Language of document : ECLI:EU:T:2019:237

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített első tanács)

2019. április 10.(*)(i)

„Állami támogatások – Postaágazat – A Deutsche Post alkalmazottjainak egy részét érintő, a versenyben nem szokásos bérköltségek és szociális kiadások támogatásokkal és árszabályozás alá eső szolgáltatások díjából származó bevételekből történő finanszírozása – A hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló határozat – Az előzetes vizsgálati szakasz végén új támogatások fennállását megállapító határozat – Megsemmisítés iránti kereset – Megtámadható aktus – Az eljáráshoz fűződő érdek – Elfogadhatóság – A végleges határozat megsemmisítésének következményei – Indokolási kötelezettség”

A T‑388/11. sz. ügyben,

a Deutsche Post AG (székhelye: Bonn [Németország], képviselik: J. Sedemund, T. Lübbig és M. Klasse ügyvédek)

felperesnek

az

Európai Bizottság (képviseli: D. Grespan, T. Maxian Rusche és R. Sauer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

a UPS Europe SPRL/BVBA, korábban UPS Europe NV/SA (székhelye: Brüsszel [Belgium]),

a United Parcel Service Deutschland Sàrl & Co. OHG, korábban UPS Deutschland Inc. & Co. OHG (székhelye: Neuss [Németország]),

(képviselik őket kezdetben: T. Ottervanger és E. Henny, később: Ottervanger, végül: R. Wojtek, ügyvédek)

beavatkozó felek,

a Németországi Szövetségi Köztársaság által a Deutsche Post javára nyújtott állami támogatással (C 36/07. [ex NN 25/07] állami támogatás) kapcsolatban az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás kiterjesztéséről szóló, 2011. május 10‑i C(2011) 3081 final bizottsági határozatnak – amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé (HL 2011. C. 263., 4. o.) – a megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök, V. Valančius, P. Nihoul, J. Svenningsen és U. Öberg (előadó) bírák,

hivatalvezető: hivatalvezető: N. Schall tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. február 7‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

 Az 1999 és 2002 közötti vizsgálati eljárásról

1        A Németországi Szövetségi Köztársaság 1950‑ben postaintézményt alapított Deutsche Bundespost néven. 1989‑ben a Németországi Szövetségi Köztársaság három egymástól különálló szervezetet hozott létre a Deutsche Bundespost felváltására. A Postdienstről (postai tevékenységek), a Postbankról (banki tevékenységek) és a Telekomról (telekommunikációs tevékenységek) van szó.

2        Az 1994. szeptember 14‑i Gesetz zur Umwandlung der Unternehmen der Deutschen Bundespost in die Rechtsform der Aktiengesellschaft (a német szövetségi postavállalat részvénytársasággá történő átalakításáról szóló törvény, BGBl. 1994. I, 2325. o.) alapján a Postdienst Deutsche Post AG‑vá alakult, amely utóbbi a jelen eljárás felperese, a Postbank és a Telekom pedig 1995. január 1‑jétől szintén részvénytársasági jogi formában működött tovább.

3        1999. augusztus 17‑én az Európai Közösségek Bizottsága, miután a UPS Europe NV/SA, jelenleg UPS Europe SPRL/BVBA (a továbbiakban: UPS), amely beavatkozó a jelen eljárásban, panaszt nyújtott be hozzá, úgy határozott, hogy hivatalos vizsgálati eljárást indít a Németországi Szövetségi Köztársasággal szemben a Postdienstnek, majd a felperesnek nyújtott számos támogatás vonatozásában (a továbbiakban: eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozat). A szóban forgó támogatások között szerepeltek a német hatóságok által a felperes javára juttatott azon támogatások, amelyek célja a tisztviselői jogállással rendelkező alkalmazottak nyugdíjköltségének fedezése volt (a továbbiakban: nyugdíjtámogatások).

4        A Németországi Szövetségi Köztársaság által a Deutsche Post AG javára hozott intézkedésekről szóló, 2002. június 19‑i 2002/753/EK bizottsági határozattal (HL 2002. L 247., 27. o.; a továbbiakban: 2002‑es végleges határozat) a Bizottság lezárta az 1999‑ben megindított hivatalos vizsgálati eljárást. A Bizottság, miután megállapította, hogy a versenynek kitett, háztól házig való csomagszállítási szolgáltatásnyújtásra vonatkozó [engedmény]politikából eredő nettó többletköltségek állam általi ellentételezése az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnynek minősül, e határozat rendelkező részének 1. cikkében kimondta a felperes részére nyújtott, 572 millió euró összegű állami támogatás közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét, és ugyanezen rendelkező rész 2. cikkében a támogatás visszatéríttetésére kötelezte a Németországi Szövetségi Köztársaságot. A Bizottság álláspontja szerint a szóban forgó támogatások nyújtására különböző módon, így többek között a felperesnek a Telekomon keresztül eszközölt átutalások, a felperes javára szóló állami garanciák és nyugdíjtámogatások formájában került sor.

5        A felperes 2002. szeptember 4‑én keresetet indított a Törvényszék előtt, amelyet T‑266/02. számon vettek nyilvántartásba, és amely a 2002‑es végleges határozat megsemmisítésére irányult.

6        A Törvényszék a 2008. július 1‑jei Deutsche Post kontra Bizottság ítéletével (T‑266/02, EU:T:2008:235) megsemmisítette a 2002‑es végleges határozatot azzal az indokkal, hogy a Bizottság nem bizonyította a felperes javára szóló előny fennállását.

