Ideiglenes változat
ANTHONY MICHAEL COLLINS
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. április 11.(1)
C‑15/24. PPU. sz. [Stachev](i)ügy
CH
kontra
Sofiyska rayonna prokuratura
(a Sofiyski rayonen sad [szófiai kerületi bíróság, Bulgária] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2013/48/EU irányelv – Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárásban – Az e jogról való lemondás írástudatlan személy részéről”
Bevezetés
1. A Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek(2) az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének fényében történő értelmezésére vonatkozóan hat kérdést terjesztett a Bíróság elé.
II. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a Bíróság előtti eljárás
2. CH bolgár állampolgár, aki nem ismeri a bolgár írott nyelvet. Büntetett előéletű.
3. 2022. december 16‑án CH‑t őrizetbe vették, mivel azzal gyanúsították, hogy 2022. december 2‑án és 14‑én rablást követett el. A rendőrkapitányságra szállítását követően aláírta az ügyvédi képviseletről való lemondásra vonatkozó nyilatkozatot. A bolgár jog értelmében egy rendőr és egy független tanú aláírása szükséges az írástudatlan személy e jogáról való lemondásának bizonyításához. Úgy tűnik, hogy e két feltétel egyike sem teljesült.(3) Az ügyvéd jelenléte nélkül tartott rendőrségi kihallgatás során CH elismerte, hogy elkövette a második rablást, és megjelölte az ennek során eltulajdonított tárgyak helyét. A később ugyanazon a napon végzett felismerésre bemutatás során a második rablás sértettje CH‑t elkövetőként azonosította.
4. 2022. december 17‑én az első rablás sértettje az ügyvéd jelenléte nélkül végzett második felismerésre bemutatás során elkövetőként azonosította CH‑t. A Sofiyska rayonna prokuratura (szófiai kerületi ügyészség, Bulgária) ezt követően a 2022. december 2‑án és 14‑én elkövetett rablási cselekmények miatt vádat emelt CH ellen. Mivel a bolgár jog értelmében a bűncselekmény elkövetésével vádolt személynek jogi képviselettel kell rendelkeznie, védőt rendeltek ki képviseletére.
5. 2022. december 19‑én CH megjelent a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) előtt, amely elrendelte letartóztatásba vételét. 2022. december 29‑én a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) helybenhagyta e határozatot.
6. 2023. június 13‑án a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) elutasította CH e szabadságelvonással járó intézkedés enyhítése iránti kérelmét. A Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) 2023. június 22‑én helybenhagyta e határozatot.
7. 2023. augusztus 18‑án a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) úgy határozott, hogy szabadon bocsátja CH‑t a letartóztatásból, azzal a feltétellel, hogy köteles rendszeresen megjelenni a lakóhelye szerinti rendőrségen. Ezt azzal az indokkal tette, hogy nem lehetett tudni, hogy letartóztatásának időpontjában CH önként és tudatosan lemondott‑e az ügyvédi képviselethez való jogáról, mivel írástudatlan volt, és az állítólagos lemondását nem írta alá tanú. E körülmények között a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) megállapította a későbbi rendőrségi nyomozás jogellenességét, melynek következtében az így beszerzett bizonyítékok nem használhatók fel a CH elleni eljárásban.
8. 2023. szeptember 7‑én a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) hatályon kívül helyezte e határozatot, és úgy határozott, hogy CH‑nak előzetes letartóztatásban kell maradnia. Úgy ítélte meg, hogy bár egyetlen ügyvéd sem segítette CH‑t az őrizetbe vétele és vele szembeni vádemelés közötti időszakban, úgy tűnik, hogy a rendőrség által a nyomozás során gyűjtött bizonyítékokat nem jogellenesen szerezték be.
9. 2023. október 2‑án a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) ismét úgy határozott, hogy szabadon bocsátja CH‑t, azzal a feltétellel, hogy rendszeresen meg kell jelennie a lakóhelye szerinti rendőrségen. 2023. november 7‑én a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) ismét hatályon kívül helyezte ezt a határozatot, és megállapította, hogy CH‑nak előzetes letartóztatásban kell maradnia.
