A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített harmadik tanács)
2019. február 12.(*)
„Szerződésen kívüli felelősség – Verseny – Kartellek – Az EUMSZ 101. cikk megsértését megállapító határozat – Bírságok – A határozatot részlegesen megsemmisítő ítélet – A bírság tőkeösszegének visszafizetése – Késedelmi kamatok – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése – Okozati összefüggés – Kár – EUMSZ 266. cikk – Az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdése a) pontjának második mondata”
A T‑201/17. sz. ügyben,
a Printeos, SA (székhelye: Alcalá de Henares [Spanyolország], képviselik: H. Brokelmann és P. Martínez‑Lage Sobredo ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: F. Dintilhac és F. Jimeno Fernández, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
elsődlegesen az azon kár megtérítése iránt az EUMSZ 268. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában, amely abból ered, hogy a Bizottság megtagadta, hogy késedelmi kamatot fizessen a felperesnek a bírság azt követően visszafizetett tőkeösszege után, hogy a 2016. december 13‑i Printeos és társai kontra Bizottság ítélet (T‑95/15, EU:T:2016:722) megsemmisítette az [EUMSZ 101. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39780 – „borítékok”‑ügy) 2014. december 10‑én hozott C(2014) 9295 final bizottsági határozatot, másodlagosan pedig az említett kamatfizetés megtagadásáról szóló, 2017. január 26‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített harmadik tanács),
tagjai: S. Frimodt Nielsen elnök, V. Kreuschitz (előadó), I. S. Forrester, N. Półtorak és E. Perillo bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. július 3‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 Az [EUMSZ 101. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39780 – „borítékok”‑ügy) 2014. december 10‑én hozott C(2014) 9295 final határozatban (a továbbiakban: 2014. évi határozat) az Európai Bizottság megállapította többek között, hogy a felperes, vagyis a Printeos, SA, megsértette az EUMSZ 101. cikket és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy a 2003. október 8‑tól 2008. április 22‑ig terjedő időszakban részt vett a szabványos, katalógusból kiválasztható borítékok és az egyedi igények szerint nyomott borítékok európai piacán, ezen belül Dániában, Németországban, Franciaországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban és Norvégiában létrehozott és végrehajtott kartellben. E határozatot a Bizottság által az [EUMSZ 101. cikk] és [az EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 10a. cikke, valamint az 1/2003/EK tanácsi rendelet 7. és 23. cikke szerint kartellügyekben hozott határozatok elfogadása érdekében folytatott vitarendezési eljárások lefolytatásáról szóló bizottsági közlemény (HL 2008. C 167., 1. o.) alapján lefolytatott vitarendezési eljárás keretében fogadták el.
2 Tekintettel a 2014. évi határozat 1. cikkének (5) bekezdésében megállapított jogsértésre, a Bizottság a felperessel szemben bizonyos leányvállalataival egyetemlegesen 4 729 000 euró összegű bírságot szabott ki (az említett határozat 2. cikke (1) bekezdésének e) pontja).
3 E határozat 2. cikkének (2) bekezdése értelmében a bírságot a határozat közlésétől számított három hónapos határidőn belül kellett megfizetni.
4 A 2014. évi határozat 2. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„E határidő lejártát követően automatikusan az [Európai Központi Bank (EKB)] által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatláb alapján számított kamatfizetési kötelezettség keletkezik azon hónap első napján, amikor a jelen határozatot elfogadták.
Ha az 1. cikkben említett valamely vállalkozás keresetet indít, e vállalkozásnak fedeznie kell a bírság esedékességkori összegét, akár azáltal, hogy elfogadható pénzügyi biztosítékot nyújt, akár pedig azáltal, hogy a bírság összegét [az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályairól szóló, 2012. október 29‑i] 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet [(HL 2012. L 362., 1. o.)] 90. cikkének megfelelően ideiglenesen átutalja.”
5 A 2014. évi határozat 2. cikke (3) bekezdésének első albekezdése az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikkén alapul, amely „Késedelmi kamat” cím alatt többek között így rendelkezik:
„(1) […M]inden olyan követelés után, amelyet nem fizettek meg a 80. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett határidőig, e cikk (2) és (3) bekezdésével összhangban kamatot kell fizetni.
(2) A 80. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett határidőig meg nem fizetett követelés utáni kamat mértékét úgy kell megállapítani, hogy az Európai Központi Bank által az irányadó refinanszírozási műveletek esetében alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában közzétett és az esedékesség napja szerinti hónap első naptári napján érvényes kamatlábból kell kiindulni, amelyhez hozzáadandó:
[…]
b) minden egyéb esetben három és fél százalékpont.
[…]
(4) Pénzbírságok esetében, amennyiben az adós olyan pénzügyi biztosítékot nyújt, amelyet a számvitelért felelős tisztviselő elfogad kifizetés helyett, a 80. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett határidőtől alkalmazandó kamatláb az e cikk (2) bekezdésében említett, a pénzbírságról szóló határozat elfogadása hónapjának első napján érvényes kamatlábnak felel meg, amelyet mindössze másfél százalékponttal kell növelni.”
6 Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25‑i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 298., 1. o., a továbbiakban: pénzügyi rendelet) 78. cikkének (4) bekezdésén alapul, amely feljogosítja a Bizottságot, hogy ugyanezen rendelet 210. cikkének megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el többek között a késedelmi kamattal kapcsolatos részletes szabályokra vonatkozóan.
7 Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a 2014. évi határozat 2. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében említett (lásd a fenti 4. pontot) 90. cikke többek között így rendelkezik:
„(1) Amennyiben az Európai Unió Bíróságánál keresetet nyújtanak be egy, az EUM[‑Szerződés] vagy az Euratom‑Szerződés szerinti pénzbírságot vagy egyéb büntetést kiszabó bizottsági határozattal szemben, és amíg valamennyi jogorvoslati lehetőség ki nem merül, az adós ideiglenesen átutalja az érintett összeget a számvitelért felelős tisztviselő által megjelölt bankszámlára, vagy a számvitelért felelős tisztviselő számára elfogadható pénzügyi biztosítékot nyújt. A biztosítéknak függetlennek kell lennie a pénzbírság vagy egyéb büntetés megfizetési kötelezettségétől, és első lehívásra végrehajthatónak kell lennie. E biztosíték az alapkövetelésre és a [pénzügyi rendelet] 83. cikk[ének] (4) bekezdésében meghatározott esedékes kamatra nyújt fedezetet.
(2) Az ideiglenesen beszedett összegeket a Bizottság pénzügyi eszközökbe fekteti, garantálva ezáltal azok biztonságát és likviditását, és arra törekedve, hogy azok pozitív hozamot eredményezzenek.
[…]
(4) Miután valamennyi jogorvoslati lehetőség kimerült, és a pénzbírságot vagy büntetést eltörölték vagy csökkentették, az alábbi intézkedések valamelyikére kerülhet sor:
a) az indokolatlanul beszedett összeget és annak kamatát vissza kell fizetni az érintett harmadik fél számára; amennyiben a vonatkozó időszakban elért hozam összességében negatív, az indokolatlanul beszedett összeg névértékét kell visszafizetni;
b) pénzügyi biztosíték nyújtása esetén fel kell szabadítani a biztosítékot.”
8 Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke a pénzügyi rendelet 83. cikkének (4) bekezdésén alapul, amely feljogosítja a Bizottságot, hogy ugyanezen rendelet 210. cikkének megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a pénzbírságok, büntetések és felhalmozott kamat útján befolyt összegekkel kapcsolatos részletes szabályokra vonatkozóan.
