MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. november 24.(1)
C‑541/15. sz. ügy
Mircea Florian Freitag
(az Amtsgericht Wuppertal [wuppertali helyi bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Európai uniós polgárság – A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog – EUMSZ 18. cikk és EUMSZ 21. cikk – Két tagállam (Románia és a Németországi Szövetségi Köztársaság) állampolgárságával rendelkező személy, akinek szokásos tartózkodási helye Németországban van – Az érintett személy kérelmére a Romániában kapott neve családjogi jogállásváltozással össze nem függő megváltoztatása – A név elismerésének a német anyakönyvi hivatal általi megtagadása – Az uniós joggal való összeegyeztethetőség”
Bevezetés
1. A Bíróságot ismét arra kérik, hogy az európai uniós polgársággal, konkrétan a vezetéknévvel összefüggő kérdésében hozzon döntést. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem jogi hátterét az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikk jelenti. Egészen pontosan az Amtsgericht Wuppertal (wuppertali helyi bíróság, Németország) által feltett kérdés alapján a Bíróságnak azt a kérdést kell vizsgálnia, hogy meg lehet‑e tagadni egy német állampolgártól, aki egyben román állampolgársággal is rendelkezik, az illetékes román hatóságok által jogszerűen megváltoztatott név elismerését.
2. Az alapeljárásban vizsgált szabályozást, azaz az Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény, a továbbiakban: EGBGB) a jogvita tényállására alkalmazandó 1994. szeptember 21‑i változatának(2) a más tagállamban szerzett név választásáról szóló 48. cikkét nemrégiben fogadta el a német jogalkotó. Ezt a cikket a Grunkin és Paul(3) ítélet kihirdetését követően vezették be. Ebben az ítéletben a Bíróság úgy határozott, hogy az EUMSZ 21. cikkel ellentétes az, hogy „valamely tagállam hatóságai a nemzeti jog alkalmazásával elutasítják egy gyermek vezetéknevének olyan formában történő elismerését, ahogyan azt egy másik tagállamban, ahol a szüleihez hasonlóan kizárólag az első tagállam állampolgárságával rendelkező gyermek született és azóta is lakik, meghatározták és anyakönyvezték”.(4)
3. Úgy tűnik azonban, az EGBGB 48. cikke nem tesz teljes egészében eleget a Bíróság elvárásainak. Hatálya ugyanis korlátozott, mivel egyrészről csak olyan vezetéknevet lehet Németországban választani és anyakönyveztetni, amely a német jog hatálya alá tartozik, másrészről e nevet a jogosultnak egy másik tagállamban való szokásos tartózkodása alatt kell megszereznie. Következésképpen számos olyan helyzet adódik, amelyre ez az új rendelkezés nem nyújt megoldást.
4. Ugyanakkor a német kormány más közjogi rendelkezésekre is hivatkozik, amelyek feljogosítják az alapügy felperesét, hogy egy másik hatósághoz nyújtsa be névváltoztatási kérelmét. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szereplő kérdés ennélfogva az, hogy a német jogi szabályozás összességében összeegyeztethető‑e az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikkel, figyelembe véve azt a két német jogi eljárást, amely lehetővé teszi, hogy valamely német állampolgár más tagállamban jogszerűen szerzett nevére változtathassa a nevét.
Jogi háttér
5. Németországban az EGBGB „Személyes jog” címet viselő 5. cikke (1) bekezdésének első és második modata a következőképpen rendelkezik:
„Azon állam jogára való hivatkozás esetén, amely államnak valamely személy az állampolgára, továbbá ha e személy több állam állampolgára, ezen államok közül annak joga alkalmazandó, amelyhez a személyt különösen szokásos tartózkodási helye vagy életének alakulása révén a legszorosabb kapcsolat fűzi. Ha a személy német állampolgár is egyben, e jogállás élvez elsőbbséget.”
6. Az EGBGB „Név” címet viselő 10. cikke (1) bekezdésében így rendelkezik:
„A személyneveket azon állam joga szabályozza, amelynek a személy az állampolgára.”
7. Az EGBGB 48. cikke, amelynek címe „Az Európai Unió más tagállamában szerzett név választása”, így rendelkezik:
„Ha valamely személy neve a német jog hatálya alá tartozik, e személy az anyakönyvi hivatal előtt tett nyilatkozat útján választhatja az Európai Unió más tagállamában való szokásos tartózkodása alatt szerzett és e tagállamban anyakönyvezett nevet, amennyiben ez nem nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a német jog alapelveivel. A névválasztás a másik tagállam anyakönyvébe való bejegyzés időpontjára visszamenőleges hatállyal érvényes, kivéve ha a személy kifejezetten úgy nyilatkozik, hogy a névválasztás csak a jövőre nézve érvényes. A nyilatkozatot hatóságnak kell hitelesítenie, vagy közokiratba kell foglalni azt. […]”(5)
8. Amint arra a német kormány írásbeli észrevételeiben rámutatott, mivel Németországban a névviselési szabályok nem a polgári jog hatálya alá tartoznak, a névváltoztatás a közjog, egészen pontosan az utoljára a 2008. december 17‑i törvény (BGBl. 2008 I., 2586. o.) 54. cikkével módosított, 1938. január 5‑i Gesetz über die Änderung von Familiennamen und Vornamen (NamÄndG) (a családi és utónevek megváltoztatásáról szóló törvény, RGBI, 1938 I., 9. o., a továbbiakban: névváltoztatásról szóló törvény) szerinti családi név megváltoztatására irányuló kivételes eljárás hatálya alá tartozik.
