Language of document : ECLI:EU:F:2012:83

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2012. június 13.(*)

„Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Határozott idejű szerződés meghosszabbításának megtagadása – Az adminisztráció mérlegelési jogköre – Gondoskodási kötelezettség – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke – Az OLAF főigazgatójának az OLAF ideiglenes személyi állománya felvételére és alkalmazására vonatkozó új politikáról szóló 2005. június 30‑i határozatának 4. cikke – Az ideiglenes alkalmazotti szerződések maximális időtartama”

Az F‑63/11. sz. ügyben,

az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján,

Luigi Macchia (az Európai Bizottság volt ideiglenes alkalmazottja, lakóhelye: Woluwé‑Saint‑Lambert [Belgium], képviselik: S. Rogrigues, A. Blot és C. Bernard‑Glanz ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall és D. Martin, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: S. Van Raepenbusch elnök (előadó), I. Boruta és E. Perillo bírák,

hivatalvezető: G. Ruiz Plaza asszisztens,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. március 14‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2011. június 1‑jén érkezett keresetlevelében L. Macchia többek között az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) megbízott főigazgatója által 2010. augusztus 12‑én hozott, a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítását megtagadó hallgatólagos határozat megsemmisítését kéri.

 Jogi háttér

2        A gondos ügyintézéshez való alapvető jogot illetően az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.

(2)      Ez a jog magában foglalja:

[…]

c) az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják.”


3        Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) 2. cikke szerint:

„Ezen alkalmazási feltételek értelmében ideiglenes alkalmazottnak kell tekinteni:

a)      [a] költségvetés egyes intézményekre vonatkozó részéhez mellékelt beosztásjegyzékben felsorolt és a költségvetési hatóságok által ideiglenesnek minősített beosztások betöltésére felvett alkalmazottakat;

      […]”

4        Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazotti szerződések időtartamával kapcsolatban az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének első bekezdése így rendelkezik:

„A 2. cikk a) pontjának hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottak határozott vagy határozatlan időre alkalmazhatók. Az ilyen, határozott időre alkalmazott alkalmazottak szerződése legfeljebb egyszer határozott időre meghosszabbítható. Minden további meghosszabbítás határozatlan időre szól.”

5        Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 11. cikkének első bekezdése szerint analógia útján alkalmazni kell az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a tisztviselők jogaira és kötelezettségeire vonatkozó 11–26. cikkének rendelkezéseit.

6        Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke ekként rendelkezik:

„Az elhalálozás miatti megszűnés esetén kívül az ideiglenes alkalmazott alkalmazotti jogviszonya megszűnik:

[…]

b)      határozott időre szóló szerződés esetén:

i.      a szerződésben meghatározott napon;

ii.      a szerződésben meghatározott felmondási idő végén, ha a szerződés biztosítja az alkalmazottnak vagy az intézménynek a korábbi megszüntetés lehetőségét […]”

7        Egyébiránt 2004. április 28‑án az Európai Bizottság elfogadta a Bizottság szervezeti egységeinél nem határozatlan időtartamra alkalmazott személyi állomány alkalmazásának maximális időtartamáról szóló, 2004. április 28‑i C (2004) 1597. sz. határozatot (a Közigazgatási tájékoztató 2004. június 24‑i 75‑2004. számában közzétett bizottsági határozat, a továbbiakban: 2004. április 28‑i bizottsági határozat). A 2004. április 28‑i bizottsági határozat az 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint többek között az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottakra vonatkozik.

8        A 2004. április 28‑i bizottsági határozat 3. cikkének (1) bekezdése szerint „a nem határozatlan időtartamra alkalmazott személy alkalmazásának” összesített teljes időtartama, az összes típusú szerződés és beosztás összeadásával, bármely tizenkét éves időszak alatt nem haladhatja meg a hat évet”.

9        Az OLAF által felvett nem határozatlan időtartamra alkalmazott személyi állományt illetően az OLAF főigazgatója által 2005. június 30‑án elfogadott, az OLAF ideiglenes személyi állománya felvételére és alkalmazására vonatkozó új politikáról szóló határozat 4. cikke szerint „a Bizottság [2004. április 28‑i] határozata 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott maximális időszak az OLAF nem határozatlan időtartamra alkalmazott személyi állománya vonatkozásában [nyolc év] bármely [tizenhat] éves időszak vonatkozásában” (a továbbiakban: nyolcéves szabály).

 A jogvita alapját képező tényállás

10      A felperes 2003. június 16‑tól négy évig dolgozott a Bizottság szolgálatában kirendelt nemzeti szakértőként.

11      Az OLAF 2005‑ben kiválasztási eljárást indított a különösen a vizsgálati és információelemzési területen szakértelemmel rendelkező ideiglenes alkalmazottak felvétele céljából. A pályázati kiírás szerint a sikeres pályázók négyéves időtartamra kerülnek alkalmazásra, a meghosszabbítás lehetőségével, a szerződés teljes időtartama azonban a 2005. június 30‑i határozatnak megfelelően nem haladhatja meg a nyolc évet. A felperes, miután sikeresen szerepelt a kiválasztási eljárás vizsgáin, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) bekezdése szerinti ideiglenes alkalmazotti szerződést írt alá a 2007. május 1‑jétől 2011. április 30‑ig tartó négyéves időtartamra.

12      2009‑ben a felperes jelentkezett a Bizottság által szervezett, AD 8‑as besorolási fokozatú, a csalás elleni küzdelemben szakértelemmel rendelkező tanácsosok felvételére irányuló belső versenyvizsgára, a pályázatát azonban nem fogadták el, mivel nem rendelkezett – a Bizottságnál tisztviselőként vagy ideiglenes alkalmazottként megszerzett – legalább három év szolgálati idővel.

13      2010. április 12‑én a felperes és négy másik ideiglenes alkalmazott a szerződésük meghosszabbítása iránti kérelmet intéztek az OLAF megbízott főigazgatójához.

14      Mivel a felperes egyáltalán nem kapott választ, ez a kérelem 2010. augusztus 12‑én hallgatólagos határozattal elutasítottnak minősült, amely határozattal szemben a felperes november 10‑én panaszt nyújtott be a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján. Az OLAF főigazgatója a munkaszerződés megkötésére jogosult hatósági minőségében a 2011. február 22‑i határozatában elutasította ezt a panaszt. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ebben a határozatban, miután említést tett arról a széles mérlegelési jogkörről, amely a határozott időre megkötött ideiglenes alkalmazotti szerződések tárgyában az adminisztráció rendelkezésre áll, kifejtette, hogy „tekintettel a költségvetés lehetőségeire, a szolgálati érdekre és [a felperes] érdemeire és képességeire […] nem teljesítheti a szerződés meghosszabbítása iránti kérelmét”. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a folytatásban a következőképpen fogalmazott:

„Azt a támogatási és ellenőrzési álláshelyet ugyanis, amelyre a [felperest] az OLAF‑nál beosztották, a szerződésének lejárta után átcsoportosítják a vizsgálati területre.

