PEDRO CRUZ VILLALÓN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2015. május 7.(1)
C‑47/14. sz. ügy
Holterman Ferho Exploitatie BV,
Ferho Bewehrungsstahl GmbH,
Ferho Vechta GmbH,
Ferho Frankfurt GmbH
kontra
Friedrich Leopold Freiherr Spies von Büllesheim
(a Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok végrehajtása a polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001/EK rendelet – Az 5. cikk 1. pontjának a) és b) alpontja, valamint 3. pontja – Szerződésekre vagy szerződéses igényekre vonatkozó joghatóság – Joghatóság jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben – 18–21. cikk – Egyedi munkaszerződés – Az igazgatói és ügyvezetői kettős minőség egy társaságon belül – Az igazgatói és ügyvezetői feladatok nem megfelelő végrehajtásáért való felelősség”
1. A jelen ügy lehetőséget nyújt a Bíróság számára, hogy állást foglaljon a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet(2) (a továbbiakban: rendelet) 18. és azt követő cikkei („egyedi munkaszerződések”) szerinti joghatósági kikötésre vonatkozó különös szabályok alkalmazhatóságáról egy olyan ügyben, amelyben valamely társaság adott személyt feladatainak nem megfelelő ellátása miatt nemcsak e társaság igazgatói minőségében, munkaszerződés keretében alkalmazottként von felelősségre, hanem a társasági jog szempontjából e társaság ügyvezetői minőségében is.
2. Pontosabban, meg kell határozni, hogy az esetleges munkaviszony, amely a társaság igazgatóját e társasághoz köti, az említett rendelet keretében a nemzetközi joghatósági kikötés alapján terjedelmében változik‑e egy olyan kereskedelmi kapcsolat egyidejű fennállása miatt, amely e személyt a társaság ügyvezetői minőségében köti az említett társasághoz, ha mind igazgatói, mind ügyvezetői minőségében felelősségre vonják.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
3. A rendelet (11) preambulumbekezdésének rendelkezése szerint „a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg [...]”, ehhez a (12) preambulumbekezdés hozzáteszi, hogy „az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében”.
4. Az említett rendelet (13) preambulumbekezdése előírja, hogy „a [...] munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni”.
5. A hivatkozott rendelet II. fejezete („Joghatóság”) „Általános rendelkezések” című 1. szakaszában a 2. cikk (1) bekezdése megállapítja:
„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”
6. A rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” című 2. szakasza alatt található 5. cikke a következőképpen szól:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:
1) a) ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, akkor a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;
b) e rendelkezés értelmében, eltérő megállapodás hiányában a vitatott kötelezettség teljesítésének helye:
– ingó dolog értékesítése esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani,
– szolgáltatás nyújtása esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani;
c) amennyiben a b) pont nem alkalmazható, az a) pontot kell alkalmazni.
[…]
3. jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet.
[…]”
7. A rendelet II. fejezetének 5. szakasza a „Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél” címet viseli. Itt található a 18. és 20. cikk is. A 18. cikk (1) bekezdése megállapítja, hogy „a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg”, míg a 20. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a munkaadó kizárólag annak a tagállamnak a bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a munkavállaló lakóhelye található”.
B – A nemzeti jog
8. A holland polgári törvénykönyv (Burgerlijk Wetboek) 2:9. cikke előírja a társaság ügyvezetőjének azon kötelezettségét, hogy ilyen minőségében végzett feladatait megfelelően lássa el.
9. Amennyiben e személy ezenkívül munkaszerződés alapján igazgatóként az említett társaság alkalmazásában áll – ezt a holland jog lehetővé teszi –,(3) a munkavállalóként a munkaszerződés keretében elkövetett szándékos vagy tudatos gondatlanság miatt viselt felelősségét a holland polgári törvénykönyv 7:661. cikkének (1) bekezdése (a 6:74. cikkével összefüggésben) a következőképpen szabályozza: „A munkavállaló, aki munkaszerződésének teljesítése keretében a munkáltatónak vagy olyan harmadik személynek okoz kárt, akivel szemben a munkáltató kártérítésre köteles, csak akkor tartozik felelősséggel a munkáltatóval szemben, ha a kár szándékos vagy tudatos gondatlanságának eredménye. [...]”.
10. Ezenkívül az ügyvezető/igazgató felelőssége megállapítható jogellenes károkozásért, amelyet a holland polgári törvénykönyv 6:162. cikke szabályoz.
II – Az alapjogvita és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
11. A Holterman Ferho Exploitatie BV (a továbbiakban: Holterman Ferho) egy egyszerű holdingtársaság, amelynek székhelye Hollandiában található. Három német leányvállalata van, a Ferho Bewehrungsstahl GmbH, a Ferho Vechta GmbH és a Ferho Frankfurt GmbH, mindegyikük németországi székhellyel rendelkezik.
12. 2001 áprilisában az alapeljárásban alperes Freiherr Spies von Büllesheim (a továbbiakban: F. Spies), németországi lakóhellyel rendelkező német állampolgár igazgatóként kezdett dolgozni a Holterman Ferhónál, egy olyan német nyelvű szerződés alapján, amelyet a fellebbviteli bíróság „munkaszerződésnek” minősített. Az említett társaság (társasági jog értelmében vett) ügyvezetői feladatait is ellátta, amelyek a Holterman Ferho azon német leányvállalatainak igazgatására korlátozódtak, ahogy azt F. Spies tárgyaláson előadta, amelyeknek ugyanakkor ügyvezetője és cégjegyzésre jogosult vezetője is volt. Ahogyan arra F. Spies észrevételeinek 8. pontjában rámutatott és azt a tárgyaláson megerősítette, a Holterman Ferho társaságnak ő volt az egyetlen alkalmazottja és minden esetben kizárólag Németországban végezte munkáját, ezt a Holterman Ferho társaság sem vitatja az észrevételeiben. Másrészt, ahogy azt a tárgyaláson F. Spies a Bíróság kérdéseire elismerte, a Holterman Ferho társaságnak nemcsak ügyvezetője és igazgatója, hanem a tagja is volt.(4)
13. F. Spies Ferho Frankfurt GmbH‑nál fennálló munkaviszonya 2005. december 31‑én, a másik három társasággal fennálló munkaviszonya pedig 2006. december 31‑én szűnt meg. A négy társaság megállapítási és kártérítési keresetet indított F. Spies ellen a Rechtbank Almelo (Hollandia) előtt. Elsődlegesen arra hivatkoztak, hogy F. Spies nem megfelelően látta el ügyvezetőként végzett feladatát, amely alapján felelősséggel tartozik velük szemben a holland polgári törvénykönyv 2:9. cikke alapján. A négy társaság továbbá azzal érvelt, hogy ügyvezetői tisztségétől függetlenül, F. Spies szándékosan vagy tudatos gondatlansággal járt el a Holterman Ferhóval kötött munkaszerződés teljesítése során, amely miatt a holland polgári törvénykönyv 7:661. cikke szerint felelősséggel tartozik. Holterman Ferho és három leányvállalata másodlagosan arra hivatkoztak, hogy az F. Spies által feladatkörének ellátása során elkövetett súlyos szabálytalanságok mindenképpen jogellenes aktusnak tekintendők a holland polgári törvénykönyv 6:162. cikke értelmében.
