VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2011. június 29.(1)

C‑135/10. sz. ügy

SCF Consorzio Fonografici

kontra

Marco Del Corso

(A Corte d’appello di Torino [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Szerzői és szomszédos jogok – A 92/100/EGK és a 2006/115/EK irányelv – Az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók jogai – A 8. cikk (2) bekezdése – Nyilvánossághoz közvetítés – Hangfelvételeknek a fogorvosi rendelő várótermében hallható rádióműsorok keretében történő, közvetett közvetítése – A haszonszerzési cél szükségessége – Méltányos díjazás”

Tartalomjegyzék

I –BevezetésI – 2

II –Az alkalmazandó jogI – 8

A –A nemzetközi jogI – 8

1.A Római EgyezményI – 8

2.A WPPTI – 10

3.A TRIPSI – 15

B –Az uniós jogI – 17

1.A 92/100 irányelvI – 17

2.A2006/115 irányelvI – 24

3.A 2001/29 irányelvI – 31

C –A nemzeti jogI – 38

III –A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekI – 40

IV –A Bíróság előtti eljárásI – 45

V –Előzetes észrevételekI – 46

VI –Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdésrőlI – 47

A –A felek lényeges érveiI – 47

B –Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságárólI – 55

C –A jogkérdésrőlI – 56

1.A 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének Bíróság szerinti értelmezésérőlI – 57

2.A jelen ügyben irányadó jogszabályokrólI – 61

3.A 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének értelmezésérőlI – 63

a)Az uniós jog önálló fogalmaiI – 63

b)A nemzetközi jogi és az uniós jogi környezetI – 64

c)A nyilvánossághoz közvetítés fogalmárólI – 66

i)A közvetítés fogalmárólI – 66

–A 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdésének figyelembevételeI – 69

–A 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdésének figyelembevételeI – 71

–Közbenső következtetésI – 77

ii)A nyilvánosság fogalmárólI – 77

iii)A további kifogásokrólI – 84

–A belépti díj szükségességérőlI – 84

–A haszonszerzési célrólI – 85

–A páciensek akaratárólI – 87

–A további kifogásokrólI – 88

iv)KövetkeztetésI – 88

d)A további kifogásokrólI – 89

4.KövetkeztetésI – 89

VII –Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdésrőlI – 89

A –A felek lényeges érveiI – 90

B –Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságárólI – 92

C –A jogkérdésrőlI – 93

VIII –VégkövetkeztetésekI – 97

I –    Bevezetés

1.        Ahogyan a könyvnyomtatás Gutenberg általi feltalálása végül az írásos művek szerzői jogi védelméhez vezetett, úgy a fonográf Edison általi feltalálása nem csupán a zenei művek szerzői jogi védelmének gazdasági jelentőségét erősítette meg, hanem előkészítette a talajt az előadóművészekre és a hangfelvétel‑előállítókra vonatkozó szomszédos jogok számára is. A hangfelvétel felhasználása nem csupán a szerzőnek a lejátszott szerzői jogi műhöz fűződő jogát érinti, hanem az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók szomszédos jogait is.

2.        A Corte d’appello di Turino (a továbbiakban: a kérdést előterjesztő bíróság) jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelme a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról [helyesen: a szellemi tulajdon területén a bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról és a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról] szóló, 1992. november 19‑i 92/100/EGK tanácsi irányelv(2), illetve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról [helyesen: a szellemi tulajdon területén a bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról és a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról] szóló, 2006. december 12‑i 2006/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (kodifikált változat)(3) 8. cikkének (2) bekezdése szerinti, a kereskedelmi célból már nyilvánosságra hozott hangfelvétel nyilvánossághoz közvetítése esetén fizetendő méltányos díjhoz való jogot érinti.

3.        A kérdést előterjesztő bíróság elsősorban arra keresi a választ, hogy a rendelőjében rádióműsort hallhatóvá tevő fogorvosnak méltányos díjat kell‑e fizetnie azért, mert a rádióműsorban felhasznált hangfelvételeket közvetett módon a nyilvánossághoz közvetíti.

4.        Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy magánszemélyek közötti jogvitában közvetlenül alkalmazandó‑e a méltányos díjazást szabályozó uniós jogi szabályok alapjául szolgáló nemzetközi jogi szabályozás, és milyen viszonyban vannak ezek a nemzetközi jogi szabályok az uniós jogi szabályokkal.

5.        Az első kérdés szoros tartalmi összefüggésben áll az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítélettel(4). Az említett ítéletben a Bíróság először is megállapította, hogy a szállodaüzemeltető által a szállodai szobákban elhelyezett televíziókészülékek segítségével történő adásjel‑közvetítés – függetlenül az alkalmazott jelátviteli módszertől – az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(5) 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz való közvetítésnek minősül. Megállapította továbbá, hogy a szállodai szobák magánjellege nem zárja ki a közvetítés nyilvános jellegét. A jelen ügyben különösen az a kérdés merül fel, hogy a szerzői jogilag védett művek 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítése vonatkozásában kialakult ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazható‑e a 92/100, illetve a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmára, amely az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók szomszédos jogaira vonatkozik.

6.        A jelen ügy ezenfelül szoros összefüggésben áll a C‑162/10. sz. Phonographic Performance üggyel, amelyben a jelen indítvány ismertetésével egy napon ismertetem az indítványomat. A Phonographic Performance ügyben különösen az a kérdés merül fel, hogy a szállodai szobákban televízió‑ és/vagy rádiókészülékeket biztosító és azokhoz sugárzott jelet továbbító szállodaüzemeltetőnek méltányos díjat kell‑e fizetnie azért, mert a rádió‑ és televízióműsorokban felhasznált hangfelvételeket közvetett módon a nyilvánossághoz közvetíti.

II – Az alkalmazandó jog

A –    A nemzetközi jog

1.      A Római Egyezmény

7.        Az előadóművészek, a hangfelvétel‑előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. október 26‑i Római Egyezmény (a továbbiakban: Római Egyezmény)(6) 12. cikke értelmében:

„Ha valamely kereskedelmi célokra kiadott hangfelvételt vagy arról készült másolatot közvetlen módon sugárzásra vagy nyilvánossághoz közvetítésre használnak fel, a felhasználó egyszeri, méltányos díjazást köteles fizetni az előadóknak, vagy a hangfelvételek előállítóinak, vagy mindkét félnek. E felek közötti megállapodás hiányában a nemzeti jog határozhatja meg e díjazás megosztásának feltételeit.”

8.        A Római Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében:

„(1)      Nemzeti jogában bármely Szerződő Állam kivételeket engedhet az ezzel az Egyezménnyel biztosított védelemhez képest, a következő esetekben:

a      magáncélú felhasználás”

9.        A Római Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében:

„(1)  Amikor valamely állam részese lesz ennek az Egyezménynek, vállalja az abból eredő valamennyi kötelezettséget, és élvezi annak minden előnyét. Mindazonáltal bármely állam bármikor nyilatkozhat úgy az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkáránál letétbe helyezett értesítéssel, hogy

a)      a 12. cikk vonatkozásában:

(i)       nem fogja alkalmazni annak a cikknek a rendelkezéseit;

(ii)  bizonyos felhasználásokra nézve nem fogja alkalmazni annak a cikknek a rendelkezéseit;

(iii)  olyan hangfelvételek vonatkozásában, amelyeknek az előállítója nem egy másik Szerződő Állam állampolgára, nem fogja alkalmazni azt a cikket;

(iv)  olyan hangfelvételek tekintetében, amelyeknek előállítója egy másik Szerződő Állam állampolgára, korlátozni fogja az abban a cikkben előirányzott védelmet olyan mértékben és olyan időtartamra, ahogyan az utóbbi állam biztosít védelmet olyan hangfelvételekre nézve, amelyeket a nyilatkozó állam állampolgára rögzített először; mindamellett az a körülmény, hogy az a Szerződő Állam, amelynek az előállító állampolgára, nem ugyanazon kedvezményezett vagy kedvezményezettek részére biztosítja a védelmet, mint a nyilatkozó ország, nem tekintendő a védelem mértékében fennálló eltérésnek;

[…]”

10.      Olaszország a Római Egyezmény vonatkozásában szerződő fél, és a 16. cikk (1) bekezdése a) pontjának (ii), (iii) és (iv) alpontja szerinti nyilatkozatot tett.

11.      Az Unió a Római Egyezmény vonatkozásában nem szerződő fél. Ahhoz csak államok csatlakozhatnak.

2.      A WPPT

12.      A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) előadásokról és hangfelvételekről szóló, 1996. szeptember 20‑án elfogadott szerződése(7) (a továbbiakban: WPPT) a Római Egyezményen túlmutató, szomszédos jogokra vonatkozó nemzetközi jogi szabályokat tartalmaz.

13.      A WPPT 1. cikke értelmében:

„Más egyezményekhez való viszony

(1)       E Szerződés nem csorbítja a Szerződő Felek egymással szemben az előadóművészek, a hangfelvétel‑előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. október 26‑án Rómában létrejött nemzetközi egyezmény (a továbbiakban: Római Egyezmény) alapján fennálló kötelezettségeit.

(2)       Az e Szerződés alapján biztosított védelem nem érinti és nem befolyásolja az irodalmi és művészeti alkotásokhoz fűződő szerzői jogi védelmet. Következésképpen e Szerződés egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az az említett védelmet csorbítaná.

(3) E Szerződés nem függ össze más szerződésekkel, és nem csorbítja a más szerződések hatálya alá tartozó jogokat és kötelezettségeket.”

14.      A WPPT fogalommeghatározásokat tartalmazó 2. cikkének f) és g) pontja a következőképpen rendelkezik:

„E Szerződés alkalmazásában

f)       a »sugárzás« hangoknak vagy képeknek és hangoknak vagy azok megjelenítésének a nyilvánosság általi vétel céljából történő vezeték nélküli átvitelét jelenti;

g)       előadás vagy hangfelvétel »nyilvánossághoz közvetítése« az előadás hangjainak vagy hangfelvételen rögzített hangoknak, illetve azok megjelenítéseinek a nyilvánosság számára, a sugárzás kivételével, bármilyen eszközzel történő átvitelét jelenti. A 15. cikk alkalmazásában »nyilvánossághoz közvetítés« a hangfelvételen rögzített hangoknak, illetve azok megjelenítéseinek a nyilvánosság számára való hallhatóvá tétele is.”

15.      A WPPT II. fejezete az előadóművészek jogait, III. fejezete pedig a hangfelvétel‑előállítók jogait tartalmazza. A WPPT IV. fejezete tartalmazza az előadóművészekre és a hangfelvétel‑előállítókra vonatkozó közös szabályokat. A WPPT e fejezetben található 15. cikke a sugárzásért és a nyilvánossághoz közvetítésért járó díjigényt szabályozza, és a következőképpen rendelkezik:

„(1)  Az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók egyszeri megfelelő díjazásra tarthatnak igényt a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek közvetlen vagy közvetett, sugárzás vagy a nyilvánossághoz való bármilyen közvetítés útján történő felhasználásáért.

(2)       A Szerződő Felek nemzeti jogszabályaikban úgy rendelkezhetnek, hogy az egyszeri megfelelő díjazásra való igényt az előadóművész vagy a hangfelvétel előállítója, vagy mindkettő érvényesítheti a felhasználóval szemben. A Szerződő Felek nemzeti jogszabályokat fogadhatnak el, amelyek az előadóművész és a hangfelvétel előállítója közötti megállapodás hiányában, meghatározzák a díjnak az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók közötti felosztására vonatkozó feltételeket.

(3)       Bármely Szerződő Fél a WIPO főigazgatójánál letétbe helyezett nyilatkozatban kijelentheti, hogy az (1) bekezdés rendelkezéseit csak bizonyos felhasználások tekintetében alkalmazza, illetőleg más módon korlátozza azok alkalmazását, vagy egyáltalán nem alkalmazza azokat a rendelkezéseket.

(4)       E cikk alkalmazásában a vezeték útján vagy vezeték nélkül oly módon a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tett hangfelvételek, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg, úgy tekintendők, mint amelyeket kereskedelmi célból adtak ki.”

16.      A WPPT „Korlátozások és kivételek” címet viselő 16. cikke értelmében:

„(1)  A Szerződő Felek nemzeti jogszabályaikban ugyanolyan jellegű korlátozásokat és kivételeket írhatnak elő az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók védelme tekintetében, mint amilyeneket az irodalmi és művészeti alkotásokhoz fűződő szerzői jog védelmével kapcsolatban is előírnak.

(2)       Az e Szerződésben biztosított jogokra vonatkozó korlátozásokat vagy kivételeket a Szerződő Felek olyan különleges esetekre szűkítik, amelyek nem sérelmesek az előadás, illetve a hangfelvétel rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítják az előadóművészek vagy a hangfelvétel‑előállítók jogos érdekeit.”

17.      A WPPT 23. cikkének (1) bekezdése értelmében a Szerződő Felek vállalják, hogy jogrendszerükkel összhangban meghozzák az e Szerződés alkalmazásának biztosításához szükséges intézkedéseket.

18.      Olaszország és az Unió a WPPT vonatkozásában szerződő fél. Sem Olaszország, sem az Unió nem tett nyilatkozatot a WPPT 15. cikkének (3) bekezdése szerinti tartalommal.

3.      A TRIPS

19.      A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás(8) (a továbbiakban: TRIPS) 14. cikke az előadóművészek, hangfelvételgyártók és műsorszóró szervezetek védelme tekintetében a következőkről rendelkezik:

„(1)  A hangfelvételen rögzített előadásuk tekintetében az előadóművészek jogosultak megtiltani a hozzájárulásuk nélküli következő cselekményeket: rögzítetlen előadásuk rögzítését és az ilyen rögzítés sokszorosítását. Az előadóművészek jogosultak megtiltani a hozzájárulásuk nélküli következő cselekményeket is: élő előadásaik sugárzását és a közönséghez közvetítését.

