AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)
2009. július 7.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Éves szabadság – A személyi állomány képviselőjeként végzett tevékenység – Félidős kirendelés szakszervezeti képviseleti célokból – A személyzeti szabályzaton alapuló képviseleti tevékenység – Jogosulatlan távolmaradás – Az éves rendes szabadságból történő levonás – A személyzeti szabályzat 60. cikke”
Az F‑39/08. sz. ügyben,
az EK 236. és az EA 152. cikk alapján
Giorgio Lebedef, az Európai Közösségek Bizottságának köztisztviselője (lakóhelye: Senningerberg [Luxemburg], képviseli: F. Frabetti ügyvéd)
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: G. Berscheid és K. Herrmann, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: S. Gervasoni elnök, H. Kreppel és H. Tagaras (előadó) bírák,
hivatalvezető: R. Schiano tanácsnok,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. február 17‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2008. március 28‑án faxon érkezett keresetlevéllel (az eredeti példány benyújtására 2008. március 31‑én került sor) a felperes kéri a 2007. évi szabadságát 32 nappal csökkentő 2007. május 29‑i, 2007. június 20‑i, 2007. június 28‑i, 2007. július 6‑i határozatok, valamint a 2007. július 26‑án hozott két határozat és a 2007. augusztus 2‑i határozat megsemmisítését.
Jogi háttér
A tisztviselők szabadsághoz való joga
2 Az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 57. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„A tisztviselők a Közösségek intézményei által a személyzeti szabályzati bizottsággal folytatott konzultációt követően közös megegyezéssel megállapítandó szabályokkal összhangban naptári évenként legalább 24 munkanap és legfeljebb 30 munkanap éves szabadságra jogosultak.”
3 A személyzeti szabályzat 59. cikke kimondja:
„(1) Az a tisztviselő, aki bizonyítja, hogy betegség vagy baleset miatti munkaképtelensége folytán feladatait nem tudja ellátni, betegszabadságra jogosult.
Az érintett tisztviselő köteles munkaképtelenségéről a lehető leghamarabb tájékoztatni az intézményét, és egyidejűleg közölni tartózkodási helyét. Amennyiben a tisztviselő három napnál tovább marad távol, orvosi igazolást kell bemutatnia. Ezt az igazolást legkésőbb a távolmaradás ötödik napján kell beküldenie, amit a postabélyegző időpontja igazol. Ennek hiányában – és kivéve azt az esetet, ha az igazolás beküldését rajta kívül álló okokból mulasztja el – a tisztviselő távolmaradását engedély nélkülinek tekintik.
[…]
(2) Ha egy tizenkét hónapos időszakban a tisztviselő betegség miatt legfeljebb három napos távolmaradásai összesen több mint tizenkét napot tesznek ki, ezt követően betegség miatt csak orvosi igazolással maradhat távol. Orvosi igazolás hiányában a tisztviselő betegség miatti távolmaradását a tizenharmadik naptól igazolatlan távolmaradásnak tekintik.
(3) A fegyelmi eljárásokra vonatkozó szabályok alkalmazásának sérelme nélkül, adott esetben az (1) és (2) bekezdés szerint igazolatlannak minősülő távolmaradásokat levonják az érintett tisztviselő éves szabadságából. Abban az esetben, ha a tisztviselő további szabadságra már nem jogosult, a megfelelő időszak tekintetében nem részesül díjazásban.
[…]”
4 A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése szerint:
„Betegség vagy baleset kivételével a tisztviselő közvetlen felettesének előzetes engedélye nélkül nem maradhat távol. Bármely, adott esetben alkalmazandó fegyelmi intézkedés sérelme nélkül, minden szabályosan megállapított, jogosulatlan távolmaradást le kell vonni az érintett tisztviselő éves szabadságából. Ha a tisztviselő felhasználta az éves szabadságát, elveszti jogosultságát a díjazásának azonos időtartamra eső részére.”
A személyi állomány képviselete
5 A személyzeti szabályzat 10. cikke az alábbiakat mondja ki:
„Minden intézmény köthet a személyzetét érintő megállapodásokat a képviselő szakszervezeteivel és szakmai szervezeteivel. Az ilyen megállapodások nem járhatnak a személyzeti szabályzat vagy bármely költségvetési kötelezettségvállalás módosításával, és semmilyen módon nem befolyásolhatják az érintett intézmény munkáját. A megállapodást aláíró képviselő szakszervezetek és szakmai szervezetek minden intézményben a személyzeti bizottságnak a személyzeti szabályzatban meghatározott hatásköreinek függvényében működnek.”
A személyi állomány képviselőinek jogai
6 Ami a személyzeti bizottságot (a továbbiakban: CP) illeti, a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikkének hatodik albekezdése így rendelkezik:
„A [CP] tagjai és a [CP] vagy az intézmény által a személyzeti szabályzat szerinti feladatok ellátására felállított szervekbe kinevezett tisztviselők [helyesen: a CP tagjai és a személyzeti szabályzat alapján létrejött vagy az intézmény által létrehozott szervekbe a CP által delegált tisztviselők] által ellátott feladatokat az intézményükben végzett rendes szolgálatuk részének kell tekinteni. Az érintett személyeknek e feladatok ellátásából semmiképpen sem származhat hátránya.”
7 A 2006. január 27‑én 18 hónapos időtartamra hatályba lépett, az Európai Közösségek Bizottsága és a szakszervezetek és szakmai szervezetek (a továbbiakban: OSP) közötti kapcsolatokról szóló keretmegállapodás 1. cikkének 2. pontja az alábbiakat mondja ki:
„Az érintett tisztviselőnek valamely OSP‑hez való tartozásból, a szakszervezeti tevékenységben történő részvételből vagy szakszervezeti tisztség viseléséből a szakmai helyzetére vagy előmenetelére nézve semmilyen formában és semmilyen alapon nem származhat hátránya.”
A személyzeti képviselet rendelkezésére bocsátott források
8 A személyi állománynak a Bizottságon belül történő képviselete több megállapodás tárgyát képezte az intézmény és az OSP‑k között, melyek a CP‑t is érintették, és különösen a személyzeti képviselet rendelkezésére bocsátott forrásokról rendelkeztek.
9 A 2001. április 4‑i, a „[Bizottság] alelnök[e] és az [OSP‑k] között létrejött megállapodás” (a továbbiakban: forrásokról szóló 2001. évi megállapodás) úgy rendelkezik, hogy az OSP‑k biztosítják a források elosztását egyrészt az OSP‑k között, másrészt – az OSP‑k reprezentativitása alapján – a központi személyzeti bizottság és a helyi személyzeti bizottságok között, figyelembe véve a helyi korlátokat. A megállapodás értelmében a források elosztását egy, az OSP‑k között létrejött megállapodás rendezné, melyet a „Személyzeti és igazgatási” főigazgatóság (DG) vezetése is aláír. Végül megállapodtak abban, hogy a Bizottság 31,5 kirendelési lehetőséget bocsát az OSP‑k rendelkezésére, melyből 19,5 a CP‑t illeti, valamint az összes kirendelést a reprezentativitás arányában kell elosztani az OSP‑k között.
