ELEANOR SHARPSTON
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. október 31.(1)
C‑507/18. sz. ügy
NH
kontra
Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford
(a Corte suprema di cassazione [semmítőszék, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„2000/78/EK irányelv – A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód – Szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés – A 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja – Munkavállaláshoz való hozzájutás – A homoszexuális személyek felvételét kizáró nyilvános kijelentések – A 8. cikk (1) bekezdése – A 9. cikk (2) bekezdése – Végrehajtás és jogorvoslat – A szervezetek kereshetőségi joga az áldozatok azonosíthatósága esetén – Kártérítés”
1. Έπεα πτερόεντα, szárnyas szavak. E kifejezés, amely Homéroszig(2) nyúlik vissza, kettős jelentéssel bír: a szó elszáll a szelek szárnyán;(3) és a szó gyorsan bejárja útját, valamint gyorsan terjed. A jelen ügy, amely egy rádióinterjú során tett kijelentésekre vonatkozik, a második jelentéshez áll közelebb. Napjainkban a rádióban vagy televízióban elhangzott, illetve a közösségi média révén közvetített szó gyorsan terjed és következménye van. Az alapeljárást eredményező szóbeli kijelentések egészen Luxemburgig értek el, és lehetőséget adnak a Bíróság számára, hogy értelmezze a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv(4) rendelkezéseit. Kiterjed‑e az irányelv munkavállaláshoz való hozzájutás terén alkalmazott hátrányos megkülönböztetést tiltó 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya a rádióban tett olyan általános kijelentésre is, amelynek értelmében az interjúalany nem venne fel homoszexuális személyt az ügyvédi irodájába? Azonosítható áldozat hiányában a szervezetek érvényesíthetik‑e – többek között kártérítés megítéltetése révén – a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés tilalmát?
Jogi háttér
Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény
2. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) 10. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió‑, televízió‑ vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.
(2) E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”
3. A 14. cikk tiltja a hátrányos megkülönböztetést és előírja, hogy „a jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani”.
4. A munkavállaláshoz való jog azonban nem szerepel az EJEE által kifejezetten védett jogok között.
Az uniós jog
Az Európai Unió Alapjogi Chartája
5. Az Európai Unió alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta)(5) 11. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.”
6. A 15. cikk (1) bekezdése szerint „[m]indenkinek joga van a munkavállaláshoz és szabadon választott vagy elfogadott foglalkozás gyakorlásához”.
7. A 21. cikk (1) bekezdése tilt „minden megkülönböztetés[t], így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés[t]”.
8. Az 52. cikk (1) bekezdése szerint „az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az [EU] által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.” Az 52. cikk (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy „amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az [EJEE‑ben] biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az [EU] joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.”
A 2000/78 irányelv
9. A 2000/78 irányelv preambuluma többek között a következőket tartalmazza:
„(1) […] az Európai Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a tagállamokban, és a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat […]
[…]
(9) A foglalkoztatás és a munkavégzés kulcselemei a mindenki számára biztosítandó esélyegyenlőségnek, s jelentősen hozzájárulnak a polgárok teljes részvételéhez a gazdasági, kulturális és társadalmi életben, valamint képességeik kibontakoztatásához.
[…]
(11) A […] szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés meghiúsíthatja az EK‑Szerződés célkitűzéseinek a megvalósítását, különösen a foglalkoztatás magas szintjének és a magas szintű szociális védelemnek az elérését, az életszínvonal növelését, az életminőség javítását, a gazdasági és szociális kohéziót és szolidaritást, valamint a személyek szabad mozgását.
[…]
(15) Azoknak a tényeknek a megítélése, amelyek alapján közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetésre lehet következtetni, a nemzeti joggal vagy gyakorlattal összhangban a nemzeti igazságszolgáltatásra vagy egyéb, illetékes hatóságokra tartozik.
[…]
(28) Ez az irányelv minimális elvárásokat határoz meg, így lehetőséget biztosít a tagállamoknak, hogy kedvezőbb rendelkezéseket vezessenek be vagy tartsanak fenn. Ezen irányelv végrehajtása a tagállamok egyikében sem igazolja a már elért szinthez képest történő visszalépést.
(29) A valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést elszenvedő személyeknek megfelelő jogvédelmi eszközökkel kell rendelkezniük. Azért, hogy hatékonyabb védelmet biztosítsanak, a tagállamok döntése alapján a szövetségeket és a jogi személyeket is fel kell ruházni azzal a joggal, hogy az eljárásokban részt vegyenek, akár az áldozatok helyett, akár mellettük fellépve, a bíróság előtti képviseletre és védelemre vonatkozó nemzeti eljárás előírásainak sérelme nélkül.
[…]
(30) Az egyenlőség elvének hatékony megvalósítása megköveteli a megfelelő jogi védelmet az áldozattá válás ellen.
[…]
(35) A tagállamoknak hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókról kell rendelkezniük az ennek az irányelvnek az alapján hozott kötelezettségek megszegése esetére.
[…]
(37) A […] szubszidiaritás elvével összhangban ennek az irányelvnek a célja, nevezetesen egységes kiindulási alap létrehozása a[z] [EU‑ban] a foglalkoztatási és munkavégzési egyenlőség vonatkozásában, nem valósítható meg kielégítően tagállami szinten […].”
10. Az 1. cikk akként rendelkezik, hogy az irányelvnek a célja „a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel”.
11. A 2. cikk („A hátrányos megkülönböztetés fogalma”) a következőképpen szól:
„(1) Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában:
a) közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb elbánásban részesül, részesült vagy fog részesülni egy hasonló helyzetben az 1. cikkben hivatkozott okok bármelyike alapján [helyesen: akkor áll fenn, ha az 1. cikkben említett okok bármelyike miatt valaki hasonló helyzetben lévő másik személyhez képest kedvezőtlen bánásmódban részesül, részesült vagy fog részesülni];
b) közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat egy bizonyos vallású vagy meggyőződésű, egy bizonyos fogyatékosságú, egy bizonyos életkorú vagy egy bizonyos szexuális irányultságú személyt más személyekkel szemben hátrányos helyzetbe hoz, kivéve ha
[…]
(5) Ez az irányelv nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság és a közrend fenntartásához, a bűncselekmények megakadályozásához, az egészség védelméhez és mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükségesek.”
12. A 3. cikk („Az irányelv hatálya”) értelmében:
„(1) A[z] [Unióra] átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: az állami szerveket] is a következőkre tekintettel:
a) a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei, beleértve a kiválasztási és toborzási feltételeket, bármely tevékenységi ágban és a szakmai hierarchia minden szintjén, beleértve az előmenetelt is; […]”
13. A 8. cikk a következőképpen rendelkezik:
„(1) A tagállamok bevezethetnek, illetve fenntarthatnak olyan intézkedéseket, amelyek az ezen irányelvben meghatározottaknál kedvezőbbek az egyenlő bánásmód elvének védelmét illetően.
(2) Ezen irányelv végrehajtása semmilyen körülmények között nem jelenthet jogalapot az irányelv hatálya alá tartozó területeken a hátrányos megkülönböztetés elleni védelemnek a tagállamok által már elért szintjéhez képest történő csökkentésére.”
14. A 9. cikk („Jogvédelem”) a következőket írja elő:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy az irányelv által előírt kötelezettségek betartatására szolgáló jogi és/vagy közigazgatási eljárások […] minden olyan személy számára hozzáférhetőek legyenek, akik úgy érzik, hogy az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának elmulasztása miatt őket sérelem érte […]
(2) A tagállamok biztosítják, hogy azok a szövetségek, szervezetek vagy egyéb jogi személyek, amelyeknek – a nemzeti jogban meghatározott előírásoknak megfelelően – törvényes érdeke, hogy ezen irányelv rendelkezéseit betartsák, részt vehessenek az ezen irányelv által előírt kötelezettségek betartatására létrehozott, bármilyen jogi és/vagy közigazgatási eljárásban, akár a panaszos helyett, akár a panaszos mellett fellépve, annak jóváhagyásával.
[…]”
15. A 17. cikk azt írja elő, hogy „a tagállamok meghatározzák az irányelv következtében elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókat, és minden szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítására, hogy azokat alkalmazzák. A szankciónak, amely állhat az áldozat [helyesen: károsult] részére fizetendő kártérítésből, hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lennie. […]”
Az olasz jog
16. A Decreto legislativo 9 luglio 2003, No 216 (2003. július 9‑i 216. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet) átültette a 2000/78 irányelvet. Az 1. cikk értelmében a rendelet „a foglalkoztatást és a munkavégzést illetően a személyek közötti egyenlő bánásmód biztosítására vonatkozó rendelkezéseket állapítja meg, a vallásra, meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélkül, és előírja az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy e tényezők ne képezzék hátrányos megkülönböztetés okát, azon eltérő hatást is figyelembe véve, amelyet a hátrányos megkülönböztetés e formái a nőkre és a férfiakra kifejthetnek”.
