MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. január 22.(1)
C‑694/17. sz. ügy
Pillar Securitisation Sàrl
kontra
Hildur Arnadottir
(a Cour de cassation [semmítőszék, Luxemburg] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása polgári és kereskedelmi ügyekben – Második Luganói Egyezmény – 2008/48/EK irányelv – Hitelmegállapodás – A »fogyasztó« és »a szakmai tevékenységen kívül eső cél« fogalma”
I. Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a „fogyasztó” fogalmának a Bíróság értelmezési hatáskörébe tartozó két különböző jogi aktusban szereplő meghatározása közötti eltérésre vonatkozik.
2. Pontosabban a Cour de cassation (semmítőszék, Luxemburg) a jelen ügyben pontosabban azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a kölcsönszerződést kötő azon személyt, aki a 2008/48/EK irányelv(2) 2. cikke (2) bekezdése c) pontjának megfelelően nem tartozik ezen irányelv hatálya alá azon oknál fogva, hogy az e szerződés alapján nyújtott hitel teljes összege meghaladja a 75 000 eurót, automatikusan úgy kell‑e tekinteni, hogy nem minősül a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezmény(3) 15. cikke értelmében vett fogyasztónak.
3. E kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság ugyanis azt kívánja megtudni, hogy a fogyasztói hitelmegállapodásokra vonatkozó bizonyos anyagi jogi szabályokat harmonizáló 2008/48 irányelvben meghatározott valamely fogalom meghatározó befolyást gyakorol‑e a jogalkotó által annak érdekében megállapított joghatósági szabály értelmezésére, hogy védelmet nyújtson a fogyasztók számára a kereskedőkkel szembeni, határon átnyúló jogvitáikban. Ennélfogva a jelen ügy lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy továbbfejlessze a nemzetközi magánjogi fogalmak közötti koherencia uniós jog rendszerén belüli keresésére vonatkozó, a Vapenik ítéletben(4) és a Kainz ítéletben(5) kikristályosodott legutóbbi ítélkezési gyakorlatát.
II. Jogi háttér
A. A második Luganói Egyezmény
4. A második Luganói Egyezmény „Joghatóság” című II. címének „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakaszában található a 15. cikk, amelynek (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy:
„Valamely személy, a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:
a) a szerződés tárgya ingó dolgok részletfizetésre történő értékesítése; vagy
b) a szerződés tárgya olyan részletekben visszafizetendő kölcsön vagy bármely egyéb hitel, amelyet áruk vételének finanszírozására nyújtanak; vagy
c) minden más esetben, a szerződést olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének ezen egyezmény által kötelezett államában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett államra, illetve több állam között az említett államra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik.”
5. Ezen Egyezmény 16. cikkének (2) bekezdése szerint:
„A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag az ezen egyezmény által kötelezett azon állam bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a fogyasztó lakóhellyel rendelkezik.”
6. A második Luganói Egyezmény 23. cikke lehetővé teszi a felek számára, hogy megállapodással egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy jövőben felmerülő jogviták eldöntésére a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok joghatóságát kössék ki. Mindazonáltal a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos, a hivatkozott egyezmény 4. szakasza szerinti eljárásokat illetően ezen egyezmény 17. cikke úgy rendelkezik, hogy:
„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:
1. a jogvita keletkezését követően jött létre; vagy
2. lehetővé teszi a fogyasztó számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtti perindítást; vagy
3. a szerződés megkötésének időpontjában az ezen egyezmény által kötelezett azonos állam területén lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és a másik fél között jött létre, és az említett állam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett állam jogával nem ellentétes.”
