AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK VÉGZÉSE
(második tanács)
2013. február 21.
F‑58/08. sz. ügy
Chiara Avogadri
kontra
Európai Bizottság
„Közszolgálat –A személyi állomány nem állandó tagjai – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2., 3a. és 3b. cikke – Ideiglenes alkalmazottak – Szerződéses alkalmazottak – Kisegítő szerződéses alkalmazottak – A szerződés időtartama – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. és 88. cikke – A Bizottság szervezeti egységeinél a személyi állomány nem állandó tagjai igénybevételének maximális időtartamáról szóló, 2004. április 28‑i bizottsági határozat – 1999/70/EK irányelv – Az intézményekkel szembeni alkalmazhatóság”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben Ch. Avogadri és további tizenkét felperes az alkalmazásukra vonatkozó feltételeket megállapító európai bizottsági határozatok azon részeinek megsemmisítését kéri, amelyek a szerződésük időbeli hatályát vagy annak meghosszabbítását határozott időre korlátozzák.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet mint jogilag nyilvánvalóan megalapozatlant elutasítja. A felperesek maguk viselik saját költségeiket, és kötelesek viselni a Bizottság részéről felmerült költségeket. Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.
Összefoglaló
1. Bírósági eljárás – Indokolt végzéssel hozott határozat – Feltételek – Nyilvánvalóan elfogadhatatlan vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan kereset – Terjedelem
(A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 76. cikk)
2. Intézmények jogi aktusai – Irányelvek – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv – A személyi állományukkal való kapcsolataikra vonatkozó kötelezettségeknek az uniós intézmények tekintetében való közvetlen előírása – Kizártság – Felhívhatóság – Terjedelem
(EUMSZ 288. cikk; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 8. és 88. cikk; 1999/70 tanácsi irányelv)
3. Tisztviselők – A biztonság és az egészség védelme – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – Az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű igénybevételének megakadályozását célzó intézkedések – Terjedelem
(1999/70 tanácsi irányelv, melléklet, 5. szakasz, 1. pont)
4. Tisztviselők – Ideiglenes alkalmazottak – A biztonság és az egészség védelme – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – A munkahely stabilitása – Kötelező erővel nem bíró célkitűzés – Határozatlan időre szóló szerződés megszüntetése – Megengedhetőség
(EUMSZ 151. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 30. és 31. cikk; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 8. és 88. cikk, 1999/70 tanácsi irányelv, (6) és (7) preambulumbekezdés, és melléklet, 5. pont és 1. szakasz, b) pont)
5. Tisztviselők – A biztonság és az egészség védelme – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – Az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű igénybevételének megakadályozását célzó intézkedések – Az ilyen szerződések meghosszabbítását igazoló objektív okok – Objektív okok – Fogalom – A kisegítő szerződéses alkalmazottakra történő alkalmazás
(Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 3a. cikk, 3b. cikk és 8. cikk, 88. cikk; 1999/70 tanácsi irányelv, melléklet, 5. szakasz, 1. pont, a) alpont)
6. Tisztviselők – A biztonság és az egészség védelme – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – Az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű igénybevételének megakadályozását célzó intézkedések – Határozott idejű szerződések határozatlan idejű szerződéssé történő átminősítésére vonatkozó kötelezettség – Hiány
(Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 3a. cikk, és 85. cikk, (1) és (2) bekezdés; 1999/70 tanácsi irányelv, melléklet, 5. szakasz, 2. pont)
7. Tisztviselők – Ideiglenes alkalmazottak – Munkaszerződés megkötésére vagy meghosszabbítására vonatkozó határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem
(EUMSZ 296. cikk; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek)
1. A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatának 76. cikke értelmében, ha a kereset részben vagy egészben nyilvánvalóan elfogadhatatlan, vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan, a Közszolgálati Törvényszék – az eljárás folytatása nélkül – indokolt végzéssel határozhat az ügyben.
Az e rendelkezéssel szabályozott második helyzet vonatkozik arra, ha a keresetet az ügy érdemére vonatkozó okok miatt nyilvánvalóan el kell utasítani. Egy ilyen kereset indokolt végzéssel történő elutasítása nemcsak az eljárás lerövidítéséhez járul hozzá, ha az szokatlanul hosszú volt, hanem megspórolja a felek számára a tárgyalás tartásával szükségképpen felmerülő költségeket is. Ez a megoldás még inkább igazolt abban az esetben, ha a felperesek ténybeli helyzete, valamint a felhívott jogalapok és jogi érvek nem különböznek valamely olyan másik ügytől, amelyben a keresetet már elutasította az uniós bíróság.
