Language of document : ECLI:EU:F:2013:203

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(első tanács)

2013. december 12.

F‑129/12. sz. ügy

CH

kontra

Európai Parlament

„Közszolgálat – Akkreditált parlamenti asszisztensek – A szerződésnek a lejárta előtt való megszüntetése – Segítségnyújtás iránti kérelem – Lelki zaklatás”

Tárgy:      Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben CH az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződését megszüntető 2012. január 19‑i európai parlamenti határozat megsemmisítését, a segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító 2012. március 15‑i európai parlamenti határozat megsemmisítését, továbbá szükség esetén az e határozatok ellen benyújtott panaszait elutasító határozatok megsemmisítését, valamint azt kérte, hogy a Parlamentet kötelezzék kártérítés jogcímén 120 000 euró részére történő megfizetésére.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék a CH akkreditált parlamenti asszisztensi szerződését megszüntető 2012. január 19‑i európai parlamenti határozatot megsemmisíti. A Közszolgálati Törvényszék a CH 2011. december 22‑i segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító 2012. március 15‑i európai parlamenti határozatot megsemmisíti. A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Parlamentet, hogy 50 000 eurót fizessen CH‑nak. Az Európai Parlament viseli saját költségeit és a CH részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Akkreditált parlamenti asszisztensek – A kölcsönös bizalmi viszonnyal összefüggő indokok miatti elbocsátás – A védelemhez való jog tiszteletben tartása – Az érintett meghallgatására vonatkozó kötelezettség

(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 41. cikk, (2) bekezdés, a) pont; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 5a. cikk és 139. cikk, (1) bekezdés, d) pont)

2.      Tisztviselők – Akkreditált parlamenti asszisztensek – A kölcsönös bizalmi viszonnyal összefüggő indokok miatti elbocsátás – Indokolási kötelezettség – A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság mérlegelési jogköre – Terjedelem

(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 31. cikk, (1) bekezdés; a egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 5a. cikk és 139. cikk, (1) bekezdés, d) pont)

3.      Tisztviselők – Lelki zaklatás – A zaklatás eredete – A zaklatás feltételezett elkövetője – Az Európai Parlament tagja – Bennfoglaltság

(Személyzeti szabályzat, 12. cikk, (1) és (2) bekezdés)

4.      Tisztviselők – Az adminisztráció segítségnyújtási kötelezettsége – A lelki zaklatás terén történő végrehajtás – Segítségnyújtás iránti kérelem benyújtása – A segítségnyújtás iránti kérelem benyújtását követő elbocsátás – A felperes szerződésének megszüntetése miatt tárgytalanná nem váló kérelem

(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 31. cikk, (1) bekezdés; Személyzeti szabályzat, 12.a. és 24. cikk)

5.      Tisztviselők – Az adminisztráció segítségnyújtási kötelezettsége – A lelki zaklatás terén történő végrehajtás – A zaklatás elkövetőjének azonosítása – A segítségnyújtási kötelezettség terjedelme

(Személyzeti szabályzat, 12.a. és 24. cikk, Parlamenti belső rendelet, 9. cikk, (2) bekezdés)

6.      Tisztviselői kereset – Kártérítési kereset – A megtámadott aktusnak a nem vagyoni kár megfelelő jóvátételét nem biztosító megsemmisítése – Pénzbeli kártérítés megítélése

(EUMSZ 340. cikk, (2) bekezdés)

1.      Akkreditált parlamenti asszisztens bizalomvesztés miatti elbocsátását kimondó olyan határozatról szólva, amelyet anélkül hoztak meg, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az érintettet meghallgatta volna, megjegyzendő, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének d) pontja szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák. Az elbocsátást kimondó határozat olyan egyedi intézkedés, amely az érintettet hátrányosan érinti, ezért az érintett jogosult arra, hogy meghallgassák.

