ELEANOR SHARPSTON
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. november 8.(1)
C‑551/18. PPU. sz. ügy
IK
(a Hof van Cassatie [semmítőszék, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – Európai elfogatóparancs – Tartalom – A 8. cikk (1) bekezdésének f) pontja – A keresett személlyel szemben kiszabott mellékbüntetést fel nem tüntető európai elfogatóparancs – Egy ilyen elfogatóparancs alapján történő átadás – Következmények”
1. A fiatal joghallgatók Európa‑szerte gyakran a nullum crimen nulla poena sine legescripta, praevia, certa et stricta latin fordulattal találkoznak elsőként büntetőjogi tanulmányaik során. Ez egy világos szabály és egyben a jog egyik alapelve: a bűncselekmények és a büntetések jogszerűsége. A későbbiekben aztán joghallgatóként, joggyakorlóként, ügyvédként, oktatóként vagy akár az Európai Unió Bíróságának főtanácsnokaként azt tapasztaljuk, hogy e latin kifejezéseknek végtelen árnyalatuk lehet. Az olyan kifejezések, mint a poena, mindig értelmezésre szorulnak.
2. Így a jelen ügyben egy olyan „mellékbüntetés” kérdése merül fel, amely – a hároméves végrehajtandó szabadságvesztés‑büntetés leteltét követően – az elítélt személy tízéves időtartamra történő fogva tarthatónak nyilvánítására vonatkozik. Vajon ez a mellékbüntetés is azon elemek közé tartozik, amelyeket az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584/IB kerethatározat(2) 8. cikke értelmében fel kell tüntetni az európai elfogatóparancsban, és ha igen, milyen következményekkel jár e jelzés hiánya?
Jogi háttér
Az uniós jog
3. A kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke előírja:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az [EUSZ] 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”
4. A kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdése szerint európai elfogatóparancs „olyan cselekmények esetén bocsátható ki, amelyeknél a kibocsátó tagállam joga szerint a büntetési tétel felső határa legalább tizenkét havi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés, illetve ha a szabadságvesztést kiszabó ítéletet vagy a szabadságelvonással járó intézkedést már meghozták, ennek időtartama legalább négy hónap”.
5. A 3. cikk az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okait sorolja fel, míg a 4. cikk a végrehajtás megtagadásának mérlegelhető okait mondja ki.(3)
6. A kerethatározat 4a. cikke részletes szabályokat tartalmaz azon körülmények vonatkozásában, amelyek fennállása esetén megtagadható az európai elfogatóparancs végrehajtása, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson.(4)
7. A kerethatározat 6. cikkének (1) és (2) bekezdése úgy határozza meg a „kibocsátó igazságügyi hatóságot”, mint „a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes”, és a „végrehajtó igazságügyi hatóságot”, mint „a végrehajtó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes”.
8. A kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs tartalma és formája” című 8. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:
„Az európai elfogatóparancs, a mellékletben szereplő formanyomtatványnak megfelelően az alábbi információkat tartalmazza:
a) a keresett személy személyazonossága és állampolgársága;
b) a kibocsátó igazságügyi hatóság megnevezése, címe, telefon‑ és faxszáma, valamint e‑mail‑címe;
c) annak tanúsítása, hogy az 1. és 2. cikk szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat áll rendelkezésre;
d) a bűncselekmény jellege és jogi minősítése, különösen figyelemmel a 2. cikkre;
e) a bűncselekmény elkövetése körülményeinek ismertetése, ezen belül az időpont, a hely és a keresett személy bűncselekményben való részvételének módja;
f) jogerős ítélet esetén a kiszabott büntetés, illetve a bűncselekményre a kibocsátó tagállam joga szerint előírt büntetési tétel;
g) ha lehetséges, a bűncselekmény egyéb következményei.”
9. A kerethatározat 11. cikkének (1) bekezdése értelmében, ha egy keresett személyt elfognak, az illetékes végrehajtó hatóság a nemzeti jogával összhangban tájékoztatja őt „az európai elfogatóparancsról és annak tartalmáról, valamint arról is, hogy beleegyezhet a kibocsátó igazságügyi hatóságnak történő átadásába”.
10. A kerethatározat 13. cikke a keresett személynek az átadásába való beleegyezését érinti:
„(1) Ha az elfogott személy előadja, hogy az átadásába beleegyezik, e beleegyezéséről, és ha szükséges, a 27. cikk (2) bekezdésében említett specialitás szabálya alkalmazásának jogáról való kifejezett lemondásról a végrehajtó igazságügyi hatóság előtt, a végrehajtó tagállam belső jogával összhangban kell nyilatkoznia.
(2) Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a beleegyezés és adott esetben az (1) bekezdésben említett lemondás olyan feltételek között történjen, amelyekből kitűnik, hogy az érintett személy önkéntesen és a következmények teljes tudatában tette meg nyilatkozatát. E célból a keresett személynek jogában áll védőt igénybe venni.
(3) A beleegyezést és adott esetben az (1) bekezdésben említett lemondást a végrehajtó tagállam belső jogában előírt eljárásnak megfelelően hivatalosan jegyzőkönyvbe veszik.
(4) A beleegyezés elvben nem vonható vissza. […]”
11. A kerethatározat 14. cikke szerint, „[h]a az elfogott személy nem egyezik bele a 13. cikk szerinti átadásába, joga van ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállam nemzeti joga szerint kihallgassa”.
12. A kerethatározat 15. cikke az átadásról szóló határozatra vonatkozik:
„(1) Az érintett személy átadásáról az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz.
(2) Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen a 3–5. cikkre, valamint a 8. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és a 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva határidőt szabhat ezek kézhezvételére.
(3) A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.”
13. A kerethatározat 17. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az európai elfogatóparancsot „soron kívül intézik és hajtják végre”. E cikk (2) és (3) bekezdése szerint, amennyiben a keresett személy beleegyezik átadásába, az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot a beleegyezést követő 10 napon belül kell meghozni, míg egyéb esetekben az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot a keresett személy elfogását követő 60 napon belül kell meghozni. E cikk (6) bekezdése előírja, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását indokolni kell.
14. A kerethatározat 19. cikke a keresett személy kihallgatását érinti, abban az esetben, ha nem egyezik bele az átadásába:
„(1) A keresett személyt igazságügyi hatóság hallgatja ki egy, a megkereső bíróság tagállamának joga szerint kijelölt másik személy segítségével.
(2) A keresett személyt a végrehajtó tagállam jogának, valamint a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság közötti közös megállapodásban meghatározott feltételeknek megfelelően hallgatják ki.
(3) E cikk és a meghatározott feltételek szabályszerű alkalmazásának biztosítása érdekében az illetékes végrehajtó igazságügyi hatóság megbízhatja tagállamának egy másik igazságügyi hatóságát, hogy vegyen részt a keresett személy kihallgatásában.”
15. A kerethatározat „Esetleges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt” című 27. cikkének szövege a következő:
„(1) Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítsanak ellene, elítéljenek, és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsanak [helyesen: hogy egy személy ellen az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítsanak, e személyt elítéljék és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsák], amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.
(2) Az (1) és (3) bekezdésben említett esetek kivételével az átadott személy az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható ellene büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.