17. A 2. cikk meghatározza a hátrányos megkülönböztetés fogalmát. E cikk (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy nem áll fenn a vallás, meggyőződés, fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján történő közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés. Ebből az elvből az következik, hogy nem alkalmaznak semmilyen, az alábbiakban meghatározott közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést:
a) közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha valamely személlyel szemben hasonló helyzetben valamely más személyhez viszonyítva kedvezőtlenebb bánásmódot alkalmaztak, alkalmaznak, illetve fognak alkalmazni vallás, meggyőződés, fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján;
b) közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel, gyakorlat, aktus, megállapodás vagy magatartás egy bizonyos vallású vagy meggyőződésű, egy bizonyos fogyatékossággal rendelkező, egy bizonyos életkorú vagy egy bizonyos szexuális irányultságú személyt más személyekkel szemben különösen hátrányos helyzetbe hoz […].”
18. A 3. cikk (1) bekezdése szerint „a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetéstől mentes egyenlő bánásmód elvét minden személyre alkalmazni kell, mind a közszférában, mind pedig a magánszférában, és bírói jogvédelemben kell részesíteni a 4. cikkben meghatározott formák szerint, különös figyelemmel az alábbi területekre:
a) a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzáférés feltételei, beleértve a kiválasztási és felvételi feltételeket […].”
19. Az 5. cikk a kereshetőségi okkal kapcsolatos, és a következőképpen rendelkezik:
„(1) A megsértett jogot vagy érdeket képviselő szakszervezetek, szövetségek és szervezetek közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban adott felhatalmazás alapján – amely alakiság megsértése semmisséget von maga után – jogosultak arra, hogy a 4. cikk értelmében a hátrányos megkülönböztetés sértettjének nevében, javára vagy e sértettet támogatva a 4. cikk értelmében eljárást indítsanak azon természetes vagy jogi személlyel szemben, akinek/amelynek magatartására vagy aktusára visszavezethető a hátrányos megkülönböztetés.
(2) Az 1. bekezdés szerinti jogalanyok emellett a csoportos hátrányos megkülönböztetés eseteiben is kereshetőségi joggal rendelkeznek, amennyiben nem állapíthatóak meg közvetlenül és azonnal a hátrányos megkülönböztetéssel sértett személyek.”
A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
20. NH rangidős ügyvéd. A Bíróság rendelkezésére álló iratanyag alapján nem vonható le végleges következtetés azzal kapcsolatban, hogy NH jelenleg milyen pozíciót tölt be annál az ügyvédi irodánál, amelybe betársult. NH egy rádióban adott interjú során kijelentette, hogy soha nem venne fel homoszexuális személyeket, és nem működne együtt azokkal saját ügyvédi irodájában. E kijelentéseinek megtétele idején NH ügyvédi irodájában nem volt folyamatban felvételi eljárás.
21. Az Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford (a továbbiakban: Associazione)(6) olyan ügyvédi szervezet, amelynek alapító okirata szerinti célja, hogy „hozzájáruljon az [LMBTI] személyek kultúrájának és jogai tiszteletben tartásának fejlesztéséhez és terjesztéséhez”, és hogy olyan ügyvédek hálózatát hozza létre, akik jogvédelmet kínálnak az LMBTI személyek részére és nemzeti, valamint nemzetközi szinten ellátják az ilyen személyek képviseletét. Az Associazione eljárást indított NH‑val szemben, kérve NH arra kötelezését, hogy a végzés egy részét egy országos lapban tegye közzé, készítsen cselekvési tervet a hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére, és hogy fizessen nem vagyoni kártérítést az Associazione részére.
22. A munkaügyi bíróságként eljáró Tribunale di Bergamo (bergamói bíróság, Olaszország) a 2014. augusztus 6‑i végzésével NH‑val szemben marasztaló ítéletet hozott. Megállapította, hogy az NH által tanúsított magatartás jogsértő, mivel hátrányosan megkülönböztető jellegű, és NH‑t a végzés kért közzétételére, valamint 10 000 euró összegű kártérítésnek az Associazione részére történő megfizetésére kötelezte.
23. Az NH által a szóban forgó végzés ellen benyújtott fellebbezést a Corte d’appello di Brescia (bresciai fellebbviteli bíróság, Olaszország) a 2015. január 23‑i ítéletével elutasította.
24. NH ezen ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország; a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság) elé.
25. A kérdést előterjesztő bíróság kétségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az Associazione képviseleti szervnek minősül‑e a 2000/78 irányelv 9. cikkének (2) bekezdése értelmében, tehát NH‑val szemben kereshetőségi joggal rendelkezik‑e. Azzal kapcsolatban is kétségét fejezi ki, hogy NH kijelentései a 2000/78 irányelv hatálya alá tartoznak‑e azon az alapon, hogy „munkavállalással” kapcsolatosak, vagy azokat egyszerű véleménynyilvánításnak kell tekinteni, amely nem függ össze hátrányosan megkülönböztető felvételi eljárással.
26. A fentiek alapján a kérdést előterjesztő bíróság a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a 2000/78 irányelv 9. cikkét, hogy az eltérő szexuális irányultságú személyek csoportjának bíróság előtti védelmére specializálódott ügyvédekből álló szervezet, amely alapító okiratában megállapítja az e csoport kultúrája és jogai védelmének előmozdítására irányuló célt, automatikusan a közösségi érdek képviselője, és olyan nonprofit jellegű szervezet, amely jogosult a bírósági eljárásban eljárni, kártérítés iránti kereset esetében is, az említett csoport tekintetében hátrányosan megkülönböztetőnek vélt tények fennállása esetén?
2) A hátrányos megkülönböztetéssel szemben a 2000/78 irányelvben nyújtott védelem hatálya alá tartozik‑e az irányelv 2. és 3. cikkének megfelelő értelmezése szerint a homoszexuális személyek csoportjával szemben negatív véleményt kifejező nyilatkozat, amelyben egy szórakoztató rádióműsor során adott interjú közben az interjúalany kijelentette, hogy sosem venne fel ilyen személyeket, vagy működne együtt ilyen személyekkel saját ügyvédi irodájában, jóllehet ilyen felvételi eljárás nem volt folyamatban, és e személy nem is tervezett ilyet?”
27. Írásbeli észrevételeket az NH, az Associazione, a görög kormány és az olasz kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. A 2019. július 15‑i tárgyaláson az NH, az Associazione, az olasz kormány és az Európai Bizottság szóbeli észrevételeket terjesztett elő.
Értékelés
Előzetes észrevételek
28. A jelen ügy alapját képező tényállás nem vitatott. NH egy rádióban adott interjú során kijelentette, hogy nem venne fel homoszexuális személyeket, és nem működne együtt ilyen személyekkel saját ügyvédi irodájában. Az ügy e tényállás jogi minősítésével kapcsolatos. A szóban forgó tényállás a 2000/78 irányelv értelmében vett, munkavégzéssel kapcsolatban alkalmazott hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e? Amennyiben e kérdésre igenlő választ kell adni, rendelkezik‑e az Associazione kereshetőségi joggal NH‑val szemben, ha az áldozatok nem azonosíthatók?
29. Először is tehát arról kell megbizonyosodni, hogy az alapeljárásban fennálló helyzet a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik‑e, majd ezt követően meg kell vizsgálni, hogy az Associazione rendelkezik‑e kereshetőségi joggal a szóban forgó irányelv rendelkezéseinek kikényszerítésére. Ebben a sorrendben foglalkozom az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel (tehát az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerinti megjelenési sorrendjükhöz képest megfordítom a sorrendet).
30. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 2000/78 irányelv címéből, preambulumából, tartalmából és céljából egyaránt az következik, hogy az egy olyan, a „foglalkoztatás és munkavégzés körében” mindenki számára egyenlő bánásmódot biztosító általános keret létrehozására irányul, amely hatékony védelmet biztosít bármely, az 1. cikkében említett okon – köztük a szexuális irányultságon – alapuló hátrányos megkülönböztetéssel szemben.(7)
31. Ezenfelül az irányelvnek az is célja, hogy egységes kiindulási alapot hozzon létre az Európai Unióban a foglalkoztatási és munkavégzési egyenlőség vonatkozásában.(8) Az irányelv által biztosított védelmet azonban minimálisnak kell tekinteni, így a tagállamok kedvezőbb rendelkezéseket vezethetnek be vagy tarthatnak fenn.(9) A 2000/78 irányelv két szinten biztosít védelmet: az anyagi jog szintjén azzal, hogy tiltja – többek között – a szexuális irányultságon alapuló közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetést, és a végrehajtás szintjén azzal, hogy előírja a tagállamok által a hátrányos megkülönböztetés eseteiben biztosítandó jogorvoslat minimális követelményét.
