A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2019. szeptember 18.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – 2010/18/EU irányelv – A szülői szabadságról szóló felülvizsgált keretmegállapodás – Nemzeti szabályozás, amely a szülői szabadság biztosítását a munkabér arányos csökkentése mellett a munkaidő csökkentésétől teszi függővé – Változó munkaidő‑beosztással több műszakos munkarendben végzett munka – A munkavállaló arra irányuló kérelme, hogy munkáját kiskorú gyermekeiről való gondoskodás érdekében kötött munkaidő‑beosztással végezze – 2006/54/EK irányelv – Férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód a foglalkoztatás és munkavégzés területén – Közvetett hátrányos megkülönböztetés – Részleges elfogadhatatlanság”
A C‑366/18. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Juzgado de lo Social n° 33 de Madrid (33. sz. madridi szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) a Bírósághoz 2018. június 5‑én érkezett, 2018. május 29‑i határozatával terjesztett elő a
José Manuel Ortiz Mesonero
és
az UTE Luz Madrid Centro
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),
tagjai: C. Toader tanácselnök, A. Rosas és M. Safjan (előadó) bírák,
főtanácsnok: G. Hogan,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az UTE Luz Madrid Centro képviseletében M. A. Cruz Pérez abogado,
– a spanyol kormány képviseletében S. Jiménez García, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében A. Szmytkowska és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. március 8‑i 2010/18/EU tanácsi irányelvvel (HL 2010. L 68., 13. o.) összefüggésben az EUMSZ 8., 10. és 157. cikknek, az EUSZ 3. cikknek, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 23. cikkének és 33. cikke (2) bekezdésének, valamint a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 204., 23. o.; helyesbítés: HL 2019. L 191., 45. o.) 1. cikkének és 14. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet a José Manuel Ortiz Mesonero és az UTE Luz Madrid Centro között az előbbi számára a gyermekeiről való gondoskodás érdekében kötött munkaidő‑beosztás szerinti munkavégzéshez való jog biztosításának az utóbbi általi megtagadása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
A 2006/54 irányelv
3 A 2006/54 irányelvnek „Az irányelv célja” című 1. cikke értelmében:
„Ezen irányelv célja, hogy a foglalkoztatás és a munkavégzés területén biztosítsa az esélyegyenlőség, valamint a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének végrehajtását.
E célból az alábbiak vonatkozásában tartalmaz az egyenlő bánásmód elvének megvalósítására irányuló rendelkezéseket:
a) az előmenetelt is magában foglaló munkavállalás és a szakképzés;
b) a díjazást is magában foglaló munkafeltételek;
c) foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek.
Az irányelv rendelkezéseket tartalmaz továbbá annak érdekében, hogy megfelelő eljárások megállapítása révén biztosítsa ezek megvalósításának fokozott eredményességét.”
4 Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke az (1) bekezdésében a következőket mondja ki:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
b) »közvetett megkülönböztetés [helyesen: közvetett hátrányos megkülönböztetés]«: ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányosan érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek;
[…]”
5 Az említett irányelvnek „A megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalma” című 14. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:
„Tilos minden nemi alapú közvetlen vagy közvetett megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] a köz‑ vagy a magánszektorban, ideértve a közigazgatási intézményeket, a következők vonatkozásában:
[…]
c) foglalkoztatási és munkafeltételek, ideértve az elbocsátásokat, valamint [az EK 141. cikkben] előírt díjazást.”