14. Az elsőfokú bíróság az ügy elbírálását illetően joghatóságának hiányát állapította meg, ahogy arra F. Spies hivatkozott. A Gerechtshof te Arnhem fellebbezés keretében helybenhagyta a Rechtbank Almelo ítéletét. A Gerechtshof különbséget tesz az alábbiak között:
1) Holterman Ferho keresetei, amelyek azon alapulnak, hogy F. Spies nem teljesítette az e társaság igazgatójaként és ügyvezetőjeként őt terhelő kötelezettségeket. E tekintetben a Gerechtshof megállapította, hogy:
– mivel a két fél kapcsolata „munkaszerződésnek” minősített szerződésen alapul, a rendelet 18. és azt követő cikkei szerinti bírósági joghatósággal kapcsolatos különös szabályozást kell alkalmazni azon keresetek tekintetében, amelyek a munkaszerződés nem megfelelő teljesítésén alapulnak, és mivel szorosan kapcsolódnak e szerződés végrehajtásához, a jogellenes károkozáson, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményen vagy ilyen cselekményből fakadó igényen alapuló keresetek tekintetében is. Ennélfogva, a rendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmében a német bíróságok rendelkeznek joghatósággal, az a tagállam, amelyben az említett munkavállaló lakóhelye található;
– azon kereseteket illetően, amelyek általában azon alapulnak, hogy F. Spies ügyvezetőként nem megfelelően látta el a – Gerechtshof szerint nem valamely szerződésből fakadó – társasági jog alapján rá háruló feladatait, a rendelet 2. cikke szerinti általános szabályt kell alkalmazni, amely szerint a joghatóság szintén a német bíróságokat illeti.
2) A három német leányvállalat által F. Spies‑szel szemben szerződésre és jogellenes károkozásra alapozott keresetek. A Gerechtshof szerint a rendelet 5. cikkének 1. és 3. pontja szerinti joghatósági szabályok e keresetekkel kapcsolatban a holland bíróságokat semmiképpen nem ruházzák fel joghatósággal.
15. A négy társaság a Gerechtshof ítélete ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság elé, kizárólag a Holterman Ferho által F. Spies‑szel szemben indított keresetek tekintetében.
16. A Hoge Raad der Nederlanden úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti elő:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a 44/2001/EK rendelet II. fejezetének 5. szakasza (18–21. cikk) szerinti rendelkezéseket, hogy azok kizárják az említett rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának vagy 5. cikke 3. pontjának alkalmazását a jelen ügyhöz hasonló olyan ügyben, amelyben az alperest nem csak ügyvezetőjeként, feladatainak nem megfelelő ellátása vagy jogellenes cselekmény miatt, hanem e tisztségtől függetlenül, az alperes és a társaság között létrejött munkaszerződés teljesítése keretében elkövetett szándékos vagy tudatos gondatlanság miatt is felelősségre vonja a társaság?
2) a) Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén úgy kell‑e értelmezni a 44/2001/EK rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjában szereplő »egy szerződés vagy egy szerződéses igény« fogalmát, hogy e fogalom egy, a jelen ügyhöz hasonló olyan ügyet is magában foglal, amelyben valamely társaság e társaság ügyvezetői minőségében eljáró személyt von felelősségre az e személyre a társasági jog értelmében háruló feladatok megfelelő ellátására vonatkozó kötelezettségének megsértése miatt?
b) A 2.a) kérdésre adandó igenlő válasz esetén úgy kell‑e értelmezni a 44/2001/EK rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjában szereplő »a [keresettel] vitatott kötelezettség teljesítésének helye« fogalmát, hogy ez azt a helyet jelenti, ahol az ügyvezető ellátta vagy el kellett volna látnia a társasági jog értelmében rá háruló feladatokat, amely főszabály szerint az említett rendelet 60. cikke (1) bekezdésének b), illetve c) pontja értelmében vett központi ügyvezetésének helye vagy az üzleti tevékenység fő helye?
3) a) Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén úgy kell‑e értelmezni a 44/2001/EK rendelet 5. cikkének 3. pontjában szereplő »jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben« fogalmát, hogy e fogalom egy, a jelen ügyhöz hasonló olyan ügyet is magában foglal, amelyben valamely társaság e társaság ügyvezetői minőségében eljáró személyt von felelősségre az e személyre a társasági jog értelmében háruló feladatok nem megfelelő ellátása vagy jogellenes cselekmény miatt?
b) A 3. a) kérdésre adandó igenlő válasz esetén úgy kell‑e értelmezni a 44/2001/EK rendelet 5. cikkének 3. pontjában szereplő »[az] a hely[…] […], ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet« fogalmát, hogy ez azt a helyet jelenti, ahol az ügyvezető ellátta vagy el kellett volna látnia a társasági jog értelmében rá háruló feladatokat, amely főszabály szerint az érintett társaságnak az említett rendelet 60. cikke (1) bekezdésének b), illetve c) pontja értelmében vett központi ügyvezetésének helye vagy üzleti tevékenységének fő helye?”
17. A jelen ügyben F. Spies, a Holterman Ferho társaság (a leányvállalatai nevében is eljárva), a német kormány és az Európai Bizottság terjesztettek elő írásbeli észrevételeket. A 2015. január 20‑án tartott tárgyaláson F. Spies és a Bizottság vettek részt, akik a Bíróság kérésére előadásaikat az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre összpontosították.