A második kérdésről
32. A második kérdés a 2000/78 irányelv hatályával foglalkozik. A szóban forgó irányelv hatálya alá tartozik‑e a valamely rádióműsor során tett olyan nyilatkozat, amelyben az interjúalany egyértelműen és félreérthetetlenül kijelentette, hogy sosem venne fel homoszexuális személyeket, és nem működne együtt ilyen személyekkel saját ügyvédi irodájában, ha ilyen felvételi eljárás nem volt folyamatban, és e személy nem is tervezett ilyet?
33. A hátrányos megkülönböztetés fennállására utaló tények értékelése a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően a nemzeti bíróságok vagy az egyéb illetékes szervek feladata.(10) Ennek alapján számomra úgy tűnik, hogy amennyiben a 2000/78 irányelv alkalmazandó, a jelen ügynek a Bíróságnak előadott tényállása közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Nyilvánvaló, hogy az NH ügyvédi irodájában munkát kereső homoszexuális személyek a hasonló helyzetben lévő más személyekhez képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnének – vagyis nem alkalmaznák őket – a szexuális irányultságuk miatt.(11)
34. A 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik‑e a kérdést előterjesztő bíróság által bemutatott tényállás? E tényállás a „foglalkoztatásnak és munkavégzésnek”, közelebbről pedig a „munkavállaláshoz való hozzájutás feltételeinek” az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott kategóriájába tartozik‑e?
A 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatályáról
35. A kérdést előterjesztő bíróság kétségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy kellő kapcsolat áll‑e fenn NH rádióinterjú során tett kijelentései és a munkavállaláshoz való hozzájutás között, mivel e kijelentések megtételének időpontjában NH ügyvédi irodájában nem volt folyamatban felvételi eljárás, és még álláshirdetést sem jelentettek meg. Azt is megjegyzi, hogy a felvételi eljáráshoz még minimálisan sem kapcsolódó egyszerű véleménynyilvánítást a véleménynyilvánítás szabadsága védi.
36. NH előadja, hogy nem volt felvételi eljárás folyamatban, és ilyet nem is terveztek. Így nem állt fenn szakmai kontextus. Egyszerű polgárként a személyes véleményét fejezte ki.
37. Az olasz kormány a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy meg kell vizsgálni, a kijelentések milyen kontextusban hangzottak el. A munkavállaláshoz való hozzájutással fennálló összefüggés eltérő lehet aszerint, hogy a kijelentéseket munkáltatók és újságírók részvételével megtartott, komoly közvetítés vagy iróniával teli politikai szatíraműsor során tették‑e.
38. Úgy tekinthető‑e, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló kijelentések a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti „munkavállaláshoz való hozzájutás” hatálya alá tartoznak akkor is, ha nem volt felvételi eljárás folyamatban?
39. E rendelkezés szerint a hátrányos megkülönböztetést a „kiválasztási kritériumok”, a „toborzási feltételek” és az „előmenetel” vonatkozásában kell elkerülni. E rendelkezés azonban nem határozza meg a „munkavállaláshoz való hozzájutás” jelentését.
40. Márpedig az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját.(12)
41. A 2000/78 irányelv a hatálya alá tartozó területen konkretizálja a Charta 21. cikkében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.(13) Maga az irányelv nem foglalkozik a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód elvével. A hátrányos megkülönböztetés e formáinak tilalma, amint ezen irányelv (3) és (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, a különböző nemzetközi megállapodásokból és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból ered.(14) Az irányelv célja az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítása révén a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása a mindenki számára biztosítandó esélyegyenlőségre tekintettel, a polgároknak a gazdasági, kulturális és társadalmi életben való teljes részvételéhez, valamint képességeik kibontakoztatásához történő hozzájárulása céljából.(15)
42. A 2000/78 irányelv tárgyára, az általa védeni kívánt jogok jellegére tekintettel annak hatályát nem lehet megszorító módon meghatározni.(16) Ez vonatkozik továbbá az irányelvben szereplő, annak tárgyi hatályát meghatározó kifejezésekre, köztük a foglalkoztatásra, a hozzájutásra, a pályaválasztási tanácsadásra és szakmai továbbképzésre, a munkakörülményekre, a szociális védelemre és előnyökre. Az önálló és nem önálló kereső tevékenységhez való hozzájutás tekintetében alkalmazott egyenlő bánásmód magában foglalja minden olyan hátrányos megkülönböztetés megszüntetését, amely olyan rendelkezésből ered, amely megakadályozza, hogy a magánszemélyek a foglalkoztatás és a munkavégzés valamennyi formájához hozzájussanak.(17) A foglalkoztatás és a munkavégzés kulcselemei a mindenki számára biztosítandó esélyegyenlőségnek.(18)
43. A „hozzájutás” kifejezés jelentése „eszköz vagy lehetőség valamely hely megközelítésére vagy oda történő belépésre”(19). A „munkavállaláshoz való hozzájutás” esetén a szóban forgó kifejezés a nem önálló munka megszerzésének feltételeit, kritériumait, eszközeit és módjait foglalja magában. Ha valamely munkáltató úgy határoz, hogy egyes személyeket az (észlelt) szexuális irányultságuk okán nem vesz fel, a foglalkoztatást illetően (negatív) hátrányosan megkülönböztető jellegű kiválasztási feltételt határoz meg. Az ilyen helyzet teljességgel a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik.
44. Ahogyan azt kollégám, Poiares Maduro főtanácsnok kifejtette, a munkavállalás és szakmai fejlődés lehetősége „mindenki számára alapvető jelentőségű, nem csupán mint az életfeltételek megteremtését szolgáló eszköz, hanem mint az önmegvalósítás és az egyéni képességek kibontakoztatásának fontos módja. Aki hátrányosan megkülönböztet egy gyanús kategóriájú egyént, az igazságtalanul megfosztja őt az értékes választási lehetőségektől. Ennek következtében a személy önálló életviteli képessége kerül komoly veszélybe, hiszen nem a saját választása, hanem valaki más előítélete alakítja az élete egyik fontos részét. Az ezekbe a csoportokba tartozó személyek tulajdonságaik alapján való kedvezőtlenebb bánásmódban részesítésével autonómiájuk gyakorlásától fosztja meg őket a hátrányosan megkülönböztető személy. Ezen a ponton helyes és indokolt a hátrányos megkülönböztetést tiltó jog beavatkozása. Az egyenlőség értékelésével és az egyenlőség jog általi megvalósítása melletti elkötelezettséggel lényegében azt szeretnénk elérni, hogy mindenki számára biztosítottak legyenek az autonóm élet feltételei.”(20)
45. Bár a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem foglalkozik közvetlenül a jelen ügy tárgyát képező kérdéssel, ad némi iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mit jelent a „munkavállaláshoz való hozzájutás”.
46. A Bíróság a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekben tág jelentést tulajdonított a „munkavállaláshoz való hozzájutásnak”. A Bíróság tehát megállapította, hogy „nem csak a munkaviszony létesítése előtt az annak megszerzéséhez teljesítendő feltételek […] tartoznak a munkavállaláshoz való hozzájutás fogalmába”, hanem azok a tényezők is, amelyek befolyásolják egy adott személy arra vonatkozó döntését, hogy elfogad‑e valamely állásajánlatot.(21)
47. A 2000/43 irányelv értelmezésével kapcsolatos Feryn ügyben a társaság igazgatója nyilvánosan kijelentette, hogy vállalata ajtóbeszerelő munkásokat keres, ám nem vehet fel „allochtonokat”, mivel az ügyfelek nem kívánják őket a munka elvégzése céljából az otthonukba beengedni. A Bíróság megállapította, hogy „ilyen, hátrányosan megkülönböztető munkaerő‑felvételi politika gyanúját megalapozó tényeknek tekinthetők az olyan nyilatkozatok, amelyek útján valamely munkáltató nyilvánosan tudatja, hogy foglalkoztatási politikájának keretében sohasem fog bizonyos etnikai vagy faji származású munkavállalókat felvenni”. Ugyanis az a tény, hogy egy munkáltató nyilvánosan kijelenti, hogy nem vesz fel bizonyos etnikai vagy faji származású munkavállalókat, ami nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy egyes jelölteket visszatartson jelentkezésük benyújtásától, és ennélfogva akadályozza a munkaerőpiachoz való hozzáférésüket, a munkaerő‑felvétel során alkalmazott olyan közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg a 2000/43 irányelv értelmében, amely fennállásának nem feltétele, hogy azonosítható legyen egy sértett személy, aki állítása szerint ilyen hátrányos megkülönböztetésnek vált áldozatává.(22)
48. A jelen ügyhöz közelebb áll az Asociaţia Accept ügy, amelynek tárgyát – a jelen ügyéhez hasonlóan – a 2000/78 irányelv értelmezése képezte. Abban az ügyben az FC Steaua egy jelentős részvényese, aki a klub „finanszírozójaként” járt el, X hivatásos labdarúgó esetleges átigazolását illetően a médiának adott interjú során úgy nyilatkozott, hogy nem venne fel homoszexuálist a csapatba. A labdarúgóklub nem kezdeményezett egyeztetéseket a homoszexuálisnak ismert X sportoló felvételére. A labdarúgóklub azonban feltehetőleg a szexuális irányultsága miatt nem vette fel a szóban forgó sportolót.(23)
49. A Bíróság megállapította, hogy az alapeljáráséhoz hasonló tényállás alapján feltételezhető, hogy a 2000/78 irányelv értelmében vett hátrányos megkülönböztetés valósult meg. E megállapítást nem befolyásolja, hogy „a hivatásos labdarúgók felvételi eljárása nem nyilvános felhívás vagy közvetlen tárgyalás alapján zajlik, hanem egy olyan kiválasztási eljárás eredményeképpen, amelynek előfeltétele a jelentkezések benyújtása és azoknak a munkáltató érdekeire tekintettel történő előválogatása”. Ezenfelül „egy alperes munkáltató nem tudja megcáfolni a hátrányosan megkülönböztető munkaerő‑felvételi politika folytatására utaló tények fennállását azon kijelentésre szorítkozva, hogy a homofób munkaerő‑felvételi politika fennállását sugalmazó nyilatkozatok olyan személytől származnak, aki bár állítása és a látszat szerint a munkáltató irányításában fontos szerepet tölt be, a munkaerő‑felvételi kérdésekre vonatkozóan nem rendelkezik döntési joggal”. Az, hogy a munkáltató „nem határolódott el egyértelműen a szóban forgó nyilatkozatoktól, olyan körülménynek minősül, amelyet az eljáró hatóság figyelembe vehet a tényállás átfogó vizsgálata során”. Az érintett védett csoportok véleménye is releváns bizonyítéknak minősülhet az alapügyben szóban forgó nyilatkozatok átfogó értékelésénél. Ezenfelül az, hogy valamely hivatásos labdarúgóklub nem kezdeményezett egyeztetéseket egy homoszexuálisnak ismert sportoló felvételére, „nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a klub által alkalmazott hátrányos megkülönböztetés fennállására utaló tényállást megvalósultnak lehessen tekinteni”(24).
