PHILIPPE LÉGER
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2005. december 8.1(1)
C‑539/03. sz. ügy
Roche Nederland BV
Roche Diagnostic Systems Inc.
NV Roche SA
Hoffmann-La Roche AG
Produits Roche SA
Roche Products Ltd
F. Hoffmann-La Roche AG
Hoffmann-La Roche Wien Gmbh
Roche AB
kontra
Frederick Primus és Milton Goldenberg
(A Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Brüsszeli Egyezmény – 6. cikk, 1. pont – Az alkalmazás feltételei – Több alperes – Az alperesek valamelyikének lakóhelye szerinti bíróság joghatósága – Európai szabadalommal kapcsolatos bitorlási kereset különböző szerződő államok területén székhellyel rendelkező társaságok ellen – Összefüggő keresetek”
1. Az európai szabadalom jogosultja a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény(2) 6. cikkének 1. pontja értelmében jogosult‑e a különböző szerződő államokban székhellyel rendelkező és ugyanazon csoportba tartozó több társasággal szemben a szabadalom megsértésével kapcsolatos keresetet egyetlen bírósághoz, mégpedig az e társaságok egyikének székhelye szerint illetékes bírósághoz benyújtani?
2. Lényegében így hangzik a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia) által az Egyesült Államokban lakóhellyel rendelkező, és egy orvosi vizsgálati eljárásra, illetve az ehhez szükséges felszerelésre vonatkozó európai szabadalom két magánszemély jogosult és a Roche gyógyszercsoport Hollandiában és más európai országokban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban székhellyel rendelkező kilenc társasága között, ez utóbbiak által egyes termékeknek a szóban forgó szabadalom jogosultjainak jogait sértő értékesítése miatt indult peres eljárás keretében feltett kérdés.
3. A Bíróságot néhány évvel ezelőtt a Court of Appeal (England and Wales) (Civil Division) (Egyesült Királyság) már megkereste egy hasonló kérdésben olyan kereszteljárások (szabadalombitorlás megszüntetése, illetve nemleges megállapítás és az érintett szabadalom érvénytelensége) miatt, amelyekben külön-külön a holland és a brit bíróságok előtt egy orvosi felszerelésre vonatkozó európai szabadalommal rendelkező amerikai társaság hollandiai, egyesült királyságbeli és egyesült államokbeli székhelyű több társaság ellen indított eljárást.(3) Jóllehet a Bíróság végül nem foglalt állást e kérdésben, mivel az ügyet a felek közötti egyezségkötés következtében törölték.(4)
4. Ezzel szemben a Bíróság elé utaltak egy német bíróságtól származó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést, amely jóllehet nyilvánvalóan különböző, mégis kapcsolatba hozható a jelen eljárással.(5) Ezen előbbi kérdés ugyanis nemzeti szabadalomra és nem európai szabadalomra vonatkozik, valamint – több alperes hiányában – a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazási feltételeit nem, csakis a szóban forgó egyezmény 16. cikke 4. pontjában meghatározott, a szabadalmak bejegyzése és érvényessége terén való kizárólagos joghatóság szabályának hatályát érinti, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett jelen kérdés vizsgálata szempontjából mégis jelentőséggel bírhat. Gyakran megesik ugyanis, hogy egy szabadalombitorlási jogvita keretében a szabadalom érvényessége megkérdőjeleződik (a bitorlással kapcsolatos eljárás alperese vagy az úgynevezett nemleges megállapításra irányuló eljárás felperese által), így hasznos lehet megvizsgálni az említett 16. cikk 4. pontja és a Brüsszeli Egyezményben szereplő egyéb joghatósági szabályok, mint például a 6. cikk 1. pontja közötti kapcsolatot.
I – Jogi háttér
A – A Brüsszeli Egyezmény
5. Az EGK‑szerződés 220. cikke (később az EK‑Szerződés 220. cikke, jelenleg az EK 293. cikk) alapján 1968‑ban elfogadott Brüsszeli Egyezmény célja a preambuluma értelmében az, hogy „az Európai Közösségen belül erősítse az itt lakóhellyel rendelkező személyek jogvédelmét”.
6. Úgynevezett „kettős” egyezményről van tehát szó, mivel nemcsak kölcsönös elismerési és végrehajtási szabályokat, hanem közvetlen joghatósági szabályokat is tartalmaz, amelyek a székhely szerinti szerződő államban közvetlenül, vagyis a később elismerésre és végrehajtásra alkalmas bírósági határozat meghozatalával kapcsolatos eljárás kezdetétől fogva alkalmazandók.
7. Ami a közvetlen joghatósági szabályokat illeti, ezek a Brüsszeli Egyezmény 2. cikke (1) bekezdésében rögzített azon elv köré rendeződnek, amelynek értelmében „[e]zen egyezmény rendelkezéseire is figyelemmel valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott szerződő állam bíróságai előtt perelhető”. Így amennyiben az alperes lakóhellyel rendelkezik valamely szerződő államban, főszabályként ennek az államnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal.
8. Ezen logika alapján a szóban forgó egyezmény 3. cikkének (1) bekezdése ehhez hozzáteszi, hogy „[v]alamely szerződő államban lakóhellyel rendelkező személy más szerződő állam bíróságai előtt kizárólag a [II.] cím 2–6. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető”.(6) Ezek a szabályok különféle jellegűek.
9. Egyesek közülük vagylagos jellegűek; lehetőséget biztosítanak a felperes számára, hogy úgy döntsön, hogy az alperes lakóhelye szerinti bíróság helyett egy másik szerződő állam bírósága előtt indít eljárást.
10. Különösen igaz ez az 5. cikk 3. pontjában meghatározott különös joghatósági szabályra, amely kimondja, hogy jogellenes károkozás vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény esetén a „kár bekövetkeztének helye” szerinti bíróság előtt is lehet perelni.
11. Ugyanez igaz különösen a Brüsszeli Egyezmény 6. cikk 1. pontjában meghatározott különös joghatóságra is, amely értelmében „[u]gyanezen alperes, [aki valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkezik, és éppen ezért a 2. cikk értelmében főszabály szerint ezen állam bírósága előtt perelhető], amennyiben az eljárás több alperest érint, bármelyikük lakhelye szerinti bíróság előtt lehet perelni”.
12. A Brüsszeli Egyezmény által meghatározott más joghatósági szabályok kötelezően előírják, hogy csakis valamely szerződő állam bíróságai előtt indítható eljárás, kizárva minden más szerződő államot. Ezen „kizárólagosnak” nevezett joghatósági szabályok között szerepel a 16. cikk 4. pontja. A szóban forgó cikk értelmében „[l]akóhelyre való tekintet nélkül kizárólagos joghatósággal rendelkeznek szabadalmak, védjegyek és formatervezési minták bejegyzése vagy érvényessége, valamint más hasonló, bejelentésre vagy lajstromozásra alkalmas jogok kérdésében annak a szerződő államnak a bíróságai, amelynek területén a bejelentést tették vagy a lajstromozás történt, vagy valamely nemzetközi egyezmény értelmében úgy tekintendő, mintha az előbbiek e területen történtek volna”.
13. Az európai szabadalmak megadásáról szóló, 1973. október 5‑én Münchenben aláírt egyezmény(7) hatálybalépését követően a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontja egy második francia bekezdéssel egészült ki, amelynek értelmében „[a]z Európai Szabadalmi Hivatal hatáskörének sérelme nélkül, a [Müncheni] egyezmény szerint kizárólag az egyes szerződő államok bíróságainak van joghatósága – a lakóhelytől függetlenül – az ezen állam által megadott, […] európai szabadalom bejegyzése vagy érvényessége kérdésével kapcsolatos ügyekben […]”.(8)
14. A Brüsszeli Egyezmény 16. cikkében meghatározott kizárólagos joghatósági szabályok kötelező ereje miatt az egyezmény 19. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben valamely szerződő állam bíróságához olyan keresettel fordulnak, amelyre a 16. cikk alapján más szerződő állam bírósága kizárólagos joghatósággal rendelkezik, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát”.
15. A szóban forgó egyezményben a joghatóságot meghatározó rendelkezések folyományaként ez utóbbi a végrehajtásukat szabályozó, bizonyos eljárási mechanizmusokat ír elő. A perfüggőséget és az összefüggő pereket érintő mechanizmusok annak megelőzésére szolgálnak, hogy a különböző szerződő államok bíróságai egymásnak ellentmondó döntéseket hozzanak.
16. Így a Brüsszeli Egyezmény perfüggőséget tárgyaló 21. cikke úgy rendelkezik, hogy amennyiben azonos jogalapból származó, azonos felek között folyamatban lévő eljárásokat különböző szerződő államok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást, és miután ez megtörtént, a másik bíróság javára megállapítja joghatósága hiányát.
17. Az összefüggő eljárásokat illetően a szóban forgó egyezmény 22. cikkének első és második francia bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben különböző szerződő államok bíróságai előtt indított, egymással összefüggő eljárások elsőfokon vannak folyamatban, a később megkeresett bíróság a fél kérelmére dönthet úgy, hogy az eljárást felfüggeszti, vagy az ügy áttételéről rendelkezhet, amennyiben saját joga az eljárások egyesítését lehetővé teszi, és az elsőként megkeresett bíróság mindkét kereset elbírálására hatáskörrel rendelkezik. A szóban forgó cikk harmadik francia bekezdése kimondja, hogy „a keresetek akkor tekintendők összefüggőnek, ha olyan szoros kapcsolat áll fenn közöttük, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése végett célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni”.
