A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2010. december 15.
F‑67/09. sz. ügy
Nicolás Angulo Sánchez
kontra
az Európai Unió Tanácsa
„Közszolgálat – Külön szabadság – Felmenő súlyos betegsége – Szabadnapok számításának módja több, súlyos beteg felmenő esetén”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben N. Angulo Sánchez a Tanács 2008. október 8‑i és 2008. december 8‑i, a felmenő súlyos betegsége miatti külön szabadságot megtagadó határozatainak megsemmisítését kéri.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a Tanács 2008. október 8‑i és 2008. december 8‑i azon határozatait, amelyekben megtagadta a felperes külön szabadság iránti kérelmeit, megsemmisíti. A Közszolgálati Törvényszék az Európai Unió Tanácsát kötelezi a költségek viselésére.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Szabadság – Külön szabadság
(Személyzeti szabályzat, V. melléklet, 6. cikk)
2. Tisztviselők – Szabadság – Felmenő súlyos betegsége miatti külön szabadság
(Személyzeti szabályzat, V. melléklet, 6. cikk)
3. Tisztviselők – Kereset – Előzetes közigazgatási panasz – Elutasító határozat – A vitatott aktus indokolásának megváltoztatása
(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
4. Tisztviselők – Kereset – Jogalapok – Hatástalan jogalap – A megtámadott határozatban szereplő egyetlen indok szabálytalanságára alapított jogalap – Más indokkal jogszerűen igazolható határozat
1. A személyzeti szabályzat V. mellékletének 6. cikke a felmenő súlyos betegsége mellett különböző – nagymértékben eltérő – helyzeteket sorol fel, amelyekben a tisztviselő külön szabadságot kaphat. Ezen események némelyike ugyanazon naptári éven belül a tisztviselő több gyermekét vagy több felmenőjét is érintheti. Tekintettel ezen események sajátos jellegére, különösen a gyermek születése vagy halála, illetve felmenő halála esetén nehezen volna elképzelhető, hogy a személyzeti szabályzat V. mellékletének 6. cikkében előírt maximális napok száma a naptári évben előforduló összes születésre vagy több gyermek halálára, illetve több felmenő halálára vonatkozna. Ezen esetekben a külön szabadság szükségszerűen minden egyes gyermek születésére, minden egyes gyermek halálára és minden egyes felmenő halálára vonatkozik. Mivel a személyzeti szabályzat V. mellékletének 6. cikke nem tesz különbséget az ott felsorolt események között, ebből arra kell következtetni, hogy a jogalkotó hasonló bánásmódot kívánt alkalmazni ezen események mindegyikére, így a felmenő súlyos betegsége esetén a tisztviselő felmenőnként és évente két nap külön szabadságot vehet igénybe.
(lásd a 38–42. és 45. pontot)
2. Abban az esetben, ha valamely intézmény belső iránymutatást fogad el, amely a személyzeti szabályzat V. melléklete 6. cikkének ötödik francia bekezdésére utal, és amely előírja annak lehetőségét, hogy a tisztviselő megújítsa a felmenő súlyos betegsége miatti külön szabadságát – mivel e lehetőség további feltételeknek van alárendelve, amelyek egyrészt teljes mértékben különleges családi helyzet létére, másrészt a felmenő betegségének krónikus jellegére vonatkoznak –, a külön szabadság megnyílásának olyan esetéről van szó, amely nem korlátozódik a felmenő súlyos betegségének a személyzeti szabályzat V. mellékletének 6. cikkében előírt esetére.
Az ilyen iránymutatás tehát, amely arra hivatott, hogy a személyzeti szabályzat V. mellékletének 6. cikkében előírt eseteknél kényesebb helyzetekre alkalmazzák, nem ellentétes e cikk rendelkezéseivel.
(lásd a 48. és 49. pontot)
3. Noha a jogorvoslatoknak a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében előírt rendszerében előfordulhat, hogy valamely panasz kifejezett elutasításakor az adminisztráció módosítja azon indokokat, amelyek alapján a vitatott jogi aktust elfogadta, ilyen módosításra nem kerülhet sor, ha a panaszt elutasító kifejezett határozatot azután fogadják el, hogy a vitatott aktussal szemben a Közszolgálati Törvényszék előtt keresetet indítottak.
Az indokolás teljes hiánya ugyanis nem orvosolható az adminisztráció által a keresetindítás után adott magyarázatokkal, mivel azon lehetőség megnyitása az adminisztráció számára, hogy a keresetindítást követően az indokolás teljes hiányát szabályossá tegye, sértené a felek bíróság előtti egyenlőségének elvét, mivel a felperes csupán válaszában adhatná elő az indokolással szembeni jogalapjait, amely indokolást a keresetlevél benyújtása után ismert meg. Analógia útján és ugyanezen okokból, amikor az adminisztráció nem csupán a már létező indokolást egészíti ki, hanem új jogalapra kívánja helyezni a vitatott jogi aktust, ezt szükségszerűen a kereset megindítása előtt kell megtennie.
(lásd a 70. és 71. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑52/90. sz., Volger kontra Parlament ügyben 1992. február 12‑én hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑121. o.) 41. pontja;
az Európai Unió Törvényszéke T‑377/08. P. sz., Bizottság kontra Birkhoff ügyben 2009. december 9‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2009., I‑B‑1‑133. o. és II‑B‑1‑807. o.) 55–60. pontja; T‑560/08. P. sz., Bizottság kontra Meierhofer ügyben 2010. május 12‑én hozott ítéletének (EBHT 2010., II‑1739. o.) 59. pontja.
4. Az a körülmény, hogy valamely határozatot, amely egyetlen, az uniós bíróság által kifogásolt jogalapon alapszik, valamely más jogalap jogszerűen igazolhat, csupán annyiban képezheti akadályát az említett határozat megsemmisítésének, amennyiben az adminisztrációnak semmiféle mérlegelési mozgástere nincs, és nem tehetne mást, mint az ügy érdemét tekintve a megsemmisített határozattal azonos határozatot hoz.
E tekintetben az alperes intézmény – annak érdekében, hogy a tisztviselőnek a valamely felmenő súlyos betegsége miatti külön szabadság iránti kérelmét megtagadó határozat megsemmisítéséhez fűződő jogos érdekének hiányára következtessen – nem hivatkozhat arra, hogy az intézmény belső iránymutatásában nincs előírva a szabadság kiadásának valamely feltétele, vagyis a „teljes mértékben különleges családi helyzet”, mivel az adminisztráció ebben a tekintetben – ahogyan azt magának a feltételnek a szövege mutatja – igen széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik.
(lásd a 75., 76. és 78. pontot)