Language of document : ECLI:EU:C:2019:94

MICHAL BOBEK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. február 5.(1)

C676/17. sz. ügy

Oana Mădălina Călin

kontra

Direcţia Regională a Finanţelor Publice Ploieşti – Administraţia Judeţeană a Finanţelor Publice Dâmboviţa

Statul Român – Ministerul Finanţelor Publice

Administraţia Fondului pentru Mediu

(a Curtea de Apel Ploieşti [ploieşti ítélőtábla, Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A lojális együttműködés, a jogbiztonság, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve – Az uniós jog megsértésével beszedett adó visszatérítése – Az ilyen adó visszatérítését elutasító jogerős bírósági határozattal szembeni perújítási kérelem – A perújítási kérelem benyújtására nyitva álló határidő – A határidő kezdő időpontja”






I.      Bevezetés

1.        Oana Mădălina Călinnak környezetvédelmi bélyegilletéket kellett fizetnie egy Németországból importált használt gépjármű Romániában történő nyilvántartásba vétele érdekében. Úgy vélte, hogy ezt az adót az uniós jogot megsértve szedték be. Keresetet indított annak visszatérítése iránt. Keresetét elutasították. Nem fellebbezett. Az ítélet ennek megfelelően jogerőre emelkedett.

2.        O. M. Călin két alkalommal nyújtott be perújítási kérelmet ezen ítélettel szemben. Mindkét kérelem a Bíróság olyan új ítéletén alapult, amely azt állapította meg, hogy az általa fizetendőhöz hasonló adó sérti az uniós jogot. Az első kérelmet elutasították. A második kérelmet elfogadhatónak nyilvánították, és eredeti keresetének helyt adtak. Fellebbezést követően azonban a keresetnek helyt adó ítéletet hatályon kívül helyezték. A nemzeti jog azon értelmezésére támaszkodva, amelyet időközben a román legfőbb semmítő‑ és ítélőszék fogadott el, megállapították, hogy a perújítási kérelmet határidőn túl terjesztették elő.

3.        Új perújítási kérelmében O. M. Călin ezt az értelmezést, valamint tágabban a nemzeti perújítási eljárást is vitatja. Úgy véli, hogy ezek összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, mivel a gyakorlatban lehetetlenné teszik azon adó visszatérítését, amelyet utóbb a Bíróság ítélete összeegyeztethetetlennek nyilvánított az uniós joggal. E körülmények között a Curtea de Apel Ploieşti (ploieşti ítélőtábla, Románia) úgy döntött, hogy kérdést intéz a Bírósághoz azzal kapcsolatban, hogy ez az értelmezés összeegyeztethető‑e többek között a jogbiztonság, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével.

II.    Jogi háttér

A.      A román jog

1.      A polgári perrendtartás

4.        A Codul de procedură civilă (polgári perrendtartás)(2) 509. cikkének (1) bekezdése képezi az ítélettel szembeni perújítási kérelem alapját. Közelebbről a 10. és 11. pont úgy rendelkezik, hogy akkor terjeszthető elő perújítási kérelem, ha:

„10. az Emberi Jogok Európai Bírósága az alapvető jogok és szabadságok valamely bírósági határozatból eredő sérelmét állapította meg és e jogsértés súlyos következményei továbbra is fennállnak;

11. az ítélet jogerőre emelkedését követően a Curtea Constituțională [alkotmánybíróság] az ügyben felhozott kifogás tárgyában való döntéshozatala során kimondja a kifogás tárgyát képező rendelkezés alkotmányellenességét.”

5.        A polgári perrendtartás 511. cikke rögzíti a perújítási kérelmekre alkalmazandó különböző határidőket, valamint ezen határidők számításának kezdő időpontját. Mind a határidők, mind számításuk kezdő időpontja eltér a releváns perújítási jogalaptól függően. Az (1) bekezdés egy hónapos általános határidőt ír elő.

6.        Az 511. cikk (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Az 509. cikk (1) bekezdésének 10. és 11. pontjában szereplő jogalapok esetében a határidő 3 hónap az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének vagy a Curtea Constituțională [alkotmánybíróság] határozatának a Monitorul Oficial al României, Partea Iben való közzétételét követően.”

2.      Az 554/2004. sz. törvény és az e törvényre vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat

7.        A 2004. december 2–i Legea contenciosului administrativ nr. 554/2004 (a közigazgatási eljárásról szóló 554/2004. sz. törvény, a továbbiakban: 554/2004. sz. törvény)(3) 21. cikke a „Különleges jogorvoslatok” címet viseli. E cikk (2) bekezdésének eredeti szövege a következő volt:

„A polgári perrendtartásban meghatározottakon kívül perújítási okot képeznek azon jogerős ítéletek is, amelyek megsértik [az uniós] jog elsőbbségének a módosított román alkotmány 20. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 148. cikkének (2) bekezdésében foglalt elvét. A perújítási kérelem a közlést követő tizenöt napon belül terjeszthető elő, amelyre – a 17. cikk (3) bekezdésében foglalt szabálytól eltérve – az érdekelt felek részletesen indokolt kérelmére a kihirdetést követő tizenöt napon belül kerül sor. A perújítási kérelmet a benyújtását követő legfeljebb hatvan napon belül sürgősséggel és elsőbbséggel kell megvizsgálni.”

8.        2010. december 9‑i 1609/2010. sz. határozatában(4) a Curtea Constituţională (alkotmánybíróság, Románia) alkotmányellenesnek nyilvánította az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdése második mondatát, azzal az indokkal, hogy annak szövegezése hibás, és így olyan jogbizonytalanságot teremt, amely akadályozhatja az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való jog tényleges gyakorlását.

9.        Ezt követően a Legea nr. 299/2011 pentru abrogarea alin. (2) al art. 21 din Legea contenciosului administrativ nr. 554/2004 (a közigazgatási eljárásról szóló 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének hatályon kívül helyezésről szóló 299/2011. sz. törvény, a továbbiakban: 299/2011. sz. törvény)(5) hatályon kívül helyezte az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének teljes (2) bekezdését.

10.      A Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) 2012. december 5‑i 1039/2012. sz. határozata(6) ugyanakkor alkotmányellenesnek nyilvánította a 299/2011. sz. törvényt is. E határozatban a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) a következőket állapította meg: „Az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének rendelkezései azt követően is hatályban maradnak, hogy a jelen határozatot a Monitorul Oficial al Românieiben közzétették, kivéve a szöveg második mondatában foglalt, a 2010. december 9‑i 1609. sz. határozatban alkotmányellenessé nyilvánított rendelkezéseket. […] Ez utóbbi jogszabályi rendelkezések hatályukat vesztették. […] A 21. cikk (2) bekezdés első és harmadik mondatának rendelkezései továbbra is hatályban maradnak.”

11.      Ennélfogva a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) 1039/2012. sz. határozatának a Monitorul Oficial al Românieiben 2013. január 29‑én történt közzétételét követően az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének első és harmadik mondata ismét a hatályos jog részévé vált. Ezzel szemben e rendelkezés második mondata, amely a perújítási kérelmekre alkalmazandó határidőt, valamint ezen határidő számításának kezdő időpontját rögzíti, hatálytalan maradt.

12.      2016. december 12‑én az Înalta Curte de Casație și Justiție – Completul pentru dezlegarea unor chestiuni de drept (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék – jogkérdések eldöntésében eljáró tanács, Románia, a továbbiakban: ICCJ) egy jogkérdés megoldását célzó előzetes döntéshozatali eljárást követően meghozta a 45/2016. sz. határozatot.(7) E határozatban az ICCJ a következőket mondta ki:

„A többször módosított 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdése első mondata rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása során a perújítási kérelem [a Bíróság] egyes határozatai esetében azok meghozatalának időpontjától és attól függetlenül elfogadható, hogy az alapügyben hivatkoztak‑e, vagy sem a perújítási kérelemmel érintett ítéletben megsértett, már létező uniós jogi rendelkezésekre.

Az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésén alapuló perújítási kérelem benyújtásának határideje egy hónap, amelynek számítása a perújítás tárgyává tett ítélet közlésének időpontjától kezdődik.”

13.      Ennélfogva a 45/2016. sz. határozat értelmében az ICCJ megállapította az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésén alapuló perújítási kérelem benyújtásának határidejét, és e határidő kezdő időpontját, amely határidő egy hónap, és számítása a perújítás tárgyává tett jogerős ítélet közlésének időpontjától kezdődik.

III. A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

14.      O. M. Călin 2013. április 12‑én vásárolt egy korábban Németországban nyilvántartásba vett használt személygépkocsit.

15.      A Serviciul Public Comunitar Regim Permise de Conducere și Înmatriculare a Vehiculelor Târgoviște (târgoviștei vezetőiengedély‑ és gépjármű‑nyilvántartó területi hivatal, Románia) O. M. Călin gépkocsija nyilvántartásba vételének kapcsán kivetette az Ordonanţa de urgenţă nr. 9/2013 privind timbrul de mediu pentru autovehicule (a gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilletékről szóló, 9/2013. sz. sürgősségi kormányrendelet, a továbbiakban: OUG 9/2013)(8) által előírt környezetvédelmi bélyegilletéket. O. M. Călin 2013. június 12‑én megfizette a szóban forgó, 968 román lej (RON) összegű illetéket.

16.      O. M. Călin keresetet indított a Tribunalul Dâmbovița (Dâmbovița megyei törvényszék, Románia; a továbbiakban: elsőfokú bíróság) előtt. A környezetvédelmi bélyegilleték címén megfizetett összeg visszatérítését és kamatai megfizetését kérte. E kereset alátámasztása érdekében arra hivatkozott, hogy az illeték összeegyeztethetetlen az uniós joggal.

17.      2014. május 15‑i ítéletével az elsőfokú bíróság elutasította e keresetet, megállapítva, hogy az OUG 9/2013 rendelkezései nem összeegyeztethetetlenek az uniós joggal. Mivel O. M. Călin nem fellebbezett, az ítélet jogerőre emelkedett.

