A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2009. június 4.
F‑134/07. és F‑8/08. sz. egyesített ügyek
Vahan Adjemian és társai
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Közszolgálat – Szerződéses alkalmazottak – A szerződés tartama – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 88. cikke – A Bizottság szervezeti egységeinél nem határozatlan időtartamra alkalmazott személyi állomány igénybevételének maximális tartamára vonatkozó 2004. április 28‑i bizottsági határozat – 1999/70 irányelv – Az intézményekre való alkalmazhatóság”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott keresetek, amelyekben V. Adjemian és a Bizottság 180 másik alkalmazottja a következőket kérik. A Közszolgálati Törvényszék nyilvánítsa jogellenesnek a Bizottság szervezeti egységeinél nem határozatlan időtartamra alkalmazott személyi állomány igénybevételének maximális tartamára vonatkozó határozatait, köztük a 2004. április 28‑i határozatot, és – amennyiben szükséges – szintén nyilvánítsa jogellenesnek az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 88. cikkét amiatt, hogy korlátozza a szerződéses alkalmazottak szerződéseinek tartamát. A Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a Bizottság 2007. augusztus 22‑i, szeptember 5‑i, október 30‑i és november 28‑i határozatait, amelyekben lényegében megtagadja, hogy a felperesekkel határozatlan idejű szerződést kössön, illetve alkalmazásukat határozatlan időre meghosszabbítsa. A Közszolgálati Törvényszék – amennyiben szükséges – semmisítse meg a Bizottságnak az egyes felperesek alkalmazási feltételeinek meghatározásáról szóló határozatait amiatt, hogy azok határozott időre korlátozzák a felperesek alkalmazását vagy annak meghosszabbítását. Az F‑8/08. sz. ügyben C. Reiner azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a Bizottság 2007. április 11‑i határozatát, amely a szerződéses alkalmazotti szerződése tartamát a 2007. április 16‑tól 2008. december 15‑ig tartó időszakra korlátozza.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék az ítélethozatal céljából egyesíti az F‑134/07. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság, valamint az F‑8/08. sz., Reiner kontra Bizottság ügyet. A Közszolgálati Törvényszék a kereseteket elutasítja. V. Adjemian, E. Adorno és A. Baranzini, valamint a 178 másik felperes – akik neve a jelen ítélet I., II. és III. mellékletében szerepel – viselik az F‑134/07. sz. ügyben felmerült összes költséget, nevezetesen a saját költségeiket, valamint a Bizottság ebben az ügyben felmerült költségeit. C. Reiner viseli az F‑8/08. sz. ügyben felmerült összes költséget, nevezetesen a saját költségeit, valamint a Bizottság ebben az ügyben felmerült költségeit. Az Európai Unió Tanácsa, amely a Bizottság kérelmeit támogató beavatkozóként lépett fel mindkét ügyben, maga viseli saját költségeit.