18. A joghatóságról való megállapodásra, illetve alkalmazására vonatkozó rendelkezések logikáját követve a Brüsszeli Egyezmény, annak III. címében a bírósági határozatok elismerésének és végrehajtásának egyszerűsített mechanizmusát szabályozza. Ezt a mechanizmust, amely az egyik szerződő állam bíróságai által hozott határozatok másik szerződő államban történő elismerésére és végrehajtására alkalmazandó, különösen az elismerés megtagadása okainak korlátozása jellemzi, amelyeket ezen egyezmény kimerítő jelleggel sorol fel. Ezen okok között szerepelnek a 27. cikk 3. pontjában meghatározott okok, arra az esetre, ha a székhely szerinti államban elfogadott határozat „összeegyeztethetetlen az ugyanazon felek közötti ügyben az adott államban hozott valamely határozattal”, valamint a 28. cikk (1) bekezdésében meghatározott ok, arra az esetre, ha a 16. cikkben meghatározott kizárólagos joghatósági szabályokat a székhely szerinti állam bírósága nem tartotta tiszteletben.
19. Végül, a Brüsszeli Egyezménynek ez utóbbi és más nemzetközi egyezmények közötti viszonyra vonatkozó VII. címe az 57. cikk 1. pontjában kimondja, hogy a „[j]elen egyezmény nem érinti azokat az egyezményeket, amelyeknek a szerződő államok részesei, és amelyek egyes különös jogterületeken a joghatóságot, valamint a határozatok elismerését és végrehajtását szabályozzák”.
B – A Müncheni Egyezmény
20. A Müncheni Egyezmény 1977. október 7‑én lépett hatályba. Ezidáig 31 állam írta alá, és ezek között szerepelnek mindazok, akik az alapeljárás szempontjából irányadó időpontban a Brüsszeli Egyezmény szerződő államai voltak.(9) A Közösség ezen egyezménynek nem tagja, de szó van arról, hogy a közösségi szabadalom bevezetésének terve keretében később az egyezmény részese lesz.
21. Amint azt annak 1. cikke kimondja, az egyezmény létrehozza „[…] a szerződő államoknak a találmányi szabadalmak megadására vonatkozó közös jogrendjét”, és ennek érdekében felállít egy szervezetet, az Európai Szabadalmi Hivatalt (a továbbiakban: EPO), amelynek feladata az úgynevezett „európai” szabadalmak központi jellegű megadása, amelyek területi hatálya viszont a bejelentő kérelmétől függ.(10)
22. Ezen szabadalmak megadásának közös szabályai egyrészt anyagi (lényegében a szabadalmazható találmányok meghatározására vonatkozóan), másrészt pedig eljárási jellegűek, mivel e szabadalmaknak az EPO általi megadására vonatkozó eljárást, illetve adott esetben a szóban forgó megadott szabadalom elleni felszólalás benyújtása következtében ugyanezen szervezet más szervei előtti későbbi eljárást szabályozzák. Ez a kérelem, amelyet csakis a szóban forgó szabadalom megadását követő bizonyos határidőn belül lehet benyújtani, és amely csakis az egyezmény által kimerítő jelleggel felsorolt okokra alapítható, a szóban forgó szabadalom megvonásához vagy – figyelembe véve a módosításokat, amelyeket a szabadalmas a felszólalási eljárás során tett – fenntartásához vezethet.(11)
23. E közös szabályokon kívül az európai szabadalom azon egyes szerződő államok nemzeti szabályozásának hatálya alá esik, amelyekre kiterjedően azt megadták. Amint ugyanis azt megadták, a szóban forgó európai szabadalom „nemzeti szabadalmak kötegévé” bomlik szét.(12)
24. Így a Müncheni Egyezmény 2. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a]z európai szabadalom mindegyik Szerződő Államban, amelyre kiterjedően azt megadták, ugyanazzal a hatállyal rendelkezik, és ugyanolyan feltételek alá esik, mint az ebben az államban megadott nemzeti szabadalom, kivéve, ha ez az Egyezmény eltérően rendelkezik”.
25. Ugyanígy a szóban forgó egyezmény 64. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „[a]z európai szabadalom alapján a szabadalom jogosultja […] a megadásról szóló értesítés meghirdetésének napjától kezdve mindegyik Szerződő Államban, amelyre kiterjedő hatállyal a szabadalmat megadták, ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint amelyek az érintett államban nemzeti úton megadott szabadalomból erednének”. Ugyanezen cikk (3) bekezdése ezt azzal egészíti ki, hogy „[a]z európai szabadalom bitorlása esetén a nemzeti jog szerint kell eljárni”.(13)
26. Az európai szabadalomnak a nemzeti szabadalomhoz való ilyenfajta hasonlítása nem csupán abban fejeződik ki, hogy az oltalmat illetően mindegyik szerződő államban, amelyre kiterjedő hatállyal a szóban forgó európai szabadalmat megadták, a nemzeti szabadalomra vonatkozó szabályozás hatálya alá esik, hanem elvileg abban is (kivéve az EPO előtti felszólalás esetét), hogy e szabadalommal kapcsolatos jogvitákat az érintett egyes szerződő államok nemzeti bírósága elé utalja.
27. Ez az elv érvényes mind az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvitákra, mind pedig az ennek érvényességére vonatkozó jogvitákra,(14) mivel a Müncheni Egyezmény 138. cikke értelmében az európai szabadalom valamely szerződő állam bírósága által történő semmissé nyilvánítása csakis ezen állam területén hatályos, más szerződő államokban pedig nem, ellentétben a szabadalomnak az EPO által való megvonásának esetével, mivel e határozat hatálya kiterjed azon szerződő államok összességére, amelyekre vonatkozóan a szóban forgó szabadalmat megadták.
28. Az európai szabadalom bitorlásával, illetve ennek érvényességével kapcsolatos jogviták keretében felmerülhet az a kérdés, hogy gyakorlatilag mi a szabadalmi oltalom terjedelme, vagyis pontosan mi a szabadalmat képező szellemi tulajdon technikai tárgya.(15) Ezen kérdés megvizsgálásának módszerét a Müncheni Egyezmény 69. cikke határozza meg. A szóban forgó cikk (1) bekezdése értelmében az európai szabadalom (illetve az európai szabadalmi bejelentés) alapján fennálló oltalom terjedelmét az igénypontok határozzák meg, mindamellett, hogy az igénypontokat azonban a leírás és a rajzok alapján kell értelmezni.(16) A számos szerződő állam hatáskörrel rendelkező szervei közötti értelmezési eltérések kialakulásának elkerülése érdekében ez az egyezmény egy, a szóban forgó 69. cikket értelmező jegyzőkönyvvel egészült ki.(17)
II – A tényállás és az alapeljárás
29. Az Amerikai Egyesült Államokban lakóhellyel rendelkező F. Primus és M. Goldenberg egy európai szabadalom együttes jogosultjai, amelyet 1992‑ben adtak meg tíz szerződő államra, mégpedig az Osztrák Köztársaságra, a Belga Királyságra, a Svájci Államszövetségre, a Németországi Szövetségi Köztársaságra, a Francia Köztársaságra, a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságára, a Liechtensteini Hercegségre, a Luxemburgi Nagyhercegségre, a Holland Királyságra és a Svéd Királyságra kiterjedően.
30. Ez a szabadalom egyrészt egy, valamely szérum- vagy plazmamintában a (úgynevezett CEA) carcinoembrionális antigének jelenlétének meghatározására szolgáló immunitáselemzési eljárást foglal magában, másrészt pedig egy, az antigének adagolására szolgáló, immunadagoló készlet vagy CEA‑készlet néven ismert felszerelést. A szóban forgó találmány – úgy tűnik – nagy jelentőséggel bír a rák bizonyos formáinak felismerésében, illetve kezelésében.
31. 1997‑ben e szabadalom jogosultjai, illetve az amerikai Immunomedic társaság (aki nyilvánvalóan e szabadalomra vonatkozó kizárólagos engedéllyel rendelkezik)(18) a Rechtbank te ’s-Gravenhage (a hágai elsőfokú bíróság) elé idézték a hollandiai székhelyű Roche Nederland BV társaságot,(19) valamint a Roche-csoport nyolc másik, egyesült államokbeli, belgiumi, németországi, franciaországi, egyesült királyságbeli, svájci, ausztriai és svédországi székhelyű társaságát. A bitorlás megszüntetésére irányuló eljárásban azzal vádolták ez utóbbiakat, hogy a Cobas Core CEA EIA néven CEA-készletek forgalomba hozatalával a tulajdonukban álló európai szabadalomhoz fűződő jogaikat megsértették.
32. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy a nem hollandiai székhellyel rendelkező nyolc társaság kifogásolta a megkeresett bíróság joghatóságát, és a kereset érdemi részét illetően vitatták a jogsértés tényét, illetve megkérdőjelezték a szóban forgó európai szabadalom érvényességét.(20)
33. A joghatóság hiányára vonatkozó kifogásának alátámasztása érdekében, a Bíróságnak a Kalfelis‑ügyben 1988. szeptember 27‑én hozott ítéletére(21) hivatkozva azt állították, hogy a jelen esetben a bíróságok megfelelő működése az összeegyeztethetetlen bírósági határozatok elkerülése érdekében nem teszi szükségessé az együttes vizsgálatot és elbírálást. Véleményük szerint minden egyes érintett állam tekintetében elkülönült szabadalom létezik, így a határozatok összeegyeztethetetlenségének kockázata nem áll fenn.
34. A Rechtbank te ’s-Gravenhage az 1997. október 1‑jei ítéletében elutasította ezt a joghatóság hiányára alapított kifogást, a felperesek keresetét azonban érdemben utasította el.
