Language of document : ECLI:EU:C:2015:305

YVES BOT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2015. május 7.(1)

C‑216/14. sz. ügy

Gavril Covaci

elleni

büntetőeljárás

(az Amtsgericht Laufen [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2010/64/EU irányelv – A büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog – A jogorvoslati kérelemnek az eljárás nyelvétől eltérő nyelven való benyújtásának lehetősége a büntetőítélettel szemben – 2012/13/EU irányelv – A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jog – A büntetőítélet kézbesítése kézbesítési megbízott részére, és annak egyszerű levélben történő megküldése a vádlott részére – Az ezen ítélettel szemben benyújtott jogorvoslati kérelem benyújtásának határideje, amely a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítéssel kezdődik”





1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem kínálja az első alkalmat a Bíróság számára, hogy értelmezzen két, az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott irányelvet. E rendelkezés jelenti azon minimumszabályok elfogadásának jogalapját, amelyek célja, hogy elősegítsék a határokon átterjedő dimenzióval rendelkező büntetőügyekben az ítéletek és bírósági határozatok kölcsönös elismerését, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködést. Így különösen az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése második albekezdésének b) pontja lehetővé teszi az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa számára, hogy minimumszabályokat állapítson meg a büntetőeljárásban a személyek jogait illetően.

2.        A két irányelv, amelynek értelmezését kérték, egyrészt a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20‑i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv,(2) másrészt pedig a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv.(3)

3.        Az első kérdés alkalmat nyújt a Bíróság számára, hogy pontosítsa a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog tartalmát valamely tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben az eljárás nyelvétől eltérő nyelven benyújtott jogorvoslati kérelem esetében.

4.        A második kérdés arra vonatkozik, hogy az a német szabályozás, amely a tárgyalás mellőzésével hozott végzések kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésére és ezt követően annak a vádlott részére egyszerű levélben történő megküldésére irányuló mechanizmust ír elő,(4) megfelel‑e a 2012/13 irányelvben rögzített követelményeknek, és különösen ezen irányelv 6. cikkében előírt, a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jognak.

I –    Jogi háttér

A –    Az uniós jog

1.      A 2010/64 irányelv

5.        A 2010/64 irányelv rögzíti a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogot. Ez az első, az Európai Unióban elfogadott olyan jogi aktus, amelynek célja, hogy megerősítse a büntetőügyekben a gyanúsított és a vádlott részére nyújtott eljárási garanciákat, azáltal, hogy az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése második albekezdése b) pontjának megfelelően minimumszabályokat állapít meg.

6.        Ezen irányelv (14), (17) és (33) preambulumbekezdése kimondja:

„(14) Az [emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezménynek(5)] az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatában értelmezett 6. cikke tartalmazza a tolmácsolás és fordítás igénybevételéhez való jogot azok számára, akik nem beszélik vagy nem értik az eljárás nyelvét. Ezen irányelv elősegíti e jogok gyakorlati alkalmazását. E célból ezen irányelv biztosítani kívánja a gyanúsítottak vagy a vádlottak tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogát a büntetőeljárás során, a tisztességes eljáráshoz való joguk biztosítása érdekében.

[...]

(17)      Ezen irányelvnek biztosítania kell a költségmentes és kielégítő nyelvi segítségnyújtást, lehetővé téve a büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak számára a védelemhez való joguk teljes körű gyakorlását, továbbá védenie kell a tisztességes eljárást.

[...]

(33)      Ezen irányelv azon rendelkezéseit, amelyek megfelelnek az EJEE vagy az [Európai Unió Alapjogi] Chart[áj]a(6) által garantált jogoknak, az említett jogokkal összhangban kell értelmezni és végrehajtani, az Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Európai Unió Bíróságának releváns esetjogában értelmezett módon.”

7.        A 2010/64 irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikke a következőképpen szól:

„(1)      Ezen irányelv a büntetőeljárás és az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogra vonatkozó szabályokat állapít meg.

(2)      Az (1) bekezdésben említett jog a személyekre attól az időponttól kezdve alkalmazandó, hogy a hatáskörrel rendelkező tagállami hatóságok – hivatalos értesítés útján vagy egyéb módon – a tudomásukra hozzák, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, egészen a büntetőeljárás befejezéséig, azaz annak végső megállapításáig, hogy elkövették‑e a bűncselekményt, beleértve adott esetben a büntetéskiszabást és a fellebbezés elbírálását is.

[...]”

8.        Ezen irányelvnek az „A tolmácsoláshoz való jog” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a szóban forgó büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak késedelem nélkül tolmácsolást vehessenek igénybe a nyomozó és igazságügyi hatóságok előtt lefolytatott büntetőeljárások során, beleértve a rendőrségi kihallgatást, valamennyi bírósági tárgyalást és bármely szükséges közbenső meghallgatást is.

(2)      Amennyiben a tisztességes eljárás védelme céljából szükséges, a tagállamok biztosítják, hogy tolmácsolás álljon rendelkezésre a gyanúsítottak vagy a vádlottak és jogi képviselőjük közötti, az eljárás során lefolytatott bármely kihallgatással vagy meghallgatással, vagy fellebbezési vagy más eljárási kérelmek benyújtásával közvetlen összefüggésben álló kommunikáció céljára.

[...]

(8)      Az e cikk értelmében nyújtott tolmácsolás minőségének elégségesnek kell lennie a tisztességes eljárás garantálásához, különösen annak biztosításával, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak megismerhessék az ellenük indított ügyet, és képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat.”

9.        Az említett irányelv „A lényeges iratok fordításához való jog” című 3. cikke a következőket mondja ki:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a büntetőeljárás nyelvét nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak ésszerű időn belül megkapják mindazon iratok írásbeli fordítását, amelyek lényegesek annak biztosításához, hogy képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat, továbbá a tisztességes eljárás garantálásához.

(2)      A lényeges iratok közé tartoznak a szabadságelvonásról szóló határozatok, a vád, illetőleg a vádirat, és bármely ítélet.

(3)      Az illetékes hatóságok határoznak arról az adott ügyben, hogy bármely egyéb irat lényegesnek minősül‑e. A gyanúsítottak vagy a vádlottak vagy jogi képviselőjük e célból indokolással ellátott kérelmet nyújthatnak be.

[...]”

2.      A 2012/13 irányelv

10.      A 2012/13 irányelv a második olyan jogi aktus, amelyet annak érdekében fogadtak el, hogy megerősítsék a gyanúsított és a vádlott büntetőjogi eljárási garanciáit az Unióban. Az irányelv rögzíti a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogot.

11.      Ezen irányelv (27), (28), (40) és (41) preambulumbekezdése kimondja:

„(27) A bűncselekmény elkövetésével vádolt személyek számára meg kell adni a váddal kapcsolatban minden, a védelemre való felkészülésükhöz és az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges tájékoztatást.

(28)      A gyanúsítottat vagy a vádlottat a folyamatban lévő nyomozás lefolytatásának sérelme nélkül haladéktalanul, de legkésőbb az első hivatalos – rendőrség vagy más illetékes hatóság általi – kihallgatását megelőzően tájékoztatni kell a gyanúsítás vagy a vád tárgyát képező bűncselekményről. Az eljárás tisztességességének megóvása és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében megfelelő részletességgel és az eljárás adott szakaszára figyelemmel közölni kell az azzal a bűncselekménnyel kapcsolatos tényállást, amelynek az elkövetésével az adott személyt gyanúsítják vagy vádolják, beleértve – amennyiben ismert – a bűncselekmény elkövetésének idejét és helyét, valamint a bűncselekmény várható jogi minősítését.

[...]

(40)      Ez az irányelv minimumszabályokat határoz meg. A tagállamoknak magasabb szintű védelem nyújtása érdekében az irányelv által kifejezetten nem szabályozott helyzetekben is képesnek kell lenniük az ezen irányelvben meghatározott jogok kiterjesztésére. A védelem szintje soha nem csökkenhet az EJEE által biztosított, az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában értelmezett standardok alá.

(41)      Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és igazodik a Chartában elismert elvekhez. Ez az irányelv különösen törekszik a szabadsághoz, a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jog előmozdítására. Az irányelvet ezért ennek megfelelően kell végrehajtani.”