18.      O. M. Călin 2015. április 28‑án nyújtotta be (első) perújítási kérelmét ezen ítélettel szemben az elsőfokú bíróság előtt. Arra hivatkozott, hogy a Bíróság 2015. április 14‑i Manea ítélete (C‑76/14, EU:C:2015:216) alapján a környezetvédelmi bélyegilleték összeegyeztethetetlen az uniós joggal, ennélfogva azt vissza kell téríteni. 2015. június 16‑i ítéletével az elsőfokú bíróság elutasította e perújítási kérelmet, megállapítva, hogy a Manea ügyben hozott döntés nem érinti a perújítás tárgyává tett ítéletben alkalmazott megoldást.

19.      O. M. Călin fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Curtea de Apel Ploiești (ploieşti ítélőtábla, a továbbiakban: másodfokú bíróság) előtt, amelyet elutasítottak. Ennélfogva a 2015. június 16‑i ítélet jogerőre emelkedett.

20.      O. M. Călin 2016. augusztus 17‑én nyújtotta be (második) perújítási kérelmét az elsőfokú bíróság 2014. május 15‑i ítéletével szemben. E kérelem a Bíróság 2016. június 9‑i Budișan ítéletén (C‑586/14, EU:C:2016:421) alapult. 2016. október 11‑i ítéletében az elsőfokú bíróság a perújítási kérelemnek helyt adott. Különösen a Budișan ítéletre hivatkozva megállapította, hogy az 554/2004. sz. törvény uniós jog elsőbbségének elvét sértő határozatokkal szembeni perújítást lehetővé tévő 21. cikke alkalmazható az ügyben. Ezért a 2014. május 15‑i ítéletet teljes egészében megváltoztatta, és érdemben helyt adott O. M. Călin eredeti kérelmének. E bíróság ugyanis megállapította, hogy a szóban forgó illeték összeegyeztethetetlen az uniós joggal, és ennek következtében elrendelte annak kamatokkal növelt összegű visszatérítését.

21.      2017. január 16‑i ítéletével a másodfokú bíróság helyt adott a hatóság fellebbezésének és teljes egészében hatályon kívül helyezte a 2016. október 11‑i ítéletet. E bíróság helyt adott azon kifogásnak, amely szerint a perújítási kérelmet a 45/2016. sz. határozat alapján késedelmesen nyújtották be, mivel az ICCJ 2016. december 12‑i ítélete azt mondta ki, hogy az ilyen kérelem benyújtásának határideje a perújítás tárgyává tett jogerős ítélet közlésének időpontjától számított egy hónap.(9) A másodfokú bíróság megállapította, hogy a perújítással megtámadott ítéletet (vagyis az elsőfokú bíróság 2014. május 15‑i ítéletét) 2014. május 26‑án közölték, míg a (második) perújítási kérelmet 2016. augusztus 17‑én, jóval az egy hónapos határidő leteltét követően nyújtották be.

22.      O. M. Călin 2017. március 7‑én nyújtotta be a (harmadik) perújítási kérelmet a másodfokú bíróság 2017. január 16‑i határozata ellen. E kérelem képezi az alapeljárás tárgyát. E kérelemben O. M. Călin arra hivatkozik, hogy a 2017. január 16‑i határozat sérti különösen az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében megfogalmazott lojális együttműködés elvét. Úgy véli, hogy e határozat, amennyiben az ICCJ 45/2016. sz. határozatát alkalmazza, ellehetetleníti az olyan adó visszatérítését, amelynek az európai uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét a Bíróság a Budișan ítéletben megállapította.

23.      A másodfokú bíróság, a Curtea de Apel Ploieşti (ploieşti ítélőtábla, a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság) lényegében osztja O. M. Călin azzal kapcsolatos kétségeit, hogy az 554/2004. sz. törvény ICCJ 45/2016. sz. határozatában értelmezett 21. cikkének (1) bekezdése összeegyeztethető‑e az uniós joggal, és többek között a lojális együttműködés, a jogbiztonság, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elveivel. A kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik ugyanakkor a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, amely szerint az uniós jog nem írja elő a nemzeti bíróságnak, hogy eltérjen a bírósági határozatokat jogerőre emelő belső eljárási szabályok alkalmazásától, még akkor sem, ha ez lehetővé tenné az uniós joggal összeegyeztethetetlen nemzeti helyzet orvoslását. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá hangsúlyozza, hogy a Bíróság azt is kimondta, hogy ha az alkalmazandó belső eljárási szabályok lehetővé teszik a nemzeti bíróság számára, hogy bizonyos feltételek mellett visszavonjon egy jogerős határozatot annak érdekében, hogy a helyzetet a nemzeti joggal összeegyeztethetővé tegye, e feltételek teljesülése esetén az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés követelményének megfelelően e lehetőségnek kell érvényesülnie, hogy a helyzet uniós joggal való összeegyeztethetőségét helyreállítsák.

24.      A környezetvédelmi bélyegilleték visszatérítése iránt benyújtott, a Bíróság Budișan ítéletének meghozatala előtt jogerősen elutasított kereseteket illetően az előzetes döntéshozatalra utaló végzés megjegyzi, hogy a jelenleg rendelkezésre álló egyetlen jogorvoslati eszköz az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése szerinti perújítási kérelem benyújtása. Ennélfogva, ha a kérdést előterjesztő bíróság alkalmazná az ICCJ 45/2016. sz. határozatát, akkor O. M. Călin már nem kérhetne perújítást a 2017. január 16‑i határozat vonatkozásában, és ennek eredményeként nem tudná elérni ezen adó visszatérítését.

25.      E körülmények között a Curtea de Apel Ploieşti (ploieşti ítélőtábla, Románia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Értelmezhetők‑e úgy az EUSZ 4. cikk lojális együttműködést szabályozó (3) bekezdése, az Alapjogi Charta 17., 20., 21. és 47. cikke, az EUMSZ 110. cikk, a jogbiztonság elve, valamint az egyenértékűségnek és a tényleges érvényesülésnek az eljárási autonómia elvéből eredő elvei, hogy azokkal ellentétes a közigazgatási perrendtartásról szóló 554/2004. sz. törvény 21. cikkének az Înalta Curte de Casație și Justiție – Completul pentru dezlegarea unor chestiuni de drept (legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék – jogkérdések eldöntésében eljáró tanács) 45/2016. sz. határozata szerint értelmezett (2) bekezdéséhez hasonló olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésén alapuló perújítási kérelem benyújtásának határideje egy hónap, amelynek számítása a perújítás tárgyává tett ítélet közlésének időpontjától kezdődik?”

26.      Írásbeli észrevételeket a román kormány és az Európai Bizottság terjesztett elő. A 2018. november 28‑án tartott tárgyaláson mindkét érdekelt fél előadta érveit.

IV.    Értékelés

27.      A jelen indítvány szerkezete a következők szerint épül fel: Először tisztázom, hogy miért gondolom, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható (A). Ezt követően két bevezető megjegyzés után (B) értékelem az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a jogbiztonság, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének fényében (C). Mivel még ezen értékelést követően is némiképp megfoghatatlan marad számomra a szóban forgó nemzeti jogorvoslat jellege, végül néhány észrevételt teszek az uniós jog által az olyan esetekre biztosított alternatívákat illetően, amelyekben az uniós jog megsértésével kivetett adó visszatérítését olyan időpontban kérik, amikor már nincs lehetőség a jogerős bírósági határozat felülvizsgálatára (D).

A.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága

28.      Elfogadható‑e az olyan előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés, amely az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének az ICCJ 45/2016. sz. határozatában rögzített értelmezésére vonatkozik, amely a nemzeti jog alapján láthatóan nem volt kötelező értelmezés a második perújítási kérelem tárgyában hozott határozat meghozatalának idején?

29.      Az ICCJ határozatát valamely jogkérdés megoldását célzó előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozta. Az ilyen jellegű eljárással kapcsolatban az előzetes döntéshozatalra utaló végzés utal arra, hogy a polgári perrendtartás 521. cikkének (3) bekezdése szerint „a jogkérdéseket illetően hozott döntés a döntés meghozatalának időpontjától kezdve kötelező arra a bíróságra nézve, amely e döntést kérte, más bíróságokra pedig a határozat Monitorul Oficial al României, Partea Iben való közzétételét követően”.

30.      A román kormány és a Bizottság írásbeli beadványaiból kitűnik, hogy bár a 45/2016. sz. határozatot 2016. december 12‑én hozták meg, azt 2017. május 23‑ig nem tették közzé a Monitorul Oficial al Românieiben. Ezenkívül e határozatot egy a Curtea de Apel Cluj (Kolozs megyei ítélőtábla, Románia) által az ICCJ elé terjesztett jogkérdés eldöntése kapcsán hozták. Ennélfogva a polgári perrendtartás 521. cikkének (3) bekezdése szerint e határozat e bíróságra nézve meghozatalának napjától kötelező volt. Ugyanakkor az csak a Monitorul Oficial al Românieiben 2017. május 23‑án történt közzétételét követően vált kötelezővé más bíróságokra nézve, beleértve a kérdést előterjesztő bíróságot, a Curtea de Apel Ploieştit (ploieşti ítélőtábla) is.

31.      Ennek eredményeként kétségek merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság köteles volt‑e alkalmazni a, második perújítási kérelmet elbíráló, 2017. január 16‑i ítéletében az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének az ICCJ által megállapított értelmezését. Valójában az ICCJ ezen értelmezése képezi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés lényegét, mivel úgy értelmezem, hogy az ICCJ e határozata határozta meg a gyakorlatban a jogerős ítélet közlésének időpontjától számított egy hónapos határidőt.

32.      Álláspontom szerint noha a jelen ügy több eleme is kérdéses lehet, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága nem tartozik ezek közé.

