A Törvényszék (nyolcadik tanács) T-2/19. sz., Algebris (UK) és Anchorage Capital Group kontra ESZT ügyben 2019. október 10-én hozott végzése ellen az Algebris (UK) Ltd, Anchorage Capital Group LLC által 2019. december 20-án benyújtott fellebbezés

(C-934/19. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: angol

Felek

Fellebbezők: Algebris (UK) Ltd, Anchorage Capital Group LLC (képviselők: T. Soames avocat, N. Chesaites advocaat, R. East Solicitor, D. Mackersie Barrister)

A másik fél az eljárásban: Egységes Szanálási Testület (ESZT)

A fellebbezők kérelmei

A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a megtámadott végzés rendelkező részének 1. pontját;

helyezze hatályon kívül a megtámadott végzés rendelkező részének 2. pontját, valamint kötelezze az ESZT-et saját költségeinek és a fellebbezők költségeinek viselésére mind az elsőfokú eljárást, mint pedig e fellebbezési eljárást illetően, és

ismerje el, hogy a fellebbezők kereshetőségi joggal rendelkeznek a Törvényszék előtt vitatott határozat megsemmisítése iránt.

Jogalapok és fontosabb érvek

1. Az első jogalappal a fellebbezők azt állítják, hogy annak megállapításával, hogy a fellebbezők esetében hiányzik a közvetlen érintettség, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy tévesen értelmezte a 806/2014/EU rendelet (SRMR) 20. cikke (11) bekezdésének első albekezdését, valamint a fellebbezők tulajdonhoz való jogát.

A Törvényszék által végzett értelmezés ezen ítélkező testületet tévesen arra a következtetésre juttatta, hogy olyan körülmények között, amelyek a jelen ügyben szerepelnek: (1) az olyan, tulajdonuktól megfosztott felek, mint a fellebbezők csak annak kifogásolására rendelkeznek kereshetőségi joggal, hogy nem végeztek utólagos, végleges értékelést olyan esetben, ahol kompenzációt kaphatnak az SRMR 20. cikke (11) bekezdése második albekezdésének b) pontja alapján; (2) kompenzáció a 20. cikk (11) bekezdése második albekezdésének b) pontja alapján csak akkor fizetendő, ha az alkalmazott szanálási rendszer az SRMR 27. cikke szerinti hitelezői feltőkésítési eszközt, az SRMR 25. cikke szerinti áthidaló intézményi eszközt vagy az SRMR 26. cikke szerinti eszközelkülönítési eszközt veszi igénybe; (3) ezért a hitelezőknek (és részvényeseknek) nincs kereshetőségi joga. Következésképpen olyan körülmények között, amelyek a jelen ügyben szerepelnek, ahol nehézkes a tulajdonuktól megfosztott részvényesektől és hitelezőktől eltérő más olyan felek azonosítása, akiknek kereshetőségi joga lenne annak kifogásolására, hogy az ESZT nem végzett utólagos, végleges értékelést, az ESZT jogosult arra, hogy rendkívül hiányos és megbízhatatlan ideiglenes értékelésekre támaszkodjon. A fellebbezőket közvetlenül érinti a végleges értékelés mellőzéséről szóló határozat, mivel nagyon valószínű, hogy az 1. és 2. utólagos, végleges értékelés igazolná, hogy a bankot tévesen értékelték, ami annak megfontolására késztetné az ESZT-et, hogy kompenzálja-e a fellebbezőket a hitelezők követeléseinek visszaírása és/vagy a Santander által az SRMR 20. cikkének (12) bekezdése alapján kifizetett ellentételezés növelése útján. Ha az ESZT a kompenzációt mellőzve gyakorolta mérlegelési jogkörét, e határozat szintén kifogási és kártérítési igényt alapoz meg.

A Törvényszéknek a 20. cikk (11) bekezdésére vonatkozó értelmezése szintén sérti az Alapjogi Charta 17. cikkében rögzített, tulajdonhoz való jogot, mivel az utólagos, végleges értékelés szükséges annak biztosítására, hogy: (1) a fellebbezők AT1 és T2 kötvényeinek kisajátítását a jogszabályban meghatározott feltételek mellett végezzék, és (2) méltányos kompenzációt fizessenek, vagyis a bank értékének egy utólagos, végleges értékelésen alapuló meghatározása útján.

2. A második jogalappal a fellebbezők azt kifogásolják, hogy mindenestre a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a fellebbezők nem jogosultak kompenzációra az SRMR 20. cikke (12) bekezdésének a) pontja alapján, ezzel tévesen értelmezte e rendelkezést és megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvét.

A fellebbezők előadják, hogy a bankszanálással összefüggésben a 20. cikk (12) bekezdése a) pontjának olyan körülményeket kell magában foglalnia, amelyek között a releváns tőkeinstrumentumokat (vagyis az AT1 és T2 kötvényeket) 100%-ban leírják (mint a jelen esetben), akár az SRMR 22. cikk (1) bekezdése alapján, akár a hitelezői feltőkésítési eszköz keretében, két okból. Először is ez a megközelítés összhangban áll azzal a ténnyel, hogy az AT1 és T2 kötvények 100%-os „hitelezői feltőkésítése” és a 100%-os „leírása”/„átalakítása” ténylegesen és lényegében ugyanaz a dolog (azonos gazdasági hatásokkal), miután mindkettő leírja a banknak a hitelezőivel szemben fennálló tartozását, vagy azt saját tőkévé alakítja. Másodszor hátrányosan megkülönböztető és visszás lenne, ha azon hitelezők/részvényesek, akiknek hitelviszonyt megtestesítő instrumentumait leírták és átalakították az SRMR 22. cikkének (1) bekezdése alapján, nem kaphatnának kompenzációt, miközben azok, akik az SRMR 27. cikke alapján hitelezői feltőkésítés alanyai, kompenzációban részesülnének, függetlenül attól, hogy: (1) az SRMR 21. cikke szerinti leírás és átalakítás, valamint az SRMR 27. cikke szerinti hitelezői feltőkésítés jogi mechanizmusa és gyakorlati hatása azonos, és (2) mindkét intézkedés ugyanazon ideiglenes értékelésen alapul.

____________