E költségvetési álláshely átcsoportosítása azon számos intézkedés közé illeszkedik, amelyet az [Európai Unió] Számvevőszékének az OLAF‑ról szóló 2005. évi különleges jelentésében és a 2010‑ben elvégzett vizsgálatra vonatkozó első következtetéseiben szereplő ismételt ajánlások alapján hoztak, és az úgyszintén szerepel az OLAF [f]elügyelő bizottságának mind a tevékenységre vonatkozó éves jelentéseiben, mind a költségvetésről szóló állásfoglalásaiban, amelyek az OLAF tevékenységének a vizsgálati tevékenységre való összpontosításának előmozdítására irányulnak.

[…]

[A]z OLAF felügyelő bizottsága a 2010. évi költségvetésre vonatkozó állásfoglalásában kiemelte, hogy az OLAF‑nak az emberi és pénzügyi erőforrások felhasználásának javítása érdekében valamennyi tevékenységét rangsorolnia kell, és főként a vizsgálati tevékenységre (a fő feladatára) kell összpontosítania az erőforrásait, és kerülnie kell, hogy az új személyi állományt az igazgatási‑támogatási és koordinációs feladatokra ossza be.

A felperes által betöltött költségvetési álláshelyet ebben az összefüggésben a vizsgálati feladatokhoz csoportosítják át, amint az álláshely új leírásához keresett profil az OLAF stratégiai orientációja alapján meghatározásra kerül.”

 A felek kérelmei

15      A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        nyilvánítsa a jelen keresetet elfogadhatónak;

–        „[e]lsődlegesen:

–        semmisítse meg az OLAF [f]őigazgatója által 2010. augusztus 12‑én, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságként hozott, a felperes szerződésének meghosszabbítását megtagadó hallgatólagos határozatot [...];

–        amennyiben szükséges semmisítse meg a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2011. február 22‑i határozatát, amelyben elutasította a felperes által előterjesztett panaszt [...];

ebből következően:

–        a személyzeti szabályzat előírásainak megfelelő szerződés‑meghosszabbítás keretében helyezze vissza a felperest az OLAF‑nál betöltött tisztségébe;

–        [m]ásodlagosan, illetve abban az esetben, ha nem ad helyt a visszahelyezés iránti fenti kérelemnek, kötelezze az alperest a felperest ért vagyoni kár megtérítésére – amelyet előzetesen és méltányossági alapon az OLAF ideiglenes alkalmazottjaként kapott díjazás és a jelenlegi állásában kapott díjazás különbözetének megfelelő összegre (vagyis mintegy havi 3000 euróra) becsül – legalább az eredeti szerződése időtartamához (négy év) hasonló időtartamra számítva, és azon túlmenően is annak feltételezéséből kiindulva, hogy ha az említett szerződést harmadik alkalommal meghosszabbítják a felperesnek joga keletkezett volna határozatlan időre szóló szerződésre;

–        [a] fentiektől függetlenül, a felperest ért nem vagyoni kár megtérítése címén kötelezze az alperest előzetesen és méltányossági alapon 5000 [euróra] becsült összeg, valamint a jelen ügyben meghozatalra kerülő ítélet időpontjától a törvényes kamatlábbal számított késedelmi kamat megfizetésére;

–        [a]z alperest kötelezze a költségek viselésére”.

16      A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        a keresetet – részben mint elfogadhatatlant, részben pedig mint megalapozatlant – utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

17      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a felperes többek között a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által 2011. február 22‑én hozott, a panaszát elutasító határozat megsemmisítését kéri. Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a formálisan valamely panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem magában foglalja azon aktusnak a Közszolgálati Törvényszék előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották, amennyiben e kérelem önmagában nem rendelkezik önálló tartalommal (lásd ebben az értelemben a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének 8. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑309/03. sz., Camós Grau kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítéletének 43. pontját).

18      A jelen esetben, amint az a fenti 14. pontból kitűnik, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság panaszt elutasító határozata indokolást tartalmaz, amely nyilvánvalóan nem szerepelt abban a hallgatólagos elutasító határozatban, amely ellen a panasz irányult. Tekintettel a pert megelőző eljárás során bekövetkezett változásokra, a sérelmet okozó eredeti aktus jogszerűségének vizsgálata során a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolást kell figyelembe venni, mivel ezen indokolás szerepe az, hogy kiegészítse az említett jogi aktust (lásd ebben az értelemben az Európai Unió Törvényszékének a T‑377/08. P. sz., Bizottság kontra Birkhoff ügyben 2009. december 9‑én hozott ítéletének 58. és 59. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ennélfogva a sérelmet okozó eredeti aktust kell megvizsgálni, méghozzá a panaszt elutasító határozatban található indokokra tekintettel. A jelen esetben, mivel a 2011. február 22‑i panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem nem rendelkezik önálló tartalommal, úgy kell tekinteni, hogy a kereset formálisan a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2010. augusztus 12‑i, a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítása iránti kérelmét elutasító határozata ellen irányul (a továbbiakban: megtámadott határozat).

 A megsemmisítés iránti kérelemről

19      A keresetének alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első nyilvánvaló értékelési hibára és hatáskörrel való visszaélésre, a második a gondos ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésére vonatkozik.

20      A felperes által hivatkozott két jogalapot együtt kell megvizsgálni.

 A felek érvei

–       A nyilvánvaló értékelési hibára és a hatáskörrel való visszaélésre alapított első jogalapról

21      A felperes úgy érvel, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a szerződése meghosszabbításának indokolása érdekében hivatkozott egyrészt a Bizottság 2004. április 28‑i határozatára, az OLAF főigazgatójának 2005. június 30‑i határozatára és különösen a nyolcéves szabályra, másrészt a 2007. február 9‑én a személyi állomány képviselői, a Bizottság Személyzeti és Igazgatási Főigazgatósága és az OLAF között lezajlott technikai egyeztetésre, amelynek során az OLAF főigazgatója kötelezettséget vállalt arra, hogy a nem határozatlan időre alkalmazott személyi állomány alkalmazására vonatkozó szabályokat a Bizottságnál hatályban lévő szabályokhoz igazítja; e technikai egyeztetés feltételeit csak a 2006. február 1‑je előtt felvett alkalmazottakra lehetett alkalmazni. A felperes ebben a tekintetben a feletteseivel folytatott különböző informális megbeszéléseket, és az OLAF megbízott főigazgatójának 2010. október 8‑i, a helyi személyzeti bizottság elnökéhez intézett feljegyzését veszi alapul, amely feljegyzés felhívta az OLAF főigazgatóságának figyelmét azon öt ideiglenes alkalmazott, köztük a felperes helyzetére, akik kérelmet nyújtottak be a szerződésük meghosszabbítása iránt. A felperes szerződése meghosszabbításának megtagadása a felperes szerint tehát a nyolcéves szabály automatikus alkalmazásából következik.

