AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE
(első tanács)
2012. szeptember 25.
F‑41/10. sz. ügy
Moises Bermejo Garde
kontra
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Lelki zaklatás – Segítségnyújtás iránti kérelem – Nyilvánosságra hozatalhoz való jog – Újrabeosztás – Szolgálati érdek”
Tárgy: Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben M. Bermejo Garde egyfelől azon határozatok megsemmisítését kéri, amelyekkel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) elnöke egyrészt elutasította a lelki zaklatás miatt benyújtott segítségnyújtás iránti kérelmet, és megtagadta az Európai Csaláselleni Hivatalhoz (OLAF) való fordulást, másrészt pedig megszüntette a felperes korábbi feladatkörét, és elrendelte újrabeosztását, másfelől az EGSZB arra való kötelezését kéri, hogy az kártérítést fizessen a felperesnek.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.
Összefoglaló
1. Tisztviselői kereset – Sérelmet okozó aktus – Fogalom – Az adminisztráció által adott, az érintett jövőbeni újrabeosztására vonatkozó szándékát kifejező tájékoztatás– Kizártság
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés)
2. Tisztviselői kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek – Az Európai Csaláselleni Hivatalhoz (OLAF) való fordulásnak az adminisztráció általi megtagadásával szemben benyújtott kereset – Személyes sérelem hiánya – Elfogadhatatlanság
(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
3. Tisztviselők – Elvek – Védelemhez való jog – Az érintett meghallgatásának kötelezettsége a számára sérelmet okozó aktus meghozatala előtt – Terjedelem – Segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat – Kizártság
(Személyzeti szabályzat, 24. cikk)
4. Tisztviselők – Lelki zaklatás – Fogalom – Az érintett lejáratására vagy munkafeltételei romlásának előidézésére irányuló magatartás – A magatartás ismétlődő jellegére vonatkozó követelmény – A magatartás szándékos jellegére vonatkozó követelmény – Terjedelem – A zaklató ártó szándékára vonatkozó követelmény hiánya
(Személyzeti szabályzat, 12a. cikk, (3) bekezdés)
5. Tisztviselők – Jogok és kötelezettségek – A véleménynyilvánítás szabadsága – A jogellenes tevékenység vagy súlyos kötelezettségszegés fennállásának feltételezésére okot adó tények nyilvánosságra hozatala – A fegyelmi eljárással szembeni védelem – Feltétel – A tisztviselő jóhiszeműsége – Figyelembe veendő tényezők
(Személyzeti szabályzat, 12a. és 22. cikk)
6. Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – A személyi állomány beosztása – Újrabeosztás – Az adminisztráció mérlegelési jogköre – Korlátok – Szolgálati érdek – A munkakörök egyenértékűségének tiszteletben tartása – Bírósági felülvizsgálat – Korlátok
(Személyzeti szabályzat, 7. cikk)
1. Kizárólag a felperesre kötelező joghatással járó, érdekeinek – jogi helyzete lényeges megváltoztatásával történő – közvetlen és azonnali befolyásolására alkalmas jogi aktusok minősülnek sérelmet okozónak, továbbá az ilyen aktusnak a hatáskörrel rendelkező hatóságtól kell származnia, és tartalmaznia kell az adminisztráció végleges álláspontját. A hatáskörrel rendelkező hatóság puszta szándéknyilatkozata arról, hogy a jövőben olyan speciális határozatot kíván hozni, mint amilyen a tisztviselő újrabeosztása, nem keletkeztethet sem jogokat, sem pedig kötelezettségeket ez utóbbi számára.
(lásd a 49. és 50. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑33/89. és T‑74/89. sz., Blackman kontra Parlament egyesített ügyekben 1993. március 16‑án hozott ítéletének 27. pontja; T‑95/04. sz., Lavagnoli kontra Bizottság ügyben 2006. május 17‑én hozott ítéletének 35. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑52/09. sz., Da Silva Pinto Branco kontra Bíróság ügyben 2010. szeptember 14‑én hozott ítéletének 32. pontja.
