Language of document : ECLI:EU:C:2020:749

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2020. szeptember 24.(*)

[A 2020. október 14‑i végzéssel kijavított szöveg]

„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – Az átadás joghatásai – 27. cikk – Esetleges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt – A specialitás szabálya”

A C‑195/20. PPU. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) a Bírósághoz 2020. május 8‑án érkezett, 2020. április 21‑i határozatával terjesztett elő az

XC

ellen folytatott,

a Generalbundesanwalt beim Bundesgerichtshof

részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: M. Vilaras tanácselnök, S. Rodin (előadó), D. Šváby, K. Jürimäe és N. Piçarra bírák,

főtanácsnok: M. Bobek,

hivatalvezető: D. Dittert egységvezető,

tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság 2020. április 21‑i, a Bírósághoz 2020. május 8‑án érkezett kérelmére, miszerint az előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően sürgősségi eljárásban bírálják el,

tekintettel a negyedik tanácsnak az e kérelemnek helyt adó 2020. május 25‑i határozatára,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2020. július 16‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        XC képviseletében M. Franzikowski és F. S. Fülscher Rechtsanwälte,

–        a Generalbundesanwalt beim Bundesgerichtshof képviseletében P. Frank és S. Heine, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében par J. Möller, M. Hellmann és F. Halabi, meghatalmazotti minőségben,

–        [A 2020. október 14‑i végzéssel kijavítva] Írország képviseletében J. Quaney, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Gray SC,

–        az Európai Bizottság képviseletében S. Grünheid és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2020. augusztus 6‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 27. cikke (2) és (3) bekezdésének értelmezésére irányul.

2        Ezt a kérelmet a 2005‑ben, Portugáliában, rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülés minősített esete miatt Németországban szabadságvesztés‑büntetésre ítélt XC elleni büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

3        A 2002/584 határozat (5) és (6) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(5)      Az Uniónak abból a kitűzött céljából, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon, következik a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel való felváltása. Emellett az elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. A tagállamok között mindeddig irányadó hagyományos együttműködési kapcsolatokat a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségében a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásán nyugvó rendszernek kell felváltania mind az ítélethozatal előtti, mind az azt követő szakaszban.

(6)      Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.”

4        A kerethatározat 1. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:

„(1)      Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)      A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.”

5        Az említett kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az európai elfogatóparancs, a mellékletben szereplő formanyomtatványnak megfelelően az alábbi információkat tartalmazza:

a)      a keresett személy személyazonossága és állampolgársága;

b)      a kibocsátó igazságügyi hatóság megnevezése, címe, telefon‑ és faxszáma, valamint e‑mail‑címe;

c)      annak tanúsítása, hogy az 1. és 2. cikk szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat áll rendelkezésre;

d)      a bűncselekmény jellege és jogi minősítése, különösen figyelemmel a 2. cikkre;

e)      a bűncselekmény elkövetése körülményeinek ismertetése, ezen belül az időpont, a hely és a keresett személy bűncselekményben való részvételének módja;

f)      jogerős ítélet esetén a kiszabott büntetés, illetve a bűncselekményre a kibocsátó tagállam joga szerint előírt büntetési tétel;

g)      ha lehetséges, a bűncselekmény egyéb következményei.”

6        Ugyanezen kerethatározat 27. cikke a következőképpen szól:

„(1)      Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítsanak ellene [helyesen: büntetőeljárás alá vonjanak], elítéljenek, és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsanak, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.

(2)      Az (1) és (3) bekezdésben említett esetek kivételével az átadott személy az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható ellene büntetőeljárás [helyesen: nem vonható büntetőeljárás alá], nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.

(3)      A (2) bekezdés nem alkalmazható az alábbi esetekben:

a)      ha a személy a végleges szabadon bocsátását követő 45 napon belül nem hagyja el annak a tagállamnak a területét, amelynek átadták, noha erre lehetősége lett volna, vagy elhagyása után visszatér oda;

[…]

g)      ha a személyt átadó végrehajtó igazságügyi hatóság a (4) bekezdéssel összhangban hozzájárulását adja.