10. A CH elleni büntetőeljárás a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) előtt van folyamatban. E bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy a rendőrhatóságok tiszteletben tartották‑e a CH ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogát az őrizetbe vételét követő és a kétrendbeli rablás miatti vádemelést megelőző időszak során. A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2013/48 irányelv lehetővé teszi‑e a nemzeti bíróság számára, hogy a kényszerintézkedésekről való döntés során értékelje, hogy a vádlott ellen felhozott bizonyítékokat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével szerezték‑e be. A Sofiyski rayonen sadnak (szófiai kerületi bíróság) kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontja, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy kivételes körülmények között ideiglenesen eltérjenek az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától a tárgyalást megelőző szakaszban, de amelyet azonban nem ültettek át a bolgár jogba, közvetlen hatállyal rendelkezik‑e. Azt a kérdést is felteszi, hogy tiszteletben tartják‑e a 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) bekezdését, ha az írástudatlan gyanúsított, aki azt állítja, hogy nem ismerte az általa aláírt dokumentum tartalmát, írásban lemond az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról. Végül a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) azt kívánja megtudni, hogy a gyanúsított letartóztatása során az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról való lemondás mentesíti‑e a rendőrhatóságokat azon kötelezettség alól, hogy a további nyomozási cselekmények elvégzését megelőzően tájékoztassák őt az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról.
11. A Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) tehát úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethető‑e a [2013/48] irányelvnek [a Charta] 47. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 12. cikkének (2) bekezdésével, ha egy nemzeti szabályozás és ítélkezési gyakorlat alapján azt a bíróságot, amely a terheltnek a terhére rótt bűncselekmény elkövetésében való részvételére vonatkozó alapos gyanú fennállásának kérdését vizsgálja annak érdekében, hogy döntést hozzon egy megfelelő kényszerintézkedés elrendeléséről vagy végrehajtásáról, megfosztják az annak mérlegelésére vonatkozó lehetőségtől, hogy a bizonyítékok megszerzésére a terheltnek az említett irányelv szerinti ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével került‑e sor, amikor a terheltet meggyanúsították, és a rendőrhatóságok korlátozták a szabad mozgáshoz való jogát?
2) Teljesül‑e a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásának a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett követelménye, ha a kényszerintézkedés megfelelőségét vizsgáló bíróság a belső meggyőződésének kialakítása során olyan bizonyítékokat vesz figyelembe, amelyek megszerzésére az irányelv követelményeinek megsértésével került sor, amikor az érintett személyt meggyanúsították, és a rendőrhatóságok korlátozták a szabad mozgáshoz való jogát?
3) Negatív hatást gyakorol‑e a 2013/48 irányelvnek a Charta 47. cikkének első és második bekezdésével összefüggésben értelmezett 12. cikkének (2) bekezdésében foglalt, a tisztességes eljárásra vonatkozó követelményekre, és kétségeket ébreszt‑e a bíróság pártatlanságát illetően az említett irányelv megsértésével szerzett bizonyítékok azon bíróság általi kizárása, amely egy magasabb fokú bíróság ellenkező utasítása ellenére a kényszerintézkedés megfelelőségének kérdését vizsgálja?
4) Közvetlen hatállyal bír‑e az érintett uniós tagállamban az a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontjában biztosított lehetőség, hogy rendkívüli körülmények esetén a tárgyalást megelőző szakaszban indokolt mértékben ideiglenesen el lehet térni az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától, ha a nyomozó hatóságok azonnali intézkedése elengedhetetlen ahhoz, hogy megakadályozzák a büntetőeljárás érdemi veszélyeztetését, amennyiben e rendelkezést nem ültették át az érintett uniós tagállam nemzeti jogába?
5) Teljesülnek‑e a 2013/48 irányelv (39) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti garanciák, ha a gyanúsított, bár írásban lemondott az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, írástudatlan, nem tájékoztatták a lemondás lehetséges következményeiről, és később a bíróság előtt arra hivatkozik, hogy a szabad mozgáshoz való joga rendőrhatóságok általi korlátozásának időpontjában nem ismerte az általa aláírt dokumentum tartalmát?
(6) Az, hogy a gyanúsított a letartóztatásakor lemondott a 2013/48 irányelv rendelkezései szerinti ügyvédi segítségnyújtásról, mentesíti‑e a hatóságokat az arra vonatkozó kötelezettség alól, hogy közvetlenül minden további, a gyanúsított részvétele mellett elvégzett nyomozási cselekményt megelőzően tájékoztatniuk kell a gyanúsítottat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról és az esetleges lemondás lehetséges következményeiről?”
12. Mivel CH 2022. december 16. óta letartóztatásban van, és mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió működéséről szóló szerződés harmadik részének V. címében említett területre vonatkozó kérdéseket vet fel, a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) a 2024. január 11‑i határozatában azt kérte a Bíróságtól, hogy előzetes döntéshozatalra utalásáról a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban határozzon.