III – Elemzés
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
18. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével alapvetően azt kérdezi, hogy egy olyan ügyben, amelyben egy személyt ügyvezetői minőségében, a társasági jog értelmében rá háruló feladatainak nem megfelelő ellátása vagy jogellenes cselekmény miatt, és ezzel egyidejűleg igazgatói minőségében, a közte és a társaság között létrejött, igazgatói kinevezését tartalmazó munkaszerződés teljesítése keretében elkövetett szándékos vagy tudatos gondatlanság miatt is felelősségre vonja valamely társaság, alkalmazandóak‑e a rendelet II. fejezetének 5. szakasza („Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél”, 18–21. cikk) szerinti joghatóság kikötésére vonatkozó feltételek.
1. A felek álláspontjának összefoglalása
19. F. Spies álláspontja szerint, a rendelet 18–21. cikke a jelen ügy körülményei között kizárja a rendelet 5. cikkének alkalmazását, különösen, ha az igazgató munkaszerződés által meghatározott feladatai a társasági jog értelemben vett ügyvezetői minőségével kapcsolatos feladatok teljesítésére korlátozódnak: amennyiben az igazgató, ügyvezetői minősége mellett, a társaság alkalmazásában is áll, az említett rendelet 18–21. cikke szerinti különös szabályokat kell alkalmazni.
20. A német kormány, amely észrevételeit kizárólag az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ezen első kérdésre összpontosítja, a kérdésre azt a választ javasolja, hogy a rendelet 18–21. cikke kizárja e rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának vagy 5. cikke 3. pontjának alkalmazását a jelen ügyhöz hasonló ügyben. A német kormány megállapítja, hogy a hivatkozott rendelet kellően világosan fogalmaz, és maga a munkaszerződés fennállása – függetlenül attól, hogy társasági jogi jogviszony is fennállhat – meghatározza a 20. cikk (1) bekezdése szerinti joghatóság kikötésére vonatkozó feltétel (az alperes munkavállaló lakóhelye) alkalmazását, ami egyébként összhangban van a hivatkozott, joghatósági kikötésre vonatkozó különös szabályok által követett, a szerződés gyengébb felének védelmére irányuló céllal.
21. A Holterman Ferho (a leányvállalatai nevében is eljárva) írásbeli észrevételeiben a holland főtanácsnok által az alapeljárásban a Hoge Raad előtt ismertetett indítvány részleteinek megismétlésére szorítkozik. Úgy véli, hogy a munkaszerződésből fakadó kötelezettségek megsértésével kapcsolatos kereseteket illetően a rendelet 18–21. cikke szerinti joghatósági kikötésre vonatkozó különös szabályok alkalmazandóak, azonban a F. Spies‑nek a Holterman Ferho ügyvezetőjeként végzett feladatai elmulasztásával kapcsolatos kereset elbírálásához az 5. cikk 1. pontját kell alkalmazni olyan módon, hogy e tekintetben holland bíróságok rendelkeznek majd joghatósággal, mivel az említett társaság letelepedési helye Hollandiában található [véleménye szerint a társaság letelepedési helye az a hely, ahol a kereset alapjául szolgáló kötelezettséget a hivatkozott rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja értelmében teljesíteni kellett].
22. Végezetül, a Bizottság véleménye szerint meg kell határozni, hogy a felekre irányadó (rendelet értelmében vett) „szerződés” a hivatkozott rendelet alapján „egyedi munkaszerződésnek” tekinthető‑e – ez meghatározná a 18. és azt követő cikkek szerinti joghatósági kikötésre vonatkozó szabályok kötelező alkalmazását –, vagy más típusú szerződésről van‑e szó, ez lehetővé tenné, hogy a rendelet 5. cikkének 1. pontját az e rendelet 2. cikkében foglalt általános szabállyal együtt alkalmazzák. E tekintetben a Bizottság számos olyan feltételt sorol fel, amelyek fennállása szükséges annak megállapításához, hogy munkaszerződésről van‑e szó, ezen feltételek közé tartozik a munkavállalónak a munkáltatóval szembeni alárendeltségi viszonya, amely véleménye szerint hiányzik abból a kapcsolatból, amely egy társaság ügyvezetőjét az említett társasághoz köti.(5)
2. Értékelés
23. A kérdést előterjesztő bíróság szerint 2001. május 7‑én a felek „munkaszerződést” kötöttek, amely alapján F. Spies a Holterman Ferho társaság igazgatói tisztségébe lépett. Márpedig, mivel a rendelet az „egyedi munkaszerződés” fogalmának önálló értelmezését igényli,(6) a szóban forgó szerződés jellegének az említett rendelet szempontjából történő megállapításához nem döntő jelentőségű sem a felek, sem pedig a nemzeti jog általi minősítés. A Bíróság megállapítása szerint a 44/2001 rendelet fogalmait az e rendelet valamennyi tagállamban való egységes alkalmazásának biztosítása céljából, önálló módon, elsősorban e rendelet rendszerére és célkitűzéseire figyelemmel(7) kell értelmezni.(8)
24. A Bíróságnak idáig nem volt lehetősége a „munkaszerződés” fogalmát a rendelet sajátos keretében értelmezni. Kizárólag a Shenavai‑ítéletben(9) állapította meg a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának alkalmazásával kapcsolatban – amely rendelkezés az említett szerződésekre is irányadó volt –, hogy „a munkaszerződéseket – munkaviszonyra vonatkozó egyéb szerződésekhez hasonlóan – meg kell különböztetni a többi szerződéstől, különösen a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésektől, mivel olyan tartós kapcsolatot hoznak létre, amely a munkavállalót bizonyos mértékben a vállalkozás vagy a munkáltató szervezeti keretei közé vonja be”.
