HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. július 16.(1)

C‑682/18. és C‑683/18. sz. egyesített ügyek

Frank Peterson

kontra

Google LLC,

YouTube LLC,

YouTube Inc.,

Google Germany GmbH (C‑682/18)

és

Elsevier Inc.

kontra

Cyando AG (C‑683/18)

(a Bundesgerichtshof [szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)

„Előzetes döntéshozatal – Szellemi tulajdon – Szerzői jog és szomszédos jogok – 2001/29/EK irányelv – 3. cikk – Nyilvánossághoz közvetítés – Fogalom – Védett művek online elérhetővé tétele internetes platformokon a platform felhasználói által, a jogosultak előzetes engedélye nélkül – E platformok üzemeltetői elsődleges felelősségének hiánya – Az üzemeltetők másodlagos felelőssége a platformjaik felhasználói által elkövetett szerzői jogi jogértésekért– A 2001/29 irányelv 3. cikkének hatálya alól nem tartozó kérdés – 2000/31/EK irányelv – 14. cikk – Az »információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatás« szolgáltatójának mentesülése a felelősség alól, »amely a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából áll« – Fogalom – Az említett üzemeltetők olyan felelősség alóli mentesülésének lehetősége, amely a platformjaik felhasználóinak kérésére tárolt információkból következhet – A felelősség alóli ilyen mentesülés feltételei – A 14. cikk (1) bekezdésének a) pontja – A »jogellenes tevékenységről vagy információról való tényleges tudomás« és a »nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utaló tényekről vagy körülményekről való tudomás« fogalma – Konkrét jogellenes információk – A 2001/29/EK irányelv 8. cikkének (3) bekezdése – Ideiglenes intézkedések olyan közvetítő szolgáltatókkal szemben, akiknek a szolgáltatásait harmadik személy szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe – Az ilyen ideiglenes intézkedés kérelmezésének feltételei”

Tartalomjegyzék

I.      Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) nyújtotta be. E kérelmek a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló 2000/31/EK irányelv(2) („elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”), az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001/29/EK irányelv,(3) valamint a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004/48/EK irányelv(4) értelmezésére vonatkoznak.

2.        E kérelmek két jogvita keretébe illeszkednek. Az első esetben Frank Peterson zenei producer a YouTube LLC és anyavállalata, a Google LLC ellen folytat pert, több olyan hangfelvételnek a YouTube videómegosztó platformon való online elérhetővé tétele tárgyában, amelyeken állítása szerint jogokkal rendelkezik, és amelyeket e platform felhasználói F. Peterson engedélye nélkül hajtottak végre. A második esetben az Elsevier Inc. szerkesztői csoport folytat pert a Cyando AG ellen az utóbbi társaság által üzemeltetett Uploaded tárhelyen és fájlmegosztó platformon olyan különböző művek online elérhetővé tétele tárgyában, amelyek tekintetében az Elsevier kizárólagos jogokkal rendelkezik, és amelyeket e platform felhasználói az engedélye nélkül tettek online elérhetővé.

3.        A kérdést előterjesztő bíróság által ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek keretében előterjesztett hat kérdés az online platformok üzemeltetői felelősségének rendkívül érzékeny problematikáját érinti, amennyiben a felhasználóik jogellenesen tesznek közzé e platformokon szerzői jogi védelem alatt álló műveket.

4.        E felelősség jellege és terjedelme többek között a 2001/29 irányelv 3. cikkének – amely elismeri a szerzők kizárólagos jogát műveik nyilvánossághoz közvetítésére – és a 2000/31 irányelv 14. cikkének értelmezésétől függ, amely mentességet biztosít a közvetítő szolgáltatók számára a szolgáltatásaikat igénybe vevő személyek kérésére tárolt információkért való felelősség alól. A jelen ügyekben ily módon különösen annak megállapítását kérik a Bíróságtól, hogy az első rendelkezésre lehet‑e hivatkozni a platformok üzemeltetőivel szemben, továbbá hogy az utóbbiak hivatkozhatnak‑e a második rendelkezésre, valamint hogy e rendelkezések milyen módon illeszkednek egymáshoz.

5.        Ezt a problémakört alapvető konfliktusok jellemzik. Egyesek szerint az online platformok olyan nagyléptékű bitorlást tesznek lehetővé, amelyből az üzemeltetők – a jogosultak kárára – haszonra tehetnek szert, ami igazolja, hogy az azon tartalmat érintő, jelentős ellenőrzési kötelezettségeket írjanak elő számukra, amelyet a platformjaik felhasználói ezeken közzétesznek. Mások szerint az üzemeltetők számára ilyen ellenőrzési kötelezettségek előírása jelentős mértékben érintené a tevékenységüket, valamint a felhasználók jogait, és korlátozná a véleménynyilvánítás szabadságát és az online alkotói szabadságot is.

6.        E konfliktusok azon viták során tetőztek, amelyek a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról szóló (EU) 2019/790 irányelv(5) uniós jogalkotó általi elfogadását övezték. Ezen új irányelv 17. cikke a YouTube‑hoz hasonló üzemeltetők esetében olyan különös felelősségi rendszert ír elő a platformjaik felhasználói által jogellenesen online hozzáférhetővé tett művek vonatkozásában. Kiemelem ugyanakkor, hogy ez az irányelv, amely a jelen előzetes döntéshozatali eljárások során lépett hatályba, nem alkalmazható az alapeljárásokban. Ezen ügyeket tehát az ezt megelőző jogi háttér alapján kell eldönteni, függetlenül az uniós jogalkotó által elfogadott megoldásoktól.

7.        A jelen indítványban azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló platformüzemeltetők főszabály szerint nem valósítanak meg a 2001/29 irányelv 3. cikke értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést”, és ennélfogva nem felelnek közvetlenül e rendelkezés megsértéséért abban az esetben, ha a felhasználók jogellenesen védelem alatt álló műveket tesznek online közzé. Azt is kifejtem, hogy ezen üzemeltetők főszabály szerint miért részesülhetnek a felelősség 2000/31 irányelv 14. cikke szerinti mentesülésben, olyan feltételek mellett, amelyeknek a körvonalait még pontosítom. Végül kifejtem, hogy a jogosultak kérelmére az uniós jog alapján ideiglenes intézkedések írhatók elő az említett üzemeltetőkkel szemben, amelyek új kötelezettségeket határozhatnak meg számukra: ezek feltételeit pontosítom.

II.    Jogi háttér

A.      A 2000/31 irányelv

8.        A 2000/31 irányelv „A közvetítő szolgáltatók felelőssége” című 4. szakasza tartalmazza ezen irányelv 12–15. cikkét.

9.        Az említett irányelv „Tárhelyszolgáltatás” című 14. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)      Ha az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatásról van szó, amely a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából áll, a tagállamok biztosítják, hogy a szolgáltatót ne terhelje felelősség a szolgáltatás igénybe vevőjének kérésére tárolt információért, azzal a feltétellel, hogy:

a)      szolgáltatónak nincsen tényleges tudomása jogellenes tevékenységről vagy információról, és – ami a kárigényeket illeti – nincsen tudomása olyan tényekről vagy körülményekről, amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utalnának;

vagy

b)      a szolgáltató, amint ilyenről tudomást szerzett, haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetéséről.

(2)      Az (1) bekezdés nem alkalmazható arra az esetre, ha a szolgáltatás igénybe vevője a szolgáltató irányítása alatt vagy ellenőrzése mellett jár el.

(3)      Ez a cikk nem érinti a bíróságok vagy közigazgatási hatóságok arra vonatkozó lehetőségét, hogy a tagállamok jogrendszereivel összhangban a szolgáltatót a jogsértés megszüntetésére vagy megelőzésére kötelezzék, nem érinti továbbá a tagállamoknak azt a lehetőségét sem, hogy eljárásokat alakítsanak ki az információ eltávolításának vagy a hozzáférés megszüntetésének szabályozására.”

10.      Ugyanezen irányelv „Az általános nyomon követési kötelezettség hiánya” című 15. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok nem állapítanak meg a szolgáltatókat terhelő olyan általános kötelezettséget, amely szerint a 12., 13. és 14. cikk hatálya alá tartozó szolgáltatások nyújtása során az általuk továbbított vagy tárolt információkat nyomon kellene követniük, sem olyan általános kötelezettséget, amely szerint jogellenes tevékenységre utaló tényeket vagy körülményeket kellene kivizsgálniuk.”

B.      A 2001/29 irányelv

11.      A 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító fizikai eszközök rendelkezésre bocsátása önmagában nem minősül az ezen irányelv értelmében vett közvetítésnek”.

12.      Ezen irányelv „A művek nyilvánossághoz közvetítésének, valamint a védelem alatt álló egyéb teljesítmények nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételének joga” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

(2)      A tagállamok biztosítják a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát akár vezetékes akár vezeték nélküli, illetve oly módon történő hozzáférhetővé tétel esetében is, amikor a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg:

a)      az előadóművészek számára előadásaik rögzítése tekintetében;

b)      a hangfelvétel‑előállítók számára hangfelvételeik tekintetében;

[…]

(3)      Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt jogok nem merülnek ki a nyilvánossághoz közvetítés vagy a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel egyetlen, e cikkben említett cselekménye révén sem.”

13.      Az említett irányelv „Szankciók és jogorvoslatok” című 8. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy a jogosultak kérelmezhessék az ideiglenes intézkedést olyan közvetítő szolgáltatókkal szemben, akiknek a szolgáltatásait harmadik személy szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe”.

III. Az alapeljárások

A.      A C‑682/18. sz. ügy

1.      A YouTube

14.      A YouTube egy internetes platform, amelyet az azonos nevű társaság működtet, amelynek a Google az egyedüli tagja és képviselője. Ez a platform, amely különböző internetes oldalakra és intelligens készülékekhez való alkalmazásokra oszlik, lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy videókat osszanak meg az interneten.

15.      Videó YouTube‑on való online elérhetővé tétele érdekében felhasználói névvel és jelszóval ellátott fiókot kell létrehozni, és el kell fogadni e platform általános felhasználási feltételeit. Az a felhasználó, aki az ily módon történő regisztrációt követően online videót tesz hozzáférhetővé, választhat, hogy azt „magán” módban hagyja, vagy pedig a platformon közzéteszi. A második esetben a szóban forgó videó az említett platformról származó megszakítás nélküli adatfolyamban (streaming) megtekinthető, és azt valamennyi internetfelhasználó megoszthatja, a többi regisztrált felhasználó pedig kommenteket fűzhet hozzá. A regisztrált felhasználók a videókat egyesítő „csatornákat” is létrehozhatnak.

16.      A videó ugyanezen platformon történő online elérhetővé tétele automatikusan történik, a Google vagy a YouTube általi előzetes megtekintés vagy ellenőrzés nélkül. Az oldalon percenként csaknem 35 óra videót tesznek közzé,(6) ami naponta több százezer videót jelent.

17.      A YouTube egy keresőfunkciót foglal magában, és a keresési eredményeket többek között a felhasználó régiójára jellemző videók relevanciájának értékelése formájában kezeli. Ezen értékelés eredményét a kezdőlapon a „jelenlegi nézett videók”, „ajánlott videók” és „felkapott videók” rovatokban foglalták össze. A YouTube indexálja a rendelkezésre álló videókat és csatornákat olyan rovatokban, mint „szórakozás”, „zene” vagy „film és rajzfilm”. Egyebekben, ha egy regisztrált felhasználó használja a platformot, olyan „ajánlott videókat” mutatnak számára, amelyek többek között az e felhasználó által korábban megtekintett videóktól függenek.

18.      A YouTube a platformból többek között reklámbevételekre tesz szert. Ily módon a platform kezdőlapjának szélén harmadik felek hirdetései láthatók. Ezenkívül bizonyos videókban reklámok szerepelnek, ami külön szerződés megkötését feltételezi az érintett felhasználók és a YouTube között.

19.      A YouTube általános felhasználási feltételei értelmében minden felhasználó az általa online elérhetővé tett videók vonatkozásában a platformról való törlésükig az egész világra kiterjedő, nem kizárólagos és díjmentes hasznosítási engedélyt ad a YouTube számára a felhasználásra, a többszörözésre, a terjesztésre, a származékos művek létrehozására, a megjelenítésre, valamint a platform hozzáférhetővé tételével és a YouTube tevékenységével összefüggésben az előadásra, beleértve a reklámot is.

20.      Ezen általános feltételek elfogadásával a felhasználók megerősítik, hogy rendelkeznek az általuk online elérhetővé tett videók kapcsán szükséges valamennyi joggal, hozzájárulással, engedéllyel és licenciával. A YouTube egyébként a „Közösségi irányelvekben” a szerzői jog tiszteletben tartására hívja fel felhasználóit. E személyeket minden egyes online hozzáférhetővé tétel alkalmával arról is tájékoztatják, hogy a platformon nem lehet e jogokat sértő videót közzétenni.

21.      A YouTube különböző technikai eszközöket alakított ki a platformján elkövetett jogsértések megszüntetése és megelőzése érdekében. Bármely személy bejelentheti a jogellenes videót a YouTube felé írásban, faxon, e‑mailben vagy webnyomtatvány révén. Bejelentési gombot hoztak létre, amelynek segítségével az illetlen vagy bitorló tartalmakat jelezni lehet. A jogosultaknak lehetőségük van arra, hogy különleges riasztási eljárás útján a videót megfelelő internetes címének (URL) feltüntetésével töröltessék a platformról, a kifogásban konkrétan megjelölt tíz videóig terjedően.

22.      A YouTube ezenkívül létrehozott egy, a tartalmak ellenőrzésére szolgáló programot (Content Verification Program). E program az e célból feliratkozott vállalkozások számára elérhető, egyszerű magánszemélyek számára nem. Az említett program az érintett jogosultaknak különböző eszközöket kínál, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy könnyebben ellenőrizzék műveik felhasználását a platformon. Ez utóbbiak többek között közvetlenül megjelölhetik a videók listájában azokat, amelyek véleményük szerint sértik a jogaikat. Ha az ilyen figyelmeztető jelzés miatt zárolják a videót, az azt hozzáférhetővé tévő felhasználót tájékoztatják arról, hogy a hozzáférését visszaesés esetén zárolják. Ezenfelül a YouTube az említett programban részt vevő jogosultak rendelkezésére bocsátja a Google által kifejlesztett, ún. „Content ID” tartalomfelismerő szoftvert, amelynek célja a műveiket felhasználó videók automatikus felderítése. E tekintetben a Google adott tájékoztatás szerint a jogosultaknak a kérdéses művek azonosítására szolgáló referencia hang‑ vagy videófájlokat kell nyújtaniuk a YouTube részére. A Content ID „digitális ujjlenyomatokat” állít elő e fájlokból, amelyeket egy adatbázisban tárolnak. A „Content ID” automatikusan megvizsgálja a YouTube‑on elérhetővé tett valamennyi videót és összehasonlítja ezekkel az „ujjlenyomatokkal”. Ez a szoftver ennek keretében felismerheti a videót és a hangfájlt, beleértve az átvett vagy imitált dallamokat is. Amennyiben megfelelést észlelnek, az érintett jogosultakat automatikusan tájékoztatják. Ez utóbbiaknak lehetőségük van a szóban forgó videók zárolására. Ehelyett úgy is határozhatnak, hogy látogatottsági statisztikák révén követik a YouTube‑on e videók felhasználását. Dönthetnek továbbá úgy is, hogy az említett videókból reklámok beiktatása révén pénzt keresnek, vagy hogy megkapják a korábban az ugyanezen videókat elérhetővé tevő felhasználók kérésére bevezetett reklámokból származó bevételek egy részét.

2.      F. Peterson keresete

23.      2008. november 6‑án és 7‑én a platform felhasználói közzétették a YouTube‑on Sarah Brightman művész „A Winter Symphony című albumáról származó számokat, valamint a Symphony Tour turnéjának koncertjein készített álló‑ vagy mozgóképekkel egybeszerkesztett magán hangfelvételeket.

24.      2008. november 7‑i e‑mailjében F. Peterson, aki a szóban forgó zeneszámokon és felvételeken fennálló szerzői és szomszédos jogokra hivatkozik,(7) a Google Germany GmbH‑hoz fordult, és lényegében arra hívta fel e társaságot, valamint a Google‑t, hogy szankció terhe mellett távolítsák el a jogvita tárgyát képező videókat. E célból F. Peterson képernyőképeket készített e videókról. E képernyőképek segítségével a YouTube kézi úton megkereste az említett videók internetes címét (URL), és megakadályozta az azokhoz való hozzáférést. Az alapeljárás felei azonban nem értenek egyet e blokkoló intézkedések terjedelmét illetően.

25.      2008. november 19‑én a Sarah Brightman koncertjein készített, álló‑ vagy mozgóképekkel egybeszerkesztett hangfelvételek ismét elérhetők voltak a YouTube‑on.

26.      F. Peterson ezt követően keresetet indított többek között(8) a Google és a YouTube ellen a Landgericht Hamburg (hamburgi regionális bíróság, Németország) előtt. Ennek keretében F. Peterson lényegében a további jogsértéstől eltiltás elrendelését kérte, amely megtiltja e társaságok számára, hogy az A Winter Symphony albumról származó tizenkét hangfelvételt vagy előadást, valamint a Symphony Tour koncertjeiről származó tizenkét hangfelvételt vagy előadást a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék, illetve másodlagosan, hogy ezt harmadik személyek számára lehetővé tegyék. F. Peterson továbbá tájékoztatást kért a szóban forgó bitorló tevékenységekről, valamint a YouTube által e tevékenységek révén elért forgalomról vagy nyereségről. Ezenkívül azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg többek között e társaság azon kötelezettségét, hogy kártérítést fizessen számára a jogvita tárgyát képező videók közzétételéért. Végül F. Peterson másodlagosan tájékoztatást kért azokról a felhasználókról, akik e videókat online elérhetővé tették.

27.      2010. szeptember 3‑i ítéletével a Landgericht Hamburg (hamburgi regionális bíróság) három zeneszámot illetően helyt adott a keresetnek, ezt meghaladó részében pedig elutasította azt. E határozat ellen F. Peterson, valamint a YouTube és a Google is fellebbezést nyújtott be.

28.      2015. július 1‑jei ítéletével az Oberlandesgericht Hamburg (hamburgi regionális felsőbíróság, Németország) részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. E bíróság bírság terhe mellett megtiltotta a YouTube‑nak és a Google‑nak, hogy harmadik személyek számára az A Winter Symphony album címei közül hét hangfelvételt vagy előadást a nyilvánosság számára elérhetővé tegyenek. Az említett bíróság egyebekben arra kötelezte e társaságokat, hogy szolgáltassanak F. Peterson számára különböző, a jogvita tárgyát képező videókat online elérhetővé tévő felhasználókra vonatkozó információkat. Ugyanezen bíróság ezt meghaladó részében elutasította a keresetet.

29.      F. Peterson felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) elé. E körülmények között e bíróság a Bírósághoz 2018. november 6‑án érkezett, 2018. szeptember 13‑i határozatával felfüggesztette az eljárást, és a Bírósághoz fordult.

B.      A C‑683/18. sz. ügy

1.      Az Uploaded

30.      Az Uploaded a Cyando által üzemeltetett tárhely‑ és fájlmegosztó platform, amely általában Sharehoster vagy Cyberlocker néven ismert. Ez a platform, amely különböző internetes oldalakon keresztül érhető el, olyan tárhelyet kínál, amely lehetővé teszi bárki számára, hogy ingyenesen bármilyen adattartalommal rendelkező fájlokat tároljon online. Az Uploaded használatához felhasználónévvel és jelszóval rendelkező fiókot kell létrehozni, többek között egy e‑mail‑cím megadásával. A fájl online elérhetővé tétele automatikusan, a Cyando általi megtekintés nélkül vagy előzetes ellenőrzés nélkül történik. Minden olyan esetben, amikor a felhasználó feltölt egy fájlt, automatikusan létrejön a letöltést lehetővé tevő, úgynevezett download‑link hiperlink, amelyet közölnek e felhasználóval. Az Uploaded nem tartalmaz sem indexet, sem a tárolt fájlok keresésére szolgáló funkciót. A felhasználók azonban szabadon megoszthatják ezeket a letöltési linkeket az interneten, például blogokban vagy fórumokon, továbbá a „linkgyűjteményekben”, vagyis az e linkeket indexáló oldalakon is, amelyek információkat szolgáltatnak azon fájlokról, amelyekre az említett linkek mutatnak, és lehetővé teszik az internetfelhasználók számára az általuk letölteni kívánt fájlok keresését.

31.      Amennyiben a fiók és a megfelelő linkek rendelkezésre állnak, az Uploaded platformon tárolt fájlok ingyenesen letölthetők. Mindazonáltal a platformhoz ingyenes hozzáférésben részesülő felhasználók esetében a letöltési lehetőségek korlátozottak (különösen a letölthető adatok maximális mennyisége, a letöltés sebessége, az egyidejű letöltések száma stb. tekintetében). Ezzel szemben a felhasználók díj ellenében előfizetést is köthetnek, hogy jóval nagyobb mennyiségű napi letöltésben részesüljenek, sebességkorlátozás vagy az egyidejű letöltések számának korlátozása, illetve a letöltések közötti várakozási idő nélkül. Emellett a Cyando „partnerségi” programot vezetett be, amelynek keretében a letöltések számától függően díjazást fizet egyes, az Uploadeden fájlokat online elérhetővé tévő felhasználók részére.

32.      Az Uploaded általános felhasználási feltételei azt írják elő, hogy a platform nem használható a szerzői jog megsértésére. Mindemellett megállapítható, hogy a gyakorlatban az említett platformon a jogszerű felhasználások mellett „nagymértékben”(9) szerzői jogot sértő felhasználásokra is sor kerül, amelyekről a Cyandónak tudomása van. E tekintetben a Cyandót tájékoztatták arról, hogy szerverein több mint 9500 védett mű található, amelyeket a jogosultak előzetes engedélye nélkül tettek online elérhetővé, és amelyek tekintetében körülbelül 800 internetes oldalon (linkgyűjtemények, blogok és fórumok) osztottak meg letöltési linkeket, amiről tudomása van.

2.      Az Elsevier keresete

33.      A C‑683/18. sz. ügyben hozott előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy számos védelem alatt álló művet tároltak az Uploaded platformon, amelyek felett az Elsevier kizárólagos felhasználási jogokkal rendelkezik, és ezeket e társaság engedélye nélkül bocsátották a nyilvánosság rendelkezésére linkgyűjtemények, blogok és egyéb fórumok révén. Közelebbről a 2013. december 11. és 13. között végzett keresések alapján e társaság a 2014. január 10‑én és 17‑én küldött két levelében arról tájékoztatta a Cyandót, hogy az e művek közül hármat – a „Graay’s Anatomy for Students”, az „Atlas of Human Anatomy” és a „Campbell‑Walsh Urology” című műveket – tartalmazó fájlokat a szerverein tárolják, és azokat szabadon meg lehet tekinteni a rehabgate.com, az avaxhome.ws és a bookarchive.ws linkgyűjteményeken keresztül.

34.      Az Elsevier 2014. július 17‑én keresetet indított a Cyando ellen a Landgericht München (müncheni regionális bíróság, Németország) előtt. Ennek keretében az Elsevier többek között azt kérte, hogy a bíróság tiltsa el a Cyandót a további jogsértéstől elsődlegesen a vitatott művekkel kapcsolatos szerzői jogi jogsértések elkövetőjeként, másodlagosan e jogsértések elősegítőjeként, harmadlagosan pedig „zavaró” személyként. Az Elsevier azt is kérte, hogy a bíróság kötelezze a Cyandót bizonyos információk szolgáltatására. Ezenkívül az előbbi társaság azt kérte e bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy az utóbbi társaság ugyanezen jogsértések miatt köteles részére kártérítést fizetni.

35.      2016. március 18‑i ítéletével a Landgericht München (müncheni regionális bíróság) a Cyandót eltiltotta a további jogsértéstől azzal az indokkal, hogy részt vett a 2014. január 10‑i és 17‑i levelekben hivatkozott három mű tekintetében elkövetett szerzői jogi jogsértésekben, és helyt adott az Elsevier másodlagos kérelmeinek. Az említett bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasította.

36.      Az Elsevier és a Cyando fellebbezést nyújtott be e határozat ellen. 2017. március 2‑i ítéletével az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság, Németország) megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. E bíróság a 2014. január 10‑i és 17‑i levelekben szereplő három mű tekintetében „zavaró” személyként eltiltotta a Cyandót a további jogsértéstől, az Elsevier által harmadlagosan benyújtott kérelemnek megfelelően. A másodfokú bíróság fellebbezést ezt meghaladó részében elutasította.

37.      Az Elsevier felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) elé. E körülmények között e bíróság a Bírósághoz 2018. szeptember 20‑án érkezett, 2018. november 6‑i határozatával felfüggesztette az eljárást, és a Bírósághoz fordult.

IV.    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

38.      A C‑682/18. sz. ügyben a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

„1)      A [2001/29 irányelv] 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közvetítés cselekményét valósítja‑e meg az olyan internetes videómegosztó platform üzemeltetője, amelyen a felhasználók a jogosultak hozzájárulása nélkül tesznek hozzáférhetővé a nyilvánosság számára szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakat magukban foglaló videókat, ha

–        az üzemeltetőnek reklámbevétele származik a platformból,

–        [a videó online elérhetővé tételére] automatikusan és az üzemeltető általi előzetes megtekintés vagy ellenőrzés nélkül kerül sor,

–        az üzemeltető a felhasználási feltételek szerint a videó elhelyezésének idejére díjmentesen az egész világra kiterjedő, nem kizárólagos hasznosítási engedélyt szerez a videókra vonatkozóan,

–        az üzemeltető a felhasználási feltételekben és [az online elérhetővé tétel] során felhívja a figyelmet arra, hogy szerzői jogokat sértő tartalmak nem helyezhetők el,

–        az üzemeltető segédeszközt bocsát a jogosultak rendelkezésére, amelynek segítségével a jogsértő videók letiltását kezdeményezhetik,

–        az üzemeltető a platformon ranglisták és tartalmi rovatok formájában megszerkeszti a keresési találatokat, és a regisztrált felhasználóknak egy e már megtekintett videókhoz igazodó áttekintést nyújt az ajánlott videókról,

amennyiben az üzemeltetőnek nincsen konkrét tudomása szerzői jogokat sértő tartalmak elérhetőségéről, vagy ilyen tartalmakról tudomást szerezve azokat haladéktalanul törli, vagy az azokhoz való hozzáférést haladéktalanul megszünteti?

2)      Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

Az első kérdésben ismertetett körülmények között a [2000/31 irányelv] 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e az internetes videómegosztó platform üzemeltetőjének tevékenysége?

3)      A második kérdésre adandó igenlő válasz esetén:

A [2000/31 irányelv] 14. cikkének (1) bekezdése alapján konkrét jogellenes tevékenységekre vagy információkra kell‑e vonatkoznia a jogellenes tevékenységről vagy információról való tényleges tudomásnak és az olyan tényekről vagy körülményekről való tudomásnak, amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utalnak?

4)      A második kérdésre adandó igenlő válasz esetén továbbá:

Összeegyeztethető‑e a [2001/29 irányelv] 8. cikkének (3) bekezdésével, hogy a jogosult csak akkor eszközölhet ki ideiglenes intézkedést olyan szolgáltatóval szemben, akinek szolgáltatása a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából áll, és akinek szolgáltatását annak igénybe vevője szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából vette igénybe, ha az egyértelmű jogsértésre való figyelmeztetést követően újból ilyen jogsértésre került sor?

5)      Az első és második kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

Az első kérdésben ismertetett körülmények között [a 2004/48 irányelv] 11. cikkének első mondata és 13. cikke értelmében vett jogsértőnek tekintendő‑e az internetes videómegosztó platform üzemeltetője?

6)      Az ötödik kérdésre adandó igenlő válasz esetén:

Függővé tehető‑e attól az ilyen jogsértő [2004/48 irányelv] 13. cikkének (1) bekezdése szerinti kártérítés‑fizetési kötelezettsége, hogy a jogsértő mind az általa megvalósított jogsértés, mind a harmadik személy által megvalósított jogsértés esetében szándékosan járt el, és tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy a felhasználók konkrét jogsértésekhez veszik igénybe a platformot?”

39.      A C‑683/18. sz. ügyben e bíróság szintén hat kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé, amelyek közül a második–hatodik kérdés lényegében megegyezett a C‑682/18. sz. ügyben előterjesztett kérdésekkel. Csak az alábbi első kérdés tér el:

1)      a)      A [2001/29] irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közvetítés cselekményét valósítja‑e meg az olyan, [tárhelyszolgáltatás és fájlmegosztási szolgáltatás] üzemeltetője, amelyen keresztül a felhasználók a jogosultak hozzájárulása nélkül tesznek hozzáférhetővé a nyilvánosság számára szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakat magukban foglaló fájlokat, ha

–        [a fájl online elérhetővé tételére] automatikusan és az üzemeltető általi előzetes megtekintés vagy ellenőrzés nélkül kerül sor,

–        az üzemeltető a felhasználási feltételekben felhívja a figyelmet arra, hogy szerzői jogokat sértő tartalmak nem helyezhetők el,

–        az üzemeltetőnek bevétele származik a szolgáltatás üzemeltetéséből,

–        a szolgáltatást jogszerű tevékenységekhez használják, az üzemeltetőnek azonban tudomása van arról, hogy jelentős mennyiségű, szerzői jogokat sértő tartalom (több mint 9500 mű) is elérhető,

–        az üzemeltető nem kínál tartalomjegyzéket és keresőfunkciót, az általa rendelkezésre bocsátott, korlátlan számú letöltési linket azonban harmadik személyek a fájlok tartalmára vonatkozó információkat tartalmazó és a konkrét tartalmak utáni keresést lehetővé tevő linkgyűjteményekben helyezik el az interneten,

–        az üzemeltető az általa a letöltésekért a letöltések számától függően fizetett díjazás rendszerének kialakítási módja révén ösztönzi a felhasználók által más úton csak díj ellenében megszerezhető, szerzői jogi védelem alatt álló tartalmak feltöltését,

és

–        a névtelen fájlfeltöltés lehetővé tétele növeli annak valószínűségét, hogy a felhasználókat nem vonják felelősségre a szerzői jogok megsértéséért?

b)      Változik‑e a kérdés megítélése akkor, ha a fájlmegosztásra alkalmas tárhelyszolgáltatáson keresztül a teljes használat 90–96%‑ának megfelelő mértékben kerül sor szerzői jogokat sértő tartalmak rendelkezésre bocsátására?”

40.      A Bíróság elnöke 2018. december 18‑i végzésével a C‑682/18. sz. ügyet és a C‑683/18. sz. ügyet – tekintettel a köztük lévő összefüggésre – az írásbeli szakasz és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette.

41.      F. Peterson, az Elsevier, a Google, a Cyando, a német, a francia és a finn kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett írásbeli észrevételeket a Bíróság elé. A 2019. november 26‑i tárgyaláson a finn kormány kivételével ugyanezek a felek képviseltették magukat.

V.      Elemzés

42.      A jelen ügyek hátterében a „web 2.0” szolgáltatások állnak. Emlékeztetek arra, hogy a 2000‑es évek közepétől különböző technikai (a globális sávszélesség növekedésétől a nagy sebességű kapcsolatok demokratizálódásáig) és társadalmi (legyen szó az internetfelhasználók magánélethez való hozzáállásának megváltozásáról, vagy az online megosztásra, közösségekben való részvételre, illetve az ilyen közösségek létrehozására irányuló szándékról) változások olyan dinamikus és interaktív szolgáltatások kialakulását eredményezték az interneten, mint a blogok, a szociális hálózatok és a megosztó platformok: ezek mind olyan eszközök, amelyek lehetővé teszik felhasználóik számára, hogy online bármilyen tartalmat megosszanak; e tartalmakat user‑created content, illetve user‑Generated content megnevezéssel jelölik. E szolgáltatások nyújtói arra hivatkoznak, hogy lehetővé teszik az internetfelhasználók számára, hogy kilépjenek a szórakoztatás, vélemények vagy információk passzív fogyasztóinak szerepéből, és hogy aktívan részt vegyenek ezen tartalmak interneten történő létrehozásában és cseréjében. Az ilyen szolgáltatás sikeréhez kapcsolódó hálózati hatás gyorsan lehetővé tette néhány ilyen szolgáltatónak, hogy a Start‑up pozícióból erőfölényben lévő vállalkozássá váljanak.(10)

43.      A C‑682/18. sz. ügyben szereplő YouTube e tekintetben tipikus platform. E platform a felhasználóinak (számuk a Google szerint több mint 1,9 milliárd) arra kínál lehetőséget, hogy a tartalmakat és különösen az alkotásaikat online megosszák. A platformon ily módon mindennap videók tömegét teszik elérhetővé, köztük kulturális és szórakoztató tartalmakat, például feltörekvő művészek által közzétett zenei alkotásokat, amelyek jelentős közönséget érhetnek el, valamint olyan különböző témákra vonatkozó tájékoztató tartalmakat, mint a politika, a sport és a vallás, illetve olyan „oktató videókat”, amelyek célja, hogy bárki megtanulhasson főzni, gitározni, kerékpárt javítani stb. A YouTube‑on nemcsak magánszemélyek tesznek közzé tartalmakat, hanem közjogi szervezetek és szakemberek is, köztük jelentős médiavállalkozások, így televíziós csatornák, illetve lemezkiadók. A YouTube összetett gazdálkodási modell szerint működik, amely magában foglalja többek között reklámfelületek értékesítését is a platformon.(11) Ezenkívül a YouTube olyan rendszert alakított ki, amelynek keretében reklámbevételeinek bizonyos hányadát megosztja a tartalmat szolgáltató egyes felhasználókkal, ami lehetővé teszi ez utóbbiak számára, hogy a platform révén jövedelemre tegyenek szert.(12)

44.      A C‑683/18. sz. ügyben szereplő Uploaded platform kétségkívül egy kapcsolódó, de mégis különböző valós helyzetet tükröz. Általánosságban egy Cyberlocker online tárhelyet biztosít felhasználói számára, amely lehetővé teszi számukra többek között, hogy „a felhőben” bármilyen fájlt megőrizzenek annak érdekében, hogy bármikor hozzáférhessenek azokhoz, az általuk kívánt helyen, bármilyen készüléken keresztül. Az Uploaded mint Sharehoster a tárolt fájlok megosztására szolgáló funkciót is tartalmaz. A felhasználóknak ily módon lehetőségük van arra, hogy az online elérhetővé tett minden egyes fájl tekintetében előállított úgynevezett download‑linkeket harmadik személyekkel közöljék. E funkció a Cyando szerint arra irányul, hogy lehetővé tegye mindenki számára, hogy könnyedén továbbítsa a nagy terjedelmű fájlokat családtagjainak, barátainak vagy akár a kereskedelmi partnereknek. Ezenkívül a felhasználók az említett funkciónak köszönhetően az interneten szabadon megoszthatnak nem jogvédett tartalmakat vagy saját műveiket. A Cyberlockerek különböző kereskedelmi modelleket alkalmaznak. Az Uploaded a maga részéről a többek között a tárhelyfájlok letöltésének képességét érintő előfizetések értékesítése révén jut bevételhez.