A 2010/18 irányelv
6 A 2009. június 18‑án kötött, a szülői szabadságról szóló felülvizsgált keretmegállapodás (a továbbiakban: a szülői szabadságról szóló keretmegállapodás) a 2010/18 irányelv mellékletét képezi. Az e keretmegállapodásban szereplő általános szempontok 15. és 16. pontja a következőket mondja ki:
„15. mivel ez a megállapodás egy keretmegállapodás, amely a szülési szabadságtól eltérő szülői szabadság, illetve a vis maior következtében a munkából való távolmaradás minimumkövetelményeit és feltételeit határozza meg, és az egyes tagállamokban fennálló helyzetre tekintettel a tagállamokra, illetve a szociális partnerekre bízza az igénybevétel feltételeinek és alkalmazása módjainak a megállapítását;
16. mivel ebben a megállapodásban a szülői szabadsághoz való jog egyéni jog, amely általában véve nem ruházható át, de a tagállamoknak módjukban áll átruházhatóvá tenni. A tapasztalatok szerint a szabadság át nem ruházhatóvá tétele pozitív ösztönző lehet az apák számára, ezért az európai szociális partnerek egyetértenek abban, hogy a szabadság egy részét át nem ruházhatóvá kell tenni”.
7 E keretmegállapodásnak a „Cél és hatály” című 1. szakasza az 1. és 2. pontjában a következőket írja elő:
„1. Ez a megállapodás a dolgozó szülők szülői és munkavállalói kötelezettségeinek összehangolását elősegítő minimumkövetelményeket állapítja meg, figyelembe véve a családszerkezetek egyre növekvő változatosságát, betartva azonban a nemzeti jogot, a kollektív szerződéseket és/vagy gyakorlatokat.
2. Ez a megállapodás minden olyan férfi és női munkavállalóra kiterjed, aki az egyes tagállamokban hatályos jog, kollektív szerződések és/vagy gyakorlat által meghatározott munkaszerződéssel, illetve munkaviszonnyal rendelkezik.”
8 A szülői szabadságról szóló keretmegállapodás „Szülői szabadság” című 2. szakaszának a szövege a következő:
„1. Ez a megállapodás gyermek születése, illetve örökbefogadása esetén alanyi jogot keletkeztet a férfi és a női munkavállalóknak szülői szabadság igénybevételére, hogy a gyermeket egy adott életkorig, de legfeljebb 8 éves koráig gondozhassák. A részletes szabályokat a tagállamok és/vagy a szociális partnerek határozzák meg.
2. A szabadság időtartama legalább négy hónap, és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód előmozdítása érdekében általában véve át nem ruházható módon kell biztosítani. Annak ösztönzése céljából, hogy a szabadságot a két szülő egyenlőbb mértékben vegye igénybe, a négy hónap közül legalább egy nem ruházható át. Az át nem ruházható időszak alkalmazásának módját jogszabályok és/vagy kollektív szerződések útján nemzeti szinten határozzák meg, figyelembe véve a tagállamokban a szabadságra vonatkozóan jelenleg hatályos szabályozásokat.”
9 A keretmegállapodásnak az „Alkalmazási módozatok” című 3. szakasza az 1. pontjában a következőképpen fogalmaz:
„A tagállamokban a szülői szabadság igénybevételének feltételeit és az alkalmazás részletes szabályait jogszabályokban és/vagy kollektív szerződésekben kell meghatározni ezen megállapodás minimumkövetelményeinek tiszteletben tartásával. A tagállamok és/vagy a szociális partnerek különösen:
a) meghatározhatják, hogy a szülői szabadságot teljes munkaidőben, részmunkaidőben, részletekben, illetve munkaidő‑jóváírásos rendszerben biztosítják, figyelembe véve mind a munkáltató, mind a munkavállaló igényeit;
[…]”
10 Az említett keretmegállapodásnak a „Visszatérés a munkába” című 6. szakasza az 1. pontjában a következőket mondja ki:
„A munka és a családi élet összehangolásának elősegítése érdekében a tagállamok és/vagy szociális partnerek meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a szülői szabadságról visszatéréskor a munkavállalók adott időszakra kérhessék munkaidejük és/vagy munkarendjük megváltoztatását. A munkáltatóknak meg kell vizsgálniuk a kérést, és válaszolniuk kell rá, számításba véve mind a munkáltató, mind a munkavállaló igényeit.
E bekezdés módozatait a nemzeti jog, a kollektív szerződések és/vagy a gyakorlat határozza meg.”
