PRIIT PIKAMÄE

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. február 27.(1)

C‑18/19. sz. ügy

WM

kontra

Stadt Frankfurt am Main

(a Bundesgerichtshof [szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – 2008/115/EK irányelv – A harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normák és eljárások – A 16. cikk (1) bekezdése – Kitoloncolás céljából elrendelt őrizet – Büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizet – A közrendre vagy közbiztonságra súlyos veszélyt jelentő harmadik országbeli állampolgár – A hatékonyság és az arányosság elve – Minimumgaranciák – Büntetés‑végrehajtási intézetben letartóztatásban lévő személyekkel együtt történő őrizet lehetősége – 15. cikk – Bírósági felülvizsgálat – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 1–4., 6. és 47. cikk”

1.        Mely körülmények között engedhető meg, hogy egy kitoloncolására váró harmadik országbeli állampolgár egyszerre jogilag őrizetben és fizikailag fogva tartásban legyen? Közelebbről, egy ilyen állampolgár – azzal az indokkal, hogy jelentős veszélyt jelent harmadik személyek testi épségére vagy életére, illetve jogilag védett fontos belső biztonsági érdekekre – a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(2) 16. cikkének (1) bekezdésében szabályozott különleges fogda helyett őrizetben tartható‑e büntetés‑végrehajtási intézetben?

2.        Lényegében ezek a kérdések merültek fel a C‑18/19. sz. ügyben.

3.        A Bíróságnak ezáltal újfent meg kell határoznia azokat a körülményeket, amelyek esetén a tagállamok a 2008/115 irányelvnek megfelelően biztosítani kötelesek a kitoloncolására váró harmadik országbeli állampolgárok őrizetét.

4.        A jelen ügy érzékeny jellegű, mivel egy, az illegális bevándorlás kezelésére és a veszélyesnek tekintett egyének helyzetének megértésére vonatkozó kérdés vegyül benne.

I.      Jogi háttér

A.      Az uniós jog

5.        A 2008/115 irányelv „Tárgy” című 1. cikke előírja:

„Ez az irányelv megállapítja a tagállamok által alkalmazandó, a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatéréséről szóló közös normákat és eljárásokat, összhangban a közösségi jog általános elveiként szereplő alapvető jogokkal és a nemzetközi joggal, beleértve a menekültek védelmét és az emberi jogi kötelezettségeket.”

6.        A 2008/115 irányelv „Őrizet” című 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok – kivéve, ha a konkrét esetben más elégséges, de kevésbé kényszerítő intézkedés is hatékonyan alkalmazható – kizárólag a kiutasítás előkészítése és/vagy a kitoloncolás végrehajtása céljából őrizetben tarthatják a kitoloncolási eljárás [helyesen: kiutasítási eljárás] alatt álló harmadik országbeli állampolgárt, különösen, ha:

a)      fennáll a szökés veszélye, vagy

b)      a harmadik ország érintett állampolgára meghiúsítja vagy akadályozza a kiutasítás előkészítését vagy kitoloncolási eljárást.

Az őrizetnek a lehető legrövidebbnek kell lennie, és csak addig tartható fenn, amíg a kitoloncolási intézkedések folynak, és kellő körültekintéssel végrehajtásra kerülnek.

(2)      Az őrizetet közigazgatási vagy igazságügyi hatóságok rendelik el.

Az őrizetet írásban kell elrendelni, a tényállás ismertetésével és jogi indokolással ellátva.

Amennyiben az őrizetet közigazgatási hatóságok rendelték el, a tagállamok

a)      vagy előírják az őrizetben tartás jogszerűségének gyors [helyesen: gyorsított] bírósági felülvizsgálatát, amellyel kapcsolatosan az őrizet kezdetétől számítva a lehető legrövidebb határidőn belül határozatot kell hozni,

b)      vagy biztosítják a jogot a harmadik országbeli állampolgár számára az őrizetben tartásának jogszerűségét gyorsan felülvizsgáló [helyesen: őrizete jogszerűségének gyorsított felülvizsgálatára irányuló] bírósági eljárás megindítására, amelyben a jogszerűségről a vonatkozó eljárás megindításától számítva a lehető legrövidebb határidőn belül határozni kell. Ez esetben a tagállamok haladéktalanul tájékoztatják az érintett harmadik országbeli állampolgárt az ilyen eljárás igénybevételének lehetőségéről.

Az érintett harmadik országbeli állampolgárt haladéktalanul szabadon kell bocsátani, ha az őrizetben tartás [helyesen: őrizet] nem jogszerű.

(3)      Az őrizetben tartást [helyesen: őrizetet] minden esetben észszerű időközönként, akár az érintett harmadik országbeli állampolgár kérésére, akár hivatalból felül kell vizsgálni. Meghosszabbított őrizet esetében a felülvizsgálatokat igazságügyi hatóság felügyelete alatt kell elvégezni.

(4)      Amennyiben a kitoloncolásra jogi vagy egyéb megfontolások következtében már nem látszik észszerű lehetőség, vagy az (1) bekezdésben megállapított feltételek már nem állnak fenn, az őrizet indokoltsága megszűnik, és az érintett személyt haladéktalanul szabadon kell bocsátani.

(5)      Az őrizetet mindaddig fenn kell tartani, ameddig az (1) bekezdésben megállapított feltételek fennállnak, és az őrizet a kitoloncolás biztosításához szükséges. Valamennyi tagállam korlátozott, hat hónapot nem meghaladó őrizetben tartási időszakot határoz meg.

(6)      A tagállamok az (5) bekezdésben említett időszakot kizárólag korlátozott, további tizenkét hónapot nem meghaladó időszakkal hosszabbíthatják meg a nemzeti jogszabályoknak megfelelően, azokban az esetekben, ha a kiutasítás végrehajtása minden észszerű erőfeszítésük ellenére várhatóan tovább tart:

a)      az érintett harmadik országbeli állampolgár részéről szükséges együttműködés hiánya miatt, vagy

b)      a szükséges dokumentumok harmadik országoktól való beszerzésének késedelme miatt”.

7.        A 2008/115 irányelvnek „Az őrizet körülményei” című 16. cikke kimondja:

„(1)      Az őrizetet általában erre szolgáló különleges idegenrendészeti fogdákban kell végrehajtani. Amennyiben egy tagállam nem tud különleges idegenrendészeti fogdákban helyet biztosítani, és kénytelen büntetés‑végrehajtási intézetben való elhelyezéshez folyamodni, az őrizet alatt álló harmadik országbeli állampolgárokat a többi fogvatartottól elkülönítve kell tartani.

(2)      Az őrizet alatt álló harmadik országbeli állampolgároknak – kérésükre – biztosítani kell, hogy megfelelő időn belül kapcsolatba léphessenek a jogi képviselőjükkel, családtagjaikkal és az illetékes konzuli hatóságokkal.

(3)      Külön figyelmet kell fordítani a kiszolgáltatott személyek helyzetére. A sürgősségi ellátást és a betegségek alapvető kezelését biztosítani kell.

(4)      Az érintett és illetékes nemzeti, nemzetközi és nem kormányzati szervezetek és testületek részére lehetőséget kell biztosítani az (1) bekezdésben említett idegenrendészeti fogdák meglátogatására, amennyiben ezeket ezzel a fejezettel összhangban harmadik országbeli állampolgárok őrizetben tartására használják. Az ilyen látogatások engedélyezés tárgyát képezhetik.

(5)      Az őrizetben tartott harmadik országbeli állampolgárokat rendszeresen el kell látni információval, amely ismerteti az intézményben alkalmazott szabályokat, és meghatározza az érintettek jogait és kötelezettségeit. Ebbe beletartozik az őrizetben lévők nemzeti jog szerinti feljogosítása a (4) bekezdésben említett szervezetekkel és testületekkel való kapcsolattartásra”.

8.        Az irányelv „Szükséghelyzetek” című 18. cikke a következőképpen szól:

„(1)      Azokban az esetekben, amikor a kiutasítandó harmadik országbeli állampolgárok kivételesen nagy száma előre nem látott, súlyos terhet ró valamely tagállam idegenrendészeti fogdáinak kapacitására, illetve közigazgatási vagy igazságügyi alkalmazottaira, akkor ez a tagállam – ameddig a kivételes helyzet fennáll – dönthet úgy, hogy […] – a 16. cikk (1) bekezdésében és a 17. cikk (2) bekezdésében előírt körülményektől eltérve – sürgős lépéseket tesz az őrizet körülményeinek tekintetében.

(2)      Amikor a tagállam ilyen kivételes intézkedéseket tesz, tájékoztatnia kell a Bizottságot. Amint a kivételes intézkedések alkalmazásának okai megszűnnek, ismét tájékoztatnia kell a Bizottságot.

(3)      E cikkben semmi nem értelmezhető úgy, hogy a tagállamok eltérhetnének attól az általános kötelezettségüktől, hogy minden – általános vagy egyedi – megfelelő intézkedést megtegyenek az ebből az irányelvből eredő kötelezettségeik teljesítésének biztosítása érdekében.”

B.      A német jog

9.        A 2017. július 20‑i Gesetz zur besseren Durchsetzung der Ausreisepflicht (az ország területének elhagyására irányuló kötelezettség hatékonyabb érvényesítéséről szóló törvény, BGBl. I, 2780. o.) által módosított Gesetz über den Aufenthalt, die Erwerbstätigkeit und die Integration von Ausländern im Bundesgebiet (a külföldiek szövetségi területen való tartózkodásáról, kereső tevékenységéről és integrációjáról szóló törvény) 2008. február 25‑i változatának (BGBl. I, 162. o.) (a továbbiakban: AufenthG) 62a. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az idegenrendészeti őrizetet általában különleges idegenrendészeti fogdákban kell végrehajtani. Amennyiben nincsen különleges idegenrendészeti fogda a szövetségi területen, vagy a külföldi állampolgár jelentős veszélyt jelent harmadik személyek testi épségére és életére vagy jogilag védett fontos belső biztonsági érdekekre, az őrizet egyéb büntetés‑végrehajtási intézetben is végrehajtható; ilyen esetben a kitoloncolásukra váró személyeket el kell különíteni a többi fogvatartottól”.

(2)      Az idegenrendészeti őrizetben lévő személyek számára lehetővé kell tenni a jogi képviselőkkel, a családtagokkal, a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező konzuli hatóságokkal és az e területen működő segély‑ és támogató szervezetekkel való kapcsolatfelvételt.

[…]

(4)      Az e területen működő segély‑ és támogató szervezetek munkatársainak kérelemre lehetővé kell tenni az idegenrendészeti őrizetben lévő személyek meglátogatását.

(5)      Az idegenrendészeti őrizetben lévő személyeket tájékoztatni kell jogaikról és kötelezettségeikről és az intézetben érvényes szabályokról.”

II.    Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

10.      Az 1980‑ban született WM tunéziai állampolgár, akinek tartózkodási helye Németországban volt. 2017. augusztus 1‑jei határozatával Hessen szövetségi tartomány (Németország) hatáskörrel és illetékességgel rendelkező minisztériuma azzal az indokkal, hogy különös veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, elrendelte a Tunéziába való kitoloncolását, amelyet az AufenthG 58a. §‑ának (1) bekezdésére(3) alapított.

11.      A kérdést előterjesztő bíróság szerint az említett minisztérium ebben a határozatban úgy vélte, hogy WM többek között a személyiségére, magatartására, radikális iszlám meggyőződésére, a hírszerző szolgálatok általi, az Iszlám Állam terrorista szervezet számára embercsempész és toborzási tevékenységet végzőként való minősítésére, az ugyanezen szervezet számára Szíriában végzett tevékenységére tekintettel jelent ilyen veszélyt.

12.      A 2017. augusztus 1‑jei határozat ellen WM keresetet terjesztett elő a Bundesverwaltungsgerichtnél (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) és ugyanezen bíróság előtt e határozat felfüggesztése iránt ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be. E kérelmet az említett bíróság 2017. szeptember 19‑i határozatában azzal utasította el, hogy kellően valószínűsíthető, hogy WM terrorcselekményt követ el Németországban.

13.      A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező idegenrendészeti hatóság kérelmére az Amtsgericht (helyi bíróság, Németország) a 2017. augusztus 18‑i végzéssel az AufenthG 62a. §‑a (1) bekezdésének megfelelően elrendelte WM 2017. október 23‑ig büntetés‑végrehajtási intézetben történő idegenrendészeti őrizetét.(4)

14.      WM e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a Landgericht (regionális bíróság, Németország) előtt, amely 2017. augusztus 24‑i határozatával elutasította ezt a fellebbezést. WM e határozattal szemben felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelyben a 2017. augusztus 18. és 2017. október 23. közötti őrizete jogellenességének megállapítását kérte.

15.      Ezt követően az idegenrendészeti őrizetet több alkalommal meghosszabbították. Az e meghosszabbításokkal szembeni keresetek elbírálása jelenleg is folyamatban van a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) előtt.

16.      2018. május 9‑én WM‑et kitoloncolták Tunéziába.

17.      Ezzel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése megengedi‑e, hogy egy tagállam harmadik személyek testi épségére vagy életére, illetve a nemzetbiztonságra jelentős veszélyt jelentő, jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat a fogvatartottaktól elkülönítve büntetés‑végrehajtási intézetben idegenrendészeti őrizetben tartson.

18.      E körülmények között határozott úgy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság), hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Ellentétes‑e a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a kitoloncolás céljából elrendelt őrizet végrehajtható rendes büntetés‑végrehajtási intézetben, ha a külföldi állampolgár jelentős veszélyt jelent harmadik személyek testi épségére és életére vagy jogilag védett fontos belső biztonsági érdekekre, amely során a kitoloncolás céljából őrizetben lévő személyeket ebben az esetben is a fogvatartottaktól elkülönítve kell elhelyezni(5)?”

III. A Bíróság előtti eljárás

19.      A 2018. november 22‑én kelt előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2019. január 11‑én érkezett meg a Bíróság Hivatalához.

20.      Az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 23. cikkében szereplő határidőn belül írásbeli észrevételeket WM, a német és a svéd kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be.

IV.    Elemzés

A.      Az alapjogvita fennállásáról

21.      Az EUMSZ 267. cikk szövegéből és rendszeréből is az következik, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek a keretében a nemzeti bíróságnak olyan határozatot kell hoznia, amely figyelembe veheti a Bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben hozott ítéletét. Következésképpen a Bíróságnak akár hivatalból is vizsgálnia kell az alapjogvita fennállását.(6)

22.      A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratból kitűnik, hogy WM az egyik rendes büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetre vonatkozó határozattal szemben benyújtott keresetének a Landgericht (regionális bíróság) 2017. augusztus 24‑i határozatával történő elutasítását követően ez utóbbi határozattal szemben felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz az őrizete jogellenességének megállapítása érdekében. A német kormány(7) szerint WM azt állítja, hogy az őrizetbe vételét elrendelő határozat jogellenes, mivel az AufenthG 62a. §‑a ellentétes a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével.