13. 2024. január 25‑i határozatával a Bíróság helyt adott e kérelemnek.
14. A CH nevében benyújtott írásbeli észrevételekből kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzéshez semmilyen további észrevételt nem fűzött. Az Európai Bizottság írásbeli és szóbeli észrevételeket terjesztett elő, valamint válaszolt a Bíróság által a 2024. március 11‑i tárgyaláson feltett kérdésekre.
III. Értékelés
15. Az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdésének b) pontja képezi a 2013/48 irányelv jogalapját. Ez a rendelkezés felhatalmazza az Uniót arra, hogy a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségek ellenére a büntetőeljárásban a személyek jogaira vonatkozó minimumszabályokat megállapító irányelveket fogadjon el. A 2013/48 irányelv 1. cikke ily módon a büntetőeljárás során a gyanúsítottak és vádlottak jogaira, többek között az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogra vonatkozó minimumszabályokat rögzít, a szubszidiaritás és az arányosság elvének sérelme nélkül.(4) A tagállamok magasabb szintű védelmet is előírhatnak.(5)
A – Elfogadhatóság
16. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett első, második és harmadik kérdés a 2013/48 irányelv Charta 47. cikke fényében történő értelmezésére irányul, CH‑nak a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) végzésével elrendelt előzetes letartóztatásával összefüggésben.
17. AZ EUMSZ 267. cikk úgy rendelkezik, hogy az előzetes döntésnek „szükségesnek” kell lennie a kérdést előterjesztő bíróság által az előtte folyamatban lévő ügyben kialakítandó „ítélete meghozatalához”.(6) Tehát a nemzeti bíróság előtti jogvitának és az uniós jog kért értelmezésének oly módon kell kapcsolódniuk egymáshoz, hogy az utóbbinak objektíve szükségesnek kell lennie az előbbi kérdést előterjesztő bíróság általi elbírálásához.(7)
18. A nemzeti bíróságok határozzák meg azt a ténybeli és jogszabályi hátteret, amelyben az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdéseket intéznek a Bírósághoz. A Bíróság nem vizsgálja e megállapítások helytállóságát, így az értelmezésre vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog nemzeti bíróság által kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. Az előzetes döntéshozatali eljárásban a Bíróság feladata ugyanis a tagállamok igazságszolgáltatásához való hozzájárulás, nem pedig általános vagy hipotetikus kérdésekről való jogi véleménynyilvánítás.(8)
19. A Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) 2023. november 7‑i, CH előzetes letartóztatásban tartását elrendelő végzését követően a kérdést előterjesztő bíróság 2023. november 20‑án úgy határozott, hogy hivatalból kérdéseket terjeszt a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából.(9) Mind az ezen időpontban a kérdést előterjesztő bíróság előtt tartott tárgyalás jegyzőkönyve, mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat azt sugallja, hogy amikor a kérdést előterjesztő bíróság meghozta e határozatot, nem nyújtottak be hozzá a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) által a CH‑val szemben hozott kényszerintézkedés módosítása iránti kérelmet. Bár a Nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv)(10) 270. cikkének (1) bekezdése szerint a kényszerintézkedés módosítása a tárgyalás előtt bármikor kérhető, ha a vádlott nem terjesztett elő kérelmet, a nemzeti bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a kényszerintézkedés hivatalból történő módosítására.(11) A vádak érdemi elbírálásának időpontjában azonban a nemzeti bíróság hatáskörrel rendelkezik a vádlottal szemben hozott kényszerintézkedésekre vonatkozó megfelelő határozatok meghozatalára.(12)
20. Megjegyzem továbbá, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 270. cikkének (1) bekezdése szerinti kényszerintézkedések módosítására irányuló új kérelmet csak akkor lehet előterjeszteni, ha a vádlott bizonyítani tudja, hogy helyzete megváltozott.(13) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz semmilyen utalást arra vonatkozóan, hogy a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) végzésének kihirdetése és a kérdést előterjesztő bíróságnak a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére vonatkozó határozata között eltelt 13 nap alatt módosult volna CH helyzete. Úgy tűnik tehát, hogy ezen előzetes döntéshozatalra utaló határozattal a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) arra kéri a Bíróságot, hogy vizsgálja meg a fellebbviteli bíróság határozatának az uniós joggal való összeegyeztethetőségét olyan körülmények között, amikor a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti jog szerint nem rendelkezik hatáskörrel e végzés megváltoztatására vagy felülvizsgálatára.
