A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített első tanács)
2019. március 6.(*)
„Közös kül‑ és biztonságpolitika – A terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Annak lehetősége, hogy valamely harmadik állam hatósága a 2001/931/KKBP közös álláspont értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóságnak minősüljön – A pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozatok ténybeli alapja – Indokolási kötelezettség – Mérlegelési hiba – A tulajdonhoz való jog”
A T‑289/15. sz. ügyben,
a Hamász (székhelye: Doha [Katar], képviseli: L. Glock ügyvéd)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik kezdetben: B. Driessen és N. Rouam, később: B. Driessen, F. Naert és A. Sikora‑Kalėda, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: F. Castillo de la Torre, és R. Tricot, később: F. Castillo de la Torre, L. Baumgart és C. Zadra, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó fél,
egyrészt a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek listájának naprakésszé tételéről és módosításáról, valamint a 2014/483/KKBP határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. március 26‑i (KKBP) 2015/521 tanácsi határozat (HL 2015. L 82., 107. o.), másrészt a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 790/2014/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2015. március 26‑i (EU) 2015/513 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 82., 1. o.) felperesre vonatkozó részének megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelem tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács),
tagjai: I. Pelikánová elnök, V. Valančius, P. Nihoul (előadó), J. Svenningsen és U. Öberg bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. július 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1373. (2001) számú határozata
1 2001. szeptember 28‑án az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elfogadta a terrorizmus leküzdése, különösen a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében kialakított széles körű stratégiák megállapításáról szóló 1373. (2001) sz. határozatát. E határozat 1. c) pontja többek között azt írta elő, hogy valamennyi államnak haladéktalanul be kell fagyasztania azon személyek – továbbá az ilyen személyek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek, az ilyen személyek és szervezetek nevében vagy irányítása alatt eljáró személyek és szervezetek – pénzeszközeit, vagyoni értékeit vagy gazdasági erőforrásait, akik terrorcselekményeket követnek el vagy kísérelnek meg elkövetni, illetve ilyen cselekmények elkövetésének részesei vagy elősegítői.
2 Az említett határozat nem rendelkezett azon személyek, szervezetek és csoportok listájáról, akikre e korlátozó intézkedéseket alkalmazni kell.
Az Európai Unió joga
3 Mivel az Európai Unió Tanácsa úgy ítélte meg, hogy az 1373. (2001) számú biztonsági tanácsi határozat végrehajtásához szükséges az Európai Unió fellépése, 2001. december 27‑én elfogadta a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspontot (HL 2001. L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.). Konkrétan a 2001/931 közös álláspont 2. cikke elrendelte a terrorcselekményekben részt vevő és az e közös álláspont mellékletében felsorolt személyek, csoportok és szervezetek pénzeszközeinek és egyéb vagyoni értékeinek vagy gazdasági erőforrásainak a befagyasztását.
4 Ugyanezen a napon a 2001/931 közös álláspontban említett intézkedések uniós szinten történő végrehajtása érdekében a Tanács elfogadta a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendeletet (HL 2001. L 334., 70. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.; helyesbítés: HL 2014. L 200., 23. o.), valamint a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt lista létrehozásáról szóló 2001/927/EK határozatot (HL 2001. L 344., 83. o.).
5 A „Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem (a Hamasz terrorista szárnya)” neve a 2001/931 közös álláspont mellékelt listán, továbbá a 2001/927 határozatba foglalt listán szerepelt. E két jogi aktust a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése, valamint a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése alapján rendszeresen naprakésszé tették, és a „Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem” neve továbbra is fennmaradt az említett listákon.
6 2003. szeptember 12‑én a Tanács elfogadta a 2001/931 közös álláspont naprakésszé tételéről és a 2003/482/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló 2003/651/KKBP közös álláspontot (HL 2003. L 229., 42. o.), továbbá a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2003/480 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2003/646/EK határozatot (HL 2003. L 229., 22. o.). Az e jogi aktusokhoz kapcsolódó listákon szereplő szervezet neve „Hamász (a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemet is beleértve” volt.
7 E szervezet neve továbbra is a fennmaradt a későbbi jogi aktusokhoz mellékelt listákon.
A megtámadott jogi aktusok
8 2015. február 20‑án a Tanács közölte a felperes ügyvédjével azokat az indokokat, amelyek miatt a felperes nevét a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listákon szándékozott tartani, és tájékoztatta, hogy a felperes legkésőbb 2015. március 6‑ig jogosult e fenntartási döntésre vonatkozó észrevételei megtételére, és valamennyi igazoló dokumentum átadására.
9 A felperes nem reagált erre a levélre.
10 2015. március 26‑án a Tanács elfogadta a 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek listájának naprakésszé tételéről és módosításáról, valamint a 2014/483/KKBP határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, (KKBP) 2015/521 határozatot HL 2015. L 82., 107. o.) és a 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 790/2014/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. március 26‑i (EU) 2015/513 tanácsi végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 82., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: megtámadott jogi aktusok). A „»Hamas« (»Hamász«), ide tartozik a »Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem«” név fennmaradt az e jogi aktusokhoz mellékelt listákon (a továbbiakban: vitatott listák).
11 A 2015. március 27‑i levélben a Tanács közölte a felperes ügyvédjével azokat az indokokat, amelyek a „»Hamas« (»Hamász«), ide tartozik a »Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem«” névnek a vitatott listákon való fenntartását igazolják, tájékoztatva őt arról, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése keretében lehetősége van e listák felülvizsgálatának kérelmezésére.
12 A felperes nem reagált erre a levélre.
13 A 2015. március 27‑i levélhez mellékelt indokolásában (a továbbiakban: a megtámadott ítéletekhez fűzött indokolás) a Tanács a következő nemzeti határozatokat vette alapul: először is a UK Terrorism Act 2000 (az Egyesült Királyág 2000. évi törvénye terrorizmusról) módosításáról, és a terrorista cselekményekben részt vevő szervezetnek tekintett Hamász betiltásáról szóló, 2001. március 29‑i Secretary of State for the Home Department (belügyminisztérium, Egyesült Királyság, a továbbiakban: Home Secretary) határozatot (a továbbiakban: Home Secretary határozat), másodszor a Hamászt az Immigration and Nationality Act (az Egyesült Államok bevándorlásról és az állampolgárságról szóló törvénye, a továbbiakban: INA) alapján külföldi terrorista szervezetnek minősítő, 1997. október 8‑i United States Secretary of State (az Egyesült Államok külügyminisztere) határozatot (a továbbiakban: 1997. évi amerikai határozat), harmadszor az Egyesült Államok külügyminisztere által a 2001. október 31‑i Executive Order no 13224 (13224. sz. elnöki rendelet) alapján hozott határozatot (a továbbiakban: 2001. évi amerikai határozat) és negyedszer a 1995. január 23‑án Executive Order no 12947 (12947. sz. elnöki rendelet) alapján hozott határozatot (a továbbiakban: 1995. évi amerikai határozat).
14 A megtámadott jogi aktusok fő részében a Tanács először megállapította, hogy e nemzeti határozatok mindegyike a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatnak minősül, és hogy ezek a határozatok még mindig hatályban vannak. Ezután közölte, hogy megvizsgálta, rendelkezésére álltak‑e olyan tényezők, amelyek a felperes vitatott listákról való levétele mellett szóltak, de nem talált ilyet. Végül közölte, hogy mérlegelte a Hamász nevének a vitatott listákra való felvételét igazoló indokok további fennállását, és arra a következtetésre jutott, hogy ezt a nevet a vitatott listákon fenn kell tartani.
15 Ezenkívül a megtámadott jogi aktusokra vonatkozó indokolás „Az Egyesült Királyság illetékes hatóságának határozatára” vonatkozó A. mellékletet, és „Az Egyesült Államok illetékes hatóságainak határozataira” vonatkozó B. mellékletet is tartalmazott. E mellékletek mindegyike tartalmazta azon nemzeti jogszabályok leírását, amelyek alapján a nemzeti hatóságok a határozatokat elfogadták, a terrorizmus fogalmainak e jogszabályokban szereplő meghatározásainak bemutatását, az említett határozatok felülvizsgálati eljárásainak bemutatását, azon cselekmények ismertetését, amelyeket az említett hatóságok alapul vettek és azt a megállapítást, hogy ezek a tények a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése értelmében terrorcselekményeknek minősülnek.
16 A megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában a Tanács kifejtette, hogy az Egyesült Királyságban 2014 októberében a betiltások felülvizsgálatáért felelős tárcaközi csoport felülvizsgálta a betiltást, és a megjelölt bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy fennáll a megalapozott gyanúja annak, hogy a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem továbbra is részt vesz a terrorizmusban.
