Language of document : ECLI:EU:C:2019:983

GIOVANNI PITRUZZELLA

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. november 19.(1)

C653/19. PPU. sz. ügy

DK

ellen

a Spetsializirana prokuratura

részvételével folytatott büntetőeljárás

(a Spetsializiran nakazatelen sad [szakosított büntetőbíróság, Bulgária] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – (EU) 2016/343 irányelv – Az ártatlanság vélelme – Bizonyítási teher – Bűnösség kérdésében hozott határozat – Az előzetes letartóztatás fenntartásának bírósági felülvizsgálata”






1.        A tagállamok büntetőjogi rendszereit jelentős mértékben egy nehezen feloldható ellentmondás jellemzi. Miközben ugyanis az – európai büntető identitás valódi alapját jelentő – ártatlanság vélelmének elvét szentesítik, széles körben alkalmazzák az előzetes letartóztatást.(2) A Bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében azzal a kérdéssel szembesül, hogy a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek(3) sikerült‑e, és ha igen, mennyiben az előzetes letartóztatást illetően az európai uniós büntetőjogi térséget teljesebbé és kiegyensúlyozottabbá tennie.(4)

I.      Jogi keret

A.      A 2016/343 irányelv

2.        A 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a]z ártatlanság vélelmét sértené, ha a hatóságok nyilvános nyilatkozatai vagy az igazságügyi [helyesen: bírósági] határozatok – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utalnának egészen addig, amíg e személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították. […] Nem érinti ez az olyan igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat […], amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak – így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat –, feltéve, hogy az említett határozatok nem utalnak bűnösként a gyanúsítottra vagy a vádlottra. Előfordulhat, hogy az illetékes hatóságnak az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll‑e rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást.”

3.        A 2016/343 irányelv (22) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] gyanúsítottak vagy vádlottak bűnösségének megállapítása során a bizonyítási teher a vádhatóságra hárul, és bármilyen kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára szolgál. Az ártatlanság vélelme sérülne akkor, ha a bizonyítási teher átfordulna a vádhatóságról a védelemre; ez nem érinti a bíróságnak a tényállás hivatalból való feltárására vonatkozó bármely esetleges hatáskörét, nem érinti a bíróság függetlenségét a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének értékelése során, és nem érinti a gyanúsított vagy a vádlott büntetőjogi felelősségével kapcsolatos ténybeli vagy jogi vélelmek alkalmazását. Az ilyen vélelmeket észszerű korlátok közé kell szorítani, a lehetséges büntetés súlyosságának figyelembevételével és a védelemhez való jog fenntartása mellett, valamint az alkalmazott eszközöknek az elérni kívánt legitim céllal észszerűen arányosnak kell lenniük. Az említett vélelmeknek megdönthetőknek kell lenniük és alkalmazásukra kizárólag a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett kerülhet sor.”

4.        Ezen irányelv 1. cikke szerint:

„Ez az irányelv az alábbiakra vonatkozó közös minimumszabályokat állapítja meg:

a)      a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásai;

b)      a büntetőeljárás során a tárgyaláson való jelenlét joga.”

5.        A 2016/343 irányelv 2. cikke előírja, hogy „az irányelvet azokra a természetes személyekre kell alkalmazni, akik büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak. Ezt az irányelvet a büntetőeljárás minden szakaszában alkalmazni kell, attól a pillanattól kezdve, amikor valamely személyt bűncselekmény vagy feltételezett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak vagy vádolnak meg, azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e az érintett bűncselekményt.”

6.        A 2016/343 irányelv „A bizonyítási teher” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségének megállapítása tekintetében a bizonyítási teher a vádhatóságot terhelje. Ez nem érinti a bíró vagy az illetékes bíróság bármely arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a terhelő és a mentő bizonyítékokat egyaránt feltárja, és a védelem arra vonatkozó jogát, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően bizonyítékot terjesszen elő.

(2)      A tagállamok biztosítják, hogy a bűnösség kérdésében felmerült bármely kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára legyen értékelve, ideértve azt az esetet is, amikor a bíróság azt mérlegeli, hogy az érintett személyt fel kell‑e menteni.”

1.      A bolgár jog

7.        A Nakazatelno protsesualen kodeks (büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 270. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A kényszerintézkedés megváltoztatása a tárgyalási szakaszban bármikor indítványozható. A körülmények megváltozása esetén a kényszerintézkedéssel kapcsolatban ismételt indítványt lehet tenni az illetékes bíróság előtt.

(2)      A bíróság nyilvános tárgyaláson végzésben határoz.”

II.    Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

8.        DK egy lövöldözés helyszínén tartózkodott, amelynek során egy személyt megöltek, egy másik pedig súlyosan megsebesült. A lövöldözést követően DK a helyszínen maradt és megadta magát a rendőrségnek. E tényállás alapján bűnszervezetben való részvétellel és emberöléssel vádolták, és 2016. június 16‑án előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyész azt állítja, hogy DK a felelős a sértett haláláért. DK állítja, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett.

9.        A DK elleni büntetőeljárás 2017. november 9‑én került bírósági szakba. DK az első szabadlábra helyezés iránti kérelmét 2018. február 5‑én terjesztette elő, amelyet elutasítottak. DK ugyanilyen irányú kérelmet még legalább hat alkalommal terjesztett elő. Valamennyit elutasította az első‑, illetve a másodfokú bíróság. Az összes ilyen kérelmet azon jogi követelmény alapján vizsgálták meg, amely szerint olyan új körülményeknek kell fennállniuk, amelyek kétségbe vonják a fogva tartás jogszerűségét.

10.      A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az ügyész egyetlen kérelmet sem nyújtott be az előzetes letartóztatás fenntartása iránt. A fogva tartás mindaddig fennmarad, amíg a bolgár büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 270. cikke alapján a védelem nem tudja bizonyítani a körülmények megváltozását. A kérdést elterjesztő bíróság csak akkor rendelhetné el a szabadlábra helyezést, ha a védelem meggyőzően bizonyítaná, hogy a körülmények megváltoztak. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a törvénykönyv 270. cikke a bizonyítási terhet a vádhatóságról a védelemre helyezi át, és az előzetes letartóztatás fenntartására vonatkozó olyan jogszerűségi vélelmet állít fel, amelynek megdöntése a védelem feladata. Kétségei vannak afelől, hogy e megközelítés összeegyeztethető‑e a 2016/343 irányelv (22) preambulumbekezdésével és 6. cikkével. A kérdést elterjesztő bíróság emellett hivatkozik az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) 2019. augusztus 27‑i Magnitskiy és társai kontra Oroszország ítéletére,(5) amelyben az EJEB megállapította, hogy a szabadlábra helyezés mellett szóló vélelem megfordul, amikor a nemzeti jog új körülmény hiányában lehetőséget ad az előzetes letartóztatás fenntartására, és a bizonyítási teher a védelemre hárul. A nemzeti jog tehát az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: 1993. évi XXXI. törvény, a továbbiakban: EJEE) 5. cikkének (3) bekezdésével is ellentétes lehet.