21. Mivel a kérdést előterjesztő bírósághoz a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) által elfogadott kényszerintézkedésnek a körülmények megváltozása miatti módosítása iránti kérelemmel nem fordultak, az első, a második és a harmadik kérdés nyilvánvalóan hipotetikus. Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság az első, a második és a harmadik kérdést mint elfogadhatatlant utasítsa el. Mindazonáltal e kérdések vizsgálatát javaslom annak érdekében, hogy segítsék a Bíróságot abban az esetben, ha másként határozna.
B. Az ügy érdeméről
1. Az első, a második és a harmadik kérdésről
22. Az első, második és harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2013/48 irányelvnek a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 12. cikkének (2) bekezdése megköveteli‑e, hogy az a nemzeti bíróság, amelyhez a büntetőeljárás tárgyalást megelőző szakaszában a kényszerintézkedés megváltoztatása iránti kérelmet nyújtottak be, hatáskörrel rendelkezzen annak értékelésére, hogy a bizonyítékokat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével szerezték‑e be, a fellebbviteli bíróság által kibocsátott bármilyen ellentétes utasítás ellenére.
23. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 2013/48 irányelv minimumszabályokat állapít meg. Ezen irányelv 12. cikkének (1) bekezdése értelmében a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a nemzeti jog szerint hatékony jogorvoslati joggal kell rendelkezniük az ezen irányelv szerinti jogaik megsértése esetén. Uniós szintű részletes szabályok hiányában az ilyen részletes szabályok megállapítása az egyes tagállamok belső jogrendjére tartozik, feltéve hogy tiszteletben tartják az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét. A Bizottság tehát úgy véli, hogy a 2013/48 irányelv nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy a vitatott bizonyítékokat mint elfogadhatatlanokat automatikusan elutasítsa, és a bíróság által elvégzendő mérlegelést javasolja.
24. Az irányelv (4) és (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a 2013/48 irányelv célja a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesítése, amely elv a tagállamoknak az egymás büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalmán alapul. Ezen irányelv célja többek között a Charta 47. cikkének második bekezdésében előírt tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez való jog, valamint a Charta 48. cikkének (2) bekezdése által biztosított védelemhez való jog előmozdítása.(14) A 2013/48 irányelv ugyanakkor minimumszabályokat állapít meg a büntetőeljárás során a gyanúsítottak és a vádlottak ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának érvényesítése érdekében.(15) Ez összhangban van azzal, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint a büntetőeljárások szabályozása elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartoznak.(16)
25. A 2013/48 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok kötelesek a nemzeti jogban hatékony jogorvoslati lehetőségeket biztosítani az ezen irányelv által biztosított jogok megsértése esetére. Egyértelmű, feltétlen és pontos megfogalmazására tekintettel úgy tűnik, hogy e rendelkezés kizár minden olyan nemzeti intézkedést is, amely e jogok megsértése esetén akadályozná a hatékony jogorvoslathoz való hozzáférést.(17) A 2013/48 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése ugyanakkor előírja, hogy az irányelv által biztosított jogok esetleges megsértésének megtámadásához való jogot a nemzeti jogi eljárásokkal összhangban kell biztosítani. Nem terjed ki tehát annak meghatározására, hogy hogyan hivatkoznak az ilyen jogok megsértésére, hogyan kell azokat bizonyítani, sem pedig azt az időpontot, amikor az ilyen állítások igazságtartalmát meg kell határozni.(18)
26. A 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a büntetőeljárás során az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével szerzett bizonyítékok értékelése során tiszteletben tartsák a védelemhez való jogot és a tisztességes eljáráshoz való jogot. Amennyiben a 2013/48 irányelv 2. cikkének (4) bekezdése pontosítja, hogy ezt az irányelvet akkor kell alkalmazni, amikor a gyanúsított vagy a vádlott szabadságát elvonják, függetlenül attól, hogy a büntetőeljárás milyen szakaszban van, az egyértelműen alátámasztja azt az álláspontot, hogy a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésére a büntetőeljárás teljes időtartama alatt lehet hivatkozni.
27. A 2013/48 irányelv (50) preambulumbekezdése előírja, hogy a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó kötelezettség nem érintheti a bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó nemzeti szabályokat vagy rendszereket. Ez a kötelezettség nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy olyan rendszert tartsanak fenn, amelyben a bíróság előtt valamennyi meglévő bizonyítékra hivatkozni lehet” nélkül, hogy külön vagy előzetesen értékelnék [annak] elfogadhatóságát”.(19) E preambulumbekezdés ily módon megerősíti az uniós jogalkotó azon szándékát, hogy mérlegelési mozgásteret biztosítson a tagállamok számára arra vonatkozóan, hogy e célból sajátos eljárásokat fogadjanak el.
