A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
2003. július 24.(*)
„1191/69/EGK rendelet – Városi, elővárosi, illetve regionális menetrend szerinti szállítási szolgáltatások működtetése – Közpénzből nyújtott támogatás – Az állami támogatás fogalma – Közszolgáltatási kötelezettségek ellentételezéseként nyújtott juttatás”
A C‑280/00. sz. ügyben,
a Bírósághoz a Bundesverwaltungsgericht (Németország) által az EK 234. cikk értelmében benyújtott, az e bíróság előtt
az Altmark Trans GmbH,
a Regierungspräsidium Magdeburg
és
a Nahverkehrsgesellschaft Altmark GmbH
között,
az Oberbundesanwalt beim Bundesverwaltungsgericht
részvételével
folyamatban lévő eljárásban, az EK‑Szerződés 92. cikkének (jelenleg, módosítást követően, EK 87. cikk) és az EK‑Szerződés 77. cikkének (jelenleg, módosítást követően, EK 73. cikk), valamint a Tanács 1991. június 20‑i 1893/91/EGK rendeletével (HL L 169., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 7. fejezet, 1. kötet, 314. o.) módosított, a vasúti, közúti és belvízi közlekedési közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek terén a tagállamok tevékenységéről szóló 1969. június 26‑i 1191/69/EGK tanácsi rendelet (HL L 156., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 7. fejezet, 1. kötet, 19. o.) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J. P. Puissochet, M. Wathelet, R. Schintgen tanácselnökök, valamint C. W. A. Timmermans tanácselnök (előadó), C. Gulmann, D. A. O. Edward, A. La Pergola, P. Jann, V. Skouris, F. Macken, N. Colneric, S. von Bahr, J. N. Cunha Rodrigues és A. Rosas bírák,
főtanácsnok: P. Léger,
hivatalvezető: D. Louterman Hubeau osztályvezető, később: H. A. Rühl főtanácsos,
figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:
– az Altmark Trans GmbH képviseletében M. Ronellenfitsch Rechtsanwalt,
– a Regierungspräsidium Magdeburg képviseletében L. H. Rode, meghatalmazotti minőségben,
– a Nahverkehrsgesellschaft Altmark GmbH képviseletében C. Heinze Rechtsanwalt,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében M. Wolfcarius és D. Triantafyllou, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
az Altmark Trans GmbH (képviseli: M. Ronellenfitsch), a Regierungspräsidium Magdeburg (képviseli: L. H. Rode), a Nahverkehrsgesellschaft Altmark GmbH (képviseli: C. Heinze) és a Bizottság (képviselik: M. Wolfcarius és D. Triantafyllou) szóbeli észrevételeinek a 2001. november 6‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának a 2002. március 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
tekintettel a szóbeli szakasz újbóli megnyitását elrendelő, 2002. június 18‑i végzésre,
az Altmark Trans GmbH (képviseli: M. Ronellenfitsch), a Regierungspräsidium Magdeburg (képviseli: S. Karnop, meghatalmazotti minőségben), a Nahverkehrsgesellschaft Altmark GmbH (képviseli: C. Heinze), a német kormány (képviseli: M. Lumma, meghatalmazotti minőségben), a dán kormány (képviseli: J. Molde, meghatalmazotti minőségben), a spanyol kormány (képviseli: R. Silva de Lapuerta, meghatalmazotti minőségben), a francia kormány (képviseli: F. Million, meghatalmazotti minőségben), a holland kormány (képviseli: N. A. J. Bel, meghatalmazotti minőségben), az Egyesült Királyság Kormánya (képviseli: J. E. Collins, meghatalmazotti minőségben, segítője: E. Sharpston QC) és a Bizottság (képviseli: D. Triantafyllou) szóbeli észrevételeinek a 2002. október 15‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának a 2002. március 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Bundesverwaltungsgericht – a Bírósághoz 2000. július 14‑én érkezett – 2000. április 6‑i végzésével az EK‑Szerződés 234. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából az EK‑Szerződés 92. cikkének (jelenleg, módosítást követően, EK 87. cikk) és az EK‑Szerződés 77. cikkének (jelenleg, módosítást követően, EK 73. cikk), valamint a Tanács 1991. június 20‑i 1839/91/EGK rendeletével (HL L 169., 1. o.) módosított, a vasúti, közúti és belvízi közlekedési közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek terén a tagállamok tevékenységéről szóló 1969. június 26‑i 1191/69/EGK tanácsi rendelet (HL L 156., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 7. fejezet, 1. kötet, 19. o.; a továbbiakban: 1191/69 rendelet) értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.
2 A kérdés az Altmark Trans GmbH (a továbbiakban: Altmark Trans) és a Nahverkehrsgesellschaft Altmark GmbH (a továbbiakban: Nahverkehrsgesellschaft) között folyamatban lévő eljárásban merült fel a Regierungspräsidium Magdeburg (magdeburgi regionalis kormány, a továbbiakban: Regierungspräsidium) által az előbbinek Landkreis Stendal (Németország) menetrend szerinti autóbusz‑közlekedésének üzemeltetésére vonatkozóan adott engedély és az említett szolgáltatás nyújtására közpénzből nyújtott támogatásokat illetően.
Jogi háttér
A közösségi jog
3 A Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik:
„Ha e szerződés másképpen nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.”
4 A Szerződés 74. cikke (jelenleg EK 70. cikk), amely a harmadik rész IV. címe alatt található, és a közlekedésről szól, úgy rendelkezik, hogy e szerződés célkitűzéseit a tagállamok az e címben szabályozott területen közös közlekedéspolitika keretében hajtják végre.
5 A Szerződés 77. cikke, amely az említett harmadik rész IV. címe alatt található, előírja, hogy azok a támogatások, amelyek megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják, e szerződéssel összeegyeztethetők.
6 Az 1191/69 rendelet hat szakaszból áll, az első az általános rendelkezéseket tartalmazza (1. és 2. cikk), a második a közszolgáltatási kötelezettségek eltörlésére vagy fenntartására vonatkozó közös elvekre vonatkozik (3–8. cikk), a harmadik az egy vagy több meghatározott személykategória érdekében a személyszállításban megállapított szállítási díjak és feltételek alkalmazásáról szól (9. cikk), a negyedik a közös ellentételezési eljárásokra (10–13. cikk) vonatkozik, az ötödik a közszolgáltatási szerződésekkel foglalkozik (14. cikk), és a hatodik a záró rendelkezéseket tartalmazza (15–20. cikk).
7 E rendelet első cikke így rendelkezik:
„(1) E rendelet a vasúti, közúti és belvízi szállítási szolgáltatásokat nyújtó fuvarozási vállalkozásokra vonatkozik.
A tagállamok kivonhatják e rendelet alkalmazási köréből azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenysége kizárólag a városi, elővárosi vagy regionális szolgáltatásokat foglalja magában.
(2) E rendelet alkalmazásában:
– „városi és elővárosi szolgáltatások”: olyan szállítási szolgáltatások, amelyek egy városközpont vagy agglomeráció igényeit, valamint a városközpont vagy agglomeráció és a környező területek között fölmerülő szállítási igényeket elégítik ki,
– „regionális szolgáltatások”: olyan szállítási szolgáltatások, amelyek egy régióban felmerülő szállítási igényeket elégítenek ki.
(3) A tagállamok illetékes hatóságai eltörölnek minden, e rendelet szerint meghatározott, a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő olyan kötelezettséget, amely a vasúti, közúti és belvízi közlekedésre vonatkozik.
(4) Annak érdekében, hogy olyan megfelelő szállítási szolgáltatásokat biztosítsanak, amelyek különösen figyelembe veszik a szociális, környezeti és területrendezési szempontokat, vagy amelyek az utasok bizonyos rétegei számára egyedi jegyárakat biztosítanak, a tagállamok illetékes hatóságai közszolgáltatási szerződést köthetnek egy szállítási vállalkozással. Az ilyen jellegű szerződések feltételeit és alkalmazásuk részleteit az V. szakasz állapítja meg.