33.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell.(10) Az EUMSZ 267. cikk által létrehozott bírósági együttműködési rendszer keretében a Bíróságnak nem feladata a nemzeti jog nemzeti bíróság általi értelmezése helyességének vizsgálata vagy kétségbe vonása, mivel az ilyen értelmezés a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik.(11)

34.      A Bíróság írásbeli kérdésére válaszolva a román kormány megerősítette, hogy a 45/2016. sz. határozatot 2016. december 12‑én hozták, és ugyanezen a napon hozták nyilvánosságra. Azt is megerősítette, hogy bár a 45/2016. sz. határozat formálisan nem kötelezte a kérdést előterjesztő bíróságot, amikor e bíróság meghozta 2017. január 16‑i ítéletét, e bíróság – mint minden más román bíróság – már tudott ezen ítélet létezéséről és tartalmáról.

35.      Az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének összetett történetét fent vázoltam.(12) E rendelkezést először 2004‑ben alkotta meg a jogalkotó, majd azt 2010‑ben részlegesen alkotmányellenesnek nyilvánították, ezért 2011‑ben a jogalkotó hatályon kívül helyezte. A Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) egy másik határozata azt 2012‑ben részlegesen újra hatályossá nyilvánította, de láthatóan alkalmazható határidők nélkül: ezeket később kellett megállapítania az ICCJ értelmező határozatának. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) második, 2013. január 29‑i hatályú megsemmisítésétől az ICCJ 45/2016. sz. határozatának 2016. december 12‑én történt meghozataláig a román bíróságok olyan helyzettel szembesültek, amelyben nem volt (egyértelmű) határidő a perújítási kérelem benyújtására, sőt az is lehet, hogy egyáltalán nem volt ilyen határidő.

36.      Megértem, hogy ebben az időszakban a román bíróságok gyakorlatában jelentősen „eltérő értelmezési gyakorlat” állt fenn, amint azt a román kormány megjegyezte. Ebben az összefüggésben teljes mértékben érthető, hogy a nemzeti legfelsőbb bíróság megpróbálja egységesíteni ezt az eltérő értelmezési gyakorlatot.

37.      Ami ugyanakkor talán kissé megkérdőjelezhetőbb, az az a mód, ahogy nemzeti szinten meghatározták e határidőt, amely a gyakorlatban korlátozza, sőt kizárja egyes felek bírósághoz forduláshoz való jogát. Az alapvető jogok korlátozásait, és ehhez hasonlóan a bírósághoz fordulás feltételeit egyéb követelmények mellett törvényben kell előírni. E követelmény kiterjed az ilyen törvény minőségét érintő bizonyos standardokra, köztük arra, hogy az elérhető legyen az érintett személyek számára, valamint hogy azt kellően pontosan és előrelátható módon fogalmazzák meg.(13) Noha e standardok nem ugyanazok, mint például a külföldi állampolgárok másik tagállamba való átadását célzó – ténylegesen szabadságelvonást jelentő – fogva tartásának kritériumai, amelyek ezért csak általános hatályú, kötelező erejű rendelkezések révén írhatók elő (írott jogszabály, nem pedig ítélkezési gyakorlat révén),(14) valóban megkérdőjelezhető, hogy az 554/2004. sz. törvény hamvaiból feltámadó 21. cikkének (2) bekezdése megfelel‑e ezen – különösen az előreláthatóságot illető – követelményeknek.

38.      Nem ez azonban a jelen ügy tárgya, legalábbis nem közvetlenül. Vitathatatlanul van egy kis „visszaható jellege” annak, hogy egy bíróság olyan határidőt alkalmazott, amely hivatalosan még nem volt alkalmazandó határozata meghozatalának időpontjában. Úgy tűnik azonban, hogy a nemzeti szinten fennálló „eltérő értelmezési gyakorlat” keretében e bíróság amúgy is mérlegelési jogkörrel rendelkezett az alkalmazandó határidőt illetően. Ennélfogva nem látom, hogy miként lehetne azt kifogásolni, hogy a nemzeti bíróság ilyen helyzetben úgy dönt, hogy egy felsőbb bíróság (éppen e helyzet egységesítése érdekében hozott) határozata által megállapított határidőt vesz figyelembe, akár egy olyan időpontban is, amikor az ilyen határidő alkalmazása hivatalosan még nem, de a közeljövőben már kötelező volt e bíróságra.

39.      Ennélfogva e megfontolásokra figyelemmel, tekintetbe véve ugyanakkor azt is, hogy a kérdés továbbra is releváns a kérdést előterjesztő bíróság számára,(15) úgy vélem, hogy nincs ok a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságának megkérdőjelezésére.

B.      Előzetes megjegyzések

40.      Két előzetes megjegyzést teszek, először az uniós jog azon rendelkezéseit illetően, amelyek relevánsak a jelen ügy elbírálása szempontjából, másrészt pedig a jelen ügy és a Târșia ítélet(16) alapjául szolgáló ügy közötti kapcsolatot illetően.

41.      Először is kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság több uniós jogi rendelkezésre és elvre hivatkozik: ezek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése (a lojális együttműködés elve); az Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 17., 20., 21. és 47. cikke; az EUMSZ 110. cikk; a jogbiztonság elve, valamint az eljárási autonómiából következő egyenértékűség és tényleges érvényesülés elve.

42.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása érdekében álláspontom szerint elegendő azt megvizsgálni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló jogszabály összeegyeztethető‑e a jogbiztonság, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében szereplő lojális együttműködés átfogó elvének(17) fényében. A Charta 47. cikke (a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog) további ösztönzést jelenthet a tényleges érvényesülés követelményének értékelése során, különösen a bíróság előtti hatékony jogorvoslat fogalmára figyelemmel.

43.      Másodszor emlékeztetni lehet arra, hogy a Bíróságot a Târșia ügyben(18) már felkérték arra, hogy értékelje az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének összeegyeztethetőségét az uniós joggal.

44.      Az abban az ügyben előterjesztett kérdés hasonló volt a jelen ügyben előterjesztetthez. Az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének szinte ugyanazon uniós jogi rendelkezésekkel és elvekkel való összeegyeztethetőségének megállapítására irányult.(19) Az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének az uniós joggal való összeegyeztethetőségét ugyanakkor más szemszögből közelítette meg.

45.      D. C. Târșia olyan gépjármű‑adót fizetett, amely álláspontja szerint összeegyeztethetetlen volt az EUMSZ 110. cikkel. Polgári eljárást indított az adó visszatérítése iránt. A keresetnek első fokon 2007‑ben helyt adtak, de fellebbezés eredményeként 2008‑ban részlegesen elutasították. 2011‑ben, a 2011. április 7‑i Tatu ítéletet (C‑402/09, EU:C:2011:219) követően D. C. Târșia perújítási kérelmet nyújtott be a fellebbezési eljárásban hozott ítélettel szemben, mivel úgy vélte, hogy az adó teljes összegének visszatérítésére jogosult. Noha azt az ítéletet, amelynek vonatkozásában a perújítási kérelmet előterjesztette, polgári eljárásban hozták, a perújítási kérelmet az 554/2004. sz. törvény, vagyis a közigazgatási eljárásról szóló törvény 21. cikkének (2) bekezdése alapján nyújtotta be. Ennek az volt az oka, hogy a polgári eljárásra vonatkozó eljárási szabályok nem nyújtottak lehetőséget a jogerős ítélettel szemben perújítási kérelem benyújtására az uniós jog megsértése alapján.

46.      A Târșia ügyben a kérdést előterjesztő bíróság ezen eljárási összefüggésben kívánta megtudni, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal az, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése kizárólag közigazgatási eljárásban tette lehetővé a perújítást az uniós jogot sértő ítéletekkel szemben, míg polgári eljárásban nem. A Bíróság azt állapította meg, hogy az uniós joggal és különösen az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes ez a helyzet.(20)

47.      Ezzel szemben a jelen ügy kizárólag azokat a feltételeket érinti, amelyek mellett az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott perújítási kérelem egy közigazgatási eljárás során hozott határozattal szemben előterjeszthető. Ennélfogva, bár a Târșia ítélet szolgáltat némi iránymutatást a jelen ügy kapcsán az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés követelményeinek általános megfogalmazását illetően, nem ad választ a kérdést előterjesztő bíróság által feltett konkrét kérdésre.

C.      A jogosulatlanul beszedett adó visszatérítésére irányuló kötelezettség: jogbiztonság és az uniós jog tényleges érvényesülése

48.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a valamely tagállam által az uniós jog megsértésével beszedett adók visszatérítéséhez való jog az ilyen adókat tiltó uniós jogi rendelkezések által a jogalanyok számára biztosított jogokból ered, és kiegészíti azokat. A tagállam tehát főszabály szerint köteles az uniós jog megsértésével beszedett adók és kamataik visszafizetésére.(21) A tagállamok eljárási autonómiája elvének értelmében minden tagállam belső jogrendjének feladata meghatározni az ilyen adók visszatérítésére irányuló keresetek eljárási szabályait, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés követelményeinek tiszteletben tartásával.(22)

49.      Az e követelmények és a jogbiztonság elve – amelynek a res iudicata elve egy kifejeződése –(23) közötti kölcsönhatást illetően a Bíróság azt is megállapította, hogy „a jogerő elve megvalósításának módjai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak, tiszteletben tartva azonban az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét”(24).

