A Törvényszék (első tanács) T-492/17. sz., Stephan Fleig kontra Európai Külügyi Szolgálat ügyben 2019. április 2-án hozott ítélete ellen Stephan Fleig által 2019. június 12-én benyújtott fellebbezés
(C-446/19. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: német
Felek
Fellebbező: Stephan Fleig (képviselő: H. Tettenborn ügyvéd)
A másik fél az eljárásban: Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ)
A fellebbező kérelmei
A Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének (első tanács) a T-492/17. sz. ügyben 2019. április 2-án hozott ítéletét;
a Bíróság semmisítse meg az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) „Emberi erőforrások” igazgatóságának igazgatója által, munkaszerződések megkötésére jogosult hatósági minőségében eljárva hozott azon 2016. szeptember 19-i határozatot, amelyben a fellebbező határozatlan idejű munkaszerződését 2017. június 19-i hatállyal megszüntette, és az EKSZ-t kötelezze a jogellenes megszüntetés miatt keletkezett nem vagyoni kár megtérítésére;
másodlagosan helyezze hatályon kívül az ítéletet, és az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé;
mindkét eljárásban az EKSZ-t kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
A fellebbező a fellebbezését a következő hat jogalapra alapítja:
Először is a fellebbező azt kifogásolja, hogy megsértették az Alapjogi Charta 47. cikkének (2) bekezdése szerinti, tisztességes eljáráshoz való jogát, és a fegyveregyenlőség elvét. Kérelmével ellentétben a Törvényszék nem kötelezte az EKSZ-t arra, hogy releváns emaileket nyújtson be, ami nagymértékben korlátozta a védelemhez való jogát.
Másodszor a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a közigazgatás gondoskodási kötelezettsége alapelvének az alkalmazása során. A Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy az EKSZ a magatartásával már a fellebbező munkaszerződésének a megszüntetése előtt hozzájárult a fellebbező pszichikai betegségének a romlásához, és ezáltal azon képességének a csökkenéséhez, hogy a kötelezettségének megfelelően járjon el.
Harmadszor a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor abból indult ki, hogy nem kell vizsgálni, hogy a fellebbezőt az egészségi állapota korlátozta-e, és mennyiben abban, hogy a személyzeti szabályzatból eredő, a tartózkodási helyének közlésére vonatkozó kötelezettségének eleget tegyen. A Törvényszék továbbá tévesen alkalmazta a jogot, amikor saját szakvélemény vagy orvosi szakvélemény beszerzése nélkül figyelmen kívül hagyta a fellebbező által benyújtott orvosi állásfoglalást. Ezenkívül a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak figyelmen kívül hagyásával, hogy az EKSZ a fellebbező pszichikai betegségének hatásait annak hátrányára vette figyelembe.
Negyedszer a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állította, hogy a fellebbező megsértette a személyzeti szabályzat II. mellékletének 7. cikkéből és a lojális együttműködés alapelvéből eredő kötelezettségét azáltal, hogy „megtagadta, hogy a saját orvosát a rokkantságot elbíráló bizottságba jelölje”. Ezáltal a Törvényszék az ítéletét tévesen olyan körülményre alapozta, amelyet maga az EKSZ a határozata indokolásában a fellebbezőnek egyáltalán nem rótt fel.
Ötödször a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék a fellebbező peren kívüli sikertelen kérelmei és panaszai sorából tévesen azt a következtetést vonta le, hogy az EKSZ kinevezésre jogosult hatósága felróhatta a fellebbezőnek a lojális együttműködés hiányát. A Törvényszék szemszögéből a személyzetnek a közigazgatás által elutasított bármely kérelmét végeredményben joggal való visszaélésnek kell tekinteni.
Hatodszor a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék az ítéletének alapjául szolgáló számos olyan tényt elferdített, amelyek különösen azon kötelezettségével kapcsolatosak, hogy a közigazgatást tájékoztassa a tartózkodási helyéről.
____________