(5) A tagállamok illetékes hatóságai azonban fenntarthatják vagy előírhatják azokat a közszolgáltatási kötelezettségeket a városi, elővárosi és regionális személyszállítási szolgáltatások esetében, amelyeket a 2. cikk állapít meg. Ennek feltételeit, valamint alkalmazásának részleteit, beleértve az ellentételezés módjait, a II., III. és IV. szakasz szabályozza.
[…]
(6) Továbbá a tagállamok illetékes hatóságainak jogukban áll, hogy ne alkalmazzák a (3) és (4) bekezdésben foglaltakat a személyszállításban azokra a viteldíjakra és szolgáltatási feltételekre, amelyeket egy vagy több utaskategória érdekében állapítottak meg.”
8 Az 1191/69 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése a következő módon fogalmaz:
„A közszolgáltatási kötelezettségnek vagy egy részének fenntartására, illetve egy meghatározott időszak végén történő eltörlésére vonatkozó döntések ellentételezés fizetését vonják maguk után a fentiekből származó pénzügyi terhek tekintetében az ilyen ellentételezés összege a 10–13. cikkben szabályozott közös eljárásoknak megfelelően kerül meghatározásra.”
9 Ugyanennek a rendelet 9. cikkének (1) bekezdése előírja:
„Az egy vagy több meghatározott személykategória érdekében megállapított szállítási díjaknak és feltételeknek a személyszállításban való alkalmazása következtében a vállalkozásokra háruló pénzügyi teherre vonatkozó ellentételezés összege a 11–13. cikkben szabályozott közös eljárásnak megfelelően kerül meghatározásra.”
10 Az 1191/69 rendelet 17. cikkének (2) bekezdése megállapítja:
„Az e rendelkezés alapján fizetett ellentételezés mentes az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében megállapított előzetes tájékoztatási eljárás alól.
A tagállamok a 2. cikkben előírt közszolgáltatási kötelezettségek fenntartása, illetve az egy vagy több meghatározott személykategória érdekében meghatározott szállítási díjak és feltételek személyszállításban való alkalmazása következtében a fuvarozási vállalkozásokra háruló pénzügyi terhekre tekintettel fizetett ellentételezéssel kapcsolatos részletes adatokat kötelezettségkategóriánként osztályozva azonnal továbbítják a Bizottságnak.”
A nemzeti szabályozás
11 A szövetségi közlekedési miniszter által 1992. július 13-án kiadott (BGBl. 1992 I, 1442. o.) Verordnung zur Festlegung des Anwendungsbereiches der Verordnung (EWG) Nr. 1191/69 in der Fassung der Verordnung (EWG) Nr. 1893/91 im Straßenpersonenverkehr (a közúti személyszállítás vonatkozásában az 1893/91 rendelettel módosított 1191/69 rendelet alkalmazásáról szóló rendelet), az 1994. november 29‑i módosítást követően (BGBl. 1994 I, 3630. o.) 1995. december 31‑ig kizárja az 1191/69 rendelet alkalmazását azokra a vállalkozásokra nézve, amelyek tevékenysége kizárólag a városi, elővárosi vagy regionális szolgáltatásokat foglalja magában.
12 A Personenbeförderungsgesetz (a szárazföldi személyszállításról szóló törvény, továbbiakban: PBefG) 2. cikk (1) bekezdése és az 1. cikk (1) bekezdése együttes rendelkezései előírják, hogy Németországban a közúti járművekkel történő, menetrend szerinti személyszállítás engedélyköteles tevékenység. Ez az engedély arra kötelezi a fuvarozót, hogy csak az engedélyező hatóság által engedélyezett díjat szabja ki, a jóváhagyott menetrendet tiszteletben tartsa, továbbá a működtetésre és szállításra vonatkozóan őt terhelő, jogszabályban megállapított kötelezettségeknek eleget tegyen.
13 A menetrend szerinti autóbusz‑közlekedési szolgáltatás engedélyezésének feltételeit 1995. december 31‑ig kizárólag a PBefG 13. cikke határozta meg. Ez a rendelkezés többek között pénzügyi fizetőképességgel és a közlekedési vállalat megbízhatóságával kapcsolatos feltételeket ír elő, továbbá elrendeli az engedély iránti kérelem elutasítását, amennyiben az adott szolgáltatás a közlekedés területén érintheti a közösség érdekeit. Ha több vállalat ugyanazt a szállítási szolgáltatást kívánja nyújtani, az érintett hatóságnak, a 13. cikk (3) bekezdése alapján, megfelelő módon figyelembe kell vennie azt a körülményt, miszerint ezt a szolgáltatást az egyik vállalkozás már több éve megfelelően működtette.
14 Az 1993. december 27‑i Eisenbahnneuordnungsgesetz (a vasút átalakításáról szóló törvény; BGBl. 1993 I, 2378. o.) 6. cikkének (116) bekezdésében a menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedési szolgáltatások esetében a német jogalkotó 1996. január 1‑jei hatállyal megkülönbözetést vezetett be az engedélyek megadását illetően az önálló gazdasági elszámolású rendszerben működtetett, illetve a közszolgáltatásként működtetett közlekedés között.
15 A PBefG 8. cikke (4) bekezdésének első mondata megállapítja azt az elvet, mely szerint a menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedési szolgáltatásokat önálló gazdasági elszámolás keretében kell nyújtani.
16 E bekezdés második mondata akként határozza meg az önálló gazdasági elszámolású rendszer keretében működő szállítási szolgáltatásokat, hogy azok költségeit a közlekedésből származó bevételek, a bizonyos díjakkal és a menetrenddel kapcsolatos ellentételezésekre vagy megtérítésekre vonatkozó jogszabályok alapján befolyó összeg, és a kereskedelmi jog értelmében vett egyéb, vállalkozásból folyó bevételek fedezik. Az önálló gazdasági elszámolású szolgáltatások engedélyeztetésének feltételeit a PBefG 13. cikke határozza meg, ahogy azt a jelen ítélet 13. pontja kifejtette.
17 A PBefG 8. cikke (4) bekezdésének harmadik mondata előírja, hogy amennyiben az önálló gazdasági elszámolású rendszerben a megfelelő szállítási szolgáltatást nem lehet biztosítani, akkor a hatályos 1191/69 rendelet tartalmazza az alkalmazandó hivatkozási szabályokat. A hivatkozott rendelet hatálya alá tartozó közszolgáltatásként nyújtott szállítási szolgáltatások engedélyeztetésének feltételeit a PBefG 13a. cikke határozza meg.
18 Ez utobbi rendelkezésnek megfelelően engedélyt kell adni, amennyiben az az 1191/69 rendelet értelmében hatósági aktus vagy szerződés alapján a szállítási szolgáltatás végrehajtásához szükséges, és a közösség számára a legkevesebb költséggel járó megoldás.
Az alapeljárás
19 Az alapeljárás a Regierungspräsidium által az Altmark Transnak adott, Landkreis Stendalban menetrend szerinti autóbuszjárat üzemeltetésére szóló engedélyre vonatkozik.
20 Az Altmark Trans részére eredetileg az engedélyeket 1990. szeptember 25‑től 1994. szeptember 19‑ig terjedő időszakra adták. Az 1994. október 27‑i határozattal új engedélyeket adtak részére 1996. október 31‑ig.
21 Az elõzetes döntéshozatalra utaló végzésből következik, hogy a Regierungspräsidium ugyanebben az időben elutasította a Nahverkehrsgesellschaft által benyújtott, e szolgáltatások üzemeltetésére vonatkozó engedély iránti kérelmet. Határozatának indokolásaként a Regierungspräsidium megállapította, hogy az Altmark Trans eleget tesz a PBefG 13. cikke (1) bekezdésének 1. és 2. pontjában meghatározott feltételeknek. Mint régóta fennálló vállalkozás, az Altmark Trans ugyanezen cikk (3) bekezdésének megfelelően a megszerzett helyzet védelmét élvezte. Ez a védelem magában foglalja, hogy a menetrend szerinti szállítási szolgáltatás üzemeltetését végző jelenlegi vállalkozás jobb fuvarozási ajánlat nyújtására képes, mint egy új jelentkező. Valójában ilyen új ajánlat nem is létezett. Az Altmark Trans a menetrend szerinti kilométerre eső 0,58 DEM hiánnyal a hatóságoktól a legkisebb kiegészítő pénzügyi segítséget igényelné.