A spanyol jog
11 A 2015. október 23‑i Real Decreto Legislativo 2/2015, por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Estatuto de los Trabajadores (a munkavállalók jogállásáról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövegének elfogadásáról szóló 2/2015 sz. királyi törvényrendelet, a BOE 2015. október 24‑i 255. száma, 100224. o.) 34. cikke (8) bekezdésének az alapügy tényállásának megvalósulása idején alkalmazandó szövege (a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló törvény) a következő:
„A munkavállaló jogosult módosítani munkaidejének időtartamát és beosztását a magán‑, a családi és a szakmai élet összeegyeztetéséhez való jog érvényesítése céljából a kollektív szerződésben vagy a munkáltatóval a kollektív szerződésben megállapítottak mindenkori tiszteletben tartásával kötött megállapodásban meghatározott feltételek szerint.
[…]”
12 A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikke (6) bekezdésének a szövege a következő:
„Bárkinek, aki törvényes felügyeleti jog gyakorlójaként tizenkét év alatti gyermeket vagy kereső tevékenységet nem végző, fogyatékossággal élő személyt közvetlenül gondoz, joga van munkaideje időtartamának legalább egynyolcadával és legfeljebb a felével való csökkentéséhez, munkabérének arányos csökkentése mellett.
Ugyanez a jog biztosított bárkinek, akinek a második fokig rokoni kapcsolatban álló olyan családtagját vagy házasság útján családtaggá vált olyan személyt kell közvetlenül gondoznia, aki életkora, baleset vagy betegség miatt nem képes önmagáról gondoskodni és nem végez kereső tevékenységet.
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
13 J. M. Ortiz Mesonero az UTE Luz Madrid Centro alkalmazásában állt, amely a SICE SA‑ból, az Urbalux SA‑ból, az ImesAPI SA‑ból, az Extralux SA‑ból és a Citelum Ibérica SA‑ból álló ideiglenes társulás, valamint a Madrid városa (Spanyolország) közvilágításának biztosítására irányuló közbeszerzési szerződés nyertes ajánlattevője. A két fél között kötött munkaszerződésre a Madridra vonatkozó fémipari kollektív szerződés irányadó.
14 J. M. Ortiz Mesonero két gyermek édesapja, akik 2010‑ben, illetve 2014‑ben születtek. Felesége ügyvéd.
15 Az UTE Luz Madrid Centro több műszakos munkarendet alkalmazott, amely ennek alapján az alábbi műszakokban került megszervezésre: egy délelőtti műszak 7:15‑től 15:15‑ig, egy délutáni műszak 15:15‑től 23:15‑ig és egy esti műszak 23:15‑től 7:15‑ig. J. M. Ortiz Mesonero felváltva dolgozik e három műszakban azzal, hogy heti két pihenőnappal rendelkezik, amelyek a munkáltató által készített táblázat szerint változnak.
16 2018. március 26‑án J. M. Ortiz Mesonero azzal a kéréssel fordult az UTE Luz Madrid Centrohoz, hogy hétfőtől péntekig kizárólag a délelőtti műszakban végezhesse munkáját, fenntartva a teljes munkaidőt, valamint munkabérének csökkentése nélkül, annak érdekében, hogy a gyerekeiről gondoskodni tudjon. Ezt a kérelmet munkáltatója elutasította.
17 J. M. Ortiz Mesonero keresetet indított ezen elutasító határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság, a Juzgado de lo Social n° 33 de Madrid (33. sz. madridi szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) előtt.
18 A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy J. M. Ortiz Mesonero a délelőtti műszakba helyezése iránt előterjesztett kérelmét a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 34. cikkének (8) bekezdésére alapítja. Ugyanakkor J. M. Ortiz Mesonero és a munkáltatója közötti semmilyen megállapodás, valamint a Madridra vonatkozó fémipari kollektív szerződés sem írja elő e rendelkezés végrehajtását. E körülmények között ez a bíróság a spanyol polgári perrendtartás alapján – amely feljogosítja a bíróságot arra, hogy az ügyet akkor is az alkalmazandó szabályok alapján bírálja el, ha a felek azokra a jogvitában helytelenül hivatkoztak – úgy határozott, hogy J. M. Ortiz Mesonero kérelme valójában a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdésén alapult.
