Language of document :

2020. január 10-én benyújtott kereset – Európai Bizottság kontra Görög Köztársaság

(C-11/20. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: görög

Felek

Felperes: Európai Bizottság (képviselők: A. Bouchagiar és Th. Ramopoulos)

Alperes: Görög Köztársaság

Kereseti kérelmek

A felperes azt kéri, hogy a Bíróság:

állapítsa meg, hogy a Görög Köztársaság – mivel az előírt határidőn belül nem fogadta el a 2008-ban és 2009-ben a görög mezőgazdasági biztosítási szervezeten (ELGA) keresztül folyósított kompenzációs kifizetésekről szóló, az SA.28864 eljárásban 2011. december 7-én hozott bizottsági határozat végrehajtásához szükséges valamennyi intézkedést, vagy legalábbis a jogilag megkövetelt módon nem tájékoztatta a Bizottságot a határozat 4. cikke értelmében elfogadott intézkedésekről – nem teljesítette a szóban forgó határozat 2., 3. és 4. cikkéből, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződésből eredő kötelezettségeit;

a Görög Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Az Európai Bizottság által az SA.28864 eljárásban 2011. december 7-én hozott határozat értelmében a Görög Köztársaságnak négy hónapon belül vissza kellett volna téríttetnie azokat az összeegyeztethetetlen támogatásokat, amelyeket a 2008. és a 2009. év során a görög mezőgazdasági biztosítási szervezeten (ELGA) keresztül folyósított, továbbá a jogilag megkövetelt módon tájékoztatnia kellett volna az Európai Bizottságot az ehhez szükséges intézkedésekről.

A Görög Köztársaság azonban nem téríttette vissza a szóban forgó támogatásokat, mint ahogy azt meg kellett volna tennie. Hasonlóképp, a Görög Köztársaság még nem fogadta el a határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Mindenesetre, a Görög Köztársaság a jogilag megkövetelt módon nem tájékoztatta az Európai Bizottságot a határozat végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.

____________