22 A Regierungspräsidium az Altmark Trans panaszát követően 1996. július 30‑i határozatával 2002. október 31‑ig hosszabbította meg az engedélyeket.
23 A Nahverkehrsgesellschaft panasszal élt az 1994. október 27‑i határozat ellen, amelyben azt állította, hogy az Altmark Trans nem felel meg a PBefG 13. cikkében foglalt követelményeknek. Valójában álláspontja szerint az Altmark Trans gazdaságilag nem életképes vállalkozás, mivel nem volt képes közpénzből nyújtott támogatások nélkül létezni. Ennélfogva a számára kiadott engedélyek jogellenesek. Nem volt pontos továbbá az a megállapítás, miszerint az Altmark Transnak volt a legkisebb támogatásra szüksége. 1995. június 29‑i határozatával a Regierungspräsidium elutasította ezt a panaszt.
24 A Nahverkehrsgesellschaft az 1994. október 27‑i és az 1996. július 30‑i határozatok ellen keresetet terjesztett a Verwaltungsgericht Magdeburg (magdeburgi elsőfokú közigazgatási bíróság, Németország) elé, amely a keresetet elutasította.
25 A fellebbezési eljárásban az Oberverwaltungsgericht Sachsen‑Anhalt (Sachsen‑Anhalt‑i közigazgatási fellebbviteli bíróság, Németország) helyt adott a Nahverkehrsgesellschaft keresetének, és az Altmark Transnak megadott engedélyeket megsemmisítette. E bíróság megállapította, hogy az 1996. július 30‑i határozat meghozatalának időpontjában az Altmark Trans gazdasági életképessége már nem volt biztosított, mivel támogatásra volt szüksége a Landkreis Stendaltól az említett engedélyezett szolgáltatások üzemeltetéséhez. Ezenfelül a bíróság kimondta, hogy ezen támogatások az állami támogatásokra vonatkozó közösségi joggal nem voltak összeegyeztethetők, különösen, ahogy az az 1191/69 rendeletből következik.
26 E tekintetben az Oberverwaltungsgericht megállapította, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság csak 1995. december 31‑ig használta ki az 1191/69 rendelet által biztosított lehetőséget, miszerint kivonhatja a rendelet alkalmazási köréből azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenysége kizárólag a városi, elővárosi vagy regionális szállítási szolgáltatásokat foglalja magában. Úgy ítélkezett, hogy a fenti időpont után az érintett közpénzből nyújtott támogatások csak akkor engedélyezhetők, ha a hivatkozott rendelet feltételeit tiszteletben tartják. A feltételek között található a közszolgáltatási kötelezettség – szerződés vagy az illetékes hatóságok aktusa általi – előírásának szükségessége. Tekintettel arra, hogy a Landkreis Stendal az említett rendelet rendelkezéseinek értelmében nem kötött szerződést az Altmark Transszal, és hatósági aktust sem fogadott el, az Oberverwaltungsgericht úgy ítélte meg, hogy a Landkreisnak 1996. január 1‑jétől nem volt joga az Altmark Transnak támogatást nyújtani annak érdekében, hogy ez utóbbi a megadott engedély alapján szolgáltatásokat végezzen.
27 Az Altmark Trans perújítási kérelemmel megtámadta az Oberverwaltungsgericht határozatát a Bundesverwaltungsgericht előtt. Ez utóbbi megállapította, hogy a PBefG 8. cikke (4) bekezdésének rendelkezései azt a kérdést vetik fel, hogy vajon a menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatások üzemeltetése, amely nem végezhető a szállításból származó bevételek alapján kifizetődő módon, és így szükségképpen közpénzből nyújtott támogatásoktól függ, a nemzeti jog alapján önálló gazdasági elszámolású rendszerben üzemeltetettnek tekintendő, vagy azt szükségképpen közszolgáltatási rendszerben üzemeltetettnek kell tekinteni.
28 Ebben a tekintetben a Bundesverwaltungsgericht megállapítja, hogy az érintett közpénzből nyújtott támogatások tartozhatnak a PBefG 8. cikke (4) bekezdésének második mondata szerint „a kereskedelmi jog értelmében vett egyéb, vállalkozásból folyó bevételek” fogalmába. A nemzeti jog szokásos értelmezési módszerével élve arra a következtetésre jut, hogy a közpénzből nyújtott támogatások szükségessége nem zárja ki, hogy a közlekedési szolgáltatásokat önálló gazdasági elszámolású rendszerben nyújtsák.
29 Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság kételyeinek ad hangot azon kérdést illetően, hogy a Szerződés 77. és 92. cikke és az 1191/69 rendelet szükségképpen a PBefG 8. cikke (4) bekezdése második mondatának az Oberverwaltungsgericht által követett, közösségi jognak megfelelő értelmezéséhez vezet‑e. A tilalmak, kivételek és kivételek kivételei rendszerének bonyolultságára tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy ezt a kérdést a Bíróságnak kell tisztáznia.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
30 Tekintettel arra, hogy az előtte folyó ügyben a közösségi jogszabályok hatálya bizonytalan, és előzetes döntéshozatalra van szükség az alapeljárásban a jogvita megoldásához, a Bundesverwaltungsgericht úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„Az EK‑Szerződés [77. és 92.] cikkének, valamint az 1893/91/EGK rendelettel módosított 1191/69/EGK rendelet rendelkezéseinek együttes olvasatával ellentétes‑e azon nemzeti szabályozás alkalmazása, amely a városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedés keretében a szükségszerűen közpénzből nyújtott támogatásoktól függő, menetrend szerinti szállítási szolgáltatások engedélyeinek koncessziójára ad felhatalmazást, a rendelet II., III. és IV. szakaszának figyelembevétele nélkül?”
31 A kérdés előterjesztő bíróság kifejtette, hogy a kérdés a következő három részből áll:
„1) A helyi tömegközlekedésben a deficitet kiegyenlítő támogatásra vonatkozik‑e az EK[‑Szerződés 92.] cikk (1) bekezdésében szereplő támogatásokra vonatkozó tilalom, vagy, tekintettel a regionális terjedelmükre, úgy kell‑e tekinteni, hogy az ilyen támogatások eleve nem érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet? Az erre adandó válasz minden esetben az érintett városi, elővárosi vagy regionális közlekedés pontos helyzetétől vagy jelentőségétől függ‑e?
2) Az EK[‑Szerződés 77.] cikk általános módon felhatalmazza‑e a nemzeti jogalkotót arra, hogy az 1191/69 (EGK) rendeletre tekintet nélkül engedélyezze a városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedés terén a deficitet kiegyenlítő közpénzből nyújtott támogatásokat?
3) Az 1191/69/EGK rendelet lehetővé teszi‑e a nemzeti jogalkotónak, hogy ‑ a rendelet II., III. és IV. szakaszára tekintet nélkül ‑ engedélyezze a menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedési szolgáltatások szükségszerűen közpénzből nyújtott támogatásoktól függő üzemeltetését, és csak akkor írja elő az említett rendelkezések alkalmazását, ha egyébként megfelelő szállítási szolgáltatás nyújtása lehetetlen? Ez a nemzeti jogalkotónak adott lehetőség különösen abból a jogból következik‑e, amelyet az 1893/91/EGK rendelettel módosított 1191/69/EGK rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése ráruház, miszerint e rendelet alkalmazási köréből a városi, elővárosi vagy regionális szolgáltatásokat végző vállalkozásokat teljesen kivonhatja?”
