A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE

(harmadik tanács)

2011. szeptember 28.

F‑9/10. sz. ügy

AC

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Közszolgálat – Előléptetés – 2009. évi előléptetési időszak – Az érdemek összehasonlító vizsgálata – Nyilvánvaló mérlegelési hiba”

Tárgy:      Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben AC lényegében a Tanács azon határozatának megsemmisítését kéri, amelyben úgy döntött, hogy őt nem veszi fel a 2009. évi előléptetési időszakban AD 13 besorolási fokozatba előléptetett tisztviselők listájára.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék AC‑t kötelezi az összes költség viselésére.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

2.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

3.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

4.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

5.      Tisztviselők – Előléptetés – Elő nem léptetett jelölt panasza

(Személyzeti szabályzat, 25. cikk, második bekezdés, 45. cikk és 90. cikk, (2) bekezdés)

6.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

7.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

8.      Tisztviselők – Az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége

(EK 21. cikk, harmadik bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikk, (4) bekezdés)

1.      Az adminisztrációnak az előléptethető tisztviselők érdemei összehasonlító vizsgálata tekintetében rendelkezésre álló széles mérlegelési jogkört korlátozza az, hogy e vizsgálatot gondosan és pártatlanul, a szolgálat érdekére tekintettel és az egyenlő bánásmód elvét tiszteletben tartva kell elvégezni. E vizsgálatot a gyakorlatban az egyenlőség alapján, összehasonlítható információforrásokból és adatokból kiindulva kell folytatni.

(lásd a 14. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑132/03. sz., Casini kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének 53. pontja.

2.      Az intézmények nem kötelesek különleges értékelési és előléptetési rendszert bevezetni, tekintettel arra a széles mérlegelési jogkörre, amely – a saját szervezeti igényeiknek és a személyzeti igazgatásuknak megfelelően – a személyzeti szabályzat 45. cikke céljainak megvalósítása érdekében a rendelkezésükre áll.

(lásd a 16. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑435/04. sz., Simões Dos Santos kontra OHIM ügyben 2007. február 14‑én hozott ítéletének 132. pontja.

3.      Azon érdemek értékelésekor és összehasonlításakor, amelyeket a személyzeti szabályzat 45. cikke szerinti előléptetési határozat meghozatala során figyelembe kell venni, a kinevezésre jogosult hatóság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és az uniós bíróság felülvizsgálatának annak eldöntésére kell korlátozódnia, hogy – tekintettel azokra a szempontokra és indokokra, amelyek az adminisztráció álláspontjának kialakulásához vezethettek – az adminisztráció nem kifogásolható határokon belül maradt‑e, és hatáskörét nem gyakorolta‑e nyilvánvalóan hibásan. Az uniós bíróság tehát a tisztviselők képességeinek és érdemeinek értékelése tekintetében nem helyettesítheti a kinevezésre jogosult hatóság értékelését a sajátjával.

Ezzel összefüggésben azon mérlegelési mozgástér tényleges érvényesülésének fenntartása érdekében, amelyet a jogalkotó az előléptetések terén biztosítani kívánt a kinevezésre jogosult hatóságnak, az uniós bíróság nem semmisíthet meg egy határozatot önmagában amiatt, hogy úgy ítéli meg, hogy a kinevezésre jogosult hatóság értékelését illetően megalapozott kételyekre okot adó vagy értékelési hiba elkövetését bizonyító körülmények állnak fenn. Nyilvánvaló értékelési hiba miatt csak akkor kerülhet sor megsemmisítésre, ha az ügy irataiból kitűnik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság túllépte az említett mérlegelési mozgástér határait.

Az uniós bíróság tehát nem vizsgálhatja meg újból részletekbe menően valamennyi előléptethető jelölt aktáját annak érdekében, hogy ellenőrizze, hogy egyetért‑e a kinevezésre jogosult hatóság megállapításaival, mivel ha erre vállalkozna, túllépné a feladatát képező jogszerűségi felülvizsgálat kereteit, és ezzel az előléptethető jelöltek érdemeit illetően a kinevezésre jogosult hatóság értékelését a sajátjával helyettesítené.

(lásd a 22–24. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Casini kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 52. pontja.

4.      A személyzeti szabályzat 45. cikkének (1) bekezdése bizonyos mértékű szabadságot biztosít az intézményeknek az előléptethető tisztviselők érdemeinek vizsgálata során figyelembe veendő ténybeli körülményeket illetően, mivel ezeket nem sorolja fel kimerítő módon. Az említett bekezdés ugyanis azzal, hogy az szerepel benne, hogy „a kinevezésre jogosult hatóság különösen figyelembe veszi a tisztviselőről készült értékeléseket, a nyelvek használatát feladatai végrehajtása során azon nyelveken kívül, amelyek alapos ismeretét […] bizonyította, és – adott esetben – az általa gyakorolt felelősségek szintjét”, a „különösen” kifejezés használatával pontosan meghatározza azt a három fő ténybeli körülményt, amelyet kötelező figyelembe venni az érdemek összehasonlító vizsgálatakor. Mindazonáltal ezzel nem zárja ki olyan más ténybeli körülmények figyelembevételét, amelyek szintén információt adhatnak az előléptethető tisztviselők érdemeiről. E megállapítást nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy az előléptetések terén a kinevezésre jogosult hatóság kizárólag kisegítő jelleggel – vagyis akkor, ha az előléptethető tisztviselők érdemei különösen a személyzeti szabályzat 45. cikkének (1) bekezdésében kifejezetten említett három körülmény tekintetében egyenlőnek bizonyulnak – veheti figyelembe a jelöltek életkorát és a besorolási fokozatban vagy a szolgálatban töltött idejüket. Ugyanis sem az életkor, sem az említett idő önmagában nem alkalmas arra, hogy információt adjon az előléptetés jelöltjeinek érdemeiről. Emiatt tehát kizárólag az egyenlő érdemekkel rendelkező jelöltek közötti választás során vehetők figyelembe.