11.      A kérdést előterjesztő bíróság emellett kiemeli, hogy a nemzeti jog nem rendelkezik sem az előzetes letartóztatás maximális időtartamáról, sem pedig a hivatalból történő rendszeres felülvizsgálatáról.

12.      E körülmények között határozott úgy a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária), hogy az eljárást felfüggeszti, és a Bíróság Hivatalához 2019. szeptember 4‑én érkezett és 2019. szeptember 27‑én megerősített határozatával előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„Összhangban áll‑e a 2016/343 irányelv 6. cikkével és (22) preambulumbekezdésével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának [a továbbiakban: Charta] 6. és 47. cikkével egy olyan nemzeti jogszabály, amely a büntetőeljárás bírósági szakaszában a körülmények megváltozását szabja feltételül ahhoz, hogy a bíróság helyt adjon a védelem által a terhelt fogva tartásának megszüntetése iránti kérelemnek?”

III. A Bíróság előtti eljárás

13.      A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2019. szeptember 4‑én nyújtották be a Bírósághoz. A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás állásával kapcsolatos kételyei miatt a Bíróság az említett bíróságtól információkat kért, amelyre az 2019. szeptember 13‑án válaszolt. 2019. szeptember 25‑én a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatta a Bíróságot, hogy a DK szabadlábra helyezéséről hozott határozatot a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte. A kérdést előterjesztő bíróság 2019. szeptember 27‑én rendkívüli tárgyalást tartott, amelynek során DK újabb szabadlábra helyezés iránti kérelmet terjesztett elő. E körülmények között döntött úgy a Bíróság a 2019. október 1‑jei határozatában, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az eljárási szabályzat 107. cikke (1) bekezdése alapján sürgősségi eljárásban bírálják el.

14.      Írásbeli észrevételeket DK és az Európai Bizottság terjesztett elő. A Bíróság előtt 2019. november 7‑én tartott tárgyaláson kizárólag a Bizottságot hallgatták meg.

IV.    Elemzés

A.      Előzetes észrevételek

15.      A kérdést előterjesztő bíróság lényegében egy olyan nemzeti büntető szabályozásnak a 2016/343 irányelv 6. cikkével és adott esetben a Chartával való összeegyeztethetőségéről kérdezi a Bíróságot, amely szabályozás szerint az előzetes letartóztatásról hozott határozat a büntetőeljárás bírósági szakasza során csak „új körülmények fennállása” esetén szüntethető meg. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés értelmezését mindazonáltal az előzetes döntéshozatalra utaló végzés további indokai bővítik ki, amelyekből kicsit pontosabban kiderül, hogy a kérdést a bizonyítási teherhez kapcsolódóan teszik fel. Másképpen fogalmazva, egy olyan szabályozás, amely az előzetes letartóztatásának megszüntetéséhez a vádlottól új körülmények fennállásának bizonyítását követeli meg, összhangban áll‑e a 2016/343 irányelv 6. cikkével?

16.      A Bírósághoz intézett kérdés egyszerűsége nincs összhangban az európai büntetőjogi térség szempontjából fennálló alapvető jelentőségével.

17.      E kérdés ugyanis különös összefüggésben merül fel. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes letartóztatásra alkalmazandó nemzeti jog állapotát meglehetősen nagy aggodalomra okot adó módon mutatja be. Közelebbről, az előzetes letartóztatásnak a büntetőeljárás bírósági szakba lépését követően nincs időbeli korlátja. Nem vitatott, hogy a bolgár büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 270. cikke úgy rendelkezik, hogy a vádlott az előzetes letartóztatásának megszüntetését bármikor kérheti, azonban úgy tűnik, hogy a gyakorlatban a tényleges szabadlábra helyezést vagy a kényszerintézkedés megváltoztatását különösen nehéz elérni.(6)

18.      Egy ilyen helyzettel szembesülve tehát ki kell, hogy fejezzem aggodalmaimat. Ezen aggodalmaim kétszintűek: egyfelől, mikroszinten DK személyes helyzetének vonatkozásában, másfelől, makroszinten a jelen ügynek az európai büntetőjogi térség számára való üzenete vonatkozásában állnak fenn.

19.      Először is, DK vádlott: márpedig a vádlott egy olyan személy, aki még nem tekinthető bűnösnek, sőt, potenciálisan ártatlan. Egyáltalán érezhetjük magunkat jól annak tudatában, hogy fogva tartása időben korlátlan? Nem nyelvi pontatlanság a továbbiakban előzetes letartóztatásról beszélni? Így, még ha kétségkívül nem is rám tartozik, hogy megkérdőjelezzem a tagállamok azon választását, hogy az előzetes letartóztatást széles körben alkalmazzák,(7) számomra úgy tűnik, hogy az e témakörre vonatkozó minden elemzésnek szem előtt kell tartania, hogy esetlegesen nem bűnös személyekről van szó, akik többnyire elég kedvezőtlen körülmények között várják, hogy büntetőjogi sorsukról határozzanak.

20.      Másodszor, aggodalmaimat alátámasztja a tárgybeli – kvázi nem létező – európai jogharmonizáció állapota, amelyre nemsokára kitérek. A jelen ügy az uniós jog korlátainak megállapítására kötelez bennünket. Egy olyan alapvető kérdésben, mint az előzetes letartóztatás időtartama, és azon feltételek, amelyek között az előzetes letartóztatásról hozott határozat bíróság előtt megtámadható, csak azt lehet sajnálattal megállapítani, hogy az uniós jog hatékony érvényesülése nem megfelelő. Nem lehet mindenre mentségként felhozni, hogy az Unió nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy e területen fellépjen.

21.      Kétségtelen, hogy a büntetőjogi területen, amit az Unió nem biztosít, azt az EJEB biztosíthatja. A jelen ügyre tekinthetünk úgy, mint amely a Bíróságnak alkalmat ad arra, hogy a hatáskörök őrének szerepét(8) gyakorolja. Nyilvánvaló, hogy amit az uniós jog nem szabályoz, az nem szükségképpen van magán a jogon kívül. A későbbiekben visszatérek még rá, azonban az EJEB olyan fontos elveket dolgozott ki, amelyek behatárolják az EJEE szerződő államainak az előzetes letartóztatásról hozott határozataival kapcsolatos mérlegelési mozgásterét. De DK‑nak mennyi ideig kellene még előzetes letartóztatásban maradnia, amíg a strasbourgi bíróság ítéletet nem hoz? Lehetséges, hogy ő és képviselői kizárólag anyagi okokból nem vettek részt a Bíróság tárgyalásán?

