A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
1963. február 5. (*)
A 26-62. sz. ügyben,
a Bírósághoz a Tariefcommissie, adóügyekben legfelső fokon ítélkező holland közigazgatási bíróság által az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés 177. cikke első bekezdésének a) pontja és harmadik bekezdése értelmében benyújtott, az e bíróság előtt
az N. V. Algemene Transport- en Expeditie Onderneming van Gend & Loos társaság, (székhelye: Utrecht, képviseli: H. G. Stibbe és L. F. D. ter Kuile, amszterdami ügyvédek, kézbesítési cím: Hollandia luxembourgi főkonzulátusa)
és
a holland adóhatóság (képviseli a zaandam-i vám- és jövedékiadó-felügyelő, kézbesítési cím: Hollandia luxembourgi nagykövetsége)
között folyamatban lévő eljárásban a következő kérdésekre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában:
1) Az EGK-Szerződés 12. cikke rendelkezik-e belső jogi hatállyal, más szóval a jogalanyok e cikk alapján érvényesíthetnek-e olyan egyéni jogokat, amelyeket a bíróságoknak védelemben kell részesíteniük;
2) Igenlő válasz esetén, a Németországi Szövetségi Köztársaságból származó urea-formaldehidnek az alapeljárás felperese által Hollandiába történő behozatalakor alkalmazott 8%-os behozatali vám az EGK-Szerződés 12. cikke értelmében vett tiltott emelést jelent-e, vagy pedig a jelen esetben az 1960. március 1-je előtt alkalmazott behozatali vám olyan ésszerű módosításáról van szó, mely számtanilag növekedést eredményezett ugyan, de nem tekinthető a 12. cikk szerint tiltottnak,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: A. M. Donner elnök, L. Delvaux és R. Rossi tanácselnökök, O. Riese, Ch. L. Hammes (előadó), A. Trabucchi és L. Lecourt bírák,
főtanácsnok: K. Roemer,
hivatalvezető: A. Van Houtte,
meghozta a következő
Ítéletet
I – Az eljárásról
Az EGK-Szerződés 177. cikke alapján a Bírósághoz az e cikk szerint bíróságnak minősülő Tariefcommissie által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem szabályszerűsége ellen nem merül fel kifogás.
Másfelől nincs ok a kérelemmel szemben e tekintetben hivatalból eljárni.
II – Az első kérdésről
A – A Bíróság hatásköréről
A holland és a belga kormány vitatja a Bíróság hatáskörét azzal az indokkal, hogy ebben az esetben nem a Szerződés értelmezésével, hanem annak Hollandia alkotmányjogának keretében való alkalmazásával kapcsolatos kérelemről van szó.
Különösen nem tartozik a Bíróság hatáskörébe az, hogy nyilatkozzék az EGK-Szerződésnek a holland jogszabályokkal, vagy a Hollandia által kötött és nemzeti jogába beillesztett más megállapodásokkal szembeni elsőbbségéről; ilyen probléma megoldása a Szerződés 169. és 170. cikkében megállapított feltételeknek megfelelő kereset lehetősége mellett a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Ebben az esetben ugyanakkor a Bíróságot nem arra kérték, hogy a Szerződésnek a holland belső jog elvei szerinti alkalmazásáról döntsön, ami a nemzeti bíróságok feladata, hanem a Szerződés 177. cikke a) pontjának megfelelően kizárólag arra kérték, hogy értelmezze az említett Szerződés 12. cikkének hatályát a közösségi jog keretében és a magánszemélyekre való kihatásának vonatkozásában.
Ez a jogalap tehát jogilag nem megalapozott.
A belga kormány a Bíróság hatáskörének hiányára azzal az indokkal is hivatkozik, hogy a Bíróság által a Tariefcommissie első kérdésére adandó válasznak nincs jelentősége az e bíróság előtt folyamatban lévő jogvita megoldása szempontjából.
Ahhoz azonban, hogy ebben az ügyben a Bíróságra hatáskört ruházzanak, szükséges és elégséges, hogy jogilag megfelelő mértékben kitűnjön az, hogy a feltett kérdés a Szerződés értelmezésére irányul.
Emellett a Bíróság nem értékeli azt, hogy egy nemzeti bíróságot a kérdéseinek megválasztásában mely megfontolások vezethettek, és azt sem, hogy e bíróság e kérdéseknek az elé utalt jogvita keretében mekkora jelentőséget tulajdonít.
A feltett kérdések megfogalmazása alapján úgy tűnik, hogy azok a Szerződés értelmezésére vonatkoznak.
Ezért azok megválaszolása a Bíróság hatáskörébe tartozik.
Így ez a jogalap sem megalapozott.
B – Az ügy érdeméről
A Tariefcommissie elsőként azt a kérdést teszi fel, hogy a Szerződés 12. cikke közvetlen hatállyal bír-e a nemzeti jogban, vagyis a tagállamok állampolgárai e cikk alapján érvényesíthetnek-e olyan jogokat, melyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük.
Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy valamely nemzetközi szerződés rendelkezései ilyen hatállyal bírnak-e, tekintetbe kell venni annak szellemét, rendszerét és megfogalmazását.