22      Márpedig a belső igazgatási határozatok – így az OLAF főigazgatójának 2005. június 30‑i határozata – nem szűkíthetik a náluk magasabb rendű jogi normák, a jelen esetben az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 8. cikkének hatályát, amely cikk semmilyen időbeli korlátot nem rögzít az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 2. cikkének a) pontja szerinti alkalmazottak szerződésének meghosszabbítása vonatkozásában. A felperes szerint ekként határozott ebben a kérdésben az Európai Unió Törvényszéke a T‑143/09. P. sz., Bizottság kontra Petrilli ügyben 2010. december 16‑án hozott ítéletének 31. és 35. pontjában (a továbbiakban: Bizottság kontra Petrilli ügyben hozott ítélet).

23      A felperes második helyen arra hivatkozik továbbá, hogy a panaszának elutasítására vonatkozó 2011. február 22‑i határozatban a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a szerződése meghosszabbításának megtagadását a szolgálati érdek alapján indokolta. Márpedig ezt az új érvelést – amelyet a 2010. április 12‑i kérelmet aláíró másik négy ideiglenes alkalmazottal vonatkozásában is elfogadtak – a felperes szerint csak a jelen ügy miatt alakították ki.

24      A panasz elutasításában található érvelés mindenképpen téves, mivel a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság már nem vonhatja ki magát az OLAF főigazgatója által a 2007. február 9‑i technikai egyeztetésen tett kötelezettségvállalás alól, amely szerint az OLAF ideiglenes személyi állományra vonatkozó politikáját „amennyire lehetséges” a Bizottság e területre vonatkozó politikájához kell igazítani, többek között azáltal, hogy a nem határozatlan időre alkalmazott személyi állomány szolgálati idejének maximális időtartamát hat évre kell csökkenteni.

25      Ezenkívül a felperes szerint a panaszt elutasító határozat előtt egyáltalán nem volt szó az OLAF tevékenységének a vizsgálati tevékenység irányába való átcsoportosításáról. Az ezen átcsoportosításra vonatkozó szándék csak a Bizottság kontra Petrilli ügyben hozott ítélet kihirdetése után jelentkezett, ráadásul a felperes számára meglepő, hogy a Számvevőszék 2005‑ből származó ajánlásait – amelyekre soha nem hivatkoztak a szerződés meghosszabbítása iránti kérelme benyújtása után a feletteseivel folytatott megbeszéléseken – hat év elmúltával hirtelen figyelembe veszik.

26      Mindenesetre a felperes által betöltött álláshelynek a vizsgálati tevékenységhez történő átcsoportosításával nem indokolható a szerződése meghosszabbításának megtagadása, mivel a felperes kellő szakértelemmel rendelkezik. A felperes ebben a tekintetben arra hivatkozik, hogy a 2005‑ben az OLAF által ideiglenes alkalmazottak felvétele céljából indított versenyvizsgán sikeres pályázó volt, továbbá hivatkozik az OLAF‑nál utoljára betöltött állásba való felvételhez előírt követelményekre, valamint azokra a tapasztalatokra, amelyeket Olaszországban a pénzügyi felügyelet terén és az európai adminisztrációnál éppen a csalás és korrupció elleni harc terén a vizsgálatok nyomon követésére és elemzésére vonatkozóan szerzett. Végül a felperes által betöltött költségvetési álláshely állítólagos átcsoportosítása csak feltételezett lehetett, mivel erre az átcsoportosításra magának panaszt elutasító határozatnak a megfogalmazása szerint csak akkor kerülhetett volna sor, amint „az álláshely új leírásához keresett profil meghatározásra kerül az OLAF stratégiai orientációja alapján”; márpedig az álláshely profilját csakúgy, mint az OLAF stratégiai orientációját még mindig nem határozták meg.

27      A Bizottság úgy válaszol, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által a felperes szerződése meghosszabbításának megtagadása céljából elfogadott indokolás a jelen esetben nem lehet más, mint a panaszt elutasító határozatba foglalt indokolás. Az a tény, hogy a technikai egyeztetést 2007‑ben tartották, azaz több évvel azelőtt, hogy a felperes a szerződésének meghosszabbítását kérelmezte volna, nyilvánvalóan nem tartozik a jelen jogvitához.

28      Ezt követően a Bizottság emlékeztet az Unió intézményei számára a szervezeti egységeiknek a rájuk bízott feladatoknak megfelelő szervezése, valamint erre tekintettel a rendelkezésükre álló személyi állomány beosztása terén elismert széles mérlegelési jogkörre – ez utóbbit illetően azzal a feltétellel elismert, hogy e beosztás a szolgálati érdeknek megfelelően történik –, amelynek következtében az ideiglenes alkalmazotti szerződés meghosszabbítása nem jognak, hanem pusztán a hatáskörrel rendelkező hatóság értékelésére bízott egyszerű lehetőségnek minősül, a Bizottság ebben a tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑160/04. sz., Potamianos kontra Bizottság ügyben 2008. október 15‑én hozott ítéletének 30. pontjára és a Közszolgálati Törvényszék F‑54/08. sz., Bernard kontra Europol ügyben 2009. július 7‑én hozott ítéletének 46. pontjára hivatkozik. A Bizottság úgy véli, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság teljes körűen indokolta a megtámadott határozatot a szolgálati érdekre tekintettel, amely utóbbi rugalmas fogalom, és annak meghatározása – teret engedve az adminisztráció széles mérlegelési jogkörének – idővel változhat.

29      A Bizottság úgy érvel, hogy mind a Számvevőszék, mind az OLAF felügyelő bizottsága ajánlásokat adott ki bizonyos típusú álláshelyeknek – így a felperes által betöltött álláshelynek – a vizsgálati területre való átcsoportosítása érdekében. A Bizottság ezt azzal egészíti ki, hogy a felperes által a szerződése időtartama alatt végzett munka minőségét nem kérdőjelezték meg, azonban a személyi állomány kilátásba helyezett átcsoportosításával összefüggésében a szerződésének meghosszabbítása nem volt feltétlenül szükséges, és azt nem igazolta semmilyen szolgálati érdeknél fontosabb nyomós indok, amely érdeket nem lehet azonos szintre helyezni a felperesnek a szerződése meghosszabbításához fűződő személyes érdekével.