7        A Bíróság a 2010. szeptember 2‑i Bizottság kontra Deutsche Post ítéletével (C‑399/08 P, EU:C:2010:481) elutasította az ezen ítélettel szemben benyújtott fellebbezést.

a)      Az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozatról

8        A Bizottság a UPS által benyújtott második panaszt alapján, amelyben az arra hivatkozott, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg az első panaszban felsorolt valamennyi intézkedést, és hogy a 2002‑es végleges határozat elfogadását követően jogellenes támogatások nyújtására került sor, valamint egy másik, a felperes egyik versenytársa által benyújtott panaszt követően, a 2007. szeptember 12‑i levelében értesítette a Németországi Szövetségi Köztársaságot az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítására vonatkozó határozatáról a német hatóságok által a Deutsche Post javára nyújtott állami támogatással kapcsolatban (C 36/07. [ex NN 25/07] támogatás) (a továbbiakban: eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozat). Ezen új határozatban a Bizottság arra hivatkozott, hogy a felperes részére juttatott állami források által okozott versenytorzulások egésze vonatkozásában átfogó vizsgálat lefolytatása szükséges. Jelezte, hogy az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozattal kezdeményezett eljárást kiegészítik annak érdekében, hogy beépítsék az újonnan megküldött információkat, és hogy kialakítsák a végleges álláspontot arról, hogy ezek a források összeegyeztethetők‑e az EK‑Szerződéssel.

9        A Törvényszék Hivatalához 2007. november 22‑én benyújtott és T‑421/07. számon nyilvántartásba vett keresetlevelével a felperes az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozat megsemmisítése iránti kérelmet terjesztett elő.

10      A Törvényszék a 2011. december 8‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélet (T‑421/07, EU:T:2011:720) 75. pontjában kimondta, hogy „a[z eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozat] elfogadásakor az 1999‑ben a vitatott intézkedések tekintetében megindított hivatalos vizsgálati eljárás nem zárult le a 2002. évi [végleges] határozatban az e határozat rendelkező részében említett 572 millió eurót meghaladó részben”. A Törvényszék ebből ezen ítélet 78. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy „a[z eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozat] elfogadásakor nem módosította sem a vitatott intézkedések jogi hatályát, sem a felperes jogi helyzetét”, amely alapján az ítélet 80. pontjában azt állapította meg, hogy a keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

11      A fellebbezési eljárásban a Bíróság a 2013. október 24‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítéletben (C‑77/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:695) megállapította, hogy a Bizottság azzal, hogy a 2002‑es végleges határozat rendelkező részének 1. cikkében kimondta a támogatás közös piaccal való összeférhetetlenségét, ugyanezen rendelkező rész 2. cikkében pedig a támogatás visszatéríttetésére kötelezte a Németországi Szövetségi Köztársaságot, teljes egészében lezárta az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozatot. A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a 2002‑es végleges határozat nem zárta le az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozatot az e határozat rendelkező részében említett 572 millió eurót meghaladó részben. Erre tekintettel a Bíróság hatályon kívül helyezte a 2011. december 8‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítéletet (T‑421/07, EU:T:2011:720), és az ügyet visszautalta a Törvényszék elé.

12      A Törvényszék a 2015. szeptember 18‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélet (T‑421/07 RENV, EU:T:2015:654) 44. pontjában megállapította, hogy az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozat az általa érintett valamennyi intézkedés tekintetében újból megindította a teljes egészében befejezett hivatalos vizsgálati eljárást. A Törvényszék arra a megállapításra jutott, hogy e határozatot az [EUMSZ] 108. cikk[…] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendeletnek (HL 1999. L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) és a jogbiztonság elvének a megsértésével fogadták el, amennyiben a Bizottság a 2002‑es végleges határozattal anélkül indította meg ismét a teljes egészében lezárt hivatalos vizsgálati eljárást annak érdekében, hogy új határozatot hozzanak, hogy e végleges határozatot érvénytelenítette vagy visszavonta volna. Mivel ezen ítélet nem képezte fellebbezés tárgyát, az jogerőre emelkedett.

b)      A hivatalos vizsgálati eljárást kiterjesztéséről szóló 2011es határozatról és a 2012es végleges határozatról

13      2011. május 10‑én a Bizottság értesítette a Németországi Szövetségi Köztársaságot a Németországi Szövetségi Köztársaság által a Deutsche Post javára nyújtott állami támogatással (C 36/07. [ex NN 25/07] állami támogatás) kapcsolatban az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás kiterjesztéséről szóló C(2011) 3081 final bizottsági határozatról, amelynek összefoglalóját közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL 2011. C 263., 4. o., a továbbiakban: megtámadott határozat). E határozattal az egyetemes szolgáltatási kötelezettségeinek kompenzálása címén Németország által a felperes javára nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatos hivatalos vizsgálati eljárást kiterjesztette a német hatóságok által a felperes javára juttatott azon támogatásokra, amelyek célja a tisztviselői jogállással rendelkező alkalmazottak nyugdíjköltségének fedezése volt. Ezen új határozat arra irányult, hogy kiterjessze a 2007‑ben ismételten megnyitott hivatalos vizsgálati eljárást annak érdekében, hogy konkrétabban elemezzék a korábban csak érintőlegesen vizsgált nyugdíjrendszert.

14      A Németország által a Deutsche Post javára nyújtott C 36/07. (korábbi NN 25/2007) sz. intézkedésről szóló, 2012. január 25‑i 2012/636/EU határozatban (HL 2012. L 289., 1. o.; a továbbiakban: 2012‑es végleges határozat) a Bizottság többek között megállapította, hogy a nyugdíjjárulékok állami finanszírozása jogellenes, a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül. Ezzel szemben álláspontja szerint a felperes javára nyújtott egyes állami kompenzációk a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülnek, és hogy a Deutsche Bundespost három részvénytársasággá történő átalakulását megelőzően az ez utóbbi által vállalt tartozásokra vonatkozó állami garanciákat létező támogatásként kell vizsgálni.

15      A Törvényszék Hivatalához 2012. március 30‑án benyújtott és T‑143/12. számon nyilvántartásba vett keresetlevelével a Németországi Szövetségi Köztársaság a 2012‑es végleges határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.

16      A Törvényszék Hivatalához 2012. április 4‑én benyújtott és T‑152/12. számon nyilvántartásba vett keresetlevelével a felperes továbbá a 2012‑es végleges határozat 1., 2. és 4–6. cikkének a megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.

17      A Törvényszék a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítéletben (T‑143/12, EU:T:2016:406) megsemmisítette a 2012‑es végleges határozat 1. és 4–6. cikkét azzal az indokkal, hogy a Bizottság nem bizonyította a felperes javára szóló előny fennállását.