Az adminisztráció bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkezik azt illetően, hogy a személyzeti szabályzat 45. cikkében említett, az előléptethető tisztviselők érdemeinek összehasonlító vizsgálata során figyelembe veendő három ténybeli körülménynek milyen jelentőséget tulajdonít, mivel e cikk rendelkezései nem zárják ki az említett szempontok súlyozásának lehetőségét, ha e súlyozás igazolható.

(lásd a 25. és 65. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑53/08. sz., Bouillez és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 5‑én hozott ítéletének 50. pontja.

5.      A kinevezésre jogosult hatóság nem köteles az előléptetési határozatokat az elő nem léptetett jelöltek felé indokolni, és ugyanez igaz e hatóság előléptetést mellőző határozataira is. Köteles azonban megindokolni a valamely elő nem léptetett jelölt által a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján előterjesztett panaszt elutasító határozatát, mivel e határozat indokolása vélelmezetten egybeesik azon határozat indokolásával, amely ellen a panasz irányult.

(lásd a 29. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑6/96. sz., Contargyris kontra Tanács ügyben 1997. május 29‑én hozott ítéletének 147. pontja.

6.      A személyzeti szabályzat 45. cikkének szövegére tekintettel, miszerint „az érdemek összehasonlításakor a kinevezésre jogosult hatóság különösen figyelembe veszi […] a nyelvek használatát feladatai végrehajtása során”, nem ellentétes e cikkel az, ha a tisztviselők érdemeinek értékelésekor kizárólag azon nyelveket veszik figyelembe, amelyek a tényleges szolgálati követelményekre tekintettel kellően jelentős hozzáadott értéket jelentenek ahhoz, hogy a szolgálat megfelelő működéséhez szükségesnek tűnjenek.

(lásd a 61. pontot)

7.      A pártatlanság követelményének a bíróságokra alkalmazva két oldala van. Először is a bíróságnak szubjektív módon kell pártatlannak lennie, azaz annak egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet; az ellenkezője bizonyításáig a személyes pártatlanságot vélelmezni kell. Másrészt a bíróságnak objektív módon is pártatlannak kell lennie, azaz ebben a tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az összes megalapozott kétely kizárására.

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy mivel az intézmények tisztviselőinek előléptetésére vonatkozó eljárás nem bírósági, hanem közigazgatási eljárás, az adott intézmény nem tekinthető „bíróságnak”. Ennélfogva az intézményeket azzal kapcsolatban, amikor az előléptetési eljárás keretében az előléptethető tisztviselők érdemeinek összehasonlító vizsgálatát végzik, nem lehet arra kötelezni, hogy teljesítsenek minden olyan követelményt, amelyet az említett ítélkezési gyakorlat a „bíróságnak” tekintéshez megkövetel.

Mindenesetre, bár az uniós bíróság elismerte, hogy a „pártatlanság kötelezettsége” vonatkozhat az adminisztrációra is, emlékeztetni kell arra, hogy az előléptetésekkel kapcsolatos határozatokat többek között olyan előzetes információk alapján hozzák, amelyeket az előléptethető tisztviselők felettesei az érdemeikről a velük való szakmai kapcsolat során már megszerezhettek. Ezzel kapcsolatban tehát nem annyira az előzetesen kialakított – akár kedvezőtlen – vélemények kizárásáról van szó, mint inkább az arról való meggyőződésről, hogy az előléptethető tisztviselők érdemeinek összehasonlítása olyan objektív módon történt, amely lehetővé teszi egyrészt az önkényesség és a hátrányos megkülönböztetés elkerülését, másrészt az egyenlő bánásmód biztosítását az előléptetés valamennyi jelöltje számára.

(lásd a 113–115. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság C‑308/07. P. sz., Gorostiaga Atxalandabaso kontra Parlament ügyben 2009. február 19‑én hozott ítéletének 46. pontja.

az Elsőfokú Bíróság T‑74/96. sz., Tzoanos kontra Bizottság ügyben 1998. március 19‑én hozott ítéletének 339. pontja; T‑282/03. sz., Ceuninck kontra Bizottság ügyben 2008. június 10‑én hozott ítéletének 73. pontja.

8.      A gondoskodási kötelezettség alapján az intézményeknek feladata, hogy az egyedi határozatokat olyan nyelven intézzék a tisztviselőkhöz, amelyet azok alaposan ismernek. Ennek megfelelően, ha az adminisztráció által a tisztviselőjének címzett dokumentum más nyelven készült, mint e tisztviselő anyanyelve vagy az általa választott első idegen nyelv, az nem minősül az említett tisztviselő jogai sérelmének, amennyiben az adminisztráció által használt nyelvet ismeri annyira, hogy ténylegesen és könnyen megismerheti a szóban forgó dokumentumok tartalmát.

E megállapítást nem kérdőjelezi meg az az érv, amely szerint az EK 21. cikk harmadik bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (4) bekezdése alapján a tisztviselőnek joga van ahhoz, hogy az általa küldött levelekre a levelezés eredeti nyelvén kapjon választ.

(lásd a 116. és 119. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑197/98. sz., Rudolph kontra Bizottság ügyben 2000. március 23‑án hozott ítéletének 46. pontja; T‑95/04. sz., Lavagnoli kontra Bizottság ügyben 2006. május 17‑én hozott ítéletének 48. pontja.

az Európai Unió Törvényszéke T‑205/07. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2011. február 3‑án hozott ítéletének 54. és 55. pontja.