23.      Kétségtelen hogy WM‑et 2018. május 9‑én, még az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2018. november 22‑i benyújtása előtt toloncolták ki Tunéziába.

24.      Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 8. pontjában a Bundesgerichtshof megállapítja, hogy a Gesetz über das Verfahren in Familiensachen und in den Angelegenheiten der freiwilligen Gerichtsbarkeit (a családi ügyekben követendő eljárásról és a nemperes eljárásokról szóló törvény, a továbbiakban: FamFG) 70. §‑a (3) bekezdése első mondatának 3. pontja szerint a felülvizsgálati kérelem a FamFG 62. §‑a szerint megengedhető, és egyben (a FamFG 71. §‑a értelmében) elfogadható, megalapozottsága döntően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésnek a Bíróság általi megválaszolásától függ.

25.      Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak nem feladata, hogy valamely előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretén belül a nemzeti rendelkezések értelmezése tárgyában foglaljon állást.(8) A kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott információkra tekintettel meg kell tehát állapítani, hogy az alapeljárás e bíróság előtt továbbra is folyamatban van, és a Bíróságnak a feltett kérdésre való válasza továbbra is szükséges e jogvita megoldásához. Következésképpen határozni kell az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről(9).

B.      A 2008/115 irányelv 16. cikkének alkalmazhatóságáról

26.      A svéd kormány úgy véli elsődlegesen, hogy a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetre. Ezzel kapcsolatban rámutat, hogy az EUMSZ 72. cikk értelmében, amely szerint az Európai Unió közös bevándorlási politikája nem érinti a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását, az említett tagállamok továbbra is hatáskörrel rendelkeznek a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolás céljából elrendelt őrizetével kapcsolatos hatékony biztonsági intézkedések meghozatalára.

27.      A jelen ügyben a svéd kormány véleménye szerint az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásra az EUMSZ 72. cikknek megfelelően szükség van a Németországi Szövetségi Köztársaság közrendjének fenntartásához és belső biztonságának megőrzéséhez.

28.      Ennek az érvelésnek, amelyet nem támogat a német kormány, és amelyet a Bizottság vitat, nem lehet helyt adni, mivel az alapügyben szóban forgó rendelkezés véleményem szerint ténylegesen a 2008/115 irányelv hatálya alá tartozik.

29.      A 2008/115 irányelv hatályának terjedelmére vonatkozó értékelés során figyelembe kell venni a többek között az EUM‑Szerződés harmadik részének „A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” című V. címében(10) szereplő EUMSZ 79. cikk (2) bekezdésének c) pontjában megismételt EK 63. cikk első bekezdése 3. pontjának b) alpontja alapján elfogadott irányelv általános rendszerét.

30.      Így, amint mind a címéből, mind pedig az 1. cikkéből következik, 2008/115 irányelv „közös normákat és eljárásokat” állapít meg, amelyeket minden tagállamnak alkalmaznia kell a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésével kapcsolatban. A fent említett kifejezésből, egyúttal ezen irányelv általános rendszeréből is következik, hogy a tagállamok kizárólag az abban előírt feltételek, nevezetesen a 2. cikkében megállapított feltételek esetén térhetnek el az említett normáktól és eljárásoktól.(11)

31.      A 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése – amely meghatározza ezen irányelv hatályát – akként rendelkezik, hogy ez az irányelv a valamely tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó. Ezen irányelv 3. cikkének 2. pontja az „illegális [helyesen: jogellenes] tartózkodás” fogalmát úgy határozza meg, mint „olyan harmadik országbeli állampolgár jelenléte valamely tagállam területén, aki a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 5. cikkében meghatározott beutazási feltételeknek, vagy az adott tagállamban érvényes egyéb beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem, vagy már nem felel meg” Ebből a fogalommeghatározásból az következik, hogy bármely harmadik országbeli állampolgár, aki valamely tagállam területén – az ott érvényes beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek való megfelelés nélkül – jelen van, pusztán emiatt jogellenesen tartózkodik ott, anélkül hogy e jelenlét minimális időtartammal vagy az e területen maradás szándékával kapcsolatos feltételtől függne.(12)

32.      A 2008/115 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok dönthetnek úgy, hogy az alábbi egyértelműen és kizárólagosan meghatározott esetekben nem alkalmazzák ezt az irányelvet:

–        azokra a harmadik országbeli állampolgárokra, akiktől a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 13. cikkével összhangban megtagadták a beutazást, vagy akiket az illetékes hatóságok valamely tagállam külső határának jogellenes átlépése kapcsán fogtak el vagy tartóztattak fel, és akik ezt követően nem kaptak engedélyt vagy jogot az adott tagállamban való tartózkodásra,

–        azokra a harmadik országbeli állampolgárokra, akiket a nemzeti jogszabályok szerint büntetőjogi szankcióként vagy büntetőjogi szankció következményeként utasítanak ki, vagy akik kiadatási eljárás alatt állnak.

33.      A Bírósághoz benyújtott egyetlen irat sem utal arra, hogy az alapeljárás felperesének helyzete a fent említett kivételek valamelyikébe tartozna.

34.      Az alapeljárás felperese az észrevételeiben és a német kormány a tájékoztatáskérésre adott válaszában egy fogva tartással járó, Tunéziába történő kiadatás iránti eljárásra vonatkozik, amelyet 2016 novemberében Frankfurt am Main (Németország) főügyészsége határozatával lezárt. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozat megemlíti, hogy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) visszavonta a külföldi terrorista szervezet támogatásával gyanúsított érintettel szemben 2017 januárjában kibocsátott elfogatóparancsot, ezt követően megszüntették az alapeljárás felperesével szemben alkalmazott letartóztatást, és a szóban forgó megszüntető határozatot 2017. augusztus 17‑én hozták meg. Így tehát az érintett személlyel szemben egyetlen büntetőjogi szankciót sem alkalmaztak.

35.      Noha az előzetes döntéshozatalra utaló határozat valóban nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az alapeljárás felperese kezdetben jogszerűen tartózkodott‑e Németországban, kétségtelen, hogy Hessen szövetségi tartomány illetékes minisztériuma 2017. augusztus 1‑jei határozatával az AufenthG 58a. §‑ának (1) bekezdése alapján elrendelte a Tunéziába irányuló kitoloncolását, ez a kiutasítási határozat a 2008/115 irányelv értelmében eleve az érintett személy jogellenes tartózkodása címén hozott közigazgatási határozatnak, nem pedig büntetőjogi szankciónak vagy e szankció következményének minősül.

36.      Az érintett személy esetleges tartózkodáshoz való joga tehát e határozattal megszűnt, amit 2017. augusztus 18‑án az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásnak, nevezetesen az AufenthG‑nak a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdése német jogrendbe történő átültetésére irányuló 62a. §‑ának (1) bekezdésén alapuló, büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetről szóló határozat elfogadása követett.

37.      Ennélfogva úgy tűnik, hogy az alapeljárás felperesének helyzete valóban a 2008/115 irányelv, és különösen ezen irányelv 16. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, mivel ez utóbbi írja elő az őrizet elsősorban különleges fogdában történő végrehajtását.

38.      A svéd kormány egyszerű hivatkozása az EUMSZ 72. cikkre még akkor sem elegendő a jelen ügyben a 2008/115 irányelv alkalmazásának kizárásához, ha az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás lényegében a nemzetbiztonságot fenyegető különös veszély fogalmára hivatkozik.

39.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint jóllehet a tagállamok feladata a saját belső és külső biztonságuk biztosítását szolgáló intézkedések meghozatala, ebből nem következik, hogy az ilyen intézkedések teljes mértékben kívül esnek az uniós jog hatályán.(13)

40.      A 2008/115 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése, 7. cikkének (4) bekezdése, 11. cikkének (2) és (3) bekezdése, valamint 12. cikkének (1) bekezdése(14) kifejezetten figyelembe veszi a közrend, a közbiztonság és a nemzetbiztonság kérdését, anélkül azonban, hogy ezek az irányelv alkalmazása alóli kivétel indokainak minősülnének. Ezek a rendelkezések az uniós jogalkotó azon szándékát is tükrözik, hogy figyelembe vegye az EUMSZ 72. cikkben meghatározott„a tagállamok hatásköreinek az illegális bevándorlás és a jogellenes tartózkodás terén való fenntartását, mivel a helyzet egészében véve az uniós és tagállami hatáskörök e területen való „együttes létezését”(15) tükrözi.

41.      A svéd kormány javaslatával ellentétben az EUMSZ 72. cikk nem értelmezhető úgy, hogy a tagállamok egészen egyszerűen eltekinthetnek a 2008/115 irányelv, és különösen a 16. cikkének alkalmazásától, ami az uniós jog kötelező jellegét és egységes alkalmazását veszélyeztetné.(16)

42.      Az elsődleges jog e rendelkezését figyelembe kell venni egyfelől az uniós jogi aktusoknak az EUMSZ „A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” című V. címe alapján történő elfogadása során, mivel az uniós jogalkotó általi megsértése adott esetben egy ilyen jogi aktus érvénytelenségének e rendelkezés alapján történő megállapításához vezethet, másfelől pedig az említett jogi aktusok értelmezése során, amint az az alábbiakban a 2008/115 irányelv 16. cikkével kapcsolatban látható.

43.      Végül emlékeztetni kell arra, hogy annak a körülménynek az ellenére, hogy sem az EK 63. cikk első bekezdése 3. pontjának b) alpontja – amely rendelkezést az EUMSZ 79. cikk (2) bekezdésének c) pontja megismétli –, sem a többek között az EK‑Szerződés e rendelkezése alapján elfogadott 2008/115 irányelv nem zárja ki a tagállamok büntetőjogi hatáskörét az illegális bevándorlás és jogellenes tartózkodás területén, ez utóbbiaknak oly módon kell kiigazítaniuk az e területre vonatkozó jogszabályaikat, hogy biztosítsák az uniós jog tiszteletben tartását. Az említett államok különösen nem alkalmazhatnak olyan – akár büntetőjogi – szabályozást, amely veszélybe sodorhatja a valamely irányelv által követett célok megvalósítását, és ennélfogva megfoszthatja azt hatékony érvényesülésétől.(17)

44.      A tagállamok az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredően kötelesek arra, hogy a 2008/115 irányelvből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megtegyék a megfelelő intézkedéseket, és tartózkodjanak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az irányelv célkitűzéseinek megvalósítását. Fontos, hogy az alkalmazandó nemzeti rendelkezések ne veszélyeztethessék az említett irányelv által bevezetett közös normák és eljárások megfelelő alkalmazását.(18)

45.      Következésképpen véleményem szerint el kell utasítani a svéd kormány azon érvelését, amely a 2008/115 irányelv 16. cikkének alkalmazhatatlanságán alapul, és meg kell vizsgálni, hogy a kitoloncolásra váró harmadik országbeli állampolgár büntetés‑végrehajtási intézetben való elhelyezését lehetővé tévő szóban forgó nemzeti szabályozás veszélyeztetheti‑e az említett irányelv által bevezetett közös normák és eljárások megfelelő alkalmazását, és ezáltal ezen irányelv célkitűzéseit.

C.      A 2008/115 irányelv 16. cikkének értelmezéséről

46.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi.(19)

47.      A 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezésére van tehát szükség, amelynek során figyelembe kell venni a Bíróságunk e jogi aktusra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.(20)

48.      Ezzel összefüggésben rá kell mutatni, hogy a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének első mondata azt az elvet rögzíti, amely szerint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolás céljából elrendelt őrizetét különleges idegenrendészeti fogdákban kell végrehajtani. E rendelkezés második mondata az ezen elv alóli eltérést ír elő, amelyet ilyenként szigorúan kell értelmezni.(21)

1.      A szó szerinti értelmezésről

49.      A 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének szövege kétségtelenül nem azonos minden egyes nyelvi változatban. E rendelkezés ugyanis a német nyelvi változatában kimondja, hogy „amennyiben egy tagállam nem rendelkezik különleges idegenrendészeti fogdákkal, és amennyiben az elhelyezést büntetés‑végrehajtási intézetben kell végrehajtani, az őrizet alatt álló harmadik országbeli állampolgárokat el kell különíteni a többi fogvatartottól”. Más, egységesebb képet mutató nyelvi változatokban az említett rendelkezés nem a különleges idegenrendészeti fogdák létezésének hiányára, hanem arra a körülményre utal, hogy a tagállam „nem tudja” az említett állampolgárokat ilyen fogdákban elhelyezni,(22) és e rendelkezés nem mond többet azokról az okokról, amelyek miatt a tagállam számára ez lehetetlen.(23)

50.      Márpedig, amint azt a Bíróság megállapította, egyetlen eltérő nyelvi változat nem érvényesülhet a többi nyelvi változattal szemben,(24) és ezért a szöveg általános rendszerét – amelynek az érintett rendelkezés a részét képezi – és az uniós jogalkotó által kitűzött célt kell figyelembe venni.(25) Csak annyit jegyzek meg, hogy noha a némettől eltérő nyelvi változatok szélesebb mérlegelési mozgásteret engednek a nemzeti hatóságok számára, ez mégsem jelenti azt, hogy a különleges fogdában történő őrizet elvétől való eltéréssel kapcsolatos kevésbé megszorító megközelítést fejeznek ki, mivel a tagállamoknak kényszerhelyzetben kell lenniük, ami a jelen esetben azt jelenti, hogy az őrizet büntetés‑végrehajtási intézetben való végrehajtása az egyetlen lehetőség.

51.      Mindenesetre a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezése nem teszi lehetővé a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés egyértelmű megválaszolását.

2.      A rendszertani értelmezésről

52.      Az őrizetbe vételi intézkedésnek a 2008/115 irányelv általános rendszere alapján történő megvizsgálását követően az említett irányelv 16. és 18. cikke közötti kapcsolatot, valamint a „közrend” és a „közbiztonság” fogalmak e jogi aktusban és más irányelvekben való használatának kérdését kell megvizsgálni közelebbről.

a)      Az őrizetbe vételi intézkedésről

53.      Meg kell említeni, hogy ha egy WM‑hez hasonló harmadik országbeli állampolgárt az egyik tagállamban jogellenesen tartózkodó személynek, és ezáltal a 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint ezen irányelv hatálya alá tartozónak kell tekinteni, rá az irányelvben a kiutasítása céljából előírt közös normáknak és eljárásoknak kell vonatkozniuk.(26)

54.      A 2008/115 irányelv pontosan meghatározza az egyes tagállamok által a harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérésére alkalmazandó eljárást, és megállapítja ezen eljárás egymást követő, különböző szakaszai lefolytatásának a sorrendjét.(27)

55.      A 2008/115 irányelv által bevezetett kiutasítási eljárás szakaszainak egymást követő sorrendje a kiutasítási határozat végrehajtása érdekében meghozandó intézkedések fokozatosságának felel meg: a fokozatosság attól az intézkedéstől, amely a legnagyobb szabadságot biztosítja az érintettnek, vagyis határidőt ad az önkéntes távozására, halad azon intézkedések felé, amelyek leginkább korlátozzák a szabadságát, ami a különleges fogdában való őrizet, és az arányosság elvét mindezen szakaszok során biztosítani kell. Még az utóbbi intézkedés alkalmazását – amely a kiutasítási eljárás keretében az irányelv által megengedett legsúlyosabb szabadságot korlátozó intézkedés – is szigorú korlátokhoz köti az említett irányelv 15. és 16. cikke, mégpedig az érintett harmadik országbeli állampolgárok alapvető jogai tiszteletben tartása biztosításának céljából.(28)

56.      E tekintetben a szabadságelvonásnak a 2008/115 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének második albekezdésével összhangban a lehető legrövidebbnek kell lennie, és csak addig tartható fenn, amíg a kitoloncolási intézkedések folynak, és kellő körültekintéssel végrehajtásra kerülnek. Az említett 15. cikk (3) és (4) bekezdése szerint e szabadságelvonást észszerű időközönként felül kell vizsgálni, és meg kell szüntetni, amennyiben a kitoloncolásra már nem látszik észszerű lehetőség. Ugyanezen cikk (5) és (6) bekezdése az említett szabadságelvonás maximális időtartamát 18 hónapban határozza meg, ez olyan határ, amely minden tagállamra vonatkozik(29).

