MELCHIOR WATHELET
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. augusztus 7.(1)
C‑310/18. PPU. sz. ügy
Spetsializirana prokuratura
kontra
Emil Milev
(a Spetsializiran nakazatelen sad [szakosított büntetőbíróság, Bulgária] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – (EU) 2016/343 irányelv – 3., 4. és 10. cikk – Az ártatlanság vélelme – A bűnösségre történő nyilvános utalások – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6., 47. és 48. cikke – A szabadsághoz való jog – A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog – Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog – Az előzetes letartóztatás törvényességének felülvizsgálatára irányuló eljárás”
I. Bevezetés
1. A Bíróság Hivatalához a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) által 2018. május 11‑én benyújtott jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv(2) 3. cikkének, 4. cikke (1) bekezdésének és 10. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. és 48. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2. E kérelmet egy üzletben elkövetett fegyveres rablás miatt büntetőeljárás alatt álló Emil Milev által a vele szemben elrendelt előzetes letartóztatás kényszerintézkedés megszüntetése iránti indított eljárás keretében terjesztették elő.
II. Jogi háttér
A. A nemzetközi jog
1. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény
3. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezménynek (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) a „Szabadsághoz és biztonsághoz való jog” című 5. cikke a következőket mondja ki:
„(1) Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján:
[…]
c) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel abból a célból, hogy e bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák, vagy amikor észszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése után a szökésben;
[…]
(3) E cikk 1.c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt haladéktalanul bíró vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani, és a letartóztatott vagy őrizetbe vett személynek joga van arra, hogy észszerű időhatáron belül tárgyalást tartsanak ügyében, vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra helyezés olyan feltételekhez köthető, melyek biztosítják a tárgyaláson való megjelenést.
(4) Szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el.
[…]”
4. Az EJEE „Tisztességes tárgyaláshoz való jog” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. […]
(2) Minden bűncselekménnyel vádolt átadott személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.
[…]”
B. Az uniós jog
1. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés
5. Az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Amilyen mértékben az a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében szükséges, az Európai Parlament és a[z Európai Unió] Tanács[a] rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg. E szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségeket.
E szabályozási minimumok a következőkre vonatkoznak:
[…]
b) a személyek jogai a büntetőeljárásban,
[…]”
2. A Charta
6. A Charta 6. cikke kimondja, hogy „[m]indenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz”.
7. A Charta „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikke értelmében:
„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.
Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.
[…]”
8. A Charta „Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog” című 48. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.
(2) Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.”
9. A Charta „Alkalmazási kör” című 51. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását.”
10. A Charta „A jogok és elvek hatálya és értelmezése” címet viselő 52. cikkének (3) bekezdése a következőket mondja ki:
„Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az [EJEE‑ben] biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.”
3. A 2016/343 irányelv
11. A 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdése értelmében:
„Az ártatlanság vélelmét sértené, ha a hatóságok nyilvános nyilatkozatai vagy az igazságügyi határozatok – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utalnának egészen addig, amíg e személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították. Az ilyen nyilatkozatok és igazságügyi határozatok nem tükrözhetnek olyan véleményt, hogy az említett személy bűnös. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket – így például a vádemelést –, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása és nem érinti az olyan igazságügyi határozatokat, amelyek eredményeként valamely felfüggesztett büntetés végrehajthatóvá válik, feltéve, hogy tiszteletben tartották a védelemhez való jogot. Nem érinti ez az olyan igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak – így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat –, feltéve, hogy az említett határozatok nem utalnak bűnösként a gyanúsítottra vagy a vádlottra. Előfordulhat, hogy az illetékes hatóságnak az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll‑e rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást.”
12. A 2016/343 irányelv (48) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Mivel ezen irányelv minimumszabályokat határoz meg, a tagállamok kiterjeszthetik az ezen irányelvben meghatározott jogokat annak érdekében, hogy magasabb szintű védelmet nyújtsanak. A tagállamok által nyújtott védelem szintje sosem csökkenhet a Charta vagy az EJEE által biztosított, a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága [a továbbiakban: EJEB] által értelmezett standardok alá.”
13. A 2016/343 irányelv „Hatály” című 2. cikke ekképp rendelkezik:
„Ezt az irányelvet azokra a természetes személyekre kell alkalmazni, akik büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak. Ezt az irányelvet a büntetőeljárás minden szakaszában alkalmazni kell, attól a pillanattól kezdve, amikor valamely személyt bűncselekmény vagy feltételezett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak vagy vádolnak meg, azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e az érintett bűncselekményt.”
14. A 2016/343 irányelv „Az ártatlanság vélelme” című 3. cikke az alábbiakat mondja ki:
„A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak mindaddig ártatlannak tekintendők, amíg bűnösségüket jogszerűen meg nem állapították.”
15. A 2016/343 irányelv „A bűnösségre történő nyilvános utalások” című 4. cikke a következőket írja elő:
„(1) A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy egészen addig, amíg a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségét jogszerűen meg nem állapították, a hatóságok nyilvános nyilatkozatai, valamint az igazságügyi határozatok – a bűnösséget megállapító határozatokat kivéve – ne utaljanak az említett személyekre úgy, mintha bűnösök lennének. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti azokat az igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak.
(2) A tagállamok biztosítják, hogy – ezen irányelvvel, és különösen annak 10. cikkével összhangban – az e cikk (1) bekezdésében megállapított, a gyanúsítottakra vagy a vádlottakra bűnösként való utalás tilalmának megsértése esetére megfelelő intézkedések álljanak rendelkezésre.