30      A Bizottság szerint nem lehet szó hatalommal való visszaélésről sem. A felperes által az ezen kifogás alátámasztására előterjesztett egyetlen tény az az állítás, amely szerint a panaszt elutasító határozatban található érvelés a Bizottság kontra Petrilli ügyben hozott ítélet kihirdetése után merült fel. Márpedig ez nem elegendő bizonyíték annak igazolásához, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az általa hivatkozottaktól eltérő célok elérése érdekében tagadta meg a felperes szerződésének meghosszabbítását. Ezenfelül a Bizottság úgy érvel, hogy az ítélkezési gyakorlatból nem következik, hogy nincs lehetősége – a szolgálati érdekre vonatkozó széles mérlegelési jogköre keretében – olyan általános hatályú belső határozatokat elfogadni, amelyekkel önmagát korlátozza a határozott idejű szerződések meghosszabbítása terén fennálló mérlegelési jogkörének gyakorlásában. Állítása szerint az uniós bíróság azt tiltotta meg számára, hogy egyedi esetekben teljes egészében lemondjon a mérlegelési jogkörének alkalmazásáról.

31      A Bizottság ezt azzal egészíti ki, hogy a Bizottság kontra Petrilli ügyben hozott ítélet az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 3b. cikke értelmében vett szerződéses alkalmazott esetére vonatkozott, és azt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 88. cikke első bekezdésének b) pontjával indokolták, amely az alkalmazottak ezen utóbbi kategóriájára vonatkozik. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazottak – így a felperes –vonatkozásában nincs hasonló rendelkezés.

32      A Bizottság azt is megjegyzi, hogy felperes által betöltött „legal officer” (az igazgatás támogatásával és a koordinációval megbízott alkalmazott) álláshelyet a felperes távozása után a kifejezetten a csalások megelőzésével megbízott „policy officer” (a politikákkal megbízott alkalmazott) álláshellyé alakították át az OLAF új stratégiai orientációjának megfelelően, amelyet – a megelőzésnek elsőbbségét biztosító – az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz, a Régiók Bizottságához és a Számvevőszékhez intézett, a Bizottság csalás elleni stratégiájáról szóló bizottsági közlemény (SEC (2011) 791 végleges) határoz meg. A Bizottság ebben a tekintetben hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az OLAF „felfrissítse” a személyi állományának ismereteit olyan személyek felvételével, akik a közelmúltban tapasztalatot szereztek a tagállamokban, különösen a jelenlegi gazdasági válsággal összefüggésben, amely megnöveli a csalás kockázatát.

33      A Bizottság szerint a felperes végső soron nem bizonyította, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a jelen esetben teljes egészében lemondott volna a mérlegelési jogköréről, és azt sem, hogy a felperes szerződése meghosszabbításának megtagadása nyilvánvalóan ellentétes volna a szolgálati érdekkel.

34      A tárgyalás során a Bizottság kifejtette, hogy a felperes által betöltött álláshelyet – amelyet a távozása után „policy officer” álláshellyé alakítottak át – azóta az egyik, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazottnak ítélték oda. A Bizottság azt is megjegyezte, hogy a határozott időre szóló szerződés meghosszabbításának megtagadása vagy azon ideiglenes alkalmazottal való új szerződés megkötésének megtagadása vonatkozásában, akinek az eredeti szerződése lejárt még abban az esetben sem volna köteles közölni a pontos indokokat, ha a Közszolgálati Törvényszék, amelynek erre nincs hatásköre, ebben a tárgyban kérdést tenne fel számára.

–       A gondos ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésére alapított második jogalapról

35      A felperes felrója a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóságnak, hogy az nem tett eleget a gondos ügyintézés és a gondoskodási kötelezettség követelményeinek, amelyeket pedig jogosan várhat el tőle a felperes. Ugyanis az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke szerint az ideiglenes alkalmazott szerződésének meghosszabbítása csak az érintett alkalmazott sajátos helyzetének, a képességeinek és azon feladatoknak az egyedi vizsgálatából következhet, amelyek ellátására az intézménynél alkalmas. Márpedig a jelen esetben nem került figyelembevételre sem a felperes egységvezetőjének értékelése, amely szerint, a felperes távozása törést okoz a szolgálat folyamatosságában, sem a felperes 2009. évre vonatkozó előmeneteli jelentésében található elismerő értékelés, sem pedig a felperesnek a többek között a strukturális alapok terén meglévő szakértelme, ami őt különösen nélkülözhetetlenné tette a szervezeti egység megfelelő működéséhez. A felperes a tárgyaláson hivatkozott az általa az OLAF vizsgálói számára 2011‑ben – a szerződésének lejárta előtt – összeállított kézikönyvre, amely a csalások felderítéséhez szükséges figyelmeztető jeleket katalogizálta.

36      Mindenesetre a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak a felperes álláshelye állítólagos átcsoportosításának végrehajtásáig meg kellett volna vizsgálnia a felperes szerződése meghosszabbításának lehetőségét, vagy a felperesnek az említett átcsoportosítás következtében betöltendő vizsgálói álláshelyre való újrabeosztásának a lehetőségét. A felperes ebben a tekintetben hivatkozik a Közszolgálati Törvényszék F‑87/08. sz., Schuerings kontra Európai Képzési Alapítvány 2010. december 9‑i ítéletének 59. pontjára, amely ítélettel szemben T‑107/11. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt, és az F‑88/08. sz., Vandeuren kontra Európai Képzési Alapítvány ügyben hozott ítélet 60. pontjára, amely ítélettel szemben T‑108/11. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt.

37      A Bizottság – nem vitatva azt a tényt, hogy a felperesnek a 2009. évre vonatkozó előmeneteli jelentése pozitív volt – úgy válaszol, hogy ennek a körülménynek önmagában nincs jelentősége annak bizonyítása szempontjából, hogy a felperes szerződésének meghosszabbítását a szolgálati érdek megkövetelte. Az ilyen álláspont azt eredményezné, hogy a szolgálati érdeket azonosnak tekintenénk az összes olyan ideiglenes alkalmazott személyes érdekével, aki kedvező előmeneteli jelentést kap, és ebben az esetben az érintettnek joga keletkezne a határozott időre szóló szerződésének meghosszabbítására, vagy akár arra, hogy határozatlan idejű szerződést kössenek vele. Ezenfelül, amint azt a Közszolgálati Törvényszék az F‑35/07. sz., Klug kontra EMEA ügyben 2008. november 27‑én hozott ítéletének 79. pontjában megállapította, az érintett alkalmazott személyes érdeke – noha azt figyelembe kell venni a szolgálati érdek értékelése során – soha nem meghatározó az intézmény számára. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság széles mozgástérrel rendelkezik a szolgálati érdek értékelése céljából, és ezt az értékelést csak azon tény kétséget kizáró bizonyítása esetén lehetne elutasítani, hogy az ideiglenes alkalmazott szerződése meghosszabbításának megtagadása nem áll ésszerű összefüggésben a szolgálati érdekkel, vagy a megtagadás magyarázata valójában valamely elfogadhatatlan indok, amit a jelen ügyben nem bizonyítottak.