B. A 2008/48 irányelv
7. A 2008/48 irányelv (10) preambulumbekezdése szerint:
„Az ezen irányelvben szereplő meghatározások kijelölik a harmonizáció alkalmazási körét. A tagállamoknak az irányelv rendelkezései végrehajtására vonatkozó kötelezettségét éppen ezért az irányelvnek az e meghatározások által kijelölt alkalmazási körére kell korlátozni. Ezen irányelv ugyanakkor – a közösségi jognak megfelelően – nem érinti ezen irányelv rendelkezéseinek tagállamok általi alkalmazását olyan területekre, amelyek kívül esnek az irányelv alkalmazási körén. A tagállamok ily módon fenntarthatnak vagy bevezethetnek ezen irányelv alkalmazási körébe nem tartozó – például 200 EUR‑nál kisebb vagy 75 000 EUR‑nál nagyobb összegű – hitelmegállapodásokra vonatkozóan olyan nemzeti jogszabályokat, amelyek megfelelnek ezen irányelv rendelkezéseinek vagy egyes rendelkezéseinek. […]”
8. Ezen irányelv „Hatály” című 2. cikke szerint:
„(1) Ezt az irányelvet hitelmegállapodásokra kell alkalmazni.
(2) Ez az irányelv nem alkalmazandó a következőkre:
[…]
c) olyan hitelmegállapodások, amelyekben a hitel teljes összege 200 EUR‑nál kisebb, vagy pedig a 75 000 EUR‑t meghaladja;
[…]”
9. A 2008/48 irányelv 3. cikkének a) pontja úgy határozza meg a „fogyasztó” fogalmát, hogy az „olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó ügyletek keretében olyan célból jár el, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén”.
III. Az alapügy tényállása
10. Az alapeljárásban ellenérdekű fél, az Izlandon lakó Hildur Arnadottir 2005 márciusában egy több mint egymillió eurós összegű kölcsönszerződést írt alá a Kaupthing Bank Luxembourg társasággal. E kölcsönnek az volt a célja, hogy lehetővé tegye az alapeljárásban ellenérdekű fél számára az izlandi Bakkavör Group hf társaság részvényeinek megszerzését, amelynek egyik vezetője volt. Az említett kölcsönt egy összegben és legkésőbb 2010. március 1‑jéig kellett visszafizetni.
11. A hitel visszafizetését a Bakkavör Group által vállalt kezesség biztosította, amelyet az alapeljárásban ellenérdekű fél, valamint e társaság egy másik vezetője írt alá.
12. A Kaupthing Bank Luxembourg ezt követően két társaságra vált szét. Ezek közül az egyik, az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél, a Pillar Securitisation Sàrl társaság a luxemburgi bíróságok előtt követelte az alapeljárásban ellenérdekű fél által aláírt kölcsön visszafizetését a kölcsönszerződés azon kikötésére támaszkodva, amely joghatóságot biztosít utóbbiak számára.
13. Első fokon a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság, Luxemburg) megállapította, hogy a jogvita eldöntésére azon oknál fogva nem rendelkezik joghatósággal, hogy az alapeljárásban ellenérdekű felet a második Luganói Egyezmény 15. cikke értelmében fogyasztónak kell tekinteni. Következésképpen e bíróság szerint a luxemburgi bíróságokat kijelölő joghatósági kikötést figyelmen kívül kell hagyni, mivel az nem felel meg a második Luganói Egyezmény 17. cikkében előírt, eltérést megengedő rendelkezéseknek.
14. Másodfokon a Cour d’appel (fellebbviteli bíróság, Luxemburg) helyben hagyta, hogy a luxemburgi bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal a kérelem elbírálására.
15. Az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben három különböző jogalapra hivatkozott.
16. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az következik egyrészt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az első jogalap nem megalapozott, másrészt pedig, hogy a második és harmadik jogalap még nem képezte e bíróság végleges határozatának tárgyát.
17. A második Luganói Egyezmény 15. cikkének megsértésére alapított második jogalapjával az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél azt kifogásolja, hogy a Cour d’appel (fellebbviteli bíróság) úgy vélte, hogy az alapeljárásban ellenérdekű fél a kölcsönszerződésnek köszönhetően teljesített befektetést nem szakmai célból valósította meg.
18. Harmadik jogalapjával, amely szintén e rendelkezés megsértésére vonatkozott, az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél azt kifogásolja, hogy a Cour d’appel (fellebbviteli bíróság) nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az ellenérdekű fél által kötött kölcsönszerződésre nem vonatkozik a 2008/48 irányelv, amely kizárja hatálya alól azokat a hitelmegállapodásokat, amelyek teljes összege meghaladja a 75 000 eurót. Következésképpen az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél szerint, még ha a második Luganói Egyezmény 15. cikke szerinti „fogyasztó” fogalma önálló fogalomnak minősül is, azt a kölcsönszerződést, amelynek összértéke meghaladja a 75 000 eurót, e rendelkezés alkalmazása szempontjából nem lehet fogyasztói szerződésnek tekinteni.