[…]”
16. A 2016/343 irányelv „Jogorvoslatok” című 10. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A tagállamok a gyanúsítottak és a vádlottak számára az ezen irányelv által biztosított jogaik megsértése esetére hatékony jogorvoslatot biztosítanak.
(2) A bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó nemzeti szabályok és rendszerek sérelme nélkül a tagállamok biztosítják a védelemhez való jog és az eljárás tisztességességének tiszteletben tartását a gyanúsított vagy a vádlott által a hallgatáshoz való jog, vagy az önvádra kötelezés tilalma megsértésével tett nyilatkozatok, vagy az így szerzett bizonyítékok mérlegelésekor.”
C. A bolgár jog
17. A Nakasatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló bolgár törvény, a továbbiakban: NPK) 56. cikke (1) bekezdésének megfelelően „a terhelttel szemben kényszerintézkedést lehet alkalmazni […] ha az iratokban szereplő bizonyítékok alapján megalapozott annak a gyanúja, hogy a terhelt követte el a bűncselekményt, valamint ha az NPK 57. cikkében felsorolt valamely ok azt indokolttá teszi”.
18. Az NPK 57. cikke értelmében „a kényszerintézkedéseket annak megakadályozása érdekében kell elrendelni, hogy a terhelt megszökjön, bűncselekményt kövessen el, vagy akadályozza a vele szemben hozott jogerős büntetőítélet végrehajtását”.
19. Az NPK 58. cikke a kényszerintézkedések között említi az előzetes letartóztatást.
20. Az NPK 63. cikke szerint „az előzetes letartóztatás intézkedést akkor kell elrendelni, ha megalapozott annak gyanúja, hogy a terhelt szabadságvesztéssel vagy súlyosabb büntetéssel büntetendő bűncselekményt követett el, és az ügyben előterjesztett bizonyítékok alapján fennáll a valós veszélye annak, hogy a terhelt elrejtőzik, vagy bűncselekményt követ el”.
21. Az NPK 65. cikkének (4) bekezdése értelmében a tárgyalást előkészítő szakaszban a terhelt bármikor kérheti az elrendelt előzetes letartóztatás kényszerintézkedés felülvizsgálatát és „[a] bíróság megvizsgálja a fogva tartás törvényességével kapcsolatos valamennyi körülményt […]”.
III. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
22. E. Milevet fegyveres rablással gyanúsították, amelyekre a Billa üzletlánc egyik szófiai (Bulgária) áruházában került sor. Ugyanakkor, mivel a nyomozás nem tudta a terhelő bizonyítékokat összegyűjteni, nem helyezték őt vád alá. A nyomozást 2009. július 31‑én felfüggesztették anélkül, hogy egyetlen gyanúsítottat azonosítottak volna, és bárki ellen eljárást indítottak volna.
23. Időközben két másik ügyben indult eljárás(3) E. Milevvel szemben. Az első ügyben a bíróság elutasította E. Milev előzetes letartóztatásba helyezését, mivel úgy ítélte meg, hogy BP elsődleges tanú tanúvallomásai nem voltak hitelesek. Az ügyben még nem hoztak érdemi bírósági határozatot.
24. A második ügyben E. Milevet 2013. november 24‑től 2018. január 9‑ig fogva tartották, január 9‑én valamennyi vádpont alól felmentették. A bíróság e felmentést többek között arra a megállapításra alapította, hogy BP tanúvallomásai nem voltak hitelesek.(4)
25. A szóban forgó két ügyben BP tanú különböző, E. Milev részvételével elkövetett bűncselekményekre vonatkozó számos vallomást tett. E vallomások egyike sem utalt a 2018. december 30‑án egy áruházban elkövetett fegyveres rablásra.
26. A 2008. december 30‑án elkövetett fegyveres rablásra vonatkozó ügyet 2018. január 11‑én újból megnyitották.
27. Ugyanazon a napon BP tanút kihallgatták. Utalt arra, hogy E. Milevvel és harmadik személyekkel tervelték ki ezt a fegyveres rablást, azonban E. Milev nem jött el a megbeszélt időpontban. Ezt követően BP a médiából értesült a fegyveres rablás elkövetéséről és E. Milev azt mondta neki, hogy másokkal együtt ő követte azt el. BP jelezte, hogy azért tanúskodott hosszú idő után, mert félt E. Milevtől, és amikor megtudta, hogy E. Milevet szabadon engedik egy korábbi ügyben hozott felmentő határozatot követően, aggódott és ekkor határozta el, hogy megteszi ezt a vallomást. BP tanúnak mutattak egy videofelvételt a fegyveres rablásról és ő határozottan állította, hogy az egyik támadóban felismerte E. Milevet.
28. Ugyanazon a napon, 2018. január 11‑én E. Milevvel szemben eljárást indítottak a szóban forgó fegyveres rablás miatt,(5) valamint letartóztatták bíróság elé állítás céljából, hogy az határozzon az előzetes letartóztatás elrendeléséről.
29. Első fokon az E. Milev előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványnak helyt adtak azzal az indokkal, hogy BP tanú vallomásai prima facie hitelesek voltak. Másodfokon az előzetes letartóztatást helybenhagyták, BP tanú részletes vallomásai, valamint azon indok alapján, hogy a tanú büntetőjogi felelősségét hamis tanúzás miatt meg lehet állapítani.
