Language of document :

2019. november 21-én benyújtott kereset – Európai Bizottság kontra Görög Köztársaság

(C-849/19. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: görög

Felek

Felperes: Európai Bizottság (képviselők: A. Bouchagiar, C. Hermes)

Alperes: Görög Köztársaság

Kereseti kérelmek

A Bíróság

állapítsa meg, hogy a Görög Köztársaság, mivel az előírt határidőn belül nem hozott meg a területén található és a 2006. július 19-i 2006/613/EK bizottsági határozatban1 foglalt 239 közösségi jelentőségű természeti területtel kapcsolatban a megfelelő természetvédelmi célok és megfelelő védelmi eszközök meghatározásához szükséges minden intézkedést, nem teljesítette a 92/43/EGK irányelv2 4. cikkének (4) bekezdéséből és 6. cikkének (1) bekezdéséből, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződésből eredő kötelezettségeit;

a Görög Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Görög Köztársaság az előírt határidőn belül nem határozott meg a területén található 239 közösségi jelentőségű természeti területtel kapcsolatban megfelelő természetvédelmi célokat.

Ezenfelül az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Görög Köztársaság az előírt határidőn belül nem határozott meg a területén található 239 közösségi jelentőségű természeti területtel kapcsolatban megfelelő védelmi eszközöket.

A fenti okoknál fogva a Görög Köztársaság megsértette a 92/43/EGK irányelv 4. cikkének (4) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződést.

____________

1 A mediterrán bioföldrajzi régió közösségi jelentőségű természeti területeit tartalmazó jegyzék elfogadásáról szóló, 2006. július 19-i 2006/613/EK bizottsági határozat (HL 2006. L 259., 1. o.).

2 A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21- i 92/43/EGK tanácsi irányelv (HL 1992. L 206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet 102. o.).