Az EGK-Szerződés célkitűzése, hogy olyan közös piacot hozzon létre, amelynek a működése közvetlenül érinti a Közösség jogalanyait, egyúttal azt is jelenti, hogy ez a Szerződés több mint olyan megállapodás, amely csak a szerződő államok közötti kölcsönös kötelezettségeket hoz létre.
Ezt a koncepciót megerősíti egyrészt a Szerződés preambuluma, mely a kormányok mellett a népeket is említi, másrészt még egyértelműbben az olyan szuverén jogokkal felruházott intézmények létrehozása, mely jogok gyakorlása a tagállamokat, valamint azok állampolgárait egyaránt érinti.
Másfelől meg kell jegyezni, hogy az Európai Parlament és a Gazdasági és Szociális Bizottság közvetítésével a Közösségben egyesült államok állampolgárait e Közösség működésében való együttműködésre hívták fel.
Továbbá a Bíróságnak a 177. cikk keretében játszott szerepe, melynek célja, hogy biztosítsa a Szerződés nemzeti bíróságok általi értelmezésének egységességét, megerősíti, hogy az államok elismerték azt a lehetőséget, hogy a közösségi jogra állampolgáraik hivatkozhassanak e bíróságok előtt.
Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a Közösség a nemzetközi jog új jogrendjét képezi, melynek javára az államok, bár szűk területeken, de korlátozták szuverén jogaikat, és amelynek alanyai nemcsak a tagállamok, hanem azok állampolgárai is.
Ennélfogva a tagállamok jogszabályaitól független közösségi jog amellett, hogy a magánszemélyekre kötelezettségeket állapít meg, arra is szolgál, hogy számukra jogokat keletkeztessen, amelyek az őket megillető jogok összességének részévé válnak.
E jogok nemcsak akkor keletkeznek, amikor a Szerződés ezeket kifejezetten előírja, hanem azokból a kötelezettségekből eredően is, amelyeket a Szerződés egyértelműen rögzít a magánszemélyek, a tagállamok és a közösségi intézmények számára.
Tekintettel a Szerződés rendszerére a vámok és az azokkal azonos hatású díjak vonatkozásában, hangsúlyozni kell, hogy a 9. cikk, mely a Közösséget vámunióra alapozza, alapvető szabályként tartalmazza e vámok és díjak tilalmát.
Ez a rendelkezés a Szerződés azon részének elején szerepel, amely a „Közösség alapjai”-t határozza meg; alkalmazását és kifejtését pedig a 12. cikk tartalmazza.
A 12. cikk szövege világos és feltétel nélküli tilalmat állapít meg, mely nem valaminek a megtételére, hanem valaminek a meg nem tételére vonatkozó kötelezettség.
E kötelezettséggel kapcsolatban egyébként az államok semmilyen fenntartást nem tettek arra vonatkozólag, hogy végrehajtását egy pozitív belső jogi aktustól tennék függővé.
E tilalom jellegénél fogva tökéletesen alkalmas arra, hogy közvetlen hatállyal bírjon a tagállamok és azok jogalanyai közötti jogviszonyokban.
A 12. cikk végrehajtása nem teszi szükségessé az államok jogalkotói beavatkozását.
Az a tény, hogy e cikk a tagállamokat valaminek a megtételétől való tartózkodásra vonatkozó kötelezettség alanyaivá teszi, nem jelenti azt, hogy állampolgáraik nem lehetnek annak kedvezményezettjei.
Másfelől a beadványaikban a Bíróságnál észrevételt előterjesztő három kormány által felhozott, a Szerződés 169. és 170. cikkére alapított érv téves.
Az a körülmény ugyanis, hogy a Szerződés a fent említett cikkekben a Bizottság és a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy a Bírósághoz forduljanak olyan állammal szemben, amely nem teljesítette kötelezettségeit, nem fosztja meg a magánszemélyeket attól a jogtól, hogy adott esetben ezekre a kötelezettségekre a nemzeti bíróság előtt hivatkozhassanak, mint ahogyan az a tény, hogy a Szerződés eszközöket bocsát a Bizottság rendelkezésére a jogalanyokra rótt kötelezettségek betartatásához, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a nemzeti bíróság előtt magánszemélyek között folyó jogvitákban e kötelezettségek megsértésére hivatkozzanak.
A 12. cikk tagállamok általi megsértésével szembeni biztosítékoknak egyedül a 169. és 170. cikkben meghatározott eljárásokra való korlátozása megszüntetné állampolgáraik egyéni jogainak bármely közvetlen bírói védelmét.
Az e cikkekre való hivatkozást hatékonyságától foszthatná meg, ha az a Szerződés előírásainak megsértésével megalkotott nemzeti határozat végrehajtása után történne.
A jogaik védelmében érdekelt magánszemélyek ébersége hatékony ellenőrzést eredményez, amely kiegészíti a 169. és 170. cikk által a Bizottság és a tagállamok gondosságára bízott ellenőrzést.