30. A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmében rámutat, hogy a két bírósági eljárás elkülönítve vizsgálta BP tanúvallomásait, anélkül, hogy azokat más, mentő bizonyítékokkal összehasonlították volna. Az E. Milev védője által e tekintetben előterjesztett érvekre nem érkezett válasz.
31. A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a fogva tartás felülvizsgálata keretében hozott bírósági határozatok keretében az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a bizonyítékok részletes elemzése nem szükséges és csak BP vallomásait vizsgálta. Az elsőfokú bíróság emellett úgy ítélte meg, hogy a letartóztatás fenntartásához elegendő a terhelő bizonyítékok kisebb bizonyító ereje.
32. A másodfokú bíróság BP tanúvallomásai alapján ismét helybenhagyta ezt a megállapítást. Határozatában kiemelte, hogy „nagyon általános jelleggel vizsgálta e tanúk vallomásait” és hogy a bizonyítékok, „noha sommásak, […] alátámasztják a részvétel feltételezését […]; tekintettel arra, hogy azokat nem cáfolták más bizonyítékok, a fellebbviteli bíróság azoktól nem tud elvonatkoztatni”.
33. Az előzetes letartóztatás második felülvizsgálata keretében hozott bírósági határozat ugyanebbe az irányba mutat. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy „[…] 2017. november 5‑ét – az NPK módosításának időpontját – követően az ezen eljáráshoz előírt megalapozott gyanú fennáll. A bíróság az ügy bizonyítékainak nagyon általános vizsgálatát követően határoz a gyanú fennállásáról. Az NPK említett módosítását követően egyetlen esetben sem lehet alaposan vizsgálni az ügy bizonyítékait […]. A vallomásoknak és bizonyítékoknak e nagyon általános vizsgálata keretében […] általános valószínűséget és egy esetleges részvétel gyanúját kell megállapítani […]”.
34. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az E. Milev védője által BP részrehajlására és hitelességének hiányára vonatkozóan előterjesztett érveket a bíróság egy esetben sem vitatta meg és a kifejezetten hivatkozott érvekre nem érkezett válasz.
35. E. Milev úgy véli, hogy a „megalapozott gyanúnak” a bolgár jogban az előzetes letartóztatás előfeltételeként előírt kritériumát úgy kell értelmezni, ahogyan azt az EJEB 1990. augusztus 30‑i Fox, Campbell és Hartley kontra Egyesült Királyság ítéletében (CE:ECHR:1990:0830JUD001224486) meghatározta, tehát e kritérium objektív adatok fennállását követeli meg, amelyek valamely objektív megfigyelőt meg tudnak győzni arról, hogy az érintett személy valószínűleg elkövette a szóban forgó bűncselekményt. E. Milev emellett konkrét érveket terjesztett elő BP tanú hitelességének hiányára vonatkozóan, továbbá számos, BP tanú vallomásainak hitelességének felülvizsgálatára irányuló kérelmet terjesztett elő.
36. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az NPK 2017. november 5‑i reformját megelőzően a bíróság csak akkor tartotta fenn a vádlott letartóztatását, miután jelentős fokú meggyőződése alakult ki arra vonatkozóan, hogy ténylegesen fennáll annak „megalapozott gyanúja”, hogy az érintett személy elkövette a bűncselekményt. A bíróság a megalapozott gyanú fennállásáról azt követően határozott, hogy „az ügy minden iratát alaposan megismerte és szabadon értékelte a terhelő és mentő bizonyítékok hitelességét, valamint pontos és egyértelmű választ adott a vádlott védője által előterjesztett érvekre”.
37. Ezenkívül az NPK 29. cikke (1) bekezdése 1. pontjának d) alpontja(6) alapján kifejezetten tiltott volt, hogy az előzetes letartóztatás intézkedés elrendeléséről vagy fenntartásáról határozatot hozó bíróság a tárgyalási szakaszban határozzon a vádról és büntető ítéletet hozzon e bűnösségről. E tilalom azon a tényen alapul, hogy a „megalapozott gyanú” fennállásának vagy hiányának megállapításával és a bizonyítékok hitelességének megvitatásával a bíróság már kialakított egy véleményt az ügy tárgyáról.
38. Az EJEB által hozott elmarasztaló ítéletek sorozatát követően 2017. november 5‑én módosították az NPK‑t. A reform során hatályon kívül helyezték az NPK 29. cikke (1) bekezdése 1. pontjának d) alpontjában előírt kifejezett tilalmat. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy „[e]nnélfogva a nemzeti bíróságoknak a megalapozott gyanút ettől kezdve a tárgyalást előkészítő szakaszban is vizsgálniuk kell, ugyanakkor meg kell őrizniük pártatlanságukat”.
39. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az NPK 29. cikke (1) bekezdése 1. pontja d) alpontjának hatályon kívül helyezése az ítélkezési gyakorlat új hullámát alapozta meg azon kérdést illetően, hogy fennáll‑e a „megalapozott gyanúja” annak, hogy a terhelt követte el a bűncselekményt. E tekintetben a bíróságnak a bizonyítékokat csak prima facie és nem részletesen kell figyelembe vennie. Ebből következik, hogy a bíróság „a bizonyítékokat csak felsorolhatja, de nem szembesítheti és nem is fűzhet hozzá megjegyzést, jelezve, hogy melyeket tekinti hitelesnek és miért; csak általános és meghatározatlan módon, a »gyanú állapotát« leírva jelezheti, hogy lehetséges, hogy a terhelt követte el a szóban forgó bűncselekményt, de nem fejezhet ki olyan egyértelmű meggyőződést, hogy a bizonyítékokból kellően meggyőző valószínűséggel megállapítható, hogy a terhelt követte el a bűncselekményt; végül a bíróság nem adhat egyértelmű és konkrét választ a terhelt védője által előterjesztett érvekre, amennyiben ez arra kötelezné a bírót, hogy határozottabb véleményt fejtsen ki a szóban forgó bűncselekmény elkövetéséről, és hogy ütköztesse a bizonyítékok közötti állítólagos ellentmondást vagy azok hitelességének meglétét vagy hiányát”.