18      A 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélettel (T‑143/12, EU:T:2016:406) szemben az irányadó határidő lejártát megelőzően nem nyújtottak be fellebbezést. Erre tekintettel az jogerőre emelkedett.

19      A Törvényszék a 2017. március 17‑i Deutsche Post kontra Bizottság végzésben (T‑152/12, nem tették közzé, EU:T:2017:188) kimondta, hogy a 152/12. sz. ügyben előterjesztett keresetről nem kell határozni, mivel annak tárgya megegyezik a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet (T‑143/12, EU:T:2016:406) alapjául szolgáló 143/12. sz. ügy tárgyával, amely részleges megsemmisítését kimondó ítélet jogerőre emelkedett.

 Az eljárás és a felek kérelmei

20      A Törvényszék Hivatalához 2011. július 22‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

21      A Bizottság a Törvényszék Hivatalához 2011. október 6‑án benyújtott külön beadványával elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján.

22      A 2013. július 23‑i végzéssel a felek meghallgatását követően a jelen ügyben a Bíróság C‑66/12. P. sz. ügyben – amelynek tárgya a 2011. december 8‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélet (T‑421/07, EU:T:2011:720) – való eljárást befejező határozata meghozataláig felfüggesztették az eljárást, amely határozat meghozatalára 2013. október 24‑én került sor.

23      A Törvényszék a 2014. május 12‑i végzéssel engedélyezte a UPS és a UPS Deutschland Inc. & Co. OHG, jelenleg United Parcel Service Deutschland Sàrl & Co. OHG részére, hogy Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.

24      A 2014. szeptember 15‑i végzéssel a T‑421/07 RENV. sz. ügyben való eljárást befejező határozat meghozataláig a jelen ügyben ismételten felfüggesztették az eljárást, amely határozat meghozatalára 2015. szeptember 18‑án került sor, és amely a 2007‑es eljárást megindító határozat megsemmisítéséhez vezetett.

25      Az eljárás folytatását követően a Törvényszék a 2015. november 20‑i végzésével úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt.

26      2016. január 7‑én a Bizottság ellenkérelmet terjesztett elő.

27      A felperes 2016. február 25‑én benyújtotta válaszát.

28      2016. március 14‑én a beavatkozók közös beavatkozási beadványt nyújtottak be.

29      2016. április 20‑án a Bizottság viszonválaszt terjesztett elő.

30      A 2016. november 24‑i levelében a Törvényszék pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket, hogy nyújtsák be a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítéletből (T‑143/12, EU:T:2016:406) levonandó következtetésekre vonatkozó észrevételeiket a Törvényszék eljárási szabályzata 131. cikkének (1) bekezdése értelmében vett esetleges okafogyottság tekintetében, különösen a megsemmisített 2012‑es végleges határozatra vonatkozó hivatalos vizsgálati eljárás lefolytatása, valamint a felperes eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradása kapcsán.

31      A felek az előírt határidőn belül benyújtották észrevételeiket.

32      A harmadik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikke alapján úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

33      A hivatalvezető 2017. december 18‑i levelével a Törvényszék a tárgyalásra tekintettel pervezető intézkedések keretében írásban megválaszolandó kérdéseket tett fel a feleknek.

34      A felek a Törvényszék kérdéseire az előírt határidőben válaszoltak.

35      A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el az elfogadhatatlansági kifogást;

–        semmisítse meg megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

36      A beavatkozó felek által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen, a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        másodlagosan, állapítsa meg, hogy a felperes eljáráshoz fűződő érdekének megszűnése miatt a keresetről már nem szükséges határozni;

–        harmadlagosan, a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

37      A Bizottság az elfogadhatatlansági kifogásban arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat a támogatás fogalma és a szóban forgó intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetősége tekintetében kizárólag a Németországi Szövetségi Köztársaság védelemhez való jogának védelmére irányult, anélkül hogy önálló joghatásokat váltott volna ki, és hogy ily módon nem megtámadható jogi aktusról van szó. Ugyanezen okból a felperesnek semmiképpen nem fűződhet érdeke annak megsemmisítéséhez. A Bizottság továbbá nem ért egyet a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítéletet (T‑143/12, EU:T:2016:406) követő okafogyottságot megállapító határozattal.

38      A felperes vitatja a Bizottság érveit, és előadja, hogy mivel a Bizottság nem vonja vissza a megtámadott határozatot, fennmarad az eljáráshoz fűződő érdeke.

39      A beavatkozók a kereset elfogadhatóságának kérdése tekintetében támogatják a Bizottság megállapításait, és szintén nem értenek egyet a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítéletet (T‑143/12, EU:T:2016:406) követő okafogyottságot megállapító határozattal. Álláspontjuk szerint a 2012‑es végleges határozat Törvényszék általi megsemmisítését követően a felperesnek továbbra is érdeke fűződött ahhoz, hogy a Bizottság új végleges határozatot hozzon.

40      Meg kell jegyezni, hogy a Bizottság lényegében ugyanazon indokok alapján hivatkozik a jelen kereset elfogadhatatlanságára, mint amelyeket a 2007‑es eljárást megindító határozattal szemben benyújtott keresetben már előadott. Jóllehet a Bíróság a 2013. október 24‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítéletben (C‑77/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:695) már elutasította ezen érveket, a Bizottság a tárgyaláson megerősítette, hogy fenn kívánja tartani az általa benyújtott elfogadhatatlansági kifogást.

41      Az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak és határozatoknak minősülnek az olyan kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések, amelyek azzal, hogy lényegesen módosítják a felperes jogi helyzetét, a felperes érdekeit érintik (2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 37. és 38. pont; 2013. október 24‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélet, C‑77/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:695, 51. pont).