[…]”
16. A 31. cikkének (1) bekezdése értelmében a kerethatározat lép a tagállamok közötti kiadatás terén alkalmazandó számos egyezmény megfelelő rendelkezéseinek helyébe, ideértve különösen az európai kiadatási egyezményt(5) és az Európai Unió tagállamai közötti kiadatásról szóló egyezményt.(6)
17. Az európai elfogatóparancsnak a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatványa tartalmazza „A büntetés tartamára vonatkozó adatok” elnevezésű c) mezőt, amelynek 1. és 2. pontja „A bűncselekmény(ek) esetén kiszabható szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés maximális tartama”, illetve „A kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés tartama” címet viseli.
18. Az európai elfogatóparancs formanyomtatványának f) mezője „Az ügyre vonatkozó egyéb lényeges körülmények” címet viseli, és azt is jelzi, hogy ezek az információk nem kötelezőek.
A belga jog
19. A Code pénal (belga büntető törvénykönyv) 34 bis cikke szerint a fogva tarthatónak nyilváníthatóság olyan mellékbüntetés, amelyet a törvény által előírt esetekben a társadalomnak a személyek testi épségét sértő súlyos bűncselekmények elkövetőivel szembeni védelme érdekében kell vagy lehet elrendelni. Végrehajtását a loi du 17 mai 2006 relative au statut juridique externe des personnes condamnées à une peine privative de liberté et aux droits reconnus à la victime dans le cadre des modalités d’exécution de la peine (a szabadságvesztésre ítélt személyek külső jogállásáról és a büntetés végrehajtási szabályai keretében a sértett vonatkozásában elismert jogokról szóló 2006. május 17‑i törvény, a továbbiakban: 2006. május 17‑i törvény) 95/2–95/30. cikke szabályozza.
20. A 2006. május 17‑i törvény 95/2. cikke szerint a fogva tarthatónak nyilváníthatóság a főbüntetés leteltekor kezdődik. A büntetés‑végrehajtási bíróság a főbüntetés leteltét megelőzően dönt a fogva tarthatónak nyilvánítható elítélt szabadságelvonásának elrendeléséről vagy felügyelet melletti szabadságra bocsátásáról. A fogva tarthatónak nyilvánítható elítélt szabadsága akkor vonható el, ha esetében fennáll a harmadik személy testi épségét sértő súlyos bűncselekmények elkövetésének veszélye és ez nem orvosolható a felügyelet melletti szabadságra bocsátás keretében elrendelt különleges feltételekkel. A tárgyalás során a belga kormány megerősítette, hogy a járulékos szabadságelvonás nem automatikus, hanem az elítélt egyéni esetének vizsgálatától függ.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
21. A hof van beroep te Antwerpen (antwerpeni fellebbviteli bíróság, Belgium) 2013. február 1‑jei kontradiktórius eljárásban hozott ítéletével a belga állampolgár IK‑t három év szabadságvesztés‑főbüntetésre ítélték erőszak és fenyegetés nélkül tizenhat év alatti kiskorú sérelmére elkövetett szeméremsértés miatt (a továbbiakban: főbüntetés). Ugyanezen ítélet ugyanezen bűncselekmény miatt IK‑t tízéves időtartamra a büntetés‑végrehajtási bíróság (Belgium) mérlegelési jogkörében fogva tarthatónak nyilvánította (a továbbiakban: mellékbüntetés).
22. Miután IK Hollandiába menekült az ítéletet követően, az illetékes belga igazságügyi hatóság 2014. augusztus 27‑én európai elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. Az európai elfogatóparancs azonosította őt, tartalmazta a főbüntetést, a bűncselekmény jellegét és jogi minősítését, az alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseket, továbbá a tényállás ismertetését. Nem tartalmazta ugyanakkor az IK‑val szemben szintén kiszabott mellékbüntetést.
23. IK Hollandiában történt letartóztatását követően 2016. március 8‑i határozatával a rechtbank Amsterdam, internationale rechtshulpkamer (amszterdami bíróság, nemzetközi bűnügyi jogsegélyügyek tanácsa, Hollandia) engedélyezte IK‑nak a Belga Királyság számára történő átadását a szabadságvesztés‑büntetés átadása érdekében.
24. IK‑t ezt követően átadták a belga hatóságoknak és őrizetbe vették. Ez az őrizet a főbüntetésen, amely büntetés leteltének időpontja 2018. augusztus 12., valamint a tíz év tartamú fogva tarthatónak nyilváníthatóságon alapult.
25. A főbüntetés leteltét megelőzően az IK‑val szemben kiszabott mellékbüntetésre vonatkozó eljárás keretében a worteli büntetés‑végrehajtási intézet (Belgium) igazgatója és az ügyészség IK szabadságának elvonást javasló véleményt adtak. A strafuitvoeringsrechtbank Antwerpen (antwerpeni büntetés‑végrehajtási bíróság, Belgium) 2018. június 21‑én és július 19‑én tárgyalást tartott annak érdekében, hogy a mellékbüntetésről döntsön.
26. Ezen eljárás keretében IK arra hivatkozott, hogy a holland hatóságok általi átadás nem vonatkozott a mellékbüntetésre. Véleménye szerint a büntetés‑végrehajtási bíróság nem rendelhetett el szabadságelvonást e büntetés végrehajtása céljából, mivel a belga hatóságok által kibocsátott európai elfogatóparancs nem tartalmazta azt.
27. Ezt követően, 2018. július 2‑án a strafuitvoeringsrechtbank te Antwerpen (antwerpeni büntetés‑végrehajtási bíróság) mellett működő illetékes kibocsátó hatóság a kerethatározat 27. cikke alapján kiegészítő hozzájárulás iránti kérelmet intézett a holland hatóságokhoz, az érintett személlyel szemben kiszabott fogva tarthatónak nyilváníthatóság vonatkozásában. A holland hatóságok nem adtak helyt e kérelemnek, mivel álláspontjuk szerint kiegészítő hozzájárulás csak annak érdekében adható, hogy valakit az átadásának engedélyezését indokló bűncselekménytől eltérő bűncselekmény miatt ítéljenek el vagy vonjanak büntetőeljárás alá, ami a jelen ügyben nem áll fenn.
28. 2018. július 31‑i ítéletével a strafuitvoeringsrechtbank te Antwerpen (antwerpeni büntetés‑végrehajtási bíróság) elutasította IK érvelését, és a szabadságvesztés fenntartásáról határozott. E határozat végrehajtása során IK‑t őrizetben tartották mindaddig, amíg a strafuitvoeringsrechtbank (büntetés‑végrehajtási bíróság) nem hoz újabb határozatot.
29. 2018. augusztus 3‑án IK felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő ezen ítélettel szemben a Hof van cassatie (semmítőszék, Belgium; a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság) előtt. Az egyetlen hivatkozott jogalap értelmében a belga ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs csak az IK‑val szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetést említi. Következésképpen nincs a belga hatóságok által a mellékbüntetés vonatkozásában kibocsátott európai elfogatóparancs, és így a holland bíróság által a belga hatóságok európai elfogatóparancsa alapján eszközölt átadás nem vonatkozhat arra.
30. Tekintettel az IK által hivatkozott jogalapra, a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A [kerethatározat] 8. cikke (1) bekezdésének f) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy elegendő, ha az európai elfogatóparancsban a kibocsátó igazságügyi hatóság kizárólag a kiszabott végrehajtható szabadságvesztést tünteti fel, anélkül tehát, hogy rögzítené az ugyanazon bűncselekmény miatt ugyanabban az ítéletben kiszabott olyan mellékbüntetést, mint a fogva tarthatónak nyilváníthatóságot, amely alapján csak a szabadságvesztés[‑főbüntetés] végrehajtását követően kerül sor szabadságelvonásra, kizárólag egy e célból a büntetés‑végrehajtási bíróság által hozott hivatalos határozatot követően?