40. Más szavakkal kettős korlátozás áll fenn, nevezetesen az anyagi jog szempontjából a bíró a határozatában nem utalhat a meglévő mély meggyőződésre, amely szerint a terhelt követte el a bűncselekményt, és eljárási szempontból tilos a bizonyítékok ütköztetése és annak jelzése, hogy melyik hiteles és miért.
41. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy bár az új ítélkezési gyakorlat célja a bíró pártatlanságának megőrzése a megalapozott gyanúról történő határozathozatal során, a gyakorlatban azonban ez a terhelt előzetes letartóztatásra vonatkozó jogvédelme szintjének csökkenéséhez vezet.
42. Ehhez hozzáteszi, hogy ezzel az új ítélkezési gyakorlattal nem mindenki ért egyet. A nemzeti bírák jelentős része úgy véli, hogy a terhelt előzetes letartóztatásának fenntartásához az ártatlanság vélelme annak erősebb és magasabb szintű valószínűségét írja elő, hogy elkövette a bűncselekményt. A nemzeti bíróságok úgy ítélik meg, hogy a védelemhez való jog megköveteli, hogy részletesebben ütköztessék a bizonyítékokat, és hogy a terhelt védője által hivatkozott kifogásokra konkrét választ adjanak.
43. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethető‑e a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésének negyedik és ötödik mondatával, (48) preambulumbekezdésével, 3. cikkével, 4. cikke (1) bekezdésének második mondatával, 10. cikkével, valamint [a Charta] 47. és 48. cikkével az a nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely valamely »előzetes letartóztatás« kényszerintézkedés fenntartását (négy hónappal a vádlott letartóztatását követően) »megalapozott gyanú« fennállásától teszi függővé, amely úgy értendő, mint annak prima facie megállapítása, hogy a vádlott elkövethette‑e a szóban forgó bűncselekményt?
Vagy pedig az a nemzeti ítélkezési gyakorlat egyeztethető össze a fent említett rendelkezésekkel, amely »megalapozott gyanú« alatt annak erős valószínűségét érti, hogy a vádlott elkövette a szóban forgó bűncselekményt?
2) Összeegyeztethető‑e a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésének negyedik és ötödik mondatával, (48) preambulumbekezdésével, 4. cikke (1) bekezdésének második mondatával, 10. cikkével, valamint [a Charta] 47. cikkével az a nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely előírja a bíróság számára – amely a már elrendelt »előzetes letartóztatás« kényszerintézkedés módosítására irányuló kérelemről határoz –, hogy a terhelő és a mentő bizonyítékok összehasonlítása nélkül indokolja határozatát, még akkor is, ha a vádlott védője e tekintetben érveket terjesztett elő – mivel e korlátozás egyetlen indoka, hogy a bírónak meg kell őriznie pártatlanságát arra az esetre, ha az érdemi vizsgálat céljából ezen ügyet rá osztanák ki?
Vagy pedig az a nemzeti ítélkezési gyakorlat egyeztethető össze a fent említett rendelkezésekkel, amely szerint a bíróság a bizonyítékokat részletesen és konkrétan vizsgálja, és a vádlott védőjének érveire egyértelmű választ ad, még akkor is, ha így kockáztatja, hogy nem vizsgálhatja az ügyet, sem a bűnösségre vonatkozóan nem hozhat végleges határozatot, ha az említett ügyet az érdemi vizsgálat céljából rá osztják – ami azzal járna, hogy más bíró vizsgálja az ügyet érdemben?”
IV. A sürgősségi eljárásról és a Bíróság előtti eljárásról
44. A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálását.
45. Kérelmének alátámasztása érdekében e bíróság előadja, hogy E. Milev előzetes letartóztatásban van. Úgy ítéli meg, hogy a 2016/343 irányelv értelmezésére vonatkozó jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem szükséges E. Milev előzetes letartóztatása törvényességének elbírálása céljából. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat többek között arra, hogy E. Milev mindaddig előzetes letartóztatásban marad, amíg a Bíróság nem dönt az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről.
46. Az előadó bíró javaslatára, meghallgatásomat követően a Bíróság első tanácsa 2018. június 5‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalást sürgősségi eljárásban bírálja el.
47. Írásbeli észrevételeket E. Milev és az Európai Bizottság terjesztett elő. A bolgár kormány nem nyújtott be írásbeli észrevételeket. A holland kormány és a Bizottság a 2018. július 11‑én megtartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket tettek.