57.      Az őrizet feltételeivel kapcsolatos minimumgaranciákat a 2008/115 irányelv 16. és 17. cikke szabályozza.(30) Ezen irányelv 16. cikke megköveteli, hogy az érintett személyeket elsősorban különleges fogdában helyezzék el, és mindenképpen elkülönítsék a többi fogvatartottól, ellássák az őrizet időtartama alatt őket megillető jogokra és őket terhelő kötelezettségekre vonatkozó információkkal, továbbá lehetővé tegyék számukra, hogy kapcsolatba léphessenek az illetékes nemzeti, nemzetközi és nem kormányzati szervezetekkel és testületekkel. Az említett irányelv 17. cikke a sebezhetőbb érintettek, így a kíséret nélküli kiskorúak és a családtagok számára ennél kedvezőbb különleges őrizeti rendszert ír elő.

58.      Ezért úgy tűnik, hogy jóllehet végső eszköznek szánták, a kitoloncolásra váró harmadik országbeli állampolgár szabadságától való megfosztása az uniós jogalkotó által a 2008/115 irányelvben – amelynek célja éppen a közös normákon alapuló hatékony visszatérési és hazatelepülési politika létrehozása annak érdekében, hogy az érintett személyek emberséges módon, és emberi jogaik és méltóságuk teljes mértékű tiszteletben tartása mellett térhessenek vissza – szabályozott kiutasítási eljárás megfelelő lefolytatása céljából bevezetett rendelkezés szerves része.

59.      Ugyanez a jogalkotó azt is egyértelműen előírta, hogy a szabadságtól való megfosztás rendes büntetés‑végrehajtási intézetben is végrehajtható. Ezt a megjegyzést, jóllehet nyilvánvaló, szem előtt kell tartani a szóban forgó nemzeti szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségének értékelése keretében.

60.      Egyebekben a Bíróság rámutatott, hogy a tagállamok őrizetbe vétel útján kizárólag abban az esetben foszthatják meg a szabadságától az érintettet, ha az egyes különleges helyzetek értékelésére tekintettel a kiutasítási határozat kitoloncolás formájában történő végrehajtását veszélyezteti az érintett magatartása.(31)

61.      Ez a pontosítás kétségtelenül arra utal, hogy az érintett migráns egyéni magatartását a kiutasítási eljárás hatékonyságának értékelése során figyelembe kell venni, és különösen arra a lehetőségre, hogy vele szemben szabadságelvonással járó intézkedés alkalmazható. Márpedig a szóban forgó nemzeti szabályozás egy olyan kényszerítő intézkedést ír elő, amely szükségszerűen az érintett harmadik országbeli állampolgárok egyedi helyzetének a potenciális veszélyességük meghatározása céljából történő értékelésén alapul.

b)      A 2008/115 irányelv 16. és 18. cikkének kapcsolódásáról

62.      Noha a 2008/115 irányelv szövegében elkülönülten és egymástól függetlenül jelennek meg, a 16. és 18. cikk rendelkezései nyilvánvalóan kapcsolódnak egymáshoz, és együttesen kell értelmezni őket, mivel a második cikk a szövegében kifejezi, hogy az első cikk alóli kivételt képez. Így, amikor a tagállam a 2008/115 irányelv 18. cikkében leírt „szükséghelyzetekkel” szembesül, eltérhet az őrizet különleges fogdában történő végrehajtásának elvétől, amennyiben ennek megvalósítása gyakorlatilag lehetetlen.

63.      A kérdés az, hogy a 2008/115 irányelv18. cikke „kimerítette‑e” az említett elvtől való eltérés valamennyi lehetséges indokát.

64.      Az a tény, hogy a 2008/115 irányelv 18. cikkében meghatározott „szükséghelyzetek” az egyetlen olyan ok, amelyet az uniós jogalkotó az őrizet elsősorban különleges fogdában történő végrehajtásától való eltérést engedő okként kifejezetten előír, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez az ok kizárólagos. Amint Bot főtanácsnok a Bero és Bouzalmate(32) ügyekre vonatkozó indítványában rámutatott, úgy tűnik, hogy a 2008/115 irányelv szövege alapján nem lehet igenlő választ adni a fent említett kérdésre.

65.      Noha a 2008/115 irányelv 18. cikkének szerinti szó szerinti elemzése valóban az említett irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével fennálló kapcsolatra világít rá, véleményem szerint ezen utalás csupán azt fejezi ki, hogy abban az esetben, ha olyan szükséghelyzet áll elő, amelyet jelentős számú migráns hirtelen megjelenése jellemez, a különleges idegenrendészeti fogdában történő elhelyezésre vonatkozó szabálytól ideiglenesen el lehet térni. A 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdésére történő hivatkozás kizárólag a szükséghelyzet bekövetkezése által előidézett egyik következmény meghatározására irányul, amelyet ki kell egészíteni a bírósági felülvizsgálattal kapcsolatos határidőknek az irányelv 15. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdésében szereplő meghosszabbítására, valamint az említett jogi aktus 17. cikkének (2) bekezdésében előírt, a családok számára elkülönített elhelyezés biztosítására irányuló kötelezettség(33) megszegésére nyitva álló lehetőséggel.

66.      Egyébként megjegyzem, hogy a 2008/115 irányelv jelenlegi 18. cikkét nem tartalmazta a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2005. szeptember 1‑jei javaslat.(34) Ez utóbbi viszont már magában foglalta a 15. cikk (2) bekezdését, amely szinte azonos volt a 16. cikk (1) bekezdésének szövegével, amely előírta a különleges idegenrendészeti fogdában való elhelyezés elvétől való eltérés lehetőségét, anélkül hogy pontosította volna ennek okait. A jogalkotási folyamat ezért ahhoz vezetett, hogy a 2008/115 irányelvbe bevezették a 18. cikket, amelyet a jogalkotó arra irányuló szándékaként lehet elemezni, hogy megfogalmazza egyrészről az eltérés egyik egyedi, az irreguláris migránsoknak a tagállamok területére történő tömeges beáramlására vonatkozó, e tagállamok számára érzékeny kérdést érintő okát, másrészről az ilyen helyzet által okozott nehézségek következtében a 2008/115 irányelv alkalmazása során felmerülő következményeket.

67.      Meg kell állapítani, hogy a 18. cikknek a 2008/115 irányelvbe való bevezetését követően a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése az általános jellegű megfogalmazásával együtt változatlan maradt.

68.      Rá kell mutatni arra is, hogy a tagállamok illetékes hatóságai által a visszatéréssel kapcsolatos feladatok ellátása során használandó közös „visszatérési kézikönyv” létrehozásáról szóló, 2017. november 16‑i (EU) 2017/2338 bizottsági ajánlás(35) megjegyzi, hogy „a [2008/115] irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében említett eltérés akkor alkalmazható, ha az irreguláris migráció jelenségével együtt járó, előre nem látható mennyiségi fluktuáció következtében az őrizetbe vett személyek száma váratlanul megugrik (de még nem éri el a [2008/115] irányelv 18. cikkében kifejezetten szabályozott »szükséghelyzet« szintjét) és […] problémát okoz”. Így egyértelműen elképzelhető egy olyan, az őrizet elsősorban elkülönített különleges fogdában történő végrehajtásától való eltérést engedő egyedi ok, amely eltér a 2008/115 irányelv 18. cikkében leírttól, amely így egyáltalán nem rendelkezik kizárólagos jelleggel.

69.      Végül úgy vélem, hogy figyelembe véve a 2008/115 irányelv 18. cikkének önállóságát, és az e cikkben szereplő különleges idegenrendészeti fogdában való elhelyezéstől való eltérést engedő ok kizárólagos jellegének hiányát, nem hiszem, hogy e rendelkezésnek kötelező hivatkozásként kell szolgálnia egy olyan helyzet jellemzőinek meghatározása szempontjából, amelyre valamely tagállam az őrizet büntetés‑végrehajtási intézetben történő végrehajtásának megalapozása céljából hivatkozhat.

c)      A „közrend” és a „közbiztonság” fogalmáról

70.      Emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás lehetővé teszi az olyan, kitoloncolásra váró migráns őrizetének büntetés‑végrehajtási intézetben történő végrehajtását, aki „jelentős veszélyt jelent harmadik személyek testi épségére vagy életére”, illetve „jogilag védett fontos belső biztonsági érdekekre”. Ez a megfogalmazás véleményem szerint nyilvánvalóan a közrenddel vagy a közbiztonsággal kapcsolatos okok figyelembevételét tükrözi.

71.      Ez a két fogalom jól ismert az uniós jogban, mivel több különböző irányelvben szerepelnek a közrendi vagy közbiztonsági okok valamely alapvető szabadságtól vagy alapvető jogtól való eltérés alkalmazásának igazolására, amely így közrendre vagy közbiztonságra vonatkozó kivételt képez. A 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének rendszertani megközelítése nemcsak e rendelkezés azon jogi aktus alapján történő elemzését jelenti, amelynek részét képezi, hanem azon irányelvek figyelembevételét is, amelyek a Bíróság által rendszeresen értelmezett e fogalmakra hivatkoznak.

72.      Ezzel összefüggésben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló uniós polgárt, valamint egyes családtagjait kizárólag akkor lehet úgy tekinteni, hogy veszélyt jelentenek a közrendre, ha személyes magatartásuk valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére. A „közrendet fenyegető veszély” fogalmát ezt követően ugyanilyen módon értelmezték több olyan irányelvvel – köztük a 2008/115 irányelvvel – összefüggésben, amelyek olyan harmadik országbeli állampolgárok helyzetét szabályozzák, akik nem uniós polgár családtagjai.(36)

73.      Ami a közbiztonság fogalmát illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy e fogalom magában foglalja a tagállam belső és külső biztonságát, és ennek következtében az alapvető állami intézmények és közszolgáltatások működésének, valamint a lakosság életének veszélyeztetése, a külkapcsolatok vagy a nemzetek békés egymás mellett élése komoly megzavarásának a veszélye, illetve a honvédelmi érdekek veszélyeztetése hatással lehet a közbiztonságra.(37) A Bíróság azt is megállapította, hogy a közbiztonság fogalma magában foglalja a bűnszövetségben elkövetett kábítószer‑kereskedelemmel kapcsolatos bűnözés,(38) vagy a terrorizmus(39) elleni küzdelmet. Ezzel összefüggésben a Bíróság megkövetelte az érintett tagállam belső vagy külső biztonságára valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelentő személyes magatartás bemutatását.(40)

74.      Ugyanakkor a Bíróság nemrégiben rámutatott, hogy az uniós jogalkotó által a „közrendet fenyegető veszély” fogalomra tett minden hivatkozást nem kell szükségszerűen úgy érteni, hogy az kizárólag olyan személyes magatartásra utal, amely valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére. Így a szomszédos fogalommal, a „közegészséget fenyegető veszéllyel” kapcsolatban a Bíróság úgy ítélte meg a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről szóló, 2004. december 13‑i 2004/114/EK tanácsi irányelv(41) összefüggésében, hogy e fogalmat tágabban kell értelmezni, mint ahogyan a szabad mozgást gyakorló személyekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat teszi, és az említett fogalom magában foglalhatja többek között a közbiztonság potenciális veszélyeztetését. A „közrendet fenyegető veszély” fogalma tartalmának pontosítása kapcsán a Bíróság tehát megállapította, hogy figyelembe kell venni az e fogalomra hivatkozó uniós jogi rendelkezések szövegét, szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is, amelynek a részét képezi.(42)

75.      A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a nemzeti szabályozás által hivatkozott, a közrenddel vagy a közbiztonsággal kapcsolatos okok indokolhatják az említett migránsnak a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésében előírt, elsősorban különleges idegenrendészeti fogdában történő elhelyezésétől való eltérést, feltéve, hogy az érintett migráns magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent a társadalom alapvető érdekére, illetve az érintett tagállam belső vagy külső biztonságára. Az, hogy a „közrend” vagy a „közbiztonság” fogalmát e cikk ugyanezen irányelv egyéb rendelkezéseitől eltérően nem említi kifejezetten, nem alkalmas e következtetés cáfolására.

76.      Rá kell mutatni, hogy a tagállamok több tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a 2008/115 irányelv végrehajtásakor a nemzeti joguk sajátosságainak figyelembevétele mellett.(43) Emellett, amint azt fentebb megjegyeztük, a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdését az EUMSZ 72. cikkre tekintettel kell értelmezni, amely előírja a tagállamok hatásköreinek fenntartását a közrend fenntartása és a belső biztonság megőrzése érdekében. Következésképpen az, hogy a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése nem említi kifejezetten a „közrend” vagy a „közbiztonság” fogalmát, nem jelenti azt, hogy a kitoloncolásra váró migránsok őrizetének különleges idegenrendészeti fogdában történő végrehajtásától való eltérés feltételeinek meghatározásakor valamely tagállam nem alkalmazhat olyan megfontolásokat, amelyek a társadalom alapvető érdekeit, illetve a belső vagy külső biztonságot érintik.

77.      Rendszertani szempontból emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése, 7. cikkének (4) bekezdése, 11. cikkének (2) és (3) bekezdése és 12. cikkének (1) bekezdése kifejezetten figyelembe veszi a közrend, a közbiztonság és a nemzetbiztonság védelmének kérdését, e jogi aktus azonban nem tartalmazza e fogalmak meghatározását. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett irányelv 7. cikkének (4) bekezdése szerinti „közrend veszélyeztetése” fogalom minden esetben azt feltételezi, hogy – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély álljon fenn, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét.(44) Az önkéntes távozásra nyitva álló határidő csökkentését vagy eltörlését megalapozó, e fenyegetésre vonatkozó követelmény még inkább érvényesül azon sokkal súlyosabb kényszerítő intézkedés igazolása érdekében, mint amilyennek a különleges fogdában történő elhelyezés elvétől való eltérésként a büntetés‑végrehajtási intézetben végrehajtott őrizet minősül. Az ezzel ellentétes megoldás következetlenséget okozna a 2008/115 irányelvben.