12.      Az említett irányelv 1. cikke az alábbiak szerint határozza meg annak tárgyát:

„Ez az irányelv a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos szabályokat állapítja meg. [...]”

13.      A 2012/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következők szerint korlátozza az irányelv hatályát:

„Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.”

14.      Ezen irányelv 3. cikke a jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogot a következők szerint határozza meg:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak legalább a következő, a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében:

[...]

c)      a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog a 6. cikkel összhangban;

[...]”

15.      Az említett irányelv „A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog” című 6. cikke szerint:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges.

[...]

(3)      A tagállamok biztosítják, hogy legkésőbb a vád tartalmának bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak, többek között a bűncselekmény jellegéről és jogi minősítéséről, valamint a vádlott szerepének jellegéről.

[...]”

B –    A német jog

16.      A bíróságokról szóló törvény (Gerichtsverfassungsgesetz, a továbbiakban: GVG) 184. §‑a szerint a bíróságok nyelve a német.

17.      A GVG‑nek a 2010/64 és 2012/13 irányelv átültetését követően módosított 187. §‑a a következőket mondja ki:

„(1)      A bíróság a német nyelvtudással nem rendelkező vagy hallás‑, illetve beszédkárosult terhelt vagy elítélt esetében tolmácsot vagy fordítót vesz igénybe, amennyiben ez a terhelt vagy elítélt büntetőeljárási jogainak gyakorlásához szükséges. A bíróság felhívja a terhelt figyelmét az általa értett nyelven arra, hogy e tekintetben a teljes büntetőeljárásra tolmács vagy fordító díjtalan igénybevételét kérheti.

(2)      A német nyelvtudással nem rendelkező terhelt büntetőeljárási jogainak gyakorlásához főszabály szerint a szabadságelvonást elrendelő határozatok, valamint a vádiratok, a tárgyalás mellőzésével hozott végzések és a nem jogerős ítéletek írásbeli fordítása szükséges. [...]

[...]”

18.      A büntetőeljárási törvény (Strafprozessordnung, a továbbiakban: StPO) 132. §‑ának (1) bekezdése értelmében a kézbesítési megbízottak megbízása a következők szerint történik:

„Ha a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható terhelt nem rendelkezik a jelen törvény hatálya alá tartozó területen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, de az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei nem állnak fenn, akkor a büntetőeljárás lefolytatásának biztosítása érdekében határozattal elrendelhető, hogy a terhelt

1.      megfelelő biztosítékot helyezzen letétbe a várható pénzbüntetés és az eljárási költségek fedezésére, és

2.      a kézbesítések fogadásával az illetékes bíróság körzetében lakóhellyel rendelkező személyt bízzon meg.”

19.      Az StPO tárgyalás tartására irányuló kérelemről szóló 410. §‑a a következőképpen szól:

„(1)      A terhelt a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben annak kézbesítésétől számított két héten belül írásban vagy a hivatali jegyzőkönyvbe mondva tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújthat be a tárgyalás mellőzésével hozott végzést hozó bíróságnál. [...]

[...]

(3)      Amennyiben az előírt határidőn belül nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben, az jogerős ítéletnek felel meg.”

II – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

20.      Egy 2014. január 25‑én a Németországi Szövetségi Köztársaság területén tartott rendőrségi ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy G. Covaci román állampolgár olyan személygépkocsit vezetett, amelyre nem kötöttek érvényes kötelező felelősségbiztosítási szerződést, valamint, hogy hamis volt a biztosítási igazolás (zöldkártya).

21.      G. Covacit a rendőrség ezt követően egy tolmács segítségével kihallgatta e tényeket illetően.

22.      Ennek során a német törvény hatálya alá tartozó területen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkező G. Covaci egy román nyelvű, visszavonhatatlan, írásbeli kézbesítési megbízást adott az Amtsgericht Laufen (Németország) három alkalmazottjának. E dokumentumban az szerepelt, hogy minden bírósági iratot e kézbesítési megbízottak részére kell kézbesíteni, és hogy a jogorvoslati határidők már a kézbesítési megbízottak részére történő kézbesítéssel megkezdődnek.

23.      2014. március 18‑án a Staatsanwaltschaft Traunstein (traunsteini ügyészség, Németország) azt kérte az Amtsgericht Laufentől, hogy tárgyalás mellőzésével hozzon végzést G. Covacival szemben valamennyi elkövetett bűncselekmény tekintetében, és szabjon ki vele szemben pénzbüntetést.

24.      A tárgyalás mellőzésével hozott végzés kibocsátására irányuló eljárás egyszerűsített büntetőeljárás, amely lehetővé teszi a büntetés tárgyalás nélküli, egyoldalú kiszabását. Az ideiglenes határozatnak minősülő végzést a bíróság az ügyészség indítványára hozza, olyan kisebb súlyú bűncselekmények esetében, amelyek nem igénylik a terhelt fizikai megjelenését. Az említett végzés – adott esetben a terhelt kézbesítési megbízottjai részére történő – kézbesítésétől számított kéthetes, a tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő elteltével a végzés jogerős ítéletnek felel meg. A tárgyalás tartására irányuló kérelmet az előírt határidőn belül írásban vagy a hivatali jegyzőkönyvbe mondva lehet benyújtani, és annak alapján bírósági tárgyalást tartanak.

25.      Kérelmében a Staatsanwaltschaft Traunstein azt kérte, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzést a terheltnek kézbesítési megbízottai révén kézbesítsék, valamint ezenkívül, hogy az esetleges írásbeli észrevételeket, beleértve a végzéssel szembeni jogorvoslat benyújtását is, német nyelven szövegezzék meg.

26.      A tárgyalás mellőzésével hozott végzés iránti kérelem ügyében eljáró Amtsgericht Laufen a Staatsanwaltschaft Traunstein kérelmeinek a 2010/64 és a 2012/13 irányelvvel való összeegyeztethetősége kapcsán fogalmaz meg kérdést. A kérdést előterjesztő bíróság egyrészt azt veti fel, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szembeni jogorvoslat német nyelven való benyújtására vonatkozó, a GVG 184. §‑ából fakadó kötelezettség megfelel‑e a 2010/64 irányelv azon rendelkezéseinek, amelyek költségmentes nyelvi segítségnyújtást írnak elő a terheltek számára. Másrészt e bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy összeegyeztethető‑e a 2012/13 irányelvvel és különösen a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való joggal a tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítési megbízottak révén történő kézbesítése, amelyet egyszerű levélben való megküldés követ.

27.      Az Amtsgericht Laufen ebből következően úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást a tárgyalás mellőzésével hozott végzés ügyében, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a 2010/64[…] irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, valamint 2. cikkének (1) és (8) bekezdését, hogy azokkal ellentétes az olyan bírósági határozat, amely a [GVG] 184. §‑át alkalmazva arra kötelezi a terhelteket, hogy a jogorvoslati kérelmet – ahhoz, hogy az elfogadható legyen – a bíróság nyelvén, a jelen esetben németül nyújtsák be?

2)      Úgy kell‑e értelmezni a 2012/13[…] irányelv 2. cikkét, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint 6. cikkének (1) és (3) bekezdését, hogy azokkal ellentétes a kézbesítési megbízott terhelt általi kijelölésének elrendelése, ha a jogorvoslati kérelmek benyújtásának határideje már a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítéssel megkezdődik, és végső soron nem bír jelentőséggel, hogy a terhelt egyáltalán tudomást szerzett‑e a vádról?”

III – Elemzésem

A –    Előzetes észrevételek

28.      Az EUMSZ 82. cikk alapján elfogadott irányelveket a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség céljai, és különösen a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés céljai alapján kell értelmezni.

29.      Az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése szerint a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul. Az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése második albekezdésének b) pontjából az is következik, hogy büntetőügyekben a kölcsönös elismerés, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködés megkönnyítése érdekében az uniós jogalkotó minimumszabályokat állapíthat meg a személyek jogaira vonatkozóan a büntetőeljárásban.

