A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2005. március 17.(*)
„Védjegyek – 89/104/EGK irányelv – A 6. cikk (1) bekezdésének c) pontja – A védjegyoltalom korlátai – Harmadik személy általi védjegyhasználat, ha a védjegy szükséges az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére”
A C‑228/03. sz. ügyben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,amelyet a Korkein oikeus (Finnország) a Bírósághoz 2003. május 26‑án érkezett 2003. május 23‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a The Gillette Company, valamint
a Gillette Group Finland Oy
és
az LA-Laboratories Ltd Oy között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: A. Rosas tanácselnök, A. Borg Barthet, S. von Bahr, U. Lõhmus bírák és A. Ó Caoimh (előadó) bíró,
főtanácsnok: A. Tizzano,
hivatalvezető: R. Grass,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2004. október 21‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a The Gillette Company és a Gillette Group Finland Oy képviseletében R. Hilli és T. Groop asianajajat,
– az LA-Laboratories Ltd Oy képviseletében L. Latikka hallituksen puheenjohtaja,
– a finn kormány képviseletében T. Pynnä, meghatalmazotti minőségben,
– az Egyesült Királyság Kormányának képviseletében C. Jackson, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Tappin barrister,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében M. Huttunen és N. B. Rasmussen, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2004. december 9‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezésére vonatkozik.
2 Ezen kérelmet egyrészről a The Gillette Company és a Gillette Group Finland Oy (a továbbiakban: a Gillette Company, illetve a Gillette Group Finland, együtt: a Gillette cégek), másrészről az LA‑Laboratories Ltd Oy (a továbbiakban: LA‑Laboratories) közötti jogvitában terjesztették elő, amely ez utóbbi fél által a termékeinek csomagolásán használt Gillette, illetve Sensor védjegyekkel volt kapcsolatos.
Jogi háttér
A közösségi szabályok
3 A 89/104 irányelv első preambulumbekezdése szerint a tagállamokban jelenleg alkalmazandó védjegyjogszabályok olyan eltéréseket mutatnak, amelyek gátolhatják az áruk és a szolgáltatások szabad mozgását, valamint torzíthatják a közös piacon belüli versenyt. E bekezdés értelmében ezért a belső piac létrejöttére és működésére tekintettel szükség van a tagállami jogszabályok közelítésére. Ugyanezen irányelv harmadik preambulumbekezdése kimondja, hogy jelenleg nem tűnik szükségesnek a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok teljes körű közelítése.
4 Az említett irányelv tizedik preambulumbekezdése többek között felhívja a figyelmet arra, hogy a lajstromozott védjegy által nyújtott oltalom rendeltetése különösen annak biztosítása, hogy a védjegyet hordozó áru vagy a védjegy alatt nyújtott szolgáltatás a védjegyjogosulttól származik.
5 Az irányelv 5. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A védjegyoltalom a jogosult számára kizárólagos jogokat biztosít. A kizárólagos jogok alapján a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ:
a) a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal;
b) olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.”
6 Az irányelv 5. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontja a következőképpen rendelkezik:
„Az (1) és (2) bekezdésben szabályozott feltételek megvalósulása esetén tilos különösen:
a) a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán;
b) a megjelölést hordozó áru eladásra való felkínálása, forgalomba hozatala, valamint forgalomba hozatal céljából történő raktáron tartása […]”.
7 Az irányelv 6., „A védjegyoltalom korlátai” című cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A védjegyoltalom alapján a jogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében – az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban – használja
[…]
c) a védjegyet, ha az szükséges az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére, különösen tartozékok vagy alkatrészek esetében.
[…]”
8 Az 1997. október 6‑i 97/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 1997. L 290, 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 365. o.) módosított, a megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1984. szeptember 10‑i 84/450/EGK tanácsi irányelv (HL 1984. L 250, 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 227. o) 1. cikke értelmében az irányelv célja a fogyasztók, a kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szabadfoglalkozású tevékenységet folytató személyek és általában a nagyközönség érdekeinek védelme a megtévesztő reklámmal, valamint annak tisztességtelen következményeivel szemben, valamint azoknak a feltételeknek a meghatározása, amelyek mellett az összehasonlító reklám megengedett.