(lásd a 30. és 31. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék F‑105/06. sz., Lübking és társai kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 27‑én hozott végzésének 41. pontja.
2. Az irányelvek címzettjei a tagállamok, nem pedig az Unió intézményei vagy szervei, az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv, valamint a mellékletét képező keretmegállapodás rendelkezései tehát nem tekinthetők úgy, mint amelyek kötelezettségeket rónak az említett intézményekre a személyi állományukkal való kapcsolatukat illetően. Következésképpen a keretmegállapodást átültető 1999/70 irányelv rendelkezései önmagukban nem alapozhatnak meg az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. és 88. cikkével szembeni jogellenességi kifogást.
Nem lehet azonban kizárni, hogy valamely intézmény, illetve annak tisztviselői és alkalmazottai közötti kapcsolatokban hivatkozni lehet az 1999/70 irányelv és a keretmegállapodás rendelkezéseire, amennyiben azok valamely általános jogelvet fejeznek ki.
(lásd a 44. és 46. pontot)
Hivatkozás:
az Európai Unió Törvényszékének T‑325/09 P. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 21‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian II‑ítélet) 51., 52. és 56. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑134/07. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet) 87. pontja; F‑85/10. sz., AI kontra Bíróság ügyben 2012. július 11‑én hozott ítéletének 133. pontja.
3. Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv mellékletét képező, a határozott ideig tartó munkaviszonyra vonatkozó keretmegállapodás úgy kívánja biztosítani a joggal való visszaélés tilalmának elvének érvényesülését, hogy 5. szakaszának 1. pontjában a határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű igénybevételének elkerülését célzó minimális előírásokat tartalmaz. Tény, hogy ezek az előírások az uniós szociális jog különös fontossággal bíró rendelkezései, ugyanakkor azonban nem fejeznek ki általános jogelveket.
(lásd a 49. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet) 96. és 97. pontja.
4. Bár a munkahely stabilitása a munkavállalók védelmének fontos eleme, nem minősül általános jogelvnek, amely alapján megítélhető lenne valamely intézmény aktusainak jogszerűsége. Konkrétabban az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelvből és a mellékletében foglalt keretmegállapodásból egyáltalán nem következik, hogy a munkahely stabilitása általános jogelvi rangra emelkedett. Egyébiránt az irányelv (6) és (7) preambulumbekezdése, valamint a keretmegállapodás preambulumának első bekezdése és 5. pontja a rugalmasság és a biztonság közötti egyensúly kialakításának szükségességét hangsúlyozza. Hozzá kell tenni, hogy a keretmegállapodás nem rendelkezik a munkáltató vonatkozásában olyan általános kötelezettségről, hogy elő kell írni, hogy a határozott idejű szerződések bizonyos számú meghosszabbítását vagy munkában töltött meghatározott időszakot követően az említett munkaszerződések átalakulnak határozatlan időre szóló munkaszerződéssé.
Bár a munkahely stabilitása nem tekinthető általános jogelvnek, a keretmegállapodást aláíró felek által elérni kívánt célnak minősül, amely keretmegállapodás célja – az 1. szakaszának b) pontja szerint – az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása.
E megállapodás érvényességét nem érinti sem az Európai Unió Alapjogi Chartájának 30. és 31. cikke, sem az Európai Szociális Kartának a munkahely lehető legmagasabb szintű stabilitásának megvalósítására és fenntartására vonatkozó rendelkezései.
Egyrészt ugyanis, ami az Európai Szociális Kartát illeti, bár az EUMSZ 151. cikkből az következik, hogy az olyan értelmezési forrás, amelyet az Uniónak figyelembe kell vennie az e cikkben kinyilvánított célok megvalósítása során, a Szerződés nem emeli az Európai Szociális Kartát olyan norma szintjére, amelynek a szempontjából értékelni kellene az uniós jogszabályok ezzel való összhangját.
Másrészt az Európai Unió Alapjogi Chartáját illetően, annak 30. cikkével nem ellentétes a határozott idejű szerződések egymást követő alkalmazása. Ráadásul a határozott idejű munkaszerződés azon egyszerű ténynél fogva történő megszűnése, hogy a tartama eltelik, nem minősül elbocsátásnak, amelyet különösen indokolni kell a képességekre, a magatartásra vagy az intézmény működési igényeire tekintettel. Az említett Charta 30. cikkéből tehát nem lehet azt a következtetést levonni, hogy annak eredményeként mellőzni kellene az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. és 88. cikke, valamint a Bizottság szervezeti egységeinél a személyi állomány nem állandó tagjai igénybevételének maximális időtartamáról szóló, 2004. április 28‑i bizottsági határozat alkalmazását, sem pedig azt, hogy e rendelkezéseket általános jogelvként kellene alkalmazni vagy az 1999/70 irányelv tartalmának értelmezése során figyelembe kellene venni.