(2)      A hangfelvételgyártókat megilleti a hangfelvételeik közvetlen vagy közvetett sokszorosítása engedélyezésének vagy megtiltásának joga.

[…]

(6)      A fenti (1)–(3) bekezdéssel adott jogok tekintetében bármely tag rendelkezhet feltételekről, korlátozásokról, kivételekről és fenntartásokról olyan mértékig, amint ezt a Római Egyezmény lehetővé teszi. Mindazonáltal a Berni [Uniós] Egyezmény (1971) 18. cikkének előírásai is megfelelően alkalmazandók az előadóművészek és a hangfelvételgyártók hangfelvételekre vonatkozó jogaira.”

B –    Az uniós jog(9)

1.      A 92/100 irányelv

20.      A 92/100 irányelv (5), (7)–(10), (15)–(17) és (20) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(5)      mivel a szerzői jogi művek és a szomszédos jogi teljesítmények számára a bérbeadás és haszonkölcsönbe adás joga által biztosított megfelelő védelem, illetve a szomszédos jogi teljesítmények számára a rögzítés, a többszörözés, a sugárzás és a nyilvánossághoz való közvetítés joga által biztosított megfelelő védelem alapvető jelentőségű a Közösség gazdasági és kulturális fejlődése szempontjából;

[…]

(7)      mivel a szerzők és előadóművészek alkotó és művészi tevékenysége megkívánja, hogy további alkotó és művészi tevékenységük biztosítása érdekében megfelelő jövedelmük legyen; mivel a hangfelvételek és filmek előállításához szükséges ráfordítások különösen jelentősek és kockázatosak; mivel e jövedelem és a ráfordítás megtérülésének lehetősége csak akkor biztosítható hatékonyan, ha a jogosultak megfelelő jogi védelemben részesülnek;

(8)      mivel ezen alkotó, művészi és vállalkozói tevékenységeket túlnyomóan önálló vállalkozói tevékenységként végzik, és mivel e tevékenységek folytatását a Közösségen belüli harmonizált jogi védelemmel meg kell könnyíteni;

(9)      mivel, amennyiben e tevékenységek elsősorban szolgáltatást valósítanak meg, teljesítésüket egy közösségi szinten harmonizált jogi keret megteremtésével szintén meg kell könnyíteni;

(10)      mivel a tagállamok jogszabályait úgy kell egymáshoz közelíteni, hogy az ne legyen ellentétes olyan nemzetközi egyezményekkel, amelyeken számos tagállam szerzői és szomszédos joga alapul;

[…]

(15)      mivel szükséges olyan szabályozás bevezetése, amely a szerzőknek és előadóművészeknek elidegeníthetetlen jogot biztosít a méltányos díjazásra, miközben meg kell adni számukra a lehetőséget, hogy e jog érvényesítésével az őket képviselő közös jogkezelő szervezeteket bízzák meg;

(16)      mivel a méltányos díj egy összegben vagy részletekben, a szerződés megkötésekor vagy azt követően bármikor kifizethető;

(17)      mivel a méltányos díjazásnak figyelembe kell vennie a film, illetve hangfelvétel előállításában a szerzők, illetve előadóművészek hozzájárulásának mértékét;

[…]

(20)      mivel a tagállamok a szomszédos jogok jogosultjainak az ezen irányelv 8. cikke által előírtnál szélesebb körű védelmet is nyújthatnak;”

21.      A 92/100 irányelv 8. cikkének címe „A nyilvánossághoz történő közvetítés és sugárzás”. E cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1) A tagállamok biztosítják az előadóművészek számára a kizárólagos jogot előadásaik vezeték nélküli sugárzásának és nyilvánossághoz történő közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, kivéve ha az előadás már maga is sugárzott előadás vagy rögzített felvételen alapul.

(2) A tagállamok biztosítják azt a jogot, amelynek célja, hogy a felhasználó egy egyszeri méltányos díjat fizessen a hangfelvétel kereskedelmi célú nyilvánosságra hozatala, illetve e hangfelvétel példányának vezeték nélküli sugárzása vagy egyéb módon a nyilvánossághoz közvetítése esetén, valamint hogy ezen díjat az érintett előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók között felosszák. Az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók közötti megállapodás hiányában a tagállamok meghatározhatják a feltételeket, amelyek alapján közöttük a díj felosztásra kerül.

(3) A tagállamok a műsorsugárzó szervezetek számára kizárólagos jogot biztosítanak sugárzott műsoraik vezeték nélküli sugárzásának, illetve nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, amennyiben e közvetítés olyan helyiségben történik, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a nyilvánosság számára.”

22.      A 92/100 irányelv 10. cikke így szól:

„A jogok korlátozása

(1) A tagállamok a következő esetekben korlátozhatják az e fejezetben foglalt jogokat:

a)      magáncélú felhasználás esetén;

[…]

(2) Az (1) bekezdés sérelme nélkül, bármely tagállam bevezethet olyan korlátozásokat az előadóművészek, hangfelvételek‑előállítók, műsorsugárzó szervezetek és a filmek első rögzítésének előállítói védelme tekintetében, mint amelyekről az irodalmi és művészeti alkotások szerzői jogi védelme tekintetében már rendelkezett. Kényszerengedély azonban csak a Római Egyezmény rendelkezéseivel összeegyeztethető mértékben írható elő.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja nem érinti a magáncélú felhasználással kapcsolatos többszörözés díjazására vonatkozó jelenlegi és jövőbeni jogi szabályozást.”

2.      A 2006/115 irányelv

23.      A 92/100 irányelvet a 2006/115 irányelv foglalta egységes szerkezetbe. A 2006/15 irányelv (3), (5)–(7), (12), (13) és (16) preambulumbekezdése értelmében:

„(3)      A szerzői művek és a szomszédos jogi teljesítmények számára a bérleti jog és haszonkölcsönzési jog által biztosított megfelelő védelem, illetve a szomszédos jogi teljesítmények számára a rögzítés, a terjesztés, a sugárzás és a nyilvánossághoz közvetítés joga által biztosított megfelelő védelem alapvető jelentőségű a Közösség gazdasági és kulturális fejlődése szempontjából.

[…]

(5)      A szerzők és előadóművészek alkotó és művészi tevékenysége megkívánja, hogy további alkotó és művészi tevékenységük biztosítása érdekében megfelelő jövedelmük legyen; a hangfelvételek és filmek előállításához szükséges ráfordítások különösen jelentősek és kockázatosak. E jövedelem és a ráfordítás megtérülésének lehetősége csak akkor biztosítható hatékonyan, ha a jogosultak megfelelő jogi védelemben részesülnek.

(6)      Ezen alkotó, művészi és vállalkozói tevékenységeket túlnyomóan önálló vállalkozói tevékenységként végzik. E tevékenységek folytatását a Közösségen belüli harmonizált jogi védelemmel meg kell könnyíteni. Amennyiben e tevékenységek elsősorban szolgáltatást valósítanak meg, teljesítésüket egy közösségi szinten harmonizált jogi kerettel szintén meg kell könnyíteni.

(7)      A tagállamok jogszabályait úgy kell egymáshoz közelíteni, hogy az ne legyen ellentétes olyan nemzetközi egyezményekkel, amelyeken számos tagállam szerzői és szomszédos joga alapul.

[…]

(12)      Szükséges olyan szabályozás bevezetése, amely a szerzőknek és előadóművészeknek elidegeníthetetlen jogot biztosít a méltányos díjazásra, miközben meg kell adni számukra a lehetőséget, hogy e jog érvényesítésével az őket képviselő közös jogkezelő szervezeteket bízzák meg.

(13)      A méltányos díj egy összegben vagy részletekben, a szerződés megkötésekor vagy azt követően bármikor kifizethető. Ennek figyelembe kell vennie a film, illetve hangfelvétel előállításában a szerzők, illetve előadóművészek hozzájárulásának mértékét.

[…]

(16)      A tagállamok számára lehetőséget kell biztosítani, hogy a szomszédos jogok jogosultjainak az ezen irányelvben előírtnál szélesebb körű védelmet nyújtsanak a műsorsugárzás és a nyilvánossághoz közvetítés tekintetében.”

24.      A szerzői jogokkal szomszédos jogokkal az irányelv II. fejezete foglalkozik. Az irányelv nyilvánossághoz történő közvetítést és sugárzást szabályozó 8. cikke értelmében:

„(1) A tagállamok biztosítják az előadóművészek számára a kizárólagos jogot előadásaik vezeték nélküli sugárzásának és nyilvánossághoz történő közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, kivéve, ha az előadás már maga is sugárzott előadás, vagy rögzített felvételen alapul.

(2) A tagállamok biztosítják azt a jogot, amelynek célja, hogy a felhasználó egy egyszeri méltányos díjat fizessen a hangfelvétel kereskedelmi célú nyilvánosságra hozatala, illetve e hangfelvétel példányának vezeték nélküli sugárzása vagy egyéb módon a nyilvánossághoz közvetítése esetén, valamint hogy ezen díjat az érintett előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók között felosszák. Az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók közötti megállapodás hiányában a tagállamok meghatározhatják a feltételeket, amelyek alapján közöttük a díj felosztásra kerül.

(3) A tagállamok a műsorsugárzó szervezetek számára kizárólagos jogot biztosítanak sugárzott műsoraik vezeték nélküli sugárzásának, illetve nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, amennyiben e közvetítés olyan helyiségben történik, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a nyilvánosság számára.”

25.      Az irányelv 10. cikke „A jogok korlátozása” címet viseli, és a következőképpen rendelkezik:

„(1)  A tagállamok a következő esetekben korlátozhatják az e fejezetben foglalt jogokat:

a)       magáncélú felhasználás esetén;

[…]

(2) Az (1) bekezdés sérelme nélkül, bármely tagállam bevezethet olyan korlátozásokat az előadóművészek, hangfelvételek‑előállítók [helyesen: hangfelvétel‑előállítók], műsorsugárzó szervezetek és a filmek első rögzítésének előállítói védelme tekintetében, mint amelyekről az irodalmi és művészeti alkotások szerzői jogi védelme tekintetében már rendelkezett.

Kényszerengedély azonban csak a Római Egyezmény rendelkezéseivel összeegyeztethető mértékben írható elő.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett korlátozások kizárólag olyan különleges esetekben alkalmazhatók, amelyek nem sérelmesek a mű vagy más védelem alatt álló teljesítmény rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítják a jogosult jogos érdekeit.”

26.      Az irányelv 14. cikke a „Hatályon kívül helyezés” címet viseli, és a következőképpen rendelkezik:

„A 92/100/EGK irányelv hatályát veszti, az irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó, az I. melléklet B. részében meghatározott határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.

A hatályon kívül helyezett irányelvre való hivatkozásokat az ezen irányelvre való hivatkozásként kell értelmezni, a II. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban.”

3.      A 2001/29 irányelv

27.      A 2001/29 irányelv (9)–(12), (15), (23), (24) és (27) preambulumbekezdése alapján:

„(9)      A szerzői jog és szomszédos jogok harmonizációjának a magas szintű védelemből kell kiindulnia, tekintve hogy ezek a jogok elengedhetetlenek a szellemi alkotáshoz. Az általuk nyújtott védelem hozzájárul az alkotó tevékenység fenntartásához és fejlődéséhez a szerzők, az előadóművészek, az előállítók és a fogyasztók, valamint a kultúra, az ipar és a nagyközönség érdekében. A szellemi tulajdon ennek megfelelően a tulajdon részeként nyert elismerést.

(10)      Ahhoz, hogy a szerzők és előadóművészek a jövőben is alkotó és művészi tevékenységet folytathassanak, műveik felhasználásáért megfelelő díjazásban kell, hogy részesüljenek ugyanúgy, mint a producerek annak érdekében, hogy a művek pénzügyi hátterét biztosítani tudják. Az olyan termékek előállítása, mint a hangfelvételek, a filmek vagy a multimédia‑termékek, illetve az olyan szolgáltatások nyújtása, mint a lehívásra történő hozzáférhetővé tétel, jelentős befektetést igényelnek. A megfelelő díjazás biztosításához, illetve a befektetés kielégítő mértékű megtérüléséhez a szellemi tulajdonjogok megfelelő szintű védelme szükséges.

(11)      A szerzői jog és szomszédos jogok szigorú és hatékony védelme az egyik legfontosabb eszköze annak, hogy Európában a kulturális alkotótevékenység hozzájusson a szükséges forrásokhoz, illetve a szerzők és előadók megőrizhessék függetlenségüket és méltóságukat.

(12)      A szerzői jogilag védett művek és egyéb teljesítmények megfelelő védelme kulturális szempontból is jelentős kérdés. A Szerződés 151. cikke a Közösség számára előírja, hogy tevékenysége során a kulturális szempontokat is figyelembe vegye.

[…]

(15)      A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) szervezésében 1996 decemberében tartott diplomáciai konferencia eredményeképpen két új szerződést fogadtak el, a WIPO szerzői jogi szerződését, illetve a WIPO előadásokról és hangfelvételekről szóló szerződését, amelyek a szerzők, illetve az előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók jogainak védelmével foglalkoznak. Ezek a szerződések a szerzői jog és a szomszédos jogok nemzetközi védelmét korszerűsítik, nem utolsósorban az úgynevezett »digitális agenda« vonatkozásában, továbbá hatékonyabb eszközöket vezetnek be a kalózkodás elleni küzdelem terén. A Közösség és a legtöbb tagállam már aláírta ezeket a szerződéseket, és folyamatban van a Közösség, illetve a tagállamok általi megerősítésük előkészítése. Ez az irányelv egyben számos ilyen nemzetközi kötelezettség végrehajtását is szolgálja.