35. Pontosabban ez a bíróság a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja alapján megállapította a Hollandián kívüli szerződő államokban székhellyel rendelkező társaságok ellen benyújtott keresetek elbírálására vonatkozó joghatóságát. A svájci és az egyesült államokbeli székhelyű társaságokkal szemben benyújtott kereseteket illetően a Brüsszeli Egyezmény 4. cikkének első francia bekezdésének megfelelően úgy értékelte, hogy az igazságszolgáltatási hatáskörről és a polgári és kereskedelmi jogi határozatok végrehajtásáról szóló, Luganói 1988. szeptember 16‑i egyezmény(22) 6. cikkének 1. pontja, illetve a Brüsszeli Egyezmény 4. cikkének első francia bekezdése értelmében a nemzeti jog alapján annak érdemben való elbírálására joghatósággal rendelkezik.
36. A Brüsszeli Egyezmény 6. cikk 1. pontját illetően a Rechtbank te ’s-Gravenhage elutasította az alperesek azon érvelését, miszerint minden egyes érintett államban külön szabadalom létezne, mivel az európai szabadalmat a Müncheni Egyezmény 69. cikke értelmében mindezen államokban azonos módon kell értelmezni, így – véleménye szerint – kizárt, hogy a bitorlást az egyik államban megállapítsák, a többiben pedig nem. E bíróság hozzátette, hogy a szóban forgó összes társaság egyazon csoport tagja, ily módon a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben támasztott követelményeknek megfelelően a keresetek egymással összefüggenek. Végül hangsúlyozta, hogy végeredményben a Tatry‑ügyben 1994. december 6‑án hozott ítéletében(23) a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 22. cikkének harmadik francia bekezdése kapcsán az „összefüggő keresetek” fogalmának olyan széles értelmezését adta, amely felöleli „mindazon eseteket, amikor fennáll az egymásnak ellentmondó megoldások kockázata, mégha a határozatok külön-külön végrehajthatóak, illetve mégha a jogi következmények nem is zárják ki egymást kölcsönösen”(24). Ez igaz a szóban forgó esetben, mivel a keresetek különböző, de azonos tartalmú szabadalmak állítólagos bitorlására vonatkoznak.
37. A felperesek ezen ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be, és a keresetüket kiterjesztették annak érdekében, hogy a bíróság egyrészt elrendelje az alperesekkel szemben bizonyos információk benyújtását, az összes jogsértő áru vásárlójának tájékoztatása, a még készleten lévő, illetve a visszahívott készítmények megsemmisítését, másrészt pedig, hogy kötelezze a szóban forgó alpereseket a bekövetkezett károk megtérítésére vagy a szabadalmuk bitorlásából eredő előnyök átengedésére.(25)
38. A 2002. június 27‑i ítéletében a Gerechtshof te’s-Gravenhage a joghatóság hiányával kapcsolatban az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, míg azt érdemben megváltoztatta.
39. Pontosabban az érdemi részt illetően ez a fellebbviteli bíróság – kényszerítő bírság kiszabásának terhe mellett – eltiltotta az alpereseket az európai szabadalomhoz fűződő jogok megsértésétől az összes érintett országban, kötelezte őket, hogy a felperesek számára különböző, a szóban forgó bitorló magatartás terjedelmének (a jogsértő áruk mennyiségének és a vevők személyazonosságának) meghatározására szolgáló bizonyítékokat szolgáltassanak, illetve a szóban forgó alpereseket kötelezte a felperesek későbbiekben számszerűsítendő kárainak megtérítésére.
40. Ezt az ítéletet két millió euró biztosíték ellenében előzetesen végrehajthatónak nyilvánították.(26)
41. A szóban forgó alperes társaságok semmisségi panasszal éltek a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia) előtt.(27) F. Primus és M. Goldenberg csatlakozó semmisségi panasszal éltek.(28)
III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
42. A felek által előterjesztett – lényegében az elsőfokon előadottakkal megegyező – álláspontokra figyelemmel a Hoge Raad der Nederlanden úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra a következő kérdéseket terjesztette:
„1) Fennáll‑e a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazásához megkövetelt összefüggés a valamely európai szabadalom jogosultja által a megkeresett bíróság államában székhellyel rendelkező alperes ellen a szabadalom megsértésével kapcsolatban benyújtott kereset és a megkeresett bíróságétól eltérő szerződő államokban székhellyel rendelkező különböző alperesek ellen benyújtott keresetek között annak kapcsán, hogy a felperes állítása szerint azok egy vagy több szerződő államban sértik e szabadalmat?
2) Amennyiben az első kérdésre adott válasz nemleges vagy nem fenntartás nélkül igenlő, akkor milyen körülmények esetén áll fenn ilyen összefüggés, és van‑e jelentősége annak az ügy szempontjából, hogy
– az alperesek ugyanannak a csoportnak a tagjai?
– az alperesek közös magatartása közös politikán alapul, és igenlő válasz esetén, van‑e jelentősége annak a helynek, ahol ezt a közös politikát kidolgozták?
– az állítólagos jogsértési cselekményeknek azonosak vagy közel azonosak?”
IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések értelme és terjedelme
43. Az együttesen megvizsgálandó két kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó az olyan, az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogviták keretében, amelyben több, különböző szerződő államokban székhellyel rendelkező társaságot perelnek az ezen egyes államokban elkövetett cselekmények miatt, különösen abban az esetben, ha a szóban forgó, egyazon csoportba tartozó társaságok az egyikük által kidolgozott közös üzleti politikának megfelelően azonos vagy hasonló módon jártak el.
44. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozta,(29) a kérdése – a hollandiai székhelyű társaságok kivételével – a Brüsszeli Egyezmény több szerződő államaiban székellyel rendelkező (vagyis a Belgiumban, Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában és Svédországban székhellyel rendelkező társaságok), illetve közvetve a Luganói Egyezmény szerződő államában, Svájcban székhellyel rendelkező társaság helyzetét érinti. Amint arra már felhívtam a figyelmet, ez utóbbi egyezmény ugyanis a Brüsszeli Egyezményben megfogalmazott szabályok szinte összességét (mint például a 6. cikk 1. pontját) kiterjeszti a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozó államokon kívüli más államokra, így az említett cikk Bíróság általi értelmezése a Luganói Egyezmény megfelelő cikkére átültethető.
45. Amint a kérdést előterjesztő bíróság szintén kimondta, a jelen kereset tehát nem vonatkozik az Egyesült Államokban, vagyis (akár a Brüsszeli Egyezmény, akár a Luganói Egyezmény szempontjából) harmadik államban székhellyel rendelkező társaság helyzetére. A Brüsszeli Egyezmény 4. cikkének első francia bekezdése értelmében ugyanis e társaság helyzetére főszabály szerint a Holland Királyságban, vagyis a megkeresett bíróság szerinti szerződő államban hatályban lévő joghatósági szabályok vonatkoznak.
46. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tekintetében további pontosítás szükségeltetik. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat olvasata alapján úgy tűnik, hogy az alapeljárás ebben a szakaszban az átmeneti vagy védintézkedéseknek a Brüsszeli Egyezmény 24. cikke értelmében való elfogadására szolgáló gyorsított eljárás keretébe illeszkedik.(30) A kérdést előterjesztő bíróság nem a szóban forgó 24. cikk, hanem kizárólag ugyanezen egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazási feltételei felől kérdezi a Bíróságot. Ugyanakkor általánosan elfogadott az, hogy az Egyezmény 2. és 5–18. cikke értelmében az ügy érdemi része tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság az esetlegesen szükségesnek bizonyuló átmeneti vagy védintézkedések elrendelése tekintetében is rendelkezik joghatósággal, így szükségtelen az említett 24. cikkre hivatkozni.(31) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság tehát valójában arra keresi a választ, hogy a holland bíróság az alapügy érdemi részének egésze tekintetében, az eljárás valamennyi szakában, vagyis úgy ideiglenes jogvédelmi bíróságként, mint érdemben határozó bíróságként rendelkezik‑e joghatósággal.
47. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságot nem kérdezi a szóban forgó egyezmény 6. cikke 1. pontjának és a 16. cikke 4. pontjának összefüggéséről, amely – mint felidézzük – kimondja, hogy „[l]akóhelyre való tekintet nélkül […] kizárólagos joghatósággal rendelkeznek szabadalmak, védjegyek és formatervezési minták bejegyzése vagy érvényessége […] kérdésében annak a szerződő államnak a bíróságai, amelynek területén a bejelentést tették vagy a lajstromozás történt, vagy valamely nemzetközi egyezmény értelmében úgy tekintendő, mintha az előbbiek e területen történtek volna”.
48. A Duijnstee_ügyben 1983. november 15‑én hozott ítéletében a Bíróság ugyanakkor e rendelkezések megszorító értelmezését adta, mivel a meghatározott kizárólagos joghatósági szabály alkalmazását a szabadalom érvényességével, fennállásával vagy megvonásával, vagy a korábbi bejelentéshez fűződő elsőbbségi jogok alapján a tulajdoni jogok megszerzésével kapcsolatos jogvitákra korlátozta, kizárva az egyéb, így a szabadalombitorlással kapcsolatos jogvitákat.(32)
49. Azonban a szabadalombitorlással kapcsolatos jogvitáknak a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke 4. pontjának hatálya alóli kivételének pontos terjedelme kérdéses marad.
50. Pontosabban felmerül a kérdés, hogy ez a kizárás oly módon általános‑e, hogy a szóban forgó cikk még akkor sem lenne alkalmazható, ha a szabadalombitorlással kapcsolatos jogvita keretében az adott szabadalom érvényessége vitatott.