(4)      A hozzájárulás iránti kérelmet a 8. cikk (1) bekezdésében felsorolt információk és a 8. cikk (2) bekezdése szerinti fordítás kíséretében terjesztik elő a végrehajtó igazságügyi hatóságnak. A hozzájárulást meg kell adni, ha a bűncselekmény, amelyre vonatkozóan azt kérik, e kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után. A hozzájárulást a 3. cikkben említett okok fennállása esetén meg kell tagadni, egyébként csak a 4. cikkben említett okok miatt tagadható meg. Az erre vonatkozó határozatot legkésőbb a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül hozzák meg.

[…]”

 A német jog

7        A 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (2) és (3) bekezdését az 1982. december 23‑i Gesetz über die internationale Rechtshilfe in Strafsachen (a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény; BGBl. 1982 I., 2071. o.) alapügy tényállására alkalmazandó változatának 83h. §‑a ültette át a német jogba.

8        Ezen 83h. § a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Valamely tagállam által, európai elfogatóparancs alapján átadott személy

1.      az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható ellene büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától és

[…]

(2)      Az (1) bekezdés nem alkalmazható az alábbi esetekben:

1.      ha a személy a végleges szabadon bocsátását követő 45 napon belül nem hagyja el az e törvény hatálya alá tartozó területet, noha erre lehetősége lett volna, vagy elhagyása után visszatér oda;

2.      ha a bűncselekmény szabadságvesztés‑büntetéssel nem büntethető vagy szabadságelvonással járó intézkedéssel nem fenyegetett,

3.      ha a büntetőeljárás nem vezet a személyi szabadságot korlátozó intézkedés alkalmazására,

4.      ha az átadott személyt szabadságelvonással nem járó büntetésnek vagy intézkedésnek vethetik alá, különösen, ha a büntetés vagy intézkedés személyi szabadságának korlátozását eredményezheti, vagy

5.      a megkeresett tagállam vagy az átadott személy a specialitás szabályának alkalmazásáról lemondott.

(3)      Az átadott személy átadást követően tett lemondó nyilatkozatát bírósági vagy ügyészségi jegyzőkönyvbe kell mondani. A lemondó nyilatkozat nem vonható vissza. Az átadott személyt erről tájékoztatni kell.”

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

9        XC‑vel szemben Németországban három ügyben folyt büntetőeljárás különböző bűncselekmények miatt, egyrészt kábítószerrel való kereskedelemért, másrészt kiskorú személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélésért, amelyet Portugáliában követett el, harmadrészt a szintén Portugáliában, rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülésért.

10      Először 2011. október 6‑án XC‑t az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság, Németország) kábítószerrel való kereskedelemért összesen egy év kilenc hónap szabadságvesztésre ítélte. E büntetés végrehajtását felfüggesztették.

11      Ezt követően 2016‑ban XC‑vel szemben Németországban büntetőeljárást indítottak kiskorú személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt, amelyet Portugáliában követett el, és 2016. augusztus 23‑án a Staatsanwaltschaft Hannover (hannoveri ügyészség, Németország) az e cselekmények miatti büntetőeljárás lefolytatása céljából európai elfogatóparancsot bocsátott ki. Mivel a Tribunal da Relação de Évora (évorai fellebbviteli bíróság, Portugália) hozzájárult ahhoz, hogy a vádlottat az említett bűncselekmény miatt átadják a német igazságügyi hatóságoknak, és mivel XC ez alkalommal nem mondott le a specialitás szabályáról, 2017. június 22‑én a vádlottat a portugál igazságügyi hatóságok átadták a Németországi Szövetségi Köztársaságnak. Egy év három hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélték, és büntetését e tagállamban töltötte le.