50.      A Bíróság már többször kiemelte a res iudicata elvének jelentős szerepét mind az európai uniós, mind a nemzeti jogrendekben. Megállapította, hogy mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitásához, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításához fontos, hogy ne lehessen többé vita tárgyává tenni azokat a bírósági határozatokat, amelyek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően jogerőre emelkedtek, még akkor sem, ha ez lehetővé tenné az uniós joggal összeegyeztethetetlen nemzeti helyzet orvoslását.(25)

51.      Ennélfogva az uniós jog nem követeli meg a tagállamoktól, hogy visszavonjanak egy jogerős határozatot az uniós jog releváns rendelkezése Bíróság által e határozatot követően elfogadott értelmezésének a figyelembevétele céljából.(26)

52.      Ugyanakkor az Impresa Pizzarotti ítéletben és a Târșia ítéletben a Bíróság arra is rámutatott, hogy ha az alkalmazandó belső eljárási szabályok bizonyos feltételek mellett lehetővé teszik a nemzeti bíróság számára, hogy visszavonjon egy jogerős határozatot annak érdekében, hogy a helyzetet a nemzeti joggal összeegyeztethetővé tegye, e feltételek teljesülése esetén az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének megfelelően e lehetőségnek kell érvényesülnie, hogy a szóban forgó helyzetnek az uniós szabályozással való összeegyeztethetőségét helyreállítsák.(27)

53.      Összegezve, az uniós jog nem követelte meg, hogy Románia elfogadja az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdését, vagyis egy olyan rendelkezést, amely lehetővé teszi a jogerős bírósági határozat visszavonását. Ugyanakkor mivel Románia így döntött, e rendelkezésnek meg kell felelnie az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés követelményeinek. Ezért most megvizsgálom e követelményeket a jelen ügy összefüggésében.

1.      Egyenértékűség

54.      Az egyenértékűség követelménye szerint a tagállam nem írhat elő kevésbé kedvező eljárási szabályokat az adó visszatérítése iránti, az uniós jog megsértésén alapuló kérelmekre a belső jog megsértésén alapuló hasonló keresetekre alkalmazandó eljárási szabályoknál.(28) Annak megvizsgálása érdekében, hogy a belső jog szerinti jogorvoslat hasonlónak tekintendő‑e az uniós jog védelmére irányuló jogorvoslathoz, e jogorvoslatok tárgyát, indokait és lényeges elemeit kell figyelembe venni.(29)

55.      A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy hivatkozik az egyenértékűség követelményére, mint az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdése uniós joggal való összeegyeztethetőségének értékelése során alkalmazható zsinórmértékre. Nem emel ki ugyanakkor olyan hasonló belföldi jogorvoslatot, amelyet fel lehetne használni az egyenértékűség követelményének értékelése céljából.

56.      A román kormány szerint a nemzeti jog megsértése alapján nincs olyan jogalapja a perújításnak, amely hasonló lenne az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésében megjelölt (különös) jogalaphoz. E kormány megjegyzi, hogy e rendelkezés az uniós jog bármely rendelkezésének megsértése esetén lehetővé teszi a perújítási kérelem előterjesztését, függetlenül attól, hogy e rendelkezésre hivatkoztak‑e az eredeti eljárásban. Ezzel szemben a perújításra vonatkozó általános rendelkezéseket tartalmazó polgári perrendtartás csak az 509. cikkének (1) bekezdésében szereplő okok alapján teszi lehetővé a jogsértés miatti perújítási kérelem benyújtását: ezek lényegileg olyan új körülményekre utalnak, amelyekről a bíróságnak nem volt tudomása döntése meghozatalának időpontjában.

57.      Ezzel szemben a Bizottság úgy véli, hogy van olyan, a nemzeti jog megsértésén alapuló perújítási ok, amely hasonló az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdéséhez. A polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 11. pontjában megjelölt perújítási okról van szó, amely szerint lehetőség van valamely ítélettel szemben perújítás előterjesztésére, ha „az ítélet jogerőre emelkedését követően a Curtea Constituțională [alkotmánybíróság] az ügyben felhozott kifogás tárgyában való döntéshozatala során kimondja a kifogás tárgyát képező rendelkezés alkotmányellenességét”. A Bizottság szerint az eltérő határidők (egy hónap az 554/2004. sz. törvény alapján és három hónap a polgári perrendtartás 511. cikkének (3) bekezdése alapján) és az eltérő kezdő időpontok (az első esetben a perújítás tárgyát képező jogerős ítélet közlésének időpontja, a második esetben a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) határozatának közzététele a Monitorul Oficial al Românieiben) összeegyeztethetetlenek az egyenértékűség követelményével.

a)      Az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése szerinti perújítás és a polgári perrendtartás 509. cikke szerinti perújítás

58.      Az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése rendkívül sajátos jogorvoslatot tartalmaz, amely lehetővé teszi valamely jogerős ítélet felülvizsgálatát. E jogorvoslat egy sajátos területre, a közigazgatási eljárások területére szorítkozik, és azt csak azzal az indokkal lehet igénybe venni, hogy valamely jogerős ítélet megsértette az uniós jogot. A 21. cikk címe, illetve azon tény alapján, hogy jogerős határozat felülvizsgálatát teszi lehetővé, valóban úgy tűnik, hogy rendkívüli jogorvoslatról van szó.

59.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat azt sugalmazza, hogy nem ez a román jog egyetlen olyan rendelkezése, amely lehetővé teszi egy jogerős ítélettel szembeni perújítás kezdeményezését. A polgári perrendtartás 509. cikke tartalmazza a perújítás általános szabályait. E szabályok több olyan esetet rögzítenek, amelyben lehetőség van egy jogerős ítélettel szembeni perújítás kezdeményezésére. E szabályok általánosan alkalmazandók a jog minden területén, a közigazgatási eljárásokat is beleértve.(30)

60.      A román kormány írásbeli beadványaiban kijelenti, hogy a polgári perrendtartás 509. cikkében rögzített perújítási okok olyan új körülmények felmerülésén alapulnak, amelyek ismeretlenek voltak a nemzeti bíróság számára, amikor meghozta a perújítás tárgyát képező ítéletet. Megjegyzem e tekintetben, hogy a polgári perrendtartás 511. cikkében valamennyi perújítási ok esetében rögzített határidők főszabály szerint attól az időponttól kezdődnek, hogy a releváns új körülmény felmerült, illetve attól az időponttól, hogy az érintett fél tudomást szerzett vagy tudomást kellett volna szereznie ezen új körülmény fennállásáról.

61.      E rendelkezések, illetve az e rendelkezésekkel kapcsolatban az érintett felek által írásban és a tárgyaláson előadottak fényében el kell ismernem, hogy nem látok teljes megfelelést az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése szerinti perújítás és a polgári perrendtartás által szabályozott perújítás fő jellemzői között. Ennek oka az, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének alkalmazása nem olyan új körülmény felmerülésén alapul, amely ismeretlen volt a felek és a nemzeti bíróság számára, amikor ez utóbbi meghozta a határozatát.

62.      A perújítási kérelem benyújtásának határideje ugyanis már az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének eredeti változatában(31) is a perújítás tárgyát képező ítélet közlésének időpontjától kezdődött. Valójában ugyanez igaz az ICCJ 45/2016. sz. határozatát követően is, noha a határidő számítása eltérő.

b)      A polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 11. pontja szerinti perújítás jellege

63.      A polgári perrendtartás 509. cikkében szereplő, perújításról szóló általános rendelkezés keretében két különös perújítási okot érdemes megemlíteni. A Bizottság beadványai különösen az egyiket emelik ki: a jogerős ítélettel szembeni perújítást a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) határozatát követően, amelyet a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 11. pontja szabályoz. E jogalap hasonló megfogalmazásban szerepel a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 10. pontjában, amely a jogerős ítélettel szemben az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) jogsértést megállapító határozatát követően kezdeményezett perújításról rendelkezik.

64.      Az 509. cikk (1) bekezdésének 11. pontja a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) határozata alapján teszi lehetővé a jogerős ítéletek felülvizsgálatát. A határidő kezdő időpontja ugyanakkor ebben az esetben e bíróságnak a bírósági határozat jogerőre emelkedést követően hozott határozatának meghozatala. Ezen eljárás oka, amint azt a román kormány a tárgyaláson megerősítette, az, hogy a nemzeti jog szerint a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) maga nem helyezheti hatályon kívül, illetve módosíthatja a (rendes) bíróságok azon jogerős ítéletét, amely kiváltotta az alkotmányossági felülvizsgálatot. Ennélfogva az ilyen típusú perújítás célja az, hogy olyan mechanizmust biztosítson, amely a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) határozata fényében lehetővé teszi azon jogerős ítélettel szembeni perújítást, amely alapján az alkotmánybírósági eljárás megindult.

65.      Ehhez hozzá lehet tenni, hogy úgy tűnik, hogy e rendszer ugyanazt a logikát követi, mint a mellette található rendelkezés, vagyis a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 10. pontja. Az EJEB azon döntése esetén, amely megállapítja, hogy egy részes állam egy bírósági határozat révén megsértette az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: EJEE) rendelkezéseit, annak egyetlen módja, hogy e megállapítás tükröződjön az egyedi panasz alapját képező egyedi ügyben, az, ha újra megnyitják az eredeti nemzeti bírósági eljárást. A perújítási kérelem kezdeményezésének határideje ebben az esetben is az EJEB határozata meghozatalának időpontjában kezdődik.

c)      Az egyenértékűség értékelése: cél, indok és lényeges elemek

66.      Végső soron a nemzeti eljárási szabályokkal kapcsolatban közvetlen ismeretekkel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy van‑e az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésében előírt jogorvoslathoz hasonló nemzeti jogorvoslat.

67.      Ugyanakkor az e Bíróság elé terjesztett tények és nemzeti jogi elemek kapcsán, figyelemmel mind a Bíróság által az XC és társai ítéletben(32) újra megfogalmazott elemzési keretre, mind pedig az ezen ügyben elért eredményre, úgy vélem, hogy a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 11. pontjában szereplő perújítási okok és az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésében előírt perújítási típus céljukat, indokukat és lényeges elemeiket illetően némileg eltérőek.

68.      Amint azt az alábbiakban részletesebben kifejtem,(33) az kétségtelenül vita tárgya lehet, hogy a nemzeti jogalkotó pontosan mit kívánt előírni az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének elfogadásával. Ezzel együtt is úgy tűnik, hogy a két perújítási típus eltérő rendszerszintű szükségletekre reagál.