51. A szabadalmas jogainak sérelme ugyanis csakis akkor lehetséges, ha a szóban forgó szabadalom érvényes. Ugyanakkor, a szabadalombitorlással kapcsolatos eljárások alpereseinek többsége vitatja a szabadalom érvényességét. Pontosan ez a helyzet az alapeljárásban is.(33) Ebből következik, hogy a szabadalombitorlással kapcsolatos jogvita eldöntése érdekében a megkeresett bíróságnak igen gyakran kell állást foglalnia az érintett szabadalom érvényessége tekintetében.
52. Ugyanakkor, feltéve hogy a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjában meghatározott kizárólagos joghatóságra vonatkozó szabály alkalmazandó e jogviták esetén, akkor csakis ezek alkalmazandóak, és nem pedig a szóban forgó egyezmény által meghatározott más joghatósági szabályok, mint például ugyanezen egyezmény 6. cikkének 1. pontja.
53. Következésképpen, egy szabadalombitorlással kapcsolatos olyan jogvitában, amelyben az adott szabadalom érvényessége vitatott (amint az alapügyben is), az említett 6. cikk 1. pontja alkalmazhatóságának kérdése csakis akkor merül fel, ha a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontja nem lenne alkalmazandó e jogvitára nézve.
54. Ebből következik, hogy ezen 16. cikk 4. pontjának a jogvitára való alkalmazhatóságának kérdése megelőzi az említett egyezmény 6. cikke 1. pontja alkalmazhatóságának kérdését.
55. Amint arra felhívtam a figyelmet, a Bíróságot ezen előzetes kérdéssel kapcsolatban keresték meg a fent hivatkozott, jelenleg folyamatban lévő GAT‑ügyben.(34) Tehát a Bíróság feladata, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező kérdés megvizsgálása előtt e kérdésben állást foglaljon.
56. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések jelentésének megvizsgálásához egy utolsó pontosítás szükségeltetik. Amint azt több fél is hangsúlyozta,(35) a Bíróság megkeresése egy, a 90‑es évek elején Hollandiában indult, olyan új ítélkezési irányzat folyománya, amely a szerződő államok között éles vitára adott okot, különösen az Egyesült Királyságban, ahol komoly fenntartásokkal fogadták, és – amint azt már említettem (az indítvány 3. pontjában) – egy korábbi előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgált, amely azonban végül megválaszolatlan maradt.
57. Mivel ismét e nemzeti ítélkezési irányzat áll a Bíróság megkeresésének hátterében, szükségesnek tartom annak rövid bemutatását.
58. Az első időszakban, a 90‑es évek elején, a holland bíróságok a Brüsszeli egyezmény 6. cikkének 1. pontját szélesen értelmezték, olyannyira, hogy minden olyan európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvitára alkalmazták, amelyben több (Hollandiában és más szerződő államokban lakóhellyel rendelkező) alperest azzal vádoltak, hogy ezen egyes szerződő államok területén azonos vagy hasonló cselekményeket követtek el.
59. A második időszakban, a 90‑es évek végén, ez az ítélkezési gyakorlat csakis azon jogvitákra korlátozódott, amelyekben az alperesek ugyanabba a csoportba tartozó társaságok voltak, és olyan közös üzleti politika alapján cselekedtek, amelyet lényegében a hollandiai székhelyű társaság alkotott meg. Ez az új, a „the spider in the web” elmélet néven ismert ítélkezési irányzat tehát az egyes alpereseknek a tényállás megvalósításában való szerepére összpontosít. Ez, a Gerechtshof te ’s-Gravenhage (a hágai fellebbviteli bíróság) által az Expandable Grafts kontra Boston Scientific ügyben 1998. április 23‑án hozott elvi ítéletben megfogalmazott elmélet nagymértékben ihlette a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést. E második kérdés, amelyet a kérdések átfogalmazása során az első kérdéshez kapcsolva egyetlen kérdéssé alakítottam, közvetlen hatással van e nemzeti ítélkezési gyakorlat esetleges fenntartására.
60. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések értelmével és jelentésével kapcsolatos pontosítások előadását követően azokat együttesen vizsgálom meg.
V – Elemzés
61. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tényleges megvizsgálása előtt néhány előzetes észrevételt teszek a bitorlás jelenségével kapcsolatban.
A – Előzetes észrevételek a bitorlás jelenségével kapcsolatban
62. A szellemi tulajdonhoz való jogok védelme olyan kérdés, amely természeténél fogva nemzetközi dimenziókat ölt, és amely egyébiránt több nemzetközi egyezmény és bizonyos másodlagos közösségi jogi aktusok elfogadására adott alapot. Igaz ez különösen, mivel a bitorlás olyan jelenség, amely világszinten bontakozik ki.
63. E jelenség különösen az orvosi és gyógyszerészeti találmányi szabadalmak jogosultjainak érdekeit érinti.(36)
64. Ezen a területen a találmányok kidolgozására szánt befektetések ugyanis általában igen jelentősek, ami szükségessé teszi ennek számos országban való kiaknázását annak érdekében, hogy e befektetések megtérüljenek. Azon túl, hogy a közegészség szintjén milyen kockázatot jelent, a szabadalombitorlás ily módon olyan, különösen tisztességtelen versenymagatartásként jelenik meg, amely a feltalálók erőfeszítéseiből jogosulatlanul húz hasznot, jóllehet a jogaikra szabadalmi oltalom vonatkozik.
65. Bár a nemzeti szabályozások közelítése már néhány éve folyamatban van, a találmányi szabadalmak oltalmának szintjei között továbbra is jelentős különbségek vannak. Ez a helyzet a szabadalombitorlók előtt sem maradt rejtve, akik ennek megfelelően nem késlekednek a magatartásukat annak érdekében módosítani, hogy a tevékenységüket inkább egyes, mintsem más országokban fejtsék ki.
66. E feltételek mellett csupán bízhatunk abban, hogy a nemzeti szabályozások között a találmányi szabadalmak oltalma terén fennmaradt különbségek nem vezetnek ismét az európai szabadalmak jogosultjai jogainak védelmére irányuló eljárásoknak az egyes szerződő államok bíróságai közötti megosztásához.
67. Mégis, bármilyen jogos is legyen, ez az igyekezet önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja alkalmazási feltételeinek széles értelmezését indokolja.
68. Véleményem szerint a közösségi és nemzetközi jog jelenlegi állása szerint a szóban forgó egyezmény 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazandó olyan európai szabadalombitorlási eljárásban, amelyben a különböző szerződő államokban székhellyel rendelkező több társaságot perelnek az ezen egyes államok területén elkövetett cselekmények miatt, még abban az esetben sem, ha a szóban forgó, ugyanabba a csoportba tartozó társaságok az egyikük által kidolgozott közös üzleti politika alapján azonos vagy hasonló módon jártak el.
69. Bár ez a megoldás bizonyosan kevéssé kielégítőnek tűnik, és végeredményben a jelenleg fennálló rendszer korlátait mutatja be, mégis jelenleg – legalábbis az alapeljárás tényállásának bekövetkezte idején – kötelező.
70. Több érv is szól a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja alkalmazási feltételeinek megszorító értelmezése mellett. Ezek elsősorban e cikk alkalmazhatóságához megkövetelt összefüggés jellegére; másodsorban ebből az európai szabadalombitorlással kapcsolatos jogvitákra vonatkozó következtetésekre; harmadsorban a szóban forgó egyezmény 16. cikkének 4. pontjában meghatározott kizárólagos hatáskör szabályának az ilyen jogvitákra kifejtett hatására, illetve negyedsorban az e téren való jövőbeli kilátásokra vonatkoznak. Ezen érveket egymást követően fejtem ki.
B – A Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazhatóságához megkövetelt összefüggés jellege
71. A fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság kimondta, hogy „[a] 6. cikk 1. [pontjában] megállapított szabályt […] akkor kell alkalmazni, amikor a különböző alperesek ellen benyújtott keresetek már az eljárások megindításakor kapcsolódnak, azaz, ha célszerűnek tűnik azokat együtt vizsgálni és elbírálni, az elkülönült eljárásokból eredő összeegyeztethetetlen bírósági határozatok kockázatának elkerülése érdekében”(37).
72. A Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának szövegén túlmenően, amely a keresetek között semmiféle összefüggést nem követel meg, a Bíróság fenn kívánta tartani a szóban forgó egyezmény 2. cikkének tényleges hatályát, amely az egyezmény által felállított rendszer „alapkövének” minősül.(38) Kizárt tehát, hogy valamely felperes „szabadságában állna, abból a célból benyújtani egy több alperes elleni kérelmet, hogy az alperesek egyikét kivonja a lakóhelye szerinti állam bíróságainak joghatósága alól”.(39)
73. A Bíróság által ebben az ítéletben a keresetek szükséges összefüggésének meghatározására alkalmazott formula megfelel a Brüsszeli Egyezmény 22. cikkének harmadik francia bekezdésében található formulának, amely – felidézem – kimondja, hogy „[e] cikk alkalmazásában a keresetek akkor tekintendők összefüggőnek, ha olyan szoros kapcsolat áll fenn közöttük, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése végett célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni”.
74. Néhány évvel a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítélet kihirdetését követően a Bíróság az említett 22. cikk értelmében ezen összefüggés fogalmának széles értelmezését adta. A fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítéletben ugyanis úgy értékelte, hogy „[a] bíróságok megfelelő működésére vonatkozó cél kielégítése érdekében ezen értelmezésnek szélesnek és olyannak kell lennie, hogy felölelje mindazon eseteket, ahol fennáll az egymásnak ellentmondó határozatok elfogadásának veszélye, mégha a határozatok külön-külön végrehajtatóak is, és azok jogi következményei nem zárják ki egymást kölcsönösen”(40).