12      Az XC‑vel szemben kiskorú személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt kiszabott büntetés végrehajtása alatt megszüntették a 2011. október 6‑án az Amstgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) által kábítószerrel való kereskedelem miatt kiszabott büntetés végrehajtásának felfüggesztését. 2018. augusztus 22‑én a Staatsanwaltschaft Flensburg (flensburgi ügyészség, Németország) arra kérte a jelen ítélet 11. pontjában említett európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóságot, a Tribunal de Relação de Évorát (évorai fellebbviteli bíróság), hogy mondjon le a specialitás szabályának alkalmazásáról, és járuljon hozzá az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) által 2011. október 6‑án kiszabott büntetés végrehajtásához.

13      2018. augusztus 31‑én a Tribunal da Relação de Évora (évorai fellebbviteli bíróság) válaszának hiányában XC‑t szabadon bocsátották, és öt évre pártfogó felügyelet alá helyezték, amelynek során a vádlott köteles volt legalább havonta egyszer személyesen jelentkezni a pártfogó felügyelőjénél. A vádlott 2018. szeptember 18‑án Hollandiába, majd Olaszországba utazott. 2018. szeptember 19‑én a flensburgi ügyészség európai elfogatóparancsot bocsátott ki XC‑vel szemben az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) által 2011. október 6‑án hozott ítélet végrehajtása céljából.

14      Ezen európai elfogatóparancs alapján XC‑t 2018. szeptember 27‑én elfogták Olaszországban. 2018. október 10‑én az olasz végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárulását adta XC átadásához. 2018. október 18‑án XC‑t átadták a német hatóságoknak.

15      Végül 2018. november 5‑én az Amtsgericht Braunschweig (braunschweigi helyi bíróság, Németország) nemzeti elfogatóparancsot bocsátott ki az XC által 2005‑ben, Portugáliában, rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülés miatti harmadik ügyben indítandó büntetőeljárás lefolytatása céljából.

16      2018. december 12‑én a Staatsanwaltschaft Braunschweig (braunschweigi ügyészség, Németország) azt kérte az olasz végrehajtó hatóságtól, hogy járuljon hozzá az XC‑vel szemben a rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülés miatti büntetőeljárás megindításához is. A Corte d’appello di Milano (milánói fellebbviteli bíróság, Olaszország) e hozzájárulást 2019. március 22‑én adta meg.

17      XC 2019. július 23. és 2020. február 11. között az Amtsgericht Braunschweig (braunschweigi helyi bíróság) által 2018. november 5‑én kibocsátott elfogatóparancs alapján előzetes letartóztatásban volt Németországban. Ezen időszak alatt a Landgericht Braunschweig (braunschweigi regionális bíróság, Németország) 2019. december 16‑i ítéletében XC‑t bűnösnek találta a 2005‑ben, Portugáliában, rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülésért. A vádlottal szemben halmazati büntetésként 7 év szabadságvesztést szabott ki, amely figyelembe veszi az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) 2011. október 6‑án hozott ítéletét is. Az XC által Olaszországban előzetes letartóztatásban töltött teljes időtartamot beszámították a halmazati büntetésbe.

18      Emellett 2020. január 21‑én a portugál végrehajtó hatóság hozzájárult az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) által 2011. október 6‑án kiszabott halmazati szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásához. XC 2020. február 12. óta szabadságvesztés‑büntetését tölti.

19      XC felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz a Landgericht Braunschweig (braunschweigi regionális bíróság) 2019. december 16‑i ítéletével szemben. Különösen az ezen ítélet meghozatalát eredményező eljárás érvényességét vitatja, a 2002/584 kerethatározat 27. cikkében megállapított specialitás szabályára tekintettel. XC lényegében azt állítja, hogy mivel a portugál végrehajtó hatóság nem járult hozzá a Portugáliában, 2005‑ben, rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülés miatti büntetőeljárás lefolytatásához, a német hatóságok azt nem folytathatták volna le a vádlottal szemben. 2018. szeptember 1‑je óta ugyanis XC‑re továbbra is a specialitás szabálya által biztosított védelem vonatkozik. Így a német hatóságok által XC ellen a portugál végrehajtó hatóság előzetes hozzájárulása nélkül indított büntetőeljárás, valamint az ahhoz kapcsolódó eljárási cselekmények – mint az Amtsgericht Braunschweig (braunschweigi tartományi bíróság) által 2018. november 5‑én kibocsátott elfogatóparancs – jogellenesek voltak.