42      Ami különösen valamely új támogatásnak minősített intézkedéssel szembeni, az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat kötelező joghatásait illeti, az ilyen határozat szükségszerűen módosítja az érintett intézkedés jogi helyzetét, csakúgy mint azon vállalkozások jogi helyzetét, amelyek az intézkedés kedvezményezettjei, különösen ami ezen intézkedés végrehajtásának folytatását illeti. Az ilyen határozat elfogadását követően legalábbis komoly kétség merül fel a szóban forgó intézkedés jogszerűségével kapcsolatban, aminek a tagállamot az intézkedés alkalmazásának felfüggesztésére kell késztetnie, tekintve hogy az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítása kizárja, hogy a közös piaccal való összeegyeztethetőséget megállapító azonnali határozat szülessen, amely lehetővé tenné az említett intézkedés végrehajtásának jogszerű folytatását. Ilyen határozatra azon nemzeti bíróság előtt lehetne hivatkozni, amelytől az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése utolsó mondatának megsértéséből eredő jogkövetkezmények alkalmazását kérték. Végül e határozat az intézkedés révén kedvezményezett vállalkozásokat arra készteti, hogy legalábbis visszautasítsák az újabb kifizetéseket, vagy arra, hogy előteremtsék a később esetlegesen felmerülő visszatérítéshez szükséges összegeket. Az üzleti környezet az említett kedvezményezettekkel fennálló kapcsolatok során szintén figyelembe veszi az utóbbiak meggyengült jogi és pénzügyi helyzetét (lásd: 2013. október 24‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélet, C‑77/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:695, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. május 22‑i Autoneum Germany kontra Bizottság végzés, T‑295/14, nem tették közzé, EU:T:2015:350, 17. pont).

43      A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat 80. pontjában új támogatásnak minősítette a nyugdíjtámogatásokat. A Bizottság a megtámadott határozat 103. pontjában több milliárd eurós összeget említett, amely megfelel annak az összegnek, amelyet az ugyanezen piacon jelen lévő más gazdasági szereplőkkel való verseny fenntartásának biztosítása érdekében a felperesnek 1995 és 2007 között be kellett volna fizetnie a nyugdíjalapba. Másrészt a megtámadott határozat 106. pontjában emlékeztet a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a vitatott támogatási intézkedések felfüggesztésére irányuló kötelezettségére.

44      Amint az a Bíróság fenti 42. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatából következik, a szóban forgó intézkedés felfüggesztésére irányuló kötelezettség nem a megtámadott határozathoz hasonló hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat által kiváltott egyetlen joghatás. A felperes ugyanis az ilyen határozatok folytán különösen ki van téve annak a veszélynek, hogy a nemzeti jogalkotó ideiglenes intézkedéseket rendel el egyrészt az érintett felek érdekeinek, másrészt a hivatalos vizsgálati eljárást megindító bizottsági határozat hatékony érvényesülésének védelme érdekében. Ebben az összefüggésben a nemzeti bíróság konkrétabban elrendelheti az esetlegesen nyújtott támogatások visszatéríttetését (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑i Bizottság kontra Hansestadt Lübeck ítélet, C‑524/14 P, EU:C:2016:971, 29–31. pont).

45      A jelen ügyben a felperes a tárgyaláson megerősítette, hogy a megtámadott határozat elfogadását követően előteremtette az esetlegesen felmerülő visszatérítéshez szükséges összegeket, amely vele szemben akkor merül fel, ha végleges nemleges határozat kerül elfogadásra.

46      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a megtámadott határozat a kereset benyújtásakor olyan jogi aktusnak minősült, amely alkalmas volt arra, hogy a felperes jogi helyzetét jelentősen módosítva érintse a felperes érdekeit, és hogy ennélfogva e határozat az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megtámadható jogi aktus valamennyi elemét magában foglalja.

47      Másrészt a Bizottság és a beavatkozók azon érveleit illetően, amelyek a felperes eljáráshoz fűződő érdeke fennmaradásának a megkérdőjelezésére irányulnak, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az eljáráshoz fűződő érdek minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltételének minősül (lásd: 2013. május 15‑i Post Invest Europe kontra Bizottság végzés, T‑413/12, nem tették közzé, EU:T:2013:246, 22. pont). Ez a követelmény garantálja eljárási szinten, hogy a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében ne forduljanak a Törvényszékhez pusztán elméleti jellegű, vélemény iránti kérelmekkel vagy kérdésekkel (lásd ebben az értelemben: 2009. június 19‑i Socratec kontra Bizottság ítélet, T‑269/03, nem tették közzé, EU:T:2009:211, 38. pont). Az uniós bíróság a kizárólag a felek által hivatkozott érveken túlmenően is vizsgálhatja a felperesnek a kereset benyújtásához és fenntartásához fűződő érdekének hiányát valamely olyan, a keresetet követően bekövetkező körülmény alapján, amely alkalmas arra, hogy megfossza a keresetet annak a felperes számára jelentett minden kedvező hatásától, és erre tekintettel a keresetet elfogadhatatlannak vagy tárgytalannak minősítheti (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1995. október 19‑i Rendo és társai kontra Bizottság ítélet, C‑19/93 P, EU:C:1995:339, 13. pont).

48      Az eljáráshoz fűződő érdeknek a bírósági határozat kihirdetéséig ki kell tartania, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez tehát feltételezi, hogy a kereset eredményén keresztül alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon (2007. június 7‑i Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 42. pont; 2011. december 7‑i Fellah kontra Tanács végzés, T‑255/11, nem tették közzé, EU:T:2011:718, 12. pont).

49      Megsemmisítés iránti kereset keretében a felperesnek az ezen eljáráshoz fűződő érdeke fennmaradását in concreto kell értékelni, figyelembe véve különösen a hivatkozott jogellenesség következményeit (lásd: 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 65. pont). A felperes eljáráshoz fűződő érdekének fenntartása azt feltételezi, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése önmagában továbbra is joghatásokat vált ki a felperesre nézve (lásd: 2013. május 15‑i Post Invest Europe kontra Bizottság végzés, T‑413/12, nem tették közzé, EU:T:2013:246, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50      A jelen ügyben meg kell vizsgálni, anélkül hogy ennek során szükségszerűen a kizárólag a felek által hivatkozott érvekre kellene szorítkozni, hogy a megtámadott határozat, amely annak „részletesebben vizsgálata” érdekében, hogy a nyugdíjtámogatások előnyt biztosítottak‑e a felperes számára, vagy sem, kiterjesztette az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozattal újraindított eljárást, továbbra is joghatásokat vált‑e ki a felperesre nézve a megtámadott határozattal kiterjesztett, 2007‑ben újraindított eljárást lezáró 2012‑es végleges határozat elfogadását és a 2012‑es végleges határozatot megsemmisítő 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet (T‑143/12, EU:T:2016:406) kihirdetését követően.