38      A Bizottság úgy véli továbbá, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a felperesre hárul a közérdek megsértése bizonyításának terhe, méghozzá az adminisztráció határozatainak jogszerűségére vonatkozó vélelem alkalmazása érdekében.

39      Végül a gondoskodási kötelezettséget illetően a Bizottság vitatja a Közszolgálati Törvényszék által a fent hivatkozott Schuerings kontra Európai Képzési Alapítvány ügyben és a fent hivatkozott Vandeuren kontra Európai Képzési Alapítvány ügyben hozott ítéletekben elfogadott megoldást, és rámutat arra, hogy ezen két ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, amely folyamatban van az Európai Unió Törvényszéke előtt. A Bizottság úgy véli, hogy ez a két ítélet, amely a határozatlan időre szóló szerződések alapján foglalkoztatott alkalmazottakra vonatkozik, semmiképpen sem alkalmazható a határozott időre szóló, lejárt szerződések jogosultjai esetében.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

40      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a panaszt elutasító határozatban – amelyet a Bizottság kontra Petrilli ügyben hozott ítélet kihirdetése után hoztak, amely ítéletben a Törvényszék elutasította a Közszolgálati Törvényszék F‑98/07. sz., Petrilli kontra Bizottság ügyben 2009. január 29‑én hozott ítélete ellen a Bizottság által előterjesztett fellebbezést – a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a felperes szerződése meghosszabbításának megtagadása érdekében nem hivatkozott a nyolcéves szabályra, hanem a határozott időre szóló ideiglenes alkalmazotti szerződések meghosszabbítása terén rendelkezésére álló széles mérlegelési jogkört vette alapul, annak megjelölésével, hogy „tekintettel a költségvetés lehetőségeire, a szolgálati érdekre és [a felperes] érdemeire és képességeire […] nem engedélyezheti a szerződés meghosszabbítása iránti kérelmét”.

41      Az a körülmény, hogy a panasz elutasítása keretében a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ily módon eltávolodott a múltban – így különösen az OLAF főigazgatójának 2010. október 8‑i feljegyzésében – a nyolcéves szabály terjedelmére vonatkozóan kifejtett álláspontoktól, és olyan egyéb indokokat fogadott el, amelyek a „költségvetési lehetőségekhez”, a szolgálati érdekhez és a felperes érdemeihez és képességeihez kapcsolódnak, önmagában nem teheti jogellenessé a meghosszabbítást megtagadó határozatot, mivel a panaszeljárásnak éppen az a célja, hogy lehetővé tegye, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság újból megvizsgálja a megtámadott határozatot – a jelen esetben a hallgatólagos határozatot – a panaszos által előterjesztett kifogások alapján, adott esetben azon indokolás módosításával, amely ezen határozat hátteréből is kitűnhetett volna. Ahogyan azt a megsemmisítés iránti kérelem tárgyának vizsgálata során a Közszolgálati Törvényszék már felidézte (lásd a fenti 18. pontot), a megtámadott határozat jogszerűségét tehát a panaszt elutasító határozatban található indokolás figyelembevételével kell megvizsgálni.

42      E körülmények között nem szükséges megvizsgálni azt a kifogást, amely a nyolcéves szabályra alapított – a panaszt elutasító határozatban nem szereplő – indokolás ellen irányul, amellyel kapcsolatban ráadásul az ügy irataiból az sem tűnik ki, hogy a jelen esetben végül ténylegesen alkalmazták‑e. E kifogást tehát hatástalannak kell tekinteni.

43      A nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított jogalapot illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a határozott időre szóló szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottnak főszabály szerint egyáltalán nincs joga a szerződése meghosszabbításához, mivel ez csupán egyszerű lehetőség, amely alá van rendelve annak a feltételnek, hogy ez a meghosszabbítás összhangban álljon a szolgálati érdekkel (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑7/01. sz., Pyres kontra Bizottság ügyben 2003. február 6‑án hozott ítéletének 64. pontját; a fent hivatkozott Bernard kontra Europol ügyben hozott ítélet 44. pontját).

44      Eltérően ugyanis a tisztviselőktől, akik alkalmazásának stabilitását a személyzeti szabályzat garantálja, az ideiglenes alkalmazottak más rendszer alá tartoznak, amelynek alapja az érintett intézménnyel kötött munkaszerződésük. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke (1) bekezdésének b) pontjából kitűnik, hogy az intézmény és a határozott időre felvett ideiglenes alkalmazott közötti munkaviszony időtartamát pontosan a felek által megkötött szerződésben megállapított feltételek szabályozzák.

45      Ezenkívül az úgyszintén állandó ítélkezési gyakorlat az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek releváns rendelkezései alapján elismeri az adminisztrációnak a szerződés meghosszabbítása tárgyában fennálló széles mérlegelési jogkörét (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑330/00. és T‑114/01. sz., Cocchi és Hainz kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 17‑én hozott ítéletének 82. pontját; a Közszolgálati Törvényszék F‑8/10. sz., Gheysens kontra Tanács ügyben 2010. november 23‑án hozott ítéletének 75. pontját). Ezenfelül a bíróság által gyakorolt felülvizsgálatnak arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy tekintettel azokra a módokra és eszközökre, amelyek az adminisztráció álláspontjának kialakulásához vezethettek az adminisztráció a nem kifogásolható kereteken belül maradt‑e, és mérlegelési jogkörével nem élt‑e nyilvánvalóan hibásan.

46      A Bizottság a tárgyaláson a fenti megfontolásokból azt a következtetést vonta le, hogy a Közszolgálati Törvényszék egyáltalán nem vizsgálhatja felül a megtámadott határozat indokolását, amely indokolás az adminisztráció diszkrecionális jogkörébe tartozik.

47      A Bizottságnak erre vonatkozóan azt a választ kell adni, hogy noha az adminisztráció széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, de azért az ezen jogkör gyakorlása során elfogadott határozattal szemben előterjesztett megsemmisítés iránti kereset tárgyában eljáró Közszolgálati Törvényszék is gyakorol jogszerűségi felülvizsgálatot, és ez a felülvizsgálat több szempontra is kiterjed, függetlenül attól, hogy fennáll‑e formális indokolási kötelezettség.

