JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. február 14.(1)
C‑58/18. sz. ügy
Michel Schyns
kontra
Belfius Banque SA
(a Justice de Paix du canton de Visé [Visé körzeti békebíróság, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Fogyasztóvédelem – 2008/48/EK irányelv – A szerződéskötést megelőző kötelezettségek – A hitelező azon kötelezettsége, hogy megkeresse a legmegfelelőbb típusú és összegű hitelt, figyelembe véve a fogyasztónak a szerződéskötés időpontjában fennálló pénzügyi helyzetét és a hitel célját – A hitelező azon kötelezettsége, hogy eltekintsen a szerződéskötéstől, ha okkal feltételezhető, hogy a fogyasztó nem tudja teljesíteni a hitelmegállapodásból eredő kötelezettségeket”
I. Bevezetés
1. Jelen előzetes döntéshozatali eljárásban a Bíróság feladata a 2008/48 irányelv(2) értelmezése. A Bíróságot lényegében azzal keresték meg, hogy tisztázza, milyen viszonyban állnak egymással a hitelező egyes kötelezettségei a szerződés megkötése előtt. Konkrétan egyrészről arról van szó, hogy meddig terjed a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésében foglalt, a szerződéskötést megelőző magyarázati kötelezettség, másrészről pedig arról, milyen esetleges jelentősége lehet a 2008/48 irányelv 8. cikkében előírt, a fogyasztó hitelképességére vonatkozó értékelésnek a szerződés megkötése szempontjából.
2. Az első fokon eljáró belga bíróság által előterjesztett értelmezési kérdéseket a 2008/48 irányelvben előírt, „[megcélozni kívánt] teljes harmonizáció”(3) szempontjából kell vizsgálni. Ez végül elvezet ahhoz a kérdéshez is, hogy egy ilyen jellegű harmonizációval szemben állnak‑e a tagállamok továbbmutató nemzeti rendelkezései, még ha azok esetlegesen hatékony védik is a fogyasztókat az elsietett, illetőleg túl kevés információ birtokában történő hitelfelvételektől, és ezáltal megfelelnek a 2008/48 irányelv egyik lényeges célkitűzésének. Ez a kérdésfelvetés ismételten(4) ráirányítja a figyelmet arra az ellentmondásos viszonyra, amely egyrészről a 2008/48 irányelvben foglalt alapvetően magas szintű fogyasztóvédelmi célkitűzések,(5) másrészről a jogi széttagoltság(6) visszaszorításával kiteljesíteni kívánt belső piac között áll fenn.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
3. A 2008/48 irányelv célja az 1. cikke szerint, hogy összehangolja a tagállamok fogyasztóknak nyújtott hitelekkel kapcsolatos megállapodásokra vonatkozó törvényei, rendeletei és közigazgatási rendelkezéseinek egyes aspektusait.
4. A 2008/48 irányelv 5. cikke a szerződéskötést megelőző tájékoztatásról rendelkezik. E cikk (6) bekezdése szerint:
„A tagállamok biztosítják, hogy a hitelezők és adott esetben a hitelközvetítők megfelelő magyarázattal szolgáljanak a fogyasztónak annak érdekében, hogy az értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából, adott esetben az (1) bekezdéssel összhangban a szerződéskötést megelőzően nyújtandó információk, a javasolt termékek fő jellemzőinek, valamint e jellemzők fogyasztóra gyakorolt konkrét hatásainak – többek között a fogyasztó nemfizetése következményeinek – magyarázatával. A tagállamok kiigazításokat végezhetnek az ilyen segítségnyújtás módját és mértékét, valamint a segítségnyújtó személyét illetően a hitelmegállapodási ajánlat adott körülményeinek, az ajánlat címzettjének, valamint az ajánlott hitel típusának megfelelően.”
5. A 2008/48 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése azt a kötelezettséget rója a hitelezőre, hogy a szerződés megkötését megelőzően értékelje a fogyasztó hitelképességét, és a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelmegállapodás megkötését megelőzően a hitelező az adott esetben a fogyasztótól kapott megfelelő információ és a szükség esetén a vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján értékeli a fogyasztó hitelképességét. Az olyan tagállamok, amelyekben jogszabály már most is előírja, hogy a hitelező vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján értékelje a fogyasztó hitelképességét, fenntarthatják ezt az előírást.”
6. A harmonizációs törekvéseknek megfelelően a 2008/48 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése a következőket irányozza elő:
„Amennyiben ez az irányelv harmonizált rendelkezéseket tartalmaz, a tagállamok nem tarthatnak fenn vagy a nemzeti jogukba nem vezethetnek be az ebben az irányelvben meghatározottaktól eltérő rendelkezéseket.”
7. Végül a 2008/48 irányelv 23. cikke rögzíti, hogy a tagállamoknak meg kell állapítaniuk az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megszegése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést meghoznak azok végrehajtásának biztosítására. Az előírt szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.
B. A nemzeti jog
8. A fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1986. december 22‑i 87/102/EGK tanácsi irányelvet(7) a fogyasztói hitelről szóló törvény és végrehajtási jogszabályai ültették át a belga jogba.(8) A 2008/48 irányelvet ezen törvény módosításával(9) ültették át a belga jogba. Végül a 2014. április 19‑i törvény (Moniteur belge, 2014. május 28., 41 686. o.) hatályon kívül helyezte a fogyasztói hitelről szóló törvényt, és annak rendelkezéseit 2015. április 1‑jei hatállyal beolvasztották a gazdasági jogról szóló törvénykönyvbe.
9. A fogyasztói hitelről szóló törvény 10. cikke a fogyasztó hitelképességének megítélésével kapcsolatban „a [fogyasztótól megkérdezendő], pontos és teljes körű információkra […]” hivatkozott, „melyeket a [hitelező vagy a hitelközvetítő] szükségesnek tart ahhoz, hogy megítélje a fogyasztó pénzügyi helyzetét és a hitel visszafizetésének lehetőségeit, továbbá különösképpen a már fennálló pénzügyi kötelezettségeit”.(10)
10. A fogyasztói hitelről szóló törvény 11. cikke (4) bekezdése első albekezdésének a tényállás megítélése szempontjából irányadó szövege(11) a következőképpen hangzott:
„A hitelezők és adott esetben a hitelközvetítők megfelelő magyarázattal szolgálnak a fogyasztónak annak érdekében, hogy az értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából, adott esetben az (1) bekezdéssel összhangban a szerződéskötést megelőzően nyújtandó információk, a javasolt termékek fő jellemzőinek, valamint e jellemzők fogyasztóra gyakorolt konkrét hatásainak – többek között a fogyasztó nemfizetése következményeinek – magyarázatával.”