45.      Bár az olyan platformok, mint a YouTube és az Uploaded, ily módon különböző jogszerű felhasználásokat tehetnek lehetővé, azokat jogsértő módon is használják. Konkrétan, a YouTube‑on megosztott videók védelem alatt álló műveket tartalmazhatnak, és sérthetik szerzőik jogait. Egyebekben az Uploadedhez hasonló Sharehosterek a nagy terjedelmű fájlok tárolására és feltöltésére való képességüknél fogva hasznos eszköznek tekinthetők többek között film‑ vagy zenei alkotások másolatainak jogellenes cseréjéhez.

46.      Az olyan jogosultak, mint F. Peterson és az Elsevier, akiket a jelen ügyben a francia kormány támogat, a kérdéses platformokról és azok üzemeltetőiről így komor képet festenek. Azáltal, hogy e platformok keretében lehetővé teszik, hogy bármely internetfelhasználó decentralizált és ellenőrizetlen tartalomszolgáltatást nyújtson, az üzemeltetők a szerzői jogok megsértésének kockázatát okozzák. E kockázatot tovább fokozza az, hogy az e platformokról közzétett tartalmak mindenütt jelen vannak, és azokat azonnal meghatározatlan számú internetfelhasználó tudja megtekinteni az egész világon.(13) A jogosultak továbbá olyan nehézségekre hivatkoznak, amelyekkel az említett platformokon keresztül jogsértéseket elkövető felhasználókkal szembeni fellépés kapcsán szembesülnek, azok fizetésképtelensége, anonimitása vagy tartózkodási helye miatt.

47.      A jogosultak érvei nem korlátozódnak a YouTube‑hoz vagy a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők tevékenysége által eredményezett bitorlás kockázatára. Szélesebb körben azt róják fel ezen üzemeltetőknek – és különösen a YouTube‑nak –, hogy kárukra jelentősen módosították a kulturális gazdaság értékláncát. A jogosultak lényegében azt állítják, hogy az említett üzemeltetők arra ösztönzik a platformjuk felhasználóit, hogy vonzó tartalmakat tegyenek közzé, amelyek az esetek többségében szerzői jogi védelem alatt állnak. Ugyanezen üzemeltetők – többek között a reklámok („YouTube” modell) vagy az előfizetések (a „Cyando” modell) révén – saját maguk számára sajátítják ki e tartalmakat és jelentős nyerségeket szereznek ebből, anélkül azonban, hogy a jogosultaktól engedélyt szereznének, és ebből következően díjazást fizetnének nekik. A platformok üzemeltetői így az említett tartalmak által generált érték nagy részét a jogosultak kárára szerzik meg – itt a value gap (értékkülönbség) érvéről van szó, amelyet a 2019/790 irányelv elfogadásával összefüggésben vitattak meg. Ezenkívül az olyan platformok, mint a YouTube, akadályozzák annak lehetőségét, hogy a jogosultak műveiket rendes módon hasznosíthassák. E platformok ugyanis tisztességtelen versenyt folytatnak a hagyományos médiával (rádió‑ és televíziócsatornák stb.) és a digitális tartalomszolgáltatókkal (Spotify, Netflix stb.), amelyek díjazás ellenében szerzik meg az általuk közvetített tartalmakat a jogosultaktól, és amelyek e tisztességtelen verseny következtében készek alacsonyabb díjazást fizetni számukra annak érdekében, hogy versenyképesek maradjanak.(14) Így a szellemi tulajdonuk uniós jog által biztosítani kívánt magas szintű védelme és a megfelelő díjazás elérése(15) érdekében a jogosultaknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy közvetlenül a platformok üzemeltetőihez fordulhassanak.

48.      E szakaszban emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli „nyilvánossághoz közvetítésének” engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.(16) E kizárólagos jog sérül, ha a védelem alatt álló művet harmadik személy a szerző előzetes engedélye nélkül nyilvánossághoz közvetíti,(17) kivéve ha e közvetítés az ezen irányelv 5. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt kivételek és korlátozások valamelyike alá tartozik.(18)

49.      Márpedig a jogosultaknak az a véleménye, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők – a platformjaik felhasználóival közösen – a felhasználók által online elérhetővé tett művek „nyilvánossághoz közvetítését” valósítják meg. Következésképpen ezeknek az üzemeltetőknek a felhasználók által megosztani kívánt valamennyi fájl esetében azok online elérhetővé tételét megelőzően meg kell vizsgálniuk, hogy nem tartalmaznak‑e védelem alatt álló műveket, meg kell határozniuk az azokon fennálló jogokat, és általában díjazás ellenében engedélyt kell szerezniük a jogosultaktól, vagy ennek hiányában meg kell akadályozniuk az online hozzáférhetővé tételt. Minden olyan esetben, amikor az említett üzemeltetők nem tesznek eleget e kötelezettségeknek, és ennek következtében a platformjaikon jogellenesen tesznek közzé műveket, a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően közvetlenül felelősek ezért. Ennek alapján ugyanezen üzemeltetők a 2004/48 irányelv 13. cikke értelmében többek között kötelesek kártérítést fizetni az érintett jogosultaknak.

50.      A jelen ügyben a finn kormány és a Bizottság által támogatott YouTube és Cyando ezzel szemben azt állítja, hogy ők csak közvetítő szolgáltatók, amelyek olyan eszközöket kínálnak, amelyek lehetővé teszik a platformjaik felhasználói számára a művek nyilvánossághoz közvetítését. Tehát nem az üzemeltetők, hanem az említett felhasználók valósítják meg a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést”, amikor e platformokon védelem alatt álló műveket tartalmazó fájlokat osztanak meg online. Ugyanezen felhasználók viselik tehát a közvetlen felelősséget jogellenes „közvetítés” esetén. Mindenesetre az említett üzemeltetők úgy vélik, hogy vonatkozik rájuk a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése. Ez a rendelkezés mentesíti őket bármely felelősség alól, amely a platformjaik felhasználóinak kérésére tárolt jogellenes fájlokból eredhet, lényegében azzal a feltétellel, hogy nincs tudomásuk azokról, vagy adott esetben haladéktalanul törölték őket. Ezenkívül ugyanezen üzemeltetők számára az említett irányelv 15. cikke (1) bekezdésének megfelelően nem írható elő általános kötelezettség az általuk tárolt fájlok nyomon követésére, illetve a jogellenes tevékenységre utaló tények vagy körülmények kivizsgálására. A YouTube és a Cyando tehát úgy véli, hogy e rendelkezéseknek megfelelően nem arra kötelesek, hogy a platformjaik felhasználói által szolgáltatott valamennyi fájlt ellenőrizzenek az online elérhetővé tételt megelőzően, hanem lényegében arra, hogy megfelelően reagáljanak a jogosultak azon bejelentéseire, amelyek révén bizonyos fájlok jogellenességét jelzik.

51.      Ebben az összefüggésben a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) által feltett első kérdések annak eldöntésére irányulnak, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló platformüzemeltetők tevékenysége a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma alá tartozik‑e. E bíróság második kérdései annak eldöntésére irányulnak, hogy ezen üzemeltetőkre vonatkozhat‑e a felhasználók kérésére tárolt fájlok tekintetében a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt mentesülés a felelősség alól. E kérdések szorosan összefüggenek. Az uniós jogalkotó ugyanis a 2000/31 és a 2001/29 irányelvvel egyértelmű szabályozási keretet kívánt létrehozni a közvetítő szolgáltatóknak a szerzői jog uniós szintű megsértése esetén fennálló felelősségére vonatkozóan.(19) Az előbbi irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és az utóbbi irányelv 14. cikkének (1) bekezdését tehát egymással összefüggésben kell értelmezni.(20)

52.      A jelen indítvány A. és B. részében egymás után megvizsgálom e két rendelkezést.(21)

A.      A „nyilvánossághoz közvetítés” 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmáról (első kérdések)

53.      Első kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a videómegosztó platform üzemeltetője, valamint egy tárhely‑ és fájlmegosztó platform üzemeltetője a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést” valósít‑e meg, amikor az ilyen platform felhasználója azon védelem alatt álló művet tesz online elérhetővé, és ott védelem alatt álló művet tesz közzé.

54.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében szereplő „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma az uniós jog önálló fogalma, amelynek tartalmát és terjedelmét e rendelkezés szövegére, a hátterét képező kontextusra és az ezen irányelv által követett célokra tekintettel kell meghatározni.(22) Ezenkívül ezt a fogalmat, amennyire lehetséges, az Uniót kötelező nemzetközi jogi jogszabályokban szereplő megfelelő fogalmakra tekintettel kell értelmezni.(23)

55.      Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma két együttes feltételt ötvöz, nevezetesen a mű „közvetítésének” cselekményét és a „nyilvánossághoz” kifejezést.(24)

56.      E tekintetben egyrészt a „közvetítés” fogalma – amint azt a 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdése kiemeli – magában foglalja a művek minden olyan nyilvánossághoz közvetítését (vagy továbbközvetítését), amikor a nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen, függetlenül az alkalmazott műszaki eljárástól.(25) Másként fogalmazva, valamely személy „közvetítési” cselekményt valósít meg akkor, amikor egy művet távolról továbbít, és ezáltal érzékelhetővé(26) tesz.(27) Az ilyen közvetítés tipikus példája, amint arra e preambulumbekezdés rámutat, egy mű sugárzása, míg a „továbbközvetítés” kifejezés különösen a sugárzott mű kábelen, műholdon vagy interneten történő egyidejű továbbközvetítésére vonatkozik.

57.      Egyébiránt, amint arra a jelen indítvány 48. pontjában emlékeztettem, a „közvetítés” fogalma magában foglalja a „hozzáférhetővé tétel” fogalmát. Ez utóbbi kategória – amint azt a 2001/29 irányelv (25) preambulumbekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése pontosítja – az interaktív lehívásos átvitelekre vonatkozik, amelyek jellemzője, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. A „hozzáférhetővé tétel” fogalma ily módon azt fedi le, hogy valamely személy a „nyilvánosság” számára a mű e feltételek melletti a továbbításának lehetőségét kínálja, tipikusan a mű egy weboldalon történő online elérhetővé tétele révén.(28)

58.      Másrészt a „nyilvánosság” fogalma személyek „meghatározatlan” és „meglehetősen nagy” számára utal. E fogalom tehát általában személyekre vonatkozik, szemben a magáncsoporthoz tartozó, meghatározott személyekkel, és bizonyos minimális küszöböt tartalmaz.(29)

59.      A jelen ügyben a fentiekre figyelemmel vitathatatlan, hogy amikor egy védett művet egy olyan platformon osztanak meg online, mint a YouTube vagy az Uploaded, e művet a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében véve „a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszik”.

60.      Amikor ugyanis egy védett művet tartalmazó videót közzétesznek a YouTube‑on, e platformról bárki streaming révén megtekintheti azt, az általa egyénileg választott helyről és időpontban. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a művet tartalmazó fájlt az Uploadeden helyezik el, és a vonatkozó download linket szabadon megosztják egy internetes oldalon (linkgyűjteményben, blogokon vagy fórumokon).(30) A művet mindkét esetben a „nyilvánosság” számára hozzáférhetővé teszik,(31) függetlenül attól, hogy a megtekintése vagy letöltése egyes személyek kérésére történik‑e „egyesével” történő továbbítás keretében. Ennek során ugyanis figyelembe kell venni, hogy hány személy fér hozzá egyidejűleg és egymást követően is.(32) A hivatkozott esetben a művet az esettől függően a YouTube – vagy azon internetes oldal, ahol a linket megosztották – valamennyi tényleges és potenciális látogatója – azaz nyilvánvalóan „meghatározatlan” és „meglehetősen nagy” számú személy – megtekintheti vagy letöltheti.(33)

61.      Ebből következik, hogy amennyiben a védett művet harmadik fél a szerző előzetes engedélye nélkül egy olyan platformon tesz online közzé, mint a YouTube vagy az Uploaded, és e közzététel nem tartozik a 2001/29 irányelv 5. cikkében előírt kivételek és korlátozások hatálya alá, akkor ez az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése által a szerző számára biztosított „nyilvánossághoz közvetítés” kizárólagos jogának megsértését eredményezi.

62.      Mindezek alapján a kérdés az, hogy az érintett művet online elérhetővé tévő felhasználó, a platform üzemeltetője, vagy e két személy együttesen valósítja‑e meg ezt a „közvetítést”, és viseli az abból fakadó esetleges felelősséget.

63.      Ebben a szakaszban pontosítani kell, hogy F. Peterson és az Elsevier ezzel kapcsolatban különböző logikákat követő érvelést terjesztett elő. Álláspontjuk szerint az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando, felelősséggel tartoznak a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján, először is azért, mert aktívan részt vesznek a platformjaikon a felhasználóik által online elérhetővé tett művek „nyilvánossághoz közvetítésében”, így ők maguk valósítják meg ezt a „közvetítést”, továbbá mert tudomással bírnak arról, hogy e felhasználók a védelem alatt álló műveket jogellenes módon megosztják, ezenkívül pedig szándékosan erre ösztönzik őket, végül pedig azért, mert e tekintetben gondatlanul jártak el, amikor nem tartottak tiszteletben bizonyos gondossági kötelezettségeket, amelyek őket a tevékenységük által okozott bitorlás kockázatának ellentételezéseként terhelik.(34)

64.      Ez az érvelés véleményem szerint két problémakört von össze. Egyrészt, abban az esetben, ha a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők a platformjaik felhasználói által online elérhetővé tett művek „nyilvánossághoz közvetítését” valósítják meg, ezen üzemeltetők potenciálisan a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetlen (vagy „elsődleges”) felelősséget viselnek. Az a kérdés, hogy ez az eset áll‑e fenn, objektív kérdés, amelyen kívül esnek az olyan szempontok, mint a tudomás vagy a gondatlanság. Az e kérdésre adandó válasz ugyanis főszabály szerint kizárólag attól függ, hogy „közvetítési” cselekményeket valósítanak‑e meg az említett üzemeltetők, és hogy e cselekményekre az érintett művek szerzőinek engedélye nélkül kerül‑e sor. Az 1. részben, ezen elemzési keretet követve és kizárólag a releváns érveket megvizsgálva kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt főszabály szerint kizárólag a védelem alatt álló műveket online elérhetővé tévő felhasználók valósítják meg e művek „nyilvánossághoz közvetítését”. Az e „közvetítésből” esetlegesen eredő elsődleges felelősség tehát főszabály szerint kizárólag e felhasználókat terheli.

65.      Másrészt véleményem szerint nem tartozik a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének hatálya alá az a kérdés, hogy az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando, felelősek‑e a platformjaik felhasználói által elkövetett szerzői jogi jogsértésekért, például azért, mert azokról tudomásuk volt, és szándékosan elmulasztották a fellépést, vagy mert arra ösztönözték e felhasználókat, hogy ilyen jogsértéseket kövessenek el, illetve mert e tekintetben gondatlanul jártak el. Amint azt a 2. részben kifejtem, noha a Bíróság e rendelkezést a GS Media ítéletben,(35) a Stichting Brein I („Filmspeler”) ítéletben(36) és a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletben(37) úgy tűnik, hogy úgy értelmezte, hogy az magában foglalhatja a harmadik személyek magatartásáért való felelősséget (úgynevezett „kapcsolódó”, „kiegészítő”, „másodlagos” vagy „közvetett” felelősség), úgy vélem, hogy e felelősség az uniós jogban valójában nem harmonizált. Ennélfogva az a tagállami jogban előírt polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályok hatálya alá tartozik. Másodlagosan a 3. részben az említett üzemeltetők tevékenységét az ezen ítéletekből eredő elemzési keret és az arra vonatkozó érvek fényében vizsgálom meg.

1.      Arról, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló platformüzemeltetők főszabály szerint nem valósítják meg a „nyilvánossághoz közvetítés” cselekményeit

66.      Amint azt a jelen indítvány 55–58. pontjában kifejtettem, a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” valamely védelem alatt álló mű közönséghez való továbbításának felel meg. Ebben az összefüggésben a „hozzáférhetővé tétel” cselekménye azt jelenti, hogy a nyilvánosság tagjai számára lehetőséget biztosítanak az ilyen továbbításra, amelyre sor kerülhet a kérésükre, az általuk egyénileg megválasztott helyen és időpontban.

67.      Mindemellett valamely mű közönség számára történő bármilyen továbbítása főszabály szerint több személy által végzett cselekmények sorát teszi szükségessé, akik különböző címeken és mértékben vesznek részt az továbbításban. Például a televíziónézők azon lehetősége, hogy a sugárzott művet televíziókészülékeken megtekinthessék, többek között a műsorsugárzó szervezet, egy vagy több műsorszolgáltató, a rádióhálózat üzemeltetője, valamint az e televíziónézők antennáit és televíziókészülékeit biztosító személyek együttes erőfeszítéseinek az eredménye.

68.      Nem tekinthető minden ilyen részvétel a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítési” cselekménynek. Ellenkező esetben a lánc minden elemét, tevékenységének jellegétől függetlenül felelősség terhelné a szerzők felé. Az ilyen kiterjesztő értelmezés kockázatának elkerülése érdekében az uniós jogalkotó ezen irányelv (27) preambulumbekezdésében pontosította, hogy „[a] közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító fizikai [helyesen: tárgyi] eszközök puszta rendelkezésre bocsátása önmagában nem minősül az [ezen irányelv] értelmében vett közvetítésnek”.(38)

69.      A mű nyilvánossághoz való továbbításának részét képező cselekmények láncolatán belül különbséget kell tehát tenni a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” cselekményét végző személy,(39) illetve az e közvetítést lehetővé tevő „eszközök” rendelkezésre bocsátása révén az e személy és a nyilvánosság közötti közvetítőként funkcionáló szolgáltatók(40) között.

70.      A jelen ügyben a Google‑hoz, a Cyandóhoz, a finn kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetőknek az ezen platformok felhasználói által online elérhetővé tett művek „nyilvánossághoz közvetítésében” játszott szerepe főszabály szerint ilyen közvetítő szolgáltató szerep. F. Peterson, az Elsevier, valamint a német és a francia kormány azon kifogása, amely szerint ezek az üzemeltetők túlmennek e szerepen, véleményem szerint az „eszközök egyszerű rendelkezésre bocsátása” és a „közvetítési” cselekmény közötti különbség téves értelmezését tükrözi.

71.      Emlékeztetek arra, hogy az e különbségtételt szabályozó elvek a Bíróság által a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésére vonatkozóan hozott első határozattól, vagyis az SGAE‑ítélettől(41) kezdve kerültek kimondásra. Ebben az ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy egy szálloda egy sugárzott műsort fog, és azt televíziókészüléken keresztül a létesítmény szobáiban megszálló vendégek részére közvetíti, az ezen adásban szereplő művek „nyilvánossághoz közvetítésének” minősül. Bár e televíziókészülékek szobákban történő elhelyezése önmagában „eszközök biztosításának” minősül, a szálloda közreműködése nem korlátozódott e szolgáltatás nyújtására. Azzal ugyanis, hogy a rádióműsort az említett álláshelyekre közvetítette, a szálloda szándékosan(42) továbbította az abban szereplő műveket a nemcsak „nyilvánosságnak”, hanem „új közönségnek” is minősülő vendégei, azaz olyan személyek számára, akiket e művek szerzői nem vettek figyelembe, amikor engedélyezték a műveik sugárzását,(43) és akik, noha a közvetítés vételi területén belül tartózkodnak, a szálloda eljárása nélkül főszabály szerint nem élvezhetnék e műveket.(44)

72.      Ebből az ítéletből kitűnik, hogy amikor egy művet a nyilvánosságnak közvetítenek, az a személy, aki „közvetítési” cselekményt valósít meg – szemben azokkal a szolgáltatókkal, amelyek „eszközöket biztosítsanak” – az, aki önként jár el e mű nyilvánossághoz való közvetítése érdekében, így beavatkozásának hiányában a közönség azt nem élvezhetné. Ezen eljárásával e személy – a Bíróság által a későbbi ítélkezési gyakorlatában elfogadott fogalmat átvéve – „megkerülhetetlen szerepet” játszik(45) az említett továbbításban.

73.      Ez a magyarázat félreérthető. Általánosságban bármely közvetítő szolgáltató jelentős, sőt lényeges szerepet játszik az ilyen továbbításban, mivel a lánc egyik olyan láncszeme, amely lehetővé teszi annak megvalósítását. A szóban forgó személy szerepe azonban alapvetőbb. Szerepe „megkerülhetetlen”, mivel ő dönt úgy, hogy egy adott művet a nyilvánosságnak továbbít, és ő az, aki aktívan kezdeményezi ezt a „közvetítést”.

74.      Ezzel szemben azok a közvetítő szolgáltatók, akiknek a szolgáltatásait a „közvetítés” lehetővé tétele vagy megvalósítása érdekében veszik igénybe, saját kezdeményezésükre nem döntenek arról, hogy műveket továbbítanak a nyilvánosság felé. E tekintetben a szolgáltatásaik felhasználói által adott utasításokat követik. Ez utóbbiak döntenek a meghatározott tartalmak továbbításáról, és aktívan kezdeményezik „közvetítésüket”, e tartalmakat a közvetítőknek továbbítva, és így olyan folyamatba helyezve, amely a „közönségnek” való továbbítást eredményezi.(46) Főszabály szerint tehát egyedül e felhasználók töltik be a Bíróság által felvázolt „megkerülhetetlen szerepet”, és valósítják meg a „nyilvánossághoz közvetítést”. Beavatkozásuk nélkül a közvetítő szolgáltatók semmit nem tudnának továbbítani, és a „nyilvánosság” nem élvezhetné a szóban forgó műveket.(47)

75.      Ezzel szemben a szolgáltató túllépi a közvetítő szolgáltatói szerepet, ha aktívan részt vesz a művek „nyilvánossághoz közvetítésében”.(48)Ez a helyzet egyrészt abban az esetben, ha e szolgáltató választja ki a továbbított tartalmat, azt más módon meghatározza, vagy a közönség szemében oly módon jeleníti meg, hogy az sajátjának tűnik.(49) Ilyen helyzetekben az említett szolgáltató végzi – a tartalmat eredetileg szolgáltató harmadik személlyel együtt – a „közvetítést”.(50) Másrészt ez a helyzet áll fenn, ha ugyanez a szolgáltató saját kezdeményezésére később felhasználja az említett „közvetítést”, és azt „új közönségnek” vagy „más technikai módon” közvetíti.(51) Mindezen esetekben a szolgáltató nem szorítkozik a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdése értelmében vett „eszközök rendelkezésre bocsátására”. Valójában „megkerülhetetlen szerepet” játszik,(52) mivel önként dönt arról, hogy egy adott művet a nyilvánossághoz közvetít.(53)

76.      A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy ellentétben az F. Peterson és a német kormány által előadottakkal, önmagában az a tény, hogy az olyan platformok, mint a YouTube vagy az Uploaded, lehetővé teszik a védelem alatt álló művekhez való hozzáférést a nyilvánosság számára, nem jelenti azt, hogy az üzemeltetők e műveknek a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítését” valósítják meg.(54)

77.      Mindenekelőtt ugyanis, amint azt a Google és a finn kormány előadja, mivel a szóban forgó műveket e platformok felhasználói tették online elérhetővé,(55) ez utóbbiak játszanak „megkerülhetetlen szerepet” azok nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételében. E felhasználók úgy döntöttek, hogy e műveket az említett platformokon keresztül közvetítik a nyilvánossághoz, a YouTube esetében a megfelelő opciót választva, az Uploaded esetében pedig az interneten megosztva a megfelelő „download linkeket”.(56) Beavatkozásuk hiányában ugyanezen platformok üzemeltetői semmit nem tudnának továbbítani, és a nyilvánosság nem élvezhetné az említett műveket.

78.      Ezt követően emlékeztetek arra, hogy a fájlnak a YouTube‑hoz vagy az Uploadedhez hasonló platformon való online elérhetővé tételének folyamata a felhasználó általi kezdeményezést követően automatikus,(57) anélkül hogy e platform üzemeltetője kiválasztaná vagy más módon meghatározná az itt közzétett tartalmakat. Kiemelem, hogy az ezen üzemeltető által adott esetben automatizált módon végzett esetleges előzetes ellenőrzés véleményem szerint nem minősül kiválasztásnak,(58) mivel ez az ellenőrzés a jogellenes tartalmak felderítésére korlátozódik, tehát nem tükrözi az említett üzemeltető azon szándékát, hogy bizonyos tartalmakat a nyilvánossághoz közvetítsen (másokat pedig nem).(59)

79.      Végül ugyanezen üzemeltetők nem használják fel a későbbiekben a felhasználóik által kezdeményezett „nyilvánossághoz közvetítéseket”, mivel nem közvetítik tovább az érintett műveket „új közönséghez” vagy „más technikai módon”.(60) Főszabály szerint csak egyetlen „közlés” történik, amely a szóban forgó felhasználó döntése.

80.      Álláspontom szerint ebből az következik, hogy az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando, a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdésében előírtaknak megfelelően főszabály szerint pusztán olyan „eszközöket” biztosítanak, amelyek lehetővé teszik platformjaik felhasználói számára az általuk meghatározott művek ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítését”. Véleményem szerint a Bíróság elé terjesztett érvek egyike sem kérdőjelezi meg ezt az értelmezést.

81.      Először is, F. Petersonnal, az Elsevierrel, valamint a német és a francia kormánnyal ellentétben úgy vélem, hogy nem releváns sem az, hogy a YouTube‑hoz hasonló üzemeltető úgy strukturálja a felhasználói által közzétett videók megjelenítési módját a platformon, hogy azokat egy szabvány megjelenítési felületbe integrálja, és különböző rovatokban indexálja, és az sem releváns, hogy ez az üzemeltető keresőfunkciót biztosít és kezeli a kezdőlapon a videók különböző kategóriákba sorolása formájában összefoglalt keresési eredményeket.(61)

82.      E tekintetben megjegyzem, hogy e megjelenítési struktúra és e különböző funkciók a platform szervezetének észszerűsítését, használatának megkönnyítését, és ezáltal a tárolt videókhoz való hozzáférés optimalizálását célozzák. Márpedig a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdésében foglalt azon hallgatólagos követelmény, amely szerint a szolgáltató nem valósít meg „nyilvánossághoz közvetítést”, amennyiben „önmagában” eszközök biztosítására szorítkozik, véleményem szerint nem jelenti azt, hogy e szolgáltató nem optimalizálhatja a szolgáltatásának szervezése útján a továbbított tartalmakhoz való hozzáférést.(62) Semmi nem követeli meg ugyanis, hogy az „eszköz” maga „egyszerű” legyen. Nincs tehát jelentősége annak a körülménynek, hogy az online platform bizonyos fokú kifinomultságot képvisel használatának megkönnyítése érdekében. Véleményem szerint az a korlát, amelyet a szolgáltató nem léphet át, a művek nyilvánossághoz közvetítésében való aktív részvétel, amint az a jelen indítvány 75. pontjában kifejtettem.

83.      Márpedig a megjelenítési struktúra és az ilyen funkciók véleményem szerint nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az üzemeltető túllépi ezt a határt. Márpedig ezek nem utalnak arra, hogy az üzemeltető határozza meg a felhasználók által a platformon online elérhetővé tett tartalmakat. A tartalmakhoz való hozzáférés optimalizálása különösen nem tévesztendő össze maguknak a tartalmaknak az optimalizálásával. Az üzemeltető csak a második esetben határozza meg azok tartalmát.(63) Ezenkívül az a tény, hogy egy olyan platform, mint a YouTube, szabvány megjelenítési felületet tartalmaz, véleményem szerint nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy üzemeltetője a nyilvánosság számára oly módon mutatja be a tartalmat, hogy az sajátjának tűnik, amennyiben e felület minden egyes videó esetében megjelöli, hogy azt melyik felhasználó tette online elérhetővé.

84.      Másodszor az a körülmény, hogy egy olyan platformon, mint a YouTube, a regisztrált felhasználóknak „ajánlott videók” áttekintését mutatják be, véleményem szerint szintén nem meghatározó. Senki sem vitatja, hogy ezek az ajánlások befolyásolják az e felhasználók által megtekintett tartalmakat. Mindazonáltal, amennyiben az említett ajánlásokat automatikusan állítják elő a szóban forgó felhasználó által korábban megtekintett videók alapján, és egyetlen céljuk, hogy megkönnyítsék e felhasználó hasonló videókhoz való hozzáférését, úgy azok nem az üzemeltető azon döntését tükrözik, hogy egy adott művet a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyen. Mindenesetre ez az üzemeltető nem határozza meg előzetesen, hogy mely művek állnak rendelkezésre a platformján.

85.      Harmadszor, az F. Peterson és az Elsevier által előadottakkal ellentétben az, hogy egy olyan üzemeltető, mint a YouTube, a platformjának általános felhasználási feltételeiben úgy rendelkezik, hogy minden felhasználó az általa online közzétett videókra díjmentesen az egész világra kiterjedő, nem kizárólagos hasznosítási engedélyt ad számára, nem kérdőjelezi meg az általam javasolt értelmezést. Az ilyen típusú szerződéses kikötés(64) ugyanis, amely lehetővé teszi a platform üzemeltetője számára a felhasználói által közzétett tartalmak terjesztését, és amely révén az üzemeltető állítása szerint tartalmak összessége tekintetében automatikusan és szisztematikusan szerez jogokat,(65) önmagában nem bizonyítja, hogy ez az üzemeltető aktívan részt vesz a művek „nyilvánossághoz közvetítésében”, amint az a jelen indítvány 75. pontjában kifejtettem. Mivel ugyanis e rendelkezés éppen, hogy szisztematikus és automatikus módon alkalmazandó bármely online elérhetővé tett tartalomra, nem utal arra, hogy az említett üzemeltető meghatározza a közzétett tartalmakat. Ezzel szemben, ha ugyanezen üzemeltető az említett engedély alapján a platform felhasználói által online hozzáférhetővé tett tartalmakat újra felhasználja,(66) úgy e tekintetben „nyilvánossághoz közvetítést” valósít meg.

86.      Negyedszer, álláspontom szerint nem meggyőző F. Peterson és az Elsevier azon érve sem, amely szerint a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők által elfogadott gazdálkodási modell azt bizonyítja, hogy ez utóbbiak nem szorítkoznak a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdésének értelmében vett „eszközök biztosítására”, hanem a platformjaik felhasználói által online elérhetővé tett művek „nyilvánossághoz közvetítését” valósítják meg. E tekintetben az alapeljárás felperesei arra hivatkoznak, hogy az ezen üzemeltetők által kapott díj, amely többek között a reklámfelületek („YouTube” modell) vagy előfizetések („Cyando” modell) értékesítéséből származik, nem valamely technikai szolgáltatás ellenértéke – ez utóbbiak kifejezetten nem kérnek pénzt a felhasználóktól magáért a tárhelyért –, hanem a platformjukon online közzétett tartalmak vonzerejétől függ. A YouTube esetében ugyanis a beszedett reklámbevételek annál is inkább jelentősek, mivel a platform látogatottsága magas, a Cyando esetében pedig az a kilátás, hogy a vonzó tartalmak többszöri letöltése könnyen elvégezhető, előfizetések megkötésére ösztönzi az internethasználókat.

87.      Általánosságban a szolgáltató által követett haszonszerzési cél véleményem szerint viszonylag hasznos elem a „nyilvánossághoz közvetítés” cselekménye és az ilyen „szolgáltatás” megkülönböztetése céljából. Egyrészt emlékeztetek arra, hogy a Bíróság megfontolást(67) követően a Reha Training ítéletben(68) – véleményem szerint helyesen – kimondta, hogy a haszonszerző jelleg nem feltétele a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmának, ugyanakkor azt figyelembe lehet venni az ilyen „közvetítés” alapján a szerzőt esetlegesen megillető díjazás vagy kártérítés kiszámításakor.(69) Ily módon a haszonszerző jelleg legfeljebb arra utalhat, hogy ilyen „közvetítésről” van szó.(70) Márpedig a szolgáltató által követett haszonszerzési cél annál is kevésbé hasznos e különbségtétel szempontjából, mivel másrészt a „nyilvánossághoz közvetítés” megvalósítását lehetővé tévő „eszköz” biztosítása főszabály szerint ilyen céllal történik.(71) Közelebbről az online közvetítő szolgáltatók túlnyomó többsége díjazás ellenében nyújtja szolgáltatásait.

88.      Konkrétabban az a tény, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők által kapott díjazás az e platformok felhasználói által közzétett tartalmak vonzerejétől függ, nem enged arra következtetni, hogy az előbbiek maguk valósítják meg azon művek „nyilvánossághoz közvetítését”, amelyek ott megtalálhatók. Emlékeztetek arra, hogy véleményem szerint a döntő feltétel az, hogy a szolgáltató aktívan részt vesz‑e ebben a „közvetítésben”, amint azt a jelen indítvány 75. pontjában kifejtettem. Márpedig pusztán ez a körülmény véleményem szerint nem teszi lehetővé ennek bizonyítását.(72)

89.      Az általam javasolt értelmezést véleményem szerint megerősíti a Bíróság védjegyjogi ítélkezési gyakorlata. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Google France ítéletben a Bíróság nagytanácsban kimondta, hogy a védjegyekkel azonos vagy azokhoz hasonló megjelölések kulcsszóként való használata a Google által nyújtott AdWords szolgáltatáshoz hasonló internetes reklámszolgáltatás keretében, a jogosultak engedélye nélkül, az uniós jog értelmében e védjegyek tiltott használatának minősül. Mindazonáltal ezt a használatot a reklámszolgáltatás felhasználója valósítja meg, aki ezeket a megjelöléseket kulcsszavakként választotta, nem pedig a szolgáltatás nyújtója, aki arra szorítkozik, hogy ez utóbbi számára eszközöket biztosítson. Nincs jelentősége annak, hogy e szolgáltatót ügyfelei az ilyen megjelölések használatáért díjazásban részesítik. A Bíróság szerint ugyan az a tény, hogy „megteremti a valamely megjelölés használatához szükséges technikai feltételeket, és e szolgáltatásért ellenértéket kap, nem jelenti azt, hogy az említett szolgáltatás nyújtója maga is használná az említett megjelölést”.(73)

90.      Ehhez hasonlóan a L’Oréal kontra eBay ítéletben a Bíróság – ismét nagytanácsban – kimondta, hogy védjegyeknek megfelelő megjelölések online piacon közzétett értékesítési ajánlatokban történő, a jogosultjaik engedélye nélküli használata e védjegyek tiltott használatának minősül. Mindazonáltal itt sem a piactér üzemeltetője, hanem az ezen ajánlatokat az eladásra közzétevő felhasználók valósították meg a használatot. Amennyiben ugyanis ezen üzemeltető arra szorítkozik, hogy lehetővé tegye szolgáltatása felhasználói számára, hogy az ilyen ajánlatokat online elérhetővé tegyék, és adott esetben ilyen megjelöléseket használhassanak e piactéren, akkor e megjelöléseket maga nem használja.(74)

91.      Márpedig nem vitatott, hogy az eBay az eladóként eljáró felhasználók hirdetéseinek általános bemutatását különböző rovatokban strukturálja, és keresőfunkciót üzemeltet. Az üzemeltető automatikusan ugyanolyan ajánlatokat ajánl a vásárló felhasználók számára, mint amelyeket korábban megtekintett. Egyébiránt a Google France és a L’Oréal kontra eBay ítélet alapjául szolgáló ügyekben szereplő üzemeltetők díjazása a szolgáltatásaik felhasználói által nyújtott tartalom vonzerejétől függ. A Google az AdWords szolgáltatás keretében a hirdetők által választott kulcsszavakat használó promóciós linkekre vonatkozó kattintások számától függően részesül díjazásban.(75) Az eBay a piacán elhelyezett értékesítési ajánlatok alapján teljesített ügyletek után százalékos jutalékot kap.(76) E különböző körülmények nyilvánvalóan nem tűntek meghatározónak, sőt relevánsnak a Bíróság számára, amely ezekre az érvelésében még csak nem is hivatkozott. Felmerül tehát a kérdés, hogy miért kellene nekik a jelen ügyekben az alapeljárás felperesei által javasolt jelentőséget tulajdonítani.(77)

92.      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az első kérdésekre azt a választ adja, hogy a videómegosztó platform üzemeltetője, valamint a tárhely‑ és fájlmegosztó platform üzemeltetője nem valósít meg a 2001/29 irányelv (3) cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítési” cselekményt akkor, amikor a platformjaik felhasználója ott védelem alatt álló művet tesz online elérhetővé.