17 A megtámadott aktusok indokolása B. mellékletének 17. pontjában a Tanács ismertette azokat a 2003. és 2011. között bekövetkezett különböző cselekményeket, amelyeket az amerikai hatóságok a felperes külföldi terrorista szervezetnek történő minősítése érdekében alapul vettek, anélkül hogy részletezte volna a határozatokat, amelyek azokat tartalmazták.
Az eljárás és a felek kérelmei
18 A Törvényszék Hivatalához 2015. június 2‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
19 A Törvényszék elnöke 2015. június 18‑i végzésével az ügyet a Törvényszék hatodik tanácsa elé utalta.
20 A Törvényszék hatodik tanácsának elnöke a 2015. július 28‑i határozatában úgy döntött, hogy az eljárási szabályzat 69. cikkének d) pontja alapján felfüggeszti az eljárást a C‑599/14 P, Tanács kontra LTTE ügyben, és a C‑79/15 P, Tanács kontra Hamász ügyben az eljárást befejező határozat Bíróság általi meghozataláig.
21 A Törvényszék Hivatalához 2015. szeptember 16‑án benyújtott beadványával az Európai Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a jelen eljárásban a Tanács kérelmeinek támogatása végett.
22 2016. október 3‑án az ügyet az első tanács elé utalták.
23 A 2017. július 27‑i levélben a feleket felhívták arra, hogy terjesszék elő észrevételeiket a 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítéletből (C‑599/14 P, EU:C:2017:583), és a 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítéletből (C‑79/15 P, EU:C:2017:584) a jelen ügy tekintetében levonandó következtetéseikkel kapcsolatban.
24 2017. szeptember 14‑én a Tanács válaszolt erre a felhívásra.
25 2017. november 27‑én a Tanács ellenkérelmet terjesztett elő.
26 A Törvényszék első tanácsának elnöke 2017. december 6‑i végzésével megengedte a Bizottság beavatkozását. A Bizottság benyújtotta beadványát, és a felek az előírt határidőn belül benyújtották az azzal kapcsolatos észrevételeiket.
27 A Törvényszék a 2018. július 12‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.
28 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott jogi aktusokat az őt érintő részükben, „a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemet is ideértve”;
– a Tanácsot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.
29 A Bizottság által támogatott Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– teljes egészében utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
30 A felperes hét jogalapra hivatkozik, amelyek a következőkre vonatkoznak:
– a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésére;
– a tények valóságtartalmával kapcsolatos tévedésekre;
– a Hamász szervezet terrorista jellegével kapcsolatos értékelési tévedésre;
– a be nem avatkozás elvének megsértésére;
– az indokolási kötelezettség megsértésére;
– a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elv és a nemzeti eljárások során a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére;
– a tulajdonhoz való jog megsértésére.
31 A Törvényszék az ötödik jogalapot másodikként fogja megvizsgálni.
A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésén alapuló első jogalapról
32 Az első jogalap keretében a felperes, miután előterjesztette az Egyesült Királyság hatóságai és az amerikai hatóságok határozataiban említett szervezetek meghatározására vonatkozó észrevételeit, felrótta a Tanácsnak, hogy az megsértette a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdését, mivel ezeket a határozatokat az e rendelkezés értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatoknak minősítette.
33 Valamely személynek vagy szervezetnek a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán való fenntartása lényegében az első felvétel meghosszabbításának minősül, és ezért előfeltételezi azt, hogy a személynek vagy szervezetnek a terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó, a Tanács által eredetileg, az ezen első felvételt megalapozó nemzeti határozat alapján megállapított veszély továbbra is fennáll (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 61. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 39. pont).
34 A jogalap tehát hatástalan.
35 A Tanács által elfogadott határozatokban említett szervezetek meghatározása után az amerikai hatóságok határozataival kapcsolatos sajátos kifogásokat kell megvizsgálni, majd azokat, amelyek az amerikai hatóságokra, az Egyesült Királyság hatóságaira egyaránt vonatkoznak.
Az Egyesült Királyság hatóságai és az amerikai hatóságok határozataiban említett szervezetek meghatározásáról
36 A felperes rámutat, hogy a Tanács által közölt indokolás szerint a megtámadott határozatok egyrészt a Home Secretarynek a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem, a Hamász fegyveres szárnya betiltásáról szóló határozatán alapulnak, másrészt három amerikai határozaton, amelyek közelebbi meghatározás nélkül a Hamászra vonatkoznak.
37 A felperes kételkedik abban, hogy az amerikai hatóságoknak az lett volna a szándékuk, hogy a Hamászt a maga egészében vegyék fel a listára, és úgy véli, hogy a Tanács – amely úgy vélte, hogy erről volt szó – e határozatoknak olyan kiterjesztő értelmezést adott, amely az említett hatóságok által közzétett listákból egyértelműen nem tűnik ki.
38 Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy az amerikai határozatok kifejezetten említik a „Hamászt”, azonban az 1997. évi amerikai határozatban e megjelölésen kívül még számos további elnevezés – köztük az „Izz‑Al‑Din Al‑Qassam brigádok” is – szerepel, amelyeken ez a mozgalom szintén ismert volt.
39 Ezt a körülményt a felperes javaslatával ellentétben nem lehet úgy értelmezni, hogy abból az következik, hogy az amerikai hatóságok a megjelölést kizárólag a „Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemre” kívánták volna szűkíteni. Mindenekelőtt e további elnevezések között szerepel olyan, amely a maga egészében utal a Hamászra, így az „Islamic Resistance Movement” – amely a „Harakat Al‑Muqawama Al‑Islamia” angol fordítása – ennek az úgyszintén megjelenő elnevezésnek a „Hamász” a mozaikszava. E különböző elnevezések említése továbbá pusztán a Hamásszal szemben hozott intézkedés konkrét hatékonyságának biztosítására irányul, lehetővé téve, hogy az a Hamász valamennyi ismert elnevezésére és részére kiterjedjen.
40 E megfontolásokból kitűnik, hogy a Home Secretary határozata a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemra vonatkozik, míg az amerikai határozatok a Hamászra, és az annak részét képező Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemre vonatkoznak.
Az amerikai hatóságok határozataival kapcsolatos sajátos kifogásokról
41 A felperes úgy véli, hogy a Tanács a megtámadott jogi aktusokat nem alapozhatta az amerikai hatóságok határozataira, mivel az Egyesült Államok harmadik államnak minősül, és ezen államok hatóságai főszabály szerint nem minősülnek a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „hatáskörrel rendelkező hatóságnak”.
42 A felperes ezzel kapcsolatban elsősorban arra hivatkozik, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésével létrehozott rendszer a nemzeti hatóságok iránti bizalmon alapul, amely bizalom alapja a Tanács és az Unió tagállamai közötti lojális együttműködés, a szerződésekben foglalt közös értékeken való osztozás és a közös normák, köztük az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény és az Európai Unió Alapjogi Chartája elfogadása. Harmadik államok hatóságai nem élvezhetik ezt a bizalmat.
43 Ebben a tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Bíróság szerint a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében használt „hatáskörrel rendelkező hatóság” fogalma nem korlátozódik a tagállamok hatóságaira, hanem főszabály szerint harmadik államok hatóságait is magában foglalhatja (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 22. pont).
44 A Bíróság által elfogadott értelmezést igazolja egyrészt a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének szövege, amely nem korlátozza a „hatáskörrel rendelkező hatóságok” fogalmát a tagállamok hatóságaira, másrészt a közös álláspont célkitűzése, mely közös álláspontot az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 1373. (2001) sz., azon határozatának a végrehajtása érdekében fogadtak el, mely a terrorizmus elleni küzdelemnek az összes állam rendszerszintű és szoros együttműködése által való világszintű megerősítését célozza (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 23. pont).
45 Másodlagosan, arra az esetre, ha a Törvényszék azt állapítaná meg, hogy valamely harmadik állam hatósága a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti hatáskörrel rendelkező hatóságnak minősülhet, a felperes úgy érvel, hogy a Tanács által elfogadott jogi aktusok érvényessége a Tanács által többek között annak érdekében elvégzendő vizsgálatoktól is függ, hogy az amerikai szabályozásnak a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvvel és a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal való összeegyeztethetőségéről megbizonyosodjon.
46 Márpedig a jelen esetben a Tanács a megtámadott jogi aktusok indokolásában lényegében a felülvizsgálati eljárások ismertetésére, és annak megjegyzésére szorítkozott, hogy fennáll a jogorvoslati lehetőség, nem vizsgálta azonban meg, hogy a védelemhez való jog, és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog biztosított volt‑e.
47 Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság szerint, amikor a Tanács valamely harmadik állam határozatát veszi alapul, meg kell vizsgálnia, hogy e határozatot a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása mellett fogadták‑e el (lásd ebben értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 31. pont).