22.      A rendszerek kapcsolatának kérdésén túl sürgető, hogy az uniós jogalkotó az előzetes letartóztatás – akár minimális – harmonizációjának kérdésével foglalkozzon, hiszen végeredményben az európai büntetőjogi térség van veszélyben. Ugyanis csak akkor lehetséges a büntetőügyekben történő igazságügyi együttműködés, ha a tagállamok közötti kölcsönös bizalom megerősödik, és ez a bizalom nem tud komolyan kiépülni, ha a tagállamok ennyire eltérő követelményeket alkalmaznak, különösen az előzetes letartóztatás területén, amely – emlékeztetek rá – a jogi civilizációnk sarokkövét jelentő szabadsághoz való joghoz képest kivételt képez, amelynek a lehető legszűkebb körűnek kell maradnia.

23.      Ugyanakkor az uniós jog jelen állapotára vonatkozó aggodalmaim és sajnálkozásom ellenére is a szigorúan jogi elemzés alapján csak azt tudom megállapítani, hogy DK helyzetének megoldása nem a 2016/343 irányelvben rejlik.

B.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

24.      A 2016/343 irányelv 6. cikke kötelezi‑e a tagállamokat annak előírására, hogy a bizonyítási teher a vádhatóságot terheli, amennyiben a védelem az előzetes letartóztatás megszüntetését kéri, ha az előzetes letartóztatás fennmarad, noha a büntetőeljárás bírósági szakba lép? E kérdés megválaszolása céljából először annak bizonyításával kezdem, hogy a 2016/343 irányelv nem tartalmaz azon feltételekre vonatkozó szabályt, amelyek esetén az előzetes letartóztatás fenntartásáról hozott határozat vitatható. Másodszor, e közbenső következtetést összevetem a Bíróságnak a 2016/343 irányelvre és az előzetes letartóztatásról hozott határozatokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatával. Harmadszor, az elemzést az EJEB követelményeire történő emlékeztetéssel zárom.

1.      A 2016/343 irányelv szó szerinti, rendszertani, történeti és teleologikus értelmezése

25.      Elöljáróban megjegyzem, hogy az alapügyben szóban forgó helyzet és a 2016/343 irányelv 6. cikke közötti kapcsolat nem tűnik nyilvánvalónak.

26.      Kétségtelen, hogy a 2016/343 irányelv azt írja elő, hogy „azokra a természetes személyekre kell alkalmazni, akik büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak”(9). Nem vitatott, hogy DK a 2016/343 irányelv személyi hatálya alá tartozik.

27.      Egyébiránt az irányelvet „a büntetőeljárás minden szakaszában” alkalmazni kell, azaz attól a pillanattól kezdve, amikor valamely személyt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak meg, azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e az érintett bűncselekményt.(10) Az az időszak, amelyet a vádlott előzetes letartóztatásban tölt, teljes egészében ezen eljárás része, így az alapügyben felmerült helyzet főszabály szerint a 2016/343 irányelv hatálya alá tartozik.(11) Ugyanakkor egyértelmű, hogy az irányelvnek nem mindegyik cikke alkalmazandó szükségszerűen a büntetőeljárás valamennyi szakaszára.(12)

28.      Szabályozza‑e mégis a 2016/343 irányelv 6. cikke az előzetes letartóztatás fenntartásának vitatására irányuló eljárásban a bizonyítási teher kérdését? Nem vagyok erről meggyőződve.

29.      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy e cikk az ártatlanság vélelmét biztosító szélesebb fejezetbe illeszkedik. Így a 2016/343 irányelv kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak mindaddig ártatlannak tekintendők, amíg bűnösségüket jogszerűen meg nem állapították.(13) Közelebbről, amíg a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségét jogszerűen meg nem állapították, a hatóságok nyilvános nyilatkozatai, valamint az igazságügyi határozatok – a bűnösséget megállapító határozatokat kivéve – nem utalhatnak az említett személyekre úgy, mint ha bűnösök lennének.(14) Ugyanakkor ez „nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti azokat az igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak”.(15) Az ártatlanság vélelmének a nyilvános nyilatkozatokban és az előzetes határozatokban történő megőrzésének módját illetően a 2016/343 irányelv 4. cikkének szövegét hasznosan megvilágíthatja a (16) preambulumbekezdésének olvasata, amelyből kitűnik, hogy a vádirattal szemben nem kifogásolható, hogy az az érintett személyre potenciális bűnösként utal. Az ártatlanság vélelemének tiszteletben tartása nem érinti „az […] eljárási természetű előzetes határozatokat sem, […] – így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat –, feltéve, hogy az említett határozatok nem utalnak bűnösként a gyanúsítottra vagy a vádlottra. Előfordulhat, hogy az illetékes hatóságnak az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték álle rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást”.(16) Amennyiben tehát itt az előzetes letartóztatásról hozott határozatokra utalnak, az kizárólag a hatóságok vagy az igazságügyi hatóságok nyilatkozataival kapcsolatban történik, amelyek vonatkozásában az irányelv megtiltja, hogy a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utaljanak.

30.      A magát a bizonyítási terhet illetően a 2016/343 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése – épp amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vonatkozik – a tagállamoknak annak biztosítását írja elő, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségének megállapítása tekintetében a bizonyítási teher a vádhatóságot terhelje. Ez „nem érinti a bíró vagy az illetékes bíróság bármely arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a terhelő és a mentő bizonyítékokat egyaránt feltárja, és a védelem arra vonatkozó jogát, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően bizonyítékot terjesszen elő”(17). A kételyt a gyanúsított vagy a vádlott javára kell értékelni, „ideértve azt az esetet is, amikor a bíróság azt mérlegeli, hogy az érintett személyt fel kell‑e menteni”(18). A 2016/343 irányelv (22) preambulumbekezdése magyarázza a jogalkotó szándékát. Ebből kitűnik, hogy e tekintetben a gyanúsítottak vagy vádlottak bűnösségének megállapítása céljából fennálló bizonyítási teherről van szó, és e tehernek a vádhatóságra kell hárulnia. Úgy tűnik, hogy az uniós jogalkotó a gyanúsított vagy a vádlott büntetőjogi felelősségét illetően elfogadta a ténybeli vagy jogi vélelmek alkalmazásának lehetőségét, ha azok nem sértik az ártatlanság vélelmének elvét, azzal a feltétellel, hogy „[a]z ilyen vélelmeket észszerű korlátok közé kell szorítani, a lehetséges büntetés súlyosságának figyelembevételével és a védelemhez való jog fenntartása mellett, valamint az alkalmazott eszközöknek az elérni kívánt legitim céllal észszerűen arányosnak kell lenniük. Az említett vélelmeknek megdönthetőknek kell lenniük, és alkalmazásukra kizárólag a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett kerülhet sor”(19).