[…]

(23)      Ennek az irányelvnek harmonizálnia kell a szerzők nyilvánossághoz közvetítéshez való jogát. Ezt a jogot olyan tágan kell értelmezni, hogy lefedjen minden olyan nyilvánossághoz közvetítést, amikor a nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen. Ez a jog magában kell, hogy foglalja a művek bármilyen vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítését, illetve továbbközvetítését, ideértve a sugárzást is. E jog más cselekményekre nem vonatkozik.

(24)      A védelem alatt álló teljesítmények 3. cikk (2) bekezdésének megfelelő nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételét úgy kell értelmezni, hogy ez lefedjen minden olyan cselekményt, amikor a védelem alatt álló teljesítményeket a nyilvánosság olyan tagjai számára teszik hozzáférhetővé, akik a hozzáférhetővé tétel kiindulópontjának helyszínén nincsenek jelen; ez a jog más cselekményekre nem vonatkozik.

[…]

(27)      A közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító fizikai eszközök rendelkezésre bocsátása önmagában nem minősül az ezen irányelv értelmében vett közvetítésnek.”

28.      A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1) A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

(2) A tagállamok biztosítják a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát akár vezetékes, akár vezeték nélküli, illetve oly módon történő hozzáférhetővé tétel esetében is, amikor a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg:

a)      az előadóművészek számára előadásaik rögzítése tekintetében;

b)      a hangfelvétel‑előállítók számára hangfelvételeik tekintetében;

[…]

d)      a műsorsugárzó szervezetek számára műsoraik rögzítése tekintetében függetlenül attól, hogy a műsor közvetítése vezeték útján vagy vezeték nélkül történik, ideértve a kábelen keresztül vagy műhold útján történő közvetítést is.”

C –    A nemzeti jog

29.      A szerzői és szomszédos jogok védelméről szóló, 1941. április 22‑i 633. sz. olasz törvény (a továbbiakban: a szerzői jogi törvény) 72. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A szerzőt az I. cím alapján megillető jogok sérelme nélkül a hangfelvétel‑előállítót a következő cikkekben megállapított tartamban és feltételek szerint megilletik a következő kizárólagos jogok:

a)      a hangfelvételei közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós, bármely eszközzel vagy formában, egészben vagy részben, bármely másolási eljárással történő többszörözésének engedélyezése;

b)      a hangfelvételek példányai terjesztésének engedélyezése. A kizárólagos terjesztési jog nem merül ki az Európai Közösség területén belül, kivéve ha a hangfelvétel‑hordozó első eladása valamely tagállamban az előállító által vagy az ő hozzájárulásával történt;

c)      a hangfelvételek példányai bérbeadásának és haszonkölcsönbe adásának engedélyezése. Ez a jog nem merül ki a műpéldányok bármilyen formában történő eladása vagy terjesztése által;

d)      hangfelvételei nyilvánosság számára olyan módon történő hozzáférhetővé tételének engedélyezése, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Ez a jog nem merül ki a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel egyetlen cselekménye révén sem.”

30.      A szerzői jogi törvény 73. cikke (a 2003. április 9‑i 68. sz. törvényerejű rendelet 12. cikke (1) bekezdése általi legutóbbi módosításnak megfelelően) kimondja:

„(1)      A hangfelvétel‑előállítót, valamint azokat az előadóművészeket, akiknek az előadását hangfelvételen rögzítették, illetve többszörözték – függetlenül az őket megillető terjesztés, bérbeadás és haszonkölcsönbe adás jogától – díjazás illeti meg a hangfelvételek filmalkotások vagy rádiós és televíziós sugárzás útján történő kereskedelmi nyereséget célzó felhasználása után, beleértve a műholdas nyilvánossághoz közvetítést is, a nyilvános táncmulatságokon és vendéglátóipari egységekben és ugyanezen hangfelvételek bármilyen más nyilvános felhasználása után. E jog gyakorlása az előállítót illeti meg, aki a díjakat felosztja az előadóművészek között. […]”

31.      A szerzői jogi törvény következő 73a. cikke (beiktatta az 1994. november 16‑i 685. sz. törvényerejű rendelet 9. cikkének (1) bekezdése) elrendeli:

„Az előadóművészeket és a felhasznált hangfelvétel előállítóit méltányos díjazás illeti meg akkor is, ha a 73. cikk szerinti felhasználás nem kereskedelmi nyereséget célzó […]”.

III – A tényállás, a nemzeti bíróságok előtti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

32.      A Società Consortile Fonografi (a továbbiakban: SCF) közös jogkezelési tevékenységet folytat Olaszországban és külföldön. Előadóművészeket és hangfelvétel‑előállítókat képvisel.

33.      Az SCF megbízottként az olaszországi és külföldi hangfelvétel‑előállító tagok jogainak kezelése, valamint jogdíjai beszedése és felosztása tekintetében különösen a következő tevékenységeket végzi:

a)      a rádión és televízión sugárzott hangfelvételek, beleértve a műholdas nyilvánossághoz közvetítést is, a filmalkotás – nyilvános táncmulatságokon és vendéglátóipari egységekben történő – kereskedelmi nyereséget célzó felhasználásának és bármilyen más felhasználás díjainak beszedése,

b)      nem kereskedelmi nyereséget célzó felhasználások díjainak beszedése,

c)      a hangfelvételek kábel útján történő továbbközvetítése engedélyezési jogainak kezelése, valamint

d)      a hangfelvételek többszörözési jogainak kezelése.

34.      Az SCF tárgyalásokat folytatott az Associazione Dentisti Italianival (Olasz Fogorvosok Szövetsége) a hangfelvételek közvetítéséért – beleértve a magánpraxisban bármilyen formában történő terjesztést is – járó, a szerzői jogi törvény 73. és 73a. cikke szerinti méltányos díjazást megállapító kollektív szerződés megkötése érdekében.

35.      Miután e tárgyalások nem vezettek eredményre, az SCF a Tribunale di Torino előtt pert indított M. Del Corso fogorvos ellen annak megállapítása iránt, hogy ő a torinói fogászati magánrendelőjében kizárólagos jogok tárgyát képező hangfelvételeket sugárzott háttérzeneként, és mivel az ilyen tevékenység nyilvánossághoz közvetítésnek minősül az olasz szerzői jogi törvény, és úgyszintén a nemzetközi és uniós jog alapján, vonatkozásában méltányos díj fizetendő. A díj nagyságáról külön eljárásban kell rendelkezni.

36.      M. Del Corso kérte a kereset elutasítását. Ezt elsőként arra alapozta, hogy az SCF csak abban az esetben hivatkozhatna a szerzői jogra, ha ő maga használja a hangfelvételeket; azokat azonban a rendelőjében rádió sugározta. Tehát a rádióállomásnak kell méltányos díjat fizetnie, a rádióközvetítés hallgatásáért azonban nem kell méltányos díjat fizetni. Másodszor nincs szó nyilvánossághoz közvetítésről, mivel egy fogorvosi magánrendelő nem minősíthető nyilvános helynek. A betegek csak időpont‑egyeztetést követően léphetnek be a rendelőbe.

37.      A Tribunale di Torino a keresetet elutasította. Döntését arra alapozta, hogy nincs kereskedelmi nyereséget célzó közvetítés, ráadásul a fogorvosi rendelő magánrendelő, és ezért nem minősíthető nyilvános helynek vagy a nyilvánosság számára nyitva álló helynek.

38.      Az ítélet ellen az SCF fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróságnál. M. Del Corso a fellebbezés elutasítását kérte.

39.      A Procuratore generale della Repubblica presso la Corte d’appello (az Olasz Köztársaság másodfokon eljáró főügyésze) beavatkozott, és a fellebbezés elutasítását kérte.

40.      A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a nemzetközi, uniós és nemzeti jogforrások mindegyike rendelkezik arról, hogy a hangfelvétel‑előállítók díjazásra jogosultak az általuk létrehozott hangfelvételek nyilvánossághoz közvetítés útján történő felhasználásáért. Azonban a műsorszolgáltató által megfizetett díj nem foglalja magában – viszont ki sincs belőle zárva – a nyilvánossághoz közvetítés útján történő ismételt felhasználásért járó díjat. A műsorszolgáltató vonatkozó engedélye azt feltételezi, hogy a műszaki vevőberendezés útján sugárzott jelet csak személyesen a jelvevőkészülék birtokosai foghatják. A nyilvános környezetben történő felhasználás azonban – akár mert vendéglátói‑pari egységben történik, akár mert több személy potenciális és differenciálatlan hozzáférését teszi lehetővé – olyan hozzáadott hasznot eredményez, melyért külön díj fizetendő. Felmerül mindazonáltal a kérdés, hogy bele kell‑e érteni a hangfelvételek nyilvánossághoz közvetítésének fogalmába a magánrendelőkben – így a fogorvosi rendelőkben – történő sugárzást is, ahová a vendégek főszabályként előzetes időpont‑egyeztetést követően juthatnak el, és ahol a műsorsugárzást a vendég saját akaratán kívül élvezheti.

41.      Mindezek alapján a kérdést előterjesztő bíróság a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra:

1.      A közösségi jogrendben közvetlenül alkalmazandó‑e a szomszédos jogokról szóló 1961. október 26‑i Római Egyezmény, a TRIPS Egyezmény (a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény), és a WIPO előadásokról és hangfelvételekről szóló szerződése (WPPT)?

2.      Magánszemélyek között közvetlenül alkalmazandók‑e a fent nevezett egységes nemzetközi jogi jogforrások?

3.      A „nyilvánossághoz közvetítésnek” a nemzetközi egyezmények idézett rendelkezéseiben foglalt fogalma megegyezik‑e annak a 92/100/EK és 2001/29/EK irányelvekben foglalt közösségi jogi fogalmával, nemleges válasz esetén pedig melyik jogforrás irányadó?

4.      Nyilvánossághoz közvetítésnek vagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételnek minősül‑e a 2001/29/EK irányelv 3. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmében az, ha szabadfoglalkozású, gazdasági tevékenységet végző fogorvosi magánrendelőkben ingyenesen hangfelvételeket sugároznak a páciensek számára, anélkül hogy e személyek akaratukat kinyilvánították volna e tekintetben?

5.      A hangfelvétel‑előállítók számára keletkeztet‑e jogot díjazásra az ilyen sugárzási tevékenység?

IV – A Bíróság előtti eljárás

42.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság Hivatalában 2010. március 15‑én vették nyilvántartásba.

43.       Az írásbeli szakaszban az SCF, M. Del Corso, az olasz és az ír kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő észrevételeket.

44.       A jelen ügyben és a C‑162/10. sz. Phonographic Performance ügyben 2011. április 7‑én tartott egyesített tárgyaláson az alapeljárás felperesének, az SCF‑nek, M Del Corsónak, az olasz, az ír, a görög és a francia kormánynak, valamint a Bizottságnak a képviselői vettek részt.

V –    Előzetes észrevételek

45.      A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel lényegében arra vár választ, hogy a rendelőjében rádióadást lejátszó fogorvos közvetett módon nyilvánossághoz közvetíti‑e a rádióműsorban felhasznált hangfelvételt, és ezért méltányos díjat kell‑e fizetnie.

46.      A következőkben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett, uniós jogi rendelkezések értelmezésére vonatkozó negyedik és ötödik kérdéssel kívánok foglalkozni. Ezt követően foglalkozom a nemzetközi jogi rendelkezésekre vonatkozó első, második és harmadik kérdéssel.

VI – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdésről

47.      A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdésével arra vár választ, hogy a várótermében rádióműsort hallhatóvá tévő fogorvos a rádióműsorban felhasznált hangfelvételeket a 2001/29 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében nyilvánossághoz közvetíti‑e vagy hozzáférhetővé teszi‑e a nyilvánosság számára, és ezért méltányos díjat kell‑e fizetnie.

A –    A felek lényeges érvei

48.      A tárgyaláson a felek – részben írásbeli észrevételeiktől eltérően – egyhangúlag kifejtették, hogy a jelen ügyben irányadó előírás a 2006/115 irányelv, illetve a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése, nem pedig a 2001/29 irányelv 3. cikke.

49.      Az SCF és a francia kormány álláspontja szerint a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésről van szó. A nyilvánossághoz közvetítés 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében és 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében szereplő fogalmát az Unió egész területén egységesen kell értelmezni. Ezért a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése tárgyában az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítélet átvihető a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésére. Ez először is az irányelvek szövegéből és céljából következik. Ezzel nem áll ellentétben az, hogy a 2006/115 irányelv nem tartalmaz a 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdéséhez hasonló olyan preambulumbekezdést, amelynek következtében tágan kell értelmezni a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát. A (23) preambulumbekezdés ennyiben ugyanis felesleges többletet jelent. Annyiban, amennyiben a két irányelv a védelem különböző szintjéből indul ki, ez a jogok kialakítására vonatkozik és nem a nyilvánossághoz közvetítés fogalmára. Abból a körülményből továbbá, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kizárólagos jogot biztosít a szerző számára, míg a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésével a hangfelvétel‑előállítók és előadóművészek tekintetében csak egy vagyoni jog biztosítására kerül sor, még nem következik az, hogy a nyilvánossághoz közvetítés e két előírásban szereplő fogalmát eltérően kell értelmezni. Az egységes értelmezés mellett szól továbbá az is, hogy nemzetközi jogi szempontból a WPPT és a WCT ugyancsak a nyilvánossághoz közvetítés egységes fogalmát írja elő. Egyebekben pedig nem alkalmazható a Bíróság SENA‑ügyben hozott ítélete(10), hiszen abban a Bíróság csupán a díjazás méltányosságának fogalmával foglalkozott. A 2001/29 irányelv rendszeréből fakadóan továbbá a nyilvánossághoz közvetítés fogalmának értelmezése során nem lehet figyelembe venni harmadik felek érdekeit. A francia kormány végül arra utal, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmának egységes értelmezése azért is szükséges, mert ez a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről szóló, 2006. december 12‑i 2006/116/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(11) értelmében jelentőséggel bír a szerzői jog és a szomszédos jogok védelmi ideje szempontjából.