51      Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy amikor kereseteket nyújtanak be egyrészt a valamely nemzeti intézkedéssel szemben hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozattal szemben, másrészt pedig az említett eljárást lezáró végleges határozattal szemben, amely megállapítja, hogy a vizsgált nemzeti intézkedés a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül, az ez utóbbi határozattal szemben benyújtott kereset elutasítása okafogyottá teszi a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozattal szemben benyújtott keresetet (lásd ebben az értelemben: 2000. június 13‑i EPAC kontra Bizottság ítélet, T‑204/97 és T‑270/97, EU:T:2000:148, 153–159. pont; 2002. március 6‑i Diputación Foral de Álava kontra Bizottság ítélet, T‑168/99, EU:T:2002:60, 22–26. pont; 2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑30/01–T‑32/01 és T‑86/02–T‑88/02, EU:T:2009:314, 345–363. o.).

52      Ezen ítélkezési gyakorlat ugyanakkor nem ültethető át a jelen ügyre, mivel a megtámadott határozat egyedi abból a szempontból, hogy, először is, azt azon 2008. július 1‑jei Deutsche Post kontra Bizottság ítéletet (T‑266/02, EU:T:2008:235) követően fogadták el, amellyel a Törvényszék megsemmisítette a 2002‑es végleges határozatot, másodszor, az az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozat kiszélesítésére irányul, amelyet a későbbiekben a 2015. szeptember 18‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélet (T‑421/07 RENV, EU:T:2015:654) megsemmisített, harmadszor pedig megelőzi a 2012‑es végleges határozatot, amely maga is megsemmisítésre került a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélettel (T‑143/12, EU:T:2016:406). Emlékeztetni kell arra, hogy ez utóbbi ítélettel szemben nem nyújtottak be fellebbezést, így az jogerőre emelkedett.

53      Tekintettel a 2012‑es végleges határozatnak a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélettel (T‑143/12, EU:T:2016:406) való megsemmisítésére, ezzel szemben meg kell jegyezni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint lehetőség van arra, hogy a megsemmisített jogi aktus felváltására irányuló eljárást csak abban a szakaszban indítsák újra, amelyben e szabálytalanságot elkövették, kivéve ha a megállapított szabálytalanság a teljes eljárás jogellenességéhez vezetett. Valamely uniós aktus megsemmisítése nem szükségképpen érinti az előkészítő aktusokat, és valamely többszakaszos közigazgatási eljárást lezáró aktus megsemmisítése a megsemmisítést kimondó ítélet érdemi vagy eljárási okaitól függetlenül nem szükségszerűen jár együtt a megtámadott aktus elfogadása előtt lefolytatott teljes eljárás megsemmisítésével (2013. november 7‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑587/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:721, 12. pont; 2017. július 6‑i SNCM kontra Bizottság ítélet, T‑1/15, nem tették közzé, EU:T:2017:470, 69. pont).

54      E tekintetben pontosítani kell, hogy még ha a Bizottság a jelen ügyhöz kapcsolódó eljárás során kifejezetten elismerte is, hogy a megtámadott határozat, anélkül hogy eltűnt volna az uniós jogrendből, már nem szolgálhatott a hivatalos vizsgálati eljárást lezáró új határozat alapjául, az a mai napig nem vonta vissza e határozatot. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Bizottságnak jelenleg továbbra is lehetősége van arra, hogy az eljárást a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában kezdje újra. A felperes következésképpen továbbra is ki van téve annak, hogy a Bizottság – ahogyan az ezen határozatból következik – elrendeli az állítólagos támogatások visszatéríttetését, amint arra a fenti 44. pontban már utalás történt.

55      Másrészt figyelemmel a Bizottság által 1999 óta indított három hivatalos vizsgálati eljárás szövevényességére, és az ezen eljárások megindítására és lezárására vonatkozó határozatok vonatkozásában a Bíróság és a Törvényszék által hozott különböző, egymást követő határozatokra, meg kell jegyezni, hogy az EUMSZ 266. cikkben előírt kötelezettségei alapján a Bizottság köteles meghozni azokat az intézkedéseket, amelyeket az uniós bíróságok által hozott és jogerőre emelkedett 2008. július 1‑jei Deutsche Post kontra Bizottság ítélet (T‑266/02, EU:T:2008:235), a 2015. szeptember 18‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélet (T‑421/07 RENV, EU:T:2015:654) és a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet (T‑143/12, EU:T:2016:406) magában foglal.

56      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós bíróság által megsemmisített jogi aktust kibocsátó intézmény feladata, hogy meghatározza a megsemmisítést kimondó ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Ugyanakkor az e célból rendelkezésére álló mérlegelési jogkör gyakorlása körében az érintett intézmény köteles tiszteletben tartani mind az említett ítélet indokolását, mind pedig az uniós jog vonatkozó rendelkezéseit (lásd: 2017. április 24‑i HF kontra Parlament, T‑584/16, EU:T:2017:282, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      Márpedig az EUMSZ 266. cikk alapján az érintett intézmény köteles elkerülni, hogy a megsemmisített aktus pótlására szánt bármely aktus ugyanabban a szabálytalanságban szenvedjen, mint amelyet a megsemmisítésről rendelkező ítéletben megállapítottak. Ezen elveket még inkább alkalmazni kell, ha a megsemmisítést kimondó ítélet jogerőre emelkedett (2010. november 10‑i OHIM kontra Simões Dos Santos ítélet, T‑260/09 P, EU:T:2010:461, 70. és 73. pont).