19. E jogalapokra tekintettel a Cour de cassation (semmítőszék) arra keres választ, hogy a 2008/48 irányelv hatálya hatással van‑e a második Luganói Egyezmény 15. cikke értelmében vett „fogyasztó” fogalmának meghatározására.
IV. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
20. Ilyen körülmények között a Cour de cassation du Luxembourg (semmítőszék) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdést terjeszti a bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
„»Fogyasztónak« minősülhet‑e valamely személy a [második Luganói Egyezmény] 15. cikke értelmében olyan hitelmegállapodás keretében, amely a hitel teljes összegére tekintettel nem tartozik a [2008/48] irányelv hatálya alá, ha nincs olyan nemzeti rendelkezés, amely az említett irányelv rendelkezéseit a hatálya alá nem tartozó területekre is kiterjeszti, azzal az indokkal, hogy a szerződést kereskedelmi vagy szakmai tevékenységen kívül eső céllal kötötték?”
21. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2017. december 11‑én érkezett meg a Bíróság Hivatalához.
22. Az alapeljárás felei, a luxemburgi, a portugál és a svájci kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztettek írásbeli észrevételeket a Bíróság elé.
V. Értékelés
A. Előzetes észrevétel
23. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2008/48 irányelv rendelkezéseit a hatálya alá nem tartozó területekre is kiterjesztő nemzeti rendelkezés hiányában, azt a személyt, aki magáncélból olyan hitelmegállapodást köt, amely teljes összegénél fogva nem tartozik ezen irányelv hatálya alá, lehet‑e mégis fogyasztónak tekinteni a második Luganói Egyezmény 15. cikke értelmében.
24. Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság arra utal, hogy az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél második és harmadik felülvizsgálati jogalapja vezették őt arra, hogy kérdést tegyen fel a Bíróságnak a második Luganói Egyezmény 15. cikkének értelmezésével kapcsolatban. Mindazonáltal a második jogalap nem ezen egyezmény és a 2008/48 irányelv összhangjára vonatkozik. Úgy tűnhet, hogy e jogalappal az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél azt a tényt vitatja, hogy az alapeljárásban ellenérdekű fél a szóban forgó szerződés megkötése során magáncélból járt el.
25. Ugyanezen megállapítások mentén a Bizottság írásbeli észrevételeiben kétségeit fejezi ki a kérdést előterjesztő bíróság ugyanezen értékelésével kapcsolatban. Ami a luxemburgi kormányt illeti, a tények e minősítésének megkérdőjelezése nélkül arra szorítkozik, hogy elvont módon észrevételeket fogalmazzon meg a fogyasztói szerződések természetével és céljával kapcsolatban.
26. Ennélfogva úgy tűnik számomra, hogy a második felülvizsgálati jogalap, amint a Bizottság megfontolásai is, arra az előfeltevésre vonatkoznak, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság is alapul vesz. A Bíróságot ugyanis nem kérdezik arról, hogy a hitel teljes összegének kivételével az alapügy egyéb tényei lehetővé teszik‑e azon állítás megerősítését, hogy az alapeljárásban ellenérdekű felet nem lehet fogyasztónak tekinteni.
27. Mindenesetre az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz olyan információkat, amelyek lehetővé tennék e kérdés hivatalból történő mélyebb elemzését. A Bíróság rendelkezésére bocsátott valamennyi információ az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő féltől származik, amely vitatja, hogy a luxemburgi bíróságoknak nincs joghatóságuk kérelmének elbírálására. Ennélfogva, az e tekintetben esetlegesen felmerülő kétségeinktől függetlenül a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztásra figyelemmel nem fogom vizsgálni azt a kérdést, hogy az alapeljárásban ellenérdekű fél magáncélból járt‑e el a hitelmegállapodás megkötése során. Következésképpen a jelen indítványban annak a problémakörnek az elemzésére szorítkozom, amelyet az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megfogalmazta, felvet.