10 Ami a szóban forgó esetet illeti, a „2007. évre a személyi állomány képviseletére elkülönített források elosztásának tárgyában az [OSP‑k] és a [»Személyzeti és igazgatási« Főigazgatóság] között létrejött egyetértési megállapodás” 20 kirendelési lehetőség megítéléséről rendelkezett a CP – azaz a központi személyzeti bizottság és a helyi személyzeti bizottságok – részére, amelyhez hozzáadódik egy kiegészítő juttatás. E 20 kirendelési lehetőség elosztását illetően, abból 10 kirendelési lehetőséget az Alliance conféderale des Syndicats libres‑nek biztosítottak.
11 A gyakorlatban egyazon kirendelt tisztviselő vagy alkalmazott OSP‑hez szakszervezeti jogcímen, és/vagy a CP‑hez a személyzeti szabályzat szerinti jogcímen történő kirendelésének több módja is létezhet, nevezetesen az alábbiak szerint:
– 100%‑osan a személyzeti szabályzat szerinti jogcímen vagy a központi személyzeti bizottsághoz, vagy egy helyi személyzeti bizottsághoz, illetve 100%‑osan szakszervezeti jogcímen;
– 50%‑osan a személyzeti szabályzat szerinti jogcímen és 50%‑osan szakszervezeti jogcímen;
– 50%‑osan a személyzeti szabályzat szerinti jogcímen vagy szakszervezeti jogcímen, az érintett alkalmazottnak a munkaidő fennmaradó 50%‑ában a Bizottság egyik szervezeti egységéhez történő beosztásával.
12 A személyi állomány szakszervezeti és/vagy személyzeti szabályzat szerinti jogcímen történő kirendelésben részt vevő képviselőit az OSP‑k választják ki, de a kirendelésről szóló határozatokat a Bizottság fogadja el.
A jogvita alapjául szolgáló tényállás
13 A felperes, aki a Bizottság tisztviselője volt az Eurostatnál, a „Személyzeti és igazgatási” Főigazgatóság akkori főigazgatója, Reichenbach úr 2004. március 12‑i határozata folytán 100%‑os, szakszervezeti jogcímen járó kirendelési kedvezményben részesült 2004. április 1‑jétől 2004. december 31‑ig, amely időpontban vissza kellett helyezni eredeti tisztségébe az Eurostathoz. E kirendelési határozat meghozatalakor a felperes az Alliance confédérale des Syndicats libres politikai tikári tisztségét töltötte be.
14 2004 októberében a felperest a luxembourgi helyi személyzeti bizottság (a továbbiakban: CLP) alelnökévé választották.
15 Chêne úr, Reichenbach úr utóda a „Személyzeti és igazgatási” Főigazgatóságnál, 2004. december 23‑án hozott határozatával, melynek helyébe Chêne úr 2005. február 10‑i új határozata lépett, a felperest 2005. január 1‑jével 50%‑ban visszahelyezte az Eurostathoz. Így tehát a fennmaradó idő 50%‑ára szakszervezeti képviselőként továbbra is részesült a kirendelési kedvezményben.
16 Ennek ellenére a 2005–2006. év folyamán a felperes valójában kizárólag a személyi állomány – személyzeti szabályzat szerinti és szakszervezeti – képviseletében végzett munkát (lásd erre vonatkozóan a jelen ítélet 14. és 15. pontját), munkaidejének 100%‑át e tevékenységeinek (a továbbiakban: a személyi állomány képviselőjeként végzett tevékenység) áldozva, oly módon, hogy a beosztás szerinti szervezeti egységében egyáltalán nem töltött munkaidőt. Megállapítható, hogy szabadsághoz való jogára nézve ennek a helyzetnek nem voltak következményei.
17 Az E. igazgatóság – „Mezőgazdasági és környezetvédelmi statisztikák, statisztikai együttműködés” – E.5. egységének – „Nemzetközi statisztikai együttműködés” – vezetője (a továbbiakban: a felperes egységvezetője vagy egységvezető) a felperesnek címzett 2006. szeptember 27‑i levelében kérte, hogy a felperes a továbbiakban munkaidejének 50%‑ában az E.5. egységben végezzen munkát, teljesítse a tisztségével járó feladatokat, továbbá érje el a 2005. évben meghatározott és megtárgyalt célokat, valamint kérte, hogy minden hónap végén készítsen részére beszámolót az „elért fejlődésről”; a felperes egységvezetője pontosította számára, hogy: „mindez nem érinti az abból fakadó esetleges következményeket, hogy a felperes az E.5. egységhez történt beosztása óta nem jelent meg a munkahelyén, és nem végezte el a munkáját”.
18 Az egységvezetőjének címzett 2006. október 5‑i levelében a felperes, hivatkozva „fél‑kirendelésére” és a CLP‑ben betöltött alelnöki beosztására, meglepettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy vétett volna, miközben egy olyan időszakban, mely alatt nem volt kirendelésben, és a személyi állomány képviseletében kevesebb tevékenységet végzett, az előléptetését azzal az indokkal megtagadó határozatokat, hogy egyáltalán nem végzett munkát az Eurostat részére, az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑175/02. sz. és T‑4/03. sz., Lebedef kontra Bizottság ügyben 2004. március 17‑én hozott ítéleteit [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑73. o. és II‑313. o., valamint EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑79. o. és II‑337. o.]), a felperes hozzátette, hogy „mindez nem érinti az Eurostat által évek óta tanúsított, a szakszervezeti tevékenységem megakadályozására, a személyzeti szabályzat 24. cikkének megsértésére, a Bizottság és az OSP között létrejött keretmegállapodás megsértésére és az erkölcsi zaklatásra irányuló magatartásból származó következményeket”.
19 A felperes 2006. november 3‑án kelt levelében, hivatkozva a Lebedef kontra Bizottság ügyben 2004. március 17‑én hozott ítéletre (a fent hivatkozott T‑4/03. sz. ügyben hozott ítélet 60. és 64. pontja), jelezte egységvezetője részére, hogy jelenléte és a személyi állomány képviseletében végzett munkája „szintén az Eurostatnál végzett munkának számít”; valamint azt is felajánlotta, hogy „állapodjanak meg” egy, a jelenlétét a személyi állomány képviselete által ellenőrző rendszer létrehozásában, amennyiben gyakorlati és formális okok indokolnák az ilyen ellenőrzés létezését.
20 2006. november 17‑én kelt levelében az Eurostat főigazgatója jelezte a felperesnek, hogy az aktáját átvette az Eurostat A. igazgatósága – „Források” –A.1. egységének – „Személyi állomány” – vezetője (a továbbiakban: az Eurostat személyzeti egységének vezetője).
