NILS WAHL
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2015. szeptember 10.(1)
C‑350/14. sz. ügy
Florin Lazar
kontra
Allianz SpA
(a Tribunale di Trieste [trieszti bíróság, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Igazságügyi együttműködés polgári ügyekben – A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog – 864/2007/EK rendelet (»Róma II«) – 4. cikk, (1) bekezdés – A »kár bekövetkezésének országa«, a »kár« és a »jogellenes károkozás közvetett következményei« fogalmak – Közúti balesetben elhunyt személy családtagjai – A vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére jogosult, különböző országokban lakóhellyel rendelkező személyek”
1. A 2009. január 11. óta alkalmazandó 864/2007/EK rendelet(2) célja, hogy a jogbiztonság jegyében és a rendszerint felmerülő jogos érdekek figyelembevétele mellett harmonizálja a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok területére vonatkozó kollíziós szabályokat. E rendeletnek ezzel szemben nem feladata az európai uniós tagállamok e tárgyra vonatkozó anyagi jogszabályainak harmonizálása, amelyre nem is kerülhetne sor bizonyos értelmezési nehézségek felmerülése nélkül. Mivel ugyanis – különösen a szerződésen kívüli felelősség megállapítására irányuló keresetekre alkalmazandó jog meghatározása céljából – olyan fogalmak használata esetén, amelyek kétségkívül valamennyi tagállamban ismertek, azonban elfogadottságuk és jelentőségük nagymértékben eltérhet a különböző jogrendszerek között, a bíróságok kényes feladattal találhatják magukat szemben az ugyanazon jogvita keretében olyan személyek által benyújtott kérelmek elbírálása során, akiknek szokásos tartózkodási helye nem ugyanabban az országban található.
2. Különösen igaz ez az említett rendelet 4. cikkének értelmezésére, amely a felek kifejezett választásának hiányában a „kár bekövetkezésének helyét” határozza meg döntő tényezőként a szerződésen kívüli felelősség megállapítására irányuló keresetekre alkalmazandó jog szempontjából. Mi értendő e kár alatt, tekintettel arra, hogy e rendelkezés értelmében azt meg kell különböztetni a kárt „okozó eseménytől”? A közúti baleset áldozatává vált személy családtagjait ért károk, amelyeket a nemzeti jog értelmében saját jogon alapuló károknak kell tekinteni, megfeleltethetőek‑e a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „károknak”, vagy azokat inkább e károk „közvetett következményeinek” kell tekinteni?
3. E kérdések mind a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tétjét tükrözik, amely kérelem az e rendelkezésben foglalt egyes fogalmak – ez idáig elmaradt(3) – pontosítására kéri a Bíróságot. E kérelem előterjesztésére a Romániában lakóhellyel rendelkező F. Lazar és az olasz Allianz SpA biztosítótársaság között az érintettet annak nyomán ért, saját jogon alapuló vagyoni és nem vagyoni károk megtérítése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében került sor, hogy Olaszországban élő román állampolgár lánya elhunyt egy ismeretlen jármű által Olaszországban okozott közúti balesetben.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
1. A Róma II rendelet
4. A Róma II rendelet (7) preambulumbekezdése szerint:
„E rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a […] 44/2001/EK […] rendelettel(4) […] és a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó joggal foglalkozó jogi eszközökkel.”
5. A Róma II rendelet (17) preambulumbekezdése kimondja:
„Az alkalmazandó jogot a kár bekövetkezésének helye szerint kell meghatározni, függetlenül attól, hogy annak közvetett következményei mely országban vagy országokban jelenhetnek meg. Ennek megfelelően személyi sérülés vagy anyagi kár esetén a kár bekövetkezésének helye szerinti ország az, ahol a sérülést elszenvedték, vagy ahol az anyagi kár ténylegesen bekövetkezett.”
6. A Róma II rendelet „Általános szabály” című 4. cikke a következőképpen fogalmaz:
„(1) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mely országban következett be a kárt okozó esemény, valamint függetlenül attól, hogy ezen esemény közvetett következményei mely országban vagy országokban következnek be.
(2) Ha azonban a károkozásért felelősnek tekintett személy és a kárt elszenvedő személy szokásos tartózkodási helye a kár bekövetkezésének időpontjában ugyanabban az országban található, a jogellenes károkozásra ezen ország jogát kell alkalmazni.
(3) Amennyiben az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a jogellenes károkozás nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy, az (1) vagy (2) bekezdésben említettektől eltérő országhoz, akkor e másik ország jogát kell alkalmazni. Egy másik országgal fennálló nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat alapulhat különösen a felek között már fennálló olyan jogviszonyon, így például szerződésen, amely szorosan kapcsolódik a szóban forgó jogellenes károkozáshoz.”
7. A Róma II rendelet 15. cikkének c) pontja értelmében a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra e rendelet szerint alkalmazandó jog vonatkozik különösen „a károk meglét[ére], természet[ére] és mértékének megállapítás[ára], vagy az igényelt jóvátétel[re]”, illetve az f) pont szerint „azon személyek kör[ére], akik kártérítésre jogosultak a személyesen elszenvedett károkért”.
2. A Brüsszel I rendelet
8. A Brüsszel I rendelet 5. cikkének 3. pontja, amelyet II. fejezetének 2. szakasza („Különös joghatóság”) tartalmaz, így rendelkezik:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:
[…]
3. jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet.”