11. A fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikke első és második bekezdésének a tényállás megítélése szempontjából irányadó szövege(12) az alábbiakat írta elő:
„1. A hitelező és a hitelközvetítő köteles az általuk rendszerint ajánlott hitelmegállapodások keretein belül, vagy azokban, amelyekben rendszerint közreműködnek, megkeresni a legmegfelelőbb típusú és összegű hitelt, figyelembe véve a fogyasztónak a hitelmegállapodás megkötése időpontjában fennálló pénzügyi helyzetét és a hitel célját.
2. A hitelező csak abban az esetben kötheti meg a hitelmegállapodást, ha – figyelemmel a rendelkezésére álló információkra vagy azokra, amelyekkel rendelkeznie kellene, különösen a magánszemélyek hitelközpontjáról szóló 2001. augusztus 10‑i törvény 9. cikke alapján szervezett konzultáció és a 10. cikkben említett tájékoztatás alapján – észszerűen úgy véli, hogy a fogyasztó teljesíteni tudja a hitelmegállapodásból eredő kötelezettségeket.”
12. A fogyasztói hitelről szóló törvény(13) 19. cikkének (1) és (2) bekezdése előírta:
„Amennyiben a finanszírozott árut vagy szolgáltatást a hitelmegállapodás megnevezi, vagy a hitelező közvetlenül az eladónak vagy a szolgáltatást nyújtónak fizeti meg a hitel összegét, a fogyasztó kötelezettségei csak az áru átvétele vagy a szolgáltatás nyújtása után állnak be; ismétlődő értékesítés vagy ismétlődően nyújtott szolgáltatás esetén a fogyasztó kötelezettségei az áru szállításának vagy a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor állnak be, és a szállítás vagy a szolgáltatás nyújtásának megszakításáig tartanak, kivéve azt az esetet, ha a fogyasztó maga kapja meg a hitel összegét, és a hitelező számára nem ismert az eladó vagy a szolgáltatást nyújtó személye.
A hitel összegét csak akkor lehet az eladó vagy a szolgáltatást nyújtó rendelkezésére bocsátani, miután a hitelezőt értesítették az áru leszállításáról vagy a szolgáltatás nyújtásának teljesítéséről.”
III. A tényállás és az alapeljárás
13. A SPRL HOME VISION (a továbbiakban: Home Vision) M. Schynsszel 2012. május 8‑án megkötött szerződésben arra vállalt kötelezettséget, hogy 40 002 euró összegért beszerel egy fotovoltaikus berendezést.(14) A Home Vision továbbá arra is kötelezettséget vállalt, hogy a berendezésre vonatkozóan tíz éven át kiadott zöld bizonyítványok ellenértékeként havi 622,41 euró kölcsöntörlesztő‑részletet megfizet. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz további információkat erről a kölcsönről.
14. A kialkudott árat 2012. május 10‑én számlázták ki. 2012. május 22‑én az S.A. DEXIA BANQUE BELGIQUE mint a BELFIUS BANQUE (a továbbiakban: Belfius Banque) jogelődje 40 002 euró összegű, „Eco‑Crédit Habitation” megnevezésű kölcsönt nyújtott M. Schynsnek 120 havi futamidőre, melyet havi 427,72 eurós részletekben kellett visszafizetni. A kölcsön összegét M. Schynsnek folyósították, aki azt átutalta a Home Visionnak.
15. A szerződés tárgyát képező fotovoltaikus berendezést azonban soha nem szerelték be, következésképpen a 2012. május 8‑i szerződésben rögzített finanszírozási forma sem lépett életbe. 2013. december 5‑én a Home Vision csődöt jelentett.
16. Miután M. Schyns több mint négy évig fizette a 2012. május 22‑én megkötött hitelmegállapodás havi törlesztőrészleteit, 2016. december 21‑én keresetet nyújtott be a hitelező ellen, és kérelmezte a szerződés megszüntetését a Belfius Banque felróható magatartására hivatkozva, továbbá azt, hogy mentesítsék mindennemű visszafizetési kötelezettség alól. 2017. május 15‑én a költségei megtérítése mellett már azt is kérelmezte, hogy a bíróság állapítsa meg a 2012. május 22‑i kölcsönszerződés érvénytelenségét, és azt, hogy 2016 decemberétől mentesüljön bármiféle visszafizetési kötelezettség alól. A Belfius Banque a kereseti kérelmek elutasítását kérte, és másodlagosan indítványozta, hogy a bíróság kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást.
IV. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a Bíróság előtti eljárás
17. A Justice de Paix du canton de Visé (Visé körzeti békebíróság, Belgium) 2018. január 22‑i határozatával, amely 2018. január 30. napján érkezett be a Bírósághoz, az EUMSZ 267. cikk alapján az alábbi kérdéseket terjesztette elő előzetes döntéshozatalra:
1) a) A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésével, amennyiben célja annak biztosítása, hogy a fogyasztó értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából, nem ellentétes‑e a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikke első bekezdésének szövege (hatályon kívül helyezték, jelenleg a gazdasági jogról szóló törvénykönyv VII.75. cikke váltotta fel), amennyiben az előírja, hogy a hitelező és a hitelközvetítő köteles az általuk rendszerint ajánlott hitelmegállapodások keretein belül, vagy azokban, amelyekben rendszerint közreműködnek, megkeresni a legmegfelelőbb típusú és összegű hitelt, figyelembe véve a fogyasztónak a hitelmegállapodás megkötése időpontjában fennálló pénzügyi helyzetét és a hitel célját, amennyiben ez utóbbi a fogyasztó számára a legmegfelelőbb hitel megkeresésére irányuló olyan általános kötelezettséget ír elő a hitelezővel vagy a hitelközvetítővel szemben, amelyet a fent hivatkozott irányelv szövege nem említ?
b) A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésével, amennyiben célja annak biztosítása, hogy a fogyasztó értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából, nem ellentétes‑e a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikke második bekezdésének szövege (hatályon kívül helyezték, jelenleg a gazdasági jogról szóló törvénykönyv VII.77. cikke 2. §‑ának első albekezdése váltotta fel), amennyiben a hitelező csak abban az esetben kötheti meg a hitelmegállapodást, ha – figyelemmel a rendelkezésére álló információkra vagy azokra, amelyekkel rendelkeznie kellene, különösen a magánszemélyek hitelközpontjáról szóló, 2001. augusztus 10‑i törvény 9. cikke alapján szervezett konzultáció és a 10. cikkben említett tájékoztatás alapján – észszerűen úgy véli, hogy a fogyasztó teljesíteni tudja a hitelmegállapodásból eredő kötelezettségeket, amennyiben következésképpen a hitelező maga köteles a fogyasztó helyett egy hitelmegállapodás esetleges megkötésének célszerűségéről nyilatkozni?
2) Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén a 2008/48 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy az a fogyasztó helyett mindig a hitelezőt és a hitelközvetítőt kötelezi egy hitelmegállapodás esetleges megkötése célszerűségének értékelésére?