31.      Így, noha a 2016/343 irányelv 4. cikke kifejezetten utal az olyan eljárási természetű előzetes határozatokra, mint az előzetes letartóztatásról hozott határozatok,(20) azt kell megállapítani, hogy az irányelv 6. cikke nem tartalmaz ilyen utalást. Ugyanez vonatkozik az irányelv (22) preambulumbekezdésére. Véleményem szerinti ezt az magyarázza, hogy az uniós jogalkotó itt a büntetőeljárás egy másik szakaszával, a bűnösség megállapításával foglalkozik.(21) Márpedig a 2016/343 irányelv 4. cikkének az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat illetően az egyetlen célja annak biztosítása, hogy azok ne utaljanak a vádlottakra úgy, mint ha bűnösök lennének. Mivel az előzetes letartóztatásról hozott határozat – amint azt egyébiránt az irányelv kifejezetten rögzíti(22) – nem az említett személyek bűnösségét megállapító határozat, így az ilyen határozat véleményem szerint nem tartozik a 2016/343 irányelv 6. cikkének hatálya alá.

32.      Egy ilyen irányú értelmezést véleményem szerint nem gyengít meg a 2016/343 irányelv 6. cikke (2) bekezdésének szövege, amely előírja, hogy bármely kételyt a vádlott javára kell értékelni. Mivel ugyanis az előzetes letartóztatásról a bűnösséget megállapító határozat előtt döntenek – azaz a büntetőeljárás egy olyan időpontjában, amikor még a bűnösség kérdésben nem hozható döntés, tehát még szükségszerűen kétségek állnak fenn –, ha úgy kellene tekinteni, hogy az 2016/343 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése az előzetes letartóztatásról hozott határozatokra szintén alkalmazandó, azzal az előzetes letartóztatás esetei – amint azt a Bizottság jogosan megjegyzi – drasztikusan csökkennének.(23)

33.      A 2016/343 irányelv 6. cikkének azon megszorító értelmezését, amely szerint az nem szabályozza az előzetes letartóztatásról hozott határozatok meghozatalánál a bizonyítási teher megoszlásának kérdését, véleményem szerint szintén megerősíti az irányelv történeti értelmezése. A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat(24) indokolásának 16. pontja jelzi, hogy a Bizottság szerint, mivel az előzetes letartóztatás tárgyában már vannak más uniós kezdeményezések, „ezért jelen irányelv nem foglalkozik vele”. E további jogalkotási kezdeményezések máig korlátozott terjedelme(25) nem igazolhatja a 2016/343 irányelv olyan értelmezését, amely túlmegy az irányelv által megengedetten. E vonatkozásban megjegyzem még, hogy az Európai Parlament azon javaslata, amely szerint magában a 4. cikk szövegében történjen kifejezett utalás az előzetes letartóztatásra, nem került elfogadásra.(26)

34.      Ahogyan a fentiekben arra emlékeztettem, a 2016/343 irányelv célja az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak megerősítése a tagállamok büntető igazságszolgáltatási rendszereiben való kölcsönös bizalom megerősítése és az ítéletek és egyéb igazságügyi határozatok fokozott kölcsönös elismerése érdekében.(27) Ezért a 2016/343 irányelv, a jogalapjának megfelelően,(28)minimumszabályokat vezetett be, amelyek a büntetőeljárásban az ártatlanság vélelmének csak egyes vonatkozásait érintik.(29)

35.      A Bíróság ítélkezési gyakorlata a 2016/343 irányelv hatályának korlátozása céljából – egészen eddig – az előzetes letartóztatás nemzeti rendszereit illetően különösen hangsúlyozta e minimális harmonizációt.

2.      A 2016/343 irányelv és az előzetes letartóztatásról hozott határozatok a Bíróság ítélkezési gyakorlatában

36.      Az első Milev ítéletében(30) a Bíróságnak egy, a bolgár legfelsőbb bíróság által kiadott véleménynek a 2016/343 irányelv 3. és 6. cikkével való összeegyeztethetőségéről kellett állást foglalnia, amely vélemény az előzetes letartóztatás elrendelése elleni jogorvoslat elbírálására hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokra bízza annak eldöntését, hogy a büntetőeljárás tárgyalási szakaszában a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartása, az annak eldöntésére irányuló bírósági felülvizsgálat alá tartozik‑e, hogy megalapozott‑e annak gyanúja, hogy a vádlott követte el a terhére rótt bűncselekményt. Mivel a kérdést a 2016/343 irányelv hatálybalépését követően, azonban az átültetésére előírt határidő lejárta előtt tették fel, a Bíróság csupán emlékeztetett az említett különleges időtartam alatt a tagállamokat terhelő kötelezettségekre,(31) mielőtt megállapította azt, hogy – mivel a szóban forgó vélemény az érintett bíróságokra bízta annak eldöntését, hogy az EJEE‑nek az EJEB által értelmezett rendelkezéseit vagy pedig a nemzeti büntető eljárásjogot alkalmazzák – az említett vélemény nem veszélyeztetheti komolyan az átültetési határidő lejártát követően a 2016/343 irányelv céljait. Ebben az ügyben a Bíróság által adott válasz tehát az arra a kötelezettségre vonatkozó kérdésre összpontosított, hogy az irányelv átültetési időszaka alatt a 2016/343 irányelv által elérni kívánt célt ne veszélyeztessék, és nem vizsgálta az ebben benne rejlő, azonban ettől különböző,(32) a bolgár legfelsőbb bíróság véleményének, és tágabban, a bolgár jogi szabályozásnak a 2016/343 irányelvvel való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdést.

37.      A második Milev ítéletében(33) annak eldöntését kérték a Bíróságtól, hogy a 2016/343 irányelvnek – az ezen irányelv (16) és (48) preambulumbekezdésével, valamint a Charta 47. és 48. cikkével összefüggésben értelmezett – 3., 4. és 10. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy amikor valamely nemzeti bíróság azt vizsgálja, hogy fennáll‑e a nemzeti szabályozás értelmében vett megalapozott gyanúja annak, hogy egy személy bűncselekményt követett el, amely gyanútól függ e személy fogva tartásának fenntartása, ez a bíróság szorítkozhat annak megállapítására, hogy prima facie ez a személy követhette el ezt a bűncselekményt, vagy pedig az említett bíróságnak vizsgálnia kell, hogy fennáll annak erős valószínűsége, hogy az említett személy követte el az említett bűncselekményt. A kérdést előterjesztő bíróság kérdésében annak pontosítását is kérte a Bíróságtól, hogy az uniós jog hivatkozott rendelkezései feljogosítják‑e az előzetes letartóztatás intézkedés módosítására irányuló kérelemről határozó nemzeti bíróságot arra, hogy határozatát a terhelő és a mentő bizonyítékok összehasonlítása nélkül indokolja, vagy hogy ennek a bíróságnak részletesebben kell vizsgálnia ezeket a bizonyítékokat, és a fogva tartott személy által előterjesztett érvekre egyértelmű választ kell adnia.(34)