25. Az imént említett szempont az egyetlen, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlata nyújt e fogalomnak a rendelet alapján történő meghatározásához. Kétségtelen, hogy a Bíróság számos ítéletében elemzi a „munkavállaló” uniós jog szerinti fogalmát, különösen a jelenlegi EUMSZ 45. cikkel kapcsolatban,(10) de a másodlagos jog konkrét jogi aktusaival kapcsolatban is.(11) Sőt, ahhoz sem fér kétség, hogy ez az ítélkezési gyakorlat olyan értelmezési szempontokat is nyújthat, amelyek más területen is hatékonyan alkalmazhatóak.(12) Ugyanakkor az EUM‑Szerződés által meghatározott alapvető szabadságok vagy a sajátos célokat követő másodlagos jogi aktusok területén e fogalom értelmezésének nem kell szükségszerűen egyeznie ugyanezen fogalomnak a másodlagos jog egyéb területein való értelmezésével.(13)
26. A rendelet az 5. szakaszában szabályozza a „joghatóság[ot az] egyedi munkaszerződéseknél”, és 18. cikkében megállapítja, hogy „[…] az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg”. Ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk, a német nyelvű változat némileg pontosabban fogalmaz annak megállapításával, hogy „ha az eljárás tárgya egyedi munkaszerződés vagy egyedi munkaszerződésből eredő kérelmek, a joghatóságot e szakasz határozza meg”.(14) A rendelet 5. szakaszának alkalmazása tekintetében tehát véleményem szerint döntő jelentőségű, hogy az alperes az említett rendelet értelmében vett „egyedi munkaszerződés” szerződő feleként legyen perelhető (alapvetően attól függetlenül, hogy a felpereshez más jellegű jogviszonnyal is kötődhet), és hogy az eljárás tárgyát képező kérelem az említett szerződésből eredjen, ahogy az a német nyelvű változatból különösen világosan következik.
27. Az „egyedi munkaszerződés” fogalmának a rendelet alapján történő önálló értelmezésekor kiindulópontként alapvetően nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy valamely személy egy munkaszerződéssel arra vállal kötelezettséget egy másik személlyel szemben, hogy díjazás ellenében meghatározott tevékenységet végez. Márpedig ehhez még hozzáadódik egy olyan elem, amely lehetővé teszi számunkra a rendelet 18. és azt követő cikkei szerinti „egyedi munkaszerződés” és az egyéb „szolgáltatásnyújtás” elhatárolását, amely utóbbi tekintetében az 5. cikk 1. pontját kell alkalmazni. Ebben a tekintetben a hivatkozott rendelet rendszerére és célkitűzéseire figyelemmel nem szabad szem elől téveszteni a jogviszony gyengébbik felének védelmére irányuló célt, amely alapul szolgál a 18. és azt követő cikkek szerinti joghatóság kikötésére vonatkozó különös feltételek jogalkotó által történő meghatározásához.
28. Véleményem szerint, a munkaszerződést a szolgáltatásnyújtástól elhatároló megkülönböztető elemet a rendelet alapján az a tényező határozza meg, hogy a munkaszerződések esetén a szolgáltatást nyújtó személy kisebb vagy nagyobb mértékben a szerződéses jogviszony másik szerződő felének ügyvezetési hatásköre és utasításai alá tartozik, ezáltal alárendelt helyzetbe kerül a másik féllel szemben. Ez az alárendelt helyzet teszi alapvetően szükségessé a gyengébbik fél különleges védelmét a rendelet 20. cikkének (1) bekezdésének különös szabálya alapján, amely abban az esetben, ha az alperes a „munkavállaló”, megállapítja, hogy kizárólag a lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt perelhető.(15)
29. A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló Római Egyezmény értelmezésének különös területén(16) Trstenjak főtanácsnok a Voogsgeerd‑ügyre(17) vonatkozó indítványában egyetért e megállapítással. A rendeletet megelőző Brüsszeli Egyezményhez hasonló 1988. évi Luganói Egyezményről szóló Jenard‑Müller jelentés is kifejezetten egy „függőségi” elemre (az angol szövegben „relationship of subordination”) hivatkozik, amely jelentés megállapítja, hogy „bár még nincs szó a munkaszerződés önálló fogalmáról [a hivatkozott Egyezmény alapján], megállapítható, hogy az a munkavállalónak a munkáltatóval szembeni alárendeltségi viszonyát feltételezi”.(18)
30. Az a körülmény, hogy a munkaszerződés egy társaság ügyvezetésének feladatait ruházza egy adott személyre, szükségszerűen nem zárja ki az alárendeltségi elemet, bár ez az elem bizonyos körülmények között enyhébb vagy gyengébb formában jelenhet meg a vezető munkavállalók esetében. Véleményem szerint a hivatkozott elem jelen van, ha a vezetői feladatokat ellátó személy a másik szerződő fél vagy valamely szervének utasításai alatt áll, jóllehet az alkalmazott bizonyos előírásoktól mentesül, és ráadásul széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik feladatainak mindennapi ellátása során, valamint tevékenysége nem áll rendszeresen a munkáltató közvetlen ellenőrzése alatt.(19)
31. A társaság taggyűlésének utasításai alatt álló igazgató sajátos helyzetét illetően egyébként nem gondolom, hogy az a tény, hogy az igazgató a társaságban részesedéssel rendelkezik, automatikusan kizárja azt, hogy a köztük lévő viszonyt „munkaszerződésnek” lehessen minősíteni a rendelet alapján. Márpedig, ha e részesedés olyan mértékű lenne, hogy e személy döntő módon befolyásolhatná azon utasítások kialakítását, amelyeket a taggyűléstől az említett társaság igazgatójának minőségében kap, akkor a gyakorlatban a saját utasításai és iránymutatásai köteleznék. Úgy vélem, hogy ilyen esetben a taggyűlés ügyvezetési hatásköre és vele együtt az alárendeltségi viszony is az ő személye tekintetében szertefoszlik.(20)
32. Minden egyes esetben a felek közötti viszonyt jellemző összes tényállási elemre és körülményre figyelemmel kell megadni a választ arra a kérdésre, hogy fennáll‑e vagy sem a rendelet értelmében vett „munkaszerződés”,(21) amelynek értékelése alapvetően a kérdést előterjesztő bíróság feladata. A jelen ügyben ehhez a ténybeli körülményeken kívül alapvetően két jogi aktust kell megvizsgálni: a Holterman Ferho társaság létesítő okiratát, illetve a társaság és F. Spies között létrejött szerződést. E két tényező alapján meghatározható, hogy F. Spies feladatai ellátása során a társaság másik, általa nem ellenőrzött szervének ügyvezetési hatásköre alá tartozott‑e (vagy sem), végeredményben, fennállt‑e alárendeltségi viszony. Ehhez meg lehet vizsgálni, azon kívül, hogy a szerződés szabályozza‑e a munkaviszony jellemző vonásait (munkabér, szabadság, stb.),(22) többek között azt, hogy F. Spies kitől kapott utasításokat, azok milyen terjedelemben és milyen mértékben kötelezték őt, ki ellenőrizte ezeknek az utasításoknak a teljesítését és milyen következményekkel járt a teljesítés esetleges elmaradása, különösképpen, hogy leváltható volt‑e, ha nem tartotta magát az utasításokhoz. Ebben az összefüggésben nemzeti bíróságnak kell döntenie arról is, hogy az esetlegesen fennálló alárendeltségi viszony milyen mértékben változik azon körülmény miatt, hogy az igazgató egyébként a szóban forgó társaság tagja is, ahogy ez a jelen ügyben F. Spies‑szal történt, ez alapvetően attól függ, hogy e személy tagként képes‑e befolyást gyakorolni azon szerv akaratára, amelytől utasításokat kell kapnia.
