Language of document : ECLI:EU:F:2009:162

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE

(első tanács)

2009. november 30.

F‑3/09. sz. ügy

Roberto Ridolfi

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Közszolgálat – Tisztviselők – Harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselők – Emelt szintű iskoláztatási támogatás – A székhelyre történő újrabeosztás – Külszolgálatok közötti szünet – Rendes beosztási időszak – A személyzeti szabályzat X. mellékletének 3. és 15. cikke”

Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben R. Ridolfi többek között egyrészt a Bizottság 2008. március 5‑i, az Európai Közösségek személyzeti szabályzata X. mellékletének 3. cikkében szereplő „külszolgálatok közötti szünet” kedvezményét tőle 2007. október 24‑től, a harmadik országban teljesített szolgálatot követően a székhelyre való újrabeosztásának időpontjától megtagadó határozat, másrészt a Bizottság 2008. december 12‑i, a felperesnek a személyzeti szabályzat X. mellékletének 15. cikke alapján a 2007. október 24‑től 2007. december 31‑ig terjedő időszakra biztosított emelt szintű iskoláztatási támogatás visszafizettetéséről szóló feljegyzés megsemmisítését kéri.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék a felperest kötelezi a költségek viselésére.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Beosztás – Intézményen belüli áthelyezés

(Személyzeti szabályzat, 7. cikk, (1) bekezdés)

2.      Tisztviselők – Egyenlő bánásmód – Harmadik országba történő rendes beosztást követően a Bizottság székhelyére való újrabeosztás során biztosított előnyök

(Személyzeti szabályzat, X. melléklet, 3. és 15. cikk)

1.      A szolgálati érdekből történő, intézményen belüli áthelyezés nem zárja ki, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság tekintetbe vegye az érintettek személyes kívánságait, különösen annak érdekében, hogy lehetővé tegye személyes problémáik megoldását. Mivel minden tisztviselő teljesítménye a személyes kiteljesedéstől függ, és az Európai Közösségeket a tisztviselőikkel szemben terhelő gondoskodási kötelezettség értelmében a szolgálati érdek szükségszerűen magában foglalja a tisztviselők által felhozott személyes problémák figyelembevételét. A saját kifejezett kérésére és személyes okok miatt újrabeosztott tisztviselő számára annak lehetővé tétele, hogy figyelmen kívül hagyja e tényt, és újrabeosztását kizárólag a szolgálati érdekkel magyarázza, a szolgálati érdek és a tisztviselő saját személyes helyzetének téves különválasztását jelentené, mivel e két tényező elválaszthatatlanul összefonódik.

(lásd a 47. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 140/77. sz., Verhaaf kontra Bizottság ügyben 1978. november 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1978., 2117. o.) 11. és 12. pontja.

2.      Az egyenlő bánásmód elve tiltja többek között, hogy összehasonlítható helyzeteket különbözően kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket egyenlően kezeljenek, hacsak objektíve nem igazolt az ilyen bánásmód. Ugyanez a helyzet a hátrányos megkülönböztetés tilalma esetén, amely csupán az egyenlő bánásmód elvének sajátos kifejeződése, és amely az előbbivel együtt a közösségi jog alapvető elvének minősül, melynek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja. Az arányosság elve pedig azt követeli meg, hogy a közösségi intézmények aktusai ne haladják meg a kitűzött cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket.

Mindazonáltal ha a közösségi jogalkotó diszkrecionális jogkörében eljárva úgy döntött, hogy létrehozza a „külszolgálatok közötti szünet” kedvezményét, vagyis a harmadik országba beosztott tisztviselőnek beosztása megtartása mellett a Bizottság székhelyére vagy a Közösségen belül bármely más beosztási helyre történő ideiglenes újrabeosztását, akkor széles mérlegelési jogköre alapján arra még inkább lehetősége van, hogy meghatározza az ilyen kedvezmény feltételeit és alkalmazási módját. Következésképpen a fent említett elveket e széles mérlegelési jogkör fényében kell értelmezni, figyelembe véve a jogalkotónak a személyi állomány tekintetében hozott döntése végrehajtásának szükségességét is.

Az ilyen területen az egyenlő bánásmód, elvét, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát illetően a közösségi jogalkotó annak ellenőrzésére szorítkozik, hogy az érintett intézmény nem alkalmaz‑e a szabályozás céljához képest önkényes vagy nyilvánvalóan nem megfelelő megkülönböztetést, az arányosság elvével kapcsolatban pedig annak vizsgálatára, hogy az elfogadott intézkedés nem nyilvánvalóan aránytalan‑e a kitűzött céllal.