21 2007. január 16‑án kelt levelében a felperes egységvezetője értesítette a felperest, hogy a „Személyzeti és igazgatási” főigazgatóság illetékes szerveivel történt egyeztetést követően nem fogadja el a felperesnek a 2006. október 5‑i levelében kifejtett álláspontját, és hozzátette:
„Hivatalos kirendelés nélkül a beosztás szerinti egység részére történő munkavégzéstől való teljes távolmaradás nem lehetséges. Következésképp úgy ítélem meg, hogy ez a távolmaradás nem felel meg a személyzeti szabályzatnak, és így jogszerűtlen. Meg kell ismételnem a 2006. szeptember 27‑i levelemben foglalt utasításomat, miszerint az Eurostathoz való beosztásának időtartama alatt tartsa magát a rendes munkarendhez. Kérem, hogy minden távolmaradást – bármi legyen annak oka – előre jelezzen felém. E távolmaradásokhoz előzetes hozzájárulásom szükséges.”
22 A felperes állítása szerint 2007. január 29. óta észlelte, hogy minden alkalommal, amikor valamely munkanapon nem volt jelen a Bizottságnál, ideértve azokat a napokat is, amikor szakszervezeti képviseleti kiküldetésben volt, fél nap jogosulatlan távolmaradás került a személyzeti igazgatás informatikai rendszerébe, melynek neve „SysPer2” (a továbbiakban: SysPer2).
23 2007. február 5‑én kelt, a felperes egységvezetőjéhez írott levelében a felperes képviselője felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az az idő, amíg a felperes nem foglalkozik az Eurostat által rábízott feladatokkal, „kizárólag a személyi állománynak a személyzeti szabályzat szerinti képviselete során kifejtett munkájának mennyiségétől” függ, és megismételte a felperes „szakszervezeti jogok” és a személyzeti szabályzat 24. cikke megsértésére vonatkozó érveit, mely utóbbi előírja, hogy a tisztviselőknek egyesülési joguk van, és OSP‑k tagjai lehetnek.
24 Franklin úr, a CLP elnöke, 2007. március 12‑én és május 14‑én kelt, az Eurostat személyzeti egységének vezetőjéhez címzett leveleiben egyrészt 2007. január, február, március és április hónapok tekintetében igazolta a felperes jelenlétét vagy a szakszervezeti, illetve a személyzeti szabályzaton alapuló képviseletben, vagy szakszervezeti kiküldetés okán Brüsszelben (2007. január 11‑i és 30‑i, 2007. február 14‑i, 2007. március 2‑i és 22‑i kiküldetések), másrészről listát készített a felperes szabadságának és betegszabadságának időtartamáról; a felperes így 2007. január 9‑én és a 2007. február 19. és 28. közötti időszakban az Eurostat által engedélyezett szabadságát töltötte, a 2007. január 18. és 26. közötti időszakban pedig az Eurostat által jóváhagyott betegszabadságon volt, továbbá a 2007. március 26. és március 30., és a 2007. április 2. és 30. közötti időszakokban előbb kórházban, majd az Eurostat által „elfogadott” betegszabadságon volt. Ugyanezen leveleiben a CLP elnöke hozzátette, hogy a személyzeti szabályzat és a keretmegállapodás értelmében a felperesnek a személyi állomány képviseletében folytatott tevékenysége a munkahelyén, következésképp az Eurostatnál végzett tevékenységnek számít.
25 Amint az „A kvóta alakulása” elnevezésű táblázatból kitűnik, és amely táblázat láthatóan a SysPer2 kivonata (a továbbiakban: SysPer2 táblázat), tizenöt és fél nap szabadság került levonásra 2007. május 29‑i dátummal a felperes éves szabadságából, valamint két nap 2007. június 20‑án, három nap 2007. június 28‑án és három nap 2007. július 6‑án, ezek a 2007. január 29‑től 2007. március 23‑ig, 2007. június 15‑től 2007. június 20‑ig, 2007. június 21‑től 2007. június 28‑ig és végül a 2007. június 29‑től 2007. július 6‑ig tartó négy időszakkal összefüggésben kerültek levonásra.
26 A CLP elnöke az Eurostat személyzeti egységének vezetőjéhez címzett 2007. július 5‑i levelében egyrészt 2007 májusa és júniusa tekintetében igazolta a felperes jelenlétét – ideértve azokat a napokat is, amikor félidőben orvosnál volt (azaz tizenkét napot, 2007. május 2‑tól 25‑ig, majd nyolc napot 2007. június 4‑től 15‑ig) – egyrészt a szakszervezeti, illetve a személyzeti szabályzaton alapuló képviseletben, vagy Brüsszelben szakszervezeti kiküldetés okán (2007. május 2‑i, 15‑i és 16‑i, 2007. június 7‑i, 14‑i és 28‑i kiküldetések), másrészről számba vette az Eurostat által a 2007. május 28. és 2007. június 1‑je közötti időszakra vonatkozóan jóváhagyott szabadságot. Ugyanezen levelében a CLP elnöke hozzátette, hogy a személyzeti szabályzat és a keretmegállapodás értelmében a felperesnek a személyi állomány képviseleténél folytatott tevékenysége a munkahelyén, így ebből következően az Eurostatnál végzett tevékenységnek számít.
27 A felperesnek címzett, 2007. július 16‑i levelében a felperes egységvezetője megtagadta a felperes 34 napos – 2007. július 30. és szeptember 14. közötti – szabadság kiadása iránti kérelmét annál a ténynél fogva, hogy a fennmaradó szabadnapjai száma már csak nyolc és fél nap. A felperes egységvezetője szerint minden alkalommal, amikor a felperes nem jelenik meg a munkahelyén, vagy erről nem mutat be megfelelő igazolást, az Eurostat adminisztrációja kénytelen lesz – amint azt korábban a 2007. január 16‑i átiratban jelezte – távolmaradását engedély nélküliként bejegyezni.
28 2007. július 23‑án kelt levelében a felperes válaszolt a fent említett, 2007. július 16‑i levélre, melyben egységvezetőjének döntéseit „ismételt és folyamatos zaklatásnak” minősítette.
29 2007. július 26‑án kelt levelében a felperes egységvezetője megerősítette a 34 napos szabadságra vonatkozó kérelem elutasítását, leszögezve, hogy a felperes távolmaradásait előzetesen nem engedélyezték, és jelezte, hogy a fennmaradó szabadnapjai száma már csak négy és fél nap. Ugyanezen napon – amint ez a SysPer2 táblázatból is kitűnik – a felperes éves szabadságából három, majd négy napot vontak le; ezeket a szabadnapokat a 2007. július 9‑től 16‑ig és a 2007. július 17‑től 26‑ig tartó időszakokkal összefüggésben vonták le.
30 A felperes az egységvezetőjének címzett, 2007. augusztus 1‑jei levelében először is jelezte, hogy 2007. augusztus 1‑jétől 24‑ig betegszabadságon lesz, ami egyébként a SysPer2 táblázatból is kitűnik, és másodsorban, hogy hétnapos időszakra – 2007. augusztus 27. és szeptember 4. között – szabadságot kért.
31 2007. augusztus 2‑án kelt levelében a felperes egységvezetője azzal az indokkal utasította el a felperes szabadság kiadása iránti kérelmét, hogy a fennmaradó szabadnapjainak száma már csak másfél, de jelezte, hogy kész elfogadni egy öt vagy annál kevesebb napra vonatkozó kérelmet. Ugyanezen a napon, amint az a SysPer2 táblázatból is kitűnik, másfél nap került levonásra a felperes szabadságából, ezt a 2007. július 27. és 31. közti időszakra vonatkozóan vonták le.