19 Ez utóbbi rendelkezés a munkavállaló azzal kapcsolatos jogának az előírására szorítkozik, hogy a családi és a szakmai élet összeegyeztetése érdekében a rendes munkaidő csökkentésében és a munkabér arányos csökkentésében részesüljön.
20 Ugyanezen rendelkezés értelmében a munkavállaló számára annak a lehetősége, hogy egy másik munkaidősávot kérjen, anélkül hogy munkaidejét és munkabérét csökkentenék, nem került előírásra. Azonban ha a termelőtevékenység szélesebb munkaidősávra terjed ki, mint a munkavállaló által ledolgozandó munkaidő, fennáll annak a lehetősége, hogy – anélkül, hogy e munkaidőt csökkentenék – a munkaidő‑beosztást kiigazítsák annak a családi igényekkel való összeegyeztetése érdekében. A jelen esetben ez a helyzet J. M. Ortiz Mesonero esetében, ugyanis három műszakos munkarend érvényesül, és a három műszak között felváltva dolgozik.
21 A kérdést előterjesztő bíróság többek között jelzi, hogy az Instituto Nacional de Estadística de España (Nemzeti Statisztikai Hivatal, Spanyolország) által a 2011‑es népszámlálásról készített statisztikák szerint a női munkavállalók 23,79%‑a csökkentette napi munkaidejét több mint egy hónappal a gyermekeikről való gondoskodás érdekében, ezzel szemben a férfi munkavállalóknál ez az arány 2,05% volt.
22 A kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy még ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azon a tényen is alapul, hogy az alkalmazandó nemzeti szabályozás a női munkavállalókkal szembeni, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést foglal magában, az a körülmény, hogy a jelen esetben egy férfi, és nem egy nő kéri munkaidejének kiigazítását családi és szakmai életének összeegyeztetése érdekében, nem jelent azt, hogy ez a kérdés hipotetikus. Amennyiben ugyanis megállapítást nyerne, hogy az említett nemzeti szabályozás a női munkavállalókkal szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetést foglal magában, e megállapítás hatásai azon férfi munkavállalók tekintetében is alkalmazandók lennének, akik a családi és szakmai életük összeegyeztetéséhez való jogra hivatkoznak.
23 A kérdést előterjesztő bíróság azt is megjegyzi, hogy a spanyol jogalkotó által a családi és a szakmai élet összeegyeztetése tekintetében meghatározott rendelkezések sokkal kedvezőbbek, mint a szülői szabadságról szóló keretmegállapodás 2. szakaszának 2. pontjában foglalt rendelkezések. Ugyanakkor kedvezőbb jellegük nem igazolhatja azt a tényt, hogy a nemzeti szabályozás alkalmazása ellentétes a nemek közötti egyenlőség elvével.
24 Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság 2010. szeptember 30‑i Roca Álvarez ítéletére (C‑104/09, EU:C:2010:561), a 2013. június 20‑i Riežniece ítéletére (C‑7/12, EU:C:2013:410), valamint a 2015. július 16‑i Maïstrellis ítéletére (C‑222/14, EU:C:2015:473) hivatkozva kételyeket táplál azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdése nem minősül‑e a női munkavállalókkal – mint a szülői szabadság elsődleges igénybevevőivel – szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetésnek.
25 E körülmények között a Juzgado de lo Social n° 33 de Madrid (33. sz. madridi szociális és munkaügyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Ellentétes‑e az EUMSZ 8., 10. és 157. cikkel, az EUSZ 3. cikkel, [a Charta] 23. cikkével és 33. cikkének (2) bekezdésével, valamint a [2006/54] irányelv 1. cikkével és 14. cikkének (1) bekezdésével – amely rendelkezéseket a [2010/18] irányelvvel összefüggésben kell értelmezni – az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdése, amely a munkavállaló családi életének – kiskorú gyermekek vagy eltartott családtagok közvetlen gondozása céljából – a szakmai életével történő összeegyeztetéséhez való jog gyakorlását ahhoz a feltételhez köti, hogy a munkavállalónak ehhez mindenképpen csökkentenie kell a rendes munkaidejét a munkabérének ebből következő arányos csökkentésével?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
Az elfogadhatóságról
26 A spanyol kormány írásbeli észrevételeiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nyilvánvaló elfogadhatatlanságára hivatkozik.