A fenti megfontolásokból az következik, hogy a Szerződés szelleme, rendszere és megfogalmazása szerint a 12. cikket úgy kell értelmezni, hogy az közvetlen hatállyal bír, és olyan egyéni jogokat keletkeztet, melyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük.
III – A második kérdésről
A – A Bíróság hatásköréről
A belga és a holland kormány észrevételei szerint e kérdés megfogalmazásából kitűnik, hogy a kérdés eldöntése a Bíróság részéről a Hollandiába behozott urea-formaldehid tarifabesorolásának vizsgálatát igényli, amely besorolásra nézve az 1947-es „Tariefbesluit” alapján a Van Gend & Loos és a zaandam-i vám- és jövedékiadó-felügyelő eltérő véleményt képvisel.
A probléma felvetése nem a Szerződés értelmezésével kapcsolatos, hanem a holland vámjogszabályoknak az amin-gyanták besorolására való alkalmazásának egy esetére vonatkozik, ami nem tartozik a 177. cikk a) pontja által megállapított közösségi bírósági hatáskörbe.
Ennélfogva a Tariefcommissie kérelme meghaladja a Bíróság hatáskörét.
A Tariefcommissie által feltett kérdés valódi tartalma azonban visszavezet arra a kérdésre, hogy jogilag a meghatározott terméket terhelő vámok tényleges emelése, mely nem a díjszabás emeléséből, hanem a termék tarifabeli minősítésének megváltoztatását követő új besorolásából ered, megsérti-e a Szerződés 12. cikkének tilalmát.
Ebből a szempontból a feltett kérdés a Szerződés e rendelkezésének, és különösen annak az értelmezésére irányul, hogy milyen tartalmat kell tulajdonítani a Szerződés hatálybaléptetése előtt alkalmazott vámok fogalmának.
Következésképpen a Bíróság rendelkezik hatáskörrel a kérdés megválaszolására.
B – Az ügy érdeméről
A Szerződés 12. cikkének szövegéből és rendszeréből az következik, hogy annak megállapításához, hogy a vámok vagy azokkal azonos hatású díjak megemelése a Szerződésben található tilalom megsértésével történt-e, figyelembe kell venni a Szerződés hatálybalépésének időpontjában ténylegesen alkalmazott vámokat és díjakat.
Másfelől a Szerződés 12. cikkének tilalma tekintetében ilyen tiltott emelés éppúgy származhat a vámtarifa átszervezéséből, melynek a következménye lehet a termék magasabb vámmal sújtott vámtarifaszám alá sorolása, mint a vámtétel tényleges emeléséből.
Nem fontos annak ismerete, hogy a vámok emelése milyen módon történt, amennyiben ugyanabban a tagállamban ugyanazon termékre a Szerződés hatálybalépése óta magasabb lett a vámtétel.
A fenti értelmezésnek megfelelően a 12. cikk alkalmazása a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik, amelynek meg kell állapítania, hogy a vámköteles terméket – ebben az esetben a Németországi Szövetségi Köztársaságból származó urea-formaldehidet – a Hollandiában hatályba léptetett vámintézkedések alapján magasabb vám sújtotta-e az 1958. január 1-jén azt sújtó vámnál.
A Bíróságnak nincs hatásköre arra, hogy ellenőrizze az e tárgyban az eljárás során eléterjesztett ellentmondó megállapítások megalapozottságát, így ezt a nemzeti fórumok mérlegelésére kell hagynia.
IV – A költségekről
A Bíróságnál észrevételt előterjesztő EGK Bizottság és a tagállamok kormányai részéről felmerült költségek nem téríthetők meg.
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a Tariefcommissie előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján,
tekintettel az eljárási iratokra,
az előadó bíró jelentésének meghallgatását követően,
az alapeljárás felperese és az EGK Bizottsága szóbeli észrevételeinek meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának meghallgatását követően,
tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés 9., 12., 14., 169., 170. és 177. cikkére,
tekintettel az Európai Gazdasági Közösség Bíróságának alapokmányáról szóló jegyzőkönyvre,
tekintettel az Európai Közösségek Bíróságának eljárási szabályzatára,
A BÍRÓSÁG
a Tariefcommissie 1962. augusztus 16-i határozatával hozzá intézett előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában a következőképpen határozott:
1) Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés 12. cikke közvetlen hatállyal bír, és a jogalanyok számára olyan egyéni jogokat keletkeztet, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük.
2) Annak megállapításához, hogy a vámok vagy azokkal azonos hatású díjak megemelése a Szerződés 12. cikkében található tilalom megsértésével történt-e, figyelembe kell venni a Szerződés hatálybalépésének időpontjában az adott tagállam által ténylegesen alkalmazott vámokat és díjakat.
Ilyen emelés éppúgy származhat a vámtarifa átszervezéséből, melynek a következménye lehet a termék magasabb vámmal sújtott vámtarifaszám alá sorolása, mint a vámtétel tényleges emeléséből.
3) A Tariefcommissie feladata, hogy jelen eljárás költségeiről határozzon.
Így döntött Luxembourgban, 1963. február 5-én.
A. Van Houtte | | A. M. Donner |