AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2014. szeptember 17.(*)
„Közszolgálat – A Frontex személyi állománya – Ideiglenes alkalmazott –Határozott időre szóló szerződés meghosszabbításának elmaradása – Meghosszabbításra vonatkozó eljárás – Az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja – Meghallgatáshoz való jog – Megsértés – A határozat tartalmára gyakorolt befolyás”
Az F‑117/13. sz. ügyben,
az EUMSZ 270. cikk alapján
Kari Wahlström, az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség korábbi ideiglenes alkalmazottja (lakóhelye: Espoo [Finnország], képviseli: S. Pappas ügyvéd)
felperesnek
az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (Frontex) (képviselik: S. Vuorensola és H. Caniard, meghatalmazotti minőségben, segítőik: D. Waelbroeck és A. Duron ügyvédek)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: S. Van Raepenbusch elnök (előadó), R. Barents és K. Bradley bírák,
hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. június 18‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2013. november 30‑án érkezett keresetlevelében K. Wahlström az Európai Unió Tagállamainak Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (Frontex) ügyvezető igazgatója által 2013. február 19‑én hozott, a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítását mellőző határozat megsemmisítését kéri.
Jogi háttér
2 Az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról szóló, 2004. október 26‑i 2007/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 349., 1. o.) 17. cikke értelmében a Frontex személyi állományára az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek vonatkoznak.
Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek
3 Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek a jogvitára alkalmazandó változatának 2. cikke értelmében:
„Ezen alkalmazási feltételek alkalmazásában »ideiglenes alkalmazottak«:
a) a költségvetés egyes intézményekre vonatkozó részéhez mellékelt beosztásjegyzékben felsorolt és a költségvetési hatóságok által ideiglenesnek minősített beosztások betöltésére alkalmazott alkalmazottak;
[…]”
4 A szerződés megszűnését illetően az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek a jogvitára alkalmazandó változatának 47. cikke kimondja:
„Az elhalálozás miatti megszűnés esetén kívül az ideiglenes alkalmazott alkalmazotti jogviszonya megszűnik:
[…]
b) határozott időre szóló szerződés esetén:
i. a szerződésben meghatározott napon;
ii. a szerződésben meghatározott felmondási idő végén, ha szerződés biztosítja az alkalmazottnak vagy az intézménynek a korábbi megszüntetés lehetőségét. […]”
Az ideiglenes alkalmazotti szerződések meghosszabbítására vonatkozó eljárás a Frontexnél
5 A tényállás megvalósulásának időpontjában a Frontexnél az ideiglenes alkalmazotti szerződések meghosszabbítására vonatkozó eljárást a Frontex személyi állományával a 2010. július 26‑i, 40. számú igazgatási feljegyzésben közölt iránymutatások szabályozták (a továbbiakban: iránymutatás), amelyek célja többek között az volt, hogy biztosítsák az eljárás koherens, átlátható és méltányos lefolytatását. Az iránymutatások 2. pontja szerint a meghosszabbításra vonatkozó eljárás négy szakaszból áll:
– miután az alkalmazott jelzi, hogy a szerződés meghosszabbítását kívánja, az értékelő az értékelési űrlapra feljegyzi ezzel kapcsolatos megjegyzéseit és javaslatát;
– az ellenjegyző megvizsgálja az értékelő javaslatát, és ugyanezen az űrlapon indokolással ellátva jelzi, hogy azzal egyetért vagy nem; amennyiben az ellenjegyző nem ért egyet az értékelővel, az előbbi írásban kifejti ennek indokait;
– az érintett egység vezetője ajánlást fogalmaz meg az űrlappal kapcsolatban;
– az ügyvezető igazgató meghozza a végső döntést.
