eljárások eredményei megerősítették, hogy Izrael származási igazolásokat állít ki olyan áruk részére, amelyek az 1967 óta izraeli igazgatás alatt álló területről származnak, és ezek a területek a Közösség véleménye szerint nem részesülnek az [EK–Izrael megállapodásban] előírt kedvezményes elbánásban”. A Bizottság a folytatásban jelzi, hogy „a Közösség azon gazdasági résztvevőinek, akik Ciszjordánia, a Gázai övezet, Kelet‑Jeruzsálem és a Golán‑fennsík izraeli fennhatóság alatt álló településeiről származó áruk esetében kedvezményes elbánás igénybevétele céljából mutatnak be származási igazolásokat, meg kell tenniük minden lehetséges óvintézkedést, és hogy az áruk szabad forgalomba bocsátása vámtartozást eredményezhet”.
2. Az EK–PFSZ megállapodás
32. Az EK–PFSZ megállapodás 1997. július 1‑jén lépett hatályba. A preambulumból kitűnik, hogy a felek a megállapodást úgy kötik meg, „hogy a felek nagy fontosságot tulajdonítanak az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok, a demokratikus elvek, valamint a politikai és gazdasági szabadságjogok betartásának, amelyek kapcsolataik alapját képezik.” A megállapodás ugyanúgy tekintetbe veszi „a felek közötti gazdasági és társadalmi fejlettségbeli különbséget, valamint a Ciszjordániában és a Gázai övezetben a gazdasági és társadalmi fejlődés támogatására irányuló eddigi erőfeszítések elmélyítésének szükségességét.”
33. Az EK–PFSZ megállapodás 1. cikkének (2) bekezdése alapján a megállapodás célja különösen Ciszjordánia és a Gázai övezet gazdasági és társadalmi fejlődéséhez való hozzájárulás, továbbá a regionális együttműködés elősegítése a békés együttélés és a politikai és gazdasági stabilitás megerősítése érdekében.
34. E megállapodás 5. cikke előírja, hogy „a Közösség, valamint a Ciszjordánia és a Gázai övezet közötti kereskedelemben sem új importvámot, sem más vámokkal azonos hatású díjat nem vetnek ki.” A megállapodás 6. cikke hozzáteszi, hogy „[a] Ciszjordániából és a Gázai övezetből származó termékeknek a Közösségbe történő behozatalát nem terhelik vámok és vámokkal azonos hatású díjak, és az mentes a mennyiségi korlátozásoktól és az azzal azonos hatású egyéb intézkedésektől”.
35. A „származó termék” fogalmát az EK–PFSZ megállapodáshoz csatolt, a származó termékekről és a közigazgatási együttműködés módszereiről szóló 3. jegyzőkönyv tartalmazza. A jegyzőkönyv 2. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja mutat rá, hogy a teljes egészében Ciszjordániában és a Gázai övezetben létrehozott termékek tekinthetők a Ciszjordániából és a Gázai övezetből származó termékeknek,(14) továbbá az ott létrehozott olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrehozott anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az ilyen anyagok szükséges mértékű megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek ott keresztül.
36. Az EK–PFSZ megállapodás 67. cikke szerint az EK–PFSZ megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos jogvita esetén bármelyik fél a vitát a Vegyesbizottság elé utalhatja elbírálás céljából.
37. Végül a hivatkozott megállapodás 73. cikke előírja a megállapodásnak Ciszjordánia és a Gázai övezet területén történő alkalmazását.
B – Izraeli–palesztin ideiglenes megállapodás
38. Az 1991‑ben megindult madridi folyamat tartós béke megteremtését célozza a Közép‑Keleten. E folyamat keretén belül Izrael Állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság 1995. szeptember 28‑án Washingtonban aláírta a Ciszjordániáról és a Gázai övezetről szóló izraeli–palesztin ideiglenes megállapodást.(15) Ez a megállapodás, amely a preambuluma szerint a Gázai övezetről és Jerikó körzetéről szóló megállapodás,(16) a hatáskörátadásról szóló előzetes megállapodás(17) és az utólagos hatáskörátadásról szóló jegyzőkönyv(18) helyébe lép, „a Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő palesztin népesség számára […] egy választott tanácsi […] és egy államfői intézmény […] felállítását tűzi ki célul az [ENSZ] Biztonsági Tanácsa 242. és 338. határozatai által megkövetelt tartós rendezés elérése érdekében”(nem hivatalos fordítás).(19)
39. E preambulum arról is rendelkezik, hogy a tanácsi és államfői választások „fontos átmeneti előkészítő szakaszt jelentenek a palesztin nép törvényes jogai és jogos elvárásai biztosítása terén, és megteremtik a demokratikus alapot a palesztin közintézmények megteremtéséhez” (nem hivatalos fordítás).
40. A fenti cél megvalósítása érdekében az izraeli–palesztin megállapodás előírja a katonai és polgári hatáskörök átadását Izrael Állam részéről a választott tanács részére, kivéve azokat a hatásköröket, amelyeket továbbra is fenntart magának.(20)
41. A helyreállítás első szakasza során három zóna lett kialakítva,(21) az A, a B és a C zóna. Mivel az alapügyben említett termékek a C zóna területéről származnak, ezért egyedül ezt a zónát vizsgálom meg.
42. Az említett zóna területén a katonai hatásköröket Izrael Állam kizárólagosan fenntartja magának.
43. Az izraeli–palesztin megállapodás IX. cikke (5) bekezdése b) pontjának 1) alpontja alapján a Palesztin Nemzeti Hatóság más államokkal vagy nemzetközi szervezetekkel tárgyalásokat folytathat és gazdasági megállapodásokat köthet.