2. A tisztviselő nem jogosult arra, hogy a törvény vagy az intézmények érdekében lépjen fel, és keresete alátámasztására kizárólag olyan kifogásokra hivatkozhat, amelyek őt személyében érintik. Márpedig annak elfogadása, hogy a felettesét az őt személyesen nem érintő szabálytalanságokról értesítő tisztviselő keresetet indíthat akkor, ha e felettes megtagadja ezen információk közlését az Európai Csaláselleni Hivatallal, annak lehetővé tételét jelentené, hogy e tisztviselőnek jogosultsága legyen a törvény érdekében fellépni. A tisztviselőnek mindenesetre lehetősége van arra, hogy amennyiben úgy véli, hogy a feletteseivel való információközlés miatt az érdekeit sértő határozatot hoztak vele szemben, keresetet nyújtson be e határozat ellen.
(lásd a 62. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑178/97. sz., Moncada kontra Bizottság ügyben 1998. július 7‑én hozott ítéletének 39. pontja.
3. A védelemhez való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely valamely személlyel szemben indult, és e személynek sérelmet okozó aktushoz vezethet, az uniós jog alapelvei közé tartozik, és ezt a jogot még a szóban forgó eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiánya esetén is biztosítani kell. Mindazonáltal a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti segítségnyújtás iránti kérelem nyomán indított eljárás nem tekinthető az érintettel szemben indított eljárásnak. Így az adminisztráció segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozata nem szerepel azon határozatok között, amelyek tekintetében a védelemhez való jogot tiszteletben kell tartani.
(lásd a 78. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑36/96. sz., Gaspari kontra Parlament ügyben 1997. július 10‑én hozott ítéletének 32. pontja; T‑67/99. sz., K kontra Bizottság ügyben 2000. június 27‑én hozott ítéletének 72. pontja.
4. A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése „helytelen magatartásként” határozza meg a lelki zaklatást, amelynek megállapítása két feltétel együttes teljesülését igényli. Az első feltétel olyan magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések létére vonatkozik, amelyek „egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen” fordulnak elő – ami azt vonja magával, hogy a lelki zaklatás az időben szükségszerűen folyamatként jelenik meg, és ismétlődő vagy folyamatos cselekvést feltételez –, és amelyek „szándékosak”. Az elsőhöz az „és” mellérendelő kötőszóval kapcsolódó második kumulatív feltétel arra vonatkozik, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések alkalmasak legyenek arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák. Azon tényből, hogy a „szándékos” jelző az első feltételhez kapcsolódik, nem pedig a másodikhoz, két következtetést lehet levonni. Egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésében szereplő magatartásoknak, szóbeli vagy írott nyelvhasználatnak, gesztusoknak vagy más cselekvéseknek szándékosaknak kell lenniük, ami kizárja e rendelkezés alkalmazási köréből a véletlen cselekvéseket. Másrészt azonban nem szükséges, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések azzal a szándékkal valósuljanak meg, hogy más személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák. Másként fogalmazva a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna az áldozatot cselekvéseivel lejáratni, vagy annak munkakörülményeit rontani. Elegendő az is, hogy cselekvései – amennyiben szándékosan valósította meg azokat – objektíve ilyen következményekkel járnak.
(lásd a 82. és 83. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék F‑52/05. sz., Q kontra Bizottság ügyben 2008. december 9‑én hozott ítéletének 135. pontja, amely ítéletet e tekintetben nem helyezett hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének a T‑80/09. P. sz., Bizottság kontra Q ügyben 2011. július 12‑én hozott ítélete; F‑42/10. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2012. május 16‑án hozott ítéletének 65. pontja.
5. Annak megállapításához, hogy a tisztviselő jóhiszeműen élt‑e a személyzeti szabályzat 12a. és 22a. cikkében foglalt nyilvánosságra hozatal jogával, több tényezőt is figyelembe kell venni.
