Language of document : ECLI:EU:F:2014:245

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(második tanács)

2014. november 13.

F‑2/12. sz. ügy

Emil Hristov

kontra

Európai Bizottság

és Európai Gyógyszerügynökség (EMA)

„Közszolgálat – Szabályozó ügynökség ügyvezető igazgatójának kiválasztási és kinevezési eljárása – Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – Két szakaszból álló kiválasztási eljárás – A Bizottságon belül végzett előválogatás – Az EMA igazgatótanácsa általi kinevezés – Az EMA igazgatótanácsának azon kötelezettsége, hogy a Bizottság által kiválasztott pályázók közül válasszon ügyvezető igazgatót – Megsemmisítés iránti kereset – Az előválogató bizottság összetétele – Az előválogató bizottsági tagság és az EMA igazgatótanácsi tagság halmozása – A Bizottság által kiválasztott pályázók listáján szereplő, az EMA igazgatótanácsában tagsággal rendelkező pályázók – Az EMA igazgatótanácsában tagsággal rendelkező pályázó kinevezése – Pártatlansági kötelezettség – Megsértés – Megsemmisítés – Kártérítési kereset – A megsemmisítést megalapozó jogellenességtől elválasztható nem vagyoni kár – Bizonyíték – Hiány”

Tárgy:      Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben E. Hristov egyrészt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ügyvezető igazgatójának kiválasztására és kinevezésére vonatkozó eljárás keretében az Európai Bizottság által hozott több határozat, és az EMA igazgatótanácsa által 2011. október 6‑án hozott, ezen ügyvezető igazgató kinevezésére vonatkozó határozat megsemmisítését, másrészt az ezen határozatok meghozatala miatt állítólagosan keletkezett nem vagyoni kár megtérítését kéri.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Bizottság 2011. április 20‑i határozatát, amelyben az Európai Bizottság az előválogató bizottság által ajánlott és a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság által megerősített, négy pályázót tartalmazó jegyzéket javasol az Európai Gyógyszerügynökség igazgatótanácsa számára. A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Gyógyszerügynökség igazgatótanácsának az ügyvezető igazgató kinevezéséről szóló 2011. október 6‑i határozatát. A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja. Az Európai Bizottság és az Európai Gyógyszerügynökség maguk viselik saját költségeiket, és fele‑fele arányban kötelesek viselni az E. Hristov részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Felvétel – Valamely uniós ügynökség igazgatói állásának betöltésére vonatkozó eljárás – Előválogató bizottság – A versenyvizsga‑bizottsággal fennálló analógia

(A szabályozó ügynökségek, végrehajtó ügynökségek és közös vállalkozások igazgatóinak kiválasztásáról és kinevezéséről szóló bizottsági iránymutatás, 7. pont)

2.      Tisztviselők – Felvétel – Igazgatói állás betöltésére vonatkozó eljárás – Előválogató bizottság – A pártatlanság elve – Összetétel – A bizottságban és a kinevező szervben fennálló tagság halmozása – Megengedhetetlenség

(726/2004 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 64–67. cikk; A szabályozó ügynökségek, végrehajtó ügynökségek és közös vállalkozások igazgatóinak kiválasztásáról és kinevezéséről szóló bizottsági iránymutatás)

3.      Tisztviselők – Felvétel – Valamely uniós ügynökség igazgatói állásának betöltésére vonatkozó eljárás – Előválogató bizottság – A pártatlanság elve – Bírósági felülvizsgálat

4.      Tisztviselői kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – A valamely uniós ügynökség igazgatói állásának betöltésére vonatkozó eljárás keretében kiválasztott pályázókat tartalmazó jegyzék megsemmisítése – A kinevező határozat megsemmisítése

1.      A versenyvizsgák terén a versenyvizsga‑bizottságot a pályázók által leteendő szóbeli vizsgák módozatainak és részletes tartalmának meghatározásában megillető mérlegelési jogkört az e vizsgák szervezésére vonatkozó szabályok kínosan pontos betartásának kell ellensúlyoznia.

Egyebekben a vizsgabizottság a szóbeli vizsgák során meghallgatott valamennyi pályázó értékelése során köteles az egyenlőség és a tárgyilagosság feltételeit biztosítani.