B – Az olasz jog
9. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejtette, a semmítőszék (Corte suprema di cassazione) akként értelmezte az olasz polgári törvénykönyv 2043. és 2059. cikkét, hogy azok alapján az elhunyt személy családtagjai saját jogon jogosultak az őket ért vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére. A nem vagyoni kárt illetően különösen a következő károk megtérítése ítélhető meg: egészségkárosodás (orvosilag megállapított kár), a nem vagyoni kár (lelki fájdalom), valamint a társadalmi életben okozott kár (a mindennapi életvitel jelentős megváltozása).
10. A kérdést előterjesztő bíróság emellett előadta, hogy a magánbiztosítókról szóló törvénykönyv 283. cikke (1) bekezdése a) és c) pontjának előírása szerint a károkozó jármű azonosításának hiányában a közúti balesetek áldozatainak garanciaalapja (Fondo di garanzia per le vittime della strada) az egész ország területén kijelölt biztosítótársaságok révén téríti meg a közúti baleset okozta károkat.
II – Az alapeljárás alapját képező tényállás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
11. Az alapügy tárgya egy állítólag saját jogon alapuló vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelem, amelyet egy Olaszországban lakóhellyel rendelkező és ebben a tagállamban 2012. május 18‑án ismeretlen gépjármű okozta közúti balesetben elhunyt román állampolgár Romániában lakóhellyel rendelkező apja nyújtott be.
12. A keresetet az Allianz SpA biztosítótársasággal mint a közúti balesetek áldozatainak garanciaalapja (ismeretlen járművek okozta károk megtérítésével megbízott szervezet) által kijelölt társasággal szemben terjesztették elő.
13. A perben részt vesz továbbá beavatkozóként az áldozat román állampolgársággal rendelkező és Olaszországban lakóhellyel rendelkező anyja és nagyanyja is, akik a saját jogon alapuló vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítését kérik.
14. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróságban kétség merült fel a jelen ügy tényállására alkalmazandó jog, különösen a Róma II rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmezése tekintetében.
15. A 2014. július 10‑én hozott határozatával a trieszti bíróság felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„Hogyan kell értelmezni a […] 864/2007 rendelet […] 4. cikke (1) bekezdésének azt a részét, amely a következőt állapítja meg: »a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik«. Különösen:
1) Hogyan kell értelmezni a [864/2007] rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, »a kár bekövetkezésének helye« fogalmat az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által hivatkozott vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére irányuló kérelemmel összefüggésben, amennyiben ezek a családtagok az Európai Unió valamely más országában rendelkeznek lakóhellyel, és ott szenvedték el ezeket a károkat?
2) A [864/2007] rendelet 4. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által a saját lakóhelyük szerinti országban elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk a 4. cikk (1) bekezdésének első része értelmében vett »kárt«, vagy pedig ugyanezen rendelkezés második része értelmében vett »közvetett következményeket« képeznek‑e?”
16. Az alapeljárásba beavatkozó felek, az osztrák és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztettek elő. F. Lazar a maga részéről nem tett észrevételeket.
III – Jogi elemzés
17. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Róma II rendeletben szereplő, a kár bekövetkezésének helyén alapuló központi tényező értelmezésére vonatkozik, amely a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározására szolgál.
18. Az előterjesztett kérdések tulajdonképpeni megvizsgálása előtt szükségesnek tartom bizonyos előzetes pontosítások megfogalmazását a Róma II rendelet által a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározása érdekében kialakított mechanizmus szerkezetével kapcsolatban.
A – A Róma II rendelet által kialakított mechanizmus szerkezetével kapcsolatos előzetes megfontolások
19. A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogra vonatkozó kollíziós szabályok közötti különbségek már régóta(5) felvetették az erre a területre vonatkozó szabályok egységesítésének szükségességét annak érdekében, hogy biztosítsák az alkalmazandó jog kiszámíthatóságát és ezzel együtt mérsékeljék a „forum shopping” (a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztása) helyzetekből fakadó hátrányokat.
20. A Róma II rendelet a jelenlegi nemzetközi magánjog által mindezidáig alkalmazott megoldásokat viszi tovább, és azon két érdek közötti kompromisszum eredményeként született, hogy egyrészt – azáltal, hogy az állandó kapcsolóelvek kidolgozása révén védelemben részesíti a felek jogos várakozásait – meghatározott szintű jogbiztonságot nyújtson, másrészt bizonyos rugalmasságot engedjen akkor, ha ezen elvek alkalmazása nem megfelelő megoldásokhoz vezet.
21. A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásának mechanizmusa egyszerűsítve a következőképpen írható le.
22. A Róma II rendelet bizonyos számú állandó kapcsolóelvet állapít meg. E tekintetben a rendelet jellemzője, hogy a felek szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó joggal kapcsolatos kifejezett választásának hiányában (lásd: 14. cikk) egyrészt általános szabályt (4. cikk), másrészt öt különös kollíziós szabályt (a rendelet 5–9. cikke(6)) határoz meg.
23. A jelen ügyben egyedül az általános szabály bír jelentőséggel, amellyel kapcsolatban a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogra vonatkozó, 2003. július 22‑én(7) bemutatott rendeletjavaslatból kiderül, hogy a Róma II rendelet elsődleges célja az volt, hogy a jogbiztonság jegyében fokozza a megoldások kiszámíthatóságát.