44. Másrészt viszont a megállapodás XI. cikke (2) bekezdésének c) pontja előírja, hogy „a helyreállítás első szakasza során a C zóna területén Izrael azokat a civil hatásköröket adja át a Tanács számára, amelyek a III. melléklet rendelkezéseinek megfelelően nem a területhez köthetők”.
45. A hivatkozott megállapodás III. mellékletének IV. cikke különleges rendelkezéseket ír elő a C zónában található területekkel kapcsolatban.
46. Eszerint a helyreállítás első szakasza során ezeken a területeken az 1. függelékben felsorolt hatáskörök az ott meghatározott rendelkezések szerint kerülnek a választott Tanács részére átadásra.
47. A hivatkozott függelék 6. cikke szerint a kereskedelem és az ipar a Tanács részére átadandó hatáskörök közé tartozik. Külön kiemelésre került, hogy a kereskedelem és az ipar területe magában foglalja többek között az exportot és az importot is. E terület gazdasági aspektusait az izraeli–palesztin megállapodás V. melléklete tartalmazza.
48. E melléklet (iparról rendelkező) IX. cikkének (6) bekezdése szerint a Palesztin Hatóság által kiadott származási bizonyítványok alapján a palesztinok megszorítás nélkül exportálhatnak ipari termékeket külföldre.
II – A tényállás és az alapeljárás
49. A Brita egy Németországban bejegyzett székhelyű gazdasági társaság. A társaság a Jeruzsálemtől keletre fekvő Mishor Adumin településen, Ciszjordániában található Soda‑Club Ltd(22) által előállított szénsavas vizet előállító eszközöket, hozzávalókat és italsűrítményeket importál.
50. Az izraeli–palesztin megállapodás alapján ez az Izrael Állam által 1967 óta megszállt terület a C zónához tartozik.
51. A Brita 2002. február és 2002. június között kérte a Soda‑Club által előállított áruknak a szabad forgalomba bocsátását. Ezzel összefüggésben 62 vámáru nyilatkozatot nyújtott be, amelyekben az áruk származási országaként Izrael Államot jelentette be. A Soda‑Club az általa kiállított számlákon is feltüntette, hogy Izraelből származó áruról van szó.
52. A német vámhivatal ideiglenes intézkedésként az EK–Izrael megállapodásnak megfelelően elfogadta a Brita kérelmét, és a termékekre engedélyezte a vámkedvezményt. Ezzel egy időben a termékek származását igazoló utólagos ellenőrzést kérvényezett.
53. Ez a kérvény egy 2001. december 6‑i miniszteri rendeletnek megfelelően lett kiadva, amely értelmében minden, Izraelben kiállított kedvezményre jogosító igazolást utólagos ellenőrzés alá kell vonni, ha alapos gyanú merül fel az érintett áruszállítmánnyal kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy az Ciszjordánia, a Gázai övezet, Kelet‑Jeruzsálem illetve a Golán‑fennsík Izrael által megszállt területeinek településeiről származhat.
54. Az utólagos ellenőrzés iránti kérelmet továbbították az izraeli vámhatóságokhoz. Az utóbbi azt a választ adta a német vámhatóságok részére, hogy „a[z általa] lefolytatott ellenőrzés alapján a kérdéses áruk az izraeli vámhatóságok hatáskörébe tartozó területről származnak. Így ezek az áruk az EK–Izrael […] megállapodásnak megfelelően származó termékeknek minősülnek, és kedvezményes elbánásban részesülnek.”
55. Tekintettel arra, hogy az izraeli vámhatóságok által megküldött információ az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikkének (6) bekezdése értelmében elégtelennek minősül, a német vámhatóságok a 2003. február 6‑i levélben kiegészítő tájékoztatást kértek az izraeli vámhatóságtól arról, hogy a kedvezményre jogosító bizonyítványokon felsorolt áruk Ciszjordánia, a Gázai övezet, Kelet‑Jeruzsálem illetve a Golán‑fennsík izraeli fennhatóság alatt álló településeiről származnak‑e.
56. Erre a kérdésre az izraeli vámhatóságok nem válaszoltak. Ezután a Hauptzollamt Hamburg‑Hafen a Britának címzett, 2003. szeptember 25‑i behozatali díjról rendelkező határozatában elutasította a kedvezmény igénybevétele iránti kérelmet, mert nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy az importált áruk az EK–Izrael megállapodás hatálya alá tartoznak‑e.
57. Így összesen 19 155,46 euró összegű utólagos vám kivetésére került sor. Az ez ellen a Brita által benyújtott panaszt a Haumptzollamt Hamburg‑Hafen a 2006. június 21‑i határozatával mint megalapozatlant elutasította.
58. A Brita 2006. július 10‑én a határozat felülvizsgálatát kérte a kérdést előterjesztő bíróságtól, amely az EK–Izrael megállapodás értelmezésével kapcsolatos kételyei miatt felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal iránt több kérdést terjesztett a Bíróság elé.
III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
59. Az alábbi kérdéseket tették fel a Bíróságnak:
„1) Megadható‑e egy Ciszjordánia területéről származó áru importőrének minden esetben a kért kedvezményes elbánás, még akkor is, ha csak egy izraeli formális származási bizonyítvánnyal rendelkezik, tekintettel arra, hogy azt a két vonatkozó megállapodás – mégpedig egyrészről az [EK–Izrael megállapodás], másrészről az [EK–PFSZ megállapodás] – olyan árukra rendeli alkalmazni, amelyek Izrael Állam, illetve Ciszjordánia területéről származnak?