B. A felek álláspontja
28. Egyedül az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél véli úgy, hogy a második Luganói Egyezménnyel ellentétes, hogy fogyasztónak lehessen tekinteni az olyan hitelmegállapodást kötő adóst, amely összegénél fogva nem tartozik a 2008/48 irányelv hatálya alá. Először, a második Luganói Egyezmény Fausto Pocar professzor által kidolgozott magyarázó jelentésére(6) támaszkodva az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél előadja, hogy ezen egyezmény 15. cikkét az uniós jog, és különösen a 2008/48 irányelv fényében kell értelmezni.(7) Másodszor, az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél lényegében úgy véli, hogy a 75 000 euró összeget meghaladó hitelmegállapodásoknak ezen irányelv hatálya alóli kizárásával a jogalkotó úgy vélte, hogy az ezen összeget meghaladó hitelmegállapodást kötő személyeknek nincs szükségük különös védelemre. Márpedig a második Luganói Egyezmény 15. cikkében szereplő joghatósági szabályokhoz hasonló joghatósági szabályok igénybevételét nem lehet kiterjeszteni azon személyekre, akik különös védelme nem indokolt.
29. Ezzel szemben az alapeljárásban ellenérdekű fél, a portugál és svájci kormány, valamint a Bizottság úgy véli, hogy a második Luganói Egyezmény 15. cikkének értelmezése nem függ a 2008/48 irányelvtől. Lényegében úgy vélik, hogy az e rendelkezésben szereplő „fogyasztó” fogalmát önállóan, ennélfogva pedig a hitel teljes összegére vonatkozóan a 2008/48 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontjában előírt korlátozásoktól függetlenül kell értelmezni.
C. Elemzés
30. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megfogalmazta, a „fogyasztó” második Luganói Egyezmény szerinti és a 2008/48 irányelv szerinti fogalmára vonatkozik. Következésképpen a jelen ügy által felvetett valódi jogi probléma nem közvetlenül a „fogyasztó” fogalmának a második Luganói Egyezményben és a 2008/48 irányelvben szereplő meghatározására, hanem az említett Egyezmény 15. cikkében és az említett irányelv 3. cikkében szereplő „szerződés” és „ügylet” fogalmára vonatkozik.
31. Valójában e két jogi aktusban a „fogyasztó” fogalma meghatározásának magja jelentős mértékben azonos.
32. A 2008/48 irányelv 3. cikkének a) pontja értelmében „fogyasztó” minden olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó ügyletek keretében „olyan célból jár el, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén”.
33. Hasonlóképpen, a második Luganói Egyezmény 15. cikke szerint a fogyasztó olyan személy, aki „kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal” kötött szerződést.
34. Ennélfogva, a jelen üggyel összefüggésben legalább is a 2008/48 irányelv fent említett rendelkezése és a második Luganói Egyezmény fent említett rendelkezése közötti fő különbség arra vonatkozik, hogy a fogyasztó az „[általa] kötött szerződéssel” és a „[2008/48 irányelv] hatálya alá tartozó ügyletekkel” összefüggésben jár el.
35. Bár a 2008/48 irányelv nem határozza meg az „ügylet” fogalmát, mindazonáltal „Hatály” című 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolja azokat a szerződéseket, amelyekre nem alkalmazandó. Többek között ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontjából az következik, hogy nem alkalmazandó azokra a hitelmegállapodásokra, amelyekben a hitel teljes összege 200 eurónál kisebb, vagy pedig a 75 000 eurót meghaladja.
36. Ezzel szemben a második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének második része pontosítja, hogy a fent hivatkozott értelemben vett fogyasztó által kötött mely szerződésekre alkalmazandók ezen Egyezmény II. címe 4. szakaszának rendelkezései. Márpedig a második Luganói Egyezmény nem korlátozza e szakasz rendelkezéseinek hatályát azon szerződésekre, amelyek összege egy bizonyos értéknél kisebb vagy nagyobb.