20      A kérdést előterjesztő bíróság szerint az, hogy ez a nemzeti elfogatóparancs helybenhagyható‑e, vagy ellenkezőleg, azt meg kell semmisíteni, attól a kérdéstől függ, hogy a német hatóságok jogosultak voltak‑e büntetőeljárást lefolytatni a Portugáliában, 2005‑ben, rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülés vádjával XC‑vel szemben.

21      E körülményekre tekintettel a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [2002/584] kerethatározat 27. cikkének (2) és (3) bekezdését, hogy a specialitás szabályával nem ellentétes az átadás előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt alkalmazott személyi szabadságot korlátozó intézkedés, amennyiben az érintett személy az átadást követően önként elhagyta a kibocsátó tagállam területét, majd később egy másik végrehajtó tagállam újabb európai elfogatóparancs alapján a kibocsátó tagállamnak átadta, és a második végrehajtó állam e másik bűncselekmény miatt az érintett személlyel szembeni büntetőeljárás megindításához, a személy elítéléséhez és a büntetés végrehajtásához hozzájárult?”

 A sürgősségi eljárásról

22      A kérdést előterjesztő bíróság azt kéri, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.

23      E kérelme alátámasztása érdekében e bíróság azzal érvel, hogy XC az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) 2011. október 6‑i ítélete alapján fogva tartásban van. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság szerint az Amtsgericht Braunschweig (braunschweigi helyi bíróság) által 2018. november 5‑én kibocsátott elfogatóparancs az érintett személy fogva tartását indokoló további oknak minősül, amely a vele szemben kiszabott büntetés végrehajtása enyhítésének korlátozását eredményezheti.

24      Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság azzal érvel, hogy XC 2020. június 7‑én letöltötte az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) által 2011. október 6‑án kiszabott büntetés kétharmadát, ennélfogva a büntetés fennmaradó részének végrehajtása alkalmasint felfüggeszthető. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy egyrészt az Amtsgericht Braunschweig (braunschweigi helyi bíróság) által 2018. november 5‑én kibocsátott elfogatóparancs az említett büntetés végrehajtása felfüggesztésének akadályát képezheti. Másrészt, a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy még ha e felfüggesztésre sor is kerülne, az ezen elfogatóparancs érvényességének kérdésére adott választól függ, hogy az ez alapján elrendelt előzetes letartóztatás fenntartható‑e.

25      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás a 2002/584 kerethatározat értelmezésére irányul, amely kerethatározat az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címében említett területekhez tartozik. Következésképpen a jelen előzetes döntéshozatalra utalás sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgya lehet.

26      Másodszor, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően, a sürgősség kritériumát illetően figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapeljárásban érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és hogy további fogva tartása az alapjogvita kimenetelétől függ. Egyébiránt az érintett személy helyzetét azon időpontra tekintettel kell értékelni, amelyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek a sürgősségi eljárásban történő elbírálására irányuló kérelmet vizsgálják (2017. december 22‑i Ardic ítélet, C‑571/17 PPU, EU:C:2017:1026, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27      A jelen ügyben egyrészt, bár nem vitatott, hogy ebben az időpontban XC fogva tartásban volt az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) 2011. október 6‑i ítélete alapján, mindazonáltal az Amtsgericht Braunschweig (braunschweigi helyi bíróság) által 2018. november 5‑én kibocsátott elfogatóparancs is indokolhatja XC fogva tartását. Másrészt, az ezen elfogatóparancs hatályban tartása azt eredményezheti, hogy korlátozza az XC‑vel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának enyhítését, befolyásolja e büntetés végrehajtásának felfüggesztésével kapcsolatos döntést, és a végrehajtás felfüggesztése esetén XC további fogva tartásának egyetlen jogalapját képezi.