50.      Az SCF és a francia kormány álláspontja szerint a jelen ügyhöz hasonló esetben nyilvánossághoz közvetítés történik.

51.      Az SCF először is arra utal, hogy átlagosan véve jelentős betegszám esik minden fogorvosra. Az sem szól a közvetítés nyilvánossága ellen, hogy a betegek csak időpont alapján és szerződéses alapon jutnak a fogorvosi rendelőbe.

52.      Másodszor, amennyiben arról a kérdésről van szó, miszerint a haszonszerzési cél kitűzése feltételnek számít‑e a nyilvánossághoz közvetítés tekintetében, az SCF először is arra hivatkozik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem tett fel erre vonatkozó kérdést. Másodlagosan az SCF azzal érvel, hogy nem szükséges az ilyen célkitűzés. Először is, a 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének szövege ezt nem írja elő. Ez ellen szól továbbá a 2006/115 és a 2001/29 irányelv rendszere is. A 2001/29 irányelvnek a 2006/115 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése értelmében a hangfelvétel‑előállítók és előadóművészek szomszédos jogaira is alkalmazandó 5. cikkéből az következik, hogy a haszonszerzési cél hiányát csupán a kivételek és korlátozások területén kell figyelembe venni, nem pedig a nyilvánosságoz közvetítés fogalma keretében. Ez a cél nem szükséges továbbá az ítélkezési gyakorlat szerint sem. Az sem döntő jelentőségű végül, hogy a nyilvánossághoz közvetítés hatással van‑e a fogorvos kiválasztására. A szerzői jog magas védelmi szintjének elérése érdekében az érintett szellemi tulajdonjogok védelme alól nem lehet eleve kiemelni a hangfelvételek szabad foglalkozást gyakorlókhoz kapcsolódó közvetítését.

53.      Harmadszor, az SCF és a francia kormány azzal érvel, hogy nem a páciensektől függ a kérdés, hanem a fogorvostól mint a hangfelvétel felhasználójától. Így jelentéktelen az a körülmény, hogy a közvetítés a páciensek akaratától függetlenül történik, és hogy ők adott esetben nem érdekeltek a közvetítésben.

54.      M. Del Corso elfogadhatatlannak tartja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdést, mivel a jogvita megoldása szempontjából nem relevánsak. Nem bizonyított, hogy a páciensei részére hangfelvételen rögzített műveket játszott le, és az sem, hogy ezért belépti díjat kért.

55.      A jelen ügyhöz hasonló esetben nem történik sem nyilvánossághoz közvetítés, sem a nyilvánosság hozzáférésének biztosítása. Csak akkor beszélhetünk hangfelvételek nyilvánossághoz közvetítéséről, amikor azt nyilvános helyen vagy a nyilvánosság számára elérhető helyen ténylegesen a közönséghez közvetítik, vagy ha mindez magánhelyiségben jelentős számú, díjat fizető közönség előtt történik. Itt nincs meg a szükséges nyilvánosság. A fogorvosi rendelő páciensei először is nem közönség, hiszen nem rendelkeznek önálló társadalmi, gazdasági vagy jogi dimenzióval. Másodszor, a fogorvos szerződéses alapon nyújtott sajátos, személyre szabott és szellemi szolgáltatása áll előtérben. Amennyiben ezzel összefüggésben zenét játszanak, ez nem haszonszerzési célból történik. Harmadszor, a páciensek személyiségi jogaira figyelni köteles fogorvos nem nyújthat egyidejű szolgáltatást úgy, hogy a páciensei egyszerre tartózkodjanak a rendelőben. Negyedszer, a páciensek nem fizettek belépti díjat. Ötödször, nem helytálló az SCF‑nek a fogorvosi páciensek számára vonatkozó számítása. Nem valósult meg nyilvános hozzáférhetővé tétel sem. M. Del Corso kifejti továbbá, hogy az SCF által képviselt álláspont következményeként nyilvánossághoz közvetítést valósít meg az is, amikor magánszemély magánhelyiségekben élvezi a zenét.

56.      Az olasz kormány álláspontja szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre nemleges választ kell adni. A Bíróság az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésből indult ki. A jelen ügyben mindazonáltal a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését kell alkalmazni. A jelen ügyhöz hasonló esetben nem valósul meg az ezen előírás szerinti nyilvánossághoz közvetítés. Először is a fogorvosi rendelő esetében magánhelyiségről van szó, ahol a páciensek csak időpont‑egyeztetést követően tartózkodhatnak. Még ha nem is ebből a fizikai megközelítésből, hanem egy gyakorlati megközelítésből indulunk ki, akkor sem feltételezhetjük a jelen ügyhöz hasonló esetben a nyilvánossághoz közvetítés megtörténtét. Nincsen jelentősége annak, hogy egyidejűleg hány páciens tartózkodik a rendelőben. Az egymás utáni halmozódás szempontjából kell ugyanis vizsgálódni. Mégis figyelembe kell venni a páciensek célkitűzéseit. Az irányelv szempontjából releváns nyilvánosságot csak azok a személyek alkotják, akik a hangfelvétel tartalmának meghallgatására tekintettel vagy e lehetőség figyelembevételével készek pénzt fizetni. Az ugyanis nem lenne igazolható, hogy a hangfelvétel‑előállítók és az előadóművészek gazdasági jogosultságot kapjanak akkor, amikor a nyilvánossághoz közvetítésnek nincs gazdasági jelentősége. A szállodavendégek tekintetében megállapítható a gazdasági jelentőség, hiszen a rádió‑ és televízióműsorhoz való hozzáférés a szálloda üzemeltetője által nyújtott kínálat része, amelyet a vendégek figyelembe is vesznek. A fogorvosi rendelő páciensei tekintetében azonban nincs gazdasági jelentőség. A hangfelvételek közvetítése ugyan kellemesebbé teheti a páciensek tartózkodását, nincs azonban közvetlen vagy közvetett kapcsolatban a fogorvos szolgáltatásának értékével. Az olasz kormány álláspontja szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre adandó nemleges válasz következtében nem kell megválaszolni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdést.

57.      A Bizottság és az ír kormány álláspontja szerint a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalma nem lehet minden további nélkül azonos a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítéssel. Ezt a fogalmat a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében e két rendelkezés közötti különbségekre tekintettel inkább szűkebben kell értelmezni. Különösen azt kell figyelembe venni, hogy míg a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a szerző számára kizárólagos jogot biztosít, addig a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése a hangfelvétel‑előállító számára csupán a méltányos díjazáshoz való jogot biztosítja. A nemzetközi jogi és uniós jogi előírásoknak sem felel meg az, ha ugyanazt a védelmet biztosítják a szerzőnek és a hangfelvétel‑előállítónak.

58.      A Bizottság írásbeli észrevételeiben kifejtette továbbá, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmának értelmezése során figyelembe kell venni a WPPT 2. cikkének g) pontját és 15. cikkét. Ezzel a hatály a közvetett közvetítésre is kiterjed, és az is elegendő, ha hallhatóvá teszik a hangfelvételeket. Ezért a jelen ügyhöz hasonló esetben megvalósul a közvetítés. A közvetítés mindazonáltal nem nyilvános. A Bíróság 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése vonatkozásában kialakított ítélkezési gyakorlata nem vihető át a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésére. Sokkal inkább a közvetítés helyének nyilvános vagy magánjellegét és a közvetítés gazdasági célját kell figyelembe venni. A jelen ügyben ez utóbbi hiányzik, mert az orvosokat nem a váróterem kellemes adottságai alapján választják ki, hanem a személyes bizalom alapján, és a közvetítés nem befolyásolja az orvos által nyújtott szolgáltatás minőségét.

59.      A tárgyaláson mindazonáltal a Bizottság azt az álláspontot képviselte, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben mégsem lehet szó közvetítésről. A Bizottság szerint a Bíróság az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítéletében nem a közvetítés fogalmát határozta meg, hanem a közvetítés nyilvánossága fogalmának meghatározására szorítkozott. A közvetítés fogalmát úgy kell értelmezni, ahogyan azt Kokott főtanácsnok javasolta a Football Association ügyben(12) ismertetett indítványában. A 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdéséből következik, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalma csak azokat a személyeket foglalja magában, akik nincsenek jelen a közvetítés kiindulópontjának helyszínén. A fogorvosi rendelő rádiókészülékére mindazonáltal olyan közönség előtt közvetítenek adást, akik jelen vannak a közvetítés kiindulópontjának helyszínén. Más a helyzet akkor, amikor az ilyen készülékkel közvetített jelet először hálózaton tárolják.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságáról

60.      Az előzetes döntéshozatalra utalt negyedik és ötödik kérdést elfogadhatónak kell nyilvánítani.

61.      Először M. Del Corso arra irányuló kifogását kell elutasítani, miszerint ezek a kérdések azért lényegtelenek, mert nem bizonyított a rádióműsor páciensek részére történő közvetítése. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ilyen közvetítésből indult ki. A kérdést előterjesztő bíróság és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében fennálló együttműködési viszony értelmében a Bíróság abból a tényállásból indul ki, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság előterjeszt számára(13).

62.      Amennyiben M. Del Corso másodszor arra hivatkozik, hogy a rádióműsor közvetítéséért nem szedett belépti díjat a páciensektől, úgy ez sem eredményezi, azt, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem relevánsak. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis éppen azt szeretné megtudni, hogy az uniós jogi előírások ilyen esetben is eredményezhetik‑e a fogorvos díjfizetési kötelezettségét.

C –    Jogi értékelés

63.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdés hátterében a Bíróság SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítélete(14) áll. A Bíróság az említett ítéletben megállapította, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében nyilvánossághoz közvetíti a televíziós műsorban felhasznált művet az a szállodaüzemeltető, aki a szállodai szobákban elhelyezett televíziókészülékek segítségével műsort közvetít. Ez a rendelkezés kizárólagos jogot biztosít a szerzők számára műveik nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására. A jelen ügyben a felek különösen abban nem értenek egyet, hogy a szerzői jogok és a szállodai szobák tekintetében kialakult ítélkezési gyakorlat alkalmazható‑e a hangfelvétel‑előállítók és előadóművészek szomszédos jogaira abban az esetben, amikor a fogorvosi rendelőben hangfelvételt felhasználó rádióműsor hallható. E körülmények között elsőként a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a Bíróság SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítélete szerinti értelmezésével kívánok foglalkozni (1. pont). Ezt követően bemutatom a jelen ügyben releváns uniós jogi rendelkezést (2. pont) és annak értelmezését (3. pont).

1.      A 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének Bíróság szerinti értelmezéséről

64.      A Bíróság azt a megállapítását, miszerint a szálloda által az e létesítmény szobáiban tartózkodó vendégek számára az ott elhelyezett televíziókészülékek segítségével történő adásjel‑közvetítés, függetlenül az alkalmazott jelátviteli módszertől, nyilvánossághoz közvetítésnek minősül ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében, a következőkkel indokolta:

65.      A Bíróság elsőként a 2001/29 irányelv preambulumbekezdéseire hivatkozott. Mindenekelőtt a (23) preambulumbekezdésre utalt, amelyből az következik, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát szélesen kell értelmezni(15). Megállapította továbbá, hogy csak így valósítható meg a (9) és a (10) preambulumbekezdésben említett cél, amely a szerzők számára olyan magas szintű oltalmat kíván teremteni, amely számukra megfelelő díjazást biztosít műveik felhasználása után(16).

66.      Másodszor a Bíróság más uniós jogi rendelkezésekhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatára hivatkozott(17).

67.      Harmadszor azokra a halmozódó hatásokra utalt, amelyek abból adódnak, hogy általában az ilyen létesítmények vendégei gyorsan váltják egymást a televíziós szobákban, és így a művek rendelkezésre bocsátása figyelemre méltó jelentőségre tehet szert(18).

68.      Negyedszer a Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgált Berni Uniós Egyezmény 11bis. cikke első bekezdésének ii) pontja szerint független nyilvánossághoz közvetítés történik akkor, ha az eredeti közvetítő által közvetített adást valamely más szervezet közvetíti. Így ugyanis a művet a rádiós és televíziós műsor révén közvetetten már egy új közönség számára közvetítik(19).

69.      Ötödször a Bíróság ezzel összefüggésben a WIPO által készített útmutatóra hivatkozva, a szerző által már megadott engedélyre tekintettel határozta meg a közvetett közvetítés nyilvánosságának fogalmát. Megállapította, hogy a mű sugárzásának szerző általi engedélyezése csak a közvetlen felhasználókat érinti, vagyis a jelvételre alkalmas készülékek azon birtokosait, akik kizárólag magánéleti vagy családi körben veszik az adásokat. Mindazonáltal ha a vételt szélesebb hallgatóságnak szánják, gyakran haszonszerzési céllal, akkor a befogadó közönség egy újabb része hallhatja vagy láthatja a művet. A hangszóró vagy más hasonló eszköz által kibocsátott adás közvetítése így már nem csupán annak sugárzásának befogását jelenti, hanem olyan független cselekményt, amellyel a sugárzott művet új közönséghez közvetítik(20).