78.      A 2008/115 irányelv fő célkitűzése, amint az annak (2) és (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, a hatékony visszatérési és hazatelepülési politika megvalósítása az érintett személyek emberi jogainak és méltóságának teljes mértékű tiszteletben tartása mellett.(45) Ilyen körülmények között, mivel a különleges idegenrendészeti fogdában történő elhelyezés a főszabály, a 16. cikk (1) bekezdésének második mondatát szigorúan kell értelmezni,(46) és a tagállamok csak oly módon élhetnek a számukra biztosított mérlegelési mozgástérrel, hogy az ne veszélyeztesse az irányelv célját, valamint hatékony érvényesülését.

79.      Ennélfogva úgy tűnik, hogy mivel egy kitoloncolásra váró harmadik országbeli állampolgár büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetéről szóló határozat a közrend vagy közbiztonság veszélyeztetésének fennállásán alapul, amely minden esetben azt feltételezi, hogy – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély áll fenn, amely a társadalom valamely alapvető érdekét, illetve az érintett tagállam belső vagy külső biztonságát érinti, egy ilyen határozat összhangban állhat az uniós joggal.

80.      Ezzel összefüggésben, a Bíróság, a 2008/115 irányelv 7. cikke (4) bekezdésének értelmezése során megállapította, hogy önmagában az, hogy egy harmadik országbeli állampolgárt a nemzeti jog alapján bűncselekményként büntetendő cselekmény elkövetésével gyanúsítják, az adott ügyre vonatkozó egyéb tényezőkkel együtt megalapozhatja az e rendelkezés értelmében vett közrend veszélyeztetése megvalósulásának megállapítását, mivel egy büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet hasonló eredményre vezetne.(47) A Bíróság pontosította, hogy a közrendnek az említett rendelkezés értelmében vett védelméhez kapcsolódó érdekek specifikus mérlegelése nem szükségképpen esik egybe a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet alapjául szolgáló értékeléssel, és – ami véleményem szerint még nagyobb jelentőséggel bír – a „közrend veszélyeztetése” fogalom értékelése keretében relevanciával bír „a harmadik ország állampolgárának helyzetére vonatkozó minden olyan ténybeli vagy jogi elem, amely megvilágíthatja azt a kérdést, hogy ezen állampolgár személyes magatartása ilyen fenyegetést valósít‑e meg”(48).

81.      Ez a rendkívül tág megfogalmazás véleményem szerint azt tükrözi, hogy a Bíróság empirikusan és nyíltan közelíti meg a társadalom alapvető érdekét érintő valódi, közvetlen és kellően súlyos fenyegetés fennállásának bizonyítását. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a bűncselekmény elkövetése, a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet, vagy akár a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó gyanú hiányának puszta megállapítása nem alkalmas azon tény automatikus kizárására, hogy az érintett egyén a társadalom alapvető érdekeit, illetve az érintett tagállam belső vagy külső biztonságát érintő valódi, közvetlen és kellően súlyos fenyegetésnek tekinthető.

82.      Noha a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia azokat a ténybeli elemeket, amelyektől a fenyegetés fennállásának értékelése függ, a Bíróság iránymutatást adhat azokra az elemekre vonatkozóan, amelyeket e vizsgálat során figyelembe kell venni.

83.      A Bírósághoz benyújtott ügyiratból kitűnik, hogy a büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizet elrendelésekor figyelembe vett helyzet(49) vélhetően egy olyan radikális egyén helyzete, akinek veszélyességre utaló jelek mutatkoznak, akit az illetékes biztonsági szolgálatok veszélyesnek ismernek, és akinek veszélyessége a személyekkel vagy a magasabb rendű állami érdekekkel szembeni, és terrorizmusra való hajlandóság részét képező erőszakos cselekedetek valószínű megvalósítására irányuló bűnelkövetési szándék gyanújára adhat okot.

84.      Jóllehet az alapügyben szóban forgó szervezetnek vitathatatlanul felróhatóak nemzetközi terrorcselekmények, és ez indokolja valamely tagállam azon lehetőségét, hogy a közrend vagy a közbiztonság védelmére hivatkozzon, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia az érintett harmadik országbeli állampolgár által az említett szervezetnek nyújtott támogatása révén betöltött tényleges szerepet, és értékelnie kell az érintett magatartása folytán a közbiztonságot vagy a közrendet fenyegető veszély súlyosságának mértékét, közelebbről az e szervezet cselekményeinek végrehajtásában neki betudható egyéni felelősség fennállását.(50)

85.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az illetékes nemzeti hatóság a priori rendelkezett azokkal az okirati bizonyítékokkal, amelyek WM büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetének elrendeléséhez szükségesek voltak, vagyis az érintett személy büntetendő magatartásának megvalósulását, továbbá bűncselekmény elkövetésére és különösen a Németországi Szövetségi Köztársaság területén támadás végrehajtására irányuló szándékát alátámasztó iratokkal.(51) Ez a körülmény releváns annak megítélésekor, hogy az érintett személy veszélyt jelentett‑e a közrendre vagy a közbiztonságra, mivel az említett körülmény a WM‑mel szemben felmerült gyanú hitelt érdemlő jellegére vonatkozik, következésképpen megvilágíthatja azt a kérdést, hogy személyes viselkedése veszélyt jelentett‑e a Németországi Szövetségi Köztársaság közrendjére vagy közbiztonságára a büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetről szóló határozat vele szemben való meghozatalának időpontjában.(52)

86.      Végül e bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az arányosság elvére tekintettel, amelyet a meghozandó intézkedésnek tiszteletben kellett tartania, az érintett állampolgár magatartása valódi és közvetlen veszélyt jelent‑e a tagállam közrendjére vagy közbiztonságára, és így meg kell állapítania, hogy az a fenyegetés, amelyet az érintett személy adott esetben a múltban jelenthetett a Németországi Szövetségi Köztársaság közrendjére vagy közbiztonságára, az alapügyben szóban forgó határozat meghozatalának időpontjában továbbra is fennállt‑e,(53) és ezt az ellenőrzést az őrizet fenntartásának értékelése során is el kell végezni.(54)

3.      A teleologikus értelmezésről

87.      Meg kell jegyezni, hogy az EUMSZ 79. cikk (2) bekezdésének megfelelően a 2008/115 irányelv célkitűzése – amint az annak (2) és (11) preambulumbekezdéséből kitűnik – egy közös normákon és jogi biztosítékokon alapuló hatékony visszatérési és hazatelepülési politika létrehozása annak érdekében, hogy az érintett személyek emberséges módon és alapvető jogaik és méltóságuk teljes mértékű tiszteletben tartása mellett térhessenek vissza.(55) A 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének célja egyértelműen következik az uniós jogalkotó által ezen irányelv 1. cikkében, valamint a fent említett preambulumbekezdésekben kifejezésre jutatott vezérelvből.

88.      Amint a 2008/115 irányelv (13), (16), (17) és (24) preambulumbekezdéséből kitűnik, minden ezen irányelv szerint elrendelt őrizetet szigorúan az említett irányelv IV. fejezete rendelkezéseinek keretében kell foganatosítani oly módon, hogy biztosítva legyen egyfelől az arányosság elvének tiszteletben tartása a felhasznált módszerek és a kitűzött célok vonatkozásában,(56) másfelől az érintett harmadik országbeli állampolgárok alapvető jogainak tiszteletben tartása(57). Emellett, ugyanezen irányelv (13) preambulumbekezdése szerint a kényszerítő intézkedésekre nem csak az arányosság elvét, hanem a hatékonyság elvét is kifejezetten alkalmazni kell.(58)

89.      Ilyen körülmények között azt kell ellenőrizni, hogy egy kitoloncolásra váró migráns rendes büntetés‑végrehajtási intézetben való elhelyezése azon megfontolás alapján, hogy az említett migráns jelentős veszélyt jelent harmadik személyek testi épségére és életére, illetve jogilag védett fontos belső biztonsági érdekekre, a hatékonyság elvével és az arányosság elvével összhangban álló intézkedés‑e, és tiszteletben tartja‑e az érintett személy alapvető jogait.

a)      A hatékonyság elvének tiszteletben tartásáról

90.      Noha a 2008/115 irányelv a valamely tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár önkéntes távozását részesíti előnyben, a célkitűzése megvalósításának, vagyis a kiutasítási határozat végrehajtásának biztosítása érdekében kényszerítő intézkedések alkalmazását írja elő. A végső kényszerítő intézkedés az egyén szabadságának megvonása, amelyet az érintett személy őrizete jelent, amely a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése szerint kivételesen rendes büntetés‑végrehajtási intézetben is megvalósítható.

91.      Az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás tehát egy olyan intézkedést ír elő, amely egyértelműen része az ezen irányelv által a kiutasítási eljárások hatékonyságának biztosítása érdekében létrehozott mechanizmusnak, mivel a tagállamok részéről a különleges fogdában való elhelyezés elvétől eltérő ilyen szabadságvesztés igazolására szolgáló okok jellege a hatékonyság elvének értékelése szempontjából nem bír jelentőséggel. Az sem vitatott, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedés a 2008/115 irányelv 8. cikke (1) és (4) bekezdésének értelmében vett kényszerítő intézkedésnek felel meg, hozzájárulva egy kiutasítási határozat végrehajtásához, és ennek következtében az említett irányelv megvalósításához.

92.      Annyi bizonyos, hogy a különleges idegenrendészeti fogdának éppen az a célja, hogy megkönnyítse azokat a lépéseket, amelyek az egyén számára az elismert jogai – különösen a kitoloncolásra váró migránst megillető, az illetékes konzuli hatóságokkal, vagy az őrizetben lévő migránsok támogatásáért felelős nem kormányzati szervezetekkel való, a 2008/115 irányelv 16. cikkének (2) bekezdése szerinti kapcsolattartási jog – tiszteletben tartása mellett lehetővé teszik a származási országába való gyors és hatékony visszatérés biztosítását. Ezért az őrizet büntetés‑végrehajtási intézetben történő végrehajtása nem veszélyeztetheti ezt a kommunikációt, különben sérülne az említett irányelv hatékony érvényesülése, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

b)      Az arányosság elvének tiszteletben tartásáról

93.      Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 52. cikke (1) bekezdésének megfelelően az abban elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel e jogok és szabadságok – a jelen ügyben a Charta 6. cikkében biztosított szabadsághoz való jog – gyakorlásának korlátozására csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

94.      A szóban forgó korlátozás, tekintve, hogy az AufenthG 62a. §‑ának (1) bekezdésében szerepel, rendelkezik jogalappal. Ez a rendelkezés nem érinti a Charta 6. cikkében biztosított szabadsághoz való jog lényeges tartalmát. E rendelkezés ugyanis nem teszi kérdésessé e jog biztosítását, és – amint az a szövegéből kitűnik – kizárólag a kérelmező egyéni magatartása miatt, valamint az ugyanezen rendelkezésben említett kivételes körülmények között lehetővé teszi a migránsok büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetét.(59)

95.      Mivel a nemzetbiztonság és a közrend védelme képezi a szóban forgó nemzeti szabályozás által követett célkitűzést, meg kell állapítani, hogy az őrizet büntetés‑végrehajtási intézetben történő végrehajtását elrendelő olyan intézkedés, amelynek alapját ez a rendelkezés képezi, eleve az Unió által elismert jogszerű közérdekű célkitűzést szolgálja.

96.      A megállapított beavatkozás arányosságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az arányosság elve megköveteli, hogy az intézkedések alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozással kitűzött, jogszerű célok megvalósítására, és ne haladják meg az e célok elérésére alkalmas mértéket, így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek eltúlzottak.(60)

97.      E tekintetben egy kitoloncolásra váró harmadik országbeli állampolgár büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizete jellegénél fogva olyan intézkedés, amely alkalmas a nyilvánosságnak attól a veszélytől való megvédésére, amelyet az ilyen személy magatartása jelenthet, és ezért megvalósíthatja az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás által követett célkitűzést.(61)

98.      Ezen intézkedés szükséges jellegét illetően hangsúlyozni kell, hogy az AufenthG 62a.§‑ának szövege mind az érintett személy által harmadik személyek testi épségére vagy életére, illetve jogilag védett „fontos” belső biztonsági érdekekre jelentett „jelentős” veszélyre, mind az e személy többi fogvatartottól való elkülönítésére vonatkozó feltétel hiánytalan tiszteletben tartására vonatkozó követelményt illetően szigorú jogi keretet biztosít a szóban forgó intézkedés alkalmazásához.

99.      A szóban forgó nemzeti rendelkezés az őrizet végrehajtására irányuló olyan különleges intézkedésnek felel meg, amelynek kereteit a 2008/115 irányelv 15. és 16. cikke szabja meg, mivel ez a kiutasítási eljárás végső eszköze. Ezzel összefüggésben a 2008/115 irányelv 15. cikkének (5) és (6) bekezdésében előírt maximális időtartam célja, hogy korlátozza a kitoloncolás alatt álló harmadik országbeli állampolgárok fogva tartását, mivel az őrizetnek a lehető legrövidebbnek kell lennie, és csak addig tartható fenn, amíg a kitoloncolási intézkedések folynak, és az e rendelkezés (1) bekezdésében megkövetelt kellő körültekintéssel végrehajtásra kerülnek, aminek értékelése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

100. Azt a szigorú keretet, amely a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak a kitoloncolásra váró harmadik országbeli állampolgár büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetével kapcsolatban elismert jogkört behatárolja, a „nemzetbiztonság” és a „közrend” fogalmának a Bíróság ítélkezési gyakorlatában adott értelmezése is biztosítja.(62)

101. A nemzetbiztonság vagy a közrend megsértése a szükségesség követelményére tekintettel tehát csak azzal a feltétellel igazolhatja a kitoloncolásra váró migráns büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetbe helyezését vagy őrizetben tartását, hogy egyéni magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos fenyegetés fennállását valósítja meg, amely a társadalom valamely alapvető érdekére vagy a tagállam belső vagy külső biztonságára hatással van,(63) amit a fenti 79–86. pontban kifejtett feltételekkel a nemzeti bíróságnak kell ellenőriznie.