27 Egyrészt ez a kormány a 2010. szeptember 30‑i Roca Álvarez ítélet (C‑104/09, EU:C:2010:561) 43. pontjára hivatkozva azt állítja, hogy ugyan nem lehet kizárni, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdésében előírt jog a 2010/18 irányelv értelmében vett „szülői szabadság” fogalmába tartozik, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem fejti ki a szülői szabadsággal kapcsolatos nemzeti rendelkezések tartalmát, és nem pontosítja azokat az indokokat, amelyek miatt e jogot az ezen irányelv értelmében vett szülői szabadságnak kellene tekinteni.
28 Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság nem világítja meg az általa a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdése és a 2006/54 irányelv 1. cikke, valamint a 14. cikkének (1) bekezdése között felállított kapcsolatot, amely rendelkezésekre kérdésében hivatkozik.
29 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2019. május 2‑i Asendia Spain ítélet, C‑259/18, EU:C:2019:346, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 Így az uniós jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezésének követelménye szükségessé teszi, hogy a nemzeti bíróság meghatározza azokat a ténybeli és jogi kereteket, amelyek közé az általa felvetett kérdések illeszkednek, vagy legalábbis fejtse ki azokat a ténybeli kiindulópontokat, amelyeken e kérdések alapulnak. A Bíróság ugyanis kizárólag a nemzeti bíróság által rendelkezésére bocsátott tények alapján ítélheti meg az uniós jogi rendelkezés értelmezését (2019. május 2‑i Asendia Spain ítélet, C‑259/18, EU:C:2019:346, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 A kérdést előterjesztő bíróságnak fel kell továbbá tüntetnie azokat a pontos indokokat, amelyek arra késztették, hogy bizonyos uniós jogi rendelkezések értelmezése tekintetében kérdéseket terjesszen elő, és amelyek miatt szükségesnek véli, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesszen a Bíróság elé. Elengedhetetlen továbbá, hogy a nemzeti bíróság minimális magyarázatot adjon az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okaira, valamint az e rendelkezések és az elé terjesztett ügyben alkalmazandó nemzeti szabályozás közötti kapcsolatra (2019. május 2‑i Asendia Spain ítélet, C‑259/18, EU:C:2019:346, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó ezen követelmények kifejezetten említésre kerültek a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében, amely szerint bármely előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmazza „a jogvita tárgyának, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által megállapított releváns tények rövid ismertetés[ét], vagy legalább a kérdések alapját képező tények ismertetés[ét]”, „az ügyben esetlegesen alkalmazandó nemzeti rendelkezések tartalm[át] és – adott esetben – a vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat[ot]”, valamint „azon okok ismertetés[ét], amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozóan, valamint azt a kapcsolatot, amelyet e bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít”.
33 A jelen esetben rá kell mutatni arra, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikke (6) bekezdésének első albekezdése értelmében bárkinek, aki törvényes felügyeleti jog gyakorlójaként tizenkét év alatti gyermeket vagy kereső tevékenységet nem végző, fogyatékossággal élő személyt közvetlenül gondoz, joga van munkaideje időtartamának legalább egynyolcadával és legfeljebb a felével való csökkentéséhez, munkabérének arányos csökkentése mellett.
34 Először is a 2010/18 irányelvnek az alapügyben szóban forgóhoz hasonló ügyben való alkalmazását illetően a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy ez az irányelv olyan nyitott szabályozásnak minősül, amelyet az egyes tagállamoknak kell tartalommal megtölteniük, és hogy a Spanyol Királyság a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 34. cikke (8) bekezdésének és 37. cikke (6) bekezdésének megfelelően egy minimális jogi keret meghatározása mellett döntött, amely kollektív megállapodásokkal vagy egyéni szerződésekkel egészülhet ki. Ez a bíróság következésképpen azon a véleményen van, hogy a munkavállalónak a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdésében érintett joga a 2010/18 irányelv értelmében vett „szülői szabadság” fogalmába tartozik.
