Language of document : ECLI:EU:F:2012:164

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(harmadik tanács)

2012. november 27.

F‑59/11. sz. ügy

Peter Sipos

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazott – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja alapján az ideiglenes alkalmazottal megkötött szerződés meghosszabbítását elutasító határozat – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján kötött, határozott időre szóló szerződés megkötésére vonatkozó feltételek”

Tárgy: Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke értelmében alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben P. Sipos először is a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) 2010. szeptember 29‑én hozott, a felperes az Európai Unió egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja alapján 2005. július 16‑án aláírt ideiglenes alkalmazotti szerződésének második meghosszabbítását elutasító határozat megsemmisítését kéri, valamint hogy ezt követően az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének első bekezdését alkalmazzák rá, másodsorban az 2010. augusztus 1‑jei határozat megsemmisítését kéri, amelyben az OHIM a felperest az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján határozott időre vette fel ideiglenes alkalmazottként, mivel e felvétel valójában a 2005. július 16‑án aláírt szerződés második meghosszabbítását képezi és e szerződést az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja értelmében határozatlan időre kellett volna megkötni, harmadsorban az OHIM magatartása következtében a felperest ért kár megtérítését kéri.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felperes viseli a saját költségeit és köteles viselni az OHIM részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Ideiglenes alkalmazottak – Felvétel – Állandó beosztás ideiglenes betöltése céljából történő szerződéskötés – Feltételek

(Személyzeti szabályzat, 1a. cikk (1) bekezdés; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 2. cikk, b) pont, 3., 4., 5. cikk, és 8. cikk, második bekezdés)

2.      Tisztviselők – Ideiglenes alkalmazottak – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontjának hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottak – A szerződés első, határozott időre szóló meghosszabbítását követő meghosszabbítása – Határozott időre szóló szerződés határozatlan időre szóló szerződéssé alakítása – Feltételek

(Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 2. cikk, a) pont, és 8. cikk, első bekezdés)

3.      Tisztviselők – Ideiglenes alkalmazottak – Felvétel – Határozott időre szóló szerződés meghosszabbítása – Az adminisztráció mérlegelési jogköre – Korlátok – Szolgálati érdek

4.      Tisztviselők – Ideiglenes alkalmazottak – Felvétel – Határozott időre szóló szerződés meghosszabbításának elmaradása – Indokolási kötelezettség – Hiány – Kivétel – Az alkalmazott szerződésének határozott időre szóló meghosszabbítása iránti kérelmét elutasító határozat

(Személyzeti szabályzat, 25. cikk, második bekezdés, és 90. cikk, (1) bekezdés)

1.      A személyzeti szabályzat 1a. cikke (1) bekezdésének és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2–5. cikkének együttes olvasatából az következik, hogy az intézményeknél fennálló állandó beosztásokat főszabály szerint tisztviselőknek kell betölteniük, ezért csak kivételképpen lehetséges, hogy ilyen beosztásokat alkalmazottak töltsenek be. Így, noha az említett alkalmazási feltételek 2. cikkének b) és d) pontjában kifejezetten szerepel, hogy ideiglenes alkalmazott felvehető állandó beosztás betöltése céljából, leszögezi azt is, hogy ez csak ideiglenesen történhet. Továbbá, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ideiglenes alkalmazottak munkaszerződése legfeljebb négy évre szólhat, és csak egy alkalommal, legfeljebb két évvel hosszabbítható meg. Ezen időszak végén ideiglenes alkalmazotti munkaviszonyuk kötelezően megszűnik, vagy úgy, hogy a munkaviszonyuk megszűnik, vagy úgy, hogy a személyzeti szabályzat feltételeivel összhangban tisztviselőkké nevezik ki őket.

(lásd a 37. és 38. pontot)

2.      Ahhoz, hogy egy ideiglenes alkalmazottal az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti szerződést a második meghosszabbítás esetén az említett alkalmazási feltételek 8. cikkének (1) bekezdése értelmében határozatlan időre szólónak lehessen tekinteni, két feltételnek kell teljesülnie, azaz egyrészt az érintett szerződésnek az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazotti szerződésnek kell lennie, másrészt e szerződésnek a már korábban meghosszabbított szerződés meghosszabbítását kell képeznie.

E tekintetben az adminisztráció az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti, határozott időre szóló szerződést csak akkor köthet, ha az álláshely – melyet a költségvetési hatóság ideiglenes jellegűnek minősített – a költségvetés egyes intézményekre vonatkozó részéhez mellékelt beosztásjegyzékben betölthetőként szerepel.

(lásd a 40. és 42. pontot)

3.      Ha az adminisztráció nem fogadott el olyan rendszert, amely rögzíti az alkalmazottak szerződése bizonyos feltételek melletti meghosszabbításának elvét, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a határozott időre szóló szerződés meghosszabbításával kapcsolatos döntéshozatalban, a meghosszabbítás azonban a szolgálati érdek függvénye, amely megköveteli, hogy az üres álláshelyekre a legjobb pályázókat vegyék fel. Következésképpen a felperes akkor állíthatja, hogy az adminisztráció szerződése meghosszabbításának mellőzésével nyilvánvaló mérlegelési hibát vétett, ha bizonyítja, hogy a teljesítménye és a szakmai tapasztalata nyilvánvalóan olyan mértékben különleges volt, hogy az minden egyéb lehetséges pályázót háttérbe szorított, vagy legalábbis hogy a teljesítménye és szakmai tapasztalata felülmúlta azon személy teljesítményét és szakmai tapasztalatát, akivel végül a vitatott álláshelyet betöltötték.

(lásd az 56. és 57. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑7/01. sz., Pyres kontra Bizottság ügyben 2003. február 6‑án hozott ítéletének 50. és 64. pontja; T‑258/03. sz., Mausolf kontra Europol ügyben 2005. március 1‑jén hozott ítéletének 47–49. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑35/07. sz., Klug kontra EMEA ügyben 2008. november 27‑én hozott ítéletének 65. és 66. pontja.

4.      Az adminisztráció nem köteles indokolni határozatát, amellyel a szerződést annak lejártakor nem hosszabbítja meg. Ugyanis általában mindegyik szerződő félnek a szerződéses viszony kezdetétől arra kell készülnie, hogy a szerződés lejártakor a másik fél gyakorolja a szerződés felek által kialakított és különösen a szerződés megszűnésének időpontjára vonatkozó rendelkezéseinek érvényesítésére vonatkozó jogát. Következésképpen, és azon eset kivételével, ha az adminisztráció olyan rendszert alakított ki, amely rögzíti az ideiglenes alkalmazottak szerződésének bizonyos feltételek melletti meghosszabbításának elvét, a határozott időre szóló szerződés meghosszabbításához való jog hiányában nem tűnik szükségesnek, hogy az adminisztráció indokolja, ha kitart a szerződés eredetileg megállapított lejárati időpontja mellett.

Ezzel szemben az adminisztrációnak azon határozatát, amelyben elutasítja az alkalmazott szerződésének határozott időre szóló meghosszabbítása iránti kérelmét, a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésével, valamint 90. cikkének (1) bekezdésével összhangban indokolnia kell, mivel az sérelmet okozó aktusnak minősül.

(lásd a 71. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑114/07. sz., Wenning kontra Europol ügyben 2009. szeptember 29‑én hozott ítéletének 142. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; F‑8/10. sz., Gheysens kontra Tanács ügyben 2010. november 23‑án hozott ítéletének 64. pontja.