50. Ennélfogva a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő, „munkavállaláshoz való hozzájutás” hatályát illetően a következő elveket vezetem le: i. e fogalmat az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni; ii. a 2000/78 irányelv tárgyára, az általa védeni kívánt jogok jellegére tekintettel annak hatályát nem lehet megszorító módon meghatározni; iii. az olyan nyilvános kijelentések, hogy nem vesznek fel valamely védett csoportba tartozó személyeket, nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy egyes jelölteket visszatartson jelentkezésük benyújtásától, és ennélfogva akadályozza a munkaerőpiachoz való hozzáférésüket; iv. ezt nem befolyásolja a felvétel módja (volt‑e pályázati felhívás, kiválasztási eljárás stb.); v. amennyiben észszerűen úgy tekinthető, hogy a kiválasztási feltételeket illetően hátrányosan megkülönböztető jellegű kijelentéseket tevő személy befolyást gyakorolhat a potenciális munkáltatóra, az sem releváns, hogy e személy a munkaerő‑felvételi kérdésekre vonatkozóan nem rendelkezik döntési joggal; vi. az, hogy valamely munkáltató nem kezdeményezett egyeztetéseket egy védett csoport tagjának ismert sportoló felvételére, nem zárja ki a hátrányos megkülönböztetés fennállásának megállapítását, és vii. a hátrányos megkülönböztetés fennállása megállapításának nem feltétele, hogy azonosítható legyen egy sértett személy. A figyelembe vehető más releváns tényezők között szerepel az, hogy az adott munkáltató elhatárolta‑e magát e kijelentésektől, valamint az érintett védett csoporttal kapcsolatos felfogás.
51. Ennek alapján az alapeljárásban szereplőhöz hasonló hátrányosan megkülönböztető jellegű kijelentéseknek mennyire szorosan kell kapcsolódniuk tényleges felvételi eljáráshoz, hogy a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozzanak?
52. Számomra úgy tűnik, hogy nem elegendő, ha pusztán hipotetikus kapcsolat áll fenn. Így például tegyük fel, hogy valaki kijelenti, „ha én ügyvéd lennék, soha nem vennék fel LMBTI személyt az ügyvédi irodámba”. Amennyiben e kijelentést tevő személy nem ügyvéd, hanem építész, és semmilyen minőségben nem dolgozik ügyvédi irodában, bármennyire is sajnálatos e kijelentés, nem függ össze ténylegesen a munkavállaláshoz való hozzájutással. Ugyanez következik abból, ha valakinek nincs kertje, és kilátása sincs arra, hogy kertet vásároljon, azonban kijelenti, hogy soha nem venne fel LMBTI kertészt. A példákat tovább lehetne sorolni. Azok megfogalmazásától függően a hátrányosan megkülönböztető jellegű kijelentés és a munkavállaláshoz való hozzájutás közötti összefüggés szorosabb vagy lazább lesz.
53. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából általam levont elveknek köszönhetően azonban meghatározható az olyan kritériumok (nem kimerítő jellegű) felsorolása, amelyek alapján megállapítható, hogy a hátrányosan megkülönböztető jellegű kijelentések és a munkavállaláshoz való hozzájutás között mikor áll fenn kellő összefüggés ahhoz, hogy e kijelentések a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozzanak.
54. Meg kell tehát vizsgálni a kijelentéseket tevő személy jogállását és minőségét. E személynek valóban potenciális munkáltatónak vagy olyan valakinek kell lennie, aki jogilag vagy ténylegesen jelentős hatást képes gyakorolni a potenciális munkáltató munkaerő‑felvételi politikájára, vagy legalábbis észszerűen olyannak tekinthető, aki képes ilyen befolyás gyakorlására akkor is, ha a munkaerő‑felvételi kérdésekre vonatkozóan nem rendelkezik döntési joggal.
55. A kijelentések jellegét és tartalmát is figyelembe kell venni. Azoknak a potenciális munkáltató vagy a szóban forgó kijelentéseket tevő személy tevékenységi területén, vagyis olyan területen történő munkavállalásra kell vonatkozniuk, amelyen a szóban forgó személy valószínűsíthetően munkaerőt vesz fel. E kijelentésekből megállapíthatónak kell lennie a munkáltató arra vonatkozó szándékának, hogy hátrányosan megkülönböztesse a védett csoport tagjait. E kijelentéseknek továbbá olyan jellegűeknek kell lenniük, hogy a védett csoporthoz tartozó személyeket visszatartsák a jelentkezéstől abban az esetben, ha a szóban forgó potenciális munkáltatónál üresedés következik be. Ezzel összefüggésben számomra úgy tűnik, hogy megdönthető vélelemnek kell fennállnia arra vonatkozóan, hogy a potenciális munkáltató előbb vagy utóbb munkaerőt kíván majd felvenni, és hogy a munkaerő felvétele során azt a hátrányosan megkülönböztető jellegű feltételt fogja alkalmazni, amely a nyilvános kijelentése szerint a munkaerő‑felvételi politikájának részét képezi. E vélelem megdöntésének kötelezettsége tehát minden egyes munkaerő‑felvétel esetén a potenciális munkáltatót terhelné.(25)
56. A kijelentések megtételének kontextusa is releváns. E kijelentések magánjellegű megjegyzések voltak‑e (például azt a vacsorapartnerének jelentette ki az adott személy), vagy azokat nyilvánosan tették meg (vagy még rosszabb, élő adásban tették, majd azt követően átvette azokat a közösségi média)? Mindemellett nyomatékosan elutasítom azt, hogy a „humoros” hátrányosan megkülönböztető jellegű kijelentések bizonyos értelemben „nem számítanak”, vagy hogy azok elfogadhatók. A humor erős eszköz és azzal túlságosan is könnyű visszaélni. Könnyen elképzelhető, hogy a potenciális munkáltató LMBTI pályázók jelenlétében előadott homofób „viccei” hallatára megfagy a levegő.
57. Végezetül fontos figyelembe venni azt, hogy a megtett kijelentések jellege, tartalma és kontextusa milyen mértékben tarthatja vissza a védett csoportba tartozó személyeket attól, hogy munkára jelentkezzenek a szóban forgó munkáltatónál. Ahogyan azt Poiares Maduro főtanácsnok a Feryn ügyre vonatkozó indítványában meggyőzően kifejtette, „a »szelekció« minden felvételi eljárás során azon személyek között a legnagyobb, akik jelentkeznek egy adott munkára, és akik nem. Észszerűen senkitől sem várható el, hogy egy olyan állásra jelentkezzen, amely esetében előre tudja, hogy faji vagy etnikai származása miatt semmi esélye a felvételre. Ennélfogva valamely munkáltató olyan nyilvános kijelentése, miszerint meghatározott faji vagy etnikai származású személyek ne is jelentkezzenek, minden, csak nem hipotetikus hatású. Egy ilyen cselekedet hátrányos megkülönböztető voltának figyelmen kívül hagyása szemet hunyna a társadalmi valóság felett, miszerint az ilyen kijelentések megalázó és demoralizáló hatással bírnak a munkaerőpiacon megjelenni kívánó, ilyen faji származású személyekre, különösen azokra, akiket érdekelt volna a szóban forgó munkáltatónál meghirdetett munka”(26).