9. A névváltoztatásról szóló törvény 1. cikke értelmében a németországi lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező német állampolgárok családneve kérelmükre megváltoztatható. A névváltoztatás iránti kérelmet e törvény 5. cikkének (1) bekezdése alapján a kérelmező lakó‑ vagy tartózkodási helye szerinti körzet alsó fokú közigazgatási szervéhez (a továbbiakban: illetékes közigazgatási szerv) kell benyújtani.
10. A névváltoztatásról szóló törvény 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a családi név csak akkor változtatható meg, ha jelentős ok („ein wichtiger Grund”) indokolja a változást. Az adott ügynek a döntés szempontjából releváns körülményeit e törvény 3. cikkének (2) bekezdése alapján hivatalból kell mérlegelni. E célból a közvetlenül érintett személyek mellett meg kell hallgatni az illetékes helyi rendőri szerveket és azokat a személyeket is, akiknek a jogait a kért névváltoztatás érinti.
11. Főszabály szerint egy indok akkor minősíthető a névváltoztatás szempontjából jelentősnek, ha a kérelmező egyéni érdeke megelőzi a névviselésre vonatkozó elveket, amelyek az aktuális név megtartásához fűződő közérdek részét képezik, valamint a védelemre jogosult harmadik személyek érdekeit is.
12. Az utoljára a 2014. február 11‑i közigazgatási rendelettel (BAnz. AT, 2014. február 18‑i AT, B2) módosított 1980. augusztus 11‑i Allgemeine Verwaltungsvorschrift zum Gesetz über die Änderung von Familiennamen und Vornament (NamÄndVwV) (a családi és utónevek megváltoztatásáról szóló törvényre vonatkozó általános közigazgatási rendelet, a továbbiakban: a névváltoztatásról szóló törvényre vonatkozó rendelet) a névváltoztatásról szóló törvény végrehajtása céljából fogadták el.
13. E rendelet 27. pontjának (1) bekezdése értelmében „[a] személyek nevére vonatkozó részletszabályokat – főszabály szerint – kizárólagos jelleggel a polgári jog vonatkozó rendelkezései tartalmazzák. A névváltoztatás, amelyet a közigazgatási jog szabályoz, adott esetben a káros hatások megszüntetésére irányul, és kivételes jellegű […]”.
14. E rendelet a 33. és az azt követő pontjai sorolják fel azokat a gyakorlatban leggyakrabban előforduló esetcsoportokat, amelyek a családnévváltoztatás jelentős okainak értékelési szempontjai lehetnek.
15. Az említett rendelet 49. pontja „a kettős névviselés megszüntetés[ével]” kapcsolatban ekként rendelkezik:
„Amikor egy német állampolgár, aki egyben más állam állampolgárságával is rendelkezik, az említett állam joga szerint más családnevet visel, mint amelyet a törvény hatálya alá tartozó területen jog szerint viselnie kellene, ez a kettős névviselés megszüntethető, ha a törvény hatálya alá tartozó területen viselendő nevet a másik állam joga szerint viselendő névre változtatják. Ezzel szemben, ha a másik családnevet cseréli le, az érdekeltnek a másik állampolgársága szerinti állam hatóságaihoz kell fordulnia.”
16. Amennyiben az illetékes közigazgatási hatóság a tartományi jog alapján úgy ítéli meg, hogy a kérelem nem megalapozott, megtagadja a névváltoztatást. Az ilyen elutasító határozattal szemben közigazgatási jogorvoslatra van lehetőség.
17. Ha az illetékes közigazgatási hatóság a tartományi jog alapján helyt ad a családi név megváltoztatására irányuló kérelemnek, többek között gondoskodik arról, hogy a névváltoztatás az anyakönyvben átvezetésre kerüljön.
Az alapeljárás tényállása, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
18. Mircea Florian Freitag 1986. április 25‑én született Romániában Pavel családnévvel. Angela Freitag és Vica Pavel román állampolgár gyermeke.
19. Miután az alapügy felperesének szülei elváltak, édesanyja, Angela Freitag, férjhez ment a német állampolgárságú M. Freitaghoz. Ez utóbbi 1997. május 21‑én örökbe fogadta az alapügy felperesét, aki így szintén megkapta a német állampolgárságot, és azóta a Freitag családi nevet viseli.