Előzetes észrevételek
32 Az alapeljárásban az Altmark Transnak adott engedélyek odaítélését csak annyiban vitatták, amennyiben ennek a társaságnak közpénzből nyújtott támogatásokra volt szüksége ahhoz, hogy az említett engedélyből folyó közszolgáltatási kötelezettségeinek eleget tegyen. A jogvita tehát lényegében arról a kérdésről folyik, hogy az Altmark Trans által kapott, közpénzből nyújtott támogatásokat jogszerűen ítélték‑e meg.
33 Miután megállapítást nyert, hogy az alapeljárásban érintett engedélyek hasznosítására az Altmark Transnak adott támogatások önálló gazdasági elszámolású rendszerben történő folyósítása nem ellentétes a nemzeti joggal, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy ezek a támogatások összeegyeztethetők‑e a közösségi joggal.
34 A Szerződés közpénzből nyújtott támogatásokról szóló főbb rendelkezései az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések, tudniillik a Szerződés 92. és azt követő cikkei. A közlekedés területén a Szerződés 77. cikke az állami támogatásokra vonatkozó általános szabályok alól mentességet biztosít, előírva, hogy azok a támogatások, amelyek megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják, a Szerződéssel összeegyeztethetők.
35 Így meg kell jegyezni, hogy a Tanács az 1191/69 rendeletet az EK‑Szerződés 75. cikke (jelenleg, módosítást követően, EK 71. cikk) és az EK‑Szerződés 94. cikke (jelenleg EK 89. cikk) alapján fogadta el, azaz a Szerződés közös közlekedéspolitikára, illetve állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései alapján.
36 Az 1191/69 rendelet a közlekedés területén közszolgáltatási kötelezettségekre alkalmazandó közösségi rendszert hoz létre. Mindazonáltal, az 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése alapján, a tagállamok kivonhatják az alkalmazási köréből azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenysége kizárólag a városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatásokat foglalja magában.
37 Ilyen feltételek mellett először is azt kell vizsgálni, hogy az 1191/69 rendelet az alapeljárásban érintett szállítási szolgáltatásokra alkalmazható‑e. Csak nemleges válasz esetén szükséges azt vizsgálni, hogy a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó általános rendelkezései az alapeljárásban érintett közpénzből nyújtott támogatásokra alkalmazandók‑e. Ennélfogva először az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés harmadik részére kell választ adni.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés harmadik részéről
38 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés harmadik részénél a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az 1191/69 rendelet, és különösen az 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmezhető‑e úgy, hogy az a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy ezt a rendeletet ne alkalmazzák a szükségképpen a közpénzből nyújtott támogatásoktól függő, menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatások üzemeltetésére, azokra az esetekre korlátozva így alkalmazását, amelyeknél egyébként a megfelelő szállítási szolgáltatás nyújtása lehetetlen.
A Bírósághoz előterjesztett észrevételek
39 Az Altmark Trans, a Regierungspräsidium és a Nahverkehrsgesellschaft szerint az 1191/69 rendeletből nem lehet arra következtetni, hogy közlekedési vállalkozásoknak közpénzből nyújtott támogatások csak akkor felelnek meg a közösségi jognak, ha a rendelet értelmében közszolgáltatási kötelezettségeket írnak elő, vagy a rendeletnek megfelelő közszolgáltatási szerződést kötöttek.
40 Különösen arra hivatkoznak, hogy a német jogalkotó különbséget tesz az önálló gazdasági elszámolású rendszerben és a közszolgáltatási rendszerben üzemeltetett szállítási szolgáltatások között. A PBefG 8. cikkének (4) bekezdése alapján az 1191/69 rendelet csak a közszolgáltatási rendszerben üzemeltetett közlekedésre alkalmazandó. Ezért nem tartoznak a rendelet hatálya alá az önálló gazdasági elszámolású rendszerben üzemeltetett szállítási szolgáltatások.
41 A német jogalkotó 1996. január 1‑je óta általában nem él az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében biztosított eltérési lehetőséggel, a rendelet alkalmazása alól mégis közvetve kivételt írt elő az önálló gazdasági elszámolású rendszerben nyújtott városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatások javára. Mivel ez a rendelet általános hatályú eltérésre jogosít fel, a jogalkotónak lehetősége lett volna részleges eltérést előírni. Lényegében az „aki többre jogosult, annak joga van kevesebbre is” elve alkalmazható ebben az esetben.
42 A Bizottság érvelése szerint amennyiben az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése alapján a városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatásokat nem vonták ki a rendelet hatálya alól, a nemzeti jogalkotónak szabályoznia kell a menetrend szerinti szolgáltatások üzemeltetését, vagy úgy, hogy a rendelet II–IV. szakaszának megfelelően közszolgáltatási kötelezettségeket ír elő, vagy úgy, hogy ilyen kötelezettségeket előíró és az említett rendelet V. szakasza rendelkezéseit tiszteletben tartó szerződéseket köt.
A Bíróság válasza
43 Válaszként a kérdés e részére bevezetésképpen meg kell határozni, hogy az 1191/69 rendelet olyan kötelező szabályrendszert ír‑e elő, amit a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk, amikor a szárazföldi közlekedési ágazatban közszolgáltatási kötelezettség előírását tervezik.
44 Az említett rendelet preambulumából és a rendelkező részéből egyaránt következik, hogy e rendelet ténylegesen kötelező szabályrendszert ír elő a tagállamok számára.
45 Az 1191/69 rendelet első preambulumbekezdése szerint a közös közlekedéspolitika egyik célja azoknak az egyenlőtlenségeknek a megszüntetése, amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő azon feltételekből következnek, amelyeket a tagállamok megállapítanak a fuvarozási vállalkozások számára, és amelyek jelentős torzulást okozhatnak a verseny feltételeiben. Az említett rendelet második preambulumbekezdése szerint el kell tehát törölni az e rendeletben meghatározott közszolgáltatási kötelezettségeket, jóllehet a megfelelő szállítási szolgáltatások biztosítása érdekében egyes esetekben fontos lehet ilyen kötelezettségeket fenntartani.
46 Ebben az értelemben az 1191/69 rendelet 1. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a tagállamok illetékes hatóságai eltörölnek minden, az említett rendelet szerint meghatározott, a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő olyan kötelezettséget, amely a vasúti, közúti és belvízi közlekedésre vonatkozik. Ugyanennek a cikk (4) bekezdése szerint a megfelelő szállítási szolgáltatások biztosítása végett, amelyeknél különösen figyelembe veszik a szociális, környezeti és területrendezési szempontokat, vagy amelyek az utasok egy csoportjának egyedi jegyárakat biztosítanak, ezek a hatóságok közszolgáltatási szerződést köthetnek egy szállítási vállalkozással az említett rendelet V. szakaszában megállapított feltételek és alkalmazási módszerek alapján. Ugyanennek a cikk (5) bekezdése hozzáteszi, hogy a hatóságok azonban fenntarthatnak vagy előírhatnak közszolgáltatási kötelezettségeket a városi, elővárosi és regionális személyszállítási szolgáltatások esetében, az említett rendelet II., III. és IV. szakaszában szabályozott feltételek, valamint alkalmazási módszerek szerint, ideértve az ellentételezés módjait.
47 Ennélfogva amennyiben az alapeljárásban az érintett engedélyek közszolgáltatási kötelezettségeket írnak elő, és ezek végrehajtásának finanszírozásához támogatással is hozzájárulnak, ezeknek az engedélyeknek és a támogatásoknak az odaítélése az 1191/69. rendelet rendelkezéseinek hatálya alá tartozott.
48 Mindazonáltal, e rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy kivonják a rendelet alkalmazási köréből azon vállalkozásokat, amelyek tevékenysége kizárólag a városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatásokat foglalja magában.
49 Kezdetben, azaz 1995. december 31‑ig, a Németországi Szövetségi Köztársaság élt az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében meghatározott eltérési lehetőséggel, oly módon, hogy a nemzeti szabályozásnál kifejezetten kizárta e rendelet alkalmazását a városi, elővárosi vagy regionális szolgáltatásokat végző vállalkozások vonatkozásában.