6 Az iránymutatás 3. pontjának a) alpontja értelmében:
„Ha az ügyvezető igazgató úgy dönt, hogy a szerződést [öt] évvel meghosszabbítja, [az emberi erőforrások osztály] elkészíti az ideiglenes alkalmazottnak a szerződése ezen időszakra történő meghosszabbítására javaslatot tevő levelet. […]
Miután pozitív választ kapott az alkalmazottól, [az emberi erőforrások osztály] módosító záradékot készít az alkalmazott általi jóváhagyás és aláírás céljából, amely a folyamatban lévő szerződés lejárta előtt [két] hónappal készül el. […]”
7 Az iránymutatás 3. pontjának c) alpontja pontosítja:
„Ha az ügyvezető igazgató úgy dönt, hogy nem hosszabbítja meg a szerződést, [az emberi erőforrások osztály] levelet készít, abban megemlítve az értékelő által előadott érveket (a szolgálati érdekhez, a teljesítményhez vagy e kettő kombinációjához kapcsolódó érvek). E levelet az ügyvezető igazgató aláírja, és azt [tizenkét] hónappal a hatályban lévő szerződés lejárta előtt továbbítják az alkalmazottnak.”
A jogvita alapjául szolgáló tényállás
8 A felperes 2006. augusztus 1‑jén lépett szolgálatba a Frontexnél, az egyéb alkalmazottakról szóló alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazottként, meghosszabbítható ötéves időtartamra. Kezdetben a Frontex igazgatási szolgálatának egységvezetőjévé nevezték ki és besorolták az A*12 besorolási fokozat második fizetési fokozatába.
9 2008 elején az egységek és az ügyvezető igazgató közötti új vezetői szintet hoztak létre, amelyet „főosztályok” alkottak, élükön „főosztályvezetőkkel”. 2008 tavaszán kiválasztási eljárást indítottak a főosztályvezetők középvezetői állásának betöltése céljából. A felperes, akit az ügyvezető igazgató biztatott az ezen eljárásban való részvételre, benyújtotta pályázatát az igazgatási főosztály vezetői állására, azonban pályázatát elutasították. Az állás betöltésére C‑t választották ki.
10 A felperest belső kiválasztási eljárást követően, és a szerződéséhez fűzött, 2010. június 22‑én aláírt záradéknak megfelelően 2010. augusztus 1‑jei hatállyal a Frontex pireuszi (Görögország) műveleti irodájának vezetői állásába osztották be. A felperes igazgatási szolgálatnál ellátott egységvezetői feladatait 2010 júniusában átadták az igazgatási főosztály vezetőjének, C‑nek, aki e minőségében egyben a hivatali felettese is volt.
11 A felperes 2008. évi szakmai teljesítményének értékelésére vonatkozó értékelő jelentést 2009 novemberében véglegesítették. E jelentésben az igazgatási főosztály vezetője, C, aki a felperes közvetlen hivatali felettese és e minőségében egyben értékelője is volt, valamint az ügyvezetőigazgató‑helyettes ellenjegyzői minőségében úgy vélték, hogy a felperes teljesítménye III‑as szintet ért el, mivel szerintük a felperes „részben felelt meg a hatékonyság, a készségek és a feladatai teljesítése során tanúsított magatartás terén támasztott elvárásoknak”. Azonban a következő, 2009. évi értékelő jelentésben, amelyet 2010. június 23‑án véglegesítettek, ugyanezen értékelő és ellenjegyző a II. szintre helyezte a felperes teljesítményszintjét, mivel ez utóbbi véleményük szerint „teljes mértékben megfelelt a hatékonyság, a készségek és a feladatai teljesítése során tanúsított magatartás terén támasztott elvárásoknak”. Végül 2011. február 23‑án közölték a felperessel a 2010. évi értékelő jelentés tervezetét, amelyben az értékelő és az ellenjegyző, akiknek személye megváltozott, így azok az ügyvezetőigazgató‑helyettes és az ügyvezető igazgató voltak, úgy vélték, hogy a felperes teljesítményszintjét a III‑as szintre kell helyezni.