9 Az említett irányelv 3a. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„(1) Az összehasonlítást illetően összehasonlító reklám a következő feltételek teljesülése esetén megengedett:
[…]
d) nem idézi elő a piacon a reklámozónak és valamely versenytársának, vagy a reklámozó és versenytársa védjegyének, kereskedelmi nevének, egyéb megkülönböztető jelzésének, áruinak vagy szolgáltatásainak összetévesztését;
e) nem rontja vagy becsmérli valamely versenytárs védjegyeinek, kereskedelmi neveinek, más megkülönböztető jelzéseinek, áruinak, szolgáltatásainak, tevékenységeinek vagy körülményeinek a hírét;
[…]
g) nem használja ki tisztességtelen módon valamely versenytárs védjegyének, kereskedelmi nevének vagy egyéb megkülönböztető jelzésének vagy versenytárs termékek eredetmegjelölésének hírnevét;
h) az árut vagy szolgáltatást nem egy védett [helyes fordítás: oltalom alatt álló] védjeggyel vagy védett [helyes fordítás: oltalom alatt álló] kereskedelmi névvel ellátott áru vagy szolgáltatás utánzataként vagy másolataként mutatja be.”
A nemzeti szabályok
10 Finnországban a védjegyjogot az 1993. január 25‑i 39/1993. törvénnyel módosított, 1964. január 10‑i (7/1964) tavaramerkkilaki (védjegytörvény) (a továbbiakban: tavaramerkkilaki) szabályozza.
11 A tavaramerkkilakinak a védjegyjogosult kizárólagos jogainak tartalmára vonatkozó 4. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az e törvény 1–3. §‑a szerinti azon jog, hogy valakinek az áruján megkülönböztető megjelölést helyezzenek el, azt jelenti, hogy a megjelölés (védjegy) jogosultján kívül senki más nem használhat a kereskedelemben termékeire vonatkozóan olyan megjelölést (védjegyet), amely összetévesztést eredményezhet akár az árukon, akár azok csomagolásán, a reklámozásban, az üzleti levelezésben vagy más módon, beleértve a szóbeli használatot is […].”
12 A 4. § (2) bekezdése értelmében:
„Az első bekezdés alkalmazásában jogosulatlan használatnak minősül többek között, ha valamely személy a piacon az olyan alkatrészek vagy tartozékok vagy más hasonlók forgalomba hozatalakor, amelyek egy harmadik személy által gyártott vagy értékesített termékéhez valók, úgy utal e harmadik személy megjelölésére (védjegyére), hogy azt a benyomást keltheti, hogy a forgalomba hozott termék a megjelölés (védjegy) jogosultjától származik, vagy a jogosult beleegyezett a megjelölés (védjegy) használatába.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra utalt kérdések
13 A Gillette Company gondoskodott a Gillette és a Sensor védjegyek Finnországban történő lajstromoztatásáról, a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑én kötött, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás 8. osztályába tartozó termékek, nevezetesen: kéziszerszámok és kézzel működtetett készülékek; kések, villák (evőeszközök) és kanalak; vágófegyverek; borotválkozókészülékek tekintetében. A Gillette Group Finland, amely ezen védjegyek használatának kizárólagos jogosultja Finnországban, borotvákat – különösen nyélből és eldobható borotvapengéből álló borotvákat –, illetve külön eldobható pengéket forgalmazott az említett tagállamban.
14 Az LA-Laboratories szintén nyélből és eldobható pengéből álló borotvákat értékesít Finnországban, valamint a Gillette Group Finland által forgalmazott termékekhez hasonló eldobható pengéket. Az említett pengéket Parason Flexor márkanév alatt árusítják, és a csomagolásukra ragasztott címkén a következő felirat van: „Valamennyi Parason Flexor és Gillette Sensor borotvanyélhez használható”.
15 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint az LA-Laboratories nem volt jogosult védjegylicencia vagy más egyéb szerződés alapján azon védjegyek használatára, amelyeknek jogosultja a Gillette Company.
16 A Gillette cégek keresetet nyújtottak be a Helsingin käräjäoikeus (a Helsinki Elsőfokú Bíróság) (Finnország) előtt azt állítva, hogy az LA‑Laboratories bitorolta az oltalom alatt álló Gillette, illetve Sensor védjegyeket. Szerintük az LA-Laboratories eljárásának következtében az e cég által forgalmazott termékek a fogyasztók képzetében összekötődtek a Gillette cégek termékeivel, illetve az eljárás azt a benyomást keltette, hogy licencia vagy egyéb indok alapján a cég jogosult a Gillette, illetve a Sensor védjegyek használatára, ami viszont nem így van.