18. A Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárásban a Belfius Banque mint az alapeljárás alperese, a Belga Királyság és az Európai Bizottság terjesztett be írásbeli észrevételeket. Ugyanezen felek a 2018. november 28‑án megtartott szóbeli tárgyaláson is képviseltették magukat.
V. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága
19. A Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében foglalt tartalmi követelmények kétségessé teszik az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát, annak túlontúl rövid indokolása miatt.
20. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság megtagadhatja egy nemzeti bíróság által előterjesztett kérdések megválaszolását, ha nem állnak rendelkezésére az ahhoz szükséges ténybeli és jogi elemek, hogy hasznos választ adhasson a kérdést előterjesztő bíróság számára.(15) Az uniós jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezésének követelménye szükségessé teszi, hogy a nemzeti bíróság meghatározza azokat a ténybeli és jogi kereteket, amelyek közé az általa felvetett kérdések illeszkednek, vagy legalábbis fejtse ki azokat a ténybeli kiindulópontokat, amelyeken e kérdések alapulnak.(16)
21. Ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban megadott elemeknek nemcsak azt kell lehetővé tenniük, hogy a Bíróság hasznos válaszokat adhasson, hanem azt is, hogy a tagállamok kormányai és az eljárás többi résztvevője is megtehesse az észrevételeit a Bíróság alapokmányának 23. cikke alapján. A Bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy biztosítsa ezt a lehetőséget, és ennek során figyelemmel kell lennie arra, hogy az említett cikk értelmében az eljárás többi résztvevőjének csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot kézbesítik – az adott tagállam hivatalos nyelvén készített fordítással együtt –, azonban a kérdést előterjesztő bíróság által esetleg a Bíróságnak megküldött nemzeti eljárási iratanyagot nem.(17)
22. A jelen ügyben ugyanakkor megállapítható, a kérdést előterjesztő bíróság csupán arra szorítkozott, hogy tömören vázolja a tényállást,(18) és a nemzeti jognak csak néhány rendelkezését idézte. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat csak a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikkének első két bekezdését, továbbá – kivonatosan – a 10. cikkét tolmácsolja. A kérdést előterjesztő bíróság értelmezési nehézségeit ugyanis a hitelező ezen rendelkezéseken alapuló kötelezettségei okozzák, tekintettel a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésére.
23. A nemzeti bíróság nem tisztázta, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdése szó szerinti fordításban jelent meg a belga jogban, mégpedig a belga kormány előadása alapján a fogyasztói hitelről szóló törvény 11. cikkének (4) bekezdéseként. Nem idézték a nemzeti jognak a fenti törvény 19. cikkében foglalt előírásait sem a kapcsolt hitelmegállapodásokról, bár a felperes elsődleges kereseti kérelmét az alapeljárásban erre alapozta. Nem esett szó a nemzeti jogban a 15. cikk első és második bekezdésében foglalt kötelezettségek megszegése esetén alkalmazott jogkövetkezményekről sem.(19) A Bíróság számára ezáltal azonban rögtön megszűnik az a lehetőség is, hogy feltárható legyen az alapeljárásban a hitelező esetleges kötelezettségszegése és a felperes kereseti kérelmei közötti összefüggés.
24. Ezen körülmények folytán felvetődik a kérdés, a Bíróság vajon rendelkezik‑e elegendő ismerettel a tényállási elemekről és az azokra alkalmazandó nemzeti jogszabályi rendelkezésekről ahhoz, hogy hasznos választ adhasson az előterjesztett kérdésekre.
25. Jóllehet az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon előzetes döntéshozatal iránti kérelmek esetén, amelyek az uniós jog értelmezésére irányulnak, vélelmezni kell, hogy az előterjesztett kérdések relevánsak.(20) A jelen ügyben ehhez jön még, hogy a belga kormány írásbeli észrevételeiben ki tudta egészíteni a nemzeti jog irányadó jogszabályi előírásainak bemutatását.
26. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a nemzeti jog rendelkezéseinek hiányos bemutatása és a tényállás túlontúl rövid ismertetése alaptalanul beszűkítette a tagállamok számára a Bíróság alapokmányának 23. cikkében biztosított lehetőséget az írásbeli észrevételeik megtételére. Ezen a ponton nem lehet figyelembe venni, hogy az eljárás résztvevői vagy a Bíróság a hiányos elemeket saját kutatásuk alapján mennyiben tudják kiegészíteni. Mindenképpen rögzíteni kell, hogy a tényállás és az arra alkalmazandó nemzeti jog hiányzó elemei jelentősen megnehezítik a Bíróság számára, hogy hasznos válaszokat adjon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre.
27. A fenti megfontolások alapján álláspontom szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem összességében nem elégíti ki a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében foglalt követelményeket, és ezért azt mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
VI. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tartalmi elemzése
28. Mielőtt másodsorban kitérnénk az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre, a belga kormány írásbeli állásfoglalásában a „kapcsolt hitelmegállapodás” fogalmáról kifejtett megfontolásai mindenekelőtt alkalmat adnak arra, hogy megvizsgáljuk ennek a tagállamnak a javaslatát, mely az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálatának kiterjesztését célozza az irányelv releváns rendelkezéseire tekintettel.
A. A belga kormánynak a kapcsolt hitelmegállapodásokra vonatkozó irányelvi rendelkezések elemzésbe történő bevonását célzó indítványáról
29. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből megállapítható, hogy az alapeljárásban a felperes arra alapította a fő kereseti kérelmét, hogy a kölcsönösszeg folyósítása a megállapodás szerinti szolgáltatás teljesítéséről való értesítést megelőzően, és így a fogyasztói hitelről szóló törvény 19. cikkében foglalt fogyasztóvédelmi előírást figyelmen kívül hagyva történt. A nemzeti jog ezen előírása, amelyet az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz,(21) a kapcsolt hitelmegállapodásokra alkalmazandó, és különösen azt hivatott biztosítani, hogy a fogyasztónak a hitelmegállapodásból eredő kötelezettségei csak a finanszírozott áru szállítását vagy szolgáltatás teljesítését követően álljanak be. Ily módon e rendelkezés átülteti a 87/102 irányelv 11. cikkének és immár a 2008/48 irányelv 15. cikkének előírásait.
30. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor a fogyasztói hitelről szóló törvény 19. cikke szerinti fogyasztóvédelmi előírást nem tartja alkalmazandónak. Kétségtelen, hogy szoros kapcsolat áll fenn a fogyasztó és a Home Vision között megkötött szerződés, valamint a hitelmegállapodás között. A fent hivatkozott előírás alkalmazásának feltételei ugyanakkor nem teljesülnek, mert egyrészt a hitelmegállapodás nem nevezi meg a finanszírozandó árut vagy szolgáltatást, másrészt a hitelező a hitelösszeget nem közvetlenül az eladó vagy a szolgáltatást nyújtó részére fizette meg.