12 A felperes 2011. április 28‑án keresetet indított a 2010. évi értékelő jelentés tervezetével szemben a Frontex ügyvezető igazgatójának 2009. augusztus 27‑i, a személyi állomány értékelési eljárásának létrehozásáról szóló határozatának 13. cikke alapján felállított közös értékelési bizottság előtt. 2012. június 13‑án az említett bizottság véleményt bocsátott ki, amelyben megállapította, hogy „tekintettel arra, hogy a jelentésben nem határoztak meg célokat, és bizonyos értékelések alátámasztására nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték”, a jelentés „pártatlanságának és objektivitásának javítására” volt szükség, és azt, hogy „[a] felperes 2011. évi hosszú betegszabadságai miatt és az értékelési eljárás összes szakasza megvalósításának ebből eredő nehézségei miatt […] egyrészt […] nem követ[ték] az alkalmazandó eljárást, másrészt viszont ennek felelősségét nem lehet[ett] az értékelőre és/vagy az ellenjegyzőre hárítani”.
13 2012. július 11‑én levélben tájékoztatták a felperest arról, hogy az ellenjegyző úgy döntött, hogy megerősíti a 2010. évi értékelő jelentést, és semmiféle módosítást nem hajt végre rajta. A felperes megtámadta az említett jelentést a Közszolgálati Törvényszék előtt, amely 2013. október 9‑i Wahlström kontra Frontex ítéletében (F‑116/12, EU:F:2013:143, az ítélettel szemben T‑653/13. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt) elutasította a keresetet.
14 Másfelől, a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítását illetően, amelynek szerződésben meghatározott lejárati ideje 2011. július 31. volt, 2010. július 22‑én az emberi erőforrások osztály elektronikus levélben aziránt érdeklődött a felperestől, hogy kívánja‑e szerződésének meghosszabbítását, annak érdekében, hogy megtudják, szükséges‑e „megindítani a meghosszabbítási eljárást tizenkét hónappal korábban”, ahogyan azt az iránymutatás előírja. A felperes ugyanazon a napon elektronikus levélben igenlő választ adott, jelezve, hogy „most érdeklik a legjobban […] az aktuális küldetések, [az állás] helyzete és kilátásai, amely lehetővé tenné [számára], hogy a partőri képesítés[é]t és a határok rendészeti igazgatása terén szerzett 20 éves tapasztalat[á]t kamatoztatva szolgálja a Frontexet”. Az emberi erőforrások osztály az elektronikus levél megérkezésekor azonnal válaszolt a felperesnek, hogy „megindítja” a szerződés meghosszabbítására irányuló eljárást, és hogy e tekintetben 2010 szeptemberének végén vagy október elején várható döntés.
15 Egy 2010. december 9‑i ülésen az ügyvezető igazgató a Frontex munkaszerződések megkötésére jogosult hatósági minőségében tájékoztatta a felperest azon szándékáról, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését. Másnap az ügyvezetőigazgató‑helyettes ajánlásának megfelelően, aki a felperes értékelőjeként a szerződés meghosszabbítására vonatkozó nyomtatványon hangsúlyozta, hogy a felperes teljesítménye az elmúlt négy évben nem felelt meg az elvárásoknak, az ügyvezető igazgató alakszerű határozatot hozott arról, hogy nem hosszabbítja meg a felperes szerződését. E határozatot 2010. december 16‑án közölték a felperessel.