17 2000. március 30‑i ítéletében a Helsingin käräjäoikeus megállapította, hogy a tavaramerkkilaki 4. §‑a (1) bekezdésének értelmében a Gillette cégeket illeti az a kizárólagos jog, hogy termékeiken és azok csomagolásán feltüntetssék a Gillette, illetve a Sensor védjegyet, valamint hogy e védjegyeket hirdetésben használják. Ezért azáltal, hogy e védjegyeket szembetűnő módon tüntette fel termékeinek csomagolásán, az LA-Laboratories megsértette ezt a kizárólagos jogot. A Helsingin käräjäoikeus szerint továbbá a tavaramerkkilaki 4. §‑ának (2) bekezdését, amely kivételt állapít meg a kizárólagosság elve alól, a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjára tekintettel megszorítóan kell értelmezni. Nézete szerint ez a rendelkezés nem vonatkozik a termékek alapvető részeire, csak az olyan alkatrészekre, tartozékokra és más hasonló részekre, amelyek a gyártott termékhez valók, vagy amelyeket más személy forgalmaz.
18 A finn bíróság úgy vélte, hogy mind a borotvanyelet, mind a borotvapengét a borotva alapvető részeinek kell tekinteni, nem pedig alkatrésznek vagy tartozéknak. Ezért megállapította, hogy a tavaramerkkilaki 4. §‑ának (2) bekezdésében található kivétel nem alkalmazható. Ezen indokok alapján a finn bíróság úgy döntött, hogy az LA‑Laboratoriest eltiltja a Gillette cégek Gillette, illetve Sensor védjegyeihez fűződő jogok bitorlásának folytatásától vagy újrakezdésétől, és egyrészt arra kötelezte a céget, hogy vonja vissza és semmisítse meg a Finnországban használt, ezen védjegyekre utaló címkéket, másrészt fizessen a Gillette cégeknek 30 000 FIM kártérítést az őket ért károkért.
19 A fellebbezési szakaszban a Helsingin hovioikeus (Helsinki Fellebbviteli Bíróság) 2001. május 17‑i határozatában először is megállapította, hogy amennyiben az alapeljárás tárgyát képező gyakori típusú borotva egy nyélből és egy pengéből áll, akkor a fogyasztó a pengét új pengére cserélheti ki, amely külön kapható. Ez utóbbi rész tehát – mivel a borotva említett részének helyettesítésére szolgál – a tavaramerkkilaki 4. §‑a (2) bekezdésének értelmében alkatrésznek tekinthető.
20 Másodsorban az említett bíróság megállapította, hogy az LA-Laboratories által forgalmazott borotvapengék csomagolására ragasztott címkén szereplő utalás, miszerint a borotvapengék a Parason Flexor típusú nyeleken kívül a Gillette cégek által forgalmazott nyelekhez is használhatóak, hasznosak lehetnek a fogyasztók számára, és ezért az LA‑Laboratories sikerrel járhat annak bizonyításakor, hogy az említett címkén szükséges a Gillette, illetve a Sensor védjegyek említése.
21 Harmadsorban a Helsingin hovioikeus megállapította, hogy az LA‑Laboratories által forgalmazott borotvapengék csomagolásán jól láthatóan szerepelt a Parason és a Flexor megjelölés, amely egyértelműen jelölte, hogy a termék honnan származik. Az említett bíróság továbbá megállapította, hogy a csomagolás külső részének viszonylag kis helyét elfoglaló címkéken lévő, a Gillette, illetve a Sensor márkákra való kisbetűs utalás semmiképpen sem kelthette azt a benyomást, hogy kereskedelmi kapcsolat van a Gillette cégek és az LA‑Laboratories között, és hogy ez utóbbi a tavaramerkkilaki 4. §‑ának (2) bekezdésében megengedett körülmények között utalt ezekre a védjegyekre. A Helsingin hovioikeus ezért megsemmisítette a Helsingin käräjäoikeus ítéletét, és elutasította a Gillette cégek által benyújtott keresetet.
22 A Gillette cégek fellebbezést nyújtottak be a Korkein oikeushoz, amely arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ügy a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmezésének kérdését veti fel egyrészt az annak meghatározására szolgáló kritériumokkal kapcsolatban, hogy vajon valamely termék, jellegénél fogva, alkatrészhez vagy tartozékhoz hasonlatos‑e, vagy sem, másrészt azon követelménnyel kapcsolatban, hogy a más személy védjegyének használata szükséges‑e a termék rendeltetésének feltüntetéséhez, harmadrészt a tisztesség üzleti és kereskedelmi életben érvényes fogalmával kapcsolatban; továbbá jelezte, hogy e rendelkezések értelmezésénél a 84/450 irányelvre is figyelemmel kell lenni.
23 E körülmények között a Krokein oikeus felfüggesztette az eljárást, és a következő előzetes döntéshozatal iránti kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alkalmazásában:
1) Melyek azon kritériumok:
a) amelyek alapján meghatározható, hogy valamely terméket alkatrésznek vagy tartozéknak kell‑e tekinteni; és
b) amelyek alapján meghatározható, hogy mely, az alkatrésztől vagy tartozéktól eltérő termékek tartozhatnak a fent említett rendelkezés alkalmazási körébe?