(lásd a 33. és 34. pontot)

2.      Arról a kérdésről szólva, hogy ha a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság valamely képviselőtől olyan kérelmet kap, amelyben a bizalmi viszony megsértése miatt kérik az akkreditált parlamenti asszisztens szerződésének lejárat előtti megszüntetését, e hatóság tehet‑e mást, mint tudomásul veszi e viszony sérelmét és az elbocsátás iránti kérelemnek helyt ad, mert semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik e kérelem végrehajtását illetően, megjegyzendő, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek VII. címének parlamenti elnökségi határozat útján elfogadott végrehajtási rendelkezései 20. cikkének (2) bekezdése szerint az ilyen akkreditált parlamenti asszisztens szerződésének megszüntetését kérő képviselő köteles részletesen meghatározni az indokot vagy indokokat, és a második albekezdés szerint a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a kérelem vizsgálatát követően szünteti meg a szerződést. Ebből következően e rendelkezés alapján a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság legalább a megszüntetés iránti kérelem jogszerűségét köteles megvizsgálni. Ellenkező esetben a kötelezettségnek, amely szerint a képviselő köteles meghatározni az indokot vagy indokokat, továbbá a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kérelem vizsgálatára vonatkozó kötelezettségének nem lenne semmilyen értelme.

Ennélfogva, anélkül hogy szükséges lenne a végrehajtási rendelkezések 20. cikkének (2) bekezdése értelmében vett vizsgálat terjedelméről határozni, meg kell állapítani, hogy e cikk megfogalmazása megköveteli, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság vizsgálja, hogy az e tekintetben esetleg előterjesztett indok a lényegénél fogva nem sérti‑e az alapvető jogokat, és az Unió és az alkalmazottai közötti foglalkoztatási viszonyt azok fényében értelmező rendelkezéseket.

(lásd a 39–41. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑406/04. sz., Bonnet kontra Bíróság ügyben 2006. október 17‑én hozott ítéletének 52. pontja.

3.      A tisztviselők személyzeti szabályzatának 12a. cikkéből eredő jogok hatálya arra az esetre is kiterjed, ha a zaklatás elkövetője az Európai Parlament valamely tagja. Igaz ugyan, hogy a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (1) bekezdése csak a tisztviselőkre alkalmazható, azonban ugyancsak igaz, hogy e rendelkezés (2) bekezdése a lelki zaklatás áldozatává vált tisztviselőre utal, anélkül hogy bármilyen pontosítással szolgálna a zaklatás eredetére nézve. Ebből következően e rendelkezés (1) bekezdése önmagában nem tiltja a Parlament fellépését, amikor a zaklatás feltételezett elkövetője ezen intézmény tagja.

(lásd az 51. pontot)

4.      A segítségnyújtás iránti kérelem nem válik okafogyottá a kérelmező szerződésének megszüntetése folytán. Ha ugyanis a segítségnyújtás kérelmezője a szerződés megszüntetése előtt valóban zaklatás áldozatává vált, e tényeket bekövetkezettnek kell tekinteni, és azokat a szerződés megszüntetése nem teszi meg nem történtté. Az Unió segítségnyújtási kötelezettsége nem szűnik meg az érintett tisztviselő tisztségének megszűnése pillanatában; az ilyen értelmezés nyilvánvalóan összeférhetetlen e kötelezettség céljával és terjedelmével. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (1) bekezdésére figyelemmel ugyanis, amely szerint minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, szükséges kiemelni, hogy a segítségnyújtási kötelezettség létének értelme nemcsak a szolgálati érdeken alapul, hanem amint e cikk megfogalmazásából következik, az érintett érdekén is.