2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén a [kerethatározat] 8. cikke (1) bekezdésének f) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság tagállama által a kizárólag a kiszabott végrehajtható szabadságvesztést feltüntető (vagyis az ugyanazon bűncselekmény miatt ugyanabban az ítéletben kiszabott […] mellékbüntetést […] nem tartalmazó) európai elfogatóparancs alapján teljesített átadás azzal a következménnyel jár, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság tagállamában végre lehet hajtani az e mellékbüntetés végrehajtásából eredő tényleges szabadságelvonást?
3) Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén a [kerethatározat] 8. cikke (1) bekezdésének f) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság nem tüntette fel a […] mellékbüntetést az európai elfogatóparancsban, azzal a következménnyel jár, hogy e mellékbüntetés (amely vonatkozásában elfogadható, hogy arról a végrehajtó igazságügyi hatóság nem bírt tudomással) alapján nem lehet tényleges szabadságelvonást végrehajtani a kibocsátó igazságügyi hatóság tagállamában?”
31. Írásbeli észrevételt nyújtott be IK, a belga és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság. A 2018. október 22‑i tárgyaláson az említettek, valamint az ír és a lengyel kormány terjesztett elő szóbeli észrevételeket.
A sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazásáról
32. A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálását. Kérelme alátámasztása érdekében arra hivatkozik, hogy IK‑t Belgiumban fogva tartják, és e fogvatartás fenntartása közvetlenül a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válaszától függ.
33. E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás a kerethatározat értelmezésére irányul, amely kerethatározat az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségére vonatkozó V. címe alá tartozik. Következésképpen ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálható sürgősségi eljárásban a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének (1) bekezdése alapján.
34. Másodszor, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően, a sürgősség kritériumát illetően figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapeljárásban érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és hogy további fogva tartása az alapjogvita kimenetelétől függ. Egyébként az érintett személy helyzetét a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban történő elbírálására irányuló kérelme benyújtásának időpontjára vonatkozóan kell vizsgálni.(7)
35. Márpedig a jelen esetben egyrészt nem vitatott, hogy ebben az időpontban IK meg volt fosztva a szabadságától. Másrészt ezen utóbbi személy fogva tartása attól függ, hogy milyen következményekkel jár a mellékbüntetésnek az alapeljárás szerinti európai elfogatóparancsban való fel nem tüntetése. A kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott magyarázat szerint a vele szemben jelenleg alkalmazott fogvatartási intézkedés a főbüntetés leteltét követően vette kezdetét.
36. E körülmények között az előadó bíró javaslatára a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2018. szeptember 10‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.
Elemzés
Előzetes észrevételek
A kerethatározat terjedelméről, célkitűzéseiről és hatályáról
37. A kerethatározat a keresett személyekre vonatkozó, az államok szuverenitásának fogalmán alapuló kiadatási rendszerről az átadási rendszerre való áttérést határozza meg, amelynek alapja a tagállamok közötti kölcsönös bizalom.
38. Ez a lépés megfelel a tamperei Európai Tanács következtetéseinek, amelyek szerint el kell törölni a tagállamok között az olyan személyekre vonatkozó alakszerű hivatalos kiadatási eljárást, akik jogerős elítélésüket követően menekülnek az igazságszolgáltatás elől, és azt az e személyek egyszerű átadásával kell helyettesíteni.(8) Összhangban áll az Unió azon kitűzött céljával is, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon.(9)
39. Így a tagállamok között a kerethatározat elfogadásáig irányadó hagyományos együttműködési kapcsolatokat az új rendszerben a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgása váltja fel mind az ítélethozatal előtti, mind az azt követő szakaszban.(10) Ebben a kontextusban az átadás kérésére és teljesítésére olyan nemzetek feletti, összehangolt jogrendszeren belül kerül sor, amelyben az államok szuverenitásuk egy részéről lemondtak.(11) A kiadatás jogával szakító, a kerethatározat által bevezetett kulcselemek az állampolgárok átadásának általánossá tétele,(12) a kettős büntethetőség részleges eltörlése,(13) valamint a végrehajtás megtagadása okainak kimerítő felsorolása.(14) „Radikális” a változás a régi kiadatási rendszerhez képest.(15)
40. A Bíróság a kiadatási rendszerről az átadási rendszerre való áttérést a kerethatározatra vonatkozó első ítélet(16) óta napjainkig(17) több alkalommal is hangsúlyozta.
41. Így az európai elfogatóparancsot a kiadatást helyettesítő rendszerként hozták létre, amelynek célja, hogy megkönnyítse a kibocsátó tagállamon kívüli tagállamban tartózkodó keresett személy átadását. Ez az elgondolás teljesen világosan megjelenik a kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő meghatározásban, amely szerint az európai elfogatóparancs egy olyan bírósági határozat, amely a keresett személynek a kibocsátó tagállamtól eltérő tagállamban, az előbbi részére történő átadása céljából megvalósított letartóztatására irányul.
42. Ebben a kontextusban a kerethatározat célkitűzéseit világosan megfogalmazták.
43. Különösen a kerethatározat 1. cikkének (1) és (2) bekezdéséből, valamint (5) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy annak célja az igazságügyi hatóságok közötti, az elítéltek vagy gyanúsítottak büntető ítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő, a kölcsönös elismerés elvén alapuló átadási rendszerének bevezetése. A kerethatározat célja ily módon az egyszerűsített és hatékonyabb rendszer bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia.(18)
44. Ez a rendszer a kölcsönös elismerés elvét hajtja végre, amelyet az Európai Tanács a tamperei következtetéseiben az igazságügyi együttműködés „sarokköveként” írt le.(19) Ez az elven alapul az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés.(20) A hatékonyság érdekében ez a rendszer a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épül, különösen, ami az uniós jog, valamint az e jog által elismert alapvető jogok tiszteletben tartását illeti.(21) A kölcsönös elismerés elvének alkalmazása ahhoz vezet, hogy mindegyik nemzeti igazságügyi hatóságnak automatikusan, minimális ellenőrzés mellett el kell ismernie a másik tagállam igazságügyi hatóságnak valamely személy átadására irányuló kérését.(22)
45. Az európai elfogatóparancs hatályát világosan meghatározza a kerethatározat. Így az valamely személynek büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő elfogására és átadására vonatkozik.(23) Az első esetben a kerethatározat által meghatározott „küszöb” azt említi, hogy a büntetőeljárás alapjául cselekmények büntetési tétele a kibocsátó tagállamban legalább tizenkét havi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés legyen; a második esetben pedig azt, hogy a kiszabott büntetés, illetve intézkedés időtartama legalább négy hónap legyen.(24)
46. A kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány tükrözi az európai elfogatóparancs hatályát, valamint a lehetséges büntetés és a kiszabott büntetés esete közötti különbséget. Így a formanyomtatványnak „A büntetés tartamára vonatkozó adatok” elnevezésű c) pontjában a „kiszabható” szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés maximális tartamának feltüntetését írja elő az 1) pontban (és itt jegyzem meg, hogy nem utal a minimális büntetésre, amely lehetővé tenné annak ellenőrzését, hogy a tizenkét havi küszöb feletti tételről van‑e szó), a 2) pontban pedig a „kiszabott” szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés tartamát.