48 A saját jogi aktusainak indokolásában a Tanácsnak meg kell adnia az annak megállapítását lehetővé tévő információkat, hogy ezt a vizsgálatot elvégezte (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 31. pont).
49 Ennek érdekében a Tanácsnak az indokolásban ismertetnie kell azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a harmadik állam általa alapul vett határozata a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása mellett került elfogadásra (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 33. pont).
50 Az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolásban e vizsgálattal kapcsolatban feltüntetendő megjegyzések akár rövidek is lehetnek (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 33. pont).
51 A fenti 47–50. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni a felperes által egyrészt a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvvel, másrészt a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal kapcsolatban hivatkozott érveket.
52 Ami a védelemhez való jog tiszteletben tartását illeti, a felperes úgy érvel, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolásában a Tanács nem adta meg azokat az információkat, hogy a vizsgálat végén miért jutott arra az álláspontra, hogy az Egyesült Államokban valamely szervezet terrorista szervezetnek való minősítésével kapcsolatos közigazgatási eljárásban ezen elv betartását biztosították.
53 Végeredményben az amerikai szabályozás nem követeli meg, hogy a hatóságok által e tárgyban elfogadott határozatokat közöljék, vagy akár indokolják. A felperes szerint, noha az INA 219. cikke szerint – amelyen az 1997. évi amerikai határozat alapul – a listára vételre vonatkozó határozatot kötelező közzétenni a szövetségi közlönyben, ez nem vonatkozik a 13224. sz. elnöki rendeletre, amelyen a 2001. évi amerikai határozat alapul, és amely egyáltalán nem ír elő ilyen jellegű intézkedést.
54 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elv azt a követelményt fogalmazza meg, hogy a határozatoknak azon címzettjeit, akiknek érdekeit a határozat érezhetően érinti, olyan helyzetbe kell hozni, hogy a szóban forgó határozatok megalapozása érdekében velük szemben felhozott bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjukat megfelelően ismertethessék (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 26‑i Texdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
55 Azon intézkedések esetében, amelyek személyek vagy szervezetek nevének pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való felvételére irányulnak ez az elv azt jelenti, hogy az intézkedések indokait a személyekkel vagy a szervezetekkel az intézkedések elfogadásával egyidejűleg vagy közvetlenül azt követően közölni kell (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑i Franciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EU:C:2011:853, 61. pont).
56 Ahogyan azt a hatékony bírói jogvédelemhez való jog esetében is tette, a Tanács a megtámadott jogi aktusok indokolása B. részének 16. pontjában a következőket fejtette ki:
„Az említett felülvizsgálati eljárásokra és az ismertetett, rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre figyelemmel a Tanács úgy véli, hogy az Egyesült Államok jogszabályai biztosítják a védelemhez való jog védelmét […]”
57 A Tanács által a megtámadott jogi aktusok indokolásában szolgáltatott információk ezt követően az egyes vizsgált amerikai határozatok esetében különbözőek.
58 Egyrészt a 12947. sz. és a 13224. sz. elnöki rendeletek esetében, amelyek az 1995. évi és a 2001. évi amerikai határozatok alapjául szolgálnak, a Tanács által adott általános leírásban egyáltalán nincs szó az amerikai hatóságoknak az indokolás érintettekkel való közlésére vagy akár a határozatok közzétételére vonatkozó kötelezettségéről.
59 Ebből következik, hogy e két határozat esetében nem vizsgálták meg a védelemhez való jog tiszteletben tartását, és ebből következően a fenti 47–50. pontokban felidézett ítélkezési gyakorlat alapján azok nem szolgálhatnak a megtámadott jogi aktusok alapjául.
60 Másrészt, ami az 1997. évi amerikai határozatot illeti, a Tanács kétségtelenül kifejti, hogy az INA alapján a külföldi terrorista szervezetnek való minősítéseket, illetve az e minősítések visszavonását követő határozatokat közzé kell tenni a szövetségi közlönyben. Ugyanakkor semmilyen információt nem ad arról, hogy a jelen esetben a közzétett 1997. évi amerikai határozat tartalmazott‑e bármilyen indokolást. Egyébiránt a megtámadott jogi aktusok indokolásából az sem tűnik ki, hogy a határozat rendelkező részén kívül bármilyen indokolást, valamely formában, a felperes rendelkezésére bocsátottak‑e.
61 E körülmények között meg kell vizsgálni, hogy az az információ, hogy valamely határozatot egy harmadik állam hivatalos lapjában közzétettek elegendő‑e annak megállapításához, hogy a Tanács a fenti 47–50. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően eleget tett az annak megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének, hogy a védelemhez való jogot tiszteletben tartották‑e abban a harmadik államban, ahonnan a megtámadott jogi aktusok alapjául szolgáló határozatok származnak.
62 Ennek érdekében arra az ügyre kell hivatkozni, amely a 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet (C‑599/14 P, EU:C:2017:583) és a 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanácsa ítélet (T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885) alapjául szolgált. Ebben az ügyben a Tanács – az egyik érintett jogi aktus indokolásában – kifejtette, hogy a szóban forgó harmadik állam hatóságainak határozatait ezen állam hivatalos lapjában közzétették, anélkül hogy további tájékoztatást nyújtott volna (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanácsa ítélet (T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 145. pont).
63 A 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítéletben (C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 36. és 37. pont) a Bíróság a Tanács rendeletének indokolásában szereplő harmadik állami hatóságok határozataira vonatkozó megjegyzések összességét figyelembe véve azt mondta ki, hogy azok nem elegendőek annak megállapításához, hogy ez az intézmény elvégezte‑e a szükséges vizsgálatot a védelemhez való jog ezen államban való tiszteletben tartása tekintetében.
64 A jelen ügyben az azonos indokokra tekintettel ugyanezt a következtetést kell levonni a megtámadott jogi aktusok indokolásában szereplő egyetlen megjegyzés vonatkozásában, amely szerint 1997. évi amerikai határozatot ebben az államban a szövetségi közlönyben közzétették.
65 Ezen okok miatt, anélkül hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása kérdésének vizsgálatára szükség volna, meg kell állapítani, hogy a jelen esetben az amerikai határozatokra vonatkozó indokolás elégtelen, ezért az utóbbiak nem szolgálhatnak a megtámadott jogi aktusok alapjául.
66 Mivel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése nem követeli meg, hogy a Tanács jogi aktusai a hatáskörrel rendelkező hatóság több határozatán alapuljanak, a megtámadott jogi aktusok hivatkozhattak egyedül a Home Secretary határozatára is, ezért a kereset további vizsgálatát megtámadott jogi aktusokra kell korlátozni, amennyiben azok a Home Secretary határozatán alapulnak.
Az amerikai hatóságok határozataira és az Egyesült Királyság hatóságainak határozataira egyaránt vonatkozó kifogások
67 A felperes úgy érvel, hogy az amerikai hatóságok határozatai és az Egyesült Királyság hatóságainak határozatai, amelyeken a megtámadott jogi aktusok alapulnak, három ok miatt nem minősülnek a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti „hatáskörrel rendelkező hatóság határozatának”.
68 A fenti 66. ponttal összhangban az alábbiakban kerül sor ezen okok vizsgálatára, amennyiben azok érintik a Home Secretary által elfogadott határozatot.
– Az igazságügyi hatóság előnyben részesítésére vonatkozó kötelezettségről
69 A felperes azt állítja, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerint a Tanács csak akkor vehet alapul közigazgatási határozatokat, ha az igazságügyi hatóságnak egyáltalán nincs hatásköre a terrorizmus elleni küzdelem tárgyában. Márpedig a jelen esetben ez nem áll fenn, mivel az Egyesült Királyságban az igazságügyi hatóságok ezen a területen hatáskörrel rendelkeznek. A Tanács tehát nem vehette volna figyelembe a Home Secretary határozatát a megtámadott jogi aktusokban.
70 A Tanács vitatja ezt az érvelést.
71 Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely határozat közigazgatási és nem bírósági jellege nem meghatározó a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének alkalmazása szempontjából, amennyiben e rendelkezésnek már maga a szövege kifejezetten előírja, hogy nem igazságügyi hatóság is minősülhet az e rendelkezés értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóságnak (2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 144. és 145. pont; 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 105. pont).
72 Noha a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének második albekezdése az igazságügyi hatóságoktól származó határozatokat részesíti előnyben, egyáltalán nem zárja ki a közigazgatási hatóságoktól származó határozatok figyelembevételét, amikor egyrészt e hatóságok a nemzeti jogban ténylegesen hatáskörrel rendelkeznek a terrorizmusban részt vevő csoportokkal szembeni korlátozó határozatok elfogadására, másrészt pedig e hatóságok – jóllehet csak közigazgatási hatóságok – az igazságügyi hatóságokkal „egyenértékűeknek” tekinthetők (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 107. pont)
73 Az ítélkezési gyakorlat szerint a közigazgatási hatóságokat a bírósági hatóságokkal egyenértékűnek lehet tekinteni, ha a határozataikkal szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni (2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács T‑256/07, EU:T:2008:461, 145. pont).
