MICHAL BOBEK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. május 11.(1)
C‑108/16. PPU. sz. ügy
Openbaar Ministerie
kontra
Paweł Dworzecki
(a Rechtbank Amsterdam [amszterdami elsőfokú bíróság, Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés –2002/584/IB kerethatározat – Európai elfogatóparancs – A tagállamok közötti átadásra irányuló eljárások – A végrehajtás megtagadásának mérlegelhető okai – A terhelt távollétében kiszabott büntetés – Bíróság elé szóló személyes idézés – Más módon történő hivatalos értesítés – Uniós jog – Önálló fogalmak”
1. A szóban forgó előzetes döntéshozatal iránti kérelmet egy olyan ügyben terjesztették elő, amelyben Hollandia egy lengyel bíróság által P. Dworzeckivel szemben kibocsátott európai elfogatóparancsot hajt végre. Az európai elfogatóparancs három szabadságvesztés‑büntetés végrehajtására irányul, amelyek közül az egyiket egy olyan tárgyaláson hozott ítélettel szabták ki, amelyen P. Dworzecki személyesen nem jelent meg.
2. A jelen ügy elsősorban azt a kérdést érinti, hogy az, hogy egy idézést egy olyan nagykorú személynek kézbesítették (a jelen ügyben P. Dworzecki nagyapjának), aki szintén a keresett személy által megjelölt címen lakott, tekinthető‑e úgy, hogy teljesíti a 2009/299/IB kerethatározattal(2) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584/IB kerethatározat(3) (a továbbiakban: kerethatározat) 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában foglalt feltételt.
3. A jelen előzetes döntéshozatal keretében arra kérik a Bíróságot, hogy vizsgálja meg a kerethatározat 4a. cikkében szereplő bizonyos fogalmak értelmezését. A feltett kérdések megválaszolása lehetővé teszi annak meghatározását, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságra milyen szerep hárul a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szerinti alternatív lehetőségek alkalmazását lehetővé tevő körülmények vizsgálata során.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
4. A kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a] tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre”. Ugyanezen rendelkezés (3) bekezdése szerint a kerethatározat „nem érinti az [EUSZ] 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét”.
5. A 2009/299 kerethatározat módosította a 2002/584 kerethatározatot. Hatályon kívül helyezte az 5. cikk (1) bekezdését, és beiktatta az új 4a. cikket, amely az olyan tárgyaláson hozott határozatokra vonatkozik, amelyeken az érintett személy nem volt személyesen jelen.
6. A 2009/299 kerethatározat (4) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„Ezért egyértelmű és közös okokat kell meghatározni olyan határozatok elismerésének megtagadására, amelyeket olyan tárgyalást követően hoztak, amelyen a személy nem volt személyesen jelen. E kerethatározat célja e közös okok meghatározásának pontosítása, amelyek lehetővé teszik, hogy a végrehajtó hatóság a személynek a tárgyalástól való távolmaradása ellenére végrehajtsa a határozatot, teljes mértékben tiszteletben tartva ugyanakkor a személynek a védelemhez való jogát. E kerethatározatnak nem feladata szabályozni az ebben megjelölt eredmények eléréséhez használt formákat és módszereket – beleértve az eljárási szabályokat –, ezek ugyanis a tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartoznak”.
7. A 2009/299 kerethatározat (7) preambulumbekezdése szerint:
„Valamely határozat elismerése és végrehajtása, amelyet olyan tárgyalást követően hoztak, amelyen az érintett személy nem volt személyesen jelen, nem tagadható meg, ha az érintettet személyesen idézték, és ily módon tájékoztatták annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, vagy az érintett más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett. Ezzel összefüggésben az érintettnek értelemszerűen »kellő időben« kellett tájékoztatást kapnia, vagyis elegendő időt biztosítva ahhoz, hogy lehetősége legyen részt venni a tárgyaláson, és ténylegesen élhessen a védelemhez való jogával.”
8. A 2009/299 kerethatározat (8) preambulumbekezdése szerint:
„Az Emberi Jogok Európai Bíróságának értelmezése szerint a vádlottnak a tisztességes eljáráshoz való jogát az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény garantálja. Ebbe a jogba beletartozik az érintett joga ahhoz, hogy személyesen jelen legyen a tárgyaláson. Ahhoz, hogy az érintett személy élhessen e jogával, tudomással kell bírnia a kitűzött tárgyalásról. E kerethatározat értelmében valamennyi tagállamnak a nemzeti jogával összhangban kell biztosítania, hogy a személy a tárgyalásról tudomást szerezzen, azzal a feltétellel, hogy ennek meg kell felelnie az említett egyezmény követelményeinek. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint annak megítélésekor, hogy a tájékoztatás módja kielégítő‑e annak biztosításához, hogy a személy tudomást szerezzen a tárgyalásról, különös figyelem fordítható adott esetben arra is, hogy az érintett személy milyen gondosságot tanúsított annak érdekében, hogy a neki címzett információt megkapja”.
9. A kerethatározat 4a. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A végrehajtó igazságügyi hatóság abban az esetben is megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve, ha az európai elfogatóparancs szerint a kibocsátó tagállam nemzeti jogában meghatározott további eljárási követelményekkel összhangban:
a) az érintett személyt kellő időben:
i. személyesen idézték, és ily módon tájékoztatták annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, vagy az érintett más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a szóban forgó tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett;
valamint
ii. tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet;
vagy
b) az érintett személy a kitűzött tárgyalás ismeretében meghatalmazta vagy az általa választott, vagy az állam által kirendelt jogi képviselőt arra, hogy a tárgyalás során a védelmét ellássa, és az említett jogi képviselő ténylegesen ellátta az érintett személy védelmét a tárgyaláson;
vagy
c) az érintett személy a határozat kézbesítését és azt követően, hogy kifejezetten tájékoztatták őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához [helyesen: hatályon kívül helyezéséhez] vezethet:
i. egyértelműen kijelentette, hogy nem vitatja a határozatot;
vagy
ii. a megállapított határidőn belül nem kért perújítást vagy nem fellebbezett;
vagy
d) a határozatot nem kézbesítették személyesen az érintett személynek, de:
i. az átadást követően haladéktalanul, személyesen kézbesíteni fogják neki, és kifejezetten tájékoztatni fogják őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – beleértve az új bizonyítékokat –, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához [helyesen: hatályon kívül helyezéséhez] vezethet;
valamint
ii. tájékoztatni fogják arról, hogy milyen határidőn belül kérhet perújítást vagy fellebbezhet, amint arra a vonatkozó európai elfogatóparancs utalást tartalmaz.