47. A jelen ügy pontosan a második esetet érinti, azaz egy kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtását.
A specialitás elvéről
48. A holland kormány a specialitás elvére hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy a mellékbüntetés nem hajtható végre, mivel a végrehajtó tagállamot nem értesítették arról. Ennélfogva máris szükségesnek tartom ezen elv jelen ügyre vonatkozó lehetséges terjedelmének pontosítását.
49. A specialitás fogalma a kiadatás jogából eredeztethető. Az alapgondolata az, hogy azon cselekményeket, amelyek miatt a kiadott személy ellen a kiadatását követően eljárást folytatnak, az e személy átadását indokoló cselekményekre korlátozzák.(25) Így az 1957. évi egyezmény 14. cikke tartalmazott egy specialitási szabályt, amelynek értelmében a kiadott személy ellen nem lehet eljárást folytatni, őt elítélni, letartóztatni, vagy személyi szabadságában korlátozni a kiadását megelőzően elkövetett olyan bűncselekmény miatt, amely nem azonos azzal, amelyért őt kiadták. Az 1996. évi egyezmény 10. cikke szintén tartalmazza ezt az elvet, azonban szűkebb terjedelemben.
50. A kiadatás jogában a specialitás elve korlátozza azon kibocsátó állam hatáskörét, amely számára valamely személyt kiadtak, abból a célból, hogy védelmet nyújtson e személy számára az ellen, hogy elítéljék, vagy ellene büntetést szabjanak ki olyan cselekmények miatt, amelyek nem azonosak azzal, amelyekért őt kiadták. Ezen elvet az attól való félelem indokolta, hogy a kiadatást kérő állam azon cselekményekre korlátozza kérelmét, amelyek vonatkozásában a kiadatás elismert volt, hogy aztán a kiadott személyt más, például politikai bűncselekmények miatt ítélje el.(26)
51. Az európai elfogatóparancs sarokkövét jelentő kölcsönös bizalom logikáját követve a kerethatározatra vonatkozó javaslat szakított ezzel az elvvel és a kettős büntethetőség elvével együtt annak eltörlését mondta ki.(27) A kerethatározat végleges szövegében azonban megmaradt ez az elv „Az átadás joghatásairól” szóló 3. fejezetbe illesztett, „Esetleges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt” című 27. cikkben.
52. Így a kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdése szerint az átadott személy az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem vonható büntetőeljárás alá, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.(28) Ez a szabály a végrehajtó tagállam szuverenitásához kapcsolódik, és biztosítja a keresett személy számára a jogot, hogy csak az átadásának alapjául szolgáló bűncselekmény miatt folytassanak ellene büntetőeljárást, ítéljék el vagy fosszák meg szabadságától.(29)
53. A specialitás történetéből és tartalmából világosan kitűnik, hogy a kerethatározat kontextusában való megfogalmazásával – ideértve a 27. cikkének szövegét is – ezen elv kizárólag i. az átadás előtt elkövetett, illetve azon bűncselekményeket érinti, amelyek ii. különböznek az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől vagy bűncselekményektől. Semmilyen tényező nem enged arra következtetni, hogy a specialitás elve egyaránt kizárná egyéb szabadságvesztés‑büntetések végrehajtását. Ezen elv hatályának más elemekre való kiterjesztése véleményem szerint ellentétes lenne a kerethatározat által bevezetett, a kölcsönös bizalmon alapuló, és az átadási eljárások egyszerűsítését célzó rendszerrel.
54. Ennélfogva cáfolom a holland kormány érvelését, amelyről azt gondolom, hogy megrekedt a nemzeti szuverenitás megközelítésén alapuló kiadatási rendszer régi szemléleténél.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
55. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontja előírja‑e, hogy a mellékbüntetést fel kell tüntetni az európai elfogatóparancsban.
56. A kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontja előírja, hogy az európai elfogatóparancsnak – a mellékletében szereplő formanyomtatványnak megfelelően – tartalmaznia kell a „jogerős ítélet esetén a kiszabott büntetésre” vonatkozó információkat.
57. Ezen információkat fel kell tüntetni a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány „A büntetés tartamára vonatkozó adatok” című c) pontjában, amelynek 2. alpontja előírja, hogy meg kell jelölni a kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés tartamát.
58. A „büntetés” fogalmát nem határozza meg a kerethatározat. Azt az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, függetlenül a büntetőjog területén a különböző tagállamokban alkalmazott, eltérő jellegű minősítésektől és anyagi jogi, valamint eljárásjogi szabályoktól.(30) Ezen értelmezésnek egyidejűleg figyelembe kell vennie e rendelkezés kifejezéseit, annak összefüggéseit, valamint azon szabályozás célját, amelynek részét képezi.(31)
59. A „büntetés” kifejezés szokásos és etimológiai(32) értelemben megbüntetést, fenyítést jelent. Büntetőjogi ügyekben ezt a büntetést törvény írja elő, és valamely bíróság szabja ki szankcióként, a közérdek nevében és védelme érdekében.
60. A kerethatározat azt is megköveteli, hogy ez a büntetés – amelynek végrehajtása érdekében keresnek valamely személyt – jogerős ítélet által „kiszabott” legyen.
61. A kerethatározat kontextusából világosan kitűnik, hogy az uniós jogalkotó szándéka az volt, hogy egybefoglalja a „büntetés” fogalmát a többi szabadságvesztéssel járó intézkedéssel.(33) Ennélfogva, még ha a 8. cikk (1) bekezdésének f) pontja csak a kiszabott „büntetést” említi is, a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány c) pontja fényében úgy vélem, hogy ezt a kifejezést úgy kell érteni, hogy az magában foglalja a szabadságelvonással járó intézkedéseket is.
62. A kerethatározat tárgyát jelentő európai elfogatóparancs azonban kizárólag a szabadságvesztéssel járó „büntetések” vagy „biztonsági intézkedések” végrehajtására vonatkozik.(34) Így azokat a „büntetéseket” vagy „biztonsági intézkedéseket”, amelyek nem járnak szabadságvesztéssel, véleményem szerint nem kell feltüntetni a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány c) pontjában.
63. A „szabadságvesztéssel járó” fogalom tartalmával kapcsolatban megjegyzem, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy azok az intézkedések, amelyek bizonyosan korlátozzák az érintett személy mozgásszabadságát, mint az e személy mozgásának elektronikus karkötővel való nyomon követésével párosuló kilenc órás éjszakai házi őrizet, továbbá az a kötelezettség, hogy a hét minden napján, illetve hetente többször meghatározott időpontban jelentkezni kell valamely rendőrkapitányságon, valamint a külföldre utazást lehetővé tevő okmányok kérelmezésének tilalma, nem olyan korlátozó jellegűek, hogy a szabadságelvonás joghatását eredményeznék.(35) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata megerősíti ezt az értelmezést. Így [az EJEB] megállapította, hogy az olyan intézkedések, amelyek arra kötelezik az érintett személyt, hogy havonta egyszer jelentkezzen a felügyeletét ellátó rendőrségen, illetve, hogy tartsa a kapcsolatot az érintett kórház pszichiátriai központjával, továbbá, hogy meghatározott helyen lakjon, és ne távolodjon el attól a településtől, ahol él, valamint, hogy 22 óra és 7 óra között maradjon a lakóhelyén, nem minősülnek az az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 5. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szabadságtól való megfosztásnak.(36)
64. Áttérve a kerethatározat célkitűzésére, állandó az ítélkezési gyakorlat abban a tekintetben, hogy az az igazságügyi együttműködés megkönnyítését és meggyorsítását célozza.(37)
65. Ennek a rendszernek a keretében úgy tűnik számomra, hogy a kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdése által megkövetelt információk azt a kettős célt szolgálják, hogy megadják a végrehajtó tagállam számára a keresett személy átadásához szükséges információkat, és hogy biztosítsák e személy számára a jogainak tiszteletben tartását (erre az aspektusra később visszatérek a 106. és azt követő pontokban).