74 Következésképpen az a tény, hogy az érintett állam bíróságai a terrorizmus üldözése tárgyában hatáskörrel rendelkeznek, nem gátolja meg azt, hogy a terrorizmus tárgyában korlátozó intézkedések elfogadásáért felelős nemzeti közigazgatási hatóság határozatait a Tanács figyelembe vegye (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 108. pont).
75 A jelen esetben a Tanács által közölt információkból kitűnik, hogy a Home Secretary határozatai ellen jogorvoslattal lehet élni a Proscribed Organisations Appeal Commissionnél (a betiltott szervezetekkel kapcsolatos fellebbezési bizottság, Egyesült Királyság), amely a bírósági felülvizsgálatra vonatkozó elvek alapján fog dönteni, és a betiltott szervezetekkel kapcsolatos fellebbezési bizottság határozataival szemben jogkérdésben bármely fél jogorvoslattal élhet a fellebbviteli bíróságon, ha ettől a bizottságtól, vagy ennek hiányában a fellebbviteli bíróságtól erre engedélyt kap (lásd ebben az értelemben: 2006. december 12‑i Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács, T‑228/02, EU:T:2006:384, 2. pont).
76 E körülmények között úgy tűnik, hogy a Home Secretary határozataival szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni, ezért a fenti 72. és 73. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlat alapján ezt a közigazgatási hatóságot az igazságügyi hatóságokkal egyenértékűnek, tehát – amint azt a Tanács állítja – a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóságnak lehet tekinteni, összhangban az ítélkezési gyakorlattal, amely mindezt már több alkalommal kimondta (2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461; 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885).
77 A felperes elismeri, hogy a Törvényszék számos ítéletben megállapította, hogy a Home Secretary a hatáskörrel rendelkező hatóság minőségével rendelkezik, hangsúlyozza azonban, hogy a Törvényszék határozatai ezekben az ügyekben valamely bírósági határozathoz kapcsolódtak, ami a jelen ügyben nem így történt.
78 Ebben a tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a felperes állításával ellentétben a közigazgatási hatóságok szóban forgó határozataihoz a Home Secretary határozatán alapuló jogi aktusokra vonatkozó egyes ítéletekben nem mellékeltek bírósági határozatot. Ilyen határozat tehát nem szerepelt a 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet (T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885) alapjául szolgáló ügyben. A 2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet (T‑256/07, EU:T:2008:461) alapjául szolgáló ügyben a Törvényszék a közigazgatási határozaton kívül egy bírósági határozatra is hivatkozott. Erre a hivatkozásra azonban igen sajátos kontextusban került sor, amelyben a felperes a közigazgatási határozatot a nemzeti szinten vitatta, ami a jelen ügyben nem így történt.
79 A fenti megfontolásokból az következik, hogy a megtámadott jogi aktusokat nem lehet amiatt megsemmisíteni, hogy az indokolásukban a Tanács a közigazgatási hatóságnak minősülő Home Secretary határozatára hivatkozott.
– Arról a tényről, hogy a Home Secretary határozata a terrorista szervezetekre vonatkozó listákból áll
80 A felperes úgy érvel, hogy a megtámadott jogi aktusokkal érintett hatáskörrel rendelkező hatóságok, köztük a Home Secretary tevékenysége a gyakorlatban a terrorista szervezetek listájának összeállításából áll annak érdekében, hogy velük szemben korlátozó szabályozást írjanak elő. Ez a listakészítési tevékenység a felperes szerint nem minősül bűnüldözési hatáskörnek, amelyet egyenértékűnek lehetne tekinteni „nyomozás vagy büntetőeljárás megindításával” vagy akár „kiszabott ítélettel”, hogy azon hatásköröket idézzük, amelyekkel a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének szövege szerint a hatáskörrel rendelkező hatóságnak rendelkeznie kell.
81 A Tanács vitatja ezt az érvelést.
82 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a 2001/931 közös álláspont nem követeli meg, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság határozata stricto sensu büntetőeljárás részét képezze, feltéve hogy az említett közös álláspont által az 1373. (2001) számú biztonsági tanácsi határozat végrehajtása során követett célkitűzésekre tekintettel a kérdéses nemzeti eljárás tárgya a tágabb értelemben vett terrorizmus elleni küzdelem (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 113. pont).
83 A Bíróság ebben a tekintetben megállapította, hogy az érintett személyek védelmét nem kérdőjelezi meg, ha a nemzeti hatóság által hozott határozat nem büntetőjogi szankciók kiszabására irányuló eljárás keretébe illeszkedik, hanem olyan eljárás keretébe, amelynek tárgyát megelőző jellegű intézkedések jelentik (2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 70. pont).
84 A jelen esetben a Home Secretary határozata a terroristának tekintett szervezetekkel szemben tiltó intézkedéseket állapít meg, ennélfogva az az ítélkezési gyakorlatban kimondott követelménynek megfelelően főszabály szerint a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő, a felperessel szemben megelőző vagy megtorló jellegű intézkedések kiszabására irányuló nemzeti eljárás részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 115. pont).
85 Ami azt a körülményt illeti, hogy a szóban forgó hatóság tevékenysége a terrorizmusban részt vevő személyek vagy szervezetek listájának elkészítését eredményezi, hangsúlyozni kell, hogy ez önmagában nem jelenti azt, hogy ez a hatóság az e listákra való felvételük előtt ne értékelte volna egyénileg az egyes személyeket vagy szervezeteket, és azt sem, hogy ez az értékelés szükségszerűen önkényes vagy megalapozatlan lenne (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 118. pont).
86 Ily módon nem annyira az körülmény lényeges, hogy a szóban forgó hatóság tevékenysége a terrorizmusban részt vevő személyek vagy szervezetek listájának elkészítését eredményezze, hanem inkább az a kérdés, hogy ezt a tevékenységet megfelelő garanciákkal gyakorolják‑e ahhoz, hogy arra a Tanács a saját listára vételi határozata megalapozása céljából támaszkodhasson (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 118. pont).
87 Következésképpen a felperes tévesen állítja, hogy annak elfogadása, hogy a listára vételi jogkör a hatáskörrel rendelkező hatóság meghatározó jellemzője lehet, főszabály szerint ellentmond a 2001/931 közös álláspontnak.
88 Ezt az álláspontot a felperes által előterjesztett többi érv sem teszi kétségessé.
89 Először is a felperes azt állítja, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerint a Tanács csak az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa által összeállított listákat veheti figyelembe.
90 Ezt az érvet nem lehet elfogadni, hiszen a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése első albekezdése utolsó mondatának tárgya kizárólag az, hogy a Tanács számára lehetőséget biztosítson, hogy azon megállapítások mellett, amelyeket a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok határozatai alapján tehet, további megállapításokat tegyen.
91 Másodszor a felperes hangsúlyozza, hogy az Unió listája, amennyiben az átveszi a hatáskörrel rendelkező hatóságok által javasolt listákat, nem lesz több mint a listák listája, amelyen ily módon az adott esetben harmadik államok hatóságai által elfogadott nemzeti közigazgatási intézkedések hatálya anélkül kerül kiterjesztésre, hogy az érintett személyeket erről tájékoztatnák, és anélkül, hogy abban a helyzetben volnának, hogy hatékonyan védekezhessenek.
92 Ebben a tekintetben meg kell állapítani, amint azt a felperes állítja, hogy a Tanács, azon személyek vagy szervezetek meghatározása során, amelyek pénzeszközeit be kell fagyasztani a hatáskörrel rendelkező hatóságok megállapításait veszi alapul.
93 A 2001/931 közös álláspont keretében az együttműködés sajátos formája jött létre a tagállami hatóságok, és az Unió között, ami a Tanács részére azzal a kötelezettséggel járt, hogy amennyire lehetséges bízzon meg a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok értékelésében (lásd ebben az értelemben: 2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 133. pont; 2008. december 4‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑284/08, EU:T:2008:550, 53. pont).
94 Főszabály szerint a Tanácsnak nem feladata, hogy az érintett személy alapvető jogainak a tagállami hatóságok általi tiszteletben tartásáról döntsön, hiszen ez a jogkör a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokhoz tartozik (lásd ebben az értelemben: 2007. július 11‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 168. pont).
95 A Törvényszéknek csak kivételes esetben – amikor a felperes az alapvető jogok tagállami hatóságok általi tiszteletben tartását konkrét tények alapján vitatja – kell megvizsgálnia, hogy e jogokat valóban tiszteletben tartották‑e.