93.      Következésképpen ezen üzemeltetők közvetlen felelőssége nem állapítható meg a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján, ha platformjukon keresztül harmadik személyek a jogosultak előzetes engedélye nélkül tesznek elérhetővé védett műveket a nyilvánosság számára (anélkül, hogy valamely kivétel vagy korlátozás alkalmazható lenne). E következtetés nem zárja ki, hogy ebből az említett gazdasági szereplők számára a másodlagos felelősség valamely formája következzen. Ezt a kérdést azonban a tagállami jogban előírt polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályokra tekintettel kell megvizsgálni, amelyeknek tiszteletben kell tartaniuk a 2000/31 irányelv 14. és 15. cikkében előírt korlátozásokat.(78)

2.      Arról, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése nem szabályozza a jogellenes „nyilvánossághoz közvetítési” cselekmények harmadik személyek általi megvalósítását elősegítő személyek másodlagos felelősségét

94.      Előzetesen emlékeztetni kell mindenek előtt arra, hogy a GS Media ítéletben a Bíróság a Svensson és társai ügyben hozott ítéletet(79) követve kimondta, hogy valamely internetes oldalon egy másik internetes oldalon jogellenesen közzétett művekre mutató hiperlinkek elhelyezése a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősülhet. A Bíróság lényegében úgy ítélte meg, hogy az ilyen kapcsolatok felállításával valamely személy „megkerülhetetlen szerepet” játszik, mivel „közvetlen hozzáférést” biztosít a nyilvánosság számára az érintett művekhez. Mindazonáltal a linkek ilyen elhelyezése csak akkor minősül „nyilvánossághoz közvetítésnek”, ha bizonyítást nyer, hogy az azt megvalósító személy tudta vagy tudnia kellett, hogy e linkek jogellenesen nyilvánosságra hozott művekhez biztosítanak hozzáférést, és e tudomást vélelmezni kell, ha e személy haszonszerzésre törekszik.(80)

95.      Ezt követően a Stichting Brein I („Filmspeler”) ítéletben a Bíróság kimondta, hogy „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül egy olyan multimédia‑lejátszó értékesítése, amelyre előzetesen védett műveket streaming útján jogellenesen közvetítő internetes oldalakra mutató hiperlinkeket tartalmazó kiegészítő modulokat telepítettek. Ebben az ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy e lejátszó eladója nem szorítkozik „eszközök biztosítására”, hanem éppen ellenkezőleg, „megkerülhetetlen szerepet” játszik a művek közvetítésében, azzal az indokkal, hogy az általa az említett lejátszóra előzetesen telepített kiegészítő modulok hiányában ugyanezen lejátszó vevői „csak nehezen tudnának hozzáférni a védett művekhez”, mivel az érintett streaming közvetítéseket a közönség nem tudja könnyen azonosítani. Ezenkívül a Bíróság arra támaszkodott, hogy az említett lejátszó eladójának tudomása volt arról, hogy e kiegészítő modulok jogellenesen teszik lehetővé az interneten közvetített művekhez való hozzáférést.(81)

96.      Végül a Stichting Brein II (The Pirate Bay) ítéletben a Bíróság kimondta, hogy „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül egy olyan internetes platform hozzáférhetővé tétele és üzemeltetése, amely a felhasználói által közzétett torrentfájlokat tárol és indexál, és amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a peer‑to‑peer hálózat keretében védett műveket osszanak meg és töltsenek le. A Bíróság szerint e platform üzemeltetői nem szorítkoztak „eszközök puszta biztosítására”, hanem „megkerülhetetlen szerepet” játszottak a művek hozzáférhetővé tételében, mivel a platformon különböző eszközöket kínáltak, köztük keresőfunkciót és a tárolt torrentfájlok indexét, megkönnyítve e fájlok lokalizálását. Így beavatkozásuk nélkül „a felhasználók az említett műveket nem tudnák megosztani, vagy legalábbis azok interneten történő megosztása jóval bonyolultabb feladat lenne”. A Bíróság itt is hangsúlyozta, hogy az említett platform üzemeltetőinek tudomása volt arról, hogy az ugyanezen platformon keresztül megosztott művek megosztása általában jogellenes.(82)

97.      Főszabály szerint, amint azt a jelen indítvány 56. pontjában kifejtettem, és amint az a 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdéséből kitűnik, továbbá a Bíróság is több alkalommal megállapította,(83) ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” valamely mű nyilvánossággal való közlését jelenti. E preambulumbekezdés továbbá pontosítja, hogy e rendelkezés „más cselekményekre nem vonatkozik”. Noha a hozzáférhetővé tétel esetében elegendő, ha a szóban forgó személy elérhetővé teszi a művet a nyilvánosság számára, ennek az elérhetőségnek – amint azt a jelen indítvány 57. pontjában pontosítottam – magában kell foglalnia e mű továbbításának lehetőségét, amelyre a nyilvánosság valamely tagjának kérésére kerül sor.

98.      Mindazonáltal véleményem szerint a jelen szakaszban vizsgált három ítéletben szereplő cselekmények egyike sem jelenti valamely mű tényleges vagy potenciális nyilvánossághoz közvetítését. A Stichting Brein II (The Pirate Bay) ítélet a legreprezentatívabb példa e tekintetben. Mivel a peer‑to‑peer hálózaton megosztott műveket nem tették közzé a jogvita tárgyát képező platformon, a platform kezelői gyakorlatilag nem tudták azokat a nyilvánossághoz közvetíteni. E platform valójában csak megkönnyítette a felhasználói által e hálózaton végzett továbbításokat.(84) Ugyanez volt a helyzet a GS Media ítéletben és a Stichting Brein I („Filmspeler”) ítéletben. A hiperlinkek elhelyezése és a szóban forgó multimédia‑lejátszó értékesítése ezekben az ítéletekben megkönnyítette a szóban forgó weboldalakon jogellenesen nyilvánossághoz közvetített művekhez való hozzáférést.(85)

99.      Összefoglalva, ezekben az ítéletekben a Bíróság véleményem szerint a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének hatálya alá vonta azokat a cselekményeket, amelyek tulajdonképpen nem minősülnek művek tényleges vagy potenciális közvetítésének, hanem megkönnyítik az ilyen jogellenes közvetítések harmadik személyek általi megvalósítását.(86)

100. Továbbá a Bíróság ugyanezen ítéletekben a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmába belefoglalta a jogellenesség ismeretére vonatkozó kritériumot. Márpedig, amint azt az Elsevier és a francia kormány előadja, e fogalom főszabály szerint nem tartalmaz ilyen kritériumot. Bár a Bíróság állandó jelleggel úgy ítéli meg, hogy az ilyen „közvetítés” fennállása azt feltételezi, hogy az érintett személy „magatartása következményeinek teljes tudatában”, „tudatos[an]”, „szándékosan” vagy „célzott módon” jár el,(87) e különböző kifejezések véleményem szerint főszabály szerint arra utalnak, hogy – amint azt a jelen indítvány 72. pontjában kifejtettem – az említett fogalom magában foglalja a mű nyilvánossághoz közvetítésének szándékát.(88) Ez a kérdés eleve különbözik attól a kérdéstől, hogy az a személy, aki a mű „nyilvánossághoz közvetítését” a szerző engedélye nélkül valósítja meg, tudatában van‑e annak, hogy az ilyen „közvetítés” főszabály szerint jogellenes.

101. E tekintetben, amint azt a jelen indítvány 64. pontjában kifejtettem, a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a „nyilvánossághoz közvetítés” fennállását – az előző pontban kiemelt árnyalástól eltekintve – általában objektív ténynek kell tekinteni. E „közvetítés” jogszerű vagy jogellenes jellege főszabály szerint nem az azt megvalósító személy tudomásától függ, hanem alapvetően attól, hogy a szerző engedélyezte‑e az említett „közvetítést”.(89) Ezzel szemben e személy tudomását figyelembe kell venni azon szankciók és kártérítések szakaszában, amelyeket vele szemben el lehet rendelni. Közelebbről a 2004/48 irányelv 13. cikkéből kitűnik, hogy azon személy, aki valamely szellemi tulajdonjogot oly módon sért meg, hogy tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy jogsértést valósít meg, a jogosult számára a jogsértés folytán elszenvedett tényleges kárnak megfelelő kártérítést köteles fizetni. Ezzel szemben, ha valamely személy ehhez hasonló jogsértést követ el anélkül, hogy tudomása lenne, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellene erről, vele szemben az általa elért nyereség visszatéríttetése vagy az előzetesen megállapított kártérítés megfizetése formáját öltő, kevésbé súlyos szankció alkalmazható.(90)

102. Emellett az a tény, hogy valamely személy – különösen a közvetítő szolgáltató – tudatosan megkönnyíti a jogellenes „nyilvánossághoz közvetítés” harmadik személyek általi megvalósítását, nyilvánvalóan kifogásolható magatartásnak minősül. Mindazonáltal általánosan elfogadott, hogy a másodlagos felelősség körébe tartozó kérdésről van szó, amely a tagállami jogban előírt polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályok hatálya alá tartozik.(91) Ez a harmadik személyek által elkövetett szerzői jogi jogsértésekért való másodlagos felelősség egyébként általában olyan erkölcsi elemet foglal magában, mint a jogellenesség tudata vagy szándéka.(92)

103. Márpedig, véleményem szerint, mivel a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése harmonizálja a „nyilvánossághoz közvetítés” jogának lényegi tartalmát, meghatározza az e kizárólagos jog körébe tartozó cselekményeket, és e tekintetben az ilyen cselekményeket jogellenesen elkövető személyek elsődleges felelősségét. Ezzel szemben e rendelkezés szövegében, illetve ezen irányelv más rendelkezéseiben semmi nem utal arra, hogy e rendelkezés célja a másodlagos felelősséggel kapcsolatos ilyen kérdések szabályozása lenne.(93) Ez annál is inkább figyelemreméltó, mivel ha az uniós jogalkotó azt kívánja, hogy e kérdésekre vonatkozzanak az általa elfogadott jogi aktusok, úgy azt nem mulasztja el jelezni.(94)

104. Ezen indokokból fenntartásaim vannak a Bíróság által a GS Media, a Stichting Brein I („Filmspeler”) és a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletben követett érveléssel kapcsolatban, függetlenül attól, hogy kívánatos lenne‑e, hogy uniós szinten egységes megoldás álljon rendelkezésre azon személyek tevékenységét illetően, akik szándékosan segítik elő a jogsértő cselekmények harmadik személyek általi megvalósítását, és még ha az ilyen egységesség hozzájárulna is a szerzői jog magas szintű védelmének biztosításához, véleményem szerint az uniós jog a jelenlegi állapotában ezt nem írja elő.(95) Az uniós jogalkotó feladata lenne, hogy másodlagos felelősségi rendszert építsen be az uniós jogba.

105. Hangsúlyozom, hogy természetesen szankcionálni kell a valamely internetes oldalon jogellenesen közzétett művekre mutató hiperlinkek e jogellenesség teljes tudatában történő elhelyezését, a „Filmspelerhez” hasonló lejátszó értékesítését és a „The Pirate Bay” platform kezelését. Ehhez azonban nem kell az ilyen cselekményeket a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének hatálya alá vonni. Véleményem szerint az ilyen cselekményekre a tagállamok polgári jogában – sőt, azok büntetőjogában – lehet és kell választ adni. Az általam javasolt értelmezés e tekintetben tehát nem hagyja eszköztelenül a szerzőket.

106. Egyebekben emlékeztetek arra, hogy a Google France ítéletben és a L’Oréal kontra eBay ítéletben a Bíróság úgy döntött, hogy a védjegyjog területén nem terjeszti ki az elsődleges felelősség hatályát a közvetítő szolgáltatók olyan cselekményeire, amelyek hozzájárulhatnak a szolgáltatásaik felhasználói által elkövetett védjegybitorlásokhoz. A Bíróság e kérdés kapcsán – helyesen – visszautalt a tagállami jogban előírt polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályokra és a 2000/31 irányelv által meghatározott korlátokra.(96) Felmerül tehát a kérdés, hogy el kell térni e megközelítéstől a szerzői jog területén, mivel az uniós jogszabályok e két területen hasonló szintű harmonizációval rendelkeznek, és ugyanazt a célt követik a szellemi tulajdon magas szintű védelme érdekében.

3.      Másodlagosan arról, hogy az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando, szándékosan segítik‑e elő harmadik személyek jogellenes cselekményeinek megvalósítását

107. Arra az esetre, ha a Bíróság az előző szakaszban kifejtett fenntartásaim ellenére a jelen ügyekben célszerűnek tartja a GS Media ítéletben, a Stichting Brein I („Filmspeler”) ítéletben és a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletben követett elemzési keret alkalmazását, másodlagosan a jelen ügyeket ezen elemzési keret fényében fogom megvizsgálni.

108. Ezen ítéleteket megítélésem szerint úgy kell értelmezni, hogy a továbbításról döntő és ezáltal a szorosan vett „nyilvánossághoz közvetítési” cselekményt megvalósító személytől eltérő személy részvételét a mű nyilvánossághoz való továbbításában két feltétel teljesülése esetén kell az említett cselekményhez hasonló „közvetítésnek” tekinteni.

109. Egyrészt a szóban forgó személynek az említett továbbításban „megkerülhetetlen szerepet” kell játszania. Az említett ítéletekben követett felfogásnak megfelelően e „szerep” megvalósul, ha az említett személy megkönnyíti e továbbítást.(97) A jelen esetben e feltétel nyilvánvalóan teljesül az olyan üzemeltetők esetében, mint a YouTube és a Cyando.

110. Másrészt az említett személy cselekményének „szándékosnak” kell lennie, abban az értelemben, hogy e személynek tudomással kell bírnia az általa megkönnyített közvetítés jogellenességéről. Az a mód, ahogyan e feltételt a jelen ügyekben értelmezni kell, nyilvánvalóan kevésbé egyértelmű. A probléma abból ered, hogy az uniós jogban nincs erre a szubjektív elemre vonatkozó szabályozás. Arra van tehát csak lehetőségem, hogy a GS Media ítéletből, a Stichting Brein I („Filmspeler”) ítéletből és a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletből, a másodlagos felelősségre vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlatokból, valamint a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján az e rendelkezésben előírt felelősség alóli mentesüléshez a közvetítő szolgáltatók által teljesítendő feltételekből következő logikából következő információk alapján spekulatív jellegű következtetéseket vonjak le.(98)

111. E tekintetben számomra úgy tűnik, hogy túlzott nehézség nélkül úgy lehet tekinteni – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik, és amint azt a Bizottság állítja –, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltető akkor vesz részt „szándékosan” egy adott műnek a platformján keresztül megvalósuló jogellenes „nyilvánossághoz közvetítésében”, amennyiben tudomása volt vagy tudomást szerzett a szóban forgó művet tartalmazó fájl létezéséről, különösen ha a művet bejelentették neki, és ezen üzemeltető a tudomásszerzést követően nem jár el haladéktalanul annak érdekében, hogy ezt a fájlt eltávolítsa, vagy az ahhoz való hozzáférést megszüntesse.(99) Ebben az esetben ugyanis észszerűen úgy lehet tekinteni, hogy az üzemeltető azzal, hogy nem járt el, amikor erre lehetősége volt, bizonyítja e jogellenes „közlést”, vagy súlyos gondatlanságot tanúsít e tekintetben. Azt a kérdést, hogy az üzemeltető milyen körülmények között bírt tudomással vagy szerzett tudomást, illetve hogy adott esetben álláspontom szerint „haladéktalanul” járt‑e el, ugyanazon elvek alapján kell eldönteni, mint amelyeket a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában előírt feltételekkel összefüggésben alkalmaznak.(100)

112. Ezzel szemben – a Bizottsághoz hasonlóan, és ellentétben F. Petersonnal, az Elsevierrel, valamint a német és francia kormánnyal – úgy vélem, hogy a jogellenességről való tudomás nem vélelmezhető pusztán azon indokkal, hogy a szóban forgó üzemeltető haszonszerzésre törekszik.

113. Kétségtelen, hogy a GS Media ítéletben a Bíróság kimondta, hogy amennyiben az a személy, aki egy internetes oldalon védelem alatt álló művekre mutató, más internetes oldalon a szerzőik engedélye nélkül közzétett hiperlinkeket helyez el, és ezt haszonszerzési céllal teszi, úgy (megdönthetően) vélelmezni kell, hogy tudomása van e művek védett jellegéről és az engedély hiányáról.(101) Amellett azonban, hogy úgy tűnik számomra, hogy a Bíróság a későbbi ítélkezési gyakorlatában ezt a megoldást a hiperlinkek kérdésére korlátozta,(102) úgy vélem, hogy e vélelem semmi esetre sem alkalmazható a jelen ügyben.

114. A GS Media ítélet alapjául szolgáló ügyben a szóban forgó internetes oldal üzemeltetője maga helyezte el a jogvita tárgyát képező linkeket. Tudomása volt tehát azokról a tartalmakról, amelyekre azok utaltak. Amint azt a Cyando kifejti, e körülmény egy ténybeli vélelem alapját képezte. Ennek alapján a Bíróság elvárhatta az ilyen üzemeltetőtől, hogy az elhelyezést megelőzően elvégezze az arról való meggyőződéshez „szükséges ellenőrzéseket”, hogy nem védelem alatt álló művekről van szó, amelyeket jogellenesen tettek közzé azon a weboldalon, amelyre e linkek mutattak.(103)

115. Ezzel szemben emlékeztetek arra, hogy főszabály szerint nem a platform üzemeltetője az, aki a tartalmat online elérhetővé teszi. Ebben az összefüggésben a GS Media ítéletben kialakított megoldás alkalmazása annak kimondását jelentené, hogy ennek az üzemeltetőnek, amennyiben általános jelleggel haszonszerzésre törekszik, vélelmezhetően nemcsak tudomása volt a szerverein található valamennyi fájlról, hanem tudott azok esetleges jogellenes jellegéről is, és neki kell megdönteni e vélelmet, bizonyítva, hogy elvégezte a „szükséges ellenőrzéseket”. Márpedig egy ilyen megoldás véleményem szerint azt jelentené, hogy az ilyen üzemeltető számára általános kötelezettséget írnának elő az általa tárolt információk nyomon követésére és a jogellenes tevékenységre utaló tények vagy körülmények aktív kivizsgálására, ami ellentétes lenne a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében e tekintetben előírt tilalommal.(104)

116. Még azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy – amint azt F. Peterson, az Elsevier és a francia kormány állítja – az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando, felelősségre vonhatók‑e azért, mert általános és elvont jelleggel tudomásuk volt arról, hogy platformjaikat harmadik személyek (többek között) arra használják, hogy jogellenesen online hozzáférhetővé tegyenek védelem alatt álló műveket.

117. Ez a kérdés különösen összetett. A YouTube és az Uploaded platformokhoz hasonlóan számos áru vagy szolgáltatás alkalmas arra, hogy azokat jogszerű, sőt társadalmilag kívánatos célokra, valamint jogellenes célokra is használják. Véleményem szerint az ilyen termék vagy szolgáltatás szállítóját vagy nyújtóját nem lehet felelőssé tenni a harmadik személyek által történő jogellenes felhasználásért pusztán azon az alapon, hogy tud az ilyen felhasználásokról, illetve gyanítja azokat. Az ilyen alacsony felelősségi szint a jogszerű felhasználásaik rovására visszafogná a hasonló termékek vagy szolgáltatások gyártását és forgalmazását, tágabb értelemben pedig fékezhetné a hasonló vagy innovatív termékek vagy szolgáltatások fejlesztését.(105)

118. Önmagában az a tény sem lehet meghatározó, hogy valamely szolgáltató e jogellenes felhasználásokból haszonra tesz szert. F. Peterson, az Elsevier és a francia kormány e tekintetben hangsúlyozta, hogy a YouTube többek között a platformon elhelyezett reklámok révén finanszírozza magát, hogy az általa elért reklámbevételek annál nagyobbak, minél vonzóbb tartalmakat tesznek ott közzé, valamint „általánosan elfogadott”, hogy „az esetek nagy többségében” olyan védelem alatt álló művekről van szó, amelyeket szerzőik engedélye nélkül tettek online elérhetővé. Amellett, hogy ez a logika kissé leegyszerűsítőnek tűnik számomra egy olyan platform esetében, mint a YouTube,(106) megjegyzem, hogy az e platformon megkülönböztetés nélkül elhelyezett reklámokból származó bevételek annak általános látogatottságától függenek, és ennélfogva azok mind a jogszerű, mind pedig a jogellenes felhasználások függvényei. Márpedig az e kétféle felhasználásra alkalmas termék vagy szolgáltatás bármely szállítója a nyereségének egy részét szükségképpen olyan felhasználóktól szerzi meg, akik azt jogellenes célra vásárolják meg vagy használják. További körülmények bizonyítására van tehát szükség.

119. E tekintetben nem szabad szem elől téveszteni a másodlagos felelősségi rendszer célját. Amint az a jelen indítvány 117. pontjából következik, véleményem szerint az ilyen rendszernek a szerzői jogi jogsértéseket elősegítő magatartások visszatartására kell irányulnia, az innováció visszatartása vagy a szóban forgó azon áruk vagy szolgáltatások jogszerű használata lehetőségének akadályozása nélkül azonban, amelyek jogellenes célokra is felhasználhatók.

120. Ennek keretében, amint azt a finn kormány is előadja, álláspontom szerint akkor állapítható meg a szolgáltató felelőssége annak bizonyítása nélkül, hogy ez utóbbinak tudomása volt vagy tudomást szerzett a konkrét szerzői jogi jogsértésekről, ha bizonyítást nyer, hogy e szolgáltatónak a szolgáltatás nyújtása révén szándékában állt az ilyen jogsértések harmadik személyek általi elkövetésének elősegítése. A Stichting Brein I („Filmspeler”) és a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéleteket véleményem szerint így kell értelmezni. Az első ítéletben a Bíróság hangsúlyozta, hogy a „Filmspeler” eladójának általános tudomása van arról, hogy az említett lejátszó jogellenes célra használható.(107) A második ítéletben a Bíróság rámutatott, hogy a „The Pirate Bay” platform üzemeltetői általánosságban tudták, hogy az megkönnyíti a szerzőik előzetes engedélye nélkül megosztott művekhez való hozzáférést, és mindenféleképpen tudniuk kellett erről, tekintettel arra a körülményre, hogy az e platformon található torrentfájlok nagy része ilyen művekre utal.(108) Márpedig az ezen ítéletek alapjául szolgáló személyek nyíltan kifejezték azon szándékukat, hogy lejátszójuk vagy platformjuk révén elősegítsék a „nyilvánossághoz közvetítés” jogellenes cselekményeinek harmadik személyek általi megvalósítását.(109)

121. A jelen ügyben sem a YouTube, sem pedig a Cyando nem mozdítja elő nyíltan platformjuk jogellenes felhasználását. F. Peterson és az Elsevier ugyanakkor előadják, hogy ezen üzemeltetők felelősségét ugyanakkor a szolgáltatásaik megszervezésének módjára tekintettel kell megállapítani. Emlékeztetek arra, hogy e tekintetben az alapeljárás felperesei többféle logikára hivatkoznak: először is, az említett üzemeltetők a platformjuk jogellenes felhasználásait illetően szándékos vakságot tanúsítottak (ami lehetővé tette felhasználóik számára, hogy a tartalmakat ott automatizált módon és előzetes ellenőrzés nélkül közzétegyék), másodszor, arra ösztönözték őket, hogy ilyen jogellenes felhasználásokat végezzenek, valamint harmadszor, gondatlanul jártak el e felhasználások tekintetében (mivel nem tettek eleget gondossági kötelezettségüknek, ugyancsak azáltal, hogy nem ellenőrizték előzetesen az online elérhetővé tett tartalmakat).(110)

122. Mindenekelőtt bizonyos pontosításokat kell azonnal tenni. Álláspontom szerint az üzemeltetőt nem lehet felelősnek tekinteni az állítólagos szándékos vakság, illetve az állítólagos vétkes gondatlanság címén pusztán azért, mert platformjának felhasználói számára lehetővé teszi a tartalmak automatizált módon történő közzétételét, és nem ellenőrzi általános jelleggel e tartalmakat online elérhetővé tételük előtt. Egyrészt észszerűen nem lehet azt állítani – amint azt az Elsevier tette –, hogy ezen üzemeltető azáltal, hogy a platformját ily módon szervezi meg, egyszerűen mentesülni kíván minden felelősség alól.(111) Másrészt a 2000/31 irányelv 15. cikke megakadályozza, hogy az ilyen szolgáltatótól el lehessen várni, hogy általános és absztrakt módon nyomon kövesse az általa tárolt információkat, és hogy a szerverein aktívan kivizsgálja a jogellenes tevékenységeket. Nem lehet tehát szándékos vakságnak vagy gondatlanságnak tekinteni azt, hogy nem végez ilyen általános nyomonkövetést.(112) Egyébként és általában a szolgáltatónak pusztán a gondatlansága – a jelen indítvány 111. pontjában felvázolt helyzetet fenntartva – a meghatározás szerint nem elegendő annak bizonyításához, hogy „szándékosan” járt el a szolgáltatásainak felhasználói által elkövetett szerzői jogi jogsértések elősegítése érdekében.

123. Mindemellett véleményem szerint az a mód, ahogyan a szolgáltató megszervezi szolgáltatását, bizonyos körülmények között valóban tükrözheti az e szolgáltatás felhasználói által elkövetett jogellenes „nyilvánossághoz közvetítés” cselekményeiben való közreműködésének „szándékos jellegét”, a Bíróság által a GS Media ítéletben, a Stichting Brein I („Filmspeler”) ítéletben és a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletben értelmezett 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében véve. Ez az eset akkor áll fenn, ha ugyanezen szolgáltatás jellemzői a kérdéses szolgáltató rosszhiszeműségére utalnak, amely az ilyen szerzői jogi jogsértések ösztönzésében vagy az azokkal kapcsolatos szándékos vakságban nyilvánulhat meg.(113)

124. E tekintetben álláspontom szerint meg kell vizsgálni egyrészt azt, hogy a szóban forgó szolgáltatás jellemzőinek van‑e objektív magyarázata, és azok hozzáadott értéket képviselnek‑e ezen szolgáltatás jogszerű felhasználásaihoz képest, másrészt pedig, hogy a szolgáltató észszerű intézkedéseket tett‑e az említett szolgáltatás jogellenes felhasználásainak megelőzése érdekében.(114) Ez utóbbi kérdést illetően ismét csak nem lehet elvárni a szolgáltatótól, hogy online elérhetővé tételüket megelőzően általános jelleggel ellenőrizzen minden olyan fájlt, amelyet szolgáltatásának felhasználói közzé kívánnak tenni – a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésétől nem lehet eltérni. A vizsgálat második lépcsőjének véleményem szerint inkább a szolgáltatásnyújtó védelmére kell irányulnia. Ennek alapján a szolgáltató jóhiszeműsége vezethető le abból, hogy általánosságban gondosan teljesíti az ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdéséből eredő eltávolítási kötelezettségeket, illetve azokat az esetleges kötelezettségeket, amelyeket adott esetben bíróság által elrendelt ideiglenes intézkedés útján írtak elő számára, vagy abból, hogy e szolgáltató önként más intézkedéseket tesz.

125. A jelen ügyben a nemzeti bíróságnak kell e vizsgálatot a YouTube‑hoz hasonló platformra, illetve az Uploadedhez hasonló Sharehosterre vonatkozóan elvégeznie. Mindazonáltal hasznosnak tűnik számomra, hogy némi pontosítással szolgáljak.

126. Először is, véleményem szerint egy, a YouTube‑hoz hasonló platform jellemzőire figyelemmel nehéz úgy tekinteni, hogy üzemeltetője e platform jogellenes használatát kívánja ösztönözni. Közelebbről az, hogy az említett platform keresési és indexálási funkciói adott esetben megkönnyítik a jogellenes tartalmakhoz való hozzáférést, e tekintetben nem minősülhet valószínűsítő körülménynek. E funkcióknak objektív magyarázatuk van, és hozzáadott értéket nyújtanak a jogszerű használatához. Bár a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletben a Bíróság azt, hogy a vitatott platform üzemeltetői keresőmotort hoztak létre, és a tárolt fájlokat indexálták, a védelem alatt álló művek jogellenes megosztására irányuló szándékuk „szándékos jellegének” bizonyítékaként tekintette,(115) ez az értékelés nem választható el ezen ügy sajátos összefüggésétől, amelyet az üzemeltetők arra irányuló, nyíltan kinyilvánított szándéka jellemzett, hogy megkönnyítsék a szerzői jogi jogsértéseket.

127. Egyébiránt az Elsevier állításával ellentétben megítélésem szerint az, hogy egy YouTube‑hoz hasonló platformüzemeltető lehetővé teszi egyes felhasználók számára, hogy reklámokat illesszenek a videókba, és átutalja számukra az elért bevételek egy részét,(116) nem elegendő ezen üzemeltető arra irányuló szándékának bizonyításához, hogy e felhasználókat a védelem alatt álló művek szerzőik engedélye nélküli online elérhetővé tételére ösztönözze. Éppen ellenkezőleg, nem vitatott, hogy a YouTube esetében e reklámok beillesztésére a Content ID segítségével kerül sor, amelynek célja annak biztosítása, hogy ez a lehetőség csak a jogosultak javát szolgálja, mivel automatikusan észleli a védelem alatt álló műveket tartalmazó videók harmadik személyek általi online elérhetővé tételét, és adott esetben lehetővé teszi az említett jogosultak számára, hogy maguk helyezzenek el a szóban forgó videóban reklámokat, és azokból reklámbevételeket szerezzenek.(117)

128. Ez azt jelenti, hogy ezenkívül a YouTube eszközöket hozott létre, közelebbről e szoftvert, a platformján történő szerzői jogi jogsértések elleni küzdelem céljából.(118) E körülmény – amint arra a jelen indítvány 124. pontjában rámutattam – hozzájárul az üzemeltető által a platformján történő jogellenes felhasználások tekintetében tanúsított jószándék bizonyításához.(119)

129. Másodszor ugyanakkor attól tartok, hogy a dolgok kevésbé egyértelműek az Uploaded esetében. E tekintetben egyrészt azt, hogy az ilyen üzemeltető lehetővé teszi platformjának felhasználói számára, hogy „anonim módon” tegyenek fájlokat online elérhetővé, az Elsevier‑vel ellentétben nem bizonyítja az arra irányuló szándékát, hogy e felhasználókat bitorlását elősegítse. Kiemelem, hogy a Bíróság rendelkezésére álló iratokból az tűnik ki, hogy a fájlok Uploadeden való online elérhetővé tételéhez a vezetéknév, a keresztnév és az e‑mail cím megadásával fiókot kell létrehozni. Az Elsevier kifogásolja, hogy a Cyando nem ellenőrzi személyazonosság‑ellenőrzési vagy hitelesítési rendszer útján a felhasználó által szolgáltatott információk pontosságát. Márpedig, bár az internet és az online szolgáltatások személyazonosság‑ellenőrzés nélküli használatának lehetőségével ténylegesen visszaélhetnek rossz szándékú személyek kifogásolható tevékenységek céljából, úgy ítélem meg, hogy ezt a lehetőséget mindenekelőtt olyan alapvető normák védik, mint a magánélethez való jog, a véleménynyilvánítás és a lelkiismeret szabadsága, vagy akár az adatvédelem, többek között az uniós jog(120) és a nemzetközi jog(121) keretében. Személyazonosság‑ellenőrzési vagy hitelesítési rendszereket tehát véleményem szerint csak törvényben előírt feltételek mellett, meghatározott szolgáltatások tekintetében lehet alkalmazni.

130. Pusztán az, hogy a Sharehoster – mint Uploaded – letöltési linkeket hoz létre a tárolt fájlokhoz, és lehetővé teszi a felhasználók számára azok szabad megosztását, sem alkalmas véleményem szerint a szerzői jog megsértésére való ösztönzésre irányuló szándék bizonyítására. E linkeknek objektív magyarázatuk van, és hozzáadott értéket képviselnek a szolgáltatás jogszerű használata céljából. Még az Uploaded jogellenes felhasználásainak aránya – amelyre nézve az alapeljárás felei legalábbis ellentmondásos becsléseket szolgáltatnak –(122) sem teszi lehetővé az Uploaded hasonló szándékának bizonyítását, különösen akkor, amennyiben ez utóbbi próbált észszerű intézkedéseket tenni az említett felhasználások elleni küzdelem érdekében.

131. Másrészt ugyanakkor felmerül a Cyando által létrehozotthoz hasonló „partnerségi” program kérdése. Emlékeztetek arra, hogy e program keretében a Cyando bizonyos felhasználóknak az általuk online elérhetővé tett fájlok letöltésének száma alapján díjazást fizet.(123) Kétségeim vannak, hogy egy ilyen program a szolgáltatás megengedett felhasználásai kapcsán objektív magyarázattal bír‑e és hozzáadott értéket képvisel‑e. Éppen ellenkezőleg, a nemzeti bíróságok előtt megállapításra került, hogy e program hatása, hogy arra ösztönözze a felhasználókat, hogy jogellenes letöltésük céljából népszerű műveket tegyenek online elérhetővé. Nem zárom tehát ki, hogy e program végrehajtásából következtetést lehet levonni a szolgáltató – felhasználói által elkövetett jogellenes cselekményekben való – közreműködésének „szándékos jellegére” vonatkozóan.(124) Ennek vizsgálata adott esetben a nemzeti bíróság feladata.

B.      A 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében foglalt, felelősség alóli mentesség hatályáról (második kérdések)

132. Amint arra rámutattam, a 2000/31 irányelv 4. szakasza több rendelkezést tartalmaz a közvetítő szolgáltatók felelősségére vonatkozóan. E szakaszon belül ezen irányelv 12., 13. és 14. cikke az (1) bekezdésében egyaránt „biztonságos kikötőt” (safe harbour) ír elő az „egyszerű továbbítás”, a caching és a „tárhelyszolgáltatás” tevékenységek vonatkozásában.(125)

133. A 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése közelebbről „olyan szolgáltatás [nyújtása esetén alkalmazandó], amely a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából áll”. E rendelkezés lényegében azt írja elő, hogy az ilyen szolgáltatás nyújtóját nem lehet felelősnek tekinteni a felhasználói kérésére tárolt információért, kivéve ha e szolgáltató, miután tudomást szerzett arról, hogy az említett felhasználók információi jogellenesek, nem távolította haladéktalanul el azokat, vagy szüntette meg az azokhoz való hozzáférést.