24. Így meg kell jegyezni, hogy a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, Rómában 1980. június 19‑én aláírásra megnyitott egyezményben(8) elfogadott megoldással szemben – amely egyezmény főszabály szerint az adott helyzethez legszorosabban kapcsolódó ország jogát jelölte meg alkalmazandó jogként – e rendelet 4. cikkének (1) bekezdése egyértelműen a kár bekövetkezésének helye (locus damni) jelentette állandó kapcsoló tényező mellett döntött.
25. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a joghatósággal kapcsolatban a Brüsszeli Egyezményben és a Brüsszel I rendeletben – amely a károsult számára vagylagos joghatósági okokat állapít meg a kárt okozó esemény és a kár bekövetkezésének helye szerinti bíróság között – alkalmazott kapcsolóelvektől eltérően a Róma II rendelet egyetlen kapcsolóelvről rendelkezik.
26. E tekintetben a Róma II rendelet előkészítő anyagaiból kiderül, hogy az Európai Unió Tanácsa és a Bizottság elvetette az Európai Parlament által a rugalmasság fokozása érdekében benyújtott módosító javaslatokot,(9) mivel úgy vélték, hogy a 4. cikk egyaránt megfelel „a jogbiztonság követelmény[ének] és az egyedi ügyekben az igazságtétel iránti igény[nek]”.
27. A Róma II rendelet így a nemzetközi magánjog egy teljesen hagyományos és kétségtelenül számos előnnyel rendelkező kollíziós szabályát alkalmazza, amikor kapcsoló tényezőként a kár bekövetkezésének helyét választja.
28. Először is, e kapcsoló szabály célja a Róma II rendelet (16) preambulumbekezdésében(10) kimondott célkitűzésekkel összhangban az, hogy megfelelő egyensúlyi helyzetet teremtsen a felek érdekei között. A kár bekövetkezésének helye szerinti jog ugyanis olyan semleges jog, amely nem kedvezményez sem a károkozónak, sem a károsultnak.
29. Jóllehet – a több szerző(11) által hangsúlyozottaknak megfelelően –az alkalmazandó jognak a kár bekövetkezési helye függvényében való meghatározása teljesen esetleges és kiszámíthatatlan jelleget ölthet bizonyos helyzetekben, ami végső soron veszélyezteti a megoldások kiszámíthatóságának rendelet által követett célkitűzését, ez a hátrány koránt sem kiküszöbölhetetlen. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a kár bekövetkezésének helye szerinti jog alkalmazásától továbbra is el lehet tekinteni vagy a lakóhely javára, amennyiben a kárt elszenvedő és a károkozásért felelősnek tekintett személy szokásos tartózkodási helye ugyanabban az országban található (a Róma II rendelet 4. cikkének (2) bekezdése), vagy egy másik ország joga javára, amennyiben az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a jogellenes károkozás szorosabban kapcsolódik az említett országhoz (az e rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerinti úgynevezett „kivételi” záradék). A későbbiekben még visszatérek erre a kérdésre.
30. Másodszor, a kár bekövetkezésének helye melletti döntés összhangban van a polgári jogi felelősség korszerű megközelítésével, amely az alapvetően a kompenzációt biztosítani hivatott, úgynevezett „objektív” polgári jogi felelősséget részesíti előnyben. E megközelítés szerint a polgári jogi felelősség célja inkább a kár megtérítése, mintsem az elítélendő magatartások szankcionálása. Ebből az következik, hogy a hangsúly nem annyira a kárt okozó esemény, hanem inkább a kár bekövetkezésének helyén van. Hangsúlyozták továbbá, hogy a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a lex loci delicti commissi alkalmazhatóságát félretevő általános szabálynak köszönhetően megoldható különösen az a meglehetősen ellentmondásos kérdés, hogy mely jog legyen alkalmazandó az úgynevezett „összetett” jogellenes cselekményekre, vagyis azon magatartásokra, ahol eltér egymástól a kárt okozó eseménynek, illetve a kár bekövetkezésének földrajzi helye.
31. De miként értelmezendő a kár bekövetkezésének helye? Éppen ezt a kérdést veti fel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
32. Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, a jelen eset tényállására alkalmazandó jog meghatározása jelentős következményekkel jár. Konkrét érdek fűződik ugyanis ahhoz, hogy a kártérítési keresetre alkalmazandó jog egy meghatározott nemzeti jog – ne pedig egy másik – legyen. Pontosabban, az alapügyben szóban forgó balesetben elhunyt személy családtagjai által hivatkozott károk megtérítéséhez való jog fennállása, valamint e károk minősítése és megtéríthetősége nagyrészt az alkalmazandó anyagi jog megválasztásától függ.
33. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy – bár látszólag valamennyi nemzeti jogrend elismeri az elhunyt személy családtagjainak kártérítési jogát – lényeges különbségek mutatkoznak a tagállamok jogszabályai között a balesetben elhunyt személy jogutódjai számára megtéríthető kár minősítése, jellege és mértéke tekintetében.
34. Kétségtelen ugyanis, hogy strukturális különbségek vannak a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó nemzeti rendszerek között, amelyek esettől függően lehetővé teszik a közvetett károk megtérítését, vagy pedig valamely jogilag védett érdek közvetlen sérelmét követelik meg. Ezenfelül a különböző nemzeti jogok az elhunyt személy családtagjainak kártérítési jogát – legyen szó vagyoni vagy nem vagyoni kárról – vagy önálló jognak (iure proprio) vagy az elhunyt személy jogához képest járulékos jognak tekintik.