37. Elemzésem e részének összegzéseként következésképpen úgy vélem, hogy a „szerződés” második Luganói Egyezmény 15. cikke szerinti fogalma és az „ügylet” 2008/48 irányelv szerinti fogalma egymástól függetlenek, amennyiben az adósnak nyújtott hitel teljes összegéről van szó. Az „ügyletnek” a 2008/48 irányelv 3. cikke a) pontjának az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett fogalma egyébként az említett irányelv hatályát jelöli ki, és nem az a célja, hogy azt az említett irányelv keretén kívül alkalmazzák. Következésképpen a „fogyasztó” második Luganói Egyezményben szereplő fogalmának és a 2008/48 irányelvben szereplő fogalmának a meghatározásai, amelyek a fogyasztót egy „szerződésre” vagy egy „ügyletre” utalva jellemzik, számomra szintén függetlennek tűnnek egymástól, legalábbis a szóban forgó szerződés alapján nyújtott hitel teljes összegét illetően.
38. Most a felek által előadott érvekre figyelemmel össze fogom vetni a fenti értelmezést először a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, valamint az uniós jogi fogalmak koherenciájának ezen ítélkezési gyakorlatban megállapított elméletével, másodszor a Pocar‑jelentés második Luganói Egyezmény 15. cikkéhez fűzött magyarázataival. Végül harmadszor, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazására figyelemmel elemezni fogom, hogy a 2008/48 irányelv nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó jogalkotói választás milyen esetleges hatást gyakorol az e kérdésre adandó válaszra.
1. Az uniós jogi fogalmak koherenciája
39. Elfogadhatónak tartom azt az egyes felek által hivatkozott érvet, amely szerint a Bíróság a Vapenik ítéletben(8) úgy vélte, hogy a fogyasztói szerződések terén az uniós jogalkotó által kitűzött célok tiszteletben tartásának, valamint az uniós jog koherenciájának biztosítása érdekében különösen a „fogyasztónak” a más uniós jogi szabályokban szereplő fogalmait kell figyelembe venni.
40. Nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy a Vapenik ítélet(9)e szakaszának fő üzenete nem kizárólag a „fogyasztó” fogalmának, hanem valamennyi uniós jogi fogalomnak az értelmezésére vonatkozik. Mindazonáltal nem tűnik számomra meggyőzőnek az a javaslat, hogy a „szerződés” második Luganói Egyezmény 15. cikke szerinti fogalmát az „ügyletnek” a 2008/48 irányelv 3. cikke a) pontjának az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett fogalma fényében kellene értelmezni.
41. Igaz, hogy a második Luganói Egyezmény nem csak az uniós tagállamokat köti. Ugyanakkor, bár a második Luganói Egyezmény területi hatálya kiterjedtebb, mint a 44/2001/EK rendeleté,(10) valamint utódja, a 1215/2012/EU rendelet(11) területi hatálya, a Vapenik ítélet(12) fő üzenetének relevanciája a jelen üggyel összefüggésben abból ered, hogy ezen egyezménynek és e rendeleteknek azonos a tárgya, a rendszere, valamint azonosak a joghatósági szabályaik.(13) Az említett Egyezmény alkalmazására és értelmezésére felkért bíróságoknak egyébként ügyelniük kell arra, hogy az említett aktusok egyenértékű rendelkezéseit egységesen értelmezzék.(14) Következésképpen először, a második Luganói Egyezményt a brüsszeli rendszer és a luganói rendszer közötti folyamatos kölcsönhatással összefüggésben kell értékelni.(15) Másodszor, az említett rendeletek rendelkezéseihez hasonlóan, a második Luganói Egyezmény 15. cikkében szereplő fogalmakat egymástól függetlenül, elsősorban a hivatkozott Egyezmény szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal ezen Egyezmény egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen.(16)
42. Erre tekintettel nem gondolom, hogy a Vapenik ítéletből(17) olyan következtetéseket lehetne levonni, amelyek a jelen ügyben lehetővé teszik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre nemleges válasz adásának alátámasztását.