Amennyiben az első kérdésre nemleges válasz adandó:
2) Köti‑e az [EK–Izrael megállapodás] értelmében az izraeli hatóságok származási bizonyítványa a Közösség területére importált áru számára kedvezményes elbánást kérő importőrrel szemben egy tagállam vámhatóságát – és nem indítandó‑e meg az [EK–Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikke szerinti ellenőrzési eljárás – mindaddig, amíg a vámhatóság részéről nem merül fel az áru származási jellemzőivel kapcsolatban más kétség, csupán az, hogy az áru nem – az [izraeli–palesztin megállapodás] értelmében vett – izraeli fennhatóság alatt álló területről származik, és mindaddig, amíg az [EK–Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzőkönyv 33. cikkében szabályozott eljárást le nem folytatták?
Amennyiben a második kérdésre nemleges válasz adandó:
3) Az importáló ország vámhatósága különösen annak megvizsgálása nélkül, hogy az áru ténylegesen honnan származik, megtagadhatja‑e minden további nélkül a kedvezményes elbánás igénybevételének engedélyezését arra hivatkozva, hogy az [EK–Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikkének (2) bekezdésében szabályozott ellenőrzés lefolytatása céljából megküldött megkeresésre az izraeli hatóságok (csak) azt igazolták, hogy az árukat izraeli vámfennhatóság alatt álló területen állították elő, és így azok Izraelből származnak, és hogy az importáló ország vámhatóságának ezt követő, részletesebb meghatározást kérő felszólítását az izraeli hatóságok megválaszolatlanul hagyták?
Amennyiben a harmadik kérdésre nemleges válasz adandó:
4) Megtagadhatja‑e minden további nélkül a vámhatóság az [EK–Izrael megállapodás] alapján a kedvezményes elbánás igénybevételének engedélyezését akkor, ha – ahogyan időközben kiderült – az áru Ciszjordániából származik, vagy [e megállapodás] értelmében az onnan származó árukra is alkalmazandó‑e a kedvezményes elbánás legalábbis addig, amíg a megállapodásban szereplő „Izrael Állam területe” fogalmának értelmezésére irányuló, az [EK–Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzőkönyv 33. cikkében szabályozott vitarendezési eljárást le nem folytatják?”
IV – Elemzés
60. Először is a jelen ügyben szereplő társulási megállapodások értelmezésével kapcsolatos európai bírósági hatáskör tekintetében utalni kell arra – ahogyan a Bíróság az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulási megállapodással(23) kapcsolatos Demirel‑ügyben 1987. szeptember 30‑án hozott ítéletében(24) kimondta –, hogy a Tanács által az EK‑Szerződés 228. és 238. cikkével(25) összhangban kötött megállapodás a Közösség tekintetében az egyik intézménye – az EK‑Szerződés 177. cikk első bekezdésének b) pontja(26) szerinti – jogi aktusának minősül, továbbá, hogy egy ilyen megállapodás rendelkezései a közösségi jogrend szerves részét képezik, és hogy e jogrend keretében a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy előzetes döntést hozzon e megállapodás értelmezésére vonatkozóan.(27)
61. Véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra felterjesztett kérdéseket az alábbiak szerint szükséges vizsgálni.
62. Második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikke értelmében az importőr állam vámhatóságai kötve vannak‑e a származási bizonyítvány exportőr állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenőrzésének eredményéhez.
63. Az előterjesztő bíróság szintén választ vár arra, hogy az exportőr állam és az importőr állam vámhatóságainak a közöttük felmerült jogvita rendezése végett a jegyzőkönyv 33. cikke alapján a kérdést valóban a Vám‑együttműködési Bizottság elé kell‑e terjeszteniük az egyoldalú lépések megtétele előtt.
64. Végül az első és a negyedik kérdésben arról kérdezik a Bíróságot, hogy egy az izraeli vámhatóság által az izraeli származást igazoló bizonyítvánnyal ellátott, de Ciszjordánia megszállt területén gyártott áru részesülhet‑e akár az EK–Izrael megállapodás, akár az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban.
A – Az arra irányuló kérdésről, hogy az importőr állam vámhatóságai kötve vannak‑e a származási bizonyítvány exportőr állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenőrzésének eredményéhez
65. Véleményem szerint először is emlékeztetni kell az EK–Izrael megállapodásnak a termék származásának az ellenőrzéséről szóló rendelkezéseire.
66. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 17. cikke szerint a kedvezményes elbánásban való részesülés végett az exportőr köteles a hatóság részére bemutatni egy EUR.1 bizonyítványt, amelyet az exportőr állam vámhatóságai állítottak ki. Ez a vámhatóság a termékek származási jellemzőinek és a jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének ellenőrzésére köteles minden szükséges intézkedést megtenni.(28)
67. A hivatkozott bizonyítványt ezt követően az importőr állam vámhatóságainak kell bemutatni. Ha az importőr ország vámhatóságai okkal kételkednek az EUR.1 bizonyítvány valódiságában, az érintett termékek származási jellemzőire vagy e jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésére vonatkozóan el kell végezni a bizonyítvány utólagos ellenőrzését.(29)
68. Az importőr ország vámhatóságai visszaküldik az exportőr ország vámhatóságainak a hivatkozott bizonyítványt, megadva adott esetben azon tartalmi vagy formai okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. Az exportőr ország vámhatóságai legkésőbb tíz hónapon belül lefolytatják az ellenőrzést, és tájékoztatnak az ellenőrzés eredményeiről. Meg kell jelölniük, hogy az okmányok valódiak‑e, az érintett termék származó terméknek tekinthető‑e, és teljesíti‑e az említett jegyzőkönyv egyéb követelményeit.(30)
69. Ha megalapozott kétség esetén nem érkezik válasz tíz hónapon belül, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt a kérdéses okmány valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, az importáló állam vámhatóságai a kedvezményes elbánás igénybevételének lehetőségét megtagadják.(31)
70. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikkében előirányzott közigazgatási együttműködés tehát azért lépett életbe, hogy ellenőrizni lehessen a termék származását igazoló bizonyítvány hitelességét. Az utólagos ellenőrzés kiterjedhet például annak biztosítására, hogy egy nem az Izrael Állam területéről származó olyan anyag értéke, amely az EUR.1 bizonyítvánnyal ellátott végső termékben kerül feldolgozásra, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%‑át,(32) vagy hogy a termék feldolgozására vonatkozó igazolás rendelkezésre áll.(33)
71. Ideje feltenni magunknak a kérdést, hogy a jelen helyzethez hasonló ügyben az importőr állam vámhatóságai kötve vannak‑e a származás exportőr állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenőrzésének eredményéhez.