28      E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság negyedik tanácsa 2020. május 25‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

29      A kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az ezen cikk (2) bekezdésében meghatározott specialitás szabályával nem ellentétes az átadás előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt egy első európai elfogatóparanccsal érintett személlyel szemben alkalmazott, személyi szabadságot korlátozó intézkedés, amennyiben az érintett személy az átadást követően önként elhagyta az első elfogatóparancsot kibocsátó tagállam területét, majd egy második, szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából e távozást követően kibocsátott európai elfogatóparancs alapján e tagállamnak átadták, feltéve hogy a második európai elfogatóparancs kapcsán az azt végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárult a büntetőeljárásnak a személyi szabadságot korlátozó intézkedés alapjául szolgáló bűncselekményre való kiterjesztéséhez.

30      Az előterjesztett kérdés megválaszolásához mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog azon az alapvető előfeltevésen alapul, amely szerint minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az Unió alapjául szolgáló számos közös értékben, és elismeri, hogy azok osztják ezen értékeket vele, amint azt az EUSZ 2. cikk kimondja. Ezen előfeltevés maga után vonja és igazolja a tagállamok közötti kölcsönös bizalom fennállását ezen értékek elismerése, és így az azokat végrehajtó uniós jog tiszteletben tartása tekintetében (2020. március 11‑i SF [Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája] ítélet, C‑314/18, EU:C:2020:191, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározatnak az a célja – amint az különösen az 1. cikkének az e kerethatározat (5) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) és (2) bekezdéséből kitűnik –, hogy a kiadatásról szóló, 1957. december 13‑án Párizsban aláírt európai egyezményen alapuló, többoldalú kiadatási rendszert az igazságügyi hatóságok közötti, az elítéltek vagy gyanúsítottak büntető ítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő, a kölcsönös elismerés elvén alapuló átadásának rendszerével váltsa fel (2020. március 11‑i SF [Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája] ítélet, C‑314/18, EU:C:2020:191, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32      Ezzel összefüggésben e kerethatározat célja az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadása egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia (2020. március 11‑i SF [Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája] ítélet, C‑314/18, EU:C:2020:191, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33      A 2002/584 kerethatározat által szabályozott területen a kölcsönös elismerés elve, amely a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, amint az a kerethatározat (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében fejeződik ki, amely kimondja azon szabályt, amelynek értelmében a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és az említett kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre. A végrehajtó igazságügyi hatóságok tehát főszabály szerint csak a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározatban taxatíve felsorolt eseteiben tagadhatják meg az ilyen elfogatóparancs végrehajtását (lásd ebben az értelemben: 2020. március 11‑i SF [Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája] ítélet, C‑314/18, EU:C:2020:191, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34      A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik egyrészt, hogy az Amtsgericht Niebüll (niebülli helyi bíróság) 2011. október 6‑i ítéletének végrehajtása céljából a flensburgi ügyészség által 2018. szeptember 19‑én kibocsátott európai elfogatóparancsot követően az olasz végrehajtó hatóság 2018. október 10‑én hozzájárult ezen ítélet végrehajtásához, mielőtt XC‑t 2018. október 18‑án átadták volna a német hatóságoknak. Másrészt az iratokból az is kitűnik, hogy a braunschweigi ügyészség által 2018. december 12‑én előterjesztett arra vonatkozó kérésre, hogy XC ellen rablással halmazatban elkövetett erőszakos közösülés miatt büntetőeljárást indíthasson, a Corte d’appello di Milano (milánói fellebbviteli bíróság) a hozzájárulását 2019. március 22‑én megadta.