35. Amint arra Darmon főtanácsnok a Dumez France és Tracoba(12) ügyre vonatkozó indítványában már rámutatott, a kár közvetett jellege kétségtelenül a felelősségi jog egyik legkényesebb és legvitatottabb kérdése, mivel azt egyesek az eredeti károsultat ért kár valamely közvetett károsultra való kivetülésének, míg mások ezzel szemben önálló kárnak tekintik.(13) Mindamellett e kérdés nem merül fel azokban a tagállamokban, amelyek nem ismerik el a közvetett kártérítési jogot és így nem ismerik a közvetett kár fogalmát.(14)
36. Emellett a közúti balesetek tekintetében fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy számos tagállam(15) a Róma II rendelet hatálybalépése ellenére és az említett rendelet 28. cikkének (1) bekezdésével összhangban(16) továbbra is alkalmazza a közúti balesetekre alkalmazandó jogról szóló, Hágában 1971. május 4‑én kötött egyezményt,(17) amely az alkalmazandó jog meghatározására a lex loci delicti commissi szabályát alkalmazza, anélkül hogy a peres felek számára lehetőséget engedne más jog választására, és amely a Róma II rendelet 4. cikkében foglaltaktól eltérő kapcsolóelveket állapít meg.(18) Mindez jól mutatja, hogy mennyire összetettnek bizonyulhat a közúti balesetek okozta károk megtérítése iránti keresetekre alkalmazandó jog meghatározásának problémaköre.(19)
37. Az alapeljárást illetően a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kiderül, hogy az olasz jog vonatkozó rendelkezései, nevezetesen az olasz polgári törvénykönyv semmítőszék által értelmezett 2043. és 2059. cikke különösen széles körű megtérítésről rendelkezik a balesetben – különösen közúti balesetben – elhunyt személy családtagjait ért károk tekintetében. Az olasz jog értelmében ugyanis a családtag halála folytán bekövetkezett kár az e családtagot közvetlenül ért kárnak (iure proprio) minősül. Ebből a jelek szerint az következik, hogy az elhunyt személy családtagja és a károkozásért felelős személy (vagy annak azonosítása hiányában a kár megtérítéséért felelős szervezet) közötti kötelmi viszony független az elhunyt személy és az említett szervezet közötti kötelmi viszonytól.
38. Márpedig a jelen esetben meg kell állapítani, hogy látszólagos egyszerűsége ellenére értelmezési nehézségeket vetett fel a kár bekövetkezésének helye tényező, amely a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásának általános szabályát jellemzi.
39. Az alapeljárásban lényegében két álláspont ütközik.
40. Az osztrák kormány által támogatott első álláspont szerint a valamely más tagállamban elhunyt személy családtagjait ért vagyoni és nem vagyoni károk nem feltétlenül képezik a károkozó cselekmény Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közvetett következményeit. Ebből különösen az következik, hogy az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által hivatkozott vagyoni károk megtérítése iránti kérelmet – mivel az a balesetben elhunyt személy és az ellenérdekű fél közötti kötelmi viszonytól eltérő kötelmen alapul – azon hely joga szerint kell értékelni, ahol az említett hozzátartozókat ért kár bekövetkezett, azaz a szokásos tartózkodási helyük szerinti jog alapján, kivéve, ha a Róma II rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően bizonyítják, hogy az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a jogellenes károkozás nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik országhoz.
41. A második, különösen az alapeljárásba beavatkozó felek és a Bizottság által képviselt álláspont szerint az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által a saját lakóhelyük szerinti országban elszenvedett károkat a baleset közvetlen károsultját ért kár közvetett következményeinek kell tekinteni. A „kár bekövetkezésének országa” fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az a károkozás helyére – így az alapügyben a közúti baleset helyére – utal.
42. A Bizottság által javasoltaknak megfelelően helyénvalónak tűnik fordított sorrendben vizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdéseket.
43. A Róma II rendelet 4. cikke (1) bekezdésének második része értelmében ugyanis a szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog meghatározásakor nincs jelentősége annak, hogy hol következnek be a jogellenes károkozás közvetett következményei. Következésképpen először is arra a kérdésre kell választ adni, hogy a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által a saját lakóhelyük szerinti országban elszenvedett kárt e rendelkezés első része értelmében vett „kárnak”, vagy pedig ugyanezen rendelkezés második része értelmében vett „közvetett következményeknek” kell minősíteni.
44. Ezen első kérdésre adott válasz fényében kell ezt követően meghatározni a „kár bekövetkezésének országa” fogalmat a balesetben elhunyt személy családtagjai által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk megtérítése iránti kérelem tekintetében.
1. Az első szempont (második kérdés): az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által a saját lakóhelyük szerinti országban elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk minősítése
45. A Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a jogellenes károkozásból származó szerződésen kívüli kötelmi viszonyra a kár bekövetkezésének helye szerinti jog alkalmazandó. Amint e rendelkezés azt kifejezetten pontosítja, a kár bekövetkezésének helyét meg kell különböztetni először is az állítólagos kárt okozó esemény bekövetkezésének helyétől, másodszor pedig a jogellenes károkozás közvetett következményei bekövetkezésének helyétől.
46. Az előkészítő anyagokból – különösen a Róma II rendeletjavaslatot kísérő jelentésből – számomra egyértelműen kiderül, hogy ez a rendelkezés alapszabályként annak a helynek a jogára vonatkozik, ahol a közvetlen kár bekövetkezett vagy bekövetkezhet.(20)
47. E jelentésből továbbá kiderül, hogy – konkrétan a közúti baleset példájánál maradva – „a közvetlen kár bekövetkezésének helye a baleset helye, függetlenül a más országban bekövetkező esetleges vagyoni vagy nem vagyoni károktól”(21).