43. Először, ebben az ítéletben a Bíróság a 805/2004/EK rendelet(18) rendelkezéseit értelmezte, amely rendelet annak a jogi keretnek a részét képezi, amellyel az Unió a határon átnyúló polgári ügyekben megvalósuló bírósági együttműködést kívánja fejleszteni. A Bíróság így megállapította, hogy a 805/2004 rendelet által bevezetett szabályoknak a 44/2001 rendelet szabályaihoz képest kiegészítő jellegére tekintettel ez utóbbi rendelkezéseinek van különös relevanciája.(19) Ezt követően a Bíróság még mindig az uniós jogi eszközök koherenciájával összefüggésben(20) a 93/13/EGK irányelvre(21) és az 593/2008/EK rendeletre(22) hivatkozott. E két jogi eszköz közötti választás a Vapenik ítéletben(23) vizsgált keretben nyilvánvalónak tűnik számomra. Az 593/2008 rendelet olyan kollíziós szabályokat határoz meg, amelyek a maguk részéről kiegészítik a 44/2001 rendelet joghatósági szabályait,(24) míg a 93/13 irányelvet – jóllehet a 2008/48 irányelvhez hasonlóan az anyagi jogi rendelkezéseket harmonizálja – főszabály szerint valamennyi fogyasztói szerződésre alkalmazni kell, és az ennélfogva egységes védelmi szabályokat állapít meg(25) a fogyasztók számára az Unióban.(26)
44. Ennélfogva, a Vapenik ítélet(27) fényében valamely másik jogi aktus fogalmainak értelmezése során figyelembe vett uniós jogi eszközök megválasztása nem a véletlenen múlik. Jellemző, hogy bár az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy egy pénzkölcsönszerződés alapján járó összeg kifizetésére vonatkozott, a Bíróság abban nem utalt a 2008/48 irányelvre. Ezen érvelés mentén, a jelen ügy körülményeire tekintettel nem gondolom, hogy a 2008/48 irányelv meghatározó befolyást gyakorolhatna a második Luganói Egyezmény 15. cikkének értelmezésére.
45. Másodszor, a Vapenik ítéletben(28) a Bíróság a fent hivatkozott három uniós jogi aktusból egy egységes, kellően általános következtetést vont le, amely szerint az uniós jog rendelkezései által biztosított, a fogyasztó és a szakmai tevékenységi körében eljáró személy között kötött szerződések felei egyenlő helyzetének helyreállítására irányuló fogyasztóvédelem célja kizárja e rendelkezések azon személyekre történő alkalmazását, akik tekintetében ez a védelem nem igazolható.(29) Márpedig azt a gondolatot, hogy a szerződés valamely jellemzője – mint a hitel teljes összege – miatt az e szerződésben részes felet nem lehetne az irányelv értelmében vett fogyasztónak tekinteni, a Vapenik ítéletben(30) tett megállapítással összehasonlítva nem lehet általános hatályú megállapításnak tekinteni.
46. Végül harmadszor, a Bíróság még azokkal a szabályozásokkal, amelyek – amint azt preambulumbekezdéseik jelzik – kifejezetten az összhang biztosítására törekednek,(31) vagyis a 864/2007 rendelettel és a 44/2001 rendelettel összefüggésben is azt állapította meg a Kainz ítéletben,(32) amely a Vapenik ítéletnél(33) későbbi, hogy „[a]z elérni kívánt koherencia semmiképp nem vezethet a 44/2001 rendelet rendelkezéseinek az e rendelet rendszerétől és célkitűzéseitől idegen értelmezéséhez”.
47. A 2008/48 irányelv céljai és a második Luganói Egyezmény céljai jelentősen különbözőek. A 2008/48 irányelv célja a fogyasztói hitelmegállapodásokra, különösen pedig a fogyasztó/adós tájékoztatásának feltételeire vonatkozó szabályozások egyes aspektusainak összehangolása, míg a második Luganói Egyezmény azokat a szabályokat rögzíti, amelyek lehetővé teszik a polgári és kereskedelmi ügyekben a jogviták eldöntésére joghatósággal rendelkező bíróságok meghatározását. Ami ezen Egyezményt illeti, annak II. címe 4. szakaszának rendelkezéseit a fogyasztónak mint a szerződés gazdasági szempontból gyengébbnek tekintett és szerződő társánál jogilag kevésbé tapasztalt felének a védelme ösztönözte.