96 A harmadik államok hatóságainak részvétele esetén azonban a Tanács – amint az a fenti 47. és 48. pontban megállapításra került – köteles hivatalból meggyőződni arról, hogy ezeket a garanciákat ténylegesen alkalmazták, és köteles ebben a tekintetben a határozatát megindokolni.
– A Home Secretary határozatát megalapozó komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok és jelek megjelölésének hiányáról
97 A felperes lényegében úgy véli, hogy a Tanácsnak – mivel közigazgatási határozatot, és nem bírósági határozatot vett alapul – a megtámadott határozatban bizonyítania kellett volna, hogy ez a határozat „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok[on] vagy jelek[en] alap[ul]”, amint azt a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése előírja.
98 Mivel az nem a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „hatáskörrel rendelkező hatóság által elfogadott határozatnak” minősülésre vonatkozik, amely a jelen jogalap tárgya, hanem a megtámadott határozatok indokolására, ezen érv vizsgálatára az ötödik jogalap keretében kerül sor, amelyben arra szintén hivatkoztak.
Következtetés
99 A fenti 47–65. cikkből az tűnik ki, hogy az amerikai határozatok nem alapozhatják meg a megtámadott jogi aktusokat, hiszen a Tanács megsértette az indokolási kötelezettségét azon vizsgálat tekintetében, hogy az Egyesült Államokban a védelemhez való jog elvét tiszteletben tartották‑e.
100 Ezenfelül a fenti 38–40. pontból kitűnik, hogy az amerikai hatóságok e jogalappal érintett határozatai a Hamász egészére vonatkoznak, míg az Egyesült Királyság hatóságainak határozatai csak a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemre.
101 A felperes szerint e körülményből az következik, hogy a megtámadott jogi aktusok Hamászra vonatkozó részét meg kell semmisíteni, és azoknak csak a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemt érintő része maradhat érvényben.
102 A Tanács a maga részéről úgy véli, hogy nem lehet különbséget tenni a két kifejezés, a „mozgalmak”, illetve a „mozgalom részei” között, mivel a felperes a 2018. december 14‑i Hamász kontra Tanács ítélet (T‑400/10 RENV, EU:T:2018:966) alapjául szolgáló ügy keresetlevelében a szervezetét úgy mutatta be, hogy az mindkettőt magában foglalja.
103 A Tanács e tekintetben e keresetlevél 7. és 8. pontjára hivatkozik:
„[a] Hamász egy politikai irodát és egy fegyveres szárnyat foglal magában: az Ezzedine Al‑Qassam brigádokat [=Hamász IDQ]. A Hamász irányítására a kettősség jellemző. A belső irányítás megoszlik Ciszjordánia és a Gázai övezet között, míg a külső irányítás Szíriában található […] A fegyveres szárny, noha viszonylagos függetlenséget élvez, a politikai iroda által kidolgozott általános stratégiának van alávetve. A politikai iroda hozza a döntéseket, és a brigádok azt a mozgalom vallási összetevőjéből eredő erős szolidaritás miatt tiszteletben tartják.”
104 Amint azt a 2018. december 14‑i Hamász kontra Tanács ítélet (T‑400/10 RENV, EU:T:2018:966) 293. pontja kimondta, ez az állítás jelentős bizonyító erővel rendelkezik, mivel egyrészt, amint azt a Tanács hangsúlyozta, az a felperestől származik, másrészt a felperes azt az említett ítélet alapjául szolgáló ügyre vonatkozó keresetlevél keretében kifejtett érvelésében terjesztette elő.
105 A felperes a beadványaiban kifejtette, hogy valójában a „mozgalmakat”, illetve a „mozgalom részeit” nem lehet egymással összetéveszteni, vagy akár kapcsolatba hozni, mivel azok teljesen önállóan működnek.
106 A pervezető intézkedések keretében a Törvényszék felhívta a felperest, hogy szolgáltasson bizonyítékot állításai alátámasztására, de a felperes egyáltalán nem tudott ilyen bizonyítékot előterjeszteni.
107 E körülmények között a jelen kereset első jogalapjára adott válasz hatásának meghatározása érdekében nem lehet úgy tekinteni, hogy a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem a Hamásztól különálló szervezet volna (lásd ebben az értelemben: 2015. április 29‑i Bank of Industry and Mine kontra Tanács ítélet, T‑10/13, EU:T:2015:235, 182., 183. és 185. pont; 2015. április 29‑i, National Iranian Gas Company kontra Tanács ítélet, T‑9/13, EU:T:2015:236, 163. és 164. pont).
108 Ez annál is inkább így van, mivel a Hamász – jóllehet a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedéseket vele szemben több éve meghozták – nem próbálta meg a Tanács számára bizonyítani, hogy az ezen intézkedések elfogadását kiváltó cselekményekben egyáltalán nem vett részt, minden kétséget eloszlató módon elhatárolódva a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassemtől, amely szerinte az egyedüli felelős.
109 Ebből következően a jogalapot el kell utasítani.
Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított ötödik jogalapról
110 Amint az a fenti 97. pontban már megállapításra került, a felperes azt állítja, hogy a Tanácsnak a megtámadott jogi aktusok indokolásában meg kellett volna jelölnie azokat a „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokat és jeleket”, amelyek a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatait megalapozzák.
111 A Bizottság által támogatott Tanács azt állítja, hogy ez az érv nem megalapozott.
112 A fenti 66. pontra tekintettel ezt az érvet csak annyiban kell megvizsgálni, amennyiben az a Home Secretary határozatára vonatkozik.
113 Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy ez a jogalap ténybelileg téves. Ugyanis, ellentétben azzal, amit a felperes állít, a Tanács a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 14. pontjában megjelölte a Home Secretary határozatát megalapozó tényeket.
114 Ez az érv mindenképpen megalapozatlan.
115 Ebben a tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének első albekezdése szerint a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listák az idevágó ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kerülnek összeállításra, amelyek értelmében a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatot hozott az érintett személyekről és szervezetekről, függetlenül attól, hogy a határozat terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján” ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen bűntettek miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e.
116 E rendelkezés általános rendszeréből következik, hogy az a Tanáccsal szembeni követelmény, hogy mielőtt a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok alapján a személyek vagy szervezetek nevét felvenné a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára, vizsgálja meg, hogy ezek a határozatokat „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján” hozták‑e meg, csak a nyomozást vagy büntetőeljárást megindító határozatokra vonatkozik, és nem a kiszabott ítéletekre.
117 A határozatok két típusának ez a megkülönböztetése az intézmények és tagállamok közötti lojális együttműködés elvének alkalmazásából ered; ezen elv keretében fogadják el a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó korlátozó intézkedéseket, és ezen elv értelmében a terrorizmusban részt vevő személyek és szervezetek pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való felvétele során a Tanácsnak a nemzeti hatóságok által elfogadott határozatokat kell alapul vennie anélkül, hogy e határozatok felülvizsgálatára, vagy akár lehetősége lenne.
118 Az így meghatározott lojális együttműködés elve a kiszabott ítéleteket tartalmazó nemzeti határozatokra vonatkozik, ebből következőn a személyek vagy szervezetek pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való felvétele előtt a Tanácsnak csak azt kell megvizsgálnia, hogy ezek a határozatok komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon vagy jeleken alapulnak‑e, és ebben a tekintetben meg kell bíznia a nemzeti hatóság értékelésében.
119 Ami a nyomozást vagy büntetőeljárást megindító nemzeti határozatokat illeti, azok elfogadására a jellegüknél fogva valamely, még be nem fejeződött eljárás kezdetén, vagy annak folyamán kerül sor. E küzdelem hatékony jellegének biztosítása érdekében hasznosnak tűnt, hogy a korlátozó intézkedések elfogadása érdekében ezeket a határozatokat a Tanács még akkor is alapul vehesse, ha azok pusztán előkészítő jellegűek, az ezen eljárások által érintett személyek védelmének biztosítása érdekében ugyanakkor meghatározásra került, hogy ez a felhasználás annak a Tanács általi vizsgálatától függ, hogy a határozatokat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján hozták‑e meg.
120 A jelen esetben a Home Secretary határozata végleges abban az értelemben, hogy azt nem kell nyomozásnak követnie. Továbbá, amint az a Törvényszék egyik kérdésére a Tanács által adott válaszból következik, a határozat célja a felperes betiltása az Egyesült Királyságban, ami büntetőjogi következményekkel jár azon személyek számára, akik ezzel a szervezettel közeli vagy távoli kapcsolatban állnak.