102. Amint azt a fentiekben említettem, egy intézkedés akkor szükséges, ha a kitűzött, jogszerű cél kevésbé kényszerítő, mindazonáltal ugyanúgy alkalmas eszközökkel nem érhető el.(64)

103. A különleges idegenrendészeti fogdák jellemzői(65) és a nemzeti hatóságoknak a fogvatartottak vagy az őrizetben lévő személyek védelmére irányuló kötelezettsége alapján(66) az ilyen fogdákban végrehajtott őrizetet nem látom megfelelőnek abban az esetben, ha ez az intézkedés olyan személyre vonatkozik, aki jelentős veszélyt jelent harmadik személyek testi épségére és életére vagy jogilag védett fontos belső biztonsági érdekekre. A biztonság követelménye mind az említett egyén szökése kockázatának megelőzése, mind az e fogdákban érintett személyi állomány, valamint a többi őrizetben lévő személy testi épségének megóvása szempontjából ilyen körülmények között nem tekinthető teljesültnek.

104. A különleges idegenrendészeti fogdákat, amelyek működési módja megfelel a közösségben töltött életmódnak, nem arra tervezték, hogy figyelembe lehessen venni egyes különösen veszélyes egyénekkel kapcsolatos sajátos biztonsági igényeket.(67) Az ilyen különleges fogdákban ezeknek a szükségleteknek egy változatlan struktúrába történő beillesztése szükségszerűen a biztonsági rendszerek általános megerősítéséhez – ami hátrányos a többi, a priori nem veszélyes őrizetben lévő személy intézményen belüli mozgáshoz való joga szempontjából –, és mindenki számára börtönkörnyezet megteremtéséhez vezetne. Úgy gondolom, hogy ennek azon alternatívája, hogy egy rendkívül veszélyes egyén kezelésére speciális egységet alakítanak ki e különleges idegenrendészeti fogdákban, az őrizettel járó kiutasítási eljárás alatt álló harmadik országbeli állampolgárok összességéhez képest az érintett személyek alacsony számát tekintve aránytalan szervezési terhet és költséget idéz elő.

105. A szóban forgó nemzeti rendelkezés az érintett célokhoz képest sem tűnik eltúlzottnak, mivel e rendelkezés kiegyensúlyozottan mérlegel egyrészt a kitűzött általános érdekű cél, nevezetesen a nemzetbiztonság és a közrend védelme, másrészt pedig az őrizetbe vételi intézkedés büntetés‑végrehajtási intézetben való végrehajtásával a szabadsághoz való jogba történt beavatkozás között, mivel az érintett egyén méltósághoz való jogát teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Az ilyen rendelkezés ugyanis nem alapozhatja meg az őrizetbe vételi intézkedéseket, anélkül hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok előzőleg esetről esetre ne ellenőriznék, hogy az a veszély, amelyet az érintett személyek a nemzetbiztonságra vagy a közrendre jelentenek, legalább olyan súlyos‑e, mint az a beavatkozás, amit az ilyen intézkedések e személyek szabadsághoz való jogát illetően jelentenek, és ez utóbbiak méltósághoz való jogát teljes mértékben tiszteletben tartották‑e.(68)

c)      A 2008/115 irányelv minimumgaranciái és az alapjogok tiszteletben tartásáról

106. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének célja csak a Chartában, és különösen annak az emberi méltóság, az élethez való jog és a személyi sérthetetlenséghez való jog tiszteletben tartásának biztosításáról, valamint az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmáról szóló 1–4. cikkében foglalt jogokkal összeegyeztethetően és azokkal összhangban értelmezhető. Ezeket a hivatkozásokat tehát szükségképpen bele kell érteni a 2008/115 irányelv 1. cikkében szereplő, az alapvető jogokra mutató hivatkozásba.

107. Következésképpen, amint arra Bot főtanácsnok a Bero és Bouzalmate ügyekre vonatkozó indítványában(69) rámutatott, a 2008/115 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése, és általában a kifejezetten a kitoloncolásra váró külföldiek őrizetének feltételeire vonatkozó rendelkezések csak akkor alkalmazhatók ténylegesen e jogi normákkal összhangban, ha biztosítják ezen értékek tiszteletben tartását.

108. Egyrészt tehát a 2008/115 irányelv előírásait, másrészt pedig a Charta keretében kihirdetett alapjogokat figyelembe véve kell meghatározni, hogy az alapügyben szóban forgó körülményekhez hasonló körülmények között WM büntetés‑végrehajtási intézetben való őrizete tiszteletben tartja‑e ez utóbbi Unióban elismert jogait.

1)      A 2008/115 irányelv minimumgaranciáiról

109. A 2008/115 irányelvben a kitoloncolásra váró harmadik országbeli állampolgárok javára előírt konkrét minimumgaranciák között szerepelnek az őrizet e jogi aktus 16. cikkében megállapított, a nemzeti eljárások során tiszteletben tartandó feltételei.

110. E rendelkezés szövegének az AufenthG 62a. §‑a (1) bekezdésének szövegével való összevetéséből kitűnik, hogy a kiszolgáltatott személyek helyzetének figyelembevételére, valamint a sürgősségi egészségügyi ellátásra és a betegségek alapvető kezelésére irányuló kötelezettség jelentős kivételével az irányelvben előírt valamennyi garanciát kifejezetten átvette az említett rendelkezés.(70)

111. Mindenesetre a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meggyőződnie arról, hogy az őrizetnek a 2008/115 irányelv 16. cikkében meghatározott feltételeivel kapcsolatos valamennyi biztosítékot tiszteletben tartották‑e az őrizetben lévő személy bebörtönzésével kapcsolatos helyzetben. Ez az értékelés annál is inkább szükséges és fontos, mivel az említett garanciák viszonylag szűkszavúan kerültek megfogalmazására, és figyelmet kell fordítani a fent említett rendelkezésben foglalt követelmények tényleges tartalmára. Ezzel összefüggésben a német kormány által a Bíróság hozzá intézett tájékoztatáskérésére adott választ követően szükségesnek tartom bizonyos észrevételek megtételét.

112. Először is, a büntetés‑végrehajtási intézetre vonatkozó szabályozást kifejtő és az ezen intézetekben őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárok jogait és kötelezettségeit pontosító információkat véleményem szerint az érintett személy által általában használt nyelveken kell közölni. Megjegyzem, hogy a német kormány válaszában nem szerepel semmiféle utalás az őrizetben lévő személy tájékoztatására irányuló e kötelezettség tiszteletben tartására vonatkozóan, amely tájékoztatásnak többek között tartalmaznia kell az őrizetben lévő személynek az illetékes nemzeti, nemzetközi és nem kormányzati szervezetekkel és testületekkel való kapcsolatfelvételhez való jogának megemlítését.(71)

113. Másodszor, a német kormány válaszából kitűnik, hogy az őrizetben lévő személy számára „időnként engedélyezték, hogy 30 perces ellenőrzött telefonbeszélgetéseket folytasson a hozzátartozóival”, ami 2017. október 4‑től kéthavonta egyórás, majd 2017. december 1‑jétől hetente 30 perces ellenőrzött telefonbeszélgetésre módosult. A hozzátartozókkal való kapcsolattartás ilyen szigorú szabályozása nehézségeket okozhat, tekintettel a 2008/115 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének megfogalmazására, mivel e rendelkezés az őrizetben lévő személyek és családtagjaik „megfelelő időn belül”, és főképp ez előbbiek „kérésére” történő kapcsolatba lépéséről szól. E két kifejezés együttes használata véleményem szerint az uniós jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy megfelelő egyensúlyt találjon egy olyan szervezet, mint a különleges idegenrendészeti fogda vagy a büntetés‑végrehajtási intézet – amely szükségképpen egy közösség biztonsági környezeten belüli irányítására összpontosít – működési szabályai és az őrizetben lévő egyes személyeket megillető, a családjukkal való kapcsolattartás lehetőségének biztosítékai között.(72)

114. Harmadszor, a német kormány válaszában említést tesz arról, hogy az őrizetben lévő személy kapcsolatba került letartóztatásban lévő személyekkel, akik az ételt a zárkájába vitték, és – 2017. október 4‑től – néhány más „megfelelő” fogvatartottal közösen eltöltött napi egyórás szabadidő során. Ez a helyzet nehézségeket okozhat a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmezése során.

115. Ezzel kapcsolatban a Bíróság úgy véli, hogy az említett rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy az a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgároknak a fogvatartottaktól való elkülönítése feltétel nélküli kötelezettségét írja elő, ha a tagállam ezen állampolgárokat nem tudja különleges idegenrendészeti fogdákban elhelyezni. Hozzátette, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok fogvatartottaktól való elkülönítésének kötelezettsége egyfelől semmilyen kivételt nem enged, és az a jogok tiszteletben tartásának az uniós jogalkotó által – az említett állampolgárok tekintetében – kifejezetten elismert garanciájának minősül a büntetés‑végrehajtási intézetekben a kitoloncolás céljából elrendelt őrizetre vonatkozó feltételekkel összefüggésben, másfelől meghaladja a harmadik országbeli állampolgárok büntetés‑végrehajtási intézetekben történő őrizetének puszta meghatározott végrehajtási módját, és ezen elhelyezés alapfeltételének minősül, amely nélkül az elhelyezés főszabály szerint nem felelne meg az említett irányelvnek.(73)

116. Még ha elfogadható is, hogy a Bíróság szándékában a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének(74) szigorú értelmezése állt, akkor is fennmarad a kérdés a fogvatartottaktól való elkülönítésre irányuló kötelezettség pontos terjedelmét, és különösen a fogvatartottak fogalom értelmét illetően. Észrevételeiben a Bizottság rámutat, hogy eltér egymástól a fent hivatkozott rendelkezés német nyelvi változata – amely a „Strafgefangenen” kifejezés használatával főszabályként a szabadságvesztés‑büntetésre ítélt fogvatartottakat jelöli, és amely az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szerepel – és a többi nyelvi változat – nevezetesen az angol („ordinary prisoners”), a francia („prisonniers de droit commun”), a spanyol („presos ordinarios”), az olasz („detenuti ordinari”) és az észt („tavalistest vangidest”) változat, amely úgy tűnik a letartóztatásban lévő személyeket is magában foglalja.

117. A 2017/2338 ajánlásban a Bizottság megjegyzi: „a »szabadságvesztésüket töltő személyek« kifejezés mind az elítélt, mind pedig az előzetes letartóztatásban lévő személyekre vonatkozik: ezt megerősítette az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott, a kitoloncolásról szóló húsz iránymutatás 10. iránymutatásának 4. pontja, amely kifejezetten kiemeli, hogy »a kitoloncolásukig idegenrendészeti őrizetbe vett személyek főszabályként nem helyezhetők el a szabadságvesztésüket töltő elítélt[ekkel] vagy előzetes letartóztatásban lévő személyekkel együtt«. Az őrizetbe vett személyeket ezért el kell különíteni a szabadságvesztésüket töltő, előzetes letartóztatásban lévő személyektől is”.

118. Emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv figyelembe kívánja venni az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága „Kitoloncolásról szóló húsz iránymutatását”, amelyre a (3) preambulumbekezdésében hivatkozik, aminek a „fogvatartottak” fogalom olyan a priori értelmezéséhez kellene vezetnie, amely mind az elítélteket, mind pedig a letartóztatásban lévő személyeket magában foglalja.

119. Ez a megoldás számomra azonban sem elméleti, sem gyakorlati szempontból nem teljesen meggyőző.

120. A kitoloncolásra váró migránsok őrizetének elsősorban különleges idegenrendészeti fogdában történő végrehajtása és a kivételesen alkalmazott bebörtönzésük során a többi fogvatartottól való elkülönítésükre irányuló kötelezettség abból a megfontolásból ered, hogy a kiutasítással érintett személyek nem „bűnözők”, és ezért ez utóbbiaktól elkülönítve kell kezelni őket, mivel az őrizetbe vételi intézkedés tisztán közigazgatási jellegű. Bár joggal állapítható meg, hogy ez az elkülönítési kötelezettség közvetlenül részét képezi azon migránsok emberi méltósága és alapvető jogai tiszteletben tartásának, akik nem követtek el semmilyen bűntettet, sőt vétséget sem,(75) ez utóbbi megállapítás azokra a letartóztatásba helyezett személyekre is alkalmazandó, akikkel szemben még semmilyen büntetőítéletet nem hoztak, és akiket megillet az ártatlanság vélelme.(76) Úgy tűnik, hogy egy ilyen fogvatartottat – legalábbis jogi szempontból – nehéz „szalonképtelennek” beállítani.

121. Gyakorlati szempontból az elkülönítési kötelezettség szigorú értékelése ahhoz a – legalábbis – paradox helyzethez vezethet, hogy a fogvatartottakkal – büntetőjogi jogállásukra tekintet nélkül – fennálló minden kapcsolat meggátolása következtében a migráns olyan mértékű elszigeteltségbe kerülhet, amely a méltósága sérelmével járhat, jóllehet az említett kötelezettség az érintett személy védelmét hivatott szolgálni.(77) A kérdés még összetettebbnek bizonyul, ha figyelembe vesszük az érintett migráns különleges profilját, akit a kitoloncolásáig a veszélyessége miatt börtönöztek be, amit a 2008/115 irányelv 16. cikkének kidolgozása során nyilvánvalóan nem vettek figyelembe. Ezért úgy tűnik, hogy az említett jogszerűen őrizetben lévő migránssal esetlegesen kapcsolatba kerülő személyek testi épségével kapcsolatos, az őrizet büntetés‑végrehajtási intézetben való végrehajtásának indokául szolgáló biztonsági kockázat is a fogvatartottakkal – elítéltekkel vagy ítéletre várókkal – való kapcsolat teljes tiltása mellett szól, ezúttal az utóbbiak védelme érdekében.

122. Ezen a ponton azt a kérdést kell átgondolni, hogy a kitoloncolásra váró, bebörtönzött, és a fent hivatkozott rendelkezésnek megfelelően a „többi fogvatartottal” való minden kapcsolattól megfosztott migráns méltósága esetlegesen sérül‑e.