50 1996. január 1‑jétől a német szabályozás nem ír már elő kifejezetten ilyen eltérési lehetőséget. Éppen ellenkezőleg, az említett rendeletet a PBefG 8. cikke (4) bekezdésének harmadik mondata és 13a. cikke alkalmazandónak nyilvánította Németországban a közszolgáltatási rendszerben működő autóbusz‑közlekedés engedélyezésénél. A német jogalkotó ugyanakkor kifejezetten nem határozza meg, hogy e rendelet egyaránt alkalmazandó‑e az önálló gazdasági elszámolású rendszerű autóbusz‑közlekedési szolgáltatás engedélyezésére is.
51 E tekintetben meg kell vizsgálni, hogy ha az 1191/69 rendelet nem alkalmazható az önálló gazdasági elszámolású rendszerre – feltételezve, hogy ez bizonyítást nyer –, az ellentétes‑e az említett rendelettel.
52 Az Altmark Trans, a Regierungspräsidium és a Nahverkehrsgesellschaft érvelése szerint az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése lehetővé teszi, hogy a közlekedési szolgáltatások egy teljes kategóriája kizárásra kerüljön a rendelet alkalmazási köréből, ennek a rendelkezésnek a fortiori lehetővé kell tennie, hogy ezen szolgáltatásoknak csupán egy részénél zárják ki a rendelet alkalmazását.
53 Emlékeztetni kell arra, amint az már a jelen ítélet 44–47. pontjában kifejtésre került, hogy az 1191/69 rendelet olyan rendszert hoz létre, amit a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk, amikor szárazföldi közlekedési vállalkozások számára közszolgáltatási kötelezettség előírását tervezik.
54 Mindazonáltal, a tagállamok az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése rendelkezéseinek megfelelően eltérési lehetőséget határozhatnak meg a városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatásokat üzemeltető vállalkozások számára. A német jogalkotó 1995. december 31‑ig élt ezzel az eltérési lehetőséggel.
55 Ilyen körülmények között, arra kell következtetni, hogy a PBefG 1996. január 1‑jén hatályba lépett módosítása az 1191/69 rendelet célkitűzéseinek megvalósításához járul hozzá.
56 Ezzel a módosítással lényegében a német jogalkotó az autóbusszal való személyszállításra vonatkozó engedélyek megadása tekintetében különbséget tesz az önálló gazdasági elszámolású és a közszolgáltatási rendszer között. A PBefG 13a. cikke alapján a közszolgáltatási rendszerben, az engedélyek odaítélésnél alkalmazandó lett az 1191/69 rendelet. A PBefG ezen módosítása az említett rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerinti eltérés alkalmazási területét csökkentette. A német jogalkotás így közelebb került a rendelet célkitűzéseinek megvalósításához.
57 E megfontolásokból következik, hogy egy tagállam az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében található eltérési lehetőség alapján nemcsak hogy jogszerűen, teljesen kivonhatja e rendelet alkalmazási köréből a menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális szolgáltatásokat, hanem ezen eltérést korlátozottan is alkalmazhatja. Másképpen, ez a rendelkezés főszabályként a német jogalkotó számára lehetővé teszi, hogy az önálló gazdasági elszámolású rendszerben nyújtott közlekedési szolgáltatások számára közszolgáltatási kötelezettségre való kötelezést előírjon, és az említett rendeletben megállapított feltételekre és módszerekre tekintet nélkül támogatásokat engedélyezzen.
58 Mindazonáltal, a nemzeti jogalkotásnak egyértelműen meg kell jelölnie az eltérési lehetőség határait, annak érdekében, hogy meg lehessen határozni, hogy az adott eltérés milyen helyzetben alkalmazandó, és milyen helyzetben kell az 1191/69 rendeletet alkalmazni.
59 Amint az az állandó joggyakorlatból következik, a jogbiztonság követelményének való megfelelés érdekében különös jelentőséggel bír, hogy a jogalanyok jogi helyzete kellően pontos és egyértelmű legyen ahhoz, hogy valamennyi jogukat megismerhessék, és azokra adott esetben a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhassanak (lásd a 29/84. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1985. május 23‑án hozott ítélet [EBHT 1985., 1661. o.] 23. pontját; a 363/85. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1987. április 9‑én hozott ítélet [EBHT 1987., 1733. o.] 7. pontját; a C‑59/89. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1991. május 30‑án hozott ítélet [EBHT 1991., 2607. o.] 18. pontját és a C‑236/95. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1996. szeptember 19‑én hozott ítélet [EBHT 1996., 4459. o.]) 13. pontját.
60 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat olyan pontokat tartalmaz, amelyek kétségeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy a pontosság követelményét adott esetben betartották‑e.
61 Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből ugyanis következik egyrészről, hogy az önálló gazdasági elszámolású rendszer egyaránt alkalmazható azokra a fuvarozási vállalkozásokra, amelyeknek közpénzből nyújtott támogatásokra van szükségük az engedélyezett szállítási szolgáltatások üzemeltetése végett. A kérdést előterjesztő bíróság másrészről megállapította, hogy „az erősen veszteséges menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedési szolgáltatásokat illetően a jogalkotó által az üzemeltetőnek nyújtott választási jog a gyakorlatban nem áll fenn, a közpénzből nyújtott támogatások szükségessége automatikusan e szolgáltatások közszolgáltatási rendszerbe történő átsorolásához vezet”.
62 A fentiekből következhet, hogy azon engedélyezett szállítási szolgáltatások, amelyek működéséhez közpénzből nyújtott támogatásra van szükség, egyaránt tartozhatnak mind az önálló gazdasági elszámolású, mind a közszolgáltatási rendszerbe. Ha tényleg ez lenne a helyzet, akkor az érintett nemzeti jogalkotás rendelkezései nem határoznák meg világosan és pontosan azon helyzeteket, amikor ezen engedélyek az egyik vagy másik rendszerbe tartoznak. Amennyiben az 1191/69 rendelet nem alkalmazandó az önálló gazdasági elszámolású rendszerre, az e rendszer és a közszolgáltatási rendszer közötti különbségtételt illetően fennálló esetleges bizonytalanság az említett rendelet Németországban való alkalmazási területére is kiterjed.
63 A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy megállapítsa, hogy az 1191/69 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében meghatározott eltérési lehetőség német jogalkotó általi alkalmazása kielégíti‑e a világosság és a pontosság követelményeit, amelyeket a jogbiztonság elvének tiszteletben tartása megkíván.
64 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés harmadik részére úgy kell válaszolni, a 1191/69 rendeletet és különösen 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy ezt a rendeletet ne alkalmazzák a szükségképpen közpénzből nyújtott támogatásoktól függő, menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatások üzemeltetésére, azokra az esetekre korlátozva alkalmazását, amelyeknél egyébként a megfelelő szállítási szolgáltatás nyújtása lehetetlen, azzal a feltétellel, hogy a jogbiztonság elvét tartsák tiszteletben.
65 Meg kell továbbá állapítani, hogy amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az alapeljárásban a jogbiztonság elvét nem tartották tiszteletben, meg kell állapítania, hogy az 1191/69 rendelet Németországban teljes mértékben alkalmazható, így az önálló gazdasági elszámolású rendszerre is vonatkozik. Ilyen feltevés mellett meg kellene vizsgálni, hogy az alapeljárásban érintett engedélyeket az 1191/69 rendeletnek megfelelően ítélték‑e oda, és ha igen, meg kellene vizsgálni, hogy az alapeljárásban érintett támogatásokat is ennek megfelelően ítélték‑e meg. Amennyiben az említett engedélyek és támogatások nem felelnek meg a rendelet feltételeinek, a kérdést előterjesztő bíróságnak úgy kell döntenie, hogy azok nem felelnek meg a közösségi jognak, anélkül hogy a Szerződés rendelkezéseit szükséges lenne megvizsgálni.