75. Ebből a Bíróság arra következtetett, hogy „[…] a [Brüsszeli] Egyezmény 22. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ahhoz, hogy összefüggés álljon fenn egyrészt egy szerződő államban valamely áruk tulajdonosainak egy bizonyos csoportja által egy hajótulajdonos ellen az elkülönülő, de azonos tartalmú szerződések keretében, ömlesztve szállított rakomány egy részében bekövetkezett károk megtérítése érdekében benyújtott kereset, másrészről pedig egy másik szerződő államban ugyanezen hajótulajdonos ellen, az ugyanezen körülmények között, a hajótulajdonos és az első tulajdonosi csoport között létrejött szerződésektől elkülönülő, de azonos tartalmú szerződések keretében szállított rakomány másik részének tulajdonosai által benyújtott kereset között, elegendő az, hogyha azok elkülönített tárgyalása és elbírálása azzal a veszéllyel jár, hogy egymásnak ellentmondó határozatok születnek, azon veszély fennálltának szükségessége nélkül, hogy azok egymást kölcsönösen kizáró jogi következményeket eredményeznének”(41).
76. Ahhoz, hogy ezt a következtetést levonja, a Bíróság elutasította azt a kifogást, miszerint a Brüsszeli Egyezmény 22. cikkének harmadik francia bekezdésében szereplő „egymásnak ellentmondó határozatok” kifejezésnek az ugyanezen egyezmény 27. cikkének 3. pontjában szereplő (szinte azonos) kifejezésnek adott értelmet szükséges biztosítani.(42)
77. Ebben a vonatkozásban lényegében arra a gondolatra támaszkodott, hogy e két rendelkezés által kitűzött cél eltérő.
78. Kifejti ugyanis, hogy jóllehet „[a Brüsszeli] Egyezmény 27. cikkének 3. pontja megnyitja a bíró számára – az Egyezmény elvei és céljai alóli kivételként – annak lehetőségét, hogy valamely külföldi határozat elismerését megtagadja”(43), így ezt a cikket megszorítóan kell értelmezni; ezzel szemben „az Egyezmény 22. cikke harmadik francia bekezdésének célja […], hogy a Közösségen belül az ítélkezési funkció gyakorlásának jobb összehangolását megvalósítsa, és hogy elkerülje a határozatok következetlenségét és az egymásnak ellentmondó határozatokat, mégha ez utóbbiak külön-külön végrehajthatóak is”, így ezt a cikket szélesen kell értelmezni.(44)
79. Felmerül a kérdés, hogy nem kellene‑e a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazhatóságához megkövetelt összefüggés jellegének meghatározása érdekében hasonló gondolatmenetet követni.
80. Jóllehet ez a cikk ugyanis az abban megfogalmazott eljárásegyesítő mechanizmus miatt úgy tekinthető, mint amely a Brüsszeli Egyezmény 22. cikke által kitűzött ugyanazon célt követi, véleményem szerint e két cikk közelítése eddig a pontig lehetséges. Én úgy látom, hogy két alapvető különbség áll fenn közöttük. Az első az egyezmény 2. cikkében meghatározott általános joghatósági szabály alkalmazását érintő hatásukkal kapcsolatos. A második a végrehajtásuk módjával kapcsolatos.
81. A Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjában megfogalmazott mechanizmusnak a 2. cikk alkalmazását érintő hatását illetően el kell ismerni, hogy az különösen jelentős. E mechanizmus bevezetése ugyanis arra a gondolatra épül, hogy valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkező alperes lakóhely szerinti bíróságának joghatósága kellően szilárd ahhoz, hogy a joghatóságnak – a más szerződő államokban lakóhellyel rendelkező többi alperessel szemben – e bíróságra való kiterjesztését igazolja. A joghatóság kiterjesztésének e mechanizmusa tehát szisztematikusan ahhoz vezet, hogy ez utóbbiakat megfosztja a természetes bírósági fórumuktól, és paradox módon tekintetükben az említett 2. cikk alkalmazásának megsértéséhez vezet.
82. Ellentétben az említett 6. cikk 1. pontjával, ugyanezen egyezmény 22. cikkében meghatározott mechanizmusnak a 2. cikk alkalmazását érintő hatása nem szisztematikus.
83. Az említett 22. cikk ugyanis a Brüsszeli Egyezménynek a perfüggőségre vonatkozó 21. cikke mintájára nem csupán akkor alkalmazandó, ha a később megkeresett bíróság joghatóságát ez az egyezmény, mégpedig 2. cikke határozza meg, hanem akkor is, ha az a szóban forgó egyezmény 4. cikke értelmében a szerződő állam jogszabályaiból következik.(45) Ebből következik, hogy a szóban forgó 22. cikkben meghatározott mechanizmus semmiféle hatással nincs a 2. cikk alkalmazására.
84. Annál is inkább így van, mégha a később megkeresett bíróság joghatósága a szóban forgó 2. cikken alapul is, mivel nem biztos, hogy a Brüsszeli Egyezmény 22. cikke mechanizmusának alkalmazása ahhoz vezet, hogy ez a bíróság megállapítja joghatóságának hiányát, és ezáltal az érintett alperest a lakóhelye szerinti szerződő állam fórumától megfosztja.
85. Az említett 22. cikk ugyanis – idézzük fel – kimondja, hogy amennyiben az összefüggő eljárások különböző szerződő államok bíróságai előtt első fokon vannak folyamatban, a később megkeresett bíróság felfüggesztheti az eljárást vagy valamely fél kérelmére dönthet az ügy más bírósághoz való áttételéről, feltéve, hogy a vonatkozó joga az eljárások egyesítését lehetővé teszi és amennyiben az a két kereset tekintetében az elsőként megkeresett bíróság rendelkezik joghatósággal. A szóban forgó egyezmény ezen rendelkezései a később megkeresett bíróság számára egyszerű választási lehetőséget biztosítanak, így ez utóbbi úgy határozhat, hogy az ügyben érdemben határoz anélkül, hogy figyelembe venné a valamely más szerződő államban korábban megindított, párhuzamos eljárást.(46)
86. Amennyiben tehát a később megkeresett bíróság rendelkezik joghatósággal a Brüsszeli Egyezmény 2. cikke alapján azért, mert az alperesnek vagy az alperesek valamelyikének azon szerződő államban van a lakóhelye, amelyben a bíróság működik, az adott bíróság a szóban forgó egyezmény 22. cikke értelmében vagy megtagadja a joghatósága gyakorlását azáltal, hogy valamely fél kérelmére az ügyet más bírósághoz teszi át, vagy felfüggeszti az eljárást az elsőként megkeresett bíróság határozathozataláig, vagy pedig a jogvitában azonnal határozatot hoz az eljárás felfüggesztése nélkül.
87. Az alperesnek vagy az alperesek egyikének a lakóhely szerinti szerződő állam fórumától való megfosztása azáltal, hogy a később megkeresett bíróság az ügyet az említett egyezmény 22. cikke értelmében más bírósághoz teszi át, tehát egyáltalán nem szisztematikus, ellentétben azzal az esettel, amint azt láttuk, amikor annak 6. cikke 1. pontja alapján járnak el.
88. A Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja és 22. cikke közötti, a szóban forgó egyezmény 2. cikkére kifejtett hatásukban rejlő különbség véleményem szerint igazolja azt, hogy az alkalmazásukhoz külön-külön megkövetelt összefüggéssel kapcsolatos feltétel is különböző módon legyen értendő.
89. Jóllehet, könnyen elismerhető, hogy a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítéletnek megfelelően az összefüggés fogalmának a szóban forgó egyezmény 22. cikke értelmében való széles értelmezése ugyanis nem veszélyezteti a 2. cikk tényleges hatását, nem mondható el ugyanez a 6. cikk 1. pontjánal alkalmazása esetén az összefüggés fogalmának értelmezéséről. El kell ismerni, hogy ebben a sajátos esetben a széles értelmezés elkerülhetetlenül azon esetek jelentős csökkenéséhez vezetne, amelyekben a 2. cikk alkalmazandónak bizonyulna (a több alperest illetően).
90. Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság mindig gondos figyelmet fordított arra, hogy a Brüsszeli Egyezmény 5. és 6. cikkében meghatározott különösen joghatósági szabályokat megszorítóan értelmezze, mivel ez utóbbiak az alperes lakóhelye szerinti bíróság joghatóságának azon 2. cikkben rögzített általános vagy alapvető elvétől eltérnek, amely – idézzük fel – nagyban hozzájárul a bíróságok megfelelő működéséhez.(47) Amint azt láttuk, ez az igyekezet ráadásul ahhoz vezetett, hogy a Bíróság a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben a 6. cikk 1. pontjának szövegét, annak alkalmazását valamely összefüggő helyzet fennállásához kötve, meghaladta. Ez az állandó ítélkezési gyakorlat a szóban forgó 6. cikk 1. pontja alkalmazásának további korlátozása érdekében az összefüggés fogalmának megszorító értelméhez vezet.
91. A Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontjában, illetve a 22. cikkében meghatározott eljárásegyesítő mechanizmusok közötti további, a végrehajtásuk egyes módjaival kapcsolatos jelentős különbség megerősíti azt a véleményemet, hogy a Bíróság által a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítéletben az „összefüggés”‑nek az említett 22. cikk értelmében adott fogalom széles értelmezését nem szerencsés a szóban forgó 6. cikk 1. pontjának alkalmazására átültetni.
