Language of document : ECLI:EU:F:2007:102

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE

(második tanács)

2007. június 14.

F‑121/05. sz. ügy

Michel De Meerleer

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Közszolgálat – Tisztviselők – Nyílt versenyvizsga – Az írásbeli vizsgára bocsátás megtagadása – Szakmai tapasztalat – Indokolási kötelezettség – A versenyvizsga-bizottság határozatának közlése – A vizsga újbóli elbírálására irányuló kérelem”

Tárgy: Az EK 236. és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben M. De Meerleer lényegében egyrészt az EPSO/A/19/04 nyílt versenyvizsga-bizottság 2005. április 12‑i, M. De Meerleer említett versenyvizsgára vonatkozó pályázatát elutasító határozatának, valamint ugyanezen versenyvizsga-bizottság 2005. május 30‑i, a felülvizsgálati kérelméről való határozathozatalt megtagadó határozatának megsemmisítését, másrészt a Bizottságnak az őt állítólagosan ért kár megtérítésére való kötelezését kéri.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek

(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)

2.      Tisztviselők – Versenyvizsga – Szervezés – Vizsgára bocsátási feltételek és módozatok

(Személyzeti szabályzat, 25., 90. és 91. cikk; III. melléklet, 7. cikk)

1.      A közszolgálati jogviszony létesítéséhez szükséges versenyvizsga pályázójának különálló és valós érdeke fűződik ahhoz, hogy a szakmai tapasztalat elégtelensége miatt a pályázó vizsgára bocsátását megtagadó eredeti versenyvizsga-bizottsági határozat felülvizsgálata iránti kérelmét elutasító határozat megsemmisítését kérelmezze, jóllehet ezen eredeti megtagadó határozattal szemben panaszt és keresetet is benyújthatott volna. Ugyanis a határozatai felülvizsgálata keretében a versenyvizsga-bizottság rendelkezésére álló diszkrecionális jogkör mind a pályázók korábbi szakmai tapasztalata természetét és időtartamát, mind ezen tapasztalatnak a betöltendő álláshely követelményeivel való többé vagy kevésbé szoros kapcsolatát illetően nem hasonlítható össze sem a kinevezésre jogosult hatóság által a panasz keretében gyakorolt felülvizsgálattal, amely hatóságnak nincs joga a versenyvizsga-bizottság határozatainak megsemmisítésére vagy megváltoztatására, sem a kereset előterjesztése esetén a közösségi bíróság által gyakorolt jogszerűségi felülvizsgálattal, amelynek annak ellenőrzésére kell korlátozódnia, hogy az egyes pályázók szakmai tapasztalatát illetően a versenyvizsga-bizottság mérlegelési jogkörének gyakorlása során nem történt‑e nyilvánvaló hiba.

Következésképpen a felperes számára fenn kell állnia azon lehetőségnek, hogy a közösségi bíróság felülvizsgálja a kérelem elkésettsége miatt a vizsgára bocsátást megtagadó határozat felülvizsgálatát elutasító versenyvizsga-bizottsági határozat jogszerűségét, jóllehet ennek a bíróságnak ezzel egyidejűleg az eredeti határozat megalapozottságát is felül kell vizsgálnia.

(lásd a 29., 30., 32. és 33. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 117/78. sz., Orlandi kontra Bizottság ügyben 1979. április 5‑én hozott ítéletének (EBHT 1979., 1613. o.) 9. pontja; 52/85. sz., Rihoux és társai kontra Bizottság ügyben 1986. május 7‑én hozott ítéletének (EBHT 1986., 1555. o.) 9. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑115/89. sz., González Holguera kontra Parlament ügyben 1990. december 13‑án hozott ítéletének (EBHT 1990., II‑831. o.) 54. pontja; T‑214/99. sz., Carrasco Benítez kontra Bizottság ügyben 2000. november 21‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑257. o. és II‑1169. o.) 70. és 71. pontja; T‑386/00. sz., Gonçalves kontra Parlament ügyben 2002. január 23‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑13. o. és II‑55. o.) 34. pontja; T‑145/02. sz., Petrich kontra Bizottság ügyben 2004. március 25‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑101. o. és II‑447. o.) 37. pontja.

2.      Igaz ugyan, hogy a versenyvizsga-bizottság által elfogadott határozatra vonatkozó felülvizsgálati eljárásra nem terjed ki a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke rendelkezéseinek a hatálya, a felülvizsgálati kérelem hatékonysága, és annak biztosítása, hogy a pályázók ezt a jogorvoslatot az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása mellett vehessék igénybe, nemcsak azt teszik szükségessé, hogy a felülvizsgálat tárgyát képező határozatot közöljék annak címzettjével, hanem azt is, hogy ez utóbbi annak tartalmát ténylegesen megismerhesse. Ebben a tekintetben az adminisztráció köteles meggyőződni arról, hogy a pályázók ténylegesen és könnyen megismerhetik az őket személyükben érintő határozatok tartalmát.

Nem ellentétes a személyzeti szabályzat 25. cikkével, a személyzeti szabályzat III. mellékletének 7. cikkével, a versenyvizsga-kiírással, valamint az egyenlő bánásmód elvével az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) által szervezett versenyvizsga vizsgabizottságának azon határozata, amely elkésettség miatt elutasítja valamely pályázó vizsgára bocsátását megtagadó határozat felülvizsgálata iránti kérelmet annak ellenére, hogy nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a pályázó megkapta volna azt az elektronikus levelet, amely arról tájékoztatja, hogy ezt a határozatot az EPSO internetes oldalán a személyi aktájához csatolták, feltéve hogy a versenyvizsga-kiírásnak a versenyvizsga-bizottság határozatai közlésének módját illető pontatlansága ellenére a versenyvizsga‑kiírásban található információk, az e kiírás mellékletével és az EPSO internetes oldalán található világos útmutatásokkal együttesen értelmezve kimondták egyrészt, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtásának kezdő időpontja nem függ attól, hogy a pályázó megkapta‑e az elektronikus címére elküldött figyelmeztető levelet, hanem ezen időpontot az EPSO internetes oldalán a pályázó személyi aktájában valamely új dokumentum elhelyezése jelenti, másrészt azt, hogy a pályázónak aktívan figyelemmel kell kísérnie az említett akta változását, amelyet az utóbbi a gondossági kötelezettsége ellenére nem tett meg.

(lásd a 61., 72., 80., 81., 87. és 88. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑95/04. sz., Lavagnoli kontra Bizottság ügyben 2006. május 17‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑121. o. és II‑A‑2‑569. o.) 45. és 48. pontja.