38.      A Bíróság, miután emlékeztetett a 2016/343 irányelv 2., 3., 4. és 10. cikkének szövegére, pontosította, hogy az irányelv célja „– amint az annak 1. cikkéből és (9) preambulumbekezdéséből kitűnik – az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásait […] illetően a büntetőeljárásokra alkalmazandó közös minimumszabályok megállapítása”(35). E minimumszabályok a tagállamok egymás büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalmának megerősítését és ezáltal az igazságügyi határozatok kölcsönös elismerésének megkönnyítését célozzák.(36) Ezen – az ítéletben különösen hangsúlyozott – minimális jelleg miatt a határozatban a Bíróság megállapította, hogy a 2016/343 „irányelv nem értelmezhető akként, hogy az olyan teljes és kimerítő jogi aktus, amelynek célja, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos valamennyi feltételt meghatározza”(37). A Bíróság ezt követően kimondta, hogy a 2016/343 irányelv 3. cikkével és 4. cikkének (1) bekezdésével „nem ellentétes az előzetes letartóztatás intézkedés fenntartására vonatkozóan valamely igazságügyi hatóság által hozott határozathoz hasonló olyan eljárási természetű előzetes határozatok elfogadása, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak, feltéve, hogy ezek a határozatok nem utalnak bűnösként a fogva tartott személyre”(38). Egyebekben a Bíróság megállapította, hogy „amennyiben […] a kérdést előterjesztő bíróság azon feltételek megismerésére törekszik, amelyek mellett az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatokat el lehet fogadni, és többek között azt kívánja megtudni, hogy milyen mértékben kell meggyőződéssel rendelkeznie a bűncselekmény elkövetőjét illetően, hogyan kell vizsgálnia a különféle bizonyítékokat, valamint hogy milyen terjedelmű indokolással kell szolgálnia az elé terjesztett érvekre válaszul, ezeket a kérdéseket nem ez az irányelv szabályozza, hanem azok kizárólag a nemzeti jog hatálya alá tartoznak”(39). Más, még egyértelműbb kifejezéssel, a 2016/343 irányelv „nem szabályozza azokat a feltételeket, amelyek mellett az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatokat el lehet fogadni”(40).

39.      Újabban a Bíróság hozott egy végzést az eljárási szabályzatának 99. cikke alapján.(41) A Bíróságot lényegében arról kérdezték, hogy a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 4. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az ártatlanság vélelméből fakadó követelmények előírják, hogy amikor az illetékes bíróság egy előzetes letartóztatás törvényességéről való határozathozatal céljából azon gyanú megalapozottságát vizsgálja, mely szerint a vád alá helyezett személy elkövette a terhére rótt bűncselekményt, akkor az elé terjesztett terhelő és mentő bizonyítékokat mérlegeli, és határozatát nem csupán az elfogadott bizonyítékok feltüntetésével indokolja, hanem az érintett személy védője által felhozott kifogásokra is választ ad.(42) A Bíróság, miután rámutatott, hogy az ügy „az »alapos gyanú« tágabb fogalmába[(43)] illeszkedik az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében”(44),valamint miután kitért a 2016/343 irányelvnek az előzetes döntéshozatal iránti kérelem eldöntése szempontjából hasznos rendelkezéseire, érvelését azzal kívánta alátámasztani, hogy az irányelv 6. cikkére is hivatkozott azon következtetés levonásához, hogy „amennyiben a terhelő és mentő bizonyítékok vizsgálatát követően a nemzeti bíróság arra a következtetésre jut, hogy megalapozott a gyanúja annak, hogy a gyanúsított vagy a vádlott követte el a terhére rótt cselekményeket, és ez irányú előzetes határozatot hoz, a 2016/343 irányelv 4. cikke értelmében ez nem tekinthető egyenértékűnek azzal, hogy a gyanúsítottra vagy a vádlottra e cselekmények vonatkozásában bűnösként utal”(45). Ugyanakkor a Bíróság emlékeztetett a 2016/343 irányelv által elérni kívánt harmonizáció minimális szintjére vonatkozó korábbi Milev ügyre, és arra, hogy az irányelv nem értelmezhető akként, hogy az olyan „teljes és kimerítő jogi aktus”, amelynek célja, hogy „az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos valamennyi feltételt meghatározza, beleértve a különféle bizonyítékok vizsgálatának módjait vagy az ilyen határozat indokolásának terjedelmét”(46). A Bíróság akkor kimondta, hogy „a 2016/343 irányelv […] 4. és 6. cikké[vel] […] nem ellentétes, hogy amikor az illetékes bíróság az előzetes letartóztatás törvényességéről való határozathozatal céljából azon gyanú megalapozottságát vizsgálja, amely szerint a gyanúsított vagy a vád alá helyezett személy elkövette a terhére rótt bűncselekményt, akkor az elé terjesztett terhelő és a mentő bizonyítékokat mérlegeli, és határozatát nem csupán az elfogadott bizonyítékok feltüntetésével indokolja, hanem az érintett személy védője által felhozott kifogásokra is választ adva, amennyiben e határozat a fogva tartott személyre nem bűnösként utal”(47). Márpedig az az állítás, hogy a 2016/343 irányelv 6. cikkével „nem ellentétes”, értelmezhető úgy, hogy a Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatának megfelelően az egyszerűen nem alkalmazandó.(48) A végzés rendelkező részének olvasata csak így nyeri el értelmét.(49)

3.      Az előzetes letartóztatásról hozott határozatok az EJEB ítélkezési gyakorlatában

40.      A 2016/343 irányelv a Charta 47. és 48. cikkében biztosított ártatlanság vélelme és a tisztességes eljáráshoz való jog végrehajtásának minősül, amelyekre az irányelv kifejezetten utal.(50) Az ártatlanság vélelmének célja annak mindenki számára való biztosítása, hogy valamely jogsértés elkövetésében nem minősítik bűnösnek, és nem kezelik bűnösként addig, amíg a bűnösségét bíróság meg nem állapította.(51) A 2016/343 irányelv emellett a csökkentés kizárására vonatkozó rendelkezést tartalmaz, amelynek értelmében „[az említett] irányelv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely a Charta, az EJEE […] vagy bármely tagállam joga által biztosított bármely, magasabb szintű védelmet nyújtó jogot és eljárási biztosítékot korlátoz vagy azoktól eltér”(52).

41.      A Charta 47. és 48. cikkei a hatékony jogorvoslathoz való jogot és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint – amint arra kitértem – az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot rögzítik. Különösen a Charta 48. cikkéhez fűzött magyarázatból tűnik ki, hogy ez utóbbi cikk megegyezik az EJEE 6. cikkének (2) és (3) bekezdésével, és – a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően – azonos tartalmú és terjedelmű, mint az EJEE által biztosított jog.

42.      Márpedig az EJEB‑nek a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott ítélkezési gyakorlata a szóban forgó helyzetnek nem az EJEE 6. cikkével, hanem az 5. cikkének (3) bekezdésével(53) való összeegyeztethetősége kérdésében határozott.

43.      Az EJEB a Magnitskiy és társai kontra Oroszország ítéletében(54) emlékeztetett az általa korábban kidolgozott, az előzetes letartóztatás fenntartása értékelésének immáron állandósult elveire.