92. Emlékezni kell arra ugyanis, hogy az, hogy a később megkeresett bíróság a Brüsszeli Egyezmény 22. cikke értelmében az ügyet más bírósághoz teszi át, olyan lehetőség, amely mellett való döntés az adott bíróság, és nem pedig a felperes kizárólagos hatáskörébe tartozik, aki csupán ezirányú kérelmet nyújthat be.
93. A bíróságnak az ügy más bírósághoz való áttétele mellett szóló döntését szükségszerűen befolyásolják a bíróságok megfelelő működésével kapcsolatos megfontolások, legyen az akár annak elkerülése érdekében, hogy a különböző szerződő államokban hozott bírósági határozatok egymással ne legyenek összeegyeztethetőek, vagy annak érdekében, hogy valamely másik szerződő állam – már megkeresett és joghatósággal bíró – bírósága számára lehetővé tegye az ügyben való határozathozatalt, mivel az objektíve jobb helyzetben van az ügyben való eljárás lefolytatását illetően.(48)
94. Ebből a szempontból a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontjában meghatározott eljárásegyesítő mechanizmus nyilvánvalóan eltérőnek bizonyul a szóban forgó egyezmény 22. cikkében meghatározottól.
95. Az említett egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazása ugyanis kizárólag a felperes és nem a bíró döntésétől függ. Ugyanakkor, illetve ennek megfelelően, amennyiben ezt a döntést a pergazdaságosságra való jogos igyekezet befolyásolhatja, akkor azt vezérelhetik a bíróságok megfelelő működésével és a hatékony eljárásszervezéssel kapcsolatos követelmények tekintetében annál vitathatóbb megfontolások is, mint azok, amelyek a felperest ugyanezen egyezmény 5. cikkének 3. pontja értelmében arra késztetik, hogy a keresetét inkább a károkozás helye vagy a kár bekövetkeztének helye szerinti, mintsem a felperes lakóhelye szerinti szerződő állam bírósága előtt nyújtsa be.
96. A felperes azon döntése tehát, hogy a szóban forgó 6. cikk 1. pontja értelmében a keresetét inkább ezen (az egyik alperes lakóhelye szerinti) bírósághoz, mintsem a másik vagy többi alperes lakóhelye szerinti szerződő állam vagy államok bíróságához nyújtja be, csupán abból a célból is eredhet, hogy valamely olyan törvény alkalmazását, esetleg bíróság eljárását használja ki, amely – az alperesek érdekeinek kárára – kedvezőbb a saját érdekeinek biztosítása szempontjából, és nem pedig abból a célból, hogy a bizonyítás vagy az eljárásszervezés szempontjából fennálló objektív szükségleteknek megfeleljen.
97. Az ezen a téren a nemzeti szabályozások között jelenleg is fennálló jelentős különbségek miatt, amelyek vagy eljárási jellegűek (különösen a bizonyítékok beszerzésével és biztosításával kapcsolatban, amely gyakran döntő szerepet játszik e jogvitákban), vagy anyagi jogi jellegűek (jogellenes cselekmények, szankciók, kártérítési intézkedések) lehetnek,(49) a szabadalombitorlással kapcsolatos jogviták különösen hajlanak a „forum shopping” effajta gyakorlatára, jóllehet – főszabály szerint – az ezen jogvitákra alkalmazandó anyagi jogi szabály nem a lex fori (a megkeresett bíróság szerinti szerződő államban hatályban lévő jogszabály), hanem a lex loci protectionis (vagyis a szabadalom megadásának helye szerinti szerződő államban hatályban lévő törvény, azaz azon állam, amelynek területén a szóban forgó szabadalom jogosultját megillető jogok védelme meghatározott és kikényszeríthető), így elvileg a megkeresett bíróság választása nincs hatással az alkalmazandó anyagi jogi szabály meghatározására (ellentétben az eljárásjoggal, amely esetén ez mindig így van).(50)
98. Az alapjogvitában feltételezhető, hogy a „kort geding” eljárás hatékonysága, illetve a 90‑es évek elejétől kezdve a holland ítélkezési gyakorlat (a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának széles körű alkalmazása javára)(51) nem volt közömbös az érintett (az Egyesült Államokban és nem pedig Hollandiában lakóhellyel rendelkező) szabadalmasok számára, amikor úgy döntöttek, hogy keresetüket inkább a holland (mintsem a belga, a német, a francia, a brit, a svájci, az osztrák vagy a svéd) bírósághoz nyújtják be.(52)
99. Jóllehet nehezen kifogásolható a szabadalombitorlással kapcsolatos keresetet benyújtó felperessel szemben az, hogy az érdekeinek legjobb védelme érdekében a „forum shopping” gyakorlatához folyamodik, mindazonáltal – véleményem szerint – a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja és a 22. cikkének logikája közötti lényeges különbségre tekintettel, a bíróságok megfelelő működésével kapcsolatos és az eljárásegyesítést igazoló követelmények a szóban forgó 6. cikk 1. pontjának alkalmazása tekintetében nem bírnak ugyanazon kötelező erővel, mint a 22. cikk tekintetében.
100. E feltételek mellett az alapjogvita alpereséhez és az Egyesült Királyság Kormányához hasonlóan hajlom arra a gondolatra, hogy a szóban forgó egyezmény 6. cikkének 1. pontja alkalmazásának feltételeit nem lehet olyan szélesen érteni, mint az ugyanezen egyezmény 22. cikkének alkalmazása tekintetében a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítéletben meghatározott feltételeket.
101. Véleményem szerint tehát kedvezőbb lenne a Bíróság által a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben elfogadott formulához ragaszkodni, amely – mint felidézzük – a szóban forgó 6. cikk 1. pontjának alkalmazását azon feltételtől teszi függővé, hogy „a különböző alperesek ellen benyújtott keresetek már az eljárások megindításakor kapcsolód[janak], azaz, ha célszerűnek tűnik azokat együtt vizsgálni és elbírálni, az elkülönült eljárásokból eredő összeegyeztethetetlen [és a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítélet értelmében nem csupán egymásnak ellentmondó] bírósági határozatok kockázatának elkerülése érdekében”(53).
102. Egyébiránt megfigyelhető, hogy sem a Bíróság, sem pedig a közösségi jogalkotó nem távolodott el e formulától a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazása, illetve az ezen egyezmény helyébe lépő, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) 6. cikke 1. pontjának alkalmazása tekintetében.
103. A fent hivatkozott Réunion européenne és társai ügyben, a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítélet kihirdetése után több évvel hozott ítéletben ugyanis a Bíróság kizárólag a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletre, illetve a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazásához ott megkövetelt összefüggés fogalmára támaszkodott,(54) annak kimondása érdekében, hogy „[u]gyanazon kártérítési eljárásban különböző alperesekkel szemben benyújtott két kereset, amelyek közül az egyik a szerződéses felelősségre, a másik pedig a károkozásért való felelősségre alapít, nem tekinthető összefüggőnek”(55).
104. Ami a 44/2001 rendeletet illeti, ez a Bíróság által a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben elfogadott formula átvételére korlátozódik, anélkül hogy a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítéletből eredő fejleményeket beépítené.(56)
105. Az ítélkezési gyakorlat és a szabályozás ezen jelenlegi tényezői megerősítenek abban az elképzelésemben, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazása tekintetében szerencsésebb a Bíróság által a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben elfogadott összefüggés fogalmát alapul venni.
106. A szóban forgó 6. cikk 1. pontjának alkalmazhatóságához megkövetelt összefüggés jellegéből milyen konkrét következtetéseket kell levonni az európai szabadalomból eredő jogok megsértésével kapcsolatos olyan jogvita keretében, amellyel a kérdést előterjesztő bíróságot megkeresték? Ezt fogjuk a következőkben megvizsgálni.
C – A Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazhatóságához megkövetelt összefüggés jellegéből levonandó következtetésekről az európai szabadalomból eredő jogok megsértésével kapcsolatos olyan jogviták tekintetében, mint amellyel a kérdést előterjesztő bíróságot megkeresték
107. Amennyiben – a javaslatomnak megfelelően – a Bíróság által a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben elfogadott összefüggés-fogalom bizonyul irányadónak, akkor azonnal egy egyszerű válasz kínálkozik: a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja – az alkalmazhatósága tekintetében megkövetelt összefüggés hiányában – nem alkalmazható az olyan európai szabadalombitorlási jogviták esetén, mint amellyel a kérdést előterjesztő bíróságot megkeresték.
108. Ugyanakkor, a különböző szerződő államokban lakóhellyel rendelkező több alperessel szemben az európai szabadalom bitorlása miatt indított jogvita keretében, amikor az állítólagos bitorlást az egyes alperesek azon egyes szerződő államok területén követték el, ahol lakóhellyel rendelkeznek, elképzelhető, hogy az eljárásoknak az alperesek egyikének lakóhelye szerinti bíróság „kezében” való egyesítése hiányában a különböző alperesekkel szemben eltérő határozatok szülessenek (a különböző szerződő államok bíróságai előtt, ahol az alperesek lakóhellyel rendelkeznek), például a kifogásolt bitorló magatartás minősítését, a bizonyítékok biztosítására vonatkozó intézkedések elfogadását vagy a felperes által elszenvedett kár megtérítése tekintetében az összeg meghatározását illetően.