121 E körülmények között a Home Secretary határozata nem minősül nyomozást vagy büntetőeljárást megindító határozatnak, és azt kiszabott ítéletnek kell tekinteni, ezért a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése alapján a Tanácsnak a megtámadott jogi aktusok indokolásában nem kellett megjelölnie az e hatóság határozatát megalapozó komoly bizonyítékok és jeleket.
122 E tekintetben nem releváns az a tény, hogy a Home Secretary közigazgatási hatóságnak minősül, mivel – amint az a jelen ítélet 75. és 76. pontjából következik – a határozataival szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni, következésképpen azt az igazságügyi hatósággal egyenértékűnek kell tekinteni.
123 Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani mint megalapozatlant.
A tények valóságtartalmának hibás értékelésére alapított második jogalapról
124 A megtámadott jogi aktusok indokolásának II.7 pontjában a Tanács rámutatott arra, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatai – amelyeket a felperes nevének a vitatott listákra való felvétele céljából alapul vett – még mindig hatályban vannak.
125 Az indokolás A. mellékletének 15. pontjában a Tanács ehhez hozzátette, hogy az Egyesült Királyságban a betiltások felülvizsgálatáért felelős tárcaközi csoport felülvizsgálta a felperes betiltását, és az általa példaként hivatkozott tények alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem továbbra is részt vesz a terrorizmusban.
126 E tények a következők: Egyrészt a 2014 nyarán az Izrael és Gáza közötti konfliktus során a rakétatámadásokban hat izraeli polgári személy és egy thaiföldi állampolgár életét vesztette, és egy körutazást végző német hajót találat ért. Másrészt a Hamász a közösségi médián keresztül figyelmeztette többek között az Egyesült Királyság légitársaságait a tel‑avivi (Izrael) Ben Gurion repülőtér megtámadására vonatkozó szándékáról, ami polgári áldozatokat is követelhetett volna, és a Hamász valóban megkísérelt támadást intézni a repülőtér ellen 2014 júliusában.
127 A Törvényszék által feltett kérdés megválaszolása keretében a Tanács megerősítette, hogy a Home Secretary határozatának a betiltások felülvizsgálatáért felelős tárcaközi csoport általi felülvizsgálata nem eredményezett új határozatot.
128 A megtámadott jogi aktusok indokolása B. mellékletének 10. pontjában egyébként a Tanács kifejtette, hogy a Hamászt külföldi terrorszervezetnek minősítő 1997. évi amerikai határozat legutóbbi felülvizsgálata 2012. július 27‑én zárult le, és annak alapján a kormány arra a következtetésre jutott, hogy a körülmények, amelyeken e határozatot alapult, nem változtak meg olyan mértékben, amely indokolttá tenné a minősítés visszavonását.
129 Ezen túlmenően a megtámadott jogi aktusok indokolása B. mellékletének 17. pontjában a Tanács felsorolt számos, 2003. és 2011. közötti tényt, amelyekre az amerikai hatóságok a felperes külföldi terrorszervezetnek való minősítését alapozták, a tények pontos forrását azonban nem jelölték meg.
130 A pervezető intézkedés keretében erre vonatkozóan feltett kérdésre a Tanács kifejtette, hogy e tények közül egyesek az 1997. évi amerikai határozat 2008‑ban történt felülvizsgálatából erednek, amit a megtámadott jogi aktusok indokolása nem említ.
131 A megtámadott jogi aktusok indokolása B. mellékletének 17. pontjában felsorolt tények a következők:
– a Hamász magára vállalt egy 2003 szeptemberében elkövetett öngyilkos merényletet, amelynek során az izraeli hadsereg kilenc katonája vesztette életét, és harminc személy megsebesült az Assof Harofeh kórház és a tzrifini (Izrael) katonai bázis környékén;
– 2004 januárjában Jeruzsálemben egy öngyilkos merénylő a miniszterelnök rezidenciája közelében felrobbantott egy buszt, amelynek során tizenegy polgári személy életét vesztette, harminc további személy pedig megsebesült; ezt a cselekményt a Hamász és az Al‑Aqsa Mártírjainak Brigádja együttesen vállalta magára;
– 2005 januárjában a terroristák robbanószerkezetet hoztak működésbe a karni határátkelő palesztin oldalán, a robbanás lyukat ütött a kapun, amelyen keresztül palesztin fegyveresek hatolhattak be az izraeli oldalra; hat izraeli polgári személyt megöltek, további ötöt pedig megsebesítettek; ezt a cselekményt a Hamász és az Al‑Aqsa Mártírjainak Brigádja együttesen vállalta magára;
– 2007 januárjában a Hamász magára vállalta három gyermek elrablását a Gázai övezetben;
– 2008 januárjában egy gázai övezeti palesztin orvlövész megölt egy 21 éves ecuadori önkéntest, amikor az az Ein Hashlosha (Izrael) kibuc területén dolgozott (Izrael); ezt a cselekményt a Hamász vállalta magára;
– 2008 februárjában a Hamász öngyilkos merénylője egy dimonai (Izrael) bevásárlóközpontban megölt egy idős nőt, harmincnyolc további személyt pedig megsebesített; egy másik terroristát még azelőtt lelőtt a rendőr, hogy az a robbanóövet működésbe hozhatta volna; a Hamász ezt a merényletet „hősiesnek” minősítette;
– 2010. június 14‑én Hebronban (Ciszjordánia) fegyveres támadók tüzet nyitottak egy rendőrautóra, aminek következtében egy rendőr életét vesztette, két másik pedig megsebesült; az izraeli biztonsági hivatal, az izraeli rendőrséggel és a Tsahallal közösen lefolytatott akciója során sikerült elfogni a 2010. június 22‑i támadókat; a kihallgatások során a támadásért felelős Hamász‑különítmény kifejtette, hogy a tagjai több évvel korábban kaptak kiképzést, és szerezték be fegyvereiket, kalasnyikovokat és gépkarabélyokat is beleértve; a kihallgatás során az is kiderült, hogy a különítmény további akciókat tervezett, beleértve egy katona és egy polgári személy elrablását a Hebron‑hegytől északra fekvő Etzion település‑blokkból;
– 2011 áprilisában a Hamász egy Kornet típusú rakétát lőtt ki, amely eltalált egy izraeli iskolabuszt, súlyosan megsebesítve egy tizenhat éves diákot, és enyhébb sérüléseket okozva a buszvezető számára; a támadás során használt robbanófej egy modern harckocsi páncélzatának áttörésére is képes;
– 2011. augusztus 20‑én a támadók rakétatámadást hajtottak végre Ofakim (Izrael) lakossága ellen, megsebesítve két gyereket és egy további polgári személyt; ezt a cselekményt a Hamász vállalta magára.
132 A 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet (C‑79/15 P, EU:C:2017:584) 32. pontjában a Bíróság kimondta, hogy ha a jelen esethez hasonlóan önmagában annak alapján, hogy a listára való első felvételt megalapozó nemzeti határozat hatályban marad, nem lehet arra következtetni, hogy továbbra is fennmarad az érintett személynek vagy szervezetnek a terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó veszély, a Tanács az említett személy vagy szervezet nevének az e listán való fenntartását köteles a helyzet naprakésszé tett értékelésére alapítani, figyelembe véve az újabb ténybeli elemeket, és bizonyítva, hogy az említett veszély továbbra is fennáll.
133 A jelen esetben a fenti 124–131. pontra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Tanács a felperes nevének a vitatott listákra való újbóli felvételét egyrészt arra alapozta, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatnak minősülő határozatok hatályban maradtak, másrészt a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában hivatkozott tényekre, mivel ezek a tények a Tanács által önállóan hivatkozott újabb bizonyítékoknak minősülnek, amelyek annak igazolására szolgáltak, hogy továbbra is fennáll a Hamász terrorista szervezetekben való részvételének veszélye.
134 A második jogalap keretében a felperes úgy véli, hogy a Tanács egyrészt megsértette az indokolási kötelezettségét azáltal, hogy a megtámadott jogi aktusokban szereplő tényeket vette alapul, másrészt tévedett e tények valóságtartalmát illetően.
135 Tekintettel az ötödik jogalapra adott válaszra, és a fenti 115–122. és 133. pontban szereplő bizonyítékokra a jelen jogalapnak a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában említett tényekre vonatkozó részének vizsgálatára nincs szükség.
Az indokolási kötelezettség megsértéséről
136 A felperes úgy érvel, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában említett tényekre való hivatkozás túlzottan pontatlan volt, mivel azok nem tüntették fel a dátumokat vagy a helyszíneket, illetve a Tanács nem fejti ki, hogy azokat hogyan tulajdonították a Hamásznak.
137 A Bíróság szerint az uniós bíróság köteles megvizsgálni többek között az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség tiszteletben tartását, és ebből következően a hivatkozott indokok kellőképpen pontos és konkrét jellegét (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 70. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 48. pont).