28. Ebből következik, hogy a tagállamok eljárási autonómiájának elve az uniós jog által felállított korlátok sérelme nélkül alkalmazandó.(20) Uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata kijelölni a hatáskörrel és/vagy illetékességgel rendelkező bíróságot, és meghatározni a keresetindítás azon eljárási szabályait, amelyek a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmét hivatottak biztosítani. Az erre vonatkozó eljárási szabályok nem lehetnek kevésbé kedvezőek, mint a megfelelő belső jogi keresetek esetében (az egyenértékűség elve), és az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását nem lehet gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenni (a tényleges érvényesülés elve).(21)
29. Ami a tényleges érvényesülés elvét illeti, az uniós jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a nemzeti jog által már biztosított jogorvoslati lehetőségektől eltérő jogorvoslati lehetőségeket írjanak elő, kivéve azt az esetet, ha a szóban forgó nemzeti jogrend egészéből az következik, hogy nem létezik olyan bírósági jogorvoslat, amellyel akár közvetett módon biztosítható lenne a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tiszteletben tartása.(22)
30. Ebből következik, hogy az uniós joggal nem ellentétes, ha valamely tagállam az eljárás tárgyalást megelőző szakaszában korlátozza a kényszerintézkedések elrendelésére hivatkozott bizonyítékok bírósági felülvizsgálatát, ha ezt követően az ügy érdemében határozó bíróság vizsgálhatja, hogy az érintett személynek a Charta 47. cikke és 48. cikkének (2) bekezdés fényében értelmezett 2013/48 irányelvből eredő jogait tiszteletben tartották‑e.(23)
31. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat azt sugallja, hogy a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) szerint a kérdést előterjesztő bíróság, amikor a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 270. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárás tárgyalást megelőző szakaszában elfogadott kényszerintézkedések módosítása iránti kérelmet nyújtottak be hozzá, nem rendelkezett hatáskörrel azon körülmények kivizsgálására, amelyek között a vádlottal szemben felhozott bizonyítékokat beszerezték. Figyelemmel arra a következtetésre, amelyre a jelen indítvány 30. pontjában jutottam, a 2013/48 irányelv 12. cikkével nem ellentétes az ilyen értelmű nemzeti szabályozás és ítélkezési gyakorlat, amennyiben a vádlottal szemben felhozott vádakat érdemben elbíráló bíróságnak módjában áll értékelni a 2013/48 irányelv által védett jogok megsértésének fennállását, és levonhatja az ilyen sérelemből eredő esetleges következményeket, különösen az ilyen körülmények között szerzett bizonyítékok elfogadhatóságát vagy bizonyító erejét illetően.(24)
32. Ellenkező feltételezése esetén, amennyiben a bolgár jog szerint a kérdést előterjesztő bíróság, amikor a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 270. cikke alapján kérelmet nyújtanak be hozzá, hatáskörrel rendelkezik azon körülmények kivizsgálására, amelyek között a vádlottal szemben felhozott bizonyítékokat beszerezték, e hatáskört a 2013/48 irányelv 12. cikkével összhangban kell gyakorolnia, ezáltal biztosítva a védelemhez való jogot.
33. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat sajnos nem világos a bolgár jog e vonatkozásában. Úgy tűnik, hogy e bíróság azt állítja, hogy a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) 2023. szeptember 7‑i végzése értelmében a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezett hatáskörrel azon kérdés elbírálására, hogy megsértették‑e az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot. Érdekes megjegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem állítja ugyanezt a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) 2023. november 7‑i azon végzésével kapcsolatban, amely úgy tűnik, hogy határozott a kényszerintézkedés módosítása iránti kérelem megalapozottságáról, ezáltal hallgatólagosan elismerve a kérdést előterjesztő bíróság határozatának meghozatalára vonatkozó hatáskörét.
34. A fentiekre figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság az első, a második és a harmadik kérdésre azt a választ adja, hogy a 2013/48 irányelv Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 12. cikkének (2) bekezdése nem követeli meg, hogy az a nemzeti bíróság, amelyhez a kényszerintézkedés módosítására irányuló kérelmet nyújtottak be a büntetőeljárás tárgyalást megelőző szakaszában, hatáskörrel rendelkezzen annak értékelésére, hogy a bizonyítékokat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével szerezték‑e be, amennyiben az ügy érdemében eljáró bíróságnak módjában áll értékelni az ilyen jogsértés fennállását, és levonhatja az ebből eredő lehetséges következményeket, különösen az ilyen körülmények között szerzett bizonyítékok elfogadhatóságát vagy bizonyító erejét illetően. A büntetőeljárás tárgyalást megelőző szakaszában az értékelés elvégzésére vonatkozó hatáskörének gyakorlása során a nemzeti bíróságnak tiszteletben kell tartania a 2013/48 irányelv 12. cikkét.