33. Ahogy azt korábban jeleztem, a rendelet 5. szakaszának alkalmazása szempontjából nem csak az döntő jelentőségű, hogy az alperes az „egyedi munkaszerződés” szerződő feleként legyen perelhető. Logikusan következik ebből, hogy az eljárás tárgyát képező kérelem éppen e szerződésből származik, e feltételt a Bizottság is említette a tárgyaláson.
34. Annak meghatározásához, hogy az eljárás tárgyát képező kérelem a rendelet értelmében vett „egyedi munkaszerződésből” ered‑e, célszerű itt megemlíteni a Bíróság által a Brogsitter‑ítéletben hozott döntést annak megállapításához, hogy a polgári jogi felelősség megállapítására irányuló kereset a hivatkozott rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja szerinti „szerződés vagy szerződéses igény” fogalmába tartozónak minősül‑e vagy nem: ez a kereset – vagy a jelen ügyben az „egyedi munkaszerződésből” eredő kérelem – kizárólag akkor tartozik rendelet 5. cikkének 1. pontja szerinti „szerződés vagy szerződéses igény” fogalmába, ha megállapítható, hogy a felrótt magatartás a szerződés – a jelen esetben a konkrét munkaszerződés – tárgyára figyelemmel meghatározható szerződéses kötelezettségek megszegésének tekinthető. Ez lesz a helyzet eleve akkor, ha az alperest a felpereshez kötő szerződés értelmezése elengedhetetlen az utóbbi által az előbbi terhére rótt magatartás jogszerű vagy jogellenes voltának megállapításához,(23) amit a nemzeti bíróságnak kell meghatároznia.
35. Végeredményben véleményem szerint önmagában az a tény, hogy a felek között munkaszerződés áll fenn, nem elegendő a rendelet 5. szakasza szerinti joghatósági kikötés különös szabályainak alkalmazásához, ha a kereseti kérelem nem az imént kifejtettek szerint meghatározott „munkaszerződésből” ered.
36. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata a fenti pontokban előadottakra figyelemmel annak meghatározása, hogy az alperes a rendelet szerinti „egyedi munkaszerződés” szerződő feleként perelhető‑e. E tekintetben figyelembe kell venni, hogy az a körülmény, hogy egy személyre ruházzák valamely társaság ügyvezetésének feladatait, nem zárja ki automatikusan a munkaviszonyra jellemző alárendeltségi tényezőt, valamint hogy az a körülmény, hogy az igazgatónak részesedése van az általa irányított társaságban, nem zárja ki automatikusan azt, hogy a köztük lévő jogviszony a rendelet szerinti „munkaszerződésnek” minősüljön. A kérdést előterjesztő bíróságnak feladata annak meghatározása is, hogy a kereseti kérelem „egyedi munkaszerződésből” származik‑e, azaz megállapítható‑e, hogy a felrótt magatartás a konkrét munkaszerződés tárgyára figyelemmel meghatározható szerződéses kötelezettségek megszegésének tekinthető. Mindkét tényező fennállása esetén, a rendelet 5. szakasza szerinti joghatósági kikötésre vonatkozó különös szabályokat kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy a felek között milyen egyéb típusú jogviszony áll fenn (amelyek például abból a tényből fakadnak, hogy az alperes társasági jogi értelemben a társaság ügyvezetője is).
3. Közbenső következtetés
37. A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság azt a választ adja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre, hogy a rendelet II. fejezete 5. szakaszának rendelkezéseit (18–21. cikk) alkalmazni kell,
¾ amennyiben az alperes a rendelet értelmében vett „egyedi munkaszerződés”, azaz egy olyan megállapodás szerződő feleként perelhető, amelynek értelmében valamely személy kötelezettséget vállal egy másik személlyel szemben arra, hogy e személy ügyvezetési hatásköre és utasításai alatt díjazás ellenében meghatározott tevékenységet végez; és
¾ amennyiben a kereseti kérelem az „egyedi munkaszerződésből” származik, azaz megállapítható, hogy a felrótt magatartás a konkrét munkaszerződés tárgyára figyelemmel meghatározható szerződéses kötelezettségek megszegésének tekinthető,
mindkét eset megállapítása a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
38. A fenti javaslat alapján szükségtelenné válna az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésre történő válaszadás. Mindazonáltal arra az esetre, ha a Bíróság azt a következtetést vonná le, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben nem kell alkalmazni a rendelet II. fejezete 5. szakaszának rendelkezéseit (18–21. cikk), rátérek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés vizsgálatára.
39. A Hoge Raad der Nederlandennek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdése arra irányul, hogy a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjában, illetve 3. pontjában szereplő „egy szerződés vagy egy szerződéses igény”, és a „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek” fogalmait úgy kell‑e értelmezni, hogy e fogalmak olyan ügyet is magukban foglalnak, amelyben valamely társaság e társaság ügyvezetői minőségében eljáró személyt von felelősségre az e személyre a társasági jog értelmében háruló feladatok megfelelő ellátására vonatkozó kötelezettségének megsértése vagy jogellenes cselekmény miatt. Ha ez így van, azt kérdezi továbbá, hogy az említett rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának értelmében vett, „a [keresettel] vitatott kötelezettség teljesítésének helye, vagy a 5. cikkének 3. pontja szerinti „azon hely, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet” olyan helyet jelent‑e, ahol az ügyvezető ellátta vagy el kellett volna látnia a létesítő okirat és/vagy a társasági jog által ráruházott feladatokat.