[…]”
B – A holland jog
10. A személyek átadásáról szóló törvény (Overleveringswet, a továbbiakban: OLW) ülteti át a holland jogba a kerethatározatot. Az OLW 12. cikke hajtja végre a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését, és az alábbiak szerint rendelkezik:
„Az átadást meg kell tagadni, ha az európai elfogatóparancs ítélet végrehajtására irányul, és a vádlott személyesen nem vett részt az említett ítélet meghozatalához vezető tárgyaláson, kivéve, ha az európai elfogatóparancs utal arra, hogy a kibocsátó tagállam eljárásjogi követelményeivel összhangban:
a) a vádlottat kellő időben és személyesen beidézték, így tájékoztatták a határozat meghozatalához vezető tárgyalás időpontjáról és helyéről, vagy személyesen nem idézték be, de más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás kitűzött időpontjáról és helyéről, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett, és tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet;
[…]”
II – Az alapeljárás
11. 2015. november 30‑án az officier van justitie bij de rechtbank (az elsőfokú bíróság mellett működő királyi ügyész) a Sąd Okręgowy w Zielonej Górze (Zielona Góra‑i regionális bíróság, Lengyelország) által 2015. február 4‑én kibocsátott és P. Dworzecki őrizetbe vételére és átadására irányuló európai elfogatóparancs végrehajtása iránti kérelemmel fordult a Rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami elsőfokú bíróság, Hollandia).
12. Az európai elfogatóparancsot három, 2007. március 12‑én (I. ítélet), 2010. június 22‑én (II. ítélet) és 2011. június 2‑án (III. ítélet) hozott ítéletben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés Lengyelországban történő végrehajtása érdekében bocsátották ki. A büntetések időtartama sorrendben két év (amelyből még hét hónap, tizenkét nap letöltendő), nyolc hónap és hat hónap.(4)
13. Az európai elfogatóparancs d) pontjából kiderül, hogy P. Dworzecki személyesen nem jelent meg a II. ítélet meghozatalát eredményező tárgyaláson. A kibocsátó igazságügyi hatóság bejelölte az európai elfogatóparancs nyomtatványa 1. pontjának b) alpontját is (amely a kerethatározat mellékletében szereplő nyomtatvány 3.1.b pontjának felel meg), amely azokra az esetekre alkalmazandó, amikor „az érintettet személyesen nem idézték be, de más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett, és tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet”.
14. A kerethatározat mellékletében szereplő nyomtatvány d) pontja 4. alpontja szerinti „tájékoztatás az adott feltétel teljesülésének módjáról” részben a kibocsátó igazságügyi hatóság pontosította, hogy:
„Az idézést a Paweł Dworzecki által kézbesítési címként megjelölt címre küldték ki, amelyet az e címen lakó nagykorú személy, Paweł Dworzecki nagyapja vett át a büntetőeljárási törvénykönyv 132. cikkével összhangban, amely előírja, hogy »a címzett távollétében az eljárási jogi aktust a címzett háztartásában élő nagykorú személynek kell kézbesíteni, ilyen személy távollétében az eljárási jogi aktust a tulajdonosnak, a társasházi közös képviselőnek vagy a polgármesternek is lehet kézbesíteni, feltéve, hogy e személyek vállalják a címzettnek való kézbesítését«. Ugyanerre a címre kiküldésre került az ítélet egy példánya is, amelyet egy ott lakó, nagykorú személy vett át. Paweł Dworzecki egyébiránt bűnösnek vallotta magát, és előzetesen elfogadta az ügyészség által indítványozott büntetést.”
15. P. Dworzeckit Hollandiában tartják őrizetben mindaddig, amíg egyrészt az I. és a III. ítélet tekintetében már jóváhagyott, tényleges átadása meg nem történik, másrészt pedig a II. ítélet tekintetében a kérdést előterjesztő bíróság nem hoz határozatot.
III – Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
16. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésével ellentétben az OLW 12. cikke a végrehajtás kötelező megtagadását írja elő abban az esetben, ha a keresett személy személyesen nem jelent meg az elfogatóparancs alapjául szolgáló határozat meghozatalához vezető tárgyaláson.
17. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy korábban a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) úgy értelmezte az OLW 12. cikke a)–d) pontját megelőző „a kibocsátó tagállam eljárásjogi követelményeivel összhangban” mondatrészt,(5) hogy a kibocsátó tagállam joga szerint kell meghatározni, hogy a szóban forgó tényállások az e rendelkezésben felsorolt esetek egyikének hatálya alá tartoznak‑e. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság, amint azt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések is mutatják, azt kívánja megtudni, hogy az ilyen értelmezés összhangban áll‑e a kerethatározattal.
18. E körülmények között a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) A [kerethatározat] 4a. cikke (1) bekezdésének a) pontjában használt alábbi fogalmak:
– »kellő időben személyesen idézték, és ily módon tájékoztatták annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett«
és
– »kellő időben, más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a szóban forgó tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett«,
az uniós jog önálló fogalmai‑e?
