Language of document :

A Lietuvos Aukščiausiasis Teismas (Litvánia) által 2020. július 2-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem – „Sanresa” UAB kontra Aplinkos apsaugos departamentas prie Aplinkos ministerijos

(C-295/20. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: litván

A kérdést előterjesztő bíróság

Lietuvos Aukščiausiasis Teismas

Az alapeljárás felei

Felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél: „Sanresa” UAB

Ellenérdekű fél: Aplinkos apsaugos departamentas prie Aplinkos ministerijos

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

Úgy kell-e értelmezni a 2014/24 irányelv1 18. cikkének (2) bekezdését, 56. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontját és második albekezdését, 58. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontját és 58. cikke (2) bekezdésének második albekezdését, valamint az 1013/2006 rendelet2 3–6. cikkét és egyéb rendelkezéseit (együttesen vagy külön-külön, de korlátozás nélkül), hogy az Európai Unió egyik tagállamából a másikba történő hulladékszállításhoz szükséges, a gazdasági szereplő részére kibocsátott hozzájárulást a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítésére vonatkozó követelménynek, nem pedig a tevékenység végzéséhez való joggal kapcsolatos követelménynek kell minősíteni?

Ha a hulladékszállításra vonatkozó említett hozzájárulást a beszállító kiválasztásával kapcsolatos szempontnak kell tekinteni (a szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság), akkor úgy kell-e értelmezni és alkalmazni a 2014/24 irányelv 18. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdésében rögzített átláthatóság és tisztességes verseny elvét, ezen irányelv 58. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontját és 58. cikke (2) bekezdésének második albekezdését, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 26. cikkének (2) bekezdésében rögzített, a személyek, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgását, valamint az 1013/2006 rendelet 7–9. cikkét (együttesen vagy külön-külön, de korlátozás nélkül), hogy a hulladékgazdálkodási szolgáltatások nyújtására irányuló közbeszerzési eljárások feltételeinek – különösen az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidőket illetően – olyan feltételeket kell teremteniük az Európai Unió tagállamainak határain átnyúló hulladékszállítást végezni kívánó belföldi vagy külföldi beszállítók számára, amelyek lehetővé teszik az ilyen közbeszerzési eljárásokban való, korlátozás nélküli részvételt, és e beszállítóknak többek között lehetőséggel kell rendelkezniük az említett hozzájárulás bemutatására, ha azt az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártát követően kapták meg?

Ha a hulladékszállításra vonatkozó említett hozzájárulást a 2014/24 irányelv 49. cikkével és V. melléklete C. részének 17. pontjával, valamint 70. cikkével összhangban a közbeszerzési szerződés teljesítésére vonatkozó követelménynek kell tekinteni, akkor úgy kell-e értelmezni a közbeszerzésnek az említett irányelv 18. cikkében rögzített alapelveit és az ezen irányelv 56. cikkében rögzített általános szerződés-odaítélési eljárást, hogy a közbeszerzési eljárásokban nem utasítható el az olyan résztvevő ajánlata, amely nem mutatta be az említett hozzájárulást?

Úgy kell-e értelmezni a 2014/24 irányelv 18. cikkét, 56. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontját, 58. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontját és 58. cikkének (2) bekezdését, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerinti az ajánlatkérő szervek előre meghatározhatnak a közbeszerzési dokumentációban egy olyan ajánlatértékelési eljárást, amelynek keretében csak részlegesen vagy egyáltalán nem ellenőrzik a beszállítónak a tevékenység végzéséhez való jogát (a szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság), jóllehet e jog fennállása a közbeszerzési szerződés jogszerű teljesítésének egyik előfeltétele, és az ajánlatkérő szerveknek előzetesen tudomásuk lehet e jog szükségességéről?

Úgy kell-e értelmezni a 2014/24 irányelv 18. cikkét és 42. cikke (1) bekezdésének első albekezdését, valamint az 1013/2006 rendelet 2. cikkének 35. pontját, 5. és 17. cikkét, valamint egyéb rendelkezéseit, hogy hulladékgazdálkodási szolgáltatások nyújtására irányuló közbeszerzési eljárások esetén az ajánlatkérő szervek csak akkor szerezhetnek be jogszerűen ilyen szolgáltatásokat, ha egyértelműen és pontosan meghatározzák a közbeszerzési dokumentációban a hulladék mennyiségét és összetételét, valamint a szerződés teljesítésének egyéb fontos feltételeit (például a csomagolást)?

____________

1 A közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26-i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 94., 65. o.; helyesbítések: HL 2015. L 275., 68. o.; HL 2020. L 211., 22. o.).

2 A hulladékszállításról szóló, 2006. június 14-i 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2006. L 190., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 334., 46. o.; HL 2014. L 283., 65. o.; HL 2015. L 277., 61. o.).