2)      Az emberi méltóság tiszteletben tartásáról és az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmáról

123. A Charta 4. cikkének – amely rendelkezés az EJEE 3. cikkének felel meg – tartalma és terjedelme a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően azonos azon jogokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek.(78)

124. A Chartának az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalmát felállító 4. cikke abszolút jelleget ölt, mivel szorosan összefügg a Charta 1. cikkében szentesített emberi méltóság tiszteletben tartásával. A Charta 4. cikkében biztosított jog abszolút jellegét az EJEE 3. cikke is alátámasztja. Amint ugyanis az EJEE 15. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, az EJEE 3. cikkétől semmiképpen nem lehet eltérni.(79) A Charta 1. és 4. cikke, csakúgy, mint az EJEE 3. cikke az Unió és a tagállamok egyik alapértékét rögzíti. Éppen ezért az EJEE minden körülmények között, beleértve a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet, abszolút módon tiltja a kínzást és az embertelen vagy megalázó bánásmódot, bármi legyen is az érintett személy magatartása.(80)

125. Az EJEB ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az EJEE 3. cikke a fogva tartás helye szerinti államok hatóságaira terheli az annak biztosítására irányuló pozitív kötelezettséget, hogy valamennyi foglyot olyan körülmények között tartsanak fogva, amelyek garantálják az emberi méltóság tiszteletben tartását, hogy az intézkedés végrehajtásának módja az érintett személyt ne tegye ki olyan nehézségeknek vagy megpróbáltatásnak, amelynek mértéke meghaladja a fogva tartással elkerülhetetlenül együtt járó szenvedés szintjét, és hogy a fogva tartás gyakorlati követelményeire tekintettel a fogvatartott egészsége és jólléte megfelelő módon biztosított legyen.(81)

126. Az embertelen vagy megalázó bánásmód fennállásának értékelése során figyelembe vett végrehajtási módok között szerepel a fogva tartott személy elszigetelése. Ezzel kapcsolatban az EJEB rámutatott: „a teljes társadalmi elszigeteltséggel kiegészülő abszolút szenzoros elszigeteltség lerombolhatja a személyiséget, és az embertelen bánásmód egyik formája, amelyet nem igazolhatnak a biztonsági előírások vagy egyéb okok. Ezzel szemben a többi fogvatartottal való kapcsolattartás biztonsági, fegyelmi vagy védelmi okból történő megtiltása önmagában nem minősül embertelen büntetésnek vagy bánásmódnak”. Az EJEB azt is megállapította, hogy a fogva tartás feltételeinek értékelése során e feltételek együttes hatásait is fegyelembe kell venni, aminek következtében a zárkában való elhelyezés anyagi feltételei mellett az elszigetelés időtartamát is ellenőrizni kell.(82)

127. Egy kitoloncolásra váró migráns büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetéről szóló határozattal szembeni jogorvoslat tárgyában eljáró illetékes hatóság köteles tehát objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok alapján, valamint az uniós jog által biztosított alapvető jogok védelmi szintjére tekintettel értékelni, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személy a fogva tartásának körülményei miatt embertelen vagy megalázó bánásmódnak van kitéve(83).

128. Noha a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia azokat a ténybeli elemeket, amelyektől ezen értékelés függ, a Bíróság iránymutatást adhat azokra az elemekre vonatkozóan, amelyeket e vizsgálat során figyelembe kell venni.

129. A német kormány válaszából kiderül,(84) hogy az érintett migráns fogva tartásának körülményei a Bírósághoz benyújtott iratok alapján, és az alapeljárás felperesének ellenkező bizonyítékai hiányában nem utalnak olyan embertelen vagy megalázó bánásmódra, mint amelyet a fenti 125. és 126. pont meghatároz, annál is inkább, mivel az érintett személyt nem szigetelték el, hiszen kommunikálhatott a külvilággal, és a börtön belső világával, többek között az ítéletre váró fogvatartottakkal.

130. Tekintettel az EJEB kizárólag a teljes társadalmi elszigeteléssel kiegészített abszolút szenzoros elszigeteltség tilalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatára, úgy kellene tekinteni, hogy még akkor is helytálló az embertelen vagy megalázó bánásmód fent említett hiányának megállapítása, ha az érintett migránsnak semmilyen kapcsolata nem volt a fogvatartottakkal, büntetőjogi jogállásuktól függetlenül, mivel az érintett személy helyzetét ilyen esetben csak részleges és viszonylagos elszigeteltséggel lehet jellemezni.(85)

131. A 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdése és az abban foglalt elkülönítési kötelezettség szigorú értelmezése, amely a „fogvatartottak” kifejezés akként való elfogadásán alapul, hogy az az elítélteket és a letartóztatásban lévő fogvatartottakat is magában foglalja, tehát – az őrizet feltételeinek együttes hatásaira vonatkozó értékelés függvényében – elfogadható anélkül, hogy veszélyeztetné a kitoloncolásra váró migráns alapvető jogainak szükségszerű tiszteletben tartását.

132. Ugyanakkor úgy látom, hogy egy ilyen érvelés túlságosan elméletinek bizonyul, túl merev abban az értelemben, hogy pusztán mechanikusan működő rendszerhez vezet, amely elvonatkoztat az egyes egyéni helyzetek pontos vizsgálatától, amelyet pedig az arányosság elve és a Bíróság is rendszeresen megkövetel a 2008/115 irányelv rendelkezéseinek értelmezése során. Az alapügyet ezzel összefüggésben különösen szemléletesnek tartom e rendszer vonatkozásában, amely szinte rendellenes megoldásokhoz vezethet, amikor annak egyszerű leszögezése, hogy egy, az ételt a zárkákba kihordó, letartóztatásban lévő személy kapcsolatban áll az érintett migránssal, elegendő az elkülönítésre irányuló kötelezettség megszegésének megállapításához. A túl szigorúan értelmezett elkülönítésre irányuló kötelezettség minden, akár alkalmi kapcsolat ellehetetlenítését eredményezi, ami gyakorlatilag elfogadhatatlan.

133. Ezenkívül a migránsoknak pusztán a fogvatartottakkal való kapcsolattartás teljes tilalma által történő – akár részleges és viszonylagos – elszigetelése jellegénél fogva megfosztja az érintett személyt a sport–, kulturális és fizetett munkavégzésre irányuló, a többi fogvatartott számára kollektív módon biztosított tevékenységtől, ami büntető jellegűvé tesz egy éppen e jelleg elkerülésére szánt intézkedést, és a migráns számára indokolatlan hátrányos megkülönböztetést hoz létre a büntetés‑végrehajtási intézetben való tartózkodásának feltételei tekintetében.(86)

134. Ezért megfelelő egyensúlyt kell találni a büntetés‑végrehajtási intézetben őrizetben lévő migránsokkal való hátrányosan megkülönböztető, embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata megakadályozásának és a migránsok fogvatartottaktól való, a 2008/115 irányelv 16. cikke szövegének megfelelően e migránsok testi és lelki épségének megóvását, valamint a közrendre vagy a közbiztonságra veszélyt jelentő migránsok esetén a börtön népességének és az őrszemélyzetnek a védelmét szolgáló elkülönítésének szükségessége között,. Ez a nehezen megvalósítható összeegyeztetés véleményem szerint két elemen alapulhat.

135. Az első annak megállapítása, hogy a „fogvatartottak” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy nem tartoznak bele az ártatlannak vélelmezett, letartóztatásban lévő személyek. A második az érintett migráns automatikusan magánzárkában való elhelyezése oly módon, hogy a büntetés‑végrehajtási intézetnek a börtön hétköznapjait teljes mértékben ismerő, továbbá az elhelyezés indokát, a kitűzött célt, az érintett migráns személyiségét és viselkedését szem előtt tartó vezetősége által szabályozott, fent említett közösségi tevékenységek keretében engedélyezhető a kapcsolattartás a letartóztatásban lévőkkel. Ez az elméletileg elképzelhető megoldás számomra a gyakorlatban megfelelőnek tűnik.

3)      A szabadsághoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogról

136. Előzetesen meg kell említeni, hogy a 2008/115 irányelv 16. cikke nem rendelkezik a kitoloncolásra váró migráns büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetéről szóló különleges határozat elfogadásáról. Mivel valójában az őrizetbe vételi intézkedés végrehajtásának különös módjáról van szó, a 2008/115 irányelvnek a rendelkezései értelmezésekor figyelembe veendő általános rendszere(87) alapján e jogi aktus 15. cikkére kell hivatkozni.

137. A 2008/115 irányelv 15. cikke állapítja meg az őrizetbe vétel és az őrizet fenntartásának szigorú alapfeltételeit, és meghatározza az ezen intézkedések elfogadásához kapcsolódó bírósági felülvizsgálatot.

138. A 2008/115 irányelv 15. cikkéből következik, hogy az őrizetet közigazgatási vagy igazságügyi hatóság rendelheti el, a tagállamok kötelesek vagy előírni az őrizetben tartás jogszerűségének gyorsított bírósági felülvizsgálatát, amellyel kapcsolatosan az őrizet kezdetétől számítva a lehető legrövidebb határidőn belül határozatot kell hozni, vagy biztosítani a jogot a harmadik országbeli állampolgár számára az őrizetben tartása jogszerűségének gyorsított felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás megindítására, amelyben a jogszerűségről a vonatkozó eljárás megindításától számítva a lehető legrövidebb határidőn belül határozni kell, és az érintett állampolgárt haladéktalanul szabadon kell bocsátani, ha az őrizet jogellenesnek nyilvánul.

139. Függetlenül attól, hogy az őrizetet közigazgatási vagy igazságügyi hatóság rendeli el, a 2008/115 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése értelmében észszerű időközönként, akár az állampolgár kérésére, akár hivatalból felül kell vizsgálni, a meghosszabbított őrizet esetén pedig bírósági felülvizsgálat az előírás. Ezzel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár meghosszabbított őrizete esetében a felülvizsgálatokat igazságügyi hatóságnak felül kell vizsgálnia. amely, amikor az eredeti őrizet meghosszabbításának a lehetőségéről határoz, köteles felülvizsgálni az említett őrizetet, még akkor is, ha az eljárást kezdeményező hatóság kifejezetten nem is kérte ezt a felülvizsgálatot, illetve ha az érintett állampolgár őrizetét az eredeti őrizetet elrendelő hatóság már felülvizsgálta.(88)

140. Emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelvet, amint az a (24) preambulumbekezdéséből és 1. cikkéből következik, többek között a Charta által elismert alapvető jogok és elvek tiszteletben tartása mellett kell értelmezni. Ami közelebbről a 2008/115 irányelv 15. cikkében foglalt, az őrizetre vonatkozó határozatokkal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmeket illeti, azok jellemzőit a Charta mindenkit megillető szabadsághoz való jogra vonatkozó 6. cikkével, és a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amelynek értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.(89)

141. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az érintett migráns által a közrendre vagy a közbiztonságra jelentett veszély miatt büntetés‑végrehajtási intézetben végrehajtandó őrizetbe vétel, vagy ott végrehajtott őrizet meghosszabbítása iránti kérelemről határozatot hozó igazságügyi hatóságnak minden annak meghatározásához releváns ténybeli és jogi körülményről tudnia kell határozni, hogy a kért intézkedés a 2008/115 irányelv 15. cikkében szereplő, és a valódi, közvetlen és kellően súlyos, a társadalom valamely alapvető érdekére vagy az érintett tagállam belső vagy külső biztonságára kiható veszély fennállásának bizonyításához fűződő követelmények fényében igazolt‑e.(90)

142. Ha az őrizet e követelmények fényében nem, vagy már nem indokolt, a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező igazságügyi hatóságnak képesnek kell lennie arra, hogy a közigazgatási hatóság, vagy adott esetben az eredeti őrizetet elrendelő igazságügyi hatóság határozatát saját határozatával helyettesítse, és hogy határozzon az érintett állampolgár elleni intézkedés más intézkedéssel való esetleges felváltásáról vagy az érintett állampolgár szabadon bocsátásáról. E célból az igazságügyi hatóságnak képesnek kell lennie mind az eredeti őrizetet elrendelő közigazgatási hatóság által hivatkozott tények és bizonyítékok, mind az érintett harmadik országbeli állampolgár által esetlegesen tett észrevételek figyelembevételére. Ezenkívül, amennyiben e hatóság ezt szükségesnek ítéli, lehetősége kell, hogy legyen bármely más, a határozatához szükségesnek ítélt releváns körülmény feltárására. Ebből következően az igazságügyi hatóságnak a felülvizsgálat során gyakorolt hatáskörét semmilyen esetben sem határolják le az érintett közigazgatási hatóság által előadott körülmények.(91)

143. A 2008/115 irányelv 15. cikkének minden más értelmezése megfosztaná e cikk (1), (2), (4) és (6) bekezdését, valamint a 16. cikkének (1) bekezdését a hatékony érvényesüléstől, és kiüresítené az irányelv 15. cikkében előírt bírói felülvizsgálat tartalmát, ily módon veszélybe sodorva az említett irányelv által követett célok megvalósítását.(92)

144. Emellett a 2008/115 irányelv 15. cikkének rendelkezéseit nem csak a Charta 6. és 47. cikkével, hanem az EJEE azon rendelkezéseivel is összefüggésben kell értelmezni, amelyekre a Charta hivatkozik, így a jelen ügyben a megfelelő jogok az EJEE szabadsághoz és a biztonsághoz való jogról szóló 5. cikke, valamint az EJEE tisztességes tárgyaláshoz való jogról szóló 6. cikke és a hatékony jogorvoslathoz való jogról szóló 13. cikke.(93)

145. Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy az érintett migráns által a 2008/115 irányelv 15. cikke (3) bekezdésének első mondata alapján benyújtott, egyedi felülvizsgálat iránti kérelemnek a Charta 6. és 47. cikkéből eredő követelmények tiszteletben tartásának biztosítása érdekében lehetővé kell tennie rövid időn belül – függetlenül attól, hogy az őrizet hivatalból történő felülvizsgálatára nyitva álló határidő letelt‑e –, az érintett személy őrizetére vonatkozó feltételek vizsgálatát annak ellenőrzése céljából, hogy az EJEE 3. cikkével összhangban értelmezett Charta 1–4. cikkével ellentétes módon sérült‑e ez utóbbi személy méltósága.

146. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell elvégeznie a fentiekben kifejtett iránymutatások alapján a szükséges ellenőrzéseket a 2008/115 irányelvben előírt minimumgaranciák és a büntetés‑végrehajtási intézetben őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgár alapvető jogainak tiszteletben tartására vonatkozóan.

147. E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a német kormány válaszából kitűnik, hogy az őrizetbe vételről és az intézkedés meghosszabbításáról szóló határozatot általában bíróság hozza meg, és az érintett migránsnak lehetősége van fellebbezni e bírósági határozatok ellen. Azt is megemlítik, hogy az eredeti őrizet maximális időtartama hat hónap, amelyet legfeljebb tizenkét hónapra lehet meghosszabbítani. A bírósági felülvizsgálati lehetőségekkel kapcsolatban a német kormány jelezte, hogy a szabadságtól való megfosztást elrendelő vagy meghosszabbító határozatot a meghatározott határidő letelte előtt hivatalból meg kell semmisíteni, ha megszűnt a szabadságtól való megfosztás indoka, és hogy mind az érintett személy, mind a hatóság kérheti a szabadságelvonás megszüntetését, a bíróság pedig e kérelemről jogorvoslattal megtámadható végzéssel határoz.

148. Meg kell állapítani, hogy a Bírósághoz benyújtott ügyirat nincs kellően alátámasztva ahhoz, hogy a Bíróság pontosan megismerhesse az érintett harmadik országbeli állampolgár által benyújtható jogorvoslatok eljárási rendjét, és e címen több iránymutatást szolgáltasson a kérdést előterjesztő bíróság számára.

V.      Végkövetkeztetés

149. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

A harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az irányelv 15. cikkével együttesen és az Európai Unió Alapjogi Chartája 1–4., 6. és 47. cikkével összhangban értelmezett 16. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint valamely kitoloncolásra váró harmadik országbeli állampolgár idegenrendészeti őrizete – az elítélt fogvatartottakkal való kapcsolattartásának tilalma mellett – végrehajtható rendes büntetés‑végrehajtási intézetben, ha e személy valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent a társadalom valamely alapvető érdekére, illetve az érintett tagállam belső vagy külső biztonságára, amit a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti hatóságnak kell ellenőriznie.