2) Ha igen,
a) hogyan kell ezeket az önálló fogalmakat általánosságban értelmezni, és
b) az olyan eset, mint amely a jelen ügy tárgyát is képezi, amely azzal jellemezhető, hogy:
– az európai elfogatóparancs értelmében az idézést a keresett személy címére, egy, vele egy háztartásban élő felnőtt személynek kézbesítették, aki kötelezettséget vállalt az idézés keresett személy részére való átadására;
– anélkül, hogy az európai elfogatóparancsból meg lehetne állapítani, hogy a keresett személlyel egy háztartásban élő személy ténylegesen átadta‑e az idézést a keresett személy részére, és ha igen, mikor;
– miközben a keresett személy által a kérdést előterjesztő bíróság előtt lefolytatott tárgyaláson tett nyilatkozatok alapján nem lehet megállapítani, hogy e személy kellő időben tudomást szerzett‑e a kitűzött tárgyalás időpontjáról és helyéről,
az első kérdésben foglalt két önálló fogalom valamelyikének hatálya alá tartozik‑e?”
IV – A Bíróság előtti sürgősségi eljárásról
19. A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálását. Annak hangsúlyozásával indokolta ezt a kérelmet, hogy P. Dworzecki jelenleg fogva tartásban van, és várja egyrészt – a kérdést előterjesztő bíróság által két ítélet tekintetében már engedélyezett – tényleges átadását, másrészt pedig a harmadik ítélet tekintetében való döntéshozatalt. A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a Bíróság válaszadási határideje közvetlen és meghatározó befolyást gyakorol P. Dworzecki őrizetének időtartamára.
20. A Bíróság negyedik tanácsa 2016. március 10‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi eljárásban bírálja el.
21. Írásbeli észrevételeket terjesztett elő P. Dworzecki, a holland kormány és az Európai Bizottság. A 2016. április 14‑én tartott tárgyaláson a fent hivatkozott feleken kívül a lengyel kormány és az Egyesült Királyság Kormánya is szóbeli észrevételeket terjesztett elő.
V – Elemzés
22. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontja i) alpontjában szereplő egyes fogalmakat kizárólag a kibocsátó tagállam nemzeti jogára utalással kell meghatározni, vagy azok az uniós jog önálló fogalmainak minősülnek. Utóbbi esetben a kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével arra vár választ, hogy a jelen ügy körülményeire tekintettel hogyan kell értelmezni a fent hivatkozott rendelkezésben foglalt fogalmakat.
23. Előzetesen ki kell emelni, hogy a jelen ügy alapjául az a kérdés szolgál, hogy a nemzeti jog kötelező okká alakította át a végrehajtás megtagadásának egyik mérlegelhető okát. A Bíróság még nem foglalkozott ezzel a fontos kérdéssel, mivel kizárólag arról a lehetőségről volt alkalma dönteni, hogy a tagállamok korlátozhatják‑e azon helyzetek körét, amikor a végrehajtó igazságügyi hatóságok megtagadhatják egy keresett személy átadását.(6) Ugyanakkor, mivel ez a kérdés egyrészt nem képezte a tagállamok megalapozott érvelésének részét, másrészt pedig nem jelent ahhoz szükséges elemet, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára a jelen ügyben hasznos választ lehessen adni, a jelen indítványban nem foglalkozom ezzel.
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
24. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés két, látszólag egymást kizáró lehetőséget különböztet meg: vagy „az uniós jog önálló fogalmairól” van szó, amelyek tartalmát és értelmezését következésképpen egységes módon határozza meg az uniós jog, amely szükségszerűen a nemzeti jogokat is harmonizálja, vagy pedig ezeket a fogalmakat a nemzeti jogra hivatkozással kell értelmezni.(7)
25. A Bíróság elé terjesztett valamennyi írásbeli és szóbeli észrevétel azt támasztja alá, hogy a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában szereplő fogalmak az uniós jog önálló fogalmainak minősülnek.
26. Véleményem szerint az ilyen kategorikus különbségtétel egyrészt az uniós jog önálló fogalmai, másrészt pedig a nemzeti jogra utaló fogalmak között nem teszi lehetővé a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést átható problémakör helyes megértését. Nem tűnik úgy ugyanis, hogy a vitatott rendelkezés egyértelműen megfelelne ennek a kettősségnek. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában foglalt valamennyi esetre vonatkozik, amelyek a végrehajtás mellőzésének e rendelkezésben megállapított mérlegelhető oka alóli kivételek közül az elsőt jelentik. Mesterkéltnek tűnne, ha úgy tekintenénk, hogy e rendelkezésben egymás mellé helyezett önálló „fogalmak” együttese jelenik meg. Inkább az uniós jog olyan független és önálló minimumkövetelményei vagy garanciái jelennek meg, amelyek részletes tényállások formájában a 4a. cikk (1) bekezdése szerinti, az elismerés megtagadásának lehetősége alóli kivételeket alkotnak. Amint azt a Bizottság előadja, a 2009/299 kerethatározat preambulumbekezdései a jogalkotó azon szándékát tükrözik, hogy „egyértelmű és közös okokat [kívánt megállapítani az érintett személy távollétében hozott határozatok] elismerésének megtagadására”, valamint „közös megoldásokat”(8).
27. A kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése ugyanis a megtagadás mérlegelhető okaként állapítja meg azt, ha az érintett személy nem jelenik meg a tárgyalásán. Létezik ugyanakkor négy olyan kivétel, amely esetén a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs teljesítését.(9) Ezeket az eseteket a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése sorolja fel, amely pontosítja azokat a feltételeket, amelyek mellett a végrehajtó hatóságnak annak ellenére végre kell hajtania a határozatot, hogy a személy nem vett részt a tárgyaláson.(10)
28. Ez a rendszer kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést követel meg a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság között. A gyakorlatban a kibocsátó igazságügyi hatóságnak kell megjelölnie– a kerethatározat mellékletében szereplő, a 2009/299 kerethatározattal módosított nyomtatványnak megfelelő – elfogatóparancsban azokat a körülményeket, amelyekből kiderül, hogy a 4a. cikkben megállapított garanciákat tiszteletben tartják. Amennyiben a kibocsátó igazságügyi hatóság bejelöli az arra utaló rovatot, hogy az érintett személy személyesen nem vett részt a határozat meghozatalához vezető tárgyaláson, kifejezetten pontosítania kell, hogy az érintettet személyesen idézték‑e (a kerethatározat mellékletében szereplő nyomtatvány 3.1.a pontja), vagy ennek hiányában más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott‑e (a nyomtatvány 3.1.b pontja). Utóbbi esetben a kibocsátó hatóságnak (a nyomtatvány 4. pontjának megfelelően) meg kell jelölnie azt a módot, ahogyan ez a feltétel teljesült. Ez szükségszerűen feltételezi a tényállás, valamint bizonyos elemek jogi minősítésének a kibocsátó hatóság értelmezésének megfelelő leírását.