134. Hangsúlyozom, hogy e rendelkezésnek nem célja az ilyen szolgáltató felelősségének pozitív módon történő meghatározása. Az arra szorítkozik, hogy negatív módon korlátozza azokat a helyzeteket, amelyekben a szolgáltató felelőssége megállapítható. Ezenkívül az említett rendelkezésben előírt mentesség kizárólag arra a felelősségre vonatkozik, amely a szolgáltatás igénybe vevői által nyújtott információkból eredhet. E szolgáltató tevékenységének egyetlen más aspektusára sem terjed ki.(126)

135. Második kérdéseivel a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) lényegében azt kívánja megtudni, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetőkre vonatkozhat‑e a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése azon fájlok tekintetében, amelyeket a platformjuk felhasználóinak kérésére tárolnak.

136. Véleményem szerint általában ez a helyzet. Mindazonáltal álláspontom kifejtése előtt szükségesnek tartom egy, az e rendelkezés és a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése közötti kapcsolatra vonatkozó kérdés tisztázását.

137. Megjegyzem ugyanis, hogy az előterjesztő bíróság a második kérdéseit kizárólag arra az esetre fogalmazta meg, ha a Bíróság – amint azt javaslom – az első kérdésekre nemleges választ ad abban az értelemben, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők nem valósítják meg a platformjuk felhasználói által – adott esetben jogellenesen – online elérhetővé tett műveknek a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítését”. Úgy tűnik tehát, hogy abból az előfeltevésből indul ki, amely szerint abban az esetben, ha ezen üzemeltetők az említett 3. cikk (1) bekezdése alapján közvetlenül felelősek a jogellenes „közvetítésért”, főszabály szerint nem hivatkozhatnak a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt mentességre.(127)

138. Ugyanakkor a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése horizontálisan alkalmazandó a felelősség minden olyan formájára, amely az érintett szolgáltatókat a szolgáltatásaik felhasználóinak kérésére tárolt bármilyen típusú információ alapján terhelheti, függetlenül e felelősség forrásától, az érintett jogterülettől és az említett felelősség pontos minősítésétől vagy jellegétől. E rendelkezés tehát álláspontom szerint kiterjed az e felhasználók által szolgáltatott információk és tevékenységek tekintetében fennálló elsődleges és másodlagos felelősségre is.(128)

139. Ennélfogva véleményem szerint, noha a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése főszabály szerint nem alkalmazható abban az esetben, ha a szolgáltató „saját” tartalmát hozza nyilvánosságra, e rendelkezés alkalmazható, ha a közvetített tartalmat – mint a jelen esetben is – a szolgáltatás igénybe vevői szolgáltatták.(129) Ezen értelmezést szerintem alátámasztja, hogy sem e rendelkezés, sem a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése nem ír elő kivételt azon szolgáltatók számára, akik a szolgáltatás felhasználói által szolgáltatott művek „nyilvánossághoz közvetítését” valósítják meg. Éppen ellenkezőleg, ez utóbbi irányelv (16) preambulumbekezdése hangsúlyozza, hogy ezen irányelv „nem érinti a [2000/31 irányelv] felelősséggel kapcsolatos rendelkezéseit”.

140. Ebből következik, hogy abban az esetben is, ha a Bíróság javaslatom ellenére igenlő választ adna az első kérdésekre, válaszolnia kell a második kérdésekre, annak érdekében, hogy hasznos választ adhasson a kérdést előterjesztő bíróság számára. Mindemellett a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést” jellemző szempontokat és a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének alkalmazási feltételeit koherens módon lehet értelmezni, amint azt bemutatom, oly módon, hogy gyakorlatilag elkerülhetők legyenek az e két rendelkezés közötti átfedések.

141. Ennek tisztázását követően a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy e rendelkezés hatálya két együttes feltételtől függ: egyrészt az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatás” érintettségétől, másrészt attól, hogy e szolgáltatásnak „a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából [kell] áll[nia]”.

142. Az első feltétel értelmezése nem okoz nehézséget a jelen ügyekben. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatás” fogalma alá tartozik bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatás.(130) Márpedig az olyan üzemeltetők által nyújtott szolgáltatásokat, mint a YouTube és a Cyando, nyilvánvalóan „távolról”, „elektronikus úton” és „a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérésére” nyújtják.(131) Ezenkívül e szolgáltatásokat „térítés ellenében” nyújtják. Nem kérdőjelezi meg ezt az értelmezést az, ha a YouTube‑hoz hasonló üzemeltető többek között reklám útján révén jut bevételhez, és a platform felhasználóitól nem igényel közvetlen díjfizetést.(132)^, (133)

143. Ami a második feltételt illeti, a dolgok első ránézésre kevésbé egyértelműek. Egyrészt tűnik, hogy a Cyandóhoz hasonló üzemeltető az Uploaded esetében olyan szolgáltatást nyújt, amely fájlok, azaz olyan „információk”(134) „tárolásából” áll a szerverein, amelyeket „a szolgáltatás igénybe vevője”, azaz az online elérhetővé tételt megvalósító internetfelhasználó „bocsát rendelkezésre”, mégpedig ez utóbbi „kérésére”, mivel ő dönt a szóban forgó fájlokról.

144. Másrészt ugyanakkor, noha nem vitatott, hogy egy olyan üzemeltető, mint a YouTube, tárolja a platformja felhasználói által online elérhetővé tett videókat, ez csak a tevékenysége számos aspektusának egyike. Azt kell tehát eldönteni, hogy e körülmény megakadályozza‑e ezen üzemeltetőt abban, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozzon.

145. Véleményem szerint nem ez a helyzet. Noha ugyanis e rendelkezés azt írja elő, hogy a szolgáltató által nyújtott szolgáltatás „a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából áll”, nem követeli meg, hogy e tárolás annak egyetlen, vagy akár csak elsődleges célja legyen. Éppen ellenkezőleg, e feltétel tágan van megfogalmazva.

146. Véleményem szerint ebből az következik, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya főszabály szerint minden olyan, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtó személyre kiterjedhet, amely a YouTube‑hoz vagy a Cyandóhoz hasonlóan szolgáltatása keretében a felhasználói által rendelkezésre bocsátott információk tárolását végzi az utóbbiak kérésére.(135) Ugyanakkor megismétlem, hogy az e rendelkezésben előírt mentesség mindenféleképpen az ezen információkból esetlegesen következő felelősségre korlátozódik, és nem terjed ki a szóban forgó szolgáltató tevékenységének más szempontjaira.

147. A Bíróság eddig kialakított ítélkezési gyakorlata ezt a megközelítést követi. E tekintetben a Google France ítéletben a Bíróság kimondta, hogy az olyan internetes reklámszolgáltatás nyújtója, mint a Google az AdWords szolgáltatást illetően, a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozhat. A Bíróság ugyanis megállapította egyrészt azt, hogy e szolgáltatás az említett rendelkezés értelmében „a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából áll”, ezért e szolgáltatás keretében a szolgáltató bizonyos információkat tárol, mint például a hirdetők által kiválasztott kulcsszavak, az azokhoz kapcsolódó promóciós linkek és reklámüzenetek, valamint a hirdetők weboldalainak címe.(136) Nyilvánvaló, hogy a Bíróság nem tekintette problematikusnak azt, hogy az említett információk tárolása szélesebb tevékenység keretébe illeszkedik.

148. A Bíróság ugyanakkor rögzített egy korlátozást. Álláspontja szerint a szolgáltató a felhasználói kérésére tárolt információk tekintetében kizárólag akkor mentesülhet a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése szerint a felelősség alól, ha magatartása a „közvetítő szolgáltató” tevékenységére korlátozódik az uniós jogalkotó szándéka szerint az említett irányelv 4. cikkében meghatározott értelemben. Az említett irányelv (42) preambulumbekezdésének fényében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy e tekintetben meg kell vizsgálni, hogy „az említett szolgáltató által játszott szerep semleges‑e, amennyiben tevékenysége pusztán technikai, automatikus és passzív jellegű, ami azt is jelenti, hogy az említett szolgáltatásnyújtónak nincs tudomása a továbbított, illetve tárolt adatról, és nem is kezeli azt az adatot”, vagy ellenkezőleg, „olyan tevőleges szerepet [játszott], amelynek révén ismerte vagy kezelte a tárolt adatokat”.(137)

149. Ehhez hasonlóan a L’Oréal kontra eBay ítéletben a Bíróság kimondta, hogy az olyan online piac üzemeltetője, mint az eBay, a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozhat. A Bíróság itt azt is megállapította, hogy egyrészt az ezen üzemeltető által nyújtott szolgáltatás többek között a piac felhasználói által rendelkezésre bocsátott információk tárolásából áll. Különösen az eladási ajánlataik adatairól van szó. Másrészt a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a szolgáltató csak akkor részesülhet az e rendelkezésben az ilyen információk tekintetében előírt felelősség alóli mentességben, ha „közvetítő szolgáltatóként” jár el. Nem ez a helyzet akkor, ha e szolgáltató „ahelyett, hogy [szolgáltatásának] semleges nyújtására szorítkozna az ügyfelei által szolgáltatott adatok tisztán technikai és automatikus kezelése révén[,] olyan tevőleges szerepet játszik, amelynek révén ismeri vagy kezeli az említett adatokat”.(138)

150. Ezen ítéletekből kitűnik, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők, amelyek tevékenységük keretében a platformjuk felhasználói által szolgáltatott információk tárolását végzik, azon felelősség tekintetében, amely egyes ilyen információk jogellenességéből eredhet, a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt mentességben részesülhetnek, amennyiben nem játszottak olyan „tevőleges szerepet”, amelynek révén „ismerhették vagy ellenőrizhették” a szóban forgó információkat.

151. E tekintetben rámutatok, hogy – amint azt a Bizottság hangsúlyozza – minden olyan szolgáltató, amely a felhasználói által szolgáltatott információkat tárol, szükségképpen bizonyos fokú ellenőrzést gyakorolt azok felett. Különösen képes technikailag ezek eltávolítására vagy az azokhoz való hozzáférés megszüntetésére. Éppen emiatt várható el tőle a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának alapján, hogy ily módon járjon el, amikor a jogellenes információk a tudomására jutnak.(139) Ez az ellenőrzési képesség önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a szolgáltató „tevőleges szerepet” játszik, különben az említett 14. cikk (1) bekezdését megfosztanák hatékony érvényesülésétől.(140)

152. A Bíróság által felvázolt „tevőleges szerep” valójában – helyesen – a felhasználók által szolgáltatott információk tartalmára vonatkozik. A Bíróság ítélkezési gyakorlatát úgy értelmezem, hogy a szolgáltató akkor játszik ilyen „tevőleges szerepet”, amely lehetővé teszi számára az általa nyújtott szolgáltatás felhasználóinak kérésére tárolt információk „megismerését vagy ellenőrzését”, ha nem szorítkozik ezen információk tartalmukhoz képest semleges kezelésére, hanem tevékenysége jellegénél fogva szellemileg ellenőrzése alá vonja e tartalmat. Ez az eset áll fenn akkor, ha a szolgáltató a tárolt információkat kiválasztja,(141) más módon tevőlegesen beavatkozik azok tartalmába, vagy ezeket az információkat a nyilvánosság előtt oly módon mutatja be, hogy azok sajátnak tűnnek. Ezekben az esetekben a szolgáltató kilép azon szerpéből, hogy a szolgáltatásának felhasználói által szolgáltatott információk közvetítő szolgáltatója legyen: ezeket sajátjává teszi.(142)

153. Márpedig véleményem szerint a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők általában nem játszanak ilyen „tevőleges szerepet” azon információk vonatkozásában, amelyeket platformjaik felhasználóinak kérésére tárolnak.

154. Ugyanis, először is emlékeztetek arra, hogy a fájloknak az ilyen platformokon való online elérhetővé tétele automatikusan történik, anélkül hogy az üzemeltetők azokat előzetesen megtekintenék vagy kiválasztanák. Amint azt lényegében a finn kormány és a Bizottság előadja, ezek az üzemeltetők tehát az online elérhetővé tétel időpontjában nem ellenőrzik ezeket az információkat.

155. Másodszor, ellentétben az Elsevier által előadottakkal, az, hogy a tárolt információkhoz közvetlenül ugyanezen platformokról lehet hozzáférni vagy azokat onnan lehet letölteni, nem alkalmas arra, hogy az üzemeltetők „tevőleges szerepét” jelezze. E tekintetben nem bír ugyanis jelentőséggel az, hogy a szolgáltató ellenőrzi a szolgáltatását igénybe vevők kérésére tárolt információkhoz való hozzáférést. Például az AdWords útján közzétett hirdetésekhez való hozzáférés érdekében a Google keresőmotorját kell használni.(143) Ehhez hasonlóan, az eBay‑en online közzétett ajánlatokhoz való hozzáféréshez fel kell keresni a piacteret.(144) A Bíróság ezt a körülményt nem tekintette relevánsnak a Google France, valamint a L’Oréal kontra eBay ítéletben, mégpedig helyesen. Kizárólag az számít ugyanis, hogy a szolgáltató ellenőrzi‑e a tárolt információk tartalmát. Az a körülmény, hogy ez utóbbiak hozzáférhetők a szolgáltató platformjáról vagy internetes oldaláról, nem jelezheti ezt, mivel a felhasználó egyéni kérésére történő megtekintésük vagy letöltésük „tisztán technikai és automatikus” eljárások révén valósul meg.

156. Harmadszor, annak ellenére, amire az Elsevier utal, nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy olyan üzemeltető, mint a YouTube vagy a Cyando, harmadik személyek számára oly módon mutatja be az általa a felhasználói kérésére tárolt információkat, amelyekhez a platformjáról hozzáférést biztosít, hogy azok sajátnak tűnnek. Egyrészt nem ez a helyzet, mivel a YouTube‑hoz hasonló olyan üzemeltető a platformján közzétett minden egyes videó esetében megjelöli, hogy azt melyik felhasználó tette elérhetővé. Másrészt az észszerűen körültekintő, átlagos internetfelhasználó tudja, hogy az olyan tárhely‑ és fájlmegosztó platform útján tárolt fájlok, mint az Uploaded, általában véve nem ezen üzemeltetőtől származnak.

157. Negyedszer úgy vélem, hogy sem az, hogy egy olyan üzemeltető, mint a YouTube,(145) strukturálja a platformján a felhasználói által közzétett videók megjelenítési módját azáltal, hogy azokat egy szabvány megjelenítési felületbe integrálja és különböző rovatokban indexálja, sem pedig az, hogy e platform keresőfunkciót tartalmaz, valamint hogy az üzemeltető kezeli a kezdőlapon a videók különböző kategóriákba sorolása formájában összefoglalt keresési eredményeket, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy „tevőleges szerepet” játszik e videók tekintetében.

158. Egyrészt véleményem szerint nem releváns az, hogy valamely szolgáltató a szolgáltatásának felhasználói által szolgáltatott információk megjelenítését olyan módon strukturálja a platformján vagy az internetes oldalain, hogy megkönnyítse a felhasználást, és ennélfogva az ezen információkhoz való hozzáférés optimalizálását. A többek között F. Peterson és a francia kormány által előterjesztett ezzel ellentétes érv véleményem szerint a L’Oréal kontra eBay ítélet téves értelmezését tükrözi. Noha a Bíróság ebben az ítéletben úgy ítélte meg, hogy az olyan szolgáltató, mint az eBay, „tevőleges szerepet” játszik abban az esetben, ha adott eladási ajánlatok tekintetében bizonyos eladóknak „[ezen ajánlatok] megjelenítésének optimalizálásában”(146) álló segítséget nyújt, a Bíróság ezzel arra utalt, hogy az eBay néha egyedi segítséget nyújt a konkrét ajánlatok tartalma optimalizálásának, kiemelésének és strukturálásának módjával kapcsolatban.(147) Az ilyen segítségnyújtással ugyanis az eBay aktívan beavatkozik a szóban forgó ajánlatok tartalmába, amint azt a jelen indítvány 152. pontjában kifejtettem.(148)

159. A Bíróság ezzel szemben nem arra utalt, hogy az eBay strukturálja a piacán online elérhetővé tett értékesítési ajánlatok általános megjelenítését.(149) Az, hogy a szolgáltató ellenőrzi a szolgáltatását igénybe vevők kérésére tárolt adatok megjelenítésének feltételeit, nem bizonyítja, hogy ellenőrzi ezen információk tartalmát. Véleményem szerint kizárólag a konkrét információt érintő egyedi segítség releváns e tekintetben. Összegezve, amennyiben az olyan üzemeltető, mint a YouTube, egyedileg nem nyújt segítséget a platformjának felhasználói számára a videóik optimalizálásának módját illetően,(150) nem játszik „tevőleges szerepet” a tárolt videók vonatkozásában.

160. Másrészt, ami a keresési és indexálási funkciókat illeti, azon kívül, hogy azok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a platform felhasználói megtalálhassák azokat az információkat, amelyeket meg akarnak tekinteni, emlékeztetek arra, hogy e funkciókat automatizált módon végzik. A felhasználók kérésére tárolt információk „tisztán technikai és automatikus kezelését” végzik tehát, amint arra a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában utalt.(151) Az a körülmény, hogy a szolgáltató eszközöket, és különösen az e kezeléseket lehetővé tévő algoritmust fejlesztett ki, és hogy ennélfogva ellenőrzi többek között a keresési eredmények megjelenítésének feltételeit, nem bizonyítja, hogy ellenőrzi a keresett információk tartalmát.(152)

161. Ötödször, ellentétben azzal, amit F. Peterson és a francia kormány állít, az a tény, hogy egy olyan üzemeltető, mint a YouTube, a platformján regisztrált felhasználók számára biztosítja az „ajánlott videók” áttekintését, szintén nem alkalmas az említett üzemeltető „tevőleges szerepének” bizonyítására. Ez az érv itt is a L’Oréal kontra eBay ítélet téves értelmezését tükrözi. A Bíróság, amikor ebben az ítéletben azt mondta ki, hogy az olyan szolgáltató, mint az eBay, ilyen „tevőleges szerepet” játszik abban az esetben, ha bizonyos eladóknak adott eladási ajánlatok tekintetében ezen „felkínálások […] elősegítésében”(153) megnyilvánuló segítséget nyújt, arra a körülményre utalt, hogy az eBay olykor saját maga reklámoz bizonyos ajánlatokat a piacán kívül, többek között az AdWords reklámszolgáltatása révén.(154) Az eBay ezeket az ajánlatokat szellemileg ellenőrzése alá vonja mivel saját piacának reklámozására használja fel azokat, és így kisajátítja őket.

162. Ezzel szemben az, hogy egy olyan üzemeltető, mint a YouTube, automatizált módon olyan videókat ajánl a platformja felhasználóinak, mint amelyeket korábban megtekintettek, számomra nem tűnik meghatározónak. Nem vitatott, hogy az eBay ugyanilyen módon a múltban megtekintettekhez hasonló ajánlatokat javasol piaca felhasználói számára. A Bíróság ugyanakkor véleményem szerint a L’Oréal kontra eBay ítéletben nem vette figyelembe ezt a körülményt.(155)A priori itt is a tárolt információk „tisztán technikai és automatikus kezeléséről” van szó. Ismét csak az a körülmény, hogy a szolgáltató eszközöket, és különösen az e kezelést lehetővé tévő algoritmust fejlesztett ki, és hogy ennélfogva ellenőrzi az ajánlott információk megjelenítésének feltételeit, nem bizonyítja, hogy ellenőrzi az utóbbiak tartalmát.(156)

163. Hatodszor, ellentétben azzal, amit F. Peterson és az Elsevier állít, a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők által elfogadott gazdasági modell nem alkalmas annak bizonyítására, hogy ez utóbbiak „tevőleges szerepet” játszanak a platformjuk felhasználóinak kérésére tárolt információk tekintetében.

164. Ezzel kapcsolatban az, hogy a szolgáltatás nyújtója ellenszolgáltatásként díjazásban részesül a szolgáltatásáért, az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatást” jellemző egyik feltétel. Kiterjesztve tehát a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozás egyik előfeltételéről van szó. Nem releváns egyébként az, hogy e díjazás többek között reklámbevételekből áll, amelyek nem a rendelkezésre bocsátott tárolóhelytől, hanem a platform felhasználóinak kérésére tárolt információk vonzerejétől függenek.(157) Ezzel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy az uniós jogalkotó ezen irányelv hatálya alá kívánta vonni azokat a szolgáltatókat, amelyek többek között reklám útján tesznek szert bevételre.(158) Az említett irányelv 14. cikke (1) bekezdésének szövegében továbbá semmi nem utal arra, hogy az ilyen szolgáltatót ki kellene zárni e rendelkezés hatálya alól, amennyiben ily módon tesz szert bevételre.

165. Végül emlékeztetek arra, hogy a Bíróság a Google France ítéletben és a L’Oréal kontra eBay ítéletben úgy ítélte meg, hogy önmagában az a körülmény, hogy valamely szolgáltatásért díjat kell fizetni, és hogy a szolgáltató meghatározza a díjazás feltételeit, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a szolgáltató „tevőleges szerepet” játszott.(159) Márpedig a Google díjazása az AdWords szolgáltatás keretében a tárolt információk vonzerejének függvénye, mivel a Google díjazása többek között a hirdető felhasználók által választott kulcsszavakat használó promóciós linkekre irányuló kattintások számától függ.(160) Ehhez hasonlóan az eBay díjazása a tárolt információktól is függ, mivel az eBay százalékos jutalékot kap az eladási ajánlatok alapján teljesített ügyletek után, anélkül hogy annak a Bíróság a második ítéletben jelentőséget tulajdonítana.(161) A Bíróság tehát ezen ítéletekben hallgatólagosan, de szükségszerűen elismerte, hogy ez a körülmény nem releváns.(162)

166. Hetedszer, a szolgáltatás nyújtója nem tekinthető úgy, mint aki „tevőleges szerepet” játszik az általa tárolt információk tekintetében, pusztán amiatt, hogy proaktívan végez bizonyos ellenőrzéseket – mint például a YouTube a Content ID szoftver segítségével – a szerverein található jogellenes információk felderítése érdekében. Amint azt ugyanis a finn kormány hangsúlyozza, a 2000/31 irányelv (40) preambulumbekezdéséből az következik, hogy ezen irányelvnek a közvetítő szolgáltatók felelősségére vonatkozó rendelkezései „nem zárhatják ki, hogy […] a digitális technológia által lehetővé tett technikai ellenőrző eszközöket fejlesszenek ki és ilyeneket hatékonyan működtessenek.” Egyebekben véleményem szerint el kell kerülni a „tevőleges szerep” fogalom olyan értelmezését, amely arra a paradox eredményre vezethet, amely szerint azt a szolgáltatót, amely a jogosultak érdekében – többek között a szerzői jog megsértése elleni küzdelem céljából – saját kezdeményezésére bizonyos kereséseket végez az általa tárolt információkban, elveszíti az említett irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében foglalt, felelősség alóli mentesség kedvezményét, és így szigorúbban kezelik, mint egy olyan szolgáltatót, amely ezt nem teszi.(163)

167. Végül emlékeztetek arra, hogy a SABAM‑ítéletben(164) és a Glawischnig‑Piesczek ítéletben(165) a Bíróság analógia útján megállapította, hogy „nem vitatott”, hogy a közösségi hálózati felületek üzemeltetői hivatkozhatnak a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésére azon információk tekintetében, amelyeket a felhasználóik kérésére tárolnak. Bár – amint azt a francia kormány a tárgyaláson megjegyezte – a „nem vitatott” kifejezés azt hangsúlyozza, hogy a Bíróság ezekben az ítéletekben a felek vagy a kérdést előterjesztő bíróságok által nem vitatott előfeltevésből indult ki, rámutatok arra, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok keretében kétségbe vonja az uniós jog értelmezésére vonatkozó előfeltevéseket, amennyiben azok számára kétségesnek tűnnek.(166) Márpedig a jelen ügyben ezt nem tette meg.(167)

168. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy az első két kérdésre azt a választ adja, hogy a YouTube‑hoz hasonló videómegosztó platform üzemeltetője, valamint a Cyandóhoz hasonló tárhely‑ és fájlmegosztó platform üzemeltetője főszabály szerint részesülhet a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt mentességben minden olyan felelősség tekintetében, amely a platformjuk felhasználóinak kérésére tárolt fájlokból eredhet.(168)

C.      A jogellenes információról való tudomás vagy tudomásszerzés hiányára vonatkozó, a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt feltételről (harmadik kérdések)

169. Amint azt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésekre vonatkozó elemzésem keretében kifejtettem, a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők főszabály szerint hivatkozhatnak a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésére. E rendelkezésnek megfelelően a szolgáltató nem vonható felelősségre azon információkért, amelyeket a szolgáltatását igénybe vevők kérésére tárol, amennyiben a) nem volt „tényleges tudomása jogellenes tevékenységről vagy információról”, és – ami a kárigényeket illeti – nem volt „tudomása olyan tényekről vagy körülményekről, amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utalnának”,(169) vagy ha b) amint ilyenről tudomást szerzett, „haladéktalanul intézkedett az információ eltávolításáról vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetéséről”.

170. Harmadik kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság az említett 14. cikk (1) bekezdésének a) pontjában szereplő feltétel értelmezését kéri a Bíróságtól. Lényegében azt kívánja megtudni, hogy e feltétel konkrét jogellenes információkra vonatkozik‑e.

171. Az e kérdésre adandó válasznak jelentős kihatásai vannak minden olyan helyzetre, amelyben a szolgáltató felelősségének megállapítását kérik az általa tárolt jogellenes információért. Lényegében az a kérdés, hogy annak érdekében, hogy az érintett szolgáltató elveszítse a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt mentességet, a felperesnek azt kell‑e bizonyítania, hogy e szolgáltatónak konkrétan ezen információkról „tudomása” van vagy azokról „tudomást szerzett”, vagy pedig elegendő annak bizonyítása, hogy az említett szolgáltatónak általános és absztrakt „tudomása” volt, illetve ilyen „tudomást szerzett” arról, hogy jogellenes információkat tárol, és hogy szolgáltatásait jogellenes tevékenységekhez használják.

172. Véleményem szerint a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett esetek ténylegesen konkrét jogellenes információkra utalnak.

173. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, és amint arra a Google, valamint a német és a francia kormány is hivatkozott, ez az értelmezés magából a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának [francia] szövegéből következik, amely rendelkezésben határozott névelő szerepel („l’activité ou […] l’information illicites” és „l’activité ou l’information illicite”).(170) Ha az uniós jogalkotó azon tényről való általános tudomásra vagy tudomásszerzésre kívánt volna hivatkozni, hogy a szolgáltató szerverein jogellenes információk találhatók, vagy hogy szolgáltatásait jogellenes tevékenységek céljára használják, határozatlan névelőt („une activité ou […] une information illicites” vagy „d’activités ou d’informations illicites”) használt volna. Megjegyzem továbbá, hogy az említett irányelv 14. cikke (1) bekezdésének b) pontja egy határozott névelőt is tartalmaz („lehetetlennek tűnik az információk eltávolítása vagy azokhoz való hozzáférés”, kiemelés tőlem).

174. Ez az értelmezés követendő azon általános összefüggésekre tekintettel, amelyekbe a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése illeszkedik, valamint az e rendelkezés által követett célkitűzésre figyelemmel is.

175. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az uniós jogalkotó a 2000/31 irányelv 4. szakaszában előírt, felelősség alóli mentességek bevezetésével azt kívánta lehetővé tenni a közvetítő szolgáltatók számára, hogy szolgáltatásaikat anélkül nyújtsák, hogy felmerülne az azon információkért való aránytalan felelősség kockázata, amelyeket felhasználóik kérésére kezelnek. Közelebbről, ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdése annak elkerülésére irányul, hogy e szolgáltatókat általában felelősségre vonják az általuk tárolt, gyakran jelentős mennyiségű és főszabály szerint tartalmilag nem ellenőrzött információk jogellenessége miatt. Az említett jogalkotó e tekintetben egyensúlyt kívánt teremteni a szóban forgó különböző érdekek között. Egyrészt ezen üzemeltetők számára az említett irányelv 15. cikke (1) bekezdésének megfelelően nem írható elő az általuk továbbított vagy tárolt információk nyomon követésére irányuló általános kötelezettség, illetve a jogellenes tevékenységre utaló tények vagy körülmények kivizsgálására irányuló általános kötelezettség sem. Másrészt az említett szolgáltatóknak – amint ténylegesen tudomással bírnak jogellenes információról, vagy arról tudomást szereznek – haladéktalanul fel kell lépniük ezen információ eltávolítása vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetése érdekében, tiszteletben tartva a véleménynyilvánítás szabadságának elvét és az e célból nemzeti szinten megállapított eljárásokat.(171)

176. A 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének tehát az a célja, hogy alapot biztosítson a „bejelentési és eltávolítási” (notice and take down) eljárások(172) tagállami szintű fejlesztéséhez, és az a) és b) pontban előírt feltételek ebből következően ezen eljárások logikáját tükrözik: amennyiben konkrét jogellenes információ jut a szolgáltató tudomására,(173) azt haladéktalanul törölnie kell.

177. F. Peterson és az Elsevier mindazonáltal arra hivatkozik, hogy az olyan platformok, mint a YouTube és az Uploaded, jelentős számú jogellenes felhasználáshoz vezetnek, amelyekről rendszeresen tájékoztatják az üzemeltetőket. Ennélfogva az alapeljárás felperesei ismét azzal érvelnek, hogy az üzemeltetőket a platformjukon elkövetett jogsértések megelőzésével és aktív kivizsgálásával járó gondossági kötelezettségeknek kell terhelniük. Következésképpen nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudtak valamely itt szereplő, konkrét jogellenes információról. E tekintetben vélelmezni kell, hogy arról „tudomásuk” van vagy „tudomást szereztek”.

178. Véleményem szerint a jogosultak által javasolt ilyen értelmezés egyszerűen nem egyeztethető össze az uniós joggal, annak jelenlegi állapotában.

179. Ez az érvelés eleve nem egyeztethető össze eleve a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának „tényleges tudomásra” vonatkozó első fordulatával. Az ilyen „tényleges tudomás” bizonyítása érdekében nem azt kell megvizsgálni, hogy a szolgáltató tudomásszerzésére sor került volna‑e, ha gondosan járt volna el, hanem azt, hogy a tudomásszerzésre ténylegesen sor került‑e.(174)

180. További magyarázatokra van szükség a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának második fordulatában szereplő „tudomásszerzés” esetét illetően. A Bíróság e tekintetben különböző pontosításokat tett a L’Oréal kontra eBay ítéletben. Emlékeztetek arra, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben az eBay felelősségének megállapítása bizonyos, a piacán online elérhetővé tett eladási ajánlatok tekintetében merült fel, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy sértsék a L’Oréal védjegyeit. Ebben az összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy annak eldöntése érdekében, hogy valamely piaci szereplő ilyen ajánlatokról e rendelkezés értelmében véve „tudomást szerzett‑e”, azt kell megvizsgálni, hogy „tudomása volt[‑e] azon tényekről vagy körülményekről, amelyek alapján valamely gondosan eljáró gazdasági szereplőnek fel kellett volna ismernie a szóban forgó jogellenességet, és [ezen irányelv] 14. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján kellett volna[‑e] eljárnia”. Ez „minden olyan [helyzetben fennállhat], amikor az érintett szolgáltató bármilyen módon tudomást szerez ilyen tényekről vagy körülményekről”, és különösen akkor, amikor „valamely online piac üzemeltetője saját kezdeményezésére indult vizsgálat folytán felfedezi valamely jogellenes tevékenység vagy információ fennállását”, illetve amikor „az ilyen tevékenységről vagy információról értesítik”.(175)

181. Ezen ítéletből kitűnik, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése értelmében a szolgáltatások nyújtóját ténylegesen bizonyos gondossági kötelezettségek terhelik. Ezen az alapon e szolgáltató néha elveszítheti az e rendelkezésben előírt, felelősség alóli mentességet azzal az indokkal, hogy tudnia kellett volna, hogy egy adott információ jogellenes, és ennek ellenére azt nem távolította el.

182. Mindazonáltal e gondossági kötelezettségek egyértelműen célzottabbak, mint ahogy azt az alapeljárás felperesei javasolják. Véleményem szerint az említett ítéletből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a szolgáltatás nyújtójának ahhoz, hogy „gondosan eljáró gazdasági szereplőként” járjon el, amennyiben absztrakt tudomása van arról, hogy a szerverein jogellenes információk találhatók, általában aktívan keresnie kellene az ilyen jogellenes információkat, és ebből következően vélelmezhető, hogy „tudomást szerzett” valamennyi információról.

183. E tekintetben nyilvánvaló, hogy figyelembe véve az eBay‑hez hasonló piacon naponta közzétett értékesítési ajánlatok számát, az üzemeltető tudja, hogy ezek közül bizonyos számú ajánlat alkalmas arra, hogy szellemi tulajdonjogokat sértsen. A Bíróság továbbá a L’Oréal kontra eBay ítéletben nem mondta ki, hogy úgy kell tekinteni, hogy az ilyen üzemeltető „tudomást szerzett” ezen, bitorlást megvalósító ajánlatok bármelyikéről. Épp ellenkezőleg, úgy ítélte meg, hogy meg kell vizsgálni, hogy az ezen ügyben szóban forgó eladási ajánlatokkal kapcsolatos tényeket vagy körülményeket a szolgáltató tudomására hozták‑e. A Bíróság szerint többek között azt kellett megvizsgálni, hogy az említett szolgáltató kellően pontos és megalapozott bejelentést kapott‑e ezen ajánlatokról.(176)

184. Ebből következik, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának második fordulatában foglalt eset, amelyben a szolgáltatás nyújtójának „tudomása [van] olyan tényekről vagy körülményekről, amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra [utalnak]”, arra az esetre vonatkozik, amikor a szolgáltató (ténylegesen) olyan objektív körülményekről tud, amelyek a szerverein található konkrét információra vonatkoznak, és amelyeknek elegendőnek kell lenniük ahhoz, hogy felismerje ezen információ jogellenességét, és azt eltávolítsa, amennyiben az említett 14. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően a szükséges gondosságot tanúsítja.

185. Összegezve, a szolgáltató köteles gondosan kezelni azokat a tényeket és körülményeket, amelyeket a konkrét jogellenes információkra vonatkozóan tudomására hoztak, különösen a bejelentések keretében. Ez nem tévesztendő össze az ilyen tények és körülmények aktív és általános kivizsgálására vonatkozó kötelezettséggel. Az ilyen értelmezés megfordítaná a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének logikáját, és összeegyeztethetetlen lenne ezen irányelv 15. cikkével.(177)

186. Ezenkívül nem szabad szem elől téveszteni, hogy az említett 14. cikk (1) bekezdésének alapjául szolgáló „bejelentés és eltávolítás” logikája, amint arra rámutattam, arra irányul, hogy egyensúlyt teremtsen a szóban forgó különböző érdekek, különösen a felhasználók véleménynyilvánítási szabadságának védelme között.

187. Ennek keretében a bejelentési rendszernek nem csupán az az értelme, hogy lehetővé tegye a szolgáltató számára, hogy felderítse a szerverein található jogellenes információ létezését és helyét. A bejelentés célja emellett az is, hogy elegendő bizonyítékot nyújtson számára ahhoz, hogy megbizonyosodjon ezen információ jogellenességéről. Ugyanezen 14. cikk (1) bekezdésének megfelelően ugyanis a szolgáltató csak attól az időponttól köteles az ilyen információt eltávolítani, amikor e jogellenesség „nyilvánvaló”, azaz egyértelmű.(178) E követelmény véleményem szerint annak elkerülésére irányul, hogy a szolgáltatónak magának kelljen összetett jogi kérdésekkel foglalkoznia, és így az online jogszerűség kérdésében döntőbíróvá váljon.