31. Ezzel kapcsolatban a belga kormány joggal emeli ki, hogy a hitelezőnek az a kötelezettsége, hogy kapcsolt hitelmegállapodások esetén a finanszírozott ügyletet a hitelmegállapodásban feltüntesse, a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének e) pontjából következik, és különösen a 2008/48 irányelv 15. cikkében foglalt fogyasztóvédelmi előírások alkalmazhatóságához vezet.(22) A nemzeti bíró nevezett kötelezettségre vonatkozó, implicit módon alapul vett értelmezése azonban megvonja az érintett fogyasztótól ezt a védelmet, mivel eszerint a finanszírozott ügylet feltüntetése végső soron a hitelező belátásától függ.(23) Tekintettel a nemzeti bíróságoknak az irányelvvel összhangban álló értelmezési kötelezettségére,(24) legalábbis kérdésesnek tűnik, hogy ez az értelmezés a 2008/48 irányelv által elérni kívánt céllal összeegyeztethető‑e.
32. Mindezek alapján a belga kormány azt javasolja, hogy a Bíróság térjen ki a hitelezőnek a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének e) pontja szerinti, a finanszírozott ügylet feltüntetésére vonatkozó kötelezettségére, hogy annak alkalmazási köre az alapügyhöz hasonló esetekben tisztázott legyen.
33. Valóban adódik egy értelmezési kérdés abból, hogy a 2008/48 irányelvnek az ún. „kapcsolt hitelmegállapodásokra” vonatkozó előírásai egy szerencsétlennek nevezhető kölcsönös hivatkozást tartalmaznak: amíg ugyanis a 2008/48 irányelv 3. cikkének n) pontja a kapcsolt hitelmegállapodásokat többek között úgy definiálja, hogy azok kifejezetten tartalmazzák meghatározott áru vagy meghatározott szolgáltatás rögzítését, addig a 10. cikk (2) bekezdésének e) pontja kimondja, hogy az ezen rendelkezés által bevezetett kötelezettség a (finanszírozott) áru vagy szolgáltatás feltüntetésére (csak) kapcsolt hitelmegállapodások esetében áll fenn.
34. A szóban forgó eset ugyanakkor aligha alkalmas arra, hogy az ezzel megjelenő értelmezési problémát megoldja. Bár a Bíróságnak lehetősége van arra, hogy olyan uniós jogi rendelkezésekre is kitérjen, amelyeket a nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseiben nem hivatkozott, annak érdekében, hogy ennek a bíróságnak hasznos választ adhasson.(25) A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor leszögezte, hogy a kapcsolt hitelmegállapodásokra vonatkozó jogi előírásokat nem tartja a döntés szempontjából meghatározó jelentőségűnek. A Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti feladatmegosztás keretében ezt az álláspontot el kell fogadni, mivel az előzetes döntéshozatali eljárásban nem a Bíróság feladata meghatározni, hogy a nemzeti jog mely rendelkezései alkalmazandók az alapügyre.(26) Még ha a Bíróság a ténybeli és jogi elemek birtokában is lenne ahhoz, hogy hasznosan vizsgálni tudja ezt az értelmezési kérdést, a válasza emiatt mindenképpen hipotetikus jelleget öltene. Az előzetes döntéshozatali eljárás e kérdésre való kiterjesztését, amely kérdéssel kapcsolatban a többi fél egyébként nem nyilatkozott, következésképpen el kell utasítani.
B. Az első kérdés a) pontjáról
35. Az első kérdés a) pontja a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének értelmezésére vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróság tulajdonképpen azt szeretné megtudni, hogy az abban előírt, a szerződéskötést megelőző magyarázati kötelezettség célkitűzésével, nevezetesen azzal, hogy a fogyasztót olyan helyzetbe kell hozni, hogy az „értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából”, nem ellentétes‑e az olyan tartalmú nemzeti szabályozás, amely szerint a hitelező és adott esetben a hitelközvetítő köteles az általuk rendszerint ajánlott hitelmegállapodások keretein belül, vagy azokban, amelyekben rendszerint közreműködnek, megkeresni a legmegfelelőbb típusú és összegű hitelt, figyelembe véve a fogyasztónak a szerződéskötés időpontjában fennálló pénzügyi helyzetét és a hitel célját. Kérdéses tehát, hogy kiterjeszthető‑e, és ha igen, milyen mértékben a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésében szabályozott, ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerint a szerződéskötést megelőzően nyújtandó információk magyarázatára vonatkozó kötelezettség a nemzeti jog előírásai által oly módon, hogy annak a hitelező részéről a fogyasztónak nyújtott, személyre szabott, a fogyasztó pénzügyi helyzetét és a konkrét hitelezési célt figyelembe vevő tanácsadásra is ki kell terjednie.
36. Ezt a kérdést az alábbiakban a szóban forgó irányelvi rendelkezés szabályozási célja, megalkotásának története, valamint az elérni kívánt harmonizáció további szempontjai alapján szükséges megvizsgálni.
1. A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdése szerinti magyarázati kötelezettség céljáról
37. A 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének szövege az ezen cikk (1) bekezdése szerint nyújtandó információk magyarázatára vonatkozó kötelezettséget ír elő, valamint a javasolt termékek fő jellemzőinek és az ezekből eredő hatásoknak a magyarázatát, különösen a nemfizetés esetét. Az ilyen magyarázatok, amelyek mind a hitelezőre, mind a hitelközvetítőre nézve kötelezőek, a fogyasztó számára lehetővé teszik, „hogy az értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából”.
38. Ebből a szövegezésből először az az értékelés tűnik ki, hogy alapvetően a fogyasztó felelőssége annak megítélése, melyik megállapodás felel meg leginkább az igényeinek és pénzügyi helyzetének. A Bíróság ennek megfelelően már megállapította, hogy a fogyasztónak saját magának kell a közölt információk alapján eldöntenie, elkötelezi‑e magát az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeknek.(27) Ezt a következtetést támasztja alá a 2008/48 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt hivatkozás a „különböző ajánlatokra” és a fogyasztó „megalapozott döntésére” a szerződés megkötéséről.
39. Ezzel egyidejűleg nem téveszthető szem elől, hogy csak a fogyasztó pénzügyi helyzetének és az adott hitelezési célnak megfelelő termékekre vonatkozó információk szerződéskötést megelőző átadása és ezek magyarázata minősülhet hasznos és célravezető segítségnyújtásnak a fogyasztó számára. Ebben a tekintetben a Bíróság a CA Consumer Finance ítéletben(28) rámutatott arra, hogy „[…] az ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében a szerződéskötést megelőzően biztosítandó tájékoztatás ellenére a fogyasztónak még kiegészítő segítségre is szüksége lehet ahhoz, hogy eldönthesse, hogy melyik hitelmegállapodás a legmegfelelőbb igényei és pénzügyi helyzete szempontjából”.