2) Harmadik személy védjegyhasználatának jogszerűségét eltérő módon kell‑e értékelni aszerint, hogy a termék alkatrésznek vagy tartozéknak minősül, vagy olyan termékről van szó, amely más okból a fent említett rendelkezés alkalmazási körébe tartozhat?
3) Hogyan kell értelmezni azt a követelményt, hogy a védjegy használatának „szükségesnek” kell lennie a termék rendeltetésének jelzésére? A szükségesség kritériuma teljesülhet‑e akkor, ha e rendeltetés jelzése önmagában, harmadik személy védjegyére történő kifejezett utalás nélkül is lehetséges, egyszerűen pl. a termék működésének műszaki elvére szorítkozva? Milyen jelentőséggel bír e vonatkozásban az a tény, hogy a harmadik személy védjegyére történő utalás hiányában a fogyasztó számára a termék bemutatásának módja kevésbé egyértelműnek bizonyulhat?
4) Mely tényezőket kell számításba venni a gazdasági tevékenység körében szokásos jogszerű felhasználások értékelése során? Harmadik személy védjegyének feltüntetése a saját termékek forgalmazásánál azt sugallja‑e, hogy a forgalmazó termékei a minőség és a műszaki vagy egyéb jellemzők tekintetében megegyeznek a védjegy jogosultja által forgalmazott termékekkel?
5) Harmadik személy védjegyének használata szempontjából releváns‑e az a tény, hogy az a piaci szereplő, aki más védjegyére utal, az alkatrészeken és tartozékokon kívül azt a terméket is forgalmazza, amelyhez az alkatrészek és tartozékok valók?”
Az első, a második és a harmadik kérdésről
24 Az eső, a második és a harmadik kérdésében, amelyeket célszerű lenne együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy milyen kritériumokat kell alkalmazni azon követelmény értelmezésénél, miszerint a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében egy védjegy harmadik személy – aki nem a védjegy jogosultja – által történő használata szükséges az áru rendeltetésének jelzéséhez. Az említett bíróság azt is kérdezi egyrészt, hogy az említett rendelkezés értelmében milyen kritériumok alapján tekinthetők a termékek tartozékoknak vagy alkatrészeknek, másrészt hogy vajon az utóbbi termékekkel kapcsolatos védjegyhasználat jogszerűsége értékelésének kritériumai eltérnek‑e az egyéb termékekre alkalmazandó kritériumoktól.
25 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a védjegyjogok alapvető elemét képezik annak a torzulásmentes verseny rendszerének, amelyet az EK‑Szerződés kívánt létrehozni és fenntartani. E rendszerben a vállalkozásoknak olyan helyzetben kell lenniük, hogy termékeik és szolgáltatásaik minősége révén képesek legyenek megtartani vásárlóikat, ami csak úgy lehetséges, ha léteznek olyan megkülönböztetésre alkalmas megjelölések, amelyek lehetővé teszik a vásárlók számára a termékek, illetve szolgáltatások azonosítását (lásd különösen a Bíróság C‑10/89. sz. HAG-ügyben 1990. október 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑3711. o.] 13. pontját, a C‑517/99. sz., Merz & Krell ügyben 2001. október 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑6959. o.] 21. pontját, valamint a C‑206/01. sz., Arsenal Football Club ügyben 2002. november 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑10273. o.] 47. pontját).
26 Ebben az összefüggésben a védjegy alapvető rendeltetése az, hogy a fogyasztók, illetve végső felhasználók számára biztosítsa a védjeggyel jelölt áruk vagy szolgáltatások származásának azonosíthatóságát, és lehetővé tegye számukra, hogy a kérdéses árut vagy szolgáltatást az összetévesztés veszélye nélkül megkülönböztethessék a más eredetű áruktól és szolgáltatásoktól. Ahhoz hogy a védjegy betölthesse ezen alapvető rendeltetését a torzulásmentes verseny azon rendszerében, amelyet a Szerződés célja létrehozni és fenntartani, a védjegynek szavatolnia kell, hogy az azzal jelölt árukat, illetve szolgáltatásokat ugyanazon vállalkozás felügyelete mellett állították elő, illetve nyújtották, mint amelyik ezek minőségéért felelős (lásd különösen a Bíróság 102/77. sz. Hoffmann-La Roche-ügyben 1978. május 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1978., 1139. o.] 7. pontját, a C‑299/99. sz. Philips-ügyben 2002. június 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑5475. o.] 30. pontját, valamint az Arsenal Football Club ügyben hozott ítéletének [hivatkozás fent] 48. pontját.)