188. Márpedig, bár bizonyos információk jogellenes jellege eleve adott,(179) főszabály szerint nem ez a helyzet a szerzői jog területén. Valamely fájl bitorló jellegének értékelése több összefüggéselemet igényel, és alapos jogi elemzést tehet szükségessé. Például annak eldöntése, hogy a YouTube‑hoz hasonló platformon online közzétett videó szerzői jogot sért‑e, magában foglalja főszabály szerint annak meghatározását, hogy először is ez a videó tartalmaz‑e művet, másodszor hogy a kifogással élő harmadik személy jogosult‑e ezen mű vonatkozásában, harmadszor hogy a mű felhasználása sérti‑e a jogait, ami szükségessé teszi annak értékelését, hogy egyfelől a felhasználás az ő engedélyével történt‑e, és másfelől alkalmazható‑e kivétel. Az elemzést továbbá megnehezíti az, hogy a művön fennálló esetleges jogok és felhasználási engedélyek – csakúgy mint e kivételek – az alkalmazandó jogtól függően tagállamonként eltérőek lehetnek.(180)

189. Ha a szolgáltatónak a jogosultak segítsége nélkül, aktívan kellene megkeresnie a szerverein található jogsértő információkat, ez arra kényszerítené, hogy általános jelleggel és az összefüggésre vonatkozó szükséges elemek nélkül saját maga értékelje, hogy mi tartozik a bitorlás körébe. Bár bizonyos helyzetek kevés helyet hagynak a kétségnek,(181) más helyzetek nem egyértelműek. Például ritkán egyszerű annak meghatározása, hogy ki minősül jogosultnak egy mű tekintetében(182) Továbbá, ha egy védelem alatt álló műből származó kivonatot harmadik személy által posztolt videóba foglalnak, alkalmazhatók bizonyos kivételek, mint például az idézés vagy a paródia céljából történő felhasználás.(183) Fennáll annak a veszélye, hogy a szolgáltató minden ilyen, nem egyértelmű esetben a szerverein található információk rendszerszerű eltávolítása mellett dönt, annak érdekében, hogy elkerülje a jogosultakkal szemben fennálló felelősség kockázatát. Gyakran egyszerűbbnek tűnik számára ugyanis valamely információt eltávolítani, mintsem hogy egy esetleges felelősség megállapítása iránti keresetben maga érveljen valamely kivétel alkalmazása érdekében. Az ilyen „túlzott eltávolítás” nyilvánvaló problémát vetne fel a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban.(184)

190. Ezen indokok miatt, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, valamely információ bitorló jellege csak akkor tekinthető a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében véve „nyilvánvalónak”, ha az érintett szolgáltató olyan bejelentést kapott, amely bizonyítékot tartalmaz számára ahhoz, hogy lehetővé tegye az ő helyzetében lévő, „gondosan eljáró gazdasági szereplő” számára e jelleg könnyű megállapítását, részletes jogi és tárgyi vizsgálat nélkül. A bejelentésnek konkrétan meg kell jelölnie a védett művet, ismertetnie kell a kifogásolt jogsértést, és kellően egyértelmű bizonyítékokat kell szolgáltatnia a sértettnek a művel kapcsolatos jogait illetően. Hozzáteszem, hogy amennyiben valamely kivétel alkalmazása nem eleve kizárt, a bejelentésnek észszerű magyarázatokat kell tartalmaznia azon okokra vonatkozóan, amelyek miatt azt ki kell zárni. Véleményem szerint csak egy ilyen értelmezés képes azon kockázat kiküszöbölésére, hogy a közvetítőként eljáró szolgáltató az online jogszerűség döntőbírójává váljon, valamint az előző pontokban hivatkozott „túlzott eltávolítás” kockázatának elkerülésére.(185)

191. Ennek pontosítását követően két végső pontosítást kell még tenni. Először is,véleményem szerint fennáll egy olyan helyzet, amelyben a szolgáltatás nyújtója nem hivatkozhat arra, hogy ténylegesen nem volt „tudomása” vagy „nem szerzett tudomást” azon konkrét jogellenes információról, amelyre vonatkozóan a felelősségének megállapítását kérik, és amelyben elegendőnek kell lennie annak általános és elvont ismeretének, hogy jogellenes információkat tárol, és hogy szolgáltatásait jogellenes tevékenységekhez használják. Arról az esetről van szó, amikor e szolgáltató szándékosan megkönnyíti a szolgáltatás igénybe vevői számára jogellenes cselekmények megvalósítását. Amennyiben objektív körülmények bizonyítják a szolgáltató rosszhiszeműségét,(186) az utóbbi álláspontom szerint elveszíti a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt felelősség alóli mentességét.(187)

192. Másodszor F. Peterson és az Elsevier kifejtik, hogy ha valamely szolgáltató kellően pontos és megalapozott bejelentést kapott valamely jogellenes információról, a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének b) pontja nemcsak azt írja elő e szolgáltató számára, hogy az információt távolítsa el, vagy azt tegye hozzáférhetetlenné, hanem azt is, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket ezen információ „blokkolása”, azaz annak megakadályozása érdekében, hogy az információt ismét elérhetővé tegyék. Másként fogalmazva, abban az esetben, ha valamely szolgáltató ilyen bejelentést kap, úgy kell tekinteni, hogy nem csupán a szerverein jelenleg található információról „szerzett tudomást”, hanem ugyanezen információ valamennyi esetleges jövőbeli online elérhetővé tételéről is, anélkül hogy minden ilyen esetben bejelentésre lenne szükség.

193. E tekintetben a jogosultak rendszeresen arra hivatkoznak, hogy a bejelentés tárgyát képező és a szolgáltató által eltávolított információkat gyakran röviddel később ismét online elérhetővé teszik. Következésképpen kénytelenek folyamatosan nyomon követni valamennyi, műveik tárolására alkalmas internetes oldalt, és több bejelentést tenni. A jogosultak által a probléma orvoslása érdekében javasolt megoldás a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének oly módon történő értelmezése lenne, hogy az nemcsak „bejelentési és eltávolítási” (notice and take down), hanem „bejelentési és blokkolási” (notice and stay down) rendszert is céloz.

194. Véleményem szerint a stay down kötelezettségnek a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésébe való belefoglalása jelentősen módosítaná e rendelkezés hatályát. Az információ eltávolítása azt igényli, hogy a szolgáltató (gondosan) reagáljon a bejelentésre. Ezzel szemben valamely információ blokkolása szükségessé teszi az általa tárolt információkat szűrő technológia kialakítását. Ennek keretében nemcsak egy adott számítógépes adatfájl ismételt online elérhetővé tételének megakadályozásáról van szó, hanem minden azonos tartalmú fájl online elérhetővé tételének megakadályozásáról is. Függetlenül attól, hogy bizonyos szolgáltatók, mint például láthatóan a YouTube, rendelkeznek az ilyen stay downt lehetővé tévő technológiákkal, és azokat önként működtetik, álláspontom szerint kényes lenne „dinamikus” értelmezés révén e rendelkezésbe integrálni egy ilyen kötelezettséget, és azt ily módon bármely szolgáltatóra terhelni, beleértve azokat is, amelyek nem rendelkeznek az ilyen technológia működtetéséhez szükséges erőforrásokkal.(188)

195. Ezzel szemben úgy vélem, hogy a stay down kötelezettség, olyan körülmények között, amelyeket a negyedik kérdések elemzése során pontosítok, előírható egyes szolgáltatók számára, többek között kapacitásuk függvényében, a 2001/29 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően, ideiglenes intézkedés keretében.

196. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik kérdésekre azt a választ adja, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az ott említett esetek, vagyis amikor a szolgáltatónak „tényleges tudomása [van] jogellenes tevékenységről vagy információról”, és amikor az ilyen szolgáltató „olyan tényekről vagy körülményekről [szerez tudomást], amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utalnának”, főszabály szerint konkrét jogellenes információkra utalnak.

D.      A közvetítővel szembeni, a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése szerinti ideiglenes intézkedés kérelmezésének feltételeiről (negyedik kérdések)

197. Abban az esetben, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló platformüzemeltetők hivatkozhatnak a 2000/31 irányelv 14. cikkére, ez utóbbiak mentesülnek minden olyan felelősség alól, amely a platformjaik felhasználóinak kérésére általuk tárolt fájlokból eredhet, amennyiben teljesítik az e cikk (1) bekezdésében előírt feltételeket.

198. Ugyanakkor amint azt a (3) bekezdés kimondja, e cikk „nem érinti a bíróságok és közigazgatási hatóságok arra vonatkozó lehetőségét, hogy a tagállamok jogrendszereivel összhangban a szolgáltatót a jogsértés megszüntetésére vagy megelőzésére kötelezzék”. Másként fogalmazva, az említett cikk nem akadályozza meg, hogy a szolgáltatás nyújtója többek között ideiglenes intézkedés címzettje legyen, még akkor sem, ha teljesíti e feltételeket.(189)

199. E tekintetben a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy „[biztosítsák], hogy a jogosultak kérelmezhessék az ideiglenes intézkedést olyan közvetítő szolgáltatókkal szemben, akiknek a szolgáltatásait harmadik személy szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe”.(190)

200. Negyedik kérdéseivel a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) azt kéri a Bíróságtól, hogy pontosítsa azokat a feltételeket, amelyeket a jogosultaknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése alapján ilyen ideiglenes intézkedést kérhessenek.

201. E bíróság közelebbről arra keresi a választ, hogy ítélkezési gyakorlata összeegyeztethető‑e az uniós joggal. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint az említett 8. cikk (3) bekezdését a német jogban a „zavaró” felelőssége (Störerhaftung) révén hajtják végre, vagyis a közvetett felelősség egy már régóta megállapított formája révén. Ez a jogintézmény azt írja elő, hogy valamely abszolút jog – mint például szellemi tulajdonjog – megsértése esetén „zavaróként” (Störer) fel lehet lépni az ellen, aki anélkül, hogy e jogsértés elkövetője vagy közreműködője lenne, bármilyen módon szándékosan hozzájárul ahhoz, megfelelő okozati összefüggés fennállása mellett. Ezzel összefüggésben elegendő lehet, ha a szóban forgó személy saját érdekkörében eljárva támogatja vagy hasznosítja az ugyanezen jogsértést elkövető harmadik személy magatartását, amennyiben e személynek jogilag és ténylegesen lehetősége lett volna az elkövetett jogsértés megelőzésére.(191)

202. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, annak érdekében, hogy „a zavaró felelősségét” ne lehessen kiterjeszteni azokra a személyekre is, akik jogsértések elkövetői vagy azokban közreműködők, e felelősség a magatartási kötelezettségek megsértését feltételezi. E kötelezettségek terjedelme attól függ, hogy a körülményekre tekintettel észszerűen elvárható‑e a „zavarótól” az ilyen jogsértések megelőzése érdekében a harmadik személyek ellenőrzése vagy felügyelete, és adott esetben milyen mértékben. Ezt minden egyes esetben a „zavaró” szerepét és feladatait, valamint e jogsértések elkövetőinek személyes felelősségét figyelembe véve kell meghatározni.

203. Ebben az összefüggésben az olyan közvetítő szolgáltató ellen, amely a szolgáltatását igénybe vevők által szolgáltatott információkat tárolja, „zavaróként” lehet fellépni, és ezen az alapon további jogsértéstől való eltiltást lehet elrendelni vele szemben, ha egyrészt kellően pontos és megalapozott bejelentést kapott egy konkrét jogellenes információról, másrészt pedig „visszaesésről” van szó, azon az alapon, hogy e szolgáltató nem intézkedett haladéktalanul a szóban forgó információ eltávolítása vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetése érdekében, vagy pedig nem hozta meg az annak megakadályozásához szükséges intézkedéseket, hogy ezt az információt ismét online elérhetővé tegyék.(192) Következésképpen a jogosultak nem kérhetnek ideiglenes intézkedést a közvetítővel szemben attól az időponttól kezdve, amkor a szolgáltatásaik felhasználója megsértette jogaikat.

204. Lényegében azt kell eldönteni, hogy a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdésével ellentétes‑e az, hogy a jogosultak számára a közvetítő szolgáltatóval szembeni ideiglenes intézkedés iránti kérelem benyújtásának lehetősége az ilyen visszaesés követelményétől függ.

205. A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint nem ez a helyzet. A Google, a Cyando, valamint a német és a finn kormány is ezt az álláspontot képviseli. A magam részéről – F. Petersonhoz, az Elsevierhez, a francia kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan – úgy vélem, hogy e követelmény valójában ellentétes a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdésével.

206. Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy az említett 8. cikk (3) bekezdése elismeri a jogosultak azon jogát, hogy ideiglenes intézkedést kérjenek az olyan „közvetítő szolgáltatókkal” szemben, „akiknek a szolgáltatásait harmadik személy szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe”. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e rendelkezés értelmében „közvetítőnek” minősül minden olyan szolgáltató, aki olyan szolgáltatást nyújt, amelyet harmadik személyek ilyen szellemi tulajdonjogok megsértésére tudnak felhasználni.(193) Vitathatatlanul ez a helyzet a YouTube és a Cyando esetében. Szolgáltatásaikat „harmadik személy” a „szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése” céljából használja, minden olyan esetben, amikor valamelyik felhasználójuk a platformjaikon jogellenesen nyilvánosságra hoz egy védett művet.

207. Továbbá, bár a 2001/29 irányelv (59) preambulumbekezdése kimondja, hogy az ilyen ideiglenes intézkedés elrendelésére vonatkozó feltételek és részletes szabályok főszabály szerint a tagállamok belső jogának hatálya alá tartoznak, ebből csupán az következik, hogy a tagállamok e tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. E feltételeket és eljárásokat mindenféleképpen úgy kell kialakítani, hogy megvalósuljon az ezen irányelv 8. cikkének (3) bekezdésében kitűzött cél.(194) E mérlegelési mozgástér tehát nem teheti lehetővé ezen államok számára, hogy módosítsák az e rendelkezés által a jogosultak számára biztosított jog terjedelmét, következésképpen annak lényegét.

208. Ebben az összefüggésben megjegyzem, hogy a jogosultak azon lehetősége, hogy a közvetítő szolgáltatóval szemben a „zavaró felelőssége” feltételeinek megfelelően ideiglenes intézkedést rendeltethessenek el, ez utóbbi magatartásától függ. Amint azt már jeleztem, az e jogintézmény alapján kibocsátott ideiglenes intézkedés a további jogsértéstől való eltiltás. Ennek feltétele, hogy e szolgáltató megsértett bizonyos magatartási kötelezettségeket,(195) és lehetővé teszi az intézkedés bírósági eljárás során történő végrehajtását.

209. Márpedig a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése eltérő logikát követ. Az e cikk (2) bekezdésében foglalt, a jogsértőkkel szembeni ideiglenes intézkedésekkel ellentétben a közvetítő szolgáltatókkal szemben alkalmazható, az ugyanezen cikk (3) bekezdésében előírt ideiglenes intézkedések nem (kizárólag) arra irányulnak, hogy megszüntessenek bizonyos általuk tanúsított kifogásolható magatartásokat. E rendelkezés még az abban az értelemben véve „ártatlan” közvetítőket is érinti, hogy általában a törvény által rájuk rótt valamennyi kötelezettséget teljesítik. Lehetővé teszi a jogosultak számára, hogy azt igényeljék tőlük, hogy nagyobb mértékben vegyenek részt a szolgáltatásaik felhasználói által elkövetett szerzői jogi jogsértések elleni küzdelemben azzal az indokkal, hogy ők vannak leginkább abban a helyzetben, hogy e jogsértéseket megszüntessék. Ebből a szempontból az említett rendelkezés lehetővé teszi, hogy ugyanezen közvetítők számára ideiglenes intézkedések útján új kötelezettségeket írjanak elő. Összegezve a kikényszerített együttműködés egyik formájáról van szó.(196)

210. Ez a logikai eltérés önmagában nem feltétlenül lenne problematikus. Amint azt már jeleztem, kizárólag a tagállamok által elért eredmény számít, nem azok a módszerek, amelyek tévén a tagállamok a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdését végrehajtják. Általánosságban e tekintetben az a lehetőség számít, hogy a jogosultak kibocsáttathassák az ideiglenes intézkedést, amely arra kötelezi a közvetítő szolgáltatókat, hogy az érdekeiket védő, meghatározott magatartást tanúsítsanak. Nincs jelentősége annak, hogy elméleti síkon ez az ideiglenes intézkedés úgy jelenik‑e meg, mint amely a már fennálló magatartási kötelezettségeket szankcionálja, vagy mint amely új magatartási kötelezettségeket ír elő.

211. Ugyanakkor az ilyen ideiglenes intézkedés kibocsátásának a meglévő magatartási kötelezettségek közvetítő szolgáltató általi megsértésétől való függővé tétele azzal a következménnyel jár, hogy késlelteti, és ezáltal korlátozza a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdésében a jogosultak számára biztosított jogot.(197) A gyakorlatban, amint arra F. Peterson hivatkozik, ez utóbbiak csak akkor kérhetnek ideiglenes intézkedést a közvetítő szolgáltatóval szemben, ha az első jogellenes információval kapcsolatos jogsértést elkövették, és azt szabályszerűen bejelentették neki (magatartási kötelezettséget keletkeztető bejelentés), ezenkívül pedig a jogsértés megismétlődött (ami a közvetítő szolgáltató kötelezettségszegésének minősül).

212. Márpedig véleményem szerint a jogosultnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy ilyen ideiglenes intézkedés elrendelését kérje, amennyiben megállapítást nyer, hogy harmadik személyek sértik jogait a közvetítőként eljáró szolgáltató szolgáltatásainak közvetítése révén, anélkül hogy meg kellene várnia a visszaesést, és anélkül, hogy bizonyítania kellene e szolgáltató vétkes magatartását.(198) Kiemelem, hogy a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdésével véleményem szerint nem ellentétesek a „zavaró” felelősségének szabályai. Azzal inkább az lenne ellentétes, ha a jogosultak nem rendelkeznének más jogalappal a német jogban, amely e feltételek esetén lehetővé tennék a közvetítővel szembeni ideiglenes intézkedés kérelmezését.

213. Ezt az értelmezést véleményem szerint nem kérdőjelezi meg a kérdést előterjesztő bíróság által előadott, valamint a Google, a Cyando és a finn kormány által megismételt azon érv, amely szerint annak lehetővé tétele a jogosultak számára, hogy a 2001/29 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően a közvetítő szolgáltatóval szemben ideiglenes intézkedést kérelmezzenek még a visszaesést megelőzően, azt eredményezné, hogy ez utóbbi számára a 2000/31 irányelv 15. cikke (1) bekezdésébe ütköző, nyomon követésre és aktív kivizsgálásra vonatkozó általános kötelezettséget írnának elő. Szerintük e lehetőség elfogadása annak kimondását jelentené, hogy a közvetítő szolgáltatónak még a kellően pontos és alátámasztott bejelentés kézhezvétele előtt el kellett volna távolítania a szóban forgó információt, és meg kellett volna akadályoznia annak ismételt online elérhetővé tételét, ami azt jelentené, hogy a szervereit felügyeli, és általánosságban aktívan keresi azokat a jogellenes információkat, amelyek ott találhatók.

214. Márpedig ilyen következmény nem következik az általam javasolt értelmezésből. Az a tény, hogy a jogosultak adott esetben ideiglenes intézkedést kérhetnek egy közvetítő szolgáltatóval szemben, nem jelenti azt, hogy ez utóbbinak szükségszerűen bizonyos módon kell eljárnia ezen intézkedés elrendelése előtt. Megismétlem, hogy a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdésében szereplő ideiglenes intézkedés célja főszabály szerint nem az, hogy szankcionálják a már fennálló gondossági kötelezettségek a közvetítő szolgáltatók általi megszegését, hanem az, hogy a jövőre nézve érvényes új kötelezettségeket írjanak elő számukra.

215. Végül tudatában vagyok annak, hogy „a zavaró felelőssége” magatartási kötelezettségek közvetítő szolgáltató általi megsértésére vonatkozó feltételének az a célja, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte, hogy korlátozza azon személyek körét, amelyekkel szemben ideiglenes intézkedést lehet elrendelni. Mindazonáltal az általam javasolt értelmezés nem jelenti azt, hogy a jogosultak bármely közvetítő szolgáltatóval szemben kérhetnének bármilyen ideiglenes intézkedést. Véleményem szerint a nemzeti bíróságoknak az arányosság elvét kell alkalmazniuk az adott szolgáltatóval szemben észszerűen előírható kötelezettségek terjedelmének meghatározása érdekében, figyelembe véve különösen annak a szóban forgó szerzői jogi jogsértéshez viszonyított helyzetét. Bizonyos esetekben a szolgáltató túlságosan távol állhat e jogsértésektől ahhoz, hogy e tekintetben arányos legyen az együttműködését igényelni. Mindenesetre ez a kérdés a jelen esetben nem merül fel. A YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők ugyanis közel állnak a platformjuk felhasználói által elkövetett jogsértésekhez, mivel a szervereiken tárolják a megfelelő fájlokat.

216. Az alapeljárás felei a Bíróság előtt a közvetítő szolgáltatókkal szemben hozható ideiglenes intézkedések terjedelmének kérdését is felvetették: a jogosultak úgy vélik, hogy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlata e tekintetben nem megy nem elég messze, míg a platformok üzemeltetői ezzel szemben úgy vélik, hogy ez az ítélkezési gyakorlat túlmegy azon, amit az uniós jog lehetővé tesz. Mivel ezt a kérdést e bíróság nem terjesztette a Bíróság elé, de szorosan kapcsolódik a jelen ügyekben általában felmerülő problémákhoz, a jelen indítványban néhány rövid észrevételt teszek ezzel kapcsolatban.

217. A Bíróság már egyértelművé tette, hogy a 2001/29 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően kibocsátott ideiglenes intézkedés a közvetítő szolgáltatót olyan intézkedések meghozatalára kötelezheti, amelyek nemcsak a szolgáltatás igénybe vevői által elkövetett szerzői jogi jogsértések megszüntetéséhez járulnak hozzá, hanem az ilyen jellegű új jogsértések megelőzéséhez is.(199) Az ilyen ideiglenes intézkedés keretében a felperessel szemben előírható intézkedéseknek hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük, biztosítaniuk kell a különböző jogok és érdekek megfelelő egyensúlyát, és nem akadályozhatják a szolgáltatás jogszerű felhasználásait.(200)

218. Egyébiránt ezen intézkedéseknek ebben az esetben tiszteletben kell tartaniuk a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében meghatározott korlátokat.(201) A jelen ügyekben többek között arról van szó, hogy az ideiglenes intézkedés kötelezheti‑e az üzemeltetőt arra, hogy felderítse és megakadályozza a védelem alatt álló műveknek a platformján, online, jogellenesen elérhetővé tételét, és ha igen, milyen mértékben. Amint azt már jeleztem,(202) ez általában azt igényli, hogy a szolgáltató a tárolt információk szűrésére szolgáló technológiát alkalmazzon. Arról van tehát szó, hogy az ilyen intézkedés minden formáját szükségszerűen úgy kell‑e tekinteni, mint amely tiltott általános nyomon követési és kivizsgálási kötelezettséget foglal magában.

219. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy egyrészt a SABAM‑ítéletben(203) a Bíróság kimondta, hogy a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az, hogy a közösségi hálózati felület üzemeltetője köteles legyen a szolgáltatását igénybe vevő felhasználók kérésére tárolt információk olyan szűrőrendszerének létrehozására, amely valamennyi felhasználójára megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, megelőző jellegű, költsége kizárólag őt terheli és nincs időbeli korlátozása, továbbá alkalmas az olyan művek azonosítására, amelyekre nézve a felperes szellemi tulajdonjogokkal rendelkezik, annak érdekében, hogy megakadályozza a művek nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételét. A Bíróság arra is hivatkozott, hogy az ilyen intézkedés azzal jár, hogy az üzemeltető az általa tárolt információk teljes egészét vagy döntő többségét nyomon követi, ez valamennyi jövőbeli jogsértésre kiterjed, és nemcsak a létező, hanem az említett rendszer létrehozásakor még meg nem alkotott művek védelmére vonatkozó kötelezettséget is feltételezi.

220. Másrészt a Bíróság a becsületsértéssel kapcsolatos Glawischnig‑Piesczek ítéletben(204) úgy ítélte meg, hogy a közvetítőként eljáró szolgáltató kötelezhető olyan pontos információ kivizsgálására és blokkolására, amelynek tartalmát egy olyan bíróság elemezte és értékelte, amely azt az értékelést követően jogellenesnek nyilvánította. A bíróság ily módon megkövetelheti e szolgáltatótól, hogy akadályozza meg az ezzel azonos információkhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hogy melyik felhasználó kérte a tárolást. Az ideiglenes intézkedés akár az azonos értelmű információkra is kiterjedhet, amennyiben azok az ideiglenes intézkedésben megfelelően meghatározott konkrét elemeket tartalmaznak, és a szolgáltató nem köteles a rágalmazó jellegüket önállóan értékelni, hanem éppen ellenkezőleg, automatizált keresési technikákat és eszközöket vehet igénybe. A Bíróság szerint az ilyen intézkedéshez kizárólag egyedi nyomon követési és aktív felderítési kötelezettségeket eredményez, amelyek megfelelnek a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének.(205)

221. Ezen ítéletekből kitűnik, hogy a Bíróság szerint a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes minden felderítési és blokkolási kötelezettség. Bár e rendelkezés tiltja, hogy a szolgáltató számára ideiglenes intézkedés útján az általa tárolt információkra vonatkozóan bármilyen bitorlás keresését szolgáló általános szűrési kötelezettséget írjanak elő,(206) e rendelkezéssel nem eleve ellentétes az, hogy e szolgáltatónak egy védelem alatt álló mű – a bíróság által jogellenesnek minősített – használatát megvalósító, konkrét fájlt blokkolnia kelljen. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának az általam értelmezett módja szerint az említett rendelkezés nem zárja ennek keretében azt ki, hogy a szolgáltató köteles legyen felderíteni és blokkolni nemcsak az e fájllal azonos másolatokat, hanem a többi azonos értelmű fájlt is, vagyis véleményem szerint azokat a fájlokat, amelyek ugyanúgy használják a kérdéses művet. Ebben a mértékben az említett rendelkezéssel így nem ellentétes az, hogy egy közvetítőként eljáró szolgáltatót stay down kötelezettség terheljen.

222. Mindazonáltal emlékeztetek arra, hogy az ideiglenes intézkedés keretében a közvetítő szolgáltatóval szemben hozott intézkedéseknek arányosaknak kell lenniük. Ennek során figyelembe kell venni a szolgáltató forrásait. Közelebbről, noha a bitorlónak ítélt fájllal azonos másolat letiltása viszonylag könnyűnek tűnik,(207) sokkal bonyolultabb a kérdéses művet ugyanúgy felhasználó más fájlok felderítése.(208) Bár a YouTube azt állítja, hogy képes erre,(209) nem minden szolgáltató rendelkezik az ehhez szükséges technológiával vagy erőforrásokkal.(210) Emlékeztetek arra is, hogy az ideiglenes intézkedéssel elrendelt intézkedéseknek megfelelő egyensúlyt kell biztosítaniuk a szóban forgó különböző jogok és érdekek között, és nem gördíthetnek akadályokat a szolgáltatás jogszerű használata elé. Konkrétan, a blokkolási kötelezettségnek véleményem szerint nem lehet olyan célja vagy hatása, hogy megakadályozza a platform felhasználóit abban, hogy ott jogszerű tartalmakat helyezzenek el, és különösen abban, hogy az érintett művet jogszerűen felhasználják.(211) A nemzeti bíróságok feladata annak meghatározása, hogy mi várható el észszerűen a szóban forgó szolgáltatótól.

223. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a negyedik kérdésekre azt a választ adja, hogy a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdésével ellentétes az, hogy a jogosultak csak akkor kérelmezhetnek ideiglenes intézkedést egy olyan szolgáltatóval szemben, amelynek szolgáltatása a szolgáltatás igénybe vevője által szolgáltatott információ tárolásából áll, és amelynek szolgáltatását annak igénybe vevője szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe, ha az egyértelmű jogsértésre való figyelmeztetést követően újból ilyen jogsértésre került sor.

E.      Másodlagosan – a „jogsértő” 2004/48 irányelv 13. cikkének értelmében vett fogalmáról (ötödik és hatodik kérdés)

224. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) az ötödik és hatodik kérdéseit kizárólag arra az esetre fogalmazta meg, ha a Bíróság mind az első, mind a második kérdésekre nemleges választ adna. A kérdést előterjesztő bíróság tehát arra az esetre utal, amikor egyrészt a YouTube‑hoz és a Cyandóhoz hasonló üzemeltetők tevékenysége nem tartozik a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma alá, másrészt pedig ezen üzemeltetők nem tartozhatnak a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá azon, felelősség alóli mentesség tekintetében, amely a platformjaik felhasználóinak kérésére tárolt információkból eredhet.(212)

225. Ötödik kérdéseivel e bíróság azt kívánja megtudni, hogy ebben az esetben az említett üzemeltetőket többek között a 2004/48 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „jogsértőnek” kell‑e tekinteni azon az alapon, hogy „tevőleges szerepet” játszottak a platformjuk felhasználói által jogellenesen online elérhetővé tett műveket tartalmazó fájlok vonatkozásában.

226. Igenlő válasz esetén az említett bíróság hatodik kérdéseivel arra keresi a választ, hogy összeegyeztethetők‑e az említett 13. cikk (1) bekezdésével a BGB 830. §‑ában szereplő, közreműködésre vonatkozó szabályok. Ez utóbbi rendelkezés, amely a másodlagos felelősség egy formáját írja elő, lehetővé teszi a jogsértés károsultja számára, hogy – „a zavaró felelősségével” ellentétben – a közreműködő személytől kártérítésben részesüljön. Ilyennek kell tekinteni azt, aki szándékosan arra ösztönzött egy harmadik személyt, hogy szándékosan jogsértést kövessen el, vagy aki e célból segítséget nyújtott neki. A közreműködő felelőssége mindazonáltal azt feltételezi, hogy a konkrét jogsértésben való objektív részvételen kívül legalább részleges szándék állt fenn e jogsértést illetően, amelynek ki kell terjednie a jogellenesség tudatára is. A gyakorlatban tehát a közvetítő szolgáltató felelőssége csak a szolgáltatásának igénybe vevői által elkövetett olyan konkrét szerzői jogi jogsértések vonatkozásában állapítható meg, amelyekről tudomása van, és amelyeket szándékosan megkönnyített. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ugyanezen 13. cikk (1) bekezdése alapján elegendőnek kell lennie a közvetítőként eljáró szolgáltató arra kötelezéséhez, hogy a jogosultaknak kártérítést fizessen, az, hogy e szolgáltatónak általános és absztrakt módon tudomása van, illetve tudomást szerez arról, hogy szolgáltatását a szerzői jogok megsértése céljából veszik igénybe.

227. Véleményem szerint a 2004/48 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének egyáltalán nem célja, hogy a közvetítő szolgáltatók szolgáltatásaik igénybe vevői által elkövetett szerzői jogi jogsértésekért fennálló felelősségének feltételeit szabályozza.

228. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy e rendelkezés szerint „az illetékes bíróságok a sértett fél kérelmére [elrendelik], hogy a jogsértő, aki tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy jogsértést valósít meg, a jogosult számára a jogsértés folytán elszenvedett tényleges kárnak megfelelő kártérítést fizessen”. Az említett rendelkezés értelmében a „jogsértő” tehát az a személy, aki „jogsértést” valósít meg, vagy másként fogalmazva, az, aki szellemi tulajdonjogot sért.

229. Mindazonáltal a 2004/48 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének egyetlen célja, hogy ilyen jogsértés elkövetése esetén a kártérítés megítélésére és meghatározására vonatkozó eljárási szabályokat írjon elő. E rendelkezésnek nem célja, hogy előzetesen meghatározza, mely szellemi tulajdonjogokat védik, mely cselekmények sértik e jogokat, kik felelősek ezért, és ki az a „jogosult”, aki számára kártérítést kell fizetni. Mindezek a kérdések a szellemi tulajdonjog anyagi jogi szabályainak hatálya alá tartoznak.(213) Emlékeztetek arra, hogy a 2004/48 irányelv általánosságban csak a szellemi tulajdon egyes eljárási vonatkozásait harmonizálja, az ilyen anyagi jogi kérdéseket nem.(214)

230. A szerzői jog területén a vonatkozó anyagi jogi szabályok különösen a 2001/29 irányelvben találhatók. Valamely személy akkor valósít meg „jogsértést” és válik ezáltal „jogsértővé”, amennyiben a szerző – ebben az összefüggésben főszabály szerint a „jogosult” – előzetes engedélye nélkül olyan cselekményt valósít meg, amely az ezen irányelv által a szerző számára elismert kizárólagos jog hatálya alá tartozik, anélkül hogy valamely kivétel vagy korlátozás alkalmazható lenne.

231. Márpedig emlékeztetek arra, hogy az ötödik és a hatodik kérdés azon a feltevésen alapul, amely szerint az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando, nem valósítanak meg a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést”. Ebben az esetben ezen üzemeltetők nem tekinthetők a 2004/48 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „jogsértéseket megvalósító” „jogsértőknek”.

232. Mindazonáltal a 2004/48 irányelv csupán minimum harmonizációt megvalósító irányelv.(215) Amint azt a Bizottság megjegyzi, a tagállamok nemzeti jogukban tehát előírhatják a „jogsértés” áldozatául esett jogosultak számára a kártérítéshez való jogot az ezen irányelv 13. cikkének értelmében vett „jogsértőktől” eltérő személyek részéről, ideértve az ilyen tevékenységeket megkönnyítő közvetítő szolgáltatókat is. Mindenesetre az ilyen másodlagos felelősség feltételei, amint azt a jelen indítványban több alkalommal kiemeltem, a nemzeti jog hatálya alá tartoznak.

F.      Arról, hogy a szerzői jog magas szintű védelmének célja nem igazolja a 2000/31 irányelv és a 2001/29 irányelv eltérő értelmezését

233. F. Petersonnal és az Elsevierrel ellentétben nem gondolom, hogy a 2001/29 irányelvnek a magas szintű szerzői jogi védelem biztosítására irányuló célkitűzése ezen irányelv és a 2000/31 irányelv olyan értelmezését tenné szükségessé, amely eltér az általam a jelen indítványban javasolttól.

234. Kiindulásként hangsúlyozom, hogy ez az értelmezés nem eredményezi azt, hogy a jogosultak eszköztelenül maradnak műveiknek a YouTube‑hoz és az Uploadedhez hasonló platformokon való jogellenes online elérhetővé tételével szemben.