58      Ebből következően a felperesnek fennmarad az ahhoz fűződő érdeke, hogy a megtámadott határozat megsemmisítésre kerüljön, és hogy ezen határozat eltűnjön az uniós jogrendből, mivel e határozat megsemmisítése esetén a Bizottság, amennyiben úgy határozna, hogy a fenti 55. pontban hivatkozott megsemmisítést kimondó három ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseknek az EUMSZ 266. cikk követelményeivel összhangban való meghozatala érdekében a hivatalos vizsgálati eljárás újbóli megnyitására vonatkozó új határozatot fogad el, kénytelen lenne meggyőződni arról, hogy ezen új határozat nem szenved‑e ugyanazon szabálytalanságokban, mint amelyekben az azt megelőző valamennyi határozat szenvedett.

59      Mindenesetre figyelemmel az ugyanazon támogatási intézkedésekre vonatkozóan hozott számos közigazgatási és bírósági határozat eljárásjogi szempontból fennálló kivételes összetettségére, meg kell állapítani, hogy a felperes helyzetét jogi szempontból sajátos bizonytalanság jellemzi, amelyet kizárólag a jelen ügy érdemi vizsgálata és a megtámadott határozat esetleges megsemmisítése tisztázhat, ami erősíti az e határozattal szembeni eljáráshoz fűződő érdekét.

60      E tekintetben pontosítani kell, hogy amíg a Bizottság úgy véli, hogy továbbra is lehetősége van új végleges határozat elfogadására, a felperesnek nincs lehetősége arra, hogy – akár átmenetileg is – meghatározza azon támogatás összegét vagy – adott esetben – a jogellenességgel érintett időszak vonatkozásában felmerülő azon kamatokat, amelyek visszatérítésére köteles lehet.

61      Ugyanis attól függően, hogy a Bizottság szerint a felperes rendelkezésére bocsátott összegek önállóan az 1999‑ben, a 2007‑ben vagy a 2011‑ben indított eljárás hatálya alá tartoznak‑e, a szóban forgó támogatások új támogatásnak minősítése és azoknak a belső piaccal való összeegyeztethetetlensége megállapítása esetén az esetleges visszatérítendő támogatások összege jelentősen változhat, mivel az EUMSZ 108. cikk alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 17. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság vagy a Bizottság kérésére eljáró tagállam jogellenes támogatással kapcsolatos első intézkedése megszakítja a jogvesztő határidőt. Amennyiben – adott esetben – az esetleges támogatásokat a belső piaccal összeegyeztethetőnek kell tekinteni, ily módon pedig a Bizottság csak a jogellenességgel érintett időszak vonatkozásában felmerülő kamatok visszatéríttetését rendelheti el (lásd ebben az értelemben: 2008. február 12‑i CELF és ministre de la Culture et de la Communication ítélet, C‑199/06, EU:C:2008:79, 55. pont), a jogellenességgel érintett időszak hossza, amely alapján e kamatokat ki kell számítani, a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárásának kezdő időpontjától függően szintén eltérően alakul.

62      A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperesnek fennmarad a megtámadott határozattal szembeni eljáráshoz fűződő érdeke, még akkor is, ha az eljárás újbóli megindításáról szóló 2007. évi határozat és a 2012‑es végleges határozat már megsemmisítésre került.

63      Ebből következően meg kell állapítani egyrészt, hogy a kereset elfogadható, másrészt pedig, hogy az nem vált okafogyottá. Az elfogadhatatlansági kifogást tehát teljes egészében el kell utasítani, akárcsak a Bizottság és a beavatkozók valamennyi annak megállapítására irányuló érvét, hogy a felperes eljáráshoz fűződő érdeke megszűnt.

 Az ügy érdeméről

64      Keresete alátámasztására a felperes lényegében hat jogalapra hivatkozik. Az első öt jogalap a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapul. A hatodik jogalap az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében előírt indokolási kötelezettségnek, továbbá az arányosság, a jogbiztonság és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a megsértésén alapul.

65      Emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiányán vagy nem megfelelő jellegén alapuló jogalap a lényeges eljárási szabályok megsértésének bizonyítására irányul, és mint ilyen ebből következően elkülönülő vizsgálatot követel meg a megtámadott határozat indokolásának pontatlansága vonatkozásában, amelynek felülvizsgálata e határozat megalapozottságának a vizsgálata körébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 67. pont; 2005. december 15‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑66/02, EU:C:2005:768, 26. pont).

66      A jelen ügyben tehát a hatodik jogalapot a megtámadott határozat érdemi jogszerűségére vonatkozó vizsgálatot megelőzően – amelyre a többi jogalap irányul – úgy kell megvizsgálni, mint amely többek között az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében előírt indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

67      Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerint „[h]a a Szerződések másként nem rendelkeznek, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”.

68      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmében vett „állami támogatáskénti” minősítéshez az e rendelkezésben írt valamennyi feltétel teljesülése szükséges. Először is a beavatkozásnak az állam által vagy állami forrásból kell történnie. Másodszor az szükséges, hogy e beavatkozás alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem érintésére. Harmadszor a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedrészt torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd: 2016. december 21‑i Bizottság kontra Hansestadt Lübeck ítélet, C‑524/14 P, EU:C:2016:971, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69      A hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatban az „állami támogatás” előzetes jogi minősítés valamely intézkedésre való alkalmazása érdekében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti valamennyi feltétel vonatkozásában tiszteletben kell tartani az indokolási kötelezettséget.