109. Mindazonáltal, ezek a határozatok, bármennyire különbözőek is legyenek, egymással nem összeegyeztethetetlenek, vagy egymásnak nem mondanak ellent. Egyrészt, mivel e határozatokkal érintett egyes alperesek különbözőek, azok mindannyiukkal szemben elkülönülten és párhuzamosan végrehajthatóak. Másrészt e határozatok jogkövetkezményei nem zárják ki egymást kölcsönösen, mivel ebben az esetben az egyes megkeresett bíróságok csakis a szabadalmas jogainak azon szerződő állam területén bekövetkezett állítólagos sérelmével kapcsolatban foglal állást, amely a joghatósága alá tartozik, így az egyes határozatok jogkövetkezményei különböző államok területeire vonatkoznak.
110. Ebből következik, hogy a Bíróság által a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben elfogadott összefüggés nem áll fenn. Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazható ebben az esetben.
111. Mindazonáltal, véleményem szerint ugyanez lenne igaz akkor is, ha az elemzésemmel ellentétben ugyanezen egyezmény 22. cikkét érintő, fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítélet a 6. cikk 1. pontjára átültethető lenne.
112. Az Egyesült Királyság Kormányához és a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvita keretében, a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítélet értelmében az egymással ellentétes határozatok veszélyéről beszélni messzemenő lenne.
113. Nehezen elképzelhetőnek tartom, hogy valamely határozat csupán azért legyen egy másikkal ellentétesnek tekinthető, mert a jogvita megoldásában, azaz az eljárás kimenetelében egy egyszerű eltérés mutatkozna. Ahhoz, hogy a határozatok egymással ellentétesek legyenek, véleményem szerint az is szükséges, hogy ez az eltérés ugyanazon jogi és ténybeli helyzetre vonatkozzon. Csakis ebben az esetben elképzelhetők az egymással ellentétes határozatok, mivel ugyanazon jogi és ténybeli helyzet alapján a bíróságok különböző, vagy akár homlokegyenest ellenkező megoldásokhoz jutottak.(57)
114. Ugyanakkor, amint azt már kifejtettem,(58) a Müncheni Egyezményben az európai szabadalom megadásával kapcsolatban meghatározott közös szabályokon kívül e szabadalomra azon egyes szerződő államok nemzeti szabályozása az irányadó, amelyre kiterjedően azt megadták. Amint azt megadták, a szóban forgó európai szabadalom „nemzeti szabadalmak kötegévé ” hullik szét.
115. Így a Müncheni Egyezmény 2. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a]z európai szabadalom mindegyik Szerződő Államban, amelyre kiterjedően azt megadták, ugyanazzal a hatállyal rendelkezik, és ugyanolyan feltételek alá esik, mint az ebben az államban megadott nemzeti szabadalom, kivéve, ha ez az Egyezmény eltérően rendelkezik”.
116. Ugyanebben az értelemben a szóban forgó egyezmény 64. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „[a]z európai szabadalom alapján a szabadalom jogosultja […] a megadásról szóló értesítés meghirdetésének napjától kezdve mindegyik Szerződő Államban, amelyre kiterjedő hatállyal a szabadalmat megadták, ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint amelyek az érintett államban nemzeti úton megadott szabadalomból erednének”. Ugyanezen cikk (3) bekezdése hozzáteszi, hogy „[a]z európai szabadalom bitorlása esetén a nemzeti jog szerint kell eljárni”.
117. A Müncheni Egyezmény e rendelkezéseinek összességéből nyilvánvalóan az következik, hogy az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatban a különböző szerződő államokban lakóhellyel rendelkező, több alperes ellen az ezen egyes szerződő államok területén elkövetett cselekmények miatt indított keresetet azon egyes szerződő államokban e téren hatályban lévő nemzeti szabályozás alapján kell megvizsgálni, amelyre kiterjedően a szóban forgó szabadalmat megadták.
118. Ugyanakkor, amint azt már kifejtettem, jelenleg az Európai Unióban a bitorlással kapcsolatos nemzeti szabályozások terén jelentős különbségek léteznek, amelyek vagy eljárási jellegűek (különösen a bizonyítékok beszerzésével és biztosításával kapcsolatban, amely gyakran döntő szerepet játszik e jogvitákban) vagy anyagi jogi jellegűek (jogellenes cselekmények, szankciók, kártérítési intézkedések) lehetnek, mindemellett felidézve, hogy főszabály szerint ezen jogvitákra alkalmazandó anyagi jogi szabály a lex loci protectionis (vagyis azon szerződő államban hatályban lévő törvény, amely területén a szóban forgó szabadalom jogosultját megillető jogok védelme meghatározott és kikényszeríthető).
119. Meg kell tehát állapítani, hogy az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos olyan jogvitákban, mint amellyel a kérdést előterjesztő bíróságot is megkeresték, a különböző szerződő államokban meghozott határozatok közötti esetleges eltérések nem ugyanazon jogi keretbe illeszkednek.
120. Ezt a megállapítást nem vonja kétségbe a Müncheni Egyezmény szerződő államaira vonatkozó azon közös iránymutatás megléte, amely a szóban forgó egyezmény 69. cikke értelmében meghatározza az európai szabadalom által biztosított oltalom tartalmának terjedelmét.(59) Annak ellenére, hogy az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvitákban az ilyen iránymutatások fogalommeghatározása – a szóban forgó 69. cikkhez kapcsolódó értelmező jegyzőkönyv elfogadásával – jelentőséggel bír, mindazonáltal ez a jegyzőkönyv kizárólag az adott európai szabadalomból eredő tartalmi oltalomra vonatkozik, vagyis az adott szabadalmat képező szellemi tulajdon technikai tárgyára. Ez a kérdés különbözik attól a kérdéstől, amely az európai szabadalom jogosultját megillető jogi oltalmával kapcsolatos, amelyre a különböző nemzeti szabályozások az irányadóak.
121. Ebből következik, amint azt a francia kormány hangsúlyozta, hogy mivel különböző szerződő államok több bíróságát keresték meg ilyen keresettel, főszabály szerint az ebből adódó lehetséges, eltérő határozatok nem minősülnek ellentmondónak. Az egymásnak ellentmondó határozatok veszélyének hiányában a fent hivatkozott Tatry‑ügyben hozott ítéletre hivatkozva a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazandó.
122. Véleményem szerint ez a következtetés abban az (a kérdést előterjesztő bíróság által a második kérdésében kifejtett) esetben is helytálló, ha az alperes társaságok ugyanazon csoport tagjai, és az egyikük által kidolgozott közös üzleti politika alapján azonos vagy hasonló módon cselekedtek, így azonos tényállással állunk szemben.
123. A tényállás ezen esetleges azonossága vagy hasonlósága ugyanis egyáltalán nem érinti a bitorlás terén fennálló nemzeti szabályozások jelenlegi különbözőségéből eredő jogi helyzetek sokszínűségét.
124. Végeredményben azt elfogadni, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja ebben az esetben csakis azért alkalmazható, mert azonos ténybeli helyzet áll fenn, véleményem szerint a szóban forgó egyezmény azon céljára tekintettel nem lenne kielégítő, amely abban áll, hogy egyrészt a Közösségen belül az itt lakóhellyel rendelkező személyek jogvédelmét, másrészt pedig a jogbiztonságot erősítse.
125. A Közösségen belül lakóhellyel rendelkező személyek jogvédelmének erősítése ugyanis feltételezi, hogy a Brüsszeli Egyezményben megállapított közös joghatósági szabályok egyszerre tegyék lehetővé „[…] a felperes számára, hogy könnyen beazonosíthassa, hogy mely bíróság előtt indíthat eljárást, az alperes számára pedig, hogy ésszerűen előre láthassa, hogy melyik bíróság előtt perelhető”(60). A Bíróság az említett szabályokat úgy is jellemezte, mint „amelyek biztosítják a joghatóság valamely meghatározott jogvita ügyében eljáró különböző nemzeti bíróságok közötti megosztásának egyértelműségét”(61). Ugyanis, csakis az ezen követelményeknek megfelelő joghatósági szabályok olyan jellegűek, hogy biztosítani tudják a jogbiztonság elvének tiszteletben tartását, amely az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében (62), az említett egyezmény egyik céljának minősül.
126. Ezen logika alapján a Bíróság akként határozott, hogy „a jogbiztonság elve többek között megköveteli: a Brüsszeli Egyezmény 2. cikkében rögzített főszabálytól eltérő joghatósági szabályokat akként kell értelmezni, hogy a kellően tájékozott alperes számára lehetővé tegyék annak ésszerű előrelátását, hogy melyik lakóhelyétől különböző állam bírósága előtt indítható ellene kereset”(63).
127. Ugyanakkor, véleményem szerint a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazhatóságát attól függővé tenni, hogy a keresetek a kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott különböző összefüggési kritériumok alapján ugyanazon ténybeli helyzethez kapcsolódnak‑e, nem lenne alkalmas az ezen egyezmény által meghatározott joghatósági szabályok kiszámíthatóságának biztosítására.
128. Feltéve ugyanis, hogy az alperes társaságok ugyanabba a csoportba tartoznak, illetve hogy a velük szemben kifogásolt bitorló magatartások azonosak vagy hasonlóak, nem könnyű sem a felperes, sem pedig a bíróság számára annak bizonyítása, hogy e cselekmények elkövetése a szóban forgó társaságok összehangolt magatartásának vagy e csoporton belül meghatározott közös üzleti politika következménye.