Összefoglaló
1. Eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények – A jogvita tárgyának megjelölése – A felhozott jogalapok rövid ismertetése
(A Bíróság alapokmánya, 21. cikk, első bekezdés, és I. melléklet, 7. cikk, (3) bekezdés; a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 35. cikk, 1. §, e) pont)
2. Az intézmények jogi aktusai – Irányelvek – A személyi állományukkal való kapcsolataikra vonatkozó kötelezettségeknek a közösségi intézmények tekintetében való közvetlen előírása – Kizártság – Felhívhatóság
(EK 10. cikk és EK 249. cikk)
3. Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – A munkahely stabilitása
(Alapjogi Charta, 30. cikk; 1999/70 tanácsi irányelv)
4. Tisztviselők – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek – Kisegítő szerződéses alkalmazott
(Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 88. cikk)
5. Az intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – A szerződéses alkalmazottak új kategóriájának létrehozása
(EK 253. cikk; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 3a. és 3b. cikk; 723/2004 tanácsi rendelet)
1. A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 35. cikke (1) §‑ának e) pontja alapján a keresetlevélnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapok, valamint ténybeli és jogi érvek ismertetését. Ezeknek kellően egyértelműeknek és pontosaknak kell lenniük ahhoz, hogy lehetővé tegyék az alperes számára a védekezése előkészítését, valamint a Közszolgálati Törvényszék számára a keresetről való döntést, adott esetben más információk nélkül. A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás garantálása érdekében a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy az alapját képező lényeges ténybeli és jogi elemek koherens módon és érthetően kiderüljenek magának a keresetlevélnek a szövegéből. Ez annál is inkább így van, mivel a Bíróság alapokmánya I. melléklete 7. cikkének (3) bekezdése szerint a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárás írásbeli szakasza főszabály szerint csak egyszeri beadványváltásból áll, kivéve ha a Közszolgálati Törvényszék másként dönt. A Közszolgálati Törvényszék előtti eljárás ez utóbbi sajátossága a magyarázata annak, hogy ellentétben azzal, ami az Elsőfokú Bíróság és a Bíróság előtti eljárást a Bíróság alapokmánya 21. cikkének megfelelően jellemzi, a jogalapokat és az érveket a keresetlevélben nem lehet röviden összefoglalva ismertetni.
(lásd a 76. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑85/92. sz., De Hoe kontra Bizottság ügyben 1993. április 28‑án hozott végzésének (EBHT 1993., II‑523. o.) 20. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑1/08. sz., Nijs kontra Számvevőszék ügyben 2008. június 26‑án hozott végzésének (EBHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑0000. o. és II‑A‑1‑0000. o.) 24. és 25. pontja, a végzéssel szemben T‑376/08. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Elsőfokú Bíróság előtt.
2. Az irányelveket, amelyek címzettjei a tagállamok, és nem a Közösség intézményei, nem lehet úgy tekinteni, mint amelyek kötelezettségeket állapítanak meg az említett intézményekre a személyi állományukkal való kapcsolataikra vonatkozóan. Mindazonáltal ez önmagában nem zárja ki, hogy az intézmények, valamint a tisztviselőik és egyéb alkalmazottaik közötti viszonyokban valamely irányelvre hivatkozzanak. Ugyanis az irányelvek rendelkezései először is közvetett módon kötelezőek lehetnek valamely intézményre, ha közösségi jogi általános elvet juttatnak kifejezésre, amely elvet az intézménynek alkalmaznia kell. Másodszor az irányelvek akkor is kötelezőek lehetnek valamely intézményre, amikor az a szervezeti önállósága keretében és a személyzeti szabályzatban előírt korlátok között teljesíteni akar egy irányelvben szereplő különös kötelezettséget, továbbá ha valamely belső alkalmazásra szánt általános hatályú aktus maga kifejezetten hivatkozik a közösségi jogalkotó által a szerződések alapján elfogadott intézkedésekre. Harmadszor az intézményeknek az őket az EK 10. cikk második bekezdése alapján terhelő együttműködési kötelezettségnek megfelelően munkáltatóként figyelembe kell venniük a közösségi szinten elfogadott jogalkotási rendelkezéseket.
(lásd a 86. és 90–93. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑25/02. sz. Rinke‑ügyben 2003. szeptember 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2003., I‑8349. o.) 24. és 25–28. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑495/04. sz., Belfass kontra Tanács ügyben 2008. május 21‑én hozott ítéletének (EBHT 2008., II‑781. o.) 43. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑65/07. sz., Aayhan és társai kontra Parlament ügyben 2009. április 30‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2009., I‑A‑1‑0000. o. és II‑A‑1‑0000. o.) 116. és 118. pontja.