20. A brassói (Románia) megyei önkormányzat 2013. július 9‑i határozatával az alapügy felperesének családi nevét kérelmére ismét Pavelra változtatta. A romániai névváltoztatási eljárás lefolytatása idején az alapügy felperesének szokásos tartózkodási helye Németországban volt.
21. Az alapügy felperese ezt követően Pavel családi névre kiállított új román útlevelének bemutatása mellett a wuppertali anyakönyvi hivatalhoz fordult, és kérte a névváltoztatás német jogban történő elismerését, valamint annak megfelelő anyakönyvezését.
22. A wuppertali anyakönyvi hivatal és az anyakönyvi hivatal alsófokú felügyeleti szerve az Amtsgericht Wuppertal (wuppertali helyi bíróság) elé terjesztette az ügyet, mivel kétségei vannak a születési anyakönyvi bejegyzés módosítása tekintetében.
23. A kérdést előterjesztő bíróság szerint nem lehet alkalmazni a jogvita eldöntése szempontjából releváns német jogi rendelkezést, az EGBGB 48. cikkét, mivel ez a rendelkezés egy másik uniós tagállamban szerzett név választásához való jogot attól a feltételtől teszi függővé, hogy a szóban forgó nevet az ebben a másik tagállamban való szokásos tartózkodás alkalmával szerezték‑e meg, amely feltétel a jelen esetben nem teljesült. M. F. Freitag szokásos tartózkodási helye ugyanis a névváltoztatásra irányuló romániai eljárás idején Németországban volt.
24. A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az EGBGB 48. cikke analógia útján sem alkalmazható. A jogalkotási eljárás keretében keletkezett dokumentumokból kiderül, hogy a jogalkotó különösen a Bíróság 2008. október 14‑i Grunkin és Paul ítéletéből(6) eredő előírásokat kívánta átültetni, és tudatában volt annak, hogy a rendelkezés nem vonatkozik minden elképzelhető, úgynevezett „sánta névviselést” megvalósító tényállásra.
25. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság kérdése arra irányul, hogy az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikk kötelezővé teszi‑e a másik tagállamban megváltoztatott név elismerését, ha az érintett szokásos tartózkodási helye ugyan nem a másik tagállamban volt, de kettős állampolgársága miatt valamilyen másfajta kapcsolat fűzi ahhoz.
26. Ilyen körülmények között az Amtsgericht Wuppertal (wuppertali helyi bíróság, Németország) a Bíróság Hivatalához 2015. október 16‑án érkezett, 2015. szeptember 24‑i határozatával úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikket, hogy valamely tagállam hatóságai kötelesek elismerni ezen állam valamely állampolgárának névváltoztatását, ha ezen állampolgár egyidejűleg valamely másik tagállam állampolgára is, és az utóbbi tagállamban családjogi jogállásváltozással össze nem függő névváltoztatás miatt (vissza)szerezte eredeti, születésekor kapott családi nevét, jóllehet a névszerzésre az állampolgár saját kérelmére és nem a másik tagállamban való szokásos tartózkodása alatt került sor?”
27. A Németországi Szövetségi Köztársaság és a Portugál Köztársaság, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.
28. A Németországi Szövetségi Köztársaság és Románia, valamint a Bizottság a 2016. szeptember 15‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket adott elő.
Elemzés
29. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak megválaszolását kéri a Bíróságtól, hogy az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikkel ellentétes‑e az, ha valamely tagállam illetékes hatóságai elutasítják egy másik tagállamban megvalósított névváltoztatás elismerését olyan esetben, amelyben az érintett személy – noha a névváltoztatásra irányuló eljárás lefolytatásakor szokásos tartózkodási helye nem ez utóbbi tagállamban van – kettős állampolgársága miatt mégis valamilyen kapcsolat fűzi ahhoz.
30. Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti együttműködési eljárás keretében ez utóbbi feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a neki feltett kérdéseket.(7)
31. Amennyiben a jelen ügyben a Bíróság egyetért az indítványommal, mely szerint M. F. Freitag helyzete az uniós jog rendelkezéseinek hatálya alá tartozik, a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdést át kell fogalmazni, mivel a német jog az érintett személy helyzetétől függően két különböző eljárást alkalmaz a névváltoztatásra.
32. Véleményem szerint e körülmények között ezt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést úgy kell tekinteni, mint amely lényegében arra keres választ, hogy az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikkel ellentétes‑e, ha valamely tagállam hatóságai megtagadják a névváltoztatás elismerését az olyan nemzeti jogszabály alapján, amely a másik uniós tagállamban szerzett név választásához való jogot attól a feltételtől teszi függővé, hogy ezt a nevet az ebben a másik tagállamban való szokásos tartózkodás alkalmával szerezték‑e meg, míg a nemzeti jog más rendelkezései lehetővé teszik a kérelmező számára, hogy a névváltoztatás iránti kérelmét valamely más hatósághoz benyújtsa.