48      Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszék azt is vizsgálhatja, hogy az adminisztráció a határozatát nem pontatlan vagy hiányos tényállásra alapította‑e (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑55/03. sz., Brendel kontra Bizottság ügyben 2004. október 26‑án hozott ítéletének 60. pontját). Ennek keretében a Közszolgálati Törvényszéknek azt kell vizsgálnia, hogy az adminisztráció a határozata alapját képező tényállás megállapítása érdekében hatékonyan gyakorolta‑e a rendelkezésére álló hatáskört, és figyelembe vette‑e az összes releváns tényt (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑12/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005. február 15‑én hozott ítéletének 39. pontját és a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyben 2008. július 10‑én hozott ítéletének 145. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑44/02. OP., T‑54/02. OP., T‑56/02. OP., T‑60/02. OP. és T‑61/02. OP. sz., Dresdner Bank kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének 67. pontját). Adott esetben a Közszolgálati Törvényszéknek azt is meg kell vizsgálnia, hogy az adminisztráció az adott ügy releváns tényeit részletesen illetve ténylegesen megvizsgálta‑e, azaz az adminisztráció gondosan és pártatlanul kell végezte‑e el ezt vizsgálatot (lásd az előléptethető tisztviselők érdemeinek összehasonlító vizsgálatát illetően az Elsőfokú Bíróság T‑78/92. sz., Perakis kontra Parlament ügyben 1993. november 30‑án hozott ítéletének 16. pontját és a T‑182/99. sz., Caravelis kontra Parlament ügyben 2001. május 8‑án hozott ítéletének 32. pontját; lásd még az Elsőfokú Bíróság T‑413/03. sz., Shandong Reipu Biochemicals kontra Tanács ügyben 2006. július 13‑án hozott ítéletének 63. pontját).

49      Ennélfogva a felperes által előterjesztett jogalapok keretében a Közszolgálati Törvényszék feladata annak vizsgálata, hogy az adminisztráció elkövetett‑e nyilvánvaló hibát azon tények értékelése során, amelyeket a vitatott határozat meghozatala céljából állapított meg. Márpedig az adminisztrációt megillető széles mérlegelési jogkör összefüggésében, így a jelen jogvita összefüggésében is, annak megállapításához, hogy az adminisztráció elkövetett‑e a tények mérlegelésekor olyan nyilvánvaló hibát, amely igazolja a megtámadott határozat megsemmisítését, a bizonyítékoknak, amelyeket a felperesnek kell előterjesztenie, elegendőeknek kell lenniük ahhoz, hogy a szóban forgó határozatban elfogadott tények értékelését hihetőségétől megfosszák (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑380/94. sz., AIUFFASS és AKT kontra Bizottság ügyben 1996. december 12‑én hozott ítéletének 59. pontját és a T‑289/03. sz., BUPA és társai kontra Bizottság ügyben 2008. február 12‑én hozott ítéletének 221. pontját).

50      Ezt azzal kell még kiegészíteni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a gondoskodási kötelezettség és a gondos ügyintézés elve magában foglalja többek között, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak a tisztviselő vagy az alkalmazott helyzetére vonatkozó döntés meghozatalakor – még a széles mérlegelési jogkört gyakorlása keretében is – figyelembe kell vennie a döntést befolyásoló körülmények összességét; ennek során nem csupán a szolgálati érdekre, hanem az érintett tisztviselő vagy alkalmazott érdekeire is tekintettel kell lennie (lásd a szervezeti egységek szervezését illetően a Bíróság 33/79. és 75/79. sz., Kuhner kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. május 28‑án hozott ítéletének 22. pontját és a 125/80. sz., Arning kontra Bizottság ügyben 1981. október 29‑én hozott ítéletének 19. pontját). Azonban pontosan az intézményeket a szolgálati érdek megítélésével kapcsolatban megillető széles mérlegelési jogkörre tekintettel az uniós bíróság felülvizsgálatának arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy az érintett intézmény ésszerű korlátok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörében nem nyilvánvalóan hibásan járt‑e el (lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑112/96. és T‑115/96. sz., Séché kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. július 6‑án hozott ítéletének 147–149. pontját és a T‑14/03. sz., Di Marzio kontra Bizottság ügyben 2004. március 2‑án hozott ítéletének 99. és 100. pontját).

51      A fenti megfontolásokra tekintettel e ponton meg kell vizsgálni a nyilvánvaló mérlegelési hibára, valamint a gondos ügyintézés elve és a gondoskodási kötelezettség megsértésére alapított jogalapok alátámasztására a felperes által előterjesztett érveket.

52      A panaszt elutasító határozatából kitűnik, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a felperesnek a szerződése meghosszabbítása iránti kérelmére nem adhatott kedvező választ „tekintettel a költségvetés lehetőségeire, a szolgálati érdekre és [a felperes] érdemeire és képességeire”. A határozat kifejti, hogy a felperes által betöltött álláshelyet „átcsoportosítják a vizsgálati területre”, amely átcsoportosítás az OLAF azon számos átszervezési intézkedése közé illeszkedik, amelyeket többek között a Számvevőszék és az OLAF felügyelő bizottságának ajánlásai alapján hoztak, amely ajánlások arra vonatkoznak, hogy az OLAF a „vizsgálati tevékenységre”, a „fő feladatára” „összpontosítsa” a tevékenységét, és hogy „ebben az összefüggésben a felperes által betöltött költségvetési álláshely átcsoportosításra kerül a vizsgálati feladatokhoz, amint az álláshely új leírásához keresett profil meghatározásra kerül az OLAF stratégiai orientációja alapján”.

53      Először is az egyértelmű, hogy a „költségvetési lehetőségek”, amelyekre a panasz elutasításáról szóló határozat utal, további magyarázat nélkül nem képezhették akadályát annak, hogy a felperessel új szerződést kössenek, mivel magából az említett határozatból az tűnik ki, hogy felperes álláshelyét a vizsgálati tevékenységhez kapcsolódó álláshelyhez „átcsoportosítják”. Tény, hogy – amint az a Bizottság által a tárgyaláson adott magyarázatból is kitűnik – a felperes által betöltött álláshelyet a kifejezetten a csalások megelőzésével megbízott „policy officer” álláshellyé alakították át, és jelenleg azt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazott tölti be, ami pontosan megfelel a felperes által betöltött költségvetési álláshely jellegének.

54      Kétségtelen, hogy a 2010. április 12‑i kérelmében a felperes – szó szerint értelmezve – csak a szerződésének meghosszabbítását kérte. Mindazonáltal a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság feladata az volt, hogy a gondoskodási kötelezettsége alapján teljes terjedelmében bírálja el ezt a kérelmet – amellyel a felperes lényegében az OLAF‑nál fennálló munkaviszonyát kívánta folytatni – többek között annak megvizsgálásával, hogy van‑e másik olyan, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikke a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazotti álláshely, amelyen a felperes szerződését szolgálati érdekből érvényesen meg lehetett volna hosszabbítani (a fent hivatkozott Schuerings kontra Európai Képzési Alapítvány ügyben hozott ítélet 58. és 60. pontja és a fent hivatkozott Vandeuren kontra Európai Képzési Alap ügyben hozott ítélet 59. és 60. pontja). Márpedig a Bizottság – anélkül hogy kétségbe vonta volna ilyen álláshelyek létezését – a tárgyaláson azt állította, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem végezte el e vizsgálatot, mivel úgy vélte, hogy annak elvégzésére nem köteles.

55      Másodszor, a Bizottságnak nem sikerült magyarázatot adnia a Közszolgálati Törvényszék számára arra, hogy a felperes „érdemeit és képességeit” – amelyeket a panaszt elutasító határozat említ – valójában mennyiben vette figyelembe a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a szerződés meghosszabbítása iránti kérelem elutasításának indokolásához, tekintettel a felperes közvetlen felettese által különösen a legutóbbi előmeneteli jelentéseiben megfogalmazott elismerő értékelésekre, amelyekre a felperes mind a beadványaiban mind a tárgyaláson hivatkozott. A Bizottság egyébiránt nem vitatta a felperes érdemeit és képességeit. A tárgyaláson viszont úgy érvelt, hogy noha a felperes érdemei és képességei nem tehetik indokolttá a munkaviszonyának megszűnését, azok ahhoz sem elegendőek, hogy a felperes szerződésének meghosszabbítását vagy vele új szerződés kötését indokolják. Ezt az általános, anélkül megfogalmazott állítást, hogy ahhoz – akár a tárgyaláson – bármilyen magyarázatot vagy megjegyzést fűztek volna, legalább a felperesnek az OLAF által kiemelten fontosnak tartott vizsgálati tevékenységgel kapcsolatos képességeire vonatkozóan, a Közszolgálati Törvényszék nem tekinthette kellően komoly olyan indoknak, amely a felperes érdemeire és képességeire tekintettel igazolná a munkaszerződés meghosszabbítását megtagadó határozatot. E körülmények között a panaszt elutasító határozatban foglalt, a felperes érdemeire és képességeire történő hivatkozást a megtámadott határozat megalapozottságának értékelése szempontjából tényleges jelentőség nélküli megfogalmazásnak kell tekinteni.

56      Harmadszor, és végezetül a Bizottság a szolgálati érdekre hivatkozott. A panaszt elutasító határozat ebben a tekintetben megemlíti az álláshelyeknek a vizsgálati tevékenységhez történő átcsoportosítását, amely az OLAF fő feladatához tartozik.

57      Ebben a tekintetben a felperes értékelő jelentései és szakmai képességei alapján meg kell állapítani, hogy a felperes nagy tapasztalattal rendelkezik a csalás elleni küzdelem területén, és a legutóbb az OLAF‑nál a „legal officer” tisztség gyakorlása során szerzett érdemeit a közvetlen felettesei – pontosan a szakmai képességei és tapasztalatai miatt – kellően értékelték. Az e megállapítással összefüggő további pontosítás nélkül a Bizottság azt állítja, hogy a felperesnek nem volt képesítése a „policy officer” elnevezésű új álláshely betöltésére, amellyé a korábbi álláshelyét alakították, jóllehet ennek az új álláshelynek a leírása alapvetően nem különbözik a korábbi álláshelyétől.

58      Kétségtelen, hogy az ügy irataiban egyáltalán nem állapították meg, hogy a szolgálati érdek pontosan azt követelte volna, hogy erre az új, „policy officer” elnevezésű álláshelyre egyedül a felperest nevezzék ki, sem azt, hogy a felperes és az OLAF közötti munkaviszony fenntartásának megtagadása ellentétes volna a szolgálati érdekkel, mivel az adminisztráció szolgálati érdekből és a személyzeti politikája keretében kényszerülhet arra, hogy a tevékenységének új orientációja esetén akár a kiemelkedő alkalmazottaitól is megváljon.

59      Mindazonáltal az ügyiratokból és a tárgyaláson a Bizottság által adott magyarázatokból kitűnik, hogy az adminisztráció az alkalmazotti szerződések meghosszabbítására vonatkozó politikája keretében mindenekelőtt a személyi állománya ismereteinek „felfrissítése” érdekében kívánt munkálkodni, ami lehetővé tette számára, hogy elkerülje azon szerződések meghosszabbítását vagy munkaviszonyok folytatását, amelyek végül határozatlan időre szóló szerződések megkötéséhez vezettek volna. E szándék a jelen esetben ellentétben állt azzal, hogy az adminisztráció az OLAF‑on belül egy másik ideiglenes alkalmazotti álláshelyen ténylegesen a felperessel fennálló munkaviszony fenntartására tegyen kísérletet.

60      Márpedig, noha a Közszolgálati Törvényszéknek nem feladata, hogy felülvizsgálja a valamely intézmény által a feladatai megfelelő végrehajtása érdekében folytatni kívánt személyzeti politikára vonatkozó döntéseket, ha azonban a jelen esethez hasonlóan, ideiglenes alkalmazotti szerződés meghosszabbítását megtagadó határozat megsemmisítése iránti kérelem tárgyában kell eljárnia jogszerűen megvizsgálhatja, hogy az adminisztráció által elfogadott indokolás nem teheti‑e kérdésessé a jogalkotó által a személyzeti szabályzatban meghatározott alapvető szempontokat és feltételeket, amelyek többek között annak biztosítására irányulnak, hogy a szerződéses személyi állomány tagjainak alkalmazása adott esetben idővel bizonyos mértékben folyamatossá váljon. Ekként kell tehát értelmezni az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke első bekezdését, amely szerint a 2. cikk a) pontjának hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottak szerződése legfeljebb egyszer, határozott időre meghosszabbítható, és minden további meghosszabbítás határozatlan időre szól, ami pontosan az alkalmazás bizonytalanságával szembeni küzdelemre irányuló megelőző intézkedésként értékelhető (lásd ebben az értelemben a C‑251/11. sz. Huet‑ügyben 2012. március 8‑án hozott ítélet 37. pontját). Ezt az értelmezést a gondoskodási kötelezettség is megerősíti, amelyből többek között azt a következtetést vonták le, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság feladata, hogy megkíséreljen egy olyan álláshelyet keresni, amelyen az ideiglenes alkalmazottat szolgálati érdekből, és az eset elsődleges követelményeire tekintettel megfelelően alkalmazható, vagy amelyen az alkalmazása meghosszabbítható.

61      A fentiek összességéből az következik, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítása iránti kérelemmel kapcsolatos széles mérlegelési jogköre keretében megsértette a gondoskodási kötelezettséget és egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkét, azáltal hogy általános módon a „költségvetési lehetőségekre” és a „felperes érdemeire és képességeire” hivatkozott, elmulasztva annak megkísérlését – a felperes sajátos helyzete és azon feladatok egyedi vizsgálata keretében, amelyeket képes volna az intézménynél ellátni –, hogy az általa követett szolgálati érdeknek eleget lehet‑e tenni azzal, hogy a felperesnek új feladatot és munkakört biztosítanak, tehát azzal a lehetőséggel, hogy a szerződését meghosszabbítják vagy vele új ideiglenes alkalmazotti szerződést kötnek. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ezzel az eljárásával általános és személytelen módon korlátozta az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított, az alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazotti szerződések meghosszabbítására annak érdekében vonatkozó lehetőségeket, hogy ez érintett szerződéses személyi állomány tagjainak alkalmazását bizonyos mértékben folyamatossá tegye.

62      Következésképpen ezen indokra tekintettel a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni. Egyébiránt, tekintettel arra a körülményre, hogy a Bizottság nem vette a figyelembe a szóban forgó helyzet valamennyi releváns körülményét, nem lehet határozni arról a kérdésről, hogy e körülmények értékelése során elkövetett‑e nyilvánvaló mérlegelési hibát.

 A felperes visszahelyezése iránti kérelemről és a Bizottság vagyoni kár megtérítésére való kötelezése iránti kérelemről

63      A felperes – a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által hozott, az ideiglenes alkalmazotti szerződés meghosszabbítását megtagadó határozat megsemmisítéséből következően – kéri az OLAF‑nál betöltött a tisztségébe való visszahelyezését, vagy arra az esetre, ha a visszahelyezés iránti kérelmének nem adnak helyt, azon díjazások közötti különbség megfizetését, amelyet egyrészről az OLAF ideiglenes alkalmazotti minőségében korábban kapott, másrészt amelyet jelenleg kap, éspedig négyéves vagy azt meghaladó időszak tekintetében, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a szerződését – határozatlan időre – harmadszor is meghosszabbítják.

64      A felperesnek az OLAF‑hoz való visszahelyezése iránti kérelmét illetően emlékeztetni kell arra, hogy egy jogi aktus megsemmisítésével a bíróság e jogi aktust visszaható hatállyal kiiktatja a jogrendből, illetve amennyiben a megsemmisített jogi aktust már végrehajtották, joghatásainak megszüntetése céljából vissza kell állítani azt a jogi helyzetet, amelyben a felperes a megsemmisített jogi aktus elfogadása előtt volt (a Közszolgálati Törvényszék F‑1/05. sz., Landgren kontra Európai Képzési Alapítvány ügyben 2006. október 26‑án hozott ítéletének 92. pontja és az F‑83/09. sz., Kalmár kontra Europol ügyben 2011. május 26‑án hozott ítéletének 88. pontja, amely ítélettel szemben T‑455/11. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt). Ezenkívül az EUMSZ 266. cikknek megfelelően az az intézmény, amelyeknek aktusát semmisnek nyilvánították, köteles „megtenni az Európai Unió Bírósága ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket”.

65      Ebben a tekintetben azt is hangsúlyozni kell továbbá, hogy a megtámadott határozat megsemmisítésére azért került sor, mert a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem folytatta le – többek között az őt terhelő gondoskodási kötelezettség alapján – a tények teljes körű és részletes vizsgálatát a szolgálati érdekre és a felperes érdemeire és képességeire tekintettel.

66      Ebben az összefüggésben semmi esetre sem lehet kizárni, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak az lesz az álláspontja, hogy az ügy iratainak teljes és részletes ismételt vizsgálatát követően, a jelen ítélet indokolásának figyelembevételével újból meghozhatja a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítását megtagadó határozatot.

67      Következésképpen a Közszolgálati Törvényszék nem kötelezheti a Bizottságot a felperes illetményének attól az időponttól számított megfizetésére, amikor a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság helytelenül úgy határozott, hogy nem hosszabbítja meg a felperes szerződését. Ebből az következik, hogy nem lehet helyt adni a felperes erre vonatkozó kérelmének.

 A Bizottság nem vagyoni kár megtérítésére történő kötelezése iránti kérelemről

68      A felperes lényegében azon nem vagyoni kár megtérítését kéri, amelyet állítólag mind a megsemmisítés iránti kérelemben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jogellenes eljárása miatt, mind azon gondosság hiánya, sőt teljes mellőzése miatt szenvedett el, amellyel a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az ügyét kezelte. A felperes ideiglenesen 5000 euróra értékeli a nem vagyoni kárát.

69      Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a keresetlevél egyáltalán nem tartalmaz bizonyítékot azon kérdés vonatkozásában, hogy az állítólagos nem vagyoni kárt lehet‑e teljes mértékben orvosolni az annak okát képező megtámadott határozat megsemmisítésével.

70      Következésképpen a nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet el kell utasítani.

 A költségekről

71      Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a értelmében, ha az említett szabályzat második címe nyolcadik fejezetének többi rendelkezése alapján a Közszolgálati Törvényszék másként nem határoz, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

72      A jelen ítéletben kifejtett indokolásból kitűnik, hogy a felperes pernyertes lett az elsődleges kérelme, azaz a megtámadott határozat megsemmisítése tekintetében. Ezenkívül a felperes a kérelmében kifejezetten kérte, hogy a Bizottságot kötelezzék a költségek megfizetésére. Mivel az ügy körülményei nem teszik indokolttá az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását a Bizottságot arra kell kötelezni, hogy a saját költségein kívül viselje a felperes részéről felmerült költségeket is.

A fenti indokok alapján

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Közszolgálati Törvényszék az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) megbízott főigazgatójának az L. Macchia ideiglenes alkalmazotti szerződésének meghosszabbítása iránti kérelmet elutasító 2010. augusztus 12‑i határozatát megsemmisíti.

2)      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Bizottság maga viseli saját költségeit, és köteles viselni az L. Macchia részéről felmerült költségeket.

Van Raepenbusch

Boruta

Perillo

Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. június 13‑i nyilvános ülésen.

W. Hakenberg

 

      S. Van Raepenbusch

hivatalvezető

 

      elnök


* Az eljárás nyelve: francia.