V. Elemzés
48. Kérdéseivel, amelyeket álláspontom szerint együttesen kell kezelni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2016/343 irányelv 3. cikkét, 4. cikke (1) bekezdésének második mondatát, 10. cikkét, valamint a Charta 47. és 48. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartásához elegendő pusztán az, ha a fogva tartással szemben benyújtott jogorvoslatot elbíráló bíróság prima facie megállapítja,(7) hogy a vádlott elkövethette a szóban forgó bűncselekményt, vagy pedig éppen ellenkezőleg, azt kell megállapítania a bíróságnak, hogy erős a valószínűsége, hogy a vádlott követte el a szóban forgó bűncselekményt.(8)
49. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá az előzetes letartóztatást elrendelő határozat indokolásával, illetve azon bizonyítékokkal kapcsolatban is kérdést fogalmaz meg, amelyeket a bíróságnak figyelembe kell vennie annak érdekében, hogy tiszteletben tartsa a Charta 47. cikkében rögzített tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a Charta 48. cikkében, illetve a 2016/343 irányelv 3. és 4. cikkében szereplő ártatlanság vélelmének elvét.
A. A Charta 6., 47. és 48. cikkének, valamint a 2016/343 irányelvnek az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatokra való alkalmazásáról
50. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekből kitűnik, hogy az utóbbi az ártatlanság vélelmével,(9) a szabadsághoz való joggal,(10) valamint a bíróságok pártatlanságával(11) kapcsolatban tesz fel kérdést a Bíróságnak.
51. A 2016/343 irányelv 1. cikke szerint az irányelv tárgya többek között a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásaira vonatkozó közös minimumszabályok megállapítása, a tagállamok egymás büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalma megerősítésének, és ezáltal a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése megkönnyítésének céljából.(12)
52. A jelenleg is folyó büntetőeljárás keretében vádlott természetes személy E. Milev előzetes letartóztatása a 2016/343 irányelv 2. cikkében(13) meghatározott hatálya alá tartozik, amely szerint „az irányelvet azokra a természetes személyekre kell alkalmazni, akik büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak. Ezt az irányelvet a büntetőeljárás minden szakaszában alkalmazni kell, attól a pillanattól kezdve, amikor valamely személyt bűncselekmény vagy feltételezett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak vagy vádolnak meg, azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e az érintett bűncselekményt”.(14)
53. E tekintetben a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdéséből következik, hogy az ártatlanság vélelme alkalmazandó az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatokra, valamint hogy azt sértené többek között az, ha e határozatok bűnösként utalnának a gyanúsítottra vagy a vádlottra, egészen addig, amíg e személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították.
54. A Bizottság úgy véli, hogy az adott bűncselekménnyel kapcsolatos uniós jogi harmonizáció hiányában nem lehet úgy tekinteni, hogy a szóban forgó eljárás az uniós jog végrehajtását jelenti. Ebből következik, hogy a Charta mint olyan nem alkalmazandó az említett eljárásra.
55. A Bizottság a Charta alkalmazhatatlanságára vonatkozó álláspontját továbbá azzal támasztotta alá, hogy a 2016/343 irányelvben nincsenek az előzetes letartóztatásra vonatkozó kifejezett anyagi jogi szabályok.
56. Nem osztom ezt a nézetet.
57. Úgy vélem, hogy a 2016/343 irányelv nem a szóban forgó bűncselekményre, hanem általában a büntetőeljárásra vonatkozik, valamint, hogy az általa az ártatlanság vélelmével összefüggésben rögzített szabályok ugyanannyira kötelezőek, mint a kifejezett előírások. Ezenkívül, figyelemmel arra, hogy az említett irányelv vonatkozik a szóban forgó büntetőeljárásra, az abban szereplő, különösen a 3. és 4. cikkben rögzített szabályok alkalmazása az uniós jog Charta 51. cikke (1) bekezdésének értelmében vett végrehajtásának minősül. A kérdést előterjesztő bíróságnak tehát biztosítania kell azt, hogy a Charta által az alapügybeli vádlottak részére biztosított alapvető jogokat tiszteletben tartsák. Az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartására irányuló kötelezettség ugyanis magával vonja e jogok tiszteletben tartását(15)
58. Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 52. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy amennyiben a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. A Charta e rendelkezésének célja a Chartában foglalt, illetve az azokkal megegyező, az EJEE‑ben biztosított jogok közötti szükséges összhang biztosítása, anélkül hogy mindez hátrányosan befolyásolná az uniós jognak és az Európai Unió Bíróságának az autonómiáját.(16)
59. Rámutatok, hogy a Charta 6. cikkében rögzített „szabadsághoz való jog” megfelel az EJEE 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő ugyanezen fogalomnak,(17) a Charta 47. cikkében említett tisztességes eljáráshoz való jog megfelel az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének, a Charta 48. cikkének (1) bekezdésében hivatkozott ártatlanság vélelme pedig megfelel az EJEE 6. cikke (2) és (3) bekezdésének.(18) Ezenkívül a 2016/343 irányelv (48) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a] tagállamok által nyújtott védelem szintje sosem csökkenhet a Charta vagy az EJEE által biztosított, a Bíróság és az [EJEB] által értelmezett standardok alá”.
B. Az EJEE 5. cikkéről és az előzetes letartóztatásról
60. Az EJEB EJEE 5. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából, amelyet a Charta 6. cikkének értelmezése céljából figyelembe kell venni, kitűnik, hogy e rendelkezés a személyek fizikai biztonságát védi, és mint ilyen, elsőrendű fontosságú.(19) Ez kiterjed az egyén önkényes vagy indokolatlan szabadságmegvonással szembeni védelmére.(20)
61. Az EJEB állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EJEE 5. cikkéből a szabadlábra helyezés melletti vélelem következik. Elítéléséig a vádlottat ártatlannak kell tekinteni, és az EJEE említett cikke (3) és (4) bekezdésének lényegileg az a célja, hogy előírja a szabadlábra helyezést abban az esetben, ha a fogva tartás nem törvényes, vagy ha az ítéletet nem hozzák meg észszerű időn belül.(21) 2001. július 26‑i Ilijkov kontra Bulgária ítéletének, CE:ECHR:2001:0726JUD003397796, 84. pontjában az EJEB kimondta, hogy a fogva tartás csak akkor igazolható, ha olyan valós közérdekű szükségesség fennállására utaló konkrét adatok állnak rendelkezésre, amelyek az ártatlanság vélelme ellenére nagyobb súlyúak, mint az egyéni szabadság tiszteletben tartása.