27 A 89/104 irányelv 5. cikke meghatározza a „védjegyoltalom tartalmát”, 6. cikke pedig „a védjegyoltalom korlátait”.
28 A 89/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első mondata szerint a védjegyoltalom a jogosult számára kizárólagos jogokat biztosít. Ugyanezen (1) bekezdés a) pontja értelmében a kizárólagos jogok alapján a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal. Ugyanezen irányelv 5. cikkének (3) bekezdése nem kimerítő jelleggel felsorolja azokat a használati módokat, amelyeket a jogosult az 5. cikk (1) bekezdése alapján megtilthat.
29 Fontos megjegyezni, hogy a 89/104 irányelv 5. cikkéből következő védjegyoltalom tartalmának korlátozása által a 6. cikk célja az, hogy a a védjegyoltalomhoz fűződő alapvető érdekeket összebékítse az áruk szabad mozgásával és a szolgáltatásnyújtás közös piacon meglévő szabadságával, oly módon, hogy a védjegyhez fűződő jogok betölthessék alapvető funkciójukat a torzulásmentes verseny azon rendszerében, amelyet a Szerződés célja létrehozni és fenntartani (lásd különösen a Bíróság C‑63/97. sz. BMW-ügyben 1999. február 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑905. o.] 62. pontját, valamint a C‑100/02. sz., Gerolsteiner Brunnen ügyben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑0000. o.] 16. pontját).
30 Először is: a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint a védjegyjogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében használja a védjegyet, ha az szükséges az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére, különösen tartozékok vagy alkatrészek esetében.
31 Ki kell emelni, hogy ez a rendelkezés nem rögzíti azokat a kritériumokat, amelyek annak meghatározására szolgálnak, hogy a termék valamely rendeltetése a rendelkezés hatálya alá tartozik‑e, csupán azt írja elő, hogy a védjegy használata szükséges az efféle rendeltetés feltüntetésére.
32 Továbbá mivel a termékek tartozékként vagy alkatrészként történő felhasználása csak példaként szerepel, amikor valószínűleg olyan helyzetekről van szó, amelyekben a védjegy használata szükséges ahhoz, hogy feltüntessék a termék rendeltetését, a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjának alkalmazási köre – mint azt az Egyesült Királyság Kormánya és az Európai Közösségek Bizottsága észrevételeikben helyesen kiemelték – nem korlátozódik ezekre a helyzetekre. Ezért az alapeljárás körülményei között nem szükséges annak meghatározása, hogy egy termék tartozéknak vagy alkatrésznek tekintendő‑e.
33 Másodsorban megjegyzendő egyrészt, hogy a Bíróság már kimondta, hogy a védjegy arra irányuló használata, hogy tájékoztassa a vásárlóközönséget arról, hogy a hirdető azoknak a termékeknek az értékesítésére, javítására vagy karbantartására szakosodott, amelyeket azon védjeggyel jelöltek, mint amellyel a védjegyjogosult vagy az ő engedélyével valaki más a termékeket forgalmazza, a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a termék rendeltetésének feltüntetéséhez szükséges használatot képez (lásd a BMW-ügyben hozott ítélet [hivatkozás fent] 54. és 58–63. pontját). E tájékoztatás ahhoz szükséges, hogy a termék vagy a szolgáltatás piacán fenntartható legyen a torzulásmentes verseny.
34 Ugyanez vonatkozik az alapeljárásbeli ügyre is, amelyben azokat a védjegyeket, amelyeknek jogosultja a Gillette Company, harmadik személy használja annak érdekében, hogy a vásárlóközönséget érthető és teljes körű tájékoztatással lássa el az általa forgalmazott termék rendeltetésére – azaz az e védjegyekkel jelölt termékhez való használhatóságra – vonatkozóan.
35 Másrészről elegendő megjegyezni azt, hogy valamely védjegy efféle használata olyan esetekben szükséges, amikor a gyakorlatban a harmadik személy a védjegy felhasználása nélkül – amelynek nem ő a jogosultja – nem tudná tájékoztatni a vásárlóközönséget ezen információról (lásd e tekintetben a BMW-ügyben hozott ítélet [hivatkozás fent] 60. pontját). Ahogyan azt indítványának 64. és 71. pontjában a főtanácsnok kiemelte: gyakorlatilag e használat kell legyen a tájékoztatás egyetlen lehetséges módja.