72. A Bíróságnak a Közösség és harmadik országok közötti megállapodások vizsgálata során már volt alkalma megválaszolni ezt a kérdést.
73. Ugyanis a Rapides Savoyards és társai ügyben hozott ítéletében,(34) amely az EK–Izrael megállapodáshoz csatolthoz hasonló jegyzőkönyvet tartalmazó, az Európai Gazdasági Közösség és a Svájci Államszövetség között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás(35) értelmezésére vonatkozik, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „az áruk származásának meghatározása […] az exportőr és importőr állam hatóságai közötti hatáskörmegosztáson alapul; a származást pedig az exportőr állam hatóságai állapítják meg, és a rendszer működésének ellenőrzését az érdekelt hatóságok közötti együttműködés biztosítja”.(36)
74. A Bíróság annak megállapításával folytatta, hogy e rendszer csak akkor működhet, ha az importáló ország vámhatóságai elismerik az exportáló állam vámhatóságainak jogszerűen tett megállapításait.(37)
75. A közelmúltban a Bíróság kimondta, hogy „az importőr állam vámhatóságai nem állapíthatják meg egyoldalúan az exportőr állam vámhatóságai által szabályosan kibocsátott EUR.1 bizonyítványok érvénytelenségét. Ugyanez vonatkozik az utólagosan elvégzett megerősítés esetére is, ahol e megerősítés eredménye köti az importőr állam vámhatóságait.”(38)
76. Tehát egy társulási megállapodás – így különösen az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikke – által felállított közigazgatási együttműködés rendszer a megállapodásban részes államok vámhatóságainak kölcsönös bizalmán és aktusaik kölcsönös elismerésén alapul.
77. Ez a kölcsönös elismerés azonban nem teljes. A Bíróság ugyanis néhány esetben elfogadta, hogy az importőr állam vámhatóságai nincsenek kötve az exportőr állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenőrzés eredményéhez.
78. Ekképpen a Bíróság elismerte, hogy abban a különleges esetben, ha az exportőr állam vámhatóságai nem képesek szabályszerűen elvégezni az említett jegyzőkönyv által előírt utólagos vizsgálatot, az importőr állam vámhatóságai maguk ellenőrizhetik a vitatott bizonyítvány eredetiségét és szabályszerűségét, figyelembe véve egyéb bizonyítékokat a kérdéses áru származása tekintetében.(39)
79. A Bíróság azt is kimondta ítéletében, hogy az áruk származására vonatkozó alapos kételyre okot adó esetekben, és ha a megerősítésre vonatkozó kérés keltétől számított tíz hónapon belül nem érkezik válasz az exportőr állam vámhatóságaitól, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt az eredet meghatározásához, az importőr állam vámhatóságai visszautasíthatják az exportőr állam vámhatóságainak bizonyítványait.(40)
80. Ráadásul, amikor a kedvezményes elbánást nem a Közösséget valamely harmadik országgal szemben kötő és kölcsönös kötelezettségvállaláson alapuló nemzetközi megállapodás, hanem autonóm közösségi intézkedés vezeti be, akkor az exportőr tagállam vámhatóságai a közösségi jogszabályok értelmezésében nem köthetik a Közösséget és annak tagállamait. Ebben az esetben valamely vizsgálati eljárás keretében az áruk származását illetően elvégzett bizottsági értékelésnek kell érvényesülnie az exportőr harmadik állam vámhatóságainak értékelésével szemben.(41)
81. A Bíróság az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulási megállapodás(42) kapcsán azt is kimondta ítéletében, hogy az importőr állam vámhatóságai maguk is elvégezhetik az utólagos ellenőrzést a Bizottság szervei által elvégzett utólagos ellenőrzés eredményeire támaszkodva, anélkül hogy kötelesek lennének segítségül hívni a megállapodásban rögzített vitarendezési eljárást.(43)
82. Tehát egyedül az exportőr állam vámhatóságainak tehetetlensége vagy valamely autonóm közösségi intézkedés esetén nem kötelesek az importőr állam vámhatóságai az exportőr állam hatósági határozatainak az elismerésére.
83. Ezt az a körülmény magyarázza, hogy vélelmezhető, hogy az exportőr állam hatóságai vannak leginkább abban a helyzetben, hogy közvetlenül megvizsgálják az érintett termék származását meghatározó tényezőket.(44)
84. Az importőr állam vámhatóságai tehát főszabály szerint kötve vannak az exportőr állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenőrzés eredményéhez.