70.      Hatodszor megállapította, hogy a szálloda vendégköre új közönséget alkot. A szálloda az az intézmény, amely magatartása következményeinek teljes tudatában közvetítőként jár el vendégei irányában az oltalom alatt álló művek hozzáférhető tételével(21).

71.      Hetedszer a Bíróság rámutatott arra, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fennállásához elegendő, ha a művet úgy bocsátják a közönség rendelkezésére, hogy annak tagjai ahhoz hozzá tudjanak férni(22).

72.      Nyolcadszor a Bíróság figyelemmel volt arra, hogy a sugárzott művek hozzáférhetővé tétele olyan kiegészítő szolgáltatásnyújtásnak tekintendő, amelynek célja bizonyos értelemben véve az abból való haszonszerzés. Mivel a szolgáltatás hatással van a szálloda kategóriabesorolására, és ezáltal a szobák árára, ezért az ráadásul hasznot eredményező jelleggel bír(23).

73.      Kilencedszer a Bíróság mindazonáltal megállapításait árnyalva leszögezte, hogy a tárgyi eszközök puszta biztosítása önmagában nem képez a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közvetítést. Azonban a valamely szállodában televíziókészülékek útján vett jelek közvetítése az e létesítmény szobáiban megszálló vendégek részére, függetlenül a vett jelek közvetítésének technikai módszerétől, e rendelkezés értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek minősül(24).

2.      A jelen ügyben irányadó jogszabályokról

74.      A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdése a 2001/29 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontjára hivatkozik. Ez a rendelkezés ebben az összefüggésben nem releváns. Azért nem alkalmazható a 2001/29 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja, mert ez a rendelkezés csupán a hozzáférhetővé tétel azon esetét szabályozza, amikor a nyilvánosság tagjai választhatják meg a hangfelvételekhez, illetve az előadásokhoz való hozzáférés helyét és idejét. A rádióműsor közvetítése esetében nem ez a helyzet. A teljesség kedvéért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem irányadó a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése sem, mert az nem a szerzői jog által védett művekre, hanem a hangfelvétel‑előállítók és az előadóművészek szomszédos jogaira vonatkozik.

75.      Sokkal inkább irányadó a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése, illetve a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése. E rendelkezések előírják, hogy a tagállamoknak a hangfelvétel kereskedelmi célú nyilvánosságra hozatala, illetve e hangfelvétel többszörözött példányának vezeték nélküli sugárzása vagy egyéb módon a nyilvánossághoz közvetítése esetén biztosítaniuk kell azt, hogy a felhasználó egyszeri méltányos díjat fizessen, és hogy ezt a díjat az érintett előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók között felosszák.

76.      Mivel a Bíróságnak az alapeljárásban felmerült jogvita megítéléséhez szükséges minden iránymutatást meg kell adnia a kérdést előterjesztő bíróság számára(25), a következőkben e releváns rendelkezések értelmezésével kívánok foglalkozni. Mivel a 2006/115 irányelv egységes szerkezetbe foglalta a 92/100 irányelvet és a két irányelv 8. cikkének (2) bekezdése azonos, ezért a következőkben már csak a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését fogom vizsgálni, miközben minden megállapítás megfelelően érvényes a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésére is. Az egyszerűség kedvéért a következőkben szintén csak a kereskedelmi célból nyilvánosságra hozott hangfelvételekkel foglalkozom majd, miközben e megállapítások az ilyen hangfelvétel többszörözött példányaira is megfelelően érvényesek.

3.      A 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének értelmezéséről

77.      Elöljáróban tisztázni szeretném, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének fogalmai esetében önálló uniós jogi fogalmakról van szó (a) pont), amelyeket nemzetközi jogi összefüggésükben (b) pont) kell értelmezni. Ezt követően rátérek a nyilvánossághoz közvetítés fogalmára (c) pont) és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti további feltételekre (d) pont).

a)      Az uniós jog önálló fogalmai

78.      Az irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében használt fogalmak esetében a tagállamok jogára való utalás hiányában önálló uniós jogi fogalmakról van szó. Az uniós jog minden tagállamban egységesen történő alkalmazása érdekében és az egész Unióra kiterjedő egyenlőség elvére tekintettel ezeket egységesen kell értelmezni(26). Csak így valósulhat meg a 2006/115 irányelv hatodik preambulumbekezdésében rögzített cél, azaz az alkotó, művészi és vállalkozói tevékenységek folytatásának a Közösségen belüli harmonizált jogi védelemmel való megkönnyítése.

79.      Mindazonáltal bizonyos esetekben az önálló uniós jogi fogalmak létezése ellenére is csak nagyon korlátozott harmonizációra van lehetőség, és így a fogalom szabályozási lefedettsége rendkívül csekély mértékű. Ilyen esetben az uniós jog csupán tág szabályozási keretet biztosít, amelyet a tagállamoknak kell kitölteniük(27). A Bíróság ebből indult ki a 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdése értelmében vett díjazás méltányosságának fogalma esetében(28). Mivel azonban valamely fogalom szabályozási lefedettségének értékelését az adott rendelkezésben foglalt minden egyes fogalom esetében egyesével kell elvégezni, abból nem lehet következtetéseket levonni a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében használt további fogalmakra nézve.

b)      A nemzetközi jogi és az uniós jogi környezet

80.      Figyelemmel kell lenni továbbá arra, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének a méltányos díjazáshoz való jogra vonatkozó rendelkezését annak nemzetközi jogi összefüggésében kell értelmezni.

81.      A méltányos díjazáshoz való jogot ugyanis nemzetközi jogi szempontból a Római Egyezmény 12. cikke és a WPPT 15. cikke szabályozza. A 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését ezért a nemzetközi jog e rendelkezéseire tekintettel kell értelmezni.

82.      A WPPT tekintetében ez már önmagában abból is következik, hogy az Unió maga is szerződő fél. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az uniós jog rendelkezéseit különösen akkor kell valamely nemzetközi jogi megállapodás figyelembevételével értelmezni, ha az Unió szerződő fél, és ezen uniós jogi rendelkezésekkel a megállapodást kívánja végrehajtani(29).

83.      A Római Egyezményt illetően utalni kell arra, hogy az EU maga nem szerződő fél. Mindazonáltal a 2006/115 irányelv hetedik preambulumbekezdéséből következően, amelynek értelmében a jogszabályok közelítése nem lehet ellentétes a Római Egyezménnyel, figyelembe kell venni a Római Egyezmény rendelkezéseit.

c)      A nyilvánossághoz közvetítés fogalmáról

84.      Megfogalmazásából fakadóan a nyilvánossághoz közvetítés fogalma két elemre bontható. Először is közvetítésnek kell megvalósulni. Másodszor e közvetítésnek nyilvánosnak kell lennie.

i)      A közvetítés fogalmáról

85.      A 2006/115 irányelv nem határozza meg kifejezetten azt, hogy az említett irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés alatt mit kell érteni. E rendelkezés szövege és összefüggései alapján mindazonáltal következtetni lehet arra, hogy miként kell értelmezni e fogalmat.

86.      A fentieknek megfelelően(30) a közvetítés e rendelkezés szerinti fogalmának értelmezése során figyelembe kell venni a Római Egyezmény 12. cikkét, valamint a WPPT 15. cikkét. A közvetítés fogalma szempontjából különösen a WPPT 2. cikkének g) pontjával összefüggésben értelmezett 15. cikke (1) bekezdése bír jelentőséggel. A 15. cikk (1) bekezdése értelmében az előadóművészek és a hangfelvétel‑előállítók egyszeri megfelelő díjazásra tarthatnak igényt a közvetlen vagy közvetett, sugárzás vagy a nyilvánossághoz való bármilyen közvetítés útján történő felhasználásáért. A WPPT 2. cikkének g) pontja értelmében a hangfelvétel nyilvánossághoz közvetítése a hangfelvételen rögzített hangoknak, illetve azok megjelenítéseinek a nyilvánosság számára, a sugárzás kivételével, bármilyen eszközzel történő átvitelét jelenti. E rendelkezés értelmében továbbá a 15. cikk szerinti nyilvánossághoz közvetítéshez elegendő a hangfelvételen rögzített hangoknak a nyilvánosság számára való hallhatóvá tétele vagy megjelenítése is.

87.      Mindezek a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett közvetítés fogalma tekintetében a következőkre engednek következtetni:

88.      Először is, a 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének hatálya a közvetlen és a közvetett közvetítésre is kiterjed. Ezt támasztja alá mindenekelőtt a nyílt megfogalmazás és a rendelkezés keletkezési története. A 92/100 irányelv keletkezési történetéből ugyanis kiderül, hogy azért nem tekintették szükségesnek a közvetítés fogalmának pontosítását a „közvetlen vagy közvetett” szavak hozzáadásával, mert a közvetítés fogalmának használata esetén nyilvánvaló, hogy abba a közvetett közvetítés is beletartozik(31). Ezen értelmezést támasztja alá hatálybalépése óta a WPPT 15. cikke is, amelynek értelmében megfelelő díjazásra a közvetett közvetítésért is igény tartható(32).

89.      Másodszor, a közvetítéshez elegendő a hangfelvételen rögzített hangoknak a hallhatóvá tétele is. Az, hogy a vendég valóban hallotta‑e a hangokat, nem bír jelentőséggel. Ezt támasztja alá mindenekelőtt a WPPT 2. cikkének g) pontja, amely a hallhatóvá tételt veszi alapul. A 2006/115 irányelv értelméből és céljából kiindulva ezenfelül elegendő az, ha a vendégnek jogi és gyakorlati lehetősége van a hangfelvétel használatára(33). Ennek az értelmezésnek megvan az az előnye is, hogy az ebben a tekintetben összhangban áll a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmának értelmezésével.

90.      Mindezek figyelembevételével sok minden szól amellett, hogy úgy kell értelmezni a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmát, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben a fogorvos közvetett módon közvetíti a rádióműsorban felhasznált hangfelvételt azáltal, hogy a rendelőjében a páciensek számára rádión keresztül hallhatóvá teszi a rádióműsort.

91.      A Bizottság ezzel összefüggésben kifejti, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés fogalmát főszabály szerint nem lehet tágabban értelmezni a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmánál. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az uniós jogalkotó a hangfelvétel‑előállítókat és előadóművészeket megillető szomszédos jogokhoz képest a védelem magasabb szintjét kívánta biztosítani a szerzői jogoknak, és ezért összeegyeztethetetlen a rendszerrel az, ha a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése alapján a szerzőket a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint megillető jogoknál szélesebb körű jogokat biztosítunk a hangfelvétel‑előállítók és az előadóművészek számára.

92.      Felmerül ezért a kérdés, hogy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmának értelmezése során figyelembe kell‑e venni a 2001/29 irányelv (23) és (27) preambulumbekezdését, és hogy ez azt eredményezi‑e, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben nem valósulhat meg a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés.

–       A 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdésének figyelembevétele

93.      Elsőként felmerül a kérdés, hogy a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdésének figyelembevétele esetén a jelen ügyhöz hasonló esetben nem lehet‑e feltételezni a közvetítés megvalósulását.

94.      E preambulumbekezdés értelmében a lejátszást lehetővé tévő vagy lejátszó‑berendezések puszta rendelkezésre bocsátása még nem valósítja meg a közvetítést. Ezt a preambulumbekezdést a WCT szerződő feleinek a 8. cikkre vonatkozó közös nyilatkozatával összhangban kell vizsgálni. E nyilatkozat értelmében a nyilvánossághoz közvetítéshez szükséges anyagi eszközök rendelkezésre bocsátása önmagában nem jelent a WCT vagy a Berni Uniós Egyezmény értelmében nyilvánossághoz közvetítést.

95.      Álláspontom szerint ezt nem lehet úgy értelmezni, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben nem valósul meg a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése vagy a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés(34). Sokkal inkább úgy értelmezem, hogy még nem valósítják meg a nyilvánossághoz közvetítést azok a személyek, akik lejátszóberendezéseket bocsátanak rendelkezésre anélkül, hogy ellenőrizhetnék a szerzői jogilag védett művekhez való hozzáférést. Ez az eset áll fenn például akkor, ha televízió‑ vagy rádiókészülékeket adnak el vagy adnak bérbe, vagy ha valamely internetszolgáltató csupán internet‑hozzáférést biztosít. A jelen ügyhöz hasonló esetben a fogorvos mindazonáltal nem szorítkozott a berendezések puszta rendelkezésre bocsátására. Ellenkezőleg, a rádióműsort és ezzel közvetetten az abban felhasznált hangfelvételeket ő maga teszi hallhatóvá a páciensek számára.

96.      A 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdésével így nem ellentétes a jelen ügyhöz hasonló esetben annak feltételezése, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés történt.

–       A 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdésének figyelembevétele

97.      A 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdése értelmében a nyilvánossághoz közvetítéshez való jogot úgy kell értelmezni, hogy lefedjen minden olyan nyilvánossághoz közvetítést, amikor a nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen.