29. Az, hogy a kibocsátó hatóságnak meg kell adnia ezeket a tényállásra vonatkozó információkat a nyomtatvány 4. pontjában, megerősíti a végrehajtó hatóság részére elismert ellenőrzési vagy vizsgálati szerepet. Következésképpen az európai elfogatóparancsban szereplő és az érintett személy tájékoztatásának módjára vonatkozó adatok lehetővé teszik a végrehajtó hatóság számára, hogy a végrehajtás megtagadásával kapcsolatos előjogait gyakorolja a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésében megállapított feltételek és garanciák független vizsgálata útján. Ezt a végrehajtó hatóság által elvégzett független felülvizsgálatot a 4a. cikk szerinti, az elismerés megtagadásának mérlegelhető oka alóli kivételekkel megállapított, pontos és közös garanciák önálló tartalmának fényében kell biztosítani.
30. Hangsúlyozni kell, hogy a végrehajtó hatóságot megillető független felülvizsgálati szerep a kibocsátó hatóság által közölt tények (a nyomtatvány 4. pontja) jogi minősítésének (a nyomtatvány 3.1.b, 3.2 vagy 3.3 pontja) vizsgálatára korlátozódik. A tárgyaláson az Egyesült Királyság Kormánya és a holland kormány által előadott érvekkel ellentétben ez nem jelenti azt, hogy a végrehajtó hatóság vitathatja a kibocsátó hatóság által megállapított tényeket. A kölcsönös bizalom elvéből – valamint az igazságszolgáltatás eszközeinek rendszeréből – következik, hogy a végrehajtó hatóságot kötik a kibocsátó hatóság által közölt tények.
31. A kerethatározat 4a. cikk (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában szereplő alternatíva második részében megállapított garanciák gyakorlati következményeit illetően azt a megállapítást lehet tenni, hogy függetlenül attól, hogy a kibocsátó hatóság az európai elfogatóparancs nyomtatványának 3. pontjában utalt‑e arra, hogy az érintett, mivel nem idézték be személyesen, más módon hivatalos tájékoztatást kapott, a végrehajtó hatóság továbbra is vizsgálhatja, hogy az e rendelkezésben megállapított konkrét közös feltételek a kibocsátó hatóság által a nyomtatvány 4. pontjában adott tájékoztatásra figyelemmel teljesülnek‑e.
32. Következésképpen a kerethatározat gyakorlati alkalmazása során megvalósuló rendszerből kitűnik, hogy a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában felsorolt kivételek olyan önálló garanciákat jelentenek, amelyek az uniós jogban előírt azon minimumfeltételeket tükrözik, amelyek tiszteletben tartását a végrehajtó hatóságok ellenőrzik. Ebben az értelemben ezeket a követelményeket a kerethatározatban önálló és a tagállamok számára közös módon határozták meg.
33. Ennélfogva pontosan a 4a. cikk (1) bekezdésének a)–d) pontjában megállapított közös önálló garanciák létezése teszi lehetővé azt, hogy a 4a. cikk a védelemhez való jog tiszteletben tartásával a kölcsönös elismerést elősegítő rendszert hozzon létre. E két célkitűzésre tekintettel határozza meg a kerethatározat a tagállamok eljárási cselekményeinek jogkövetkezményeit, anélkül azonban, hogy konkrét eljárási módokat állapítana meg.
34. A kerethatározat szövegéből, valamint a 2009/299 kerethatározat preambulumbekezdéseiből egyértelműen kitűnik ugyanis, hogy az uniós jog által a kölcsönös elismerés elvének a vádlott távollétében hozott határozatokra történő alkalmazásával kapcsolatban bevezetett rendszernek nem célja a tagállamok eljárási szabályainak harmonizációja. Először is, a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésében szereplő „további eljárási követelményekre” utalás azt jelzi, hogy ez a rendelkezés csak eljárási minimumszabályokat ír elő, amelyeket a nemzeti eljárási jognak kell kiegészítenie.(11) Másodszor, a 2009/299 kerethatározat (4) preambulumbekezdése egyértelművé teszi, hogy e kerethatározatnak „nem feladata szabályozni az ebben megjelölt eredmények eléréséhez használt formákat és módszereket – beleértve az eljárási szabályokat –, ezek ugyanis a tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartoznak”(12).
35. Ebből az következik, hogy az eljárási módokat és különösen azokat, amelyek az eljárási cselekményekről való tájékoztatásra vagy azok közlésére vonatkoznak, továbbra is a nemzeti jog szabályozza; egyébiránt a tagállamok eljárási önállósága elvének, valamint a kerethatározat jogi jellegének megfelelően. Hasonlóképpen a 4a. cikk (1) bekezdése csak tényállásokhoz kapcsolódó minimumkövetelményeket állapít meg, és a nemzeti jogra bízza az eljárási módok megválasztását.
36. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan önálló minimumgaranciákat tartalmaz, amelyek tiszteletben tartását a végrehajtó igazságügyi hatóságnak független módon kell megvizsgálnia azon európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében, amelyet egy olyan határozat végrehajtása iránt bocsátottak ki, amely tekintetében az érintett személy nem jelent meg személyesen a tárgyaláson.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
37. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság elsősorban azt kérdezi a Bíróságtól, hogy általában hogyan kell értelmezni a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában szereplő fogalmakat. Másodsorban, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az alapügybeli helyzethez hasonló helyzet az e rendelkezésben szereplő két eset valamelyikének hatálya alá tartozik‑e. Néhány általános jellegű megfontolást követően megvizsgálom a vitatott rendelkezésben szereplő esetek sajátosságait a jelen ügyben szereplő körülmények szempontjából.