33. E kérdés megválaszolása céljából mindenekelőtt bemutatom az alapeljárásban szereplő ügy hátterét, és néhány megállapítást teszek a német jogban szereplő, a német állampolgárok nevének a más tagállamban jogszerűen szerzett névre történő megváltoztatására irányuló, két engedélyezési eljárásra vonatkozóan. Ezt követően azzal a kérdéssel foglalkozom majd, hogy M. F. Freitag helyzete az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik‑e. Végül a vonatkozó ítélkezési gyakorlat felidézését követően javaslatot teszek a Bíróságnak arra, hogy milyen hasznos útmutatásokat adjon a kérdést előterjesztő bíróság számára abban, az ez utóbbi által eldöntendő kérdésben, hogy az uniós joggal ellentétes‑e a szóban forgó német szabályozás.
A német jogban szereplő, azon két engedélyezési eljárásról, amelyek a német állampolgárok nevének a más tagállamban jogszerűen szerzett névre történő megváltoztatására irányulnak
34. Mindenekelőtt meg kell említenem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapügyben a német jog rendelkezései közül az EGBGB 48. cikke a meghatározó.
35. E tekintetben, a német kormány, noha azon a véleményen van, hogy az alapügyben az M. F. Freitag által az anyakönyvi hivatal előtt az EGBGB 48. cikkének megfelelően tett nyilatkozat nem teszi lehetővé az általa kívánt névváltozatás engedélyezését, előadja, hogy ugyanakkor a német jogban két különböző névváltoztatásra irányuló eljárás van, az alapeljárásban szereplő magánjogi eljárás, amely az EGBGB 48. cikke szerint egy másik tagállamban szerzett név választására irányul, és a névváltoztatásról szóló törvényben szabályozott közjogi eljárás.
A másik tagállamban szerzett név megválasztására irányuló, az EGBGB 48. cikkén alapuló eljárás
36. A nemzetközi magánjog rendelkezéseinek az 1259/2010/EU rendelethez való igazításáról és a nemzetközi magánjog egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló szövetségi törvény tervezetének indokolásából (a továbbiakban: az EGBGB 48. cikkének indokolása) kitűnik, hogy e rendelkezés elfogadásával a német kormány teljesíteni akarta a Grunkin és Paul ítéletben(8) foglaltakat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a név és a jogosult állampolgárságának kapcsolatán alapuló német rendszer egységességét.(9)
37. A német jogelmélet szerint ugyanis a Grunkin és Paul ítéletből(10) eredő kötelezettség teljesítésével kapcsolatban „Németországban lényegében három, a közigazgatási jog és gyakorlat, a polgári anyagi jog,(11) valamint a jogszabályok közötti kollízió területén fennálló lehetőségről zajlott a vita”(12). A német jogalkotó végül az EGBGB 48. cikkének – egy polgári anyagi jogi szabálynak – az elfogadása mellett döntött, amely azonban egy külföldi elemet is tartalmaz, azaz az Unió más tagállamában fennálló szokásos tartózkodási helyet.(13)
38. A német kormány írásbeli észrevételeiből kiderül, hogy az EGBGB 48. cikkének indokolása szerint a német jogalkotó szándéka az volt, hogy a személyek nevére vonatkozó német jogban egy olyan jogalapot teremtsen, amely lehetővé teszi a más tagállamban szerzett, és e tagállam anyakönyvébe bejegyzett név nyilvántartásba vételét. E cikk alapján tehát az érintett személy dönthet úgy, hogy az anyakönyvvezető előtt nyilatkozatot tesz arról, hogy a személynevekre vonatkozó német jogban meghatározott név helyett a más tagállamban szerzett nevet viseli. E cikk azonban csak a másik tagállamban való szokásos tartózkodás alatt szerzett névváltoztatás esetén alkalmazható.
39. Következésképpen e cikk célja nem az, hogy teljes körű megoldást nyújtson a névváltoztatás problémájára.(14) Ezenkívül a jelen ügyben, amely egy más tagállam állampolgárságával is rendelkező német állampolgárról szól, aki sosem rendelkezett e másik tagállamban tartózkodási hellyel, azok a helyzetek, amelyekre nem a német jog, hanem más tagállam joga vonatkozik, nem tartozhatnak az említett rendelkezés hatálya alá.(15) Ez történik akkor, amikor például egy Németországban letelepedett francia állampolgár nevének Spanyolországban való szokásos tartózkodása alatti megváltoztatását Németországban kívánja elismertetni.