35      A 2002/584 kerethatározat 27. cikkét illetően a Bíróság már azt is megállapította, hogy bár e kerethatározat 27. és 28. cikke bizonyos konkrét hatásköröket ruház a tagállamokra az európai elfogatóparancs végrehajtása során, e rendelkezéseket – mivel az e kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében kimondott kölcsönös elismerés elve alóli eltérést engedő szabályokat írnak elő – nem lehet úgy értelmezni, mint amelyek a kerethatározat által kitűzött azon cél semlegesítéséhez vezetnek, amely a tagállamok igazságügyi hatóságai közötti átadások megkönnyítésére és meggyorsítására irányul, azon kölcsönös bizalomra tekintettel, amelynek fenn kell állnia közöttük (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑i West ítélet, C‑192/12 PPU, EU:C:2012:404, 77. pont).

36      Emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdése megfogalmazza a specialitás szabályát, amely szerint az átadott személy az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt nem vonható büntetőeljárás alá, nem ítélhető el, illetve nem fosztható meg szabadságától.

37      Mindenekelőtt, amint azt a főtanácsnok az indítványának 33. pontjában megjegyezte, e rendelkezés szó szerinti értelmezéséből kitűnik, hogy az említett szabály szorosan valamely konkrét európai elfogatóparancs alapján történő átadáshoz kapcsolódik, mivel e rendelkezés szövege az „átadásra” egyes számban utal.

38      Továbbá, amint azt a főtanácsnok az indítványának 37. pontjában megjegyezte, ezt az értelmezést támasztja alá az említett rendelkezés rendszertani értelmezése is. Ugyanis mind a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése, amely az európai elfogatóparancsot az általa követett konkrét célra tekintettel határozza meg, mind pedig e kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdése, amely megköveteli, hogy minden európai elfogatóparancs pontos legyen az alapul fekvő bűncselekmények jellegét és jogi minősítését illetően, és ismertesse azok elkövetésének körülményeit, arra utal, hogy a specialitás szabálya a konkrét európai elfogatóparancs végrehajtásához kapcsolódik.

39      Végül, amint a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a specialitás szabálya a végrehajtó tagállam szuverenitásához kapcsolódik, és biztosítja a keresett személy számára a jogot, hogy csak az átadásának alapjául szolgáló bűncselekmény miatt folytassanak ellene büntetőeljárást, ítéljék el vagy fosszák meg szabadságától (2008. december 1‑jei Leymann és Pustovarov ítélet, C‑388/08 PPU, EU:C:2008:669, 43. és 44. pont).

40      Ez a szabály megköveteli ugyanis, hogy a kibocsátó tagállam, amely egy személyt az európai elfogatóparancs végrehajtása alapján foganatosított átadás előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá kíván vonni vagy el kíván ítélni, beszerezze a végrehajtó tagállam hozzájárulását annak elkerülése érdekében, hogy az előbbi tagállam elvonja a végrehajtó tagállam joghatóságát, és túllépje az érintett személlyel szemben őt megillető jogokat. Mivel az európai elfogatóparancs szabályozása arra irányul, hogy az érintett személyt az elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak átadják az elfogatóparancsban szereplő konkrét bűncselekmények miatt, akár kényszerrel biztosítva az ugyanezen tagállam területére történő szállítást, a specialitás szabálya elválaszthatatlanul kapcsolódik a konkrét, hatályában egyértelműen meghatározott európai elfogatóparancs végrehajtásához.

41      Következésképpen a specialitás szabálya, amelyre XC‑nek a portugál végrehajtó hatóságok által történő első átadásakor lehetett volna hivatkozni, nem vonatkozik XC‑nek a flensburgi ügyészség által 2018. szeptember 19‑én kibocsátott európai elfogatóparancs alapján Németország területére történő visszatérésére. Amint azt a főtanácsnok az indítványának 50. pontjában megjegyezte, a specialitás szabályának a hannoveri ügyészség által 2016. augusztus 23‑án kibocsátott első európai elfogatóparancs tekintetében való alkalmazhatatlansága nem a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (3) bekezdésében meghatározott kivételek egyikéből, hanem abból következik, hogy az alapeljárás immár a flensburgi ügyészség által XC‑vel szemben 2018. szeptember 19‑én kibocsátott második európai elfogatóparancs végrehajtásának keretébe illeszkedik.