235. Közelebbről a jogosultaknak mindenekelőtt joguk van arra, hogy az ilyen jogellenes online elérhetővé tételt megvalósító felhasználókkal szemben pert indítsanak. E célból a 2004/48 irányelv többek között elismerte, hogy e jogosultak bizonyos hasznos információkat – köztük e felhasználók nevét és címét – megszerezhetnek az olyan üzemeltetőktől, mint a YouTube és a Cyando.(216)Ezt követően az említett jogosultak bejelenthetik az üzemeltetők felé azt, hogy a platformjukon olyan, a műveiket tartalmazó fájlok találhatók, amelyeket jogellenesen tettek közzé. A 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének megfelelően az említett üzemeltetők kötelesek haladéktalanul reagálni az ilyen bejelentésre az érintett fájlok eltávolításával vagy az azokhoz való hozzáférés megszüntetésével. Ennek hiányában ugyanezen üzemeltetők elveszítik az e rendelkezésben előírt, felelősség alóli mentességet, és adott esetben az alkalmazandó nemzeti jog alapján megállapítható a felelősségük. Ezenkívül abban az esetben, ha az üzemeltető szándékosan elősegíti a platform felhasználói által elkövetett jogellenes cselekmények megvalósítását, véleményem szerint e rendelkezés alkalmazása eleve kizárt. Végül a jogosultak a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése alapján mindenképpen elérhetik az ideiglenes intézkedés kibocsátását a platformüzemeltetőkkel szemben, amelyek révén további kötelezettségeket írhatnak elő számukra a szerzői jogok platformhasználók általi megsértésének megszüntetése és az ilyen jogsértések megelőzése érdekében.

236. A jogosultak tehát akkor, amikor jogaikat érvényesítik és fellépnek a YouTube‑hoz és az Uploadedhez hasonló platformokon keresztül a műveiket tartalmazó fájlok jogellenes online elérhetővé tétele ellen, nem szembesülnek azokkal a nehézségekkel, amelyekkel egy, a „The Pirate Bay‑hez” hasonló platform által megkönnyített peer‑to‑peer hálózaton történő fájlmegosztással kapcsolatban találkoznak. Ez utóbbi esetben ugyanis, figyelemmel az ilyen hálózatra jellemző decentralizált felépítésre,(217) az előző pontban említett intézkedések elveszítik hatékonyságukat. Ezzel szemben a jelen ügyben a fájlokat centralizált módon tárolják a YouTube és a Cyando szerverein, amelyek képesek azokat az uniós jogalkotó által a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előirányzottaknak megfelelően eltávolítani.(218) A „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmának a Bíróság által a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletben elfogadotthoz hasonló értelmezése tehát még kevésbé indokolt a jelen ügyekben.

237. A jogosultak ezzel szemben azt állítják, hogy azokat a kizárólagos jogokat, amelyekkel a műveik tekintetében rendelkeznek, nem tartották tiszteletben, mivel a tervezett intézkedések alapvetően reaktívak, nem pedig proaktívak, mert nem akadályozzák meg előzetesen a jogellenes tartalom bármilyen online elérhetővé tételét, hanem főként az ilyen tartalom utólagos visszavonását és – bizonyos esetekben – annak blokkolását teszik lehetővé, továbbá azokhoz az együttműködésük szükséges. Álláspontjuk szerint jogaik magas szintű védelmét kizárólag akkor lehetne biztosítani, ha a platformok üzemeltetői olyan, ilyen együttműködést nem igénylő rendszert alakítanának ki, amely lehetővé teszi az összes tartalom jogszerűségének az online elérhetővé tételük előtti ellenőrzését.

238. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában általánosságban nem olyan egyszerűsítő logikát követ, amely arra irányul, hogy a 2001/29 irányelv 2–4. cikkében foglalt kizárólagos jogokat szükségszerűen tágan (és korlátlanul) értelmezzék, és nem értelmezi az irányelv 5. cikkében foglalt kivételeket és korlátozásokat minden esetben szigorúan. Véleményem szerint a Bíróság, amikor meghatározza e jogok körvonalait,(219) illetve az említett kivételek és korlátozások terjedelmét,(220) olyan észszerű értelmezésre törekszik, amely biztosítja az e különböző rendelkezések által követett célt, és megőrzi azt a „megfelelő egyensúlyt”, amelyet az uniós jogalkotó ezen irányelvben a különböző alapvető jogok és ellentétes érdekek között kívánt megvalósítani. Így az irányelv 3. cikkének (1) bekezdését nem kell szükségszerűen úgy értelmezni, amely a jogosultak számára maximális védelmet biztosít.(221)

239. Hasonlóképpen, noha a szerzői jogot alapvető jogként védi többek között a Charta 17. cikkének (2) bekezdése, e jog nem abszolút, hanem azt általában más alapjogokkal és érdekekkel kell egyensúlyba hozni.

240. A jelen esetben ilyen mérlegelést kell végezni. Egyrészt a platformok üzemeltetői hivatkozhatnak a Charta 16. cikkében biztosított vállalkozás szabadságára, amely főszabály szerint védelmet biztosít számukra az olyan kötelezettségekkel szemben, amelyek jelentősen érinthetik tevékenységüket.

241. Másrészt e platformok felhasználóinak alapvető jogait sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanez vonatkozik a Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságára is,(222) amely – emlékeztetek rá – magában foglalja a vélemény kinyilvánításának szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát. Mind a Bíróság, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatából az tűnik ki, hogy e tekintetben az internet különös jelentőséggel bír.(223) Konkrétabban ez utóbbi bíróság megállapította, hogy a YouTube e szabadság gyakorlásának fontos eszköze.(224) Ugyanez vonatkozik a Charta 13. cikkében biztosított művészet szabadságára is, amely szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságához, figyelembe véve azt, hogy alkotásaik online megosztása érdekében számos személy használ olyan platformokat, mint a YouTube.

242. Márpedig ezen különböző alapvető jogok korlátozásának jelentős kockázatával járna annak általános és elvont módon történő megkövetelése a platformok üzemeltetőitől, hogy az online elérhetővé tételt megelőzően, a szerzői jogi jogsértések felderítése érdekében ellenőrizzék a felhasználók által közzétenni kívánt fájlok összességét. A tárolt tartalmak potenciálisan jelentős számára tekintettel ugyanis egyrészt nem lehetséges manuális úton ilyen előzetes ellenőrzést végezni, másrészt pedig a felelősségi kockázat ezen üzemeltető számára aránytalan mértéket öltene. A gyakorlatban a kisebb üzemeltetők annak kockázatával szembesülnének, hogy nem élik túl e felelősség megállapítását, az elegendő forrással rendelkező üzemeltetők pedig kénytelenek lennének a felhasználói tartalmakat bírósági felülvizsgálat nélkül általános jelleggel szűrni, ami ennek következtében a tartalmak „túlzott eltávolításának” kockázatát okozza.

243. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a SABAM‑ítéletben(225) a Bíróság kimondta, hogy a platform üzemeltetőjével szemben az általa tárolt információk szűrésére vonatkozó általános kötelezettség előírása nemcsak hogy nem lenne összeegyeztethető a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével, hanem „megfelelő egyensúlyt” sem biztosítana a jogosultakat megillető szellemi tulajdonjog védelme és a szolgáltatókat a Charta 16. cikke alapján megillető vállalkozás szabadságának védelme között. Az ilyen ideiglenes intézkedés ugyanis e szabadság súlyos sérelmét vonná maga után, mivel arra kötelezné ezen üzemeltetőt, hogy bonyolult, költséges és állandó informatikai rendszert hozzon létre, amelynek költsége kizárólag őt terhelné.(226) Egyébiránt az ilyen általános szűrési kötelezettség sértené a platform felhasználóinak a Charta 11. cikkének értelmében vett véleménynyilvánítási szabadságát, mivel a szűrőeszköz valószínűleg nem lenne képes különbséget tenni a jogellenes és a jogszerű tartalom között, így alkalmazása az utóbbi tartalomkategóriát is blokkolhatná.(227) Hozzáteszem, hogy az ilyen eredmény – a Charta 13. cikkével ellentétesen – az online alkotás akadályozásának veszélyével járna. E tekintetben fennáll annak veszélye, hogy egyes szellemi alkotások maximális védelme más, társadalmilag ugyancsak kívánatos alkotási formák kárára valósul meg.(228)

244. Összességében úgy tűnik számomra, hogy az elvégzendő mérlegelés érezhetően kényesebb, mint azt a jogosultak állítják.(229)

245. Ebben az összefüggésben a 2000/31 irányelv és a 2001/29 irányelv az elfogadásuk során az uniós jogalkotó által elérni kívánt különböző jogok és érdekek közötti egyensúlyt tükrözi. A 2000/31 irányelvvel az uniós jogalkotó a közvetítő szolgáltatók fejlődését kívánta előmozdítani a belső piacon az elektronikus kereskedelem és az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” növekedésének általánosabb ösztönzése érdekében. Arról volt tehát szó, hogy ne írjanak elő e szolgáltatók számára olyan kötelezettséget, amely veszélyeztetheti tevékenységük jövedelmezőségét. A jogosultak érdekeit meg kellett védeni, valamint lényegében a „bejelentési és eltávolítási” eljárásokkal összefüggésben egyensúlyba kellett hozni az említett szolgáltatások igénybe vevőinek véleménynyilvánítási szabadságával.(230) Az uniós jogalkotó a 2001/29 irányelvben fenntartotta ezt az egyensúlyt, amikor úgy ítélte meg, hogy a jogosultak érdekeit megfelelően védi az ideiglenes intézkedések közvetítő szolgáltatókkal szembeni meghozatalának lehetősége.(231)

246. A körülmények minden kétséget kizáróan megváltoztak ezen irányelvek elfogadása óta. A közvetítő szolgáltatók immár nem ugyanúgy jelennek meg, és ez az egyensúly talán már nem indokolt. Mindenesetre, bár a körülmények ilyen változásait a Bíróság bizonyos mértékben figyelembe veheti az uniós jogszabályok által számára biztosított értelmezési mozgástér gyakorlása során, elsősorban az uniós jogalkotónak kell ezeket értékelnie, és adott esetben módosítania a jogszabályokat, ezáltal pedig új egyensúllyal váltani fel az általa eredetileg bevezetett egyensúlyt.

247. Márpedig emlékeztetek arra, hogy az uniós jogalkotó a jövőre nézve nemrégiben újraértékelte a szerzői jogok terén a jogok és érdekek közötti egyensúlyt. A jelen előzetes döntéshozatali eljárások idején ugyanis hatályba lépett a 2019/790 irányelv.(232) A 17. cikkének (1) bekezdése immár annak előírására kötelezi a tagállamokat, hogy „ezen irányelv alkalmazásában az online tartalommegosztó szolgáltató^[(233)^] nyilvánossághoz való közvetítést vagy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételt valósít meg, ha a felhasználói által feltöltött, szerzői jogi védelem alatt álló művekhez vagy más védelem alatt álló teljesítményekhez hozzáférést biztosít a nyilvánosság számára.” Következésképpen, amint azt e cikk (2) bekezdése pontosítja, magának az ilyen „szolgáltatónak” kell beszereznie a jogosultak engedélyét, például a felhasználói által online elérhetővé tett művekre vonatkozó felhasználási szerződés megkötésével. Ezenkívül az említett cikk (3) bekezdése pontosítja, hogy amennyiben az ilyen „szolgáltató” az ezen irányelvben meghatározott feltételek szerint nyilvánossághoz közvetítést vagy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételt valósít meg, a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt felelősség alóli mentesség nem alkalmazandó.

248. A 2019/790 irányelv 17. cikkének (4) bekezdése továbbá úgy rendelkezik, hogy hasonló engedély hiányában az „online tartalommegosztó szolgáltatók” felelősek a platformjukon keresztül megvalósított jogellenes nyilvánossághoz közvetítésekért. Ez a rendelkezés ugyanakkor azt írja elő, hogy e „szolgáltatókat” nem terheli felelősség, ha bizonyítják, hogy a) „minden tőlük telhetőt” megtettek az engedély megszerzése érdekében, és b) „a szakmai gondosság magas szintű ágazati normáinak megfelelően” minden tőlük telhetőt megtettek annak biztosítása érdekében, hogy azon konkrét műveket és más védelem alatt álló teljesítményeket, amelyekre vonatkozóan a jogosultak megadták a szolgáltatóknak a lényeges és szükséges információkat, elérhetetlenné tegyék; továbbá minden esetben c) a jogosultak „megfelelően indokolt értesítésének kézhezvételét követően haladéktalanul intézkedtek az értesítés tárgyát képező művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények hozzáférhetetlenné tétele vagy honlapjaikról történő eltávolítása érdekében, valamint a b) pontnak megfelelően minden tőlük telhetőt megtettek azok jövőbeli feltöltésének megakadályozására”.(234) Ugyanezen cikk (5) és (6) bekezdése azt írja elő, hogy az ily módon a „szolgáltatókra” telepített gondossági kötelezettségek intenzitása különböző paraméterek, így „a szolgáltatás típusa, közönsége és mérete” szerint eltér, a „kis szolgáltatókat” pedig ezenkívül könnyített kötelezettségek terhelik.(235)

249. Egy utolsó kérdést is meg kell vizsgálni. F. Peterson és a francia kormány a tárgyaláson arra is hivatkozott, hogy – amint az a 2019/790 irányelv (64) preambulumbekezdéséből(236) kitűnik az uniós jogalkotó az említett 17. cikk elfogadásával egyszerűen azt kívánta „egyértelművé tenni”, hogy ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmát a YouTube‑hoz hasonló platformüzemeltetők tekintetében mindig is hogyan kellett volna értelmezni és alkalmazni. Érvükből azt a következtetést vonom le, hogy szerintük ugyanezen 17. cikk annak „egyértelművé tételére” is szorítkozik, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése soha nem volt alkalmazható ezen üzemeltetőkre. A 2019/790 irányelv 17. cikke ily módon egyfajta „értelmező törvényt” képezne, amely annak pontosítására szorítkozik, hogy a 2000/31 irányelvnek és a 2001/29 irányelvnek mindig is milyen jelentést kellett volna tulajdonítani. Az ezen új 17. cikkből következő megoldásokat tehát a 2019/790 irányelv átültetése céljából 2021. június 7‑ben rögzített határidő lejárta előtt is visszamenőlegesen alkalmazni kell,(237) ideértve az alapeljárásokat is.

250. Nem tudom elfogadni ezt az érvet. Véleményem szerint ellentétes lenne a jogbiztonság elvével az ilyen visszaható hatályú alkalmazást pusztán egy kétértelmű kifejezés jogilag kötelező erővel nem bíró preambulumbekezdésben való használatából levezetni.(238)

251. Egyébként megjegyzem, hogy – a (64) preambulumbekezdéstől eltekintve – a 2019/790 irányelv egyetlen rendelkezése sem utal arra, hogy az uniós jogalkotó visszaható hatállyal kívánta értelmezni a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és a 2000/31 irányelv 14. cikkét, miközben egyébként gondot fordított arra, hogy pontosítsa a 2019/790 irányelv időbeli hatályát a védelem alatt álló művek és teljesítmények tekintetében,(239) és arra, hogy átmeneti rendelkezést rögzítsen valamely cikkének alkalmazása tekintetében.(240) Ezen felül a 2019/790 irányelv 17. cikkének (1) és (3) bekezdése pontosítja, hogy a „nyilvánossághoz való közvetítés” e cikkben szereplő fogalma csak „ezen irányelv alkalmazásában” és „az ezen irányelvben meghatározott feltételek szerint” érvényes. A „szolgáltatóknak” a platform felhasználói által elkövetett közvetítési cselekményekért való, a 17. cikkben szereplő közvetlen felelőssége nem annak puszta következménye, ahogyan a 2001/29 irányelv 3. cikkét mindig is értelmezni kellett volna, hanem az magából a 17. cikkből „ered”.(241) Így, még ha feltételezzük is, hogy az uniós jogalkotó közel 20 évvel valamely irányelv elfogadását követően ily módon annak hiteles értelmezését szolgáltathatja, úgy vélem, hogy ez a kérdés a jelen ügyben nem merül fel.

252. Amint azt a Bizottság a tárgyaláson kifejtette, az uniós jogalkotó nem „tette egyértelművé” a jogot, ahogyan azt mindig is értelmezni kellett volna. Új felelősségi rendszert hozott létre egyes online közvetítőkre vonatkozóan a szerzői jog területén. Az elképzelés az Unió e kérdéskörre vonatkozó jelenlegi szabályozási keretének „kiigazítása és kiegészítése” volt.(242) Amint azt ezen intézmény hangsúlyozza, a 2019/790 irányelv 17. cikke az uniós jogalkotónak a kreatív ágazat javára szóló politikai döntését tükrözi.(243)

253. A 17. cikke szintén számos nyilvános konzultáció,(244) bizottsági közlemény(245) és új ágazati szabályozás(246) sorába illeszkedik, amelyek az uniós jognak a fent hivatkozott új körülményekhez való „kiigazítását” és „korszerűsítését” szem előtt tartva jellemzően a közvetítők fokozottabb proaktív részvételét követelik meg az online jogellenes tartalmak elterjedésének megakadályozása érdekében.(247)

254. Végül szem előtt kell tartani azokat a következményeket, amelyek az F. Peterson és a francia kormány által javasolt, visszamenőleges alkalmazásból adódnának. A 2019/790 irányelv 17. cikkének (1) és (3) bekezdése révén megvalósított „egyértelművé tétellel” összhangban a platformok üzemeltetői általában felelősek a felhasználóik által megvalósított valamennyi nyilvánossághoz közvetítésért, és nem vonatkozhat rájuk a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében foglalt mentesség. A 17. cikk (4) és azt követő bekezdései, amelyek – amint azt már kifejtettem – az üzemeltetők felelősség alóli mentességi rendszerét írják elő, ellenben nem alkalmazhatók visszamenőleges hatállyal. Márpedig az ezen utolsó bekezdésekben foglaltakkal az uniós jogalkotó véleményem szerint „megfelelő egyensúlyt” kívánt biztosítani az érintett jogok és érdekek között.(248)

255. A 2019/790 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a jelen alapügyekre való, visszamenőleges alkalmazása nem csak, hogy nem tartaná tiszteletben az uniós jogalkotó által a 2000/31 irányelv és a 2001/29 irányelv elfogadása során elérni kívánt „megfelelő egyensúlyt”, hanem emellett sértené a jogalkotó által az említett 2019/790 irányelv elfogadása során elérni kívánt egyensúlyt is. Ez a megoldás véleményem szerint valójában nem tükrözne semmilyen egyensúlyt.

VI.    Végkövetkeztetés

256. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) által a C‑682/18. sz. és C‑683/18. sz. ügyekben előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

1)      Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a videómegosztó platform üzemeltetője, valamint a tárhely‑ és fájlmegosztó platform üzemeltetője nem valósít meg az e rendelkezés értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést” akkor, amikor a platformjaik felhasználója ott védelem alatt álló művet tesz online elérhetővé.

2)      A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a videómegosztó platform üzemeltetője, valamint a tárhely‑ és fájlmegosztó platform üzemeltetője főszabály szerint részesülhet az e rendelkezésben előírt mentességben minden olyan felelősség tekintetében, amely a platformjaik felhasználóinak kérelmére tárolt fájlokból eredhet.

3)      A 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben említett esetek, vagyis amikor a szolgáltatónak „tényleges tudomása [van] jogellenes tevékenységről vagy információról”, és amikor az ilyen szolgáltató „olyan tényekről vagy körülményekről [szerez tudomást], amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utalnának”, főszabály szerint konkrét jogellenes információkra utalnak.

4)      A 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, hogy a jogosultak csak akkor kérelmezhetnek ideiglenes intézkedést egy olyan szolgáltatóval szemben, amelynek szolgáltatása a szolgáltatás igénybe vevője által szolgáltatott információ tárolásából áll, és amelynek szolgáltatását annak igénybe vevője szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe, ha az egyértelmű jogsértésre való figyelmeztetést követően újból ilyen jogsértésre került sor.

1      Eredeti nyelv: francia.

2      2000. június 8‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2000. L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.).

3      2001. május 22‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 167., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.; helyesbítések: HL 2008. L 314., 16. o.; HL 2014. L 10. 32. o.).

4      2004. április 29‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 157., 45. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 2. kötet, 32. o.).

5      2019. április 17‑i (EU) európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2019. L 130., 92. o.).

6      A fellebbviteli bíróság által az alapeljárásban megállapított számadat. A Google a maga részéről percenként 400 óra videóra hivatkozik.

7      F. Peterson mint az A Winter Symphony album producere konkrétan saját jogaira, valamint a művész saját jogaira és a művész jogaiból származó jogokra hivatkozik, a producerként és vokalistaként művészi részvételével készített említett album számainak előadását illetően. A felperes egyébként a Symphony Tour koncertjeinek felvételeit illetően arra hivatkozik, hogy az említett album különböző számainak zeneszerzője és szövegírója. Ezenkívül kiadóként a szerzők jogaiból származó jogokkal rendelkezik több ilyen zeneszám tekintetében is.

8      Bár F. Peterson ezenkívül pert indított a YouTube Inc. és a Google Germany társaság ellen is, a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy e társaságok már nem felek az alapeljárásban.

9      A pontos mérték az alapeljárás felei között vita tárgyát képezi, és azt a nemzeti bíróságok nem állapították meg.

10      Lásd részletesebben, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), „Participative Web: User‑Created Content”, Working Party on the Information Economy, DSTI/ICCP/IE(2006)7/Final, 2007. április 12.

11      Amint azt a német kormány hangsúlyozta, a YouTube jelentős számú személyes adatot gyűjt a platformjára látogató internetfelhasználókról, felhasználási módjukról, tartalmi preferenciáikról stb., többek között az e platformon sugárzott reklámok felhasználótól függő célzottsága érdekében. Az ezen általános adatgyűjtés és az adatok kezelése által felvetett kérdések azonban meghaladják a jelen indítvány tárgyát.

12      A részleteket illetően lásd: Fontaine, G., Grece, C., Jimenez Pumares, M., „Online video sharing: Offerings, tárgyalás, economic aspects”, European Audiovisual Observatory, Strasbourg, 2018.

13      Lásd analógia útján: 2014. május 13‑i Google Spain és Google ítélet (C‑131/12, EU:C:2014:317, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

14      Lásd részletesebben: Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége: „Rewarding creativity: Fixing the value gap”, Global music report 2017, és Bensamoun, A., „Le value gap ou le partage de la valeur dans la proposition de directive sur le droit d’auteur dans le marché unique numérique”, Revue Entertainment, Bruylant, 2018‑4. sz., 278–287. o.

15      Lásd a 2001/29 irányelv (4), (9) és (10) preambulumbekezdését.

16      A „nyilvánossághoz közvetítés” kifejezést általános jelleggel a szűk értelemben vett nyilvánossághoz közvetítés, valamint a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel cselekményének megjelölésére használom. Amennyiben szükséges, pontosabban hivatkozom e kategóriák egyikére. Egyébiránt a 2001/29 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában elismerik a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel jogát – a szigorú értelemben vett nyilvánossághoz közvetítés jogát azonban nem – mint az előadóművészeket előadásaik rögzítése tekintetében, illetve a hangfelvétel‑előállítókat hangfelvételeik tekintetében megillető szerzői joggal szomszédos jogot. Ez a rendelkezés a C‑682/18. sz. ügyben is releváns, mivel F. Peterson az engedélye nélkül közzétett bizonyos hangfelvételek tekintetében előadóművészként és/vagy előállítóként szomszédos jogokkal rendelkezik (lásd a jelen indítvány 7. lábjegyzetét). Mindemellett, mivel az alapeljárások, amint azt a későbbiekben kifejtem, a „nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételre” vonatkoznak, és mivel e fogalomnak ugyanaz a jelentése a 3. cikk (1) és (2) bekezdésében, az egyszerűség kedvéért pusztán az első bekezdésben említett szerzői jogra hivatkozom, de elemzésem mindazonáltal átültethető a második bekezdésben szereplő szomszédos jogokra.

17      Vagy általánosabban, a szóban forgó művön fennálló szerzői jog jogosultja, aki nem feltétlenül a szerző. A „szerző” és a „jogosult” fogalmát a jelen indítványban felcserélhető módon használom.

18      Lásd többek között: 2019. november 14‑i Spedidam ítélet (C‑484/18, EU:C:2019:970, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19      Lásd a 2000/31 irányelv (50) preambulumbekezdését és a 2001/29 irányelv (16) preambulumbekezdését.

20      Többek között arról van szó, hogy lehetőség szerint el kell kerülni azt a helyzetet, amelyben a szolgáltató a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján felelősséggel tartozik, miközben a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése alapján mentesül e felelősség alól. A részleteket illetően lásd a jelen indítvány 137–139. pontját.

21      A jelen indítványban nem térek ki a valamely műnek a YouTube‑hoz vagy az Uploadedhez hasonló platformon történő online elérhetővé tételével, valamint annak a nyilvánosság általi megtekintésével vagy letöltésével generált másolatok kérdésére. E kérdés ugyanis a 2001/29 irányelv 2. cikkében előírt többszörözési jog, valamint az e jog alóli, ezen irányelv 5. cikkében előírt kivételek és korlátozások értelmezésének körébe tartozik, amely cikkel kapcsolatban a Bírósághoz nem intéztek kérdést. Egyébként a Cyando kivételével, amely az említett irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt magáncélú másolatra vonatkozó kivételre hivatkozott, e problémakört nem vitatták meg a Bíróság előtt.

22      Lásd többek között: 2018. augusztus 7‑i Renckhoff ítélet (C‑161/17, EU:C:2018:634, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23      Lásd többek között: 2020. április 2‑i Stim és SAMI ítélet (C‑753/18, EU:C:2020:268, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Közelebbről a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerzői jogról szóló, 1996. december 20‑án Genfben aláírt és az Európai Unió nevében a 2000. március 16‑i 2000/278/EK tanácsi határozattal (HL 2000. L 89., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 33. kötet, 208. o.) jóváhagyott szerződése (a továbbiakban: WCT) 8. cikkének fényében kell értelmezni, amelynek végrehajtására az első rendelkezés irányul (lásd a 2001/29 irányelv (15) preambulumbekezdését).

24      Lásd többek között: 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet (C‑263/18, EU:C:2019:1111, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25      Lásd többek között: 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet (C‑263/18, EU:C:2019:1111, 49. és 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26      Konkrétan arról van szó, hogy a címzettek számára lehetővé tegyék, hogy a művet alkotó és a szerző sajátos szellemi alkotásának kifejezéseit képező elemek egészét vagy egy részét bármilyen megfelelő módon (hangfelvételről hang útján stb.) észleljék. Lásd analógia útján: 2009. július 16‑i Infopaq International ítélet (C‑5/08, EU:C:2009:465, 47. pont).

27      A nyilvánossághoz közvetítés azon „hagyományos” formái, mint a közvetlen bemutatások és előadások, mint például a művek előadójával fizikai kapcsolatban álló közönség előtti élő előadások, nem tartoznak a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének hatálya alá. Lásd többek között: 2011. november 24‑i Circul Globus Bucureşti ítélet (C‑283/10, EU:C:2011:772, 35–41. pont).

28      Lásd: 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet (C‑263/18, EU:C:2019:1111, 41–44. és 63. pont).

29      Lásd többek között: 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet (C‑263/18, EU:C:2019:1111, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30      A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szempontjából nem releváns az, hogy egy mű megtekintésére a YouTube‑hoz hasonló platformról streaming révén kerül sor, és ennélfogva abból nem keletkezik a nyilvánosság érintett tagjánál állandó másolat (lásd többek között: Walter, M. M., és von Lewinski, S., European Copyright Law – A Commentary, Oxford University Press, Oxford, 2010., 983. o.). Egyébiránt az, hogy a művet az Uploadedről le lehet tölteni, és hogy a nyilvánosság tagjai a fentiekkel ellentétben ilyen másolatot kaphatnak, nem zárja ki e rendelkezés alkalmazását az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt terjesztési jog javára (lásd: 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet [C‑263/18, EU:C:2019:1111, 40–45., valamint 51. pont]).

31      Ezzel szemben nem beszélhetünk „nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételről” akkor, ha a felhasználó a YouTube‑on valamely művet online elérhetővé tesz, azt „magán” módban hagyja, és adott esetben kizárólag családjával vagy barátaival osztja meg. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha az Uploaded egyik felhasználója online elérhetővé tesz egy művet, és nem osztja meg annak download linkjét, vagy azt kizárólag e személyekkel osztja meg. Itt ugyanis nem „nyilvánosságról”, hanem magáncsoportról van szó (lásd a jelen indítvány 58. pontját).

32      Lásd többek között: 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet (C‑263/18, EU:C:2019:1111, 44., 67. és 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33      Lásd analógia útján: 2018. augusztus 7‑i Renckhoff ítélet (C‑161/17, EU:C:2018:634, 45. pont). Magától értetődik, hogy a „nyilvánosság” egyik esetben sincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen. Egyebekben nincs jelentősége annak, hogy ez a „nyilvánosság” ténylegesen megtekinti vagy letölti‑e a művet. A meghatározó cselekmény ugyanis a mű nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele, vagyis annak a nyilvánosság számára hozzáférhető weboldalon történő kínálása (lásd többek között: 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet [C‑263/18, EU:C:2019:1111, 63. és 64. pont]).

34      Lásd a jelen indítvány 46. és 47. pontját.

35      2016. szeptember 8‑i ítélet (C‑160/15, a továbbiakban: GS Media ítélet, EU:C:2016:644).

36      2017. április 26‑i ítélet (C‑527/15, a továbbiakban: Stichting Brein I [„Filmspeler”] ítélet, EU:C:2017:300).

37      2017. június 14‑i ítélet (C‑610/15, a továbbiakban: Stichting Brein II [„The Pirate Bay”] ítélet, EU:C:2017:456).

38      Ez a preambulumbekezdés a diplomáciai konferencia által 1996. december 20‑án a WCT 8. cikkére vonatkozóan elfogadott közös nyilatkozatot veszi át.

39      Ez lehet egy vagy több személy is. Az egyszerűség kedvéért az egyes számot használom.

40      A 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdése ezt a logikát követi, amikor utal a jogosultak azon lehetőségére, hogy elérjék az ideiglenes intézkedés kibocsátását az „olyan közvetítő szolgáltatókkal szemben, akiknek a szolgáltatásait harmadik személy szerzői jog vagy szomszédos jogok megsértése céljából veszi igénybe”. Lásd még ezen irányelv (59) preambulumbekezdését.

41      2006. december 7‑i ítélet (C‑306/05, EU:C:2006:764).

42      A Bíróság kifejtette, hogy a szálloda „magatartása következményeinek teljes tudatában” jár el (lásd: 2006. december 7‑i SAGE‑ítélet [C‑306/05, EU:C:2006:764, 42. pont]). E kifejezés véleményem szerint a szándékos beavatkozás szinonimája (lásd a jelen indítvány 100. pontját).

43      A Bíróság szerint ugyanis úgy kell tekinteni, hogy a szerzők, amikor engedélyezik műveik sugárzását, csak a televíziókészülékek azon birtokosait veszik figyelembe, akik egyénileg vagy magánéleti, családi körben veszik az adásokat. Lásd: 2006. december 7‑i SGAE‑ítélet (C‑306/05, EU:C:2006:764, 41. pont).

44      Lásd: 2006. december 7‑i SGAE‑ítélet (C‑306/05, EU:C:2006:764, 36–44. pont). A Bíróság hasonló összefüggésben ugyanezt az érvelést követte. Lásd többek között: 2011. október 4‑i Football Association Premier League és társai ítélet (C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 183–207. pont); 2014. február 27‑i OSA‑ítélet (C‑351/12, EU:C:2014:110, 22–36. pont); 2016. május 31‑i Reha Training ítélet (C‑117/15, EU:C:2016:379, 35–65. pont).

45      Lásd többek között: 2016. május 31‑i Reha Training ítélet (C‑117/15, EU:C:2016:379, 46. pont). Egyes ítéletekben ezt az érvelést két szempont jeleníti meg: a közvetítési cselekményt végző személy által játszott „megkerülhetetlen szerep” és „beavatkozásának szándékos jellege” (lásd többek között: Stichting Brein II [„The Pirate Bay”] ítélet, EU:C:2017:456, 26. pont). Amint azt a későbbiekben kifejtem, e kritériumok valójában elválaszthatatlanul összekapcsolódnak (lásd a jelen indítvány 88. lábjegyzetét).

46      Lásd a WCT javaslatához csatolt 10.10. sz. feljegyzést, amely kifejti, hogy a „hozzáférhetővé tétel” területén a meghatározó cselekmény az eredeti hozzáférhetővé tételi cselekmény, nem pedig a tárhely vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása. Lásd még Koo, J., The Right of Communication to the Public in EU Copyright Law, Hart Publishing, Oxford, 2019, 161–162. o.

47      Például a műsorszolgáltatás területén a „nyilvánossághoz közvetítést” a műsorszolgáltató végzi, amely dönt a továbbított művekről és aktívan kezdeményezi azok „közvetítését”, bevonva őket a „nyilvánossághoz” való továbbítást lehetővé tévő technikai folyamatba (lásd ebben az értelemben: Szpunar főtanácsnok Stim és SAMI ügyre vonatkozó indítványa [C‑753/18, EU:C:2020:4, 23. pont], valamint a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27‑i 93/83/EGK tanácsi irányelv [HL 1993. L 248., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 134. o.] 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja). Ezzel szemben a műsorszolgáltatók, akik e szervezet utasításait követik, „eszközök puszta rendelkezésre bocsátását” végzik.

48      Lásd ebben az értelemben: Szpunar főtanácsnok Stim és SAMI ügyre vonatkozó indítványa (C‑753/18, EU:C:2020:4, 32–37. pont).

49      Lásd Németországban a Bundesgerichsthof (szövetségi legfelsőbb bíróság) médiajogi ítélkezési gyakorlatát, amely szerint a szolgáltató harmadik személy állítását akkor fogadja el, ha azzal azonosul, és azt úgy építi be a saját gondolati láncába, hogy az sajátjának tűnik. (lásd többek között: Bundesgerichsthof [szövetségi legfelsőbb bíróság], 2013. december 17., VI ZR 211/12, 19. §). Ezt a megközelítést a szellemi tulajdonjogok területén alakították ki (lásd: Bundesgerichsthof [szövetségi legfelsőbb bíróság], 2008. április 30., I ZR 73/05).

50      Lásd analógia útján az Egyesült Királyságban a Copyright Designs and Patents Act 1988 6. cikkének (3) bekezdését, amely a műsorsugárzás területén megállapítja, hogy a »nyilvánossághoz közvetítést« megvalósító személy vagy személyek „[…] the person transmitting the programme, if he has responsibility to any extent for its contents, and (b) […] any person providing the programme who makes with the person transmitting it the arrangements necessary for its transmission”.

51      Lásd: 2013. március 7‑i ITV Broadcasting és társai ítélet (C‑607/11, EU:C:2013:147). Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy az a tény, hogy valamely szervezet egy sugárzott műsort fog, és azt egyidejűleg, változatlanul és teljes egészében az interneten keresztül élő streamingben közvetíti, e műsor önálló „nyilvánossághoz közvetítésnek” megfelelő későbbi használatának minősül, azzal az indokkal, hogy ez a továbbközvetítés a közvetítéstől eltérő „specifikus technikai módot” használ.

52      Amint azt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésekre vonatkozó elemzésemben kifejtem, a Bíróság úgy értelmezi a 2000/31 irányelv 12–14. cikkét, hogy a közvetítő szolgáltató nem hivatkozhat az ott előírt felelősség alóli mentességekre, ha „olyan tevőleges szerepet játszik, amelynek révén ismeri vagy kezeli” a szolgáltatásának felhasználói által szolgáltatott információkat (lásd: 2010. március 23‑i ítélet [C‑236/08–C‑238/08, a továbbiakban: Google France ítélet, EU:C:2010:159, 112–114. pont]; 2011. július 12‑i ítélet [C‑324/09, a továbbiakban: L’Oréal kontra eBay ítélet, EU:C:2011:474, 113. pont]). A „közvetítési cselekmény” és az „eszközök puszta rendelkezésre bocsátása” közötti különbségtétel kapcsán általam javasolt megközelítés közel áll ezen érveléshez, és lehetővé teszi a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének és a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének koherens értelmezését. Lásd ugyanebben az értelemben Husovec, M., Injunctions Against Intermediaries in the European Union – Accountable But Not Liable?, Cambridge University Press, Cambridge, 2017, 55–57. o.