66. Ami pontosabban a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdése f) pontjának az e határozat mellékletének „A büntetés tartamára vonatkozó adatok” című c) alpontjára vonatkozó célját illeti, úgy vélem, hogy azt helyesen írja le a kézikönyv III. melléklete. Ezen információk célja „annak bejegyzése, hogy [az európai elfogatóparancs] meghaladja a büntetési tételnek a kerethatározat 2. cikke (1) bekezdésében megállapított küszöbét”.
67. Ennélfogva e célok eléréséhez alapvető információt jelent az a büntetés, amelynek végrehajtása érdekében az átadást kérik. Egyébiránt e büntetés tartama olyan elem, amelyet a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány is kifejezetten megemlít.
68. Márpedig felmerül a kérdés, hogy az ugyanazon ítélettel kiszabott mellékbüntetés, mint amely a szabadságvesztés‑főbüntetésre is vonatkozik, „jogerős ítéletnek” tekintendő‑e a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében. A Bíróság számára rendelkezésre bocsátott információkból következik, hogy ez a büntetés a büntetés‑végrehajtási bíróság általi tízéves időtartamra történő fogva tarthatónak nyilvánításra vonatkozik. Csak a főbüntetés leteltekor veszi kezdetét. Csak abban az esetben kerül sor további szabadságvesztésre, ha a büntetés‑végrehajtási bíróság így határoz.
69. Máris megjegyzem, hogy ez a mellékbüntetés tökéletesen példázza a nemzeti szintű büntetőjogi szankciók sokféleségét. Készséggel elismerem, hogy az ilyen sajátosságok nehézséget jelenthetnek a kibocsátó igazságügyi hatóság számára, amikor az európai elfogatóparancs formanyomtatványa mezőinek kitöltésére kerül sor, amely nyomtatvány végtére is egy „sablonszerű” megoldás, és amelyben a keresett személyek átadásának egyszerűsítése céljából valamennyi szükséges információt fel kell tüntetni.
70. Mi a teendő ezzel a mellékbüntetéssel, amelynek – az uniós jog értelmében „szabadságelvonással járó” – jellege és esetleges időtartama – még ha ugyanaz az ítélet is állapítja meg, mint a főbüntetést – bizonytalan, amikor a nemzeti bíróság az európai elfogatóparancs formanyomtatványát kitölti?
71. Nem tudok egyetérteni a Bizottság azon megközelítésével, hogy ezt az információt a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány c) mezőjének 1) pontjában kellene feltüntetni, abban a részben, amelyet arra az esetre írtak elő, amikor az európai elfogatóparancs „kibocsátására büntetőeljárás lefolytatása céljából kerül sor”(38). Ezt az értelmezést hibásnak tartom, mivel ahhoz, hogy választ adjon egy nemzeti sajátosságra, azaz a belga jog szerinti fogva tarthatónak nyilváníthatóságra, nem veszi figyelembe a kerethatározat által bevezetett rendszer kettős szerkezetét, amely világos különbséget tesz egyrészt a büntetőeljárás lefolytatása, illetve másrészt a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs között.(39) Ezáltal ez az értelmezés sérthetné az európai elfogatóparancs egyértelműségét és érthetőségét. Ez azzal a következménnyel járna, hogy veszélyezteti a kerethatározat célkitűzéseit, azaz az átadási eljárásoknak az Európai Unión belül egységesített formanyomtatványra való áttéréssel történő egyszerűsítését.(40)
72. E mellékbüntetésre vonatkozóan a nemzeti bíróság rendelkezik az annak megállapításához szükséges valamennyi információval, hogy a mellékbüntetés a fent említett megfontolások fényében megfelel‑e a „kiszabott büntetés” kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontja szerinti fogalmának, és következésképpen fel kell‑e tüntetni az európai elfogatóparancs formanyomtatvány c) mezőjének 2) pontjában.
73. Ezen értékelés során véleményem szerint a következő elemeket kell figyelembe venni.
74. Tekintettel arra a tényre, hogy a mellékbüntetés csupán lehetőséget jelent, és nem feltétlenül eredményez szabadságvesztéssel járó mellékbüntetést (a kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése és 2. cikkének (1) bekezdése értelmében egyedül ez képezi tárgyát az európai elfogatóparancsnak), a 8. cikk (1) bekezdésének g) pontja értelmében azt „a bűncselekmény egyéb következményei” között, és következésképpen az európai elfogatóparancs formanyomtatványának „Az ügyre vonatkozó egyéb lényeges körülmények (nem kötelező információk)” című f) mezőjében kellene feltüntetni. A kézikönyv magyarázata szerint ezt a mezőt rendszerint nem töltik ki, de például valamely eljárást követően „a börtönből való jogellenes eltávozás” feltüntetésére szolgálhat. Megjegyzem, hogy ezen információnak az európai elfogatóparancsban való feltüntetésére akkor kerül sor, „ha lehetséges”(41). Márpedig azon következményekből, amelyekkel e büntetés az elítéltre nézve járhat (a jelen ügyben tíz évig terjedő szabadságvesztés), arra következtetek, hogy helyesebb lenne a formanyomtatvány c) mezőjének 2) pontját választani. Ugyanakkor szabadságvesztéssel járó büntetések is helyet kaphatnak a formanyomtatvány c) mezőjében.
75. Így úgy vélem, hogy abban az esetben, amikor az ugyanazon igazságügyi hatósági határozat által kiszabott, szabadságvesztés jellegű mellékbüntetés elválaszthatatlan egységet alkot a főbüntetéssel,(42) az a „kiszabott ítélet” 8. cikk (1) bekezdésének f) pontja szerinti fogalmának felel meg. Az a tény, hogy a végrehajtása még nem ismeretes, önmagában nem mentesíti a kibocsátó tagállamot az alól, hogy tájékoztassa arról a végrehajtó tagállamot. Itt kiemelem, hogy a kézikönyv is tartalmazza azt az esetet, hogy nem ismert előre a büntetés pontos időtartama, és a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány c) pontjának kitöltéséhez előírja, hogy „ha a szabadságvesztést kiszabó ítéletet vagy a szabadságelvonással járó intézkedést már meghozták, a szabadságelvonással járó intézkedés határozatlan időtartamú is lehet, [például] életfogytiglani szabadságvesztés vagy pszichiátriai kezelést magában foglaló büntetés”(43).
76. A belga kormány mindenesetre megerősítette a tárgyalás során, hogy e tagállam gyakorlata szerint a mellékbüntetést feltüntetik a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány c) mezőjének 2) pontjában, illetve hogy az alapeljáráshoz hasonló mellékbüntetés az e mezőben feltüntetendő elemek egyikét jelenti.
77. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság az első kérdést úgy válaszolja meg, hogy a jelen ügy szerinti mellékbüntetéshez hasonló mellékbüntetést a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében fel kell tüntetni az európai elfogatóparancs c) mezőjének 2) pontjában.
A második és harmadik kérdésről
78. A második és harmadik kérdés szerintem szorosan kapcsolódik egymáshoz, és az első kérdésre adandó válasz igenlő vagy nemleges mivoltának függvényében merül fel. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arról kér felvilágosítást, hogy van‑e lehetőség a mellékbüntetés végrehajtása céljából IK fogvatartásának fenntartására, aszerint hogy a Bíróság úgy ítéli meg, hogy elegendő, ha az európai elfogatóparancsban kizárólag a főbüntetést tüntetik fel, vagy úgy ítéli meg, hogy a mellékbüntetést is fel kellett volna tüntetni az európai elfogatóparancsban.
79. Az első kérdésre adandó válasszal kapcsolatban már kifejtettem, hogy az európai elfogatóparancsban a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében meg kell említeni az olyan mellékbüntetést, mint a jelen ügy tárgyát képező. Ennélfogva véleményem szerint nem szükséges a Bíróság elé terjesztett második kérdés által felvetett lehetőség megvizsgálása. Ugyanakkor a teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy nem szükséges az európai elfogatóparancsban feltüntetni az olyan mellékbüntetést, mint a jelen ügy tárgyát képező, nem látom okát, hogy a megemlítés e hiánya miképp akadályozhatná meg e büntetés végrehajtását.
80. Most azon kérdést fogom vizsgálni, hogy az európai elfogatóparancsban a mellékbüntetés megemlítésének hiánya milyen következményekkel járhat az érintett személy e büntetés végrehajtása céljából történő fogvatartására.
81. E tekintetben máris utalok arra, hogy a kerethatározat által bevezetett igazságügyi együttműködés rendszerében a tagállamok maradnak a nemzeti büntetőjoguk gazdái, különösen, ami a bűncselekmények meghatározását, a büntetőeljárásokat, a kiszabott büntetéseket és azok végrehajtását illeti.
82. Az európai elfogatóparancs hatályát világosan leírja és korlátozza a kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése: valamely keresett személy elfogása és átadása. Ugyanígy merülnek ki ezen igazságügyi hatósági határozat joghatásai is.
83. Ez egy olyan körfolyamat, amely az európai elfogatóparancsnak a kerethatározat 8. cikke szerinti kibocsátásával veszi kezdetét, amelyet aztán annak továbbítása (9. és 10. cikk), a keresett személy végrehajtó tagállam általi elfogása, a keresett személy tájékoztatása és esetleges kihallgatása (11., 14. és 19. cikk), a keresett személy fogva tartása vagy ideiglenes szabadon bocsátása (12. cikk), valamint az átadásról szóló határozat meghozatala és az arról történő értesítés (15–18. cikk és 22. cikk) követ. A folyamat így az európai elfogatóparancs végrehajtásával zárul, amelyre az átadással kerül sor (23–25. cikk).
84. Véleményem szerint ezen eljárás hatásai nem léphetik túl a kerethatározat hatályát és célját, azaz a keresett személy átadását. A kerethatározat 3. cikke világosan meghatározza ezen eljárás néhány olyan hatását, amelyek az átadást követően is fennállhatnak. Ez a fenti 49. és azt követő pontokban feltárt specialitás elvét, valamint az átadás vagy a korábbi kiadatás lehetőségének bizonyos korlátozását jelenti.
85. A fentiek fényében kell megállapítani, hogy milyen következményekkel jár valamely mellékbüntetés fennállásának az európai elfogatóparancsban való fel nem tüntetése.
86. Először is, szükségesnek tartom kiemelni, hogy e jelzés hiánya semmilyen módon nem érinti az európai elfogatóparancs érvényességét.
87. Az „érvénytelen” európai elfogatóparancs lehetőségét a kerethatározat nem is tartalmazza. Azt az ítélkezési gyakorlat, azaz a Bob‑Dogi ítélet(44) vezette be egy jól meghatározott kontextusban.
88. Márpedig a jelen ügy különbözik a Bob‑Dogi ügytől, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy egy olyan szabályszerűségi követelmény figyelmen kívül hagyásának, amelynek betartása az európai elfogatóparancs érvényességi feltételét képezi, főszabály szerint azt kell eredményeznie, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem hajtja végre ezt az elfogatóparancsot.(45)
89. Így a Bob‑Dogi ügyben egy olyan európai elfogatóparancs végrehajtásáról volt szó, amelynek ugyanezen elfogatóparancs volt, nem pedig valamely nemzeti elfogatóparancs vagy más nemzeti határozat. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja olyan szabályszerűségi követelményt tartalmaz, amelynek betartása az európai elfogatóparancs érvényességi feltételét képezi, amelynek figyelmen kívül hagyásának főszabály szerint azt kell eredményeznie, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem hajtja végre az elfogatóparancsot. Ezzel együtt mielőtt így járna el, e hatóságnak a kerethatározat 15. cikke (2) bekezdésének alkalmazásával kérnie kell, hogy a kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága minden szükséges kiegészítő információt soron kívül bocsásson a rendelkezésére, annak megvizsgálása érdekében, hogy azt, hogy az európai elfogatóparancsból hiányzik a nemzeti elfogatóparancs rendelkezésre állásának tanúsítása, az indokolja‑e, hogy ténylegesen nincs ilyen – előzetes és az európai elfogatóparancstól elkülönült – nemzeti elfogatóparancs, vagy az, hogy rendelkezésre áll az ilyen elfogatóparancs, viszont azt nem említették meg. A végrehajtó igazságügyi hatóság ténylegesen csak abban az esetben tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha annak ténylegesen nincs jogalapja, azaz ebben az esetben nincs nemzeti elfogatóparancs.(46)
90. A Bob‑Dogi ügyben az európai elfogatóparancs kibocsátására büntetőeljárás lefolytatása céljából került sor, de a jogalapként szolgáló nemzeti határozat hiányában. Ahogy Bot főtanácsnok is kiemelte, a nemzeti jogalap olyan hiányáról volt szó, amely kizárja a jogi aktus európai elfogatóparancsként történő alkalmazását, nem pedig egy egyszerű alaki hibáról, amely orvosolható a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésében foglalt együttműködés keretében.(47)
91. Két elem különbözteti meg a jelen ügyet a Bob‑Dogi ügytől. Először is, az európai elfogatóparancsot büntetés végrehajtása érdekében bocsátották ki, és a Bíróság számára rendelkezésre bocsátott információkból kitűnik, hogy e büntetés kiszabására a 2013. február 1‑jei ítélet útján a nemzeti jognak megfelelően, az illetékes nemzeti bíróságok által került sor. Így létezik végrehajtandó ítélet, amely a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a szóban forgó európai elfogatóparancs jogalapját jelenti – egyébiránt az európai elfogatóparancs b) mezőjének 2) pontjában is feltüntetésre került. Másodszor, a kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdése által előírt küszöböt meghaladó szabadságvesztés‑büntetés csakugyan fennáll. Ennélfogva a főbüntetést és mellékbüntetést illetően nincs szó nemzeti jogalap hiányáról.