1. Általános megfontolások
38. Semmilyen kétség nem fűződik ahhoz, hogy általánosságban az uniós jogban és konkrétan a kerethatározat rendszerében a kölcsönös bizalom elve és az – ahhoz szorosan kapcsolódó – kölcsönös elismerés elve alapvető fontossággal bír.(13) A Bíróság több alkalommal emlékeztetett arra, hogy a kölcsönös elismerés elve, amely az igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, különösen azt jelenti, hogy a tagállamok főszabály szerint kötelesek végrehajtani az európai elfogatóparancsot.(14) Következésképpen ez utóbbiak ugyanis csupán a kerethatározat 3–4a. cikkében kimerítő jelleggel meghatározott, a végrehajtás megtagadásának kötelező vagy mérlegelhető eseteiben tagadhatják meg az elfogatóparancs végrehajtását. Ezenkívül az európai elfogatóparancs végrehajtását csupán az e kerethatározat 5. cikkében kimerítően felsorolt valamelyik feltételhez lehet kötni.(15) Ennélfogva, még ha a tagállamok rendelkeznek is bizonyos mérlegelési mozgástérrel e rendelkezések nemzeti jogukba történő átültetése során, nem terjeszthetik ki azok hatályát az egységes értelmezést meghaladóan.(16)
39. Ami a 4a. cikk (1) bekezdését illeti, a 2009/299 kerethatározat (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó véget kívánt vetni annak a 2002/584 kerethatározat eredeti változatában szereplő 5. cikkben szabályozott helyzetnek, amely szerint a végrehajtó hatóság feladata annak megítélése, hogy a bírósági eljárás újbóli megindításának kérelmezésére irányuló garanciák megfelelőek‑e.(17)
40. Mindazonáltal a végrehajtás megtagadása okainak fennállása azt tanúsítja, hogy a kölcsönös elismerés elve nem jelenti az európai elfogatóparancs végrehajtásának abszolút kötelezettségét.(18) Különösen a kerethatározat 4a. cikke jelent olyan megtagadási okot, amely kifejezetten a vádlott távollétében történő elítéléshez vezető tárgyalás során a védelemhez való joghoz kapcsolódik.(19) Ebben az összefüggésben a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése olyan önálló követelményeket fogalmaz meg, amelyek lehetővé teszik az elfogatóparancs végrehajtásának biztosítását még abban az esetben is, ha az érintett személy nem jelent meg a tárgyaláson. Ennélfogva, bár a 2009/299 kerethatározat bizonyos előrelépést valósított meg a kölcsönös elismerés területén, ezt a fejlődést az tette lehetővé, hogy az uniós jog által megállapított lényeges és önálló minimumgaranciákat vezetett be.
41. Következésképpen önmagában a kölcsönös elismerés elve nem mutathat irányt a 4a. cikk (1) bekezdése a) pontjának értelmezésében, tekintettel arra, hogy ez a rendelkezés kivételt jelent a végrehajtás megtagadása egyik oka alkalmazásának a lehetősége alól, amely ok fennállása kifejezetten az alapvető jogok tiszteletben tartásához kapcsolódik. E konkrét rendelkezés sajátosságainak szintén meghatározóaknak kell lenniük a rendelkezés értelmezésekor.
42. Először is, nem vitatott, hogy olyan rendelkezésről van szó, amely a teljesítendő tartalmi feltételeket részletesen ismerteti.
43. Másodszor, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez a rendelkezés a büntetőjog különös területébe illeszkedik, ami indokolja a magasabb szintű garanciák fennállását.(20)
44. Harmadszor, ez a rendelkezés szorosan kapcsolódik az alapvető jogokhoz, úgymint a védelemhez való jog és a hatékony jogorvoslathoz való joghoz, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. és 48. cikke tartalmaz.
45. E tekintetben, amint azt a Bizottság előadja, a 4a. cikk (1) bekezdése a) pontjának i) alpontját mindenekelőtt a vádlottak jogainak tiszteletben tartására irányuló célkitűzés és a bírósági határozatoknak a tagállamok közötti kölcsönös elismerése elősegítésének fényében kell értelmezni.(21) A vádlottak jogainak védelmére irányuló cél a 2009/299 kerethatározat (1) és (8) preambulumbekezdéséből is kitűnik, amelyek azt a szándékot tükrözik, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának megfelelő rendszert hozzanak létre.
46. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint a jelenléthez való jog – amely az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének tárgyából és céljából egyaránt következik(22) – nem abszolút, és bizonyos feltételek mellett a vádlott arról saját akaratából kifejezett vagy hallgatólagos, de egyértelmű módon lemondhat. Következésképpen megállapítást nyert, hogy a vádlott távollétében lefolytatott eljárás önmagában nem összeegyeztethetetlen az EJEE 6. cikkével. Ez a helyzet áll fenn különösen akkor, ha a vádlottal szemben a meghallgatását követően utóbb új bírósági határozatot lehet hozni, és ha megállapítást nyer, hogy lemondott a megjelenéshez és a védelemhez való jogáról, vagy ha szándékában állt kivonni magát az igazságszolgáltatás alól.(23)
47. A Bíróságnak már volt alkalma állást foglalni a kerethatározat 4a. cikkében megállapított rendszernek a Charta 47. és 48. cikkével való összeegyeztethetőségéről. A Melloni‑ítéletben a Bíróság hangsúlyozta, hogy az uniós jogalkotó azt a megoldást választotta, hogy kimerítő jelleggel felsorolja azokat az eseteket, amikor a terhelt távollétében meghozott határozat végrehajtása céljából kiadott európai elfogatóparancs teljesítését olyannak kell tekinteni, mint amely nem sérti a védelemhez való jogot.(24)
48. Meg kell teremteni tehát az egyensúlyt a kerethatározat általános célja – ami az igazságszolgáltatás területén folytatott együttműködés könnyítése és gyorsítása(25) –, valamint a 4a. cikk 2009/299 kerethatározattal történő beiktatásának alapjául szolgáló konkrét, a vádlott tárgyaláson való személyes megjelenéshez fűződő jogainak tiszteletben tartására irányuló cél között.