58. A Bíróságnak adott tájékoztatás szerint NH rangidős ügyvéd, és az általa tett kijelentésekben a saját ügyvédi irodájára utalt. NH egyértelműen olyan (negatív) felvételi feltételt fogalmazott meg, amellyel hátrányosan megkülönbözteti az esetleges homoszexuális pályázókat. Kijelentéseit a rádióban, nyilvánosan tette. E kijelentések széles körben elterjedtek; az olasz kormány meg is jegyezte a tárgyaláson, hogy azok könnyen megtalálhatók az interneten. A kijelentések az esetleges homoszexuális pályázókat valószínűleg visszatartották attól, hogy ügyvédként vagy kisegítő személyként történő foglalkoztatásukat kérjék a szóban forgó ügyvédi irodában.
59. Arra a következtetésre jutok, hogy az alapeljárásban szereplőkhöz hasonló kijelentések a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozhatnak. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a végleges álláspont kialakításához szükséges mértékben alaposabban megállapítsa és megvizsgálja a releváns tényállást.(27)
A véleménynyilvánítás szabadságába történő beavatkozásról
60. A kérdést előterjesztő bíróság kérdésként veti fel, hogy NH kijelentései a véleménynyilvánítás szabadsága által védett kijelentések‑e, miközben megállapítja, hogy a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni jogi szabályozás nem tekinthető a szóban forgó szabadságba történő beavatkozásnak.
61. A véleménynyilvánítás szabadsága, a munkavállaláshoz való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve a Charta (11. cikkének (1) bekezdése, 15. cikkének (1) bekezdése és 21. cikkének (1) bekezdése) által elismert alapvető jog. A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik legfontosabb alapját képezi. Főszabály szerint nem csupán azokra az információkra, illetve eszmékre vonatkozik, amelyeket kedvezően fogadnak vagy ártalmatlannak, illetve közömbösnek tartanak, hanem azokra is, amelyek sértők, megbotránkoztatók vagy zavarók.(28) A véleménynyilvánítás szabadsága azonban korlátozott.(29)
62. Álláspontom szerint az uniós jogalkotó a 2000/78 irányelv elfogadásával egyértelmű döntést fejezett ki. A hátrányosan megkülönböztető jellegű és a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozó kijelentések nem mentesíthetők a véleménynyilvánítás szabadságára történő hivatkozással. Az adott munkáltató tehát nem teheti meg, hogy kijelenti azt, hogy nem alkalmazna LMBTI személyeket vagy fogyatékkal élő személyeket, keresztényeket, muszlimokat, illetve zsidókat, majd ezt követően védekezésként a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozik. Az adott munkáltató e kijelentés megtétele során nem a véleménynyilvánításhoz való szabadságát gyakorolja. Ehelyett hátrányosan megkülönböztető jellegű munkaerő‑felvételi politikát jelent be.
63. Megengedhető volt‑e az uniós jogalkotó említett döntése?
64. A Charta 52. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a Chartában rögzített jogok és szabadságok gyakorlásának korlátozását azzal a feltétellel, hogy ilyen korlátozást kizárólag a törvény írhat elő, annak tiszteletben kell tartania e jogok és szabadságok lényeges tartalmát, és annak az arányosság elvére figyelemmel az elengedhetetlen és ténylegesen az Európai Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét kell szolgálnia.(30)
65. A jelen ügyben teljesülnek ezek a feltételek.
66. Először is, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását jogszabály, nevezetesen a 2000/78 irányelv írja elő.
67. Másodszor, a görög kormány írásbeli észrevételeiben kifejtett érvelésének megfelelően a véleménynyilvánítás szabadságának a 2000/78 irányelvből eredő korlátozása igazolható az irányelv célkitűzései, azaz, a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód, valamint a foglalkoztatás magas szintje és a magas szintű szociális védelem alapján; és a korlátozások elengedhetetlenek e célkitűzések megvalósításához. A foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód, amely a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem alapvető jogának a kifejeződése, az Európai Unió által elismert általános érdekű célkitűzésnek minősül.
68. Harmadszor, bár az irányelv célkitűzéseinek megvalósítása a véleménynyilvánítás szabadságába történő beavatkozást jelenthet, e beavatkozás nem olyan mértékű, hogy hátrányosan érintse a szóban forgó jog lényegét. A 2000/78 irányelvvel a hátrányosan megkülönböztető jellegű vélemények kifejezése csak korlátozott körben, nevezetesen a foglalkoztatás és munkavégzés terén ellentétes.
69. Negyedszer, érvényesül az arányosság elve. A 2000/78 irányelv hatályát (a tiltott hátrányos megkülönböztetés okait felsoroló) 1. és (az irányelv személyi és tárgyi hatályát meghatározó) 3. cikk határozza meg. Kizárólag az olyan kijelentés tilos, amely a foglalkoztatás és munkavégzés terén alkalmazott hátrányos megkülönböztetést valósít meg. A véleménynyilvánítás szabadságába történő ilyen beavatkozás nem haladja meg azt a mértéket, amely elengedhetetlen és megfelelő az irányelv célkitűzéseinek megvalósításához.(31)
70. Ez az értelmezés összhangban van a strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatával.(32) Mivel a véleménynyilvánítás szabadsága „kötelezettségekkel és felelőséggel jár együtt”, az EJEE 10. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a beavatkozást „mások jó hírneve vagy jogai” védelmében, amennyiben az „törvényben meghatározott” és „szükséges egy demokratikus társadalomban”. A Vejdeland és társai kontra Svédország ügyben személyek egy csoportja egy iskolában a homoszexuálisokkal szembeni megvetést kifejező szórólapokat osztogatott. A strasbourgi bíróság megállapította, hogy az EJEE 10. cikkének (1) bekezdése által biztosított, véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozás indokolt az EJEE 10. cikkének (2) bekezdése alapján. A strasbourgi bíróság abban az ügyben hangsúlyozta, hogy a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés ugyanolyan súlyos, mint a faji hovatartozáson, származáson vagy bőrszínen alapuló hátrányos megkülönböztetés. Helybenhagyta azt a megállapítást, amellyel Svédország legfelsőbb bírósága elismerte, hogy a „kérelmezőknek” joguk van, hogy kifejezzék gondolataikat, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a személyeknek a jogok és szabadságok mellett kötelezettségeik is vannak; az egyik ilyen kötelezettség a másokat és jogaikat indokolatlanul sértő kijelentések lehetőség szerinti elkerülése, [és] megállapította, hogy a szórólapokon szereplő kijelentések szükségtelenül sértők”(33).
71. Ennélfogva úgy vélem, hogy a munkavállaláshoz való hozzájutással kapcsolatos közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősülő kijelentések 2000/78 irányelv szerinti tilalma nem tekinthető a véleménynyilvánítás szabadságába való olyan beavatkozásnak, amely sérti a Charta 11. cikkének (1) bekezdése által biztosított jogokat.
A 2000/78 irányelvtől való eltérés lehetőségéről
72. Jeleztem, hogy álláspontom szerint NH rádióműsorban tett kijelentései a szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósítanak meg.(34) Így a 2000/78 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján tiltott kijelentésekről van szó. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés esetén eltérés kizárólag foglalkozási követelmények (4. cikk), az életkoron alapuló eltérő bánásmód igazolása (6. cikk), pozitív és különleges intézkedések (7. cikk), valamint többek között a mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükséges intézkedések (a 2. cikk (5) bekezdése) körében lehetséges.
73. Egyik fél sem hivatkozott a 4., 6. vagy 7. cikk szerinti eltérés alkalmazhatóságára, és számomra azok egyértelműen irrelevánsnak tűnnek. Mivel a 2. cikk (5) bekezdéséről volt szó a tárgyaláson, azt röviden vizsgálom meg.
74. A Bíróság megállapította, hogy „az uniós jogalkotó e rendelkezés elfogadásával a foglalkoztatás és a munkavégzés területén meg kívánta előzni, illetve fel kívánta oldani az egyrészt az egyenlő bánásmód elve, másrészt a demokratikus társadalom működéséhez nélkülözhetetlen következő célok szükségessége közötti konfliktust: a közbiztonság és a közrend fenntartása, a bűncselekmények megakadályozása, az egészség védelme, valamint a mások jogainak és szabadságának védelme. E jogalkotó úgy határozott, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkének (5) bekezdésében felsorolt bizonyos esetekben az ezen irányelvben szereplő elvek nem alkalmazandók az annak 1. cikkében foglalt okok valamelyikén alapuló eltérő bánásmódot megvalósító intézkedésekre, feltéve mindazonáltal, ha ezen intézkedések »szükségesek« a fent említett célok megvalósításához”(35). A 2. cikk (5) bekezdését – mint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérést – szigorúan kell értelmezni.(36)
75. Álláspontom szerint a jelen ügyben nem alkalmazható a 2. cikk (5) bekezdésén alapuló eltérés. Először is, ezen eltérés alkalmazása céljából semmilyen nemzeti jogszabályt nem határoztak meg. Másodszor, még ha létezne is ilyen jogszabály (bár nem ez a helyzet), nem látom be, a munkavállaláshoz való hozzájutást megakadályozó, hátrányosan megkülönböztető jellegű kijelentések lehetővé tételét hogyan lehetne úgy értelmezni, hogy az „nélkülözhetetlen” „a demokratikus társadalom működéséhez szükséges egyéni jogok és szabadságok védelméhez”(37).