69.      Először, a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdése 11. pontjának (illetve 509. cikke (1) bekezdése 10. pontjának) célja a nemzeti alkotmány (vagy az EJEE) megsértésének orvoslása azon egyedi esetekben, amelyekben e jogsértést megállapította egy olyan határozat, amely fogalmilag mindig későbbi, mint a (rendes) bíróság jogerős határozata. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének tárgya az uniós jog nemzeti bíróság általi helytelen alkalmazásának folyamatba épített korrekciója, anélkül azonban, hogy kapcsolatra lenne szükség a perújítás tárgyát képező ítélet és e Bíróság egy konkrét határozata között.(34) A Bíróság határozata, amennyiben van ilyen, korábbi vagy későbbi is lehet a perújítás tárgyát képező bírósági határozatnál. Figyelemmel ugyanakkor a viszonylag rövid határidőre, az esetek döntő többségében e Bíróság határozatát valószínűleg a perújítás tárgyát képező nemzeti határozat meghozatalát megelőzően hozták.

70.      Másodszor, az indok – mint azon esemény, amely kiváltja az ilyen jogorvoslat alkalmazhatóságát – a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 11. pontja esetében az, hogy a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) olyan határozatot hoz, amely megállapítja, hogy egy bizonyos nemzeti rendelkezés alkotmányellenes. Ezzel szemben, ami az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdését illeti, a kiváltó esemény láthatóan az uniós jog olyan állítólagos megsértése, amely már részét képezi azon ítéletnek, amely vonatkozásában a perújítást kérik.

71.      Harmadszor, a jogorvoslat lényeges elemei nem csak az eljárás lefolytatásának általános módjával kapcsolatos körülmények, hanem ezen eljárás eredménye is. A két eljárás eredményei újfent jelentősen eltérnek, az egyedi ügyekre gyakorolt hatásuk tekintetében bizonyosan. Így míg a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 11. pontja főszabály szerint csak azon egyedi ítélet felülvizsgálatához vezet, amelynek alapján az alkotmányossági felülvizsgálatot végezték, az 554/2004 rendelet 21. cikkének (2) bekezdése főszabály szerint igazolhatja bármely uniós jogi szabályt sértő ítélet felülvizsgálatát.

72.      Álláspontom szerint az utolsó pont vezet e tekintetben a kulcskérdéshez: miként kell figyelembe venni pontosan egyrészt a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott egyedi határozatait, másrészt pedig a nemzeti alkotmánybíróság egyedi határozatait azon rendszerekben, amelyekben e bíróságok nem rendelkeznek egyedi alkotmányjogi panasszal kapcsolatos hatáskörrel (vagyis a rendes bíróságok egyedi ügyekben hozott határozatainak megsemmisítésére irányuló jogkörrel), valamint e tekintetben az EJEB funkcionálisan hasonló határozatait (amely csak a szerződő fél jogsértését állapíthatja meg az egyedi ügyben) azon konkrét folyamatban lévő ügyekben, amelyek alapján az említett bíróságok határozatát hozták (lényegileg inter partes jogkövetkezményekről van szó)?

73.      E Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban mindig a nemzeti bíróság azon ügyben hozott határozatát megelőzően hoz határozatot, amelyben előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek elő és azt figyelembe kell venni a folyamatban lévő eljárásban. Amennyiben a Bíróság határozatát a nemzeti határozat jogerőre emelkedését követően hozták, az uniós jog néhány kisebb kivétellel(35) nem követeli meg, hogy a jogerős nemzeti határozatot felülvizsgálják és az ügyben újra megnyissák az eljárást.

74.      Ezzel szemben, amint azt már kiemeltem, ettől eltérő az EJEB rendszerének, illetve azon nemzeti alkotmánybíróságoknak a működése, amelyek nem rendelkeznek az egyedi bírósági határozatoknak az alkotmányosságukkal összefüggő indokok alapján való felülvizsgálatára és megsemmisítésére vonatkozó hatáskörrel. Figyelemmel a szóban forgó felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyre, az EJEB vagy az alkotmánybíróság határozatát mindig utólag hozza meg, az eredeti nemzeti bírósági határozat jogerőre emelkedését követően. Amennyiben az ilyen bíróság határozatának tükröződnie kell a jelen ügyben, az ügyet újból meg kell nyitni.(36)

75.      Ezen objektíve eltérő igények alapján céljukat, indokaikat és lényeges elemeiket illetően eltérő és aligha összehasonlító eljárások érvényesülnek.

76.      Mindezt szeretném egy további körülménnyel kiegészíteni: a bírósági határozatok felülvizsgálatára irányuló eljárások kapcsán a hasonlóság értékelését a meghozott konkrét határozat inter partes jogkövetkezményeire figyelemmel kell elvégezni. Ez ugyanis ezen eljárások célja. Annak megállapítása, hogy a célt illetően az eljárások nem összehasonlíthatóak, mivel eltérő strukturális és rendszerszintű igényekre reagálnak, eltér annak megállapításától, hogy az alkotmánybíróságok, illetve az európai bíróságok által kibocsátott ítéletek és iránymutatások nem rendelkezhetnek ugyanolyan erga omnes hatállyal minden folyamatban lévő és jövőbeli ügyben. Ez egyszerűen másik kérdés.

77.      Hasznos lehet konklúzióként kiemelni e konkrét körülményt, mivel úgy tűnik, hogy azzal kapcsolatban némi zavar tapasztalható a Bizottság által a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdésének 11. pontja által szabályozott perújítás és az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése szerinti perújítás közötti egyenértékűség alátámasztása érdekében kifejtett érvekben. Ezek az eljárások rendszerszinten eltérőek, mivel a határozatok eltérő típusú kötőerejére irányulnak: az egyik esetben egyedi ügy újbóli megnyitásáról van szó, mivel az alkotmánybíróság megsemmisítette azt a normatív alapot, amelyre támaszkodva az ítéletet meghozták (inter partes kötelező erő), míg a másik esetben azon az alapon álló perújításról, hogy nem vették megfelelően figyelembe a Bíróság által egy másik eljárás során hozott ítéletben értelmezett uniós jogot (erga omnes kötőerő).

78.      Ugyanakkor ez az eltérés a konkrét perújítási jogorvoslat kapcsán természetesen nem jelenti azt, hogy az említett alkotmánybíróságok, illetve európai bíróságok ítéleteit nem kell megfelelően figyelembe venni minden, a nemzeti bíróságok előtt folyamatban lévő, illetve jövőbeli ügyben. E szempontból, a nemzeti alkotmányos szabályoktól függően valóban lehetséges, hogy nincs különbség a jelen Bíróság ítéletei és a nemzeti alkotmánybíróság, illetve az EJEB határozatai között. Ezek mindegyike rendelkezhet jövőbeli, normatív erga omnes hatállyal.

79.      A jelen részben ismertetett okokból úgy vélem, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének és a polgári perrendtartás 509. cikke (1) bekezdése 11. pontjának célja, indoka és lényeges elemei nem azonosak. Ennélfogva nem tekinthetők hasonló jogorvoslatoknak, ebből következően pedig a két jogorvoslati rendszer eltérő eljárási szabályozása, különösen a határidőket illetően, nem eredményezi az egyenértékűség követelményének megsértését.

2.      Tényleges érvényesülés

a)      A jogerős bírósági határozatok felülvizsgálatára irányuló kötelezettség hiánya

80.      Kivételes körülményektől eltekintve a Bíróság soha nem követelte meg, hogy a tényleges érvényesülés elve alapján figyelmen kívül hagyják a jogerős határozatok jogerejét. Ennélfogva nem áll fenn a jogerős ítéletek felülvizsgálatára irányuló általános kötelezettség az uniós jog, illetve közelebbről a Bíróság határozatainak hatékony érvényesítése érdekében.(37)

81.      A Bíróság az ítélkezési gyakorlatában ugyanakkor kialakított két olyan kivételes forgatókönyvet, amelyekben ez az általános elv némiképpen árnyaltabban érvényesül.

82.      Az első forgatókönyv a Kühne & Heitz ítéletből származik. A közigazgatási szerveket terhelő, arra irányuló kötelezettségre vonatkozik, hogy – néhány feltétel teljesülése esetén – felülvizsgálják a jogerős közigazgatási határozatokat a Bíróság által utóbb adott értelmezés figyelembevétele érdekében.(38) E kivétel azonban csak jogerős közigazgatási határozatok, nem pedig bírósági határozatok felülvizsgálatára irányuló kötelezettséget tartalmaz.

83.      A második kivételes forgatókönyvet a Bíróság a Lucchini ítéletben alakította. Ebben az ügyben azt állapította meg, hogy az uniós joggal ellentétes a res iudicata elvét megállapító nemzeti jogi rendelkezés alkalmazása. Ennek indoka az volt, hogy e rendelkezés alkalmazása akadályozta az uniós jog megsértésével nyújtott azon állami támogatás visszatéríttetését, amelynek a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét jogerőssé vált korábbi bizottsági határozat állapította meg.(39) Az e kivétel mögött meghúzódó indok az volt, hogy mivel a nemzeti határozatot a tagállamok és az Európai Unió közötti hatáskörmegosztás megsértésével fogadták el, az egyértelműen jogellenes volt, és ennélfogva soha nem emelkedhetett volna jogerőre.(40)

84.      E kivételek egyike sem tűnik relevánsnak a jelen ügyben. A tényleges érvényesülés elve, mint a nemzeti eljárási autonómia korlátja és a jogerős bírósági határozatok felülvizsgálatára irányuló kötelezettség közötti egyensúllyal kapcsolatos alapértelmezett szabály tehát továbbra is az, hogy az uniós jog nem ír elő általános szabályként arra irányuló kötelezettséget a tagállamok számára, hogy új jogorvoslatokat alakítsanak ki,(41) különösen ha ez azzal jár, hogy figyelmen kívül kell hagyni a jogerőre vonatkozó nemzeti szabályokat. Ha azonban a nemzeti jog ilyen lehetőséget biztosít, e jogszabálynak nem csak az egyenértékűség követelményének, hanem a tényleges érvényesülés követelményének is meg kell felelnie.(42)

b)      Az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése szerinti perújítás: fellebbezés vagy újratárgyalás?