85. Ugyanakkor úgy vélem, hogy jelen eset különbözik azoktól az ügyektől, amelyekkel eddig a Bíróság foglalkozott.
86. Az alapügyben ugyanis nem a kedvezményes elbánáshoz jogot adó származására vonatkozó megállapítások pontosságának az ellenőrzéséről van szó, mivel a termék eredete ismert, és nem vitatott. Valójában a kérdés arra irányul, hogy ennek az eredetnek a kérdése az EK–Izrael megállapodás hatálya alá tartozik‑e vagy sem.
87. Amint említettem,(45) az exportőr és az importőr állam vámhatóságai közötti jogvita az EK‑Izrael Társulási Tanács 2001. november 20‑i második ülésén már naprenden volt. Emlékeztetnék arra, hogy az EK–Izrael megállapodás 75. cikke alapján a Tanács járhat el a hivatkozott megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos jogvitákban.
88. Ezen ülés során a Bizottság a Társulási Tanács tagjaként(46) említést tett a származási szabályokkal kapcsolatos jogvitáról és az EK–Izrael megállapodás alkalmazásával kapcsolatos nehézségekről, továbbá kijelentette, hogy meghozza a megfelelő intézkedéseket. Nehezményezte, hogy a megállapodás területi hatályának értelmezésében tartós véleménykülönbség áll fenn, és bejelentette, hogy az importőrök részére az 1997‑es közlemény helyébe lépő, és azt pontosító új közleményt ad ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
89. A Közösség és Izrael Állam közötti jogvita a mai napig nem oldódott meg.
90. A kérdést előterjesztő bíróság egy a megszállt területekről származó termékeket importáló német gazdasági társaság és a német vámhatóság közötti perben most került szembe ezzel a problémával. Ezért a Bírósághoz fordult, hogy a problémára megfelelő választ kapjon.
91. A Közösség és Izrael Állam között évek óta húzódó jogvita ugyanis a gazdasági szereplőket is jogbizonytalanságban tartja, mivel nem tudják, hogy a megszállt területekről származó termékekre az EK–Izrael megállapodást hogyan kell alkalmazni.
92. Másrészt amennyiben elfogadjuk, hogy az e megállapodásban részes egyik fél vámhatóságai vagy bíróságai egyoldalúan hozhatnak döntést arról, hogy a megállapodás a megszállt területekről származó termékekre alkalmazandó‑e, vagy sem, ez kétségtelenül a közösségi jog szerves részét képező EK–Izrael megállapodással összhangban nem lévő joggyakorlatra vezetne.
93. Ez konkrétan azzal a következménnyel járna, hogy a megszállt területekről származó termékek valamely tagállamba történő exportja esetén részesülnének az EK–Izrael megállapodásban előírt kedvezményes elbánásban, míg ugyanezek a termékek más tagállamokba történő exportálás esetén nem részesülnének e kedvezményes elbánásban.
94. Ezért úgy vélem, hogy az exportőr állam vámhatóságainak a termék származását igazoló tényezők pontosságának ellenőrzésével kapcsolatos vélelem a jelen problémára nem adhat megoldást, hiszen az EK–Izrael megállapodásban szereplő egyik fél sincs abban a helyzetben, hogy a megállapodás területi hatálya kapcsán egyoldalú választ adjon.
95. Következésképpen nem tudom, hogy a német vámhatóságokat hogyan köthetné az izraeli vámhatóságok által lefolytatott utólagos ellenőrzés eredménye.
96. Az előzőeket összefoglalva arra a következtetésre jutottam, hogy az EK–Izrael megállapodásban szereplő részes államok vámhatóságai közötti jogvita nem ténykérdést vet fel, hanem a megállapodás területi hatálya alkalmazásának az értelmezésére irányul; ezért az importőr állam vámhatóságai nincsenek kötve az exportőr állam vámhatóságai által lefolytatott, a megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikke szerinti utólagos ellenőrzésnek az eredményéhez.
B – A jogvita Vám‑együttműködési Bizottság elé terjesztésének kötelezettségéről
97. Az előterjesztő bíróság a második kérdés vonatkozásában arra vár választ, hogy a német vámhatóságok a vám utólagos kivetéséről szóló határozat meghozatala előtt kötelesek‑e a kérdést a Vám‑együttműködési Bizottság elé terjeszteni, az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 33. cikkének első albekezdésében szabályozott eljárás alapján, amely az utólagos ellenőrzés folyamán felmerülő, illetve a jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos jogvitákat a Vám‑együttműködési Bizottság elé utalja.
98. Valójában annak eldöntéséről van szó, hogy a német vámhatóságok a vám utólagos kivetése céljából eljárhatnak‑e egyoldalúan, anélkül, hogy a kérdést előzetesen a Vám‑együttműködési Bizottság elé terjesztenék.
99. Nem gondolom, hogy a hivatkozott jegyzőkönyv 33. cikkének első albekezdésében szereplő eljárás vizsgálata az EK–Izrael megállapodás területi hatályának az alkalmazásával kapcsolatos probléma megoldására a megfelelő alap lenne.
100. Ez az eljárás ugyanis a megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikke szerinti, a termék származására vonatkozó megállapítások pontosságának az ellenőrzését célzó utólagos ellenőrzésből eredő jogvita megoldására szolgál.(47)
101. Márpedig a véleményem szerint az importőr állam és az exportőr állam vámhatóságai közötti jogvita nem az alapeljárásban szereplő termékek származását meghatározó tényekről szól, hanem a hivatkozott megállapodás területi hatálya alkalmazásának az értelmezésére irányul.
102. Úgy vélem, hogy az alapeljárásban szereplő esethez hasonló jogvita során az EK–Izrael megállapodás 75. cikkének (1) bekezdésében szereplő eljárást kell alkalmazni.