(lásd az 52. és 53. pontot)

5.      A személyzeti szabályzat 24. cikke alkalmazandó, ha a feltételezett zaklató parlamenti képviselő. E cikk célja ugyanis – megfogalmazása szerint – a tisztviselők harmadik személyek ténykedésével szembeni védelme. A képviselőket, mivel nem tartoznak a Parlament személyi állományához, a magatartásuk tisztviselő áldozatához képest harmadik személynek kell tekinteni. A személyzeti szabályzat 24. cikkének alkalmazandóságát az sem zárja ki, hogy a Parlament semmilyen kényszerítő eszközzel nem rendelkezik a tagjaival szemben. Mivel ugyanis e cikk a tisztviselők harmadik személyek ténykedésével szembeni védelméről rendelkezik, és mert az intézmények főszabály szerint nem rendelkeznek kényszerítő eszközökkel harmadik személyekkel szemben, a személyzeti szabályzat segítségnyújtási kötelezettséget ír elő, lehetővé téve az adminisztrációnak, hogy segítséget nyújtson a tisztviselőnek az azon tagállam jogi eszközeihez fűződő védelem felkutatásában, ahol a kifogásolt események bekövetkeztek.

Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Parlament belső szabályzata 9. cikke (2) bekezdésének hatályos szövege szerint a képviselők magatartását kölcsönös tiszteletnek kell jellemeznie, annak az Unió alapvető dokumentumaiban meghatározott értékeken és elveken kell nyugodnia, és meg kell őriznie a Parlament méltóságát. Ennek következtében semmi sem akadályozza a Parlamentet abban, hogy e rendelkezésre hivatkozással felhívja a képviselőt a közigazgatási vizsgálat során történő együttműködésre, annak érdekében, hogy megvizsgálják feltételezett zaklató magatartását.

A teljesség érdekében kiemelendő, hogy a személyzeti szabályzat 12a. és 24. cikkének az akkreditált parlamenti asszisztensek szerződéseire vonatkozó szabályozáshoz való viszonyára vonatkozó azon értelmezés, amely szerint a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság közigazgatási vizsgálatot sem indíthat az olyan lelki zaklatással kapcsolatos ügy kivizsgálása érdekében, amelynek a feltételezett elkövetője képviselő, és segítséget sem nyújthat az akkreditált parlamenti asszisztensnek a képviselő ilyen ténykedésével szemben, olyan következménnyel járna, hogy megfosztaná az említett cikkeket a tényleges érvényesülésüktől, és kizárná a segítségnyújtás iránti kérelmek vizsgálatának minden – akár korlátozott – formáját. Az ilyen értelmezés nyilvánvalóan ellentétes a Charta 31. cikkének (1) bekezdésével, amely kifejezetten megállapítja, hogy minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.

(lásd az 55. és 57–59. pontot)

6.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogellenes aktus visszamenőleges hatállyal való megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabályként elégséges jóvátételét jelenti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet ezen aktus okozhatott, kivéve ha a felperes bizonyítja, hogy őt a megsemmisítést megalapozó jogsértéstől független és a megsemmisítéssel teljes mértékben helyre nem hozható nem vagyoni kár érte.

Nem vitatott, hogy az igazságtalanság érzése és azok a gyötrelmek, amelyeket valakinek az okoz, hogy pert megelőző eljárást, majd peres eljárást kell lefolytatnia jogai elismertetése érdekében, kárnak minősülnek, önmagában azon körülmény miatt, hogy az adminisztráció jogsértéseket követett el. E károk kártérítéshez való jogot akkor keletkeztetnek, ha azokat nem kompenzálja az az elégtétel, amelyet a megtámadott határozatok megsemmisítése okoz.

(lásd a 64. és 65. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 44/85., 77/85., 294/85. és 295/85. sz., Hochbaum és Rawes kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. július 9‑én hozott ítéletének 22. pontja; C‑343/87. sz., Culin kontra Bizottság ügyben 1990. február 7‑én hozott ítéletének 27. és 28. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑116/03. sz., Montalto kontra Tanács ügyben 2004. november 9‑én hozott ítéletének 127. pontja; T‑10/02. sz., Girardot kontra Bizottság ügyben 2006. június 6‑án hozott ítéletének 131. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑6/07. sz., Suvikas kontra Tanács ügyben 2008. május 8‑án hozott ítéletének 151. pontja.