98.      A Bizottság (a korábban írásban képviselt álláspontjától eltérően) a tárgyaláson előadta, hogy e preambulumbekezdés figyelembevétele mellett a jelen ügyhöz hasonló esetben kétséges a közvetítés megvalósulása. Ezzel összefüggésben utalt Kokott főtanácsnoknak a Football Association Premier League és társai ügyben(35) ismertetett indítványára, aki e preambulumbekezdésre hivatkozva azt az álláspontot képviselte, hogy az önálló vételre alkalmas televíziókészülék műsorvétele nem valósítja meg a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetítést. Csak akkor valósul meg közvetítés, ha az eredeti jelet további, önálló átvitellel továbbítják, például abban az esetben, amikor valamely adás jelét fogják, majd elosztókészülék segítségével különböző további vevőkészülékekre osztják el(36). Ezért a Bizottság most már azt az álláspontot képviseli, hogy a Bíróság az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítéletben csupán a közvetítés nyilvánosságával, és nem magával a közvetítéssel foglalkozott.

99.      Ezen érvelésnek nem lehet helyt adni.

100. A 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdéséből ugyanis nem következik, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben nem valósul meg a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetítés.

101. A Bizottság által előadottakkal ellentétben a Bíróság az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítéletben nem szorítkozott a közvetítés nyilvánosságának értelmezésére. Sokkal inkább azt tisztázta ebben az ítéletben, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetítés fennállásához elegendő, ha a televíziókészülékek útján vett jelek közvetítésével hozzáférhetővé válik a mű. A Bíróság ugyanis kifejezetten pontosította azt, hogy függetlenül a vett jelek közvetítésének technikai módszerétől fennáll a nyilvánossághoz közvetítés(37). Álláspontom szerint csak úgy lehet ezt a pontosítást értelmezni, hogy a közvetítés megvalósulásának feltételezése nem azon múlik, hogy a televíziókészülékek önállóan fogják‑e a jelet, vagy az eredeti sugárzástól eltérő új továbbítással jut a jel a televízióhoz.

102. Így a közvetítés fogalmának értelmezése tekintetében két egymással össze nem egyeztethető megközelítés áll szemben egymással. A Bíróság által képviselt megközelítés a műszaki feltételektől függetlenül a szerző méltányos védelmét állítja előtérbe, ezért a továbbiakban gyakorlati megközelítésként utalok rá. A Bizottság által hivatkozott megközelítés ellenben azt tartja döntőnek, hogy megvalósul‑e a jel további közvetítése, vagy önálló vételre alkalmas eszközről van‑e szó. Mivel ez a megközelítés a műszaki feltételeket tekinti döntőnek, a továbbiakban műszaki megközelítésként hivatkozok rá.

103. Álláspontom szerint erősebb érvek szólnak a Bíróság által képviselt gyakorlati megközelítés mellett.

104. A gyakorlati megközelítés mellett szól elsőként a szerzői és szomszédos jogok méltányos védelmének azon célkitűzése, amely megjelenik a 2001/29 irányelv (9) és (10) preambulumbekezdésében és a 2006/115 irányelv (5), (12) és (13) preambulumbekezdésében. E cél figyelembevétele mellett számomra meggyőzőbb attól függővé tenni a kérdést, hogy az engedély, illetve a méltányos díj milyen hallgatói kört foglal magában.

105. Másodszor, nem róható fel a gyakorlati megközelítéssel szemben az, hogy a nemzetközi jog nem írja elő kötelező jelleggel. Igaz ugyan, hogy nemzetközi jogi szempontból nem sikerült megegyezésre jutni e feltétel kötelező jellege tekintetében(38). Ez mégsem szól a feltétel uniós jogi szinten történő alkalmazása ellen. Az irányadó nemzetközi jogi szabályozás ugyanis csupán a szerzői és szomszédos jogok minimális védelmét biztosítja, a szerződő felek ennél szigorúbban is eljárhatnak. Ezzel összefüggésben továbbá fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyakorlati megközelítés alkalmazása ugyan nem kötelező nemzetközi jogi előírások következménye, az alkalmazás mégis nyilvánvalónak tűnik a szerződő felek számára a WIPO által készített útmutatáshoz hasonló, kötelező erővel nem bíró értelmező dokumentumok értelmében(39).

106. Harmadszor, a Bizottság érvelésével ellentétben a 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdéséből és annak keletkezési történetéből számomra nem következik kellően egyértelműen az, hogy az uniós jogalkotó ki akarta zárni az irányelv 3. cikke szerinti közvetítés fogalmából a műsorok önálló vételre alkalmas eszközökkel történő nyilvánossághoz közvetítését.

107. A jogalkotási eljárás során az Európai Parlament azt javasolta, hogy ebben a preambulumbekezdésben kerüljön tisztázásra az, hogy a nyilvánossághoz közvetítés joga nem öleli fel a művek közvetlen előadását és bemutatását. A Bizottság a módosított javaslatában elfogadta ezt. A Tanács tartalmilag ugyan támogatta ezt a javaslatot, azonban úgy döntött, hogy nem nevezi meg a közvetlen bemutatás fogalmát, mert így egységes meghatározás hiányában jogbizonytalanság léphet fel. Helyette a Tanács azt részesítette előnyben, hogy tisztázza a 2001/29 irányelv 3. cikke szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmának tényleges terjedelmét(40).

108. Így a (23) preambulumbekezdés célkitűzése az, hogy úgy vonja ki a nyilvánossághoz közvetítés fogalma alól a közvetlen előadást és bemutatást, hogy nem tartalmazza ezeket a fogalmakat. Ahogyan e preambulumbekezdés megfogalmazásából is kitűnik, az uniós jogalkotó ezt a célt azáltal kívánta elérni, hogy a releváns nyilvánosság fogalmából kivette a személyek egy csoportját, méghozzá azt a csoportot, akik jelen vannak a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen(41). Így a közvetítés megvalósulása nem műszaki feltételeken múlik, hanem a nyilvánosságnak a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszíntől való távolmaradásán.

109. Az uniós jogalkotó (23) preambulumbekezdésben szereplő célkitűzéséből és e preambulumbekezdés megfogalmazásából így arra a következtetésre lehet jutni, hogy az uniós jogalkotó csupán a nyilvánosság szempontjából figyelembe vehető személyek körét kívánta korlátozni, nem a közvetítés fogalmát.

110. Összefoglalásképpen megállapítható, hogy sem a (23) preambulumbekezdés, sem a 2001/29 irányelv keletkezési története nem ad megfelelően biztos alapot ahhoz, hogy műszaki szempontból olyan esetekre korlátozzuk az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetítés fogalmát, amelyekben az eredeti adástól eltérő jeltovábbítás történik a televízió‑ és rádiókészülékek felé, és hogy e fogalom köréből kizárjuk a televízió‑ és rádiókészülékek önálló vételét.

–       Közbenső következtetés

111. Közbenső következtetésként megállapítható, hogy a fogorvos a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében közvetetten közvetíti a rádióműsorban felhasznált hangfelvételeket abban az esetben, amikor a rendelőjében rádiókészüléken keresztül hallhatóvá teszi a rádióműsort.

ii)    A nyilvánosság fogalmáról

112. A 2006/115 irányelv azt sem határozza meg, hogy mit kell a közvetítés nyilvánossága alatt érteni.

113. A közvetítés fogalmának meghatározásával ellentétben ezzel összefüggésben nem nyújt további segítséget a nyilvánossághoz közvetítés WPPT 2. cikkének g) pontja szerinti jogi meghatározása. E rendelkezés ugyanis nem határozza meg részletesebben a nyilvánossághoz közvetítés fogalmának meghatározandó részét. Az inkább csak azt írja elő, hogy a hallhatóvá tételnek nyilvánosnak kell lennie, tárgytalanná téve e tekintetben e jogi meghatározást.

114. Mindazonáltal ezzel összefüggésben alkalmazható a Bíróságnak a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalma értelmezéséhez kapcsolódó – fent ismertetett – ítélkezési gyakorlata(42). Ahogyan azt a Phonographic Performance ügyben mai napon ismertetett indítványomban bemutattam, a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánosság fogalmát főszabály szerint azonos módon kell értelmezni. Itt ezért hivatkozom az ezen indítvány 96–111. pontjában kifejtett megfelelő észrevételekre.

115. Amennyiben alkalmazzuk a Bíróság által az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben kidolgozott feltételeket, akkor sok minden szól amellett, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben is nyilvánossághoz közvetítésből kell kiindulni. Ugyanis a jelen ügyhöz hasonló esetben is közvetetten, a rádióműsor hallhatóvá tételén keresztül jut el a hangfelvétel az új közönséghez. A fogorvosi rendelő várótermében ugyan rövidebb ideig tartózkodnak a páciensek, az ott‑tartózkodások mindazonáltal gyorsabban követik egymást, mint a szállodai szobákban, ezért itt is az egymás utáni halmozódás hatásából kell kiindulni, amely a hangfelvételek rendelkezésre bocsátásának figyelemre méltó jelentőséget biztosít.

116. Ezzel összefüggésben is felmerül mindazonáltal a kérdés, hogy úgy kell‑e értelmezni a fentiek alapján a 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdésének figyelembevétele mellett a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmát, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben nem valósul meg a nyilvánossághoz közvetítés. A fentiek értelmében az uniós jogalkotó a 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdésében az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében nyilvánosságnak tekinthető személyi körből azokat a személyeket kívánta kiemelni, akik jelen vannak a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen. Az elérni kívánt cél az volt, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalma alól kivegye a közvetlen előadást és bemutatást(43).

117. A Bizottság a Kokott főtanácsnok által a Football Association Premier League és társai ügyben ismertetett indítványra hivatkozva többek között azzal érvel, hogy ezzel kizárják az önálló vételre alkalmas televíziókészülék előtt tartózkodó személyeket. Az önálló vételre alkalmas televíziókészülék esetén a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszín ugyanis az a hely, ahol a televízió található(44).

118. A Bizottság érvelése nem fogadható el.

119. Először is ez az elképzelés nem áll összhangban a Bíróság által az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítéletben ismertetett megközelítéssel. Ebből az ítéletből ugyanis az következik, hogy a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszín az önálló vételre alkalmas televíziókészülék esetében sem ott van, ahol a televízió található(45).

120. A Bíróság megközelítése mellett továbbá erősebb érvek is szólnak. A közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínre utalás a 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdésében ugyanis nem értelmezhető úgy, hogy az önálló vételre alkalmas televíziókészülék esetében ez az a hely, ahol a televízió található.

121. Először is a „kiinduló” szó természetes nyelvi értelmezésétől távol áll annak a helynek a megjelölése, ahol végül a közvetítés történik.

122. Ilyen értelmezés mellett szól az irányelv fent kifejtett keletkezési története is. A (23) preambulumbekezdésben szereplő pontosítással ugyanis az uniós jogalkotó azt kívánta elérni, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmának hatálya alól kikerüljön a nyilvános előadás és bemutatás(46). Ez a cél azáltal valósul meg, ha kikerül a nyilvánossághoz közvetítés fogalma alól az a közönség, aki a mű eredeti előadásának vagy bemutatásának helyén tartózkodik(47). A rádióműsorok hallgatói azonban nem tartózkodnak ezen a helyen.

123. A 2001/29 irányelv (23) és (24) preambulumbekezdése közötti összefüggéssel továbbá ellentétes az a megközelítés, miszerint az önálló vételre alkalmas eszköz esetében a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszín az a hely, ahol az eszköz található. A (24) preambulumbekezdés értelmében ugyanis a 2001/29 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerinti, nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel jogát úgy kell értelmezni, hogy ez lefedjen minden olyan cselekményt, amikor a nyilvánosság olyan tagjai számára történik a hozzáférhetővé tétel, akik nincsenek jelen a hozzáférhetővé tétel kiindulópontjának helyszínén. Ha ezzel összefüggésben is azt a helyet értenénk a hozzáférhetővé tétel kiindulópontjának helyszínén, ahol a hangfelvételt végül lejátszó eszköz található, akkor messzemenőkig megfosztanánk hatékony érvényesülésétől az irányelv 3. cikkének (2) bekezdését. Ez ugyanis sok esetben magánszemélyek háztartásában található eszközt jelent. Számomra ezért meggyőzőbb úgy értelmezni a (23) és a (24) preambulumbekezdést, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közvetítés fogalmából csak a közvetlen előadás vagy bemutatás közönségét, mintsem a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen jelen lévő közönséget kell kizárni.

124. Azzal a feltételezéssel továbbá, miszerint az önálló vételre alkalmas eszköz esetén a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszín az a hely, ahol az eszköz található, az is szemben áll, hogy ez ellentmondásos eredményhez vezet. Ennek értelmében ugyanis nem valósul meg a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetítés abban az esetben, ha valamely bárban több önálló vételre alkalmas rádiókészüléket helyeznek el. Abban az esetben viszont megvalósul a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetítés, amikor ebben a bárban csupán két rádiókészüléket helyeznek el, és ezekre egy, a pincében felállított eszközön keresztül továbbítják a jelet. Számomra valószínűtlennek tűnik az, hogy az uniós jogalkotó beletörődött volna egy ilyen ellentmondásos eredménybe.

125. A jelen ügyhöz hasonló esetben a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetítés helyének kiindulópontja az a hely, ahol a hangfelvételt az eredeti előadás vagy bemutatás során rögzítik.

126. A Bizottság kifogását már csak azért is el kell utasítani, mert a hivatkozott okok miatt nem következtethetünk a (23) preambulumbekezdésből arra, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében nem lehet figyelembe venni az önálló vételre alkalmas televíziókészülék közönségét.

127. Amennyiben a Bíróság a korábbi ítélkezési gyakorlatától eltérve úgy értelmezné a nyilvánossághoz közvetítés 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát, hogy abba nem tartozik bele az önálló vételre alkalmas készülék közönségéhez történő közvetítés, akkor pedig azért kell elutasítani a Bizottság kifogását, mert ezt a megközelítést nem lehet átültetni a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés fogalmára. A 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés fogalmát ugyanis a WPPT 2. cikkének g) pontjával összefüggésben értelmezett 15. cikkére tekintettel kell értelmezni. Annak értelmében akkor is megvalósul a hangfelvételek közvetítése, ha a nyilvánosság számára hallhatóvá teszik a hangfelvételen rögzített hangokat. Ezzel legalábbis a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés fogalmába beletartozik a közvetítés helyszínén jelen lévő közönség is(48).