66 Következésképpen, csak abban a mértékben, amelyben a kérdést előterjesztő bíróság arra következtet, hogy az 1191/69 rendelet nem alkalmazandó az önálló gazdasági elszámolású rendszerre, és az említett rendelet biztosította eltérési lehetőség német jogalkotó általi alkalmazása megfelel a jogbiztonság elvének, kell megvizsgálni, hogy az alapeljárásban érintett támogatásokat a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően ítélték‑e meg.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részéről
67 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedésben a deficitet kiegyenlítő támogatásokra minden körülmények között a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése vonatkozik‑e, vagy tekintettel a közlekedési szolgáltatások helyi vagy regionális természetére és adott esetben a tevékenység fontosságára, az ilyen támogatások nem érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet.
A Bíróság elé terjesztett észrevételek
68 Az Altmark Trans, a Regierungspräsidium és a Nahverkehrsgesellschaft fenntartják, hogy az alapeljárásban érintett támogatások semmilyen hatással nincsenek a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok közötti kereskedelemre, mivel csak a helyi szolgáltatásokra vonatkoznak, és minden esetben csak olyan kis összegről van szó, amely nem érintené érezhetően a tagállamok közötti kereskedelmet.
69 Ezzel ellentétben a Bizottság érvelése szerint nyolc tagállam 1995‑től önkéntesen megnyitotta a városi, elővárosi vagy regionális közlekedési piacot más tagállamok vállalkozásai előtt, továbbá számos példa van arra, hogy egy tagállam közlekedési vállalata egy másik tagállamban folytat tevékenységet. Ez a néhány államban történt piacnyitás rámutat arra, hogy a Közösségen belüli kereskedelem nemcsak lehetőség, hanem már maga a valóság.
70 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 2002. június 18‑i végzésével úgy döntött, hogy a jelen ügyben újból megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, hogy az alapeljárásban részt vevő feleknek, a tagállamoknak, a Bizottságnak és a Tanácsnak megadja a lehetőséget arra, hogy észrevételeiket előadják a C‑53/00. sz. Ferring‑ügyben 2001. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑9067. o.) lehetséges következményei, valamint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz tekintetében.
71 A második tárgyalás folyamán, 2002. október 15‑én az Altmark Trans, a Regierungspräsidium és a Nahverkehrsgesellschaft, valamint a német és a spanyol kormány lényegében a Bíróság által a fent hivatkozott Ferring‑ügyben meghatározott elvek megerősítését javasolta. Úgy vélik, hogy a közszolgáltatás állami finanszírozása nem minősül a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak, ha hatóságok által adott előnyök nem lépik túl a közszolgáltatási kötelezettség nyújtásának költségeit.
72 E tekintetben elsősorban azzal érvelnek, hogy a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett támogatás fogalma csak az olyan intézkedésekre vonatkozik, amelyek egy vagy több vállalkozásnak pénzügyi előnyt juttatnak. A közpénzből nyújtott támogatás, amely arra korlátozódik, hogy a kötelező közszolgáltatással kapcsolatos költséget kiegyenlítse, nem jelent a kedvezményezett vállalkozásnak semmilyen tényleges előnyt. Ezenfelül ilyen esetben a verseny nem torzul, mivel minden vállalkozás profitál a közpénzből nyújtott támogatásból, ha az állam által előírt közlekedési közszolgáltatást végzi.
73 A második tárgyaláson a dán, a francia és a holland kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya lényegében fenntartotta, hogy a Bíróságnak követnie kellene a Jacobs főtanácsnok által a folyamatban lévő C‑126/01. sz. GEMO‑ügyben a Bíróság előtt 2002. április 30‑án ismertetett indítványban kifejtett megközelítést. E megközelítés szerint különbséget kell tenni a kétféle helyzet között. Ha létezik az állami finanszírozás és a pontosan meghatározott közszolgáltatási kötelezettség között közvetlen és nyilvánvaló kapcsolat, az állami hatóságok által kifizetett összeg a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében nem állami támogatás. Viszont ha ez a kapcsolat nem létezik, vagy a közszolgáltatási kötelezettség nincs pontosan meghatározva, akkor a hatóságok által kifizetett összegek állami támogatásnak minősülnek.
A Bíróság válasza
74 A kérdés első részének megválaszolásához meg kell vizsgálni a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatás fogalmának különböző elemeit. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a támogatásnak való minősüléshez az e rendelkezésben említett valamennyi feltételnek teljesülnie kell (lásd a C‑142/87. sz., Belgium kontra Bizottság, ún. „Tubemeuse”‑ügyben 1990. március 21‑én hozott ítélet [EBHT 1990., 959. o.] 25. pontját, a C‑278/92. és C‑280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑4103. o.], 20. pontját és a C‑482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2002. május 16‑án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑4397. o.] 68. pontját).
75 A Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése a következő feltételeket sorolja fel. Először is a beavatkozásnak az állam által vagy állami forrásból kell történnie. Másodszor e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet érintse. Harmadszor a kedvezményezett számára előnyt kell megtestesítenie. Negyedszer torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie.
76 A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés különösen a második feltételre vonatkozik.
77 E tekintetben meg kell említeni először is, hogy egyáltalán nincs kizárva, hogy az olyan vállalkozásnak nyújtott támogatás, amely csak helyi vagy regionális szállítási szolgáltatásokat nyújt, és a származási államán kívül nem nyújt szállítási szolgáltatásokat, ennek ellenére hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre.
78 Ugyanis amikor egy tagállam közpénzből támogatást nyújt egy vállalkozásnak, az e vállalkozás által nyújtott szállítási szolgáltatások fenntarthatók vagy növelhetők, ami azt eredményezi, hogy másik államban letelepedett vállalkozásoknak kevesebb esélyük van arra, hogy ezen állam piacán szállítási szolgáltatást nyújtsanak (lásd ebben az értelemben a 102/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1988. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 1988., 4067. o.] 19. pontját, a C‑305/89. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1991. március 21‑én hozott ítélet [EBHT 1991., 1603. o.] 26. pontját, valamint a fent hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 40. pontját).
79 A jelen esetben e megállapítás nem pusztán hipotetikus jellegű, mivel ahogyan az a Bizottság észrevételeiből is következik, 1995‑től több tagállam kezdte megnyitni a közlekedési piacát más tagállamok vállalkozásai előtt, olyan módon, hogy több közlekedési vállalat már városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatást is nyújt származási országától eltérő tagállamokban.
80 A csekély értékű (de minimis) támogatásokról szóló 1996. március 6‑i bizottsági közlemény (HL C 68., 9. o.) nem vonatkozik a közlekedési ágazatra, amint az a negyedik albekezdésből következik. Ugyanígy, az EK‑Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2001. január 12‑i 69/2001/EK bizottsági rendelet (HL L 10., 30. o.) sem alkalmazandó erre az ágazatra a harmadik preambulumbekezdésének és az 1. cikke a) albekezdésének értelmében.
81 Végül, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint nincsen olyan határérték vagy hányad, amely alatt úgy lehet tekinteni, hogy a tagállamok közötti kereskedelem nem érintett. Ugyanis az, hogy valamely támogatás viszonylag jelentéktelen, vagy a kedvezményezett vállalkozás viszonylag kicsi, nem zárja ki eleve a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét (lásd a fent hivatkozott Tubemeuse‑ítélet 43. pontját és a Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontját).
82 Így a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének második alkalmazási feltétele, mely szerint a támogatásnak a tagállamok közötti kereskedelmet érintenie kell, nem függ a közlekedési szolgáltatások helyi vagy regionális természetétől vagy az érintett tevékenységi kör fontosságától.
83 Mindazonáltal ahhoz, hogy az állami beavatkozás a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozzon – ahogyan az fent a 75. pontban kifejtésre került –, annak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a kedvezményezett vállalkozás számára előnyt biztosítson.
84 E tekintetben formájától függetlenül támogatásnak minősül az a beavatkozás, amely közvetlenül vagy közvetve alkalmas vállalkozások előnyben részesítésére, (a 6/64. sz. Costa‑ügyben 1964. július 15‑én hozott ítélet [EBHT 1964., 1141., 1161. o.]), illetve amely olyan gazdasági előnynek tekinthető, amelyet a kedvezményezett vállalkozás az általános piaci feltételek között nem érhetett volna el (C‑39/94. sz., SFEI és társai ügyben 1996. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑3547. o.] 60. pontja és a C‑342/96. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1999. április 29‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑2459. o.] 41. pontja).