62. Úgy vélem, hogy hangsúlyozni kell, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatában szoros kapcsolat áll fenn a szabadsághoz való jog és az ártatlanság vélelme között. A kettő ugyanis elválaszthatatlan egymástól.
63. Az EJEE 5. cikkének (1) bekezdésében előírt szabadsághoz való jog alóli kivételek listája kimerítő jellegű.(22) Az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint valamely személyt csak büntetőeljárás keretében lehet őrizetbe venni, abból a célból, hogy az illetékes hatóság elé állítsák, többek között azért, mert bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.(23)
64. Ugyanezen jogszabály írja elő többek között(24) azon „alapos” gyanú fennállását,(25) hogy a letartóztatott és őrizetbe vett személy bűncselekményt követett el. E rendelkezés feltételezi olyan tények vagy információk fennállását, amelyek valamely objektív megfigyelőt meg tudnak győzni arról, hogy az érintett egyén elkövethette a bűncselekményt. Márpedig az, hogy mi minősülhet alaposnak, az ügy valamennyi körülményének elemzésétől függ.(26)
65. Hangsúlyozni kell, hogy „az alapos gyanút megalapozó tények nem lehetnek ugyanolyan szintűek, mint azok, amelyek elítélés vagy akár vádemelés igazolásához szükségesek”(27).
66. Az EJEB 1999. március 25‑i Nikolova kontra Bulgária ítéletének (CE:ECHR:1999:0325JUD003119596) 61. §‑ában az szerepel, hogy bár „az igaz, hogy [az EJEE 5. cikkének (4) bekezdése] nem írja elő a fogva tartással szemben benyújtott jogorvoslatot vizsgáló bíróság számára azt a kötelezettséget, hogy minden, a fellebbező által előterjesztett érvet figyelembe vegyen, de az általa előírt garanciák értelmetlenek lennének, ha a bíró, a belső jogra és gyakorlatra hivatkozva irrelevánsnak tekinthetné vagy elmulaszthatná figyelembe venni a fogva tartott által hivatkozott azon konkrét tényeket, amelyek kétséget ébreszthetnek a szabadságelvonás [EJEE] értelmében vett »törvényességéhez« elengedhetetlen feltételek fennállását illetően”. Ebből következik, hogy amennyiben a kérelmező ilyen konkrét tényekre hivatkozik, amelyek se valószínűtlennek, se feleslegesnek nem tűnnek, akkor ezen érvek figyelmen kívül hagyása esetén a bírósági felülvizsgálat nem felelne meg az EJEE 5. cikkének (4) bekezdésében rögzített követelményeknek.
67. Ezenkívül, amennyiben egy személy fogva tartásának fenntartásáról van szó,(28) a bűncselekmény elkövetésének e személyt terhelő alapos gyanúja a fenntartás elengedhetetlen feltétele.(29)
C. Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdéséről és a bíró pártatlanságáról
68. Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szempontjából a bíró pártatlanságát egyszerre kell szubjektív megközelítés alapján értékelni, amely a bíró személyes magatartásának és meggyőződésének meghatározására irányuló egy ilyen helyzetben,(30) valamint olyan objektív szempontból, amely az arról való meggyőződésre irányul, hogy e tekintetben a bíró kellő garanciákat nyújt minden legitim kétség kizárására.(31)
69. Az EJEB szerint az objektív értékelés azon kérdés felvetését jelenti, hogy a bíró személyes magatartásától függetlenül bizonyos ellenőrizhető tények alapján megkérdőjelezhető‑e a pártatlansága. E kérdéskörben még a látszat is jelentőséggel bírhat. Arról a bizalomról van szó, amelyet egy demokratikus társadalomban a bíróságoknak kell kelteniük a jogalanyokban, kezdve büntetőügyekben a vádlottakkal.(32) Nem járhat tehát el olyan bíró, akinek esetében joggal lehet tartani a pártatlanság hiányától.(33)
70. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdésből kitűnik, hogy e bíróság a bíróságok objektív pártatlansága kapcsán intéz kérdést a Bírósághoz.
71. Az EJEB 1989. május 24‑i Hauschildt kontra Dánia ítéletében (CE:ECHR:1989:0524JUD001048683, 49. §) az EJEB azt mondta ki, hogy a vádlottban kétségeket ébreszthet a bíró pártatlanságát illetően az, ha a fellebbezés végső vizsgálatában olyan bírók vesznek részt, akik egy korábbi szakaszban már eljártak és a bírósági eljárást megelőzően különböző határozatokat hoztak a kérelmezővel kapcsolatban (többek között az előzetes letartóztatásával kapcsolatos határozatokat). Az EJEB szerint ugyanakkor nem lehet a kérelmezőnek a bíró pártatlanságával kapcsolatos kétségeit „objektíven igazoltnak [tekinteni] minden esetben: a válasz az ügy körülményeitől függ”.