48. E jelentés alapján kiderül továbbá az is, hogy a Bizottság kifejezett utalást tett a Brüsszeli Egyezmény(22) 5. cikke 3. pontjának – amely a Brüsszel I rendelet 5. cikkének 3. pontjához hasonlóan különbséget tesz a közvetlen károk és a közvetett károk között – értelmezésére vonatkozó bírósági ítélkezési gyakorlatra.
49. A Brüsszel I rendeletre való e kifejezett hivatkozás a Róma II rendelet indokolásában szerepel, amely a (7) preambulumbekezdésében megjelöli, hogy e két rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük egymással.
50. Ugyanakkor emlékeztetnem kell arra, hogy amint azt a Bíróság már több alkalommal megállapította,(23) a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 3. pontjában foglalt különös joghatósági szabály a jogvita és az alperes lakóhelye szerinti bíróságoktól eltérő bíróságok joghatósága közötti különösen szoros kapcsoló tényező meglétén alapul, és célja végső soron az igazságszolgáltatás megfelelő működésének és a hatékony eljárásszervezésnek a biztosítása. Így sor került annak hangsúlyozására, hogy a feltett kérdések egyetlen bírósághoz való csoportosítása különösen a bizonyítással vagy az eljárásszervezéssel kapcsolatos objektív szükségletből fakad.(24)
51. A joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása szempontjából kétségkívül hasznosnak bizonyuló e követelmény az alkalmazandó jog meghatározásakor már nem feltétlenül viselkedik hasonlóan. A Bíróság ezért mindig is hangsúlyozta, hogy el kell kerülni, hogy ugyanazon jogviszony tekintetében egyszerre több joghatósággal rendelkező bíróságok járjon el, továbbá hangsúlyozta, hogy rendszerint a káresemény bekövetkezésének helye szerinti bíróság a legalkalmasabb az ügy elbírálására, különösen a jogvita közelsége és a könnyebb bizonyításfelvétel miatt.(25)
52. Ugyanakkor véleményem szerint, bár az említett egyes jogi aktusok által megvalósítani kívánt célkitűzések valamelyest különböznek egymástól, a Róma II rendelet fogalmait a lehető legteljesebb mértékben a Brüsszeli Egyezményben és a Brüsszel I rendeletben elfogadott értelmezések figyelembevételével kell értelmezni. E fogalmak értelmezésekor ugyanis bizonyos párhuzamot kell vonni, hiszen valamennyi jogszabály az elfogadott megoldások kiszámíthatóságára törekszik.
53. Milyen tanulságok vonhatók le a Brüsszeli Egyezmény vagy a Brüsszel I rendelet 5. cikkének (3) bekezdése értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatból?
54. Több ügy is figyelmet érdemel.
55. A Dumez France és Tracoba ítélet(26) alapjául szolgáló ügy kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak a „kár bekövetkezésének helye” fogalmat kellett értelmeznie azon kereset keretében, amelyet két francia társaság nyújtott be Franciaországban németországi székhelyű bankokkal szemben az azt követően elszenvedett állítólagos pénzügyi kár megtérítése érdekében, hogy a Németországban letelepedett egyes leányvállalataik csődbe mentek, miután az említett bankok felmondták az e leányvállalatok számára egy ingatlanprojekt megvalósítása érdekében nyújtott hiteleket.
56. A Bíróság, amelynek az állítólagos kár jellegéről kellett döntést hoznia, úgy ítélte meg, hogy az anyavállalatok által említett kár csupán a leányvállalataiknál a hitelszerződések felmondását, majd ebből fakadóan a vállalkozási szerződések felmondását követően bekövetkezett elsődleges pénzügyi veszteség közvetett következménye volt. Ezzel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy „az alapügyben szereplőhöz hasonló esetben az állítólagos kár nem más, mint annak az eredetileg elszenvedett kárnak a közvetett következménye, amely a bekövetkezett kár közvetlen károsultjait képező más jogi személyeket egy attól eltérő helyen érte, mint ahol a közvetett károsult a későbbiekben kárt szenvedett”(27).
57. Ezt követően annak vizsgálatakor, hogy a „Mines de potasse d’Alsace” néven ismert Bier‑ítélet (21/76, EU:C:1976:166) értelmében a „kár bekövetkezésének helye” fogalom a közvetett károsultak számára hátrányos vagyoni következmények helyét jelöli‑e, a Bíróság kimondta, hogy amennyiben ezen ítéletnek megfelelően e fogalom a kár bekövetkezésének helyére vonatkozhat, ez utóbbi fogalom kizárólag úgy értelmezhető, hogy azon helyre utal, ahol a jogellenes károkozásért vagy azzal egy tekintet alá eső cselekményért való felelősséget keletkeztető károkozó körülmény közvetlenül kárt okozott a közvetlen károsultnak.(28) Ennek kapcsán a Bíróság pontosította, hogy az eredeti kár bekövetkezésének helye rendszerint szorosan kapcsolódik a felelősség megállapításához szükséges egyéb feltételekhez, míg a közvetett károsult lakóhelyét illetően a legtöbb esetben ez nem így van.(29)
58. Ezt a megközelítést erősítette meg a későbbiekben a – 2003. július 22‑i rendeletjavaslatában(30) a Bizottság által kifejezetten hivatkozott – Marinari‑ítélet(31) is, amely arra a kérdésre vonatkozott, hogy a „kár bekövetkezésének helye” fogalom kizárólag a személyi sérülés vagy anyagi kár bekövetkezésének helyére utal‑e, vagy arra az – adott esetben más országokban található – helyre is vonatkozik, ahol a vagyoni károk összessége bekövetkezett.