70      Az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában megkövetelt indokolásnak ugyanis meg kell felelnie az adott jogi aktus jellegének, valamint világosan és egyértelműen kell megjelenítenie az azt meghozó intézmény érvelését, oly módon, amely lehetővé teszi az érintettek számára a meghozott intézkedés igazolásának megismerését és az illetékes bíróságnak a felülvizsgálat gyakorlását (lásd: 2016. december 21‑i Club Hotel Loutraki és társai kontra Bizottság ítélet, C‑131/15 P, EU:C:2016:989, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71      Ami közelebbről az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást megindító bizottsági határozat indokolását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 2015/1589 rendelet 4. cikke (2) és (4) bekezdésének megfelelően csak akkor hozható ilyen határozat, ha a Bizottság előzetes vizsgálatot követően megállapítja, hogy az intézkedés új állami támogatásnak minősül, és kétség merült fel ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

72      Ebből következően a Bizottság által az előzetes vizsgálati szakaszban hozott valamennyi határozatnak tartalmaznia kell a szóban forgó állami intézkedés előzetes értékelését, amely arra irányul, hogy megállapítsa, hogy ezen intézkedés állami támogatási jelleggel rendelkezik‑e, és hogy amennyiben a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása mellett dönt, meghatározza a közös piaccal való összeegyeztethetőséggel kapcsolatban felmerült kétségeket, máskülönben megfosztanánk a lényegétől az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében előírt indokolási kötelezettséget (lásd ebben az értelemben: 2008. október 22‑i TV2/Danmark és társai kontra Bizottság ítélet, T‑309/04, T‑317/04, T‑329/04 és T‑336/04, EU:T:2008:457, 138. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73      Az ilyen hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozatnak lehetővé kell tennie az érintett felek számára, hogy hatékonyan részt vegyenek a hivatalos vizsgálati eljárásban, amelynek során lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. Ennek érdekében lehetővé kell tennie a számukra, hogy megismerjék azt az okfejtést, amely alapján a Bizottság előzetesen úgy tekintette, hogy a szóban forgó intézkedés új állami támogatásnak minősíthető, és kétség merült fel ezen támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően (lásd: 2008. október 22‑i TV2/Danmark és társai kontra Bizottság ítélet, T‑309/04, T‑317/04, T‑329/04 és T‑336/04, EU:T:2008:457, 139. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74      A hatodik jogalap vizsgálata keretében közelebbről azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban kellőképpen meghatározta‑e azon indokokat, amelyek alapján az előzetes vizsgálatot követően úgy ítélte meg, hogy annak értékelését megelőzően, hogy e támogatás új támogatásnak minősül‑e és az összeegyeztethető‑e a belső piaccal, a szóban forgó intézkedés előzetesen állami támogatásnak minősíthető.

75      A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette a jelen ügyben őt terhelő indokolási kötelezettséget. Először is, a Bizottság a megtámadott határozatban nem számította ki a Németországi Szövetségi Köztársaság által a felperes részére ténylegesen kifizetett társadalombiztosítási járulékok összege (amelyből le kellett vonni az engedélyezett postai díjak emelését) és az általános társadalombiztosítási rendszer hatálya alá tartozó versenytársai által kifizetett társadalombiztosítási járulékok összege közötti különbözetet. Másodszor, nem fejtette ki azokat az indokokat, amelyek alapján úgy ítélte meg, hogy azon kérdés eldöntése, hogy a felperes milyen mértékben fizette meg a társadalombiztosítási járulékokat, az állítólagos állami támogatás összegének a kiszámításával összefüggésben nem bír jelentőséggel. Harmadszor, a felperes által viselt társadalombiztosítási terhek figyelembevételével összefüggésben nem kellőképpen indokolta meg az engedélyezett postai díjak emelésében megnyilvánuló állítólagos kereszttámogatás fennállására vonatkozó értékelését. Negyedszer, nem fejtette ki, hogy milyen módon kell az ilyen vizsgálatnak kizárólag a költségek belső piaccal való összeegyeztethetőségén alapulnia.

76      A Bizottság és a beavatkozók vitatják a felperes érveit.

77      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat nem az első Bizottság által elfogadott hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat a vitatott intézkedés vonatkozásában. A felperes nyugdíjalapjába befizetett hozzájárulások formájában nyújtott támogatás ugyanis már tárgyát képezte az eljárás megindításáról szóló 1999. évi határozatnak, az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozatnak, továbbá a 2002‑es és a 2012‑es végleges határozatnak.

78      Márpedig a Törvényszék a 2015. szeptember 18‑i Deutsche Post kontra Bizottság ítélettel (T‑421/07 RENV, EU:T:2015:654) megsemmisítette az eljárás megindításáról szóló 2007. évi határozatot, amelyben – amint azt a Bizottság a megtámadott határozat 5. pontjában jelezte – annak megállapítása, hogy a nyugdíjtámogatások előnyt biztosítottak‑e a felperes számára, vagy sem, „felületes értékelés” tárgyát képezte, és annak tekintetében további „részletesebben vizsgál[atra]” van szükség.

79      A sajátos eljárásjogi összefüggésre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottságot a megtámadott határozat elfogadása során az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdése értelmében vett sajátos indokolási kötelezettség terhelte, mivel már az eredetileg 1999‑ben megindított és 2007‑ben újból megindított hivatalos vizsgálati eljárás keretében vizsgálhatta azt a kérdést, hogy a felperes nyugdíjalapjába befizetett állami hozzájárulások az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek‑e.

80      A Bizottság, mivel a megtámadott határozatot a 2007‑ben újból megindított eljárás kiterjesztésére irányuló határozatnak minősítette, nem tekinthette úgy, hogy nem képes – még ideiglenes jelleggel sem – annak bizonyítására, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti feltételek teljesültek‑e, és nem szorítkozhatott kétségek megfogalmazására, anélkül hogy e tekintetben megfelelő indokokkal szolgált volna, mivel ellenkező esetben megsérti az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében előírt indokolási kötelezettséget.

81      A megtámadott határozat 64–67. pontjából az következik, hogy a Bizottság az állami támogatás fennállására és különösen a kizárólagos gazdasági előny fennállására vonatkozóan az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésére tekintettel történő értékelésről szóló részben azon nehézségek megállapítására szorítkozott, amelyekkel abban az esetben szembesült volna, ha azonosítania kellett volna azon gazdasági szereplőket, amelyek jogi és ténybeli helyzetét összehasonlíthatónak lehet tekintetni a felperes jogi és ténybeli helyzetével. Többek között megjegyezte, hogy mivel a felperes kizárólagos jogokkal rendelkezett az egyetemes postai szolgáltatások területén, és a szövetségi postavállalat átalakítása keretében számos állami kompenzációban és állami garanciában részesült, helyzete különleges és példa nélküli volt.