128. A 2001/29 irányelv (23) preambulumbekezdése ezáltal nem ad lehetőséget a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés nyilvánossága fogalmának olyan értelmezésére, amely szerint az önálló vételre alkalmas rádiókészülékek esetében nem vehető figyelembe a rádiókészülék előtt jelen lévő közönség.

iii) A további kifogásokról

129. A felek további kifogásai sem helytállóak.

–       A belépti díj szükségességéről

130. A 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés megvalósulása nem függ továbbá a belépti díj fizetésétől. Először is, a 2006/115 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének szövegében semmi nem utal ilyen feltételre. Másodszor, ez ellen szól az irányelv 8. cikkének (3) bekezdésével való rendszertani összefüggés. Ez az előírás a műsorsugárzó szervezetek számára kizárólagos jogot biztosít sugárzott műsoraik nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, amennyiben e közvetítés olyan helyiségben történik, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a nyilvánosság számára. Abból, hogy ez a rendelkezés egyszerre követeli meg a nyilvánossághoz közvetítés fennállását, és olyan közvetítési hely rendelkezésre állását, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a nyilvánosság számára, a contrario arra lehet következtetni, hogy a nyilvánossághoz közvetítés megvalósulásának nem feltétele sem a hely nyilvánossága, sem a belépti díj megfizetése.

–       A haszonszerzési célról

131. Számomra nem tűnnek meggyőzőnek azon kifogások sem, amelyek értelmében azért nem valósul meg nyilvánossághoz közvetítés, mert a jelen ügyben nem a hangfelvételek közvetítése, hanem a fogorvosi szolgáltatás áll előtérben, valamint mert a fogorvos haszonszerzési cél nélkül cselekedett.

132. Először is a nyilvánossághoz közvetítés megvalósulása nem attól függ, hogy a felhasználó haszonszerzési célt követ‑e, vagy sem.

133. A nyilvánossághoz közvetítés fogalmából továbbá nem következik az, hogy feltétel lenne a haszonszerzési cél.

134. E követelmény ellen pedig nemcsak a 2006/115 irányelv hivatkozott 8. cikkének (3) bekezdésével való összefüggés szól, hanem a 2001/29 irányelv 5. cikke is, amelyre viszont a 2006/115 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése is hivatkozik. Ennek megfelelően a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének a), b) és j) pontja előírja, hogy a tagállamok kivételeket állapíthatnak meg a nyilvánossághoz közvetítés vonatkozásában, és korlátozhatják azt, amennyiben meghatározott kiemelt felhasználás történik, és nem kereskedelmi célt valósít meg, illetve nincs a kiemelt tevékenységen túlmutató kereskedelmi célja. Ebből megfordítva az következik, hogy akkor is megvalósulhat a nyilvánossághoz közvetítés, ha nem irányul kereskedelmi, illetve haszonszerzési célra.

135. Az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítéletből sem következik továbbá az, hogy feltétel lenne a haszonszerzési cél. Az ítéletben a Bíróság kiemelte ugyan a szállodaüzemeltető haszonszerzési célját. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezt a nyilvánossághoz közvetítés elengedhetetlen feltételének tekintette(49).

136. Továbbá a haszonszerzési céltól való függővé tétel nehéz elhatárolási problémákhoz vezet. Így ugyanis szolgáltatásonként kellene eldönteni azt, hogy annyira jelentéktelen‑e a hangfelvétel közvetítése, hogy a főszolgáltatással szemben háttérbe szorul.

137. Végül ezen érvek ismeretében el kell utasítani az olasz kormány azon érvelését is, miszerint nem biztosítható a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdéséhez hasonló gazdasági jog abban az esetben, ha a felhasználó nem haszonszerzési céllal végzi a nyilvánossághoz közvetítést. Nem látom be, hogy például valamely politikai rendezvény esetében a szerző miért élhet a kizárólagos jogával, a hangfelvétel‑előállító és az előadóművész ellenben nem rendelkezik semmilyen jogokkal. A 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében pedig a felhasználó oldalán hiányzó haszonszerzési célt figyelembe kell venni annak megítélése keretében, hogy az ilyen felhasználásért milyen díjazás tekinthető méltányosnak.

138. Másodszor, másodlagosan arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben feltételezni kell a haszonszerzési célt. Még ha a fogorvosi rendelőben a páciensek által hallható rádióműsor semmiképpen sem lényeges része a fogorvos által nyújtott szolgáltatásnak, akkor sem vitatható az, hogy gyakorlati haszna lehet. A váróteremben ugyanis a páciensek rendszerint sokkal szívesebben hallgatják rádióműsort, mint a fúró hangját a fogorvosi kezelőből. Ezek a műsorok továbbá szórakozást jelentenek a fogorvosi rendelőben rendszeresen előforduló várakozási idő alatt. Álláspontom szerint nem alkalmas a haszonszerzési cél kizárására az a körülmény, hogy a kezelés ára nem függ attól, hogy hallhatóvá teszik‑e a hangfelvételeket, vagy sem. E cél feltételezéséhez elegendő ugyanis az, hogy a szolgáltatás olyan részéről legyen szó, amely a páciens szempontjából javíthat a szolgáltatás által keltett összbenyomáson. A hivatkozott érvek alapján számomra ez elfogadható.

–       A páciensek akaratáról

139. A közvetítés nyilvánosságának megítélése során nem játszik szerepet az a körülmény sem, hogy a közvetítés a páciensek akarata nélkül történik, és ők adott esetben akár zavarónak is tekinthetik azt.

–       A további kifogásokról

140. A további kifogásoknak sem lehet helyt adni.

141. Először is a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetítés nyilvános jellegének nem feltétele az, hogy a nyilvánosság rendelkezzen önálló szociális, gazdasági vagy jogi dimenzióval. Ez olyan más esetben is hiányozhat, amikor a nyilvánosság kétségtelen, mint például a pályaudvarokon vagy metróállomásokon. A szerzői és szomszédos jogok területén a nyilvánosság tekintetében nem a nyilvánosságot megjelenítő személyek csoportjának dimenziójától vagy homogenitásától függ a minősítés(50).

142. Másodszor el kell utasítani azt a kifogást is, hogy a fogorvos páciensei nem tartózkodnak azonos időben egyszerre a rendelőben, hiszen már az a halmozódó hatás is elegendő, amelyet a váróteremben időben egymás után megvalósuló tartózkodás eredményez.

iv)    Következtetés

143. Ennek megfelelően úgy kell értelmezni a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését, hogy amikor a fogorvos a váróteremben rádiókészüléket helyez el, és azon rádióműsort sugároz, akkor ezen előírás szerint nyilvánossághoz közvetítés történik.

d)      A további feltételekről

144. A 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti felhasználóra vonatkozó további feltétellel kapcsolatban megállapítható, hogy a hangfelvételt nyilvánossághoz közvetítő személy egyben használja is azt ezen előírás értelmében.

145. A méltányos díj megfizetésének kötelezettsége tekintetében utalok a C‑162/10. sz. Phonographic Performance ügyben mai napon ismertetett indítványom 118–144. pontjára.

4.      Következtetés

146. Ennek megfelelően úgy kell értelmezni a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését, hogy amikor a fogorvos a váróteremben rádiókészüléket helyez el, és azon rádióműsort tesz hallhatóvá a páciensek számára, akkor méltányos díjat kell fizetnie a rádióműsorban felhasznált hangfelvételek közvetett közvetítéséért.

VII – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdésről

147. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésével arra keres választ, hogy az uniós jogrendben közvetlenül alkalmazandóak‑e a Római Egyezmény, a WPPT és a TRIPS vonatkozó nemzetközi jogi előírásai, és magánszemélyek is hivatkozhatnak‑e közvetlenül azokra. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével arra keres választ, hogy a nyilvánossághoz közvetítésnek a hivatkozott nemzetközi jogi rendelkezések szerinti fogalma összhangban áll‑e a 92/100 irányelv és a 2001/29 irányelv szerinti fogalommal, és ha nem, akkor adott esetben melyik forrást kell előnyben részesíteni.

A –    A felek lényeges érvei

148. Az SCF véleménye szerint a kérdésre igenlő választ kell adni. Az érintett nemzetközi jogi rendelkezések teljes mértékben az uniós jogrend elválaszthatatlan részét képezik, és közvetlenül alkalmazandóak magánjogi viszonyokban. Az uniós jogot továbbá lehetőség szerint a nemzetközi joggal összhangban kell értelmezni, de túl is mutathat a nemzetközi jogi előírásokon. A releváns nemzetközi jogi előírásokhoz képest az uniós jog biztosíthatja a védelem magasabb szintjét, hiszen a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó szabályozás folyamatos fejlődésen megy keresztül.

149. M. Del Corso álláspontja szerint a Római Egyezmény közvetlenül alkalmazandó az uniós jogrendben, hiszen az beleolvadt a TRIPS‑be, amelynek részese az Európai Unió. Az Európai Unió részese a WPPT‑nek is. Nem számít az elsőbbség kérdése, hiszen a releváns nemzetközi jogi és uniós jogi szabályozások ugyanazok.

150. Az olasz kormány álláspontja szerint nem kell megválaszolni az első három kérdést. Az Európai Unió az irányelveket a WPPT átültetése érdekében hozta meg. Ezért csak ezen irányelvek értelmezésétől függ a kérdés.

151. A Bizottság úgy véli, hogy az első két kérdésre nemleges választ kell adni. A Római Egyezmény tekintetében ez már abból is következik, hogy az nem része az Unió jogrendjének. A TRIPS és a WPPT tekintetében a Bizottság arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem nevezett meg egy konkrét rendelkezést sem. Amennyiben olyan rendelkezésekről van szó, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában megnevezett, akkor a kérdésekre nemleges választ kell adni. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében csak akkor kell közvetlenül alkalmazhatónak tekinteni valamely nemzetközi jogi megállapodás rendelkezését, ha az világos és pontosan meghatározott kötelezettséget tartalmaz, amely nem függ további átültető aktus meghozatalától. A GATT tekintetében a Bíróság már korábban is elutasította e nemzetközi jogi megállapodás közvetlen hatályát. Ez az ítélkezési gyakorlat érvényes a TRIPS‑re és a WPPT‑re is. A TRIPS‑hez hasonlóan a WPPT is azt írja elő, hogy a szerződő feleknek át kell ültetniük a megállapodás rendelkezéseit. Ezt erősíti meg a WCT 14. cikke és a WPPT 23. cikkének (1) bekezdése is, amikor kifejezetten előírja, hogy a szerződő felek meghozzák az e szerződések alkalmazásának biztosításához szükséges intézkedéseket. Az Unió ezeket az átültetést szolgáló intézkedéseket a 2001/29 irányelvben szabályozta.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságáról

152. Kétségeim vannak a tekintetben, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdésre adandó válaszok ismeretében valóban szüksége van‑e az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdés megválaszolására. A negyedik és ötödik kérdés ugyanis nemzetközi jogi előírások fényében értelmezi a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését. Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárásban figyelembe tudja venni az irányelv nemzetközi jogi előírásokkal megegyező rendelkezéseit, akkor a kérdés eldöntése már nem függ nemzetközi jogi előírások önálló alkalmazásától.

153. A kérdések mégsem utasíthatóak el azzal, hogy a döntés szempontjából nem bírnak jelentőséggel. A nemzetközi jogi előírások közvetlen alkalmazhatóságának kérdése ugyanis releváns lehet akkor, ha a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárásban nem tudja figyelembe venni a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését. Számomra lehetségesnek tűnik a megfelelő nemzeti előírások irányelvvel (és egyúttal a nemzetközi joggal) összhangban álló értelmezése. Az ilyen értelmezés lehetősége azonban végső soron nemzeti jogi kérdés, amelynek tekintetében egyedül a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik hatáskörrel. Abban a (szerintem valószínűtlen) esetben, ha nem lehetséges az irányelvvel összhangban álló értelmezés, az irányelv 8. cikke (2) bekezdésének közvetlen alkalmazását az hiúsítja meg, hogy magánszemélyek közötti jogvitáról van szó.

154. Ennyiben a döntés szempontjából végső soron nem kell foglalkozni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdéssel.

C –    A jogkérdésről

155. Tekintettel arra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdés a hivatkozott okok miatt csupán korlátozott gyakorlati haszonnal bírhat az alapeljárás célja szempontjából, e kérdések megválaszolását röviden foglalom össze.

156. A nemzetközi jogi előírás közvetlen alkalmazandóságának feltétele az, hogy az Unió által között nemzetközi megállapodás része legyen, és szövegét, valamint a megállapodás célját és jellegét tekintve világos, és pontosan meghatározott kötelezettséget tartalmazzon, amelynek végrehajtása vagy hatásai nem függnek további jogi aktus meghozatalától. Tehát megfelelően meghatározottnak és feltétlennek kell lennie(51).

157. Már csak azért sem lehet az uniós jog közvetlenül alkalmazandó előírása a Római Egyezmény 12. cikke, mert az Unió az Egyezmény tekintetében nem szerződő fél.

158. Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság a TRIPS‑re hivatkozik, először is utalni kell arra, hogy a megállapodásban nem szerepel a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésével megegyező rendelkezés. A TRIPS előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók szomszédos jogait szabályozó 14. cikke ugyanis nem tartalmaz az előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók méltányos díjazásra való jogát előíró megfelelő rendelkezést(52).