49. Összegezve, a fent kifejtett három okból nem lehet – ahogy azt a holland kormány teszi – kizárólag a kölcsönös elismerés javítása szempontjából hivatkozni a kerethatározat hatékony érvényesülésére alapított érvre. Egy ilyen érvelés nem terjeszthető elő a védelemhez való jog hátrányára a büntetőeljárás keretében, még akkor sem, ha olyan helyzet állna elő, hogy az elfogatóparancs végrehajtását el kellene utasítani.
50. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés a) pontjára válaszul úgy vélem, hogy a kerethatározat 4a. cikkében foglalt közös garanciák értelmezéséhez – az alapvető jogok szerepének elismerésével – e rendelkezés szó szerinti megközelítéséből kell kiindulni.
2. „Személyes idézés” vagy „más módon [kapott] tájékoztatás”
51. Az előzetese döntéshozatalra előterjesztett második kérdés b) pontja arra irányul, hogy egy helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, teljesülnek‑e a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdés a) pontjának i) alpontjában foglalt követelmények.
52. A lengyel kormány, a holland kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya szerint a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában szereplő követelmények a jelen ügyben teljesülnek. Ezzel szemben a Bizottság úgy véli, hogy az e rendelkezésben megállapított második opció megköveteli, hogy az érintett személy ténylegesen tudomást szerezzen a tárgyalás időpontjáról és helyéről, ami nem vélelmezhető. A Bizottság következésképpen úgy véli, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság által közölt információkból nem derül ki, hogy minden kétséget kizáró módon megállapítást nyert‑e, hogy az érintett személy tudomást szerzett a tárgyalás kitűzött időpontjáról és helyéről. P. Dworzecki viszont azt adja elő, hogy a kibocsátó hatóság által adott indokolásból nem derül ki, hogy a büntetőeljárásról szóló lengyel törvény 132. cikkében megállapított feltételek teljesültek.
53. Előzetesen meg kell jegyezni, hogy kizárólag a nemzeti bíróság értékelheti a rendelkezésére álló tényállási elemeket. Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy a holland és a lengyel kormány szerint egy olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, ha a végrehajtó bíróság úgy véli, hogy a kibocsátó tagállam által küldött információk nem elegendőek, azt kell kérnie a kibocsátó igazságügyi hatóságtól, hogy a lehető legrövidebb időn belül további információkat közöljön(26) a kerethatározat 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően.(27)
54. Ebben az összefüggésben a vizsgálatom pontosítani fogja a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjából kikövetkeztethető követelményeket, ahhoz hogy a kérdést előterjesztő bíróság értékelhesse a jelen ügy körülményeit.
55. A kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontja egyértelműen két esetre utal: az érintett személyt vagy „személyesen [kell idézni]” vagy „más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást” kell kapnia. A 2009/299 kerethatározat (7) preambulumbekezdése, valamint magának a mellékelt nyomtatványnak a felépítése is megerősíti ezt a megkülönböztetést.
56. Az alternatíva első része szerint az érintett személyt személyesen kell idézni, és ily módon tájékoztatni a tárgyalás kitűzött időpontjáról és helyéről. Amint az a 4a. cikk (1) bekezdésének szövegéből következik, a személyes idézés alanya kétségtelenül az érintett személy.
57. Következésképpen az, hogy az idézés eljárási módjainak meghatározása a tagállamok feladata, nem teszi lehetővé a „személyes idézés” fogalmának olyan értelmezését, amely azon a vélelmen alapul, hogy az érintettől különböző személynek történő kézbesítés személyes idézésnek tudható be.
58. Amint azt a Bizottság, a holland és a lengyel kormány előadta, a közvetett idézés nem tekinthető személyes idézésnek. Ez nem csak a kifejezés köznyelvben és jogi nyelvezetben történő használatával és az azokban fennálló szokásos jelentésével (amely magában foglalja, hogy a személyes idézés „közvetlen” módon történjen) lenne ellentétes, hanem – amint azt a lengyel kormány is előadja – ellentétes lenne a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontja i) alpontjának logikájával is, amely egy másik, „más módon” történő tájékoztatásra vonatkozó esetet is megállapít.
59. Végül egyértelmű, hogy a bizonyítási teher a személyes idézéssel kapcsolatban a kibocsátó tagállamra hárul. Következésképpen, amint azt a Bizottság előadja, a kibocsátó lengyel igazságügyi hatóság helyesen jelölte be a nyomtatvány 3.1.b pontját, mivel ez a hatóság nem tekintette úgy, hogy az érintett személyt az alapügyben személyesen idézték.
60. Az alternatíva második, a 4a. cikk (1) bekezdésének a) pontjában szereplő része arra a helyzetre vonatkozik, amikor az érintett személy „más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a szóban forgó tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett”.
61. E rendelkezés tartalma világosan kifejezésre juttatja, hogy egyértelmű ténybeli eredményre van szükség.
62. Az e rendelkezésben meghatározott konkrét garanciák ennélfogva a tájékoztatás módjait (hivatalosnak és nem csupán közvetettnek vagy informálisnak kell lennie), annak tartalmát (magában kell foglalnia a tárgyalás időpontját és helyét), valamint annak eredményét érintik (az érintett személyt ténylegesen tájékoztatni kell oly módon, amelyből minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a tárgyalásról tudomást szerzett).
