A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(második tanács)
2009. szeptember 29.
F‑69/07. és F‑60/08. sz. egyesített ügyek
O
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Közszolgálat – Szerződéses alkalmazottak – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 88. cikke – A munkahely stabilitása – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikke – Egészségbiztosítási fenntartás – EK 39. cikk – Munkavállalók szabad mozgása”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EAK 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben O az F‑69/07. sz. ügyben a szerződéses alkalmazotti foglalkoztatási feltételeit rögzítő bizottsági határozatok megsemmisítését kéri annyiban, amennyiben azok az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkének első bekezdésében előírt egészségbiztosítási fenntartást tartalmaznak, és amennyiben szerződésének időtartamát 2009. szeptember 15‑ig korlátozzák, az F‑60/08. sz. ügyben pedig a Bizottság 2007. szeptember 7‑i azon határozatának megsemmisítését, amely rá nézve a fent említett 100. cikkben szereplő egészségbiztosítási fenntartás alkalmazását írja elő.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék az Európai Közösségek Bizottságának 2006. szeptember 14‑i határozatát megsemmisíti annyiban, amennyiben a felperessel szemben egészségbiztosítási fenntartást alkalmazott. A Közszolgálati Törvényszék az F‑69/07. sz., O kontra Bizottság ügyben előterjesztett keresetet a fentieket meghaladó részében – mint megalapozatlant – elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék az F‑60/08. sz., O kontra Bizottság ügyben előterjesztett keresetet – mint elfogadhatatlant – elutasítja. Az Európai Közösségek Bizottsága viseli az F‑69/07. sz. ügyben felmerült saját költségeit és a felperes költségei felét A felperes viseli az F‑69/07. sz. ügyben felmerült saját költségeinek felét, valamint az F‑60/08. sz. ügyben felmerült saját költségeit és az Európai Közösségek Bizottságának költségeit. Az Európai Unió Tanácsa – a Bizottság kérelmeinek támogatására beavatkozó fél – mindkét ügyben maga viseli a saját költségeit.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Bírósági jogorvoslat – Előzetes közigazgatási panasz – Idő előtti panasz – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkében szereplő eljárás kimerítése előtt benyújtott panasz – Kizártság
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 100. cikk)
2. Tisztviselők – Kereset – Előzetes közigazgatási panasz – A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozó minősítés
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés)
3. Megsemmisítés iránti kereset – Korábbi határozatot pusztán megerősítő határozat elleni kereset – A megerősített határozat és a megerősítő határozat ellen ugyanabban a keresetben előterjesztett kérelmek – Bizonyos körülmények közötti elfogadhatóság
(EK 230. cikk, negyedik bekezdés)
4. Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – A munkahely stabilitása
(1999/70 tanácsi irányelv, melléklet)
5. Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – Az egymást követő határozott idejű szerződések visszaélésszerű igénybevételének megakadályozását célzó intézkedések – Az ilyen szerződések meghosszabbítását igazoló objektív okok
(Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 3b. cikk és 88. cikk; 1999/70 tanácsi irányelv, melléklet 5. szakasz, 1. pont)
6. Tisztviselők – Sérelmet okozó határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem
(Személyzeti szabályzat, 25. cikk, második bekezdés)
7. Tisztviselők – Szociális biztonság – Rokkantsági nyugdíj – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkében szereplő, választható kizárási időszak
(EK 39. cikk; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 100. cikk)
8. Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – A bíróság által hivatalból vizsgált jogalap
(Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 100. cikk)
1. A személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti panasz és az ezt követően a Közszolgálati Törvényszékhez benyújtott kereset nem ítélhető idő előttinek amiatt, hogy a panaszt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikke szerinti eljárás kimerítését megelőzően nyújtották be. Ugyanis mint minden orvosi bizottság, úgy a személyzeti szabályzat 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti rokkantsági bizottság is kizárólag az orvosi szempontból lényeges tények összességéről jogosult véleményt adni, kizárva bármilyen jogi értékelést. A rokkantsági bizottsághoz az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkének második bekezdése alapján történő fellebbezésnek csak orvosi természetű tárgya lehet, és nem lehet valamely alkalmazottat arra kényszeríteni, hogy merítse ki ezt az eljárást, ha a panasza nem ilyen jellegű.