36 Annak érdekében, hogy meghatározható legyen, hogy melyek az ilyen tájékoztatásra szolgáló lehetséges módok, figyelembe kell venni például azt, hogy léteznek‑e a harmadik személy által forgalmazott terméktípusnál általánosan használt és a vásárlóközönség által ismert olyan műszaki szabványok vagy normák, amelyek az adott terméktípus rendeltetésére vonatkoznak. E normáknak vagy egyéb jellemzőknek alkalmasaknak kell lenniük arra, hogy a termék piacán a torzulásmentes verseny fenntarthatósága érdekében érthető és teljes körű tájékoztatást nyújtsanak a vásárlóközönség számára a harmadik személy által forgalmazott termék rendeltetéséről.
37 A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása – figyelembe véve a jelen ítélet 33–36. pontjában említett követelményeket és annak a vásárlóközönségnek a jellemzőit, amelynek az LA-Laboratoires által forgalmazott termékeket szánják –, hogy az alapeljárásbeli ügy körülményei között szükséges‑e a védjegy használata.
38 Harmadrészt a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja a védjegyhasználat jogszerűségének értékelésekor nem tesz különbséget a termékek lehetséges rendeltetései között. Ezért a tartozékok és alkatrészek esetében történő védjegyhasználat jogszerűsége értékelésének kritériumai nem különböznek a lehetséges rendeltetések egyéb kategóriáira alkalmazott kritériumoktól.
39 A fenti érvekre tekintettel az első, a második és a harmadik kérdést úgy kell megválaszolni, hogy a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti védjegyhasználat jogszerűsége attól függ, hogy a használat szükséges‑e a termék rendeltetésének jelzéséhez.
A védjegynek a nem védjegyjogosult harmadik személy általi használata akkor szükséges az e személy által forgalmazott termék rendeltetésének jelzéséhez, ha gyakorlatilag ez a használat az egyetlen rendelkezésre álló eszköz arra, hogy a vásárlóközönséget érthetően és teljes körűen tájékoztassák a termék rendeltetéséről annak érdekében, hogy fennmaradjon a torzulásmentes verseny e termék piacán.
A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben szükséges‑e az ilyen használat, és ennek során figyelembe kell vennie a szóban forgó harmadik személy által forgalmazott termék célközönségének jellegét.
Mivel a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja a védjegyhasználat megengedhetőségének megítélésekor nem tesz különbséget a termékek lehetséges rendeltetései között, a tartozékok és alkatrészek esetében történő védjegyhasználat jogszerűsége értékelésének szempontjai nem különböznek a lehetséges rendeltetések egyéb kategóriáira alkalmazott szempontoktól.
A negyedik kérdésről
40 A negyedik kérdés első részében a kérdést előterjesztő bíróság a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésében foglalt azon követelmény értelmezését kéri, miszerint a harmadik személy által a gazdasági tevékenysége körében történő védjegyhasználatnak az említett rendelkezés értelmében összhangban kell lennie az üzleti tisztesség követelményeivel. Ugyanezen kérdés második részében a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a harmadik személy által történő védjegyhasználat olyan jelzésnek minősül‑e, amely szerint az utóbbi által forgalmazott termékek egyenértékűek – mind minőségüket, mind műszaki vagy egyéb jellemzőiket tekintve – a védjeggyel jelölt termékekkel.
41 Ami a kérdés első részét illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „üzleti tisztesség” feltétele valójában a védjegyjogosult jogos érdekében történő tisztességes eljárás kötelezettségét fejezi ki (lásd a BMW-ügyben hozott ítélet 61. pontját, valamint a Gerolsteiner Brunnen ügyben hozott ítélet 24. pontját [hivatkozás fent]). Ez a kötelezettség hasonló ahhoz a kötelezettséghez, amely a viszonteladóra hárul olyan esetben, amikor az valaki más védjegyét használja a védjegy oltalma alá tartozó termékek viszonteladásának reklámozásához (lásd a Bíróság C‑337/95. sz., Parfums Christian Dior ügyben 1997. november 4‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑6013. o.] 45. pontját, valamint a BMW-ügyben hozott ítéletének [hivatkozás fent] 61. pontját).
42 E tekintetben a védjegy gazdasági tevékenység során történő használata akkor nem felel meg az üzleti tisztesség követelményeinek, ha – az először is – úgy történik, hogy azt a benyomást keltheti, hogy a viszonteladó és a védjegyjogosult között kereskedelmi kapcsolat van (a BMW-ügyben hozott ítélet [hivatkozás fent] 51. pontja).
43 Másodszor: az ilyen használat nem lehet befolyással a védjegy értékére azáltal, hogy tisztességtelenül kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét (a BMW-ügyben hozott ítélet [hivatkozás fent] 52. pontja).