Először is meg kell vizsgálni, hogy azon információk, amelyekkel kapcsolatban a tisztviselő úgy dönt, hogy azokat a felettesével vagy adott esetben közvetlenül az Európai Csaláselleni Hivatallal (OLAF) közli, nyilvánvalóan súlyos szabálytalanságok‑e, amennyiben azokat ténylegesen elkövették. A második figyelembe veendő szempont a nyilvánosságra hozott információk valódisága, vagy legalábbis valószínűsége. Ugyanis a véleménynyilvánítás szabadsága, amely magában foglalja a tisztviselő azon lehetőségét, hogy bejelentse a lelki zaklatást, vagy a jogellenes tényeket, illetve a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését, kötelezettségeket és felelősséget is magában foglal, valamint az ilyen információkat nyilvánosságra hozó személynek, amennyiben a körülmények lehetővé teszik, gondosan meg kell vizsgálnia, hogy az információk helyesek és hitelt érdemlőek. Azon tisztviselőnek tehát, aki véleménye szerint a személyzeti szabályzat 12a. és 22a. cikk hatálya alá tartozó szabálytalanságokat jelent be, meg kell bizonyosodnia arról, hogy az által felhozott vádak pontos tényeken alapulnak, vagy hogy azok legalább elegendő ténybeli alapon nyugszanak. E tekintetben a személyzeti szabályzat 22a. cikke csak olyan konkrét tények közlésére vonatkozik, amelyekről az azokat közlő tisztviselő első ránézésre ésszerűen feltételezhette valamely jogellenes tevékenység vagy súlyos kötelességszegés fennállását, és hogy e rendelkezést egyébiránt össze kell egyeztetni a tisztviselőkre vonatkozó tárgyilagosság és pártatlanság kötelezettségével, azon kötelezettséggel, hogy ügyeljenek tisztségük méltóságára, és az együttműködési kötelezettségükkel, valamint azon kötelezettséggel, hogy tartsák tiszteletben az érintett személyek becsületét és az ártatlanság vélelmét. Továbbá szintén figyelembe kell venni a tisztviselő által a nyilvánosságra hozatalhoz használt eszközöket, és különösen a személyzeti szabályzat 22a. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó szabálytalanságokat illetően meg kell vizsgálni, hogy a tisztviselő a hatáskörrel rendelkező hatósághoz vagy szervhez, azaz a „felettesé[hez], vagy főigazgatójá[hoz], vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkár[hoz] vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyek[hez], illetve közvetlenül az [OLAF‑hoz]” fordult‑e. Végül a szabálytalanságokat bejelentő tisztviselő indítéka egy másik olyan figyelembe veendő tényező azon kérdés szempontjából, hogy jóhiszeműen járt‑e el. A személyes sérelem vagy ellenszenv, továbbá a személyes előny – többek között pénzbeli haszon – lehetősége által motivált bejelentés nem tekinthető jóhiszeműnek. Egyébiránt a tisztviselő köteles az OLAF hatáskörébe tartozó vádaknak a lehető legnagyobb óvatossággal és visszafogottsággal nyilvánosságot adni.
(lásd a 134–138. és 150. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék F‑77/09. sz., Nijs kontra Számvevőszék 2011. január 13‑án hozott ítéletének 66–70. és 80. pontja.
6. Bár a személyzeti szabályzat, és különösen annak 7. cikke, nem biztosítja kifejezetten a tisztviselő „újrabeosztásának” lehetőségét, az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a szervezeti egységeik szervezésében a rájuk bízott feladatoktól függően, valamint azok alapján a rendelkezésükre bocsátott személyi állomány beosztásában, azzal a feltétellel azonban, hogy e beosztásnak egyrészt szolgálati érdekből és másrészt a munkakörök egyenértékűségének tiszteletben tartásával kell történnie.