40. A belga kormány ezzel összefüggésben helyesen hivatkozik arra, hogy a fogyasztó részére nyújtott személyre szabott tanácsadás, ahogy azt a nemzeti jog szóban forgó rendelkezése előírja, a fogyasztó választási szabadságát nem érinti, és semmiképpen sem mentesíti azon felelőssége alól, hogy óvja a saját érdekeit. Így különösen maga dönthet arról, hogy a hitelező, illetve a hitelközvetítő tanácsát megfogadja‑e, vagy sem. Nem érinti azon jogát sem, hogy adott esetben egy másik ajánlattevő terméke mellett döntsön.
41. A szóban forgó, a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikkének első bekezdése szerinti hitelezői kötelezettség ezért kétségtelenül alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a 2008/48 irányelv által kitűzött azon cél eléréséhez, hogy „valamennyi fogyasztó érdekeit magas szinten és egyenlő módon védelmezzék”.(29) Egy ilyen jellegű kötelezettség ugyanis biztosítja, hogy a fogyasztó pénzügyi körülményeit tekintve számára legkedvezőbb hiteltípusok és hitelösszegek közül tudjon választani. Ez az értékelés nyilvánul meg a Bíróság ítélkezési gyakorlatában is, amely szerint a megfelelő felvilágosítás nyújtására vonatkozó kötelezettség célja, hogy a fogyasztó körültekintően döntsön a megkötendő hitelmegállapodás típusáról.(30)
42. Ugyanakkor kiemelendő, hogy a 2008/48 irányelvnek – hasonlóan számos további másodlagos jogi aktushoz, amelyek elfogadására a belső piac teljes megvalósítása érdekében már korábban sor került, mint például a 87/102 irányelvben foglalt megelőző szabályozásnak – az a megfontolás az alapja, hogy a fogyasztók felvilágosítását célzó intézkedések nem kizárólag a fogyasztóvédelmet szolgálják.
43. A 2008/48 irányelv az EK 251. cikkel összefüggésben az EK 95. cikken (jelenleg EUMSZ 114. cikk) alapul. Ebből egyértelműen következik, hogy a 2008/48 irányelv célja, hogy biztosítsa a magas szintű fogyasztóvédelmet, és összhangba hozza ezt a működő belső piacra irányuló érdekkel azáltal, hogy a maga sajátos területén közelíti egymáshoz a jogi rendelkezéseket. Az uniós jogalkotó elképzelése szerint a gazdasági versenyt azzal lehet erősíteni, ha a tájékozott fogyasztók olyan helyzetben vannak, hogy képesek választani a különböző termékajánlatok közül.(31)
44. Még ha ezen célkitűzés szempontjából nem is tűnik hátrányosnak a szerződéskötést megelőző információk magyarázatán túlmutató, a fogyasztó részére nyújtott személyre szabott tanácsadás, a pénzügyi szolgáltatások értékesítését szabályozó további másodlagos jogi aktusokkal történő összehasonlítás azonban azt mutatja, hogy az uniós jogalkotó különbséget tesz egyrészt a szerződést megelőző információátadás és ennek magyarázata, másrészt a személyre szabott tanácsadás között. A 2014/17/EU(32) irányelv is előír tájékoztatási kötelezettségeket és szerződéskötést megelőző kötelezettségeket, ugyanakkor hangsúlyozottabban tesz különbséget a kötelezettség címzettjei(33) között, és külön cikket tartalmaz a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének megfelelő magyarázati kötelezettségről. A tanácsadási szolgáltatások ezzel szemben külön rendelkezés alá tartoznak.(34) Egy másik üzleti területen a „befektetési tanácsadás” az ún. MiFID II‑irányelvnek(35) a befektetővédelmi előírásai között szabályozott tevékenységként szerepel. Hasonló megközelítést alkalmaz az ún. IDD‑irányelv,(36) amely a tanácsadást(37) szintén a biztosításértékesítő szabályozott tevékenységének tekinti. Ez annyiban tűnik helyénvalónak, hogy a fogyasztó, illetve a befektető vagy a biztosított részére nyújtott személyre szabott tanácsadásnak a kötelezettség címzettjének jogállási sajátosságaihoz kell igazodnia. A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdése szerinti magyarázati kötelezettség ezzel szemben egyaránt vonatkozik a hitelezőre és a hitelközvetítőre is.
45. Közbenső eredményként tehát az rögzíthető, hogy a szóban forgóhoz hasonló, a fogyasztó részére nyújtandó személyre szabott tanácsadásra vonatkozó kötelezettség a fogyasztó szerződéskötést megelőző felvilágosítását szolgálja anélkül, hogy elvenné a különböző hiteltermékek közötti választási lehetőségét, így ez a kötelezettség a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének lényegi célkitűzésével nem ellentétes.
2. A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdése szerinti magyarázati kötelezettség keletkezésének történetéről
46. A 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdése keletkezésének története megvilágítja a tanácsadási kötelezettség és az egyéb, a szerződéskötést megelőző tájékoztatási és magyarázati kötelezettségek közötti tartalmi hasonlóságot.
47. Az első irányelvjavaslat(38) az „Előzetes és kölcsönös tájékoztatási kötelezettség és tanácsadási kötelezettség” című 6. cikkének (3) bekezdésében még azt írta elő, hogy „a hitelezőnek és adott esetben a hitelközvetítőnek […] az általuk ajánlott vagy közreműködésükkel megkötött hitelmegállapodások közül azt a hiteltípust és teljes hitelösszeget kell kiválasztania, amely a fogyasztó pénzügyi helyzetét, az ajánlott termék előnyeit és hátrányait és a hitel célját figyelembe véve a fogyasztó számára a legmegfelelőbb.”
48. Ez a megfogalmazás – és ezzel végeredményben egy ilyen jellegű hitelezői, illetve hitelközvetítői tanácsadási kötelezettség – csak a 2005. évi módosított irányelvjavaslatból(39) maradt ki. A 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének jelenleg hatályos szövege lényegében megegyezik a módosított javaslat újrafogalmazott 5. cikke (6) bekezdésének szövegével, amely az eredeti javaslat 6. cikke (3) bekezdésének helyébe lépett.
49. A Bizottság az alábbiak szerint indokolta ezt a módosítást: „A tanácsadási kötelezettség fogalma módosult. A bankszektortól érkező néhány kéréssel ellentétben a Bizottság fenntartja azt a nézetét, hogy a hitelezőnek nemcsak teljes mértékben eleget kell tennie a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségnek, hanem további magyarázattal kell szolgálnia annak érdekében, hogy lehetővé tegye a fogyasztó számára a jól megalapozott döntést. Azonban a bankszektortól és néhány tagállamtól érkezett kérésre egyértelművé tették, hogy a fogyasztó mindig felelős a hitelmegállapodásra vonatkozó végleges döntésért. Ezért a tanácsadást olyan kötelezettségként határozták meg, amelynek során lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztó mérlegelhesse a hitel előnyeit és hátrányait. A tagállamok ezenkívül nagyobb rugalmasságot kaptak ahhoz, hogy végrehajtási jogszabályaikat piacaik helyzetéhez igazítsák.”(40)
50. A 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdése keletkezésének történetéből ennélfogva kitűnik, hogy a rendelkezés által jelenleg előírt magyarázati kötelezettség a hitelezőre, illetve a hitelközvetítőre vonatkozó tanácsadási kötelezettség egyik változatának tekinthető.