76. Ebből az következik, hogy a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalmától a 2000/78 irányelv alapján lehetséges eltérések egyike sem alkalmazható a jelen ügyben.
77. A fentiekre tekintettel arra a következtetésre jutok, hogy az adott interjúalany által valamely rádióműsor során tett olyan nyilatkozat, amely szerint soha nem venne fel homoszexuális személyt az ügyvédi irodájába, és nem kíván ilyen személlyel együttműködni, a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozhat, mivel megakadályozhatja a munkavállaláshoz való hozzájutást. Amennyiben e nyilatkozatot nem munkaerő‑felvételi eljárás keretében teszik, a nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy a munkavállaláshoz való hozzájutással fennálló összefüggés nem hipotetikus‑e a nyilatkozó személy jogállására és minőségére, a nyilatkozat jellegére, tartalmára és kontextusára, valamint arra tekintettel, hogy e nyilatkozat milyen mértékben tartja vissza a védett csoportba tartozó személyeket attól, hogy állás betöltésére jelentkezzenek a szóban forgó munkáltatónál. A munkavállaláshoz való hozzájutással kapcsolatos közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősülő nyilatkozatoknak a 2000/78 irányelv 2. és 3. cikke szerinti tilalma nem tekinthető a véleménynyilvánítás szabadságába való olyan beavatkozásnak, amely sérti a Charta 11. cikkének (1) bekezdése által biztosított jogokat.
Az első kérdésről
78. Emlékeztetek arra, hogy az Associazione olyan ügyvédi szervezet, amelynek alapító okirata szerinti célja, hogy „hozzájáruljon az [LMBTI] személyek kultúrájának és jogai tiszteletben tartásának fejlesztéséhez és terjesztéséhez”, és hogy olyan ügyvédek hálózatát hozza létre, akik jogvédelmet kínálnak az LMBTI személyek részére, és nemzeti, valamint nemzetközi szinten ellátják az ilyen személyek képviseletét. A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével arról kíván megbizonyosodni, hogy az ilyen szervezet automatikusan jogosult‑e a bírósági eljárásban eljárni – akár kártérítés iránti kereset esetében is – olyan körülmények esetén, amelyek állítólagosan a szexuális irányultság alapján történő hátrányosan megkülönböztetést valósítanak meg.
79. Ennek alapján három kérdés merül fel. Először is, azonosítható áldozat hiányában rendelkeznek‑e a szervezetek kereshetőségi joggal a 2000/78 irányelven alapuló kötelezettségek kikényszerítésére? Másodszor, a szervezeteknek teljesíteniük kell‑e bizonyos feltételeket ahhoz, hogy kereshetőségi joggal rendelkezzenek, és ha igen, melyek ezek a feltételek? Harmadszor, a szervezeteket a 2000/78 irányelven alapuló kötelezettségek érvényesítése céljából azonosítható áldozat hiányában megillető kereshetőségi jog magában foglalja‑e a kártérítés iránti keresetet is?
Azonosítható áldozat hiányában rendelkeznek‑e a szervezetek kereshetőségi joggal a 2000/78 irányelven alapuló kötelezettségek kikényszerítésére?
80. A 2000/78 irányelv 9. cikke megerősíti a hatékony jogorvoslathoz való alapvető jogot, és előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy bármely olyan személy, aki állítása szerint hátrányos megkülönböztetést szenvedett, érvényesíthesse jogait.(38) E rendelkezés értelmében nem csak az állítása szerint hátrányos megkülönböztetés által érintett személy, hanem – a 9. cikk (2) bekezdésével összhangban – olyan, törvényes érdekkel rendelkező szervezet is érvényesítheti az irányelven alapuló jogait, amely szervezet bármilyen jogi és/vagy közigazgatási eljárásban, akár a panaszos helyett, akár a sértett személy mellett fellépve, annak jóváhagyásával vesz részt.
81. E megfogalmazás azonban nem jelenti azt, hogy a szervezetek azonosítható sértett személy hiányában nem rendelkeznek kereshetőségi joggal. Nehezen lenne megvalósítható az irányelvnek a polgárok gazdasági, kulturális és társadalmi életben való teljes részvételét érintő feltételek javítására irányuló célja, ha a 2000/78 irányelv kizárólag azon esetekre korlátozódna, amelyekben egy felvételt nem nyert jelölt, aki állítása szerint (a jelen ügyben) közvetlen hátrányos megkülönböztetés áldozata, bírósági eljárást indít a munkáltatóval szemben.(39)
82. A 2000/78 irányelv „minimumkövetelményekről” szóló 8. cikkének (1) bekezdése „csökkentést kizáró” rendelkezést vezet be az olyan tagállamok vonatkozásában, amelyek az irányelvben biztosítottnál magasabb szintű védelmet biztosító jogi szabályozással rendelkeznek, vagy ilyen szabályozást kívánnak elfogadni.(40) E cikk értelmében az irányelv végrehajtása semmilyen körülmények között nem jelenthet jogalapot az irányelv hatálya alá tartozó területeken a hátrányos megkülönböztetés elleni védelemnek a tagállamok által már elért szintjéhez képest történő csökkentésére.(41)
83. A Bíróság a 2000/78 irányelv 8. cikkének (1) bekezdését a 9. cikkének (2) bekezdésével összhangban értelmezve már megállapította, hogy a 2000/78 irányelv egyáltalán nem tiltja, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályaikban biztosítsák, hogy az egyesületek, amelyeknek érdekükben áll az ebben az irányelvben előírt rendelkezések betartásának biztosítása, bírósági vagy közigazgatási eljárást indíthassanak akkor is, ha nem egy meghatározott sértett személy nevében, illetve egy azonosítható sértett személy hiányában járnak el.(42) A Bíróság tehát az Asociaţia Accept ítéletben megállapította, hogy az olyan társadalmi szervezet, amelynek célja, hogy előmozdítsa, illetve védje a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transzszexuális személyek jogait, keresetet nyújthat be többek között bírság kiszabását kérve valamely labdarúgóklubbal és annak egyik részvényesével szemben azon az alapon, hogy valamely hivatásos futballjátékost amiatt nem vettek fel, hogy ismerten homoszexuális.
84. E megközelítés összhangban van a Bíróság ítélkezési gyakorlatának általános irányával. A Bíróság ugyanis a Feryn ügyben is ugyanezt a megoldást alkalmazta. Abban az ügyben a 2000/43 irányelv 13. cikkének értelmében az egyenlő bánásmód megvalósulásának ösztönzése céljából kijelölt szerv annak megállapítását kérte a belga munkaügyi bíróságtól, hogy a Feryn hátrányosan megkülönböztető munkaerő‑felvételi politikát folytat. A Bíróság – először is azon az alapon, hogy a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fennállásának nem feltétele, hogy azonosítható legyen egy sértett személy, aki állítása szerint ilyen hátrányos megkülönböztetésnek vált áldozatává, másrészről azon az alapon, hogy a 2000/43 irányelv a (2000/78 irányelv 8. cikkének (1) bekezdéséhez hasonlóan) „minimum követelményekre” vonatkozó rendelkezést tartalmaz – megállapította, hogy ezen irányelv nem tiltja, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy azok az egyesületek, amelyeknek törvényes érdekükben áll az irányelvben előírt rendelkezések betartásának biztosítása, eljárást kezdeményezzenek akkor is, ha nem egy meghatározott sértett személy nevében, illetve egy azonosítható sértett személy hiányában járnak el.(43)
85. A 2000/78 irányelvnek a Bíróság által ítélkezési gyakorlatában értelmezett 9. cikkének (2) bekezdéséből és 8. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a tagállamok további jogérvényesítési lehetőségeket biztosíthatnak. Számomra úgy tűnik – bár ezt kizárólag a nemzeti bíróság feladata értékelni –, hogy a 216/2003. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 5. cikkének (2) bekezdése éppen ezt teszi, amikor kifejezetten elismeri, hogy az (1) bekezdésében meghatározott szervezetek „a csoportos hátrányos megkülönböztetés eseteiben is kereshetőségi joggal rendelkeznek, amennyiben nem állapíthatók meg közvetlenül és azonnal a hátrányos megkülönböztetéssel sértett személyek”.