103. E rendelkezésből kitűnik, hogy „bármelyik fél a megállapodás alkalmazásából vagy értelmezéséből adódó bármely vitát a Társulási Tanács elé terjeszthet”. Emlékeztetek arra ugyanis, hogy a Társulási Tanács a megállapodás 67. cikke alapján köteles megvizsgálni minden, a megállapodás keretei között felmerülő nagyobb jelentőségű ügyet, valamint kölcsönös érdeklődésre számot tartó más kétoldalú és nemzetközi kérdést.
104. Ennélfogva a fentiekre tekintettel arra a következtetésre jutottam, hogy a német vámhatóságok nem voltak kötelesek az izraeli vámhatóságokkal fennálló jogvitát a Vám‑együttműködési Bizottság elé terjeszteni.
C – A versenyző minősítések lehetőségéről
105. Az első és a negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy akár az EK–Izrael megállapodás, akár az EK–PFSZ megállapodás alapján egyaránt részesülhetnek‑e kedvezményes elbánásban azok az áruk, amelyek izraeli termékként lettek hitelesítve, de a megszállt területekről, pontosabban Ciszjordániából származnak.
106. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis úgy ítéli meg, hogy csekély jelentősége lehet annak, melyik vámhatóságnak volt hatásköre az EUR.1 bizonyítvány kiállítására és a megszállt területekről származó termékek kedvezményes elbánásban történő részesítésére, mivel ez esetben lehetőség van mind az EK–Izrael megállapodás, mind az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánás alkalmazására.
107. Nem osztom ezt a véleményt.
108. Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az EK–Izrael megállapodás 83. cikke előírja, hogy „[a megállapodást] Izrael Állam területén kell alkalmazni”.
109. Izrael Állam határait az UNSCOP különbizottság(48) által kidolgozott és 1947. november 29‑én az ENSZ Közgyűlés 181. számú határozatával jóváhagyott, Palesztina felosztásának terve határozta meg. 1948. május 14‑én Izrael Állam ideiglenes kormányfője a Palesztina felosztásának tervében szereplő határok közötti állam megalakulását kiáltotta ki.(49)
110. Másfelől az EK–Izrael megállapodás preambuluma kimondja, hogy:
„Figyelembe véve, hogy a Felek milyen fontosságot tulajdonítanak a gazdasági szabadság elvének és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik”.
111. Márpedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. november 22‑én meghozott 242. számú határozata alapján – amelyre az EK–PFSZ megállapodás preambuluma is hivatkozik – Izraelnek vissza kell vonnia csapatait a megszállt területekről, fel kell hagynia a csapatok megerősítésével és a hadiállapot fenntartásával, továbbá tiszteletben kell tartania minden szomszédos állam szuverenitását, területi egységét és politikai függetlenségét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973. október 22‑én meghozott 338. sz. határozatában kérte a 242. sz. határozat alkalmazását.
112. Az előzőekre tekintettel úgy tűnik, hogy a Bíróság nem tehet mást, mint kimondja, hogy Ciszjordánia és a Gázai övezet területe nem része Izrael Állam területének.
113. Hozzáteszem, hogy a P‑2747/00. számú, Alain Lipietz európai parlamenti képviselő által előterjesztett, az EK–Izrael megállapodás területi hatályára vonatkozó kérdésre(50) a Tanács válaszában kifejtette, hogy „[a]mi [az ezen megállapodás] területi hatályát illeti, a 83. cikk csupán az Izrael Állam területére szorítkozik, [továbbá] az Izrael kifejezés az Izraelt övező felségvizeket és meghatározott körülmények esetén egyes nyílt tengeri hajókat is jelenti. A[z EK–Izrael] megállapodás nem tartalmaz további fogalommeghatározást. A [Közösség] véleménye szerint [e] megállapodás – összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival – csak Izrael Állam területének nemzetközileg elismert határain belül érvényes.”(51)
114. Ráadásul az izraeli–palesztin megállapodás XI. cikkének (1) bekezdése szerint Izrael Állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság Ciszjordánia és a Gázai övezet területét különálló területi egységnek tekintik.
115. Az előzőekre tekintettel számomra nehezen tűnik elfogadhatónak az, hogy egy Ciszjordániából – általánosabban a megszállt területekről – származó termék az EK–Izrael megállapodás alapján kedvezményes elbánásban részesüljön.
116. Nem vitatott, hogy az Izrael Állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság viszonyában fennálló feszültségek nem büntethetik a szóban forgó területek termelőit, és nem akadályozhatják meg, hogy ők kedvezményes elbánásban részesüljenek.
117. Az előterjesztő bíróság által elképzelt megoldás akármennyire pragmatikusnak tűnik, véleményem szerint mégsem kielégítő az alábbi indokok miatt.
118. Legelőször is a Bíróság ítéletében már kimondta, hogy a kedvezményes elbánás rendszere a Közösség által egyes fejlődő országokból származó termékekre egyoldalúan adott vámkedvezményekre épül az ezen országokkal folyó kereskedelem megkönnyítése céljából. A kedvezményes elbánás tehát a termék származásához kapcsolódik, ezért a származás bizonyítása szükséges eleme a rendszernek.(52)
119. Az exportőr állam vámhatóságai által kiállított bizonyítványnak kétségkívül igazolnia kell, hogy az érintett termék kedvezményes elbánásban részesülő állam területéről származó terméknek minősül.
120. Ezért véleményem szerint nem fogadható el, hogy egy Ciszjordánia területéről származó termék az EK–Izrael megállapodás alapján fennálló kedvezményes elbánásban részesüljön.