63. Következésképpen e feltételeknek együttesen kell teljesülniük. Az a tény, hogy „tudomást” szereztek a tárgyalásról, nem teszi szükségtelenné a tárgyalás időpontjára és helyére vonatkozó hivatalos és tényleges tájékoztatást.
64. Ezenkívül nem kétséges, amint azt a holland kormány a tárgyaláson elismerte, hogy a hivatalos és tényleges tájékoztatás megtörténtére vonatkozó bizonyítási teher a kibocsátó tagállam hatóságára hárul. Végül, amint az a Bizottság tárgyaláson előterjesztett észrevételeiből is kiderül, az alternatívának ezen második részére szigorúbb követelmények vonatkoznak az elérendő eredményt illetően, amennyiben az ezen eredmény eléréséhez az eszközök széles skáláját kínálja.
65. A jelen ügyben észrevételeket előterjesztő tagállamok úgy vélték, hogy a 4a. cikk (1) bekezdése a) pontja i) alpontjának második részében foglalt követelmények a jelen ügyben teljesültek egyrészt P. Dworzecki gondosságának hiánya miatt, másrészt pedig az elfogatóparancsban szereplő információk miatt, amelyek arra utalnak, hogy P. Dworzecki „bűnösnek vallotta magát, és előzetesen elfogadta az ügyész által indítványozott büntetést”.
66. Ennek megállapításához ezek a tagállamok különösen a 2009/299 kerethatározat (8) preambulumbekezdésére támaszkodnak, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára utalva megállapítja, hogy „annak megítélésekor, hogy a tájékoztatás módja kielégítő‑e annak biztosításához, hogy a személy tudomást szerezzen a tárgyalásról, különös figyelem fordítható adott esetben arra is, hogy az érintett személy milyen gondosságot tanúsított annak érdekében, hogy a neki címzett információt megkapja”. Az Egyesült Királyság Kormánya szerint ez a preambulumbekezdés a jogalkotó azon szándékáról tanúskodik, hogy ne haladja meg az EJEE által garantált védelmi szintet. Ezzel szemben a Bizottság számára a (8) preambulumbekezdés a tagállamok közötti olyan kompromisszum megnyilvánulása, amellyel a szóban forgó megtagadási okot vitathatatlanul mérlegelhető oknak szánták, anélkül azonban, hogy ez a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában foglalt garanciák csökkenését eredményezte volna.
67. Nem értek egyet az Egyesült Királyság Kormányának véleményével. A 4a. cikk (1) bekezdése a) pontja i) alpontjának szövege nem teszi lehetővé a tárgyalás időpontjára és helyére vonatkozó hivatalos és tényleges tájékoztatás követelményétől való eltérést abban az esetben, ha az érintett személy az e rendelkezés követelményeinek meg nem felelő módokon szerzett bizonyos fokú tudomást. A (8) preambulumbekezdés értelmezési ereje nem vitatott a jelen ügyben. Mivel ugyanis a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése egy mérlegelhető megtagadási okot állapít meg, a végrehajtó hatóságok adott esetben foganatosíthatják az átadást, ha a vitatott helyzet ezen cikk a)–d) pontjában foglalt egyik eset hatálya alá sem tartozik. Márpedig, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a tagállamoknak tehát tiszteletben kell tartaniuk az EJEE‑ben megállapított követelményeket a 2009/299 kerethatározat (8) és (15) preambulumbekezdésének megfelelően.
68. Amint azt a Bizottság előadja, az az információ, amely szerint P. Dworzecki „bűnösnek vallotta magát, és előzetesen elfogadta az ügyész által indítványozott büntetést”, semmilyen utalást nem tesz a tárgyalás időpontjára vagy helyére, és nem foglal magában semmilyen megjelenésről való lemondást.
69. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy „valamely személy arról való értesítése, hogy vele szemben büntetőeljárást folytatnak, olyan fontos jogi aktusnak minősül, amelynek sajátos formai és tartalmi feltételeknek kell megfelelnie a vádlott jogai hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében, éppen ezért nem elegendő a homályos és nem hivatalos tudomásszerzés”.(28) Ennélfogva az Emberi Jogok Európai Bírósága szükségképpen kazuisztikus ítélkezési gyakorlata olyan példákat nyújt, ahol a magánjellegű közlésen vagy a nem hivatalos információkon alapuló spekulációkat nem tekintették olyannak, hogy azok megfelelnek a megfelelő tudomásszerzésre vonatkozó garanciáknak.(29) Hasonlóképpen egy másik személlyel (például egy ügyvéddel) való, a nemzeti jognak megfelelő közléskor különös gondossággal kell eljárni az arról való meggyőződés érdekében, hogy az érintett személy lemondott a megjelenéshez való jogáról.(30)
70. Kétségtelen, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata nem zárja ki, hogy bizonyos igazolt tények minden kétséget kizáróan bizonyíthatják, hogy a vádlott tudomással bírt arról, hogy büntetőeljárás van ellene folyamatban, és hogy nem kívánt megjelenni, vagy ki kívánta vonni magát a büntetőeljárás alól.(31) Mindazonáltal, amint azt a Bizottság előadja, személyes értesítés hiányában a tárgyalástól való távolmaradásból nem lehet a megjelenésről való lemondásra következtetni.(32) Hasonlóképpen az érintett személy gondosságának a hiánya nem vonja szükségszerűen maga után a megjelenéshez való jogról történő lemondást.(33) Ellenkezőleg, a nemzeti bíróságoknak nagyobb gondosságot kell tanúsítaniuk, ha az érintett személyt nem személyesen idézték.(34)
71. Mindenesetre a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában szereplő követelmények a Charta 47. és 48. cikkében foglalt jogok tiszteletben tartását garantálják. Bár a Chartához fűzött magyarázatoknak megfelelően e rendelkezések értelme és hatálya megegyezik az EJEE 6. cikkének értelmével és hatályával, ez nem akadálya annak, hogy az uniós jog a Charta 52. cikkének (3) bekezdése alapján szélesebb körű védelmet biztosítson.