30.      Nyilvánvaló ugyanis, hogy ezek az úgynevezett „minimumszabályok”, amelyek ugyanakkor valójában többek között a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog olyan alapvető elveire vonatkoznak, amelyektől a tagállamok nem térhetnek el, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség sarokkövének rangjára emelkedett kölcsönös elismerés alapját jelentő kölcsönös bizalom kialakítását vagy megerősítését célozzák.

31.      Az ilyen „minimumszabályok”, és általánosabban az azokat tartalmazó irányelvek rendelkezéseinek értelmezése kapcsán három következményt lehet megjelölni.

32.      Először is, a „minimumszabályok” kifejezést, amelynél egyébként a magam részéről jobban kedvelem az „eltérést nem engedő szabályok” megfogalmazást, nem szabad reduktív módon úgy értelmezni – amint azt túl gyakran, nem minden hátsó szándék nélkül teszik –, hogy az kevésbé fontos szabályokat jelöl. Amint azt az imént láttuk, valójában azon eljárási alapelvek kötelező alapjáról van szó, amelyek a büntetőeljárás során biztosítják az Uniót a jogállamiság elvén alapuló rendszerré tevő közös értékek fundamentumát jelentő alapvető jogok érvényesítését és tiszteletben tartását.

33.      Másodszor, és figyelemmel a fentiekre, az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott szabályokat a teljes körű hatékony érvényesülésük biztosításához szükséges sajátos értelemnek megfelelően kell értelmezni, amennyiben az ilyen, a jogok védelmét megerősítő értelmezés ezzel egyidejűleg megerősíti a kölcsönös bizalmat is, és ebből következően elősegíti a kölcsönös elismerést. E szabályok hatályának a szó szerinti értelmezés révén való korlátozásának következménye ellentétes lehet e kölcsönös elismeréssel, és így a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakításával.

34.      Harmadszor, az uniós jogalkotó azon, az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése első albekezdésének utolsó mondatában hivatkozott kötelezettsége, hogy figyelembe vegye a tagállamok jogi hagyományait és jogrendszereit, azt eredményezi, hogy nem lehet egységes eljárási rendszert előírni. Ugyanakkor eltéréseik ellenére az állami eljárási rendszereknek működésük során tiszteletben kell tartaniuk a szóban forgó elveket, különben azokat érvénytelennek kellene tekinteni. E vonatkozásban az ellenőrzés elsősorban a nemzeti bíróságok feladata, amelyeknek megvan a lehetőségük arra, hogy nehézség esetén előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszenek a Bíróság elé. E tekintetben megjegyzem, hogy a büntetőjogi kérdések, különösen ha szigorúan értelmezzük e fogalmat, a bíróságok hatáskörébe tartoznak, valamint, hogy a tagállamok alkotmányos hagyományai ezeket jelölik meg az egyéni szabadságjogok őreiként.

35.      A vizsgált irányelvek tárgyuk és a preambulumbekezdéseik által megvilágított rendelkezéseik alapján vitathatatlanul az EUMSZ 82. cikk keretébe tartoznak, vagyis vonatkozik rájuk a fent leírt, és általam a Bíróság részére követni javasolt értelmezési technika.

B –    Az első kérdésről

36.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kéri, hogy a Bíróság döntse el, hogy a 2010/64 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, valamint 2. cikkének (1) és (8) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, hogy az a személy, akivel szemben tárgyalás mellőzésével hoztak végzést, és aki az e végzést kibocsátó bíróság eljárásának nyelvét nem beszéli, nem nyújthat be jogorvoslati kérelmet ezen ítélettel szemben saját nyelvén.

37.      Előzetesen érdemes kiküszöbölni azokat a kétértelműségeket, amelyeket az első kérdés megfogalmazása okozhat a tagállamoknak az eljárás nyelvének meghatározásával kapcsolatos szabadságát illetően.

38.      A 2010/64 irányelvnek nem képezi sem célját, sem eredményét az, hogy megsértse a tagállamok eljárás nyelvének, vagyis annak a nyelvnek a megválasztásával kapcsolatos szabadságát, amelyen az eljárási aktusokat és iratokat szerkesztik, és amelyen a bíróságok megnyilvánulnak. Ezen irányelv éppen ellenkezőleg, e szabadság megóvására törekszik, összehangolva azt a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy ezen az alapon vádolt személy jogainak védelmével, biztosítva számára azt a jogot, hogy költségmentes és kielégítő nyelvi segítségnyújtásban részesüljön, amennyiben nem beszéli vagy nem érti a büntetőeljárás nyelvét.(7)

39.      Ennélfogva a GVG 184. §‑ának azon rendelkezései, amelyek a német nyelv, mint az eljárás nyelvének tiszteletben tartását írják elő, nem ellentétesek a 2010/64 irányelvvel.(8)

40.      Ugyanakkor gyakorlatilag lehetetlen a gyanúsított vagy vádlott számára, hogy az általa nem ismert nyelven nyilatkozzon. A büntetőeljárásban való tényleges részvételük és védelemhez való joguk gyakorlása elkerülhetetlenül tolmács vagy fordító közreműködését igényli. A jelen ügyben egyébként erre került sor a rendőrségi nyomozás során, amelynek keretében a rendőrségi kihallgatás folyamán G. Covaci tolmács segítségét vette igénybe.

41.      E nyelvi akadály az eljárás egésze során fennáll. Ennek megfelelően a bírósági határozat elleni jogorvoslati kérelem benyújtása során nem lehet eltekinteni a tolmács vagy fordító szolgáltatásaitól, annak érdekében, hogy a vádlott által ismert nyelven kinyilvánított jogorvoslatra irányuló szándék kifejezésre kerüljön az eljárás nyelvén.

42.      Kiindulásként hangsúlyozni kell, hogy – ellentétben azzal, amit az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapján gondolni lehetne, illetve amint az a német kormány észrevételeiből kitűnik – a német jog láthatóan lehetővé teszi a G. Covacihoz hasonló vádlottak számára, hogy az általuk ismert nyelven éljenek jogorvoslattal a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben. Ezenfelül ugyanezen jog és különösen a GVG 187. §‑a úgy tűnik, hogy megfelelő nyelvi segítségnyújtást biztosít az ilyen személy számára annak érdekében, hogy az ilyen jogorvoslati kérelmet lefordítsák az eljárás nyelvére.

43.      Az alábbi okfejtések fényében a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy a német jog megfelel‑e a 2010/64 irányelv releváns rendelkezéseinek.

44.      A 2010/64 irányelv rögzíti a költségmentes és kielégítő nyelvi segítségnyújtáshoz való jogot, lehetővé téve a büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak számára a védelemhez való joguk teljes körű gyakorlását, továbbá védve a tisztességes eljárást. Amint arra a német kormány megalapozottan mutat rá, a kérdést tehát jelen esetben annak mérlegelése jelenti, hogy e nyelvi segítségnyújtás alkalmazandó‑e a jogorvoslati kérelem benyújtásával összefüggésben.(9) Konkrétabban, annak eldöntéséről van szó, hogy a fordító vagy tolmács közreműködésének költségeit ebben az összefüggésben a védelemnek kell‑e viselnie – amely így köteles lenne németül benyújtani a jogorvoslati kérelmet –, vagy pedig a vádnak, ami lehetővé tenné a védelem számára, hogy az eljárás nyelvétől eltérő nyelven nyújtsa be a jogorvoslati kérelmet.

45.      E szakaszban véleményem szerint fontos kiemelni, hogy válaszom nem korlátozódhat a tárgyalás mellőzésével hozott végzés esetére. Az eljárás nyelve és a vádlott nyelve közötti konfliktus, és annak szükségszerű összehangolása ugyanis nem ezen egyszerűsített eljárás sajátos nehézsége.