32 2007. augusztus 27‑én kelt és az Eurostat személyzeti egységének vezetőjéhez címzett levelében a CLP elnöke egyfelől 2007 júliusára vonatkozóan igazolta a felperes jelenlétét vagy a szakszervezeti képviseletben, illetve a személyzeti szabályzat szerinti képviseletben, vagy Brüsszelben szakszervezeti kiküldetés okán (2007. július 12‑i, 18‑i és 26‑i kiküldetések), másfelől 2007 augusztusára vonatkozóan készített egy listát a betegszabadságról az egész hónap tekintetében, kivéve ezen levél szerint 2007. augusztus 2‑át, amely napon a felperes szakszervezeti képviselőként Brüsszelben volt kiküldetésben; amint az a korábban – a jelen ítélet 24. és 26. pontjában – említett igazolásokból kitűnik, a CLP elnöke hozzátette, hogy a személyzeti szabályzat és a keretmegállapodás értelmében a felperesnek a személyi állomány képviseleténél folytatott tevékenysége a munkahelyén, így ebből következően az Eurostatnál végzett tevékenységnek számít.
33 2007. augusztus 29‑én a felperes panaszt nyújtott be a 2007. május 29‑i, június 20‑i és 28‑i és július 6‑i határozatok, valamint a 2007. július 26‑án hozott két határozat és a 2007. augusztus 2‑i határozat ellen, melyek a 2007. évi szabadságát 32 nappal csökkentették (a továbbiakban: megtámadott határozatok). Panaszában a felperes hivatkozik egyfelől a személyzeti szabályzat 57., 59. és 60. cikkének megsértésére, a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikke hatodik albekezdésének megsértésére, valamint a keretmegállapodás 1. cikke 2. pontjának és a szakszervezeti szabadságnak a megsértésére, másfelől a bizalomvédelem elvének és a patere legem quam ipse fecisti elvnek a megsértésére.
34 2007. december 18‑án a kinevezésre jogosult hatóság a felperes panaszát határozottan elutasította, azzal az indokkal, hogy a felperes nem hivatkozhat a személyzeti képviselői minőségére annak érdekében, hogy mentesüljön azon kötelezettségei alól, melyek munkaidejének 50%‑ában az Eurostathoz beosztott tisztviselőként terhelik. Ezenfelül, mivel az Eurostat pontosan betartotta az eljárási szabályokat, és a jogosulatlan távolmaradások szabadnappá minősítése éppen a személyzeti szabályzat 59. és 60. cikkének szigorú alkalmazását jelenti, a megtámadott határozatokban semmiféle szabálytalanság nem mutatható ki.
A felek kérelmei és az eljárás
35 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a 2007. évi szabadságát 32 nappal csökkentő 2007 május 29‑i, 2007. június 20‑i, 2007. június 28‑i, 2007. július 6‑i határozatokat, valamint a 2007. július 26‑án hozott két határozatot és a 2007. augusztus 2‑ihatározatokat semmisítse meg;
– határozzon a költségekről, kiadásokról és illetményekről, továbbá kötelezze a Bizottságot ezek viselésére.
36 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
37 Az eljárási szabályzat 56. cikke értelmében a Törvényszék pervezető intézkedéseket hozott, melyeket 2009. január 8‑án és 2009. február 3‑án kelt levelében ismertetett a felekkel; a felek eleget tettek ezen intézkedéseknek.
38 A pervezető intézkedésekre adott válaszai keretében a felperes – anélkül, hogy a Bizottság ezt a tárgyaláson vitatta volna – a 2007. augusztus 1‑jétől 2007. szeptember 6‑ig terjedő időszak vonatkozásában jelezte, hogy 2007. augusztus 1‑je és 24. között betegszabadságon volt (lásd a jelen ítélet 32. pontját is), majd 2007. augusztus 27‑től 2007. szeptember 6‑ig; egyebekben a 2007. szeptember 10. és december 21. közötti időszak tekintetében úgy nyilatkozott – ismét anélkül, hogy a Bizottság ezt vitatta volna –, hogy félidőben orvosnál volt, és hogy fennmaradó munkaidejét kizárólag a személyzeti szabályzat szerinti és szakszervezeti képviseletre fordította, ennek ellenére az Eurostat, amely úgy tekintette, hogy ebben az időtartamban megjelent a munkahelyén, levont egy napot a szabadságából.
Indokolás
A felek érvei
39 A felperes megsemmisítés iránti kérelmeinek indokolásában két jogalapra hivatkozik, amelyekből az elsőt egyfelől a személyzeti szabályzat 57., 59. és 60. cikkének megsértésére, a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikke hatodik albekezdésének megsértésére, valamint a keretmegállapodás 1. cikke 2. pontjának és a szakszervezeti szabadságnak a megsértésére, másfelől a bizalomvédelem elvének és a patere legem quam ipse fecisti szabálynak a megsértésére alapozza.
40 Ami az első jogalapot illeti, a felperes a fent hivatkozott Lebedef kontra Bizottság ügyben 2004. március 17‑én hozott ítéletekre (T‑175/02. sz. és T‑175/02. sz. ügy) történő hivatkozást követően azt állítja, hogy a személyi állomány képviseletében végzett tevékenysége napi több mint hét és fél órában lefoglalja, anélkül hogy lehetséges volna tisztán elkülöníteni a szakszervezeti képviseleti tevékenységet a személyzeti szabályzaton alapuló képviseleti tevékenységtől. Ezenfelül a felperes állítja, hogy a hivatkozott jogsértések még nyilvánvalóbbá válnak azon ténynél fogva, hogy az Eurostat megtagadta a szakszervezeti kiküldetés okán jelentkező távolmaradások törvényesítését, és felteszi magának a kérdést, mi az oka annak, hogy a 2007 januárja előtti távolmaradásokat nem tekintették igazolatlannak. Egyebekben, felhíva a figyelmet arra a tényre, hogy a személyzeti szabályzat nem szab korlátokat a személyi állomány képviseletében végzett tevékenységnek, a felperes azt állítja, hogy esete ad hoc eset, és „nincs helye általánosításnak”.
41 A második jogalappal kapcsolatban a felperes a jogos bizalomra hivatkozik, és azt állítja, hogy az Eurostat anélkül kezdte el szabadságát elvonni, hogy tájékoztatta volna arról a tényről, hogy az adminisztráció nem szándékozik figyelembe venni a CLP elnöke által kiadott igazolásokat (a jelen ítélet 24., 26. és 32. pontjában említett igazolások), továbbá úgy véli, hogy a Bizottság köteles a pacta sunt servanda elv értelmében betartani a személyzeti szabályzat 57., 59. és 60. cikkét, a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikkének hatodik albekezdését, valamint a keretmegállapodás 1. cikkének 2. pontját.