2. A negyedik kérdésről
35. A kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdése arra irányul, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontja közvetlen hatállyal bír‑‑e.
36. A Bizottság úgy véli, hogy a kérdésre nemleges választ kell adni.
37. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint minden esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései tartalmi szempontból feltétlenek és kellően pontosak, arra a magánszemélyek a tagállami bíróságok előtt az állammal szemben hivatkozhatnak, ha az irányelvet az állam az irányelvben meghatározott határidőn belül elmulasztotta átültetni a nemzeti jogba, vagy ha azt nem megfelelően ültette át.(25) Ebből következik, hogy valamely irányelv olyan rendelkezésére történő hivatkozás, amely nem kellően világos, pontos és feltétel nélküli ahhoz, hogy közvetlen hatálya elismerhető lenne, nem vezethet – kizárólag az uniós jog alapján – ahhoz, hogy valamely nemzeti rendelkezés alkalmazását egy tagállami bíróság mellőzze.(26) Az is állandó ítélkezési gyakorlat, hogy egy irányelv önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettségeket, következésképpen nemzeti bíróság előtt arra nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni.(27)
38. A 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontja előírja, hogy rendkívüli körülmények esetén, és kizárólag csak a tárgyalást megelőző szakaszban a tagállamok indokolt mértékben ideiglenesen eltérhetnek az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától, ha a nyomozó hatóságok azonnali intézkedése elengedhetetlen ahhoz, hogy megakadályozzák a büntetőeljárás érdemi veszélyeztetését, az eset egyedi körülményeinek fényében indokolt mértékben.
39. A 2013/48 irányelv (38) preambulumbekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy nemzeti jogukban egyértelműen meghatározzák az ezen irányelv alapján biztosított jogok alóli ideiglenes eltérések indokait és az azokra vonatkozó kritériumokat, és ezen eltéréseket csak korlátozott mértékben alkalmazzák. A 2013/48 irányelv 8. cikke meghatározza az olyan ideiglenes eltérések alkalmazásának általános feltételeit, amelyekre a 3. cikk (6) bekezdése utal. Ezeknek az ideiglenes eltéréseknek arányosnak és időben szigorúan korlátozottnak kell lenniük. Az ilyen határozatok csak igazságügyi hatóság vagy más illetékes hatóság kellően indokolt, eseti alapon hozott határozatával engedélyezhetők, feltéve, hogy ez utóbbi határozatok bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik.
40. Ebből következik, hogy a tagállamok nem alkalmazhatnak ideiglenes eltérést az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alól valamely magánszemély hátrányára, amennyiben nem fogadtak el részletes szabályokat a 2013/48 irányelv említett 3. cikkének (6) bekezdésében biztosított lehetőség igénybevételére.(28)
41. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság a negyedik kérdésre azt a választ adja, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontja nem rendelkezik közvetlen hatállyal.
42. Bár a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, megjegyzem, hogy véleménye szerint a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontját nem ültették át a bolgár jogba. E körülmények között a nemzeti bíróságok nem hivatkozhatnak a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontjára a 2013/48 irányelv által a magánszemélyeknek biztosított jogok korlátozása érdekében. Hozzáteszem, hogy mindenesetre a Bíróság irataiban semmi nem utal olyan esetleges kivételes körülmények fennállására, amelyek a rendőrhatóságok azonnali beavatkozását tennék szükségessé.
3. Az ötödik kérdésről
43. Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az írástudatlan gyanúsított lemondhat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, amennyiben egyértelmű és kellő tájékoztatást kapott e jog tartalmáról és az arról való lemondás esetleges következményeiről, oly módon, ahogyan azt egyéni helyzetére tekintettel képes megérteni.