(lásd az 51–55. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet) 98. és 99. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
5. Az objektív okoknak az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv mellékletét képező, a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontja szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az valamely tevékenységet jellemző meghatározott és konkrét, és ebből következően olyan körülményeket jelent, amelyek ebben az egyedi összefüggésben alkalmasak az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések alkalmazásának indokolására. E körülmények adott esetben a tagállam szociálpolitikája valamely célkitűzésének megvalósítására irányuló jogos törekvéséből vagy leginkább azon feladatok egyedi jellegéből és sajátos jellemzőiből adódhatnak, amelyek elvégzésére e szerződéseket megkötötték.
Ami az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 3b. cikke szerinti kisegítő szerződéses alkalmazottakat illeti – amely jogviszony létrehozása sajátos igényekhez igazodik, amelyek eltérnek az említett alkalmazási feltételek 3a. cikkében foglalt szerződéses alkalmazotti kategóriától –, minden kisegítő szerződéses alkalmazott alkalmazásának átmeneti vagy időszakos igény teljesítését kell szolgálnia. Márpedig a kisegítő alkalmazotti szerződés fő jellegzetessége e szerződések céljának megfelelően az alkalmazás időtartamának bizonytalansága, amely cél abban áll, hogy alkalmi személyzet végezhessen jellegénél fogva vagy kinevezett tisztviselő hiányában átmeneti feladatokat. Jelentős személyi állományú adminisztráció keretében elkerülhetetlen, hogy ilyen igény ismétlődően jelentkezzen, különösen a nem rendelkezésre álló tisztviselők, a munkateher körülményeknek betudható megnövekedése vagy a főigazgatóságok az iránti szükséglete miatt, hogy ideiglenesen speciális képesítésekkel vagy ismeretekkel rendelkező személyeket alkalmazzanak. E körülmények objektív okoknak minősülnek, amelyek igazolják mind a kisegítő alkalmazotti szerződések határozott ideig tartó tartamát, mind e szerződéseknek az említett igények felmerülése függvényében történő meghosszabbítását.
Ugyanígy a kisegítő szerződéses alkalmazottak tevékenységeinek szerves részét képező jellemzők tekintetében az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. és 88. cikkének rendelkezései nem sértik a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás célkitűzéseit és 5. szakasza 1. pontja a) alpontjának minimumkövetelményeit, mivel azokat az említett alkalmazási feltételek 3b. cikkével együttesen kell értelmezni, amelyet viszont az említett keretmegállapodás fényében kell vizsgálni.
(lásd a 64., 65., 69. és 70. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑212/04. sz., Adeneler és társai ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének 69 és 70. pontja;
az Európai Unió Törvényszéke fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian II‑ítélet) 86. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet) 128., 132. és 133. pontja.
6. Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv mellékletét képező, a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás nem határoz meg olyan általános kötelezettséget, amelynek értelmében a tagállamoknak elő kellene írniuk a határozott idejű szerződések határozatlanná való átalakítását a határozott idejű szerződés bizonyos számú megújítása vagy bizonyos tartamú munkaviszony letelte után.
Tény, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 85. cikkének (1) és (2) bekezdése a 3a. cikk szerinti szerződéses alkalmazottak vonatkozásában rögzíti azokat a feltételeket, amelyek között az egymást követő szerződések határozatlan idejű szerződéssé alakulnak át. Ez tehát összeegyeztethető a keretmegállapodás 5. szakaszának 2. pontjával. Az a körülmény azonban, hogy a kisegítő szerződéses alkalmazottakra alkalmazandó rendelkezések nem írják elő az egymást követő határozott idejű szerződések átalakulását határozatlan idejű szerződéssé, ilyen értelmű általános kötelezettség hiányában továbbra is összeegyeztethető a fent említett szakasszal.
(lásd a 71. és 72. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet) 134. pontja.
7. Egymást követő határozott idejű munkaszerződések esetén a munkaszerződések megkötésére felhatalmazott hatóság az új munkaszerződés megkötésére vagy az előző munkaszerződés határozatlan ideig történő meghosszabbítására vonatkozó határozatának indokolása során csupán az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek releváns rendelkezéseire és adott esetben a Bizottság szervezeti egységeinél a személyi állomány nem állandó tagjai igénybevételének maximális időtartamáról szóló 2004. április 28‑i bizottsági határozatra köteles hivatkozni.
(lásd a 84. pontot)
Hivatkozás:
az Európai Unió Törvényszéke fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian II. ítélet) 95. pontja.