1. A felek álláspontjainak összefoglalása
40. F. Spies kizárólag a rendelet 5. cikkének 1. pontját („egy szerződés vagy egy szerződéses igény”) tartja alkalmazandónak, tekintettel arra, hogy a felek között szabadon vállalt kötelezettségek állnak fenn, ami véleménye szerint kizárja, hogy az ügy „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügynek” minősülhessen. Ez esetben a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alapján a kereset tárgyát képező kötelezettség teljesítési helyének meghatározásához arra a helyre összpontosít, ahol az esetleges jogsértések történtek, ez a hely Németország, mivel az említett jogsértések a Holterman Ferho német leányvállalatainak igazgatásával kapcsolatosak. Továbbá kijelenti, hogy Hollandiában semmilyen igazgatási tevékenységet nem végzett.
41. A Bizottság megjegyzi, hogy a társaság ügyvezetője és a társaság közötti viszony szerződéses jellegű a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében, mivel a két fél között önkéntesen vállalt kötelezettségek állnak fenn. A rendelet 5. cikkének 1. pontja szerinti szabály alkalmazását illetően a Bizottság megállapítja, hogy mindenekelőtt azt kell meghatározni, hogy a jelen ügyben tényleg az a) pontot kell‑e alkalmazni – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság értelmezi –, vagy inkább a b) pontot – a Bizottság által támogatott elgondolás szerint –, mivel álláspontja szerint szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésről van szó. Véleménye szerint azon tagállam területe, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, az a terület, ahonnan a társaságot vezették, amelyet a Bizottság azzal a hellyel azonosít, ahol a társaságnak a hivatkozott rendelet 60. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett központi ügyvezetése található.
2. Értékelés
a) A kötelezettség jellege a rendelet alapján
42. Ahogy azt a jelen indítvány 23. pontjában felidéztem, a rendelet 5. cikke 1. pontjában, illetve 3. pontjában szereplő „egy szerződés vagy egy szerződéses igény”, és a „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügynek” fogalmait a rendelet valamennyi tagállamban való egységes alkalmazásának biztosítása céljából, önálló módon, elsősorban e rendelet rendszerére és célkitűzéseire figyelemmel kell értelmezni. Nem történik tehát utalás arra, ahogyan a nemzeti jog minősíti azt a jogviszonyt, amelynek tárgyában a hatáskörrel rendelkező bíróságnak határoznia kell.
43. Egyébiránt, ahogy korábban megjegyeztük, amennyiben a tagállamok közötti viszonyokban a rendelet a Brüsszeli Egyezmény helyébe lép, a Bíróság által a Brüsszeli Egyezmény rendelkezéseivel kapcsolatban adott értelmezés az említett rendelet rendelkezései tekintetében is érvényes, ha e jogi aktusok szabályai egyenértékűnek tekinthetők. Ez a helyzet a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjával, illetve 3. pontjával kapcsolatban a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. és 3. pontjával összefüggésben.(24)
44. Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a rendelet 5. cikke 3. pontjának értelmében vett „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek” magukban foglalják az összes olyan kérelmet, amely az alperes felelősségének megállapítására irányul, és amely nem kapcsolódik a rendelet 5. cikkének 1. pontja szerinti „szerződéshez vagy szerződéses igényhez”,(25) oly módon, hogy az ügy „szerződéses jellegűnek” való minősítése kizárja a „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügynek” történő minősítését, ha a felelősség megállapítása iránti kérelmek a rendelet szerinti „szerződésből” erednek.(26)
45. Először is azt kell tehát bizonyítani, hogy a nemzeti jog szerinti minősítésétől függetlenül, a jelen ügyben a rendelet értelmében vett „szerződésről” van szó. A Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 1. pontjával kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a „szerződés vagy szerződéses igény” fogalma egy olyan kötelezettség fennállását feltételezi, amelyet az egyik fél szabadon vállal a másikkal szemben.(27)
46. Véleményem szerint F. Spies és a Holterman Ferho társaság valójában szabadon vállalt kölcsönös kötelezettségeket (F. Spies kötelezte magát a társaság irányítására és vezetésére, miközben a társaság az említett munka után járó bér fizetésére vállalt kötelezettséget), amelyek alapján viszonyuk – nemcsak az igazgatói tisztség vállalására irányuló szerződésből fakadó, hanem az ügyvezetői tisztség elvállalását eredményező, társasági jogból származó viszony is – szerződéses jellegűnek tekinthető a rendelet értelmében.(28)
47. Márpedig, ahogy azt a Bíróság a Brogsitter‑ítéletben már kimondta, önmagában az a körülmény, hogy az alapjogvitában részes egyik fél polgári jogi felelősség megállapítására irányuló keresetet indított a másikkal szemben, nem elegendő ahhoz, hogy ez a kereset a rendelet 5. cikke 1. pontja szerinti „szerződés vagy szerződéses igény” fogalmába tartozónak minősüljön. Ez csak akkor igaz, ha úgy értelmezhető, hogy a felrótt magatartás a szerződés tárgyára figyelemmel meghatározható szerződéses kötelezettségek megszegésének tekinthető. Ez lesz a helyzet eleve akkor, ha az alperest a felperesekhez kötő a (rendelet értelmében vett) „szerződés” értelmezése elengedhetetlen a felrótt magatartás jogszerű vagy jogellenes voltának megállapításához.(29)
48. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy az alapeljárás felperese által indított keresetek tárgyát felelősség megállapítása iránti olyan kérelem képezi‑e, amelynek oka ésszerűen tekinthető az alapeljárás feleit kötő (rendelet szerinti) szerződésben szereplő jogok és kötelezettségek megsértésének, így e „szerződés” figyelembevétele elengedhetetlen a kereset elbírálása során. Ha ez a helyzet, e keresetek a rendelet 5. cikke 1. pontja szerinti „szerződéshez vagy szerződéses igényhez” kapcsolódnak.(30) Ennek hiányában ezeket a rendelet 5. cikkének 3. pontja szerinti „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel” kapcsolatosnak kell minősíteni. Azokat a megállapodásokat kell e célból értelmezni, amelyek a Holterman Ferho társaságot F. Spieshoz kötik, és nincsenek szükségszerűen teljes egészében írásba foglalva, valamint a társasági jogi szabályokat, amelyek meghatározzák a szabadon vállalt feladata tartalmát.
b) A kötelezettség teljesítésének helye a rendelet 5. cikkének 1. pontja szerint
49. Abban az esetben, ha a rendelet 5. cikkének 1. pontja alkalmazandó, a következő lépés annak meghatározása, hogy a székhelye szerint melyik bíróság rendelkezik hatáskörrel az ügy elbírálására. Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott második kérdés kizárólag a rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjára vonatkozik, szükségszerű felvetni a kérdést – ahogyan azt a Bizottság észrevételeiben megjegyzi –, hogy nem kellene‑e inkább a b) pontját, konkrétan a második francia bekezdést alkalmazni, különös tekintettel a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekre.(31) Ilyen esetben valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam területén azon a helyen perelhető, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani.
50. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az F. Spies által a Holterman Ferho társaság alkalmazásában végzett tevékenység a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése alapján „szolgáltatásnyújtásnak” minősíthető‑e, a „szolgáltatás” e rendeletben foglalt (de nem meghatározott) fogalmát, valamennyi tagállamban való egységes alkalmazásának biztosítása céljából, önállóan kell értelmezni, anélkül, hogy figyelembe vennénk e fogalom tagállamok jogában szereplő meghatározásait.
51. Jóllehet a Bíróság már megállapította, hogy a 44/2001 rendelet szerkezetére vagy rendszerére alapított egyetlen körülményből sem vezethető le az a követelmény, hogy az említett rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdésében említett „szolgáltatásnyújtás” fogalmát az EUMSZ 56. cikk szerinti szolgáltatásnyújtás szabadsága tárgyában a Bíróság által kialakított megoldásokból kiindulva kellene értelmezni,(32) az elsődleges jog szerinti „szolgáltatásnyújtás” néhány jellegzetes eleme alkalmazandó a 5. cikk 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése szerinti „szolgáltatásnyújtásra”, konkrétan, önmagában az alperes által végzett tevékenység, és a jövedelem, amelyet e tevékenység végzéséért kap.(33)
52. Márpedig, ahogy azt Trstenjak főtanácsnok a Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyre vonatkozó indítványában kiemelte,(34) az elvont meghatározással csak e fogalom meghatározásának a keretét rögzítjük. Minden egyes ügyben egyénileg kell megválaszolni azt a kérdést, hogy az adott tevékenység a „szolgáltatás” fogalmi körébe vonható‑e vagy nem.
53. A jelen ügyben inkább a Bizottság álláspontjával értek egyet a tekintetben, hogy a társaság ügyvezetőjének tevékenysége a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében „szolgáltatásnyújtásnak” tekinthető. E minősítés kizárná az említett 5. cikk 1. pontjának a) alpontjában előírt joghatósági szabály jelen ügyre való alkalmazását.
54. Az 5. cikk 1. pontjának b) alpontja értelmében a szolgáltatások nyújtására irányuló szerződésen alapuló valamennyi kereset elbírálására irányadó joghatóság a tagállam területén azon hely szerinti bíróságot illeti, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani.
55. A Bizottság szerint(35) – amely abból kiindulva, hogy a kérdést előterjesztő bíróság hogyan terjeszti elő az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, válaszát a rendelet 60. cikkéhez köti – az ügyvezető azon a helyen nyújtja szolgáltatását, ahol a társaság ügyeit intézi, amely véleménye szerint megegyezik a társaság központi ügyintézésének helyével, e fogalom arra a helyre utal, ahonnan a társaságot irányítják és ügyeit intézik, és amelynek nem feltétlenül kell megegyeznie a „létesítő okirat szerinti azon székhellyel” [a rendelet 60. cikke (1) bekezdésének a) pontja], amelyet a létesítő okiratban vagy a társasági szerződésben határoznak meg, és az „üzleti tevékenységének fő helyével” sem [a rendelet 60. cikke (1) bekezdésének c) pontja].
56. Egyetértek azonban F. Spies észrevételeinek 38. pontjában előadottakkal a tekintetben, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kérdésre adandó válasznak nem kell szükségszerűen a rendelet 60. cikkének értelmezésén alapulnia.(36) Éppen ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy figyelembe kell venni a Bíróság által a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja második francia bekezdésének értelmezésére irányuló ítélkezési gyakorlatban arra az esetre meghatározott kapcsolóelveket, ha a szolgáltatásokat különböző helyeken végzik.(37)
57. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságnak mindenekelőtt azt kell kiderítenie, hogy Holterman Ferho és F. Spies között létrejött (a rendelet értelmében vett) „szerződés”(38) megállapítja‑e az elsődleges szolgáltatásnyújtás helyét (a Holterman Ferho holdingtársaság ügyvezetésének helye).(39) Ennek hiányában azt a helyet kell meghatározni, ahol F. Spies a szerződés teljesítése keretében gyakorolt tevékenységeinek túlnyomó részét ténylegesen végezte(40) (feltéve, hogy a szolgáltatásoknak a szóban forgó helyen történő nyújtása nem ellentétes a feleknek a szerződéses rendelkezésekben tükröződő szándékával). E tekintetben figyelembe lehet venni, különösen az e helyen töltött időt és az ott gyakorolt tevékenységek jelentőségét, és az elé terjesztett bizonyítékok alapján az ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata joghatóságának meghatározása.(41)
3. Közbenső következtetés
58. A fenti megfontolásokra tekintettel másodlagosan úgy vélem, hogy a rendelet 5. cikkének 1. pontja szerinti „szerződés vagy szerződéses igény” fogalma olyan esetet is magában foglal, amelyben valamely társaság e társaság ügyvezetői minőségében eljáró személyt von felelősségre az e személyre a társasági jog értelmében háruló feladatok megfelelő ellátására vonatkozó kötelezettségének megsértése miatt. A kérdést előterjesztő bíróság feladata meghatározni azt a helyet, ahol a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának értelmében a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani, amely (a hivatkozott rendelet értelmében vett) „szerződésben” megállapított elsődleges szolgáltatásnyújtás helyének felel meg, vagy ennek hiányában, az a hely, ahol a társaság ügyvezetője igazgatási tevékenységeinek túlnyomó részét ténylegesen végezte, feltéve, hogy a szolgáltatásoknak a szóban forgó helyen történő nyújtása nem ellentétes a feleknek a szerződéses rendelkezésekben tükröződő szándékával.
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés
59. A fentiek alapján, a teljesség igényével, rátérek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés rövid megválaszolására.
