A Törvényszék (kibővített első tanács) T-289/15. sz., Hamász kontra Tanács ügyben 2019. március 6-án hozott ítélete ellen a Hamász által 2019. május 16-án benyújtott fellebbezés
(C-386/19. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: francia
Felek
Fellebbező: Hamász (képviselő: L. Glock ügyvéd)
A többi fél az eljárásban: az Európai Unió Tanácsa, Európai Bizottság
A fellebbező kérelmei
A Bíróság helyezze hatályon kívül a 2019. március 6-i Hamász kontra Tanács ítéletetet (T-289/15);
hozzon végleges határozatot a fellebbezés tárgyát képező kérdésekről;
a Tanácsot kötelezze a Törvényszék és a Bíróság előtti eljárásokban felmerült valamennyi költség viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
A fellebbező a fellebbezése alátámasztására négy jogalapra hivatkozik.
Először is annak megállapításával, hogy a Tanács önállóan hivatkozott a 2015 márciusi jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában szereplő tényekre a Törvényszék elferdítette az ügy iratainak tartalmát, a megtámadott jogi aktusok megalkotójának indokolását a saját indokolásával helyettesítette, megsértette a határozatának indokolására vonatkozó kötelezettségét és megfosztotta a fellebbezőt a védekezése előkészítésének lehetőségétől.
Másodszor a Törvényszék megsértette a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdését, mivel azt állapította meg, hogy az e rendelkezés értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság hozta az egyik közigazgatási hatóság által hozott határozatot, jóllehet az soha nem képezte bírósági felülvizsgálat tárgyát.
Harmadszor a Törvényszék megsértette a 2001/93 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdését, az EUMSZ 296. cikket, valamint a fellebbező védelemhez való jogát és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, mivel azt állapította meg, hogy a brit határozat marasztaló határozatnak minősül, és ebből következően az a Tanácsot arra kötelezi, hogy amennyire lehetséges, bízzon meg az azt elfogadó hatóság értékelésében.
Negyedszer annak megállapításával, hogy a Hamász és a Hamász IDQ egyetlen szervezetnek minősül, a Törvényszék megsértette a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat, az eljárás során engedélyezte, hogy a Tanács az indokolását helyesbítse, anélkül vett figyelembe bizonyítékokat, hogy a hatásosságukat megvizsgálta volna, megsértette a tényállásra vonatkozó vita kontradiktórius jellegét, elferdítette az ügy iratainak tartalmát, és megsértette az eljárások függetlenségének elvét.
____________