3. Bár a munkahely stabilitása a munkavállalók védelmének fontos eleme, nem minősül általános jogelvnek, amely alapján megítélhető lenne valamely intézmény aktusainak jogszerűsége. Konkrétabban az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelvből és az említett keretmegállapodásból egyáltalán nem következik, hogy a munkahely stabilitása kötelező jogszabályi rangra emelkedett. Egyébiránt az irányelv (6) és (7) preambulumbekezdése, csakúgy mint a keretmegállapodás preambulumának első bekezdése és az „Általános szempontok” című részének 5. pontja a rugalmasság és a biztonság közötti egyensúly elérésének szükségességét hangsúlyozza. Ezenfelül a keretmegállapodés nem rendelkezik olyan általános kötelezettségről, hogy elő kell írni, hogy a határozott idejű szerződések bizonyos számú meghosszabbítását vagy munkában töltött meghatározott időszakot követően az említett munkaszerződések átalakulnak határozatlan időre szóló munkaszerződéssé.
Ezzel szemben a munkahelyek stabilitása a keretmegállapodást aláíró felek által elérni kívánt cél, amely keretmegállapodás célja – az 1. szakasza b) pontja szerint – „az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása”.
Ezenfelül, bár az Alapjogi Charta 30. cikke szerint „minden munkavállalónak joga van az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez”, e cikkel nem ellentétes a határozott idejű szerződések egymást követő alkalmazása. Ráadásul a határozott idejű munkaszerződés azon egyszerű ténynél fogva történő megszűnése, hogy a tartama eltelik, nem minősül szűkebb értelemben vett elbocsátásnak, amelyet különösen indokolni kell a képességekre, a magatartásra vagy az intézmény működési igényeire tekintettel.
(lásd a 99., 100. és 104. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑144/04. sz. Mangold‑ügyben 2005. november 22‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑9981. o.) 64. pontja; C‑212/04. sz., Adeneler és társai ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑6057. o.) 91. pontja; C‑53/04. sz., Marrosu és Sardino ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑7213. o.) 47. pontja; C‑268/06. sz. Impact‑ügyben 2008. április 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2008., I‑2483. o.) 87. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott Aayhan és társai kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 115. pontja.
4. Minden kisegítő szerződéses alkalmazott alkalmazásának átmeneti vagy időszakos igény teljesítését kell szolgálnia. Jelentős személyi állományú adminisztráció keretében elkerülhetetlen, hogy ilyen igény ismétlődően jelentkezzen, különösen a nem rendelkezésre álló tisztviselők, a munkateher körülményeknek betudható megnövekedése vagy a főigazgatóságok az iránti szükséglete miatt, hogy ideiglenesen speciális képesítésekkel vagy ismeretekkel rendelkező személyeket alkalmazzanak. E körülmények objektív okoknak minősülnek, amelyek igazolják mind a kisegítő alkalmazotti szerződések határozott ideig tartó tartamát, mind e szerződéseknek az említett igények felmerülése függvényében történő meghosszabbítását.
(lásd a 132. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑150/03. P. sz., Hectors kontra Parlament ügyben 2004. szeptember 23‑án hozott ítélete (EBHT 2004., I‑8691. o.), és D. Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok indítványának (EBHT 2004., I‑8694. o.) 25. pontja.
5. Mivel valamely általános hatályú aktus indokolása arra szorítkozhat, hogy egyrészt az elfogadásához vezető általános helyzetet, másrészt az általa elérni kívánt általános célokat jelöli meg, és mivel – bár az ilyen aktusból kitűnik az intézmény által elérni kívánt cél lényege – túlzás lenne a különböző technikai döntések tekintetében különös indokolást megkövetelni, a tisztviselők személyzeti szabályzata és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek módosításáról szóló 723/2004 rendelet indokolása, bár rövid, elegendő az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 3a. és 3b. cikke értelmében vett szerződéses alkalmazottak új kategóriájának létrehozásával elérni kívánt cél tekintetében.
(lásd a 139. és 141. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék F‑43/05. sz., Chassagne kontra Bizottság ügyben 2007. január 23‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑0027. o. és II‑A‑1‑0139. o.) 105. és 106. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.