44.      Noha ugyanis az előzetes letartóztatás az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megjelölt indokok alapján igazolható lehet, e cikk (3) bekezdése „bizonyos számú eljárási garanciát” nyújt, és különösen azt írja elő, hogy „az előzetes letartóztatás tartamának észszerűnek kell lennie: tehát nem lehet korlátlan”.(55)A letartóztatott személlyel szemben a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó alapos gyanú megléte a fogva tartás fenntartása szabályszerűségének elengedhetetlen feltétele,(56) azonban „bizonyos idő” elteltével már nem elegendő. Az EJEB‑nek tehát meg kell állapítania először is azt, hogy az igazságügyi hatóságok által elfogadott további indokok továbbra is legitimálják‑e a szabadságtól megfosztást, másodszor pedig, amikor ezen indokok relevánsnak és elegendőnek bizonyulnak, hogy a nemzeti hatóságok különös gondossággal folytatták‑e le a büntetőeljárást.(57) A hatóságoknak meggyőző módon kell bizonyítaniuk, hogy a fogva tartás összes – bármilyen rövid – időtartama indokolt volt.(58) Amikor arról döntenek, hogy egy személyt szabadlábra kell helyezni vagy fogva kell tartani, meg kell vizsgálniuk, hogy nincs‑e a megjelenését biztosító más intézkedés.(59) Az EJEB megállapította, hogy a szökés, a tanúk befolyásolása, a bizonyítékok elferdítése, az összebeszélés, a bűnismétlés, a közrend megzavarásának kockázata vagy a szabadságától megfosztott személy védelmének szükségessége mind igazolják a fogva tartást.(60) Azt is megállapította, hogy „[a] vélelem mindig a szabadlábra helyezés mellett szól […]. A gyanúsított személyt mindaddig, amíg bűnösségét meg nem állapítják, ártatlannak kell tekinteni és [az EJEE 5. cikke (3) bekezdésének] alapvető célja az, hogy megkövetelje a szabadlábra helyezést, amint a fogva tartás fenntartása tovább már nem észszerű. […] A gyanúsított fogva tartása fenntartásának jogszerűségét minden esetben az adott ügy körülményeitől függően kell értékelni. A fogva tartás egy adott esetben történő fenntartását csak az indokolja, ha arra utaló konkrét jelek vannak, hogy olyan, a közérdekkel összefüggő tényleges követelmény áll fenn, amely – az ártatlanság vélelme ellenére – elsőbbséget élvez a személyi szabadság tiszteletben tartására vonatkozó szabályhoz képest”(61). Ehhez az igazságügyi hatóságoknak „az ártatlanság elvét megfelelően figyelembe véve kell vizsgálniuk minden körülményt, amely az [EJEE] 5. cikk[é]ben meghatározott szabály alóli kivételt igazoló, említett közérdek követelményének fennállását alátámasztja vagy cáfolja. Alapvetően az említett határozatokban szereplő indokokra tekintettel és az érdekelt által a jogalapok körében előadott, megfelelően alátámasztott tények alapján kell a Bíróságnak meghatározni, hogy az [EJEE] 5. cikk[é]nek (3) bekezdését megsértették‑e, vagy sem”(62).

45.      A Magnitskiy és társai kontra Oroszország ítéletben(63) az EJEB ugyancsak különösen azt vette figyelembe, hogy a nemzeti hatóságok a szabadlábra helyezés mellett szóló vélelmet megfordították, megállapítva, hogy új körülmények hiányában fenn kell tartani az előzetes letartóztatást. Emlékeztetett arra, hogy az EJEE 5. cikke kivételes jellegűnek tekinti a szabadsághoz való jog sérelmét, amely csak a kimerítően felsorolt és szigorúan meghatározott esetekben fogadható el.(64) Az EJEB ítélkezési gyakorlatából ugyanakkor kitűnik, hogy a bizonyítási tehernek a vádhatóságról a védelemre történő áthelyezése az utóbbi részéről bizonyosan kritikára ad okot, azonban nem képez önálló, elégséges és automatikus indokot az EJEE 5. cikkének (3) bekezdése megsértésének megállapításához, mivel az ilyen sérelem megállapítására mindig az adott ügyben felmerült valamennyi körülmény konkrét elemzése alapján kerül sor.(65)

46.      Az EJEE ítélkezési gyakorlatában a bizonyíték kérdésére vonatkozó állítás sokkal pontosabb, amikor az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése fényében vizsgálják a helyzetet,(66) mivel az EJEB egyebekben a büntetőjog terén megállapította, hogy a bizonyításfelvétel kérdését e rendelkezés fényében kell vizsgálni.(67)

47.      Az EJEB‑nek az EJEE 5. cikkének (3) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából ezzel ellentétben az tűnik ki, hogy e bíróság – az előzetes letartóztatásról hozott határozatok vitatására irányuló eljárásokban a bizonyítási teher a priori meghatározásán túl – azt vizsgálja majd, hogy az EJEE 5. cikkében megállapított szabály – nevezetesen a szabadság – sérelmét igazoló közérdek fennállása mellett és ellen szóló valamennyi érvet megvizsgálta‑e az ilyen határozatok felülvizsgálatáért felelős hatóság, amely a vizsgálatnak a hatóság határozatából ki kell tűnnie.(68) Az EJEB nem zárta ki azt sem, hogy vélelmet alkalmazzanak az előzetes letartóztatás fenntartása jogi feltételeinek fennállását illetően, azonban azzal a feltétellel, hogy EJEE 5. cikkében rögzített szabállyal szemben elsőbbséget élvező konkrét tényeket a hatóságoknak meggyőző módon bizonyítaniuk kell ahhoz, hogy azok a szabadságtól megfosztás további folytatását igazoló elegendő indokul szolgálhassanak.(69)

4.      Az elemzésből levont következtetés

48.      Az előzőekből tehát így az következik, hogy a 2016/343 irányelv nem a Charta 6. cikkében és az EJEE 5. cikkében biztosított szabadsághoz való jogot kívánta érvényre juttatni, hanem csak az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásait kívánta harmonizálni.(70) A 2016/343 irányelv 6. cikke tehát a bizonyítási teher kérdésével a terhelt bűnösségének megállapítására tekintettel foglalkozik. A bizonyítási tehernek az előzetes letartóztatás fenntartásának vitatására tekintettel történő meghatározása eltérő kérdés, azt a 206/343 irányelv 6. cikke nem szabályozza.

V.      Végkövetkeztetés

49.      A fenti megfontolások összességére figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:

A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikke az előzetes letartóztatás fenntartásáról hozott határozatokat illetően nem szabályozza a bizonyítási teher kérdését.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      Lásd: A. M van Kalmthout, M. M: Knapen és C. Morgenstern (szerk.), összehasonlító tanulmánya, Pretrial Detention in the European Union, Wolf Legal Publishers, 2009., 994. o.