35 Tekintettel arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ily módon kapcsolatot állított fel ezen irányelv és a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdése között, a feltett kérdés – amennyiben az a 2010/18 irányelvre vonatkozik – nem utasítható el elfogadhatatlanként.
36 Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság lényegében jelzi, hogy a 2010/18 irányelvet a Charta 23. cikkében előírt, a nők és a férfiak közötti egyenlőség elvének, valamint a 33. cikkének (2) bekezdésében foglalt családi élethez való jognak a tükrében kell értelmezni. Következésképpen a feltett kérdést – amennyiben az a Charta említett rendelkezéseire vonatkozik – elfogadhatónak kell nyilvánítani.
37 Harmadszor, ami a 2006/54 irányelvet illeti, a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 37. cikkének (6) bekezdése az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a női munkavállalókkal szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetést vezet be.
38 E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az említett 37. cikk (6) bekezdése a 2010. szeptember 30‑i Roca Álvarez ítélet (C‑104/09, EU:C:2010:561) és a 2015. július 16‑i Maïstrellis ítélet (C‑222/14, EU:C:2015:473) alapjául szolgáló ügyekben szóban forgó nemzeti szabályozástól eltérően a férfi és a női munkavállalókra megkülönböztetés nélkül alkalmazandó szabálynak minősül.
39 Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság az ilyen megkülönböztetés nélkül alkalmazandó szabály megléte esetén nem bizonyítja, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló ügyben mi az a konkrét hátrány, amely a J. M. Ortiz Mesonerohoz hasonló férfi munkavállalót éri, ha a nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés a női munkavállalók tekintetében alkalmazandó.
40 Következésképpen a női munkavállalókkal szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetés megállapítása – feltételezve, hogy az fennáll – az alapeljárás tárgyát képező jogvita eldöntése szempontjából nem releváns. Ennélfogva a feltett kérdés – amennyiben az a 2006/54 irányelvre vonatkozik – hipotetikus jellegű, és e tekintetben elfogadhatatlannak kell tekinteni.
41 Végül a kérdést előterjesztő bíróság kérdésében az EUMSZ 8., 10. és 157. cikket, valamint az EUSZ 3. cikket is érinti.
42 Ugyanakkor ez a bíróság nem pontosítja sem azokat az indokokat, amelyek miatt az említett rendelkezések értelmezésére vonatkozóan kérdés merült fel benne, sem pedig azt a kapcsolatot, amelyet az előtte folyamatban lévő jogvitában e rendelkezések és a nemzeti jogszabály között állított fel. Következésképpen nem szükséges ugyanezen rendelkezéseket értelmezni.
43 Az előző megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés egyrészt elfogadható, amennyiben az a 2010/18 irányelvre, valamint a Charta 23. cikkére és 33. cikkének (2) bekezdésére vonatkozik, másrészt pedig elfogadhatatlan a 2006/54 irányelvre, az EUMSZ 8., 10. és 157. cikkre, valamint az EUSZ 3. cikkre vonatkozó részében.
Az ügy érdeméről
44 A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2010/18 irányelvet, valamint a Charta 23. cikkét és 33. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely anélkül írja elő a munkavállaló számára kiskorú gyermekek vagy eltartott családtagjai közvetlen gondozása céljából a rendes munkaidejének csökkentéséhez való jogot munkabérének arányos csökkentése mellett, hogy rendes munkaidejének fenntartásával kötött munkaidő‑beosztásban részesülhetne, ha szokásos munkarendje változó munkaidő‑beosztással több műszakos.