129. Annál is inkább igaz ez az egyes szóban forgó társaságoknak – a „the spider in the web” azonosítása végett – az állítólagos közös üzleti politika kidolgozásában betöltött szerepének meghatározását illetően. Ez a kérdés azzal a veszéllyel jár, hogy „jogvita melegágyává” válik, azaz hogy a felek – beleértve magukat az alpereseket – között számos jogvitát szít. A Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának végrehajtását azon elvre alapozni, miszerint a joghatósággal rendelkező bíróság az, amelynek illetékességi területén a kifogásolt bitorló magatartás alapjául szolgáló közös üzleti politika meghatározásában központi szerepet játszó társaság székhellyel rendelkezik, véleményem szerint ellentétes lenne a szóban forgó egyezménybe foglalt joghatósági szabályok értelmezése során a Bíróság által meghatározott előreláthatóság vagy bizonyosság követelményével.
130. A kifejtettek összességére tekintettel úgy gondolom, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazható az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos olyan jogvitában, amelyben a különböző szerződő államokban székhellyel rendelkező több társaságot perelnek az ezen egyes államok területén elkövetett cselekmények miatt, még abban az esetben sem, ha a szóban forgó, ugyanabba a csoportba tartozó társaságok az összehangolt magatartás következtében vagy az egyikük által kidolgozott közös üzleti politika alapján azonos vagy hasonló módon jártak el.
131. A Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjában meghatározott kizárólagos joghatósági szabálynak az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogviták kimenetelére kifejtett hatása ezt az elemzést erősíti. A következőkben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések értelmével és jelentésével kapcsolatos észrevételeim kiterjesztéseképpen ezt fogom röviden megvizsgálni.
D – A Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjában meghatározott kizárólagos joghatósági szabály hatása az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogviták kimenetelére
132. Még abban az esetben is, ha a Bíróság a fent hivatkozott GAT‑ügyben úgy ítélné meg, hogy a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontja nem alkalmazható az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos olyan jogvitában, amelyben az érintett szabadalom érvényessége vitatott, e cikk nem marad teljesen hatástalan az ilyen jogvita kimenetelére.
133. Amint ugyanis azt a fent hivatkozott Boston Scientific és társai ügy mutatja, amely egy korábbi, de később visszavont előzetes döntéshozatali eljárást eredményezett,(64) megesik, hogy az európai szabadalom érvénytelenségével kapcsolatos eljárást kezdeményeznek az érintett szabadalom bitorlásával kapcsolatos kereset benyújtását megelőzően, vagy azt követően. Ezen feltételek mellett az említett 16. cikk 4. pontja elkerülhetetlenül a szóban forgó szabadalommal kapcsolatos jogvita kettészakadásához vezet, amelyet a Brüsszeli Egyezmény perfüggőségre vonatkozó 22. cikkének mechanizmusához való folyamodás sem orvosolhat.
134. Így abban az esetben, ha az európai szabadalommal kapcsolatos semmisségi eljárást kezdeményeztek (a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontja értelmében azon egyes szerződő államok bíróságai előtt, amelyekre kiterjedően a szóban forgó szabadalmat megadták), mielőtt (több alperes esetén valamelyikük lakóhelye szerinti bíróság előtt a szóban forgó egyezmény 6. cikkének 1. pontja alapján) ugyanazon szabadalom tekintetében az egyes szóban forgó államok területein elkövetett cselekmények miatt bitorlással kapcsolatos keresetet nyújtottak volna be,(65) igen valószínű, hogy abban az esetben, ha a szóban forgó szabadalom érvénytelenségére vonatkozó kifogást a védelem eszközeként hozzák fel, ez utóbbi keresettel megkeresett bíróság (feltéve, hogy a véleményemmel ellentétben a 6. cikk 1. pontja alapján joghatósággal bír) ugyanezen egyezmény 22. cikke értelmében úgy dönt, hogy az eljárást felfüggeszti (megvárva a szóban forgó szabadalomnak az egyes szerződő államokban való érvényességére vonatkozó határozatokat), vagy adott esetben az ügyet más bírósághoz teszi át (amely így a szóban forgó szabadalommal kapcsolatos semmisségi eljárással megkeresett különböző bíróságokhoz kerül vissza).
135. Ebből következik, hogy ebben az esetben a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontjához az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos eljárásnak az alperesek egyikének lakóhelye szerinti bíróság előtti egyesítése érdekében való folyamodás, és ezáltal e jogvitának a különböző szerződő államok bíróságai közötti megoszlásából fakadó lassúság és költségek elkerülése nem nyújt nagy segítséget.
136. Ugyanez lenne igaz az ellenkező esetben is, amikor az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos keresetet (az alperesek egyikének lakóhelye szerinti bíróság előtt a szóban forgó 6. cikk 1. pontja alapján) nyújtanának be – azon egyes szóban forgó államok területein elkövetett cselekmények miatt, amelyekre kiterjedően a szabadalmat megadták – ugyanezen szabadalommal kapcsolatos semmisségi eljárás megindítása előtt (a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontja értelmében azon különböző szerződő államok bíróságai előtt, amelyekre kiterjedően a szóban forgó szabadalmat megadták).
137. Ebben az esetben az is valószínű, hogy a (bitorlással kapcsolatos azon jogvitával, amelynek keretében valamely európai szabadalom érvénytelenségével kapcsolatos kifogást emelnek) első helyen megkeresett bíróság úgy határoz (feltéve, hogy véleményemmel ellentétben a szóban forgó 6. cikk 1. pontja értelmében joghatósággal bír), hogy az eljárást felfüggeszti, megvárva e szabadalom érvényességére vonatkozó határozatokat, lévén, hogy a szóban forgó szabadalommal kapcsolatos semmisségi jogvitával később megkeresett bíróságok a Brüsszeli Egyezmény 22. cikke alapján nem jogosultak ezen eljárásokat felfüggeszteni, mivel annak 16. cikkének 4. pontja értelmében ezen eljárás tekintetében kizárólagos joghatósággal rendelkeznek.
138. Itt is a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontjához az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos eljárásnak az alperesek egyikének lakóhelye szerinti bíróság előtti egyesítése érdekében való folyamodás, és ezáltal e jogvitának a különböző szerződő államok bíróságai közötti megoszlásából fakadó lassúság és a költségek elkerülése nem nyújt nagy segítséget.
139. Ezen egyes esetek világosan mutatják az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvitákban való döntésre vonatkozó bírósági joghatóság megosztása jelenlegi rendszerének korlátait. Ez a helyzet azonban a jövőben, mind közösségi szinten, mind pedig az Európai Szabadalmi Szervezet keretében folyamatban lévő tárgyalások következtében javulhat.
E – Az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvitákra vonatkozó bírósági joghatóság szabályainak jövőbeli perspektívái
140. A szabadalmakkal kapcsolatos jogviták centralizálása érdekében több tárgyalás van folyamatban.
141. Az első tárgyalásokra az Európai Szabadalmi Szervezet keretében, az 1999 júniusában, Párizsban megrendezett kormányközi konferenciát követően került sor. Egy munkacsoport jött létre annak érdekében, hogy az európai szabadalmakkal kapcsolatos jogviták rendezésének rendszerére vonatkozó megállapodás-tervezetet dolgozzon ki.(66) Az ebben a keretben végzett munkálatok 2004 februárjában e megállapodástervezet elfogadásához vezettek, amelynek megvitatása egy jövőbeli kormányközi konferencia feladata lenne.
142. Az ezen, illetve a Közösségen belül már lefolytatott tárgyalások (67) folyományaként a Bizottság, 2000. augusztus 1‑jén kidolgozta a közösségi szabadalomról szóló tanácsi rendelet javaslatát.(68) Arra gondoltak, hogy a Bíróságot bíznák meg minden, a bitorlással és a jövőbeli közösségi szabadalom érvényességével kapcsolatos jogvitával (amelyet az EPO a Közösség tagállamai területének összességére kiterjedően adna meg). A Bizottság 2003 végére erre vonatkozóan egy, a Bíróságnak a közösségi szabadalmi jogviták eldöntésére vonatkozó hatáskörrel való felruházásáról szóló tanácsi határozati javaslatot, valamint egy, a Közösségi Szabadalmi Bíróság felállításáról, illetve az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához benyújtott jogorvoslatokról szóló tanácsi rendeleti javaslatot nyújtott be.(69)
143. Véleményem szerint csakis e tárgyalások keretében lehet az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvitákra vonatkozó bírósági joghatóság megosztásának jelenlegi rendszerét javítani.
144. A kifejtettek összességéből következően, véleményem szerint, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a válasz az, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos olyan jogvitában, amelyben a különböző szerződő államokban székhellyel rendelkező több társaságot perelnek az ezen egyes államok területén elkövetett cselekmények miatt, még abban az esetben sem, ha a szóban forgó, ugyanabba a csoportba tartozó társaságok az összehangolt magatartás következtében vagy az egyikük által kidolgozott közös üzleti politika alapján azonos vagy hasonló módon jártak el.
VI – Végkövetkeztetések
145. E megfontolások összességére tekintettel azt indítványozom, hogy a Bíróság a Hoge Raad (Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
„A Dánia, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága csatlakozásáról szóló, 1978. október 9‑i egyezménnyel (HL L 304., 1. o. és – módosított szöveg – 77. o.), a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1982. október 25‑i egyezménnyel (HL L 388., 1. o.), a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1989. május 26‑i egyezménnyel (HL L 285., 1. o.), valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról szóló, 1996. november 29‑i egyezménnyel (HL 1997. C 15., 1. o.) módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható az európai szabadalom bitorlásával kapcsolatos olyan jogvitában, amelyben a különböző szerződő államokban székhellyel rendelkező több társaságot perelnek az ezen egyes államok területén elkövetett cselekmények miatt, még abban az esetben sem, ha a szóban forgó, ugyanabba a csoportba tartozó társaságok az összehangolt magatartás következtében vagy az egyikük által kidolgozott közös üzleti politika alapján azonos vagy hasonló módon jártak el.”