138 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelését, oly módon, hogy az lehetővé tegye az érdekelt számára a meghozott intézkedések indokainak megismerését, az illetékes bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogköre gyakorlását (lásd: 2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, EU:C:2012:718, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
139 Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is kell értékelni (2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 53. pont; 2009. október 14‑i Bank Melli kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 82. pont).
140 Így különösen, valamely sérelmet okozó jogi aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés tartalmának megértését (2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 54. pont; 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 82. pont).
141 A jelen esetben, tekintettel arra, hogy a felperes számára ismert összefüggésben következtek be, meg kell állapítani, hogy a Tanács által a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában említett tényeket kellően pontosan és konkrétan ismertették ahhoz, hogy azokat felperes vitathassa és a Törvényszék felülvizsgálhassa, még akkor is, ha a bekövetkezésük pontos helyét vagy pontos dátumát, illetve azokat az okokat, amelyek miatt azokat Hamásznak tulajdonították, kifejezetten nem jelölték meg.
142 A második jogalap első részét tehát el kell utasítani mint megalapozatlant.
A tények valóságtartalmával kapcsolatos tévedésekről
143 A felperes kifejti, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában szereplő tények valóságtartalmát a Tanácsnak kell bizonyítania. A jelen esetben azonban nem került előterjesztésre ilyen bizonyíték.
144 A felperes konkrétabban a B. melléklet 17. pontjában említett 2004. januári buszrobbantással kapcsolatos tényt vitatja, mivel azt állítása szerint nem a Hamász, hanem a Fatah fegyveres szárnya, az Al‑Aqsa Mártírjainak Brigádja vállalta magára.
145 A tárgyaláson a felperes ügyvédje azt állította, hogy a Hamász a Tanács által megtámadott jogi aktusokban említett valamennyi tényt vitatja.
146 A Törvényszék által pervezető intézkedés keretében feltett kérdésre válaszolva a Tanács számos cikket és kiadványt előterjesztett az említett tények valósságának bizonyítására.
147 Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozatok esetében a Bíróság álláspontja szerint az uniós bíróságnak az indokolási kötelezettség tiszteletben tartása mellett – amiről a fenti 136–142. pontban volt szó – azt is meg kell vizsgálnia, hogy ezek az indokok megalapozottak‑e (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 70. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 48. pont).
148 A Bíróság úgy véli továbbá, hogy az érintett személy vagy szervezet a nevének a vitatott listákon való fenntartásával szemben indított eljárás keretében az összes olyan információt vitathatja, amelyre a Tanács hivatkozik annak bizonyításaképpen, hogy a személy vagy a szervezet terrorista tevékenységekben való részvételének a veszélye továbbra is fennáll, függetlenül attól, hogy ezen információk a hatáskörrel rendelkező hatóságok nemzeti határozatából vagy más forrásból származnak (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 71. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 49. pont).
149 A Bíróság ehhez hozzáteszi, hogy a vitatás esetén a Tanácsnak kell bizonyítania a hivatkozott tények megalapozottságát, és az uniós bíróságnak kell ellenőriznie azok tartalmi pontosságát (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 71. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 49. pont).
150 Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy ha valamely fél a másik fél által előterjesztett bizonyítékokat vitatja, az ítélkezési gyakorlat alapján két kumulatív feltételnek kell eleget tennie.
151 Először is a kifogásai nem lehetnek általánosak, hanem konkrétnak és részletesnek kell lenniük (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 16‑i Duravit és társai kontra Bizottság ítélet, T‑364/10, nem tették közzé, EU:T:2013:477, 55. pont).
152 Másodszor a tények valóságtartalmára vonatkozó kifogásokat egyértelműen fel kell tüntetni a megtámadott jogi aktusra vonatkozó eljárás kezdőiratában (lásd ebben az értelemben: 2015. április 22‑i Tomana és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑190/12, EU:T:2015:222, 261. pont). A jelen esetben ez azt jelenti, hogy csak a keresetlevélben előterjesztett kifogások vehetők figyelembe.
153 E követelmények célja, hogy az alperes számára lehetővé tegyék, hogy a felperes vele szemben intézett kifogásait már a keresetlevél szakaszában pontosan megismerhesse, és ily módon a védekezését megfelelően előkészíthesse.
154 A jelen esetben a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában említett tények közül a keresetlevélben egyedül a 2004. januári tényt vitatták viszonylag egyértelműen és pontosan, míg a többi jogi aktussal szemben egyáltalán nem tettek konkrét kifogást az eljárás e szakaszában. E további jogi aktusokat csak a tárgyalás szakaszában egy általános megjegyzésben kifogásolták, amely szerint a felperes vitatja, hogy „e szervezet terrorista szervezetek listáján való fenntartásának igazolása érdekében a Tanács által ismertetett eseményeket a Hamász politikai szárnyának lehetne tulajdonítani”.
155 E körülmények között úgy kell tekinteni egyrészt, hogy az ilyen általános módon megfogalmazott, az eljárás kései szakaszában előterjesztett kifogás az ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem tesz eleget a figyelembevételhez szükséges feltételeknek, másrészt a 2004 januári tényre vonatkozó kifogás, még megalapozottsága esetén is mindenképpen hatástalan volna, hiszen a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában a Tanács által említett többi cselekmény – mivel azok kifogásolása nem volt eredményes – figyelembe vehető annak igazolására, hogy továbbra is fennáll a felperes terrorista tevékenységben való részvételének veszélye.
156 E tények közül azok, amelyek 2011–2014. között következtek be, időben kétségtelenül kellően közeliek ahhoz, hogy a megtámadott jogi aktusokat igazolják.
157 A második jogalapot tehát el kell utasítani.
A Hamász szervezet terrorista jellegével kapcsolatos értékelési hibán alapuló harmadik jogalapról
158 A felperes úgy véli, hogy a megtámadott jogi aktusok elfogadásával, a felperes terrorista szervezetnek minősítése tekintetében a Tanács értékelési hibát követett el. A felperes szerint a Törvényszék hatásköre annak felülvizsgálatára terjed ki, hogy a Tanács az általa hivatkozott tényeket terrorcselekményeknek minősítette, és ezt a felülvizsgálatot mind a Tanács által önállóan hivatkozott tények, mind a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataiban hivatkozott tények esetében el kell végezni.
A hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatairól
159 A hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataiban hivatkozott tényeket illetően a Törvényszéknek, a felperes szerint, azt kell felülvizsgálnia, hogy az e hatóságok általi minősítés a 2001/931 közös álláspontban szereplő terrorizmus meghatározásán alapul‑e. A jelen esetben a felperes szerint ezt a felülvizsgálatot nem lehet elvégezni, mivel a Tanács e minősítésre vonatkozóan nem szolgáltatott információkat.
160 Az első jogalapra adott válaszra tekintettel ezt a részt csak annyiban kell megvizsgálni, amennyiben az a Home Secretary határozatára vonatkozik.
161 Mivel az ötödik jogalapra adott válaszban megállapításra került, hogy az e határozatot megalapozó bizonyítékokat és jeleket a megtámadott jogi aktusok indokolásában nem kell feltüntetni, a Tanácstól nem lehet elvárni, hogy a nemzeti hatóság által e tényekre vonatkozóan elvégzett minősítést felülvizsgálja, és a minősítés eredményét e jogi aktusokban feltüntesse.
162 A jelen esetben ez annál is inkább így van, mivel a határozat olyan tagállamból származik, amely esetében a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése a Tanáccsal való együttműködés sajátos formáját vezette be, és ez a Tanácsot arra kötelezi, hogy amennyire lehetséges bízzon meg a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok értékelésében (2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 133. pont; 2008. december 4‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑284/08, EU:T:2008:550, 53. pont).
A Tanács által önállóan hivatkozott tényekről
163 A Tanács a megtámadott jogi aktusok indokolásában egyrészt az A. melléklet 15. pontjában említett tényeket a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése iii) pontjának a), d), f), g) és i) alpontja értelmében vett – és az ugyanezen közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének i) és ii) pontjában meghatározott célkitűzések elérése érdekében elkövetett – terrorcselekményeknek minősítette, másrészt a B. melléklet 17. pontjában említett tényeket a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése iii) pontjának a), b), c) és f) alpontja értelmében vett, és az ugyanezen közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének i) és ii) pontjában meghatározott célkitűzések elérése érdekében elkövetett terrorcselekményeknek.
164 A felperes azt állítja, hogy a Tanács a kérdéses tényeket tévesen minősítette terrorcselekményeknek. Először is, annak a ténynek, hogy valamennyi szóban forgó jogi aktus elfogadására az Izrael által Palesztinában folytatott megszállási hadműveletekkel összefüggésben került sor, a Tanácsot arra kellett volna indítania, hogy a felperessel szemben ne fogadja el ezt a minősítést. Továbbá ezekből a tényekből még bizonyítottságuk esetén sem következik, hogy azokat a Tanács által hivatkozott, és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének i), ii) és iii) pontjában említett célokból követték el.