44. A Bizottság arra hivatkozik, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikke számos biztosítékot tartalmaz annak érdekében, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról való lemondás eredményeként a gyanúsított vagy vádlott ne tegyen akaratán kívül önmagára nézve terhelő nyilatkozatot, vagy ne szolgáltasson önmagára nézve terhelő bizonyítékot. Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog elengedhetetlen a fegyveregyenlőség biztosításához, különösen a gyanúsított vagy a vádlott letartóztatásakor, amikor a büntetőeljárások összetett jellege miatt különösen kiszolgáltatott. CH írástudatlansága ezt a személyt a 2013/48 irányelv 13. cikke értelmében véve veszélyeztetetté teszi.(29)
45. Az ügyvédi jelenlétet vagy segítségnyújtást előíró nemzeti jogi rendelkezések sérelme nélkül a 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) bekezdés szabályozza az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról való lemondást a büntetőeljárás során. Ilyen körülmények között a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyanúsított vagy a vádlott egyszerű és közérthető nyelven – akár írásban, akár szóban – egyértelmű és kellő tájékoztatást kapjon e jog tartalmáról és az arról való lemondás lehetséges következményeiről. A lemondásnak önkéntesnek és egyértelműnek kell lennie. A 2013/48 irányelv (39) preambulumbekezdése emlékeztet arra, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog tartalmáról és az arról való lemondás lehetséges következményeiről való tájékoztatás során figyelembe kell venni a gyanúsított vagy vádlott egyedi körülményeit, ideértve az illető életkorát, valamint szellemi és fizikai állapotát is. A gyanúsított írástudatlansága tehát olyan lényeges körülmény, amelyet a nemzeti hatóságoknak figyelembe kell venniük a 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése szerinti tájékoztatás során. A 13. cikke hallgatólagosan megerősíti ezt az értelmezést, mivel megköveteli, hogy a veszélyeztetett személyek szükségleteit figyelembe vegyék,(30) anélkül hogy megakadályoznák őket abban, hogy úgy döntsenek, hogy lemondanak az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról.(31)
46. Bár a nemzeti jognak biztosítania kell a gyanúsítottak és a vádlottak számára az ügyvédi segítség igénybevételének konkrét és tényleges lehetőségét, nem kizárt, hogy amennyiben a 2013/48 irányelv 9. cikkében előírt feltételek tiszteletben tartása mellett lemondanak erről a lehetőségről, vállalniuk kell az ilyen lemondás esetleges következményeit.(32)
47. A 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy ahhoz, hogy a lemondás joghatályos legyen, annak esetleges következményeiről egyszerű és közérthető nyelven kell tájékoztatni a gyanúsítottat, illetve vádlottat. Ebből következik, hogy ilyen tájékoztatás hiányában nem lehet joghatályos lemondást tenni. A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy míg a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy CH‑t soha nem tájékoztatták az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról való lemondás következményeiről, a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) ezzel ellentétes álláspontot képvisel. Ez a láthatóan vitatott ténykérdés végső soron a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik.
48. A 2013/48 irányelv 9. cikkének (2) bekezdése szerint a lemondás írásban vagy szóban is történhet az érintett tagállam jogában előírt módon. Maga a 2013/48 irányelv ugyanis nem ír elő alaki feltételeket a lemondásra vonatkozóan, mivel azokat a nemzeti jog szabályozza. Az olyan alaki feltétel megsértése, amelyet a nemzeti jog ír elő a lemondás érvényességéhez – mint például az a kikötés, hogy egy tanú tanúsítsa vagy írja alá a lemondást –, valamint az ilyen követelmények megsértésének következményei a nemzeti jog hatálya alá tartoznak és azokat a nemzeti bíróságoknak kell értékelniük.
49. Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy az ötödik kérdésre akként válaszoljon, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az írástudatlan gyanúsított vagy vádlott lemondhat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, feltéve hogy egyértelmű és kellő tájékoztatást kapott e jog tartalmáról és az arról való lemondás esetleges következményeiről, oly módon, ahogyan azt egyéni helyzetére tekintettel képes megérteni.
4. A hatodik kérdésről
50. Hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése előírja‑e a tagállamok számára, hogy tájékoztassák az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról lemondó gyanúsítottat vagy vádlottat arról, hogy a lemondást bármikor visszavonhatja azelőtt, hogy az illetékes hatóságok a jelenlétében elvégzett nyomozási cselekményt foganatosítanák.
51. A Bizottság azt javasolja, hogy a Bíróság a kérdésre igenlő választ adjon.
52. A 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsított vagy vádlott a lemondást a későbbiekben a büntetőeljárás során bármikor visszavonhassa, valamint, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat erről a lehetőségről tájékoztassák. Az ilyen visszavonás a megtételének időpontjától hatályos.