121. Ráadásul úgy tűnik számomra, ha a Közösség az EK–Izrael megállapodás aláírását és az 1967‑ben megszállt területek Izraelhez történő csatolását követő években Ciszjordánia és a Gázai övezet területéről származó termékekre vonatkozó kedvezményes elbánás nyújtása végett kötötte meg az EK–PFSZ megállapodást, akkor ezeket a termékeket nem tekinthette az EK–Izrael megállapodás szerinti kedvezményes elbánás alá tartozóknak.
122. Másfelől a „Mashreq/Maghreb” tanácsi munkacsoportnak az EK–Izrael megállapodás szerinti Társulási Tanács ötödik ülésére szóló uniós álláspont kialakítását célzó feljegyzéséből világosan látszik, hogy az Izrael Állam és a Bizottság közötti technikai megállapodás alapján az izraeli vámhatóságok kötelesek feltüntetni a kedvezményes elbánásban részesülő és az Unióba exportált termékeket kísérő, Izraelben kiállított származási bizonyítványokon a termék előállításának a helyét. Ez azt a célt szolgálta, hogy az Izraelből származó és az EK–Izrael megállapodás alapján kedvezményes elbánásban részesülő árukat meg lehessen különböztetni azoktól, amelyek a megszállt területek zónáiból származnak és ebben a kedvezményben nem részesülnek.(53)
123. Ráadásul egyértelmű, hogy az EK–PFSZ megállapodás megkötésével a Közösség a Ciszjordániába és a Gázai övezetbe irányuló, illetve onnan történő kereskedelem ösztönzését célozta. A megállapodás 1. cikkéből ugyanis következik, hogy a megállapodás többek között Ciszjordánia és a Gázai övezet társadalmi és gazdasági fejlődéséhez való hozzájárulás biztosítását, és a békés egymás mellett élés, valamint a gazdasági és politikai stabilitás megszilárdítása céljából egy regionális együttműködés támogatását irányozza elő.
124. A Bizottság 1998. május 12‑én kiadott közleményében(54) emlékeztet arra, hogy a Ciszjordániából és a Gázai övezetből származó áruknak kedvezményes elbánásban történő részesítése egy rendellenesség kijavítását célozta, tudniillik a szomszédos államok akkoriban már részesültek ilyen kedvezményben, miközben nem ez volt a helyzet Ciszjordánia és a Gázai övezet területei esetében.(55)
125. 2007‑ben Ciszjordánia és a Gázai övezet csak a 168. helyet foglalta el az Unió importőr kereskedelmi partnereinek a rangsorában.(56) Az EK–PFSZ megállapodás éppen ezen területek és az Unió közötti kereskedelem ösztönzését célozza. Annak elfogadásával, hogy az ezekről a területekről származó termékek izraeli származású termékeknek minősülnének és az EK–Izrael megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban részesülnének, megfosztanánk az EK–PFSZ megállapodás egy részét a hatékony érvényesüléstől.
126. Végül, a Brita úgy véli, hogy a palesztin vámhatóságok mindenesetre olyan állapotba kerültek, hogy a Ciszjordániából származó termékekre képtelen voltak kiállítani az EUR.1 bizonyítványt. A megszállt területeken fennálló állapotokat figyelembe véve igaz, hogy az ezeken a területeken működő exportőrök számára a ciszjordániai és a gázai vámhatóságok által kiadandó bizonyítványok megszerzése nehéznek tűnt. A kérdést előterjesztő bíróság állításának megfelelően elfogadhatnánk, hogy az említett bizonyítványokat az izraeli vámhatóságok állítsák ki, miközben az ezen területekről származó termékek exportőrei az EK–PFSZ megállapodás által bevezetett kedvezményes elbánásban részesülnek.
127. Ugyanakkor az EK–PFSZ megállapodáshoz csatolt 3. jegyzőkönyv 16. cikkének (4) bekezdése szerint az EUR.1 bizonyítvány kiadására a ciszjordániai és a gázai vámhatóságok rendelkeznek hatáskörrel.
128. Ráadásul az izraeli–palesztin megállapodásnak a felek közötti gazdasági kapcsolatokról szóló V. mellékletéből következik, hogy a palesztin hatóságok nincsenek minden hatáskörtől megfosztva a kereskedelem és a vámigazgatás területén.(57)
129. A melléklet VIII. cikkének (11) bekezdése és IX. cikkének (6) bekezdése szerint ugyanis a palesztinok minden megszorítás nélkül exportálhatják ipari és mezőgazdasági termékeiket, a palesztin hatóságok származási bizonyítványa alapján.(58)
130. Így valóban léteznek a Ciszjordánia és a Gázai övezet területéről származó termékek EUR.1 bizonyítvánnyal történő ellátásáért hatáskörrel rendelkező hatóságok. Úgy tűnik, hogy a gazdasági szereplő kérheti ezeket a bizonyítványokat a palesztin kereskedelmi kamarától.(59)
131. Következésképpen úgy vélem, hogy az EK–PFSZ megállapodás által felállított kedvezményes elbánásban történő részesülés végett egyedül a palesztin vámhatóságok igazolhatják EUR.1 bizonyítvány kiadásával az áruk eredetét. Nem lenne logikus a megállapodás által felállított kedvezményes elbánás alkalmazása olyan termékre, amelyet más hatóság látott el EUR.1 bizonyítvánnyal.
132. Úgy gondolom, hogy ezt az érvelést a Bíróság az Anastasiou és társai ügyben(60) 1994. július 5‑én hozott ítélete megerősítette, amely ügyben a Bíróság, álláspontom szerint, az alapügyben szereplő helyzethez hasonló helyzettel találkozott.