46.      A tárgyalás mellőzésével hozott végzés kibocsátására irányuló egyszerűsített ítélethozatali eljárás vitathatatlanul sajátosságokat hordoz a védelemhez való jog gyakorlását illetően. Ekképpen az, hogy a vádlott nem jelenik meg a tárgyaláson, teljes mértékben kizárja annak lehetőségét, hogy a vele szemben tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem benyújtását megelőzően ismertesse a bíróság előtt a tényállással kapcsolatos saját változatát. A tárgyalás mellőzésével hozott végzés e sajátosságát az Európai Bizottság is kiemelte annak alátámasztása érdekében, hogy a tárgyalás hiánya megfosztja a vádlottat a tolmácsoláshoz való joga gyakorlásának lehetőségétől, valamint hogy ebből következően kizárólag a jogorvoslati kérelem saját nyelven való benyújtásának lehetősége kínál alkalmat számára arra, hogy ezt követően bíróság előtti tárgyalás során, tolmács segítségével védekezzen.(10)

47.      Nem követem ugyanazt az érvelést, mint amelyet a Bizottság javasolt. Túlzottan szűkítő lenne ugyanis, ha a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szembeni jogorvoslatot úgy tekintenénk, mint a tárgyaláson történő tolmácsoláshoz való jog gyakorlásának eszközét. Egyrészt a 2010/64 irányelv által védett tolmácsoláshoz való jog hatálya sokkal szélesebb körű, mint a bírósági tárgyalás. Másrészt, ellentétben azzal az állásponttal, amelyet úgy tűnik, hogy a Bizottság képvisel, a bírósági tárgyalás nem az egyetlen olyan szakasz, amely lehetővé teszi a tisztességes eljárás biztosítását. Az eljárási garanciák a büntetőeljárás során végig érvényesülnek. Mivel a jogorvoslati kérelem benyújtása önálló eljárási szakasz, álláspontom szerint helytelennek tűnik, ha úgy tekintjük a bírósági jogorvoslatot, mint annak eszközét, hogy megnyíljon a védelemhez való jog gyakorlásának lehetősége a tárgyaláson, és nem pedig önmagában olyan eszköznek, amely révén a védelem gyakorolhatja az eljárás egésze során őt megillető jogokat.

48.      Álláspontom szerint tehát lényeges, hogy általános szempontból vizsgáljuk meg az első kérdést, és döntsük el, hogy az akár egyszerűsített, akár klasszikus büntetőeljárás vádlottja részesülhet‑e tolmács vagy fordító költségmentes segítségnyújtásában a jogorvoslati kérelem benyújtása során. E tekintetben közömbös, hogy az ilyen személy igénybe vette‑e már tolmács vagy fordító segítségét a jogorvoslati kérelem benyújtását megelőző tárgyaláson, vagy sem.

49.      Az alapeljárásban szereplő, tárgyalás tartására irányuló kérelemhez hasonló jogorvoslati kérelem sajátossága az, hogy az a vádlott által a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságokhoz intézett aktus, nem pedig az e bíróságok által a vádlotthoz intézett aktus. A kérdést előterjesztő bíróság által felvetett kérdés tehát annak mérlegelésére hív fel bennünket, hogy a nyelvi segítségnyújtáshoz való jog milyen mértékben alkalmazandó az ilyen jellegű aktusra.

50.      A 2010/64 irányelv 1. cikke a büntetőeljárások során biztosítja a nyelvi segítségnyújtáshoz való jogot. Ez az irányelv konkrétabban egyrészt a tolmács igénybevételéhez való jogot, másrészt pedig a fordító igénybevételéhez való jogot védi, mindkettőnek egy‑egy cikket szentelve, annak érdekében, hogy egységesítse a védelmet.(11) E megoldás egyébként eltér az EJEE által követettől, amely 6. cikke (3) bekezdésének e) pontjában csak a tolmácshoz való jogot rögzíti, és azt az Emberi Jogok Európai Bírósága terjesztette ki az egyes eljárási iratok lefordításához való jogra.(12)

51.      Álláspontom szerint nem kétséges, hogy a jogorvoslati kérelem a 2010/64 irányelv hatálya alá tartozik, amely az uniós jogalkotó szándéka szerint különlegesen széles, vagyis lefedi a büntetőeljárás egészét.

52.      Fontos ugyanis hangsúlyozni, hogy ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerint a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog a „személyekre attól az időponttól kezdve alkalmazandó, hogy a hatáskörrel rendelkező tagállami hatóságok […] a tudomásukra hozzák, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, egészen a büntetőeljárás befejezéséig, azaz annak végső megállapításáig, hogy elkövették‑e a bűncselekményt, beleértve adott esetben a büntetéskiszabást és a fellebbezés elbírálását is”(13).

53.      Amint azt említettük, a nyelvi segítségnyújtáshoz való jog a 2010/64 irányelvben két egymást kiegészítő jogot foglal magában, egyrészt az irányelv 2. cikkében szabályozott tolmácsoláshoz való jogot, másrészt pedig az említett irányelv 3. cikkében meghatározott, a lényeges iratok fordításához való jogot.

54.      A vizsgált kérdés által felvetett nehézségek egyike annak eldöntésében áll, hogy e két cikk közül melyik a releváns rendelkezés az alapeljáráshoz hasonló ügyben. E nehézség következménye az, hogy bár mindenki egyetért abban, hogy a büntetőjogi elítélést tartalmazó határozattal szemben a tárgyalás tartására irányuló kérelem vagy fellebbezés benyújtásához való jog a védelem alapvető joga, mégis lehetséges, hogy a vádlottól megtagadják e jog gyakorlásának konkrét lehetőségét, amelynek eredményeként megfosztják a nemzeti jog által előírt jogorvoslati lehetőségtől. Amint azt az előzetes észrevételekben kiemeltem, a 2010/64 irányelv cikkeit, tehát kiterjesztően kell értelmezni, a büntetőeljárásban érintett személyek jogainak megerősítésére irányuló célnak megfelelően. E szempontból el kell dönteni, hogy ezen irányelv – amely meglepő hiányosságokkal rendelkezik, figyelemmel az abban szereplő rendelkezések alapvető jellegére – 2. vagy 3. cikke alkalmasabb arra, hogy garantálja a vádlott számára az ahhoz való jogot, hogy hatékonyan igénybe tudja venni a nemzeti jog által kínált jogorvoslati lehetőségeket.

55.      A jogorvoslati kérelem esetében álláspontom szerint ki kell zárni a 2010/64 irányelv 3. cikke által védett fordításhoz való jog bármilyen alkalmazását, és az irányelv 2. cikkét kell alkalmazni.

56.      Az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a büntetőeljárás vádlottjának meg kell kapnia a védelemhez való joga gyakorlásához lényeges valamennyi irat írásbeli fordítását, annak érdekében, hogy fenntartsák a tisztességes eljárást. A szabadságelvonásról szóló határozatok, a vád, illetőleg a vádirat, és bármely ítélet kivételével, amelyeket a 2010/64 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése kifejezetten megjelöl, az illetékes hatóságok szabadon határozhatják meg, hogy melyek azok a lényeges iratok, amelyeket le kell fordítani.

57.      A jogorvoslati kérelem vitathatatlanul lényeges a védelemhez való jogok gyakorlása szempontjából. Ugyanakkor a védelem nem igényelheti annak lefordítását az eljárás nyelvére ezen irányelv 3. cikke alapján. A 3. cikk szövegezése ugyanis azt igazolja, hogy az kizárólag az eljárás nyelvén keletkezett lényeges iratoknak a vádlott által értett nyelvre történő fordítását kívánja szabályozni. Ezt támasztja alá az a körülmény, hogy a 2010/64 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében felsorolt lényeges iratok közé – noha e felsorolás nem kimerítő – olyan iratok tartoznak, amelyeket az illetékes igazságügyi hatóság bocsát ki. Ezenkívül ugyanezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdéséből egyértelműen levezethető, hogy a lényeges iratok lefordítását az említett irányelv rendszerében úgy kezelik, hogy az többek között azt szolgálja, hogy „a gyanúsítottak vagy a vádlottak megismerjék az ellenük indított ügyet”.

58.      A gyanúsítottak vagy vádlottak csak abban az esetben hivatkozhatnak a lényeges dokumentum fordításához való jogra, ha nem értik azt a nyelvet, amelyen a dokumentumot szövegezték. A dokumentum megértése, értelmének felfogása azt feltételezi, hogy a védelem a dokumentumot megkapta, nem pedig kibocsátotta azt. Következésképpen a 2010/64 irányelv 3. cikke kizárólag az illetékes bíróságok által kibocsátott olyan dokumentumok fordítására vonatkozik, amelyeket a vádlottnak meg kell értenie, mint amilyenek például a szabadságelvonásról szóló határozatok vagy az ítéletek.