85 Emlékeztetni kell viszont a Bíróság döntésére a hulladékolajok ártalmatlanításáról szóló, 1975. június 16‑i 75/439/EGK tanácsi irányelvben (HL 1975. L 194., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 14. o.) előírt támogatással kapcsolatban. Ezt a támogatást a hulladékolajokat gyűjtő és/vagy ártalmatlanító vállalkozásoknak adhatták a tagállamok által rájuk kivetett gyűjtő és/vagy ártalmatlanító kötelezettség ellenértékeként, azzal a feltétellel, hogy ez, a méltányos nyereség figyelembevétele mellett, nem haladhatja meg a vállalkozás által a ténylegesen nyilvántartott éves fedezetlen költségeket. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ilyen típusú támogatás nem minősülhet a Szerződés 92. és azt követő cikkei szerinti támogatásnak, hanem inkább a gyűjtő vagy ártalmatlanító vállalkozásoknak az általuk nyújtott szolgáltatásért biztosított ellenértéknek (lásd a 240/83. sz. ADBHU‑ügyben 1985 február 7‑én hozott ítélet [EBHT 1985., 531. o.] 3. pontjának utolsó mondatát és 18. pontját).
86 Hasonló módon találta úgy a Bíróság, miszerint feltéve, hogy a gyógyszer‑laboratóriumok számára előírt, a közvetlen értékesítést terhelő járulékfizetés megfelel a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséből eredő, nagykereskedők által viselt többletköltségnek, azon tény, miszerint a nagykereskedőknek nincs ilyen járulékfizetési kötelezettsége, a nyújtott szolgáltatás ellenértékének tekinthető, és nem minősül a Szerződés 92. cikke szerinti állami támogatásnak. A Bíróság kimondta, hogy amikor az adómentesség és a többletköltségek egyenértékűségének feltétele adott, a nagykereskedők gyakorlatilag nem jutnak semmilyen, a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése szerinti előnyhöz, mert az érintett intézkedés kizárólagos hatása az, hogy a nagykereskedőknek és a gyógyszer‑laboratóriumoknak egyenlő versenyfeltételeket biztosít (a fent idézett Ferring‑ítélet 27. pontja).
87 Ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben az adott állami beavatkozást úgy kell tekinteni, mint a kedvezményezett vállalkozás által a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéseként nyújtott szolgáltatások ellenértékét képviselő ellentételezést, olyan módon, hogy ezek a vállalkozások ebből gyakorlatilag pénzügyi előnyhöz nem jutnak, és így nem kerülnek e beavatkozás folytán versenytársaiknál kedvezőbb helyzetbe, úgy az ilyen beavatkozás nem tartozik a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.
88 Mindazonáltal ahhoz, hogy az adott esetben egy ilyen ellentételezés ne minősüljön állami támogatásnak, több feltételnek kell teljesülnie.
89 Egyrészt a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségnek kell terhelnie, és e kötelezettségnek egyértelműen meghatározottnak kell lennie. Az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az Altmark Transra kirótt közszolgáltatási kötelezettség a nemzeti jogalkotásból és/vagy az alapeljárásban érintett engedélyekből világosan következik‑e.
90 Másrészt az ellentételezés kiszámításának alapjául szolgáló feltételeket tárgyilagos és átlátható módon előzetesen kell megállapítani, annak elkerülése érdekében, hogy az ellentételezés olyan gazdasági előnyt tartalmazzon, amely alkalmas a kedvezményezett vállalkozás előnyben részesítésére a versenytárs vállalkozásokkal szemben.
91 Ugyanígy, amennyiben a tagállam anélkül fizet egy vállalkozásnak az elszenvedett veszteségeiért ellentételezést, hogy az ellentételezés alapjául szolgáló feltételeket előzetesen meghatározták volna, és később kiderül, hogy a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtása keretében bizonyos szolgáltatások üzemeltetése nem volt gazdaságilag életképes, az olyan pénzügyi beavatkozásnak minősül, amely a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében az állami támogatás fogalmába tartozik.
92 Harmadszor, az ellentételezés nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során felmerülő költségek egészben vagy részben való fedezéséhez szükséges mértéket, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre. E feltétel teljesítése elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a kedvezményezett vállalkozás nem részesül semmilyen előnyben, ami a versenyt torzítaná, vagy azzal fenyegetne, versenyhelyzetének megerősítése által.
93 Negyedszer, amikor egy adott esetben a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozás kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történik, amely lehetővé tenné, hogy azt a jelöltet válasszák, aki a közösségnek legkevesebb költséggel járó szolgáltatást tudja nyújtani, a szükséges ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján kell megállapítani, amelyet egy átlagos, jól vezetett és a szükséges közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez közlekedési eszközökkel megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek végrehajtásakor felmerülnének, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre.
94 A fenti megfontolásokból következik, hogy amennyiben a közpénzből nyújtott támogatásokat kifejezetten közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozásoknak adták annak érdekében, hogy ellentételezzék a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése során felmerült költségeket, és ezek a jelen ítélet 89‑93. pontjában kifejtett feltételeknek megfelelnek, az ilyen támogatások nem tartoznak a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá. Ellenkezőleg, az említett feltételeknek nem megfelelő állami beavatkozást e rendelkezés értelmében állami támogatásnak kell tekinteni.
95 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére úgy kell tehát válaszolni, hogy a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének alkalmazási feltétele, mely szerint a támogatásnak a tagállamok közötti kereskedelmet érintenie kell, nem függ a közlekedési szolgáltatások helyi vagy regionális természetétől vagy az érintett tevékenységi kör fontosságától.
Mindazonáltal a menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális szállítási szolgáltatások üzemeltetését lehetővé tevő, közpénzből nyújtott támogatások nem tartoznak e rendelkezés hatálya alá, amennyiben az ilyen támogatásokat a kedvezményezett vállalkozás által a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéseként nyújtott szolgáltatások ellenértékét képviselő ellentételezésnek kell tekinteni. E feltétel alkalmazását illetően a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy megállapítsa, hogy a következő feltételek teljesülnek‑e:
– először is a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségek terhelik, és e kötelezettségek egyértelműen meghatározottak;
– másodszor az ellentételezés kiszámításának alapjául szolgáló feltételeket tárgyilagos és átlátható módon, előzetesen megállapították;
– harmadszor az ellentételezés nem haladja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során felmerülő költségek egészben vagy részben való fedezéséhez szükséges mértéket, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre;
– negyedszer amikor a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozás kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történik, a szükséges ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján állapították meg, amelyek egy átlagos, jól vezetett és a szükséges közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez közlekedési eszközökkel megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek teljesítésekor felmerülnének, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részéről
96 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a Szerződés 77. cikke alkalmazható‑e az olyan, közpénzből nyújtott támogatásokra, amelyek a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásakor felmerült többletköltségeket ellentételezik, tekintet nélkül az 1191/69 rendeletre.
A Bíróság elé terjesztett észrevételek
97 Az Altmark Trans fenntartja, hogy a nemzeti jogalkotó azon lehetősége, hogy az 1191/69 rendeletre tekintet nélkül engedélyezze a városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedés üzemeltetéséből származó deficit kiegyenlítése céljából közpénzből nyújtott támogatásokat, a Szerződés 77. cikkétől függetlenül létezik.
98 A Regierungspräsidium a maga részéről úgy véli, hogy a Szerződés 77. cikke nem ruházza fel a nemzeti jogalkotót azzal a lehetőséggel, hogy az 1191/69 rendeletre tekintet nélkül engedélyezzen közpénzből nyújtott támogatásokat.