3      HL 2016. L 65., 1. o.


4      Az Európai Parlamentnek az európai elfogatóparancs felülvizsgálatára vonatkozó, a Bizottságnak szóló ajánlásait tartalmazó 2014. február 27‑i állásfoglalása (P7_TA(2014)0174. sz. dokumentum) 5. pontjában használt kifejezéssel élve.


5      CE:ECHR:2019:0827JUD003263109.


6      Ahogyan a Bizottság a tárgyalás során megjegyezte, a bolgár büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 270. cikke nem határozza meg sem a védelem, sem a vádhatóság szerepét, sem a megkövetelt bizonyítékok szintjét, sem pedig azt, hogy e rendelkezés értelmében melyek az „újnak” tekintendő körülmények, ami véleményem szerint – a rendelkezés alkalmazása során – a nemzeti bíróságnak bizonyos mérlegelési mozgásteret biztosíthat, hacsak ezt nem akadályozzák a nemzeti jog más, a jelen ügyben be nem mutatott elemei.


7      Annál is inkább minden nehézség nélkül elismerem, hogy e választást nyilvánvalóan a biztonság és a közbiztonság védelméhez fűződő megfontolások vezérelték.


8      Ha megengedik nekem, hogy ezt Vedeltől kölcsönözzem.


9      A 2016/343 irányelv 2. cikke.


10      Lásd a 2016/343 irányelv 2. cikkét.


11      Lásd analógia útján: 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 40. pont).


12      Lásd különösen a 2016/343 irányelvnek a tárgyaláson való jelenlét jogát és az új tárgyaláshoz való jogot biztosító 8. és 9. cikkét.


13      Lásd a 2016/343 irányelv 3. cikkét.


14      Lásd a 2016/343 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését.


15      A 2016/343 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése. Kiemelés tőlem.


16      A 2016/343irányelv (16) preambulumbekezdése. Kiemelés tőlem.


17      A 2016/343 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése.


18      A 2016/343 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése.


19      A 2016/343 irányelv (22) preambulumbekezdése. E preambulumbekezdés szövegének tagoltsága ellentétben áll a 2016/343 irányelv 6. cikkének – a preambulum szerinti vélelmekről semmiféle említést nem tévő – lakonikusabb megfogalmazásával.


20      A 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésének útmutatása szerint.


21      A (36) és (37) preambulumbekezdés szövege megerősíteni látszik, hogy a jogalkotó szerint „a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát megállapító határozat” főszabály szerint az eljárás lezárásakor meghozott határozat.


22      Így a 2016/343 az irányelv 4. cikkének hatálya természetesen világosan elkülönül az irányelv 6. cikkének hatályától. A 2016/343 irányelv 4. cikke alkalmazandó a hatóságok nyilvános nyilatkozataira, valamint – a bűnösséget megállapító határozatokat kivéve, ideértve azonban az eljárási természetű előzetes határozatokat, közöttük az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat – a bírósági határozatokra. Az irányelv 6. cikke viszont véleményem szerint csak a bűnösség kérdését érdemben eldöntő határozatokra alkalmazandó. E megkülönböztetés más oldalról történő bemutatása érdekében lásd: 2019. szeptember 5‑i AH és társai (az ártatlanság vélelme) ítélet (C‑377/18, EU:C:2019:670, 34. és 35. pont).


23      Alapvetően a tetten ért bűncselekmények és a kétséget kizáró beismerés esetéről lehetne szó, amennyiben létezik ilyen beismerés. Márpedig az EJEE a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog alóli kivételhez szükséges egyik feltételként csak „a bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja” – nem pedig bizonyosság – fennállását követeli meg: lásd az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontját.


24      COM(2013) 821 final.


25      Így tudomásom szerint semmilyen konkrét intézkedés nem történt a „A kölcsönös bizalom megerősítése a jog érvényesülésén alapuló európai térségben – Zöld könyv az őrizetre vonatkozó uniós büntető igazságszolgáltatási jogszabályok alkalmazásáról” című 2011. június 14‑i zöld könyv (COM(2011) 327 végleges) nyomán. A Bizottság a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat indokolásának [COM(2013) 821 final] 16. pontjában szintén utal a kölcsönös elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatokra történő alkalmazásáról szóló, 2009. október 23‑i 2009/829/IB tanácsi kerethatározatra (HL 2009. L 294., 20. o.). E kerethatározat célja, amint címéből is kiolvasható, az, hogy elősegítse az előzetes letartóztatáson kívüli más alternatív intézkedések kölcsönös elismerését: tehát magára az előzetes letartóztatásra nem vonatkozik. Emellett elismeri, hogy a büntetőeljárás során az előzetes letartóztatás alternatívájaként szabadságelvonással nem járó intézkedések alkalmazására való jogosultság olyan kérdés, amelyre a büntetőeljárás helye szerinti tagállam joga és eljárásrendje irányadó (a 2009/829 kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése).


26      Lásd a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról szóló jelentésben szereplő 41. sz. módosítást (A8–0133/2015 dokumentum).


27      Lásd a 2016/343 irányelv (2) és (4) preambulumbekezdését.


28      Az EUMSZ 82. cikk, amelynek (2) bekezdése előírja minimumszabályok elfogadását, amennyiben az „a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében” szükséges. Emellett e szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségeket, és nem érintik annak lehetőségét, hogy magasabb szintű védelmet biztosító intézkedéseket tartsanak fenn, vagy vezessenek be.


29      Lásd a 2016/343 irányelv (4) és (9) preambulumbekezdését, valamint 1. cikkét.


30      2016. október 27‑i ítélet (C‑439/16 PPU, EU:C:2016:818).


31      Lásd: 2016. október 27‑i Milev ítélet (C‑439/16 PPU, EU:C:2016:818, 29–32. pont).


32      Bobek főtanácsnok Milev ügyre (C‑439/16 PPU, EU:C:2016:760) vonatkozó indítványa 35. pontjában használt megfogalmazás szerint.


33      2018. szeptember 19‑i ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732).


34      Lásd: 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 38. pont).


35      2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 45. pont).


36      2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 46. pont).


37      2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 47. pont).


38      2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 49. pont).


39      2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 48. pont). Kiemelés tőlem.


40      2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 49. pont).


41      2019. február 12‑i RH végzés (C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110).


42      2019. február 12‑i RH végzés (C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110, 49. pont).


43      A 2018. szeptember 19‑i Milev ítélethez (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732) képest.


44      2019. február 12‑i RH végzés (C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110, 52. pont).


45      2019. február 12‑i RH végzés (C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110, 57. pont).


46      2019. február 12‑i RH végzés (C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110, 59. pont).


47      2019. február 12‑i RH végzés (C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110, 60. pont). Kiemelés tőlem.


48      Az, hogy a Bíróság az eljárási szabályzatának 99. cikke alapján hozta meg e végzését, és e végzés szövegében emlékeztet a hasonló kérdést felvető 2018. szeptember 19‑i Milev ítéletére (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732), az ilyen értelmezés mellett szól.