59.      Tehát ezen irányelv 2. cikke alapján kell megvizsgálni a büntetőítéletben szankcionált személy jogorvoslati kérelmének benyújtása érdekében biztosított nyelvi segítségnyújtás problémakörét.

60.      E 2. cikk rögzíti a tolmácsoláshoz való jogot. Előírja, hogy az egész büntetőeljárás során tolmács segítségét kell igénybe venni, ha a gyanúsított vagy vádlott nem beszéli vagy nem érti az eljárás nyelvét. Ellentétben az említett irányelv 3. cikkével, a 2010/64 irányelv 2. cikkével összefüggésben a nyelvi segítségnyújtást a védelem nem csupán azért veheti igénybe, hogy „megértsen valamit, hanem azért is, hogy megértesse magát”.

61.      Amennyiben a vádlott nem képes kifejezni magát az eljárás nyelvén, jogosult tehát tolmács szolgáltatásait igénybe venni annak érdekében, hogy az általa ismert nyelven szóban, írásban – vagy ha a hallásban vagy beszédben akadályozott személyről van szó, akár jelnyelven – elmondottakat lefordítsák az eljárás nyelvére.

62.      Következésképpen a 2010/64 irányelv 2. cikke alkalmazandó mind a védelemhez intézett nyilatkozatokra, illetve aktusokra, mind pedig a védelem által az illetékes igazságügyi hatóságokhoz intézett nyilatkozatokra és aktusokra.

63.      Egyébként, amint azt bemutattam, ezen irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a nyelvi segítségnyújtáshoz való jogot széles körben kell alkalmazni, valamint, hogy az ingyenes tolmácsolás az eljárás egész tartama alatt elérhető a védelem számára, vagyis a jogorvoslati kérelem benyújtásával összefüggésben is.

64.      Ezenkívül, bár a tolmácsolásra rendeltetése szerint a tárgyalásokon kerül sor, a 2010/64 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének szövege azt támasztja alá, hogy az ilyen segítségnyújtás egyáltalán nem korlátozódik a büntetőeljárás ezen szóbeli szakaszára. A tolmács segítségét tehát a büntetőítélettel szemben benyújtott jogorvoslati kérelem eljárási szakaszában is lehet kérni.

65.      Ezt az értelmezést támasztja alá ugyanezen irányelv 2. cikkének (2) bekezdése, amely a tolmács költségmentes közreműködését írja elő a gyanúsítottak vagy a vádlottak és jogi képviselőjük közötti kapcsolattartás során.

66.      E rendelkezésből ugyanis kitűnik, hogy amennyiben az a tisztességes eljárás védelme céljából szükséges, a gyanúsítottak vagy a vádlottak a jogi képviselőjükkel folytatott kommunikáció során tolmácsot vehetnek igénybe, „az eljárás során […] fellebbezési vagy más eljárási kérelmek benyújtásával” összefüggésben.

67.      Nem látok olyan okot, amely miatt ki kellene zárni, hogy az ügyvéddel nem rendelkező vádlott is tolmács segítségét vehesse igénybe a büntetőítélettel szembeni jogorvoslati kérelem benyújtása érdekében.

68.      Az egyszerűsített büntetőeljárás eredményeként kibocsátott, tárgyalás mellőzésével hozott végzés olyan bírósági határozat, amely ellen a vádlott jogi képviselő segítsége nélkül írásban vagy a végzést hozó bíróság hivatalánál jegyzőkönyvbe mondva tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújthat be. Ha G. Covacit klasszikus büntetőeljárásban helyezték volna vád alá, ügyvédi segítségnyújtás mellett, akkor költségmentesen igénybe vehette volna a tolmács szolgáltatásait, annak érdekében, hogy jogorvoslati kérelmet nyújtson be a vele szemben hozott ítélet ellen.

69.      Álláspontom szerint a jogorvoslati kérelem benyújtása során a tolmács költségmentes igénybevételéhez való jog nem tehető függővé az ügyvéd részvételétől anélkül, hogy ez ne sértené súlyosan az olyan vádlott védelemhez való jogát, aki egyedül kíván eljárási cselekményeket végezni.

70.      A 2010/64 irányelv célja azon értelmezés mellett szól, amely szerint az eljárás nyelvét nem ismerő vádlottnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az általa ismert nyelven nyújtson be jogorvoslati kérelmet a büntetőítélet ellen, valamint, hogy tolmács segítségét vegye igénybe e jogorvoslati kérelemnek az eljárás nyelvére történő fordítása érdekében.

71.      E tekintetben ezen irányelv (17) preambulumbekezdése egyértelműen azt mondja ki, hogy az irányelv célja az, hogy biztosítsa „a költségmentes és kielégítő nyelvi segítségnyújtást, lehetővé téve a büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak számára a védelemhez való joguk teljes körű gyakorlását, továbbá védenie kell a tisztességes eljárást”.

72.      Ebből a szempontból a védelemhez való jog teljes körű gyakorlása egyrészt azt igényli, hogy a vádlott az általa ismert nyelven nyújthassa be a büntetőítélet elleni jogorvoslati kérelmet, másrészt pedig, hogy tolmács segítségét vehesse igénybe e jogorvoslati kérelemnek az eljárás nyelvére történő fordítása érdekében. Összességében tehát úgy kell tekinteni, hogy a jogorvoslati kérelem benyújtása keretében a vádlott arra irányuló szándékának tolmácsolása, hogy vitassa elítélését, e jogorvoslati kérelemnek az eljárás nyelvére történő fordítása révén történik.

73.      A tolmács részvétele lehetővé teszi a vádlott számára, hogy ismertesse az illetékes igazságügyi hatósággal érveit és védekezésének jogalapjait, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának megfogalmazását átvéve, hogy „megvédhesse magát, különösen képes legyen a bíróság előtt előadni a saját álláspontját”.(14) A jogorvoslati kérelem benyújtása a büntetőítélet ellen lehetővé teszi a vádlott számára, hogy kifejtse azokat az okokat, amelyek miatt ezen ítélet vitatható. Ha az ilyen jogorvoslati kérelem benyújtásával összefüggésben megtagadnák tőle a tolmácsolást, az akadályozná, vagy akár kizárná e személy védelemhez való jogának gyakorlását.

74.      A tárgyalás során a francia kormány azt az értelmezést képviselte, amely szerint a 2010/64 irányelv nem zárja ki, hogy valamely tagállam elfogadhatatlanság terhe mellett előírja azt, hogy az egyes személyek az illetékes bíróság nyelvén nyújtsák be a jogorvoslati kérelmet, feltéve, hogy e tagállam előzetesen tolmács vagy fordító segítségét biztosítja az ilyen személyek részére. Ez az állásfoglalás véleményem szerint azt mutatja, hogy nem értették meg a minimumszabályok fogalmát. E kormány az érintett irányelv korlátozó értelmezésének alátámasztására szánt előadását ugyanis arra az érvre alapította, amely szerint az említett irányelv pusztán minimumszabályok elfogadására irányult. Amint előzetes észrevételeimben kifejtettem, ez az érvelési mód álláspontom szerint téves. A büntetőügyekben folytatott hatékonyabb igazságügyi együttműködés célkitűzése, amely a gyanúsítottak és vádlottak büntetőeljárási jogainak megerősítése révén valósul meg, éppen ellenkezőleg, a 2010/64 irányelv kiterjesztő értelmezését igényli, vagyis azt az értelmezést, amely az érintett személyek védelemhez való jogának legmagasabb szintű védelmét biztosítja.

75.      Márpedig álláspontom szerint nem kétséges, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló helyzetben, ahol a jogorvoslati kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő viszonylag rövid, konkrétan tizenöt napos, ott annak a személynek, akivel szemben tárgyalás mellőzésével hoztak ítéletet lehetővé kell tenni, hogy mindenekelőtt ezen végzéssel szemben tárgyalás tartását kérje annak érdekében, hogy megakadályozza a határidő lejártát, és a tolmács csak ezt követően jár el a jogorvoslati kérelemnek az eljárás nyelvére történő fordítása érdekében. A francia kormány által képviselt megoldás, amely szerint elegendő, ha a tolmács a jogorvoslati kérelem benyújtását megelőzően jár el, az alapeljáráshoz hasonló helyzetekben rendkívül nehézzé, akár lehetetlenné is teheti a jogorvoslati kérelem előírt határidőn belüli benyújtását. Ehhez a problémához adódik hozzá az a kérdés, hogy annak a személynek, akivel szemben büntetőítéletet hoztak, milyen nyelven kell megfogalmaznia a tolmács igénybevételére irányuló kérelmét annak érdekében, hogy be tudja nyújtani jogorvoslati kérelmét. Amikor a tárgyalás során e tárgyban kérdést intéztek hozzá, a francia kormány nem adott választ.