44 Ezenkívül – ahogyan azt az Egyesült Királyság Kormánya és a Bizottság észrevételeiben helyesen kiemelte – a védjegyhasználat nem felel meg a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának, ha a használat rontja a védjegy hitelét, vagy becsmérli a védjegyet.
45 Végül: ha a harmadik személy a termékét annak a védjeggyel jelölt terméknek az utánzataként vagy másolataként tünteti fel, amelynek nem ő a jogosultja, ez a használat sem felel meg a 6. cikk (1) bekezdése c) pontjának értelmében vett üzleti tisztesség követelményeinek.
46 A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy az alapügyben a Gillette Company tulajdonát képező védjegyek használata az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban történt‑e, és ennek során figyelembe kell vennie különösen a jelen ítélet 42–45. pontját. E tekintetben azt kell figyelembe venni, hogy a forgalmazott terméket a harmadik személy összességében miként tüntette fel, és különösen azokat a körülményeket, amelyek között az a védjegy, amelynek a harmadik személy nem a jogosultja, hogyan kerül feltüntetésre, valamint azokat a körülményeket, amelyek között különbség tehető a védjegy és a harmadik személy védjegye vagy megjelölése között, továbbá a harmadik személy arra irányuló erőfeszítését, hogy biztosítsa, hogy a vásárlók meg tudják különböztetni a termékeit azoktól a termékektől, amelyeknek nem ő a védjegyjogosultja.
47 Ami a kérdés második részét illeti, mint azt észrevételeiben az Egyesült Királyság Kormánya helyesen kiemelte, az a tény, hogy valamely harmadik személy terméke rendeltetésének jelzésére olyan védjegyet használ, amelynek nem ő a jogosultja, nem szükségképpen jelenti azt, hogy e terméket úgy tünteti fel, mint amely ugyanolyan minőségű, vagy megegyező tulajdonságokkal rendelkezik, mint a védjeggyel jelölt termék. Az, hogy a terméket így tüntett‑-e fel, az eset körülményeitől függ, és ennek megállapítása az ügy körülményei alapján a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
48 Továbbá az, hogy a terméket a harmadik személy úgy tüntetette‑e fel, mint amely ugyanolyan minőségű, vagy megegyező tulajdonságokkal rendelkezik, mint az a termék, amelynek a védjegyét felhasználta, olyan tényező, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie annak vizsgálatakor, hogy az ilyen használat megfelel‑e az üzleti tisztességnek a gazdasági tevékenység körében szokásos követelményeivel.
49 A fenti érvekre tekintettel a negyedik kérdést úgy kell megválaszolni, hogy a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „üzleti tisztesség” feltétele valójában a védjegyjogosult jogos érdekében történő tisztességes eljárás kötelezettségét fejezi ki.
A védjegy használata különösen akkor nem felel meg az üzleti tisztesség követelményeinek a gazdasági tevékenység körében, ha például:
– a használat módja arra enged következtetni, hogy a harmadik személy és a védjegyjogosult között üzleti kapcsolat áll fenn;
– a használat befolyásolja a védjegy értékét azáltal, hogy tisztességtelenül kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét;
– a használat rontja vagy becsmérli az említett védjegy hitelét; vagy
– a harmadik személy a termékét annak a védjeggyel jelölt terméknek az utánzataként vagy másolataként tünteti fel, amelynek nem ő a jogosultja.
Az a tény, hogy a harmadik személy az általa forgalmazott termék rendeltetésének jelzésére olyan védjegyet használ, amelynek nem ő a jogosultja, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a terméket a védjeggyel jelölt termékkel azonos minőségű vagy egyenértékű jellemzőkkel rendelkező termékként tünteti fel. Az adott ügy tényállásától függ, hogy így tüntette‑e fel az árut, és a kérdést előterjesztő bíróság feladata megítélni az alapügy körülményei alapján, hogy ez így történt‑e.
Annak eldöntésénél, hogy a védjegyhasználat megfelel e az üzleti tisztesség követelményeinek a gazdasági tevékenység körében, a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy a harmadik személy az általa forgalmazott terméket a használt védjegy termékével azonos minőségű vagy egyenértékű jellemzőkkel rendelkező termékként tünteti e fel.
Az ötödik kérdésről
50 Az ötödik kérdésben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján az, hogy a védjegyjogosult nem tilthatja meg harmadik személynek a védjegy használatát, akkor is alkalmazandó‑e, amikor a harmadik személy nem csupán alkatrészeket vagy tartozékokat forgalmaz, hanem magát azt a terméket is, amelyhez az alkatrészek, illetve tartozékok valók.