A névváltoztatási kérelemre irányuló közjogi eljárás
40. A német kormány észrevételeiben kifejti, hogy a névváltoztatásról szóló törvény, közjogi szabályként, akkor alkalmazható a német állampolgárokra, ha a névviselési szabályok nem tartoznak a magánjog hatálya alá, ami M. F. Freitag esetében megvalósul, mivel, még ha az EGBGB 48. cikke alkalmazható is lehetne rá, az e rendelkezésben előírt, más tagállamban fennálló szokásos tartózkodási hely követelménye nem teljesül. Következésképpen e kormány azt állítja, hogy a névváltoztatásra irányuló eljárás, amelyet a tartományi jog szerint illetékes hatóságnál kell kezdeményezni, esetlegesen lehetővé teheti M. F. Freitag számára a román jog szerint kapott nevének viseléséhez való jog megszerzését.
41. A német kormány szerint, figyelembe véve e névváltoztatásra irányuló eljárást, nem volt köteles tehát az EGBGB 48. cikkét olyan további kiegészítéssel ellátni, amely megoldaná a német és más tagállam állampolgárságával rendelkező személyek kettős névviselésének problémáját. A névváltoztatásról szóló törvény 3. cikkének (1) bekezdése alapján ugyanis egy családi név csak akkor változtatható meg, ha jelentős ok igazolja azt. E kormány szerint a kettős névviselés megszüntetése a névváltoztatásról szóló törvénynek az e törvényre vonatkozó rendelet 49. pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke értelmében vett „jelentős ok” lehet.
42. Ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy a névváltoztatásról szóló törvény alapján alkalmazandó rendelkezések, különösen a névváltoztatásról szóló törvényre vonatkozó rendelet 27. pontja (1) bekezdésének szövegéből kiderül, hogy szigorúan kivételes jellegű közjogi eljárásról van szó. Ez a rendelkezés lényegében azt írja elő, hogy a családi és utónévre vonatkozó német szabályozást fő szabály szerint teljes egészében a német magánjog vonatkozó rendelkezései szabályozzák, és hogy a névváltoztatásra irányuló közigazgatási eljárás „kivételes”.(16) A későbbiekben visszatérek erre a kérdésre.(17)
43. Most pedig meg kell vizsgálni M. F. Freitag helyzetét az uniós jog szempontjából.
Az uniós jog hatályáról
44. Először is meg kell vizsgálni, hogy M. F. Freitag helyzete az uniós jog, különösen az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogának gyakorlására, illetve a hátrányos megkülönböztetéstől való mentességhez való jogukra vonatkozó szabályok anyagi hatálya alá tartozik‑e.
45. Ezzel kapcsolatban valamennyi, írásbeli és szóbeli észrevételt előterjesztő beavatkozó egyetértett abban, hogy az alapügy felperesének helyzete az uniós jog hatálya alá tartozik.
46. Előzetesen megjegyzem, hogy az EUMSZ 20. cikk mindenki számára biztosítja az uniós polgárságot, aki valamely tagállam állampolgára.(18) A jelen ügyben M. F. Freitag két tagállam állampolgárságával rendelkezik, így megilleti az uniós polgár jogállása.
47. Amint azt a Bíróság már több alkalommal kimondta, az uniós polgár e jogállásnak az a rendeltetése, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen, lehetővé téve az azonos helyzetben lévő tagállami állampolgárok számára, hogy állampolgárságuktól függetlenül és az e tekintetben kifejezetten előírt kivételek sérelme nélkül ugyanolyan jogi bánásmódban részesüljenek azokon a területeken, amelyekre az EUM‑Szerződés tárgyi hatálya kiterjed.(19)
48. A Bíróság arra is emlékeztetett, hogy a Szerződés által garantált alapvető szabadságok gyakorlása, különösen az EUMSZ 21. cikkben biztosított, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlása az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik.(20)
49. E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy bár az uniós jog jelen állapotában a valamely személy családi nevének és utónevének az anyakönyvi okmányokban való átírására vonatkozó szabályok a tagállamok hatáskörébe tartoznak, ez utóbbiaknak a hatáskörük gyakorlása során tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, különösen a Szerződésnek a minden uniós polgárt megillető, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogra vonatkozó rendelkezéseit.(21)
50. Megállapítom, hogy az alapügyben M. F. Freitag román állampolgársággal rendelkezik és a Németországi Szövetségi Köztársaság területén tartózkodik. Következésképpen álláspontom szerint aligha vonható kétségbe, hogy M. F. Freitag helyzete az uniós joghoz kapcsolódik. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi joggal ilyen kapcsolat „olyan […] személyek esetében [áll fenn], akik valamely tagállamnak egy másik tagállam területén jogszerűen tartózkodó állampolgárai”(22).
51. Emellett, amint a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kifejtette, az a körülmény, hogy M. F. Freitag egyben német állampolgársággal is rendelkezik, nem zárja ki a közösségi joggal fennálló ilyen kapcsolatot. A Bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy „nem a tagállam feladata, hogy a másik tagállam által nyújtott állampolgárság hatásait csökkentse, és a Szerződés által szabályozott alapvető szabadságok gyakorlásához további feltételeket írjon elő ezen állampolgárság elismeréséhez”(23).