51. Ezért azt kell megvizsgálni, hogy ebből a megállapításból milyen következtetések vonhatók le a 2008/48 irányelv által elérni kívánt harmonizációt illetően.
3. A harmonizációs szándékról
52. A Bíróság ezzel kapcsolatban már az SC Volksbank România(41) ítéletben rámutatott, hogy a 2008/48 irányelv (9) és (10) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 22. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó hitelmegállapodások tekintetében ugyanezen irányelv teljes harmonizációt ír elő. A Bíróság a 22. cikk címére hivatkozással megállapítja továbbá, hogy ez a harmonizáció kötelező jellegű. Ez azt jelenti, hogy az ezen harmonizáció által kifejezetten érintett területeken(42) a tagállamok nem tarthatnak fenn vagy a nemzeti jogukba nem vezethetnek be az irányelvben meghatározottaktól eltérő rendelkezéseket.
53. Mivel pedig az alapügyben nem volt vitatott, hogy a kérdéses hitelmegállapodás a 2008/48 irányelv hatálya alá tartozik, ennek megfelelően a szóban forgó kötelezettség megítélése mindenekelőtt attól függ, hogy mennyiben tartozik a nemzeti jog által a hitelező, illetve hitelközvetítő számára előírt kötelezettség ahhoz a területhez, amelyet a 2008/48 irányelv kifejezetten harmonizálni kíván.
54. Ezzel kapcsolatban elegendő a 2008/48 irányelv szabályozási tartalmát figyelembe venni. Ugyanis összehasonlítva más olyan irányelvekkel, amelyek ugyanígy a teljes körű harmonizációt tűzték ki célul a hatályuk alá tartozó területeken,(43) nem lehet általános kijelentéseket tenni egy adott irányelv által harmonizációs céllal felölelt területről.(44) Mindenekelőtt a konkrét irányelvtől függ, hogy a tagállamoknak a harmonizálni kívánt területeken biztosít‑e és mekkora mozgásteret – különböző jogi lehetőségek és nyitó záradékok, illetve speciális megengedő záradékok alkalmazásával, mint például a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének második mondata.(45) Ennek kapcsán egyébként azt is figyelembe kell venni, hogy e mozgástér, mely végeredményben az Unió szabályozási hatáskörének korlátait mutatja az EUMSZ 114. cikk alapján, együtt jár azzal, hogy a jogi széttagoltság továbbra is fennmarad, ami viszont pont ellentétes az érintett irányelv célkitűzésével.(46)
55. Ez a mozgástér a különböző irányelvek által harmonizálni kívánt különböző területeken eltérően alakul. Ezzel kapcsolatban az adott irányelvi előírás az irányadó.
56. A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdése az irányelv szóhasználata szerint egy „magyarázati kötelezettséget” szabályoz, az ugyanezen cikkben hivatkozott, szerződéskötést megelőző információkkal összefüggésben. A nemzeti jog szóban forgó rendelkezése kiegészíti a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésében foglalt magyarázati kötelezettséget a fogyasztói hitelről szóló törvény 11. cikkének (4) bekezdésében egy olyan hitelezői kötelezettséggel, amely majdnem szó szerint megegyezik az irányelv eredeti javaslatában a 6. cikk (3) bekezdésében foglalt tanácsadási kötelezettséggel. A 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdése keletkezésének történetéből azonban kiolvasható,(47) hogy az uniós jogalkotó tudatosan állt el egy ilyen jellegű kötelezettség bevezetésétől, és helyette a magyarázati kötelezettséget szabályozta. Ezáltal teljesen egyértelmű, hogy a szóban forgó nemzeti jogi rendelkezés egy olyan területnek a része, amelyet a 2008/48 irányelv speciálisan harmonizálni kíván.
57. Így tehát már csak azt kell tisztázni, hogy a nemzeti jog szóban forgó előírása a 2008/48 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésében foglalt tilalom alá esik‑e. Ebben a kérdésben az a döntő, mennyiben tartalmaz olyan előírásokat, amelyek eltérnek a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésétől.
58. Bár a nemzeti jog szóban forgó rendelkezése a hitelező számára ír elő kötelezettséget, amely a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének első mondatában foglalt előírásokon túlmutat. Ezen irányelvi rendelkezés második mondata azonban bizonyos mozgásteret(48) biztosít a tagállamok számára – úgy, hogy alapvetően fenntartja a teljes harmonizáció alaptételét –, amennyiben kifejezetten megengedi a számukra, hogy kiigazításokat végezzenek „az ilyen segítségnyújtás módját és mértékét, valamint a segítségnyújtó személyét illetően a hitelmegállapodási ajánlat adott körülményeinek, az ajánlat címzettjének, valamint az ajánlott hitel típusának megfelelően”.
59. A szóban forgó, a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikkének első bekezdése szerinti kötelezettség teljesítése során a hitelezőnek a norma szövege szerint a fogyasztó pénzügyi helyzetére és a hitel céljára kell figyelemmel lennie. Így ez a hitelezői kötelezettség azon személy sajátos körülményeit, akinek a hitelmegállapodást ajánlják, valamint az ajánlott hitel típusát kellőképpen figyelembe veszi. Ahogy már megjegyeztem,(49) ez a kötelezettség egyformán vonatkozik a hitelezőre és a hitelközvetítőre is, bár a különböző gazdasági szereplők különböző jogállásuk folytán végeredményben eltérő terjedelmű tanácsadást tudnak csak adni. Ezáltal a nemzeti jogalkotó a szóban forgó kötelezettség kimunkálása során nem differenciált annak címzettjei között. Ez azonban önmagában nem ellentétes az irányelvvel, mivel a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének második mondata anélkül biztosít mozgásteret a tagállamoknak, hogy kötelezné őket ennek igénybevételére.
60. Ezzel összefüggésben az is megfontolandó, hogy a (26) preambulumbekezdés szerint „a tagállamoknak megfelelő intézkedéseket kell tenniük annak érdekében, hogy – hitelpiacuk sajátos jellemzőit is figyelembe véve – a hitelviszony valamennyi szakasza folyamán felelősségteljes gyakorlatot mozdítsanak elő”.(50) A szóban forgó, a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikkének első bekezdése szerinti hitelezői kötelezettség kétségtelenül egy olyan nemzeti intézkedésnek minősül, ami a hitelviszony valamennyi szakaszában előmozdítja a felelősségteljes gyakorlatot.
61. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikk (6) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikkének első bekezdése, miszerint a hitelező és a hitelközvetítő köteles az általuk rendszerint ajánlott hitelmegállapodások keretein belül, vagy azokban, amelyekben rendszerint közreműködnek, megkeresni a legmegfelelőbb típusú és összegű hitelt, figyelembe véve a fogyasztónak a szerződéskötés időpontjában fennálló pénzügyi helyzetét és a hitel célját.
C. Az első kérdés b) pontjáról
62. A kérdést előterjesztő bíróság a második alkérdésében lényegében azt szeretné tudni, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésében kifejezésre juttatott értékeléssel, miszerint a fogyasztó feladata annak megítélése, hogy milyen szerződés felel meg leginkább az igényeinek és a pénzügyi helyzetének, ellentétes‑e az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint a fogyasztói hitelről szóló belga törvény 15. cikkének második bekezdése, melynek értelmében a hitelező nem kötheti meg a szerződést, ha azon információk alapján, amelyekkel rendelkezik vagy rendelkeznie kellene, észszerű kétségek merülnek fel a fogyasztó jövőbeni fizetőképességével kapcsolatban.
63. Először is azt kell tisztázni, hogy milyen összefüggésben áll ez a kérdés azzal, hogy a 2008/48 irányelv 8. cikke szerint kötelező értékelni a fogyasztó hitelképességét.
1. A kérdés lényegéről
64. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés b) pontja kizárólag a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésére vonatkozik. Azonban előre kell bocsátani, hogy ezen rendelkezés tárgyát a szóhasználata és a szabályozási összefüggései(51) alapján a szerződéskötést megelőző kötelezettségek képezik. Nem tartoznak szabályozási körébe a szerződéskötés egyes kérdései, mint például az a szóban forgó kérdés, miszerint a szerződéskötéskor adott esetben kötelező‑e figyelembe venni a fogyasztó jövőbeni fizetőképességére vonatkozó esetleges információkat, ahogy azt a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikkének második bekezdése nyilvánvalóan előirányozza.
65. Ettől eltekintve a Bíróság feladata, hogy hasznos választ adjon a nemzeti bíróságnak az előtt folyamatban lévő jogvita elbírálásához. A Bíróság ennek megfelelően feladatának tekinti, hogy az előterjesztett kérdéseket adott esetben átfogalmazza, és ennek során szükségesnek tarthatja azt is, hogy olyan uniós jogi rendelkezéseket is figyelembe vegyen, amelyeket a nemzeti bíróság nem jelölt meg a kérdésében.(52)
66. A belga kormány és a Bizottság írásbeli észrevételeikben a 2008/48 irányelv 8. cikkének (1) bekezdésére és az ott előírt kötelezettségre hivatkozott, mely alapján a fogyasztó hitelképességét a szerződés megkötése előtt értékelni kell. Azt, hogy ennek a szerződés megkötését megelőző kötelezettségnek lehet‑e, és ha igen, mekkora kihatása a szerződés megkötésére, tehát az irányelv e rendelkezése alapján kell megvizsgálni.
2. A fogyasztó hitelképességének kötelező értékelésére vonatkozó rendelkezés rendszertani helyéről, szelleméről és céljáról
67. Ahogy azt a belga kormány és a Bizottság is helyesen kiemeli, a hitelező azon kötelezettsége, hogy a hitelmegállapodás megkötését megelőzően értékelje a fogyasztó hitelképességét, a felelősségteljes hitelezés célját szolgálja, és azt hivatott biztosítani, hogy a nem fizetőképes fogyasztók ne jussanak hitelhez.(53)
68. A 2008/48 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése mindenesetre nem szabályozza kifejezetten, milyen magatartást kell tanúsítania a hitelezőnek, amennyiben a fogyasztó hitelképességének értékelése során észszerű kétségei támadnak – vagy legalábbis kellene, hogy támadjanak – afelől, hogy a fogyasztó képes lesz‑e majd tartósan eleget tenni a megkötni szándékozott hitelmegállapodásból adódó jövőbeni kötelezettségeinek.
69. A Bíróság már tisztázta, hogy a 2008/48 irányelv 23. cikke szerint a tagállamok feladata, hogy szankciókat állapítsanak meg az ezen irányelv 8. cikke alapján elfogadott olyan nemzeti rendelkezések megszegésének esetére is, melyek a hitelfelvevő hitelképességének a szerződés megkötését megelőző vizsgálatáról szólnak.(54) A 2008/48 irányelv 23. cikkének második mondata szerint az előírt szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A szóban forgó hitelezői kötelezettségnél, miszerint a hitelező nem kötheti meg a szerződést, ha észszerű kétségek állnak fenn a fogyasztó jövőbeni fizetőképességét illetően, nincs szó ilyen szankcióról. A tárgyalt nemzeti jogi rendelkezés sokkal inkább kapcsolódik a 2008/48 irányelv 8. cikkének (1) bekezdéséhez, azaz a fogyasztó hitelképességének kötelező értékeléséhez.
70. A 2008/48 irányelv szerint megcélzott teljes harmonizáció azonban álláspontom szerint nem áll szemben egy ilyen hitelezői kötelezettséggel, mert a tárgyalt kötelezettség nem tartozik a harmonizációval specifikusan érintett területre.
71. Az első kérdés a) pontjára vonatkozó fejtegetések már rámutattak, hogy nem lehet problémamentesen pontosan elhatárolni a harmonizációval speciálisan felölelt területeket és az egyéb területeket, amelyeken a tagállamok megtartják saját szabályozási hatáskörüket. A tárgyalt hitelezői kötelezettséget illetően mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a 2008/48 irányelv nem tartalmaz összefüggő szabályozást egy szerződés létrejöttét illetően. Ennyiben tehát a nemzeti jog rendelkezéseihez kell visszanyúlni.
72. A fentiek arra is rávilágítanak, hogy a 2008/48 irányelv víziója egy felelős, tájékozott fogyasztó, aki a megszerzett információk alapján, melyeket adott esetben még kiegészít a megfelelő magyarázatokkal, képes dönteni arról, hogy megköt‑e egy szerződést, vagy sem,(55) ami a szerződéses szabadság kifejeződéseként nem érinti a hitelező azon jogát, hogy adott esetben – például hitelezési politikája részeként – eltekintsen egy hitelmegállapodás megkötésétől.
73. A 2008/48 irányelv 9. cikkének (2) bekezdése – a (29) preambulumbekezdéssel együttesen értelmezve – a hiteligénylés elutasítását feltételezi, és e rendelkezés ilyen esetben sajátos tájékoztatás megadására kötelezi a hitelezőt. A 2008/48 irányelv azonban nem tartalmaz további előírásokat a hiteligénylés ilyen jellegű elutasítása esetére.