42 Az első jogalappal kapcsolatban a Bizottság azt állítja, hogy semmi nem mentesíti a felperest azon kötelezettsége alól, hogy távolmaradás esetén felettese előzetes engedélyét kérje, vagy hogy őt előzetesen tájékoztassa. Márpedig ez az engedély vagy tájékoztatás a jelen ügyben minden alkalommal elmaradt. Ezenfelül a Bizottság úgy véli, hogy a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikke hatodik albekezdésének tartalma magában foglalja, hogy a személyzeti képviselők által ellátott feladatokon kívül a feladatok másik részét a beosztás szerinti szervezeti egységben kell végezni, kivéve a teljes idejű kirendelés esetét. Ezenfelül a Bizottság megállapítja, hogy a fent hivatkozott Lebedef kontra Bizottság ügyben 2004. március 17‑én hozott ítéletek (T‑175/02. sz. és T‑4/03. sz. ügy) csupán az előléptetés megtagadásáról szóló határozatokat semmisítenek meg, anélkül hogy megállapítanák, hogy a felperes köteles volt‑e munkáját a beosztása szerinti szervezeti egységben végezni, vagy sem. Egyebekben a Bizottság azzal érvel, hogy a jelen ügyben joggal való visszaélés esete áll fenn, és hogy a Törvényszék F‑36/07. sz., Lebedef kontra Bizottság ügyben 2008. május 7‑én hozott ítélete (az EBHT‑ban nem tették közzé) megerősíti, hogy a felperes semmilyen esetben sem jogosult arra, hogy maga döntsön időbeosztásáról az Eurostatnál eltöltendő szolgálati ideje alatt. Végezetül, a Bizottság több alkalommal is jelezte a felperesnek – különösen a 2007. január 16‑án kelt, a 2006. szeptember 27‑ire hivatkozó átiratában ‑, hogy melyek a felperes kötelességei; ilyenformán a szabadság jogosulatlan távolmaradásokkal való csökkentése csupán a személyzeti szabályzat 59. és 60. cikkének szigorú alkalmazását jelenti.
43 A második jogalappal kapcsolatban a Bizottság azt állítja, hogy a patere legem quam ipse fecisti elvének állítólagos megsértésére alapozott érvet el kell utasítani, tekintettel arra, hogy a jelen esetben minden vonatkozó rendelkezést megfelelően alkalmaztak. Ugyanezen okból, a bizalomvédelem elvének állítólagos megsértésére alapozott érvet nem lehet elfogadni, mivel a felperes soha nem kapott egyéni ígéretet, éppen ellenkezőleg: figyelmeztették a „szabályellenes viselkedése esetleges következményeire”. Végül a Bizottság megállapítja, hogy még ha a felperes a keretmegállapodásra hivatkozik is, a Bizottsággal jogszabályon alapuló jogviszonyban, és nem szerződéses jogviszonyban marad, ebből következően a pacta sunt servanda elvet nem lehet alkalmazni.
44 Válaszbeadványában a felperes azt állítja, hogy az egységvezetője és felettesei tudomással bírtak az általa folytatott tevékenységről. Állítja továbbá, hogy nem joggal való visszaélés esete áll fenn, hanem inkább „érdek”‑ütközés, vagy még pontosabban egyrészről a szervezeti egységében teljesítendő feladatok és kötelességek, másrészről a személyi állomány képviselete közötti összeütközés. Végül a felperes úgy véli, hogy még ha a fentebb hivatkozott, Lebedef kontra Bizottság ügyben 2008. május 7‑én hozott ítéletében a Törvényszék helyt is adott a Bizottság által megfogalmazott, a felperes magatartását érintő kritikáknak, „nem nyilatkozott az állítólagos […] távolmaradásokról”.
45 Viszonválaszában a Bizottság azt állítja, hogy az a tény, hogy a felperes egységvezetője és felettesei tudtak a felperes személyi állomány képviseletében végzett tevékenységéről, nem minősülhetett előzetes tájékoztatatásnak vagy engedélynek.
A Törvényszék álláspontja
Az egyrészről a személyzeti szabályzat 57., 59. és 60. cikkének, a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikke hatodik albekezdésének, valamint a keretmegállapodás 1. cikke 2. pontjának megsértésére, másrészről a szakszervezeti szabadság korlátozására vonatkozó jogalapról
46 A személyi állomány képviselete alapvető fontosságú a közösségi intézmények megfelelő működése, következésképp pedig feladataik teljesítése érdekében.
47 Ennek fontosságát felismerve, a szabályzat alkotója úgy rendelkezett a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikkének hatodik albekezdésében, hogy a CP tagjai által ellátott feladatokat „az intézményükben végzett rendes szolgálatuk részének kell tekinteni”, és hogy e „feladatok ellátásából nem származhat hátrányuk”. Ugyanígy a keretmegállapodás 1. cikkének 2. pontja kimondja, hogy a szakszervezeti képviseletben végzett tevékenységéből „szakmai helyzetére vagy előmenetelére nézve az érintett személynek semmilyen formában és semmilyen alapon nem származhat hátránya”.
48 A személyi állomány képviselete tárgyában a közösségi intézményekben szerzett tapasztalat révén megállapíthatóvá váltak továbbá egy olyan rendszer előnyei, melynek értelmében bizonyos tisztviselők vagy alkalmazottak munkaidejük 50 vagy 100%‑át képviseleti feladataiknak szentelik, e rendszert mutatja be a jelen ítélet 11. pontja.
49 Ugyanakkor nem lehetséges, és nem is kívánatos, hogy a személyi állomány képviseletét kizárólag kirendelt tisztviselők vagy alkalmazottak lássák el, függetlenül attól, hogy munkaidejük 50 vagy 100%‑ában teszik‑e ezt. Nyilvánvaló érdek fűződik ahhoz, hogy a személyi állomány képviseletét részben kirendelésen nem lévő személyi állomány lássa el. Mindemellett az előző pontban hivatkozott rendszer, amely a kirendeléseket kizárólag bizonyos, személyi állományt képviselő személyekre ruházza, magában foglalja, hogy a nem kirendelt tisztviselők vagy alkalmazottak esetében a személyi állomány képviseletében való részvétel eseti jellegű, és hogy féléves vagy negyedéves alapon számolva a munkaidő viszonylagosan kis részét teszi ki.
50 Való igaz, hogy a személyi állomány képviseletében való részvétel esetén az „eseti” jelleg pontos meghatározása, valamint az erre fordított idő pontos százalékos meghatározása természeténél fogva lehetetlen, és mindig csak esetről esetre végezhető el. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a Bizottság és az OSP‑k között létrejött különböző megállapodások (lásd a jelen ítélet 8., 9. és 10. pontját) által bevezetett rendszer megkerülését jelenti, ha elfogadjuk, hogy egy kirendelésen nem lévő tisztviselő vagy alkalmazott a személyi állomány képviseletére fordítsa szinte a teljes, vagy a teljes munkaidejét úgy, hogy csak kevés, vagy akár semennyi munkaidőt nem tölt a beosztása szerinti szervezeti egységben, és az adott ügy körülményeitől függően ez joggal való visszaélésnek minősülhet, melyet a közösségi bírónak adott esetben szankcionálnia kell (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑271/04. sz., Citymo kontra Bizottság ügyben 2007. május 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑1375. o.] 100. és azt követő pontjait; konkrétabban a közszolgálat vonatkozásában az Elsőfokú Bíróság T‑222/95. sz., Angelini kontra Bizottság ügyben 1997. december 18‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑491. o. és II‑1277. o.] 35. és 36. pontját, valamint T‑57/96. sz., Constantini kontra Bizottság ügyben 1997. december 18‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑495. o. és II‑1293. o.] 28. és 29. pontját, és az Elsőfokú Bíróság T‑95/98. DEP. sz., Gogos kontra Bizottság ügyben 2001. június 12‑én hozott végzésének [EBHT 2001., I‑A‑123. o. és II‑571. o.] 24. pontját).