52. Véleményem szerint ebből az következik, hogy M. F. Freitag helyzete az uniós jog hatálya alá tartozik.
53. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a német hatóságok, amikor elutasították M. F. Freitag arra irányuló kérelmét, hogy nevének megváltoztatását a német jog elismerje és azt az anyakönyvbe bejegyezzék, korlátozták az EUMSZ 21. cikkben elismert szabad mozgáshoz való jogát.
54. Ezt a kérdést fogom most tanulmányozni, emlékeztetve előzetesen a Bíróság ezzel kapcsolatos releváns ítélkezési gyakorlatára.
A tagállam azon kötelezettségéről, hogy elismerje a más tagállamban szerzett vezetéknevet
A Bíróság jelenlegi ítélkezési gyakorlata
55. Több olyan, az európai polgárságot a vezetéknévvel összefüggésben érintő ügy van, amely figyelmet érdemel.
56. A Garcia Avello ítélet(24) alapjául szolgáló üggyel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy a Bíróságnak belga hatóságok olyan határozatáról kellett döntenie, amelyben ez utóbbiak elutasították Belgiumban lakó, belga és spanyol kettős állampolgársággal rendelkező gyermekek vezetéknevének a „spanyol jog által szentesített szokásos használat szerinti névre”(25) történő megváltoztatása iránti kérelmét. A Bíróság Jacobs főtanácsnokkal(26) egyetértve úgy ítélte meg, hogy „vitathatatlan, hogy a családnevek eltérése komoly szakmai és magánéleti hátrányokat okozhat az érintetteknek, amelyek többek között azokból a nehézségekből fakadnak, hogy abban a tagállamban, amelynek ezek a személyek állampolgárai, a másik tagállam – amelynek szintén állampolgárai – által elismert névre kiállított okmányok vagy dokumentumok joghatásai nem érvényesülnek”(27).
57. A Bíróság ezt követően a belga, a dán és a holland kormány által a belga hatóságok gyakorlatának indokolása céljából hivatkozott okokat vizsgálta, és megállapította, hogy a belga hatóságok részéről történő elutasítás aránytalan volt, továbbá kimondta, hogy „[a]z [EUMSZ 18. és EUMSZ 21.]cikket akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes, hogy […] valamely tagállam közigazgatási szerve ne adjon helyt az olyan kiskorú gyermekek vezetéknevének megváltoztatása iránti kérelemnek, akik ezen tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, és ennek, valamint egy másik tagállamnak az állampolgárai, e kérelem pedig arra irányul, hogy e gyermekek azt a vezetéknevet viselhessék, amelyre a másik tagállam joga és hagyománya alapján jogosultak lennének”(28).
58. Ezt a megközelítést a továbbiakban megerősítette a Grunkin és Paul ítélet,(29) amelyben a Bíróságnak a német hatóságok azon elutasító határozatáról kellett döntenie, amelyben e hatóságok megtagadták egy német állampolgárságú gyermek Dániában, a születése helyén, és születése óta lakóhelyének számító államban meghatározott és anyakönyvezett vezetéknevének elismerését.(30) Az elutasítás indoka azon alapult, hogy az EGBGB 10. cikke értelmében a személy családi nevét az állampolgársága szerinti állam joga szabályozza, a német jog pedig nem teszi lehetővé, hogy a gyermek kettős, az apja és az anyja családi nevéből álló nevet viseljen.(31)
59. A Bíróság itt is azon az állásponton volt, hogy az érdekeltek családi neveinek eltéréséhez „komoly hátrányok” kapcsolódtak, és az EUMSZ 21. cikkel „ellentétes az, hogy valamely tagállam hatóságai a nemzeti jog alkalmazásával megtagadják egy gyermek családi nevének olyan formában történő elismerését, ahogyan azt egy másik tagállamban, ahol a szüleihez hasonlóan kizárólag az első tagállam állampolgárságával rendelkező gyermek született és azóta is lakik, meghatározták és anyakönyvezték”(32).