Szintén az említett állampolgár büntetés‑végrehajtási intézetben történő őrizetéről vagy az őrizet meghosszabbításáról szóló határozattal szembeni jogorvoslat tárgyában eljáró hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti hatóságnak kell konkrétan és pontosan megvizsgálnia ezen állampolgár fogva tartásának feltételeit a hatékonyság és az arányosság elve, a 2008/115 irányelv 16. cikkében előírt minimumgaranciák, valamint az említett állampolgárt megillető, az Alapjogi Charta 1–4., 6. és 47. cikkében szabályozott alapvető jogok tiszteletben tartásáról való megbizonyosodás érdekében.

1      Eredeti nyelv: francia.

2      HL 2008. L 348., 98. o.

3      Az AufenthG 58a. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen szól: „A tartományi legfelső hatóság a külföldi állampolgárral szemben a Németországi Szövetségi Köztársaság biztonságára nézve különös veszély vagy terrorista veszély elhárításának céljából, tényekre alapozott előrejelzés alapján előzetes kiutasítás nélkül kitoloncolást elrendelő határozatot hozhat. A kitoloncolást elrendelő határozat azonnal végrehajtható, a kitoloncolásra vonatkozó figyelmeztetés nem előfeltétele”.

4      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem pontosítja, hogy előzetesen vagy egyidejűleg egy másik határozatot is elfogadtak‑e, amely kifejezetten az érintett személynek a 2008/115 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában előírt indokok alapján történő őrizetére vonatkozik, vagy egyedül az Amtsgericht (helyi bíróság) ezen 2017. augusztus 18‑i határozata szólt mind az említett őrizetről, mind az intézkedés egy különleges végrehajtási módjának meghatározásáról, azaz az érintett migráns egyéb indokból történő fogva tartásáról. Kétségtelen, hogy az AufenthG 62a. §‑ának (1) bekezdése, amelyen a kifogásolt határozat alapul, nem veszi át az őrizetnek a 2018/115 irányelv 15. cikkében meghatározott feltételeit. Mindenesetre megemlítem, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem az őrizet e cikkben megállapított feltételeire, hanem az őrizet végrehajtásának az említett irányelv 16. cikkében meghatározott feltételeire vonatkozik. Végül megállapítom, hogy a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló 2018. szeptember 12‑i, jelenleg is függőben lévő javaslat (COM(2018) 634 final) az őrizetre vonatkozóan egy új indokot szabályoz, vagyis azt az esetet, ha egy harmadik országbeli állampolgár veszélyezteti a közrendet, a közbiztonságot vagy a nemzetbiztonságot.

5      A kérdést előterjesztő bíróság az AufenthG 62a. §‑ának (1) bekezdésében szereplő „Strafgefangenen” kifejezést használta, amely főszabály szerint a jogerős ítélettel szabadságvesztésre ítélt fogvatartottakat jelöli, eltérően az „Untersuchungsgefangene” kifejezéssel, amely a letartóztatásban lévőknek felel meg.

6      2018. június 19‑i Gnandi ítélet (C‑181/16, EU:C:2018:465, 31. pont).

7      A német kormány észrevételeinek 7. pontja.

8      2018. június 19‑i Gnandi ítélet (C‑181/16, EU:C:2018:465, 34. pont).

9      A 2014. július 17‑i Pham ítélet (C‑474/13, EU:C:2014:2096) alapjául szolgáló ügyben a ténybeli és jogi elemek megegyeztek a jelen ügyben szereplőkkel, mivel egy olyan harmadik országbeli állampolgárról volt szó, aki az AufenthG 62. §‑a (1) bekezdésének az abban az időpontban alkalmazott szövege alapján büntetés‑végrehajtási intézetben volt őrizetben Németországban, majd kitoloncoltak Vietnámba. E kitoloncolást követően a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) előzetes döntéshozatali kérdést terjesztett a Bíróság elé a 2008/115 irányelv 16. cikkének értelmezésére vonatkozóan, és a hivatkozott ítélet rámutatott, hogy a Bundesgerichtshof előtt benyújtott kereset annak a megállapítására irányult, hogy e személynek a jogai sérültek a büntetés‑végrehajtási intézetben végrehajtott őrizetének meghosszabbítására vonatkozó végzések miatt. Az említett ítélet 10. pontja megjegyzi: „A Bundesgerichtshof [szövetségi legfelsőbb bíróság] szerint – a különösen jelentős alapvető jogot ért sérelemre tekintettel – a szabadságelvonással járó intézkedéssel szembeni jogorvoslatok továbbra is – az ilyen intézkedés végrehajtását követően is – nyitva állnak, mivel az érintett személy védelemre méltó érdekkel rendelkezik arra, hogy a szabadságelvonással járó intézkedés jogellenessége megállapításra kerüljön, akkor is, ha azt végrehajtották”. Noha ez utóbbi pontosítás nem szerepel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban, kétségtelenül alátámasztja a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) által a felülvizsgálati kérelem jelen ügyben való megengedhetőségére vonatkozóan megállapított megfontolásokat.

10      E cím részét képezi az EUMSZ 72. cikk, amelynek értelmében „[e] cím nem érinti a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását”.

11      Lásd analógia útján: 2011. április 28‑i El Dridi ítélet (C‑61/11 PPU, EU:C:2011:268, 32. pont).

12      2016. június 7‑i Affum ítélet (C‑47/15, EU:C:2016:408, 48. pont).

13      2009. december 15‑i Bizottság kontra Dánia ítélet (C‑461/05, EU:C:2009:783, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

14      E rendelkezések lehetővé teszik egy másik tagállam által kibocsátott érvényes tartózkodási engedéllyel vagy tartózkodásra jogosító egyéb engedéllyel rendelkező, jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó kiutasítási határozat elfogadását (a 2008/115 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése), az önkéntes távozásra vonatkozó határidő megállapításának hiányát, vagy a határidő időtartamának kevesebb mint hét napra való lecsökkentését (a 2008/115 irányelv 7. cikkének (4) bekezdése), a beutazási tilalom elrendelésének elmaradását vagy időtartamának megnövelését (a 2008/115 irányelv 11. cikkének (2) és (3) bekezdése) és a kiutasítási határozatok, a beutazási tilalomról és a kitoloncolásról szóló határozatok tényállására vonatkozó indokolás korlátozását (a 2008/115 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése).

15      Lásd: Sharpston főtanácsnok Bizottság kontra Lengyelország (A nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésének ideiglenes mechanizmusa), Bizottság kontra Magyarország (A nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésének ideiglenes mechanizmusa) és Bizottság kontra Cseh Köztársaság (A nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésének ideiglenes mechanizmusa) ügyekre vonatkozó indítványa (C‑715/17, C‑718/17 és C‑719/17, EU:C:2019:917, 212. pont). Ebben az indítványban (202–223. pont) helyesen szerepel, hogy „.[a]z EUMSZ 72. cikk […] legnyilvánvalóbb feladata abban áll, hogy emlékeztesse az uniós jogalkotót arra, hogy az V. cím alapján meghozott valamennyi másodlagos jogszabályban megfelelően rendelkezni kell arról, hogy a tagállamok képesek legyenek ellátni ezeket a feladatokat”, azonban e feladataik konkrét területen való gyakorlása során az említett tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogi szabályokat.

16      2009. december 15‑i Bizottság kontra Dánia ítélet (C‑461/05, EU:C:2009:783, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

17      2011. április 28‑i El Dridi ítélet (C‑61/11 PPU, EU:C:2011:268, 54. és 55. pont).

18      2011. december 6‑i Achughbabian ítélet (C‑329/11, EU:C:2011:807, 43. pont).

19      2014. szeptember 10‑i Ben Alaya ítélet (C‑491/13, EU:C:2014:2187, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20      A Bíróság már két alkalommal állást foglalt a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének a német jogban előírt, őrizetre vonatkozó szabályok vonatkozásában történő értelmezése kérdésében, és megállapította, hogy az adott ügyben szóban forgó szabályozást csak e határozatokat követően vezették be. A 2014. július 17‑i Bero és Bouzalmate ítéletben (C‑473/13 és C‑514/13, EU:C:2014:2095) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy egy szövetségi tagozódású tagállam az idegenrendészeti őrizetet általában még akkor is köteles különleges idegenrendészeti fogdában végrehajtani, ha az illetékes szövetségi államban nincsenek ilyen fogdák. A 2014. július 17‑i Pham ítéletben (C‑474/13, EU:C:2014:2096) a Bíróság úgy vélte, hogy összeegyeztethetetlen a 2008/115 irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgároknak a büntetés‑végrehajtási intézetben a fogvatartottakkal közös elhelyezését írja elő, és hogy ezzel kapcsolatban az ezen állampolgárok ilyen közös elhelyezésbe való beleegyezése sem releváns.

21      2014. július 17‑i Bero és Bouzalmate ítélet (C‑473/13 és C‑514/13, EU:C:2014:2095, 25. pont).

22      2014. július 17‑i Bero és Bouzalmate ítélet (C 473/13 és C‑514/13, EU:C:2014:2095, 26. pont).

23      A 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének német nyelvi változata kellő magyarázatot ad a német kormány érvelésére (észrevételei 10–13. pontja), amely szerint a szóban forgó nemzeti szabályozás nem az említett irányelv 16. cikke (1) bekezdése második mondatában szabályozott kivétel körébe tartozik, mivel nem a különleges idegenrendészeti fogda hiányáról, vagyis lehetetlen helyzetről van szó, hanem az ezen irányelv 16. cikke (1) bekezdésének első mondatában foglalt elv alóli jogszerű kivételnek minősül. Ez az érvelés figyelmen kívül hagyja a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének első és második mondatában egymással alapvető összefüggésben álló elvet és az az alóli kivételt szabályozó említett rendelkezés felépítését és így a lényegét is, mivel a szóban forgó nemzeti szabályozás összeegyeztethetőségét szükségszerűen az említett (1) bekezdés második mondatának szövege alapján kell értékelni.

24      1997. július 17‑i Ferriere Nord kontra Bizottság ítélet (C‑219/95 P, EU:C:1997:375, 15. pont).

25      2008. április 3‑i Endendijk ítélet (C‑187/07, EU:C:2008:197).

26      Lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑i Affum ítélet (C‑47/15, EU:C:2016:408, 61. pont).

27      2011. április 28‑i El Dridi ítélet (C‑61/11 PPU, EU:C:2011:268, 34. pont).

28      2011. április 28‑i El Dridi ítélet (C‑61/11 PPU, EU:C:2011:268, 41. és 42. pont).

29      2011. április 28‑i El Dridi ítélet (C61/11 PPU, EU:C:2011:268, 40. pont).

30      Lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑i Affum ítélet (C‑47/15, EU:C:2016:408, 62. pont).

31      2011. április 28‑i El Dridi ítélet (C‑61/11 PPU, EU:C:2011:268, 39. pont).

32      Bot főtanácsnok Bero és Bouzalmate ügyekre vonatkozó indítványa (C‑473/13, C‑474/13 és C‑514/13, EU:C:2014:295).

33      A 2008/115 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a kitoloncolásra váró, őrizetben lévő családok számára gondoskodni kell a magánéletük megfelelő védelmét biztosító elkülönített elhelyezéséről.

34      COM (2005) 391 végleges.

35      HL 2017. L 339., 83. o.

36      2019. december 12‑i E.P. (A közrendre jelentett veszély) ítélet (C‑380/18, EU:C:2019:1071, 29. és 30. pont).

37      Lásd ebben az értelemben: 2010. november 23‑i Tsakouridis ítélet (C‑145/09, EU:C:2010:708, 43. és 44. pont); 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 65. és 66. pont); 2018. május 2‑i K. és H. F. (Tartózkodási jog és állítólagosan elkövetett háborús bűncselekmények) (C‑331/16 és C‑366/16, EU:C:2018:296, 42. pont).

38      Lásd ebben az értelemben: 2010. november 23‑i Tsakouridis ítélet (C‑145/09, EU:C:2010:708, 45. és 46. pont).

39      Lásd ebben az értelemben: 2002. november 26‑i Oteiza Olazabal ítélet (C‑100/01, EU:C:2002:712, 35. pont).

40      A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 96. o.) 8. cikke (3) bekezdése első albekezdésének e) pontja vonatkozásában a 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 67. pont).

41      HL 2004. L 375., 12. o.

42      2019. december 12‑i E.P. (A közrendre jelentett veszély) ítélet (C‑380/18, EU:C:2019:1071, 31–33. pont).

43      2014. június 5‑i Mahdi ítélet (C‑146/14 PPU, EU:C:2014:1320, 39. pont).

44      2015. június 11‑i Zh. és O. ítélet (C‑554/13, EU:C:2015:377, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      2018. június 19‑i Gnandi ítélet (C‑181/16, EU:C:2018:465, 48. pont); 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46      2014. július 17‑i Bero és Bouzalmate ítélet (C‑473/13 és C‑514/13, EU:C:2014:2095, 25. pont).

47      2015. június 11‑i Zh. és O. ítélet (C‑554/13, EU:C:2015:377, 51. és 52. pont).

48      2015. június 11‑i Zh. és O. ítélet (C‑554/13, EU:C:2015:377, 51., 52., 59. és 61. pont).

49      Noha az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem pontosítja az Amtsgericht (helyi bíróság) által 2017. augusztus 18‑án elfogadott, WM őrizetének büntetés‑végrehajtási intézetben történő végrehajtását elrendelő határozat indokait, nem kétséges, hogy a jelen indítvány 10–12. pontjában leírt helyzetet vették figyelembe az AufenthG 62a. §‑ának (1) bekezdése értelmében vett, harmadik személyek testi épségét vagy életét, illetve jogilag védett fontos belső biztonsági érdekeket fenyegető jelentős veszély fennállásának jellemzésére. A német kormány által a tájékoztatáskérésre adott válasz megemlíti, hogy 2016. augusztus 15‑től szeptember 26‑ig WM szándékos testi sértésért kiszabott 43 nap szabadságvesztés‑büntetésének fennmaradó részét töltötte, amely elítélés nem jelent meg az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban, és úgy tűnik, nem vették figyelembe a kifogásolt határozat meghozatalakor.

50      A 2015. június 24‑i T. ítéletben (C‑373/13, EU:C:2015:413) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy egyedül az a körülmény, hogy egy menekült terrorista szervezetet támogat, nem járhat azzal az automatikus következménnyel, hogy vissza kell vonni a tartózkodási engedélyét. A Bíróság a „konkrét [tényeknek a szóban forgó szervezet tevékenysége és az érintett személy magatartása alapján történő] egyedi értékelése” javára újfent elutasított minden olyan automatikus kauzális okfejtést, amely egyetlen releváns körülményen alapul.