Márpedig azon személyes és családi jellegű hátrányokra és kötelezettségekre tekintettel, amelyekkel a tisztviselők számára a harmadik országban való beosztás jár, nem állítható, hogy a harmadik országban rendes beosztást teljesítő tisztviselők helyzete összehasonlítható volna azon tisztviselők helyzetével, akik a harmadik országot ezen időszak lejárta előtt elhagyják, különösen ha saját kérésükre távoznak. Ugyanez a helyzet, ha a tisztviselők helyzetét a közösségi közszolgálat igényeire, különösen a szolgálat tartósságára és folytonosságára, valamint a költségvetési követelményekre tekintettel ítéljük meg és értékeljük; el kell ismerni, hogy az ilyen igényeknek a harmadik országban a rendes beosztási időtartam letöltése jobban megfelel, mint az idő előtti távozás.

Mivel a harmadik országban a rendes beosztási időtartamot letöltő tisztviselők helyzete nem hasonlítható össze az ilyen időtartamot nem teljesítő tisztviselők helyzetével, az ennek ellenkezőt alátámasztó objektív indok hiányában a tisztviselők e két csoportja közötti megkülönböztetés nem csupán igazolt, hanem szükséges.

Ilyen összefüggésben a közösségi jogalkotó szabadon fenntarthat bizonyos kedvezményeket azon tisztviselők számára, akik letöltik a rendes beosztási időtartamot a harmadik országban, és az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett ugyancsak szabadon meghatározhatja ezen előnyöket, ahogyan azt a „külszolgálatok közötti szünet” létrehozásakor és az emelt szintű iskoláztatási támogatás folyósításának folytatásakor tette. Mivel a székhelyre a „külszolgálatok közötti szünet” kedvezménye nélkül újrabeosztott tisztviselő csupán az emelt szintű iskoláztatási támogatást veszíti el, amelyben a székhelyre a „külszolgálatok közötti szünet” kedvezménnyel beosztott tisztviselők részesülnek, nem pedig az iskoláztatási támogatásra való jogot, e megkülönböztetés egyáltalán nem aránytalan a kitűzött céllal.

(lásd az 50., 51. és 53–57. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 122/78. sz. Buitoni‑ügyben 1979. február 20‑án hozott ítéletének (EBHT 1979., 677. o.) 16. és 20. pontja; 66/82. sz. Fromançais‑ügyben 1983. február 23‑án hozott ítéletének (EBHT 1983., 395. o.) 8. pontja; 15/83. sz., Denkavit Nederland ügyben 1984. május 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1984., 2171. o.) 25. pontja; 279/84., 280/84., 285/84. és 286/84. sz., Rau Lebensmittelwerke és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. március 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1987., 1069. o.) 34. pontja; 265/87. sz. Schräder HS Kraftfutter ügyben 1989. július 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1989., 2237. o.) 22. pontja; C‑8/89. sz. Zardi‑ügyben 1990. június 26‑án hozott ítéletének (EBHT 1990., I‑2515. o.) 10. pontja; C‑157/96. sz., National Farmers’ Union és társai ügyben 1998. május 5‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., I‑2211. o.) 60. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑13/97. sz., Losch kontra Bíróság ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑543. o. és II‑1633. o.) 113., 121. és 122. pontja; T‑164/97. sz., Busacca és társai kontra Számvevőszék ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑565. o. és II‑1699. o.) 49., 58. és 59. pontja; T‑112/96. és T‑115/96. sz., Séché kontra Bizottság egyesített ügyekben, 1999. július 6‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑115. o. és II‑623. o.) 127. és 132. pontja; T‑211/02. sz., Tideland Signal kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 27‑én hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑3781. o.) 39. pontja; T‑94/01., T‑152/01. és T‑286/01. sz., Hirsch és társai kontra EKB egyesített ügyekben 2003. január 8‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑1. o. és II‑27. o.) 51. pontja; T‑2/03. sz., Verein für Konsumenteninformation kontra Bizottság ügyben 2005. április 13‑án hozott ítéletének (EBHT 2005., II‑1121. o.) 99. pontja; T‑217/99., T‑321/00. és T‑222/01. sz., Sinaga kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 13‑án hozott ítéletének (az EBHT‑ban nem tették közzé) 144. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék Chassagne kontra Bizottság ügyben F‑43/05. sz., 2007. január 23‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑27. o. és II‑A‑1‑139. o.) 55. pontja, 59. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint 61. pontja; F‑115/07. sz., Balieu‑Steinmetz és Noworyta kontra Parlament ügyben 2009. április 28‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2009., I‑A‑1‑0000. o. és II‑A‑1‑0000. o.) 26. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.