59. A Bíróság itt is azon az állásponton volt, hogy jóllehet elfogadott, hogy a „káresemény bekövetkezésének helye” fogalom a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 3. pontja értelmében egyszerre jelentheti a kár és az azt okozó esemény bekövetkezésének helyét, e fogalmat azonban nem lehetséges olyan tágan értelmezni, hogy az magába foglaljon minden olyan helyet, ahol érzékelhetőek egy ténylegesen máshol bekövetkezett kárt okozó cselekmény hátrányos következményei. Következésképpen e fogalmat nem lehet úgy értelmezni, hogy olyan helyet foglal magában, ahol a károsult egy másik szerződő államban bekövetkezett és általa elszenvedett első kár következtében – állítása szerint – vagyoni kárt szenvedett.(32)
60. A Shevill és társai ítélet alapjául szolgáló ügyben (C‑68/93, EU:C:1995:61), ahol a Bíróságnak a „káresemény bekövetkezésének helye” fogalmat kellett értelmeznie egy rágalmazást tartalmazó újságcikk több tagállamban való terjesztése által okozott károk megtérítése iránti kereset elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása érdekében, a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a „Mines de potasse d’Alsace” néven ismert Bier‑ítéletben, valamint a Dumez France és Tracoba ítéletben (C‑220/88, EU:C:1990:8) tett, vagyoni kárral kapcsolatos megállapításai a nem vagyoni kárra is érvényesek.
61. Említést érdemel, hogy az újságcikk terjesztésének helyén ténylegesen bekövetkező károkkal kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 3. pontját akként kell értelmezni, hogy a károsult a kiadóval szembeni kártérítési keresetet vagy a rágalmazást tartalmazó újságcikk kiadójának székhelye szerinti szerződő államnak a – rágalmazásból eredő valamennyi kár tekintetében joghatósággal rendelkező – bíróságaihoz, vagy az újságcikk megjelenésének helye szerinti valamennyi olyan szerződő állam bíróságaihoz nyújthatja be, ahol a károsult jóhírneve állítólagosan sérelmet szenvedett, ám ez utóbbi bíróságok csupán a székhelyük helye szerinti államban bekövetkezett károk tekintetében rendelkeznek joghatósággal. Ilyen körülmények között tulajdonképpen úgy is tekinthető, hogy eredetileg nem egy, hanem több kár következett be.
62. A Kronhofer‑ítélet (C‑168/02, EU:C:2004:364) alapjául szolgáló ügy annak a kérdésnek az eldöntésére kérte fel a Bíróságot, hogy a „káresemény bekövetkezésének helye” fogalom magában foglalhatja‑e a károsult lakóhelyét, ahol a „vagyonának központja” található, olyannyira, hogy a károsult jogosult lenne az e helynek megfelelő bíróság előtt benyújtani a kárának megtérítése iránti keresetet. A kérdés egy olyan vagyoni kárra vonatkozó kártérítési keresettel kapcsolatban merült föl, amelyet egy magánszemély olyan befektetési ügyletek megvalósítását követően szenvedett el, amelyek során vagyonának egy részét előzetesen a lakóhelyétől eltérő szerződő államban helyezte el.
63. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy e kérdésre nemleges választ kell adni.
64. A Marinari‑ítéletben (C‑364/13, EU:C:1995:289) levont tanulságokra emlékeztetve ugyanis kimondta, hogy a „káresemény bekövetkezésének helye” kifejezést nem lehetséges olyan tágan értelmezni, hogy az magába foglaljon minden olyan helyet, ahol érzékelhetőek egy máshol bekövetkezett cselekmény hátrányos következményei.(33) E megállapítás nyomatékosítására a Bíróság pontosította, hogy az ilyen értelmezés a hatáskörrel rendelkező bíróság meghatározását olyan bizonytalan körülményektől tenné függővé, mint a károsult „vagyona központjának” helye, és ebből következően gátolná az Unióban lakóhellyel rendelkező személyek jogi védelmének megerősítését.(34)
65. Végül legutóbb a Zuid‑Chemie ítélet (C‑189/08, EU:C:2009:475) alapjául szolgáló ügyben, amely egy műtrágyát gyártó vállalkozás, illetve e műtrágya gyártásához szükséges alapanyag szállításával foglalkozó vállalkozás között egy fertőző termék szállítása tárgyában folyamatban lévő jogvitára vonatkozott, a Bíróság ezúttal a Brüsszel I rendelet 5. cikkének 3. pontjáról határozva kimondta, hogy a „hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett” kifejezés arra a helyre vonatkozik, ahol az eredeti kár bekövetkezett a termék azon célra történő szokásos használata során, amelyre a terméket szánták.