51      A terrorista cselekmények megelőzése jelenleg jelentős politikai kihívás, és olykor arra készteti a nemzeti hatóságokat, hogy a terrorcselekményt az elkövetését megelőző szakaszban akadályozzák meg, ezzel elhomályosítva a közigazgatási és az igazságügyi rendőrség közötti hagyományos különbségtételt. Márpedig a büntetőjogban hagyományosan elfogadott megközelítés szerint pusztán a bűnelkövetési szándék nem büntethető (cogitationis poenam nemo patitur). Még ha az érintett nemzeti szabályozás nem is tartozik a büntetőjog hatálya alá, mivel a szóban forgó intézkedés közigazgatási, és nem büntető jellegű, az érintett veszélyességének a pszichológiai profilja és bűnelkövetési szándéka alapján történő objektíve nehéz értékelését a lehető legszigorúbb módon kell elvégezni olyan konkrét, komoly és egybehangzó valószínűsítő körülmények összegyűjtésével, amelyek jelentőségét és relevanciáját a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

52      2015. június 11‑i Zh. és O. ítélet (C‑554/13, EU:C:2015:377, 64. pont).

53      2015. június 11‑i Zh. és O. ítélet (C‑554/13, EU:C:2015:377, 57. pont); 2015. június 24‑i T. ítélet (C‑373/13, EU:C:2015:413, 92. pont); 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 73. pont).

54      Lásd analógia útján: 2016. február 15‑i N. ítélet (C 601/15 PPU, EU:C:2016:84, 67. pont).

55      2014. június 5‑i Mahdi ítélet (C‑146/14 PPU, EU:C:2014:1320, 38. pont); 2018. június 19‑i Gnandi ítélet (C‑181/16, EU:C:2018:465, 48. pont).

56      Amint azt a Bíróság már kimondta, különösen az arányosság elvét kell az említett irányelv által bevezetett kiutasítási eljárás valamennyi szakasza – köztük szükségszerűen az őrizettel kapcsolatos szakasz – folyamán tiszteletben tartani, ideértve a kiutasítási határozathoz kapcsolódó szakaszt is, amelynek keretében az érintett tagállamnak állást kell foglalnia az önkéntes távozásra vonatkozó határidő ugyanezen irányelv 7. cikke szerinti meghatározásáról (lásd ebben az értelemben: 2015. június 11‑i Zh. és O. ítélet [C‑554/13, EU:C:2015:377] 49. pont).

57      2014. június 5‑i Mahdi ítélet (C‑146/14 PPU, EU:C:2014:1320, 55. pont).

58      2013. szeptember 10‑i G. és R. ítélet (C‑383/13 PPU, EU:C:2013:533, 42. pont).

59      Lásd analógia útján: 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 52. pont).

60      Lásd: 1989. július 11‑i Schräder HS Kraftfutter ítélet (265/87, EU:C:1989:303, 21. pont); 2001. július 12‑i Jippes és társai ítélet (C‑189/01, EU:C:2001:420, 81. pont); 2010. március 9‑i ERG és társai ítélet (C‑379/08 és C‑380/08, EU:C:2010:127, 86. pont). Lásd még ebben az értelemben: 2015. június 16‑i Gauweiler és társai ítélet (C‑62/14, EU:C:2015:400, 91. pont).

61      Lásd analógia útján: 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 55. pont).

62      2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 64. pont).

63      2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 67. pont).

64      Lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 26‑i Dansk Jurist‑ og Økonomforbund ítélet (C‑546/11, EU:C:2013:603, 69. pont).

65      A 2008/115 irányelv 15., 16. és 17. cikkében foglalt minimumgaranciák mellett több olyan nem kötelező jogforrást alkotó normaszöveg van – ilyen az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 2005. május 4‑én elfogadott „A kitoloncolásról szóló húsz iránymutatás”, az európai büntetés‑végrehajtási szabályok, az Unió őrizetben lévő migránsokkal való bánásmódról szóló irányadó elvei, valamint a Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) normák –, amely meghatározza a kitoloncolásra váró migránsok őrizetének feltételeit, akiket a lehető legnagyobb mértékben el kell különíteni a szokásos börtönkörnyezettől, függetlenül attól, hogy maguknak a helyiségeknek a kialakításáról, vagy a fogdák működésére vonatkozó szabályokról van‑e szó, összességében a közösségben és a „szabadság nélkül” töltött élet koncepciójára összpontosítva. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) e normaszövegekre támaszkodva kibocsátotta azon feltételek nem kimerítő jellegű listáját, amelyek alapján értékeli az őrizet helyének, feltételeinek és rendszerének megfelelő jellegét (lásd: Bot főtanácsnok Bero és Bouzalmate ügyekre vonatkozó indítványa, C‑473/13, C‑474/13 és C‑514/13, EU:C:2014:295, 87. és 88. pont).

66      Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 3. cikkének alkalmazásában, amely abszolút módon tiltja a kínzást és az embertelen vagy megalázó bánásmódot, az EJEB megállapította, hogy a bebörtönzött emberek kiszolgáltatott helyzetben vannak, és a hatóságok kötelesek megvédeni őket, többek között a fogolytársak erőszakos vagy nem megfelelő magatartásával szemben (EJEB, 2019. január 15., Gjini kontra Szerbia, CE:ECHR:2019:0115JUD000112816).

67      A CPT normáinak a külföldiek őrizetéről szóló IV. fejezetének 28. pontja kimondja, hogy „[b]izonyos kivételes esetekben célszerűnek bizonyulhat az őrizetben lévő külföldi ismert erőszakos hajlama miatt börtönben való elhelyezése”.

68      Lásd analógia útján: 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 68. és 69. pont).

69      Bot főtanácsnok Bero és Bouzalmate ügyekre vonatkozó indítványa (C‑473/13, C‑474/13 és C‑514/13, EU:C:2014:295, 82. pont).

70      Nagyon valószínű, hogy ezeket a megfontolásokat a büntetés‑végrehajtási intézetek szervezetének és működésének szabályozásába építik be. Ezzel összefüggésben megjegyzem, hogy a „pszichológiai szolgálat” ajánlásait követően a fogdában különös figyelmet szenteltek WM‑nek, amikor kiderült, hogy vagy nyugtalan volt, vagy éppen ellenkezőleg, magába fordult. Az érintettet őrizetének kezdetekor pszichiátriai vizsgálatnak is alávetették, és a szorongás elkerülése érdekében a pszichológiai szolgálat naponta, majd kissé ritkábban látogatta. Ezek a tények az őrizetben tartott személy orvosi ellátásáról tanúskodnak, miáltal a priori megállapítható, hogy a büntetés‑végrehajtási intézetben biztosítani tudták a sürgősségi egészségügyi ellátást és legalábbis a nem súlyos betegségek alapvető kezelését.

71      Egyébként a német kormány válasza arra hivatkozik, hogy a büntetés‑végrehajtási intézet „szociális szolgálatai” rendszeresen foglalkoztak WM‑mel, ezek megnevezéséből nem derül ki, hogy a 2008/115 irányelv 16. cikkének (4) bekezdése szerinti nemzeti „nem kormányzati” szervezetről vagy testületről van‑e szó.

72      Jóllehet tökéletesen érthető és elfogadható, hogy egy, a társadalom valamely alapvető érdekére vagy a tagállam belső vagy külső biztonságára valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelentő migráns nem birtokolhat mobiltelefont, vagy használhat a nap minden órájában a rendelkezésére álló kommunikációs eszközt, véleményem szerint a kommunikációhoz való jog önkényesen meghatározott időbeli kvótája, amely e jog gyakorlását kéthavi, heti, vagy akár a büntetés‑végrehajtási szervezet jóakaratától függően véletlenszerű gyakoriságban állapítja meg, nem egyeztethető össze a 2008/115 irányelv 16. cikkében előírt követelményekkel és céllal. Ezzel szemben a telefonbeszélgetések felügyeletét megfelelőnek találom, tekintettel az érintett migráns különleges profiljára.

73      2014. július 17‑i Pham ítélet (C‑474/13, EU:C:2014:2096, 17., 19. és 21. pont).

74      Véleményem szerint a Bíróság által a 2014. július 17‑i Pham ítéletbe (C‑474/13, EU:C:2014:2096) foglalt indokolás a 2008/115 irányelv 16. cikke rendszertani értelmezésének kérdéséhez vezet. Amint az már említésre került, ezt a rendelkezést az irányelv 18. cikkével összefüggésben kell értelmezni, amely a tagállam számára lehetőséget biztosít arra, hogy „a 16. cikk (1) bekezdésében […]előírt körülményektől eltérve – sürgős lépéseket [tegyen] az őrizet körülményeinek tekintetében”, és amely általánosan megfogalmazott rendelkezés nem csak az őrizet különleges fogdában történő végrehajtására terjedhet ki, hanem szükséges következményként azon migránsoknak a fogvatartottaktól való elkülönítésére irányuló kötelezettségre is, akiket éppen sürgős lépés keretében helyeztek el a büntetés‑végrehajtási intézetben az őrizet végrehajtására. A jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok és a fogvatartottak elkülönítésére vonatkozó kötelezettséggel kapcsolatosan alkalmazott „feltétel nélküli” jelző használatának megalapozottságát bizonytalannak látom.

75      Bot főtanácsnok Bero és Bouzalmate ügyre vonatkozó indítványa (C‑473/13, C‑474/13 és C‑514/13, EU:C:2014:295, 99. pont).

76      Lásd: a Charta 48. cikke és a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 65., 1. o.).

77      Kétségkívül elképzelhető egy olyan eset, amikor több kitoloncolásra váró migránst egyszerre börtönöznek be, és ezáltal együtt tölthetik a szabadidejüket, és sétálhatnak anélkül, hogy kifogás merülne fel a 2008/115 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt. Igen valószínű, hogy ez az eset az elméleti eseteken kívül statisztikailag rendkívül ritka.

78      Lásd ebben az értelemben: 2019. március 19‑i Jawo ítélet (C‑163/17, EU:C:2019:218, 91. pont).

79      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 85. és 86. pont).

80      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 87. pont).

81      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 90. pont, valamint az EJEB ítélkezési gyakorlata).

82      EJEB, 2006. július 4., Ramirez Sanchez kontra Franciaország (CE:ECHR:2006:0704JUD005945000, 119. és 123. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83      Lásd analógia útján: 2019. március 19‑i Jawo ítélet (C‑163/17, EU:C:2019:218, 90. pont); 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 88. és 89. pont).

84      A WM‑et a Frankfurt am Main‑i I. sz. büntetés‑végrehajtási intézetben, a letartóztatásban lévő személyek 1‑es biztonsági fokozatú általános fogdájában tartották fogva, amely intézet nem rendelkezik „kiemelt biztonsági egységgel”. Az érintett személyt „rendes” vagy rendkívüli felügyelet alatt álló magánzárkákban helyezték el, vagyis olyan videófelügyelettel ellátott zárkákban, amelyekből eltávolították a veszélyes tárgyakat, továbbá jogosult volt más ítéletre váró fogvatartottak társaságában akár kültéren eltöltött napi egy órás szabadidőre, mindennapos zuhanyzási lehetőségre, heti egyszer sportolásra, és élelmiszervásárlásra. Az egészségügyi szolgálattal, a szociális szolgálatokkal, a hozzátartozókkal, a Bundesamt für Migration und Flüchtlinge (szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal, Németország) ügyvédeivel való kapcsolattartáson túl WM‑et rendszeresen meglátogatta egy imám. Nem tettek említést egyébként egyetlen, az érdekelt őrizetével járó káros egészségügyi következményről sem. Ezek az információk ellentmondanak az alapeljárás felperese nevében tett észrevételek tartalmával, amely olyan fogvatartottra utal, akinek megtiltották, hogy kapcsolatba lépjen más fogvatartottakkal és a külvilággal.

85      EJEB, 2006. július 4., Ramirez Sanchez kontra Franciaország (CE:ECHR:2006:0704JUD005945000 135. §). Ugyanakkor a fogva tartás körülményeinek együttes hatásaira vonatkozó értékelés során figyelembe kell venni az őrizet viszonylagos elszigeteltségben töltött időtartamát, amelyhez hozzáadódik a büntetőeljáráshoz kapcsolódó előzetes fogva tartás.

86      Hangsúlyozni kell, hogy az őrizet maximális időtartama a 2008/115 irányelv 15. cikkének (5) és (6) bekezdésében előírtak szerint 18 hónap. WM őrizete a Frankfurt‑am‑Main‑i büntetés‑végrehajtási intézetben 8 hónapig és 21 napig tartott.

87      2014. december 18‑i Abdida ítélet (C562/13, EU:C:2014:2453, 57. pont).

88      2014. június 5‑i Mahdi ítélet (C‑146/14 PPU, EU:C:2014:1320, 56. pont).

89      Lásd analógia útján: 2018. június 19‑i Gnandi ítélet (C‑181/16, EU:C:2018:465, 51. és 52. pont).

90      Lásd analógia útján: 2014. június 5‑i Mahdi ítélet (C‑146/14 PPU, EU:C:2014:1320, 62. pont); 2015. június 11‑i Zh. és O. ítélet (C‑554/13, EU:C:2015:377, 57. pont); 2015. június 24‑i T. ítélet (C‑373/13, EU:C:2015:413, 92. pont); 2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 67. és 73. pont).

91      Lásd analógia útján: 2014. június 5‑i Mahdi ítélet (C‑146/14 PPU, EU:C:2014:1320, 62. pont).

92      Lásd analógia útján: 2014. június 5‑i Mahdi ítélet (C‑146/14 PPU, EU:C:2014:1320, 63. pont).

93      Az EJEB ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az előírt jogorvoslati lehetőségnek kellő bizonyossággal kell léteznie mind elméleti, mind gyakorlati szempontból, mivel enélkül e jogorvoslat nem elérhető és hatékony (EJEB, 2007. október 11., Nasroulloiev kontra Oroszország, CE:ECHR:2007:1011JUD000065606, 86. §; EJEB, 2011. április 5., Rahimi kontra Görögország, CE:ECHR:2011:0405JUD000868708, 120. és 121. §, a bírósági jogorvoslat elérhetőségének amiatti hiányára vonatkozóan, hogy a nyomtatvány nem a felperes által értett nyelven készült), a jogorvoslati lehetőségnek rövid határidőn belül lehetségesnek kell lennie az őrizet ideje alatt, és azt független és pártatlan igazságügyi szerv előtt kell tudni érvényesíteni, ami adott esetben az érintett személy szabadlábra helyezéséhez vezethet (EJEB, 2002. június 20., Al‑Nashif kontra Bulgária, CE:ECHR:2002:0620JUD005096399, 92. §; EJEB, 2007. október 11‑i Nasroulloiev kontra Oroszország, CE:ECHR:2007:1011JUD000065606, 86. §), vagy legalábbis a fogva tartás anyagi feltételeinek javulásával járó megfelelő kiigazításhoz (EJEB, 2015. május 21., Yengo kontra Franciaország, CE:ECHR:2015:0521JUD005049412, 58–62. §).