48. A kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben vizsgált párhuzam, vagyis az, hogy a 2008/48 irányelv hitel teljes összegére vonatkozó küszöbértékei korlátozzák a második Luganói Egyezmény 15. cikkének a hatályát, olyan helyzetet eredményezne, amelyben a 200 eurónál kisebb összegű hitelmegállapodást kötő személyek nem lennének „fogyasztónak” tekinthetők, és nem hivatkozhatnának a második Luganói Egyezmény e rendelkezésére. Márpedig úgy tűnik számomra, hogy ez a helyzet nem állna összhangban a második Luganói Egyezmény céljaival. Nyilvánvaló, hogy nincs lényeges különbség a 100 eurós hitelmegállapodást és a 200 eurós hitelmegállapodást kötött személy vélelmezett kiszolgáltatottsága között.
49. Összegzésként, a második Luganói Egyezmény vagy általánosságban az uniós nemzetközi magánjog rendelkezéseinek értelmezése során az uniós jog más eszközeit is figyelembe lehet venni. Ezek az eszközök tehát segítséget nyújthatnak az e rendelkezésekben szereplő fogalmak értelmezéséhez.
50. Mindazonáltal ezen értelmezés keretében, amely más uniós jogi eszközökből merít, gondossággal kell eljárni a túlzó következtetések levonása veszélyének elkerülése érdekében. Ennélfogva először, ezeket a jogi eszközöket az értelmezett aktushoz fűződő viszonyuk és az uniós jog rendszerében betöltött szerepük alapján gondosan kell megválasztani. Másodszor, noha ezen források alapján lehet általános jellegű megállapításokat tenni, ezek a megállapítások nem vonatkozhatnak olyan kisebb részletkérdésekre, amelyekkel az uniós jogalkotó a különös és korlátozott hatállyal rendelkező jogi eszközök hatályát határozza meg. Végül harmadszor, az uniós nemzetközi magánjogi aktusokban szereplő fogalmak egységes értelmezése nem eredményezheti, hogy ezen aktusok rendelkezései olyan értelmezést kapjanak, amely azok rendszerétől és céljaitól idegen.
51. Ennélfogva e három megfontolás fényében az a párhuzam, amelyet az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés állít a második Luganói Egyezmény és a 2008/48 irányelv fogalmai között, nem fogadható el.
2. A Pocar‑jelentés
52. Amint arra több fél írásbeli észrevételeiben utal, a Pocar‑jelentés 81. pontjából az következik, hogy a „fogyasztói szerződések” második Luganói Egyezmény 15. cikke keretében tágan értelmezett fogalma az uniós irányelvek által fogyasztói szerződésként szabályozott valamennyi szerződést felöleli, beleértve azokat a szerződéseket is, amelyek alapján a hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt, vagy annak nyújtására ígéretet tesz halasztott fizetés, kölcsön vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás formájában, amennyiben e szerződéseket a 87/102/EGK irányelv(34) szabályozza, amelyet – amint arra emlékeztetek – a 2008/48 irányelv(35) felváltott és hatályon kívül helyezett.
53. Mindazonáltal az a következtetés, amelyet az alapeljárásban felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél von le a Pocar‑jelentés e pontjából, amely szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre nemleges választ kellene adni, úgy tűnik számomra, hogy nincs összhangban e jelentés szerzőjének szándékával.
54. A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a Pocar‑jelentés 81. pontjának megértéséhez fel kell idézni azt a szerepet, amelyet a második Luganói Egyezmény 15. cikke tölt be az ezen Egyezmény által bevezetett joghatósági szabályok rendszerében.
55. A második Luganói Egyezmény elődjének, vagyis az első Luganói Egyezménynek(36) a szellemében a II. cím 4. szakaszának rendelkezései ezen Egyezmény 13. cikke szerint csak a szerződések meghatározott kategóriáira alkalmazandók. A második Luganói Egyezmény 15. cikke jelentősen kibővíti az e szakasz rendelkezéseinek hatálya alá tartozó szerződések körét.