51 Mindenesetre, az elé terjesztett jogvita megoldása érdekében a Törvényszéknek nem kell meghatároznia azokat a pontos határokat, amelyeket a személyi állomány képviselőinek – ha csupán munkaidejük 50%‑ában vannak, vagy egyáltalán nincsenek kirendelésen – a képviseletben végzett tevékenységeik gyakorlása során be kell tartaniuk. A Törvényszék nem határoz arról sem, hogy a felperes ténylegesen joggal való visszaélést követett‑e el, és ennek megállapítása érdekében nem vizsgálja az intézmény magatartását, így azt sem, hogy állandó jelleggel és folyamatosan értelmezte és alkalmazta‑e a személyzeti szabályzatban található megfelelő rendelkezéseket, valamint azt, hogy egyértelműen és következetesen járt‑e el a felperessel szemben, így nem vizsgálja azokat a tényeket, melyek hiánya alátámaszthat egy ilyen visszaélést.
52 Meg kell állapítani ugyanis, hogy a 2007. év folyamán a felperes egyáltalán nem töltött munkaidőt a beosztása szerinti szervezeti egységben. A megtámadott határozatok által érintett időszakban, így a 2007. január 29‑től 2007. március 23‑ig és a 2007. június 15‑től 2007. július 31‑ig terjedő időszakban, a felperes – amint azt a keresetében feltünteti – munkaidejének 60%‑át a szakszervezeti képviseletre fordította, melyre vonatkozóan 50%‑os kirendelési kedvezményben részesült, a fennmaradó időt pedig a személyzeti szabályzaton alapuló képviseleti tevékenységeinek szentelte. A felperes pervezető intézkedésekre adott válaszaiból kitűnik továbbá, hogy a 2007. év fennmaradó – a megtámadott határozatok által nem érintett – részében vagy betegszabadságon volt, vagy félidőben orvosi ellátás alatt állt, e keretek között munkaidejét „kizárólag a szakszervezeti vagy személyzeti szabályzaton alapuló képviseletnek szentelte” (ez utóbbi időszakra vonatkozóan egy nap sem került levonásra a szabadságából).
53 Márpedig azon távolmaradások tekintetében, melyeket az Eurostat adminisztrációja előbb jogosulatlannak nyilvánított, majd amelyekkel, olyan mértékben, amilyen mértékben a beosztása szerinti szervezeti egységben kellett volna munkát végeznie – azaz 50%‑ban –, csökkentette a felperes szabadságát, és mely határozatok végül a megtámadott határozatok meghozatalához vezettek, a felperes felettese, tehát egységvezetője egyszer sem adta előzetes engedélyét, valamint a felperes még csak nem is értesítette őt előzetesen e távolmaradásairól.
54 Így a felperes nem tartotta be a személyzeti szabályzat 60. cikkét, amely betegség és baleset kivételével kötelezővé teszi az érintett felettesének előzetes engedélyét minden távolmaradáshoz, és szintúgy nem felelt meg a Bizottság által a tárgyaláson kifejtetteknek, tudniillik annak, hogy az elfogadná az egységvezető előzetes értesítését is, olyan formában, ahogy azt a szociális párbeszéd ezen intézményen belüli javításáról szóló, 2005. július 15‑i C(2005) 2665 bizottsági határozat 6. cikkének 1. pontja előírja, mely határozatot idézi a „Személyzeti és igazgatási” Főigazgatóság B.5. egységének – „Szociális párbeszéd, bővítés és a nemzeti közigazgatásokkal való kapcsolat” – vezetője az Eurostat személyzeti egysége vezetőjének címzett, 2007. január 4‑i levelében, és amely határozatot a Bizottság a pervezető intézkedésekre adott válaszához is mellékelte (amely hivatkozott cikk előírja, hogy a bizottságok és a vegyes bizottságok tagjainak, akik közül a személyzet képviselői kikerülnek, előre kell értesíteniük a felettesüket valamennyi, a bizottságban vagy a vegyes bizottságban végzett munkájukkal összefüggő távolmaradásról).
55 Egyebekben és a fentiek figyelembevételével, a CLP elnökének az Eurostat személyzeti egységének vezetőjéhez címzett 2007. március 12‑i, május 14‑i, július 5‑i és augusztus 27‑i utólagos igazolásai nem érvényesíthették utólagosan a felperes jogosulatlan távolmaradásait, mivel ilyen érvényesítésre csak betegség vagy baleset esetén van mód a személyzeti szabályzat 60. cikke értelmében; mindenesetre, még utólagos igazolások bemutatása esetén is, az illetékes adminisztrációnak rendelkeznie kell bizonyos felülvizsgálati joggal, és meg kell tudnia állapítani valamely jogosulatlannak minősített távolmaradás utólagos rendezésének megalapozottságát.
56 Való igaz, hogy a felperes annak érdekében, hogy igazolja az előzetes engedélykérés vagy az egységvezetőjének címzett előzetes tájékoztatás elmulasztását, gyakorlati nehézségekre és a személyi állomány képviseletében végzett tevékenységeinek bizalmas jellegére hivatkozott.
57 A Törvényszék mindazonáltal hangsúlyozza, hogy a Bizottság elmondásai alapján – és ezen a ponton a felperes az állításokat nem vitatta – más tisztviselőknek vagy alkalmazottaknak sikerült összeegyeztetniük a beosztásuk szerinti szervezeti egységben elvégzendő feladatokat a személyi állomány képviseletében végzett feladatokkal, a személyzeti szabályzat 60. cikkének betartása mellett. Ezenfelül, még ha el is lehet fogadni, hogy bizonyos körülmények között gyakorlati nehézségek vagy bizalmas jellegű kötelezettségek megakadályozhatják a személyi állomány képviselőit az egységvezetőjüktől történő előzetes engedélykérés kötelezettségének teljesítésében (vagy a jelen ítélet 54. pontja szerinti értelemben vett előzetes értesítésben), emlékeztetni kell arra, hogy a jelen esetben a felperes soha nem kérte egységvezetőjének előzetes engedélyét (vagy nem értesítette előzetesen) távolmaradásai tekintetében. Ezenfelül, a felperes a tárgyalás során egy konkrét esetet sem említett, amelynek során gyakorlati nehézségek vagy bizalmas jellegű kötelezettségek megakadályozták volna a fent említett kötelezettségei teljesítésében; ami a bizalmas jelleg kérdését illeti – és eltekintve attól a ténytől, hogy a személyi állomány képviseletével kapcsolatos számos információ, így a hivatalos ülések helyszínére, időpontjára és résztvevőire vonatkozó információk nem bizalmas jellegűek, és így a bizalmas jelleg csak tevékenységeinek bizonyos részére vonatkozik – el kell ismerni, hogy még bizalmas kérdések esetében is lehetséges az, hogy a személyi állomány képviselője a felettesével olyan általános, nem bizalmas jellegű információkat közöljön, mint amilyen egy ülés hozzávetőleges időtartama. Következésképp a felperesnek a gyakorlati nehézségekre és a személyi állomány képviselőjeként őt terhelő titoktartási kötelezettségekre való hivatkozása az – egyébként nem megalapozott – érvelésében nem mentesíthette teljes mértékben azon kötelessége alól, hogy egységvezetőjétől előzetes engedélyt kérjen (vagy legalábbis a jelen ítélet 54. pontja szerinti értelemben előzetesen értesítse őt).
58 Ezenfelül az a tény, hogy az Eurostat adminisztrációja, és így a felperes egységvezetője tudomással bírt a felperesnek a szakszervezeti kiküldetésre fordított munkaidőt meghaladóan a személyi állomány képviseletében végzett tevékenységéről, semmiképp sem igazolhatja a felperes magatartását. A beosztás szerinti szervezeti egység általános és felületes tudomása a tisztviselő személyi állomány képviseletében végzett tevékenységéről – mint a jelen esetben – nem minősülhet a jelen ítélet 54. pontja szerinti előzetes értesítésnek, sem a felettes előzetes engedélyének.
59 Ezenkívül, még ha a felperes az egységvezetőjének címzett, 2006. november 3‑án kelt levelében javasolta is távolmaradásainak a „személyi állomány képviselete” általi ellenőrzését, ez az ellenőrzés ilyen esetben nem lett volna megfelelő. Tulajdonképpen megállapítható, hogy a felperes két hierarchikus szervezethez tartozik, az egyik a személyi állomány képviselete a szakszervezeti képviselőként végzett tevékenységei tekintetében, a másik az Eurostat az oda történt beosztása tekintetében; így még ha a személyi állomány képviselete illetékes is a felperes szakszervezeti kiküldetéseivel összefüggő távolmaradásainak ellenőrzésére, ez nem mondható el a beosztása szerinti szervezeti egységben töltendő munkaidejével összefüggő távolmaradásokról, mivel azok tekintetében egyedül az Eurostat illetékes.
60 Végül (amint azt a felperes a tárgyalás során állította, és még ha feltételezzük is, hogy így van) a tény egyrészt, hogy a személyi állomány nem kirendelésen lévő képviselőinek többsége kevés időt szentelt a személyi állomány képviseletének, míg más személyek, mint a felperes is, fontos és szükséges feladatokat végeztek a CP üléseinek előkészítése és megfelelő lebonyolítása érdekében, másrészt pedig, hogy a felperes távolmaradásai nem a magánszférájával, hanem a személyi állomány képviseletében végzett tevékenységével összefüggésben keletkeztek, nem alkalmasak a Törvényszék álláspontjának megkérdőjelezésére.
61 A fenti megállapításokból következik, hogy a jelen esetben a felperes szabadságának Eurostat általi csökkentése nem sérti a személyzeti szabályzat 60. cikkét.
62 Ugyanez irányadó a felperes által első jogalapjának alátámasztásaként hivatkozott többi rendelkezésre, valamint a szakszervezeti szabadság megsértése tekintetében is. Ez a helyzet a felperes által hivatkozott, a személyzeti szabályzat 57. cikkének állítólagos megsértése tekintetében, mivel ez a cikk csupán a tisztviselők szabadsághoz való jogát írja elő, mely jogot a jelen esetben nem vonták meg a felperestől. Ami a személyzeti szabályzat 59. cikkét illeti, az azokra a tisztviselőkre vonatkozik, akik betegség vagy baleset következtében nem képesek feladataik ellátására, míg a jelen esetben a jogvita tárgyát képező szabadságelvonásra nem ilyen feltételekkel került sor. Mindenestre a felperes nem hoz fel semmilyen önálló érvet e két utóbbi cikk állítólagos megsértésének alátámasztására. Ezenfelül nem következik sem abból, hogy a CP tagjai által végzett tevékenységet a beosztás szerinti intézményükben végzett tevékenységnek kell tekinteni (amint ezt a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikkének hatodik albekezdése kimondja), sem abból a tilalomból, hogy az intézmények részéről nem érheti semmilyen hátrány a személyi állomány képviselőit (amint ezt a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikkének hatodik albekezdése és a keretmegállapodás 1. cikkének 2. pontja kimondja), sem magából a szakszervezeti szabadság felperes által hivatkozott eszméjéből egy, a személyi állomány képviselőit megillető olyan általános jog, mely lehetővé teszi számukra, hogy egységvezetőjük előzetes engedélye (vagy legalábbis a jelen ítélet 54. pontja szerinti értelemben vett előzetes értesítése) nélkül távol maradhassanak a beosztásuk szerinti szervezeti egységből, és hogy a beosztásuk szerinti szervezeti egységben végzendő munkára egyáltalán ne fordítsanak időt; ez még inkább igaz abban az esetben, amikor ezek a távolmaradások a munkaidejük jelentősebb részét, vagy akár egészét teszik ki, és hogy még csak nem is állítják, még kevésbé bizonyítják, hogy az adminisztráció megtagadta volna a személyi állomány képviseletéhez szükséges eszközök biztosítását az érintett részére.
63 A Törvényszék a jelen ítélet 61. és 62. pontjában levont következtetései irányadók azokra a szabadnapokra is, amelyeket a felperes által 2007‑ben Brüsszelben szakszervezeti képviseletben január 30‑án, február 14‑én, március 2‑án és 22‑én, június 28‑án, valamint július 12‑én, 18‑án és 26‑án teljesített kiküldetések tekintetében vontak le. A felperesnek még az e kiküldetésekkel összefüggő távollétek esetén is kérnie kellett volna egységvezetőjének előzetes engedélyét az Eurostatnál (vagy legalábbis a jelen ítélet 54. pontja szerinti értelemben értesítenie kellett volna ez utóbbit); annál is inkább, mivel előre tervezett hivatalos ülésekről lévén szó, nem foroghatott fenn a jelen ítélet 57. pontjában említett probléma, tudniillik nem jöhettek szóba gyakorlati nehézségek vagy titoktartási kötelezettségek.
64 Még ha indokolt is volt továbbá, hogy minden egyes szakszervezeti képviseletben teljesített brüsszeli kiküldetésre a felperes egy teljes munkanapot fordítson, és ebből következően – mivel csupán 50%‑os szakszervezeti kirendelési kedvezményre jogosult – túllépje azt az időtartamot, amelyet ilyen jellegű tevékenységre fordíthat, a felperesnek ezt a helyzetet akképpen kellett volna ellensúlyoznia, hogy minden Brüsszelben teljesített kiküldetési nap után egy teljes munkanapot kellett volna dolgoznia az Eurostatnál, a beosztása szerinti szervezeti egységben. Mindenesetre nyolc nap Brüsszelben teljesített szakszervezeti kiküldetés okán csupán négy szabadnap levonása által okozott sérelemről van szó. Ugyanakkor a megtámadott határozatok által érintett időszakban az Eurostat nem vont le szabadnapot a felperestől az olyan napok tekintetében, amikor félidőben orvosnál volt, és ezzel együtt egyáltalán nem töltött munkaidőt a beosztása szerinti szervezeti egységben. Az Eurostat adminisztrációja ugyanis elfogadta, hogy e napokon (lásd a jelen ítélet 26. pontját) a felperes munkaidejének fennmaradó 50%‑át a személyi állomány képviseletére fordította, noha – amint azt a Bizottság a pervezető intézkedésekre adott válaszában kiemeli – az Eurostat ezen a jogcímen szabadnapokat vonhatott volna le a felperestől (többet, mint ahányat a brüsszeli kiküldetésekért vont le), és egyébként erre jogosultnak fogja tekinteni magát, ha a „Törvényszék nem fogadná el a [Bizottság] érvei[t]”. Ugyanakkor a felperesnek a pervezető intézkedésekre adott válaszaiból kitűnik, hogy abban – a megtámadott határozatok által nem érintett – időszakban, amely alatt félidőben orvosnál volt, tudniillik 2007. szeptember 10. és 21. között, az Eurostat egyetlen szabadnapot sem vont le tőle, annak ellenére, hogy fennmaradó munkaidejét kizárólag a személyi állomány személyzeti szabályzaton alapuló és szakszervezeti képviseletére fordította.
65 Ebből következik, hogy e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A bizalomvédelem elve és a patere legem quam ipse fecisti elv megsértésére alapozott jogalapról
66 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint minden olyan egyént megillet a bizalomvédelem elve, aki az adminisztrációtól származó, konkrét, feltétlen és egybehangzó ígéretet tud felmutatni (az Elsőfokú Bíróság T‑235/94. sz., Galtieri kontra Parlament ügyben 1996. február 27‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑43. o. és II‑129. o.] 63. és 65. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑329/03. sz., Ricci kontra Bizottság ügyben 2005. március 16‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑69. o. és II‑315. o.] 79. pontja; a Törvényszék F‑4/07. sz., Skoulidi kontra Bizottság ügyben 2008. február 21‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 79. pontja és a Törvényszék F‑126/07. sz., Van Beers kontra Bizottság ügyben 2008. november 4‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 70. pontja).
67 A jelen esetben, még ha feltételezzük is, hogy az Eurostatnak a felperes beosztása szerinti szervezeti egységből való folyamatos távolmaradásai tekintetében a 2005. és 2006. évben tanúsított tétlensége a fent említett ítélkezési gyakorlat értelmében az adminisztrációtól származó „konkrét, feltétlen és egybehangzó ígéretnek” minősül, amely adminisztráció eltűrte egyfelől, hogy az érintett a személyi állomány képviseletével járó feladatait úgy lássa el, hogy a beosztás szerinti szervezeti egységének egyáltalán nem végez munkát, másfelől, hogy nem tesz eleget az egységvezetőjétől történő előzetes engedélykérési kötelezettségének (vagy legalábbis a jelen ítélet 54. pontja értelmében vett előzetes értesítési kötelezettségének), egy ilyen megállapítás csak a felperesnek címzett 2006. szeptember 27‑én kelt levél elküldéséig, vagy legfeljebb a 2007. január 16‑án kelt levél elküldéséig érvényes. Ezekben a levelekben egységvezetője azt kérte, hogy ezentúl munkaidejének 50%‑ában jelenjen meg a szolgálatban, és végezze el a rábízott feladatokat, majd megjegyezte, hogy a beosztás szerinti szervezeti egységtől való, hivatalos kirendelés hiányában történő teljes távolmaradás nem felel meg a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek, így jogosulatlan, végül kérte, hogy előzetesen jelentsen be neki minden távolmaradást, hogy létrejöjjön egy előzetes megállapodás; ezenfelül 2006. szeptember 27‑én kelt levelében a felperes egységvezetője kijelentette, hogy az átirat tartalma „nem érinti az abból fakadó esetleges következményeket, hogy a felperes az E.5. egységhez történt beosztása óta nem jelent meg a munkahelyén, és nem végezte el a munkáját”.
68 Így tehát e levelek átvételétől kezdődően, és azt követően, azaz a megtámadott határozatok által érintett időszakban, a felperes nem hivatkozhatott olyan ígéretre, amelyet az Eurostat adminisztrációja adott volna részére, és nem hivatkozhatott a bizalomvédelemre sem annak a jelen ítélet 66. pontjában kifejtett ítélkezési gyakorlat szerinti értelmében, csakúgy mint ahogy nem hivatkozhatott a 2005. és 2006. évben fennállt helyzet helyreállításához való jogára sem.
69 Ezenfelül az akta tanulmányozásából kitűnik, hogy még ha az Eurostat részéről a személyzeti szabályzat megfelelő rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása nem is volt a jelen esetben kiszámítható és folyamatos, és az adminisztrációnak az érintettel szemben tanúsított magatartása nem is volt mindig egyértelmű és következetes, akkor is megállapítható, hogy az Eurostat megfelelő gondossággal járt el akkor, amikor a fent hivatkozott 2006. szeptember 27‑i és 2007. január 16‑i leveleiben értesítette a felperest a továbbiakban az Eurostatnál, a beosztása szerinti szervezeti egységben történő megjelenési kötelezettségéről, távolmaradásainak a személyzeti szabályzat értelmében vett jogosulatlanságáról, és távolmaradásai tekintetében az előzetes értesítési és engedélyeztetési kötelezettségéről.
70 Azon kifogás vonatkozásában, mely szerint a Bizottságnak a pacta sunt servanda elvéből fakadó kötelezettsége értelmében be kellett volna tartania a személyzeti szabályzat 57., 59. és 60. cikkét, a személyzeti szabályzat II. melléklete 1. cikkének hatodik albekezdését, valamint a keretmegállapodás 1. cikkének 2. pontját, eltekintve attól a ténytől, hogy a Bizottság e rendelkezések betartására vonatkozó kötelezettsége tekintetében a felperes és az adminisztráció közötti alkalmazási jogviszony jogszabályon alapszik, nem pedig szerződésen, meg kell állapítani, hogy az első jogalap keretében kifejtett megfontolásokból ezt a kifogást is el kell utasítani.
71 Következésképp a bizalomvédelem elvének és a patere legem quam ipse fecisti elvének megsértésére alapított jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A költségekről
72 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
73 A jelen esetben a felperes pervesztes lett. Így, és az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását indokoló körülmény hiányában, a felperest kell kötelezni az összes költség viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) G. Lebedef köteles viselni az összes költséget.
Gervasoni | Kreppel | Tagaras |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. július 7‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Gervasoni |
A jelen határozat szövege, továbbá a benne hivatkozott és az EBHT‑ban még közzé nem tett közösségi bírósági határozatok a Bíróság honlapján érhetők el: www.curia.europa.eu