60. Érdemes megjegyezni, hogy a Bíróság ezt követően az uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga korlátozásának fennállásával kapcsolatban ugyanezt az érvelést alkalmazta a Sayn‑Wittgenstein(33) és a Bogendorff von Wolffersdorff(34) ítélet alapjául szolgáló ügyekben, ugyanakkor elfogadta, hogy egy ilyen korlátozás indokolható a tagállam közrendjéhez kapcsolódó okokkal.(35)
61. Ezen ítélkezési gyakorlat ismeretében most az EUMSZ 21. cikk szerinti szabad mozgáshoz való jog korlátozásának fennállására vonatkozó kérdéssel foglalkozom.(36)
A szabad mozgás korlátozásának fennállásáról: EUMSZ 21. cikk
62. Előzetesen meg kell állapítani, hogy valamely személy neve azonosságának és magánéletének alkotóeleme, amelynek védelmét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikke, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 8. cikke biztosítja.(37)
63. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan nemzeti szabályozás, amely egyes állampolgárait pusztán azért hozza hátrányos helyzetbe, mert éltek a más tagállamban való szabad mozgás és tartózkodás jogával, az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésében valamennyi uniós polgárnak biztosított szabadságok korlátozását jelenti.(38) A Bíróság azt is megállapította, hogy az a tény, hogy az a személy, aki gyakorolta a más tagállamban való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, abban a tagállamban, amelynek állampolgárságával rendelkezik, más nevet köteles viselni, mint amelyet a születési és lakóhelye szerinti tagállamban kapott, és amelyet ott nyilvántartásba vettek, alkalmas [e] jog gyakorlásának akadályozására.(39)
64. A jelen indítvány 56. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis „a családi nevek eltérése komoly […] hátrányokat okozhat az érintetteknek”. A jelen ügyben a két eltérő név, a Pavel és a Freitag név viselése többek között „adminisztratív, szakmai vagy magánjellegű”(40) nehézségeket okozhat az alapügy felperese számára. Kétségtelen, hogy az M. F. Freitaghoz hasonlóan két tagállam állampolgárságával rendelkező polgár esetében fennáll annak konkrét veszélye, hogy a saját személyazonosságával, valamint az általa bemutatott okmányok eredetiségével és a bennük szereplő adatok hitelességét illetően kételyeket kell eloszlatni, ami – amint azt a Bíróság megállapította – „az EUMSZ 21. cikkből eredő jog gyakorlásának akadályozására alkalmas körülménynek minősül”(41).
65. Ennek következtében az a tény, hogy az illetékes német hatóságok kizárólag az EGBGB 48. cikke alapján – amely egy másik uniós tagállamban szerzett név választásához való jogot attól a feltételtől teszi függővé, hogy a szóban forgó nevet az ebben a másik tagállamban való szokásos tartózkodás alkalmával szerezték‑e meg – elutasították M. F. Freitag arra irányuló kérelmét, hogy nevét a másik állampolgársága szerinti tagállamban, Romániában meghatározott és nyilvántartásba vett Pavel névre változtassa, alkalmas az EUMSZ 21. cikkben biztosított szabadságok gyakorlásának korlátozására.
66. A német kormány ezzel kapcsolatban elismeri, hogy a német jog e rendelkezésének célja nem az, hogy teljes körű megoldást nyújtson a névváltoztatás problémájára.(42) Ugyanakkor rámutat, hogy mivel a német jog egyéb jogalapokat is tartalmaz – azaz a névváltoztatásról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseit – az érdekelt kérelmére induló névváltoztatásra,(43) ez a szabályozás nem vezet a személyek szabad mozgásának a kettős névviseléssel összefüggő korlátozásához.
67. A továbbiakban e lehetőség relevanciáját elemzem majd.
A névváltoztatásról szóló törvény alapján történő névváltoztatás lehetőségének relevanciájáról
68. A német kormány arra hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az „elismerés”(44) kötelezettsége szempontjából döntő tényező az, hogy a vonatkozó nemzeti eljárások határozatai megfelelnek‑e az uniós jognak. Következésképpen az olyan helyzetben, mint amilyen az alapügy is, az EUMSZ 21. cikkből nem következik semmilyen, arra irányuló kötelezettség, hogy a német jogban a német jog alapján – azaz a névváltoztatásról szóló törvény által előírt eljárás lefolytatása nélkül – formálisan és automatikusan el kellene ismerni az M. F. Freitag által a román jog alapján viselt családi nevet.(45) Ez a kormány előadja továbbá, hogy a nemzeti jognak kell létrehoznia azt az eljárást, amellyel a névváltoztatások megvalósíthatóak, és e feladatra kijelölni az illetékes hatóságot.(46)
69. Egyetértek a német kormánnyal azon álláspontjával, hogy az EUMSZ 21. cikk alapján kell elemezni a német jogban szabályozott két eljárást. Az alapügyet ugyanis egyfelől az jellemzi, hogy az EGBGB 48. cikkének korlátozott a hatálya, másfelől a német szabályozásban vannak egyéb olyan rendelkezések, amelyek az alapügy felpereséhez hasonló személyeket feljogosítják arra, hogy a névváltoztatás iránti kérelmüket más nemzeti hatósághoz nyújtsák be.
70. Ilyen körülmények között, amint arra a Bizottság jogosan rámutat, az uniós jog szempontjából elvileg nincs jelentősége annak, hogy melyik az a belső jogi rendelkezés vagy közigazgatási eljárás, amely alapján a felperes hivatkozhat a nevével kapcsolatos jogaira. Ugyanakkor a Bizottsághoz hasonlóan azon a véleményen vagyok, hogy ahhoz, hogy a német szabályozás összességében véve megfeleljen az uniós jognak, a névváltoztatásról szóló törvényben szereplő névváltoztatási eljárás nem teheti lehetetlenné vagy nehezítheti meg ténylegesen az EUMSZ 21. cikk által biztosított jogok gyakorlását.