159. Egyébként is a TRIPS rendelkezéseinek közvetlen alkalmazandósága ellen szól a Bíróságnak a WTO‑megállapodások közvetlen alkalmazandósága tekintetében általánosan igen elutasító álláspontja. A hivatkozott okok miatt itt mélyebben nem értékelt állandó ítélkezési gyakorlat értelmében jellegüknél és felépítésüknél fogva nem alkalmasak a közvetlen alkalmazhatóságra a WTO‑megállapodások, beleértve a TRIPS Egyezményt is(53).

160. Amennyiben a WPPT 15. cikkének közvetlen alkalmazhatóságáról van szó, elsőként felmerül a kérdés, hogy ez a megállapodás alapvetően magánszemélyeknek biztosít‑e közvetlen jogokat. Ezzel összefüggésben különösen a WPPT 23. cikkének (1) bekezdésére kell figyelemmel lenni, amelynek értelmében a szerződő felek vállalják, hogy jogrendszerükkel összhangban meghozzák az e szerződés alkalmazásának biztosításához szükséges intézkedéseket. Ezt a rendelkezést úgy értelmezhetjük, hogy a tagállamok feladata a további intézkedések meghozatala, ez pedig a WPPT rendelkezéseinek közvetlen alkalmazhatósága ellen szól. Támogatólag azt kell megjegyezni, hogy a WPPT rendelkezései közül több biztosít további mérlegelési jogkört a szerződő felek részére. Mindazonáltal felmerül a kérdés, hogy a WPPT 23. cikkének (1) bekezdésével ellentétes‑e a WPPT meghatározott rendelkezéseinek közvetlen alkalmazása abban az esetben, ha azok kellően meghatározottak és feltétel nélküliek.

161. A jelen ügy szempontjából ezt a kérdést nem kell megválaszolni. A WPPT 2. cikkének g) pontjából és 15. cikkéből ugyanis nem következik kellően meghatározott előírás arra nézve, hogy a méltányos díjazáshoz való jog érvényesül‑e a jelen ügyhöz hasonló esetekben is, amikor a közvetítés fogalmát gyakorlati értelemben vizsgáljuk, és a közvetítés nyilvánosságát az egymás után halmozódó nyilvánosság gondolatának segítségével indokoljuk. Egyetértés áll fenn ugyanis a tekintetben, hogy ezen ügyek vonatkozásában a WPPT nem tartalmaz konkrét előírásokat. Mivel a WPPT‑ben a nyilvános és a magánközvetítés fogalmának elhatárolására vonatkozóan nem található utalás, a szerződő felek számára jelentős mozgástér áll rendelkezésre annak eldöntése során, hogy szerintük mikor történik nyilvánossághoz közvetítés(54).

162. Ez ellen azt sem lehet felhozni, hogy a Bíróság az SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítéletében az irányadó nemzetközi jogi előírásokra támaszkodott a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalmának értelmezése során. A Bíróság ugyanis nem a Berni Uniós Egyezmény rendelkezéseire hivatkozott azon döntő jelentőséggel bíró kérdés esetében, hogy az új hallgatói kör kritériuma tekinthető‑e az új nyilvánossághoz közvetítés megvalósulása feltételének. A Berni Uniós Egyezmény szerződő felei ugyanis ezt a feltételt tudatosan vetették el(55). A Bíróság az értelmezését sokkal inkább a Berni Uniós Egyezményhez fűzött WIPO‑útmutatóra alapozta, azaz egy kötelező jogi jelleggel nem rendelkező dokumentumra. A nyilvánosság fogalmának jogilag kötelező jellegű pontosítása ezért a vonatkozó nemzetközi jogi rendelkezések szintjén még nem, hanem majd uniós jogi szinten, méghozzá a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének szintjén valósul meg.

163. Ennek megfelelően a WPPT 2. cikkének g) pontja és 15. cikke sem olyan rendelkezés, amelyre az alapeljárásban részt vevő felek közvetlenül hivatkozhatnak.

VIII – Végkövetkeztetések

164. A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

1.      A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról [helyesen: a szellemi tulajdon területén a bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról és a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról] szóló, 1992. november 19‑i 92/100/EGK tanácsi irányelv, illetve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról [helyesen: a szellemi tulajdon területén a bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról és a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról] szóló, 2006. december 12‑i 2006/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (kodifikált változat) 8. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amikor a fogorvos a váróteremben rádiókészüléket helyez el, és azon rádióműsort tesz hallhatóvá a páciensek számára, akkor méltányos díjat kell fizetnie a rádióműsorban felhasznált hangfelvételek közvetett nyilvánossághoz közvetítéséért.

2.      Az uniós jog mércéje értelmében sem az előadóművészek, a hangfelvétel‑előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. október 26‑i Római Egyezmény 12. cikke, sem a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) előadásokról és hangfelvételekről szóló, 1996. szeptember 20‑án elfogadott szerződésének (WPPT) 15. cikke, sem a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) 14. cikke nem olyan nemzetközi jogi előírás, amelyre a felek közvetlenül hivatkozhatnak magánszemélyek közötti jogvitában.

1 – Eredeti nyelv: német; az eljárás nyelve: olasz.

2 – HL L 346., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.

3 – HL L 376., 28. o.

4 – A C‑306/05. sz., SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben 2006. december 7‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11519. o.).

5 – HL L 167., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.

6 – A Bundesgesetzblatt (1965. II., 1245. o.) szerint.

7 – Lásd a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének, valamint a WIPO Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződésének az Európai Közösség nevében történő jóváhagyásáról szóló, 2000. március 16‑i 2000/278/EK tanácsi határozatot – a WIPO Szerzői Jogi Szerződése (WCT) – a WIPO Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződése (WPPT) (HL L 89., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 33. kötet, 208. o.).

8 – A WTO Megállapodás 1. C. melléklete (HL L 336., 214. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 305. o.).

9 – Az EUSZ‑ben és az EUMSZ‑ben alkalmazott megjelölésekhez kapcsolódva az „uniós jog” fogalmát a közösségi jogra és az uniós jogra vonatkozó átfogó fogalomként használom. Amennyiben a következőkben egyes elsődleges jogi rendelkezésekről van szó, az időbeli hatálynak megfelelő rendelkezéseket tüntetem fel.

10 – A C‑245/00. sz. SENA‑ügyben 2003. február 6‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑1251. o.).

11 – HL L 372., 12. o.

12 – J. Kokott főtanácsnoknak a Bíróság előtt még folyamatban lévő C‑403/08. és C‑429/08. sz., Football Association Premier League és társai egyesített ügyekben 2011. február 3‑án ismertetett indítványa.

13 – Lásd ebben az értelemben a 28/62–30/62. sz., Da Costa és társai egyesített ügyekben 1963. március 27‑én hozott ítélet (EBHT 1963., 59. o.) 65. és 81. pontját; a 62/72. sz. Bollmann‑ügyben 1973. március 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1973., 269. o.) 4. pontját; a C‑261/95. sz. Palmisani‑ügyben 1997. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑4025. o.) 31. pontját és a C‑2/06. sz. Kempter‑ügyben 2008. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑411. o.) 41. és azt követő pontját.

14 – Hivatkozás a 4. lábjegyzetben.

15 – Uo., 36. pont.

16 – Uo., 36. pont.

17 – Uo., 37. pont. Ezzel összefüggésben először a C‑89/04. sz. Mediakabel‑ügyben 2005. június 2‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑4891. o.) 30. pontjára hivatkozott, amelyben a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3‑i 89/552/EGK tanácsi irányelv (HL L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o.) 1. cikkének a) pontjával összefüggésben úgy értelmezte a televíziós műsorok közönség általi vételének fogalmát, hogy annak szempontjából a meghatározatlan számú lehetséges tévénéző bír döntő jelentőséggel. Ezt követően a C‑192/04. sz. Lagardère Active Broadcast ügyben 2005. július 14‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑7199. o.) 31. pontjára hivatkozott, amelyben a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27‑i 93/83/EGK tanácsi irányelv (HL L 248., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 134. o.) 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összefüggésben úgy értelmezte a műholdas nyilvánossághoz közvetítés fogalmát, hogy annak szempontjából a meghatározatlan számú lehetséges hallgató bír döntő jelentőséggel.

18 – Uo., 38. és azt követő pont.

19 – Uo., 40. pont.

20 – Uo., 41. pont.

21 – Uo., 42. pont.

22 – Uo., 43. pont.

23 – Uo., 44. pont.

24 – Uo., 45. és azt követő pont.

25 – A C‑150/99. sz. Stockholm Lindöpark ügyben 2001. január 18‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑493. o.) 38. pontja és a C‑566/07. sz. Stadeco‑ügyben 2009. június 18‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑5295. o.) 43. pontja.

26 – A 4. lábjegyzetben hivatkozott SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítélet 31. pontja.

27 – A 10. lábjegyzetben hivatkozott SENA‑ügyben 2003. február 6‑án hozott ítélet 34. pontja.

28 – Uo., 34–38. pont.

29 – A C‑61/94. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1996. szeptember 10‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑3989. o.) 52. pontja és a 4. lábjegyzetben hivatkozott SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítélet 35. pontja. Lásd ehhez Rosenkranz, F., „Die völkerrechtliche Auslegung des EG‑Sekundärrechts dargestellt am Beispiel der Urheberrechts”, Europäische Zeitschrift für Wirtschaftsrecht 2007., 238. és azt követő oldalak, 239. és azt követő oldal.

30 – Lásd a jelen indítvány 80. és azt követő pontjait.

31 – Reinbothe, J., Lewinski, S., The E.C. Directive on Rental and Lending Rights and on Piracy, Sweet & Maxwell 1993., 97. o.

32 – A Római Egyezmény 12. cikke csak a közvetlen közvetítés esetére biztosítja a méltányos díjazáshoz való jogot. A WPPT szerződő felei e tekintetben tudatosan léptek túl a Római Egyezmény rendelkezésein.

33 – Lásd ezzel összefüggésben E. Sharpston főtanácsnok 4. lábjegyzetben hivatkozott SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben 2006. július 13‑án ismertetett indítványának 67. pontját, valamint A. La Pergola főtanácsnok C‑293/98. sz. Egeda‑ügyben 1999. szeptember 9‑én ismertetett indítványának (EBHT 2000., I‑629. o.) 22. pontját.

34 – Hasonlóképpen Ullrich, J. N., „Die »öffentliche Wiedergabe« von Rundfunksendungen in Hotels nach dem Urteil »SGAE« des EuGH (Rs. C‑306/05)”, Zeitschrift für Urheber‑ und Medienrecht 2008., 112. és azt követő oldalak, 117. és azt követő oldal.

35 – Hivatkozás a 12. lábjegyzetben.

36 – Uo., 127–147. pont.

37 – Lásd az ítélet ismertetését a jelen indítvány 65–73. pontjában.

38 – Lásd E. Sharpston főtanácsnok 4. lábjegyzetben hivatkozott SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben ismertetett indítványának 50. pontját.

39 – A 4. lábjegyzetben hivatkozott SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben hozott ítélet 41. pontja

40 – Lásd az EK‑Szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján a Tanácsnak az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadására vonatkozó közös álláspontjáról az Európai Parlamentnek szóló bizottsági közleményt (SEC/2000/1734 végleges).

41 – Walter, M., Lewinsky, S., European Copyright Law, Oxford University Press 2010., 981. o.

42 – Lásd a jelen indítvány 65–73. pontját.

43 – Lásd a jelen indítvány 106–109. pontját.

44 – Lásd J. Kokott főtanácsnok 12. lábjegyzetben hivatkozott Football Association Premier League és társai ügyben ismertetett indítványának 144–146. pontját.

45 – Ellenkező esetben nem valósulna meg nyilvánossághoz közvetítés az önálló vételre alkalmas televíziókészülék esetében, amit a Bíróság ebben az ügyben mindazonáltal feltételez.

46 – Lásd a jelen indítvány 104. és azt követő pontját.

47 – Reinbothe, J., „Die EG‑Richtlinie zum Urheberrecht in der Informationsgesellschaft”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht Internationaler Teil 2001., 733. és azt követő oldalak, 736. o.

48 – Lewinsky, S., International Copyright and Policy, Oxford University Press 2008., 481. o.

49 – Ebben az értelemben a 41. lábjegyzetben hivatkozott Walter, M., Lewinsky, S., 990. o.

50 – Ebben az értelemben a 41. lábjegyzetben hivatkozott Walter, M., Lewinsky, S., 990. o.

51 – A Bíróság 12/86. sz. Demirel‑ügyben 1987. szeptember 30‑án hozott ítéletének (EBHT 1987., 3719. o.) 14. pontja és a C‑162/96. sz. Racke‑ügyben 1998. június 16‑án hozott ítéletének (EBHT 1998., I‑3655. o.) 31. pontja.

52 – Lásd Correa, C., Trade related aspects of intellectual Property rights, Oxford University Press 2007., 156. és 162. o., valamint Busche, J., Stoll, P.‑T., TRIPs – Internationales und europäisches Recht des geistigen Eigentums, Carl Heymanns kiadó 2007., 268. és 272. o.

53 – A C‑149/96. sz., Portugália kontra Tanács ügyben 1999. november 23‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑8395. o.) 47. pontja.

54 – Lásd a 41. lábjegyzetben hivatkozott Lewinski, S., Walter, M., 988. o.

55 – Lásd E. Sharpston főtanácsnok 4. lábjegyzetben hivatkozott SGAE kontra Rafael Hoteles ügyben ismertetett indítványának 50. pontját.