66. Nézetem szerint a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény és a Brüsszel I rendelet 5. cikkének (3) bekezdése értelmezése során kialakított ítélkezési gyakorlata maradéktalanul átültethető a jelen ügyre. Ez annál inkább így van, hogy a Bizottság és a portugál kormány által helyesen hangsúlyozottaknak megfelelően a „hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett” fogalom (amelyet a Brüsszeli Egyezmény és a Brüsszel I rendelet 5. cikkének (3) bekezdése tartalmaz), amely nem csupán a kárt okozó esemény helyére, hanem a kár megvalósulásának helyére is vonatkozik, tágabb, mint a „kár bekövetkezésének országa” fogalom (amelyet a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdése tartalmaz).
67. Ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által a saját lakóhelyük szerinti országban elszenvedett károkat a baleset közvetlen károsultját eredetileg ért károk „közvetett következményeinek” kell minősíteni.
68. Ezenfelül az általam korábban már említetteknek megfelelően a kárt okozó esemény és maga a kár közötti különbségtétel jobban megfelel az objektív polgári jogi felelősség előtérbe helyezése iránti igénynek, mint az e rendelkezés hatálya alá tartozó károk típusainak bővítése iránti szándéknak.
69. Végül meg kell jegyezni, hogy a Róma II rendelet (17) preambulumbekezdése pontosítja, hogy „személyi sérülés vagy anyagi kár esetén a kár bekövetkezésének helye szerinti ország az, ahol a sérülést elszenvedték, vagy ahol az anyagi kár ténylegesen bekövetkezett”.
70. Ezért úgy tűnik, hogy a kártérítési keresetre alkalmazandó jog meghatározása szempontjából egyedül a közvetlen kár bekövetkezése helyének van jelentősége, függetlenül e kár jellegének vagy megtéríthetőségének nemzeti jog általi minősítésétől.
71. Végeredményben hajlok arra, hogy határozottan a Bizottság által e tekintetben javasolt megközelítést részesítsem előnyben, mégpedig több okból kifolyólag.
72. Először is, a „kár bekövetkezésének országa” fogalomnak önálló és objektív értelmezést kell adni, anélkül azonban, hogy vitatnánk a Róma II rendelet egységességre törekvését.
73. Amint azt már korábban említettem, a tagállami jogszabályok között lényeges különbségek mutatkoznak a valamely személy családtagjait ért károk jellege és mértéke tekintetében. Abban az esetben, ha a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerinti kárra úgy kellene tekinteni, hogy az az elhunyt személy által közvetlenül elszenvedett káron felül valójában az említett személy jogutódjai által elszenvedett, saját jogon alapuló kár összességét jelenti, úgy félő, hogy a bíróság által megállapítandó tényállás az érintett személy szokásos tartózkodási helye szerinti különböző jogszabályok hatálya alá tartozó több jogviszonyra bomlana. Márpedig úgy tekinthető, hogy a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános szabály alapján figyelembe vett kapcsoló tényezők korlátozásával (lásd: a jelen indítvány 25. és 26. pontja) a jogalkotó szintén az egyes helyzetekre alkalmazható jogszabályok számának csökkentésére törekedett.
74. Ebben az összefüggésben, ha az általános szabályt akképpen értelmezzük, hogy a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt, „a kár bekövetkezésének országa” kifejezés alatt a közvetlen kár bekövetkezésének helye – jelen esetben a halálos baleset helye – értendő, úgy ezen értelmezésnek megvan az az előnye, hogy egyszerű és objektív, feltéve, hogy a hivatkozott károk összessége ténylegesen ugyanazon forrásból származik. Amint a kérdést előterjesztő bíróság maga is megemlítette, a baleset bekövetkezésének helye szerinti jog alkalmazása megakadályozza különösen azt, hogy a bírósági értékelés tárgyát képező eseményt több különböző és – a megnevezett károsultak lakóhelye szerinti jog függvényében – eltérő jog hatálya alá tartozó részre bontsák.
75. Másodsorban úgy látom, hogy ez az értékelés maradéktalanul összhangban áll a Róma II rendelet kidolgozásakor megvalósítani kívánt előreláthatósággal. Ugyanis az esetek többségében a felelős személy képes előrelátni a saját és azon személyek magatartásának más országokban megvalósuló következményeit, akiknek a magatartásáért felelős. Hasonlóképpen, a károsult főszabály szerint ismeri azt a jogszabályi környezetet, amelyben saját magát vagy vagyontárgyait kockázatnak teszi ki. Más szavakkal, a felelős személy és a károsult egyaránt ismeri az esetlegesen bekövetkező károk országában vagy országaiban alkalmazandó jogot és azzal kapcsolatban megtette a szükséges – különösen a biztosítással kapcsolatos – intézkedéseket.(35)
76. Harmadsorban, a Róma II rendeletben foglalt, az alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó általános szabály más szabályokkal ellentétben(36) semleges. Márpedig, ha a közúti balesetben elhunyt személy jogutódjainak vagyoni kárát vesszük példaként, a jelek szerint veszélybe kerülne a jog semlegessége, amennyiben e kár mindig a károsult lakóhelyéhez kapcsolódik.