16 A Frontex ügyvezető igazgatójának 2010. december 10‑i azon határozata, hogy nem hosszabbítja meg a felperes szerződését, pert megelőző közigazgatási eljárás tárgyát képezte, majd azt a felperes megtámadta a Közszolgálati Törvényszék előtt, amely a 2013. január 30‑i Wahlström kontra Frontex ítéletben (F‑87/11, EU:F:2013:10) lényeges eljárási szabályok megsértése miatt megsemmisítette az említett határozatot, megállapítva, hogy a felperes szerződésének meghosszabbítására vonatkozó eljárás a véleményt adó értékelőnél fennálló hatásköri hibában szenvedett. E megsemmisítést követően a Frontex ügyvezető igazgatója munkaszerződések megkötésére jogosult hatósági minőségében 2013. február 19‑én újabb, a felperes szerződésének meghosszabbítását mellőző határozatot hozott (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyet 2013. február 22‑én közöltek a felperessel, az értékelő és az ellenjegyző által kitöltött, a szerződés meghosszabbítására vonatkozó új nyomtatvánnyal együtt.
17 2013. augusztus 13‑i levelében a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a megtámadott határozattal szemben. E panaszt a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság 2013. augusztus 21‑i határozatával elutasította.
A felek kérelmei
18 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– gyakorolja „korlátlan felülvizsgálati jogkörét határozata érvényesülésének biztosítása érdekében”;
– a Frontexet kötelezze a költségek viselésére.
19 A Frontex azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A megsemmisítés iránti kérelemről
20 Megsemmisítés iránti kérelme alátámasztására a felperes öt jogalapra hivatkozik, melyek közül az első a védelemhez való jog megsértésére, a második az iránymutatás 3. pontja c) alpontjának megsértésére, a harmadik a bizalomvédelem elvének megsértésére, a negyedik a gondoskodási kötelezettség megszegésére és az ötödik nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetésére vonatkozik.
21 Az első jogalapjában a felperes azt rója fel a Frontexnek, hogy őt nem hallgatták meg a megtámadott határozat meghozatala előtt, amely határozat sérelmet okozó aktusnak minősül, és súlyos következményekkel járhat a szakmai helyzetére nézve, ugyanis képességeinek és szaktudásának értékelésén alapulva megfosztja a munkaviszonyának fennmaradásától. Az ilyen határozatot tehát a felperessel szemben indított eljárás végén hozott határozatnak kell tekinteni.
22 A felperes megjegyzi azt is, hogy a meghallgatáshoz való jog az uniós jog egyik alapelve, amely elsőbbséget élvez az iránymutatással szemben, oly módon, hogy noha az iránymutatás nem írja elő az érintett alkalmazott meghallgatását, e körülmény nem akadályozhatja az említett elv alkalmazását. Csupán igen rendkívüli esetben, amikor az érintettel való előzetes konzultáció a gyakorlatban lehetetlennek vagy a szolgálati érdekkel összeegyeztethetetlennek bizonyul, lehet a fent említett elvből eredő követelményeknek eleget tenni a sérelmet okozó aktus elfogadása után a lehető legrövidebb határidőn belül tartott meghallgatással. Márpedig a jelen ügyben a Frontex nem konzultált a felperessel sem a megtámadott határozat elfogadása előtt, sem az utána adódó első alkalommal.
23 A Frontex nem vitatja, hogy a megtámadott határozat sérelmet okoz a felperesnek, sem azt, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amelyet valamely személy ellen indítottak, és amely esetleg e személy számára sérelmet okozó aktus meghozatalához vezethet, az uniós jog egyik alapvető elvét képezi, amely jogot még az adott eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiányában is biztosítani kell. Mindazonáltal a Frontex azzal érvel, hogy önmagában az a tény, hogy valamely határozat eljárási szempontból sérelmet okozó aktusnak minősül, nem elegendő ahhoz, hogy az adminisztráció köteles legyen érdemben meghallgatni az érintett alkalmazottat az említett határozat meghozatala előtt. Ehhez az is szükséges, hogy azon közigazgatási eljárást, amely a sérelmet okozó aktus elfogadásához vezet, az érintettel szemben indítsák meg. Márpedig nem ez a helyzet az ideiglenes alkalmazott szerződésének meghosszabbítására vonatkozó eljárás esetében, amely ugyanazon szabályok és értékelési szempontok alapján alkalmazandó minden olyan ideiglenes alkalmazottra, akinek szerződése a közeljövőben jár le, és aki pontosan annak meghosszabbítását kívánja. Ilyen körülmények között ellentmondásos volna azt állítani, hogy az ilyen eljárást az érintett alkalmazottal szemben indították meg.
24 A tárgyaláson a Forntex azt is előadta, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja sem kötelezi arra, hogy meghallgassa a felperest a szerződése meghosszabbításával kapcsolatban, mivel az ilyen meghosszabbítás nem okozhat neki sérelmet.
25 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog az uniós jog minden olyan eljárásban tiszteletben tartandó alapelve, amelyet valamely személy ellen indítottak, és amely e személy számára sérelmet okozó aktus meghozatalához vezethet, és amely alapelvet még az adott eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiányában is biztosítani kell (Belgium kontra Bizottság ítélet, 234/84, EU:C:1986:302, 27. pont; Németország kontra Bizottság ítélet, C‑288/96, EU:C:2000:537, 99. pont; Bizottság kontra De Bry ítélet, C‑344/05 P, EU:C:2006:710, 37. pont).
26 A jelen ügyben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozatot vele szemben indított eljárásban hozták, mivel e határozat azzal bünteti, hogy képességeinek és szaktudásának értékelése alapján megfosztja a munkaviszonyának fennmaradásától. Azonban ahogyan arra a Frontex helyesen rámutat, az ideiglenes alkalmazottak szerződésének meghosszabbítására vonatkozó eljárás, ahogyan azt az iránymutatás megszervezi, pontosan azt teszi lehetővé a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság számára, hogy az érintett alkalmazottak erre vonatkozó kívánságának kinyilvánítását követően, számukra azonos bánásmódot biztosító szabályok szerint megvizsgálja, hogy helyénvaló‑e a közeljövőben lejáró szerződések meghosszabbítása, olyan területen, amelyen a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Ilyen körülmények között nem lehet úgy tekinteni, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárást a felperessel szemben indították, ebből következően a felperes ennek alapján nem hivatkozhat a védelemhez való jogra.
27 Noha a jelen ügyben nem nyert bizonyítást, hogy a megtámadott határozatot a felperessel szemben indított eljárás lefolytatását követően hozták meg, ez nem változtat azon, hogy e határozat kedvezőtlenül befolyásolja a felperes helyzetét, mivel e határozat eredményeképpen megfosztják a Frontexnél fennálló munkaviszonya folytatásának lehetőségétől. Márpedig a védelemhez való jog, ahogyan azt már az uniós bíróság által általánosan alkalmazandóként elismert Charta 41. cikke is rögzíti (L kontra Parlament ítélet, T‑317/10 P, EU:T:2013:413, 81. pont), magában foglalja – egyúttal szélesebb körre is kiterjedően – az említett cikk (2) bekezdésének a) pontjában előírt, mindenkit megillető azon eljárási jogosultságot, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák (lásd ebben az értelemben: Franciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EU:C:2011:853, 65. pont; M.‑ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 81–83. pont; Bizottság kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 98. és 99. pont). Következésképpen a Frontex a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján köteles volt lehetővé tenni a felperes számára, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt észrevételeit érdemben előadja. Márpedig a Frontex egyáltalán nem vitatja, hogy nem tette lehetővé a felperes számára, hogy e határozat meghozatala előtt meghallgassák.
28 Mindazonáltal ahhoz, hogy a meghallgatáshoz való jog megsértése a megtámadott határozat megsemmisítéséhez vezessen, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azt is meg kell megvizsgálni, hogy e szabálytalanság hiányában az eljárás vezethetett volna‑e más eredményre (G. és R. ítélet, C‑383/13 PPU, EU:C:2013:533, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; CH kontra Parlament ítélet, F‑129/12, EU:F:2013:203, 38. pont).