45 E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a szülői szabadságról szóló keretmegállapodás 1. szakaszának 1. pontja értelmében a megállapodás a dolgozó szülők szülői és munkavállalói kötelezettségeinek összehangolását elősegítő minimumkövetelményeket állapítja meg, betartva azonban a nemzeti jogot, a kollektív szerződéseket és/vagy gyakorlatokat.
46 A szülői szabadságról szóló keretmegállapodásnak a munkaidő‑beosztás megváltoztatásával kapcsolatos egyetlen rendelkezése a keretmegállapodás 6. szakaszának 1. pontja, amelynek értelmében a tagállamok és/vagy szociális partnerek meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a „szülői szabadságról visszatéréskor” a munkavállalók adott időszakra kérhessék munkaidejük és/vagy munkarendjük megváltoztatását.
47 A jelen esetben J. M. Ortiz Mesonero, akinek szokásos munkarendje változó munkaidő‑beosztással több műszakos, munkaidő‑beosztásának olyan módon való megváltoztatását kéri, hogy kötött munkaidő‑beosztásban dolgozhasson. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy az e keretmegállapodás 6. szakaszának 1. pontja értelmében a szülői szabadságról való visszatérés helyzetében van.
48 E körülmények között meg kell állapítani, hogy sem a 2010/18 irányelv, sem pedig a szülői szabadságról szóló keretmegállapodás nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely arra kötelezheti a tagállamokat, hogy a szülői szabadság iránti kérelem kapcsán a kérelmezőnek kötött munkaidő‑beosztás szerinti munkavégzéshez való jogot biztosítsanak, ha a szokásos munkarendje változó munkaidő‑beosztással több műszakos.
49 A Charta 23. cikkét és a 33. cikkének (2) bekezdését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében a Charta címzettjei a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése, valamint a Charta 51. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a Charta rendelkezései az uniós jog alkalmazási körét nem terjesztik ki az Unió Szerződésekben meghatározott hatáskörein túl.
50 E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy ha valamely jogi tényállás nem tartozik az uniós jog alkalmazási körébe, a Bíróság annak elbírálására nem rendelkezik hatáskörrel, a Charta esetleg hivatkozott rendelkezései pedig önmagukban nem alapozhatják meg e hatáskört (2013. február 26‑i Åkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 22. pont; 2019. május 15‑i Corte dei Conti és társai végzés, C‑789/18 és C‑790/18, nem tették közzé, EU:C:2019:417, 28. pont).
51 A jelen esetben, mivel a szóban forgó ítélet 40., 42. és 48. pontjából kitűnik, hogy sem a 2010/18 irányelv, sem pedig az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben említett egyetlen más rendelkezés sem alkalmazandó az alapeljárásban, nem tűnik úgy, hogy ez a jogvita a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jogot végrehajtó nemzeti szabályozásra vonatkozik (lásd analógia útján: 2019. május 15‑i Corte dei Conti és társai végzés, C‑789/18 és C‑790/18, nem tették közzé, EU:C:2019:417, 29. pont).
52 Következésképpen nem szükséges a Charta 23. cikkének, valamint a 33. cikke (2) bekezdésének értelmezése.
53 Az előző megfontolásokra tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2010/18 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozásra, amely anélkül írja elő a munkavállaló számára kiskorú gyermekek vagy eltartott családtagjai közvetlen gondozása céljából a rendes munkaidejének csökkentéséhez való jogot munkabérének arányos csökkentése mellett, hogy rendes munkaidejének fenntartásával kötött munkaidő‑beosztásban részesülhetne, ha szokásos munkarendje változó munkaidő‑beosztással több műszakos.
A költségekről
54 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:
A BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. március 8‑i 2010/18/EU tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozásra, amely anélkül írja elő a munkavállaló számára kiskorú gyermekek vagy eltartott családtagjai közvetlen gondozása céljából a rendes munkaidejének csökkentéséhez való jogot munkabérének arányos csökkentése mellett, hogy rendes munkaidejének fenntartásával kötött munkaidő‑beosztásban részesülhetne, ha szokásos munkarendje változó munkaidő‑beosztással több műszakos.
Aláírások