71. Így a vezetéknév megváltoztatására vonatkozó uniós jogszabályok hiányában az egyes tagállamok belső jogrendszerének feladata a jogalanyokat a közösségi jog alapján megillető jogvédelem biztosítására irányuló, a nemzeti jogban előírt eljárási rendelkezések szabályozása, amennyiben egyrészt ezek a rendelkezések nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, belső joggal kapcsolatos eljárásokra vonatkozóak (az egyenértékűség elve), illetve a gyakorlatban nem tehetik lehetetlenné vagy nem nehezíthetik meg túlzottan az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(47)
72. A kérdés tehát a következő: tekinthető‑e úgy, hogy a tényleges érvényesülés elvének megfelel a névváltoztatásra irányuló kérelem, ha a névváltoztatásról szóló törvény 1. cikke alapján is benyújtható?
73. Kétlem ezt.
74. Amint arra a jelen indítvány 42. pontjában rámutattam, a névváltoztatásról szóló törvényre vonatkozó rendelet 27. pontja (1) bekezdésének szövegéből kiderül, hogy a közigazgatási közjog hatálya alá tartozó névváltoztatási eljárás kivételes jellegű. A névváltoztatásról szóló törvény 3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy változás csak akkor lehetséges, ha jelentős ok igazolja. Így, noha a német kormány szerint a kettős névviselés megszüntetése e rendelkezés értelmében vett jelentős oknak tekinthető, a névváltoztatásról szóló törvényre vonatkozó rendelet 31. pontja alapján ez a jelentős ok, amennyiben fennáll, önmagában nem jogosít fel a névváltoztatásra, mivel az illetékes hatóság még mindig mérlegelési jogkörrel rendelkezik a megtagadására.
75. Ugyanakkor a tárgyaláson a német kormány előadta, hogy az a tény, mely szerint az illetékes német hatóságok e rendelkezések értelmében mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a kért névváltoztatás megtagadására, nem veszélyezteti a kérelmezőt az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikk alapján megillető jogokat. A német közigazgatási jog szerint ugyanis a hatóságnak mérlegelési jogköre gyakorlása során mindig be kell tartania a gondos eljárásra vonatkozó kötelezettségét, és nem sértheti meg a többek között az uniós jog által számára kijelölt törvényes korlátokat. Mérlegelési jogköre gondos gyakorlása során valamennyi nemzeti hatóságnak minden alkalommal szem előtt kell tartania az uniós jogot. Ennek következtében, ha egy hatóság az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikket megsértve megtagadja egy név megváltoztatását, korlátlan bírói felülvizsgálatnak teszi ki magát Németországban. Így a „jelentős ok” fogalmát e kormány álláspontja szerint a névváltoztatásról szóló törvény alapján, az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikket tiszteletben tartva kell értelmezni.
76. Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie, hogy teljesül‑e a tényleges érvényesülés elve, amennyiben, amint azt a német kormány állítja, az illetékes hatóságok diszkrecionális jogkörét az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikk megszünteti, és ezáltal a névváltoztatásról szóló törvényben szabályozott közigazgatási eljárás nem teszi lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé az e cikkekben biztosított jogok gyakorlását.
77. Így tehát azt javaslom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság számára azt a választ adja, mely szerint az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikkel nem ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai megtagadják a névváltoztatás elismerését az olyan nemzeti jogszabály alapján, amely egy másik uniós tagállamban szerzett név választásához való jogot attól a feltételtől teszi függővé, hogy ezt a nevet az ebben a másik tagállamban való szokásos tartózkodás során szerezték‑e meg, amennyiben egyfelől a nemzeti jog más rendelkezései lehetővé teszik a kérelmező számára, hogy névváltoztatás iránti kérelmét más hatóságokhoz benyújtsa, másfelől e rendelkezések nem teszik lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé az EUMSZ 21. cikkben biztosított jogok gyakorlását.
Végkövetkeztetések
78. A fenti megfontolások összességének fényében azt javasolom, hogy a Bíróság a következő választ adja az Amtsgericht Wuppertal (wuppertali helyi bíróság) által előterjesztett kérdésre:
Az EUMSZ 21. cikkel nem ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai megtagadják a névváltoztatás elismerését az olyan nemzeti jogszabály alapján, amely a másik uniós tagállamban szerzett név választásához való jogot attól a feltételtől teszi függővé, hogy e nevet az ez utóbbi tagállamban való szokásos tartózkodás során szerezték‑e meg, amennyiben egyfelől a nemzeti jog más rendelkezései lehetővé teszik a kérelmező számára, hogy valamely más hatósághoz névváltoztatás iránti kérelmet benyújtson be, másfelől e rendelkezések nem teszik lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé az EUMSZ 21. cikkben biztosított jogok gyakorlását.