Language of document :

A Törvényszék (kibővített negyedik tanács) T-518/16. sz., Carreras Sequeros és társai kontra Bizottság ügyben 2018. december 4-én hozott ítélete ellen az Európai Unió Tanácsa által 2019. február 15-én benyújtott fellebbezés

(C-126/19. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: Európai Unió Tanácsa (képviselők: M. Bauer és R. Meyer meghatalmazottak)

A többi fél az eljárásban: Francisco Carreras Sequeros, Mariola de las Heras Ojeda, Olivier Maes, Gabrio Marinozzi, Giacomo Miserocchi, Marc Thieme Groen, Európai Bizottság és Európai Parlament

A fellebbező kérelmei

A Bíróság adjon helyt a fellebbezésnek;

a Bíróság az ügyben hozzon határozatot, és az első fokon indított keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

a Bíróság az elsőfokú eljárás felpereseit kötelezze a Tanács részéről a jelen eljárással összefüggésben felmerült költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

1.    Az első jogalap a Törvényszék által a hatáskörét illetően elkövetett téves jogalkalmazáson alapul. E jogalap két részből áll.

Az első rész a kereset tárgyára vonatkozik. A Tanács azt állítja, hogy az ítélet rendelkező részében „a [felperesek] éves szabadsága napjai számának 2014. évi csökkentésére vonatkozó határozatok” megsemmisítésével a Törvényszék hallgatólagosan elrendelte a Bizottságnak, hogy az ítélet teljesítése érdekében állítsa vissza azon szabadságok napjainak a számát, amelyhez a felpereseknek a személyzeti szabályzat módosítását megelőzően joguk volt. A Törvényszék így eljárva és azáltal, hogy nem helyesbítette a kereset tárgyát, túllépte hatáskörét. Ennek hiányában, ha az ilyen újraminősítés nem volt lehetséges, a keresetet elfogadhatatlannak kellett volna nyilvánítani.

A második részben a Tanács megjegyzi, hogy a Törvényszék annak elfogadhatóvá nyilvánításával, hogy a felperesek kifogás útján a személyzeti szabályzat X. mellékletének 6. cikkében meghatározott, éves szabadságra vonatkozó – különösen a 2016-tól alkalmazandó – szabályozás egészének a jogszerűségét, és nemcsak a Bizottság által a felperesek 2014. évi szabadságának a megállapításáról szóló határozatban alkalmazott rendelkezést vitassák, figyelmen kívül hagyta hatáskörének terjedelmét azon ítélkezési gyakorlattal ellentétben, miszerint a jogellenességi kifogás terjedelmét arra kell korlátozni, ami a jogvita megoldásához elengedhetetlen, és hogy a megtámadott egyedi határozat és a kifogás tárgyát képező általános aktus között közvetlen jogi kapcsolatnak kell fennállnia.

2.    A második jogalap a Törvényszék által annak megállapításával elkövetett téves jogalkalmazásokon alapul, hogy az éves szabadság napjai számának a személyzeti szabályzat X. mellékletének új 6. cikkében bevezetett csökkentése érinti a felperesek éves szabadsághoz való jogát.

Először is a Törvényszék annak megállapításával, hogy bizonyos esetekben valamely irányelvre (a jelen ügyben a 2003/88 irányelv1 ) hivatkozni lehet az intézményekkel szemben, figyelmen kívül hagyta azt az ítélkezési gyakorlatot, miszerint az irányelveknek a tagállamok a címzettjei, és nem az uniós intézmények vagy szervek, az említett irányelv rendelkezései következésképpen nem tekinthetők úgy, mint amelyek önmagukban kötelezettségeket keletkeztetnek az intézmények számára a személyi állományukkal fennálló kapcsolatok keretében.

Másodszor a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a jogalkotót köti az elnökségnek az Alapjogi Charta 31. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó magyarázataiban említett 2003/88 irányelv tartalma.

Harmadszor a Törvényszék figyelmen kívül hagyta az Alapjogi Charta 31. cikke (2) bekezdésének terjedelmét, amelynek – ellentétben azzal, amit a Törvényszék kimondott – nem az élet- és munkafeltételek javítása, hanem az a célja, hogy az Unióban valamennyi munkavállaló számára kellő szintű védelmet biztosítson.

Negyedszer a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a személyzeti szabályzat X. mellékletének 6. cikke figyelmen kívül hagyja az Alapjogi Charta 31. cikkének (2) bekezdésében biztosított éves szabadsághoz való jogot, mivel a harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselők éves szabadsága napjainak a száma jóval több a 2003/88 irányelvben előírt minimum 20 napnál.

3.    A másodlagosan felhozott harmadik jogalap az éves szabadsághoz való jog állítólagos megsértésének az igazolására vonatkozó téves jogalkalmazáson alapul. A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a vitatott intézkedés igazolásai nem minősülhetnek közérdekű céloknak, és az arra vonatkozó vizsgálatnak az elmulasztásával, hogy az éves szabadsághoz való jog korlátozása a kitűzött cél tekintetében nem jelent-e olyan aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely csorbítaná a biztosított jogok lényegét.

____________

1 A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.).