(lásd a 37., 38. és 43. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 76/84. sz., Rienzi kontra Bizottság ügyben 1987. január 21‑én hozott ítéletének (EBHT 1987., 315. o.) 9–12. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑4/96. sz., S kontra Bíróság ügyben 1997. július 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1997., II‑1125. o.) 41–59. pontja.
2. A sérelmet okozó határozattal szemben az érintett tisztviselő csupán egyetlen panaszt nyújthat be. Amennyiben két panasznak ugyanaz a tárgya, csak az egyik, mégpedig az első minősül a személyzeti szabályzat 90. cikke szerinti panasznak, míg a másik, később benyújtott panaszt pedig csupán a panaszt megismétlő egyszerű feljegyzésnek kell tekinteni, amely nem hosszabbíthatja meg az eljárást. Ebből következően ezen állítólagos második panasz elutasításáról hozott határozat csupán megerősítő jellegű, így nem képezheti kereset tárgyát.
(lásd a 45. és 48. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑14/91. sz., Weyrich kontra Bizottság ügyben 1991. június 7‑én hozott végzésének (EBHT 1991., II‑235. o.) 41. pontja; T‑67/91. sz., Torre kontra Bizottság ügyben 1992. február 25‑én hozott végzésének (EBHT 1992., II‑261. o.) 2. pontja; T‑66/05. sz., Sack kontra Bizottság ügyben 2007. december 11‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑2‑229. o. és II‑A‑2‑1487. o.) 37. és 41. pontja.
3. Azon ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a megerősítő határozat ellen indított megsemmisítés iránti kereset csak abban az esetben elfogadhatatlan, ha a megerősített határozat az érintettel szemben véglegessé vált, mert nem képezte az előírt határidőn belül benyújtott kereset tárgyát, ellenkező esetben az érintettnek jogában áll, hogy akár a megerősített határozatot, akár a megerősítő határozatot, akár mindkettőt megtámadja, nem lehet alkalmazni olyankor, amikor a megerősített határozatot és a megerősítő határozatot két külön keresetben támadják meg, és a felperes álláspontját az előbbi keresetben védheti meg, továbbá abban fejtheti ki érveit.
(lásd az 50. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑354/00. sz., Métropole télévision‑M6 kontra Bizottság ügyben 2001. október 25‑én hozott végzésének (EBHT 2001., II‑3177. o.) 35. pontja.
4. Márpedig, noha az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999/70 tanácsi irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyra vonatkozó keretmegállapodás általános szempontjainak 10. pontja értelmében a megállapodás „alapelveket, minimumkövetelményeket és rendelkezéseket” tartalmaz, az említett 1999/70 irányelv (14) preambulumbekezdéséből, valamint a keretmegállapodás harmadik preambulumbekezdéséből, általános szempontjainak 9. pontjából, valamint 1. és 4. szakaszából az következik, hogy a szóban forgó elvek a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a joggal való visszaélés tilalma. A keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja olyan minimumkövetelményeket állít fel, melyek célja a határozott ideig tartó munkaviszonyra vonatkozó szerződések vagy jogviszonyok egymást követő alkalmazásának behatárolása, és ezáltal az ilyen szerződések visszaélésszerű alkalmazásának, valamint a munkavállalók helyzete bizonytalanná válásának elkerülése. Az ilyen védelmi minimumrendelkezések a közösségi szociális jog különös jelentőségű szabályainak minősülnek, azonban nem emelik a munkahely stabilitásához való jogot olyan általános elvvé, amely alapján valamely intézményi aktus jogszerűsége megítélhető. Ugyanis, még ha a munkahely stabilitásának biztosítása fontos részét is képezi a munkavállalók védelmének, a keretmegállapodásból egyáltalán nem következik, hogy a munkahely stabilitása kötelező erejű jogi szabály rangjára emelkedett. Emellett a keretmegállapodás nem ír elő olyan általános kötelezettséget, amelynek értelmében a tagállamoknak elő kellene írniuk a határozott idejű szerződések határozatlanná való átalakítását a határozott idejű szerződés bizonyos számú megújítása vagy bizonyos tartamú munkaviszony letelte után. Ha tehát a munkahely stabilitását nem lehet általános jogelvnek tekinteni, ezen elv ezzel szemben a keretmegállapodást aláíró felek által követett célnak tekintendő; 1. szakaszának b) pontja értelmében ugyanis a keretmegállapodás célja „az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása”.