29 A jelen ügyben a szerződés meghosszabbítására vonatkozó új nyomtatványból kitűnik, hogy az értékelőnek a felperes szerződése meghosszabbításának mellőzésére vonatkozó ajánlása a 2009. évi szakmai teljesítményének szintjén alapul, amelyet a 2010. június 23‑án véglegesített értékelő jelentésben értékeltek. A megtámadott határozatba ugyanis lényegében és nagyrészt szó szerint átemelték ezen értékeléseket, melyekben az értékelő hangsúlyozta, hogy „a teljesítményszint (készségek és magatartás) elégtelen a lényegesnek tekintett területeken, melyek kulcsfontosságúak és elsődlegesek az általa betöltött álláshoz”, pontosan kiemelve az el nem ért két célkitűzést, és megemlítve azokat a fent említett értékelő jelentés („Célkitűzések megvalósítása a referencia‑időszakban” címet viselő) B részében. Hasonlóképpen a bizonyos egységekkel fennálló kapcsolatokban jelentkező nehézségek és rendszeresen nem megfelelő döntések meghozatala, amely az említett jelentés „Alkalmasság (készségek és szaktudás) a referencia‑időszakban” címet viselő D részében szerepeltek, szó szerint átkerültek a megtámadott határozatba, az értékelő megjegyzései közé. Márpedig nem vitatott, hogy a felperest meghallgatták a 2009. évre vonatkozó értékelési időszakban.
30 Mindazonáltal az ezen értékelési időszakban a felperes és az értékelő között kialakult párbeszéd önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy a szerződés meghosszabbítására vonatkozó eljárás nem vezethetett volna más eredményre még a fenti 27. pontban megállapított eljárási szabálytalanság hiányában sem, vagyis abban az esetben, ha a felperest a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgatták volna, és így lehetősége lett volna előadni védekezését állása elvesztésének kockázatával szemben, mivel a szóban forgó két eljárásnak – melyek közül az egyik az értékelő jelentés elkészítésére, a másik a szerződés meghosszabbítására vagy annak mellőzésére vonatkozik – hasonló ugyan a tárgya, mégis különböznek, és eltérő értékelési szempontokon alapulnak. Többek között az érintett alkalmazott teljesítményének és készségeinek szintje csupán egyike azon szempontoknak, melyeket a szerződés meghosszabbításáról döntést hozó, a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság figyelembe vehet.
31 Még inkább igaz ez az ellenjegyző, vagyis az ügyvezetőigazgató‑helyettes megjegyzéseire, akivel szintén konzultáltak a Közszolgálati Törvényszék megsemmisítést kimondó ítéletét követően lefolytatott, a szerződés meghosszabbítására vonatkozó új eljárásban. E megjegyzések a felperes által 2010‑ben nyújtott szakmai teljesítményre vonatkoztak, amelyet az ellenjegyző már értékelt, akkor a felperes értékelőjeként, a 2011. évi értékelési időszakban. Márpedig a Wahlström kontra Frontex ítéletben (EU:F:2013:143, 38. pont) a 2011. évi értékelési időszakban elkészített értékelő jelentéssel szemben indított keresetről határozva a Közszolgálati Törvényszék pontosan azt állapította meg, hogy semmiféle párbeszéd nem jött létre az értékelő és a felperes között ezen értékelési időszakban.
32 A fentiekre tekintettel nem zárható ki, hogy a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság azon következtetése, hogy nem hosszabbítja meg a felperes szerződését, más lehetett volna, ha a felperesnek lehetősége lett volna érdemben ismertetni álláspontját a 2009‑ben és 2010‑ben nyújtott szakmai teljesítményével kapcsolatban, a Frontexnél fennálló munkaviszonyának folytatásának szemszögéből, így a védelemhez való jog tiszteletben tartása hatással lehetett volna a megtámadott határozat tartalmára.
