AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK VÉGZÉSE
(egyesbíró)
2013. június 4.
F‑119/11. sz. ügy
Luigi Marcuccio
kontra
Európai Bizottság
„Közszolgálat – Az eljárási szabályzat 34. cikkének 1. §‑a – A keresetindítási határidőn belül telefaxon benyújtott keresetlevél, amelyet az ügyvéd aláírásbélyegzőjével vagy az aláírás más többszörözési módja segítségével írtak alá – A kereset elkésettsége”
Tárgy: Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben L. Marcuccio többek között azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék állapítsa meg a felperes 2010. szeptember 6‑i kérelmét elutasító bizottsági határozat, valamint a felperes 2011. március 20‑i panaszát elutasító bizottsági határozat nemlétezését vagy semmisítse meg e határozatokat, állapítson meg bizonyos 2002. március 14‑én, 16‑án és 19‑én bekövetkezett tényeket és mondja ki azok jogellenességét, kötelezze a Bizottságot bizonyos műveletek elvégzésére és az őt ért kár megtérítésére. A keresetlevél postai úton történő benyújtását megelőzte 2011. november 11‑én egy iratnak a telefaxon való megküldése, amely állítólag e keresetlevél másolata.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet részben mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant, részben mint nyilvánvalóan megalapozatlant elutasítja. L. Marcuccio maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Az adminisztráció aktusai – Az érvényesség vélelme – Nem létező aktus – Fogalom – Tisztviselő kártérítési kérelmét elutasító határozat – Az indokolás hiánya – E fogalom kizártsága
(EUMSZ 288. cikk)
2. Bírósági eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények – Az ügyvéd saját kezű aláírása – A szigorú alkalmazás lényeges szabálya – Hiány – Elfogadhatatlanság
(a Bíróság alapokmánya, 19. cikk, harmadik bekezdés, 21. cikk, első bekezdés, 32. cikk, első bekezdés, és I. melléklet, 7. cikk, (1) bekezdés; a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 34. cikk, 1. §, első bekezdés, 35. cikk, 1. §, b) pont, valamint 51. cikk, 3. és 4. §, személyzeti szabályzat, 91. cikk, (3) bekezdés)
1. Az uniós intézmények jogi aktusait főszabály szerint megilleti a jogszerűség vélelme, még ha hordoznak is szabálytalanságokat, és ennélfogva mindaddig joghatásokat váltanak ki, amíg vissza nem vonják vagy meg nem semmisítik őket. Kivételt képez ezen elv alól, hogy azok a jogi aktusok, amelyek olyannyira nyilvánvalóan súlyos hibát hordoznak magukban, amit az uniós jogrend nem tűr el, olyannak tekintendők, amelyek semmilyen joghatást nem váltottak ki. Az Unió intézményei által hozott jogi aktusok nem létező jellegének megállapításához fűződő következmények súlyossága a jogbiztonság igényéből fakadóan megköveteli, hogy erre kizárólag szélsőséges körülmények között kerülhessen sor.
Semmi esetre sem tekinthető ezen szélsőséges esetek közé tartozónak a lakóhely sérthetetlenségéhez fűződő jog és a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jog megsértése, valamint az indokolási kötelezettség megsértése, amelyekre a tisztviselő a Bizottság alkalmazottai által a szolgálati lakásába való behatolással állítólagosan okozott károk megtérítése iránti kérelmét hallgatólagosan elutasító bizottsági határozattal szemben hivatkozott, már csak azért sem, mert egyrészt az említett tisztviselő kérelmére a négy hónapos határidőn belüli válaszadás elmulasztásával a Bizottság nem sértette meg sem a tisztviselő lakóhelyének sérthetetlenségéhez fűződő jogot, sem a magánéletének tiszteletben tartásához fűződő jogot, másrészt az e kérelmet elutasító határozat nem tekinthető nem létezőnek kizárólag azért, mert azt nem indokolták, ugyanis e hiányosság nincs hatással az ilyen határozat jogszerűségére, hanem csupán azzal a hatással jár, hogy a felperes számára lehetővé teszi, hogy kártérítési kérelemmel forduljon a Közszolgálati Törvényszékhez.
(lásd a 25. és 28. pontot)
Hivatkozás:
az Európai Unió Törvényszéke T‑9/09. P. sz., Marcuccio kontra Bizottság ügyben 2010. november 24‑én hozott ítéletének 37. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
2. A Bíróság alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdéséből és 21. cikkének első bekezdéséből – amely ugyanezen alapokmány I. melléklete 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárásban is alkalmazandó – kitűnik, hogy a felperest erre jogosult személynek kell képviselnie, és az uniós bíróságokhoz érvényesen kizárólag az ilyen személy által aláírt keresetlevélben lehet fordulni.
A Bíróság alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdéséből és különösen a „képviselnie” kifejezés használatából kitűnik, hogy az e rendelkezés értelmében vett, bármilyen minőséggel rendelkező „fél” nem jogosult maga eljárni az Unió bíróságai előtt, hanem olyan személlyel kell képviseltetnie magát, aki valamely tagállam bírósága előtt vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás más részes államának bírósága előtt eljárni jogosult. A Bíróság alapokmányának más rendelkezései, mint amilyen az említett alapokmány 21. cikkének első bekezdése és a 32. cikk, megerősítik, hogy valamely fél és annak védője nem lehet egy és ugyanaz a személy. A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, különösen annak 34. cikkének 1. §‑ától a 35. cikk 1. §‑ának b) pontjáig terjedő rendelkezések, valamint az 51. cikk 3. és 4. §‑a átveszik a Bíróság alapokmányának e rendelkezéseit. Márpedig sem a Bíróság alapokmánya, sem a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata nem ír elő semmiféle eltérést vagy kivételt e kötelezettség alól.
A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 34. cikke 1. §‑ának első bekezdése értelmében vett saját kezű aláírás követelménye ugyanis a jogbiztonság érdekében arra irányul, hogy biztosítsa a keresetlevél hitelességét, és kizárja annak kockázatát, hogy a keresetlevél valójában nem az elkészítésére feljogosított személytől származzon. Ezért e követelményt lényeges eljárási szabálynak kell tekinteni, és szigorúan kell alkalmazni, oly módon, hogy annak megsértése a kereset elfogadhatatlanságát vonja maga után. A felperes ügyvédje által az aláírásáról készített bélyegzőlenyomatnak a keresetlevélen történő elhelyezését vagy az ügyvéd aláírásának más módon történő többszörözését illetően meg kell állapítani, hogy az „aláírásnak” ez a közvetett és mechanikus módja önmagában nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy szükségszerűen az ügyvéd írta alá a kérdéses eljárási iratot.
(lásd a 30–32., 35. és 36. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑174/96. P. sz., Lopes kontra Bíróság 1996. december 5‑én hozott végzésének 8. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat;
az Elsőfokú Bíróság T‑223/06. P. sz., Parlament kontra Eistrup ügyben 2007. május 23‑án hozott ítéletének 51. és 52. pontja.