76.      Végül meg kell jegyezni, hogy a 2010/64 irányelv mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára a nyújtott tolmácsolási szolgáltatás formájának megválasztását illetően, amennyiben az költségmentes és megfelelő minőségű a tisztességes eljárás fenntartásához, továbbá ahhoz, hogy lehetővé tegye a védelem számára jogainak gyakorlását.

77.      A tolmács által nyújtott segítség a követett eljárás sajátosságaitól függően különböző formákat ölthet. A segítség természetesen lehet szóbeli, amikor a tolmács fizikailag jelen van, és szimultán tolmácsolja a védelem által mondottakat, illetve a hozzá intézett szavakat. A segítség jelek formáját is öltheti, ha például a hallásban vagy beszédben akadályozott személy nem tud szóban megnyilvánulni. A 2010/64 irányelv 2. cikkének (6) bekezdése ezenkívül azt írja elő, hogy amennyiben a tolmács fizikai jelenléte nem elengedhetetlen, akkor kommunikációs technológia is alkalmazható, úgymint videokonferencia, telefon vagy internet. Az is elképzelhető, hogy a nyelvi segítségnyújtás lefordított vagy kétnyelvű jogorvoslati kérelem előterjesztésére szolgáló formanyomtatvány formáját ölti, amint azt a Bizottság javasolja.(15) Ilyen módon magához a büntetőjogi elítélésről szóló határozathoz – amikor azt közlik az érintettel, vagy számára megcímzik, és annak vonatkozásában senki sem vitatja, hogy azt le kell fordítani, valamint, hogy ennek megvan az egyértelmű jogalapja – csatolni lehet e személy nyelvén egy nyomtatványt, amelyet csupán ki kell töltenie, amennyiben úgy ítéli meg, hogy erre szükség van, és vissza kell küldenie ahhoz a bírósághoz, amely előtt a jogorvoslati kérelmet elő kell terjeszteni.

78.      Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a tolmácsoláshoz való jog nem kizárólag az eljárás nyelvét nem beszélő személy részére biztosított szóbeli segítségnyújtásban nyilvánul meg. E jog emellett a védelem által elmondottak írásbeli lefordítását is jelentheti egy olyan dokumentumban, mint például a jogorvoslati kérelem.

79.      Ugyanígy fordítva – amint az a 2010/64 irányelv 3. cikkének (7) bekezdéséből kifejezetten kitűnik – a lényeges iratok fordítása is ölthet szóbeli formát.

80.      A jelen ügyben, a tárgyalás mellőzésével szemben hozott végzés ellen benyújtott, tárgyalás tartására irányuló kérelemmel összefüggésben a tolmács által nyújtott segítség szóbeli és írásbeli formát is ölthet. Az StPO 410. §‑ának (1) bekezdése szerint ugyanis a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben írásban vagy a végzést hozó bíróság hivatalánál jegyzőkönyvbe mondva lehet tárgyalás tartására irányuló kérelmet benyújtani. Véleményem szerint nem kétséges, hogy amennyiben a tolmácsolás garantált a szóbeli, az illetékes bíróság hivatalánál jegyzőkönyvbe mondott jogorvoslati kérelem tekintetében, azt ugyanilyen módon garantálni kell abban az esetben is, ha a jogorvoslati kérelmet írásban terjesztik elő.

81.      Megállapítom tehát, hogy a 2010/64 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, valamint 2. cikkének (1) és (8) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló tagállami szabályozás, amely egy adott nyelv használatát írja elő az eljárás nyelveként e tagállam bíróságai előtt. Ugyanakkor ugyanezen rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy azok lehetővé teszik azon személy számára, akivel szemben büntetőítéletet hoztak, és aki az eljárás nyelvét nem ismeri, hogy saját nyelvén nyújtson be jogorvoslati kérelmet az ilyen ítélet ellen, és ebben az esetben a vádlott ezen irányelv 2. cikkében rögzített tolmácsoláshoz való jogának alkalmazásában az illetékes bíróságnak kell gondoskodnia a megfelelő eszközökről a jogorvoslati kérelemnek az eljárás nyelvére történő fordítása érdekében.

C –    A második kérdésről

1.      Előzetes észrevételek

82.      A büntetőeljárásban az elítélést tartalmazó határozat végrehajtásának feltétele az, hogy az végrehajtható legyen. E fogalom bizonyos – többek között az alábbi – körülmények között eltérhet a jogerős határozat fogalmától.

83.      Az elítélést tartalmazó határozat végrehajtása azt feltételezi, hogy a jogorvoslati lehetőségeket kimerítették, amely esettel most nem foglalkozom, vagy pedig, hogy az elítélt személy azokkal nem élt.

84.      E második eset azt feltételezi, hogy az elítélt tudomással bírt az elítélést tartalmazó határozatról, és az ügyet ismerve tartózkodott e határozat vitatásától.

85.      Amennyiben az érintett jelen volt az elítélést tartalmazó határozat kihirdetésekor, nincs semmilyen nehézség, és a jogorvoslati határidő lejártakor a határozat végrehajthatóvá, és ilyen esetben jogerőssé is válik.

86.      Amennyiben az érintett nem volt jelen az elítélést tartalmazó határozat kihirdetésekor, e határozatot közölni kell vele, mivel az elítélés csak akkor válik végrehajthatóvá, ha az érintettnek azt kézbesítik, és lejár a jogorvoslatokra nyitva álló határidő, amelynek kezdő időpontját ezen alaki szabály végrehajtása jelenti.

87.      Az is lehetséges, hogy az elítélt részére nem kézbesítik a határozatot, neki felróható (például szökés) vagy nem felróható okokból (például a kézbesítéssel megbízott szolgáltatók mulasztása). Mindazonáltal az ítéletet ezekben az esetekben is végre kell hajtani, tehát annak végrehajthatónak kell lennie. A végrehajthatóságot formális értesítési mód, a jelen esetben kézbesítési megbízott biztosítja, amely révén az ítélet nem válik jogerőssé, és amely tehát lehetővé teszi a jogorvoslatot abban az esetben, ha a végrehajtás szakaszában az érintett személyt megtalálják és/vagy tájékoztatják a büntetőítéletről.

88.      Az értesítés azon módját, amelyet „formálisnak” minősítettem, a tagállamok az általuk legmegfelelőbbnek ítéltek szerint szabadon állapítják meg.

89.      A német eljárási rendszer – amint azt a tárgyalás során bemutatták – abban az esetben, ha eleve attól lehet tartani, hogy a későbbiekben nehéz lesz megtalálni az érintettet (a jelen esetben a külföldi lakóhely miatt), kézbesítési megbízottat alkalmaz, aki véleményem szerint valójában hivatalos kapcsolattartási pontot jelent az igazságügyi hatóság és a vádlott között. A kézbesítési megbízott igénybevétele kötelezettségekkel jár az igazságügyi hatóság számára (köteles rajta keresztül továbbítani a kézbesítendő iratokat), a kézbesítési megbízott számára (köteles eljuttatni a megkapott iratokat a vádlottnak) és a vádlott számára is, akinek tájékoztatást kell kérnie e megbízottól annak érdekében, hogy tudomást szerezzen az eljárás állásáról.

90.      A bíróság részéről a kézbesítendő határozat kézbesítési megbízott részére történő megküldése jelenti azt az eljárási cselekményt, amellyel megkezdődik az a határidő, amelynek lejártakor az elítélést tartalmazó határozat végrehajthatóvá válik.

91.      Ez a német jogalkotó által elfogadott eljárási rendszer önmagában nem kifogásolható, már csupán az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése első albekezdésének utolsó mondatában rögzített szabály miatt sem, amely szerint az e bekezdés alapján elfogadott szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségeket.