53. Az a követelmény, hogy a gyanúsítottakat vagy vádlottakat tájékoztatni kell arról a lehetőségről, hogy a lemondást a későbbiekben a büntetőeljárás során bármikor visszavonhatják, teljesülhet azáltal, hogy arról akkor tájékoztatják őket, amikor lemondanak e jogról. Úgy tűnik, hogy ez a megközelítés azt jelenti, hogy miután a gyanúsított vagy vádlott lemondott a jogáról, ezt követően neki kell eldöntenie, hogy él‑e a visszavonáshoz való jogával.
54. A 2013/48 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a büntetőeljárás során az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog célja annak biztosítása, hogy a gyanúsított vagy a vádlott a gyakorlatban hatékonyan gyakorolhassa a védelemhez való jogát a büntetőeljárás befejezéséig. Ha figyelembe vesszük a 2013/48 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti lemondás önkéntes jellegét, valamint az irányelv alkalmazása során a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyanúsítottak vagy vádlottak különleges szükségletei védelmének szükségességét, amint azt a 13. cikk megköveteli, egyértelmű, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének a jelen indítvány 53. pontjában ismertetett irányú értelmezése ellentétes a rendelkezéseinek céljával és rendszerével. Ilyen körülmények között előnyben kell részesíteni ezen 9. cikke (3) bekezdésének olyan értelmezését, amely szerint az előírja a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a gyanúsítottakat és a vádlottakat, különösen a kiszolgáltatott személyeket rendszerint tájékoztassák arról a jogukról, hogy a büntetőeljárás befejezéséig jogosultak visszavonni a szabad elhatározásból tett lemondásukat.
55. Mivel ezen információk szolgáltatásának követelménye annak érdekében került előírásra, hogy lehetővé tegye a bűncselekmények elkövetésével vádolt vagy gyanúsított személyek számára a védelemhez való joguk hatékony gyakorlását a gyakorlatban, e követelménynek gyakorlati, és nem formális módon kell eleget tenni.(33) A tagállamok nem szorítkozhatnak arra, hogy a lemondás időpontjában tájékoztatják a gyanúsítottat vagy a vádlottat arról a lehetőségről, hogy visszavonhatja azt, különösen akkor, ha a gyanúsított vagy a vádlott kiszolgáltatott személy. Ebből nem feltétlenül következik, hogy a tagállamoknak az állítólagos bűncselekmény nyomozása során a gyanúsított vagy a vádlott jelenlétében elvégzett valamennyi nyomozási cselekményt megelőzően tájékoztatniuk kell a gyanúsítottat vagy a vádlottat arról, hogy visszavonhatja lemondását. A gyanúsított vagy a vádlott erre való emlékeztetésének szükségessége az összes releváns körülmény fényében a tervezett nyomozási cselekmény jellegétől és objektív jelentőségétől függ. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság a 2013/48 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének értelmezéséhez a következő kritériumot alkalmazza. Minden olyan időpontban, amikor objektív okok alapján feltételezhető, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról lemondó gyanúsított vagy vádlott esetében a lemondás a védelmét jelentősen akadályozhatja, a tagállamoknak észszerű lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy tájékoztassák őt a lemondás visszavonásához való jogáról.
56. Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság a hatodik kérdésre olyan választ adjon, amely szerint a 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a gyanúsított vagy a vádlott lemond az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, a tagállamoknak észszerű lépéseket kell tenniük annak biztosítása érdekében, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat a lemondás visszavonásához való jogáról tájékoztassák minden olyan időpontban, amikor objektív okok alapján feltételezhető, hogy a lemondás a gyanúsított vagy a vádlott védelmét jelentősen akadályozhatja.
IV. Végkövetkeztetés
57. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) által a 2024. január 11‑i végzéssel előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
1) Utasítsa el az első, a második és a harmadik kérdést mint elfogadhatatlant.
2) A büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontja nem rendelkezik közvetlen hatállyal.
3) A 2013/48 irányelv 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az írástudatlan gyanúsított vagy vádlott lemondhat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, feltéve hogy egyértelmű és kellő tájékoztatást kapott e jog tartalmáról és az arról való lemondás esetleges következményeiről, oly módon, ahogyan azt a helyzetére tekintettel képes megérteni.
4) A 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a gyanúsított vagy a vádlott lemond az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, a tagállamoknak észszerű lépéseket kell tenniük annak biztosítása érdekében, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat a lemondás visszavonásához való jogáról tájékoztassák minden olyan időpontban, amikor objektív okok alapján feltételezhető, hogy a lemondás a gyanúsított vagy a vádlott védelmét jelentősen akadályozhatja.