(lásd a 74–76. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑144/04. sz. Mangold‑ügyben 2005. november 22‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑9981. o.) 64. pontja; C‑212/04. sz., Adeneler és társai ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑6057. o.) 63. és 91. pontja; C‑53/04. sz., Marrosu és Sardino ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑7213. o.) 47. pontja; C‑307/05. sz. Del Cerro Alonso ügyben 2007. szeptember 13‑án hozott ítéletének (EBHT 2007., I‑7109. o.) 27. pontja; C‑268/06. sz. Impact‑ügyben 2008. április 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2008., I‑2483. o.) 87. pontja; C‑378/07–C‑380/07. sz., Angelidaki és társai ügyben 2009. április 23‑án hozott ítéletének (EBHT 2009., I‑3071. o.) 73., 105. és 183. pontja; C‑519/08. sz. Koukou‑ügyben 2009. április 24‑én hozott ítéletének 53. és 85. pontja (EBHT 2009., I‑65. o.);
a Közszolgálati Törvényszék F‑65/07. sz., Aayhan és társai kontra Parlament ügyben 2009. április 30‑án hozott ítéletének 114. és 115. pontja (az EBHT‑ban még nem tették közzé).
5. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 3b. cikkében szereplő tevékenységek szerves részét képező jellemzők tekintetében az említett egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 88. cikke nem sérti az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999/70 tanácsi irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyra vonatkozó keretmegállapodás célkitűzéseit és 5. szakaszának minimumkövetelményeit. A keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja ugyanis a tagállamok számára mindössze azt a kötelezettséget írja elő, hogy azok az a)–c) pontban felsorolt intézkedések közül egyet vagy többet bevezessenek, melyek között az a) pontban szerepelnek „az ilyen szerződések vagy munkaviszonyok megújítását alátámasztó objektív okok”. Ugyanakkor a fent említett 3b. cikkel összhangban minden kisegítő feladatokat végző szerződéses alkalmazott alkalmazásának konkrétan ideiglenes vagy időszaki szükségletet kell kielégítenie. Ezenfelül az olyan jelentős létszámú személyi állománnyal működődő igazgatási szervezetnél, mint amilyen a Bizottságé, elkerülhetetlen, hogy különösen a tisztviselők elérhetetlensége, a munkateher körülményekből adódó vagy a szükség diktálta növekedése miatt minden főigazgatóságnál rendszeresen felmerüljön a speciális képzettség vagy szakismeretek birtokában lévő személyek alkalmi alkalmazásának szükséglete, amely körülmények összessége a kisegítő alkalmazottak szerződéseinek határozott időtartamát, valamint azoknak a szóban forgó szükségletek felmerülése függvényében történő megújítását igazoló objektív okoknak minősülnek.
(lásd a 77. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék F‑134/07. és F‑8/08. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének 119–136. pontja (az EBHT‑ban még nem tették közzé).
6. Az indokolásnak – anélkül, hogy kimerítő jellegűnek kellene lennie – lehetővé kell tennie a közösségi bíróság számára a megtámadott határozat jogszerűsége feletti felülvizsgálat gyakorlását, és elegendő tájékoztatást kell adnia az érdekeltnek a határozat megalapozottságáról, vagy arról, hogy jogszerűségének vitatására alapul szolgáló hibában szenved‑e. Szintén nem várható el az intézményektől, hogy a közigazgatási eljárás során – különösen felületesen – felvetett tények vagy jogok összes pontját vitassák.
(lásd a 90. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑372/00. sz., Campolargo kontra Bizottság ügyben 2002. április 23‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑49. o. és II‑223. o.) 49. pontja; T‑406/04. sz., Bonnet kontra Bíróság ügyben 2006. október 17‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑213. o. és II‑A‑2‑1097. o.) 67. pontja.
7. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkének megszövegezéséből világosan következik, hogy az a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság számára csak lehetőséget ír elő az egészségbiztosítási fenntartás alkalmazására, az alkalmazott közösségi társadalombiztosítási rendszerbe való belépésekor, arra az esetre, ha ez utóbbit sújtó betegség vagy rokkantság a munkahelyi orvosi vizsgálat során derül ki. A rokkantság vagy elhalálozás tekintetében biztosított ellátások kizárásának időtartama erre a betegségre vagy rokkantságra vonatkozóan öt év.
E rendelkezés visszatartó erőt jelent az olyan személlyel szemben, aki annak érdekében hagyta el származási államát, ahol szakmai pályája egy részét teljesítette, hogy valamely közösségi intézménynél vállaljon állást, és aki a kisegítő alkalmazotti szerződésének szerződéses alkalmazotti szerződéssé történő, a személyzeti szabályzat reformja által kötelezővé tett alakítása és az alkalmazandó társadalombiztosítási rendszer ebből következő megváltozása miatt vagy elveszíti a fogadó tagállamban korábban rá alkalmazandó jogszabályok által biztosított rokkantsági ellátások kedvezményét, anélkül hogy annak megfelelő közösségi ellátáshoz jutna, amely ellátások megilletnék, ha az általa korábban a fogadó tagállamban és ugyanazon munkáltatónál szerzett biztosítási időszakokat figyelembe vennék, vagy kisegítő alkalmazotti szerződése értelmében le kell mondania a jövőben a közösségi intézménynél végzett szakmai tevékenységének folytatásáról, ami kifejezett célja volt annak, hogy elhagyta származási országát.
Ilyen helyzetben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkének alkalmazása akadályozza az EK 39. cikk által biztosított jogok gyakorlását, anélkül hogy bizonyított volna, hogy ezen akadály szükséges valamely közérdekű cél eléréséhez, hogy alkalmas e közérdek megvalósításának biztosítására, és hogy nem lépi túl a kívánt cél eléréséhez szükséges mértéket.
Ebből következik, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság felelőssége, hogy a hasonló helyzetben lévő személy esetében ne alkalmazza az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkében szereplő lehetőséget annak érdekében, hogy ne fossza meg az említett személyt azoktól a társadalombiztosítási előnyöktől, amelyek megilletnék, ha a magyar vagy belga szabályozás hatálya alatt maradt volna tag.
(lásd a 112., 131., 136. és 138–140. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑212/06. sz., Gouvernement de la Communauté française és Gouvernement wallon ügyben 2008. április 1‑jén hozott ítéletének (EBHT 2008., I‑1683. o.) 36–42., 48., 52. és 55. pontja.
8. A közösségi bíróságnak a jogalapok hivatalból történő figyelembevételére vonatkozó hatáskörének korlátozása a bíróság azon kötelezettségéből ered, hogy a jogvita tárgyához tartsa magát, és határozatát az eléterjesztett tényállásra alapítsa. A hatáskör ilyetén korlátozását az az elv indokolja, miszerint a feleknek kell kezdeményezniük az eljárást, és a bíróság csak kivételes esetekben, közérdekből járhat el hivatalból.
Azon jogi keret pontosításával, amelyben a másodlagos jog valamely rendelkezését értelmezni kell, a közösségi bíróság nem hoz ítéletet e rendelkezés jogszerűségéről a magasabb szintű jogszabályok, így a Szerződés rendelkezései tekintetében, de keresi a vitatott rendelkezés azon értelmezését, amely révén annak alkalmazása az elsődleges joggal leginkább összhangban van, és amely a legkövetkezetesebb abban a jogi környezetben, amelybe illeszkedik.
Ebből következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 100. cikkének értelmezésekor, különösen a munkavállalóknak az EK 39. cikk által előírt szabad mozgásából eredő követelmények fényében nem lépte túl a jogvita felperes által körülírt határait, és nem vett alapul más tényeket és körülményeket, mint amelyekre ez utóbbi a kérelmét alapította.
(lásd a 143. és 144. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑222/05–C‑225/05. sz., Van der Weerd és társai ügyben 2007. június 7‑én hozott ítéletének (EBHT 2007., I‑4233. o.) 34–36. pontja.