85.      Az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének a tényleges érvényesülés követelményének fényében történő értékelése kihívásokat hordoz. A jogorvoslat tényleges érvényesülésének értékelése csak akkor lehetséges, ha megértjük, hogy minek az elérésére szánták. Ugyanez érvényes valamely jogorvoslat tényleges érvényesülésének annak határidejét (egy hónap) és a határidő kezdő időpontját (a perújítás tárgyát képező határozat meghozatalának időpontja) illető értékelése tekintetében is. Mihez képest érvényesül hatékonyan? Mit kellett volna elérnie a jogorvoslatnak?

86.      A kulcskérdés e tekintetben az, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének célja az volt-e, hogy az ítélet újabb felülvizsgálatát biztosítsa, hasonlóan más rendkívüli jogorvoslatokhoz, mint a második fellebbezések (vagy a felülvizsgálati kérelmek), vagy pedig az ügy újratárgyalását célozza. A két esetben eltérő modellek érvényesülnek.

87.      Egyfelől a második fellebbezések rendszerint jogkérdéseken alapulnak, vagyis állítólagos jogszabálysértéseken, és igen korlátozottan biztosítanak lehetőségeket a tényállás megállapításának és értékelésének felülvizsgálatát illetően. Rendszerint a második fellebbezés tárgyát képező határozatot hozó bíróságnál hierarchikusan magasabban elhelyezkedő bírósághoz nyújtják be azokat, noha néha az utolsó fokon meghozott, megtámadott határozatot hozó bírósághoz is benyújthatók (egyfajta előzetes „önkorrekcióként”). Fontos, hogy a második fellebbezés benyújtásának határideje rendes esetben a fellebbezés tárgyát képező határozat kézbesítésétől vagy közlésétől kezdődik. Végül, a második fellebbezéseket fogalmilag nem a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében vett végső vagy jogerős határozatokkal szemben nyújtják be, amely szerint a határozatok „a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően” emelkednek jogerőre.(43)

88.      Másfelől az újratárgyalások rendszerint olyan új tények vagy új bizonyítékok felmerülésén alapulnak, amelyek az eredeti határozat meghozatalának időpontjában ismeretlenek voltak a felek és a bíróság számára, amennyiben e tények vagy bizonyítékok valószínűleg hatással lesznek a határozatra. Amennyiben az újratárgyalás iránti kérelemnek helyt adnak, az rendesen azt jelenti, hogy az eredeti határozattal kapcsolatban az elsőfokú döntést hozó bíróságnak az eredeti határozat vonatkozásában meg kell ismételnie a tárgyalást, illetve újra meg kell nyitnia az eljárást, mivel valószínűleg újraértékelik a tényeket. A határidőket illetően, amennyiben az újratárgyalás új tény felmerülésén alapul, az annak vonatkozásában alkalmazandó határidő rendszerint abban az időpontban kezdődik, amikor az érdekelt fél tudomást szerzett erről az új tényről. Ezenkívül néha e szubjektív határidő összekapcsolódik egy objektívebb határidővel, amely szerint újratárgyalás iránti kérelmet csak az eredeti határozat meghozatalától számított bizonyos számú éven belül lehet benyújtani. Végül az újratárgyalás iránti kérelmeket fogalmilag szintén a Bíróság jelen indítvány előző pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlata értelmében vett végső vagy jogerős határozatokkal szemben nyújtják be.

c)      Tényleges érvényesülés, pontosan mihez képest?

89.      Ha összehasonlítom az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésében szereplő perújítási mechanizmust a rendkívüli jogorvoslatok fent ismertetett két elvi modelljével, úgy nem világos számomra, hogy e mechanizmus melyik modellt kívánja követni. Annyiban, amennyiben a perújítási kérelmet jogerős határozatokkal szemben nyújtják be, a perújítás eredendően közelebbinek tűnik az újratárgyalási eljáráshoz. Ugyanakkor annyiban, amennyiben az (minden valószínűség szerint már létező) jogszabályok megsértésén alapul, a viszonylag rövid határidő pedig az eredeti határozat meghozatalának időpontjában kezdődik, a perújítási mechanizmus rendkívüli jogorvoslatnak tűnik. Ebben az esetben is meglepő ugyanakkor, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése szerinti perújítást ugyanazon bíróság előtt kell kezdeményezni, mint amely az eredeti határozatot hozta, különösen arra figyelemmel, hogy e bíróságot hívják fel arra, hogy vizsgálja felül az alig néhány napja vagy hete hozott határozatát olyan uniós szabályok alapján, amelyek már léteztek, és minden valószínűség szerint mérlegelés tárgyát képezték e bíróság részéről a határozat meghozatalának időpontjában.

90.      Az eljárási autonómia elve alapján a tagállamok jelentős mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek jogorvoslati rendszerük kialakítása során. A modellek közötti választás logikusan maga után vonja az eljárási hibridek és mutánsok létrehozásának lehetőségét, ha a tagállamok ezt szeretnék.

91.      E hibrideknek azonban ténylegesen érvényesülniük kell. Képesnek kell lenniük arra, hogy biztosítsák azt a védelmet, amelyeket biztosítaniuk kell, anélkül azonban, hogy indokolatlanul kihatnának vagy megsértenének ugyanilyen fontos más értékeket. Amint azt a jelen indítvány előző pontjaiban többször hangsúlyoztam,(44) egy másik, a Bíróság által is elismert és kiemelt kulcsfontosságú érték a jogbiztonság, valamint a jogerő jelentősége. Ezen értékek uniós szintű mérlegelése és súlyozása alapján a Bíróság egyértelműen kimondta, hogy a jogerős ítéletekhez kapcsolódó jogbiztonság és a jogi stabilitás jelentősége olyan nagy, hogy azt nem írja felül az uniós jog tényleges érvényesülésének követelménye, még akkor sem, ha az uniós jog nemzeti alkalmazásának hibáit ezáltal ki lehetne javítani. A jogerős ítéletek nem attól jogerősek, hogy szükségképpen hibátlanok. Azért jogerősek, mert egy bizonyos szakaszban minden ügynek be kell fejeződnie.

92.      Végső soron a nemzeti bíróságnak kell ilyen megfontolások alapján értékelnie az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése által bevezetett perújítási mechanizmus tényleges érvényesülését. Az e Bíróság előtt folyó eljárás során ismertetett releváns nemzeti joggal és eljárási összefüggéssel kapcsolatos korlátozott ismereteim alapján azonban úgy tűnik, hogy e mechanizmus a két típus közé esik.

93.      Egyfelől megkérdőjelezhető a fellebbezésnek minősítése. Ugyanattól a bíróságtól kér jogorvoslatot, mint amelyik alig pár napja vagy hete a perújítás tárgyát képező ítéletet hozta, nagy valószínűséggel ugyanazon uniós jogszabályokat és bírósági ítéleteket véve figyelembe, illetve esetlegesen sértve meg, mivel nem valószínű, hogy az említett ítélet meghozatalát követő egy hónapon belül sok új fejleményre kerül sor.(45)

94.      Másfelől az újratárgyaláskénti minősítése is megkérdőjelezhető. A perújítás határidejét az eredeti határozat időpontjától, nem pedig a perújítási kérelem benyújtását lehetővé tévő új körülmény – vagyis a Bíróság egy új ítélete – felmerülésétől számítják. A tényleges érvényesülés követelményét ugyanis úgy kell értelmezni, hogy az észszerű határidő előírására irányuló kötelezettséget tartalmaz,(46) ami nemcsak a határidő tartamára, hanem annak kezdő időpontjára is kihat. Emellett az, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése eredetileg a határidőkkel kapcsolatban érthetetlen szabályokat tartalmazott,(47) majd később (az ICCJ 45/2016. sz. határozatának meghozataláig) határidőket egyáltalán nem tartalmazott, egyszerűen tovább fokozzák a zavart.(48) A hatékony bírói jogvédelemhez való jog azt követeli meg, hogy a bírósághoz fordulás jogának korlátozásai, így a határidőkkel kapcsolatos korlátozások egyértelműek és előreláthatóak legyenek.(49)

95.      Ennélfogva úgy tűnik, hogy akadályt jelenthet az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének a tényleges érvényesülés követelményeinek való megfelelése, amelyeket a jogorvoslatok kapcsán a Charta 47. cikkének első bekezdése is tartalmazza. E rendelkezés egyértelműen kimondja, hogy rendelkezésre kell állnia a „bíróság előtti hatékony jogorvoslatnak”. Ennélfogva a 47. cikke nemcsak a bírósághoz fordulás jogát tartalmazza(50) (a bírósághoz fordulás szigorú értelmében, vagyis az ügy benyújtását jelentve), hanem azt a követelményt is, hogy a bírósághoz fordulás hatékony jogorvoslatot eredményezzen,(51) (abban az értelemben, hogy ténylegesen sor kerüljön valamilyen felülvizsgálatra), az utóbbi értelemben átfedésbe kerülve a 47. cikkben szintén megjelenő hatékony bírói jogvédelem általános elvével.(52)

96.      Végül az 554/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésében hivatkozott jogorvoslat megkérdőjelezhető jellegét látványosan bizonyította a jelen ügy tényállása is. O. M. Călinnak három, e rendelkezésen alapuló perújítási kérelem benyújtását követően sem sikerült elérnie a környezetvédelmi bélyegilletékként befizetett összeg visszatérítését. Érdemes hangsúlyozni, hogy ennek nem az az oka, hogy az ügy érdeme nem volt kedvező számára. Az ügyben perújítás alapján hozott egyetlen érdemi határozat számára kedvező volt. E döntés előnyeit nem élvezhette a perújítási kérelemre vonatkozó határidő (nem) érvényesülése miatt. Ez az ügy ugyanakkor azt is alátámasztja, hogy e jogorvoslat jelentős mértékben sérti a jogbiztonság és a jog, illetve a jogviszonyok stabilitásának elvét, amelynek jelentőségét a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyértelműen rögzíti.(53)

D.      Az alternatívák

97.      Gyakran mondják, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Csak dicsérni lehet a nemzeti jogalkotó arra irányuló, látható szándékát, hogy biztosítsa az uniós jog hatékony, nemzeti szintű érvényesítését. Az azonban ténylegesen nyitott kérdés, hogy az e cél elérésére választott eszközök optimálisak‑e. Az uniós jog tényleges érvényesülését aligha szolgálhatják az újratárgyalások végtelen köreit futó, soha véget nem érő bírósági jogviták.

98.      Amennyiben a nemzeti jogot és eljárást teljes mértékben ismerő nemzeti bíróság arra a következtetésre jut, hogy az 54/2004. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdésében szereplő perújítási eljárás nem felel meg a tényleges érvényesülés elvének, amint azt az előző részben kifejtettem, akkor újfent jelentőséget nyer azon alternatív lehetőségek kérdésköre, amelyek révén el lehet érni az uniós jogot sértő módon beszedett adók és vámok visszatérítését. A nemzeti bíróság számára nyújtandó segítség céljából még az alábbi záró megjegyzéseket szeretném megtenni.

99.      Kiindulásként hasznos lehet megjegyezni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló adók kivetésének tilalmát a Bíróság ítélkezési gyakorlatában jó ideje kimondták, nem csak Romániát,(54) hanem más tagállamokat illetően is.(55) Ebből a szempontból hivatkozni lehet arra, hogy némiképp mesterségesnek tűnik az a vita, hogy a szóban forgó adó visszatérítésére irányuló kötelezettség a Bíróság Manea határozatát vagy Budișan határozatát követően keletkezett, illetve hogy melyik ítélettől kezdődik a felülvizsgálati kötelezettség.

100. Ezzel együtt azt is szeretném hangsúlyozni, hogy az uniós jogrend már biztosít olyan jogorvoslati lehetőségeket arra az esetre, ha a tagállamok nem felelnek meg az ilyen adók kivetése tilalmának, amelyek talán már önmagukban is finomabb egyensúlyt biztosítanak a jogbiztonság elvei és az uniós jog hatékony érvényesítésének követelménye között.

101. Először is a közigazgatási hatóságokat, különösen az adóhatóságokat mint tagállami hatóságokat általános kötelezettség terheli a jogellenesen kivetett adók visszatérítésére. Úgy vélem, hogy e lehetőség nem szükségképpen függ egy olyan nemzeti bírósági határozat meglététől, amely felülvizsgál vagy hatályon kívül helyez egy ilyen adó megfizetését előíró korábbi jogerős határozatot. A nemzeti szabályozás természetesen előírhatja a visszafizetést (bizonyos esetekben, egyes korábban kivetett befizetéstípusok esetében), anélkül hogy megkövetelné, hogy az eredetileg az adó megfizetésére kötelező bírósági határozatot ezt megelőzően helyezzék hatályon kívül. Ugyanígy, a visszatérítési kötelezettségnek való megfelelés közigazgatási szinten nem szükségképpen követeli meg azt, hogy a közigazgatási hatóságok felülvizsgálják az eredeti közigazgatási határozatot, amennyiben a nemzeti jog alapján lehetőség van arra, hogy egyszerűen olyan új közigazgatási határozatot hozzanak, amely elismeri a jogellenesen kivetett adó visszatérítéséhez való jogot.

102. Másodszor, még ha a nemzeti jogalkotó nem is gondolná úgy, hogy eredendően őt illeti meg a hatáskör a közpénzekből való kifizetésekkel kapcsolatos döntést illetően, ami eléggé meglepő lenne, akkor is mindenféleképpen van lehetőség arra, hogy az egyedi ügyekben hozott eredeti közigazgatási határozatokat – a Bíróság által a Kühne & Heitz ítéletben(56) meghatározott feltételeknek megfelelően –felülvizsgálják.

103. Harmadszor, az O. M. Călin helyzetében levő személynek arra is lehetősége van, hogy az állam felelősségének megállapítására irányuló keresetet indítson azon tagállammal szemben, amely elmulasztotta a jogellenesen kifizetett adó visszatérítését.

104. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra utaló végzésében megállapítja, hogy az érintett időszakban a perújítási kérelem volt az egyetlen, O. M. Călin rendelkezésére álló eljárásjogi jogorvoslat. A román kormány azonban írásbeli beadványaiban azt állítja, hogy O. M. Călin ezenkívül az állam felelősségének megállapítására irányuló keresetet is indíthat.

105. A Bíróság nemrégiben arra emlékeztetett, hogy „a jogerő elve nem zárja ki a végső fokon ítélkező bíróság határozataiért fennálló állami felelősség elvének elismerését […]. Ugyanis, különösen azon körülmény okán, hogy az uniós jogból eredő jogok megsértését jelentő ilyen határozat ellen rendes úton fellebbezni már nem lehet, a magánszemélyeket nem lehet megfosztani az állami felelősség megállapításának lehetőségétől, és ezáltal jogaik megfelelő védelmének lehetőségétől.”(57)

106. Egyértelmű tehát, hogy az állam felelősségének megállapítása iránti kereset nem igényel olyan nemzeti határozatot, amely hivatalosan hatályon kívül helyezi azon korábbi jogerős bírósági határozatot, amely kizárja a jogellenesen kivetett adó visszatérítését.(58) Az ugyanakkor kevésbé egyértelmű, hogy az állam felelősségének megállapítása iránti keresetre csak akkor van‑e lehetőség, ha a jogerős bírósági határozatot végső fokon eljáró nemzeti bíróság hozta – vagyis olyan bíróság, amelynek határozataival szemben nem lehet rendes jogorvoslattal élni.(59)

107. Álláspontom szerint az állam felelősségének megállapítása iránti keresetekkel összefüggésben nem kétséges, hogy az a követelmény, hogy az uniós jogot állítólagosan megsértő bíróság végső fokon eljáró bíróság legyen, teljes mértékben igazolható abban az esetben, ha az uniós jog állítólagos megsértését azon, az ilyen bíróságokat az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése alapján terhelő kötelezettség megsértése képezi, hogy terjesszenek elő előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.(60)

108. Ugyanakkor úgy vélem, hogy továbbra is nyitott kérdés az, hogy ugyanezen követelmény előírható‑e más esetekben, különösen azokban, amelyekben az állítólagosan jogsértés az uniós jog valamelyik rendelkezésének kellően súlyos megsértése.

109. Úgy tűnhet, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának szó szerinti értelmezéséből az következik, hogy e követelményt valóban előírják a bírósági jogsértésekért fennálló állami felelősség eseteiben. Érdemes azonban emlékeztetni arra, hogy e megállapításokra olyan ügyek kapcsán került sor, amelyek az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésén alapuló, előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére irányuló kötelezettség állítólagos megsértését érintették.(61) Ennélfogva az állítólagos jogellenesség (jogsértés) maga részben(62) abból állt, hogy nem terjesztettek előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé. Ez ugyanakkor automatikusan kizárná más nemzeti bíróságok felelősségét az uniós jog olyan megsértései miatt, amelyek nem az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére irányuló kötelezettség megsértései (vagy függetlenek attól)?(63)

110. Álláspontom szerint, ha az uniós jog állítólagos megsértése részben vagy egészben nem abban áll, hogy egy olyan bíróság mulasztja el előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztését, amelyet az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése alapján e kötelezettség terhel, hanem az uniós jog egy másik rendelkezésének megsértéséről van szó, akkor a jogsértés jellege nem szükségképpen igényli minden nemzeti jogorvoslati lehetőség kimerülését az állam felelősségének megállapítása iránti kereset benyújtása lehetőségének megnyílása előtt.(64)

V.      Végkövetkeztetés

111. A fentiek tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Curtea de Apel Ploieşti (ploieşti ítélőtábla, Románia) által feltett kérdésre a következőképpen válaszoljon:

–        Az egyenértékűség követelményét úgy kell értelmezni, hogy azzal az alapeljárásban szereplő jogvitáéhoz hasonló körülmények között nem ellentétes az olyan, a nemzeti ítélkezési gyakorlat által értelmezett nemzeti jogszabály, amely szerint az uniós jogot sértő jogerős határozattal szemben benyújtható perújítási kérelem határideje egy hónap, kezdő időpontja pedig a perújítás tárgyát képező jogerős ítélet közlésének időpontja. Ezzel szemben a tényleges érvényesülés elvével és az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének első bekezdésével ellentétes lehet egy olyan jogorvoslat, amely amellett, hogy jelentősen sérti a jogbiztonság és a jogerő elvét, nem is képezi az általa elérni kívánt célok elérésének hatékony eszközét. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatároznia e célokat, és megállapítania, hogy az alapeljárásban szereplő jogorvoslat megfelel‑e ezeknek a céloknak.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      Monitorul Oficial al României, I. rész, 2010. július 15‑i 485. sz., később módosítva.


3      Monitorul Oficial al României, I. rész, 2004. december 7‑i 1154. sz.


4      Monitorul Oficial al României, I. rész, 2011. január 27‑i 70. sz.


5      Monitorul Oficial al României, I. rész, 2011. december 22‑i 916. sz.


6      Monitorul Oficial al României, I. rész, 2013. január 29‑i 61. sz.


7      Monitorul Oficial al României, I. rész, 2017. május 23‑i 386. sz.


8      Monitorul Oficial al României, I. rész, 2013. március 4‑i 119. sz.


9      Lásd a fenti 12. és 13. pontot.


10      Újabb példaként lásd: 2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 16. pont).


11      2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 13. pont).


12      A fenti 7–13. pont.


13      Lásd például: EJEB, 2003. február 13., Refah Partisi (Jólét Pártja) és társai kontra Törökország ítélet (CE:ECHR:2003:0213JUD004134098, 57. §); EJEB, 2009. július 9., Mooren kontra Németország ítélet (CE:ECHR:2009:0709JUD001136403, 76. §) vagy EJEB, 2013. október 21., Del Río Prada kontra Spanyolország ítélet, CE:ECHR:2013:1021JUD004275009, 125. §).