51 Ahogyan azt észrevételeiben a finn kormány és az Egyesült Királyság Kormánya kiemelte: az irányelvben semmi sem akadályozza a harmadik személyt abban, hogy ilyen esetben a 6. cikk (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozzon. Azonban a harmadik személy védjegyhasználatának szükségesnek kell lennie az általa forgalmazott termék rendeltetésének jelzéséhez, és a gazdasági tevékenység körében az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban kell történnie.
52 Az, hogy a harmadik személy által történő védjegyhasználat a fent leírt körülmények között szükséges‑e az általa forgalmazott termék rendeltetésének jelzéséhez, és hogy a használat a gazdasági tevékenység körében az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban történik‑e, olyan ténykérdés, amelyet a nemzeti bíróságnak kell értékelnie, minden egyes eset konkrét körülményei alapján.
53 A fenti érvekre tekintettel az ötödik kérdést úgy kell megválaszolni, hogy amennyiben a védjegyet használó, ám nem védjegyjogosult harmadik személy nemcsak alkatrészeket vagy tartozékokat forgalmaz, hanem magát azt a terméket is, amelyhez az alkatrészek vagy tartozékok valók, úgy ez a használat a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazási körébe tartozik, amennyiben e használat szükséges a harmadik személy által forgalmazott termék rendeltetésének jelzéséhez, és megfelel az üzleti tisztesség követelményeinek a gazdasági tevékenység körében.
A költségekről
54 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv 6. cikke (1) bekezdése alapján a védjegyhasználat megengedhetősége attól függ, hogy ez a használat szükséges‑e a termék rendeltetésének jelzésére.
A védjegynek a nem védjegyjogosult harmadik személy általi használata akkor szükséges az e személy által forgalmazott termék rendeltetésének jelzéséhez, ha gyakorlatilag ez a használat az egyetlen rendelkezésre álló eszköz arra, hogy a vásárlóközönséget érthetően és teljes körűen tájékoztassák a termék rendeltetéséről annak érdekében, hogy fennmaradjon a torzulásmentes verseny e termék piacán.
A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben szükséges-e az ilyen használat, és ennek során figyelembe kell vennie a szóban forgó harmadik személy által forgalmazott termék célközönségének jellegét.
Mivel a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja a védjegyhasználat megengedhetőségének megítélésekor nem tesz különbséget a termékek lehetséges rendeltetései között, a védjegyhasználat jogszerűségének értékelési szempontjai – különösen a tartozékokat vagy alkatrészeket illetően – nem különböznek a termékek egyéb lehetséges rendeltetésére alkalmazandó kritériumoktól.
2) A 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének értelmében az „üzleti tisztesség” feltétele lényegében a védjegyjogosult jogos érdekében történő tisztességes eljárás kötelezettségét fejezi ki.
A védjegyhasználat különösen akkor nem felel meg az üzleti tisztesség követelményeinek a gazdasági tevékenység körében, ha:
– a használat módja arra enged következtetni, hogy a harmadik személy és a védjegyjogosult között üzleti kapcsolat áll fenn;
– a használat befolyásolja a védjegy értékét azáltal, hogy tisztességtelenül kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét;
– a használat rontja vagy becsmérli az említett védjegy hitelét; vagy
– a harmadik személy a termékét annak a védjeggyel jelölt terméknek az utánzataként vagy másolataként tünteti fel, amelynek nem ő a jogosultja.
Az a tény, hogy a harmadik személy az általa forgalmazott termék rendeltetésének jelzésére olyan védjegyet használ, amelynek nem ő a jogosultja, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a terméket a védjeggyel jelölt termékkel azonos minőségű vagy egyenértékű jellemzőkkel rendelkező termékként tünteti fel. Az adott ügy tényállásától függ, hogy így tüntette‑e fel az árut, és a kérdést előterjesztő bíróság feladata megítélni az alapügy körülményei alapján, hogy ez így történt‑e.
Annak eldöntésénél, hogy a védjegyhasználat megfelel‑e az üzleti tisztesség követelményeinek a gazdasági tevékenység körében, a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy a harmadik személy az általa forgalmazott terméket a használt védjegy termékével azonos minőségű vagy egyenértékű jellemzőkkel rendelkező termékként tünteti‑e fel.
3) Ha a védjegyet használó, ám nem védjegyjogosult harmadik személy nemcsak a tartozékokat vagy alkatrészeket forgalmazza, hanem magát a terméket is, amelyhez a tartozékok vagy alkatrészek valók, úgy ez a használat a 89/104 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alkalmazási körébe tartozik, amennyiben a használat szükséges a harmadik személy által forgalmazott termék rendeltetésének jelzéséhez, és megfelel az üzleti tisztesség követelményeinek a gazdasági tevékenység körében.
Aláírások