72. Az EJEB szerint „a gyanút nem lehet a bűnösség formális megállapításával azonosan kezelni [és az, hogy] egy első fokon vagy fellebbezés alapján eljáró bíró, […], az eljárás megelőzően már hozott határozatokat, többek között az előzetes letartóztatást illetően, tehát önmagában nem igazolhatja a pártatlanságával kapcsolatos aggodalmakat. […] Bizonyos körülmények ugyanakkor egy adott ügyben eltérő következtetést alapozhatnak meg”.(34)
73. E tekintetben az EJEB úgy vélte, hogy amennyiben az előzetes letartóztatásba helyezésről döntő bírónak meg kell győződnie az arra vonatkozó „különösen erős gyanú” fennállásáról, hogy a gyanúsított bűncselekményt követett el, sérti az EJEE 6. cikkének (1) bekezdését, ha ugyanezen bírónak kell döntenie a gyanúsított bűnösségéről. Az EJEB ugyanis úgy döntött, hogy a „különösen erős gyanú” és az eljárás eredményeként megoldandó probléma(35) közötti különbség elhanyagolható.(36)
D. Az EJEE 6. cikkének (2) bekezdéséről és az ártatlanság vélelméről
74. Az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében szereplő ártatlanság vélelme többek között azt követeli meg, hogy megköveteli különösen azt, hogy a bíróság tagjai a feladatuk teljesítése során ne abból az előfeltevésből induljanak ki, hogy a gyanúsított a bűncselekményt elkövette; a bizonyítási teher az ügyészségre hárul, és minden kétség a vádlott javára szól.(37) Az ártatlanság vélelme ugyanis az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerinti tisztességes büntetőeljárás egyik jellemzője.(38) Sérül, amikor hivatalos személy bűncselekménnyel vádolt személyt érintő kijelentésével annak bűnösségét nyilvánítja ki, hacsak ezt a személyt a törvényi rendelkezéseknek megfelelően nem nyilvánították bűnösnek. Ha a formális kijelentés hiányzik is, elegendő az, hogy bizonyos okok utalnak arra, hogy a bíró az érintett személyt bűnösnek tartja.(39) Az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint „különbséget kell tenni azon nyilatkozatok között, amelyek azt az érzést tükrözik, hogy az érintett személy bűnös, és azon nyilatkozatok között, amelyek csupán a gyanú leírására szorítkoznak. Míg az előbbiek az ártatlanság vélelmét sértik, addig az utóbbiakat úgy kell tekinteni, hogy azok megfelelnek az [EJEE] 6. cikke szellemének.”(40)
E. A jelen ügyben történő alkalmazás
75. Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a tagállamokra a Charta valamennyi rendelkezése kötelező, amennyiben a 2016/343 irányelvet hajtják végre, valamint, hogy össze kell hangolniuk az e rendelkezések által előírt követelményeket, még akkor is, ha a Charta valamennyi rendelkezésének tiszteletben tartására irányuló kötelezettség az alapeljáráshoz hasonlóan finom megközelítést igényel, a szóban forgó jogok közötti méltányos egyensúly megtalálása céljából.(41)
76. Mivel az E. Milevhez hasonló vádlottak büntetőeljárás keretében történő előzetes letartóztatása(42) ezen irányelv hatálya alá tartozik,(43) a 2016/343 irányelv 3. és 4. cikkéből, valamint (16) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy amikor a nemzeti bíróság az előzetes letartóztatásról dönt, tiszteletben kell tartania az ártatlanság vélelmét. Ebből következik, hogy e bíróság nem utalhat a vádlottra úgy, mintha bűnös lenne, amíg bűnösségét jogszerűen nem állapították meg.(44)
77. Ezzel szemben a 2016/343 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétesek az olyan eljárási jellegű előzetes határozatok, mint az előzetes letartóztatásról szóló határozatok,(45) amelyeket az igazságügyi hatóságok hoznak, és amelyek gyanún vagy más terhelő bizonyítékokon alapulnak. Egyébként a 2016/343 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése azt mondja ki, hogy a tagállamoknak megfelelő intézkedéseket kell előírniuk az ugyanezen cikk (1) bekezdésében megállapított tilalom megsértése esetére.(46)
78. Márpedig úgy vélem, hogy az előzetes letartóztatással szemben benyújtott jogorvoslatot megvizsgáló bíró részéről annak megállapítása, hogy „erős a valószínűsége”(47) annak, hogy egy vádlott bűncselekményt követett el, egyértelműen olyan benyomást kelt, hogy az bűnös e bűncselekményben, noha bűnösségét jogszerűen nem állapították meg. E megállapítás ugyanis nem szorítkozik „a gyanú leírására”(48).
79. Noha az ilyen megközelítés megerősített védelmet biztosíthatna a Charta 6. cikkében rögzített szabadsághoz való jog számára,(49) azonban sérti a Charta 48. cikkében, valamint a 2016/343 irányelv 3. és 4. cikkében szereplő ártatlanság vélelmét.