72. A Bíróság különböző összefüggésekben úgy ítélte meg, hogy a vádlott tárgyaláson való személyes megjelenéshez való joga nem abszolút.(35)
73. Ami a Charta 47. cikkében előírt hatékony jogorvoslathoz való jogot és méltányos eljáráshoz való jogot, valamint a Charta 48. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot illeti, a Bíróság a Melloni‑ítéletében pontosította, hogy a 4a. cikk (1) bekezdésének a) pontjában szereplő eset határozza meg „azokat a feltételeket, amelyek esetén úgy tekinthető, hogy az érintett önként és minden kétséget kizáróan lemondott a tárgyalásán való részvételről, és így a távollétében elítélt személy büntetésének végrehajtása érdekében kibocsátott európai elfogatóparancs teljesítése nem tehető attól a feltételtől függővé, hogy a kibocsátó tagállamban biztosított legyen az ügy újratárgyalása az érintett személy jelenlétében”.(36) Ebből következik, hogy – a kerethatározat konkrét összefüggésében – nem sérti a méltányos eljáráshoz való jogot többek között az, ha az érintett személyt tájékoztatták a tárgyalás időpontjáról és helyéről, jóllehet azon személyesen nem jelent meg.(37)
74. Ennélfogva a 4a. cikk (1) bekezdése a) pontja i) alpontjának megfogalmazásából egyértelműen következik, hogy e konkrét pont tekintetében az uniós jog szélesebb körű védelmet biztosít az EJEE‑hez képest, mivel kifejezett garanciát állapít meg a tájékoztatás eredményét illetően, amelynek ennélfogva tartalmaznia kell a tárgyalás időpontjára és helyére vonatkozó információkat. A büntetőeljárásról való általános tudomásszerzés nem felel meg az e rendelkezésben foglalt feltételeknek.
75. Ennélfogva az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának lehetősége alóli, a kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésében előírt kivételek egyértelmű és pontos követelményeken alapulnak, amelyek pontosan amiatt biztosítanak szélesebb körű védelmet, mert az európai elfogatóparancs kötelező végrehajtásával járnak a vádlott távollétében hozott határozatok esetén.
76. Végül emlékeztetni kell arra, hogy rendszertani szempontból a 4a. cikk (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása a terhelt megjelenéshez való jogáról történő lemondás vélelmét állítja fel, és e rendelkezés d) pontjától eltérően nem biztosítja az új eljáráshoz vagy a fellebbezéshez való jogot.
77. Amint az már említésre került, a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a rendelkezésére álló tényállási elemek alapján és a fent kifejtett kritériumoknak megfelelően értékelje azt, hogy minden kétséget kizáró módon bizonyítást nyert‑e, hogy P. Dworzecki kellő időben ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás kitűzött időpontjáról és helyéről. Mindazonáltal annak érdekében, hogy hasznos választ lehessen adni a kérdést előterjesztő bíróság számára, és a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján szerzett további információkra tekintettel úgy tűnik számomra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésben körülírt módon teljesített idézést nem lehet olyannak tekinteni, mint amely teljesíti a 4a. cikk (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában szereplő „más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott” feltételt, amennyiben nem állapítható meg minden kétséget kizáró módon, hogy az idézést ténylegesen átadták a keresett személynek.
78. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában szereplő különböző esetek egy összefüggő rendszerként működő normatív szabályok együttesét alkotják. Ennélfogva, ha az átadás az a) pont alapján nem engedélyezhető, egy olyan másik esetre lehet támaszkodni, amely a jogorvoslathoz vagy az új eljáráshoz való jog biztosításával lehetővé teszi a védelemhez való jog tiszteletben tartását.
79. A lengyel kormány kifejtette, hogy belső jogrendje lehetővé teszi új eljárás kezdeményezését. Ez a körülmény, amint azt a Bizottság előadja, esetlegesen annak megállapítására ösztönözheti a kibocsátó bíróságot, hogy a jelen ügyben teljesülnek a 4a. cikk (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feltételek.
80. Mindenesetre azt is hozzá kell tenni végül, hogy a 2009/299 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése, valamint (6) preambulumbekezdése megállapítja, hogy opcionális feltételekről van szó. Semmi nem akadályozza meg a kibocsátó hatóságot abban, hogy arra utaljon, hogy több feltétel is teljesül egyidejűleg, tekintettel arra, hogy ezeket a feltételeket nem lehet egymást kölcsönösen kizárónak tekinteni. Egy ilyen – kimerítőbb jellegű – információ megkönnyíti tehát a kölcsönös elismerést és az együttműködés gyorsaságát.
81. Végeredményben a vitatott rendelkezés megfogalmazásából, valamint a kerethatározat általános rendszeréből és céljából az következik, hogy a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontja i) alpontjának alkalmazása megköveteli, hogy az érintett személyt közvetlenül, személyesen idézzék, vagy hogy ennek hiányában minden kétséget kizáróan kiderüljön, hogy a tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozó hivatalos és tényleges információk útján az érintett személy tudomást szerzett a kitűzött tárgyalásról.
VI – Végkövetkeztetések
82. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre az alábbiak szerint válaszoljon:
(1) Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan önálló minimumgaranciákat tartalmaz, amelyek tiszteletben tartását a végrehajtó igazságügyi hatóságnak független módon kell megvizsgálnia azon európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében, amelyet egy olyan határozat végrehajtása iránt bocsátottak ki, amely tekintetében az érintett személy nem jelent meg személyesen a tárgyaláson.
(2) A 2002/584/IB kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a) pontjának i) alpontját úgy kell értelmezni, hogy az érintett személyt az alkalmazandó nemzeti eljárási módoknak megfelelően közvetlenül, személyesen kell idézni, vagy ennek hiányában a kibocsátó hatóság által közölt információkból minden kétséget kizáróan ki kell derülnie, hogy az érintett személy a tárgyalás időpontjára és helyére vonatkozó hivatalos és tényleges tájékoztatás útján tudomást szerzett a kitűzött tárgyalásról.