82      A Bizottság ezen információkra figyelemmel megállapította, hogy a felperest és a felperes versenytársait sújtó terhek közötti összehasonlítás útján nem bizonyítható valamely kizárólagos gazdasági előny fennállása. A Bizottság ezzel szemben pontosította, hogy a felperes versenytársaival való összehasonlító vizsgálat megfelelő lenne a támogatások összeegyeztethetőségére irányuló vizsgálat keretében, különösen pedig a versenyre gyakorolt hatás részletesebb vizsgálatára irányuló szakaszban.

83      A továbbiakban a Bizottság a megtámadott határozatban ily módon a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó vizsgálat szakaszában úgy ítélte meg, hogy referencia‑kamatláb alapul vételével lehetőség van a felperes által kifizetett társadalombiztosítási járulékoknak a felperes versenytársai által kifizetett ilyen járulékokkal való összehasonlítására. Ugyanakkor egyáltalán nem szolgált magyarázattal a tekintetben, hogy a vitatott támogatás összeegyeztethetőségének vizsgálata keretében tett megállapítások milyen mértékben támasztják alá a szelektív gazdasági előny fennállására vonatkozó értékelés során tett megállapításokat, illetve azokkal milyen mértékben állnak összhangban.

84      A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes annak hangsúlyozásával, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz egyetlen olyan számítást sem, amely a vitatott intézkedés EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősítésére vonatkozó szakaszban lehetővé tenné az őt sújtó és a versenytársainál felmerülő terhek összehasonlítását, miközben az ilyen összehasonlítást a szóban forgó támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének az értékelése céljából folytatták le, jogosan hivatkozott az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség megsértésének a fennállására.

85      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2007‑ben újraindított és a megtámadott határozattal kiterjesztett hivatalos vizsgálati eljárás alapján a Bizottság által hozott 2012‑es végleges határozat megsemmisítésére vonatkozó 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet (T‑143/12, EU:T:2016:406) 148. pontjában a Törvényszék azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozott, amelynek értelmében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése alkalmazásának e szakaszában, azaz az előny fennállásának bizonyításakor kell a Bizottságnak igazolnia, hogy a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás‑fizetési kötelezettség alóli részleges mentesség a korábbi gazdasági szereplő számára a versenytársaihoz viszonyítva gazdasági előnyt jelent.

86      A 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet (T‑143/12, EU:T:2016:406) 150. és 151. pontjában a Törvényszék lényegében megállapította, hogy jóllehet a Bizottság a 2012‑es végleges határozatban bizonyítani kívánta szelektív gazdasági előny fennállását, ezt csak a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének a vizsgálatakor tette meg. A Törvényszék így helyt adott a Németországi Szövetségi Köztársaság azon érvének, amely szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben csak „az intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálata keretében kezdte [el] azokat összehasonlítani […] a vállalkozások által »általában« megfizetendő terhekkel, a magánalkalmazottakhoz viszonyítva a német szociális jognak megfelelően”.

87      A Törvényszék ezen túlmenően a 2016. július 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet (T‑143/12, EU:T:2016:406) 152–154. pontjában emlékeztetett arra, hogy amennyiben a Bizottság azon kérdés vonatkozásában folytat le vizsgálatot, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e, őt terheli az annak bizonyítására vonatkozó kötelezettség, hogy a támogatás kedvezményezettje javára szelektív gazdasági előny áll fenn.

88      Márpedig ha a 2015/1589 rendelet 4. cikke (2) és (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének megfelelően valamely intézkedést ideiglenesen már ezen intézkedés előzetes vizsgálatától és a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat meghozatalától kezdődően az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés értelmében vett „támogatásnak” minősítenek, a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti szelektív gazdasági előny felperes tekintetében való fennállásával kapcsolatos indokolási kötelezettség már az előzetes vizsgálati szakaszt követően, nem pedig csupán a hivatalos vizsgálati eljárást követően hozott határozat vonatkozásában terheli a Bizottságot.

89      Ebből következően a Bizottság, mivel az előny fennállását nem az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelő, kellően világosan és egyértelmű indokolással támasztotta alá, miközben már lefolytatta a vitatott támogatásnak a belső piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó értékelést, az előzetes vizsgálati szakasz végén és a megtámadott határozat meghozatalának szakaszában jogilag bizonytalan helyzetbe hozta a felperest. A Bizottság e mulasztása ezenfelül nem teszi lehetővé az uniós bíróság számára, hogy gyakorolja a felülvizsgálati jogkörét arra vonatkozóan, hogy a vitatott intézkedést előzetesen az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak minősítették.

90      Ebből következően a hatodik jogalapnak az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó részében helyt kell adni.

91      Mivel a jelen jogalap vizsgálata az indokolási kötelezettség megsértésén alapuló részében azt támasztja alá, hogy a megtámadott határozat az e határozat általános rendszerében alapvető jelentőséggel bíró összetevőkhöz kapcsolódó hibákban szenved, e határozatot lényeges eljárási szabályok megsértése miatt meg kell semmisíteni, anélkül hogy az e jogalap és a többi jogalap keretében felhozott további érvek megalapozottságát vizsgálni kellene.

 A költségekről

92      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

93      A jelen ügyben a Bizottságot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját és a felperes költségeinek viselésére.

94      A UPS és a United Parcel Service Deutschland az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése alapján maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az elfogadhatatlansági kifogást elutasítja.

2)      A Törvényszék a Németországi Szövetségi Köztársaság által a Deutsche Post javára nyújtott állami támogatással (C 36/07. [ex NN 25/07] állami támogatás) kapcsolatban az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás kiterjesztéséről szóló, 2011. május 11i C(2011) 3081 final bizottsági határozatot megsemmisíti.

3)      A Törvényszék a Bizottságot kötelezi saját költségei és a Deutsche Post AG részéről felmerült költségek viselésére.

4)      A UPS Europe SPRL/BVBA és a United Parcel Service Deutschland Sàrl & Co. OHG maguk viselik saját költségeiket.

Pelikánová

Valančius

Nihoul

Svenningsen

 

      Öberg

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. április 10‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: német.


i A jelen szöveg kulcskifejezéseket tartalmazó részében, valamint 59. és 88. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.