14      Újabban lásd például: 2017. március 15‑i Al Chodor ítélet (C‑528/15, EU:C:2017:213, 42–44. pont).


15      Noha vita tárgya lehet, hogy a kérdést előterjesztő bíróságot milyen mértékben kötelezte az ICCJ értelmezése, amikor a második perújítási kérelmet bírálta el 2017. januárban, azonban nem kétséges, hogy ugyanezen bíróságot immár köti a határozat, amikor jelenleg a harmadik perújítási kérelmet bírálja el. Feltételezem, hogy jelenleg ugyanez igaz lenne valamennyi román bíróságra.


16      2015. október 6‑i ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662).


17      A lojális együttműködés elve tényleg olyan átfogó elvnek tűnik, amelynek konkrétabb kifejeződése az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés követelménye: lásd ebben az értelemben: 2013. június 27‑i Agrokonsulting‑04 ítélet (C‑93/12, EU:C:2013:432, 36. pont); 2017. október 19‑i Raimund ítélet (C‑425/16, EU:C:2017:776, 41. pont); 2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 22. pont).


18      2015. október 6‑i ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662).


19      Mégpedig: a Charta 17., 20., 21. és 47. cikke, az EUSZ 6. cikk, az EUMSZ 110. cikk és a jogbiztonság elve.


20      2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662,41. pont).


21      2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 24. és 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


22      2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 26. és 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


23      1999. június 1‑jei Eco Swiss ítélet (C‑126/97, EU:C:1999:269, 46. pont).


24      2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 54. pont); 2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 21. pont).


25      2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 28. és 29. pont). Lásd még: 2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513, 38. pont); 2006. március 16‑i Kapferer ítélet (C‑234/04, EU:C:2006:178, 20. és 21. pont); 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 58. és 59. pont).


26      2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 60. pont); 2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 38. pont).


27      2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 62. pont); 2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 30. pont).


28      2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


29      Lásd legújabban: 2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 27. pont).


30      A román kormány írásbeli beadványaiból kitűnik, hogy az 554/2004 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése alapján e törvény rendelkezéseit többek között a polgári perrendtartás rendelkezései egészítik ki. Ezenfelül megjegyzem, hogy az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdésének szövege úgy rendelkezik, hogy az ott előírt perújítási ok a „polgári perrendtartásban meghatározottakon kívül” alkalmazandó.


31      Lásd a fenti 7. pontot.


32      Lásd: 2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 27. pont).


33      Lásd az alábbi 85–95. pontot.


34      Az a kérdés továbbra is nyitott, legalábbis számomra, hogy ténylegesen szükséges‑e a Bíróság egy olyan ítélete, amelyre hivatkoznak (ahogy azt a gyakorlatban az 554/2004. sz. törvény 21. cikke (2) bekezdése második mondatának az ICCJ általi értelmezése megköveteli), vagy elegendő az uniós jog elsőbbségének – amelyet a román alkotmány 148. cikkének (2) bekezdése előír – a megsértésére hivatkozni (ahogy azt ugyanazon rendelkezés első mondata megköveteli). Első ránézésre úgy tűnik, hogy a 21. cikk (2) bekezdése szerinti perújítás alkalmazása nem csak a Bíróság ítéletén alapulhat. Az első mondat alapján más jogalapokra is lehet hivatkozni (például olyan irányelv vagy rendelet megsértésére, amelyet a Bíróság még nem értelmezett, de amellyel a perújítás tárgyát képező nemzeti határozat állítólagosan összeegyeztethetetlen).


35      Lásd a fenti 51. pontot és az alábbi 80–83. pontot.


36      Lásd analógia útján: 2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 46. pont), amely egy az EJEE megsértésének utólagos megállapítása alapján a jogerőre emelkedett határozattal lezárt büntetőeljárás megismétlését lehetővé tévő belső jogi jogorvoslatra vonatkozott.


37      2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 38. pont). Lásd még: 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 60. pont).


38      2004. január 13‑i Kühne & Heitz ítélet (C‑453/00, EU:C:2004:17, 28. pont).


39      2007. július 18‑i Lucchini ítélet (C‑119/05, EU:C:2007:434, 63. pont).


40      2009. szeptember 3‑i Fallimento Olimpiclub ítélet (C‑2/08, EU:C:2009:506, 25. pont); 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 61. pont).


41      2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 51. pont).


42      2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 62. pont); 2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 30. pont).


43      2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513, 38. pont); 2006. március 16‑i Kapferer ítélet (C‑234/04, EU:C:2006:178, 20. pont); 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 58. pont); 2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 28. pont). Kiemelés tőlem.


44      A fenti 49., 50. és 80. pont.


45      Hangsúlyozni kell, hogy általánosságban az „önkorrekció” első körére vitathatatlanul van lehetőség, ha elutasító döntés esetén az ügy feljebb kerül egy másik bíróságra, vagy legalábbis oldalirányba mozog egy másik bíró felé. Ha azonban a korábbi tárgyalás elemei a gyakorlatban változatlanok maradnak, akkor kénytelenek vagyunk idézni egy másik összefüggésben már használt megjegyzést: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen” (lásd: El Hassani ügyre vonatkozó indítványom [C‑403/16, EU:C:2017:659, 66. pont és 17. lábjegyzet]).


46      Lásd például: 2008. február 12‑i Kempter ítélet (C‑2/06, EU:C:2008:78, 58. és 59. pont); 2006. szeptember 19‑i i‑21 Germany és Arcor ítélet (C‑392/04 és C‑422/04, EU:C:2006:586, 58. és 59. pont).


47      Lásd a fenti 8. pontot.


48      Lásd a fenti 35. és 37. pontot.


49      Ebben az értelemben lásd még: 2010. november 16‑i Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert kontra Bizottság végzés  (C‑73/10 P, EU:C:2010:684, 56. pont).


50      Lásd: 2012. november 6‑i Otis és társai ítélet (C‑199/11, EU:C:2012:684, 48. pont).


51      2015. október 6‑i Orizzonte Salute ítélet (C‑61/14, EU:C:2015:655, 48. pont).


52      2017. május 16‑i Berlioz Investment Fund ítélet (C‑682/15, EU:C:2017:373, 54. pont).


53      2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513, 38. pont); 2006. március 16‑i Kapferer ítélet (C‑234/04, EU:C:2006:178, 20. pont); 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 58. pont); 2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 28. pont).


54      A 2011. április 7‑i Tatu ítélettel (C‑402/09, EU:C:2011:219) kezdődően.


55      Lásd például: 2006. október 5‑i Nádasdi és Németh ítélet (C‑290/05 és C‑333/05, EU:C:2006:652) (Magyarországot illetően), vagy 2007. január 18‑i Brzeziński ítélet (C‑313/05, EU:C:2007:33) (Lengyelországot illetően).


56      2004. január 13‑i ítélet (C‑453/00, EU:C:2004:17, 28. pont).


57      2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 58. pont).


58      Nem igényli a Bíróság olyan korábbi előzetes döntését sem, amely megállapítja az uniós jog megsértését a konkrét ügyben, lásd: 2010. január 26‑i Transportes Urbanos y Servicios Generales ítélet (C‑118/08, EU:C:2010:39, 38. pont).


59      Lásd: Wahl főtanácsnok Tomášová ügyre vonatkozó indítványa (C‑168/15, EU:C:2016:260, 37–48. pont); 2016. július 28‑i Tomášová ítélet (C‑168/15, EU:C:2016:602, 20. és 21. pont).


60      2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513, 35. és 36. pont).


61      Lásd: 2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513); 2006. június 13‑i Traghetti del Mediterraneo ítélet (C‑173/03, EU:C:2006:391); 2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 40. pont).


62      Mivel a jogellenesség rendszerint az alkalmazandó uniós jogszabályok más megsértéséhez kapcsolódik, ami arra utal, hogy a nemzeti bíróság azáltal, hogy az uniós jogot bizonyos módon értelmezte, anélkül hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett volna elő, noha nem volt végső fokon eljáró bíróság, (kellően súlyosan) megsértette az uniós jogot.


63      Egyszerűen azt lehet megjegyezni, hogy a bírósági jogsértések miatti állami felelősségre vonatkozóan több nemzeti rendszer követeli meg azt, hogy a jogellenesség elérje a súlyosság bizonyos szintjét, ugyanakkor azt alapértelmezetten nem, hogy minden bírósági jogorvoslati lehetőség kimerüljön. Lehetnek olyan eljárások, amelyekben bármilyen okból nem került sor a jogorvoslati lehetőségek ilyen kimerülésére, de a jogsértés eléggé súlyos ahhoz, hogy megalapozza az állam felelősségét. Elképzelhető például olyan elsőfokú bírósági határozat, amelyet csalárd módon vagy korrupció révén értek el, és amellyel szemben a károsult fél nem nyújtott be fellebbezést, mivel akkor nem volt tudomása e körülményről. Ha ugyanakkor e fél később tudomást szerez a korrupcióról, adott esetben az objektív újratárgyalási határidő lejára után, akkor kizárható lenne az állam felelőssége, ha az ilyen határozat az uniós jogot is megsértette? Ehhez hasonlóan, mi a helyzet az olyan jogerős közigazgatási határozattal, amelyet nem támadtak meg bíróság előtt, de olyan nemzeti jogszabályon alapult, amelyet utóbb az uniós joggal összeegyeztethetetlennek nyilvánítottak? Kizárt, hogy az a fél, amelyik azt állítja, hogy e közigazgatási határozat eredményeként kárt szenvedett, az állam felelősségének megállapítása iránti keresetet indítson azon az alapon, hogy nem támadta meg e határozatot bíróság előtt, amennyiben maga a közigazgatási határozat jogerős volt?


64      Természetesen az állam felelőssége megállapításának változatlan feltételei mellett, lásd például: 1996. március 5‑i Brasserie du pêcheur és Factortame ítélet (C‑46/93 és C‑48/93, EU:C:1996:79, 51. pont); 2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513, 51. pont).