9 A 2014. évi határozatot 2014. december 11‑én közölték a felperessel.
10 A Bizottság a 2015. február 16‑i levélben emlékeztette a felperest, hogy a kiszabott bírságra az említett határozat közlésétől számított három hónapos határidőn belül fedezetet kell nyújtani, továbbá ha a felperes úgy döntene, hogy a Törvényszék előtt megsemmisítés iránti keresetet indít, akkor vagy megfelelő bankgaranciát kell nyújtania, vagy pedig ideiglenesen át kell utalnia a bírságot.
11 A Bizottság e levélhez mellékelt egy „Information Note on Provisionally Paid or Guaranteed Fines” (Tájékoztató feljegyzés az ideiglenesen megfizetett vagy biztosított bírságokról) című, 2002. július 20‑i feljegyzést. E feljegyzés többek között az alábbiakat tartalmazta:
„[Az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23‑i] 2342/2002[/EK, Euratom bizottsági] rendelet [(HL 2002. L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; helyesbítés: HL 2005. L 345., 35. o.)] 85a. cikke értelmében a számvitelért felelős tisztviselő az érintett vállalkozástól ideiglenesen beszedi az Európai Unió Bírósága előtti kereset tárgyát képező bírságok összegeit, vagy felhívja e vállalkozást arra, hogy nyújtson biztosítékot. Miután valamennyi jogorvoslati lehetőség kimerült, az ideiglenesen beszedett összegeket és a kapott kamatokat egészben vagy részben be kell vezetni a költségvetésbe vagy vissza kell fizetni az érintett vállalkozásnak.
[…]
A Bizottság által 2010‑től kiszabott bírságok esetében a Bizottság az ideiglenesen átutalt összegeket jó országkockázati besorolásra korlátozódó kitettséggel rendelkező és legfeljebb [két] év fennmaradó futamidejű eszközportfolióból álló olyan alapba fogja befektetni, amelyet a Bizottság szervezeti egységei kezelnek.
Ha a Bíróság egészben vagy részben megsemmisíti a bírságot, a Bizottság ennek megfelelően egészben vagy részben, a garantált hozammal együtt visszafizeti annak összegét.
E garantált hozam a konkrét referenciaindexnek a befektetés időtartamára kiszámított teljesítményén alapul. […]”
12 A 2342/2002 rendelet 85a. cikke többek között így rendelkezik:
„(1) Amennyiben közösségi bíróság elé kerül egy EK‑Szerződés vagy Euratom‑Szerződés szerinti pénzbírságot, kényszerítő bírságot vagy egyéb bírságot kiszabó közösségi határozattal kapcsolatos ügy, és amíg valamennyi jogorvoslati lehetőség ki nem merül, a számvitelért felelős tisztviselő ideiglenesen beszedi az adóstól az érintett összeget, vagy pénzügyi biztosíték nyújtására kötelezi. Az előírt garanciának függetlennek kell lennie a pénzbírság, kényszerítő bírság vagy egyéb bírság megfizetési kötelezettségétől, és első lehívásra végrehajthatónak kell lennie. E biztosíték az alapkövetelésre és [az ugyanezen rendelet] 86. cikk[ének] (5) bekezdésében meghatározott esedékes kamatra nyújt fedezetet.
(2) Miután valamennyi jogorvoslati lehetőség kimerült, az ideiglenesen beszedett összegeket és a kapott kamatokat be kell vezetni a költségvetésbe vagy vissza kell fizetni az adósnak. Ha pénzügyi garanciáról van szó, azt le kell hívni vagy fel kell szabadítani.”
13 Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 290. cikkének első bekezdése értelmében a 2342/2002 rendelet 85a. cikke 2013. január 1‑jétől hatályát vesztette, és annak helyébe az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke lépett (lásd a fenti 7. pontot).
14 A Törvényszék Hivatalához 2015. február 20‑án benyújtott keresetlevélben a felperes az EUMSZ 263. cikk alapján elsődlegesen a 2014. évi határozat részleges megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.
15 2015. március 9‑én a felperes ideiglenesen megfizette az említett határozattal vele szemben kiszabott bírságot.
16 2015. március 10‑én a felperes képviselői tájékoztatták a Bizottságot az említett kereset benyújtásáról, valamint a bírság ideiglenes megfizetéséről.
17 Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság a felperes által ideiglenesen megfizetett bírságösszeget a pénzügyi eszközök olyan alapjába utalta, amelyet az ideiglenesen beszedett bírságok kezelésével kapcsolatos kockázatok csökkentéséről szóló, 2009. június 15‑i C(2009) 4264 végleges bizottsági határozat alapján hoztak létre, és amelyet a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság kezelt (a továbbiakban: BUFI‑alap). E határozat az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; helyesbítés: HL 2007. L 99., 18. o.) 74. cikkén alapult, amelynek helyébe a pénzügyi rendelet 83. cikke lépett.
18 A 2016. december 13‑i Printeos és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑95/15, EU:T:2016:722, a továbbiakban: Printeos ítélet) a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét, következésképpen pedig megsemmisítette a 2014. évi határozat 2. cikke (1) bekezdésének e) pontját. Ez az ítélet jogerőssé vált.
19 A Bizottság a 2016. december 14‑i levélben tájékoztatta a felperest azon szándékáról, hogy a bírság ideiglenesen megfizetett összegét visszafizeti neki, és megküldte neki az ehhez szükséges formanyomtatványokat.
20 A felperes képviselői a 2016. december 15‑i levélben visszaküldték a Bizottságnak a kitöltött formanyomtatványokat.
21 A Bizottság a 2017. január 26‑i levélben tájékoztatta a felperes képviselőit, hogy a bírság visszafizetését az ezt követő héten teljesíti.
22 Ugyanezen a napon a felperes képviselői azt válaszolták a Bizottságnak, hogy a bírság visszafizetését akként értelmezik és azt kérik, hogy az foglalja magában a bírság felperes általi megfizetésének időpontjától, vagyis 2015. március 9‑től járó, az Európai Központi Bank által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott (a továbbiakban: az EKB refinanszírozási kamatlába), 3,5 százalékponttal növelt kamatlábnak, vagyis a 2014. évi határozat 2. cikkének (3) bekezdésében a késedelmes (vagyis az említett határozat 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott határidő lejártát követően teljesített) fizetés esetére előírt kamatlábnak megfelelő mértékű kamatokat.
23 Az ugyanezen a napon kelt két levélben (a továbbiakban együtt: vitatott levél) a Bizottság a következő választ adta a felperes képviselőinek:
„Mint azt a 2015. február 16‑án Önnek címzett [tájékoztató] feljegyzésben kifejtettük, az ideiglenesen beszedett bírságok egy alapba kerülnek befektetésre. A bírság megsemmisítése esetén a Bizottság visszafizeti e bírságot, növelve azt a referenciaindex teljesítménye alapján biztosított hozammal. Mivel e teljesítmény negatív volt, csak a tőkeösszeget fogjuk Önnek visszafizetni.
Tájékoztatásképpen csatolom a kifizetendő összegnek a D. [társaság] által ellenőrzött kiszámítását.”
24 A Bizottság nem vitatott állításai szerint a BUFI‑alap hozama negatív volt 2015‑ben (–0,09%) és 2016‑ban (–0,265%). Hasonlóképp, az EKB betéti konstrukciók kamatlába (ECB deposit facility rate) 2014. június 5. óta negatív volt, vagyis 2014 júniusától –0,10, 2014 szeptemberétől –0,20, 2015 decemberétől –0,30, 2016 márciusától pedig –0,40. Végül az EKB refinanszírozási kamatláb 2015. március 9. óta 0,05%, 2016. március 16. óta pedig 0% volt.
25 A felperes képviselői a 2017. január 27‑i levélben azt válaszolták, hogy az EUMSZ 266. cikk alapján a Bizottság köteles volt megtenni Printeos ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Alátámasztásképpen lényegében emlékeztettek a 2001. október 10‑i Corus UK kontra Bizottság ítéletre (T‑171/99, EU:T:2001:249, 50–53. pont; a továbbiakban: Corus ítélet), amely szerint a már végrehajtott jogi aktusok esetében e kötelezettség magában foglalhatja a felperes azon helyzetbe történő visszahelyezését, amelyben e jogi aktust megelőzően volt (a restitutio in integrum elve). Így a Bizottság a vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértéséért kiszabott bírságot megsemmisítő vagy csökkentő ítélet esetében köteles oly módon visszafizetni az e vállalkozás által jogalap nélkül megfizetett bírságot, hogy az magában foglalja az említett bírságnak nem csupán a tőkeösszegét, hanem az ezen összeg után járó kamatokat is.
26 2017. február 1‑jén a felperes bankszámlájára 4 729 000 euró összegű átutalás érkezett, amely megegyezett az általa 2015. március 9‑én ideiglenesen megfizetett bírság összegével.
27 A Bizottság a 2017. február 3‑i levélben többek között az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkének (4) bekezdéséből kiindulva elutasította a felperes érveit. Ezenkívül pontosította az alábbiakat:
„Mindenekelőtt, az Ön ügyfelére tartozik annak eldöntése, hogy pénzügyi biztosíték nyújtása helyett inkább ideiglenes átutalást teljesít. Ráadásul az Ön ügyfele tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az ideiglenes átutalás összegét egy alapba fogják befektetni. Ezen alap működését és a garantált hozam fogalmát részletesen ismertette a 2015. február 16‑án Önnek megküldött »tájékoztató feljegyzés«.
Mivel a 2015. március 10. és 2017. január 25. közötti időszakban keletkezett teljes hozam negatív volt, a garantált hozam mértéke 0 euró, és csak a tőkeösszeg került visszatérítésre az Ön ügyfelének.”
Az eljárás és a felek kérelmei
28 A Törvényszék Hivatalához 2017. március 31‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
29 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (harmadik tanács) akként határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 89. cikkében szabályozott pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van a jogvita elbírálására többek között a 2015. február 12‑i Bizottság kontra IPK International ítélet (C‑336/13 P, EU:C:2015:83; a továbbiakban: IPK‑ítélet), felhívva a feleket, hogy e kérdés egy részét írásban, más részét pedig a tárgyalás során válaszolják meg. A felek a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszaikat az előírt határidőn belül benyújtották.
30 A harmadik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.
31 A Törvényszék (kibővített harmadik tanács) a felek szóbeli előadásait és az általa írásban és szóban feltett kérdésekre adott válaszait a 2018. július 3‑i tárgyaláson hallgatta meg.
32 A Törvényszék szóbeli kérdéseire adott válaszként a felperes egyrészt jelezte, hogy az EUMSZ 266. cikk elő bekezdését a továbbiakban nem kívánja az első kereseti kérelmének önálló jogorvoslati értelemben vett elsődleges jogalapjaként fenntartani, másrészt pedig megerősítette, hogy az e keresetben szereplő „kompenzációs kamatok” kifejezést akként kell érteni, mint amely az IPK‑ítélet 30. pontja értelmében vett „késedelmi kamatokra” vonatkozik, amit rögzítettek a tárgyalási jegyzőkönyvben.
33 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– kötelezze a Bizottságot, hogy a 4 729 000 euró összeg vonatkozásában a 2015. március 9‑től 2017. február 1‑jéig terjedő időszakra (a továbbiakban: referencia‑időszak) fizessen 184 592,95 euró összegű, az EKB 2 százalékponttal növelt refinanszírozási kamatlába szerint, illetve ennek hiányában a Törvényszék által megfelelőnek ítélt kamatláb szerint kiszámított késedelmi kamatoknak megfelelő mértékű kártérítést;
– kötelezze a Bizottságot, hogy az előző francia bekezdésben kért összeg vonatkozásában a 2017. február 1‑jétől addig az időpontig terjedő időszakra, amikor a Bizottság a jelen keresetnek helyt adó ítélet teljesítéseképpen ténylegesen megfizeti az említett összeget, fizessen késedelmi kamatokat az EKB által a refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatláb szerint, illetve ennek hiányában a Törvényszék által megfelelőnek ítélt kamatláb szerint;
– másodlagosan, semmisítse meg a vitatott levelet;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére;
34 A tárgyalás során a felperes kérte, hogy az EKB refinanszírozási kamatlábának a fenti 33. pont első francia bekezdésében említett növelését terjesszék ki 3,5 százalékpontra.
35 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a kártérítési kérelmet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a vitatott levél megsemmisítése iránti kérelmet nyilvánítsa elfogadhatatlannak, másodlagosan pedig azt mint megalapozatlant utasítsa el;
– az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének a) pontjára (a továbbiakban: vitatott rendelkezés) vonatkozó jogellenességi kifogást nyilvánítsa elfogadhatatlannak, másodlagosan pedig azt mint megalapozatlant utasítsa el;
– arra az esetre, ha indokoltnak találná, hogy a felperes részére kártérítést vagy kamatokat ítéljen meg, a számítást az ellenkérelem 65–78. pontjában ismertetett kritériumok alapján végezze el;
– mindenesetre a felperest kötelezze a költségek viselésére, másodlagosan pedig arra az esetre, ha a felperesnek kártérítést ítél meg, rendelkezzen akként, hogy minden egyes fél maga viseli saját költségeit.
A jogkérdésről
A jogvita tárgyáról
36 A felperes elsődlegesen, miután elállt az első kereseti kérelmétől, amennyiben az az EUMSZ 266. cikk első bekezdésén mint önálló jogorvoslati lehetőségen alapult (lásd a lenti 32. pontot), az EUMSZ 340. cikk második bekezdésével és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikkének (3) bekezdésével együtt értelmezett EUMSZ 266. cikk második bekezdése alapján olyan kártérítés megítélését kéri, amely egyenértékű azon késedelmi kamatok összegével, amelyeket a Bizottságnak a Printeos ítélet teljesítéseképpen akkor kellett volna részére átutalnia, amikor visszafizette annak a bírságnak a tőkeösszegét, amelyet a felperes a 2014. évi határozat 2. cikke (1) bekezdésének az említett ítélettel megsemmisített e) pontja alapján jogalap nélkül megfizetett.
37 A felperes pontosítja többek között, hogy a vitatott rendelkezés nem alkalmazandó az EUMSZ 266. cikk második bekezdése és az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti kártérítésre. Még ha feltételezzük is, hogy alkalmazandó, e rendelkezés sérti az EUMSZ 266. cikket és az EUMSZ 340. cikket, valamint a Charta 41. cikkének (3) bekezdését és 47. cikkét, amely jogsértésre a felperes az EUMSZ 277. cikk értelmében vett jogellenességi kifogás címén hivatkozik.
38 Másodlagosan, a felperes az EUMSZ 263. cikk alapján a vitatott levél megsemmisítését kéri, mivel e levél olyan jogalapra támaszkodik, amelyet hatályon kívül helyeztek és nem alkalmazandó, mindenesetre pedig sérti az EUMSZ 266. cikket és az EUMSZ 340. cikket, valamint a Charta 41. cikkének (3) bekezdését és 47. cikkét.
Az első kereseti kérelem címén előterjesztett fő kártérítési kérelemről
A felek érveinek összefoglalása
39 A felperes szerint a Bizottság jogellenesen mulasztotta el átutalni részére az ideiglenesen megfizetett bírság tőkeösszege után járó késedelmi kamatokat. Az említett kamatok megfizetése elengedhetetlen összetevője annak, hogy a felperest visszahelyezzék abba a helyzetbe, amelyben akkor lett volna, ha a 2014. évi határozatot nem fogadták volna el (Corus ítélet, 54. pont). Az, hogy a felperes nem rendelkezhetett a jogalap nélkül megfizetett bírság tőkeösszegével, a felperes által elszenvedett kár okát képezi, amennyiben a felperesnek más finanszírozási forrásokat kellett igénybe vennie, és viselnie kellett a referencia‑időszakban felvett három bankkölcsön költségeit, továbbá a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályok olyan kellően súlyos megsértésén alapul, amely különösen a 2014. évi határozat (92) preambulumbekezdésének tulajdonítható. E preambulumbekezdés indokolásának elégtelensége, sőt a valóságnak meg nem felelő jellege – amely a Printeos ítélet 54. pontjában megállapítást nyert – bizonyítja az Európai Unió jogának a Bizottság általi szándékos, nyilvánvaló, súlyos és igazolhatatlan megsértését, amely hatáskörrel való visszaéléssel egyenértékű. Mindezt megerősíti többek között a 2014. évi határozat módosításáról szóló, 2017. június 16‑i C(2017) 4112 final bizottsági határozat (a továbbiakban: 2017. évi határozat) (16) preambulumbekezdése, amely elismeri, hogy „a Hamelin kivételével minden vállalkozás esetében nagyon magas volt a termék/forgalom egyedi arányszám”. Az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett indokolási kötelezettség ugyanis olyan alapvető jognak minősül, amely egy másik alapvető jog, vagyis a Charta 47. cikke értelmében vett hatékony jogorvoslathoz való jog tényleges érvényesülését biztosítja. Hasonlóképp, a jogalap nélkül megfizetett bírság tőkeösszege után járó kamatok átutalásának elmulasztása az EUMSZ 266. cikk első bekezdése kellően súlyos megsértésének minősül (2006. március 21‑i Holcim [France] kontra Bizottság végzés, T‑86/03, nem tették közzé, EU:T:2006:90, 32. pont, a továbbiakban: Holcim végzés), amely rendelkezés alanyi jogot biztosít arra, hogy a Törvényszék ítéleteiben foglaltakat helyesen és teljeskörűen teljesítsék, anélkül hogy a Bizottság e tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkezne. E jogellenességet nem lehet a vitatott levélben hivatkozott jogszabályokkal kiküszöbölni.
40 E tekintetben egyrészt, a felperes pontosítja, hogy a 2342/2002 rendelet 85a. cikke 2013. január 1‑je, vagyis az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet hatálybalépése óta hatálytalan. A 2342/2002 rendelet tehát nem volt hatályban sem 2015. február 16‑án, amikor a Bizottság elküldte a bírság ideiglenes megfizetésére vonatkozó tájékoztatást, sem 2017. február 1‑jén, amikor visszafizette a bírság tőkeösszegét, sem pedig 2017. január 26‑án, amikor elküldte a vitatott levelet. Márpedig a Bizottság nem orvosolhatja utólag a jogalap hiányát, sem pedig az esedékes kamatok átutalásának elmulasztását azzal, hogy első alkalommal a 2017. február 3‑i levelében az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkére támaszkodik. Másrészt, arra az esetre, ha meg kellene állapítani, hogy e cikk mégis releváns jogalapnak minősül, a felperes az EUMSZ 277. cikk alapján arra hivatkozik, hogy a vitatott rendelkezés az EUMSZ 266. cikkhez és az EUMSZ 340. cikkhez, valamint a Charta 41. cikkének (3) bekezdéséhez és 47. cikkéhez mérten jogellenes, mivel e rendelkezés lehetőséget biztosít arra, hogy ne fizessenek kamatokat.
41 Először is, a felperes lényegében azt állítja, hogy a vitatott rendelkezés sérti az EUMSZ 266. cikk első bekezdését, közelebbről pedig a restitutio in integrumnak az IPK‑ítéletben és a Corus ítéletben (54. és 57. pont) elismert azon elvét, amely szerint a Bizottság a jogalap nélkül megfizetett bírságnak nem csupán a tőkeösszegét, hanem az e tőkeösszeg után azon időszak vonatkozásában járó kamatokat is köteles visszafizetni, amelynek során a felperes nem rendelkezhetett az említett összeggel. Az elsődleges jogban meghatározott e követelmény elsőbbséget élvez a másodlagos jog minden, adott esetben ezzel ellentétes szabályával szemben. Másodszor, a vitatott rendelkezés sérti a Charta 47. cikkét, mivel az EUMSZ 263. cikk alapján biztosított bírói jogvédelem nem lenne hatékony, ha az uniós versenyszabályok megsértéséért bírságot kiszabó határozatnak az uniós bíróság általi megsemmisítését követően az érintett vállalkozás nem kaphatná meg a jogalap nélkül megfizetett bírság után járó kamatokat. Ez visszatartana a szankciókat alkalmazó határozatok elleni keresetindítástól. Harmadszor, a vitatott rendelkezés ellentétes a Charta 41. cikkének (3) bekezdésével és az EUMSZ 340. cikk második bekezdésével, mivel a Bíróság a 2006. július 13‑i Manfredi ítéletében (C‑295/04–C‑298/04, EU:C:2006:461, 95. pont) kimondta, hogy az okozott kár megtérítéséhez való, minden személyt megillető jog értelmében a károsultak nem csupán a tényleges kár (damnum emergens) és az elmaradt haszon (lucrum cessans) megtérítését kell, hogy követelhessék, hanem a kamatok megfizetését is. Ezért az említett rendelkezés sem a jelen ügyre nem volt alkalmazandó, sem pedig arra nem volt alkalmas, hogy orvosolja olyan jogalap hiányát, amely a Bizottságot feljogosítaná arra, hogy megtagadja a kamatok átutalását.
42 A Bizottság ezzel szemben előadja, hogy a Törvényszék a Printeos ítéletben annak megállapítására szorítkozott, hogy fennáll a 2014. évi határozat (92) preambulumbekezdése indokolásának elégtelensége, anélkül hogy az érdemi kérdésekről, vagyis arról határozott volna, hogy a felperes részt vett‑e az EUMSZ 101. cikk megsértésében. Nem releváns tehát az az érv, amely szerint a szóban forgó indokolás nem felel meg a valóságnak, a Bizottság pedig jogosult volt elfogadni a C(2017) 4112 final határozatot, amely a felperessel szemben ugyanazt a bírságot szabja ki, mint amely a 2014. évi határozatban került kiszabásra. Mindenesetre az indokolás ilyen elégtelensége nem minősül valamely uniós jogi szabály kellően súlyos megsértésének. Ezenkívül a bírság visszafizetésének részletes szabályait a 2014. évi határozat a vitatott rendelkezésre utalással határozta meg, anélkül hogy a felperes ezt vitatta volna.
43 A Bizottság másodlagosan emlékeztet arra, hogy az EUMSZ 278. cikk értelmében az uniós bíróság előtt indított kereseteknek nincs halasztó hatályuk. Mivel a felperes nem kérte a 2014. évi határozat végrehajtásának felfüggesztését, e határozat olyan végrehajtható okiratnak minősült, amely igazolta a bírság annak ellenére történő ideiglenes megfizetését, hogy azzal szemben megsemmisítés iránti keresetet indítottak. A jelen ügyben a felperest nem érte semmilyen kár, mivel a bírság tőkeösszegét visszafizették neki, méghozzá annak ellenére, hogy az alap hozama negatív volt. A Bizottság ezenkívül nincs fizetési hátralékban, többek között azért sem, mert még azt megelőzően gondosan eljárt az említett tőkeösszeg visszafizetése érdekében, hogy a Printeos ítélet jogerőre emelkedett volna.
44 A Bizottság azt állítja, hogy a kártérítési jogviták keretében a kompenzációs kamatoknak elsődlegesen az a céljuk, hogy orvosolják a károkozó eseményt követő pénzügyi hátrány folytán a kártérítés megfizetéséig bekövetkező kárt, továbbá hogy a lehetséges mértékben helyreállítsák a károsult vagyoni helyzetét (a restitutio in integrum elve). Így a kompenzációs kamatok megítéléséhez teljesülnie kell a szerződésen kívüli felelősség feltételeinek, amelyek a jelen esetben nem állnak fenn. Mindenesetre e kamatokat a ténylegesen bekövetkezett azon kár alapján kellene kiszámítani, amelyet az általános szabályok szerint azon infláció figyelembevételével kell meghatározni, amelyet az Eurostat az érintett időszak vonatkozásában a felperes lakóhelye vagy székhelye szerinti tagállamban megállapított. Márpedig a jelen ügyben a 2015. március 13‑tól 2017. február 1‑jéig terjedő referencia‑időszak során a spanyolországi infláció mértéke 0% volt. Még ha a kompenzációs kamatokat az EKB refinanszírozási kamatlába (lásd a fenti 24. pontot), nem pedig az infláció mértéke alapján kellene is számítani, az alkalmazandó refinanszírozási kamatláb nem a 2015. március 9‑én hatályos 0,05% lenne, hanem az a kamatláb, amely a referencia‑időszak során volt hatályban, és amelyet 2016. március 16. óta 0%‑ban állapítottak meg. A két százalékponttal történő növelés ki lenne zárva, mivel a kompenzációs kamatok nem arra irányulnak, hogy a fizetési kötelezettség teljesítése kapcsán tanúsított késedelem elkerülése vagy korlátozása érdekében rójanak több terhet az adósra, ami a késedelemi kamatok célja. Ami a bizonyos összeg megfizetésére irányuló kötelezettség teljesítése kapcsán tanúsított késedelmet követően felszámított késedelmi kamatokat illeti, a Bizottság lényegében kiemeli, hogy e kamatokat az e kötelezettséget keletkeztető ítélet időpontjától a teljes megfizetésük időpontjáig kell számítani. A kompenzációs kamatoktól eltérően az említett késedelmi kamatokra irányadó kamatláb az EKB 2 százalékponttal növelt refinanszírozási kamatlába. Így a 2014. évi határozatban kiszabott bírság meg nem fizetése esetén alkalmazott kamatlábbal analóg módon kért 3,5 százalékpontos növelést nem lehet megadni.
45 A Bizottság úgy véli, hogy a vitatott rendelkezéssel szemben felhozott jogellenességi kifogás elfogadhatatlan, mindenesetre pedig megalapozatlan. Az ilyen kifogás elfogadhatósága az alapkereset elfogadhatóságától függ. Márpedig a jelen ügyben a vitatott levél nem minősül megtámadható jogi aktusnak. Olyan aktusról van szó, amely csupán megerősíti a 2014. évi határozat 2. cikke (3) bekezdésének második albekezdését, előírva a vitatott rendelkezés azon esetre történő alkalmazását, ha a felperes a bírság ideiglenes megfizetése mellett döntene. A felperes azáltal, hogy az említett határozat elleni keresetében elmulasztotta vitatni e cikket, elfogadta, hogy az jogerőssé vált, ami a megsemmisítés iránti keresete elfogadhatatlanságát, következésképpen pedig a jogellenességi kifogás elfogadhatatlanságát eredményezi.
46 Az ügy érdemével kapcsolatban a Bizottság először is emlékeztet arra, hogy a vitatott rendelkezés a 2342/2002 rendelet 85a. cikkének helyébe lépett, pontosítva az ideiglenesen teljesített fizetés negatív kamatok esetén történő visszafizetésének feltételeit. E rendelkezés értelmében, ha a bírság címzettje a jelen ügyhöz hasonlóan úgy dönt, hogy biztosíték nyújtása helyett ideiglenesen megfizeti a bírságot, a megfizetett összegeket olyan pénzügyi eszközökbe fektetik, amelyek többek között arra irányulnak, hogy a befektetés után pozitív hozamot eredményezzenek, amiről a felperest „minden pillanatban” tájékoztatták. A bírságot kiszabó határozat uniós bíróság általi megsemmisítése esetére e rendelkezés az ítélkezési gyakorlattal összhangban előírja a tőkeösszeg és az ahhoz kapcsolódó kamatok visszafizetését. E kamatoknak olyan kompenzációs jellege van, amelynek célja annak orvoslása, hogy az ideiglenesen megfizetett összeg a megfizetés időpontjától a visszafizetés időpontjáig nem áll rendelkezésre, továbbá azon kár helyreállítása, amely ennek folytán bekövetkezhetett. A címzett érdekében a vitatott rendelkezés biztosítja, hogy negatív kamat esetén a címzett legalább a tőkeösszeget teljes egészében visszakapja, vagyis a referencia‑időszak során a negatív hozammal járó költségeket a Bizottság viseli.
47 Másodszor, a Bizottság úgy véli, hogy a vitatott rendelkezés összhangban van az EUMSZ 266. cikkel és a restitutio in integrum elvével. Ez az elv nem követeli meg, hogy a kamatokat mesterségesen minden esetben visszafizessék, hanem csak olyan konkrét körülmények között, amelyek a jelen esetben nem állnak fenn, figyelembe véve azt a makrogazdasági helyzetet, amelyben a szóban forgó befektetés negatív kamatot eredményezett. A Corus ítélet és a Holcim végzés kihirdetésekor még nem voltak a vitatott rendelkezéshez hasonló konkrét szabályok, a Törvényszék pedig nem vehette figyelembe a jelenlegi gazdasági konjunktúrát, amelyet alacsony, sőt negatív kamatlábak jellemeznek, mivel a 2008‑as gazdasági válságot megelőzően az uniós országok gazdasági kontextusában nehezen lehetett negatív kamatlábakat előre látni. Márpedig a pozitív kamatok beszedéséhez való jog ellentétes lenne a gazdasági valósággal, ha olyan kontextusban állna fenn, amelyben negatívak a kamatlábak, és indokolatlan gazdagodást eredményezhetne. A jelen ügyben a vitatott rendelkezés még kedvező is a felperes számára, mivel ilyen konkrét szabály nélkül a fenti 24. pontban hivatkozott negatív hozamot le kellett volna vonni a tőkeösszegből annak visszafizetésekor.
48 Harmadszor, a Bizottság kétségbe vonja, hogy a vitatott rendelkezés sértené az EUMSZ 340. cikk második bekezdését, valamint a Charta 41. cikkének (3) bekezdését és 47. cikkét, mivel a felperes nem fejti ki azokat az okokat, amelyek alapján úgy véli, hogy az említett rendelkezés veszélyezteti a kártérítéshez való jogának érvényesítését vagy a kamatszedéshez való jogát, továbbá hogy nem tudta gyakorolni a hatékony bírói jogorvoslathoz való jogát. A felperes azt is megalapozatlanul állítja, hogy a kamatfizetés elmulasztása visszatartaná a versenyügyekben hozott határozat címzettjeit attól, hogy e határozat megsemmisítése érdekében a Törvényszékhez forduljanak, mivel a (negatív vagy pozitív) kamatok visszafizetése járulékos a bírság tőkeösszegének megsemmisítése iránti kérelemhez képest, és a kereset benyújtásának szakaszában nem látható előre.
Az Unió szerződésen kívüli felelőssége fennállásának feltételeiről
49 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az Unió EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az uniós intézménnyel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár tényleges jellege, valamint az intézmény magatartása és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2016. szeptember 20‑i Ledra Advertising és társai kontra Bizottság és EKB ítélet, C‑8/15 P–C‑10/15 P, EU:C:2016:701, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 Az első feltételt illetően az állandó ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy megállapítható legyen a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértése (lásd: 2016. szeptember 20‑i Ledra Advertising és társai kontra Bizottság és EKB ítélet, C‑8/15 P–C‑10/15 P, EU:C:2016:701, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 Az is pontosítást nyert, hogy ilyen jogsértés akkor állapítható meg, ha magában foglalja a mérlegelési jogkörre vonatkozóan előírt korlátoknak az érintett intézmény általi nyilvánvaló és jelentős mértékű megsértését, és e vonatkozásban figyelembe kell venni a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának fokát, valamint a megsértett szabály által az uniós hatóság részére biztosított mérlegelési mozgástér terjedelmét (lásd: 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az uniós jog egyszerű megsértése csak akkor lehet elegendő a kellően súlyos jogsértés fennállásának megállapításához, ha ez az intézmény csak igen csekély mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, vagy nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel (lásd ebben az értelemben: 2003. július 10‑i Bizottság kontra Fresh Marine ítélet, C‑472/00 P, EU:C:2003:399, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. április 4‑i Médiateur kontra Staelen ítélet, C‑337/15 P, EU:C:2017:256, 39. pont).
52 A jelen ügyben a felek között nézeteltérés van abban a kérdésben, hogy a bírságnak a felperes részére visszafizetett tőkeösszege utáni kamatfizetés elmulasztása a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésén alapul‑e.
53 A felperes a kártérítési kérelmének alátámasztása érdekében egyrészt az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettség azon megsértésére hivatkozik, amely a 2014. évi határozat (92) preambulumbekezdését érinti, és amelynek folytán a Törvényszék a Printeos ítélettel a felperes vonatkozásában megsemmisítette az említett határozatot, másrészt pedig az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének megsértésére, amely rendelkezés alanyi jogot biztosít az említett ítéletben foglaltak teljes körű és helyes teljesítésére, a Bizottság pedig e tekintetben nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, a késedelmi kamatok megfizetését illetően sem.
54 A Törvényszék elsőként annak vizsgálatát ítéli célszerűnek, hogy fennáll‑e az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének kellően súlyos megsértése.
Az EUMSZ 266. cikk első bekezdése kellően súlyos megsértésének fennállásáról
55 Az EUMSZ 266. cikk első bekezdése értelmében azon intézmény, amelytől a megsemmisített aktus származik, köteles megtenni az ezen aktust semmisnek nyilvánító ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Meg kell állapítani, hogy e cikk a fenti 50. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett, magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabálynak minősül. E cikk ugyanis abszolút és feltétlen kötelezettséget ír elő a megsemmisített aktus kibocsátójának minősülő intézménnyel szemben arra vonatkozóan, hogy a pernyertes felperes érdekében tegye meg a megsemmisítést kimondó ítélet teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, amelynek megfeleltethető a felperes e kötelezettség tiszteletben tartásához fűződő joga.
56 Így arra az esetre, ha – mint a jelen ügyben is – bírságot kiszabó határozat megsemmisítéséről vagy jogalap nélkül megfizetett összeg visszafizetését elrendelő határozat megsemmisítéséről van szó, az ítélkezési gyakorlat a fenti szabály alapján elismerte a felperes ahhoz való jogát, hogy visszahelyezzék őt abba a helyzetbe, amelyben e határozatot megelőzően volt, ami magában foglalja többek között azt, hogy fizessék vissza a megsemmisített határozat folytán jogalap nélkül megfizetett tőkeösszeget, valamint fizessenek késedelmi kamatokat (lásd ebben az értelemben: IPK‑ítélet, 29. pont; Corus ítélet, 50., 52. és 53. pont; Holcim végzés, 30. és 31. pont; Bot főtanácsnok Bizottság kontra IPK International ügyre vonatkozó indítványa, C‑336/13 P, EU:C:2014:2170, 78. és 79. pont). A Bíróság e tekintetben hangsúlyozta, hogy a késedelmi kamatok fizetése az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének értelmében vett, a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak teljesítésére irányuló intézkedés, amennyiben annak célja, hogy átalányösszegben kompenzálja a követelés nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztást, illetve hogy az adóst ösztönözze a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak mielőbbi teljesítésére (IPK‑ítélet, 29. és 30. pont).
57 A jelen esetben a Bizottság a Printeos ítéletben foglaltak teljesítése szempontjából, és azon döntésének igazolása érdekében, hogy a felperesnek nem fizet kamatokat, többek között a vitatott rendelkezésre hivatkozott.
58 Ebben az összefüggésben nem lehet helyt adni a felperes azon kifogásának, amely szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a 2341/2002 rendelet 85a. cikkét a vitatott rendelkezés helyett, amely annak helyébe lépett (lásd a fenti 40. pontot). Mint azt a Bizottság is állítja, a 2014. évi határozat 2. cikke (3) bekezdésének második albekezdése, amelyet a felperes a T‑95/15. sz. ügy keretében nem vitatott, és amely így jogerőssé vált, kifejezetten az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkére hivatkozik az érintett vállalkozás azon lehetőségével összefüggésben, hogy a bírság összegét ideiglenesen átutalja. E mérlegelést nem vonja kétségbe az, hogy a felperesnek 2015. február 16‑án megküldött tájékoztató feljegyzés – mint azt maga a Bizottság is elismeri, tévesen – még a 2341/2002 rendelet 85a. cikkére hivatkozott. Másfelől a felperes nem vitatja, hogy a jelen ügyben a referencia‑időszak során a bírság tőkeösszegének a BUFI‑alapban történő elhelyezéséből származó hozam nem keletkeztetett semmilyen kamatot, hanem negatív volt, a Bizottság tehát tiszteletben tartotta a vitatott rendelkezés alkalmazási kritériumait.
59 Figyelembe véve a fenti 56. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, meg kell tehát vizsgálni, hogy a jelen ügyben a Bizottság általi késedelmi kamatfizetés elmaradása és a vitatott rendelkezés alkalmazása a Printeos ítéletben foglaltak olyan teljesítésének minősül‑e, amely megfelel az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből eredő követelményeknek.
Az EUMSZ 266. cikk első bekezdésére tekintettel a vitatott rendelkezés alkalmazhatóságáról és a késedelmi kamatfizetési kötelezettségről
60 Mint azt a tárgyalás során a Bizottság is elismerte, a vitatott rendelkezés – tekintettel a szabályozási összefüggéseire és az egyértelmű megszövegezésére, amely kifejezetten említi a jogorvoslati lehetőségeket, különösen pedig arra a helyzetre, amelyben a határozattal kiszabott bírságot megsemmisítették – arra irányul, hogy érvényesítse az EUMSZ 266. cikk első bekezdésében meghatározott követelményeket. Hasonlóképp, a Bizottság a beadványaiban megerősítette, hogy a vitatott rendelkezést azzal a céllal alkották meg, hogy a szabályozást összhangba hozzák az ítélkezési gyakorlat – vagyis a Corus ítélet és a Holcim végzés – által elismert követelményekkel.
61 A vitatott rendelkezést tehát az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből eredő követelmények fényében kell értelmezni, amennyiben azt annak megszövegezése lehetővé teszi. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy valamely másodlagos uniós jogszabályt – amennyiben lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy összhangban legyen a Szerződések rendelkezéseivel és az uniós jog általános elveivel. Az ilyen megközelítés ezzel szemben nem vezethet az említett jogszabály meg nem engedhető contra legem értelmezéséhez, amennyiben e jogszabály tartalma világos és egyértelmű, és nem alkalmas ilyen értelmezésre (lásd ebben az értelemben: 2017. február 28‑i Yingli Energy [China] és társai kontra Tanács ítélet, T‑160/14, nem tették közzé, EU:T:2017:125, 151. és 152. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben és analógia útján: 2017. június 29‑i Popławski ítélet, C‑579/15, EU:C:2017:503, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így a világos és egyértelmű rendelkezés vonatkozásában, kizárólag az EUMSZ 277. cikk értelmében vett jogellenességi kifogás tárgyában eljáró Törvényszékre tartozik annak vizsgálata, hogy az említett rendelkezés megfelel‑e a Szerződés rendelkezéseinek és az uniós jog általános elveinek.
62 Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet nem pontosítja a vitatott rendelkezésben használt „és annak kamatát” fordulat tartalmát. Különösen, e rendelet e kamatokat nem minősíti „késedelminek” abban az értelemben, amelyekről a 83. cikkében szó van. Hasonlóképp, a pénzügyi rendelet 83. cikkének (4) bekezdése, vagyis a vitatott rendelkezés jogi alapja szintén arra szorítkozik, hogy a homályos „felhalmozott kamat” fordulatot használja. Ezzel szemben ugyanezen pénzügyi rendeleten belül a valamely adóssal szemben az Uniót megillető követelések megállapításáról szóló 78. cikk (4) bekezdése kifejezetten a „késedelmi kamat” fogalmára utal. Ezenkívül a Törvényszék által e tárgyban feltett írásbeli és szóbeli kérdésekre adott válaszként a Bizottság lényegében azt állította, hogy az ilyen értelemben vett „felhalmozott kamat” nem minősül sem késedelmi, sem pedig kompenzációs kamatnak, hanem olyan sui generis kamatot képez, amely kizárólag ahhoz a hozamhoz vagy jövedelmezőséghez kapcsolódik, amelyet akkor lehetett volna elérni, ha a tőkeösszeget számlán helyezik el vagy pénzügyi eszközökbe fektetik.
63 E tekintetben a Bizottság lényegében úgy véli, hogy a vitatott rendelkezés, valamint az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet egyéb rendelkezései a valamely tartozásnak a bírságot kiszabó határozat megsemmisítését követő visszafizetése esetén fizetendő kamatokra vonatkozó olyan teljes körű szabályozást adnak, amely főszabály szerint megakadályozza a Bizottságot abban, hogy kamatot fizessen akkor, ha – mint a jelen esetben is – a vitatott rendelkezésben foglalt feltételek nem teljesülnek. Ezzel szemben – függetlenül az említett rendelkezés alkalmazásától – a Bizottság nem zárja ki sem annak lehetőségét, hogy valamely kár megtérítése érdekében kompenzációs kamatokat fizessen, sem pedig azt a lehetőséget, hogy a bírság tőkeösszegének késedelmes visszafizetése esetén késedelmi kamatokat folyósítson. Mindenesetre a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a jelen esetben nincs olyan fizetési késedelemben, amely igazolhatná az ilyen késedelmi kamatok folyósítását, hanem kitart amellett, hogy a bírság tőkeösszegét még a Printeos ítélet jogerőre emelkedését megelőzően azonnal és gondosan visszafizette a felperesnek, kizárva ezzel minden késedelmi kamatot.
64 Ugyanakkor, mint azt a fenti 56. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat is elismeri, a közvetlenül az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből eredő azon kötelezettségnek, hogy késedelmi kamatokat fizessenek azt követően, hogy valamely ítélet visszaható hatállyal megsemmisített egy jogalap nélkül megfizetett összeg visszafizetését elrendelő vagy bírságot kiszabó határozatot, többek között az a célja, hogy átalányösszegben kompenzálja a szóban forgó követelés nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztást. E tekintetben az ítélkezési gyakorlat figyelembe veszi azt, hogy az említett határozat ex tunc hatályú megsemmisítésének köszönhetően e követelés azóta fennáll, hogy e határozat címzettje jogalap nélkül megfizette a követelt összeget, vagyis e szakasztól kezdve e határozat kibocsátója mint adós szükségképpen fizetési késedelemben van (lásd ebben az értelemben: IPK‑ítélet, 30. és 76. pont; Corus ítélet, 50–54. pont). Pontosítani kell, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nem tesz különbséget aszerint, hogy jogalap nélkül megfizetett összeg visszafizetését elrendelő határozat vagy bírságot kiszabó határozat megsemmisítését követő helyzetről van‑e szó, hanem vonatkozik minden olyan követelésre, amely a valamely intézmény által elfogadott intézkedés visszaható hatállyal történő megsemmisítését követően keletkezik, a vitatott rendelkezés hatályának és a jelen ügyben való alkalmazhatóságának sérelme nélkül.
65 A Bizottság tehát tévesen állítja, hogy 2015. március 9‑től, vagyis attól az időponttól kezdve, amikor a felperes jogalap nélkül ideiglenesen megfizette a kiszabott bírság tőkeösszegét, ne lett volna fizetési késedelemben, következésképpen pedig ne lett volna köteles késedelmi kamatokat fizetni. Mivel a 2014. évi határozatot visszaható hatállyal semmisítették meg, a Bizottság az említett ideiglenes megfizetéstől kezdve szükségképpen késedelemben volt e tőkeösszeg visszafizetésével. Így a Bizottság az EUMSZ 266. cikk első bekezdése értelmében köteles volt késedelmi kamatokat fizetni annak érdekében, hogy eleget tegyen a restitutio in integrum elvének, és átalányösszegben kompenzálja a felperest a szóban forgó összeg nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztásért.
66 A fentiekből következik az is, hogy a Bizottság tévesen ítélte úgy, hogy a vitatott rendelkezés megakadályozta volna őt azon abszolút és feltétlen kötelezettségének teljesítésében, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdése értelmében késedelmi kamatokat fizessen. Mindenesetre e rendelkezés sem e kötelezettséget nem érintheti, sem pedig az ilyen kifizetést nem zárhatja ki, mivel az abban használt „és annak kamatát” fordulatot nem lehet „késedelmi kamatoknak” vagy a fenti 64. pont szerinti ítélkezési gyakorlat értelmében vett átalányösszegű kompenzációnak minősíteni, hanem kizárólag a szóban forgó összeg befektetésének tényleges pozitív hozamát jelöli.
67 Következésképpen a felperes megalapozottan állítja, hogy a Printeos ítéletet követően és a vitatott rendelkezéstől függetlenül a Bizottság az EUMSZ 266. cikknek az ítélkezési gyakorlat által értelmezett első bekezdése alapján az említett ítéletben foglaltak teljesítése címén nem csupán arra volt köteles, hogy visszafizesse a bírság tőkeösszegét, hanem arra is, hogy késedelmi kamatokat fizessen annak érdekében, hogy átalányösszegben kompenzálja a referencia‑időszak során az említett összeg nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztást, e vonatkozásban pedig nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel.
68 E tekintetben el kell utasítani a Bizottság által arra alapított érvelést, hogy a felperes a bírság tőkeösszege után a referencia‑időszak során keletkező negatív hozam következtében adott esetben jogalap nélkül gazdagodik, sőt az említett összeg névértékének visszafizetése folytán túlkompenzációban részesül, mivel az ilyen értelmezés közvetlen ellentmondásban áll a késedelmi kamatok odaítélése útján történő átalányösszegű kompenzációnak az ítélkezési gyakorlat által kiemelt logikájával.
69 E körülmények között, tekintettel az EUMSZ 266. cikk első bekezdése által a Bizottsággal szemben támasztott azon abszolút és feltétlen kötelezettségre, hogy ilyen kamatokat fizessen, anélkül hogy e vonatkozásban mérlegelési mozgástérrel rendelkezne, meg kell állapítani, hogy fennáll e jogszabály kellően súlyos megsértése, amely kiválthatja az Uniónak az EUMSZ 340. cikk második bekezdésével együtt értelmezett EUMSZ 266. cikk második bekezdése értelmében vett, szerződésen kívüli felelősségét. E feltételek mellett nem szükséges határozni sem a felperes által e vonatkozásban felhozott többi kifogásról, sem pedig a vitatott rendelkezés ellen irányuló jogellenességi kifogásáról.
Az okozati összefüggésről és a megtérítendő kárról
70 Emlékeztetni kell arra, hogy az okozati összefüggésre vonatkozó, az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében megkövetelt feltétel arra vonatkozik, hogy kellően közvetlen okozati összefüggés álljon fenn a kifogásolt jogellenes magatartás és a hivatkozott kár között (lásd: 2010. március 18‑i Trubowest Handel és Makarov kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑419/08 P, EU:C:2010:147, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
71 A jelen ügyben az, hogy a Bizottság nem teljesítette azt a kötelezettségét, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdése alapján késedelmi kamatokat fizessen, kellően közvetlen okozati összefüggésben áll a felperest ért kárral. E kár egyenértékű az említett azon késedelmi kamatoknak a referencia‑időszak során bekövetkező elvesztésével, amelyek az ugyanezen időszak során a bírság tőkeösszege nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztásért járó átalányösszegű kompenzációt juttatják kifejezésre, és amelyek a jelen ügyben előterjesztett kérelemnek megfelelően 2 százalékponttal növelt irányadó EKB refinanszírozási kamatlábnak felelnek meg (lásd az alábbi 74. pontot).
72 E tekintetben a Bizottság nem kifogásolhatja a felperessel szemben, hogy szabadon választotta a bírság ideiglenes megfizetését ahelyett, hogy bankgaranciát nyújtott volna, amelynek egyébként szintén lettek volna finanszírozási költségei, miközben ismerte vagy ismernie kellett a megsemmisítést kimondó esetleges ítéletet követő helyzetre a vitatott rendelkezésben meghatározott visszafizetési feltételeket. Mint azt a Bizottság maga is elismeri, mivel az EUMSZ 278. cikk értelmében a bírságot kiszabó és végrehajtható okiratnak minősülő határozat ellen benyújtott keresetnek nincs halasztó hatálya, a bírság ideiglenes megfizetése minősül az érintett vállalkozás főszabály szerinti és elsődleges kötelezettségének, amelyet ráadásul a jelen ügyben még a 2014. évi határozat 2. cikkének (2) bekezdése is előírt. Ebből következően a felperes azon döntése, hogy a bírságot ideiglenesen megfizesse, e határozat logikus következménye, és nem szakíthatja meg az okozati összefüggést a megállapított jogellenesség és a bekövetkezett kár között.
73 A megtérítendő kár összegét illetően meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem magát a kártérítésként megfizetendő 184 592,95 euró azon tőkeösszeget vitatja, amelyet a felperes a 2015. március 9. óta felmerült és meg nem fizetett késedelmi kamatok kompenzációja címén kér, hanem kizárólag azt, hogy e kamatokat az EKB refinanszírozási kamatlábhoz képest 2 százalékpont helyett 3,5 százalékponttal kellene növelni (lásd a fenti 44. pontot). E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kért tőkeösszeg a jelen ügyben kártérítésként megfizetendő.
74 Ugyanakkor, tekintettel e vitatásra, és arra a körülményre, hogy a felperes az eljárást megindító keresetlevélben előadott első kereseti kérelemben olyan kártérítés követelésére szorítkozott, amelynek összege az EKB refinanszírozási kamatlábhoz képest csupán 2 százalékponttal növelt késedelmi kamatokat foglal magában, a ne ultra petita elve kizárja, hogy a Törvényszék e kérelmen túlterjeszkedjen (lásd analógia útján: 1992. május 19‑i Mulder és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑104/89 et C‑37/90, EU:C:1992:217, 35. pont). E tekintetben a felperes által a tárgyaláson előadott azon kérelem, hogy a 3,5 százalékpontos növelést a 2017. január 26‑i levelében megfogalmazott kérelmének (lásd a fenti 22. pontot) megfelelően terjesszék ki, elkésett, továbbá ellentétes a felek kérelmei megváltoztathatatlanságának elvével (lásd ebben az értelemben: 2017. november 9‑i HX kontra Tanács ítélet, C‑423/16 P, EU:C:2017:848, 18. pont). Végül a felperes csak másodlagosan, vagyis az elsődleges kérelem elutasítása esetére kérte, hogy a Törvényszék ítéljen meg neki olyan mértékű kamatot, amelyet megfelelőnek ítél.
75 Következésképpen a növelés iránti e kérelmet el kell utasítani, a kártérítésként megfizetendő összeget pedig 184 592,95 euróban kell megállapítani.
A késedelmi kamatok megfizetése iránt a második kereseti kérelem címén előterjesztett kérelemről
76 Mivel a felperes a második kereseti kérelme keretében késedelmi kamatok megítélését kérte a kártérítésként megfizetendő, a fenti 75. pont szerinti összeg után, késedelmi kamatokat kell megítélni a jelen ítélet kihirdetésétől a Bizottság általi teljes kifizetésig, az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke (2) bekezdésének b) pontjával analóg módon a 3,5 százalékponttal növelt EKB refinanszírozási kamatlábnak megfelelő mértékben, mint azt a felperes kérte (lásd ebben az értelemben: 2017. január 10‑i Gascogne Sack Deutschland és Gascogne kontra Európai Unió ítélet, T‑577/14, fellebbezett, EU:T:2017:1, 178. és 179. pont).
77 Ezzel szemben el kell utasítani e kérelmet annyiban, amennyiben az arra irányul, hogy a Törvényszék 2017. február 1‑jétől ítéljen meg késedelmi kamatokat.
78 Az eddigi megfontolások összességére tekintettel a kártérítés iránti, az első kereseti kérelem keretében előadott kérelemnek helyt kell adni, anélkül hogy határozni kellene a vitatott levél megsemmisítése iránt másodlagosan előadott kérelemről.
A költségekről
79 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság alapvetően pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az Európai Bizottság által képviselt Európai Unió köteles megtéríteni a Printeos, SA annak következtében felmerült kárát, hogy e társaság részére nem került megfizetésre az a 184 592,95 euró összeg, amely a 2015. március 9‑től 2017. február 1‑jéig terjedő időszak során felhalmozott késedelmi kamatok címén az EUMSZ 266. cikk első bekezdése alapján, a 2016. december 13‑i Printeos és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑95/15) foglaltak teljesítéseképpen járt neki.
2) Az 1) pont szerinti kártérítés után a jelen ítélet kihirdetésének napjától kezdve a teljes megfizetésig késedelmi kamatot kell fizetni, amelynek mértéke az Európai Központi Bank (EKB) által a fő refinanszírozási műveleteire vonatkozóan megállapított kamatláb, 3,5 százalékponttal növelve.
3) A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.
4) A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.
Frimodt Nielsen | Kreuschitz | Forrester |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. február 12‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
A jogvita tárgyáról
Az első kereseti kérelem címén előterjesztett fő kártérítési kérelemről
A felek érveinek összefoglalása
Az Unió szerződésen kívüli felelőssége fennállásának feltételeiről
Az EUMSZ 266. cikk első bekezdése kellően súlyos megsértésének fennállásáról
Az EUMSZ 266. cikk első bekezdésére tekintettel a vitatott rendelkezés alkalmazhatóságáról és a késedelmi kamatfizetési kötelezettségről
Az okozati összefüggésről és a megtérítendő kárról
A késedelmi kamatok megfizetése iránt a második kereseti kérelem címén előterjesztett kérelemről
A költségekről