E szabályok alkalmazhatók a valamely uniós ügynökség igazgatói állásának betöltésére vonatkozó eljárásban részt vevő előválogató bizottságra is, mivel az említett bizottságnak a versenyvizsga‑bizottsághoz hasonlóan az a célja, hogy a legjobb pályázókat válassza ki a jelentkezők közül, és jelentős mozgástérrel rendelkezik az előválogató tesztek megszervezése során.

(lásd a 81–83. pontot)

Hivatkozás:

Elsőfokú Bíróság: Girardot kontra Bizottság ítélet, T‑92/01, EU:T:2002:220, 24. pont; Christensen kontra Bizottság ítélet, T‑336/02, EU:T:2005:115, 38. pont; Pantoulis kontra Bizottság ítélet, T‑290/03, EU:T:2005:316, 90. pont;

Közszolgálati Törvényszék: CG kontra EBB ítélet, F‑115/11, EU:F:2014:187, 60. pont.

2.      A valamely uniós ügynökség igazgatói állásának betöltésére vonatkozó eljárásban a gondos ügyintézés és az egyenlő bánásmód elve alapján a Bizottság feladata ügyelni a kiválasztási eljárás első szakaszának megfelelő szervezésére, amely szakasz az előválogató bizottság előtt zajlik. Ez azt teszi szükségessé, hogy az előválogató bizottságnak a Bizottság által kijelölt valamennyi tagja rendelkezzen az ahhoz szükséges függetlenséggel, hogy tárgyilagosságukhoz ne férhessen kétség.

Azon kérdést illetően, hogy az adott személy, aki egyszerre volt az előválogató bizottság – azaz a javaslattevő szerv – és az érintett ügynökség igazgatótanácsa – azaz a határozatot hozó szerv – tagja, betartja‑e a pártatlansági kötelezettségét az előválogató bizottságot és az igazgatótanácsot megillető igen különböző hatáskörök tekintetében, meg kell jegyezni, hogy az előválogató bizottság meghatározó befolyást gyakorol a Bizottság által az említett ügynökség igazgatótanácsa részére javasolt pályázók végleges jegyzékére. Hasonlóképpen az előválogató bizottság tagja, akik egyébként az igazgatótanács tagja is, az igazgatótanács ülésén személyesen vagy helyettese útján a Bizottság által kiválasztott valamely pályázó javára adhatja le szavazatát. Egyébiránt az igazgatótanács tagja különösen fontos szerepet játszhat az igazgatótanács döntéshozatala során, függetlenül attól, hogy él‑e szavazati jogával, vagy sem, továbbá mindenesetre közvetlen kapcsolatban van az igazgatótanács tagjaival.

Így tehát az előválogató bizottsági tagságnak az igazgatótanácsban fennálló tagsággal való halmozása olyan jellegű, hogy az kétségbe vonja az ezen tisztséghalmozásban érintett személyek függetlenségét és tárgyilagosságát, és következésképpen – mivel az előválogató bizottság minden egyes tagjának rendelkeznie kell az ahhoz szükséges függetlenséggel, hogy az előválogató bizottság tárgyilagosságához összességében ne férhessen kétség – összességében megsértették az előválogató bizottság pártatlansági kötelezettségét.

(lásd a 84. és 88–92. pontot)

Hivatkozás:

Közszolgálati Törvényszék: CG kontra EBB, EU:F:2014:187, 61. pont.

3.      A Közszolgálati Törvényszék feladata annak felülvizsgálata, hogy szabályszerű volt‑e az előválogató bizottság létrehozatala és működése, tiszteletben tartva többek között a pártatlansági kötelezettséget, mivel e pártatlansági kötelezettség a vizsgabizottság és – analógia útján – az előválogató bizottság munkájára vonatkozó azon szabályok egyike, amely az uniós bíróság általi felülvizsgálat alá tartozik.

(lásd a 86. pontot)

Hivatkozás:

Közszolgálati Törvényszék: Meierhofer kontra Bizottság végzés, F‑74/07. RENV, EU:F:2011:63, 62. pont.

4.      A valamely uniós ügynökség igazgatói állásának betöltésére vonatkozó, két szakaszban zajló eljárásban, amelyben a kinevező szerv az igazgatót csak az előzetesen kiválasztott és a bizottsági határozat által elfogadott jegyzékben szereplő pályázók közül nevezheti ki, az említett bizottsági határozat megsemmisítését követően meg kell semmisíteni a jegyzékben szereplő egyik pályázót kinevező határozatot.

(lásd a 101. pontot)