80. Ugyanakkor, noha annak puszta megállapítása az előzetes letartóztatás ellen benyújtott jogorvoslatot megvizsgáló bíró részéről, hogy a vádlott prima facie(50) – vagyis a benyújtott terhelő és mentő bizonyítékok nélkül – elkövethette a szóban forgó bűncselekményt, nem ellentétes, legalábbis közvetlenül,(51) az ártatlanság vélelmével, mindazonáltal sérti a Charta 6. cikkében szereplő szabadsághoz való jogot, mivel a bíró nem vizsgálja meg az arra vonatkozó alapos gyanú fennállását, hogy e személy követte el a bűncselekményt.(52)
81. Az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja, valamint az EJEB e rendelkezéssel kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlata ugyanis azt írja elő, hogy senkit sem lehet fogva tartani annak alapos gyanúja nélkül, hogy bűncselekményt követett el.(53)
82. Az EJEB 1999. március 25‑i Nikolova kontra Bulgária ítéletéből (CE:ECHR:1999:0325JUD003119596, 61. §) kitűnik, hogy a fogva tartással szemben benyújtott jogorvoslatot vizsgáló bírónak figyelembe kell vennie a fogva tartott által hivatkozott azon konkrét tényeket, amelyek kétséget ébreszthetnek a törvényességét illetően. Ebből következik, hogy amennyiben a vádlott ilyen konkrét tényekre hivatkozik, amelyek se valószínűtlennek, se feleslegesnek nem tűnnek, akkor a fogva tartással szemben benyújtott jogorvoslatot vizsgáló bírónak ezeket figyelembe kell vennie.
83. Közelebbről, amikor a vádlott az előzetes fogva tartása elleni jogorvoslat keretében olyan mentő bizonyítékokat terjeszt elő, amelyek se valószínűtlennek, se feleslegesnek nem tűnnek, akkor az e jogorvoslatot elbíráló bírónak ezeket a terhelő bizonyítékokkal együtt kell figyelembe vennie annak értékelése céljából, hogy fennáll‑e annak alapos gyanúja, hogy a vádlott bűncselekményt követett el.(54) Ennek során a szóban forgó bíró nem sérti sem a Charta 6. cikkében szereplő szabadsághoz való jogot, sem a Charta 48. cikkében, valamint a 2016/343 irányelv 3. és 4. cikkében szereplő ártatlanság vélelmét.
84. Ezenkívül az EJEB ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy pusztán az, hogy a bíró döntött a vádlott előzetes letartóztatásáról, nem vonja szükségképpen maga után azt, hogy megkérdőjelezhető a pártatlansága, és egyes nagyon pontosan meghatározott körülmények között utóbb még e személy bűnösségéről is dönthet. A lényeges ugyanis az, hogy az előzetes letartóztatásról szóló határozat indokolásából kiderüljön, hogy a bírónak volt‑e előfeltevése a vádlott bűnösségét illetően, vagy sem.(55)
85. Ha a vádlott előzetes letartóztatására vonatkozó határozat indokolásából az tűnik ki, hogy a bíró véleményt alkotott a vádlott bűnösségéről, a szóban forgó bíró nem dönthet az ügy érdemében, mert azzal megsértené a Charta 47. cikkének (2) bekezdésében szereplő tisztességes eljáráshoz való jogot.
86. Ezenfelül, a vádlottra annak ellenére bűnösként utaló indokolás, hogy bűnösségét jogszerűen nem állapították meg, sértené a Charta 48. cikkét, valamint a 2016/33 irányelv 3. és 4. cikkét, függetlenül attól, hogy a szóban forgó bíró dönt‑e később a szóban forgó személy bűnösségéről.
87. Ezzel szemben, ha a vádlott előzetes letartóztatásáról döntő bíró annak vizsgálatára szorítkozik, hogy fennáll‑e annak alapos gyanúja, hogy a vádlott követte el a bűncselekményt, úgy e bíró részt vehet az érdemi ítélet, és ebből következően az említett személy bűnösségére vonatkozó döntés meghozatalában. Amint az a jelen indítvány 83. pontjából kitűnik, amikor a vádlott olyan mentő bizonyítékokat terjeszt elő, amelyek se valószínűtlennek, se feleslegesnek nem tűnnek, akkor az előzetes fogva tartása elleni jogorvoslatot elbíráló bírónak figyelembe kell vennie ezeket a terhelő bizonyítékokkal együtt annak értékelése céljából, hogy fennáll‑e annak alapos gyanúja, hogy a vádlott bűncselekményt követett el.
VI. Végkövetkeztetés
88. A fenti megfontolások összességére figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:
1) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. és 48. cikkét, valamint a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. és 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amikor a vádlott olyan mentő bizonyítékokat terjeszt elő, amelyek se valószínűtlennek, se feleslegesnek nem tűnnek, akkor az előzetes fogva tartása elleni jogorvoslatot elbíráló bírónak figyelembe kell vennie ezeket a terhelő bizonyítékokkal együtt annak értékelése céljából, hogy fennáll‑e annak alapos gyanúja, hogy a vádlott követte el a szóban forgó bűncselekményt.
2) Ha a vádlott előzetes letartóztatására vonatkozó határozat indokolásából az tűnik ki, hogy a bíró véleményt alkotott a vádlott bűnösségéről, a szóban forgó bíró nem dönthet az ügy érdemében, mert azzal megsértené a Charta 47. cikkének (2) bekezdésében szereplő tisztességes eljáráshoz való jogot. A vádlottra annak ellenére bűnösként utaló indokolás, hogy bűnösségét jogszerűen nem állapították meg, sértené a Charta 48. cikkét, valamint a 2016/33 irányelv 3. és 4. cikkét is, függetlenül attól, hogy a szóban forgó bíró dönt‑e később a vádlott bűnösségéről.
3) Ha a vádlott előzetes letartóztatásáról döntő bíró annak vizsgálatára szorítkozik, hogy fennáll‑e annak alapos gyanúja, hogy a vádlott követte el a bűncselekményt, úgy e bíró részt vehet az érdemi ítélet, és ebből következően a vádlott bűnösségére vonatkozó döntés meghozatalában.