56. Amint ugyanis a Pocar‑jelentés 81. pontjából következik, míg a Luganói Egyezmény 13. cikkének 1–3. bekezdése „bármely egyéb termékértékesítési vagy szolgáltatásnyújtási szerződésről” beszél, a második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja „minden más esetre” vonatkozik az érintett szerződés tárgyát érintő korlátozás nélkül. Annak bemutatásához, hogy a Luganói Egyezmény II. címe 4. szakasza rendelkezéseinek hatálya megváltozott, a Pocar‑jelentés több uniós jogi irányelvre hivatkozik. Márpedig e hivatkozásokat nem lehet úgy tekinteni, hogy egyrészt ezen irányelvek, másrészt pedig a Luganói Egyezmény hatályai a legapróbb részletekig össze vannak hangolva. Ellenkezőleg, az említett hivatkozások azon szerződésekre szolgálnak példaként, amelyek tárgyukra figyelemmel a második Luganói Egyezmény II. címe 4. szakasza rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak.
57. Ennélfogva a Pocar‑jelentés olvasatából nem lehet arra következtetni, hogy valamely szerződésre, amely céljára figyelemmel általánosságban a 2008/48 irányelv hatálya alá tartozik, de a hitel teljes összege miatt az alól ki van zárva, nem vonatkoznak automatikusan a második Luganói Egyezmény II. címe 4. szakaszának rendelkezései.
3. A 2008/48 irányelv átültetésére vonatkozó jogalkotói választás hatása az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válaszra
58. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazása annak megvizsgálását igényli, hogy az e kérdésre adandó válasz függ‑e a nemzeti jogalkotó azon választásától, hogy a 2008/48 irányelvet átültető rendelkezéseket alkalmazza‑e vagy sem az ezen irányelv hatálya alá nem tartozó területeken. A tagállamok e lehetőségét a 2008/48 irányelv (10) preambulumbekezdése kifejezetten elismeri, amely szerint „a tagállamok ily módon fenntarthatnak vagy bevezethetnek a jelen irányelv alkalmazási körébe nem tartozó – például 200 EUR‑nál kisebb vagy 75 000 EUR‑nál nagyobb összegű – hitelmegállapodásokra vonatkozóan olyan nemzeti jogszabályokat, amelyek megfelelnek ezen irányelv rendelkezéseinek vagy egyes rendelkezéseinek”.
59. Mindazonáltal a fenti megfontolások fényében és figyelembe véve többek között azt, hogy a második Luganói Egyezmény 15. cikkének fogalmait önállóan kell értelmezni, egyedül arra a megállapításra juthatunk, hogy a nemzeti jogalkotó 2008/48 irányelv átültetése során elfogadott rendelkezések hatályára vonatkozó választása az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés által felvetett jogi problémával összefüggésben nem releváns.
60. Ezenkívül, amint azt a svájci kormány megjegyzi, figyelembe kell venni, hogy egyes, a második Luganói Egyezmény által kötelezett államok nem alkalmazzák a 2008/48 irányelvet. Ennélfogva az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó értelmezéstől függetlenül adott esetben előfordulhat, hogy az érintett állam joga nem tartalmaz semmilyen, a 2008/48 irányelvet átültető rendelkezést.
61. A fent kifejtett elemzés alapján úgy vélem, hogy a magáncélból hitelmegállapodást kötő személy nem veszíti el a második Luganói Egyezmény 15. cikke értelmében vett fogyasztói minőségét, ha a szóban forgó szerződés a hitel teljes összege miatt nem tartozik a 2008/48 irányelv hatálya alá. Egyébként a Bíróság ítélkezési gyakorlata fényében a hitel teljes összegére vonatkozóan az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) pontjában megállapított küszöbök nem alkalmazhatók a második Luganói Egyezmény 15. cikkének (1) bekezdése tekintetében.(37) Ezt a megfontolást a Pocar‑jelentésben szereplő magyarázatok nem vonják kétségbe.(38) Végül, azt a bíróságot, amely a második Luganói Egyezmény 15. cikkének alkalmazását vizsgálja, nem kötik a 2008/48 irányelv átültetése során elfogadott részletes anyagi jogi szabályok. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés által felvetett párhuzam nem merül fel.(39)
VI. Végkövetkeztetés
62. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Cour de cassation (semmítőszék) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án aláírt egyezmény, amelynek Közösség nevében való megkötését a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozat hagyta jóvá, 15. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a magáncélból hitelmegállapodást kötő személy nem veszíti el az e cikk értelmében vett fogyasztói minőségét, ha a szóban forgó szerződés a hitel teljes összege miatt nem tartozik a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23‑i 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá.