AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK VÉGZÉSE
(első tanács)
2014. szeptember 10.
F‑44/09. DEP. sz. ügy
Brigitte Knöll
kontra
Európai Rendőrségi Hivatal (Europol)
„Közszolgálat – Eljárás – Költségek megállapítása”
Tárgy: A Knöll kontra Europol ügyben hozott ítéletet (F‑44/09, EU:F:2010:68) követően B. Knöll által az eljárási szabályzat 92. cikke alapján benyújtott, költségek megállapítása iránti kereset.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék az Európai Rendőrségi Hivatal által B. Knöll számára megtérítendő költségek összegét 1343,18 euróban állapítja meg, amely után a jelen végzés kézbesítésétől számítva a kifizetésig késedelmi kamatot kell fizetni, amely mértéke az Európai Központi Bank által, a főbb refinanszírozási műveleteknél az érintett időszakban alkalmazott kamatlábnak két százalékponttal növelt mértéke alapján számítandó ki.
Összefoglaló
Bírósági eljárás – Költségek – Megállapítás – Megtérítendő költségek – Figyelembe veendő elemek – A fél és ügyvédje között a munkadíj vonatkozásában létrejött megállapodás – Kizártság
(A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 91. cikk, b) pont)
Az uniós bíróság nem arra van felhatalmazva, hogy megállapítsa a felek által saját ügyvédeiknek fizetendő munkadíjat, hanem arra, hogy meghatározza azon összeget, amelynek erejéig e díjazások megtérítése a költségekben marasztalt féltől követelhető. Következésképpen a megtérítendő költségek Közszolgálati Törvényszék általi megállapításához nem szükséges azon költségek megfizetésének bizonyítása, amelynek megtérítését kérik.
A költségek megállapítása iránti kérelem elbírálásakor ugyanis az uniós bíróságnak nem kell figyelembe vennie az érdekelt felek és a meghatalmazottjaik vagy tanácsadóik között e tekintetben létrejött esetleges megállapodást.
Ebből kifolyólag az a tény, hogy a felperes és ügyvédjei között létrejött megállapodás értelmében a felperes nem fizet munkadíjat az ügyvédeknek, nincs hatással a felperesnek az alapeljárás keretében felmerült költségek megtérítéséhez való jogára.
(lásd a 14., 19. és 20. pontot)
Hivatkozás:
Bíróság: Leeuwarder Papierwarenfabriek kontra Bizottság végzés, 318/82, EU:C:1985:468, 2. pont; C. A. S. kontra Bizottság végzés, C‑204/07 P‑DEP, EU:C:2009:526, 13. pont; Kronofrance kontra Németország és társai végzés, C‑75/05 P‑DEP és C‑80/05 P‑DEP, EU:C:2013:458, 30. pont.