133. Ebben az ügyben ugyanis, amely az Európai Gazdasági Közösség és a Ciprusi Köztársaság között 1972. december 19‑én aláírt társulási megállapodás értelmezését érinti(61) – amely az EK–Izrael és az EK–PFSZ megállapodások szerinti rendszerhez hasonló rendszert állított fel az áruk származásának igazolására –, a Bíróságnak nyilatkoznia kellett arról, hogy egyrészt az EGK–Ciprus megállapodás alapján az importőr állam vámhatóságai visszautasíthatják‑e a Ciprusi Köztársaság hatáskörrel rendelkező hatóságaitól eltérő hatóságok által kiállított EUR.1 bizonyítványokat vagy ellenkezőleg, kötelesek‑e elfogadni azokat, másrészt el lehet‑e járni eltérő módon a megállapodásban leírtaktól, amennyiben a Ciprusi Köztársaság területén fennálló különleges helyzethez kapcsolódó körülmények alapján ez indokolttá válik.
134. A helyzet a következő volt. Ciprus északi részén letelepedett termelők és exportőrök az Egyesült Királyságba exportálták termékeiket. A termékeiket a Ciprusi Köztársaság hatóságaitól eltérő hatóságok látták el EUR.1 származási bizonyítvánnyal.
135. A Bíróság ítéletében kimondta, hogy „[b]ár Ciprus területének az 1974‑es török katonai beavatkozás következtében történő kettészakadása egy olyan zónára, amelyben a Ciprusi Köztársaság hatóságai az őket megillető hatásköröket teljes mértékben gyakorolják, és egy másik olyan zónára, amelyben ténylegesen nem képesek azokat gyakorolni, az [EK–Ciprus] megállapodás Ciprus egészére történő alkalmazhatósága szempontjából komoly problémákat vet fel, de ebből még nem következik az, hogy a megállapodáshoz kapcsolt [a „származó termék” fogalmáról, illetve a közigazgatási együttműködés módszereiről szóló 1977‑es] jegyzőkönyv[(62)] világos, pontos és feltétel nélküli rendelkezéseit ne kellene alkalmazni.”(63)
136. A Bíróság annak megállapításával folytatta, hogy „[a]z importőr állam vámhatóságai a származási bizonyítványok elfogadásával tanúsítják, hogy az exportőr állam hatáskörrel rendelkező hatóságai által végrehajtott termékellenőrzési rendszert teljes mértékben megbízhatónak tekintik. Ez kifejezi azt is, hogy az importáló államnak nincsenek kétségei afelől, hogy a termékek származásával vagy csalás megtörténtével kapcsolatos utólagos ellenőrzés, megkeresés vagy vitarendezés az érintett hatóságok együttműködésével hatékonyan lefolytatható”.(64)
137. A Bíróság szerint „kizárt az olyan államképződmény hatóságaival történő együttműködés, mint amely Ciprus északi részén alakult, amelyet sem a Közösség, sem annak tagállamai nem ismernek el, mivel ők az egyedüli ciprusi államnak a Ciprusi Köztársaságot tekintik”.(65) A Bíróság abból indul ki továbbá, hogy „a Ciprusi Köztársaságtól eltérő állam hatóságai által kiadott származási bizonyítványok elfogadása az ellenőrzés és együttműködés bármely lehetőségének hiányában az 1977‑es jegyzőkönyv által létrehozott rendszer tárgyának és céljának a megtagadásához vezetne.”(66)
138. A Bíróságnak a fent hivatkozott Anastasiou és társai ügyhöz tartozó értelmezéséből világosan kitűnik tehát, hogy nem fogadhatók el az egy társulási megállapodásban pontosan meghatározott hatóságoktól eltérő hatóságok által kibocsátott származási bizonyítványok. Bár az olyan területeken fennálló nehéz helyzet, mint amelyek Ciprus északi részén, Ciszjordániában vagy a Gázai övezetben találhatók, a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt megoldás elfogadása mellett szólhat, mégis úgy vélem, hogy ezen javaslat elfogadása a tagállamok, valamint Ciszjordánia és a Gázai övezet vámhatóságai közötti – a kereskedelem ösztönzését célzó – közigazgatási együttműködés beindítása érdekében tett erőfeszítések kioltását jelentené.
139. Ennélfogva a fentiekre tekintettel úgy gondolom, hogy azok az áruk, amelyeket az izraeli vámhatóságok izraeli termékként hitelesítettek, de amelyek – ahogy időközben kiderült – a megszállt területekről, pontosabban Ciszjordániából származnak, nem részesülhetnek sem az EK–Izrael megállapodás, sem az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban.
V – Végkövetkeztetések
140. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az alábbiak szerint válaszoljon a Finanzgericht Hamburgnak:
„1) Az importőr állam vámhatóságai nincsenek kötve az exportőr állam vámhatóságai által lefolytatott, az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro‑mediterrán megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 32. cikke szerinti utólagos ellenőrzés eredményéhez, ha a részes államok vámhatóságai közötti jogvita a megállapodás területi hatálya alkalmazásának az értelmezésére irányul.
2) Ezenkívül a német vámhatóságok nem voltak kötelesek az izraeli vámhatóságokkal fennálló jogvitát a Vám‑együttműködési Bizottság elé terjeszteni.
3) Azok az áruk, amelyeket az izraeli vámhatóságok izraeli termékként hitelesítettek, de amelyek, – ahogy időközben kiderült – a megszállt területekről, pontosabban Ciszjordániából származnak, nem részesülhetnek sem az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro‑mediterrán megállapodás, sem az egyrészről az Európai Közösség, másrészről Ciszjordánia és a Gázai‑övezet Palesztin Nemzeti Hatósága képviseletében a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) közötti kereskedelemről és együttműködésről szóló euro‑mediterrán ideiglenes társulási megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban.”