33 A jelen ügy körülményei között annak megállapítása, hogy a Frontex azonos határozatot hozott volna a felperes meghallgatását követően is, a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában megfogalmazott meghallgatáshoz való jog lényegének kiüresítését jelentené, mivel e jog tartalma magában foglalja, hogy az érdekeltnek lehetősége legyen befolyásolni a szóban forgó döntéshozatali eljárást (Marcuccio kontra Bizottság ítélet, T‑236/02, EU:T:2005:417, 115. pont).
34 A fentiekből következik, hogy az első jogalap megalapozott, ezért a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni anélkül, hogy szükség volna a többi jogalap vizsgálatára.
Azon kérelemről, hogy a Közszolgálati Törvényszék gyakorolja korlátlan felülvizsgálati jogkörét
35 Mivel a felperes úgy véli, hogy keresete, amely valamely ideiglenes alkalmazotti szerződés meghosszabbítását mellőző határozat megsemmisítésére irányul, pénzügyi következményekkel jár, azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy gyakorolja a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésében számára elismert korlátlan felülvizsgálati jogkörét, és kötelezze a Frontexet az általa a határozata érvényesülésének biztosításához ex æquo et bono szükségesnek ítélt összeg megfizetésére.
36 A Frontex úgy véli, hogy nincs helye, hogy a Közszolgálati Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörével éljen, és őt kártérítés megfizetésére kötelezze.
37 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely jogi aktus megsemmisítésével az uniós bíróság e jogi aktust visszaható hatállyal kiiktatja a jogrendből, illetve amennyiben a megsemmisített jogi aktust már végrehajtották, joghatásainak megszüntetése céljából vissza kell állítani azt a jogi helyzetet, amelyben a felperes a megsemmisített jogi aktus elfogadása előtt volt (Landgren kontra ETF ítélet, F‑1/05, EU:F:2006:112, 92. pont; Kalmár kontra Europol ítélet, F‑83/09, EU:F:2011:66, 88. pont). Ezenkívül az EUMSZ 266. cikknek megfelelően az az intézmény, amelyeknek aktusát semmisnek nyilvánították, „köteles megtenni az Európai Unió Bírósága ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket”.
38 Ebben a tekintetben továbbá azt is hangsúlyozni kell, hogy a megtámadott határozat megsemmisítésére azért került sor, mert a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság nem hallgatta meg érdemben a felperest e határozat meghozatala előtt.
39 Ebben az összefüggésben semmi esetre sem lehet kizárni, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak az lesz az álláspontja, hogy az ügy iratainak ismételt vizsgálatát követően, a jelen ítélet indokolásának figyelembevételével újból meghozhatja a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítását megtagadó határozatot.
40 Másfelől, noha a jelen kérelmeket úgy kell érteni, hogy a felperes a megsemmisítés iránti kérelem keretében azon nem vagyoni károk megtérítését kéri, amelyek a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság által elkövetett szabálytalanságok miatt őt érték, meg kell állapítani, hogy a keresetlevél a legcsekélyebb bemutatását sem tartalmazza annak, hogy a hivatkozott nem vagyoni kárt miért ne orvosolná teljes mértékben a megtámadott határozat megsemmisítése, amely e kárt okozta.
41 Következésképpen nincs helye, hogy a Közszolgálati Törvényszék a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése alapján fennálló korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolva ügyeljen a jelen megsemmisítést kimondó ítélet gyakorlati érvényesülésének biztosítására.
A költségekről
42 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
43 A jelen ítéletben kifejtett indokokból az következik, hogy a Frontex pervesztes lett. A felperes továbbá kifejezetten kérte, hogy a Frontexet kötelezzék a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a Frontex viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a felperesnél felmerült költségeket.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség ügyvezető igazgatója által 2013. február 19‑én hozott, K. Wahlström ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítását mellőző határozatot.
2) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) Az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség maga viseli a saját költségeit és köteles viselni a K. Wahlströhm részéről felmerült költségeket.
Van Raepenbusch | Barents | Bradley |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. szeptember 17‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Van Raepenbusch |