1. A felek észrevételeinek összefoglalása
60. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel kapcsolatban F. Spies, aki szerint a jelen ügyben a rendelet 5. cikkének 3. pontja nem alkalmazható, úgy véli, hogy nem szükséges a rendelet 60. cikkét alkalmazni a válaszadáshoz – ahogyan azt úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság teszi –, amennyiben a Bíróság azt megteszi: a káresemény helyére vonatkozó azon kapcsolóelvek alkalmazásával, amelyeket a Bíróság a rendelet 5. cikkének 3. pontjával összefüggésben dolgozott ki, joghatósággal ebben az esetben is a német bíróságok rendelkeznek.
61. A Holterman Ferho megállapítja, hogy a hivatkozott rendelet 5. cikkének 3. pontja („jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügy”) a jelen ügyben nem alkalmazandó.
62. A Bizottság nem zárja ki a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti kereset indításának lehetőségét, amennyiben a nemzeti jog azt megengedi. Ebben az esetben, a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján az alapeljárás felperese választhat, hogy a kár tényleges bekövetkezésének helyén, vagy a kárt okozó esemény bekövetkeztének helyén indít keresetet, amelyek a Bizottság szerint a jelen ügyben megegyeznek a Holterman Ferho társaság központi ügyvezetésének helyével.
2. Értékelés
63. Szintén másodlagos jelleggel, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság a felelősség megállapítása iránti kérelemnek a jelen indítvány 47. és 48. pontjában ismertetett feltételek szerinti vizsgálatát követően úgy tekinti, hogy a kérelem a rendelet 5. cikkének 3. pontja értelmében véve „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek” alá tartozik, e rendelkezés szerint annak a helynek a bírósága rendelkezik joghatósággal, „ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”. Márpedig, ahogy azt a Bíróság már kimondta, a szóban forgó hely „magában foglalja egyrészt azt a helyet, ahol a kárt okozó esemény, másrészt azt a helyet, ahol a káresemény bekövetkezett, ezért a felperes választásától függően az alperes perelhető mind az egyik, mind a másik hely szerinti bíróság előtt”.(42)
64. A kérdést előterjesztő bíróság feladata végül meghatározni, a jelen ügy ténybeli körülményei alapján, a kárt okozó esemény bekövetkezésének helyét és e kár bekövetkezésének helyét.
65. A kárt okozó esemény bekövetkezésének helye alatt olyan helyet kell érteni, ahol F. Spies a Holterman Ferho holdingtársaság ügyvezetőjeként rendszeresen végezte feladatait (amely hely, F. Spies Bíróság előtt tett nyilatkozata alapján Németországban volt, ezt a Holterman Ferho sem vitatta).
66. A kár bekövetkezésének helyét illetően, az alapjogvitához hasonló körülmények között, a holland bíróságok rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy a Németországban elkövetett cselekmény Hollandiában okozott vagy okozhat kárt. E tekintetben az ügyben eljáró bíróság feladata értékelni a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy a F. Spies által a Holterman Ferho társaság ügyvezetői feladatainak gyakorlása során elkövetett jogellenes cselekmény milyen mértékű kárt okozhatott az említett tagállamban. Márpedig e tekintetben figyelembe kell venni, ahogy azt a Bíróság is megállapította, hogy „az a hely, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet” fogalma nem értelmezhető olyan mértékben kiterjesztő módon, hogy bármilyen olyan helyet magában foglaljon, ahol megjelenhetnek az olyan cselekmény hátrányos következményei, amely egy másik helyen már ténylegesen bekövetkezett kárt okozott. Különösen a hivatkozott fogalmat nem lehet úgy értelmezni, hogy olyan helyet foglal magában, ahol a károsult egy másik tagállamban bekövetkezett és általa elszenvedett első kár következtében – állítása szerint – vagyoni kárt szenvedett.(43) Amint azt a Bíróság a Kronhofer‑ítéletben(44) megjegyezte, az ilyen értelmezés, amely a hatáskörrel rendelkező bíróság meghatározását a károsult „vagyona központjának” helyétől tenné függővé, leggyakrabban arra lenne alkalmas, hogy megalapozza a felperes lakóhelye szerinti bíróság joghatóságát, amelyet a rendelet(45) az általa kifejezetten előírt esetektől eltekintve nem támogat.
IV – Végkövetkeztetések
67. A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a következő módon válaszoljon a Hoge Raad der Nederlandennek:
„1) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet II. fejezete 5. szakaszának (18–21. cikk) rendelkezéseit alkalmazni kell,
– amennyiben az alperes a 44/2001 rendelet értelmében vett „egyedi munkaszerződés”, azaz egy olyan megállapodás szerződő feleként perelhető, amelynek értelmében valamely személy kötelezettséget vállal egy másik személlyel szemben arra, hogy e személy ügyvezetési hatásköre és utasításai alatt díjazás ellenében meghatározott tevékenységet végez; és
– amennyiben a kereseti kérelem az „egyedi munkaszerződésből” származik, azaz megállapítható, hogy a felrótt magatartás a szerződés konkrét tárgyára figyelemmel meghatározható szerződéses kötelezettségek megszegésének tekinthető,
mindkét eset megállapítása a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
Másodlagos jelleggel, amennyiben a 44/2001 rendelet II. fejezete 5. szakaszának (18–21. cikk) rendelkezései nem alkalmazhatók:
2) A 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontja szerinti „szerződés vagy szerződéses igény” fogalma olyan esetet is magában foglal, amelyben valamely társaság e társaság ügyvezetői minőségében eljáró személyt von felelősségre az e személyre a társasági jog értelmében háruló feladatok megfelelő ellátására vonatkozó kötelezettségének megsértése miatt. A kérdést előterjesztő bíróság feladata meghatározni azt a helyet, ahol a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának értelmében a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani, amely (a hivatkozott rendelet értelmében vett) „szerződésben” megállapított elsődleges szolgáltatásnyújtás helyének felel meg, vagy ennek hiányában, az a hely, ahol a társaság ügyvezetője igazgatási tevékenységeinek túlnyomó részét ténylegesen végezte, feltéve, hogy a szolgáltatásoknak a szóban forgó helyen történő nyújtása nem ellentétes a feleknek a szerződéses rendelkezésekben tükröződő szándékával.
3) Szintén másodlagos jelleggel, amennyiben megállapítható, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának értelmében vett „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek” magukban foglalják a felelősség megállapítása iránti kérelmet, az ügy ténybeli körülményei alapján a kérdést előterjesztő bíróság feladata meghatározni a kárt okozó esemény bekövetkezésének helyét és e kár bekövetkezésének helyét.