Az első feltételt illetően az uniós bíróság szolgálati érdekre vonatkozó feltétel tiszteletben tartását érintő felülvizsgálatának arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság ésszerű korlátok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörében nem nyilvánvalóan hibásan járt‑e el. E tekintetben amikor a belső kapcsolatokban jelentkező nehézségek a szervezeti egység jó működésére nézve káros feszültséget keltenek, akkor e nehézségek szolgálati érdekre tekintettel igazolhatják a tisztviselő áthelyezését a tarthatatlanná vált igazgatási helyzet megszüntetése érdekében. Az ilyen, a szolgálat érdekében elhatározott újrabeosztás esetében nem szükséges az érintett tisztviselő beleegyezése. Ráadásul annak vizsgálata érdekében, hogy a kapcsolatokban jelentkező feszültségek igazolhatják‑e a tisztviselő szolgálati érdekből való áthelyezését, nem szükséges a szóban forgó összetűzés felelősének, vagy annak megállapítása, hogy a megfogalmazott kifogások megalapozottak‑e.
A második feltételt illetően a tisztviselő feladatkörének módosítása esetén a különösen a személyzeti szabályzat 7. cikkében előírt, a besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelés szabálya nem az érintett jelenlegi és korábbi feladatkörének, hanem jelenlegi feladatkörének és besorolási fokozatának az összehasonlítását vonja maga után. Következésképpen az említett szabállyal nem ellentétes az, hogy valamely határozat új feladatkörök kijelölésével járjon, amelyek annak ellenére, hogy eltérnek a korábbi feladatköröktől, és az érdekelt számára felelősségét korlátozónak tűnnek, megfelelnek a besorolási fokozata szerinti munkakörnek. Így a tisztviselő felelősségének tényleges korlátozása kizárólag akkor sérti a besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelés szabályát, ha a tisztviselő új feladatköre összességében nyilvánvalóan elmarad a besorolási fokozatának és munkakörének megfelelő feladatkörtől, figyelembe véve annak jellegét, jelentőségét és terjedelmét. Végül a személyzeti szabályzat nem ruház a tisztviselőkre valamely meghatározott munkakörhöz való jogot, hanem épp ellenkezőleg a kinevezésre jogosult hatóságnak biztosítja az arra vonatkozó hatáskört, hogy a tisztviselőket a szolgálat érdekében a besorolási fokozatuknak megfelelő munkakörbe osszák be. Egyébiránt igaz ugyan, hogy az adminisztrációnak az az érdeke, hogy a tisztviselőket sajátos készségeiknek és személyes preferenciájuknak megfelelően ossza be, ám a sajátos feladatok ellátásához vagy megőrzéséhez, illetve az munkakörük típusába tartozó bármely más feladat elutasításához való jogosultság azonban nem illeti meg őket.
(lásd a 156., 158., 159. és 162–164. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 124/78. sz., List kontra Bizottság ügyben 1979. július 12‑én hozott ítéletének 13. pontja; 218/80. sz., Kruse kontra Bizottság ügyben 1981. október 22‑én hozott ítéletének 7. pontja; 36/81., 37/81. és 218/81. sz., Seton kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 1‑jén hozott ítéletének 41–44. pontja; 19/87. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben 1988. március 23‑án hozott ítéletének 6. és 7. pontja; C‑116/88. és C‑149/88. sz., Hecq kontra Bizottság egyesített ügyekben 1990. március 7‑én hozott ítéletének 22. pontja; C‑294/95. P. sz., Ojha kontra Bizottság ügyben 1996. november 12‑én hozott ítéletének 41. pontja.
az Elsőfokú Bíróság T‑46/89. sz., Pitrone kontra Bizottság ügyben 1990. október 23‑án hozott ítéletének 35. pontja; T‑78/96. és T‑170/96. sz., W kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. május 28‑án hozott ítéletének 88. és 105. pontja; T‑23/96. sz., De Persio kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének 138. pontja; T‑223/99. sz., Dejaiffe kontra OHIM ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének 53. pontja.
a Közszolgálati Törvényszék F‑55/06. sz., Albuquerque kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítéletének 55. pontja; F‑119/06. sz., Kerstens kontra Bizottság ügyben 2008. május 8‑án hozott ítéletének 96. pontja.