92. Ezen túlmenően, a mellékbüntetés feltüntetésének hiánya, ahogyan azt a belga kormány is kifejtette a tárgyalás során, a kibocsátó hatóság mulasztásának tudható be (még azt is bátorkodom hozzátenni, hogy ez a mulasztás megbocsáthatónak tűnik számomra, tekintettel a mellékbüntetés pontos jellege meghatározásának a fenti 69. és azt követő pontokban elemzett nehézségére, valamint arra a zavarra, amely a tárgyalás során jelentkezett azzal kapcsolatban, hogy melyik a helyes mező a mellékbüntetés feltüntetésére). Ez a formai hiba semmilyen módon nem érvényteleníti a szükséges nemzeti jogalap meglétét. Egyébiránt könnyedén sor kerülhetett volna annak javítására az átadási eljárás során, ha az eljárás valamelyik szereplője (azaz a kibocsátó hatóság, a végrehajtó hatóság vagy a keresett személy) azt jelezte volna.
93. Következésképpen ez a szabálytalanság nem érinti az európai elfogatóparancs érvényességét, és nem szolgálhat indokként arra, hogy azt ne hajtsák végre.
94. Egyébiránt megjegyzem, hogy ezen információ hiánya nem szolgálhat az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának okaként sem.
95. A kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése valósítja meg a kölcsönös elismerés elvét, amely kimondja azon szabályt, miszerint a tagállamok minden európai elfogatóparancsot ezen elv alapján és az említett kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre. A végrehajtó igazságügyi hatóságok tehát – főszabály szerint – csakis a végrehajtás megtagadásának a kerethatározatban taxatíve felsorolt eseteiben tagadhatják meg az ilyen elfogatóparancs végrehajtását, és annak végrehajtását kizárólag az e kerethatározatban kimerítő jelleggel felsorolt feltételekhez köthetik. Következésképpen, míg az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni. Így az említett kerethatározat a 3. cikkében kifejezetten meghatározza az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező okait, illetve 4. és 4a. cikkében annak mérlegelhető megtagadásának okait, valamint 5. cikkében a kibocsátó tagállam által egyedi esetekben nyújtandó garanciákat.(48)
96. Meg kell állapítani, hogy az, hogy az európai elfogatóparancs nem jelöli meg egy mellékbüntetés fennállását, nem szerepel a végrehajtás megtagadásának a kerethatározat említett 3., 4. és 4a. cikkében felsorolt okai között, és nem tartozik a kerethatározat 5. cikkének hatálya alá sem.
97. Ebben a kontextusban, és mivel megállapításra került, hogy a mellékbüntetés európai elfogatóparancsban való feltüntetésének hiánya nem jelent olyan szabálytalanságot, amely az említett elfogatóparancs érvénytelenségét vonná maga után, és a végrehajtása megtagadásának okaként sem szolgálhat, melyek lehetnek e szabálytalanság esetleges következményei?
98. E kérdés megválaszolása érdekében tekintettel kell lenni arra a kettős célra, amelyet a kiszabott ítélet európai elfogatóparancsban való feltüntetésének követelménye betölt.
99. Először is arra vonatkozik, hogy a végrehajtó tagállam számára meg kell adni a keresett személy átadásához szükséges információkat, és lehetővé kell tenni számára ezen elfogatóparancs ellenőrzését (még ha ez az ellenőrzés minimális is). A büntetés megjelölése így annak felülvizsgálatát szolgálja, hogy az elfogatóparancs a kerethatározat hatálya alá tartozik‑e, azaz a kiszabott ítélet szabadságvesztéssel jár‑e és a kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében meghaladja‑e a négy hónapot.(49) A kerethatározat 5. cikkének (2) bekezdésében előírt garancia tiszteletben tartásának biztosítását is szolgálja az életfogytig tartó szabadságvesztés‑büntetések vagy szabadságelvonással járó intézkedések vonatkozásában.
100. Másodszor, a keresett személy jogainak tiszteletben tartásának biztosítására is vonatkozik. E személynek a kerethatározat 11. cikkének (1) bekezdése érdekében jogában áll, hogy tájékoztassák az európai elfogatóparancsról és annak tartalmáról, valamint hogy az átadásába beleegyezzen, vagy azt megtagadja.
101. E célok elérése érdekében a kerethatározat által bevezetett rendszer eljárásokat ír elő a hiányos vagy hiányzó információk esetére. Ezek az eljárások az átadási eljárás különböző szereplői, azaz a kibocsátó tagállam, a végrehajtó tagállam és a keresett személy számára állnak nyitva, úgy, hogy valamennyiük számára biztosítsák saját jogköreik vagy jogaik tiszteletben tartását egy többoldalú „ellenőrzés” által, a rendszer hatékonyságának veszélyeztetése nélkül.
102. Így a kibocsátó tagállam a kerethatározat 15. cikke (3) bekezdésének megfelelően a saját kezdeményezésére bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.
103. Ami a végrehajtó tagállamot illeti, amikor úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által megadott információk nem elégségesek vagy hiányosak, a kerethatározat 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően lehetősége van arra, hogy olyan kiegészítő információk közlését kérje, amelyeket szükségesnek ítél meg az érintett személy átadására vonatkozó határozat meghozatalához.(50) A kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti ezen kommunikáció az igazságügyi együttműködés alapvető – a kölcsönös elismerés rendszerén alapuló – elemét képezi.(51)
104. Kiemelem, hogy a keresett személyeknek a kerethatározat által bevezetett egyszerűsített átadási rendszerében az európai elfogatóparancsnak a kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdésében előírt tartalma azon információknak felel meg, amelyek célja a minimális, alaki tájékoztatás nyújtása, mely ahhoz szükséges, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok késedelem nélkül végre tudják hajtani az európai elfogatóparancsot, sürgősséggel hozva meg az átadásra vonatkozó határozatukat. A végrehajtó igazságügyi hatóság kizárólag azon kivételes esetben alkalmazza a 15. cikk (2) bekezdésében előírt eljárást, amikor úgy véli, hogy nem áll rendelkezésére valamennyi szükséges alaki elem.(52)
105. A keresett személy helyzete különösen fontos, főleg akkor, amikor az illetékes kibocsátó és a végrehajtó hatóságok nem észleltek (vagy talán nem észlelhettek) ilyen szabálytalanságot.
106. E személyt olyan garanciák illetik meg az átadási eljárás során, amelyek lehetővé teszik számára, hogy jogait érvényesítse, valamint hogy az európai elfogatóparancs esetleges szabálytalanságaira hivatkozzon.