42      E körülmények között annak megkövetelése, hogy mind a terheltet az első európai elfogatóparancs alapján átadó tagállami végrehajtó igazságügyi hatóság, mind pedig a terheltet a második európai elfogatóparancs alapján átadó tagállami végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárulását adja ahhoz, hogy a terheltet az átadása előtt elkövetett, az átadása alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vonják, elítéljék vagy szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsák, gátolná az átadási eljárás hatékonyságát, és ezáltal veszélyeztetné a 2002/584 kerethatározatnak a jelen ítélet 35. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnő célkitűzését.

43      Ennélfogva, mivel a jelen ügyben XC önként hagyta el Németország területét azt követően, hogy a hannoveri ügyészség által 2016. augusztus 23‑án kibocsátott első európai elfogatóparancsban megjelölt tényállás miatt vele szemben kiszabott büntetést ebben a tagállamban letöltötte, ez a személy már nem hivatkozhat az első európai elfogatóparancs kapcsán alkalmazandó specialitás szabályára. Ebben az összefüggésben az említett személy a specialitás szabályára csakis a flensburgi ügyészség által 2019. szeptember 19‑én kibocsátott és az olasz végrehajtó hatóság által végrehajtott európai elfogatóparancs kapcsán hivatkozhat.

44      E tekintetben a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontjából kitűnik, hogy az e cikk (2) bekezdésében meghatározott specialitás szabálya nem alkalmazható, ha az érintett személyt átadó végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárulását adja ahhoz, hogy e személyt az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vonják, elítéljék, és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsák.

45      Mivel – amint az a jelen ítélet 43. pontjából kitűnik – egy, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló ügyben a specialitás szabálya tiszteletben tartásának értékelése szempontjából egyedül a második európai elfogatóparancs alapján foganatosított átadás releváns, a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontjában megkövetelt hozzájárulást kizárólag a vádlottat az említett európai elfogatóparancs alapján átadó tagállami végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell megadnia.

46      Következésképpen az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ezen cikk (2) bekezdésében meghatározott specialitás szabályával nem ellentétes az átadás előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt egy első európai elfogatóparanccsal érintett személlyel szemben alkalmazott, személyi szabadságot korlátozó intézkedés, amennyiben az érintett személy az átadást követően önként elhagyta az első elfogatóparancsot kibocsátó tagállam területét, majd egy második, szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából e távozást követően kibocsátott európai elfogatóparancs alapján e tagállamnak átadták, feltéve hogy a második európai elfogatóparancs kapcsán az azt végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárult a büntetőeljárásnak a személyi szabadságot korlátozó intézkedés alapjául szolgáló bűncselekményre való kiterjesztéséhez.

 A költségekről

47      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A 2009. február 26i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 27. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ezen cikk (2) bekezdésében meghatározott specialitás szabályával nem ellentétes az átadás előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt egy első európai elfogatóparanccsal érintett személlyel szemben alkalmazott, személyi szabadságot korlátozó intézkedés, amennyiben az érintett személy az átadást követően önként elhagyta az első elfogatóparancsot kibocsátó tagállam területét, majd egy második, szabadságvesztésbüntetés végrehajtása céljából e távozást követően kibocsátott európai elfogatóparancs alapján e tagállamnak átadták, feltéve hogy a második európai elfogatóparancs kapcsán a végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárult a büntetőeljárásnak a személyi szabadságot korlátozó intézkedés alapjául szolgáló bűncselekményre való kiterjesztéséhez.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: német.