53      Például a 2006. december 7‑i SGAE‑ítélet (C‑306/05, EU:C:2006:764) alapjául szolgáló ügyben a szálloda nem pusztán passzív módon beavatkozott egy, a műsorsugárzó szervezet által elhatározott közvetítésbe. Saját elhatározásából döntött úgy, hogy később, az e szervezet által nem tervezett módon használja a sugárzott műsort oly módon, hogy azt az ügyfelei számára továbbközvetíti. Ehhez hasonlóan, amint azt a Bíróság a 2011. október 13‑i Airfield és Canal Digitaal ítéletben (C‑431/09 és C‑432/09, EU:C:2011:648, 74–82. pont) kimondta, az a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató amely több, különböző műsorsugárzó szervezetektől származó műsort együttesen biztosít ügyfelei javára, nem szorítkozik az „eszközök rendelkezésre bocsátására”, mivel aktívan fellép annak érdekében, hogy a saját maga által meghatározott közönség számára az általa kiválasztott televíziós csatornák katalógusát kínálja. Ezenkívül, amint azt a Bíróság a 2017. november 29‑i VCAST ítéletben (C‑265/16, EU:C:2017:913, 37–51. pont) kimondta, az a szolgáltató, amely sugárzott műsort fog, és lehetővé teszi a szolgáltatásának felhasználói számára, hogy „a felhőben” rögzítsék az általuk kívánt műsorokat, szintén nem szorítkozik e „rendelkezésre bocsátásra”. E szolgáltató ugyanis aktívan részt vesz a „közvetítésben”, mivel többek között kiválasztja a szolgáltatásához tartozó csatornákat.

54      Hasonlóképpen nem meghatározó, hogy az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando a nyilvánosság valamely tagjának kérése esetén a szervereiken tárolják a védelem alatt álló műveket.

55      A YouTube egy olyan csatornával is rendelkezik, amelyen „saját tartalmát” sugározza. Márpedig ez az üzemeltető e tartalmak „nyilvánossághoz közvetítését” végzi, mivel azokat ő állította elő és/vagy választotta ki.

56      Lásd: Szpunar főtanácsnok VCAST‑ügyre vonatkozó indítványa (C‑265/16, EU:C:2017:649, 27. pont).

57      Lásd a jelen indítvány 16. és 30. pontját.

58      Az az ellenőrzés, amelyet ezen üzemeltetők utólag folytatnak többek között annak érdekében, hogy haladéktalanul reagáljanak a jogosultaktól kapott bejelentésekre, még kevésbé tekinthető ilyen kiválasztásnak.

59      A YouTube ezt az ellenőrzést a Content ID‑n keresztül végzi (lásd a jelen indítvány 22. pontját). Hangsúlyozom, hogy véleményem szerint nem meghatározó tényező az, hogy az előzetes ellenőrzést automatizált módon végzik. Általánosságban ugyanis elképzelhető egy olyan szoftver által végzett tartalomkiválasztási eljárás, amely algoritmusok révén meghatározza azokat a tartalmakat, amelyek a legjobban megfelelnek annak, amit az üzemeltető a platformjára kíván feltenni. Nem ez a helyzet azonban a jogszerűség puszta felülvizsgálata esetén.

60      Hangsúlyozni szeretném, hogy az „új közönség” és a „specifikus technikai mód” kritériuma csak az eredeti közvetítés későbbi felhasználásait illetően releváns. E kritériumok lehetővé teszik e későbbi felhasználások közül azoknak az azonosítását, amelyeket egyedi engedélyt igénylő „másodlagos közvetítésnek” (vagy „továbbközvetítésnek”) kell tekinteni (például egy sugárzott műsor kábelen keresztül történő továbbközvetítése). Ezek az esetek nem tévesztendők össze azzal az esettel, amelyben egy korábban nyilvánossághoz közvetítés tárgyát képező mű új, az előzőtől független nyilvánossághoz közvetítés tárgyát képezi. E tekintetben a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) és (3) bekezdésének megfelelően minden ilyen nyilvánossághoz közvetítést engedélyezni kell, még akkor is, ha mindkettő ugyanazt a közönséget célozza, vagy ugyanazt a technikai módot alkalmazza. Következésképpen nincs jelentősége annak, hogy a YouTube‑on vagy az Uploadeden online elérhetővé tett művek jogszerűen hozzáférhetők‑e egy másik internetes oldalon. E két online elérhetővé tétel egymástól független, és mindkettő engedélyköteles. Lásd ebben az értelemben: 2018. augusztus 7‑i Renckhoff ítélet (C‑161/17, EU:C:2018:634).

61      Ez a kérdés nem merül fel az olyan platform esetében, mint az Uploaded, amely nem rendelkezik a tárhelyes fájlok keresését vagy indexálását szolgáló funkcióval. Ebben az összefüggésben nem győzött meg az Elsevier és a német kormány által előadott azon érv, amely szerint e funkciók hiánya nem meghatározó, mivel a linkgyűjtemény funkciót ellátó harmadik oldalak lehetővé teszik a nyilvánosság számára, hogy az ily módon tárolt tartalomban megtalálja azokat a műveket, amelyeket le kíván tölteni. Azonkívül, hogy véleményem szerint az említett funkciók semmi esetre sem relevánsak annak eldöntése szempontjából, hogy valamely szolgáltató „nyilvánossághoz közvetítést” valósít‑e meg, úgy tűnik számomra, hogy e tekintetben e szolgáltató cselekményeit kell figyelembe venni, nem pedig azon harmadik személyek cselekményeit, akikkel semmilyen kapcsolatban nem áll.

62      Éppen ellenkezőleg, a tartalmat közvetíteni kívánó harmadik személyek és a nyilvánosság közötti kapcsolat megkönnyítése a közvetítő szolgáltató jellemzője. Lásd: OECD, The Economic and Social Role of Internet Intermediaries, 2010. április, 15. o.

63      Egyébiránt, ellentétben az Elsevier által előadottakkal, az, hogy az olyan üzemeltető, mint a YouTube, az online hozzáférhetővé tett videókat több formátumra konvertálja annak érdekében, hogy azokat különböző lejátszókhoz és csatlakozási sebességekhez adaptálják, véleményem szerint nem releváns. Itt ugyanis olyan technikai műveletekről van szó, amelyek célja az adatok továbbításának, és ennélfogva e videóknak a nyilvánosság tagjai általi lejátszásának lehetővé tétele és megkönnyítése a böngészőkön (vagy az erre rendelt alkalmazáson). Az ilyen technikai műveletek nem hasonlíthatók a tartalom szolgáltató általi megváltoztatásához. Lásd analógia útján: 2011. október 13‑i Airfield és Canal Digitaal ítélet (C‑431/09 és C‑432/09, EU:C:2011:648, 60. és 61. pont).

64      Kutatásom szerint ilyen kikötés gyakran szerepel az online platformok általános felhasználási feltételeiben. Lásd többek között a Facebook általános felhasználási feltételeit (2019. július 31‑i változat, 3.3. pont, „Az általad nekünk adott engedélyek”; elérhető a https://m.facebook.com/terms?locale=fr_FR címen).

65      Felmerülhet a kérdés, hogy az ilyen rendelkezés és az abban előírt tág felhasználási engedély összeegyeztethető‑e a szellemi tulajdonjog más rendelkezéseivel, illetve a nem hivatásos felhasználók esetében az uniós fogyasztóvédelmi joggal. Mindazonáltal ez a kérdés meghaladja a jelen indítvány tárgyát. Annak kijelentésére szorítkozom, hogy a hivatásos felhasználók tekintetében az e területre vonatkozó szabályokat immár az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról szóló, 2019. június 20‑i (EU) 2019/1150 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2019. L 186., 57. o.) 3. cikke (1) bekezdésének e) pontja írja elő.

66      Többek között a „YouTube Rewind” típusú válogatásokra gondolok.

67      A Bíróság egymást követően egyrészt nem döntötte el, hogy a „nyilvánossághoz közvetítés” fennállása annak haszonszerző jellegétől függ‑e (lásd: 2006. december 7‑i SGAE‑ítélet [C‑306/05, EU:C:2006:764, 44. pont]); másodszor óvatosan megállapította, hogy olyan körülményről van szó, amely „jelentőséggel bír” (lásd: 2011. október 4‑i Football Association Premier League és társai ítélet [C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 204–206. pont]);harmadszor egyértelműen úgy tekintette, hogy a haszonszerző jelleg a „nyilvánossághoz közvetítés” kritériuma és annak hiánya kizárja az ilyen „közvetítést” (lásd ebben az értelemben: 2012. március 15‑i SCF‑ítélet [C‑135/10, EU:C:2012:140, 97–99. pont]), majd negyedszer kijelentette, hogy a haszonszerző jelleg „nem szükségszerűen elengedhetetlen [feltétel]” és „nem meghatározó tényező” ebben a tekintetben (2013. március 7‑i ITV Broadcasting és társai ítélet [C‑607/11, EU:C:2013:147, 42. és 43. pont]).

68      2016. május 31‑i ítélet (C‑117/15, EU:C:2016:379, 49. és 62–64. pont).

69      A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szempontjából ugyanis nem bír jelentőséggel, hogy a „nyilvánossághoz közvetítés” haszonszerző jellegű‑e, vagy sem. Amint arra rámutattam, az ilyen közvetítés fennállása objektív tény. Egyébiránt, mivel e rendelkezés kizárólagos jogot ismer el a szerző számára, a mű bármely, harmadik személy által az engedélye nélkül történő „nyilvánossághoz közvetítése” főszabály szerint sérti e jogot, függetlenül attól, hogy a harmadik személy haszonszerzésre törekszik‑e, vagy sem. Ezen irányelv 5. cikke (3) bekezdésének a), b) és j) pontja mindazonáltal lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy bizonyos nonprofit jellegű „közvetítések” tekintetében kivételeket állapítsanak meg.

70      Például az a tény, hogy valamely személy haszonszerzési céllal közvetít műveket, azt jelzi, hogy ezt nem egy magáncsoport, hanem általában a személyek, vagyis a „nyilvánosság” számára teszi. Ez az egyszerű valószínűsítő jogállás véleményem szerint magyarázatot ad arra, hogy a Bíróság több ítéletben „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősített bizonyos cselekményeket, anélkül hogy a haszonszerző jelleg kérdését felvetette volna. Lásd: 2014. február 13‑i Svensson és társai ítélet (C‑466/12, EU:C:2014:76); 2014. február 27‑i OSA‑ítélet (C‑351/12, EU:C:2014:110); 2017. november 29‑i VCAST‑ítélet (C‑265/16, EU:C:2017:913); 2018. augusztus 7‑i Renckhoff ítélet (C‑161/17, EU:C:2018:634); 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversbond és Groep Algemene Uitgeversvers ítélet (C‑263/18, EU:C:2019:1111).

71      Lásd: Szpunar főtanácsnok Stim és SAMI ügyre vonatkozó indítványa (C‑753/18, EU:C:2020:4, 43. és 44. pont).

72      Ráadásul a YouTube‑hoz hasonló platformból származó reklámbevételek a platform népszerűségétől függnek, annak minden lehetséges használata során. Ugyanígy a Cyando által kínált előfizetések különböző előnyöket nyújtanak a tartalom letöltése terén, de úgy tűnik, hogy a tárolási kapacitás szempontjából is. Ebben az összefüggésben a „szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás” és a „tartalomért járó ellenszolgáltatás” közötti határ számomra vékonynak tűnik. Ezzel szemben, amint azt a Bíróság a 2011. október 13‑i Airfield és Canal Digitaal ítéletben (C‑431/09 és C‑432/09, EU:C:2011:648, 80. pont) kimondta, a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató számára a közönség által fizetett előfizetési díj (vitathatatlanul) a műholdon közvetített művekhez való hozzáférés ellenértéke.

73      Lásd: Google France ítélet, 50–57. és 104. pont.

74      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 98–105. pont. Lásd továbbá ugyanebben az értelemben: 2020. április 2‑i Coty Germany ítélet (C‑567/18, EU:C:2020:267, 34. és 48. pont).

75      Lásd: Google France ítélet, 25. pont.

76      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 28. és 110. pont.

77      Egyébként pedig a 2012. február 16‑i SABAM‑ítéletben (C‑360/10, EU:C:2012:85, különösen 27. és 40. pont) a Bíróság analógia útján abból az előfeltevésből indult ki, hogy a közösségi hálózati felület üzemeltetője csupán olyan szolgáltatást nyújt, amely lehetővé teszi felhasználói számára a művek 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett nyilvánossághoz közvetítését. A jelen ügyben nem látok okot arra, hogy eltérjünk ettől a megközelítéstől.

78      Lásd analógia útján: Google France ítélet, 57. pont, L’Oréal kontra eBay ítélet, 104. pont; 2020. április 2‑i Coty Germany ítélet (C‑567/18, EU:C:2020:267, 49. pont).

79      2014. február 13‑i ítélet (C‑466/12, EU:C:2014:76).

80      Lásd: GS Media ítélet, 40–51. pont.

81      Lásd: Stichting Brein I („Filmspeler”) ítélet, 41–51. pont.

82      Lásd: Stichting Brein II („The Pirate Bay)” ítélet, 35–46. pont.

83      Lásd különösen: 2011. október 4‑i Football Association Premier League és társai ítélet (C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 193. pont); 2016. május 31‑i Reha Training ítélet (C‑117/15, EU:C:2016:379, 38. pont); 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet (C‑263/18, EU:C:2019:1111, 49. és 62. pont). A 2011. november 24‑i Circul Globus Bucureşti ítéletben (C‑283/10, EU:C:2011:772, 40. pont) a Bíróság azt is kimondta, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének hatálya nem terjed ki az olyan cselekményekre, amelyek nem foglalják magukban a mű „közvetítését” vagy „továbbközvetítését”.

84      Pontosítom, hogy a peer‑to‑peer hálózat használóinak a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti felelőssége a folyamatban lévő C‑597/19. sz. M. I. C. M. ügy tárgya.

85      A hiperlinkek kérdése meghaladja a jelen indítvány tárgyát. A Bíróságnak ismét lehetősége lesz e kérdés vizsgálatára a folyamatban lévő C‑392/19. sz. VG Bild‑Kunst ügyben.

86      Lásd ebben az összefüggésben: Wathelet főtanácsnok GS Media ügyre vonatkozó indítványa (C‑160/15, EU:C:2016:221, 54–61. pont). Egyébiránt a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítélet 26. pontjában a Bíróság módosította a „megkerülhetetlen szerep” eredeti meghatározását, amelyet immár úgy kell érteni, hogy valamely személy „magatartása következményeinek teljes tudatában, közvetítőként jár el ügyfelei irányában a védelem alatt álló művet tartalmazó, sugárzott műsor hozzáférhetővé tételével, főként olyan esetben, amikor e beavatkozás hiányában ügyfelei nem, vagy csak nehézségek árán tudnák a sugárzott művet élvezni” (kiemelés tőlem).

87      Lásd különösen: 2006. december 7‑i SGAE‑ítélet (C‑306/05, EU:C:2006:764, 42. pont); 2011. október 4‑i Football Association Premier League és társai ítélet (C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 194. pont); 2012. március 15‑i SCF‑ítélet (C‑135/10, EU:C:2012:140, 91. és 94. pont); 2014. február 27‑i OSA‑ítélet (C‑351/12, EU:C:2014:110, 26. pont).

88      Nem minősül tehát „nyilvánossághoz közvetítésnek” a műnek a közönség számára való véletlen továbbítása, például egy magánlakásban hangszórók által sugárzott hangos zene, amelyet a járókelők az utcán hallanak. A közvetítés önkéntes jellege magukból a szóban forgó személy beavatkozásának jellegével kapcsolatos objektív elemekből következik. Ez magyarázza, hogy a GS Media ítélet, a Stichting Brein I („Filmspeler”) és a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítélet kivételével a Bíróság soha nem vizsgálta külön ezt a kérdést, és azt – helyesen – úgy ismertette, mint amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a szóban forgó személy „megkerülhetetlen szerepének” vizsgálatához.

89      Lásd analógia útján: Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnok Stichting Brein ügyre vonatkozó indítványa (C‑527/15, EU:C:2016:938, 71. pont).

90      Egyébiránt a 2004/48 irányelvben előírt egyes intézkedések csak az üzletszerűen elkövetett cselekményekre vonatkoznak, kizárva azokat a cselekményeket, amelyeket a jóhiszeműen eljáró végső fogyasztók követnek el. Lásd ezen irányelv (14) preambulumbekezdését, valamint 6. cikkének (2) bekezdését, 8. cikkének (1) bekezdését és 9. cikkének (2) bekezdését.

91      Németországban a Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv, a továbbiakban: BGB) 830. §‑a rögzíti a közreműködő felelősséget (a kérdést illetően a lásd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdésekkel kapcsolatos elemzésemet). Az Egyesült Királyságban vétségnek (tort) minősül a bitorlás engedélyezése, ahhoz eszközök biztosítása, illetve az arra való felhívás (lásd Arnold, R., és Davies, P. S., „Accessory liability for intellectual property infringement: the case of authorisation”, Law Quarterly Review, 133. sz., 2017, 442–468. o.). Lásd még analógia útján az Egyesült Államokban a „contributory infringement” szabályait (lásd: Ginsburg, J. C., „Separating the Sony Sheep from the Grokster Goats: Reckoning the Future Business Plans of Copyright‑Dependent Technology Entrepreneurs”, Arizona Law Review, 50. kötet, 2008, 577–609. o.).

92      Lásd többek között: Leistner, M., „Copyright law on the internet in need of reform: hyperlinks, online platefomes and aggregators”, Journal of Intellectual Property Law & Practice, 2017, 12. kötet, 2. sz., 136–149. o.; Angelopoulos, C., „Communication to the public and accessory copyright infringement”, Cambridge Law Journal, 2017, 76. kötet, 3. sz., 496–499. o.; Koo, J., i. m., 117. o., valamint Ohly, A., „The broad concept of »communication to the public« in recent CJEU judgments and the liability of intermediaries: primary, secondary or unitary liability?”, Journal of Intellectual Property Law & Practice, 2018, 13. kötet, 8. sz., 664–675. o.

93      Ugyanakkor a 2001/29 irányelv 8. cikkének (3) bekezdésében előírt, a közvetítő szolgáltatókkal szembeni ideiglenes intézkedésekre vonatkozó szabályok kivételével (lásd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésekkel kapcsolatos elemzésemet).

94      Számos irányelv tartalmaz olyan cikket, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy jogsértésnek nyilvánítsák az irányelvek által elsődlegesen szankcionálni kívánt cselekmények elkövetésére való felhívást, az abban való részvételt vagy közreműködést. Lásd többek között a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13‑i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 335., 1. o.; helyesbítés: HL 2012. L 18., 7. o.) 7. cikkét; az információs rendszerek elleni támadásokról és a 2005/222/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2013. augusztus 12‑i 2013/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 218., 8. o.) 8. cikkét; a piaci visszaélések büntetőjogi szankcióiról szóló, 2014. április 16‑i 2014/57/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (piaci visszaélésekről szóló irányelv, HL 2014. L 173., 179. o.) 6. cikkét; az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás elleni küzdelemről szóló, 2017. július 5‑i (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2017. L 198., 29. o.) 5. cikkét; a pénzmosás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló, 2018. október 23‑i (EU) 2018/1673 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 284., 22. o.; helyesbítés: HL 2019. L 180., 33. o.) 4. cikkét.

95      Lásd: Poiares Maduro főtanácsnok Google France és Google egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑236/08–C‑238/08, EU:C:2009:569, 48. pont); Jääskinen főtanácsnok L’Oréal és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑324/09, EU:C:2010:757, 55. és 56. pont); Szpunar főtanácsnok Stichting Brein ügyre vonatkozó indítványa (C‑610/15, EU:C:2017:99, 3. pont).

96      Lásd: Google France ítélet, 57. pont; L’Oréal kontra eBay ítélet, 104. pont.

97      Lásd ebben az értelemben: Stichting Brein I („Filmspeler”) ítélet, 41. és 42. pont, valamint Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítélet, 26., 34., 36. és 37. pont. Lásd a „megkerülhetetlen szerep” fogalmával kapcsolatban – ahogyan azt véleményem szerint a Bíróság más ítéleteiben értelmezi – a jelen indítvány 72. pontját.

98      Ha ugyanis a Bíróság fenn kívánja tartani a jogellenességről való tudomásra vonatkozó feltételt a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmának keretében, követnie kell a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdéséből eredő elveket, kivéve, ha ezzel azt kockáztatja, hogy a jelen indítvány 22. lábjegyzetében hivatkozott azon helyzethez vezet, amelyben a szolgáltató az első rendelkezés alapján felelős, de a második alapján mentesül a felelősség alól.

99      Lásd: Szpunar főtanácsnok Stichting Brein ügyre vonatkozó indítványa (C‑610/15, EU:C:2017:99, 51. és 52. pont), valamint analógia útján: GS Media ítélet, 49. pont.

100      E kérdéseket illetően tehát visszautalok az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésekkel kapcsolatos elemzésemre. Rámutatok ugyanakkor arra, hogy a „tudomásszerzés” fogalma (amely a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő fordulatra utal, amely szerint „a szolgáltatónak […] tudomása [van] olyan tényekről vagy körülményekről, amelyek nyilvánvalóan jogellenes tevékenységre vagy információra utalnának;”) megfelel a GS Media ítélet 49. pontjában hivatkozott azon elgondolásnak, amely szerint valamely személy akkor felelős, ha „tudnia kellett volna”, hogy jogellenes közvetítést könnyít meg.

101      Lásd: GS Media ítélet, 51. pont.

102      A Stichting Brein I („Filmspeler”) ítélet 49. pontjában a Bíróság a GS Media ítéletben felállított vélelemre hivatkozott. Ugyanakkor, noha a szóban forgó multimédia‑lejátszó értékesítése haszonszerzési céllal történt, ezt a vélelmet valójában nem alkalmazta. Ráadásul a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítéletben a Bíróság nem hivatkozott az említett vélelemre.

103      Lásd: GS Media ítélet, 51. pont.

104      Lásd többek között: Szpunar főtanácsnok Stichting Brein ügyre vonatkozó indítványa (C‑610/15, EU:C:2017:99, 52. pont). A Bíróság mindeddig azokat a korlátokat határozta meg, amelyeket a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése ír elő a szolgáltatás igénybe vevői által szolgáltatott információkat tároló szolgáltatóval szemben hozható ideiglenes intézkedések tekintetében (lásd különösen: L’Oréal kontra eBay ítélet, 139. pont). Véleményem szerint e rendelkezést ezen intézkedések kérdésén túl is figyelembe kell venni. Nem fogadható el ugyanis az uniós jog olyan értelmezése, amely előzetesen ír elő ilyen kötelezettséget az ilyen szolgáltató számára. Egyébiránt, még ha feltételezzük is, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdések keretében úgy ítéli meg, hogy az olyan üzemeltetők, mint a YouTube vagy a Cyando nem tartoznak ezen irányelv 14. és 15. cikkének hatálya alá, a nyomon követésre és az aktív kivizsgálásra vonatkozó általános kötelezettség összeegyeztethetetlen az uniós jog más rendelkezéseivel (lásd a jelen indítvány F. részét).

105      Lásd: Supreme Court of the United States (legfelsőbb bíróság, Egyesült Államok), Sony Corp. of America v. Universal City Studios Inc., 464 US 417 (1984). Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a jogosultak a Sony másodlagos felelősségének megállapítását kérték a „Betamax” videómagnó gyártása és forgalmazása tekintetében, mivel e társaság e videómagnó segítségével harmadik személyek számára biztosította a szerzői jogok megsértésének (különösen a sugárzott műsorok jogellenes másolatának) az elkövetéséhez szükséges eszközöket (többek között a sugárzott műsorok jogellenes többszörözését), és észszerűen tudhatta, hogy ilyen jogsértésekre kerül sor. A keresetüket ugyanakkor elutasították azzal az indokkal, hogy az említett videómagnó, bár jogellenesen használható, jelentős számú jogszerű felhasználást is lehetővé tehet.

106      E tekintetben megjegyzem, hogy bár a YouTube bizonyára hasznot húz abból a tényből, hogy platformja népszerű műveket – például televízióműsorokat, filmeket vagy zenei klipeket – tárol, ezek e platformon való jelenléte gyakran egyáltalán nem jogellenes. Amint ugyanis arra a Google is hivatkozott anélkül, hogy ezt vitatták volna, nagyszámú tartalomszolgáltató és jogosult tesz közzé tartalmakat a YouTube‑on. Egyébiránt a Google előadja, ismét csak anélkül, hogy ezt vitatták volna, hogy a YouTube a felhasználók által létrehozott olyan kulturális, informatív és oktató tartalmakhoz biztosít hozzáférést, amelyek önmagukban vonzóak (lásd a jelen indítvány 43. pontját).

107      Lásd ebben az értelemben: Stichting Brein I („Filmspeler”) ítélet, 50. pont.

108      Lásd: Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítélet, 45. pont.

109      Lásd: Stichting Brein I („Filmspeler”) ítélet, 18. és 50. pont;a Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítélet, 45. pont. Amint azt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésekre vonatkozó elemzésem keretében kifejtem, az ilyen szándékot tanúsító online szolgáltató álláspontom szerint elveszíti a 2000/31 irányelv 12–14. cikkében előírt felelősség alóli mentességet is. Lásd analógia útján: Supreme Court of the United States (legfelsőbb bíróság), MGM Studios Inc. kontra Grokster Ltd., 545. US 913, 2005. Ebben az ítéletben megállapították két peer‑to‑peer hálózaton történő fájlmegosztást lehetővé tévő szoftvereket szolgáltató társaság felelősségét a szerzői jogok e szoftverek felhasználói által elkövetett megsértéséért, mivel nyíltan népszerűsítették azok potenciális jogellenes használatát.

110      Lásd a jelen indítvány 63. pontját.

111      Az Elsevier ezzel valójában az olyan „hagyományos” tartalomszolgáltatókat terhelő felelősségre utal, amelyek kiválasztják az általuk sugárzott tartalmakat. Márpedig amint azt megpróbáltam bemutatni, a platformok nem ugyanezt a szerepet töltik be.

112      Megismétlem, hogy még ha a Bíróság úgy is ítélné meg, hogy az olyan üzemeltetők, mint a YouTube vagy a Cyando nem tartoznak a 2000/31 irányelv 14. és 15. cikkének hatálya alá, az ilyen megoldás ellentétes lenne az uniós jog más rendelkezéseivel.

113      Ezen eljárásával a szolgáltató véleményem szerint elveszíti továbbá a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt, felelősség alóli mentességet.

114      Lásd ebben az értelemben Stallings, E., „Improving Secondary Liability Standards in Copyrights by Examining Intent: Why Courts Should consider CREATING a Good‑faith Standard for secondary Liability”, Journal of the Copyright Society of the U. S. A., 57. kötet, 4. sz., 2010, 1017–1038. o.

115      Lásd: Stichting Brein II („The Pirate Bay”) ítélet, 36. és 38. pont.

116      Emlékeztetek arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint a C‑682/18. sz. ügyben szereplő forgó videók a priori nem tartalmaztak ilyen reklámokat.

117      Lásd a jelen indítvány 22. pontját.

118      Lásd a jelen indítvány 21. és 22. pontját.

119      Hangsúlyozom, hogy ezen értelmezés nem jelenti azt, hogy bármely szolgáltatónak ilyen szoftvert kellene létrehoznia, ennek hiányában pedig fel lehetne róni neki a szándékos vakságot. Az uniós jog jelenlegi állása szerint semmi sem kötelezi erre – azon lehetőség sérelme nélkül, hogy a szolgáltatót pontosan meghatározott feltételek mellett a forrásaitól függően, ideiglenes intézkedés útján kötelezzék szűrőeszköz használatára (lásd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésekkel kapcsolatos elemzésemet).

120      Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) a szóban forgó jogokra vonatkozó rendelkezésein kívül az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló, 2002. július 12‑i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv, HL 2002. L 201., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 514. o.) (9), (33), (34) preambulumbekezdését, 6. cikkének (1) bekezdését és 9. cikkének (1) bekezdését.

121      Lásd az Európa Tanács, az internetes kommunikáció szabadságáról szóló, a Miniszteri Bizottság által 2003. május 28‑án, a miniszterek képviselőinek 840. ülésén elfogadott nyilatkozatának 7. elvét; Office of the Special rapporteur for Freedom of Expression, Inter‑American Commission on Human Rights, Freedom of expression and the Internet, 130–136. pont; az ENSZ Közgyűlésének a véleménynyilvánítás szabadságához való jog védelmének előmozdításáról szóló különjelentését, A/HRC/29/32, 2015. május 29., 12., 16. és 56. o.

122      Az Elsevier azt állítja, hogy az Uploadeden tárolt fájlok 90–96%‑át teszik ki a szerzői jogot sértő tartalmak, ezért a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) a C‑683/18. sz. ügyben előterjesztett első kérdésének b) pontjában e körülmény relevanciáját illetően intéz kérdést a Bírósághoz. E bíróság egyébiránt kifejti, hogy abban az esetben, ha ténylegesen releváns körülményről van szó, ezt az állítást az Elseviernek kell bizonyítania a fellebbezési eljárás újbóli megnyitása során. A Cyando előadja, hogy a ténylegesen megtekintett fájloknak csak nagyon csekély (1,1% körül) hányada érinti a szerzői jogi védelem alatt álló tartalmak nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételét, ami a tárolt adatok teljes mennyisége 0,3%‑ának felel meg.

123      Párszor tíz eurós nagyságrendben ezer letöltés után. Lásd a jelen indítvány 31. pontját.

124      Lásd analógia útján: Bundesgerichsthof (szövetségi legfelsőbb bíróság) 2013. augusztus 15., I ZR 80/12 (File‑hosting Service) GRUR 1030, 38. §. Az ilyen program érzékelhetően különbözik a reklámbevételeknek a YouTube‑hoz hasonló videómegosztó platform általi megosztásától. Egyrészt, bár a bevételek megosztása magyarázható egy ilyen platform keretében, a „partnerségi” program hasznosabbnak tűnik egy olyan platform esetében, amelynek célja a fájlok tárolása. Másrészt emlékeztetek arra, hogy a YouTube keretében e bevétel‑megosztást biztonságos módon hajtják végre.

125      A 2000/31 irányelv 12–15. cikke az amerikai szövetségi jogalkotó által 1998‑ban elfogadott Digital Millennium Copyright Actból (DMCA, digitális szerzői jogokról szóló törvény) merít, amely a kifejezetten a szerzői jogra vonatkozó, a United States Code (az Egyesült Államok Szövetségi Törvénykönyve) 17. címe 5. fejezetének 512. §‑ában szereplőhöz hasonló, felelősség alóli mentességet vezetett be.

126      Lásd: Jääskinen főtanácsnok L’Oréal és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑324/09, EU:C:2010:757, 153. pont).

127      Megjegyzem, hogy ezt a kérdést kifejezetten feltették a Bíróságnak a folyamatban lévő C‑442/19. sz. Stichting Brein és C‑500/19. sz. Puls 4 TV ügyekben.

128      Lásd: a 2001/29 irányelv (16) preambulumbekezdése; Szpunar főtanácsnok Mc Fadden ügyre vonatkozó indítványa (C‑484/14, EU:C:2016:170, 64. pont); a belső piaci elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvtervezet (COM(1998) 586 végleges [HL L 199. C 30., 4. o.]), 27. és 29. o., valamint a Bizottság 2003. november 21‑i jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és Gazdasági és Szociális Bizottságnak – a [2000/31 irányelv] alkalmazásáról szóló első jelentés (COM(2003) 702 végleges, 13. o.). A 2000/31 irányelv 14. cikkének (3) bekezdésében foglalt mentességet azonban azon lehetőség sérelme nélkül kell alkalmazni, hogy az ilyen szolgáltatóval szemben ideiglenes intézkedést rendeljenek el (lásd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésekre vonatkozó elemzésemet).

129      E rendelkezés alkalmazása főszabály szerint abban az esetben is kizárt, ha a kérdéses információt szolgáltató felhasználó a szolgáltató irányítása alatt vagy ellenőrzése mellett jár el (lásd a 2000/31 irányelv 14. cikkének (2) bekezdését).

130      Közelebbről a 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontja a 1998. július 20‑i 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 1998.L 217., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 21. kötet, 8. o.) módosított, a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1998. június 22‑i 98/34/EK irányelv (HL 1998. L 204, 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 337. o.) 1. cikkének (2) bekezdésére történő hivatkozással határozza meg az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” fogalmát. A 98/34 irányelvet a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9‑i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 241., 1. o.) váltotta fel, amely 1. cikkének (1) bekezdésében átveszi ugyanezt a meghatározást.

131      Lásd analógia útján: 2019. december 19‑i Airbnb Ireland ítélet (C‑390/18, EU:C:2019:1112, 47. és 48. pont). E tekintetben a 2000/31 irányelv 2. cikke d) pontjának megfelelően a „szolgáltatás igénybe vevője” „bármely természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely szakmai vagy egyéb célból vesz igénybe az információs társadalommal összefüggő valamely szolgáltatást, különösen abból a célból, hogy információhoz jusson vagy az információt hozzáférhetővé tegye”. Ez a fogalom tehát kiterjed mind a fájlt online elérhetővé tevő felhasználóra, mind pedig arra a felhasználóra, aki azt megtekinti vagy letölti.

132      Nem lehet azonban a szolgáltatás „ingyenességéről” beszélni a felhasználók számára. Amint azt a jelen indítvány 11. lábjegyzetében kiemeltem, a YouTube jelentős számú személyes adatot gyűjt a felhasználóira vonatkozóan, amelyek önmagukban is árnak minősülnek. Lásd e tekintetben a digitális tartalmak szolgáltatására és a digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló, 2019. május 20‑i (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2019. L 136., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 305., 80. o.) (24) preambulumbekezdését, 2. cikkének 7. pontját és 3. cikkét.

133      Lásd: a 2000/31 irányelv (18) preambulumbekezdése és a 2014. szeptember 11‑i Papasavvas ítélet (C‑291/13, EU:C:2014:2209, 26–30. pont).

134      Az „információnak” a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében szereplő fogalmát tágan kell értelmezni (lásd: a belső piaci elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvtervezet, 27. o.).

135      Lásd ebben az értelemben: Montero, E., „Les responsabilités sur l’web 2.0.”, Revue du droit des technologies de l’information, 2008., 32. szám, 368. o. és Van Eecke, P., „Online Service Providers and Liability: A Plea for a Balances Approach”, Common Market Law Review, 2011, 47. kötet, 1473. o. Ezt az értelmezést alátámasztja az ezen irányelv alkalmazásáról szóló jelentés (13. o.), amely tágan utal „azon különböző esetekre, amikor harmadik személyekhez tartozó tartalmakat tárolnak”.

136      Lásd: Google France ítélet, 110. és 111. pont.

137      Lásd: Google France ítélet, 112–114. és 120. pont (kiemelés tőlem).

138      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 110., 112. és 113. pont.