107. Itt megjegyzem, hogy jóllehet a kerethatározat által a tagállamokra rótt kötelezettségek lényegében eljárásjogi kérdésekre vonatkoznak, ez nem jelenti azt, hogy a jogalkotó ne vette volna figyelembe az alapvető és emberi jogokat a kerethatározat megalkotásakor. Épp ellenkezőleg: erre számos módon sor került.(53)
108. Így a kerethatározat az e jogokra történő kifejezett hivatkozást tartalmaz. Ez kitűnik például a (10), (12) és (13) preambulumbekezdésből. Közelebbről az 1. cikk (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kerethatározat nem érinti a jelenleg az EUSZ 6. cikkben biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét. Egyébiránt a tagállamok, következésképpen a bíróságaik az uniós jog végrehajtásakor kötelesek tiszteletben tartani az Európai Unió Alapjogi Chartáját, amint az a Charta 51. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik. Erről van szó akkor, amikor a kibocsátó igazságügyi hatóság és a végrehajtó igazságügyi hatóság a kerethatározat végrehajtása érdekében elfogadott nemzeti rendelkezéseket alkalmazza.(54)
109. A kerethatározat szintén tartalmaz olyan speciális rendelkezéseket, amelyek a keresett személy jogainak védelmét célozzák. Az átadási eljárás keretében az európai jogalkotó biztosította a végrehajtó tagállamban történő kihallgatáshoz való jog tiszteletben tartását oly módon, hogy az ne veszélyeztesse az európai elfogatóparancs mechanizmusának hatékonyságát.(55)
110. Így a keresett személynek a kerethatározat 11. cikke (1) bekezdésének megfelelően joga van ahhoz, hogy tájékoztassák az európai elfogatóparancs létezéséről és annak tartalmáról. Ezenkívül a kerethatározat 11. cikkének (2) bekezdése és 13. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy a keresett személynek jogában áll védőt igénybe venni, többek között amikor az átadásába beleegyezik, és adott esetben lemond a specialitás szabályának alkalmazásáról. Egyébiránt a kerethatározat 14. és 19. cikke értelmében a keresett személynek, amennyiben nem egyezik bele az átadásába és vele szemben a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs van érvényben, joga van ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a kibocsátó igazságügyi hatósággal kötött közös megállapodásban meghatározott feltételeknek megfelelően kihallgassa.(56)
111. A Bíróság számára rendelkezésre bocsátott információkból következik, hogy IK számára nem volt ismeretlen sem a büntetésének létezése, sem pedig annak időtartama, ideértve a mellékbüntetést is. Az ügyvédje úgy nyilatkozott a tárgyalás során, hogy nem egyezett bele az átadásába, amely okból a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) az átadásáról határozott, de nem is hivatkozott e bíróság előtt arra, hogy az európai elfogatóparancsban nem tüntették fel e mellékbüntetést.
112. IK‑nak így minden lehetősége megvolt arra, hogy az átadási eljárás során az európai elfogatóparancs szabálytalanságára hivatkozzon. Egyébiránt eltekintve néhány általános jellegű, az EJEE 6. cikkéből, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (2) bekezdéséből eredő hivatkozásra, IK sem az írásbeli észrevételeiben, sem a tárgyalás során nem hivatkozott arra, hogy alapjogai sérültek volna az átadási eljárás során vagy akár azon kívül.
113. Visszautalok arra a folyamatra, amelyet fentebb (83. pont) írtam le az európai elfogatóparancs és az átadási eljárás hatályával és hatásaival kapcsolatban.
114. A jelen ügyben, amikor ez a folyamat megindul az IK átadására irányuló európai elfogatóparancs kibocsátásával, és őt elfogják, IK‑nak lehetősége van hivatkozni arra, hogy az európai elfogatóparancsban nem tüntették fel a mellékbüntetést. Mivel nem így járt el az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó eljárás során, a folyamat az említett elfogatóparancs végrehajtásával és IK‑nak a belga hatóságok részére történő átadásával lezárult. Ennélfogva IK a továbbiakban nem hivatkozhat e tárgyi szabálytalanságra három évvel később egy olyan eljárásban, amely semmilyen kapcsolatban nem áll az európai elfogatóparanccsal, és amely a mellékbüntetés végrehajtási módjainak meghatározására irányul.
115. Ha ennek ellenkezőjét fogadnánk el, azzal túlterjeszkednénk az átadási eljárás határain, valamint a bírósági határozat hatályán, amely az európai elfogatóparancsra vonatkozik.
116. Ugyanezen felfogásból elutasítom a Bizottság azon érvelését is, amely szerint a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a kerethatározat 15. cikkének (2) és (3) bekezdésében előírt eljárás igénybevételével bármikor lehetősége lenne tájékoztatni a végrehajtó igazságügyi hatóságot a mellékbüntetésről.
117. Ez a megoldás véleményem szerint a kerethatározat által létrehozott átadási rendszerrel, valamint a 15. cikk (2) és (3) bekezdésének szövegével és céljával egyaránt ellentétes.
118. A 15. cikk címe ugyanis világos: a kiegészítő információkra vonatkozó ezen eljárás az átadásról szóló határozat elfogadására tekintettel alkalmazandó. Egyébiránt ez a cikk a kerethatározat „Átadási eljárás” című 2. fejezetében található. E rendelkezés célja így az, hogy lehetővé tegye a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy az átadás elismerése érdekében a szükséges információkat megkapja. Ezen eljárásnak az átadási eljárás keretein túlra történő kiterjesztésével figyelmen kívül hagynánk azt a tényt, hogy a kerethatározat által bevezetett rendszer i. hatályát az 1. cikkének (1) bekezdése a keresett személy elfogására és átadására korlátozza, valamint hogy ii. célja a gyorsaság és a hatékonyság. A kibocsátó és végrehajtó igazságügyi hatóság közötti esetleges párbeszéd állandósítása – ráadásul több évvel egy európai elfogatóparancs végrehajtását követően – véleményem szerint szükségtelen és feltehetően ártalmas is a rendszer hatékonyságára nézve.
119. A fentiekből következik, hogy a kerethatározat által bevezetett rendszer nem teszi lehetővé egy nemzeti mellékbüntetés vitatását abból a tényből következően, hogy azt nem tüntették fel egy végrehajtott európai elfogatóparancsban.
120. A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy a kerethatározat semmilyen módon nem alapozza meg a Bíróság előtt előadott azon érvelést, amely szerint az európai elfogatóparancsot kizárólag a főbüntetés érdekében bocsátották ki, az átadási határozat csak e büntetésre vonatkozik, és a kibocsátó állam csak ezt a büntetést hajthatja végre. Úgy vélem, hogy ez az érvelés megrekedt a kiadatáson és a nemzeti szuverenitáson alapuló szemléletnél, ahol a megkereső állam nem léphetett túl a megkeresett állam hozzájárulásával érintett elemeken. Márpedig a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén és a kölcsönös bizalmon alapuló térség kontextusában, nem két, egymástól függetlenül eljáró szuverén állam – a megkereső és a megkeresett állam – közötti kapcsolat létrehozásáról van szó.(57) Épp ellenkezőleg, jóhiszemű együttműködésre van szükség a kerethatározat azon célkitűzéseinek elérése érdekében, amelyek a keresett személyek gyors és hatékony átadásában összpontosulnak.
121. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a második és harmadik kérdést úgy válaszolja meg, hogy valamely (a jelen ügy szerinti mellékbüntetéshez hasonló) mellékbüntetésnek az érintett személy átadása alapjául szolgáló európai elfogatóparancsban való feltüntetésének hiánya nem akadályozhatja meg e büntetés végrehajtását, ha annak kiszabására a vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően került sor.
Végkövetkeztetés
122. A fenti okokból azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Hof van Cassatie (semmítőszék, Belgium) által előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
1. A jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló mellékbüntetést az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584/IB kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében fel kell tüntetni az európai elfogatóparancs c) mezőjének 2. pontjában.
2. Valamely (a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló) mellékbüntetésnek az érintett személy átadása alapjául szolgáló európai elfogatóparancsban való feltüntetésének hiánya nem akadályozhatja meg e büntetés végrehajtását, ha annak kiszabására a vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően került sor.