49      Első ránézésre meglepőnek tűnhet a 2016/343 irányelv – csak a bűnösséget megállapító határozatokon kívüli bírósági határozatokra vonatkozó – 4. cikke értelmezésének az ugyanezen irányelvnek a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségét megállapító határozatokra kiterjedő 6. cikkére történő utalással való kiegészítése.


50      Lásd a 2016/343 irányelv (1) preambulumbekezdését.


51      Lásd: 2009. július 16‑i Rubach ítélet (C‑344/08, EU:C:2009:482, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


52      A 2016/34 irányelv 13. cikke.


53      Amelynek értelmében „[e] Cikk 1. c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt haladéktalanul bíró, vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani, és a letartóztatott vagy őrizetbe vett személynek joga van arra, hogy észszerű időhatáron belül tárgyalást tartsanak ügyében vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra helyezés olyan feltételekhez köthető, melyek biztosítják a tárgyaláson való megjelenést”. Az EJEE 5. cikke a Charta 6. cikkének felel meg (lásd a Charta 6. cikkéhez fűzött magyarázatokat. Az előzetes letartóztatással kapcsolatos kérdéseknek a Charta 6. cikke szempontjából történő, Bíróság általi értelmezését illetően lásd: 2015. július 16‑i Lanigan ítélet [C‑237/15 PPU, EU:C:2015:474, 54. és azt követő pontok]).


54      EJEB, 2019. augusztus 27. (CE:ECHR:2019:0827JUD003263109).


55      EJEB, 2016. július 5., Buzadji kontra Moldovai Köztársaság (CE:ECHR:2016:0705JUD002375507, 86. §). Mindazonáltal az EJEB nem határozta meg az előzetes letartóztatás maximális időtartamát: lásd az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jogi kérdésekkel és emberi jogokkal foglalkozó bizottsága számára Pedro Agramunt által készített, „Az [EJEE] részes államai által az előzetes letartóztatással kapcsolatban megvalósított visszaélések” című jelentést (2015. szeptember 7‑i 13863. sz. dokumentum, 22. pont). Lásd továbbá: EJEB 2006. október 3., McKay kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2006:1003JUD000054303, 45. §), amelyben az EJEB az egyes esetek sajátosságainak az előzetes letartóztatás felülvizsgálata során tulajdonított jelentőséggel indokolta az előzetes letartóztatás maximális időtartamára vonatkozó, meghatározott korlát hiányát.


56      Lásd többek között: EJEB, 2016. március 17., Rasul Jafarov kontra Azerbajdzsán (CE:ECHR:2016:0317JUD006998114, 119. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


57      Lásd: EJEB, 2016. július 5., Buzadji kontra Moldovai Köztársaság (CE:ECHR:2016:0705JUD002375507, 87. §).


58      Lásd: EJEB, 2016. július 5., Buzadji kontra Moldovai Köztársaság (CE:ECHR:2016:0705JUD002375507, 87. §).


59      Lásd: EJEB, 2016. július 5., Buzadji kontra Moldovai Köztársaság (CE:ECHR:2016:0705JUD002375507, 87. §).


60      Lásd: EJEB, 2016. július 5., Buzadji kontra Moldovai Köztársaság (CE:ECHR:2016:0705JUD002375507, 88. §).


61      EJEB, 2016. július 5., Buzadji kontra Moldovai Köztársaság (CE:ECHR:2016:0705JUD002375507, 89. és 90. §).


62      EJEB, 2016. július 5., Buzadji kontra Moldovai Köztársaság (CE:ECHR:2016:0705JUD002375507, 91. §).


63      EJEB, 2019. augusztus 27. (CE:ECHR:2019:0827JUD003263109).


64      EJEB, 2019. augusztus 27., Magnitskiy és társai kontra Oroszország (CE:ECHR:2019:0827JUD003263109, 222. §).


65      Lásd többek között: EJEB, 2016.március 24., Zherebin konra Oroszország (CE:ECHR:2016:0324JUD005144509, 51., 60. és 62. §).


66      Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem így rendelkezett, amikor kimondta, hogy „az ártatlanság vélelmének elve sérül, amint a bizonyítási teher a vádtól a védelemhez kerül át” (EJEB, 2009. március 31., Natunen kontra Finnország, [CE:ECHR:2009:0331JUD002102204, 53. §]), ami szakít azon elgondolással, amely szerint ez önmagában nem jár az EJEE 5. cikke (3) bekezdésének megsértésével.


67      Lásd: EJEB, 1988. december 6., Barberà, Messegué és Jabardo kontra Spanyolország (CE:ECHR:1988:1206JUD001059083, 76. §).


68      Lásd: EJEB, 2001. július 26., Ilijkov kontra Bulgária (ECLI:CE:ECHR:2001:0726JUD003397796, 86. és 87. §); EJEB, 2014. március 19., Pastukhov és Yelagin kontra Oroszország (CE:ECHR:2013:1219JUD005529907, 40. §). A 2009. március 10‑i Bykov kontra Oroszország ítéletében (CE:ECHR:2009:0310JUD000437802, 64. és 65. §) az EJEB azt követően, hogy – a szabadlábra helyezés követelményének megalapozása érdekében – emlékeztetett a bizonyítási teher megfordulását illető elvi álláspontjára, megállapította, hogy sérül az EJEE 5. cikkének (3) bekezdése, amikor ugyanazon gyanúsított tíz szabadlábra helyezés iránti kérelmét utasították el, miközben mind a tíz elutasító határozat a fogva tartás fenntartásának jogi indokait sorolta fel anélkül, hogy azt releváns és elégséges indokokkal alátámasztotta volna, illetve a helyzet alakulását figyelembe vette volna (lásd az említett ítélet 64. és 65. §‑át).


69      Egy az EJEE 5. cikkének (3) bekezdésével összhangban állónak ítélt vélelemhez lásd: EJEB, 1998. augusztus 24., Contrada kontra Olaszország, (CE:ECHR:1998:0824JUD002714395, 58. §); az ellenkező esethez lásd: EJEB, 2001. július 26., Ilijkov kontra Bulgária (CE:ECHR:2001:0726JUD003397796, 84. és azt követő §‑ok). Ez utóbbi ítéletben az EJEE hangsúlyozza a határozat indokolásának hiányosságát (lásd különösen az említett ítélet 86. §‑át).


70      A hatásvizsgálat összefoglalója hangsúlyozza, hogy az irányelv átfogó célja a tisztességes eljáráshoz való jog biztosítása, és nem lehet szó tisztességes eljárásról, ha az ártatlanság vélelmének elve sérül (lásd: A hatásvizsgálat összefoglalása, amely a következő dokumentumot kíséri: „Intézkedési javaslat az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a büntetőeljárásban a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítésére”, SWD(2013) 0479 végleges dokumentum, 2013. november 27., 1. pont). A szabadsághoz való jog tehát úgy tűnik, kívül esik a 2016/343 irányelven.