A szervezeteknek teljesíteniük kell‑e bizonyos feltételeket ahhoz, hogy kereshetőségi joggal rendelkezzenek, és ha igen, melyek ezek a feltételek?
86. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozó, hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekben a szervezeteket megillető kereshetőségi jogra Olaszországban a 216/2003. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 5. cikkének (1) bekezdése az irányadó, amely kereshetőségi jogot biztosít „a megsértett jogot vagy érdeket képviselő szakszervezetek, szövetségek és szervezetek” számára. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a nemzeti jogalkotó a más területeken tevékenységet végző szervezetek jogállásával ellentétben e tekintetben nem határozott meg kiegészítő feltételeket. A szervezet eljáráshoz fűződő törvényes érdekének fennállását tehát minden esetben egyedileg kell megvizsgálni.
87. NH álláspontja szerint nem tekinthető úgy, hogy az Associazione az LMBTI személyek érdekeit képviseli, ennélfogva a jelen ügyben nem rendelkezik kereshetőségi joggal. Az Associazione tagja hozzávetőlegesen 100 olyan ügyvéd, aki maga nem LMBTI személy. Az Associazione célja, hogy előmozdítsa az LMBTI személyek jogait és kultúráját, valamint biztosítsa a jogi képviseletüket. E szervezet nonprofit jellege nem bizonyos.
88. A 2000/78 irányelv 9. cikkének (2) bekezdése alapján a szervezetek kereshetőségi jogának egyetlen feltétele, hogy törvényes érdekük fűződjön az irányelv rendelkezéseinek betartásához.
89. A Bíróság az Asociaţia Accept ügyben a 2000/78 irányelv 9. cikkének (2) bekezdését az irányelv 8. cikkének (1) bekezdése alapján vizsgálta, és megállapította, hogy a szóban forgó rendelkezés „egyáltalán nem tiltja, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályaikban biztosítsák, hogy az egyesületek, amelyeknek érdekükben áll az ebben az irányelvben előírt rendelkezések betartásának biztosítása, bírósági vagy közigazgatási eljárást indíthassanak annak érdekében, hogy az említett irányelvből eredő kötelezettségeket biztosítsák, akkor is, ha nem egy meghatározott sértett személy nevében, illetve egy azonosítható sértett személy hiányában járnak el”(44). Ezenfelül e megállapítás jelöli ki a szervezetek javára az irányelven alapuló kötelezettségek érvényesítése céljából elismert kereshetőségi jog és az actio popularis közötti választóvonalat.
90. Az irányelv kifejezett kereszthivatkozást tartalmaz a nemzeti jogra vonatkozóan. Amennyiben tehát nincs sértett személy vagy azonosítható áldozat, a szervezetek kereshetőségi jogára az uniós jog nem irányadó.(45) A szervezetek által érvényesíteni kívánt anyagi jogok és kötelezettségek azonban a 2000/78 irányelvből erednek.
91. A jelen ügy e tekintetben eltér a Julián Hernández és társai ügytől.(46) A Bíróság abban az ügyben a 2008/94 irányelv(47) 11. cikkének első bekezdését vizsgálta meg, amely szerint a szóban forgó irányelv „nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be”. A Bíróság megállapította, hogy ezen rendelkezés nem ruházza fel a tagállamokat az uniós jog alapján történő jogalkotás lehetőségével, hanem arra korlátozódik, hogy elismerje a tagállamok azon lehetőségét, hogy kedvezőbb rendelkezéseket írjanak elő a nemzeti jog alapján, az ezen irányelvvel létrehozott rendszer keretén kívül.(48) Következésképpen nem tekinthető a 2008/94 irányelv hatálya alá tartozónak az olyan nemzeti jogi rendelkezés, amely arra szorítkozik, hogy (az ezen irányelv 11. cikkének első bekezdésében megerősített) kizárólagos tagállami hatáskör gyakorlásából eredő kedvezőbb védelmet biztosítsa a munkavállalók számára.(49)
92. Ezzel szemben a jelen ügy tárgyát képező nemzeti szabályozás eljárási jogot (kereshetőségi jogot) biztosít az uniós jogból eredő anyagi jogok (a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem) érvényesítésére. Ez az eljárási autonómia elvének és az azzal együtt járó, egyenértékűség, valamint tényleges érvényesülés elvének alkalmazását vonja maga után.
93. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint vonatkozó uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata, hogy kijelölje a hatáskörrel rendelkező bíróságokat, és meghatározza az azon jogok védelmének biztosítását szolgáló keresetek eljárási szabályait, amelyek az uniós jogból erednek a jogalanyok számára, azzal, hogy e szabályok egyfelől nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló nemzeti keresetekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), és másfelől nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve).(50)
94. Az egyenértékűség elvének tiszteletben tartása azt feltételezi, hogy a szóban forgó nemzeti szabály különbségtétel nélkül vonatkozik az uniós jog és a belső jog megsértésén alapuló, hasonló tárggyal és jogalappal rendelkező keresetekre. Annak megvizsgálása tekintetében, hogy a szóban forgó elvet a jelen ügyben tiszteletben tartották‑e, a nemzeti bíróság feladata – amely az egyetlen, amelynek közvetlen ismeretei vannak a keresetek eljárási szabályairól a nemzeti jogban –, hogy megvizsgálja a feltételezetten hasonló, belső jellegű keresetek tárgyát és lényeges elemeit.(51)
95. A Bíróság a tényleges érvényesülés elvét illetően korábban úgy ítélte meg, hogy minden olyan esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, azt kell megvizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azokat az elveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve, és az eljárás szabályos lefolytatásának elve.(52)
96. Mindezekből az következik, hogy: i. a törvényes érdekkel rendelkező szervezetek meghatározása nemzeti jogi kérdés; ii. e szervezetek az uniós jogból eredő jogokat és kötelezettségeket érvényesítenek; iii. ennélfogva tiszteletben kell tartani az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét. Kizárólag a nemzeti bíróságok rendelkeznek hatáskörrel e szempontok értékelésére.
97. A kérdést előterjesztő bíróság a saját vizsgálatának elvégzése érdekében útmutatást kér abban a kérdésben, hogy az Associazione által követett (a fenti 78. pontban említett) célok megfelelnek‑e az olyan szervezet céljainak, amelynek törvényes érdeke fűződik a 2000/78 irányelvből eredő jogok és kötelezettségek érvényesítéséhez.
98. Feltéve, hogy a tényállást a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia a hatályos nemzeti szabályozás alapján, számomra úgy tűnik, hogy a szóban forgó célokat szolgáló szervezet pont olyan szervezet, amelynek törvényes érdeke fűződik ahhoz, hogy ilyen körülmények között eljárást indítson. A szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés áldozata természetszerűleg ilyen szervezethez fordulna, amennyiben úgy dönt, hogy egy adott ügyben eljárást indít.
99. E tekintetben egyáltalán nem bírnak jelentőséggel NH azon érvei, amelyek az Associazione tagjainak számára, valamint arra vonatkoznak, hogy e tagok ügyvédek és ügyvédjelöltek, valamint hogy ők maguk nem LMBTI személyek. A vadon élő madarak és élőhelyeik védelmével foglalkozó közérdekű szervezetektől sem várható el, hogy azok minden tagja szárnyakkal, csőrrel és tollakkal rendelkezzen. A LMBTI közösségen belül számos kiváló ügyvéd található, akik képesek meggyőzően érvelni az LMBTI jogok védelmében, és ezt meg is teszik. Ez nem jelenti azt, hogy más olyan személyek, akik nem tagjai ennek a közösségnek – köztük pusztán az önzetlenség és igazságérzet által vezérelt ügyvédek és ügyvédjelöltek –, ne csatlakozhatnának ilyen szervezethez, és ne vehetnének részt annak munkájában anélkül, hogy veszélyeztetnék e szervezet kereshetőségi jogát. NH érveinek elfogadása a megfelelő bírói jogvédelem biztosításához nyújtott értékes segítséget meghiúsítaná, és veszélyeztetné az irányelv hatékony érvényesülését.(53)
100. A kérdést előterjesztő bíróság arra is választ kíván kapni, hogy a törvényes érdekkel rendelkező szervezeteknek – különösen az uniós jog által biztosított jogok megsértése tekintetében a jogsértés megszüntetésére és kártérítésre irányuló tagállami kollektív jogorvoslati mechanizmusok közös elveiről szóló 2013. június 11‑i bizottsági ajánlás tükrében(54) – nonprofit szervezeteknek kell‑e lenniük.
101. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, bár az ajánlások nem irányulnak kötelező joghatások kifejtésére, a nemzeti bíróságok kötelesek figyelembe venni az ajánlásokat az eléjük terjesztett jogvita megoldása érdekében, különösen akkor, ha azok a végrehajtásuk biztosításának céljából hozott nemzeti rendelkezések értelmezését magyarázzák meg, vagy ha a céljuk kötelező jellegű uniós rendelkezések kiegészítése.(55)
102. Az ajánlás 4. pontjának a) alpontjában említett követelmény – amely szerint a szervnek nonprofit jellegűnek kell lennie ahhoz, hogy képviseleti kereseteket indíthasson – azonban azokban az esetekben alkalmazandó, amelyekben a tagállamok képviseleti szerveket jelölnek ki a keresetindításra. A kérdést előterjesztő bíróság közli, hogy Olaszország esetében nem ez a helyzet, ugyanis Olaszországban a jogalkotó nem jelölt ki ilyen szervezeteket abból a célból, hogy kikényszerítsék a 2000/78 irányelvből eredő jogokat.
103. A görög kormány az írásbeli észrevételeiben felhívja a figyelmet annak (potenciális) kockázatára, hogy a nyereségszerzési céllal működő szervezetek a saját nyereségük növelése érdekében visszaélhetnek a kereshetőségi joggal, és arra, hogy ezzel veszélybe kerülne az irányelv célkitűzéseinek megvalósítása. A legnyilvánvalóbb válasz az, hogy – tekintettel a peres eljárás (különösen a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kereseteket magában foglaló peres eljárás) jellegéből adódó bizonytalanságra – az automatikus keresetindítás alkalmazása kockázatos stratégia lenne egy nyereségszerzési céllal működő szervezet számára. Ezenfelül a nemzeti bíróság feladata annak szükség szerinti ellenőrzése, hogy az Associazione megfelel‑e a szóban forgó személyek érdekvédelmével kapcsolatban megfogalmazott céljainak és a saját jogállását illetően az alapító okiratának.(56)
104. Arra a következtetésre jutok, hogy az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének függvényében a nemzeti jognak kell meghatároznia azokat a feltételeket, amelyeket a szervezeteknek teljesíteniük kell ahhoz, hogy törvényes érdekük fűződjön a 2000/78 irányelvből eredő jogok és kötelezettségek érvényesítése céljából történő keresetindításhoz.
A szervezeteket a 2000/78 irányelven alapuló kötelezettségek érvényesítése céljából azonosítható áldozat hiányában megillető kereshetőségi jog magában foglalja‑e a kártérítés iránti keresetet is?
105. A 2000/78 irányelv 17. cikke a tagállamok számára előírja azt a kötelezettséget, hogy meg kell határozniuk az irányelv következtében elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókat. E cikk szerint a szóban forgó szankciónak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lennie, valamint az állhat az áldozat részére fizetendő kártérítésből.
106. A 17. cikk szerint tehát a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nemzeti jogrendszerük tartalmazza a szóban forgó irányelv céljának eléréséhez szükséges eszközöket oly módon, hogy az irányelvben biztosított jogok bírói jogvédelme tényleges és hatékony legyen. E cikk azonban nem ír elő konkrét szankciót, tehát a tagállamok – az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvének függvényében – szabadon választhatnak az e cél megvalósítására alkalmas különböző megoldások közül (lásd a fenti 89–93. pontot).
107. A Bíróság kifejtette, hogy „az irányelv 17. cikke alapján alkalmazandó nemzeti szabályozás által előírandó szankcióknak […] hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük, beleértve azt az esetet is, ha nincs azonosítható sértett”(57). E szankcióknak „az ugyanezen irányelv 9. cikkének végrehajtására hozott intézkedésekkel párhuzamosan biztosítania kell az ezen irányelvből eredő jogok tényleges és hatékony jogi védelmét […]. A jogsértések visszaszorítására irányuló szankciók szigorúságának összhangban kell lennie a jogsértés súlyával, tényleges visszatartó erőt biztosítva […] az arányosság általános elvének tiszteletben tartásával”(58). Mindenesetre „a 2000/78 irányelv megfelelő és eredményes végrehajtásával nem tekinthető összeegyeztethetőnek egy pusztán szimbolikus szankció alkalmazása”(59).
108. A Bíróság által a 2000/43 irányelvvel összefüggésben hozott Feryn ítélet olyan iránymutatást ad, amely a 2000/78 irányelvvel összefüggésben is egyaránt releváns és megfelelő: „[…] amikor a hátrányos megkülönböztetésnek nincs közvetlen áldozata, ám a törvény által felhatalmazott szerv bírósághoz fordul a hátrányos megkülönböztetés megállapítása és szankcionálása céljából, a 2000/43 irányelv 15. cikkének előírásainak megfelelően a nemzeti jogban megállapítandó szankcióknak ugyancsak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. Adott esetben, és amennyiben az alapügy tárgyát képező helyzetben ez megfelelőnek tűnik, a szankció állhat a hátrányos megkülönböztetésnek az illetékes bíróság vagy közigazgatási hatóság által kellő fokú nyilvánosság előtt történő megállapításából, amely nyilvánosságra hozatalnak a költségei ekkor az alperest terhelik. E szankció lehet az is, hogy a nemzeti jog által meghatározott szabályok szerint a bíróság felszólítja a munkáltatót a megállapított hátrányos megkülönböztetés gyakorlatának abbahagyására, és adott esetben kényszerítő bírságot szab ki. Ezen túl ilyen szankció lehet még az eljárást kezdeményező szervezet részére fizetendő kártérítés nyújtása”(60).
109. Ebből az következik, hogy: i. a 2000/78 irányelven alapuló jogok és kötelezettségek érvényesítése érdekében a nemzeti jog által keresetindításra felhatalmazott szervezetek kérhetik a hátrányosan megkülönböztető jellegű magatartás szankcionálását; ii. ez attól függetlenül van így, hogy azonosítható‑e áldozat; iii. a 2000/78 irányelv nem ír elő konkrét szankciókat, hanem ezt a nemzeti jogra hagyja; iv. a nemzeti jog alapján rendelkezésre álló szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük, és v. kártérítés megítélésének formájában is megjelenhetnek. A kártérítés lehetséges típusait is a nemzeti jognak kell meghatároznia. Nem látok elvi okot arra, hogy e kártérítés ne foglalhatná magában mind a vagyoni, mind a nem vagyoni, ezen belül az erkölcsi sérelem megtérítését.
110. Ennélfogva arra a következtetésre jutok, hogy a 2000/78 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése és 9. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a nemzeti jog azonosítható áldozat hiányában kereshetőségi jogot biztosítson az olyan szervezetek számára, amelyeknek törvényes érdekük fűződik a 2000/78 irányelven alapuló kötelezettségek kikényszerítéséhez. Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett a nemzeti jognak kell rögzítenie azokat a feltételeket, amelyek annak meghatározását szolgálják, hogy valamely szervezet rendelkezik‑e törvényes érdekkel. A keresetindításhoz fűződő törvényes érdekkel rendelkező szervezetek a nemzeti jogban rögzített feltételek alapján kérhetik a hátrányosan megkülönböztető jellegű magatartás hatékony, arányos és visszatartó erejű szankcionálását, a kártérítés megítélését is beleértve.
Végkövetkeztetés
111. Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
– Az adott interjúalany által valamely rádióműsor során tett olyan nyilatkozat, amely szerint soha nem venne fel homoszexuális személyt az ügyvédi irodájába, és nem kíván ilyen személlyel együttműködni, a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozhat, mivel megakadályozhatja a munkavállaláshoz való hozzájutást.
– Amennyiben e nyilatkozatot nem munkaerő‑felvételi eljárás keretében teszik, a nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy a munkavállaláshoz való hozzájutással fennálló összefüggés nem hipotetikus‑e tekintettel a nyilatkozó személy jogállására és minőségére, a nyilatkozat jellegére, tartalmára és kontextusára, valamint arra tekintettel, hogy e nyilatkozat milyen mértékben tartja vissza a védett csoportba tartozó személyeket attól, hogy állás betöltésére jelentkezzenek a szóban forgó munkáltatónál.
– A munkavállaláshoz való hozzájutással kapcsolatos közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősülő nyilatkozatoknak a 2000/78 irányelv 2. és 3. cikke szerinti tilalma nem tekinthető a véleménynyilvánítás szabadságába való olyan beavatkozásnak, amely sérti a Charta 11. cikkének (1) bekezdése által biztosított jogokat.
– A 2000/78 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése és 9. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a nemzeti jog azonosítható áldozat hiányában kereshetőségi jogot biztosítson az olyan szervezetek számára, amelyeknek törvényes érdekük fűződik a 2000/78 irányelven alapuló kötelezettségek kikényszerítéséhez. A nemzeti jognak az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének a tiszteletben tartása mellett kell rögzítenie azokat a feltételeket, amelyek annak meghatározását szolgálják, hogy valamely szervezet rendelkezik‑e törvényes érdekkel.
– A keresetindításhoz fűződő törvényes érdekkel rendelkező szervezetek a nemzeti jogban rögzített feltételek alapján kérhetik a hátrányosan megkülönböztető jellegű magatartás hatékony, arányos és visszatartó erejű szankcionálását, a kártérítés megítélését is beleértve.