77. Negyedszer, számomra ez az értelmezés összeegyeztethetőnek tűnik a nemzetközi magánjog kapcsoló tényezőit megerősítő másik elképzeléssel, nevezetesen a közelség elvével is, amelynek célja, hogy az adott helyzetet a lehető legnagyobb mértékben a hozzá legszorosabban kapcsolódó ország jogához csatolja. Ugyanis, jóllehet a baleset helyszíne kétségtelenül kapcsolatban van a felelősség megállapításához szükséges egyéb feltételekkel, ez nem feltétlenül igaz a közvetett károsult lakóhelyére.(37)
78. Az alapügy példájánál maradva meg kell jegyezni, hogy a közúti balesetek áldozatainak garanciaalapja által kijelölt társaságként az Allianz biztosítótársaság alperesi minőségben való fellépése a halálos balesetért felelős jármű azonosításának hiányában éppen az olasz jog alapján vált lehetővé.(38)
79. Végül hangsúlyozni kell, hogy a Róma II rendelet olyan korrekciós mechanizmusokat vezet be, amelyek révén többféleképpen enyhíthető a kár bekövetkezésének helyén alapuló szabály látszólagos merevsége.
80. Először is, mellőzni kell a kár bekövetkezésének helye szerinti jog alkalmazását abban az esetben, ha a károkozó és a károsult szokásos tartózkodási helye ugyanabban az országban található. Ebben az esetben ez utóbbi ország jogát kell alkalmazni. Ezen eltérés, amely az adott helyzethez szorosabban kapcsolódó ország jogát részesíti előnyben, kiküszöböli a teljességgel esetleges kapcsoló helyzeteket és hasznosabbnak bizonyul például a közúti balesetek esetében. Ezt jól illusztrálja az a példa, ahol két, Németországban regisztrált jármű, amelyeket két, Németországban lakóhellyel rendelkező személy vezet, balesetet szenved Dániában az áruszállítással kapcsolatos napi ingázás során. Ebben az esetben félretehető a lex locus damni alkalmazása a német jog javára.
81. Emellett, ha ésszerűtlen eredményhez vezetne a Róma II rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében megállapított szabály, úgy az említett rendelet 4. cikkének (3) bekezdése értelmében mellőzhető annak alkalmazása azon ország jogának javára, amely az adott helyzethez nyilvánvalóan a legszorosabban kapcsolódik. E „kivételi” záradék révén lehetőség nyílik a jogvita tárgyát képező helyzet súlypontjának tekintett ország jogának alkalmazására, például abban az esetben, ha a felelős személy és a károsult szokásos tartózkodási helye nem ugyanabban az országban található.(39) Egy ilyen záradék így maradéktalanul hasznosnak bizonyul például abban az esetben, ha – az alapügyben szóban forgó helyzettől eltérően – a baleset közvetlen áldozatának a lakóhelye, a feltételezett felelős személy lakóhelye vagy e baleset bekövetkezését övező bármely más körülmény az említett baleset bekövetkezésének országán kívül áll és szorosabban kapcsolódik egy másik országhoz.
82. Végül, amennyiben a lex loci damni bizonyos körülmények mellett kedvezőtlennek tekinthető – így ha a baleset a többé‑kevésbé közvetlen károsultak szokásos tartózkodási helyétől eltérő országban következik be –, úgy a Róma II rendelet (33) preambulumbekezdése éppen arra hívja fel a bíróságot, hogy a személyi sérüléssel kapcsolatos kár számszerűsítésekor legyen figyelemmel „az adott áldozat tényleges körülményeire, beleértve különösen a tényleges veszteséget, valamint az utókezelés és az orvosi kezelés költségeit”. A bíróságnak tehát – különösen a halálos baleset helye szerinti országban lakóhellyel nem rendelkező személyeket ért károk számszerűsítése során – a lehető legteljesebb mértékben figyelemmel kell lennie az életszínvonalbeli különbségekre, valamint az említett károsultak részéről a lakóhelyük szerinti országukban ténylegesen felmerült vagy általuk viselt költségekre.
2. Második szempont: „a kár bekövetkezésének országa” fogalom
83. Amint az a második kérdésre adott válaszból kitűnik, tekintettel arra, hogy a baleset károsultjának családtagjait ért károk e baleset közvetett következményei, a károk bekövetkezésének helye semmilyen jelentőséggel nem bír az alkalmazandó jog meghatározása során. A Brüsszeli Egyezménnyel és a Brüsszel I rendelettel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat által megerősítettek folytatásaként ugyanis a kár bekövetkezésének helye fogalmat azon esemény – a jelen esetben a közúti baleset – bekövetkezésének helyeként kell értelmezni, amely közvetlenül kárt okozott a közvetlen károsultnak.
84. Mindenesetre úgy vélem, hogy a „kár bekövetkezésének országa” fogalmat a jelen eset különös körülményeire tekintettel a közúti baleset bekövetkezésének helyeként kell értelmezni. E fogalom nem értelmezhető akképpen, hogy az magában foglalja a baleset folytán elszenvedett egyéb károk bekövetkezésének helyeit, legyen szó akár a baleset közvetlen károsultját, akár annak családtagjait ért károkról. E tekintetben nincs jelentősége az állítólagos károk vagyoni vagy nem vagyoni jellegének.
IV – Végkövetkeztetések
85. Az előző megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a trieszti bíróság által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlament és tanácsi rendelet („Róma II”) 4. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az eljáró bíróság helye szerinti államban bekövetkezett közúti balesetben elhunyt személy családtagjai által a lakóhelyük szerinti országban elszenvedett károkat az e rendelkezés értelmében vett „közvetett következményeknek” kell minősíteni. Következésképpen az ugyanebben a rendelkezésben foglalt, a „kár bekövetkezésének országa” fogalmat egy közúti baleset tekintetében úgy kell értelmezni, hogy az azon helyre utal, ahol a károkozó esemény – vagyis a közúti baleset – közvetlenül kárt okozott a közvetlen károsultnak.