165 Ez a két érv lényegében arra a kérdésre vonatkozik, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 15. pontjában és B. mellékletének 17. pontjában említett tények minősítése során a Tanácsnak figyelembe kellett volna‑e vennie azt a körülményt, hogy az izraeli–palesztin konfliktus a fegyveres konfliktusokra vonatkozó jog hatálya alá tartozik.
166 Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzetközi humanitárius jog értelmében vett fegyveres konfliktus fennállása nem zárja ki a terrorizmus megelőzésére vonatkozó uniós jogi rendelkezések – köztük a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet – alkalmazását az ebben az összefüggésben elkövetett esetleges terrorcselekményekre (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 57. pont; lásd még ebben az értelemben: 2017. március 14‑i A és társai ítélet, C‑158/14, EU:C:2017:202, 95–98. pont).
167 Egyrészt ugyanis a 2001/931 közös álláspont nem tesz különbséget hatálya tekintetében aszerint, hogy a szóban forgó cselekményt a nemzetközi humanitárius jog értelmében vett fegyveres konfliktus keretében követték‑e el, vagy sem. Másrészt az Unió és tagállamai célja a terrorizmus – függetlenül attól, hogy az milyen formákban jelenik meg – elleni küzdelem a hatályos nemzetközi jog célkitűzéseinek megfelelően (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 58. pont).
168 A Tanács azért fogadta el a 2001/931 közös álláspontot (lásd e közös álláspont (5)–(7) preambulumbekezdését), majd e közös álláspontnak megfelelően a 2580/2001 rendeletet (lásd e rendelet (3), (5) és (6) preambulumbekezdését), hogy különösen uniós szinten végrehajtsa az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1373. (2001) számú határozatát (lásd a fenti 1. pontot), amely „megerősíti, hogy az ENSZ Alapokmánynak megfelelően minden eszközzel küzdeni kell a nemzetközi béke és biztonság terrorcselekmények általi fenyegetettsége ellen”, valamint „a tagállamokat arra kéri, hogy a nemzetközi együttműködést további intézkedések elfogadásával […]egészít[sék] [ki], hogy a területükön minden megengedett eszközzel elhárítsák és megakadályozzák a terrorcselekmények finanszírozását és előkészítését” (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 59. pont).
169 Következésképpen a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A be nem avatkozás elvének megsértésére alapított negyedik jogalapról
170 A felperes úgy érvel, hogy a megtámadott jogi aktusok elfogadásával a Tanács megsértette a be nem avatkozás elvét, amely az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 2. cikkéből következik, és az államok nemzetközi jogi szuverén egyenlőségéből eredő kógens jogi szabálynak minősül, és amely megtiltja, hogy valamely államot vagy akár valamely állam kormányát terrorista szervezetnek lehessen tekinteni.
171 A felperes azonban nem csupán valamely nem kormányzati szervezet, és még kevésbé informális mozgalom, hanem a palesztinai választásokat megnyerő törvényes politikai mozgalom, és az a palesztin kormány magját képezi. Mivel a Hamászt arra indították, hogy egy rendes politikai párt feladatait meghaladó feladatokat lásson el, a gázai cselekményei egy állami hatóság cselekményeivel egyenértékűek, emiatt azokat nem lehet elítélni a terrorellenes intézkedések szemszögéből. Azon személyek és szervezetek közül, amelyeknek a neve a vitatott listákon szerepel, egyedül a felperes van ebben a helyzetben.
172 Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy a be nem avatkozás elve – amely nemzetközi szokásjogi elv, és amelyet a beavatkozás tilalmának is hívnak – valamennyi szuverén állam azon jogát érinti, hogy ügyeiket külső beavatkozás nélkül végezzék, és az államok szuverén egyenlőségének elvéből következik.
173 Amint azt a Tanács megállapítja, e nemzetközi jogi elvet a szuverén államok javára, nem pedig csoportok vagy mozgalmak javára fogalmazták meg (lásd: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
174 Mivel a Hamász sem államnak, sem valamely állam kormányának nem minősül, rá nem vonatkozhat a be nem avatkozás elve.
175 A negyedik jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.
A védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elv és a nemzeti eljárások során a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított hatodik jogalapról
176 A felperes azt állítja, hogy a jelen ügyben az eljárási jogait nem tartották tiszteletben a nemzeti eljárás során, mivel nem tájékoztatták az amerikai határozatokról és a Home Secretary határozatairól, noha a Hamászt Dohában (Katar) és Gázában jól ismerik. Az értesítésnek és az indokolásnak ez az elmaradása, valamint az a körülmény, hogy nem volt lehetősége az észrevételei előterjesztésére, az esetleg megnyíló jogorvoslatokat megfosztotta hatékonyságuktól.
177 A felperes ebből arra következtet, hogy ha a Tanács nem bizonyítja, hogy az Egyesült Államok kormánya és az Egyesült Királyság kormánya a Hamász értesítését megkísérelte, azonban ez a kísérlet a szándékuktól független okokból sikertelen volt, a megtámadott jogi aktusokat meg kell semmisíteni a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elv és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértése miatt.
178 A fenti 66. pontban levont következtetésre tekintettel a jelen jogalapnak csak a Home Secretary határozatára vonatkozó részét kell megvizsgálni.
179 A felperes azonban a tárgyalás során úgy nyilatkozott, hogy a hatodik jogalap e határozatra vonatkozó részétől eláll.
180 A hatodik jogalapról tehát már nem szükséges határozni.
A tulajdonhoz való jog megsértésére alapított hetedik jogalapról
181 A felperes úgy érvel, hogy a pénzeszközök befagyasztása a tulajdonhoz való jogának nem igazolható megsértésének minősül, mivel a megtámadott jogi aktusok az előző jogalapokban kifejtett okokból jogellenesek.
182 A Bizottság által támogatott Tanács úgy véli, hogy a jogalap megalapozatlan.
183 Miután az előző jogalapok elutasításra kerültek, a jelen jogalapnak nincs alapja, ennélfogva el kell utasítani mint megalapozatlant.
184 Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az alapvető jogok, többek között a tulajdonhoz való jog az uniós jogban nem élveznek abszolút védelmet. E jogok gyakorlását azzal a feltétellel lehet korlátozásoknak alávetni, hogy először is azokat az Unió által elérni kívánt közérdekű célok kellően indokolják, másodszor a korlátozások e célok tekintetében ne jelentsenek olyan aránytalan vagy elviselhetetlen beavatkozást, amely e jogok tartalmát veszélyeztetné (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
185 Ami az első feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 2580/2001 rendeletben és a 2001/931 közös álláspontban foglalt szabályok szerint a terrorizmus finanszírozásában részt vevőként meghatározott személyek és szervezetek pénzeszközeinek és egyéb vagyoni értékeinek vagy gazdasági erőforrásainak a befagyasztása közérdekű célt szolgál, ezért az a nemzetközi béke és biztonság terrorcselekmények általi fenyegetettsége elleni küzdelem részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
186 A második feltételt illetően rá kell mutatni arra, hogy a pénzeszközök befagyasztását szervező intézkedések, és különösen a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartása nem tűnnek aránytalannak, elviselhetetlennek vagy az alapvető jogok – illetve egyes ilyen jogok – tartalmát veszélyeztetőnek.
187 Az ilyen típusú intézkedések ugyanis szükségesek egy demokratikus társadalomban a terrorizmus elleni küzdelem érdekében (lásd ebben az értelemben: 2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 129. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
188 Ezen túlmenően a pénzeszközök befagyasztását szervező intézkedések nem abszolút jellegűek, hanem előírják egyrészt annak a lehetőségét, hogy engedélyezzék a befagyasztott pénzeszközök felhasználását az alapvető szükségletek fedezésére vagy bizonyos kötelezettségvállalások teljesítésére, másrészt pedig hogy különleges jogosítványokat biztosítsanak pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek vagy egyéb gazdasági erőforrások befagyasztásának feloldására (lásd: 2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
189 Ezenkívül a személyek vagy szervezetek nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán való fenntartását időszakonként felülvizsgálják annak biztosítása érdekében, hogy azokról töröljék azoknak a neveit, akik a listán maradás feltételeinek már nem felelnek meg (2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 129. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
190 Ilyen körülmények között az hetedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A költségekről
191 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
192 A felperest, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell saját költségeinek és a Tanács költségeinek viselésére.
193 Egyébiránt az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket.
194 Következésképpen a Bizottság maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Hamász maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.
3) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Pelikánová | Valančius | Nihoul |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. március 6‑i nyilvános ülésen.
Aláírások