92.      Ezenfelül még az szükséges, hogy az említett eljárási rendszer a működése során megfeleljen annak a követelménynek, amely szerint lehetővé kell tenni a vádlott számára a védelemhez való jog gyakorlását, amit a második kérdésre adandó válasz keretében kell megvizsgálni.

2.      Elemzésem

93.      Második kérdésével az Amtsgericht Laufen lényegében azt kéri, hogy a Bíróság döntse el, hogy a 2012/13 irányelv 2. cikkét, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint 6. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló tagállami szabályozás, amely azt írja elő, hogy a büntetőeljárás olyan vádlottja, aki ebben az államban nem rendelkezik lakóhellyel, jelöljön ki megbízottat a vele szemben tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítése céljából, amelyet követően a megbízott e végzést egyszerű levélben megküldi a vádlott részére, és a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtásának kéthetes határideje e végzés kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésével kezdődik.

94.      Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az Amtsgericht Laufen kiemeli, hogy a kézbesített iratok átvétele érdekében az StPO 116., 127a. és 132. §‑ában előírt kézbesítési megbízott kijelölése azzal a következménnyel jár, hogy a büntetőeljárás során hozott határozattal szemben a jogorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló határidő az ilyen határozat kijelölt kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésével kezdődik. Az utóbbi ezt követően egyszerű levélben továbbítja az említett határozatot a vádlott részére, a feladás és/vagy átvétel bizonyítéka nélkül. Többek között a jogorvoslati határidő számítása szempontjából tehát közömbös, hogy a vádlott ténylegesen megkapja‑e a büntetőeljárás során hozott határozatot, illetve, hogy mikor kapja azt meg. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben rámutat, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzés esetében a vádlottnak kell gondoskodnia arról, hogy e végzés hozzá eljusson, és hogy megnyissa számára a lehetőséget a bírósághoz forduláshoz.

95.      A 2012/13 irányelv az 1. cikke szerint védi „a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való [jogát]”.

96.      A tájékoztatáshoz való jog e két vetületére az irányelv két külön cikke vonatkozik, amelyek értelmezését a kérdést előterjesztő bíróság kéri. Az említett irányelv 3. cikke címe szerint „[a] jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való [jogra]” vonatkozik. Az említett irányelv 6. cikkének tárgyát pedig „[a] váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog” jelenti.

97.      Ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak legalább [az a)–e) pontban szereplő], a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében”. Az említett eljárási jogok között szerepel az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában „a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog a 6. cikkel összhangban”.

98.      Emlékeztetek arra, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges”.

99.      Egyébként ugyanezen irányelv 6. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy legkésőbb a vád tartalmának bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak, többek között a bűncselekmény jellegéről és jogi minősítéséről, valamint a vádlott szerepének jellegéről”.

100. A 2012/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy annak hatálya rendkívül széles. E rendelkezés szerint ugyanis ezt az irányelvet „attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is”(16).

101. A 2012/13 irányelv 6. cikkének (1) és (3) bekezdését ugyanezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdésével együttesen kell értelmezni. Ekképpen, mivel az uniós jogalkotó a 2012/13 irányelv alkalmazását egyértelműen előírta a büntetőeljárás teljes tartama alatt, a gyanú első felmerülésétől az ítélet meghozataláig, adott esetben a jogorvoslati lehetőségek kimerülését követően, úgy kell tekinteni, hogy az említett irányelv 6. cikkének (1) és (3) bekezdésében előírt, a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog kiterjed a vádlott ahhoz való jogára, hogy tájékoztassák a büntetőjogi elítéléséről, azt megelőzően, illetve annak érdekében, hogy az ilyen határozattal szemben esetlegesen jogorvoslati kérelmet tudjon benyújtani.

102. Ekképpen a 2012/13 irányelv 6. cikkének (3) bekezdésében szereplő azon követelmény, amely szerint a vád tartalmáról részletes tájékoztatást kell nyújtani „legkésőbb a vád tartalmának bírósághoz való benyújtásakor”, arra a helyzetre is vonatkozik, amikor tárgyalás mellőzésével hoznak végzést a vádlottal szemben, aki e végzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújthat be, amelynek eredményeként a bíróság ismét „[határoz a vád megalapozottságáról]”, de ez alkalommal klasszikus eljárás keretében.

103. Ilyen esetben a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog célja az, hogy lehetővé tegye a vádlott számára, hogy ténylegesen gyakorolhassa védelemhez való jogát, és különösen, hogy jogorvoslattal élhessen a vele szemben hozott büntetőítélettel szemben.

104. Álláspontom szerint a tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésének német mechanizmusa, amelyben e kézbesítést követően a megbízott a végzést a vádlott részére egyszerű levélben küldi meg, elvi síkon, illetve az ezt követően általam kifejtett fenntartások mellett nem ellentétes a 2012/13 irányelv 6. cikkének (1) és (3) bekezdése szerint védett, váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való joggal.

105. Meg kell ugyanis állapítani, hogy ez az irányelv nem szabályozza a büntetőeljárás során hozott aktusok kézbesítésének módjára vonatkozó kérdéseket.

106. Ugyanakkor a tagállamoknak, amikor meghatározzák a kézbesítés részletszabályait, gondoskodniuk kell arról, hogy ezek tiszteletben tartsák a vádlottakat az említett irányelv alapján megillető jogokat. Ennélfogva az a megoldás, amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság választott tárgyalás mellőzésével hozott végzések kézbesítésére az ebben a tagállamban lakóhellyel nem rendelkező személyek esetében, csak akkor lenne kifogásolható, ha sértené a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogot, és szélesebb értelemben a védelemhez való jogot, azon belül többek között a jogorvoslathoz való jogot.

107. Amint korábban kiemeltem, a büntetőjogi elítélést tartalmazó határozatok kézbesítési megbízott részére történő kézbesítése a Németországi Szövetségi Köztársaság által választott eszköz az ilyen határozatok végrehajtása céljából abban az esetben, ha attól lehet tartani, hogy az említett határozatok meghozatalát követően nehéz lesz megtalálni az érintett személyt, többek között a külföldi lakóhely miatt.

108. Amennyiben a kézbesítés érdekében kézbesítési megbízottat jelölnek ki, az köteles haladéktalanul továbbítani az elítélést tartalmazó büntetőhatározatot az érintett személy részére, adott esetben csatolva az e személy nyelvén készített fordítást.

109. A tárgyalás során a német kormánytól megkérdezték, hogy mi történik abban az esetben, ha a vádlott elkésve kapja meg a tárgyalás mellőzésével hozott végzést, és ily módon akadályoztatva van abban, hogy e végzéssel szemben tárgyalás tartását kérje azon kéthetes határidőn belül, amely az említett végzés kijelölt kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésével kezdődik. Ilyen helyzetben ugyanis a tárgyalás mellőzésével hozott végzés végrehajtható, adott esetben bűnügyi jogsegély révén is. Ennélfogva a legfontosabb azt tisztázni, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzés végrehajtásának szakaszában az érintett személy e tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben kérheti‑e még tárgyalás tartását, vagy sem.

110. A német kormány erre a kérdésre igenlő választ adott. Kiemelte, hogy a német jog szerint,(17) ha a vádlott akadályoztatva van abban, hogy tárgyalás tartását kérje a kéthetes határidőn belül, akkor attól az időponttól kezdve, amikor tudomást szerzett a vele szemben tárgyalás mellőzésével hozott végzésről, többek között e tárgyalás mellőzésével hozott végzés végrehajtásának szakaszában, kérheti a korábbi helyzet visszaállítását. Ilyen esetben a vádlott tehát kérheti, hogy korrigálják a helyzetet, valamint, hogy tartsák tiszteletben a védelemhez való jogát.

111. E magyarázatok megerősítik, hogy a német jogban a tárgyalás mellőzésével hozott végzés végrehajthatóvá válhat anélkül, hogy jogerőre emelkedne. Ekképpen e végzés végrehajtásának szakaszában a vádlottnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy az említett végzéssel szemben tárgyalás tartását kérje abban az esetben, ha korábban nem tudott e végzés létezéséről.

112. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ahhoz, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítése érdekében kézbesítési megbízott kijelölésére, majd a végzésnek ez utóbbi által a vádlott részére egyszerű levélben történő megküldésére irányuló német mechanizmust teljes mértékben összhangban állónak lehessen tekinteni a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való joggal – amelynek egyik célja az, hogy lehetővé tegye azon személy számára, akivel szemben ilyen elítélést tartalmazó büntetőjogi határozatot hoztak, hogy a határozattal szemben jogorvoslattal éljen –, e mechanizmus nem eredményezheti az e személy részére az említett végzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztése céljából nyitva álló, nem szűkíthető határidő lerövidítését.

113. E tekintetben két helyzet állhat elő.

114. Az első helyzetben a személy, akivel szemben tárgyalás mellőzésével hoztak végzést a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésétől számított kéthetes határidőn belül kapja meg e végzést. Ebben az esetben az említett végzés kifogásolása céljából a vádlott rendelkezésére álló törvényi jogorvoslati határidő nem csökkenthető azon napok számával, amelyek a bíróság székhelyén lakóhellyel rendelkező kézbesítési megbízott részére történő kézbesítés időpontja és azon időpont között telnek el, amikor az érintett személy átveszi azt a levelet, amelyben a vele szemben hozott büntetőjogi elítélést tartalmazó határozat szerepel. Eltérő esetben a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítés, majd a vádlott részére egyszerű levélben történő megküldés mechanizmusa a vádlott számára a vele szemben tárgyalás mellőzésével hozott végzés kifogásolására nyitva álló határidő lerövidítését eredményezné, és így e mechanizmus alkalmas lenne annak megakadályozására, hogy e személy részére rendelkezésre álljon a védekezésére való felkészüléshez szükséges idő. Amennyiben az ilyen mechanizmus eredményeként a vádlottat megfosztanák attól, hogy kihasználhassa a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére rendelkezésére álló teljes törvényi határidőt, az sértené a védelemhez való jogot, amelyet a Charta 48. cikkének (2) bekezdése értelmében minden gyanúsított személy számára biztosítani kell.

115. Az a körülmény, hogy valaki a tárgyalás mellőzésével hozott végzést annak a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésétől számított kéthetes határidőn belül kapja meg, tehát nem akadályozhatja meg azt, hogy e személy kihasználhassa az említett végzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére rendelkezésére álló teljes törvényi határidőt, ellenkező esetben ugyanis megsértenék a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog célját.

116. A második helyzetben a személy, akivel szemben tárgyalás mellőzésével hoztak végzést a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésétől számított kéthetes határidőn kívül, adott esetben a végrehajtási szakban kapja meg e végzést, illetve kézbesítik azt a részére. Ilyen helyzetben e személynek az említett végzésről való tudomásszerzéstől számítva szintén rendelkezésére kell, hogy álljon a szóban forgó tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben a tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére rendelkezésére álló teljes kéthetes törvényi határidő.

117. Összefoglalva, bár lehetséges, hogy valamely tagállam az alapeljáráséhoz hasonló körülmények között kialakítsa a büntetőügyekben hozott határozatok kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésének rendszerét, valamint, hogy e kézbesítéssel kezdődő olyan határidőt állapítson meg, amelynek lejártakor az említett határozatok végrehajthatóvá válnak, viszont az ilyen rendszer nem eredményezheti azt, hogy megfosztja a vádlottakat a jogorvoslati joguk gyakorlásának lehetőségétől az ezen állam jogszabályában előírt, a határozatokról való tudomásszerzésükkel kezdődő törvényi határidőn belül.

118. E pontosításokra figyelemmel tehát megállapítom, hogy a 2012/13 irányelv 2. cikkét, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint 6. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló tagállami szabályozás, amely azt írja elő, hogy a büntetőeljárás olyan vádlottja, aki ebben az államban nem rendelkezik lakóhellyel, jelöljön ki egy megbízottat a vele szemben tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítése céljából, amelyet követően a megbízott e végzést egyszerű levélben megküldi a vádlott részére, feltéve, hogy ez az eljárási mechanizmus nem akadályozza meg e személyt abban, hogy rendelkezésére álljon az említett tagállam jogszabálya által előírt kéthetes törvényi határidő annak érdekében, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott e végzéssel szemben tárgyalás tartását kérje, és e határidő akkor kezdődik, amikor az említett személy bármilyen módon tudomást szerez az említett végzésről.

IV – Végkövetkeztetések

119. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen válaszoljon az Amtsgericht Laufen által előterjesztett kérdésekre:

1)      A büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20‑i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, valamint 2. cikkének (1) és (8) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló tagállami szabályozás, amely egy adott nyelv használatát írja elő az eljárás nyelveként e tagállam bíróságai előtt. Ugyanakkor ugyanezen rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy azok lehetővé teszik azon személy számára, akivel szemben büntetőítéletet hoztak, és aki az eljárás nyelvét nem ismeri, hogy saját nyelvén nyújtson be jogorvoslati kérelmet az ilyen ítélet ellen, és ebben az esetben a vádlott ezen irányelv 2. cikkében rögzített tolmácsoláshoz való jogának alkalmazásában az illetékes bíróságnak kell gondoskodnia a megfelelő eszközökről a jogorvoslati kérelemnek az eljárás nyelvére történő fordítása érdekében.

2)      A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkét, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint 6. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló tagállami szabályozás, amely azt írja elő, hogy a büntetőeljárás olyan vádlottja, aki ebben az államban nem rendelkezik lakóhellyel, jelöljön ki egy megbízottat a vele szemben tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítése céljából, amelyet követően a megbízott e végzést egyszerű levélben megküldi a vádlott részére, feltéve, hogy ez az eljárási mechanizmus nem akadályozza meg e személyt abban, hogy rendelkezésére álljon az említett tagállam jogszabálya által előírt kéthetes törvényi határidő annak érdekében, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott e végzéssel szemben tárgyalás tartását kérje, és e határidő akkor kezdődik, amikor az említett személy bármilyen módon tudomást szerez az említett végzésről.


1 – Eredeti nyelv: francia.


2 – HL L 280., 1. o.


3 – HL L 142., 1. o.


4 – Az alábbi okfejtésekben a vádlott fogalma kiterjed azon személyekre is, akiket büntetőügyben elítéltek, és ez ellen jogorvoslattal élhetnek.


5 –      A továbbiakban: EJEE.


6 –      A továbbiakban: Charta.


7 – Lásd az említett irányelv (17) preambulumbekezdését.


8 – E következtetést álláspontom szerint megerősíti a Runevič‑Vardyn és Wardyn ítélet (C‑391/09, EU:C:2011:291) is, amelyben a Bíróság általánosabb szinten rámutatott, hogy „[a]z EUSZ 3. cikk (3) bekezdése negyedik albekezdésének, valamint [a Charta] 22. cikke értelmében ugyanis az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét” (86. pont), valamint, hogy „[a]z EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének megfelelően az Unió tiszteletben tartja a tagállamai nemzeti identitását, amelynek részét képezi az állam hivatalos nemzeti nyelvének védelme is” (ugyanott).


9 – A német kormány írásbeli észrevételeinek 24. és 29. pontja.


10 – A Bizottság írásbeli észrevételeinek 44. és azt követő pontjai.


11 – Lásd: Monjean‑Decaudin, S., La traduction du droit dans la procédure judiciaire – Contribution à l’étude de la linguistique juridique, Dalloz, Párizs, 2012, 149. és azt követő oldalak.


12 – Lásd: 1978. november 28‑i Luedicke, Belkacem és Koç kontra Németország ítélet, A. sorozat 29. szám, 48. §.


13 – Kiemelés tőlem.


14 – Lásd: 1989. december 19‑i Kamasinski kontra Ausztria ítélet, A. sorozat 168. szám, 74. §.


15 – A Bizottság írásbeli észrevételeinek 52. pontja.


16 – Kiemelés tőlem.


17 – Úgy tűnik, hogy a német kormány az StPO 44. §‑ára utal, amely igazolási kérelemről rendelkezik abban az esetben, ha valaki önhibáján kívül akadályoztatva van a jogorvoslati határidő betartásában.