139      Lásd: 2016. szeptember 15‑i Mc Fadden ítélet (C‑484/14, EU:C:2016:689, 61–64. pont). E megállapítás alapján Jääskinen főtanácsnok a L’Oréal és társai ügyre vonatkozó indítványában (C‑324/09, EU:C:2010:757, 139–142. pont) arra a következtetésre jutott, hogy álláspontja szerint a 2000/31 irányelv (42) preambulumbekezdése, amelyre a Bíróság a Google France ítéletben támaszkodott annak érdekében, hogy az általa nyújtott szolgáltatás felhasználói által szolgáltatott információkat illetően megfogalmazza a szolgáltató „semleges szerepének” követelményét, nem a tárhelyszolgáltatási tevékenységre vonatkozik, hanem kizárólag az egyszerű továbbításra és a cachingre.

140      Lásd ebben az értelemben: L’Oréal kontra eBay ítélet, 115. pont.

141      Ebben az értelemben a 2014. szeptember 11‑i Papasavvas ítéletben (C‑291/13, EU:C:2014:2209, 45. és 46. pont) a Bíróság kimondta, hogy az olyan sajtókiadó társaságnak, amely elektronikus formátumban tesz közzé valamely újságot weboldalán, tudomása van az általa közzétett információkról, és kezeli azokat, mivel kiválasztja őket, így e társaság nem minősülhet a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „közvetítő szolgáltatónak”.

142      Lásd ugyanebben az értelemben: Husovec, i. m., 56. és 57. o.

143      Lásd: Google France ítélet, 117. pont.

144      Az Elsevier továbbá arra hivatkozik, hogy az eBay‑hez hasonló piactéren nem az üzemeltető, hanem az eladóként eljáró felhasználó ad hozzáférést a nyilvánosság számára az értékesítendő árukhoz, mivel ő szolgáltatja az árut a vevőknek. A YouTube tekintetében éppen ellenkező a helyzet, az üzemeltető ad hozzáférést a videókhoz. Ezen érv véleményem szerint egy tévedésen alapul. A felhasználók kérésére a piachelyen tárolt „információk” nem eladásra kínált áruk, hanem maguk az értékesítési ajánlatok. Az eBay ez utóbbi „információkhoz” ugyanolyan módon biztosít hozzáférést, mint ahogyan a YouTube biztosít a felhasználói által online közzétett videók által képezett „információkhoz”. E különböző „információkat” mindkét esetben a felhasználók szolgáltatják.

145      Emlékeztetek rá, hogy az Uploaded platform esetében nem ez a helyzet.

146      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 114. és 116. pont.

147      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 31. pont.

148      Lásd ugyanebben az értelemben: Google France ítélet, 118. pont, amelyben a Bíróság relevánsnak tekintette „a Google által a promóciós linket kísérő reklámüzenet megszövegezésében, illetve a kulcsszavak létrehozásában és kiválasztásában betöltött szerep[et]”.

149      Ezt az is bizonyítja, hogy a Bíróság „a szóban forgó eladásra való felkínálások megjelenítésének” optimalizálásával kapcsolatos elképzelésre támaszkodott (a L’Oréal kontra eBay ügyben hozott ítélet 116. pontja, kiemelés tőlem). Ha a Bíróság a piacon megjelenített értékesítési ajánlatok általános struktúrájával kívánt volna foglalkozni, akkor nem tett volna ilyen pontosítást, és nem utalta volna vissza a nemzeti bírósághoz annak vizsgálatát sem, hogy az eBay „tevőleges szerepet” játszott‑e az alapeljárásban szóban forgó eladási ajánlatok kapcsán (ezen ítélet 117. pontja). Az eBay ugyanis „tevőleges szerepet” játszott volna bármelyik eladási ajánlat esetében, mivel mindegyik ezen általános struktúrába illeszkedik.

150      Például a szóban forgó videók egyes részleteinek módosításával, jobb háttérzene kiválasztásával, a vágás javításával stb.

151      Lásd analógia útján: L’Oréal kontra eBay ítélet, 113. pont.

152      Lásd analógia útján: Google France ítélet, 115. és 117. pont.

153      L’Oréal kontra eBay ítélet, 116. pont.

154      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 38., 39. és 114. pont.

155      Itt is, ha a Bíróság az ilyen típusú ajánlásokra gondolt volna, akkor nem utalta volna vissza a nemzeti bírósághoz annak vizsgálatát, hogy az eBay „tevőleges szerepet” játszott‑e az alapeljárásban szóban forgó eladási ajánlatok tekintetében (a L’Oréal kontra eBay‑ügyben hozott ítélet 117. pontja). E „tevőleges szerep” ugyanis a piachelyen jelen lévő összes ajánlat esetében fennállt volna, mivel az algoritmus programozása szerint azok bármelyike potenciálisan ajánlható egy adott felhasználó részére.

156      Lásd analógia útján: Google France ítélet, 115. pont. Ez nem érinti annak lehetőségét, hogy amennyiben ilyen algoritmus birtokában van, megállapítsák a szolgáltató felelősségét az ezen algoritmus működése által okozott károkért. Ez lehet a helyzet többek között akkor, ha az említett algoritmus bizonyos tartalmakat vagy felhasználókat jogellenesen hátrányosan megkülönböztet. Megismétlem, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt mentesség csak a tárolt információkból eredő felelősségre vonatkozik.

157      Lásd analógia útján: Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország), 1. sz. polgári tanács, 2011. február 17‑i, 165. sz. Carion kontra Société Dailymotion ítélet, 09–67.896. sz.

158      Lásd a 2000/31 irányelv (18) preambulumbekezdését.

159      Lásd: Google France ítélet, 116. pont és L’Oréal kontra eBay ítélet, 115. pont.

160      Lásd: Google France ítélet, 25. pont.

161      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 28. és 110. pont.

162      Ez annál is inkább figyelemreméltó, mivel Poiares Maduro főtanácsnok a Google France és Google egyesített ügyekre vonatkozó indítványában (C‑236/08–C‑238/08, EU:C:2009:569, 144. és 145. pont) ezzel ellentétes megközelítést javasolt a Bíróságnak.

163      Lásd ebben az értelemben az illegális online tartalom hatékony kezelésére irányuló intézkedésekről szóló, 2018. március 1‑jei (EU) 2018/334 bizottsági ajánlás (HL 2018. L 63., 50. o.) (26) preambulumbekezdését. Egyébként pedig a L’Oréal kontra eBay ítéletből hallgatólagosan, de szükségszerűen kitűnik, hogy a szolgáltató saját kereséseket végezhet anélkül, hogy emiatt elveszítené „semleges szerepét” (lásd ezen ítélet 46. és 122. pontját).

164      2012. február 16‑i ítélet (C‑360/10, EU:C:2012:85, 27. pont).

165      2019. október 3‑i ítélet (C‑18/18, EU:C:2019:821, 22. pont).

166      Lásd különösen: 2019. július 29‑i Funke Medien NRW ítélet (C‑469/17, EU:C:2019:623, 16–26. pont).

167      Ráadásul úgy tűnik, hogy maga az uniós jogalkotó is úgy véli, hogy a YouTube‑hoz hasonló platform üzemeltetőjére alkalmazható a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése, mivel különböző uniós jogi rendelkezések e cikknek az ilyen üzemeltetőre történő alkalmazását írják elő. Lásd többek között a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 2010/13/EU irányelv (Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) módosításáról szóló, 2018. november 14‑i (EU) 2018/1808 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 303., 69. o.) 28a. cikkének (5) bekezdését, amely szerint „a valamely tagállamban […] letelepedettnek tekintett videómegosztóplatform‑szolgáltatókra alkalmazni kell a 2000/31/EK irányelv 12–15. cikkét” (lásd ezen irányelv 28b. cikkét is).

168      Ugyanakkor a jelen indítvány 146. pontjában felidézett korlát sérelme nélkül.

169      Az egyszerűség kedvéért a jelen indítványban a „tényleges tudomás” fogalmát használom a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő első eset megjelölésére, a „tudomásszerzés” fogalmát pedig az e rendelkezés második fordulatában említett eset megjelölésére.

170      Ugyanez a helyzet a 2000/31 irányelv többi nyelvi változatának nagy többségében is. F. Peterson és az Elsevier ezzel szemben úgy érvel, hogy ezen irányelv angol nyelvi változata az ezzel ellentétes értelmezést von maga után. Nem vagyok erről meggyőződve. Kétségtelen, hogy ezen irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának első fordulata nem tartalmaz határozott névelőt („[…] the provider does not have actual knowledge of illegal activity or information […]”). A második fordulat azonban határozott névelőt tartalmaz („[…] is not aware of facts or circumstances from which the illegal activity or information is apparent […]” [kiemelés tőlem]).

171      Lásd a 2000/31 irányelv (40), (41) és (46) preambulumbekezdését.

172      Lásd a 2000/31 irányelv (40) preambulumbekezdését és 14. cikkének (3) bekezdését. A DMCA által bevezetett 512. szakasszal ellentétben tehát a 2000/31 irányelv nem ír elő harmonizált bejelentési és eltávolítási eljárást.

173      Ez alatt azt értem, hogy a szolgáltató alkalmazottjának tudomására jut. Nem tekinthető úgy, hogy valamely szolgáltatónak a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése értelmében „tudomása” van vagy „tudomást szerez” az általa tárolt jogellenes információról például azért, mert ezen információt automatizált módon kezelte. Az ilyen értelmezés megfosztaná ezt a rendelkezést a hatékony érvényesüléstől, mivel minden információt tároló szolgáltató szükségképpen kénytelen ilyen kezelést folytatni.

174      Lásd: Jääskinen főtanácsnok L’Oréal és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑324/09, EU:C:2010:757, 162. és 163. pont).

175      L’Oréal kontra eBay ítélet, 120., 121. és 122. pont.

176      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 122. pont.

177      Lásd ugyanebben az értelembe: Riordan, J., The Liability of Internet Intermediaries, Oxford University Press, Oxford, 2016, 407. és 408. o. A Bíróság egyébként a L’Oréal kontra eBay ítélet 139. pontjában leszögezte, hogy az eBay‑hez hasonló szolgáltatótól elvárható intézkedések „nem állhatnak valamennyi ügyfele adatai összességének tevőleges nyomon követésében annak érdekében, hogy megelőzze a szellemi tulajdonjogoknak az e szolgáltató internetes oldala útján történő valamennyi jövőbeli megsértését”. Hasonlóképpen, a Bíróság által ezen ítélet 120. pontjában tett azon megállapítás, amely szerint a szolgáltató saját vizsgálatai keretében felderítheti a jogellenességet nyilvánvalóvá tevő tényeket és körülményeket, egyszerűen arra utal, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a szolgáltató számára az ilyen vizsgálatok elvégzését. E szolgáltatónak adott esteben természetesen törölnie kell az általa észlelt jogellenes információt. Ez nem jelentheti azt, hogy általános jelleggel köteles lenne ezek keresésére.

178      Lásd: Conseil constitutionnel (alkotmánytanács, Franciaország), 2004. június 10‑i 2004‑496. sz. ítélet.

179      Például a gyermekpornográfiát tartalmazó képekre utalok. Az ilyen típusú információk esetében, amelyek önmagukban nyilvánvalóan és vitathatatlanul jogellenesek, a 2000/31 irányelv véleményem szerint nem tiltja meg, hogy a szolgáltató proaktív legyen az eltávolításuk tekintetében. Lásd ebben az értelemben ezen irányelv (48) preambulumbekezdését, és különösen a gyermekpornográfiával kapcsolatban a 2011/93 irányelv (47) preambulumbekezdését és 25. cikkét.

180      Lásd többek között: 2012. február 16‑i SABAM‑ítélet (C‑360/10, EU:C:2012:85, 50. pont).

181      Például egy nemrég a mozikba került film videókamerával rögzített rossz minőségű másolatának egy ismeretlen felhasználó általi online elérhetővé tétele.

182      A C‑682/18. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy a fellebbezési eljárásban hozott ítélet jelentős része azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy F. Peterson rendelkezik‑e jogokkal az említett művek felett, és ha igen, milyen mértékben.

183      Lásd a 2001/29 irányelv 5. cikkét.

184      Megjegyzem többek között, hogy a 2000/31 irányelv nem ír elő semmilyen garanciát a felhasználók számára, mint például az „ellentétes bejelentési” eljárás, amely lehetővé tenné az információjuk „túlzott eltávolításának” vitatását. Ezen irányelv (46) preambulumbekezdése pusztán azt mondja ki, hogy a tagállamok „olyan különös követelményeket [állapíthatnak] meg, amelyeknek az adat eltávolítását, illetve az ahhoz való hozzáférés megszüntetését megelőzően haladéktalanul meg kell felelni.”

185      Lásd ebben az értelemben Riodan, J., i. m., 406. o. Általánosságban az a kérdés, hogy a szolgáltató tudomására hozott „tények és körülmények” elegendőek voltak‑e ahhoz, hogy a szolgáltató a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében vett jogellenes információról „tudomást szerezzen”, az egyes ügyek összes körülményétől, különösen a bejelentés pontosságának mértékétől, az ezen információ jogellenességének megértéséhez szükséges elemzés összetettségétől, és a szolgáltató rendelkezésére álló forrásoktól függ. Ugyanez vonatkozik arra a kérdésre, hogy a szolgáltató ezen irányelv 14. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében véve „haladéktalanul” járt‑e el.

186      E kérdés kapcsán az olvasót a jelen indítvány 120–131. pontjához irányítom.

187      Véleményem szerint ugyanis elképzelhetetlen, hogy például a „The Pirate Bay” platform üzemeltetői a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésére hivatkozhassanak annak érdekében, hogy kivonják magukat a nemzeti jog alapján az e platform tárolt információkért fennálló másodlagos felelősségük alól. Amint azt a francia kormány előadja, e rendelkezés az általában jóhiszemű szolgáltatók, nem pedig azon szolgáltatók védelmére irányul, akiknek szándéka éppen a szerzői jogi jogsértések elősegítése.

188      Ezzel szemben a 2019/790 irányelv 17. cikkének (4) bekezdésében szerepel a stay down kötelezettség. Megjegyzem ugyanakkor, hogy a jogalkotó kivételt írt elő a „kis” szolgáltatók tekintetében, amelyek nem rendelkeznek az e kötelezettség teljesítéséhez szükséges forrásokkal vagy technológiával.

189      Lásd a 2000/31 irányelv (45) preambulumbekezdését is.

190      Ez a kötelezettség a 2004/48 irányelv 11. cikkének harmadik mondatában is szerepel, amely a különböző szellemi tulajdonjogok, köztük a szerzői jog megsértésére vonatkozik (lásd ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdését). Mindazonáltal e rendelkezés, amint abban szerepel, a 2001/29 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének „sérelme nélkül” alkalmazandó. Mindenesetre, mivel a 2001/29 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének és a 2004/48 irányelv 11. cikke harmadik mondatának szövege szinte azonos, és ezen irányelvek ugyanazt a célt, a szellemi tulajdon magas szintű védelmének célját követik (lásd az előbbi irányelv (9) preambulumbekezdését és az utóbbi (10) preambulumbekezdését), e rendelkezéseket álláspontom szerint azonos módon kell értelmezni.

191      A „zavaró felelőssége” alapján ideiglenes intézkedést lehet kérni. Nem képezi tehát a kártérítés alapját, ellentétben a jogsértés elkövetőjének elsődleges felelősségével és a közreműködő felelősségével, amelyet a BGB 830. §‑a ír elő.

192      Lásd többek között: a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) 2012. július 26‑i I ZR 18/11, GRUR 2013, 370 – Alone in the Dark ítélete; 2015. március 19‑i I ZR 94/13, GRUR 2015 1129 – Hotelbewertungsportal ítélete. E bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az olyan üzemeltetők, mint a YouTube és a Cyando, általában nem felelnek közvetlenül a szerzői jogoknak a platformjaik útján történő megsértéséért, amennyiben nem valósítják meg az online elérhetővé tett művek „nyilvánossághoz közvetítését”. Ezen üzemeltetőket a BGB 830. §‑a értelmében főszabály szerint e jogsértések közreműködőjeként sem vonják felelősségre, mivel az ezen az alapon történő elmarasztalás egy konkrét jogsértésre irányuló szándék és tudomás bizonyítását igényli (lásd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdésekkel kapcsolatos elemzésemet). E bíróság tehát lényegében a „zavaró felelősségére” alapított ideiglenes intézkedések keretében szabályozza az ilyen üzemeltetők magatartását. Az alapeljárásokban a fellebbviteli bíróságok ily módon elmarasztalták a YouTube‑ot és a Cyandót mint „zavarókat”, mivel nem tartották tiszteletben magatartási kötelezettségeiket.

193      Lásd analógia útján: 2016. július 7‑i Tommy Hilfiger Licensing és társai ítélet (C‑494/15, EU:C:2016:528, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

194      Lásd: L’Oréal kontra eBay ítélet, 136. pont.

195      A konkrétan a többek között harmadik személyek által szolgáltatott fájlok tárolására irányuló szolgáltatási tevékenységet folytató szolgáltatókat terhelő magatartási kötelezettségek a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatának megfelelően a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt feltételt tükrözik. E kötelezettségek azonban – értelmezésem szerint – túlmutatnak e rendelkezésen: e bíróság azt írja elő, hogy a szolgáltató ne csak távolítsa el a bejelentett információt, hanem ezt az információt a stay down logikája szerint blokkolja is.

196      Lásd a 2001/29 irányelv (59) preambulumbekezdését, valamint Husovec, id. mű, XV., XVI., 8. és 10–13. o. Véleményem szerint az a tény, hogy a közvetítő szolgáltatók bizonyos mértékben pénzügyileg részesülnek szolgáltatásaik jogellenes felhasználásának előnyeiből, szintén azt igazolja, hogy viselniük kell az ilyen ideiglenes intézkedéseket.

197      Lásd ugyanebben az értelemben: Nordemann, J. B., „Liability for Copyright Infringements on the Internet: Host Providers (Content Providers) – The German Approch”, Journal of Intellectual Property, Information Technology and Electronic Commerce Law, 2. kötet, 1. sz., 2011, 40. o.

198      Lásd ugyanebben az értelemben az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak címzett, a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv egyes vonatkozásaival kapcsolatos iránymutatásról szóló, 2017. november 29‑i bizottsági közleményt (COM(2017) 708 final), 19. o.: „az illetékes bíróságok az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltételeként nem követelhetik meg a felperesektől annak bizonyítását, hogy a közvetítő – akár csak közvetetten is – felelős a (feltételezett) jogsértésért”.

199      Lásd analógia útján: L’Oréal kontra eBay ítélet, 131. pont.

200      Lásd a 2004/48 irányelv 3. cikkét és analógia útján: L’Oréal kontra eBay ítélet, 140–144. pont. Emlékeztetek arra, hogy ezt az irányelvet a szerzői jog területén is alkalmazni kell. Következésképpen az általános rendelkezéseiben előírt követelményeket tiszteletben kell tartani a 2001/29 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően kibocsátott ideiglenes intézkedéssel összefüggésben.

201      Lásd: 2012. február 16‑i SABAM‑ítélet (C‑360/10, EU:C:2012:85, 31–33. pont).

202      Lásd a jelen indítvány 194. pontját.

203      2012. február 16‑i ítélet (C‑360/10, EU:C:2012:85, 35–38. pont).

204      2019. október 3‑i ítélet (C‑18/18, EU:C:2019:821, 33–47. pont).

205      Lásd a 2000/31 irányelv (47) preambulumbekezdését.

206      Lásd továbbá: L’Oréal kontra eBay ítélet, 139. pont.

207      E tekintetben ugyanazon fájl másolatai azonosíthatók a bevettnek tekintett MD5 (vagy hash filters) szűrőkkel.

208      Ha például filmalkotásról van szó, számos eltérés lehetséges a formátum vagy a képminőség, az időtartam stb. függvényében.

209      A Google által adott magyarázatok szerint, miután egy műre referenciafájlt töltöttek fel a Content ID adatbázisába, az online elérhetővé tételük során e szoftver automatikusan felismeri az e művet tartalmazó (szinte) valamennyi fájlt.

210      A Google az általa szolgáltatott információk szerint több mint 100 millió dollárt (hozzávetőleg 88 millió eurót) költött a Content ID kifejlesztésére.

211      Lásd ebben az értelemben: 2012. február 16‑i SABAM‑ítélet (C‑360/10, EU:C:2012:85, 50. pont). Konkrétan, az ideiglenes intézkedés nem akadályozhatja a platform felhasználóinak azon lehetőségét, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikkében foglalt kivételek és korlátozások oltalma alá tartozó műveket felhasználják. A YouTube‑hoz hasonló platformok esetén konkrétan arról van szó, hogy lehetővé kell tenni a felhasználók számára, hogy a műveket kritika, újságírás vagy paródia céljából felhasználó videókat osszanak meg az 5. cikk (3) bekezdésének d) és k) pontja értelmében. A Cyberlocker tekintetében pedig konkrétan arról van szó, hogy a felhasználók nem foszthatók meg az ezen irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti, a magáncélú másolat készítéséhez fűződő jogától (e kérdéssel kapcsolatban lásd: Szpunar főtanácsnok VCAST‑ügyre vonatkozó indítványa [C‑265/16, EU:C:2017:649, 23–28. pont]).

212      Emlékeztetek arra, hogy álláspontom szerint a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és a 2000/31 irányelv 14. cikkének (1) bekezdését koherens módon kell értelmezni. Közelebbről, a Bíróság előbbi rendelkezésre vonatkozó ítélkezési gyakorlata értelmében vett „megkerülhetetlen szerepnek” a szolgáltatásuk felhasználói által szolgáltatott információkat tároló közvetítő szolgáltatók esetében a gyakorlatban meg kell felelnie az utóbbira vonatkozó ítélkezési gyakorlatban hivatkozott „tevőleges szerepnek”. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdésekre tehát csak röviden és másodlagosan válaszolok.

213      Lásd különösen a 2004/48 irányelv 4. cikkét, amely kimondja, hogy „[a] tagállamok a következő személyeket tekintik jogosultnak az ezen fejezetben foglalt intézkedések, eljárások és jogorvoslatok kérelmezésére: a) a szellemi tulajdonjogok jogosultjait az alkalmazandó jog rendelkezéseivel összhangban” (kiemelés tőlem). Ezek akár az uniós jogban, akár a nemzeti jogban előírt anyagi jogi szabályok is lehetnek (lásd ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdését).

214      Lásd a 2004/48 irányelv (15) preambulumbekezdését és 2. cikke (3) bekezdésének a) pontját.

215      Lásd a 2004/48 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését.

216      Lásd a 2004/48 irányelv 8. cikke (1) bekezdésének c) pontját és (2) bekezdését. Lásd még e tárgyban: a Constantin Film Verleih ügyre vonatkozó indítványom (C‑264/19, EU:C:2020:261).

217      Emlékeztetek arra, hogy a megosztott műveket különböző hálózati felhasználók számítógépein tárolják, és a „The Pirate Bay” platform csak az e hálózaton való megtalálást lehetővé tevő torrentfájlokat tárolja.

218      Lásd: Szpunar főtanácsnok Stichting Brein ügyre vonatkozó indítványa (C‑610/15, EU:C:2017:99, 19. és 20. pont).

219      Lásd: GS Media ítélet, 44. és 45. pont; 2018. augusztus 7‑i Renckhoff ítélet (C‑161/17, EU:C:2018:634, 41. pont).

220      Lásd többek között: 2014. szeptember 3‑i Deckmyn és Vrijheidsfonds ítélet (C‑201/13, EU:C:2014:2132, 22–27. pont); 2019. július 29‑i Funke Medien NRW ítélet (C‑469/17, EU:C:2019:623, 51., 58. és 65–76. pont); 2019. július 29‑i Spiegel Online ítélet (C‑516/17, EU:C:2019:625, 36., 38., 50–59. pont).

221      Közelebbről az, hogy a jogosultak számára nem biztosítják szellemi tulajdonuk maximális védelmét, véleményem szerint azt jelenti, hogy műveik online felhasználásait illetően bizonyos fokú éberséget és a platformok üzemeltetőivel való együttműködést lehet megkövetelni tőlük. Lásd analógia útján a védjegyjog területén: Cruz Villalón főtanácsnok Backaldrin Österreich The Kornspitz Company ügyre vonatkozó indítványa (C‑409/12, EU:C:2013:563, 83. pont).

222      Emlékeztetek arra, hogy e 11. cikk olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én kelt egyezmény 10. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogoknak, és az előbbi cikket következésképpen az Emberi Jogok Európai Bírósága másodikkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának fényében kell értelmezni. Lásd többek között: 2019. július 29‑i Funke Medien NRW ítélet (C‑469/17, EU:C:2019:623, 73. pont).

223      Lásd többek között: GS Media ítélet, 45. pont, valamint EJEB, 2012. december 18., Ahmet Yıldırım kontra Törökország, CE:ECHR:2012:1218JUD000311110, 54. §; EJEB, 2015. december 1., Cengiz és társai kontra Törökország, CE:ECHR:2015:1201JUD004822610, 49. §. Lásd még ebben az értelemben: EJEB, 2009. március 10., Times Newspapers Ltd kontra Egyesült Királyság (1. és 2.), CE:ECHR:2009:0310JUD000300203, 27. §, valamint EJEB, 2013. január 10., Ashby Donald és társai kontra Franciaország, CE:ECHR:2013:0110JUD003676908, 34. §.

224      EJEB, 2015. december 1., Cengiz és társai kontra Törökország, CE:ECHR:2015:1201JUD004822610, 51–52. §. Lásd még ebben az értelemben: 2019. február 14‑i Buivids ítélet (C‑345/17, EU:C:2019:122, 56. és 57. pont).

225      2012. február 16‑i ítélet (C‑360/10, EU:C:2012:85).

226      E tekintetben megismétlem, hogy nem minden szolgáltató rendelkezik olyan kapacitásokkal és forrásokkal, mint a YouTube.

227      Lásd: 2012. február 16‑i SABAM‑ítélet (C‑360/10, EU:C:2012:85, 44–52. pont). Így, még ha feltételezzük is, hogy a platformok üzemeltetői nem tartoznak a 2000/31 irányelv 14. és 15. cikkének hatálya alá, a felhasználók által közzétett összes fájl előzetes ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség mindenképpen ellentétes lenne a Charta által biztosított alapvető joggal.

228      Ez a helyzet az online oktató videók, valamint más, szórakoztató vagy tájékoztató célú videók esetében is, amelyek főszabály szerint – a 2001/29 irányelv 5. cikkében előírt bizonyos kivételekkel összhangban – felhasználhatnak védelem alatt álló műveket. Sajnálatos lenne, ha az ilyen videókat rendszeresen eltávolítanák a felelősség elkerülésére törekvő platformüzemeltetők. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a YouTube Content ID szoftverét vita övezi, mivel az – úgy tűnik – ártalmatlan videókat jogellenesen online közétett, védelem alatt álló művekkel kevert össze, és blokkolt ilyen mű néhány másodpercnyi kivonatát felhasználó videókat (lásd különösen: Signoret, P., „Sur YouTube, la détection automatique des contenus soumis à droit d’auteur ne satisfait personne”, Le Monde, blog Pixels, 2018. július 5.). A YouTube ezzel kapcsolatban elismerte, hogy a Content ID nem vizsgálja a szerzői jog alóli kivételek esetleges alkalmazását (lásd az alábbi videót: YouTube Creators, „Content ID sur YouTube”, elérhető a következő címen: https://youtu.be/9g2U12SsRns).

229      Ezenkívül e kérdés összetettségét véleményem szerint még inkább megerősíti az internet, és különösen a YouTube‑hoz hasonló platformok ambivalens jellege a bitorlást illetően. Noha ugyanis a YouTube olyan eszközöket kínál, amelyek felhasználhatók a szerzői jog megsértésére, ezek az eszközök, különösen a keresőmotorja, ezzel egyidejűleg megkönnyítik e jogsértések felfedezését is.

230      Lásd a 2000/31 irányelv (40), (41), (45)–(49) preambulumbekezdését, valamint a belső piacon az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatot, 4., 12., 16. o.

231      Lásd a 2001/29 irányelv (16) és (59) preambulumbekezdését, valamint 8. cikkének (3) bekezdését.

232      Lásd a 2019/790 irányelv 31. cikkét.

233      A 2019/790 irányelv 2. cikkének 6. pontja úgy rendelkezik, hogy ezen irányelv alkalmazásában „online tartalommegosztó szolgáltató” az „olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltató, amelynek fő vagy egyik fő célja a felhasználói által feltöltött, jelentős mennyiségű, szerzői jogi védelem alatt álló mű vagy más védelem alatt álló teljesítmény tárolása és ahhoz hozzáférés biztosítása a nyilvánosság számára, amely műveket és más védelem alatt álló teljesítményeket nyereségszerzési céllal összerendezi és promotálja”. Lásd még ezen irányelv (62) és (63) preambulumbekezdését.

234      Amint arra rámutattam, véleményem szerint a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének b) pontja take down kötelezettséget ír elő, a 2019/790 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének c) pontja immár általános és előzetes jelleggel stay down kötelezettséget tartalmaz.

235      Közelebbről a 20019/790 irányelv 17. cikkének (6) bekezdésből lényegében az tűnik ki, hogy az olyan, 3 évnél fiatalabb „szolgáltatóknak”, amelyek forgalma nem éri el az 10 millió eurót, csak azt kell bizonyítaniuk, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a jogosultaktól származó engedély megszerzése érdekében, és csak take down kötelezettség terheli őket.

236      E preambulumbekezdés értelmében: „Helyénvaló ezen irányelvben egyértelművé tenni, hogy amennyiben az online tartalommegosztó szolgáltató a felhasználói által feltöltött, szerzői jogi védelem alatt álló művekhez vagy más védelem alatt álló teljesítményekhez hozzáférést biztosít a nyilvánosság számára, ezzel a nyilvánossághoz közvetítés vagy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel cselekményét valósítja meg. […]”

237      Lásd a 2019/790 irányelv 29. cikkét.

238      Lásd többek között: 2015. június 16‑i Zh. és O. ítélet (C‑554/13, EU:C:2015:377, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébként, noha a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az ilyen preambulumbekezdés pontosíthatja azon jogi aktus tartalmát, amelynek részét képezi, a jelen ügyben nem a 2019/790 irányelv, hanem a 2000/31 irányelv és a 2001/29 irányelv értelmének tisztázásáról van szó.

239      Lásd a 2019/790 irányelv 26. cikkét, amely kimondja, hogy az irányelvet valamennyi olyan mű és más védelem alatt álló teljesítmény vonatkozásában alkalmazni kell, amely 2021. június 7‑én vagy azt követően a nemzeti szerzői jog alapján védelemben részesül, és az nem érinti az ezen időpont előtt végzett cselekményeket és szerzett jogokat.

240      Lásd a 2019/790 irányelv 27. cikkét, amely kimondja, hogy a szerzők és az előadóművészek jogainak engedélyezéséről vagy átruházásáról szóló megállapodásokra 2022. június 7‑től alkalmazandó a 19. cikkben foglalt átláthatósági kötelezettség.

241      Lásd a 2019/790 irányelv (65) preambulumbekezdését.

242      Lásd a 2019/790 irányelv (3) és (4) preambulumbekezdését.

243      Annak kimondása révén, hogy a YouTube‑hoz hasonló üzemeltetők olyan művek „nyilvánossághoz közvetítését” valósítják meg, amelyeket a platformjuk felhasználói tesznek itt online elérhetővé, az uniós jogalkotó a jogosultak által hivatkozott értékkülönbséget kívánta orvosolni (lásd a jelen indítvány 47. pontját). Lásd e tekintetben: a 2019/790 irányelv (3) és (61) preambulumbekezdése, valamint a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról szóló, 2016. szeptember 14‑i európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat (COM(2016) 593 final), 2. o.

244      Lásd többek között 2010‑ben: „Public Consultation on the Future of Electronic Commerce in the Internal Market and the Implementation of the Directive on Electronic Commerce (2000/31/EC)”; 2012‑ben: „A Clean and Open Internet: Public Consultation on Procedures for Notifying and Acting on Illegal Content Hosted by Online Intermediaries”; 2015‑ben: „Public Consultation on the Regulatory Environment for Platforms, Online Intermediaries, Data and Cloud Computing and the Collaborative Economy”. Ehhez hasonlóan az Egyesült Államokban a United States Copyright Office (az Egyesült Államok szerzői jogi hivatala) egy 2015‑ben indított nyilvános konzultációt követően 2020. május 21‑én jelentést adott ki, amelyben azt javasolta a United State Congress‑nek (amerikai kongresszus), hogy korszerűsítse a DMCA által bevezetett 512. szakasz rendelkezéseit (lásd United States Copyright Office, Section 512 Study, elérhető a következő címen: https://www.copyright.gov/policy/section512/).

245      Lásd: a Bizottság közleményei az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: 2012. január 11., „Egységes keret az elektronikus kereskedelem és az online szolgáltatások digitális egységes piacába vetett bizalom megerősítésére” (COM(2011) 942 végleges), 13–16. o.; 2015. május 6., a „Európai digitális egységes piaci stratégia” (COM(2015) 192 final), 4., 8. és 12–14. o.; 2015. december 9., „A korszerű, európaibb szerzői jogi keret felé” (COM(2015) 626 final), 2., 3. és 10–12. o.; 2016. május 25. „Online platformok és a digitális egységes piac. Lehetőség és kihívás Európa számára” (COM(2016) 288 final), 8–10. o.

246      Lásd a 2018/1808 európai parlamenti és tanácsi irányelvet, amely a videómegosztó platformokat az „audiovizuális médiaszolgáltatások” szabályozásának hatálya alá vonja, és arra kötelezi az ilyen platformok üzemeltetőit, hogy tegyék meg a megfelelő, megvalósítható és arányos intézkedéseket annak érdekében, hogy megvédjék a kiskorúakat a fejlődésük károsítására alkalmas videóktól, a közönséget pedig az erőszakra, a gyűlöletre vagy a terrorizmusra uszító videóktól (lásd a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontját, valamint 28a. és 28b. cikkét. Lásd még az illegális online tartalom hatékony kezelésére irányuló intézkedésekről szóló 2018/334 ajánlást. Lásd még az online terrorista tartalom terjesztésének megelőzéséről szóló, 2018. szeptember 12‑i európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatot (COM(2018) 640 final).

247      Lásd még az ezzel kapcsolatos okfejtésekhez: Európa Tanács, a Miniszteri Bizottság CM/Rec(2018)2. sz. ajánlása a tagállamok számára az internetes közvetítő szolgáltatók szerepéről és felelősségéről (amelyet a Miniszteri Bizottság 2018. március 7‑i 1309. ülésén fogadott el), valamint EJEB, 2015. június 1., Delfi AS kontra Észtország, CE:ECHR:2015:0616JUD006456909.

248      A 2019/790 irányelv 17. cikkének (4) és azt követő bekezdésiben foglalt szabályok úgy tűnik, hogy arra irányulnak, hogy bizonyos garanciákat nyújtsanak mind az üzemeltetők, mind pedig a platformjuk felhasználói számára, Kiemelem azonban, hogy a 17. cikkben előírt új felelősségi rendszer részletei meghaladják a jelen indítvány tárgyát. Nem kívánok a jelen indítványban véleményt kifejteni ezen új rendszernek a Charta által biztosított alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségéről sem. A Bírósághoz e tekintetben megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be (lásd a C‑401/19. sz., Lengyelország kontra Parlament és Tanács ügyet), amely alkalmat ad számára a kérdés megválaszolására.