99 A Nahverkehrsgesellschaft előadja, hogy amennyiben az alapeljárásban érintett közpénzből nyújtott támogatások a Szerződés 92. cikkében foglalt tilalom hatálya alá tartoznak, a 77. cikk kizárja ennek alkalmazását, mivel ezek a támogatások ez utóbbi cikkben foglalt feltételeknek megfelelnek. Ebben az esetben fenntartja, hogy az 1191/69 rendelet nem mond ellent az ilyen támogatások odaítélésének.
100 A Bizottság úgy véli, hogy a Szerződés 77. cikke alapján a nemzeti jogalkotónak van arra hatásköre, hogy a városi, elővárosi vagy regionális tömegközlekedés terén keletkezett deficitet kiegyenlítő, közpénzből nyújtott támogatásokat engedélyezzen az 1191/69 rendeletre tekintet nélkül, de ezek a támogatások az állami támogatások vizsgálatára vonatkozó, az EK‑Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése (jelenleg az EK 88. cikk (3) bekezdése) szerinti előzetes bejelentési eljárás alá tartoznak.
A Bíróság válasza
101 A Szerződés 77. cikke előírja, hogy azok a támogatások, amelyek megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják, a Szerződéssel összeegyeztethetők.
102 A jelen ítélet 37. pontjában megállapítást nyert, hogy ha nem lenne az alapeljárásban a jogvitára alkalmazandó rendelet, meg kellene vizsgálni, hogy az alapeljárásban érintett, közpénzből nyújtott támogatások a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak‑e.
103 A jelen ítélet 65. és 66. pontjából következik, hogy az 1191/69 rendelet az alapeljárásban a jogvitára alkalmazandó, amennyiben a német jogalkotó nem zárta ki az említett rendelet önálló gazdasági elszámolású rendszerre való alkalmazását, vagy ezt nem a jogbiztonság elvének tiszteletben tartása mellett tette. Ha mégis ez a helyzet, az említett rendelet rendelkezései az alapeljárásban érintett támogatásokra alkalmazhatók, és a kérdést előterjesztő bíróságnak nem kell vizsgálnia, hogy ezek összeegyeztethetők‑e az elsődleges jog rendelkezéseivel.
104 Mindazonáltal, amennyiben az 1191/69 rendelet az alapeljárásban a jogvitára nem lenne alkalmazható, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére adott válaszból következik, hogy az alapeljárásban érintett támogatásokat a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéseként nyújtott közlekedési szolgáltatások ellenértékét képviselő ellentételezésnek kell tekinteni, és mivel megfelelnek a jelen ítélet 89–93. pontjában foglalt feltételeknek, ezen támogatások nem tartoznak a Szerződés 92. cikkében foglalt tilalom hatálya alá, így az ezen rendelkezéstől való eltérésre sem lehet hivatkozni a Szerződés 77. cikkében foglaltak szerint.
105 Következésképpen az állami támogatásokról és közös közlekedéspolitikáról szóló elsődleges jog rendelkezései csak annyiban alkalmazhatók az alapeljárásban érintett támogatásokra, amennyiben, először is, az 1191/69 rendelet rendelkezései nem vonatkoznak e támogatásokra, és másodszor, a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásakor felmerült többletköltségek ellentételezése érdekében nyújtott támogatások odaítélésének időpontjában nem teljesült a jelen ítélet 89–93. pontjában meghatározott valamennyi feltétel.
106 Mindazonáltal, még abban az esetben is, amikor az alapeljárásban érintett támogatásokat a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései fényében kell vizsgálni, a 77. cikkben foglalt eltérés nem alkalmazható.
107 1970. június 4‑én ugyanis a Tanács elfogadta az 1107/70/EGK rendeletet a vasúti, közúti és belvízi közlekedéshez nyújtott támogatásokról (HL L 130., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 39. o.). E rendelet 3. cikke úgy rendelkezik, hogy: „[…] az 1192/69/EGK […] és az 1191/69/EGK rendelet rendelkezéseinek sérelme nélkül a tagállamok nem hoznak koordináló intézkedéseket, és nem írnak elő a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő olyan kötelezettségeket, amelyek magukban foglalják a Szerződés 77. cikke szerinti támogatások nyújtását, kivéve a következő esetekben vagy feltételek mellett”. A fentiekből következik, hogy a tagállamok már nincsenek felhatalmazva arra, hogy a Szerződés 77. cikkére hivatkozzanak, kivéve a másodlagos közösségi jog által biztosított eseteket.
108 Így, amennyiben az 1191/69 rendelet nem alkalmazható a jelen esetben, és az alapeljárásban érintett támogatások a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, az 1107/70/EGK rendelet kimerítően felsorolja azokat a feltételeket, amelyek szerint a tagállamok hatóságai a Szerződés 77. cikke alapján támogatásokat nyújthatnak.
109 Ennek megfelelően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részére úgy kell válaszolni, hogy a Szerződés 77. cikke nem alkalmazandó azokra a közpénzből nyújtott támogatásokra, amelyek a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésekor felmerült többletköltségeket ellentételezik, tekintet nélkül az 1191/69 rendeletre.
A költségekről
110 A Bíróság elé észrevételeket terjesztő német, dán, spanyol, francia, holland kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeket nem kell megtéríteni. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez utóbbi bíróság dönt a költségek viseléséről.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG,
a Bundesverwaltungsgericht 2000. április 6‑i végzésével hozzá intézett kérdésére válaszolva a következőképpen határozott:
1) A Tanács 1991. június 20‑i 1839/91/EGK rendeletével módosított, a vasúti, közúti és belvízi közlekedési közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek terén a tagállamok tevékenységéről szóló, 1969. június 26‑i 1191/69/EGK tanácsi rendeletet és különösen 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ezt a rendeletet ne alkalmazzák a szükségképpen közpénzből nyújtott támogatásoktól függő, menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatások üzemeltetésére, azokra az esetekre korlátozva alkalmazását, amelyeknél egyébként a megfelelő szállítási szolgáltatás nyújtása lehetetlen, azzal a feltétellel, hogy a jogbiztonság elvét kellően tartsák tiszteletben.
2) Az EK‑Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének (jelenleg, módosítást követően, az EK 87. cikk (1) bekezdése) alkalmazási feltétele, amely szerint a támogatásnak a tagállamok közötti kereskedelmet érintenie kell, nem függ a közlekedési szolgáltatások helyi vagy regionális természetétől vagy az érintett tevékenységi kör fontosságától.
Mindazonáltal a menetrend szerinti városi, elővárosi vagy regionális szállítási szolgáltatások üzemeltetését lehetővé tevő, közpénzből nyújtott támogatások nem tartoznak e rendelkezés hatálya alá, amennyiben az ilyen támogatásokat a kedvezményezett vállalkozás által a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéseként nyújtott szolgáltatások ellenértékét képviselő ellentételezésnek kell tekinteni. E feltétel alkalmazását illetően a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy megállapítsa, hogy a következő feltételek teljesülnek‑e:
– először is a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségek terhelik, és e kötelezettségek egyértelműen meghatározottak;
– másodszor az ellentételezés kiszámításának alapjául szolgáló feltételeket tárgyilagos és átlátható módon, előzetesen megállapították;
– harmadszor az ellentételezés nem haladja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során felmerülő költségek egészben vagy részben való fedezéséhez szükséges mértéket, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre;
– negyedszer, amikor a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozás kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történik, a szükséges ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján állapították meg, amelyet az átlagos, jól vezetett és a szükséges közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez közlekedési eszközökkel megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek teljesítésekor felmerülnének, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó méltányos nyereségre.
3) Az EK‑Szerződés 77. cikke (jelenleg EK 73. cikk) cikke nem alkalmazandó azokra a közpénzből nyújtott támogatásokra, amelyek a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésekor felmerült többletköltségeket ellentételezik, tekintet nélkül az 1893/91 rendelettel módosított 1191/69 rendeletre.
Rodríguez Iglesias | Puissochet | Wathelet |
Schintgen | Timmermans | Gulmann |
von Bahr | Cunha Rodrigues | Rosas |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2003. július 2‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |