Language of document :

2013. augusztus 9-én benyújtott kereset – ZZ kontra Europol

(F-77/13. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: holland

Felek

Felperes: ZZ (képviselő: W. Brouwer ügyvéd)

Alperes: Europol

A jogvita tárgya és leírása

A két szolgálati út során elszenvedett két baleset nyomán bekövetkező munkavégzésre való teljes képtelenség címén folyósított összegekre fizetendő kamatot megállapító határozat megsemmisítése, valamint kártérítés fizetése az állítólagosan elszenvedett kárért.

Kereseti kérelmek

A Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a 2012. október 15-i, valamint azzal együtt a

tott kamatokat;harmadlagosan: legalább a 2004. január 27-e és 2013. február 1-je közötti időszakra járó, 80 356,75 euró össz

egben megállapított kamatokat, illetve a Közszolgálati Törvényszék legalább állapítson meg méltányos mérlegeléssel egy kezdőnapot, amelytől a kamatok esed

ékessé váltak, vagy ítélje meg az alperes terhére a felperes kárának olyan mértékű megtérítését, amely figyelembe veszi az alperes kötelezettségeinek megszegését;A Közszolgálati Törvényszék kötelezze az alperest: elsődlegesen: az alperes által a WBA&I 2600914 sz. kötvény alapján 2010. május 3-án fizetett összegek kamatainak, azaz:(az AMA alapján 5 %-os mért

kamatait, azazelsődlegesen: a 2001. február 21. és 2013. május 14. közötti időszakra járó, 138 331,75 euró összegre tartott kam

atokat;másodlagosan: a 2004. január 27-e és 2013. május 14-e közötti időszakra járó, 83 154,25 euró összegben megállapított kamatokat;harmadlagosan: legalább a 2004. január 27-e és 2013. február 1-je közötti időszakra járó, 80 356,75 euró összegben megállapított kamatokat, illetve a Közszolgálati Törvényszék legalább állapítson meg méltányos mérlegeléssel egy kezdőnapot, amelytől a kamatok esedékessé váltak, vagy ítélje

meg az alperes terhére a felperes kárának olyan mért

ékű megtérítését, amely figyelembe veszi az alperes kötelezettségeinek megszegését;A Közszolgálati Törvényszék kötelezze az alperest: elsődlegesen: az alperes által a WBA&I 2600914 sz. kötvény alapján 2010. május 3-án fizetett összegek kamatainak, azaz:(az AMA alapján 5 %-os mértékű) halláskárosodás címén fennálló követelés (11 344,50 euró) keletkezésétől számított, a 2002. december 11-ét megelőző 15. naptól (a kötvény 4B része) 2010. május 3-ig terjedő időszakra járó kamatok megfizetésére, amelyek összege 4 875,28 eurót tesz ki;(az AMA alapján 9 %-os mértékű) bokakárosodás címén fennálló követelés (20 420,12 euró) keletkezésétől számított, az Europol felelősségének megállapítását, azaz 2004. január 27-ét megelőző 15. naptól (a kötvény 4B része) 2010. május 3-ig terjedő időszakra járó kamatok megfizetésére, amelyek összege 6 878,71 eurót tesz ki;(az AMA alapján 16 %-os mértékű) kognitív károsodás címén fennálló követelés (36 302,41 euró) keletkezésétől számított, az Europol felelősségének megállapítását, azaz 2004. január 27-ét megelőző 15. naptól (a kötvény 4B része) 2010. május 3-ig terjedő időszakra járó kamatok megfiz

etésére, amelyek összege 12 228,81 eurót tesz ki;másodlagosan: ítélje meg a felperes kárának olyan mértékű megtérítését az alperes terhére, amely figyelembe veszi az alperes kötelezettségeinek megszegését;kötelezze az alperest az eljárás költségeinek megtérítésére, ide értve a kép

viselő tiszteletdíját is.