74. Ebben az összefüggésben kevéssé meggyőző az a Belfius Banque által képviselt álláspont, miszerint amennyiben a 2008/48 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése alapján kötelező hitelképesség‑értékelés azzal az eredménnyel zárul, hogy a fogyasztó nem hitelképes, az csupán azt vonhatja maga után, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének megfelelően a fogyasztót el kell tanácsolni a hitelfelvételtől. Bár az irányelv rendelkezéseinek jelentős része azt hivatott biztosítani, hogy a fogyasztó a „tények teljes ismeretében” hozhasson döntést a szerződés megkötéséről.(56) Ugyanakkor a 2008/48 irányelv 9. cikke éppen arra világít rá, hogy vissza lehet utasítani a hiteligénylést „adatbázisban való keresés alapján”, amely „a fogyasztók hitelképességének értékelése céljából” történt.
75. Így végül már csak azt kell tisztázni, hogy a nemzeti jogi rendelkezések kötelezhetik‑e a hitelezőt arra, hogy bizonyos körülmények között visszautasítsa a hiteligénylést vagy a szerződés megkötését.
76. A hitelező azon kötelezettsége, hogy visszautasítsa a szerződés megkötését, ha észszerű kétségek állnak fenn a fogyasztó jövőbeni fizetőképességét illetően, ahogy azt a szóban forgó, a fogyasztói hitelről szóló törvény 15. cikkének második bekezdésében foglalt rendelkezés is előírja, összhangban áll a 2008/48 irányelv 8. cikkének (1) bekezdésében foglalt célkitűzéssel, mely szerint hatékonyan szükséges védeni a fogyasztókat a felelőtlenül felvett olyan hitelektől, amelyek meghaladják a pénzügyi lehetőségeiket, és ahhoz vezethetnek, hogy fizetésképtelenné válnak.
77. A Bizottság nem alaptalanul utal arra, hogy kiüresedne a 2008/48 irányelv 8. cikkének (1) bekezdéséből adódó kötelezettség, ha a hitelező szabadon megtehetné, hogy akkor is megkösse a szerződést, ha a hitelképességi értékelés negatív eredménnyel zárul. Ennyiben álláspontom szerint is ügyelni kell a fogyasztóvédelmi és a felügyeleti jogi szabályozások egyensúlyára: a megfelelő hitelezői hitelkockázat‑menedzsment ugyanis a felügyelet központi kérdései közé tartozik.(57) A felelősségteljes hitelezés kétségtelenül döntően hozzájárul ehhez.
78. Ezt az elemzést alátámasztja a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2014/17 irányelv(58) megfelelő követelményeivel végzett összehasonlítás is. Ezen irányelv 18. cikke (5) bekezdésének a) pontja különösen arra kötelezi a tagállamokat, biztosítsák, hogy „a hitelező csak akkor bocsáthassa a hitelt a fogyasztó rendelkezésére, ha a hitelképesség vizsgálatának eredménye arra utal, hogy valószínűsíthető a hitelmegállapodásból eredő kötelezettségeknek a megállapodásban előírt módon történő teljesítése”.
79. A fenti megfontolások alapján javaslom, hogy a Bíróság akként válaszolja meg az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés b) részét, hogy sem a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésével, sem a 8. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint amelyről szó van, miszerint a hitelező csak abban az esetben kötheti meg a hitelmegállapodást, ha – figyelemmel a rendelkezésére álló információkra vagy azokra, amelyekkel rendelkeznie kellene – észszerűen úgy véli, hogy a fogyasztó teljesíteni tudja a hitelmegállapodásból eredő kötelezettségeket.
D. A második kérdésről
80. A második kérdés keretében, amely nem egy konkrét irányelvi rendelkezésre vonatkozik, az első kérdésre adott tagadó válasz esetén a Bíróságnak azt kell tisztáznia, mennyiben lehet a 2008/48 irányelvet akként értelmezni, hogy az a fogyasztó helyett mindig a hitelezőt és a hitelközvetítőt kötelezi egy hitelmegállapodás esetleges megkötése célszerűségének értékelésére.
81. Végeredményben nyitva is lehet hagyni, hogy e kérdés mennyiben releváns, mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés két alkérdésére vonatkozó megfontolásaimból már erre a kérdésre is adódik a válasz. Ezekből a fejtegetésekből már következik, hogy a 2008/48 irányelvet nem lehet olyan módon értelmezni, hogy az a fogyasztó helyett mindig a hitelezőt és a hitelközvetítőt kötelezi a hitelmegállapodás esetleges megkötése célszerűségének értékelésére.
82. Egyrészről az első alkérdés vizsgálatából kiderült, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti jogi rendelkezés, amely szerint a hitelező és a hitelközvetítő köteles megkeresni a legmegfelelőbb típusú és összegű hitelt, figyelembe véve a fogyasztónak a szerződéskötés időpontjában fennálló pénzügyi helyzetét és a hitel célját. A szóban forgó rendelkezés megfelelően figyelembe veszi a 2008/48 irányelv 5. cikke (6) bekezdésének célkitűzését, azaz annak biztosítását, hogy a fogyasztó a tények teljes ismeretében dönthessen a szerződés megkötéséről, anélkül hogy eközben figyelmen kívül hagyná az e rendelkezés második mondatában biztosított mozgástér korlátait.
83. Másrészről a második alkérdés vizsgálata rávilágított arra, hogy sem a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésével, sem a 8. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti jogi rendelkezés, amely szerint a hitelező nem kötheti meg a szerződést, ha a fogyasztó hitelképességének értékelése negatív eredményt hoz. Mindenesetre nem lehet egyenlőségjelet tenni egy ilyen speciális helyzetre korlátozott kötelezettség és egy általános, a szerződéskötés célszerűségének szisztematikus, fogyasztó helyett történő megítélésére vonatkozó kötelezettség közé.
84. Fentiek alapján szükségtelen a második kérdés külön vizsgálata.
VII. Végkövetkeztetések
85. A fenti megfontolások tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Justice de Paix du canton de Visé (Visé körzeti békebíróság, Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelmét mint elfogadhatatlant utasítsa el.
86. Másodsorban, amennyiben a Bíróság ezt a javaslatot nem fogadná el, azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen válaszolja meg az első kérdést:
1) A 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint a fogyasztói hitelről szóló belga törvény 15. cikkének első bekezdése, miszerint a hitelező és a hitelközvetítő köteles az általuk rendszerint ajánlott hitelmegállapodások keretein belül, vagy azokban, amelyekben rendszerint közreműködnek, megkeresni a legmegfelelőbb típusú és összegű hitelt, figyelembe véve a fogyasztónak a szerződéskötés időpontjában fennálló pénzügyi helyzetét és a hitel célját.
2) Sem a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdésével, sem a 8. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint a fogyasztói hitelről szóló belga törvény 15. cikkének második bekezdése, miszerint a hitelező csak abban az esetben kötheti meg a hitelmegállapodást, ha – figyelemmel a rendelkezésére álló információkra vagy azokra, amelyekkel rendelkeznie kellene – észszerűen úgy véli, hogy a fogyasztó teljesíteni tudja a hitelmegállapodásból eredő kötelezettségeket.